2017. október 17., kedd

A 22. dimenzió avagy a fraktálelmélet hipotézise


 Ez a diákjaimnak szól, hogy könnyebben megértsék. A dimenziónak kiterjedése van, ilyen a pont, a vonal, a sík, a tér, majd ezt kiegészíti az idő, ami egy eltolása és ismétlődése az előző dimenziónak. Minden időpillanatban történik valami körülöttünk, némi elmozdulás változás, az előző pillanathoz képest, ergó minden dimenzió előállítható az előző dimenzió többszöröseként.
A vektorok a mátrixok és a fraktálok segítik a megértést. A felfedezés mindig szabad gondolkodást követel, ahol az emberi ismeret és a fantázia el kell hogy rugaszkodjon az ismert axiómáktól. A beszűkített emberi tudat egysíkúan működik és gondolkodik, nem képes elvonatkoztatni a tradicionális ismeretektől, ami gátat vet a dimenziók felismerésére törekvő agy számára. A hipotézisekre épülő tudat, falakat emel, amik megakadájozzák a racionális gondolkodást. A dimenziók egymásban létező egymást átfedő létvalóságok, amelyek külön nem választhatók, nem lineárisak, megértéséhez a fraktálelméletet hívtam segítségül. Persze elméletemmel felrugom a XXI. századi tótumfaktumok botcsinálta 26 dimenziós bozonikus húrelméletét, de pont annyira megalapozott az enyém mint az övék, csak ők az akadémia elismert tagjai. Aki feltételezésekre és előre definiált axiómákra alapozza a hipotéziet, az nekem ne beszéljen sarlatánságról.  Az egyetlen probléma az elméletükkel, hogy a bozonikus húrelméletben, a szuperhúr elméletben, illetve az M-elméletben sincs metrikus bizonyosság. Ezek a kísérletek a természet törvényeinek egységes leírására, eleve kudarcra vannak ítélve. Hiába a Cern handronütköztetőjében végzett kísletek csaj újabb kérdéseket vetnek fel. Még a garvitáció kérdése is nyitott maradt. Bizonyos helyeken a bolygók méretét figyelembe véve, indokolatlanul alacsonyak a mért értékek, ergó nincs exponenciális kapcsolat a méret és gravitáció között. 

























Az ember lehet csak olyan hypokrita, hogy olyan törvényszerűségeket talált ki, ami a vilgáegyetemben nem is létezik, mint a merőleges vagy a párhuzamos. Mi vezetett idáig az érzelem a képzelet és az alkotó fantázia. Az apró elemi részecskék kvantumszinten történő érdekes viselkedéséből következtetni a gravitációs erőterek gyengeségére badarság. A p-bránok száma számunkra ismeretlen marad örökre. Mielőtt megkövezne bárki, a vélemény nyílvánítás szabadságára hívnám fel a figyelmét. Tessék lehet vitatkozni a témáról. Ez felhívás keringőre. Ahogy mondani szokták, erre varjál gombot.  Vagyis, a 0. Dimenzió: Pont
Kitalált, relatív pozíció mely arra hivatott, hogy meghatározza helyzetünket. A pont dimenziója tehát valóságban nem létezik.
1. Dimenzió: Vonal ( hosszúság )
Két nulldimenziós pontot összekötünk, így jött létre az első egydimenziós alkotásunk melynek nincs szélessége és mélysége. Bármely két pontot összekötve készíthetünk egydimenziós ábrát.
2. Dimenzió: Sík ( szélesség )
Úgy keletkezett, hogy két egydimenziós vonalat metszettünk egymással.
Ebben a dimenzióban minden csak szélességgel és hosszúsággal létezik. Geometriában sokat foglalkoztunk ezzel, nem bonyolítom.
Kétdimenziós lényként a 3D-s térből mindössze egy szélesség és hosszúság vetületet érzékelünk, úgy képzeljük el, mintha kivágtunk volna egy szeletet valamiből, amelynek nincs mélysége (magassága).
3. Dimenzió: Tér ( mélység )
Erről is mindenki hallott, szemünk által ilyen minőségben képzeljük magunk elé a világot. Keletkezéséhez a síkot oly módon görbítjük, hogy annak egy pontjából átjárást biztosíthatunk egy másikba. Ez az átjárási szakasz adja meg a mélységet, a harmadik dimenziót.
Képzeljünk el egy papírlapot, ez lesz a 2D. A rá rajzolt alakzatok legyenek mind kettő dimenziósak, csak szélességgel és hosszúsággal megáldva.
Ha a lap két szélét megfogjuk, egymáshoz érintjük, kvázi csövet formálunk a síkból, akkor a rajta levő ábrák torzulnak, a síkunk görbül és létrehozunk átjárást a sík két pontja között.
Képzeljük el, hogy rajzolt autónk a lap egyik széléről a másik felé tart. Ha már csövet formál síkunk, akkor a lap széléhez érve autónk annak másik végére kerül.
Szélesség és hosszúság ismeretében ebből az autónk mit sem érez.
Ezt a folyamatot úgy értük el, hogy a felette levő dimenziónak megfelelően görbítettünk.
4. Dimenzió: Idő ( időhossz )
A lehetséges negyedik dimenziót úgy képezzük, hogy saját térbeli pozíciónk rögzítjük, majd tetszőleges idő múlva ismét rögzítjük. Az így keletkezett két pozíció közti összeköttetés alkotja a negyedik dimenziót.
Ha látnánk magunkat 4D-ben, akkor egy kígyószerű alakzatosrozatot látnánk, amiben mozgásunk különböző pillanatait vélnénk felfedezni.
Ez az alakzatsor a negyedik dimenzió, mely azt fejezi ki, hogy mennyi ideig végzünk valamit.
Tehát itt az idő nem pontba vetített időpontot jelent, hanem egy bizonyos folyamat hosszúságát időben.
Mivel mi 3D-ben látunk, így számunkra ez a dimenzió is csak egy szélesség, hosszúság és mélység mértékre vetített képben jelenik meg.
Tehát mi csupán a kiragadott momentumok vetületét érzékeljük, mint képkockákat. Az ezeket összekötő filmet pedig nem.
És hogy miért kígyószerű, nem pedig egyenes?
Vegyük elő a 2D - 3D példánkat. Képzeljünk magunk elé egy papírlapot, amit csőszerűre görbítünk. Azon kétdimenziós autónkban haladjunk a lap egyik végétől a másikig. Számunkra ez az út úgy tűnik, hogy egyenes, hisz ebben a két dimenzióban csak szélességet és hosszúságot érzékelünk, azonban a papírlapot a harmadik dimenzió köré görbítettük és látjuk, hogy csőszerű alakot formál.
Vegyük a 3D - 4D példáját. Számunkra a negyedik dimenzió ( az idő ) nem létezik, nem látjuk. Ha áttekintjük a mai napunkat, akkor minden képkocka után jön a következő, egyenes vonalban, azonban mindez a negyedik dimenziós tengely köré görbült, melyből - mint ahogy autóként a papírlapon - semmit nem érzünk.
Így képezzük az ötödik, hatodik és hetedik dimenziókat.
Egyszerűsítés kedvéért: a hármadik dimenziós test pozícióját rögzítjük egy pontban, majd ezt később is rögzítjük. A két pontot összekötő szakasz jelöli a negyedik dimenziót.
Az idő nem dimenzió és nem sík, az egy "szakasz", mely összeköt két pozíciót.
5. Dimenzió: Alternatív pozícióik ( ego-alternatív valóság )
Az ötödik dimenziót saját döntéseink, lehetőségei alapján képezzük a négydimenziósból.
Az idő fölé görbített dimenzióban kiragadunk két döntéshelyzetet és ezek felől más irányba képezünk dimenzió alatti mozgást - tehát negyedik dimenzió irányában megváltoztatjuk, elforgatjuk azokat, így létrejön egy alternatíva két mozzanat között.
A kvantum fizika kimondja, hogy a szubatomi részecskét, melyek a világunkat alkotják hullámok, melyeket a megfigyelő csupán a figyelés tényével változtat.
Tehát a magunkról most rajzolni kívánt ábránk olyan hullámokból áll össze, melyeket saját lehetőségeink befolyásolnk, így megalkotjuk az ötödik dimenziónkat.
Egyszerűsítve: előzőleg két háromdimenziós pont összekötése adta a negyedik, idő dimenziót. Ennek a dimenziónak egy pontját egy másik háromdimenziós pozícióval (ponttal) összekötve megalkotjuk az eredeti pozíció egy idő menti alternatíváját, az ötödik dimenziót. A rajzolt pont-összekötések pedig kb Descartes-féle koordinátarendszert alkotnak.
6. Dimenzió: Alternatívákból átjárás
Maradjunk az előző példánál. Ha a saját döntéseinket nézzük, görbíthetjük az ötödik dimenziót a pozícióink alapján, viszont nem készíthetünk újat, ami nem kapcsolódik saját megunkhoz.
Az 5D-s lény csak saját és közbenjátszói megfigyelései alapján tudja a világot megváltoztatni a hullámok mentén, nem lát más szubatomi hullám-görbületet és nem is tudja azokat befolyásolni. Tehát csak abba tudsz belenyúlni, ami a saját döntésed, saját élményed.
Ahhoz, hogy elérjünk egy teljesen más állapotba, mondjuk mi akarjuk feltalálni a szubatomi részecskéket, létre kell hoznunk a hatodik dimenziót.
Ezt úgy érhetjük el, hogy görbítjük az időt addig a pontig, amit meg szeretnék változtatni, majd megváltoztatjuk a döntésünket és visszaegyenesítjük dimenziónkat az idő mentén.
Azaz: időben nagy lépést vissza, esemény megváltoztat, időben sokat előre.

Ezt egyszerűbben is elvégezhetjük:
Vegyük az előzőben rajzolt ötdimenziós ábránkat ( formában vmi ilyesmi: \| , ahol a szakaszok végét jelentik a négydimenziós alternatív pozíciók ). Ahhoz , hogy az egyik alternatívából átjussunk a másikba, görbítenünk kell a hatodik dimenzió mentén, azaz átjárást biztosítunk két ötdimenziós pozíció között. Ez az átjárhatóság jelenti a hatodik dimenziót.
A következő egy nagyobb ugrás..
A 4. Dimenzió egy vonal, ami összeköti az univerzum jelenlegi állapotát egy későbbi állapottal.
Tehát az világegyetem kezdetét a végével összekötő vonal.
Képzeljük el az összes létező hatodik dimenziós idősíkját univerzumunknak és egyszerűsítésképp rögzítsük ezt a pozíciót és lehetőség-halmazt pontban.
Mindegyik esemény a Nagy Bummtól a világunk végéig végtelen lehetőséget ad egy időegyenes-élet rendszert festeni.
Az egyszerűség kedvéért ezt pontként képzeljük el, a bonyolultsága miatt pedig végtelennek nevezzük.
7. Dimenzió: Több fajta végtelen, több világ
Tehát a hetedik dimenzióban a mi világunk és rendszerünk egy pont, mely az összes Nagy Bumm-tól a világunk végéig mutat.
De hogy lehet ebben a dimenzióban elképzelni másik világot?
Azokat a törvényeket kell megváltoztatnunk, melyek létrehozták a univerzumunkat: pl a fizika törvényeit, a végtelent, a nagy bummot, a gravitációt,...
Az így alkotott másik világ is egy pont lesz a hetedik dimenzióban.
 A két "végtelent", világot összekötő vonal pedig a 7. dimenzió első ábrázolása. Az egyik végtelenből egy görbén bármikor ugorhatunk a másik világ végtelenjébe.

Egyszerűsítve: A hatodik dimenzióban minden létező alternatívát összesűrítünk és pozícióját rögzítjük egy pontba ( végtelennel jelöljük ). Képezünk egy másik végtelent és rögzítjük a pozícióját egy pontba, majd összekötjük őket. Tehát a hetedik dimenzió egy vonal, mely összeköt alternatív hatodik dimenziókat..
Ha ezt elforgatjuk ( mint tettük az 1D-2D-nél ) létrehozzuk a
8. Dimenzió: Hetedik dimenziók metszéspontja
A fentit tovább követve egy koordináta-rendszer szerűt kapunk. Ennek egyik pontján a mi világunk ( szélesség mérése,pl x tengely ), másik pontján egy teljesen más világ ( hosszúság mérése, pl y tengely  ) .
Ebben a rendszerben bármely pontot át tudjuk mozgatni úgy a 7. dimenzióban, hogy azt a felette levő 8. dimenzió síkján mozgatva az a pozíció az egyik pozíciójából a másikba kerül.
Egyszerűbben elképzelve:
Az előzőkben létrejött vonalat úgy, mint az egy- és kétdimenziósnál tettük, elforgatjuk vagy más szóval egy tetszőleges pontjából kiindúlva más irányban indítunk hetedik dimenziós vonalat.
Ne felejtsük, hogy ezeket a végpontokat még mindig "végtelennek" nevezzük és pontokként kezeljük, de óriási egységet képviselnek: a világunk összes létező törvényeinek és alakítójának összes alternatíváját képviselik.
9. Dimenzió: Átjárás a 8. pozíciói közt
Ahogy eddig oly sokszor tettük, a következő dimenziót úgy képezzük, hogy görbítjük azt oly mód, hogy tetszőleges két pontjából átjárást biztosítsunk egymásba.
Ez a görbítés adja a kilencedik dimenziót.

Egyszerűsítve: Ahogy 2D-3D transzformációnál tettük, rendszerünk két pontját görbítjük a következő dimenzió mentén, így átjárást biztosítottunk ez a két pont között: megadtuk a lehetőségét annak, hogy az egyik pozícióban levő egy másikban jelenjen meg az összeköttetés révén. Ez a szakasz alkotta a következő dimenziót.
Tehát a 9. dimenzió tartalmazza az összes világ-alternatívákat, akár ahol nincs gravitáció, nincs Nagy Bumm, nincsenek bolygók, akár egy teljesen más világ alakult ki. Ezekből az alternatívákból rengeteg lehet, melyek közt az átjárást ( két ilyen "végtelen" világ-pozíció összeköttetését ) jelenti a 9. dimenzió.
 Mi a következő ugrás?
Ha eddig megfigyeltük a dimenziók képezését, akkor a következőre juthattunk:
dimenzionális pozíciót rögzítettük, pontot képeztünk belőle ( pont )
kerestünk egy eltérő pozíciót ( pont )
összekötöttük őket ( vonal )
metszettük egy másikkal ( két vonal metszése )
görbítettük, hogy átjárást biztosítsunk ( görbítés a köv dimenzió mentén )
És kezdtük elölről, tehát rögzíttük az így kapott dimenziót egy pontban, stb.
Eljutottunk a 9. dimenzióba, ahol az összes létező világ-alternatívát az összes létező élet-egyenest rögzíttük és görbítettük úgy, hogy bármely pontja közt átjárást biztosítsunk.
Következő lépésként ezt a pozíciót egy pontba kéne rögzítenünk és aszerint elképzelnünk, majd keresnünk kellene egy másik ilyen pontot, amivel összekötve vonalat tudunk alkotni...
De itt a probléma! Hogyan tudunk elképzelni valamit, ami az összes világegyetem születési elképzelésünkön kívül van?
10. Dimenzió: Pont
Húr-elmélet szerint fizikusaink azt mondják, hogy világunkat szuperhúrok vibrálása alkotja, ez mozgatja és alkotja a szubatomi részecskéket a tizedik dimenzióban és ugyanez hozza létre a többi pontot, a többi világot. Ezek a pontok tehát "egymáson" vannak.
Ne feledjük, hogy ezek a pontok teljes alternatív világokat adnak, alternatív univerzumokat! Nem "csupán" olyanokat, melyben mi gazdagok, szomszédaink pedig szegények, hanem olyanokat mely szerint a dinoszauruszok nem haltak ki, nem is a Földön létezünk és nincs gravitáció vagy épp nem ismert a mágnesesség. Olyanokat, melyekben nem igazak a földi axiómák, vagy épp teljesen más formában létezik élet. Minél jobban belemélyedek annál zavarosabb és ellentmondásosabb, pedig a relativitást még nem is kavartam bele, de nem is kell, mert így is annyi paradoxont szül, amitől sántit az egész áltudományos zagyvaság.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése