2017. január 20., péntek

Secret labyrinth beneath the castle

Borospince, kínzókamra, óvóhely és kincstár egyben. A budai Vár alatt többszintes félig természetes, félig mesterséges pincerendszer húzódik meg. A Várhegy területén kb. 350 000 évvel ezelőtt melegvizű források törtek fel. Magas mésztartalmuk eredményeképpen mészkősapkával vonták be a hegy alapját képező budai márgát és az Ördög-árok patak által lerakott kavicsüledék rétegét. A feltörő forrásvizek egy idő után saját üledékükön keresztül már nem tudtak feljutni, így a budai márga és az édesvízi mészkő határán kerestek maguknak utat, kimosták a mészkő alsóbb rétegeit, illetve a mészkő alatti lazább rétegeket. A történelem során ez a többemeletes üregrendszer számos szerepet töltött be. A középkorban bor és termény raktározására használták a felső, különálló pincéket, az alsó járatrendszerben ásott kutak pedig vízzel látták el a lakosságot a XV. századig. Természetesen ennek a földalatti hálózatnak vannak olyan részei, ahol két vagy három szint is átjárható, így a házak alatt lévő magánpincéken keresztül lejuthatunk egészen a Várhegy gyomrába, a labirintus pedig lehetővé teszi, hogy akár egy másik épület kijáratán távozhassunk. A pincerendszer ezen tulajdonságának köszönhetően hadi célokat is szolgált a török hódoltság idején. A budai szőlőtermesztés hanyatlása és az ivóvízrendszer kiépítése után a főleg bortárolásra és vízszerzésre használt pincék elvesztették jelentőségüket, az üregeket építési törmelékkel és szeméttel töltötték meg, így lassan feledésbe merültek. A legtitkosabb részek katonai célokat és a kultúrális értékek megőrzését szolgálják.










2017. január 9., hétfő

Miből lesz a cserebogár?


Egyszer a középiskolában, a kémia tanár azt kérdezte tőlem ki alapozta meg az elemek periódusos rendszerét. Azt válaszoltam Mengyelejev előtt Berzelius svéd vegyész tette meg az első lépéseket. A tanár kizavart az óráról, pedig csak többet tudtam nála az esetről.  A tanár hiányos ismeretei miatt csak a konvergens választ fogadja el. A liberális gondolkodás alapja a készség és a kreativitás.  Az alkotó fantázia és a logikus gondolkodás fúziója adja az alapot a gondolkodó és újat alkotó ember számára. Intuíció és racionális gondolkodás az első lépés a széles látókörű tehetség gondozására. Edison, Leonardo vagy Picasso, Einstein vagy Agatha Christie hiába voltak diszlexiások, mégis harcos személyiségüknek köszönhetően feljutottak a csúcsra. Sosem a kitűnő tanulókból lesznek a legjobbak, inkább a küzdőkből. A szabályok szorításában ficánkoló gyermek, szorongó felnőtt lesz, míg a padok alatt bujkáló, a folyosókon kiabáló gyerek felszabadult felnőtt lesz, aki képes lesz kiteljesedni optimális esetben. A fiatalok mozgásigénye nem hiperkativitás, hanem normális a korára jellemző élettani attitüd, ami miatt nem kell megbélyegezni. Vagy mondjuk ki, hogy a tehetség deviancia és kezeljük annak. Winkler Mártát is deviánsnak bélyegezték, amikor új utakra lépett. A konzervatív sosem fogja megérteni a liberálist? A szabályokhoz nehezen alkalmazkodó gyerek rendetlen fegyelmezetlen és deviáns? Aligha, inkább az életkorának megfelelően viselkedik. Az alkalmazkodási kényszer pszichoszomatikus tüneteket eredményez és a futkározó renitens gyerekek ettől mentesülnek. Nem véletlen hogy a Lányi féle vagy a Winkler féle vagy a Waldorf  vagy a Montessori mentesíti a gyerekeket ez alól a feszültség alól, így az ilyen iskolákban nevelkedett gyerekek felszabadultabbak nyitottabbak lelkileg egészségesebbek és ezért jobban teljesítenek a versenyszférában. Tanuljunk meg játékosan tanítani, akkor a feladat nem feladat lesz, hanem játék nem unja nem fárad el és mégis megtanulja. Meg tudjuk tanítani a gyereket tanulni. Minél többet mesélünk neki fejből, annál többet tanul. Először meg kell tanulnia a nyelvet, hogy meg tudjon tanulni gondolkodni. Sokféle utat járhatunk be térben és időben, mire a minimális kompetenciát elérjük, de a cél szentesíti az eszközt. A mesék által a felelősségtudatot kell erősíteni, ami segíti majd, hogy később ember legyen belőle. Szent-Györgyi Albert azt mondta, hogy az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog. Sok ember úgy járja ki az iskolát, hogy nem tanult meg tanulni és ez megnehezíti felnőttként is az életét. Az intellektuális képességek, a logikus gondolkodás és a következetesség mellett nagy hangsúlyt kap az absztrakció és az ismeretszerzés. A komplex tudás része lesz a pszichomotoros képesség, a mentális képesség és a szociális képesség. A kreativitás a konvergens a gondolkodásban és a divergens a megoldáskeresésben illetve probléma megoldásra ad lehetőséget. Az asszociációs képességek egy fajta fluenciát könnyedséget nyújtanak az asszociatív megoldásokban. A flexibilitás vagyis a rugalmasság és szenzibilitás vagyis a nyitottság faktor segít az originalitás egyediségének előretörésében. Persze ez csak megfelelő elaboráció mellett lehet eredményes. A probléma érzékenység és a nyitottság lehetővé teszi a fogalmak releváns redefiniálását, sztereotípiák, konvenciók és axiómák nélkül explicit módon. Így képes ismeretei és fantáziája által rátalálni a megoldásra, akár ambivalens kontextusok mellett analizált és szintetizált transzformációk révén is. Az individuum intuitív képessége a logikus kognitív empírizmusa ellenére toleranciája révén képes az ambivalens hipotéziselméletre és az ismeretektől való elrugaszkodásra is, ami fantáziát és liberalizmust is feltételez. A tudásvágy, vagy információ éhség és a kíváncsiság kitartásra és eltökéltségre motiválja az egyéniséget. A tehetség antropikus jellemvonás, nincs rá adekvát paradigma és összetett fogalom, de azt kijelenthetem, hogy valahol minden individuum rendelkezik a tehetség egy-egy immanens összetevőjével.


2017. január 1., vasárnap

Ritkaságok

Password

http://data.hu/get/8430758/Renee_Passnow_Reset_Windows_Password_2014.12.23.64.rar?pid=3481667534

Kreszteszt:

http://data.hu/get/9626252/KRESZ_TESZT_program_2016.rar?pid=3481667534

A négy páncélos meg a kutya!
 
Kód:
http://data.hu/dir/zmh74mn830263528?pid=1976132609

Részenként:
01.   A legénység
Kód:
http://data.hu/get/6515056/01_A_legnysg.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515057/01_A_legnysg.002?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515058/01_A_legnysg.crc?pid=1976132609
02.   Öröm és bánat
Kód:
http://data.hu/get/6515059/02_rm_s_bnat.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515060/02_rm_s_bnat.002?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515061/02_rm_s_bnat.crc?pid=1976132609
03.   Ahol állunk, ott van hazánk határa
Kód:
http://data.hu/get/6515062/03_Ahol_llunk_ott_van_haznk_hatra.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515063/03_Ahol_llunk_ott_van_haznk_hatra.002?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515064/03_Ahol_llunk_ott_van_haznk_hatra.crc?pid=1976132609
04.   Gömböc küldetése
Kód:
http://data.hu/get/6515065/04_Gmbc_kldetse.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515066/04_Gmbc_kldetse.002?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515067/04_Gmbc_kldetse.crc?pid=1976132609
05.   A névadás, a méz és a kitüntetések
Kód:
http://data.hu/get/6515068/05_A_nvads_a_mz_s_a_kitntetsek.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515069/05_A_nvads_a_mz_s_a_kitntetsek.002?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515070/05_A_nvads_a_mz_s_a_kitntetsek.crc?pid=1976132609
06.   A híd
Kód:
http://data.hu/get/6515071/06_A_hd.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515073/06_A_hd.002?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515074/06_A_hd.crc?pid=1976132609
07.   Keresztutak
Kód:
http://data.hu/get/6515075/07_Keresztutak.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515076/07_Keresztutak.002?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515077/07_Keresztutak.crc?pid=1976132609
08.   A tenger
Kód:
http://data.hu/get/9583589/08_A_tenger.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/9583590/08_A_tenger.002?pid=1976132609
http://data.hu/get/9583591/08_A_tenger.crc?pid=1976132609
09.   Fogolycsere
Kód:
http://data.hu/get/6515081/09_Fogolycsere.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515082/09_Fogolycsere.002?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515083/09_Fogolycsere.crc?pid=1976132609
10.   Kísértetek a kastélyban
Kód:
http://data.hu/get/9583592/10_Ksrtetek_a_kastlyban.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/9583593/10_Ksrtetek_a_kastlyban.002?pid=1976132609
http://data.hu/get/9583594/10_Ksrtetek_a_kastlyban.crc?pid=1976132609
11.   Háborús vetés
Kód:
http://data.hu/get/6515088/11_Hbors_vets.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515090/11_Hbors_vets.002?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515091/11_Hbors_vets.crc?pid=1976132609
12.   Hermina Gilda akció
Kód:
http://data.hu/get/9583595/12_Hermina_Gilda_akci.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/9583596/12_Hermina_Gilda_akci.002?pid=1976132609
http://data.hu/get/9583597/12_Hermina_Gilda_akci.crc?pid=1976132609
13.   A tét a halál
Kód:
http://data.hu/get/6515095/13_A_tt_a_hall.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515096/13_A_tt_a_hall.002?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515097/13_A_tt_a_hall.crc?pid=1976132609
14.   A három sorozat
Kód:
http://data.hu/get/6515098/14_A_hrom_sorozat.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515099/14_A_hrom_sorozat.002?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515100/14_A_hrom_sorozat.crc?pid=1976132609
15.   A zsilip
Kód:
http://data.hu/get/6515102/15_A_zsilip.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515104/15_A_zsilip.002?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515105/15_A_zsilip.crc?pid=1976132609
16.   Különleges megbízatás
Kód:
http://data.hu/get/6515106/16_Klnleges_megbzats.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515108/16_Klnleges_megbzats.002?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515109/16_Klnleges_megbzats.crc?pid=1976132609
17.   Az ég
Kód:
http://data.hu/get/9583598/17_Az_g.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/9583599/17_Az_g.002?pid=1976132609
http://data.hu/get/9583600/17_Az_g.crc?pid=1976132609
18.   A szökés
Kód:
http://data.hu/get/6515114/18_A_szks.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515116/18_A_szks.002?pid=1976132609
19.   Metróállomás
Kód:
http://data.hu/get/6515117/19_Metrlloms.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515118/19_Metrlloms.002?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515119/19_Metrlloms.crc?pid=1976132609
20.   A kapu
Kód:
http://data.hu/get/6515120/20_A_kapu.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515121/20_A_kapu.002?pid=1976132609
http://data.hu/get/6515122/20_A_kapu.crc?pid=1976132609
21.   Újra otthon
Kód:
http://data.hu/get/9583601/21_jra_otthon.001?pid=1976132609
http://data.hu/get/9583602/21_jra_otthon.002?pid=1976132609
http://data.hu/get/9583603/21_jra_otthon.crc?pid=1976132609
E-könyvek, txt fájlokban

Hammon Serra jóvoltából, kb.: 5280 db könyv !!

A könyvek jegyzéke:
Kód:
http://data.hu/get/5159211/E-konyvek.txt?pid=1976132609


Ha szükséges felolvasó program, akkor az letölthető:

Az "Informatika a Látássérültekért" Alapítvány honlapjáról:

Kód:
http://www.infoalap.hu/letoltes/

ingyenes kinkek:
Kód:
http://data.hu/get/9451705/E-book.z01?pid=1976132609
http://data.hu/get/9451706/E-book.z02?pid=1976132609
http://data.hu/get/9451707/E-book.z03?pid=1976132609
http://data.hu/get/9451708/E-book.z04?pid=1976132609
http://data.hu/get/9451709/E-book.z05?pid=1976132609
http://data.hu/get/9451710/E-book.z06?pid=1976132609
http://data.hu/get/9451711/E-book.z07?pid=1976132609
http://data.hu/get/9451712/E-book.z08?pid=1976132609
http://data.hu/get/9451713/E-book.z09?pid=1976132609
http://data.hu/get/9451714/E-book.z10?pid=1976132609
http://data.hu/get/9451715/E-book.zip?pid=1976132609

prémium linkek:
Kód:
http://data.hu/get/5158200/E-book.part01.rar?pid=1976132609
http://data.hu/get/5158201/E-book.part02.rar?pid=1976132609
http://data.hu/get/5158202/E-book.part03.rar?pid=1976132609
http://data.hu/get/5158203/E-book.part04.rar?pid=1976132609

http://data.hu/get/9882363/Hofi.Geza-CD1.part1.rar
http://data.hu/get/9882364/Hofi.Geza-CD1.part2.rar
http://data.hu/get/9882365/Hofi.Geza-CD1.part3.rar
http://data.hu/get/9882366/Hofi.Geza-CD1.part4.rar
http://data.hu/get/9882367/Hofi.Geza-CD1.part5.rar
http://data.hu/get/9882368/Hofi.Geza-CD1.part6.rar
http://data.hu/get/9882369/Hofi.Geza-CD1.part7.rar
http://data.hu/get/9882370/Hofi.Geza-CD2.part1.rar
http://data.hu/get/9882371/Hofi.Geza-CD2.part2.rar
http://data.hu/get/9882372/Hofi.Geza-CD2.part3.rar
http://data.hu/get/9882373/Hofi.Geza-CD2.part4.rar
http://data.hu/get/9882374/Hofi.Geza-CD2.part5.rar
http://data.hu/get/9882375/Hofi.Geza-CD2.part6.rar
http://data.hu/get/9882376/Hofi.Geza-CD2.part7.rar

A boszorkánymester
Kód:
http://data.hu/dir/dfhyu41tm6257336
A fekete kapitány
Kód:
http://data.hu/get/6390315/Rejto_Jeno_-_A_fekete_kapitany.zip
A halál fia
Kód:
http://data.hu/get/6190134/Rejto_Jeno_-_A_halal_fia.zip
A Nevada szelleme
Kód:
http://data.hu/dir/hrxa2iuhgo325831
A párizsi front
Kód:
http://data.hu/dir/2dm6h3joyw262486
A pokol zsoldosai
Kód:
http://data.hu/dir/j2cxfjaugj329831
Akik életet cseréltek
Kód:
http://data.hu/dir/vvzj9zlu1l239770
Az ellopott század
Kód:
http://data.hu/dir/lye26pnhrc259331
Az utolsó szó jogán
Kód:
http://data.hu/dir/zm8884btmr303109
Bradley Tamás visszaüt
Kód:
http://data.hu/dir/vdktkhug1g329834
Drótnélküli gyilkosság
Kód:
http://data.hu/dir/4h6l5sk8mg329835
El a pokolból
Kód:
http://data.hu/dir/inw6jidxe0270138
Ezen egy éjszaka
Kód:
http://data.hu/dir/sh5u0btpq0284143
Gyilkos!?
Kód:
http://data.hu/dir/klv9xra50l289564
Járőr a szaharában
Kód:
http://data.hu/dir/vttxnlcd9t240976
Halálsziget
Kód:
http://data.hu/dir/dmwis61qe0329837
Jó üzlet a halál
Kód:
http://data.hu/dir/8e4adw91nt329839
Nincs kegyelem
Kód:
http://data.hu/dir/qjensmagn5266378
Pokol a hegyek között
Kód:
http://data.hu/dir/8umcvu41gd329844
Tigrisvér
Kód:
http://data.hu/dir/eo9q1417tv324588
Trópusi pokol
Kód:
http://data.hu/dir/ieajwjb903255320
Vér és mahagóni
Kód:
http://data.hu/dir/vdgom8lkb1267312
Víkend a pokolban
Kód:
http://data.hu/dir/0rewagblfc267752
Vissza a pokolba
Kód:
http://data.hu/dir/opgdp0o3ti216919

http://data.hu/get/9865724/Havas_Henrik_knyvek.rar


http://data.hu/get/9865706/Benedek_Elek_-_Erdlyi_npmondk.rar

Jelszó: DKKTI
http://data.hu/get/10021050/_Ebook_Megapack.part1.rar
http://data.hu/get/10021047/_Ebook_Megapack.part2.rar
http://data.hu/get/10021048/_Ebook_Megapack.part3.rar
http://data.hu/get/10021049/_Ebook_Megapack.part4.rar

http://data.hu/get/9302247/CHDIKAENMP.rar

Fejtő Ferenc: A zsidó és az Úristen
http://data.hu/get/9758921/FEFEZSUMP.part1.rar
http://data.hu/get/9758923/FEFEZSUMP.part2.rar
http://data.hu/get/9758924/FEFEZSUMP.part3.rar

Mosad
http://data.hu/dir/rb3ra23709346481

 http://data.hu/get/9730522/A_hunok_titkos_tortenete.part1.rar
http://data.hu/get/9730523/A_hunok_titkos_tortenete.part2.rar
http://data.hu/get/9730524/A_hunok_titkos_tortenete.part3.rar
http://data.hu/get/9730525/A_hunok_titkos_tortenete.part4.rar
http://data.hu/get/9730526/A_hunok_titkos_tortenete.part5.rar

Password
http://data.hu/get/8430758/Renee_Passnow_Reset_Windows_Password_2014.12.23.64.rar?pid=3481667534
http://data.hu/get/7584635/Password_Depot_Professional_7.5.5_Final.rar?pid=3481667534

http://data.hu/get/9225612/Efficient_Password_Manager_Pro_5.10_Build_511_Multilingual__Portable.rar?pid=3481667534
http://data.hu/get/4795398/RAR.PassRecv.2.0.0.rar?pid=3481667534

         Jelszó: dreamleand.forumn.net
AMIKOR A LEGKOMPLEXEBB INTERNET SECURITY CSOMAGRA VAN SZÜKSÉG
Élvezze a legteljeskörűbb védelmet a digitális kalandozások során az ESET többszintű védelmével

Automatikus védelem a banki oldalakon és az online fizetési felületeken
Értesüljön azonnal, ha valaki megpróbál hozzáférni a webkamerájához.
Ellenőrizze routere biztonsági szintjét és a kapcsolódó eszközöket.
Adja meg jelszavait előre, és tartsa őket biztonságban. Titkosítsa fájljait és USB kulcsait.
Többszörösen díjnyertes antivírus megoldás immár Script-alapú támadások elleni védelemmel kiegészítve.
Eltűnt laptopjának felkutatása és online nyomonkövetése.
Kövesse nyomon az aktivitásokat, küldjön üzenetet a megtalálónak.

Microsoft® Windows® XP SP3/Home Server 2011/Vista/7/8/8.1/10 (32 bit)
Microsoft® Windows® XP SP3/Home Server 2011/Vista/7/8/8.1/10 (64 bit)

Telepítés:
-setup
-aktívál
-használ!
-a kulcskeresőt kibontjuk(vírusírtót kikapcsoljuk!!!)
-kibontás és a telepítés vírusírtó kikapcsolásával!

 
http://data.hu/get/10134918/ESET_Smart_Security_Premium.002?pid=2232765800
http://data.hu/get/10134916/ESET_Smart_Security_Premium.001?pid=2232765800
http://data.hu/get/10134914/ESET_Smart_Security_Premium.003?pid=2232765800
http://data.hu/get/10134896/ESET_Smart_Security_Premium.004?pid=2232765800
http://data.hu/get/10134888/ESET_Smart_Security_Premium.crc?pid=2232765800
Vagy Prémium
Kód:
http://data.hu/get/10134983/ESET_Smart_Security_Premium.zip?pid=2232765800
GIMI
http://data.hu/get/8527000/01.rar
http://data.hu/get/8527001/02.rar
http://data.hu/get/9619287/03.rar
http://data.hu/get/8527003/04.rar
http://data.hu/get/8527004/05.rar
http://data.hu/get/8527005/06.rar
http://data.hu/get/8527006/07.rar
http://data.hu/get/8527007/08.rar
http://data.hu/get/8527008/09.rar
http://data.hu/get/8527009/10.rar
http://data.hu/get/8527010/11.rar
http://data.hu/get/8527011/12.rar
http://data.hu/get/8527012/13.rar

konv
http://data.hu/get/7792289/Freemake_Video_Converter_Gold_4.1.4.1_Multilingual_Portable.rar?pid=3481667534

http://data.hu/get/4190155/WinTuning_7_2.01_Portable.rar
 Jelszó: dreamleand.forumn.net

http://data.hu/get/10190761/Security_Eye_3.1__Portable.rar?pid=3481667534

http://data.hu/get/10144357/VMWare_ThinApp_Enterprise_5.2.2_Build_4435715__Portable.rar?pid=3481667534
http://data.hu/get/10068465/Waterfox_43.0.1_Portable.rar?pid=3481667534
http://data.hu/get/9529871/Video_Rotator_3.0.1__Portable.rar?pid=3481667534


http://data.hu/get/9529871/Video_Rotator_3.0.1__Portable.rar?pid=3481667534


http://data.hu/get/10107373/VidMasta_22.7__Portable.rar?pid=3481667534
http://data.hu/get/7942542/ABBYY_FineReader_12.0.101.264Pro_Portable.part1.rar?pid=3481667534
http://data.hu/get/7942543/ABBYY_FineReader_12.0.101.264Pro_Portable.part2.rar?pid=3481667534
http://data.hu/get/8025890/Maxidix_WiFi_Suite_14.8.10_Build_677_Multilingual__Portable.rar?pid=3481667534
http://data.hu/get/9950971/MAGIX_Movie_Studio_Platinum_13.0_Build_960_Portable.rar?pid=3481667534
http://data.hu/get/9950974/FrostWire_v6.3.5_Portable.rar?pid=3481667534
http://data.hu/get/9885709/Pazera_MP4_to_AVI_1.11_Multilingual__Portable.rar?pid=3481667534
http://data.hu/get/9770676/UVK_Ultra_Virus_Killer_7.8.7.0__Portable.rar?pid=3481667534
http://data.hu/get/9575974/GOM_Audio_2.0.11.1156__Portable.rar?pid=3481667534
http://data.hu/get/9361162/PicPick_4.0.9_Business_Edition__Portable.rar?pid=3481667534
http://data.hu/get/8958287/USB_Flash_Security_4.1.11.13__Portable.rar?pid=3481667534
http://data.hu/get/6280632/Advanced_System_Optimizer_3.5.1000.15013_Multilang_Portable.rar?pid=3481667534
http://data.hu/get/5328547/FormatFactory_2.96__Portable.part1.rar?pid=3481667534
http://data.hu/get/5328546/FormatFactory_2.96__Portable.part2.rar?pid=3481667534
http://data.hu/get/5328530/FormatFactory_2.96__Portable.part3.rar?pid=3481667534
Jelszó: dreamleand.forumn.net

http://data.hu/get/8958294/OpenCloner_UltraBox_1.60_Build_212_Portable.rar?pid=3481667534

http://data.hu/get/4773289/BDlot_Video_Converter_2.2.8_Build_20120208_portable.rar?pid=3481667534 

Jelszó: dreamleand.forumn.net

  http://data.hu/get/7344201/MediaCoder_0.8.28.5580__Portable.rar?pid=3481667534