2013. augusztus 2., péntek

Rossz versek

Lelked, ha fázik te is dideregsz
Úgy érzed hideg van, kabátot veszel,
szabad nyakadra, meleg sálat teszel.
Dermedő ujjaid pamut kesztyű védi,
kalap a fejed, ha a szél hajadat tépi.
Lelked ha fázik, rideg lesz a szíved
nem veszed észre, ha a boldogság integet.
Lelked ha fázik, csak a szeretet
olyan mint a tűz, de kialszik ha nem dédelgeted.
Bezárul, akkor már hiába minden, árva
fázik csak, a megváltó szeretetre várva.
Ne panaszkodj mert te tehetsz róla
hagytad, a gyűlölet rideg sötétbe tiporja
lelked, hagyd az utat, a szeretetnek szabadon!


Hogy lehet meg mindenem, ha nincsen semmin?
Ha van barátnőm, akkor miért nincs senkim?
Vannak haverok, de barát az egy sincs.
A becsület a világon a legnagyobb kincs.

Hamis a történelem és hamisak az álmok
Hamisak a fiúk és hamisak a lányok
Hamis vágyak és hamis az érzés
Hamis sebek és kamu a vérzés

Miért van az hogy a színfalak mögött
Rájössz hogy a világ rohadt és törött.
Meglátod a fényben a sötétséget
A lehetőségben a képtelenséget.

Mert nem lehet valódi, ami fénylik és csillog.
Minden mi igaz az matt, kormos és nem villog
A TVben minden olyan szépnek tűnik,
Miért kell a hazugság, ha az igazság szűnik?

A média dönt: hazafi vagy terrorista
Minden zsebben ott lapul a fekete lista
Üvölt a Föld, segítséget kér,
Mindenki kezéről csorog a vér

Van e még valódi egy hamis világban
A természet ereje ott a törzsben és az ágban.
Ezt az erőt soha nem győzöd le
Nem ő a felelős, ha pusztít, hanem te

Ő csak végzi a dolgát és nem érdekli semmi.
Hogy ott van a házad, kocsid, tudsz te újat venni.
De mindig elragadja azt, ami megilleti
Ez az ő földje, büszkén ki hirdeti.

Földrengés, özönvíz, hurrikán vagy hó
Nem, itt nem ő a gonosz, a betolakodó
Itt te vagy a hibás, mert azt hitted legyőzöd,
Az ő területét a sajátodként őrzöd.

Igen, fáj az igazság, az ember győztes akar lenni
De a legnagyobb ellenséget nem tudja megverni
Élj hát vele együtt, szolgáld ki és szeresd
És ő is szolgálni fog, csak a boldogságot keresd.

Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.

Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet.

Hogy lehess meleget szeré forrás
A szeretetedre szomjasoknak.
És legyen áldott támasz karod
a segítségre szorulóknak.

Legyen áldott gyógyír szavad,
Minden hozzád fordulónak
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.

Áldott legyen a mosolyod,
Légy vigasz a szenved
őknek.
Légy Te áldott találkozás,
Minden Téged keresõnek.

Legyen áldott immár, minden
Hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen, ki megbocsátja,
Végtelenül szeret Téged!

Õrizzen hát ez az áldás,
Fájdalomban, szenvedésben.
Örömben, bánatban
Bűnök közti kísértésben.


Őrizze meg tisztaságod.
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg Önmagadnak,
És a Téged szeretőknek.


Az első nő

Férfi vagyok, mert annak teremtett az Isten,
De szüleim is tettek egyet, s mást érettem,
Bár fiúnak születtem, aztán férfi lett belőlem,
A női nemnek örök imádója lettem.

Életemben puncit először akkor láttam,
Mikor nővérkémet meglestem a kádban,
Ő tizenhat volt, én lehettem tán kilenc,
Akkoriban még nem voltam egy kéjenc.

Gyönyörű melleit gyakran megcsodáltam,
Illatos bugyiját mindig megszagoltam,
Hacsak megtehettem, éltem ez illattal,
Kölyök voltam még, de már kemény fasszal.

Aztán, amikor az első nőm (Márti) meglett,
Strandon voltunk, s napoztunk eleget,
Olyan gyönyörű volt domború puncija,
Hogy szemem le nem vehettem róla.

Pedig bugyi fedte el a szép dombot,
De vonzotta nagyon a kemény dorongot.
Olyan volt az, mint egy mágnes nekem,
Képzeld csak el, mennyire élveztem!

Ott fekszik mellettem az illatos bőrével,
Domború puncija jelzés nekem, képzeld:
"Gyere, gyere, épp te kellesz nekem,
Töltsél meg keményen nedveddel melegen!"

Bio- áramaim nem hagyhattak nyugtot,
Feszültségem nőtt, mindenem zsibogott,
Dákóm a nadrágban rettentően feszült,
Így éreztem magamat kegyetlen cefetül.

Este van, este van, ki ki nyugalomba,
Mi is hazatértünk, Mártim a karomban.
Lehúztam bugyiját s végre megláthattam,
Illatos közepét végre szagolhattam!

Szőke kis sörényét végre simíthattam,
Rózsa szirmocskáit meg is kóstolgattam.
Nedveit ő meg nem tartóztathatta,
Csupa lucsok is lett lepedőnk alatta.

Kicsit szűk is, de szűz már nem volt,
Mikor benyomultam kissé fel is jajdult
De aztán megbékélt hamarosan tőle,
Behunyt szemekkel élvezhetett végre.

Kertecskéjét akkor megöntöztem többször,
Lelkét felajzottam akkor legelőször.
Azután, bár már útjaink széjjelváltak,

Jó ma emlékezni - bár rég volt e vasárnap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése