A magyar maffia

Ezért  a blogért már alulról szagolnám az ibolyát, ha 1989-ben le mertem volna írni. Előre bocsátom, ez nem konteó, hanem a rideg valóság. Az olasz, az orosz, a kínai maffia, vagy a délamerikai drogkartelek csak kiscipőben tipegő óvodások a magyar maffiához képest, amit a legfelsőbb politikai körökben lévő vezetők irányítottak. Lerombolom az évtizedek alatt felépített nimbuszokat és lássák a rideg valóságot, a sok büdös pufajkás valódi arcát. A politikai elit arroganciáját mutatja, hogy milyen mélyen tudott beépülni az állami struktúrába. Persze felelőségrevonás nincs, mert a leszármazottak bitorolják a hatalmat, titkosítás viszont van. Kiléptek az Interpoolból, hogy ne lehessen felelősségre vonni senkit. Az állami hírszerző és kémelhárító szervek, a belügyi szervek, a katonai szervek, külkereskedelmi szervek, szállítmányozó szervek, mindenütt megvoltak a megfelelő csúcsvezetők akik lezsírozták a maffia ténykedéseit. Fedőcégek tucatjait hozták létre, kamu külkereskedelmi irodákat vetítettek a világ elé, nagy nevű magyar gyógyszergyárakban gyártották a több tonnányi drogot, amit a kiépített csatornákon juttattak el a világ több pontjára. Gyilasz azt írta, eljön az idő, amikor már tőkések lesznek az elvtársak és ők maguk bontják le a szocializmus képzeletbeli falát, ez 1990-re bekövetkezett, de még a privatizációval ellopták a maradék vagyont is. Egy svájci fedőcégen keresztül a magyar katonai titkosszolgálat kábítószer csempészetben a hetvenes-nyolcvanas években, vígan tevékenykedett. Már a komcsik is megkóstolták a maffia pénz édes ízét, és évtizedeken keresztül gyártották és értékesítették a drogot. (Erről persze A Rajk- és a Bibó-szakkollégium, hírhedt MSZMP-KISZ titkárai is tudtak sőt haszonélvezői voltak.) A metakvalon nevű szer például az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb pszichotrop drogjának számított a nyolcvanas években, hála a magyar államnak. Műveletlen züllött erkölcstelen álszent és primitív népség volt ez. Amilyen népszerű, annyira pusztító volt az amerikai fiatalok körében: csak 1980-ban 6000 olyan halálesetet vagy súlyos egészségkárosodást regisztráltak Amerikában, amelyeket ez anyag okozott. A metakvalon a Quaalude nevű gyógyszer alapanyaga volt. A 70-es években „combnyitó”-nak is nevezett szernek hívták a partidrogot. Akinek a gyomra nem tudta bevenni ezt a szennyet, az váratlanul meghalt közlekedési balesetben, én nem szeretnék még....Csak egy szűk kör tudta, milyen szerepet tölt be a magyar politikai hatalom ebben. Mivel nálunk nem forgalmazták óvatosságból, a svájci kerülőút volt a legbiztosabb, amiben az állami tulajdonú Medimpex mint export cég működött közre, hogy keresztül Kolumbián át eljut az amerikai piacra. A levéltárakban igyekeztek minden iratot megsemmisíteni, de az idő rövidsége miatt slendrián munkát végeztek.

A kitalált svájci gyógyszerészeti cég fedésében, amely a mai napig létezik, de már nem magyar tulajdonban van. A Labatec Pharma 1956-os forradalom leverése utáni évben alapították, éppen abban az időszakban, amikor a kommunista Kádár János miniszterelnök megpróbálta konszolidálni a hatalmát. A Labatecet hivatalosan az akkoriban szintén állami tulajdonban álló Medimpex gyógyszercég alapította, amolyan svájci leányvállalatként. Kezdetben száz százalékban, a hetvenes évek végére pedig 80 százalékban a Medimpex tulajdonában állt, a maradék tulajdonrész a cég egyik svájci vezetőjének a tulajdonába került. A magyar állam a Labatec "segítségével" került ki bizonyos szabályokat a nemzetközi kereskedésben, a cég az Európából az Egyesült Államokba irányuló illegális kábítószercsempészet láncolatának egyik fontos szerepét töltötte be: a Magyarországról még legálisan Svájcba exportált metakvalon az alpesi országból Kolumbiába került, onnan pedig az Egyesült Államokba csempészték, így látva el ezzel a droggal az amerikai fogyasztókat, többségében fiatalokat. Egyszer sürgősen kellett két tonna a hamburgi kikötőbe, a Medimpex egyik főosztályvezető-helyettese és három kollégája vett részt. Az útijelentésből derül ki, hogy amikor a csapat felkereste a Labatecet, Labatec cég akkori vezetője, Csaplár Gyula volt,  a svájci cég 10 ezer kiló metakvalonra adott le rendelést százezer dollár értékben, amiből két tonnát sürgősen kértek hamburgi szállításra. Persze a Labatec cég akkori vezetője, Csaplár Gyula et. nem volt hajlandó jegyzőkönyvbe venni. mindent. A hírszerzési, elhárítási jelentésekből kiolvasható, hogy a Labatec részben úgy forgalmazott árukat egyes piacokon, hogy azokban a Medimpex önállóan is jelen volt, tehát elvben nem volt szükség a svájci vállalat jelenlétére. Másrészt a Medimpex révén kereskedelembe kerülő termékeket átcsomagolta és olyan piacokra értékesítette, ahol szocialista országból nehéznek tűnt a gazdasági kapcsolatokat felépíteni. Például Szaúd-Arábiába. Az Egyesült Államokba irányuló illegális drogkereskedelem mennyisége évente megközelítette a 25 tonnát. Magyarország, amely 1942 óta törvényesen exportálta a kábítószer-nyersanyagokat és az ópiátokat, a mákszalma koncentrátumának jelentős szállítója lett az Egyesült Államokba. Az 1978-as csúcsévben a legális magyar export mintegy 5 tonnát tett ki. Ez a Magyarországról az Egyesült Államokba irányuló hivatalos gyógyászati export több mint 60 százalékát tette ki. Az ópiát termékek az egész forgalom 60 százalékát tették ki, akkor a teljes magyar legális gyógyászati export az Egyesült Államok irányába 1978-ban nagyjából 8,5 tonna lehetett. Ezzel szemben a következő évben az illegális szállítás akár 20-25 tonnát is elérhetett, a legálisan legyártott, de illegálisan értékesített metakvalon mennyiségét egyébként az amerikai kongresszusi jelentésből ismerhetjük. Büszkén jelenthetjük ki, hogy a magyar politikai maffia volt a világ legnagyobb drogkartellje.A hatalom ugyanis a metakvalon mellett egy Pemolin/Captagon nevű droggal is kereskedett. Ráadásul ezt a szert hamisították, itt kapcsolódott be még a Dilmen nevű török cég is a buliba, Mexikón keresztül jutott be az USA-ba. Sok terror szervezettel ápoltak akkoriban jó kapcsolatot, a Magyarországon erős bázissal rendelkező, részben szintén kábítószerben utazó török Szürke Farkasok terrorszervezethez köthető maffia is számtalan nyugatnémet fedőcéget, köztük több szállítmányozási vállalatot működtetett.  A metakvalonhoz hasonlóan Magyarországon szintén előállított és rendkívül mérgező Carbofuran nevű növényvédő szert a Labatecen keresztül egy brazíliai Biagro nevű cégnek adták el, ezzel évi 10 millió dollár veszteséget okoztak az amerikai FMC nevű vállalatnak. A Budapestre akkreditált amerikai nagykövet és a magyar miniszterelnök-helyettes 1981. júliusi találkozóján “A nagykövet közölte, ha az ügy nem kerül rendezésre, akkor Magyarországgal szemben a legnagyobb kedvezmény elve megóvása nem a legsúlyosabb gazdasági szankció, annál sokkal érzékenyebb hatású lenne, ha az USA kormánya diszkrét kéréssel fordulna az amerikai bank konzorciumokhoz, hogy a Magyarországnak nyújtandó hitelekben ne vállaljanak részt. Ez az intézkedés a nagykövet szerint a kölcsönök elmaradásához, illetve azok nagyságának lényeges csökkenéséhez vezetne" - olvasható az egyik jelentésben. 1981-ben pedig a DEA igazgatóhelyettese, Gene Haislip is Budapestre utazott megkérdezni a politikai hatalmat hajlandók-e beszüntetni áldásos tevékenységüket.

 A levéltárban felejtett 1983-as feljegyzésben a Medimpex jogásza egy Tobramicin nevű szer koreai eladása miatt aggodalmaskodik. Ebből kiderül, hogy az Ely Lilli amerikai konszern licence alapján Magyarországon legálisan gyártott  szert Medimpex csak a szocialista országokban forgalmazhatta volna, ezért trükkhöz folyamodott, a terméket látszatra Bulgáriának adja el, majd onnan a Labatec közbeiktatásával a termék végül Dél-Koreában köt ki. A bolgár állambiztonsági szervek arról tájékoztatták a magyar elhárítást, hogy az Eli Lilly and Co. amerikai vegyipari konszern bécsi fiókvállalata, az Eli Lilly and Elanco GmbH a Központi Hírszerző Ügynökség, azaz a CIA fedőszerve, amely valójában kémtevékenységet folytat a szocialista országok ellen, a vállalat igazgatótanácsának egyik tagja az Amerikai Egyesült Államok későbbi elnöke, idősebb George Bush volt, aki korábban az amerikai hírszerzés (CIA) igazgatójaként tevékenykedett, 1983-ban pedig – a Tobramicinnel kapcsolatos dokumentum keletkezésekor – az USA alelnöki posztját töltötte be Ronald Reagan elnöksége alatt. Az Ely Lillivel kapcsolatban meg is jegyzik 1981-ben, hogy nagy tervei vannak a kelet-európai piacon, jelentős amerikai kormányzati támogatásban reménykednek és a Szovjetunió piacaira való betörés érdekében Magyarországon és Lengyelországban közös vállatokat hoznának létre. A gyógyszeripar ma is a maffia legnagyobb játszótere. 

A magyar titkosszolgálatoktól egyébként sem állt távol a különböző csempésztevékenységekben való aktív részvétel, az iratok szerint például a katonai szolgálatok alá tartozó szállítmányozó vállalatok, Malév, a Hungarocamion, a Mahart közel-keleten dolgozó magyar és külföldi munkatársai az 1970-es és 80-as években többször tűntek fel kábítószer, nemesfémek, ékszerek, fegyver, dohány, műkincs és embercsempészésben egyaránt. A térségben dolgozó belügyi hírszerzés munkatársai meg is állapították, hogy a különböző ügyekben érintett személyek szinte kivétel nélkül a magyar katonai elhárításhoz, az MNVK/2-höz köthetőek, de arra is van adat, hogy a szocialista országok katonai hírszerzése „szabadidős mataharikkal” lepte el a NATO számára különösen fontos Ciprus éjszakai életét. Sok magasrangú rendőr neve került elő a levéltárból Pintér Sándor, Kiss László stb.

Kiss a rendszerváltás előestéjén megpróbálta szétosztani az „ügynöki dotáció” címén páncélszekrényében tartott a folyamatosan változó, de akkor éppen mintegy 12 millió, mai értékén körülbelül 210 millió forintnyi készpénzt maga és három beosztottja között. 

Nemcsak a szállítmányozási, hanem a külkereskedelmi vállalatok is alapvetően a katonai szolgálatok operatív műveleteinek fedésére szolgáltak.  A katonai titkosszolgálatok viszont gyakran olyan politikai megrendelést hajtottak végre, amelyek leginkább a Varsói Szerződés tagállamaihoz kötődtek. Ezért létezett egy munkamegosztás is köztük: ha például nem volt elegendő közép- vagy közel-keleti heroin a piacon, a bolgár gyógyszergyárak simán besegítettek. A Chinoin, és az Alkaloida nyakig benne volt.

A német származású neonáci drogbáró, bizonyos Carlos Lehder múltjából, majd kiderül, hogy a sok milliárd dolláros kábítószerüzlet egyik fontos szereplője volt a Los Angeles-i magyar maffia is.

Az egyik papír-írószer kereskedelemmel álcázta alapvetően csalásokra épülő működését, a másik a keményvonalas, gyilkolós, drogterjesztős térfélen játszott. És itt robban az első igazi bomba: mindkét kaliforniai magyar bűnbanda állandó kapcsolatban állt a szovjet KGB-nek alárendelt magyar katonai hírszerzés, az MNVK 2. szakembereivel. Erről Gyepes-Gilbert Ottó, a kémkedésért és egyéb kihágások miatt kilenc amerikai börtönévet abszolváló volt bandatag. A papírmaffiózók vezetője Bodnár György volt, akit szintén lefülelt az FBI, de megszökött a börtönből. Menekülését valószínűleg a magyar katonai titkosszolgálat szervezte meg,  Bodnárt jóval később Bécsben kapják el, majd visszatoloncolják az Egyesült Államokba, ahol végül letölti a rá mért büntetést. Carlos Léder és Pablo Escobar nevét ki ne ismerné. Szabadulását követően amerikai otthonában olyan illusztris magyar vendégeket fogadott, mint Gyárfás Tamás, Fenyő János a Guns N’Roses basszusgitárosa vagy az LGT együttes egykori gitárosát, Barta Tamást is hírbe hozták. Véleményük szerint a gitáros szintén kapcsolatban állhatott a magyar papírmaffiával, és halálát is ezzel hozzák összefüggésbe. A kaliforniai keményvonalas magyar bűnszervezet tagjai korábban a magyar éjszakai élet ismert figurái voltak. Az itthon régóta megfigyelt, sőt körözés alatt álló bűnözőket szintén a katonai hírszerzés juttatta ki Amerikába a hatvanas évek végén.

A Kaliforniába exportált pesti vagányok a kokain révén kerültek szoros kapcsolatba a kolumbiai Medellin kartellel. Nyereségüket azonban szépen hazahozták, hiszen a piszkos dollárokat Magyarországon mosták tisztára a katonai hírszerzés és az állami tulajdonban működő, külkereskedelmi jogokkal rendelkező cégek, az „impexek” segítségével. Ez a kiváló pénztisztítási lehetőség természetesen a világhírű dél-amerikai kábítószerkartellek számára is nyitva állt, amennyiben megfelelő jutalékot fizettek a Magyar Népköztársaság dolgozó népet szolgáló költségvetésébe és a féktelen dorbézolásokba.A magyar droggyártás eredményeiről kevés szó esik, holott ebben már a két világháború közötti időszakban is a világ élvonalához tartoztunk. Az ötvenhatos forradalom leverése után két évvel a világ összes orvosi morfinszármazékának felét Magyarországon állították elő.A fél világ magyar szertől bódult. A hatvanas években a legális nemzetközi morfiumkereskedelem felét Magyarországról bonyolították. A nyugat végső hanyatlását váró szovjet típusú magyar vezetők – nyilván nem függetlenül az orosz KGB legfelsőbb vezetőitől – úgy döntöttek, hogy akár illegális heroint is exportálhatnának az imperialista országokba. Ekkor döntöttek úgy, hogy az újpesti Chinoin gyógyszergyár lásson neki a nagyüzemi metakvalon gyártásnak. Néhány éven belül a világ összes fesztiváljának hetven százalékát itt állították elő. A német újfasiszta szervezetek bűnözőivel is kapcsolatban  áltak. A sokmilliárdnyi drogpénz kifehérítése egyik látványos módjának a legnevesebb magyarországi szállodák állítanak ma is működő emléket. Amerika felszólította Kádár elvtárat, szüntesse be a tevékenységet, vagy teljes bijkottal teszi tönkre az országot, Kádár János és csapata az utóbbi megoldást választotta, amelynek következtében, mintegy hálából, a Magyar Népköztársaság lett az egyetlen szocialista ország, amely megkapta a legnagyobb amerikai kereskedelmi kedvezmény jogát. Az Újpesten előállított metakvalon nevű drog terjesztésében aktívan részt vett a los angeles-i magyar maffia is. Mivel a Quaalude néven is ismert pszichotrop gyógyszer több milliárd dollár profitot termelt a duna-parti elvtársaknak, így Budapest ezt az összeget a lakosság élelmezésére, a költségvetési hiány betömködésére és szállodák építésére használta fel. Persze nem telt el sok idő, hogy az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal, a DEA, lefülelje az akciót, és megzsarolja a kárpát-medencei népköztársaságot.  A magyar kommunista titkosszolgálat közreműködésével zajló kábítószer-kereskedelem jelentős összegekkel járult hozzá a Kádár-rezsim működéséhez. Sajátos módon küzdöttek az „amerikai imperializmus” ellen Kádárék: Magyarország a szocializmus idején többek között azért is lehetett a legvidámabb barakk, mert évente több tonna drogot csempészett az USA-ba a kolumbiai drogkartell segítségével. Az üzlet jelentős bevételhez juttatta a magyar elvtársakat. A metakvalon előállításával az Újpesten működő, akkor állami Chinoin gyógyszergyárat bízták meg Kádárék, terjesztésében pedig részt vett a Los Angeles-i magyar maffia is. A bevételt pedig a költségvetési hiány betömködésére, jóléti kiadások finanszírozására és szállodák építésére használták fel. Magyarország már a két világháború közötti időszakban is az elsők között volt az orvosi morfin előállításában, amelyet a második világháború után a berendezkedő Rákosi, majd Kádár-rezsimek elkezdek illegálisan teríteni világszerte a Malév és a Mahart segítségével. Amikor azonban a Budapest–Frakfurt–Párizs repülőjárat egyik, morfiummal megtömött gépe 1964-ben lezuhant Párizs mellett, és a francia hatóságok vizsgálódni kezdtek, a morfiumvonalat elbukta a magyar kommunista vezetés. Így új szer után kellett nézniük, ez lett az Amerikában akkor már elterjedt metakvalon. A Hős utca X. kerületi része Budapest egyik legveszélyesebb utcaszakaszának számított, ott szinte csak mélyszegénységben élők, szerhasználók és drogkereskedők éltek. Az utcában napi szinten történtek atrocitások, ezért például a taxitársaságok sem vállaltak fuvart arra a négyszáz méteres kőbányai szakaszra. A kisebb bűncselekmények mellett előfordult robbantás, késelés és lövöldözés is, ám az utóbbiak szerencsére ritkábban. Az utca leginkább a drogelosztásról volt ismert.

Az ameriaki fedőcég  papír- írószer kereskedéssel foglalkozott látszólag. A magyar katonai titkos szolgálat látta el hamis útlevelekkel Szendrő Istvánt Simon Csabátm az ottani főnököket.

Az MNVK-2 sofőrjei között volt több mostanra magsrangú belügyi vezető is. Az  impex nevű gazdasági társulások kamu cégek voltak. Az Ocsua cégek pénzmosása 78 20 tonna metakvalont jelentett évente 6000 halott az eredmény és 100000-rek vese és máj károsodásban halatak meg.

DIÉÉ nyomozása nem kolumbia készíti kvalud Sokan haltak meg mert nem múködtek együtt, vagy mohók voltak, vagy tiszteletnek, vagy sendriánok. Markó béla 1989-ben vette át Szendrő Istvánt ő végezte ki. A metakvalon kvalud gyógyszer beceneve lúd volt, most más néven fut. A máktej a kicsépelt növényi szárból nyerték ki a tejet. Egy repülőgép baleset borította a bilit. Fehér Sándor ERDÉRT öngyilkos lett, nemes fémre kellett váltania a piszkospénzt. Akkoriban Sárközi Sándor Katonai hírszerzés parancsnoka.

Szentendrei laktanyában dobozolták át. Hunagrokamion volt a szállító MNVK-2 ügynökei a sofőrök. Persze benne volt az osztrák felsővezetés is, mint ahogy a magyar titkosszolgálat és kormányvezetők is.

Svájcban újra LABA-tec Farmanál átcsomagolták, majd Hamburg-Hollandia Kanada Kolumbia Barrancvilla Mexiko USA lett a végcél. 70 millió jutott  a Budapesti elvtársaknak luxunyaralásra, de balatoni hotelek is épültek Novotel Taverna Ferihegy-2, Flamenkó, Budapenti Kongresszusi Központ Hungaria, Béke, Radisszon stb.  hála az MNB Erste Bank titkos közreműködésének. Nem válogattak, volt fegyver és drog a 80-as években dögivel, szemelvények a fegyver- és kábítószerkereskedelem, valamint a terrorizmus kutatható állambiztonsági irataiból ma is. Nehéz a dolga a Marylandi Egyetem kutatóinak, amikor megpróbálják egy adatbázisban (GTD) összegyűjteni az elmúlt közel ötven év terrorcselekményeit.1 Az egyre bővülő adatbázis elég jó lehetőséget ad arra vonatkozóan, hogy összevessük az 1970 és 1989 közötti húsz év, vagyis a kelet-európai rendszerváltások kezdetéig elkövetett európai terrorcselekmények trendjeit. Anélkül, hogy mélyebben belemennénk a részletek elemzésébe, egy feltűnő aránytalanságra hívnám fel a figyelmet. Míg Nyugat-Európában ezen időszak alatt több mint 9500 terrorcselekményt követtek el, addig Kelet-Európában ez a szám a 70-et sem érte el. Az 1989. február 17-én este 18 után az Astoria és a Deák Ferenc tér között közlekedo metrószerelvényben csobombával elkövetett robbantás, amely nem követelt sem halálos áldozatokat, sem személyi sérüléseket. Hozzá kell tennem, ismerünk más, a nyolcvanas években Magyarországon csobombával elkövetett akciót is: 1984. február 27-én este 10 óra körül a Budapesti Közlekedési Vállalat Hajózási Üzemegysége kezelésében lévo, a csepeli Hollandi út 161. szám közelében található hajókiköto váróhelyisége robbant fel - egy házilag elkészített bomba segítségével. A "Csöves" fedőnéven indított bizalmas nyomozás rövid idő alatt felderítette az elkövetőket. 1970 elejétol 2016 végéig 16 000-nél is több terrorakciót rögzítettek, ebbol megközelítoleg 3900 támadás követelt halálos áldozatokat. Az akciók fobb célpontjai a teljesség igénye nélkül: állami tisztviselok, rendorök, katonák, bírók, diplomaták, üzletemberek, újságírók, civilek, civil szervezetek. A nyugat-európai trendek elég egyértelmuek. 1970-ben nem egészen 50 támadást regisztráltak, 1977-ben már 770-nél is többet. A terrorcselekmény fogalma a magyar jogrendszerben az 1978. évi IV. törvényben, a Bünteto Törvénykönyvben jelent meg eloször. Nem sokkal ezt követoen a magyar állambiztonság "C-79" fedonéven megnyitotta a Carlos hangzatos és találó "Világforradalom karja" nevu terrorszervezetére vonatkozó csoportdossziét.3 Majd 1979 második felében az állambiztonságért felelos belügyminiszter-helyettes nyugati sajtóhírekbol azzal szembesült, hogy akik ellen harcol, azokat részben Magyarországon, magyar katonai laktanyákban képezték ki, hiszen Carlos a 70-es években a már említett adatbázis szerint sokszor palesztinokkal közösen hajtotta végre akcióit. De mi lehetett ennek a furcsa kettosségnek az oka? Miért kellett Magyarországnak harcolnia az ellen, amit támogatott? Megint a GTD-re hivatkozva, a terrorfenyegetettségünk látszólag ezt nem indokolta. A válasz külso és belso okokban egyaránt keresheto.  

 

A Nyugat-Európában gyorsan növekvo terroresemények szálai jelentos mértékben a Közel-Keleten keresztül Kelet-Európába vezettek. Az Amerikai Egyesült Államok és a nyugati kormányok ezt felismerve keresték a kapcsolatot az akkori szocialista országokkal. Ez a tény önmagában fokozta a terrorfenyegetettséget, különösen, amikor az együttmuködés erosebbé vált a 80-as évek végére. Az 1970-es évek végén inkább a látszatjelleg dominálhatott, annak bizonyítása, hogy mi is elkötelezett hívei vagyunk a terror elleni harcnak, és hajlandóak is vagyunk tenni ellene. Ennek a békülési folyamatnak voltak látványos momentumai is, például az USA részérol a koronázási jelképek visszaszolgáltatása 1978 elején. Fontos megjegyezni, hogy terroristák magyarországi kiképzésére számtalan adatot találunk. A Hamvas Intézet az úgynevezett játszmás ügyek felgöngyölítésére irányuló, jelenleg is tartó kutatása során információk kerültek a felszínre, amelyben nyugati titkosszolgálatok magyarországi kapcsolataiknak olyan kéréseket tolmácsoltak, mint például: "adjon jelentést a Csopakon és Nyíregyházán terroristák részére létesített kiképzo táborról", vagy "Hírigényként annak megállapítását határozták meg, hogy a Balaton melletti honvédségi vadászházban volt-e április 10-én terrorista találkozó".45 A több jelentésben is szereplo Balaton melletti terrorista gócpont kapcsán megjegyezhetjük, hogy 1987-ben Abu Iyad, aki "Muzulmán Testvér"-bol lett a Palesztin Felszabadítási Szervezet Elhárító és Hírszerzo Szolgálat vezetoje, budapesti tárgyalásai során nem felejtette el megemlíteni, Abu Nidal mennyire kedvelte a Balatont.6 Miután a 70-es évek végén elindult a magyar terrorelhárítás, az 1980-as évek közepén Nyugaton még nem igazán látták ennek az eredményességét. A már említett játszmás ügyek egyikében, az amerikaiak rejtett konténerben elhelyezett hírigényükben azt kérték magyarországi hálózatuktól, járja körbe "miben áll a magyar "antiterrorista" tevékenység".7  

 

Ha belso okokat keresnénk, a téma iránt érdeklodo olvasók talán rögtön az 1975. szeptember 30-án Budapestrol Libanon fovárosába, Bejrútba tartó, a Földközi-tenger felett rejtélyes módon, feltehetoen rejtélyes szállítmánnyal és utasokkal eltunt MALÉV 240-es járatára gondolnak. Azonban lehet ennél kézzelfoghatóbb, idorendben a Bünteto Törvénykönyv életbe lépéséhez közelebb eso, a magyar lakosságot szinte sokkoló eseményre is asszociálni. 1977. március 4-én súlyos támadás érte az Országos Takarékpénztár egyik budapesti fiókját. A déli órákban az ebédszünethez készülodo banktisztviseloket egy fegyveres lepte meg. A támadó a két ötven év körüli noi alkalmazottat a mosdóba terelte, letérdeltette, majd tarkólövésekkel kivégezte. Kifelé menet beugrott a pult mögé, megmarkolta az ott található 113 600 forintot, ami akkoriban nagy összegnek számított, de a bankban ennél több pénz volt, és sietve kereket oldott. Kifelé menet az ajtóban találkozott egy, az ebédszünet végére várakozó ügyféllel, akit nem bántott, majd egy kék 1200-as Ladával nagy sebességgel elhajtott.8 A gyanú eleinte szovjet, illetve magyar katonatisztekre terelodött, mivel az egyik áldozat több katonatiszttel tartott fent közelebbi kapcsolatot, de ez nem vezetett eredményre, ezért más irányba is kutakodni próbáltak, így bevonták a felderítésbe az állambiztonsági szerveket.9 A Hungária körúti, az egész országot megbolygató véres leszámolás inkább figyelmezteto akciónak tunik, mint szerelemféltésbol elkövetett gyilkosságnak vagy szimpla bankrablásnak. De mibol is gondolom ezt? 1. Az elkövetokrol adott személyleírás és fantomképek.10 2. Az állambiztonság bevonása a felderíto munkába. 3. A dél-európai szál boncolgatása. 4. A hidegvéru mészárlás. 5. A gyilkosság félelemkelto, elrettento volta. 6. Az elkövetok, bár megtehették volna, nem a teljes összeget vitték magukkal. 7. A terrorcselekmény mint buncselekmény életbe léptetése az új Bünteto Törvénykönyvben. 8. Nem sokkal késobb elkezdodött a terroristák állambiztonsági felderítése. Mindezek alapján tehát az eddigi teóriákat kiegészíthetjük az illetményével elégedetlen terrorista motívumával is.  

 

Az, hogy korábban Magyarországon nem csak üdültetési céllal fordultak meg terroristák, kétes híru drog- és egyben fegyverkereskedok, eddig is közismert volt. Példaként rögtön Monzer al-Kassart említhetjük, aki szír állampolgárként több terrorszervezettel, így a teljesség igénye nélkül a palesztin Abu Nidal Szervezettel, az Ahmed Dzsibril vezette Népi Front Palesztina Felszabadításáért - Foparancsnoksággal (PFLP-GC), a kolumbiai FARC-val állt összeköttetésben. Ezen szervezetekkel Magyarország is kituno kapcsolatokat ápolt. Al-Kassar a 80-as években elsosorban Lengyelország illegális fegyverüzleteiben segédkezett, ahol Abu Nidalnak is fontos gazdasági érdekeltségei voltak.11 Valószínuleg nem véletlen, hogy miután a fényuzo életmódja és lakhelye miatt a nyugati sajtó által "Marbella Hercegének" hívott al-Kassarnak illegális drog- és fegyverügyletek miatt menekülni kellett a sokadik lakhelyéül szolgáló Spanyolországból, Magyarországon próbálta megvetni a lábát. Erre egy magyar kozmetikai céggel kötött kis értéku kereskedelmi ügylet adott legális alapot. Az 1989-es jelentés így fogalmaz: "Kassart Nyugat-Európában a rendori szervek körözik, ezért tartózkodási helyét Spanyolországból az MNK-ba tette át. Magyarországi bázisának kialakítása céljából Budapesten önálló lakást bérelt. Kassar szoros - üzleti és ideológiai - kapcsolatban áll több közel-keleti terrorszervezet vezetojével." 12 A magyar szervek az Amerikai Egyesült Államokhoz fordultak részletesebb információk beszerzése céljából, de eddig nincs jele annak, hogy kiutasították volna a rendszerváltásig hátralévo rövid idoben.   1987. október 19-én Varga Gyozo Péter, egy gyermeke tanulmányi elomenetelét félto budapesti lakos panaszos levelet írt a belügyminiszternek, néhány nappal korábban pedig a honvédelmi miniszternek. Beadványának lényege, hogy a gyori Béri Balogh Ádám katonai középiskolában tanuló fia osztályfonöknoje családlátogatás során olyan kérdéseket feszegetett, amelyek nem függtek össze a gyermek iskolai tevékenységével, de Vargát érzékenyen érinthették, ugyanis korábban tiltott határátlépés elokészítése, valamint folytatólagosan elkövetett izgatás és egyéb köztörvényes buncselekmények miatt szabadságvesztésre ítélték.13 Eloször a kollégium igazgatóját kereste fel panaszával, de ott, úgy tunik, nem vették eléggé komolyan, mert a felettes szervekhez fordult. Levelében utalt arra, hogy az iskola részérol az igazgató mellett Nagy Jeno rendor százados, a Gyor-Sopron megyei Hadkiegészíto és Területvédelmi Parancsnokság elhárító tisztje (Belügyminisztérium III/IV. Focsoportfonökség) foglalkozott ügyükkel, aki elmondta, problémájuk milyen parányi ahhoz képest, mint amit az arab terroristák okoznak Magyarországnak. Varga attól tartott, hogy az osztályfonök és Nagy is provokálja ot, és összességében arra gondolt, gyermekét el akarják távolítani az iskolából. De mit mondott az arab terroristákkal kapcsolatban Nagy Vargának?  

 

"Hiába tudjuk, hogy kémek és terroristák muködnek nálunk - folytatta Nagy százados - hiába ismerjük hálózataikat, hiába buknak le általunk, hazaengedik oket. Az arab terroristák államközi szerzodés alapján tartózkodnak hazánkban, itt készülhetnek fel terrorcselekményeikre, innen indulhatnak bevetésekre és ide is térhetnek vissza. Magyarországon vannak kiképzo bázisaik is. Legutóbb például - folytatta Nagy százados - a Ferihegyi Repülotér mellett tartottak lokiképzést arab terroristák, de az is elofordult, hogy az egyik arab terrorista csoportot követte a magyar elhárítás, melynek során az arabok rálottek a magyarokra. Az arab terroristák fonöke tiltakozott a magyar terroristaellenes csoport vezetojénél, hogy nem ebben állapodtak meg kormányaink, s ha ez újra elofordul jelenteni fogja kormányának, aminek súlyos következményei lesznek, mert az arab bankok nem adnak több pénzt. Ugyanakkor - folytatta Nagy százados - fegyverekkel is ellátjuk oket, melyek között magyar gyártmányúak is vannak."14  

Nos, igaza volt-e Nagynak? A válasz a következo jelentésbol kiderül: "Nagy rendor százados 1986 októberében részt vett azon a szakmai továbbképzésen, amelynek témája a nemzetközi terrorizmus volt. A videó szalagra rögzített eloadás tartalmazza azokat az alapinformációkat, melyek Varga október 14-én a honvédelmi miniszternek, október 19-én a belügyminiszter elvtársnak megküldött beadványban szerepelnek." 15 Mindezek alapján a vizsgálatot lefolytatók javasolták Nagy Jeno rendor százados felelosségre vonását államtitoksértés miatt. Nagy Jeno 1989. április 20-án Szilágyi Antal ornagy, a Gyori Katonai Kollégium igazgatója, dr. Takács István rendor alezredes, a Gyor-Sopron megyei Rendor-fokapitányság Vizsgálati Osztály vezetoje és a velük utazó két másik polgári személy társaságában a lengyelországi Krakkótól északra egy közlekedési balesetben életét vesztette. A balesetet az eddig elokerült dokumentumok szerint nem a Szilágyi által vezetett Wartburg, hanem a velük szemben szabálytalanul érkezo Mercedes típusú gépjármu vezetoje okozta. A nagy fecsegése után egyértelmuen állíthatjuk, a 80-as évek magyar terrorelhárításának egyik fontos feladata a nemzetközi szerzodés okán Magyarországon legálisan tartózkodó terroristák inkognitójának védelme volt, vagyis az, hogy a hazai és külföldi közvélemény nehogy tudomást szerezzen itt-tartózkodásukról, ezzel megelozve a várható nemzetközi botrányokat és szankciókat. A Nagy által felhozottakra nemcsak arabok, hanem a velük közös kiképzésen részt vevo más terrorszervezetek vonatkozásában konkrét gyakorlati példákat lehet sorolni A 2000-es évek elején a sokadik Carlos-ügy kapcsán, a francia hatóságok által meghallgatott baloldali francia Alain Frilet elmondta, hogy a jobboldali nacionalista Ír Köztársasági Hadsereg tagjaként 1982-ben magyar laktanyában magyar katonák tömték tele az autóját fegyverekkel, és kísérték a jugoszláv határig.17 A Japán Vörös Hadsereg tagjaival írásbeli nyilatkozatban vállaltattak garanciát, Magyarországon nem fognak akciót végrehajtani. 1987. november 29-én felrobbantották a dél-koreai légitársaság Bagdadból Szöulba tartó járatát. A merénylettel megvádolt észak-koreai elkövetokrol kiderült, hogy nem sokkal korábban, november 13-a és 18-a között, Budapesten tartózkodtak. Egyébként Moszkva felol érkeztek. Magyarországon hamisított japán úti okmányokat kaptak. Úgy tunik, öt éjszakán át észak-koreai diplomaták vendégszeretetét élvezhették, de Nagy Jeno mondatait tovább gondolva, akár Ferihegy közelében gyakorolhatták a bomba repülogépen történo megfelelo elhelyezésének rejtelmeit. A Palesztin Felszabadítási Szervezet phenjani irodájának vezetoje szerint az európai szocialista országokban sokkal jobb környezetben, modernebb technikai feltételek mellett készülhettek akcióikra, mint a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. Igaz, tette hozzá, néhányuknak konspirált formában, jordániai és tunéziai fedéssel, sikerült még ennél is jobb nyugati, foleg angliai kiképzést kapnia. Viszont ez utóbbi annyiban körülményesebb volt, hogy a felkészítésben részt vett személyeknek egy ideig szolgálatot kellett teljesíteniük az említett küldo országok fegyveres szervezeteiben, így csak késobb válhattak aktív palesztin harcossá.19 Visszatérve az észak-koreai merénylokre, Budapestrol az útjukat, rövid bécsi kitéro után, Belgrádban folytatták, ahol megkapták a támadáshoz szükséges bombát.Talán az eddigi kutatásokból is kiderült, hogy általában véve a kábítószer-kereskedelem és a terrorizmus mögött államok állnak, nagyhatalmak, amelyek különbözo közvetíto országok segítségével, valamint a részben az általuk is üzemeltetett szervezett bunözoi és terrorhálózattal burkolt formában támadják riválisaikat. A drog azért is különösen jó a támadásra, mert leegyszerusítve tulajdonképpen az ellenség finanszírozza az ellene folyó harcot, miközben járulékként a bunözés terjedése gyengíti az adott kormány erejét és stabilitását. Arról, hogy Irán vagy a Szovjetunió milyen formában egyezett meg például a Pakisztánon és Afganisztánon át húzódó úgynevezett "Aranyfélhold" területérol származó heroin szállítási lehetoségeirol, nagyjából sejtheto, ahogy a Libanon keleti, Szíriával határos részén található Bekaa-völgyben eloállított hasis és heroin vonatkozásában is. Itt kell megjegyezni, valószínuleg a Hezbollah ennek köszönhette létrejöttét. Az iráni Iszlám Gárda kétezer tagjából verbuválódott csapat a kábítószer begyujtésével foglalatoskodó iráni reguláris eroket válthatta névlegesen, amolyan fedoszervként 1984 környékén, miután Nyugaton egyre nyilvánvalóbbá vált Irán ottani tevékenysége. Állami drogügyletek A drogkereskedelemben fontos, Magyarországot több irányból is átszelo "Balkáni útvonal" esetében a kérdés inkább az volt, hogy a 80-as években az útvonal által érintett szocialista országok tudtak-e a nagy haszonnal kecsegteto illegális szállításokról? Úgy tunik, nemcsak tudtak, hanem maguk is aktívan bekapcsolódtak a rendszerbe. Bulgária fontos központja volt a szocialista országok és a közel-keleti országok közötti fegyver- és drogügyleteknek.21 A bolgár állami drogkereskedelem 1984-re komoly problémát jelentett az USA és Bulgária közötti kapcsolatokban.22 Az ország geopolitikai helyzete, a sötét állami tevékenység és a gazdasági problémák miatt többször kísérelték meg eltávolítani a hatalomból az éppen regnáló kommunista vezetot, Todor Zsivkovot. 1986. július 28-án Várna központjától körülbelül tíz kilométernyire lévo Druzsba (ma Szent Konstantin és Elena) kormányzati telepen, közvetlenül Zsivkov nyári rezidenciája mellett a homokban 5 kilogrammos bombát találtak. A Slavia típusú karórára kötött idozítot délelott 10 órára állították. A szerkezetet a fürdomesterek fedezték. Jugoszlávia a terrorista szervezetek egyik jelentos bázisa volt, például itt muködött az Abu Nidal Szervezet regionális központja. Az is elofordult, hogy Abu Nidal nevében a jugoszláv Borba címu lap munkatársa járt el a magyar hatóságoknál.24 De említhetjük Saker Selim Daud esetét. Saker Daud mint palesztin menekült Irakból, az Abu Nidal Szervezet tagjaként kalandos úton érkezett Magyarországra társával, aki a felesége, unokatestvére vagy akárki más is lehetett. A felfegyverzett férfi, az ANO kérésére, az iraki magyar nagykövetség közvetítésével szabadon távozhatott az országból - Jugoszlávia felé. Érdekes, hogy a bagdadi magyar nagykövetség "Czakó" fedonevu munkatársa késobb Damaszkuszba került, ahová 1981-ben az Abu Nidal Szervezet is áttette székhelyét. Szíriában "Czakó" tartotta a kapcsolatot terrorszervezetekkel.  Visszatérve Jugoszláviára, röviddel a magyarországi rendszerváltást követoen kirobbant délszláv fegyveres konfliktusban a szerbek háborús költségeik fedezésére Európa legnagyobb marihuánatermeszto gazdaságát hozták létre, amit szoloültetvénynek álcáztak, és ahonnan maguk is bedobták saját termékeiket a drogútvonalba. Mi több, megvámolták a területükön áthaladó, leginkább heroinban utazó török drogfutár kamionokat, amikrol tehát kello információkkal rendelkeztek.25  

1980 novemberében a Német Szövetségi Köztársaság rendorsége nyomozást kezdeményezett a ma is létezo Labatec Pharma SA genfi székhelyu svájci gyógyszergyárral szemben. A nyomozás kiinduló oka az volt, hogy az Amerikai Egyesült Államokba nyugatnémet Captagon tablettákat tartalmazó szállítmány érkezett Mexikóból. Ami az ügylettel kapcsolatban az igazi problémát jelentette, a több tonnányi jelentos mennyiség, annak illegális úton történo behozatala, nevezhetjük csempészésnek is, valamint az áru hamisított volta, ugyanis az nem Captagont, hanem Pemolint tartalmazott. A divatos szóval dizájner drognak is tekintheto Captagon az utóbbi idoben az Iszlám Állam katonáinak kedvelt harcfokozó eszközeként került újból reflektorfénybe. A fáradékonyság és koncentrációzavar ellen hatásos hangulatjavító viszonylag könnyen eloállítható ipari mennyiségben, de nemcsak emiatt válhatott népszeru termékké, hanem mert hatóanyagai segítségével az egyéb amfetaminszármazékok mellékhatásaként jelentkezo fejfájást és látászavart is kiküszöböli.  

 

A Közel-Keleten népszeru szerrel a természetesen a már említett, megalakulása óta kábítószer ügyletekben igen aktív Hezbollah is eloszeretettel kereskedik. Például a Bekaa-völgyben és Szíriában eloállított Captagonból boven jut Szaúd-Arábiába és más Arab-öböl menti államokba is.26 A Captagont 1981-ben az Amerikai Egyesült Államok kábítószernek minosítette.27 A Pemolin kevésbé ismert készítmény, szintén figyelemzavaros betegségek, például a hiperaktivitás kezelésében használt gyógyszer; leginkább azután alkalmazták, ha a más gyógyszerek, például az amfetaminszármazékokkal végzett kezelés nem érte el a kívánt eredményt. Mivel súlyos mellékhatásai voltak, elsosorban a májat károsította, ezért nem lett annyira közkedvelt szer az orvosok körében. A Pemolin szintén szerepel a drogok listáján, viszont a Captagonnál sokkal olcsóbb volt, máskülönben miért hamisították volna. Visszatérve az 1980-as esetre, az ügyben elindult vizsgálatban a nyugatnémet rendorség egyik nyomozója rejtélyes körülmények között meghalt, valószínuleg gyilkosság áldozata lett. A szálak a már említett Labatechez vezettek. Kiderült, a vállalat 1979-ben és 1980-ban legálisan 11 tonna Pemolint vásárolt, amibol közel 1 tonnát saját készítményeiben szabályos módon felhasznált. A maradék tablettákba két "C" jelzést ütött, amely a Captagon márkajelzése volt ebben az idoben. A csomagolás "captagonitását" a megrendelo török vállalat, a Dilmen végezte. A szerbol a német és az amerikai piacokra egyaránt jutott, közel 10 tonna, ami mostanság is igen nagy fogásnak számítana. A Dilmen a balkáni drogútvonal egyik végpontjánál, Hamburgban adott túl rajtuk. Az amerikai lebukás után a pirulákkal kereskedo német céget 1980-as értéken mintegy 2 millió nyugatnémet márka (DM) kár érte. De mi köze van ennek Magyarországhoz? A 1957-ben Svájcban alapított, mintegy 20 fot foglalkoztató, laboratóriummal rendelkezo és kereskedelmi tevékenységet is folytató Labatech Pharma dönto tulajdoni hányada, mintegy 80%-ban, a magyar Medimpex Külkereskedelmi Vállalat kezében összpontosult. A tabletták hamisításához az utasítást a cég magyar vezetoje, Csaplár Gyula adta ki. Nyilván a történtek után Csaplárt haza kellett rendelni, azonban a súlyos eset ellenére a Medimpex tovább kívánta ot foglalkoztatni, ami azt feltételezi, hogy ebben az ügyben nem saját szakállára cselekedett. Állambiztonsági vonatkozásban mindössze vagyongyarapodásának mértéke szúrt szemet. Úgy vélték, hogy az általa hazahozott Mercedes típusú személygépkocsi, 1-1 lakókocsi és motorcsónak, valamint szórakoztató elektronikai termékek és számítógépek az átlagosnál nagyobb mértéku vagyongyarapodásra utaltak. Sajnos az esettel kapcsolatban egyelore több dokumentum nem került elo. Annyit talán érdemes megjegyezni, bár nem biztos, hogy összefüggésben áll az üggyel, de egy Csaplár vezetéknevu közgazdász 1978-ban Szófiában bukkant fel, méghozzá az INTRANSZMAS nevu bolgár-magyar vegyes vállalat szokásos közös egyeztetésén, ahol a magyar felet képviselo delegáció tagja volt.29 Csaplár egyébként az eset után kérte korkedvezményes nyugdíjazását. A Medimpex ügyletének valószínuleg volt egy nem várt mellékhatása, mert az eddig feltárt dokumentumok szerint 1980 végétol az Amerikai Egyesült Államok Kábítószer-ellenes Hivatala (DEA) is próbált kapcsolatot építeni a magyar hatóságokkal, és ajánlott fel segítséget a drog elleni harchoz. Alig csendesedtek a magyar közvélemény elott nem igazán ismert fejlemények, amikor jugoszláv kereskedok 1981-ben Chinoin márkajelzést viselo, kábítószer-tartalmú Dolargan ampullákkal tuntek fel Ausztriában. De nemcsak keletrol nyugatra, hanem visszafelé is megpróbáltak drogokkal kereskedni. 1987 márciusában a MAHART "Kecskemét" nevu hajójának egyik II. tisztje keveredett ilyen ügyletbe. Noxyron tablettákat próbált értékesíteni az akkoriban a Szovjetunióhoz, ma Ukrajnához tartozó Réniben. Majd egy másik jelentés is a Richter (korábban Kobányai Gyógyszerárugyár) által 1957 óta gyártott Noxyront említ egy hivatalos kiküldetésre repülogéppel Moszkvába utazó magyar házaspárral kapcsolatban.31 De az ipari méretu szállítást magyar kamionsoforök valósították meg. A kamionok pótkerekeiben vagy egyéb más rejtekhelyeken átlagosan 1000 csomag Noxyront csempésztek Ungvárig, ahol azeri bunözok mintegy 50 fos csoportja várta az árut, amit ok terítették aztán tovább szerte a Szovjetunióban. A szállító - Hungarocamion  A kamionokkal kitunoen lehetett csempésztevékenységet folytatni, nemcsak kábítószerrel, hanem a leírások szerint mindenféle termékkel, áruval, sot emberekkel is. Ez utóbbiak vonatkozásában nemcsak Nyugatra kiszökni próbálókat, hanem például titkosszolgálati ügynököket tudtak mindenféle adminisztráció nélkül átdobni a határon. 1982. január 11-én Spadolini olasz miniszterelnök országa parlamentjében tartott beszédében kiemelte, hogy 1981-ben a nemzetközi terrorizmushoz fuzodo kapcsolata miatt 26 külföldi személyt utasítottak ki Olaszországból, köztük líbiai, orosz, bolgár és - egyáltalán nem meglepo módon  magyar állampolgárokat. Ezért amikor a Hungarocamion milánói képviseletének vezetojét 1982. január 12-én az olasz rendorség behívta, és átadtak neki egy levelet, amelyben az ország - öt napon belül történo - elhagyására szólították fel, a magyar állambiztonság rögtön a terrorizmussal kapcsolatos problémákra gondolt. Ebben az esetben azonban nem a terrorizmus volt a közvetlen kiváltó ok. Inkább általában véve a kamionok és azok vezetoinek különleges helyzete. 1983. december 26-i számában a német Der Spiegel hetilapban "Az SS-20 tele van nyugati technológiával" címmel cikk jelent meg arról, hogy a szovjet fejlesztésu, közepes hatótávolságú, atomtöltettel is felszerelheto rakétákhoz nélkülözhetetlen, de COCOM-listán szereplo, vagyis a szocialista országok számára nem eladható alkatrészeket, leginkább elektronikai eszközöket illegális úton magyar szállítmányozási vállalatok - a Hungarocamion mellett a MAHART - igénybevételével juttatták el a célhelyre.34 Néhány hónappal korábban, 1983 februárjában pedig a TIR Internationale Nutzfahrzeug nevu svájci kamionos szaklapban arról írtak, hogy a szocialista országok kamionsoforjei között sok a titkos feladatokkal megbízott hivatásos tiszt. A lap fel is sorol néhány ilyen típusú munkát: "stratégiailag fontos berendezések és az úthálózat felderítése, hírvivoi és tudósítói feladatok, kémkedés céljára szolgáló speciális technikai eszközök szállítása, csapatmozgások megfigyelése, objektumok fényképezése." A csempészés, a titkos felderítések magyarázatot adnak arra a kérdésre, miért is támadtak annyiszor, látszólag ok nélkül, magyar kamionokra. Szemléltetés céljából egy-egy példa a Közel-Keletrol és Nyugat-Európából: "1981. szeptember 15-én éjszaka rálottek a Hungarocamion egyik kocsijára, amely München környékén parkírozott. A kocsit hat lövés érte, a lövedékek személyi sérülést nem okoztak." 36 "Bagdad külvárosában egy katonai egyenruhát viselo férfi folyó hó 5-én pisztolyából két lövést adott le a Hungarocamion benzinkút elott várakozó jármuvére, majd társával együtt, egy személyautóval távozott a helyszínrol. A magyar szerelvény vezetoje nem sérült meg, az eseményrol jelentést tett a kirendeltség vezetojének" - állt az 1986-os iratban. 37 Nyilván figyelmezteto jellegu támadásokról lehetett szó. 1985. február 24-én a Bild am Sonntag német napilap "Titkos támadás Jenninger háza ellen" címmel hozott le egy cikket a szocialista országok kamionok felhasználásával végzett titkos bevetéseirol, miután egy bolgár kamion parkolt le Philipp-Hariolf Jenninger német kereszténydemokrata politikus, akkoriban a német szövetségi parlament elnöke háza elott. A tudósítás egy sor példát hozott fel az ilyen típusú megfigyelésekre. Az 1984. nyár végi nyugat-németországi "Spearpoint" NATO-hadgyakorlat helyszínének közvetlen közelében libasorban álltak a keletnémet kamionok. A franciaországi Brestben található tengeralattjáró bázis, valamint a touloni tengeralattjáró-építo gyár mellett bolgár kamionokat észleltek. A lefülelt kamionokban valószínuleg "Brumi" volt. Ezt a nagy antennával rendelkezo berendezést csak nagyméretu szállítóeszközön tudták elrejteni. "Brumival" nemcsak rádióadásokat, hanem számítógépes adatforgalmat is rögzíthettek. Úgy pakolták be a kamionokba, hogy áruval elfedték, így felületes vámvizsgálat során rejtve maradt.38  

 A Hungarocamion több külföldi leányvállalatot is üzemeltetett. 1972-ben felvásárolták az osztrák Peklar Transport GmbH családi vállalkozást. A Peklar osztrák cégként bécsi székhellyel muködött, elsosorban közel-keleti fuvarokat bonyolított, többnyire magyar soforökkel, de foglalkoztatott osztrák gépjármuvezetoket is. Oket leginkább olyan relációkba küldték, ahol a szocialista országok állampolgárait nem látták szívesen, például Szaúd-Arábiában.39 Azt, hogy a Peklarnak milyen feladatai lehettek, a fentebb leírtakból sejthetjük. Ezt a tudásunkat egészíthetjük ki azzal a jelentéssel, ami 1988 végén készült, amikor az anyavállalat szukülo gazdasági lehetoségeihez igazodva megszorító intézkedéseket, többek között bércsökkentést tervezett a bécsi leányvállalatánál: "Az osztrák gépkocsivezetok képviseloi még az idén fel akarják keresni a leányvállalat nevében a Hungarocamion vezérigazgatóját sérelmeik orvoslása céljából. Amennyiben ez nem jár eredménnyel, a Peklar gazdasági belso tevékenységérol értesítik az osztrák szakszervezetet és adóhatóságot, amely úgy gazdaságilag, mint politikailag jelentos kárt okozna a népgazdaságnak."   Az államilag irányított szervezett bunözés és terrorizmus, valamint az állami fegyverkereskedelem anomáliái  1988. május 11-én Olaszországban egy textillel megrakott magyar kamion nyerges vontatóját, miután ismeretlenek hátulról belehajtottak vontatmányba, és a soforök épp a károkat mérték fel, ellopták.41 Ez korántsem volt egyedi eset, ami miatt mégis említésre kerül, az, hogy ebben az idoszakban Kelet-Európában megindult egy gyors növekedés a gépjármuvásárlások tekintetében, ami magával hozta a gépjármulopások emelkedését is. A délszláv háború idején a muzulmán bosnyák kormány által is támogatott boszniai terroristakiképzo központokban az újoncok számára konkrét bevetési feladat volt egy-egy autó eltulajdonítása, drogfutárkodás, CD-/DVD-hamisítási tevékenység, ilyesmik.42 Az ellopott gépjármuveket aztán hasznosítani lehetett, a befolyt bevételbol például fegyvereket tudtak beszerezni. Az 1980-as évek közepén a Közel-Keleten, Bejrútban naponta 50 autót loptak el. A lopások leginkább két szervezethez kötodtek. Az Irán által támogatott síita mozgalmakhoz, az AMAL-hoz, majd megalakulása után egyre inkább a Hezbollahhoz (ennek látta kárát több magyar diplomataautó is43), valamint speciális helyzete folytán muzulmán vallású, de az Izrael szövetségesének tekintheto drúz milíciákhoz. Az utóbbiak esetében az ellopott gépjármuvek nyomott áron Izraelben találtak gazdára, az ellentételezésként kapott összegbol pedig a zsidó állam által hadizsákmányként megszerzett fegyverekbol vásárolhattak. Így kerülhettek az eredetileg palesztinoknak és szíreknek szánt magyar fegyverek az ellenséges drúz milíciák kezére.44 Ezen történetek némi magyarázatot adhatnak, hogy a nagy számok törvénye ellenére miért maradt annyi felderítetlen autólopási ügy például a 90-es években Magyarországon. Különösen abban az esetben, ha az is vizsgálat tárgya lenne, hogy az akkor perspektivikus fejlodés elott álló autókereskedelemben milyen szerepet vállaltak a titkosszolgálatok. 1988. július 11-én két osztrák személy megkereste a Fegyver- és Gázkészülékgyár (FÉG) vezetoit, és 20 000 db pisztolyt szerettek volna vásárolni. A fegyverek végcéljának Jordániát jelölték meg. Az árut egy Gdanskból visszfuvarban érkezo bolgár kamionnal akarták elvinni - zöldborsószállítmány fedéssel. A fegyver tényleges rendeltetési helye azonban nem Jordánia, hanem Irán lett volna.45 A bolgár kamion esete viszont arra világít rá, hogy a török hatóságok miért próbáltak meg annyi bolgár kamionsofort a hálózatnak beszervezni.46 A magyar fél szállítási nehézségekkel magyarázta az üzlet elutasítását, de valószínuleg az elutasítás összefüggésben állhat azzal, hogy az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma politikai okokra hivatkozva - 1988. július 13-án keletkezett információ szerint - nem engedélyezte egy amerikai magántársaság, valamint, a Ferunion Külkereskedelmi Vállalat közvetítésével, a FÉG között 1988-ra vonatkozó, az USA belpiacára szánt összesen 32 000 db önvédelmi pisztoly, továbbá 12 000 db automata egylövetu vadászpuska eladását. Az üzlet meghiúsulása komolyan veszélyeztette a FÉG muködését, mert ezen fegyverek sorozatgyártásának gazdaságossága kérdojelezodött volna meg.47  

 

Nem sokkal késobb, 1989 januárjában a Magyar Légiközlekedési Vállalat segítségével 1 370 000 7,62 mm-es töltényt szállítottak le Kalasnyikov géppisztolyokhoz Dubaiba, az Egyesült Arab Emirátusokba.48 Az Egyesült Arab Emirátusok nem véletlenül kerül említésre. 1984-ben Kuvaitban a magyar kereskedelmi képviseleten "Mónus" titkos munkatárs foglalkozott a speciális ügyekkel. "Mónus" tájékoztatása szerint a fegyverekre szakosodott Technika Külkereskedelmi Vállalat már régóta szeretett volna belépni a kuvaiti piacra, nem túl sok sikerrel: "Döntoképes személy nem is fogadta a vállalat itt járt vezetoit. Igaz a Technika nem is tudta sem a maga tevékenységét, sem a saját termékeit megfeleloen prezentálni."49 Aztán 1983-ban úgy tunt, változás következik be a kapcsolatokban. Ekkor ugyanis találkozott a két ország vezérkari fonöke, és újból megnyílt a lehetoség a bemutatkozásra, ami nem sikerült túl jól, de néhány termékre, kézifegyverekre, lézer távmérore, mozgó tábori konyhára, a csak videón bemutatott automata aknavetore, valamint loszerekre és robbanóanyagokra érdeklodés mutatkozott. Még a bemutató elott "Mónus" kapcsolatba került Osami és Abulhassan kuvaiti vezérkari tisztekkel, akik a következo ajánlatot tették a számára: "Titkos ügynökségi kapcsolatot ajánlanak 12-15%-os jutalékkal. Javasolják segítségüket, más, általuk finanszírozott országokba való eladásainkhoz. Vásárolnak tolünk nem saját gyártmányú árukat is. Jelentos árumennyiségre adnak igénylistát."50 Mindezekrol feljegyzés is készült, amit fonöki levéllel továbbítottak Budapestre.  

 

Mivel válasz nem érkezett, néhány héttel késobb megismételték a kérést, kiegészítve azzal, hogy a kuvaitiak kérik a MOGÜRT-tol megrendelés alatt álló két db konferenciabuszért is a jutalékot. Ez utóbbira Budapesten hamar rábólintottak, az alkotmányos költségigény pozitív megítélése után gyorsan jött a megrendelés és az eloleg, ráadásul még új buszokra is igény támadt. A fegyverek ügye viszont továbbra is állt, mire "Mónust" hívatták a kuvaiti vezérkarhoz, és közölték, elállnak néhány termék megvásárlásától, innentol kezdve a bemutatók tartása is nehezedni fog, ha pedig a maradék termékekre nem kapnak gyorsan ajánlatot, akkor azt megveszik mástól. A Külkereskedelmi Minisztériumtól (KKM) néhány nap alatt megérkezett a kedvezo válasz a fegyverek eladására vonatkozó alkotmányos költséget illetoen, és ígérték a Technika gyors jelentkezését is, ami megtörtént, ennek során kijelölték az aláírásra jogosult vezérigazgató kuvaiti utazási idopontját. A jelzett idopontra azonban a vezérigazgató nem érkezett meg, csak Bagdadig jutott, ahol tárgyalásokat folytatott az iraki illetékesekkel. (Könnyen elképzelheto, hogy a kuvaitiak nem maguknak akarták a fegyvereket, hanem harmadik fél számára.) Az elmaradt találkozó ellenére a tárgyalások nem szakadtak meg, hanem egy újabb tárgyalási idopontot tuztek ki, ezúttal a Technika javaslatára egy harmadik országban, az Egyesült Arab Emirátusokba, Dubaiba. A Technika azért javasolta a harmadik országot, mert nem szerette volna a szerzodést bevinni Kuvaitba, nehogy illetéktelen kezekbe kerüljön. A tárgyalás napján "Mónus" részére üzenet érkezett a KKM-tol, hogy a Technika még nem kapott felhatalmazást, ezért a vezérigazgató nem utazott Dubaiba. A Technika a tárgyalások megtörténtérol tájékoztató faxot küldött, ami nem volt túl informatív, ezért "Mónus" a kuvaiti féltol érdeklodött, mi is történt a megbeszéléseken. Abulhassan elmondta, hogy végül a vállalat kereskedelmi igazgatója érkezett az Emírátusokba. Alkudoztak az alkotmányos költségen, ezt a magyarok lealkudták 15-rol 12%-ra, amit igazán nem értett, mert jelezte a magyar félnek, hogy beépíthetik az árba, egyébként is neki az összeg nagy részét szét kell osztania a többi döntéshozó kuvaiti tiszt között. Azt sem értette, ha magyarok nem akarnak szerzodni, akkor miért tárgyalnak. Az pedig végképp magas volt számára, ha most biztonsági okokból harmadik országban találkoztak, a következo tárgyalás miért tervezték Kuvaitba. "Furcsának és nehézkesnek látja a vállalat tevékenységét."51 Megkérte "Mónust", legközelebb csak akkor jöjjön, ha a szerzodés tervezete készen van, addig katonai kérdésekben kuvaiti részrol senki nem fog foglalkozni a magyarokkal. Közben lassan fél év eltelt a tárgyalások kezdete óta és addigra már csak az automata aknaveto érdekelte a kuvaiti felet. A szerzodés pedig még mindig készült.52 Az Abulhassannal történo találkozók sokszor titkos lakásban történtek, és "Mónus" beszámolója szerint gyakran részt vett rajta egy magát szír származásúnak valló személy is.53 Hogy mi lett ennek a fegyvereladásnak a sorsa, nem derült ki. Abulhassan az utolsó, ezen ügyletre vonatkozó megbeszélésükön közölte "Mónus"-sal, hogy addig ne keresse, amíg az eladás nem realizálódik, majd két hónappal késobb "Mónus" arról írt: "Viszonyuk továbbra is baráti. Sokat segít az üzleti kapcsolatokhoz." Ugyanezen irat mégis megjegyzi, Kuvaitnak még mindig szüksége lenne az aknavetore.54 A tárgyalások tehát nem szakadtak meg, és Kuvait fontos partnere volt Magyarországnak. 

 A szállító - MALÉV A Hungarocamionhoz és a MAHART-hoz55 hasonlóan a MALÉV is rendszeresen végzett katonai szállításokat. Az egyik ilyen esettel, konspirációs problémák miatt, az állambiztonság is több jelentésben foglalkozott. 1982. június 26-29. között négy napon át folyamatos fegyverszállításokra került sor a Nyugaton terrorista szervezetnek tartott Palesztin Felszabadítási Szervezet részére. A szállítmányok Budapestrol Damaszkuszig repültek. Már az elso napon komoly akadályokba ütköztek, ugyanis a budapesti légi irányítás a Magyar Néphadsereg Anyagtervezési Csoportfonökség kérésére sem engedte felszállni a repülogépet, az csak akkor indulhatott el, amikor a legfelsobb politikai szintrol szóltak le. A harmadik napon, 29-én az irányítás a speciális eszközök szállítására kijelölt repülogépet az utasokra váró gépek közé állíttatta. Innen csak a Magyar Néphadsereg Fegyverzeti Szolgálati Fonökség munkatársának utasítására vitték el egy kevésbé feltuno, távolabbi helyre. A rakodást nappal, amit a vonatkozó VKF intézkedés lehetové tett, polgári rendszámmal ellátott gépjármuvekbol polgári öltözékben lévo emberek végezték.56 A június 29-i szállítmány tortúrája ezzel nem ért véget, mert a jelek szerint Damaszkuszban csak a PFSZ budapesti irodájának közrehatására fogadták a gépet, vagyis, ahogy egy korábbi jelentésben szerepelt, a rakományt em várta senki. A repülogépek fogadásával más problémák is adódtak. Azokat a szír légi irányítás az utasjáratok közé terelte, amivel fokozta a dekonspiráció veszélyét.57 Az arab országokban elofordult, hogy a titokban leszállított eszközöket közszemlére tették. Így járt például a kalandos "Szahara" program berendezése, amit a líbiaiak a tripoli nemzetközi repülotér közvetlen közelében helyeztek el, ezt bárki megtekinthette, még az is, aki egyáltalán nem volt kíváncsi rá.58  Visszatérve a PFSZ-hez eljuttatott fegyverekhez, a szállításról a magyar közvélemény is tudomást szerezhetett, igaz, nem pontosan abban a formában és nem pontosan akkor, amikor az eset történt: "A Népszabadság július 23-i számában rövid közlemény jelent meg arról, hogy Magyar Szolidaritási Bizottság újabb segélyszállítmányt küldött a PFSZ-nek."59 Meg kell jegyezni, a PFSZ-t, mint a palesztin mozgalom gyujtoszervét, az MSZMP KB állásfoglalása szerint Magyarország hivatalosan is elismerte, a többi palesztin és (más terror)csoporttal viszont elsosorban a Szolidaritási Bizottságon keresztül tartotta a nem hivatalosnak tekintett kapcsolatot. Konkrétabban a GTD adatbázisa szerint a több terrortámadásban részt vevo Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért (DFLP), valamint a George Habash vezette marxista-leninista, a 70-es években Carlosszal is közös akciókat végrehajtó Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) szervezetek kerültek említésre az egyik feljegyzésben.60 Ugyanakkor olyan helyzet is elofordult a 80-as évek elso felében, hogy a hivatalosan elismert PFSZ budapesti irodájának vezetoje, Atef Abu Bakr (Baker) leváltása után Damaszkuszba, az egyébként Magyarországon több egyetemi városban is jelen lévo Abu Nidal Szervezet külügyi részlegéhez került vezeto beosztásba.61 Igaz, o a kinevezésekor sem számított Jasszer Arafat emberének. Egy 1984-es dokumentumból az is elég egyértelmuen kiderült, hogy a légi úton történt speciális szállításokról az Amerikai Egyesült Államok elso kézbol értesülhetett, ugyanis a MALÉV évekkel korábban, 1975-ben, belépett a SITA nemzetközi számítógépes helyfoglalási, majd 1983-ban az áruszállítási rendszerébe, amelynek központja Atlantában és Londonban volt. Ugyan a szerzodések garantálták, hogy a MALÉV-re vonatkozó információkba más nem láthat bele, de egy operatív kapcsolat révén az állambiztonság tudomására jutott, hogy a MALÉV üzletfelei között az áruszállításokhoz kötodo rendszerben - amelyben a fegyverszállítások adminisztrációja bonyolódott - idegen végpontok voltak. Talán az Amerikai Egyesült Államok is tudott arról a speciális szállítmányról, amely augusztus 22-én érkezett a Ferihegyi repülotérre. A 79 láda, 2607 kg összsúlyú, közel 500 db Magyarországon is rendszeresített szovjet gyártmányú, RPG 7 típusú, 40 mm-es, páncéltörésre használt rakétatölteteket tartalmazó küldeményt nem Magyarországnak szánták. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) kormánygépe elozetes leszállási engedéllyel érkezett Budapestre. Itt kipakolták, mivel kormánygép volt, a vonatkozó utasítások miatt ezt nem akadályozhatták meg, majd az árut ott hagyva tovább álltak.63 A Burkina Faso (Felso-Volta) kormányának szánt fegyverek hivatalos szállítója a Lionhap Trading Co. nevu vállalkozás volt. A Budapesten ragadt áru veszélyessége miatt komoly kockázatokat rejtett a repülotér számára. A bármikor élesítheto robbanásveszélyes fegyverekhez külön orizetet kellett biztosítani. Mivel az árut közel egy hónap után sem vitték el, átszállították a Magyar Néphadsereg Fegyverzeti Fonökség egyik telephelyére. Az észak-koreai kormány egyszeruen nem talált olyan vállalkozást, amelyik a fuvart lebonyolította volna. Amikor pedig talált, akkor azért nem tudták elvinni, mert a katonai eszközöket okmányok nélkül hagyták a repülotéren, pedig, közel két hónapnyi várakozás után, a KNDK megbízásából a francia Societe Transtrada Co. elore kifizetett 11 995 dollárt azért, hogy a trieszti kikötobe vihesse az árut. Talán a fenti példák jól mutatják, hogy itt az ideje más szemlélettel tekinteni a terrorizmusra és a szervezett bunözésre. Annál is inkább, mert a 80-as évek vonatkozó állambiztonsági iratai bizonyos esetekben választ adhatnak a 90-es évektol napjainkig játszódó folyamatok felszínen túlmutató elozményeire és hátterére. Ezek a témakörök kiegészülnek majd például a 80-as években már számottevo számítógépes bunözéssel, migrációval vagy éppen az ipari kémkedéssel, melynek egyik ága a rendszerváltást megelozo idoszakban a szocialista országok elott tiltott ún. COCOM-listás termékek behozatalára irányult. Csak az átfogó kutatás mutathatja majd be a mostanság hibrid háborúnak nevezett támadási stratégiák korabeli komplex rendszerét. Az Amerikai Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynökségének (CIA) adattárából 2018 augusztusában letöltött – az egyes országok kábítószer-kereskedelemhez való viszonyát röviden ismertető – elemzés szerint Magyarország egyik átrakodópontja a Nyugat-Európába irányuló délkelet-ázsiai heroinnak és kannabisznak, valamint a Dél-Amerikából származó kokainnak. Emellett megemlíti, hogy Magyarországon amfetamint és metamfetamint is gyártanak, amelyek különböző, úgynevezett dizájner drogok fontos alkotóelemei. „Bizottsági tagságunknak mind politikai, mind gazdasági vonatkozásban nagy jelentősége van. Ez az egyetlen ENSZ-bizottság ugyanis, amelynek a Magyar Népköztársaság tagja. Ezenkívül – amint ismeretes – Magyarország vezető szerepet tölt be a kábítószer-világpiacon,

mint exportáló állam.”  A kokain jelenléte azért figyelemre méltó, mert ez a szer az említett adattár szerint – Magyarországhoz viszonyítva – kevésbé jellemző a visegrádi és a balkáni országokra. Talán csak Horvátország és a térségben található, de az említett országok közé nem tartozó Ausztria említhető

vele egy sorban. A balkáni országok részvétele a drogkereskedelemben ugyan jelentős, de többségük elsősorban a hagyományos balkáni útvonalon haladó heroinban érdekelt. Ebből a szempontból nézve kiemelkedik Macedónia, Románia, Bulgária és Albánia, mint fontos tranzitország, Törökországot

pedig egyenesen kulcsfontosságú szereplőnek tekinti a CIA, ahonnan nemcsak Európába, hanem az Amerikai Egyesült Államokba is jut a veszélyes anyagból. Közös pont még a balkáni országokban, ide sorolva Magyarországot is, a drogból származó jövedelmek tisztára mosásában játszott szerepük, hiszen ebben, ugyan különböző mértékben, de mindegyikük érintett, illetve veszélyeztetett. Nyilván ez magával hozza, hogy az ebben részt vevő országok gazdasági elitje is nyertese ezeknek a folyamatoknak.

Egyesült Államok kormánya által finanszírozott rádióadók terjesztették.

A Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja műsorai „valutaüzérkedésekről, kémkedésről és kábítószer-kereskedelemről” szóltak, megemlítve, nagy összegű állami vagyon elsikkasztását külföldre, Svájcba menekítését, valamint azt, hogy egynéhány párt-, gazdasági és katonai vezető

érintett az ügyben.11

Tischler kutatásai óta eltelt néhány év, azóta kiderült, hogy a Kádár-korszak magyar kormányai intenzíven részt vettek az illegális drogkereskedelemben, a terrorizmus támogatásában, aktívan szerepet játszottak

politikai merényletekben, illegális fegyverüzletekben.

Magyarország Kabay János felfedezései és Sárkány Sándor növénynemesítései révén a világ egyik legjelentősebb morfin-előállítójává vált.

1957-ben Magyarország 7,9%-os részesedéssel rendelkezett a nyersmorfin termelésének tekintetében, ezzel világszinten a hatodik legnagyobb

gyártónak számított. A mákszalmából előállított morfin vonatkozásában

pedig 37%-kal világelső volt, messze megelőzve a második Hollandiát.

1958-ban a nemzetközi morfinkereskedelem majdnem negyedét Magyarország biztosította.12

De nézzünk néhány érdekes adalékot Tischler kutatásaiból, ami segíthet a

folyamatok megértésében. 1953-ban az addigi Büfé Nemzeti Vállalat közvetlenül a Belkereskedelmi Minisztérium, ezen belül a Reprezentatív Vendéglátóipari Igazgatóság alá került, és átnevezték Éttermi és Büfé Vállalattá. A vállalat alá rendelték a frekventált vendéglátóhelyeket, a teljesség

igénye nélkül néhány: váci utcai Anna Presszó, Kis Royal, Budapest Táncpalota (később Moulin Rouge), Abbázia, Gresham, Emke, Savoy, margitszigeti

Casino Étterem. Emellett magkapta a Malév nemzetközi és a külföldi légitársaságok Budapesten megforduló gépeinek ellátását, valamint a Ferihegyi repülőtér mellett működő Tranzit Hotel üzemeltetését.13

A vállalkozás annyira sikeres lett, hogy szállodaépítési projektekbe kezdett, elsősorban a Balaton déli partján, Siófok környékén. Fejlesztés

céljából megkapta a Siófok és Balatonföldvár közötti térséget. Óriási

ARC ÉS ÁLARC

ILLEGÁLIS ÁLLAMI DROGKERESKEDELEM

109

szállodaépítkezések indultak. 1960-ban megépült a Vénusz, 1962-ben

Balaton Szálló. A Belügyminisztériumtól megkapta a Napfény Szállót,

1964-ben megépült a Lidó és Hungária szálló. Aztán hirtelen torpanás

következett be. Előbb az Európa Szálló átadása csúszott 1966-ra, az

utolsónak tervezett Torony Szálló pedig meg sem épült. A beruházásokkal párhuzamosan megjelentek a külföldi vendégek, 1964-ben például

1,3 milliónyian utaztak Magyarországra, közülük körülbelül negyedmilliónyian a nyugati országokból érkeztek. A Napfény, a Balaton, a Lidó és a

Hungária szállók, amelyeket elsősorban a külföldi vendégek fogadására

építettek, 1964 nyarán 86,5%-os kihasználtsággal működtek.14

Nyilván felvetődik a kérdés, honnan lehetett minderre pénze az 1956-os

forradalom után orosz támogatással hatalomra került, de gazdaságilag

még nem elég stabilan kormányzó Kádár János vezette magyar politikai

vezetésnek? Ahhoz, hogy megértsük a folyamatokat, Szendrei Ferenc

pénzmosásról írt doktori értekezését hívom segítségül.15

A pénzmosás számtalan területen jelen van. Az állami pénzek átmosása,

például a regnáló hatalom az állami vagyont magánvállalkozásokon, civil

alapítványokon keresztül átmozgatja a pártkasszába, fontos terület az

adóelkerülés, továbbá a kábítószer-kereskedelemből befolyt bevételek

legalizálása, hogy csak néhányat említsek.

A kábítószer-kereskedelem sajátossága, hogy nagyrészt kis címletű papírpénzben realizálódik. A végfelhasználó ugyanis általában készpénzben, a magas árak és biztonsági okok miatt kis adagokban, előre kialkudott áron pontosan kiszámolt összeget fizet az áruért. Emiatt mondjuk

egy 10 dolláros értékekre kiporciózott 50 kilogrammnyi heroin 5 millió

dolláros bevétele 500 kilogramm 10 dolláros címletű papírpénzt eredményez. Természetesen van, aki nagyobb árumennységgel foglalkozik,

és persze vannak 10 dollárnál kisebb címletek is.16 Ezt az irdatlan menynyiségű és tömegű készpénzt kell valahogy átmosni a bankrendszeren,

hogy aztán legálisan felhasználhatóvá váljon, ha egy egyáltalán legálisan

akarják felhasználni, mert hát az illegálisan megszerzett, kimutatásokban nem szereplő pénzt könnyebb illegális célokra is elkölteni.17

ARC ÉS ÁLARC

KOMMUNISTA ÁLLAMBIZTONSÁG

110

Például a terrorszervezetek drogkereskedelemből tudják finanszírozni működésük vagy nem törvényes úton lebonyolított fegyvervásárlásaik egy

részét. Ez lehetett az alapja, a közös ellenségképe mellett, Oroszország és

az Oszama Bin Laden vezette szélsőséges iszlám terrorszervezet, az alKaida közötti együttműködésnek. A kábítószerben is utazó, Magyarországon fontos bázist fenntartó Szemjon Mogiljevics vezette orosz állami bűnszervezet, aminek soraiban számtalan Afganisztánt megjárt orosz katona

is szolgált, fegyvereket adott el a heroin alapanyagául szolgáló mák termesztésének és feldolgozásának egyik fontos központjában, Afganisztánban jelentős háttérrel rendelkező radikális muszlim csoportnak. Legalábbis erre következtethetünk Alexander Litvinyenkó, meggyilkolt orosz kém

vallomásából, és Dietmar Clodo, a Magyarországon bombagyárosként elhíresült személyéből, aki a hírek szerint Oszama Bin Laden al-Kaida-vezér

táborában volt kiképző, nem mellesleg ismerte Carlost és munkatársa volt

Khomeininek, későbbi iráni államfőnek, annak párizsi száműzetése alatt.18,

19 Robert Yugovich álnevű szintetikus szerekben utazó magyar nemzetiségű szerb drogkereskedő egy vele készült 2012-es interjúban arról beszélt,

hogy a bevétel nagyjából harmada korrupciós célokra ment el. Yugovich

azt is állítja, hogy őket az iráni heroinkereskedők szorították ki Hollandiából.20 Nagy általánosságban az is igaz, ha valakinek nagy vagyona van,

az illegálisan megszerzett jövedelmét is nagyobb arányban tudja feltűnés

nélkül legalizálni. Mindent egybevetve feltételezhető tehát, hogy a drogból származó bevétel felét próbálják csak tisztára mosni.21

Visszatérve az Onódy-ügyre, az árut ki kellett vinni, a készpénzt (mindegy

milyen címletekben) vagy annak ellenértékét nemesfémben vagy egyéb

áruban vissza kellett hozni. Erre szolgálhatott kitűnő fedésül a repülőgépeket ellátó vendéglátó tevékenység. A pénz egy része viszont kint maradhatott további akciók fedezetéül, részben magánszemélyek, részben

fedővállalkozások bankszámláin. A banki átutalás azért sem mutatkozhatott előnyősnek, mert ez feltűnhetett volna az adott ország hatóságainak.

A hazahozott pénzt olyan területen kellett megforgatni, ahol rengeteg

magánszemély viszonylag kis összegeket mozgat meg. Ehhez az egyik

legkitűnőbb eszköz a vendéglátás, ennek szinte minden területe, szállo-

ARC ÉS ÁLARC

ILLEGÁLIS ÁLLAMI DROGKERESKEDELEM

111

dák, éttermek, kaszinók. Különösen előnyös, ha ezek egy kézben összpontosulnak. Így lehetett a készpénzt leghatékonyabban átmosni, hiszen

az illegális hátteret feltűnés nélkül hozzá lehetett tenni a valós forgalomhoz. Ehhez egy bank is kellett, amely központilag kezelte az átmosást,

és amely működésére külsősök nem rendelkeztek kellő rálátással. Jelen esetben ezt a feladatot a Magyar Beruházási Bank láthatta el. A sok

külföldi vendég pedig azért lehetett jó, mert a csempészetből befolyó

bevétel valószínűleg nem forintban keletkezett, tehát a jelenlétük fedést

biztosíthatott a külföldi valutából történő forintosításhoz. Őket úgy próbálhatták idevonzani, ha olcsón nyújtanak magas szintű szolgáltatást.

Az olcsósághoz a feltételeket az illegális pénzügyi háttér adhatta.

Beszédes még az is, kik állhattak az üzlet hátterében, kik alkották Onódy

személyes hátterét: Nezvál Ferenc igazságügy-miniszter, Szalay József,

az igazságügy-miniszter helyettese, Sós György budapesti rendőrfőkapitány (1963-tól vezérőrnagy), Szénási Géza legfőbb ügyész, Dapsi Károly

vezérőrnagy, a Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnöke (1961-ig),

Tatai József, a Belügyminisztérium Útlevél Osztályának vezetője, Hűvős

Sándor, a katonai titkosszolgálatok ellenőrzése alatt álló Malév vezérigazgatója, Kossa István és Csanádi György egymást váltó közlekedési

és postaügyi miniszterek, Sebes Sándor belkereskedelmi miniszterhelyettes, Fehér Sándor, a vadászatokat is lebonyolító ERDÉRT vezérigazgatója és Kótun Károly, a Fölművelődési Minisztérium főosztályvezetője.

Onódy az üzleti útjaihoz állandó útlevelet kapott, szállását és utazásait

gyakran a Malév és az IBUSZ fizette.22

Onódy a Ferencvárosi Torna Club labdarúgó-szakosztályának vezetője is

volt egy ideig. Ebbéli minőségében Münnich Ferenc korábbi klubelnökkel

és Gáspár Sándorral, a Szakszervezetek Országos Tanácsának az elnökével tartott szorosabb kapcsolat. A szurkolói keménymagjáról a rendszerváltás előtt is híres FTC a 90-es évektől folyamatosan feltűnik kábítószerügyletekben, elég csak a hírhedt „Citadella” éjszakai klubra vagy Szőke

Ferenc szurkolói koordinátorra gondolni, aki az orosz, állami, szervezett

bűnözés egyik magyarországi vezetőjének, az 1999. április 12-én olasz útitársával együtt meggyilkolt Seres Zoltánnak a csapatához tartozott.23

ARC ÉS ÁLARC

KOMMUNISTA ÁLLAMBIZTONSÁG

112

CAPTAGON

1980 nyarán magyar rendőri delegáció utazott Ausztriába, Linzbe egy

nyugatnémet–osztrák közös szervezésű megbeszélésre, ahol megismerkedtek Thomas O’Gradyvel, az USA ausztriai nagykövetségéhez kapcsolódóan működő Amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal helyi kirendeltségének vezetőjével. O’Grady előbb azt kérte a magyar hatóságoktól,

hogy szakértőjük felderítést folytathasson a Magyarországon élő arab

személyek körében, olyanok között, akik feltételezésük szerint kábítószer csempészetében vehettek részt, ehhez hálózatot is ajánlottak. Majd

később már magyar szakemberek részére Budapesten kívántak ingyenes tanfolyamot szervezni a kábítószercsempészekkel szemben folytatott harc eredményeiről. A magyar hatóságok számára is feltűnt ez a

szokatlan aktivitás: „Feltételezésünk szerint a CIA tervszerű akciójával

állunk szemben, mely bűnügyi fedéssel, a kábítószer-csempészet elleni

harc nemzetközi jellegét hangsúlyozva, egyelőre nem tisztázott konkrét

céllal, a magyar belügyi szervekkel történő közvetlen kapcsolat felvételére, elmélyítésére irányul.”24

Ez a mondat kicsit meglepőnek tűnik, annak tükrében, amennyi a kutathatóvá vált iratokból már most kiderül, pedig ez csak a jéghegy csúcsa.

Nemcsak arról van szó, hogy 1981-ben jugoszláv kereskedők kábítószertartalmú magyar gyártású, engedély nélkül forgalmazott Dolargan ampullákkal tűntek fel Ausztriában, hanem ennél sokkal súlyosabbnak látszó ügyek is a felszínre kerültek az 1980-as évek elejéről.

Itt meg kell jegyezni, hogy a külkereskedelmi tevékenység koordinálása,

mint operatív terület alapvetően nem belügyi feladat volt, hanem inkább

a politikai és a katonai vezetés alá tartozott, kiegészítve azzal, hogy

mindezt a Szovjetunió által irányított szövetség tagjaként tette.

1979–1980 között a Medimpex Külkereskedelmi Vállalat 80%-os tulajdonában álló svájci leányvállalata, a ma is működő genfi székhelyű Labatec Pharma SA 11 000 kilogramm Pemolin tablettát vásárolt, amelyet

már egy 1980-as állambiztonsági forrás is „félkábítószer”-nek nevezett.

ARC ÉS ÁLARC

ILLEGÁLIS ÁLLAMI DROGKERESKEDELEM

113

A Pemolint mentális rendellenességek kezelésére használták, különösen

a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) tüneteit próbálták vele

enyhíteni. A mindössze 20 főnyi alkalmazottat foglalkoztató, elsősorban

laboratóriumként és kiszerelőüzemként működő Labatec a megvásárolt Pemolin kisebb részét, mintegy 900 kilogrammot saját termékeiben

használt fel. A megmaradó nagyobbik, körülbelül 10 tonnányi rész viszont igen kalandos utat járt be. A Pemolin tablettákat első lépésben a

genfi gyárban egymásba forduló CC jelekkel látták el. Ez az a pont, amikor fel sem merülhet a jóhiszeműség, hiszen a hamisítás és a mennyiség

azt feltételezte, pontosan tudták, mire és hová szánják az anyagot. A CC

ugyanis a Captagon márkajelzése volt. A Captagon, melynek hatóanyaga a fenetillin mint dizájnerdrog vagy harci drog vált ismertté. Hatását

úgy foglalhatjuk össze, növeli a teljesítményt, miközben csökkenti a félelemérzetet és a legyőzhetetlenség illúzióját kelti. Az eladásokról a cég

magyar igazgatója, Csaplár Gyula döntött.

A meghamisított Captagont aztán a török Dilmen cég becsomagolta, és közvetítésével nagyrészt Hamburgon át Mexikóba került, innen

csempészték tovább az Amerikai Egyesült Államokba. Kisebb részén az

NSZK-ban próbáltak túladni. Az USA-ban a hamisított anyag lebukott, és

a vizsgálatok Németországon keresztül, ahol állítólag lelőtték az ügyben

nyomozást végző egyik rendőrt, Magyarországig vezettek.25

Mexikó eleve kedvező terepet jelentett az ilyen jellegű ügyletek lebonyolításához, hiszen az Amerikai Egyesült Államokkal való viszonya rendkívül ellentmondásosan alakult. Az 1846–1848 között lezajlott háborúban

az USA jelentős győzelmet aratott. Mexikó elvesztette akkori területének nagyjából 40%-át, gazdasági téren pedig függő helyzetbe került

nagyobb szomszédjával szemben. Emiatt nem igazán lett volna ereje

fellépni ellene. Az Amerikai Egyesült Államok korai drogellenes törvényei viszont nem vonatkoztak rá, és mivel maga is kitűnő adottságokkal

rendelkezett a kábítószer gyártásához, különösen a heroin előállításához, ezért gyorsan az USA-ba irányuló illegális kábítószer-forgalom központja lett. Olyannyira, hogy az USA-t hagyományosan ópiummal ellátó

Kína is hamar beszállt az üzletbe. Mexikó nagy előnye volt még a hosszú,

ARC ÉS ÁLARC

KOMMUNISTA ÁLLAMBIZTONSÁG

114

akkoriban gyakorlatilag ellenőrizhetetlen határa az Amerikai Egyesült

Államokkal, valamint a határ túloldalán élő jelentős, nagy helyismerettel

és kapcsolati rendszerrel rendelkező spanyol ajkú lakosság is. Ahogy a

nemzetközi egyezmények és a mexikói drogtörvények szigorodtak, úgy

váltak egyre finomabbá és kreatívabbá az illegális kereskedők módszerei. Mexikó később sem változtatott az USA-tól markánsan elkülönülő

külpolitikáján. A 1970-es és 80-as években például rendre támogatta a

Fidel Castro vezette kubai vezetést, gyakran állt a washingtoni kormánynyal szemben álló Manuel Noriega tábornok irányította Panama vagy a

Daniel Ortega vezette Nicaragua mellé.

KITEKINTÉS A KÖZEL-KELETRE

A Captagon az utóbbi időben a szíriai háború kapcsán került ismét előtérbe. Rendkívül elterjedt szer a Közel-Keleten, különösen az Arab-öböl

menti országokban. A terjesztésében aktívan közreműködik az iráni befolyás alatt álló, libanoni bázisú síita Hezbollah is. Az iszlám vallási központnak számító, többségében szunniták által lakott Szaúd-Arábia azért

érzékeny hely, mert vallási köntösbe is bújtatott regionális konfliktusban

áll Iránnal, miközben jelentős síita kisebbség él az ország területén belül,

amely kedvező terep lehet Irán számára a drog terjesztéséhez, a szaúdi

kormány aláásásához, miközben bevételekhez is jut belőle.

A Hezbollah már az 1980-as évek elejétől, megalakulása pillanatától aktívan részt vett a kábítószer-kereskedelemben. A libanoni Bekaa-völgyben a különböző palesztin mozgalmakkal karöltve heroin és hasis előállításán ügyködtek. De egy tanulmány a Közel-Kelettel kapcsolatban

megjegyzi: „Annyit biztosan lehet állítani, hogy a nyolcvanas években

egyre több jelzés érkezett arról, hogy sokan élnek vissza egy Captagon

elnevezésű gyógyszerkészítménnyel.”26

A palesztinok például, mivel más termelő tevékenységre nem nagyon volt

lehetőségük, gyakran heroinnal fizettek a fegyverekért, amelyeket többségében az akkori szocialista országoktól kaptak.27 A drog Törökorszá-

ARC ÉS ÁLARC

ILLEGÁLIS ÁLLAMI DROGKERESKEDELEM

115

gon keresztül rákapcsolódott az úgynevezett „Balkáni útvonal”-ra, amely

több irányba szelte át a Balkán-félszigetet, nagy részük Magyarországon

is áthaladt. A kábítószer-közvetítésben fontos szerepet játszottak a kurdok és a török szélsőjobb képviselői, akik egy része a „Szürke Farkasok”

terrorszervezet tagja volt. Az Amerikai Egyesült Államokkal szövetséges

Törökország bomlasztásában aktív szerepet játszó, a Szovjetunió támogatását élvező „Szürke Farkasok” kurd származású tagja, Mehmet Ali

Agca követte el II. János Pál pápa elleni merényletet 1981. május 13-án.

Ebbe, és az Anvar Sadat egyiptomi elnök elleni 1981. október 6-i merényletbe belekeveredtek a magyar titkosszolgálatok is.28 A történet abból a

szempontból még inkább érdekessé válik, hogy a „Szürke Farkasok”-hoz

köthető bűnözői kör tagjai a pápa elleni merényletet követő nemzetközi nyomás miatt kénytelenek voltak központjukat Bulgáriából, ahová az

1980-as törökországi katonai hatalomátvétel után kerültek, Magyarországra és Romániába áttenni. Itt tovább űzhették korábbi kedvenc foglalatosságaikat, a kábítószer-kereskedelmet, terrorizmust, embercsempészést, prostitúciót, ilyesmiket, egészen addig, amíg újabb nemzetközi

botrány nem robbant ki.29 Miután a török sajtóban a Magyarországon dőzsölő török maffiózókról kezdtek el írogatni, a magyar kormánynak lépnie

kellett. Hogy ne legyen nagy ügy belőle, a nyolcvanas évek elején már

rendszeres olajszőkítés, vagy más nevén háztartási tüzelőolajjal (HTO)

történő visszaélésen kapták rajta őket az angyalföldi Kruzslák Béla (ma

Gömb utca) utcai benzinkúton, amikor a heroin, fegyver, ember, ékszer

és még sok minden más illegális szállítására használt kamionjaikba hamisított gázolajat töltöttek. 1984-ben sokukat ki is utasították. Azonban

Abdullah Göktas, aki Ismail Oflu és a pápa elleni merénylet vérdíját kezelő, magát örménynek valló Saral Atalay mellett a harmadik vezetője

volt a „Szürke Farkasok”-hoz köthető kör magyarországi csoportjának,

szinte egyedüliként nem hagyta el az országot. Leülte a jelképesen kiszabott büntetést, és bár másfél évet kapott, összesen csak hét hónapot

volt börtönben. Göktas egy későbbi ügyben lefolytatott vizsgálat során

elmondta, 1982–1983-ban többek között járt a Német Szövetségi Köztársaságban, Hollandiában, Ausztriában és Líbiában.30 Szabadulása után,

úgy tűnik, a török hatóságok állítottak neki csapdát azzal, hogy amikor

besétált a budapesti török nagykövetségre útlevelének meghosszabbí-

ARC ÉS ÁLARC

KOMMUNISTA ÁLLAMBIZTONSÁG

116

tása céljából, egy feladattal bízták meg. Azt kérték tőle, hogy keressen

egy kamionsofőrt, aki török nemzetiségű bolgárokat juttat majd ki Nyugat-Európába. Ezt nem akarta vállalni, azonban belengették útlevelének

meghosszabbítását, emiatt végül mégis kötélnek állt. Vallomásából kiderült, hogy Törökországban ellenséges személyként kezelték, még az

állampolgárságát is kétségbe vonták, így gyorsan le is bukott.31 Azért feltételezhetjük a csapdát, mert a megbízást a török nagykövetségen az a

Rasim Türkylmaz intézte, akinek a „segítségével” kijuttatott bolgár, kurd

és török személyeket sorra kapcsolták le a nyugati országokban.

Türkylmazt a magyar állambiztonság „Róka” fedőnéven figyelte. Személyi anyagában a következő beszédes leírás található: „A Bécsbe kijuttatott kurd nemzetiségű személyek egy részét 1987-ben és 1988-ban

Ausztriában letartóztatták és kiutasították az országból. Ezt a tényt

egyes kurd terrorszervezetek »Róka« inkorrekt tevékenységének tulajdonították, ezért halálra ítélték, és 1988 júniusában egy kommandót küldtek Magyarországra a végrehajtás realizálására.”32 A jelek szerint a kurd

terrorszervezetek ügyeire meglehetős rálátással bíró magyar titkosszolgálatok a Külügyminisztériumon keresztül azonnal értesítették a török

nagykövetséget, ahol intézkedtek Türkylmaz visszahívásáról. Figyelemre

méltó esemény továbbá, hogy egy Abdullah Göktas nevű személy 1992-

ben, tehát amikor a délszláv háború kirobbanása miatt a heroin szállítási útvonala Románia felé terelődött, pékséget alapított a drogútvonal

mentén, Marosvásárhelyen. A róla készült interjúban, amelynek címe is

beszédes, „Török vállalkozó védi a magyar nyelvet Marosvásárhelyen”, kiderült, hogy 1980-ban politikai okok miatt kellett elhagynia Törökországot. 1992-ben ő volt az első külföldi befektető a városban, és az egész

vállalkozást 200 ezer dolláros alaptőkéből hozta létre.33

Miután kiderült, hogy Magyarország érintve volt a heroin és Captagon

illegális kereskedelmében, a közel-keleti fegyver- és drogügyletekben,

az is napvilágra került, hogy ezeknek az agyagoknak és eszközöknek a

szállítását részben a Magyar Légi Közlekedési Vállalat végezte. Ráadásul

ezen ügyletek egy része Libanonon keresztül bonyolódott. Érdemes egy

pillantást vetnünk a Malév libanoni képviseletére. A Malév bejrúti vezér-

ARC ÉS ÁLARC

ILLEGÁLIS ÁLLAMI DROGKERESKEDELEM

117

ügynöke az 1980-as években Adnan Kassar volt, ahogy 1975-ben, a Malév 240-es járat Földközi-tenger feletti rejtélyes eltűnésekor is, és nem

mellesleg igen jó kapcsolatokat ápolt a palesztin felszabadítási mozgalommal.34 A Kassar családi vállalkozás és a Malév közötti vezérügynöki szerződést 1965. március 18-án írták alá, bár az operatív nyilvántartó

alapján a Kassar testvérek, Adel és Adnan már 1961-től elláttak ügynöki

feladatokat.35 Az együttműködés egy 1968-as hálózati jelentés szerint

sikeresen indult.36 Úgy tűnik, hogy a testvérekről a „Musztafa” fedőnevű dossziéban (ÁBTL 3.1.5. O-14957/1,2) részletesebb információk állnak

rendelkezésre, de az anyag nem hozzáférhető a kutatók számára. Adnan

Kassar a 2000-es években több alkalommal miniszteri posztot töltött be

a libanoni kormányban, és a legutóbbi időkig igen aktív maradt. 1985 áprilisában történt a következő eset, ami után a magyar légitársaság végül

egy időre beszüntette bejrúti járatát: „A fenti döntést megelőzően, 1985.

április 9-ről 10-re virradó éjszaka a Malév útnak indította bejrúti járatát

annak ellenére, hogy nem rendelkezett ellenőrzött információkkal a libanoni repülésbiztonsági helyzettel kapcsolatban. Ennek tudható be, hogy

a személyzet csak az utolsó pillanatban tapasztalta, hogy a libanoni repülésirányítás csak részlegesen üzemel, a bejrúti repülőtér leszállófényének jelentős része nem működik, stb. A személyzet megdöbbenését váltotta ki a bejrúti repülőtéren kapott hivatalos tájékoztatás is, mely szerint

az éjszakai órákban a Maléven kívül egyetlen más légitársaság sem repül

Bejrútba, nappal is csak a libanoni légitársaság üzemelteti járatait.”37

METAKVALON

1980. december 16-án John Francis Tefft, az Amerikai Egyesült Államok

budapesti nagykövetségének munkatársa, aki a magyar szervek szerint

a diplomáciai testület fedése alatt dolgozó hírszerző tiszt volt, felkereste

a Külügyminisztériumot, és aggodalmának adott hangot a kábítószer és

a kábítószer alapanyagú gyógyszerek terjedése miatt.38 Különösen a ma

már alig ismert, de akkoriban a heroin és a marihuána után a világ harmadik legelterjedtebb drogjának számító metakvalon, amely különböző

nyugtatók alapanyagául szolgált, növekvő forgalma foglalkoztatta.

ARC ÉS ÁLARC

KOMMUNISTA ÁLLAMBIZTONSÁG

118

A metakvalont száraz alkoholnak is nevezték, tekintettel arra, hogy használója néhány tabletta bevétele után a részegség állapotába került.39

A hatóanyagot az USA-ban forgalomban lévő gyógyszerek közül elsősorban a Quaalude nevű nyugtató tartalmazta, amelyet előbb az amerikai Rorer, majd 1978-tól a szintén pennsylvaniai Lemmon gyógyszergyár

gyártott. A terméknek azonban a visszaélések miatt az 1970-es évek végére nagyon rossz híre lett. 1981-ben a DEA által az USA-ban lefoglalt

metakvalon 95%-a ismeretlen gyártótól származott. Az is megállapítást

nyert, hogy az illegálisan forgalmazott metakvalon döntő hányada a kolumbiai drogkartellen keresztül jutott az Amerikai Egyesült Államokba,

de a kartell nem tudta előállítani az alapanyagot, ezért meg kellett vásárolnia azt. A Kábítószer-ellenes Hivatal munkatársai Kolumbiában vizsgálódva próbálták a szer eredetét felderíteni.40

A szálak egészen Magyarországig vezettek. A magyar termelés ebben az

időszakban, egy amerikai kongresszusi jelentés szerint, 1979-ben 14 500

kilogramm volt, 1980-ban pedig 21 500 kilogramm. Ezzel Magyarország a

világ legnagyobb metakvalongyártójává és -exportőrévé vált, ráadásul úgy,

hogy Magyarországon a szert nem is forgalmazták.41 A terméket, ahogy a

hamisított Pemolin/Captagon esetében is, Svájcba és az NSZK-ba szállították, ahonnan aztán átkerült Latin-Amerikába. Teljesen kizárható, hogy

az egyik évről a másikra körülbelül 50%-kal megugró kereslet a szinte csak

kábítószerként használt anyag iránt ne szúrt volna szemet az állami tulajdonban lévő gyártó, az állambiztonsági, valamint a politikai vezetés számára, annál is inkább, mert már az 1920-as években is bevett gyakorlat volt

a legálisnak látszó, de valójában nem gyógyászati célú drog- és gyógyszerkereskedelem. A Népszövetség 1925 és 1929 között nagyjából 30 tonnára

becsülte a legálisan készülő, de ténylegesen illegális piacra szánt kokain,

heroin és morfin mennyiségét.42 A gyorsan felfutó termelésnek az amerikai

kormány vetett véget. 1982 júliusában, a budapesti USA-nagykövetség, a

DEA bécsi kirendeltség, valamint a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága és a Belügyminisztérium képviselői között lezajlott megbeszélésről készült jelentés a következőket tartalmazza: „Kuchel tanácsos

kifejtette, hogy az USA kormányzati szervei nagy jelentőséget tulajdonítanak ezen a területen is a kapcsolatok erősítésének. Elmondta, hogy a

ARC ÉS ÁLARC

ILLEGÁLIS ÁLLAMI DROGKERESKEDELEM

119

kormány a kereskedelmi forgalomban alkalmazott »Legnagyobb kedvezmény« megújítását célzó kongresszusi előterjesztésében arra hivatkozott,

hogy Magyarország határozott intézkedéseket tett a metakvalongyártás

leállítására és erőfeszítéseket tesz a kábítószer-bűnözés felderítésére.”43

Csak a Pemolin/Captagon és a Metakvalon-ügyek kapcsán megállapítható,

hogy 1979–1980 között Magyarország által, a mexikói és kolumbiai drogkartelek közbeiktatásával, az Amerikai Egyesült Államokba csempészett szerek mennyisége elérhette a 45 tonnát is. A két drogügylet magával hozta

a DEA megjelenését hazánkban, és 1981-ben Magyarország visszalépett az

Interpol kötelékébe, ahol az 1950-es évek elején szüntette be tevékenységét. Nyilván az Amerikai Egyesült Államokba irányuló magyar állami drogkereskedelem összefüggésbe hozható a kaliforniai magyar maffiával. Különösen igaz lehet ez akkor, ha azt is tudjuk, hogy hazánk tudatosan telepített

ki külföldre bűnözőket különböző feladatok végrehajtása céljából.

VEGYI TÁMADÁS

1985. május 30-án Mark Palmer, az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának vezető munkatársa, később Budapestre akkreditált

nagykövet, két fontos ügyben kívánt konzultálni a washingtoni magyar

követség munkatársával. Az egyik a terrorizmus kérdése volt. Nevezetesen, hogy Magyarországra beengedtek egy nemzetközileg is jegyzett

terroristát. Ma már tudjuk, Magyarország a felfegyverzéstől a kiképzésen át egészen az üdültetésig szinte minden szinten támogatta a terrorizmust, mindegy volt, hogy az a szélsőséges iszlámhoz, a szélsőséges nemzeti vagy a szélsőséges baloldali mozgalmakhoz kötődött-e. A

lényege a közös ellenség, az Amerikai Egyesült Államok és a nyugati

demokráciák elleni harcban merült ki, amit a lehetőségekhez igazítva

végeztek. Ebbe aztán, mint látjuk, a nyílt háború kivételével belefért minden, amivel ártani lehetett – még a drogkereskedelem is.

A másik fontos kérdés, amiről Palmer egyeztetéseket akart folytatni, a

lehetséges illegális vegyifegyver-eladásokkal kapcsolatban merült fel.

ARC ÉS ÁLARC

KOMMUNISTA ÁLLAMBIZTONSÁG

120

Az Amerikai Egyesült Államok egy általuk megbízhatónak tartott közelkeleti országtól azt az információt kapta, hogy Magyarország e fegyvertípus Irakba és Líbiába történő eladását tervezte. Irak az Irán ellen viselt

háborúja során már 1984-ben végrehajtott egy vegyi támadást, amelyet 1985 tavaszán újabb követett. A jelentés úgy fogalmaz: „Magyarország mostani valószínűsíthető vegyifegyver-eladása nagyon zavaró, és

ugyanakkor kétségeket támaszt a tekintetben, hogy a magyar kormány

őszintén törekedne a vegyi fegyverek betiltására. Különösen annak alapján, hogy Magyarország több nemzetközi és kétoldalú megállapodásban

kötelezettséget vállalt, hogy nem gyárt, nem importál és nem exportál

vegyi fegyvereket.”44 Június 7-én a felvetésre adott hivatalos magyar választ, amely tulajdonképpen a megszokott szovjet/orosz minta lapján a

tagadást és a bizonyítékok követelését jelentette, az amerikai fél kétségekkel fogadta, ezért további belső egyeztetés és az információ ismételt

megvizsgálása céljából időt kért.45 Később, július 16-án, az amerikaiak

annyit azért elárultak, ismereteik szerint 1985 májusában Irak közelében

a magyar fél bemutatót tartott az említett fegyverekből.46 Úgy látszik,

az egyik félnek, Iraknak vegyi fegyvereket, a másiknak, Iránnak az azok

elhárításához szükséges eszközöket kínálták eladásra.47 Az sem szokatlan, hogy Magyarország nemzetközi egyezmények által tiltott területre,

háborús övezetbe adott el fegyvereket.48

Arra, hogy az eladásra kínált vegyi fegyvereket hol gyártották, a jelentések nem térnek ki. Alapvetően három lehetséges módot feltételezhetünk. Az egyik mód: a Magyar Néphadsereg elfekvő készleteiből

kívántuk értékesíteni. Második variáció: strómanként harmadik ország

nevében tettünk ajánlatot. Meg kell jegyezni, az amerikaiak saját szövetségesük, a Német Szövetségi Köztársasággal szemben is felléptek, amikor tudomásukra jutott, hogy egy nyugatnémet vállalat vegyi fegyverek

gyártására alkalmas üzemet kíván Irakban építeni, bár a Labatec Pharma

esetéből okulva abban sem lehetünk biztosak, a svájci valóban svájci-e.

A harmadik lehetőség az, hogy esetleg magyar gyártású fegyverekről

lehetett szó. Az úgynevezett ABC (Atomic, Biological, Chemical), vagy

újabban CBRN (Chemical, Biological, Radiological, Nuclear) fegyverekkel kapcsolatos kutatások vonatkozásában, egy későbbi jelentésben, az

ARC ÉS ÁLARC

ILLEGÁLIS ÁLLAMI DROGKERESKEDELEM

121

amerikaiak konkrét intézményeket és személyeket jelöltek meg, mint

fontos hírszerzési terület. Ilyen volt a Központi Kémiai Kutató Intézet, az

Orvostudományi Kísérleti Kutató Intézet, a Magyar Néphadsereg Egészségügyi Szolgálat, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi

Biológiai Kutató Központ. Mellettük 61 személy került a listába, mint a

felsorolt kutatóintézetek munkatársai, akik vélelmezésük szerint ABCtémával foglalkozhattak.49

KOKAIN

Az Amerikai Egyesült Államokban a kokain fogyasztása 1982-ben a lakosság arányához viszonyítva szinte csúcsra jutott. A lakosság közel

10%-a, 21,6 millió ember próbálta ki, és közülük 4,2 millió fő függővé

vált.50 Figyelembe véve a terjeszkedési lehetőség korlátait, hiszen más

szerek és anyagok is a piacon voltak, amihez, mint a fentiekből olvashattuk, a magyar gyógyszeripar hathatósan hozzátette a magáét. Európa viszont kevésbé volt fertőzött kokain tekintetében, de az 1970-es

évek végétől radikális átalakulás következett be. Ha a lefoglalt kokain- és

heroinszállítmányokat vesszük alapul, akkor jól látható a változás: 1978-

ban 79% heroin, 21% kokain, 1998-ban 71% kokain 29% heroin.51 A heroin európai térvesztéséhez több ok vezethetett. Az intravénás adagolás

miatt az AIDS terjedése, Irán mohósága (könnyen elképzelhető, hogy

erre vezethető vissza az 1986-os, Malév bejrúti és 1987-es kuvaiti képviselete elleni emberrablásos támadás, illetve a halálos áldozatot követelő

robbantás), szocialista országok szövetségének fokozatos széthullása

és később a balkáni háborúk, a kokain prémiumtermékként több nyereséggel kecsegtetett, heroinkereskedelemmel szembeni hatékonyabb

hatósági fellépés, stb.

A kokainkereskedelemben történelmi és nyelvi okokból Spanyolország

és Portugália egyaránt fontos szerepet játszott. A Nyugat-Európába

irányuló forgalom nagyobbik része hajón bonyolódott.52 A légi szállítás

gyorsasága gyorsabb megtérülést is eredményezhet, különösen, ha a

fogadó ország hatóságai biztosították az áru zavartalan mozgását, és

ARC ÉS ÁLARC

KOMMUNISTA ÁLLAMBIZTONSÁG

122

ha az adott állam korábban kitűnő kapcsolatokat épített ki a kolumbiai

drogkereskedőkkel, mint azt a metakvalon-ügy kapcsán tapasztalhattuk. Magyarországra a kokain légi úton közvetlenül érkezett Dél-Amerikából.53 Ehhez azonban biztosítani kellett a korábban Ferihegyi, mostanság Liszt Ferenc nevét viselő repülőtéren az áru szabad mozgását. Egy

1987-es jelentés arról szól, hogy az I. terminálon az áruszállító gépkocsik vonatkozásában a sofőrön kívül senkit és semmit nem ellenőriztek,

sem utast, sem árut.54 De nem kell az időben messzire menni. 2018-ban

nemzetközi botrány kellett, hogy a hatóságok felfigyeljenek az addigra

tömeges méretűvé váló csomaglopásokra.55 Egyébként a 90-es években

a nagybani piac vált a hazai drogelosztás központjává, amely az orosz

bűnözői körhöz volt köthető56. 1988-ban a DEA 20 ország 25, kábítószerügyekben jártas középvezetőjének négyhetes tanfolyamot szervezett a Washington D.C. melletti Alexandrában. Olyan exkluzív országok

képviselői vehettek részt a kurzuson, mint Kolumbia, Ecuador, Bolívia,

Peru, Argentína, Brazília, Fülöp-szigetek, Makaó, Hongkong, Burma (Mianmar), Malajzia, Jordánia, Ciprus, Új-Zéland, Ausztrália, Japán és Európából még Spanyolország, Portugália, Ausztria, valamint Magyarország.57 Whitehead amerikai külügyi államtitkár pedig elégedettségének

adott hangot, amikor magyar tárgyalópartnere a kábítószer-ellenes harc

jegyében Budapesten létesítendő vámőriskola tervét ismertette előtte.58

Nehéz általános konklúziót levonni, hiszen az állami illegális drogkereskedelemre vonatkozó állambiztonsági dokumentumok nagy része a mai napig

titkos. Az itt ismertetett esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik. Ezek általában olyan ügyek, amelyek valamilyen oknál fogva nemzetközi visszhangot

kaptak. Ami érdekes, és korábban is utaltam rá, sokszor igen nehéz szétválasztani az állambiztonságot a szervezett bűnözéstől, különösen ennek katonai vonalán, nyilván ez nem vonatkoztatható el a politikai vezetéstől sem.

A jelek alapján hiba lenne azt feltételezni, hogy az 1990-es rendszerváltás

után ezen a téren gyökeres fordulat következett volna be.

ARC ÉS ÁLARC

ILLEGÁLIS ÁLLAMI DROGKERESKEDELEM

123

1 Előterjesztés az ENSZ Kábítószer

Bizottságának XVI. ülésén való

magyar részvételről 1961. április 5. MNL-OL-XIX-A-83-b 3071-

3130/1961 https://library.hungaricana.hu/hu/view/MNL_OL_XIX_A

_83_b_285_3071_3130/?query=%

22k%C3%A1b%C3%ADt%C3%B3sz

er%22&pg=147&layout=s (Letöltés

ideje: 2018. 08. 11.)

2 https://www.cia.gov/library/publications/resources/the-world-factbook/fields/print_2086.html (Letöltés ideje: 2018. 08. 11.)

3 http://www.eletestudomany.hu/

kivegzes_marseille-ben Hegedűs

Péter: Kivégzés Marseille-ben. Élet

és Tudomány, 2014/38. (Letöltés

ideje: 2018. 08. 11.)

4 Ablonczy Balázs: Összeesküvés a

frank ellen. Rubicon, 2005/9.

5 http://mek.oszk.hu/00300/00355/

html/ABC10888/10930.htm Magyar Életrajzi Lexikon mek.oszk.hu

(Letöltés ideje: 2018. 08. 11.)

6 https://www.sztnh.gov.hu/kiadv/

ipsz/200902-pdf/04.pdf Fehérvári Anikó: A magyar gyógyszeripar

fejlődése az 1920-as évektől. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle,

2009/2. 70. o. (Letöltés ideje: 2018.

08. 11.)

7 Norman Ohler: Totális kábulat. Kossuth Kiadó, 2017. 26. o.

8 https://mult-kor.hu/gero-ernonekis-komoly-szerepe-volt-trockij-halalaban-20150821 Gerő Ernőnek is

komoly szerepe volt Trockij halálában. Múlt-kor, 2015. 08. 21. (Letöltés

ideje: 2018. 08. 11.)

9 ÁBTL 3.1.2 M-36253 „Tölgyfai János” Jelentés (1965. 01. 30.) 37. o.

10 ÁBTL 3.1.2 M-36253 „Tölgyfai János” Jelentés (1965. 02. 12.) 38. o.

11 http://www.rev.hu/rev/htdocs/

hu/kiadvanyok/60_as_evek_

magyarorszagon/08TischlerJ.pdf

Tischler János: Az Onódy-ügy. In: A

„hatvanas évek” Magyarországon:

tanulmányok (szerk.: Rainer M. János). 1956-os Intézet, Budapest,

2004. 251–252. o. (Letöltés ideje:

2018. 08. 11.)

12 http://www.gyogyszeresztortenet.

hu/wp-content/uploads/2013/08/

Drogok-%C3%A9s-emberek.pdf

Bayer István: Drogok és emberek.

Sprinter, 2005. 33. o. (Letöltés ideje: 2018. 08. 11.)

13 http://www.rev.hu/rev/htdocs/

hu/kiadvanyok/60_as_evek_

magyarorszagon/08TischlerJ.pdf

Tischler János: Az Onódy-ügy. In: A

„hatvanas évek” Magyarországon:

tanulmányok (szerk.: Rainer M. János). 1956-os Intézet, Budapest,

2004. 240. o. (Letöltés ideje: 2018.

08. 11.)

14 http://www.rev.hu/rev/htdocs/

hu/kiadvanyok/60_as_evek_

magyarorszagon/08TischlerJ.pdf

Tischler János: Az Onódy-ügy. In: A

„hatvanas évek” Magyarországon:

tanulmányok (szerk.: Rainer M. János). 1956-os Intézet, Budapest,

2004. 240. o. (Letöltés ideje: 2018.

08. 11.)

15 http://ajk.pte.hu/files/file/doktoriiskola/szendrei-ferenc/szendrei-ferenc-vedes-ertekezes.pdf Szendrei

Ferenc: A Pénzmosás. Doktori értekezés, 2010. (Letöltés ideje: 2018.

08. 11.)

16 Steven Mark Levy: Federal Money

Laundering Regulation (Banking,

Corporate, and Securities Compliance) New York, 2003. 1. fejezet 7.

o. (Szendrei Ferenc: A Pénzmosás.

Doktori értekezés, 2010. 14. o.)

17 http://ajk.pte.hu/files/file/doktoriiskola/szendrei-ferenc/szendrei-ferenc-vedes-ertekezes.pdf Szendrei

Ferenc: A Pénzmosás. Doktori értekezés, 2010. 15. o. (Letöltés ideje:

2018. 08. 11.)

JEGYZETEK

ARC ÉS ÁLARC

KOMMUNISTA ÁLLAMBIZTONSÁG

124

18 http://www.origo.hu/itthon/

20011005afganisztanba.html Bin

Ladenhez nyúlnak a magyar alvilág

szálai. Origo, 2001. 10. 05. (Letöltés

ideje: 2018. 08. 11.)

19 Bartus László: Maffiaregény. Magánkiadás, 2001. 363. o.

20 h t t p s : //w w w.yo u t u b e .c o m /

watch?v=YB_uly1h6S0 Robert Yugovich vágatlan interjú, 2012. január. RTL Klub, Fókusz (Letöltés ideje: 2018. 08. 11.)

21 http://ajk.pte.hu/files/file/doktoriiskola/szendrei-ferenc/szendrei-ferenc-vedes-ertekezes.pdf Szendrei

Ferenc: A Pénzmosás. Doktori értekezés, 2010. 15. o. (Letöltés ideje:

2018. 08. 11.)

22 http://www.rev.hu/rev/htdocs/

hu/kiadvanyok/60_as_evek_

magyarorszagon/08TischlerJ.pdf

Tischler János: Az Onódy-ügy. In: A

„hatvanas évek” Magyarországon:

tanulmányok (szerk.: Rainer M. János). 1956-os Intézet, Budapest,

2004. 243–245. o. (Letöltés ideje:

2018. 08. 11.)

23 Bartus László: Maffiaregény. Magánkiadás, 2001. 274–275. o.

24 ÁBTL 3.2.5. O-8-185/18/L Amerikai hírszerző szervek fedőszervei

Ausztriában. Jelentés a CIA bűnügyi fedésű akciójáról. (1980. 12. 11.)

55–57. o.

25 http://www.betekinto.hu/sites/

default/files/betekinto-szamok/

2017_4_orban_schwarzkopf_0.pdf

Orbán-Schwarzkopf Balázs: Fegyver

és drog a 80-as években – Szemelvények a fegyver- és kábítószer-kereskedelem, valamint a terrorizmus

kutatható állambiztonsági irataiból.

Betekintő 2017/4. (Letöltés ideje: 2018.

08. 11.)

26 http://www.gyogyszeresztortenet.

hu/wp-content/uploads/2013/08/

Drogok-%C3%A9s-emberek.pdf

Bayer István: Drogok és emberek.

Sprinter, 2005. 266. o. (Letöltés

ideje: 2018. 08. 11.)

27 Orbán-Schwarzkopf Balázs: Szürkék és farkasok a vörös árnyékában.

Hamvas Intézet, Bp. 2016. 4. o.

28 Orbán-Schwarzkopf Balázs: Egy

elnök halála – Egyiptom az 1970-

es és 80-as évek fordulóján a magyar hírszerzési iratokban, különös

tekintettel az iszlám szélsőségesek tevékenységére. Arc és Álarc,

2018/1–2.

29 Orbán-Schwarzkopf Balázs: Szürkék és farkasok a vörös árnyékában.

Hamvas Intézet, Bp. 2016. 25. o.

30 ÁBTL 3.1.9. V-166418/2. Kovács István és társai. Jegyzőkönyv Abdullah Göktas kihallgatása alkalmából.

(1987. 01. 15.) 82. o.

31 ÁBTL 3.1.9. V-166418/6. Kovács István

és társai. Abdullah Göktas 2. számú

vallomásának fordítása. 114. o.

32 ÁBTL 3.1.5. O-19766. Rasim Türkylmaz „Róka”. Javaslat „Róka” fedőnevű török állampolgárral kapcsolatban. (1988. 11. 02.) 28. o.

33 http://www.csikszentkiraly.ro/sajto.

php?id=618 Török vállalkozó védelmezi a magyar nyelvet Marosvásárhelyen. Csíkszentkirály.ro, Duna Tv

alapján, 2008. 05. 15. (Letöltés ideje: 2018. 08. 11.)

34 https://www.mnb.hu/letoltes/akassar-fiverek-portreja-es-a-fransabank-bemutatasa.pdf A Kassar

fivérek portréja és a Fransabank

bemutatása. Magyar Nemzeti Bank.

2015. (Letöltés ideje: 2018. 08. 11.)

35 ÁBTL 2.2.1. II/3.3. Adnan és Adel

Kassar 53–56. o.

36 ÁBTL 3.1.2. M-31775 „Fekete” Jelentés a Kassar cégről (1968. 06. 17.)

108–110. o.

37 ÁBTL 2.7.1. III/II-94-96/16 (1985. 05.

20.)

38 ÁBTL 2.2.1. I/11.2/3067 John Francis Tefft.

39 http://www.gyogyszeresztortenet.

hu/wp-content/uploads/2013/08/

Drogok-%C3%A9s-emberek.pdf

Bayer István: Drogok és emberek.

Sprinter, 2005. 432. o. (Letöltés

ideje: 2018. 08. 11.)

40 https://www.pbs.org/wgbh/pages/

frontline/meth/interviews/haislip.

html Interview Gene Haislip. Public

Broadcasting Service, 2005. 09. 20.

(Letöltés ideje: 2018. 08. 11.)

ARC ÉS ÁLARC

ILLEGÁLIS ÁLLAMI DROGKERESKEDELEM

125

41 https://books.googleusercontent.

com/books/content?req=AKW5QacYpe3l8k00EUzddl7dlLV9L

CbLbjoOTKiMGDWARQvwVQewXmUpQaOClkMiV53dMdOSd-ko6p

dhzibgui_UvaxCcU92AQuY5k0qlJIuLXPJjTnlqBgQOXUAfXKNj_

e6mA_0RCmHczwgmK7-cVmmkPqtgAkhC79H7unkWu2WXr8GlkaIUUQ97Hlz1nenM4zM9603TTmitw3L_4Q5W5Uc24ElccOd70RuMr8u4CfSbPZRVon8byt4diuqywf9gIinFJVobkdhg-v4DbtSYnGcl0NP8dzOzEuCIXnFzkTV8jy0RtnSg Senate Hearings Before

the Committee on Appropriations:

Commerce, Justice, and State, the

Judiciary, and Related Agencies

Appropriations. Fiscal Year 1983.

97th Congress, Second Session.

Part 1 (1-1145). 298. o. (Letöltés ideje: 2018. 08. 11.)

42 http://www.gyogyszeresztortenet.

hu/wp-content/uploads/2013/08/

Drogok-%C3%A9s-emberek.pdf

Bayer István: Drogok és emberek.

Sprinter, 2005. 222. o. (Letöltés

ideje: 2018. 08. 11.)

43 ÁBTL 3.2.5. O-8-185/18/L Amerikai hírszerző szervek fedőszervei

Ausztriában. Jelentés (1982. 07. 19.)

122. o.

44 ÁBTL 3.2.5. O-8-414/4 „Atlantik”.

Rejtjeltávirat (1985. 05. 31.). 114. o.

45 ÁBTL 3.2.5. O-8-414/4 „Atlantik”.

Washingtoni nagykövetünk válaszadása az SD-ben (1985. 06. 12.).

116–117. o.

46 ÁBTL 3.2.5. O-8-414/4 „Atlantik”.

A magyar vegyi fegyverek kérdésének ismételt felvetése az USA-ban

(1985. 07. 26.) 118. o.

47 http://kommentar.info.hu/at -

tachment/0001/668_kommentar-1606-08-orbanschwarzkopf.

A rendszerváltás nemcsak határnyitással és szabad választásokkal járt: a szervezett bűnözés előretörése, az olajszőkítő maffia felemelkedése is kezdetét vette. Jöttek az alvilági robbantások, merényletek, leszámolások, megjelentek az egykori Szovjetunióból hazánkba érkező, a posztszovjet utódállamok kormányaival vagy akár titkosszolgálataival, de legalábbis korrupt politikusaival, rendőreivel jó kapcsolatot ápoló oroszajkú gengszterek. Ezek a bűncselekmények (Muskovics, Prisztás, Cinóber, Fenyő, Seres megölése, az Aranykéz utcai robbantás, a Fidesz és a Kisgazdapárt székházai, politikusai elleni bombatámadások, a Lakatos Csaba fogathajtó elleni merénylet, olajos cégek, vállalkozók elleni kézigránátos támadások) jó másfél évtizedeken keresztül megoldatlanok voltak. Aztán a második Fidesz-kormány hatalomra jutása, Pintér Sándor belügyminisztersége idején, 2012 után a hivatalban lévő politika azt állította: Portik Tamás letartóztatásával, vád alá helyezésével ezekre az ügyekre nagyrészt fény derült. Dezső Andrásnak a témáról Nagyfőnök – Portik Tamás és körének felemelkedése és bukása címmel írott könyve ebben az ügyben próbál átfogó képet adni. Ugyanakkor a művet elolvasva a kritikusnak az a benyomása, hogy a szerző több kérdőjelet generál, mint ahányat megválaszol. Ha Pintér Sándor mondhatja meg, mi minősül kábítószernek, akkor nagy bajban vagyunk, Kecskére bíztuk a káposztát.  A hivatalos verzió, és a köztévén 2016-ban leadott Vérösvény című, propagandaízű alkotás szerint a robbantások, merényletek szinte mindegyikéért az Energol üzleti köréhez tartozó Portik Tamás a felelős, ő adta ki az utasítást az alvilági figurák, pártszékházak és politikusok elleni támadásokra. Lényegében hasonló következtetésre jutott idén megjelent könyvében Dezső András is.

A kötetből olyan kép rajzolódik ki az olvasó számára, hogy Portik és csapata volt a rendszerváltás utáni évtized legfélelmetesebb bűnszervezete, amely nemcsak az összes rivális, ellenlábas bűnözőt likvidálta, s az akkori országos rendőrfőkapitányt, Pintér Sándort, illetve az 1994-1998 közötti MSZP-SZDSZ kormányt is megbuktatta a robbantásaival, de a merényletekért való felelősséget az orosz maffiára kente, éveken át félrevezetve a rendőrséget.

Portik Tamás a hazai maffia gyilkosságrekordere?

A mű elején Dezső kiemeli: a Portik elleni büntetőeljárás egyedülálló, rekordgyanús a hazai kriminalisztika történetében. „Bármit követett is el valójában Portik Tamás, tény: a magyar kriminalisztikában soha senkinek nem tulajdonítottak olyan sok, a szervezett bűnözéshez köthető gyilkosságot, mint neki” – mondja. (10.o.) Így például „egyelőre részben hozzá kötik a politikai-gazdasági elithez tartozó médiacézár, Fenyő János hidegvérű meggyilkolását is”. (8.o.) Továbbá Portikot gyanúsították meg azzal is, hogy „a kilencvenes évek két elhíresült leszámolási ügyében is felbujtóként vett részt: talán ő ölette meg 1996 őszén a budapesti éjszakai élet egyik ismert alakját, Prisztás József vállalkozót, és lehetséges, hogy ő állt felbujtóként az 1998 nyarán elkövetett és az egész országot mélyen megrázó, több ember életét követelő Aranykéz utcai robbantás mögött.” Talán, lehetséges: ez a két szó remekül jellemzi azon vallomások szavahihetőségét, biztos voltát, amelyeken a Portik elleni vádak nyugszanak. De jól illusztrálja mindezt másik három szó is: „letettük a fenyőfát”.  Ugyanis Portik Tamás, mint arról a Népszava beszámolt, „állítólag a többi között azzal jelezte a Gyárfás Tamással folytatott beszélgetéseiben, hogy a gyilkosságot végrehajtották, és ez volt az egyik, meghatározó  hivatkozási alap Gyárfás Tamás meggyanúsításakor is”. Hozzátéve: „bár a fordulat szerepel az NNI-ben a Fenyő-gyilkosság felderítésére hivatott vezető, a 2018. január 6-i NNI-jelentésben”, viszont, mint a Magyar Nemzet cikke is megerősíti: „egyetlen Portik Tamás által titokban rögzített hanganyagban sem szerepel az a bizonyítékként kezelt mondat”. Nem csoda hát, hogy a novemberben folytatódó Fenyő-pert a Népszava így összegzi: „előbb volt meg a gyanúsított, mint a bizonyíték ellene?”

Való igaz: Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető és a rendszerváltás után az olajüzletben mozgó Portik között már a ’90-es években is volt kapcsolat, hiszen (mint azt Dezső András is leírja) Gyárfás egyik ingatlanát Portikék bérelték. (266.o.) Viszont az már jóval kevésbé bizonyítható, hogy Gyárfás riválisát, Fenyő János médiacézárt Portik ölette volna meg. Erre vonatkozó megdönthetetlen, közvetlen bizonyíték nem került elő. Ha lenne ilyen (s azt a nyilvánosság ismerhetné) akkor nem húzódna negyedszázada az ügy. Hasonló ellentmondások, illetve kétes bizonyítékok, szavahihetetlen tanúk akadnak más, Portikkal szembeni eljárásokban is. Ezek a tárgyalások kicsit olyanok, mint Dezső András két, egymás után következő, mégis egymással ütköző mondata. „E bűnök jó részét a mai napig homály fedi, és nem tudni egyértelműen, ki állt a hátterükben” – írja az alvilági gyilkosságokról. De utána hozzáteszi: „A szálak mégis leginkább ahhoz a Portik Tamáshoz vezetnek, akiben ekkorra mintha minden gát átszakadt volna” Valahogy mintha az egész Portik-ügy ilyen lenne. Történt jó néhány megoldatlan, rejtélyes gyilkosság. S adott valaki, aki már fiatal korában megjárta a börtönt, a szervezett bűnözés kulcsfontosságú alakjaival volt kapcsolatban, s ő maga is nemegyszer került a hatóság látókörébe, a ’90-es évek második felétől pedig hosszú éveken át bujkált, illegalitásban élt. Mondhatni: ideálisabb gyanúsítottat lámpással se találni, beleillik a profilba. S tényleg valószínűsíthető, hogy Portik benne volt a magyar alvilág „eredeti tőkefelhalmozását” jelentő olajszőkítésben, illetve hogy a műben leírt esetek egy részében akár a büntetőjogi felelőssége sem kizárható. De hogy jóformán az összes gyilkosságban az ő keze volt benne – ez az állítás már jóval gyengébb lábakon áll. Amelyet Dezső András műve sem tudott szilárdabbá tenni. Alvilági fake news De a könyvből valahogy mégis az derül ki: Portik olyan zseniális, machiavellista keresztapa volt, hogy nemcsak hosszú időn át megúszta a gyilkosságokat, de képes volt azokat az orosz maffiára kenni, ezzel tévútra vinni a nyomozást. „A Portikkal kapcsolatos sokszor zavaros információk tömkelege is részben az ő túlélési stratégiájának volt a része hosszú-hosszú éveken keresztül. Neki állt érdekében például az, hogy a rendőrség vagy a média jellemzően orosz bűnözőkhöz kapcsoljon egy-egy alvilági gyilkosságot, ne pedig hozzá.” – állítja Dezső. (11.o.) Eszerint tehát Portik valamiféle dezinformációs géniusz volt, alvilági fake news hálózatot működtetve futtatva zátonyra az ő utasítására elkövetett gyilkosságok ügyében folyó nyomozásokat.

Ezt bizonyítandó, Dezső idézi az alvilág bankáraként ismert Lakatos András, vagyis „Kisbandi” vallomását, aki szerint a kokainban „utazó” Muskovics Gyula halála előtt Portik arra kérte őt: „…ha Muskovicsnak baja esik, segítsen az oroszokra terelni a gyanút – azt kell elterjeszteni az éjszakában, hogy Muskoviccsal minden bizonnyal az oroszok végezhettek valamilyen elszámolási vita miatt. Ez hihetőnek is tűnhetett, mivel az alvilágban mindenki tudta, hogy Muskovics védelmét valóban orosz és ukrán bűnözők biztosítják. Egészen pontosan Igor Korol, az egyik ismert orosz ajkú csapat főnöke.” (157-158.o.) Ha egy bűnöző elkövet valamit, s meg akarja úszni, nyilván igyekszik másra kenni, a rivális alvilági figurákkal elvitetni a balhét. Viszont ez a szándék önmagában semmit nem ér, ha a rendőrséget nem tudják becsapni, orránál fogva vezetni. Hogy zajlott valójában ez a félrevezetési, „beetetési” művelet? A műben konkrétan, részleteiben, folyamatában bemutatott dezinformációs művelet nem az oroszokkal, hanem egy szintén olajjal kereskedő, a börtönt is megjárt kuvaiti üzletemberrel, Al Roudhan Bader 1995-ös esetével kapcsolatos: „…ha elterjesztik azt a hamis információt, hogy Bader arab terrorista, ezzel egy időre ki tudják vonni őt a forgalomból” – olvasható a kötetben. (163.o.) Drobilich Gábor, az Energol olajcég vezetője „…persze név nélkül – még be is telefonált az egyik hatósághoz, hogy tájékoztatást adjon az arab terroristáról. Ennek az lett a következménye, hogy Bader egyik olajszállítmánya hetekig dekkolt egy iparvágányon – vélhetően ennyi ideig tartott, míg a hatóságok is rájöttek, hogy nem terroristával van dolguk”. A tény viszont, hogy az Energol-csapat dezinformációs csatornája a „Telefontanúra” (illetve annak elődjére) korlátozódott, jelzi, hogy (legalábbis ekkoriban) még nemigen lehettek jelentős pozícióban lévő korrupt rendőrök, akik Portikot és társait úgy segítették volna, hogy bűnbakokat gyanúsítanak meg. Ráadásul itt a dezinformációt viszonylag hamar leleplezték, pedig a kuvaiti „olajbrókernek” valószínűleg kevesebb befolyása volt, mint az orosz maffiának. Megjegyzendő: a könyv szerint Drobilich egy neki tulajdonított gyilkosság miatt Portikot is így „dobta fel”. Amikor a feltételezés szerint Seres Zoltán 1999-es meggyilkolásában részt vevő Radics Attila 2002 januárjában, élettársával és annak gyermekével együtt eltűnt, a lakásban vérnyomokat és töltényhüvelyeket találó rendőrség egyszer csak névtelen telefonos bejelentést kapott: a család eltűnésének „Portik embereihez van köze” (340.o.) A bejelentő Dezső szerint „jó eséllyel Drobilich Gábor lehetett”, akinek ekkorra már megromlott a viszonya korábbi üzlettársával, Portikkal. De ha már dezinformáció: akiről tudjuk, hogy korábban súlyos rágalmakkal akart valakit (Badert, a kuvaiti üzletembert) besározni, annál honnan tudhatjuk, hogy Portikot, illetve annak embereit nem ugyanígy alaptalanul próbálja-e gyanúba keverni?

Még érdekesebb a fenti vonatkozásban a másik „közel-keleti szál”, a valutával üzletelő Nadzsi Avad 1995. szeptember 19-i felrobbantása, amelyben Szemjon „Szeva” Mogiljevics neve is felmerült. „Az egyik, viszonylag életszerű elmélet úgy szólt: az energolosok nem tudtak elszámolni Szevával, mondván, Nadzsi átvágta őket. Hogy az orosz keresztapa előtt bizonyítsák, milyen árat fizet az, aki meglopja őket, megölették a pénzváltót. Valójában ez sem tűnik meggyőzőnek, merthogy az energolosok olajüzlete suhant, Szeva és Drobilich pedig nagyon jó viszonyban álltak, utóbbinak nem állhatott érdekében trükközni az orosszal, ami igencsak veszélyes mutatvány lett volna.” – írja Dezső András. (165.o.)

Ha viszont egy közel-keleti riválisra sem merték az energolosok ráverni a balhét az oroszok felé az elszámolásban, akkor hogy merték volna közvetlenül az orosz maffiára ráverni ezt egy gyilkosságban? Úgy, hogy ezt Portik „keresztapja”, atyai mentora, s akkori főnöke, Drobilich sem támogatta? Dezső egy olyan dezinformációs összeesküvés gigászi árnyékát rajzolja fel, amely mindenhová beszivárgott. „Bárki is volt az arab pénzváltó gyilkosának megbízója, a robbantás után igyekezett dezinformálni az alvilágot, a rendőrséget, a médiát, és orosz irányba kívánta terelni a figyelmet.” (167.o.)

A korabeli szervezett alvilág „oroszokra” és „hazaiakra” való szétválasztása amúgy elég értelmetlennek tűnik. Dezső könyvéből is az derül ki, hogy a posztszovjet és a posztkommunista magyar bűnözés számos ponton összefonódott: a pénzügyekben és a finanszírozásban is. Radnai Lászlónak, a Conti Car egyik tulajdonosának Szeva adott kölcsön százmillió forintot, „hogy a Kisbanditól kapott olajos cégek révén be tudjanak szállni az olajozásba”, utána viszont Kisbandi „Portikhoz fordult, és tőle kért kölcsön, hogy rendezni tudják a tartozásukat Szevánál” (194.o.)

Erről a kölcsönről az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamás is beszélt a vallomásában, miközben Szemjon Mogiljevics tagadta, hogy kölcsönadott volna Radnaiéknak. (254-255. o.) Mindebből viszont az is következhet: Boros Tamás vallomásaiban nemcsak a hazai, de bizonyos orosz körökre nézve is mondott kellemetlen dolgokat. Ettől még egyáltalán nem biztos, hogy amennyiben nem Portikék robbantották fel, akkor az oroszok voltak. Csak érdemes észben tartani: ennek a körnek a feltételezhető összefonódásai miatt egy Portik körére tett vallomás akár az orosz „partnereknek” is fájhatott.

Muskovics 1995 júliusi halála ügyében is felmerül a dezinformációs szál: a gyilkosság indítéka az lehetett, hogy „egy olajügyekben nyomozó magas rangú rendőr” elárulta a már említett Lakatos Andrásnak, „Kisbandinak”, hogy Muskovics „félrevezető, hamis információkat ad Portikról és róla, azt állítva, hogy utóbbiak nagy tételben kereskednek kábítószerrel.”  Lakatos pedig jelezte ezt Portiknak. Csakhogy ez a sztori meglehetősen gyenge lábakon áll. Ha a rendőrség is tudta, hogy Muskovics fals vádakkal próbálta gyanúba keverni Portikot, akkor ez pont amellett szól, hogy Portik ne akarja megöletni, hisz ezzel csak alátámasztotta volna a rágalmat, azt a benyomást keltve, hogy Muskovics valós információt mondott róla, ezért kellett meghalnia. Ha Muskovicsot orosz bűnözők védték (és Portik épp rájuk akarta terelni a gyanút), akkor ezek az oroszok miért nem mutattak rá az igazi tettesre és/vagy számoltak le vele? Amennyiben Portik már azért megölette Muskovicsot, mert drogdealer hírébe keverte, akkor az oroszok őt nem akarták volna tízszer annyira kinyírni azért, mert rájuk fogott egy gyilkosságot? Sok rendőr lett öngyilkos, a szolgálati autójában, vagy halt meg balesetben aki nem volt hajlandó együttműködni. Az akkor 28 éves Portik Tamásnak Kisbandin át volt belső rendőrségi forrása, az oroszoknak meg nem? Nem jöttek volna rá: valaki ellenük dolgozik? Portik ellen se Muskovics drogvádja, se annak halála miatt nem emeltek vádat, nem adtak ki körözést. Mennyire életszerű ez? Egyáltalán, mi támasztja alá Lakatos vallomásán kívül? Az indítékkal kapcsolatban Dezső is ellentmondásosan ír. A Portik ellen koholt droggyanút említi, egy oldallal korábban viszont azt vélelmezi: Muskovicsnak 1995-ben „már elég szabadon mozgatható tőkéje volt ahhoz is, hogy azt az olajüzletben is megforgassa. Egy olyan területen, ahol az energolosok alapvetően egyeduralomra törekedtek”. Így hát olyasvalaki ölhette meg, „aki konkurenciát, vetélytársat látott benne”. Erre az állításra viszont Dezső semmiféle forrást, bizonyítékot nem hoz. Ha Muskovicsot az oroszok védték, akkor nehezen tudott bárki is hozzá férkőzni a tudtuk nélkül. Maga Dezső írja le az ilyen típusú „védelemről”, hogy „azzal, hogy a bűnözők valakinek védelmet adtak, egyúttal felügyelet alatt is tartották az illetőt, aki onnantól kezdve, mondhatni, a foglyuk lett”. (119.o.) Vagyis az oroszok sokkal könnyebben, feltűnésmentesebben megölhették volna őt, mint Portik. De nem árt elkerülni gyilkossági ügyekben azt a fajta logikát, hogy ha nem X volt, akkor biztosan Y. Muskovics halála éppúgy megoldatlan, mint ahogy az arab pénzváltó, Nadzsi Avad megölése is. S mivel ezekben az ügyekben Portikot meg sem gyanúsították, egyelőre ítéletet sem kellene hirdetni. Aki viszont ezt a könyvet elolvassa, nyilvánvalóan úgy érezheti: ezeknek az értelmi szerzője is Portik volt. Egy-két gyilkosságot szinte bárki elkövethet. Viszont egy ilyen gépfegyveres, robbantásos bűnténysorozat komoly szervezést igényel, s egy maffiaszerű szervezetben a „keresztapa” jóváhagyása is kell hozzá. Ráadásul azt pont Dezső írja le, hogy messze nem Portik volt a legjelentősebb olajbáró. „Ha Portik az olajbiznisz révén ambiciózus terveket dédelgetett is, azt már a kezdetekkor értésére adták, hogy az üzleti ügyekbe nem ütheti bele az orrát. Azokat szinte kizárólag Drobilich és Brazil (vagyis Ferencsik Attila) koordinálta”.

Hozzátéve: „Portikra olyan társként tekintettek, aki a vállalkozás körüli védőhálóról gondoskodik: ha probléma adódna, és egy rivális társaság esetleg szemet vetne az egyre több pénzt termel üzletekre, netán elszámolási vitájuk adódna valamelyik partnerükkel, legyen valaki, aki kezeli ezt a problémát, és a saját embereivel – Portik bokszoló cimborái mellett a „védelmi vonalban” birkózók is felbukkantak – önállóan meg tudja oldani.” – derül ki a műből. (87.o.)

Vagyis ha Portik ilyet tett, akkor azt egyedül, a társai beleegyezése nélkül csinálta volna? De volt-e akkora ember Portik, hogy nemcsak az oroszokkal ment szembe, hanem a legközelebbi üzlettársait is becsapta, a hátuk mögött cselekedett? Ha viszont Drobilich tudott Portik feltételezett gyilkos akcióiról, sőt jóvá is hagyta azokat, akkor neki is ott kellett volna ülnie a vádlottak padján. (Drobilich 2020 júniusában hunyt el, vagyis ha lett volna ellene ilyen gyanú, bőven eljárhattak volna vele szemben is.)  S mennyire hihető az, hogy Droblichnak ne jutott volna a fülébe, hogy bizalmasa, Portik Tamás a háta mögött embereket tesz el láb alól?

Dezső Maka Gyula halálát is szóba hozza, aki biztonsági őr volt az Energol nagykőrösi telephelyén, s 1995. szeptember 27-én golyókkal a testében, összeverve, holtan találtak rá. Dezső szerint Maka ötmilliós nyomravezetői díjat kapott, amikor segített a rendőrségnek elfogni egy körözött bűnözőt, aki rablást követett el, tehát semmi köze nem volt az olajügyekhez. De hiába: „…amikor ez Portikék fülébe jutott, úgy döntöttek, likvidálják Gyulát, mert a rendőrséggel együttműködő őr később akár rájuk is veszélyt jelenthet”. (203.o.)

Mi erre a bizonyíték? Részint Boros Tamás vallomása, aki viszont „csak hallomásból értesült a történtekről”. Más vallomások is szólnak erről, csakhogy Dezső szerint a bűntényről „még a legbelső kör tagjai is csak hallomásokból szerzett információkat közöltek”. (204.o.) Sajnos a későbbiekben látni fogjuk: más ügyekben is hasonló minőségű vallomások alapján történtek vádemelések.

Kit juttat még cellába a cellainformáció?

Eleve kérdés, hogy a hatóságoknak valójában milyen konkrét bizonyítékaik vannak Portik ellen? S mikortól vannak meg ezek a bizonyítékok? Prisztás József meggyilkolásának ügyében a bűncselekmény egyik feltételezett résztvevője – az első fokon bizonyítottság hiányában felmentett, másodfokon tíz évre ítélt Fazekas Ferenc „a gyilkosság előtt tévedésből először mobiltelefonon hívta Portikot, majd – miután a hívott feltehetően erre kérte – néhány perccel később egy nyilvános fülkéből”. (398. o.)

A bíró is arról szólt a tárgyaláson: „telefonokról begyűjtött adatok, cellainformációk, híváslisták” állnak rendelkezésre, amelyek „Portikhoz köthetők, és a gyilkosság megszervezéséhez használták őket”. Ezek az adatok viszont 1996. november 1-én keletkeztek, vagyis már akkor is megvoltak, illetve meglehettek a rendőrségnek. Ha ezek ennyire egyértelműek, akkor a gyilkosság időpontjában Pintér Sándor által országos főkapitányként, évekkel később pedig már belügyminiszterként irányított rendőrség miért nem tartóztatta le Portikot? Miért vártak ezzel több mint másfél évtizedig, 2012-ig?

Amennyiben egy hatóság éveken át nem lép fel egy gyilkos ellen, holott lennének bizonyítékai, az minimum bűnpártolás. Dezső szerint 1997 tavaszán, Drobilich és Brazil letartóztatása után „Portik rádöbbent, hogy a rendőrség operatív módon, részben a telefonjaik lehallgatásával akart bizonyítékot gyűjteni”. (250.o.) Ha lehallgatták őket, akkor miért nem tartóztatták le időben Portikot is, amennyiben a másik kettőnél ezt megtették, pedig ellenük nem a gyilkosság miatt nyomoztak?

Ha már vizsgáljuk a régi bűnügyeket, miért nem nézünk utána annak is: melyik rendőri vezető felelős azért, hogy a gyilkosság kitervelőjét éveken át futni hagyták? Talán mert az a cellainformáció akkoriban mást is cellába jutat(hat)ott volna? Persze létezhet más magyarázat is: talán mégsem olyan egyértelműek azok a bizonyítékok. Mellesleg Portikról korábban azt írta Dezső: „Sosem használt mobiltelefont.” (18.o.) Akkor ugyan mit érnek, illetve bizonyítanak a cellainformációk?

Azért sem valószínű, hogy az Energoltól bárki be akart volna kavarni az orosz bűnözőknek, hogy rájuk fogja a gyilkosságokat, mivel Szeva kulcsfontosságú volt az üzlet szempontjából. Ugyanis, mint a kötet szerzője leírja: „Drobilich, Brazil és Portik alkotta a vezető hármast, közülük utóbbi változatlanul a szervezet védelmének irányítását látta. Drobilich tartotta a kapcsolatot Szemjon Mogiljeviccsel, azaz Szevával, aki gondoskodott róla hogy Oroszországból elegendő mennyiségű olajszállítmányt kapjanak.” (116.o.) Szóval ez is a dezinformációs teóriát gyengíti.

Arról nem is beszélve, hogy Portik csapatának is voltak orosz tagjai, akiket az orosz keresztapák is számon tartottak. „Egyes vélemények szerint mindegyik orosz ajkú gengszter főnöke a Mogiljevics alatt álló valamelyik alvezér volt, ám ennek ellentmond, hogy Portikék nem Szeván keresztül, hanem az egykor Kijevben élő magyar birkózó segítségével szervezték be ha nekik dolgozó külföldieket. Az igazság valahol a kettő között van: az orosz ajkú bűnözők különféle brigádokba szerveződtek, azaz nem alkottak egy csapatot, de mindannyian behódoltak egyetlen nagy erőnek, utóbbit pedig Mogiljevics képviselte” – szól az állítás. (120.o.)

A hazai alvilág biztonsági, védelmi szervezeteibe aztán egyre jobban beépültek az oroszok. Erre jó példa a leszámolások egyik későbbi áldozata, Seres Zoltán. „Seres az egész városra ki akarta terjeszteni a birodalmát, ehhez viszont már kevésnek bizonyultak azok az ütőemberek, akiket ő elsősorban a boksz világából ismert. Ekkor fordult az oroszokhoz, és fogadta el az egyik ismert bűnöző, Leonyid Sztecjura ajánlatát. Attól kezdve Seres védelmét Sztecjura emberei látták el, az az orosz brigád, amelynek végpontjában nem más állt, mint Szemjon Mogiljevics, más néven Szeva” – említi Dezső. (197-198. o.) Sztecjura és a másik orosz keresztapa, Igor Korol pedig amúgy mindent tudtak a Portiknak dolgozó oroszokról – le is számoltak velük. Az „alvilág bankáraként”, Kisbandi néven elhíresült, fentebb már több ízben említett Lakatos Andrást 1996 októberében rapportra hívták egy Nagykőrösi úti autókereskedésbe.

„Az autókereskedésben Seres és két orosz főnök, Igor Korol és Leonyid Stecjura várta. Elmondása szerint Seresék közölték vele, hogy elfogták Portik orosz ajkú külföldi katonáit, kínozzák őket, és értésükre adták: nem dolgozhatnak többet Portikkal, aki mellé amúgy is az oroszok engedélye nélkül kerültek.” Brutális, szadisztikus megtorlást alkalmaztak velük szemben. „Egyiküket nemcsak összeverték, de a feleségét is a szeme előtt erőszakolták meg” – írja Dezső a könyvben. (211. o.) Ezután pedig magát Portikot is befenyítették. Egy találkozón közölték vele: „…ahogy mindenki másnak, neki is védelmi pénzt kell fizetnie. A fenyegetés nem hatotta meg Portikot, aki karakánul nemet mondott, és egyszerűen faképnél hagyta őket” – derül ki a kötetből. (212. o.)

Csakhogy ez ismét a dezinformációs elméletet cáfolja. Portik oroszait már azért durván megbünteti Stecjura és Korol, hogy engedély nélkül „fusiznak” neki, őt amiatt is megfenyegetik, hogy nem akar fizetni, mindent tudnak róla, de azt elnézik neki (sőt: nem is tudnak róla), hogy a saját szakállára az oroszok által védett embert gyilkol meg, és ezt rájuk, a posztszovjet maffiára fogja? Mennyire életszerű ez? „Szinte korlátlan hadseregük volt, és legalább  ennyire erős hatósági kapcsolataik is.” – írja az Energolról Dezső. (201.o.) Na, de ez csak addig tartott, amíg össze nem rúgták a port az oroszokkal. Amint ez megtörtént, az Energol vezetői hamarosan börtönbe vagy illegalitásba kerültek. Ekkor már Seres Zoltán, aki „oroszokkal a háta mögött mindent uralni akart” (237.o.) valószínűleg joggal gondolta magát erősebbnek náluk..

Portiknak persze tényleg lehettek rendőrségi összeköttetései, befolyása a közhatalmi, jogalkalmazó szervekre, de ezek egy része valószínűleg inkább legenda, amit ő épített magáról, illetve amit (akár negatív értelemben, ellenséges céllal) mások építettek róla. Nyilván szinte mindenki, aki valamilyen – akár törvényes, akár illegális – szervezetben vezető pozícióban tevékenykedik, igyekszik magát bennfentesebbnek, hatalmasabbnak, kompetensebbnek láttatni, mint amilyen valójában. A hírnév, a presztízs, az imázs, a brand egy alvilági csoportban pedig, amelynek nincsenek nyilvános, transzparens, hitelesen lemérhető mutatói, még fontosabb, mint a legális üzleti életben. Viszont a tények (s ezt Dezső is elismeri) arról tanúskodnak, hogy konkrétan Portiknak mondjuk titkosszolgálati kapcsolata a ’90-es években nem volt.

„…2008 előtt Portik nem állhatott kapcsolatban a polgári titkosszolgálattal, onnan nem kaphatott segítséget. Ha ugyanis kapcsolatban állt volna, akkor a Portik-Laborc találkozóra nem került volna sor, hiszen akkor Portik már korábban benne lett volna a rendszerben mint kapcsolat” – említi. (372. o.) Nem is tűnik életszerűnek, hogy a ’90-es évek derekán a még csak a húszas évei végén járó Portik (aki az Energol rangsorában is csupán a harmadik) akkora nagy ember lett volna az alvilágban, hogy nyomozásokat tudott volna manipulálni. Az pedig szinte biztosra vehető, hogy egy Szemjon Mogiljevics-kaliberű embernek azért jóval magasabb rendőrségi, titkosszolgálati, politikai kapcsolatai lehettek, mint a leszámolások kezdetekor csak 28 éves Portik Tamásnak. Tehát nem életszerű, hogy csak úgy orránál fogva vezette a teljes orosz maffiát.

Rengeteg ilyen, hazai bűnözők esetén feltételezett kapcsolatról ráadásul utána kiderült: valószínűleg csak mítosz, amit maga az érintett terjesztett vagy hagyott terjedni magáról, hisz így azt feltételezték róla: titkosszolgálati és/vagy politikai védelem alatt áll. Ezt gondolták Portik egyik riválisáról (és a gyanú szerint áldozatáról) Prisztás Józsefről is. „Az alvilágban az a hír járta, hogy Prisztásnak remek kapcsolatai vannak a titkosszolgálattal, de még a nagypolitikával is. Utóbbit sokan azért gondolták, mert

Prisztást egy rendezvényen lefotózták Kuncze Gábor akkori belügyminiszterrel. Az más kérdés, hogy Kunczénak fogalma sem volt arról, kivel fotózkodik, nem is ismerték egymást”

– mondja a könyv szerzője. (214. o.)

Könnyen lehet, hogy Portiknál is hasonlóképp van ez, s hatalma (legalábbis ebben a nagyságrendben) csak látszat. Ha viszont a 28-29-30 éves Portik Tamásból kinézzük, hogy képes volt a rendőrséget félrevezetni, a saját bűneit másokra ráfogni, akkor tízszeresen, százszorosan kinézhető ez azokból a nála idősebb, gazdagabb, nagypályás posztszovjet hátterű bűnözőkből, akik a saját hazájukban akár KBG-s kapcsolatokra is szert tehettek.

Portik Tamás esetén a könyvben, Portik egyik bűntársa, a Fürge becenevű Szemán József vallomását idézve azt is leírják: nemcsak az alvilági leszámolások, de a politikai célú merényletek, robbantások mögött is Portik állt. „Portik utasította: „oldják meg” a dolgot. A Tamás sose mondott olyat, hogy valakit öljön meg bárki is, hanem azt mondta: „legyen megoldva”, illetve „oldjuk meg.”– vallotta a férfi, azt állítva: ő nem kérdezte Portikot, miért kell a társukat megölniük. Ezt a kérdést nem firtatta.” (424. o.)

A vallomás szerint ők álltak a Fidesz és a Kisgazdapárt székházai, politikusai elleni robbantásos merényletek hátterében is. „És hogy mi volt a robbantások célja? Hogy a baloldali kormány megbukjon, és a jobboldal kerüljön hatalomra. Minderről a jobboldali pártok nem tudtak. Csak egy szűk kör volt beavatva az alvilágon belül. Ők így „politizáltak” Hittek az erejükben, mert korában a kézigránátos támadássorozattal mégiscsak sikerült megbuktatniuk a teljes rendőri vezetést. Úgy érezték, hogy azzal az erővel, ami a hátuk mögött van, mindenre képesek.” – emeli ki Dezső. (425.o.)

Pintér Sándor szerepe: sok hódolat, kevés bírálat

A szerző Pintér Sándor feje köré viszont szavakból fon glóriát. Egy újságíró szájából e szavak már-már bóknak minősülnek. „Az akkori országos rendőrfőkapitányban, Pintér Sándorban veszélyes potenciált láttak az alvilág szereplői. Úgy hírlett, erőskezű, hatékony vezető. A hírének volt is alapja. Pintér vizsgálóként részt vett a nyolcvanas évek elit betörőbandáinak felszámolásában, az úgynevezett Presztízs-ügyben. Tudta, ki kicsoda a bűn világában – ami a gengszterek szempontjából nem túl jó hír” – írja. (220. o.)

Szinte megsajnáljuk Pintér Sándort, akinek „szerencsétlenségére a szervezett bűnözői körök éppen akkor telepedtek rá az olajbűnözésre, amikor neki kellett irányítania a rendőrséget.” A rendőri vezetés tehetetlen volt a bűnözőkkel szemben: „Míg a rendőrök munkáját nehezítette a pénzhiány, a köreikben virágzó korrupció és az eszköztelenség, addig a nem egyszer pénzhegyeket mozgató bűnözőket – lásd olajozás – semmi nem akadályozta meg abban, hogy azt csináljanak, amit akarnak” – írja Dezső András. (221.)

Na, de miért volt így? Arról már csak 150 oldallal később, a kötet vége felé esik szó, hogy a rendőri korrupció elleni harcban Pintér finoman szólva sem járt élen. „A titkosszolgák szerint a rendőri vezetés sosem rajongott azért, ha őket egy külső szerv, például a titkosszolgálat ellenőrzi. Jobban szerették, ha ők dönthetik el, mit is csinálnak azokkal a rendőrökkel, akik korruptak, vagy akiket bűnözők környékeznek meg. Azaz a titkosszolgákkal szemben védték a mundér becsületét.

Egykori titkosszolgálati vezetők szerint ez igaz volt annak idején Pintér Sándorra is, aki országos kapitányként egyszer megtiltotta a belső elhárítás munkatársainak, hogy belépjenek egy rendőri objektumba. Máskor egész nap az irodájában ült, csak hogy ne kelljen találkozni az odakint várakozó titkosszolgával, aki a rendőrségi korrupcióval kapcsolatban szeretett volna neki átadni dokumentumokat.” – derül ki a műből. (371.o.)

Melyben azt is leírja a szerző: „…azok is hallgattak, akik tudtak valamit, mivel a kilencvenes években a korrupt rendőröknek tulajdoníthatóan gyakorlatilag nem volt olyan fontosabb bűnügyi információ, ami ne jutott volna vissza azonnal az érintett bűnözői körökhöz.” (223. o.)

Csakhogy, amíg Portik és körének tevékenysége részletesen ecsetelve van, arról kevesebb szó esik: a rendőrség, az államhatalom, a politika berkeiben uralkodó korrupció (és az azzal szemben a „felsőbb szempontok”, a pártérdek, a mundér becsületének védelmezése miatti elnéző, eltussoló hozzáállás) vajon mennyire járult hozzá a szervezett bűnözés térhódításához? Illetve valójában milyen szerepet játszott a (leghosszabb időn át Pintér Sándor által először országos rendőr-főkapitányként, aztán négy teljes cikluson át belügyminiszterként irányított) rendőrség a szervezett bűnözésben?

A Vizovicki-ügyben felvetődött, hogy a rendőrök hozzáállása nem pusztán kenőpénzt elfogadó, passzívan félrenéző szerepre korlátozódott. Hanem maffiamódszerekkel zsarolták az alvilágot, amely ellen harcolniuk kellett volna. „…a Vizoviczki László és társai ellen bűnszervezetben elkövetett vesztegetés gyanújával nyomozó Központi Nyomozó Főügyészség több olyan bizonyítékot is beszerzett, amelyek arra engednek következtetni, hogy az ügyben már gyanúsítottként kihallgatott vezető beosztású rendőrök az alvilág által régóta alkalmazott módszerrel igyekeztek minél több pénzt kicsikarni Vizoviczkiből. Vizoviczki környezete máris azt bizonygatja, hogy a férfi valójában nem bűnöző, hanem a rendőrmaffia áldozata.” – olvasható a Népszabadság 2013. február 4-i, Vizoviczki és a rendőrmaffia című riportjában.

Ahol azt is leírják, hogy „az ügyben érintett rendőrök – a nyomozás eddigi adatai szerint – több fiktív intézkedési tervet is gyártottak, amelyek „az egész szigetet fenekestül felforgató” razziákat vetítettek előre. Majd kicsit később közölték Vizoviczkivel, hogy közbenjárásukra az akciót elhalasztották, vagy törölték. Ez a módszer kísértetiesen hasonlít arra, ahogy az alvilág védelmi pénz fizetésére bírta (bírja) a vállalkozásokat. Még mielőtt megjelennek a zsarolók, feltűnik egy banda, amely tör-zúz és hatalmas botrányokat kavar, majd jönnek a „jófiúk”, akiknek „természetesen” semmi közük az előbbiekhez, de jó pénzért megvédik a vállalkozást a randalírozóktól.”

És nemcsak korrupció van, hanem az a tény is, hogy 1997 tavaszán, Drobilich és Brazil (vagyis Ferencsik Attila) letartóztatása után a posztszovjet maffiának „visszafeleselő” Portikra éppúgy vadásztak a keletről jött riválisok, mint a szervezett bűnözés üldözéséért felelős KBI, amelynek ötlete „eredetileg egyébként az akkor még hivatalban lévő Pintéről származott, ő vetette fel Hornnak.” – írja Dezső. (232. o.) Néhány oldallal később hozzátéve: „A Seressel való konfliktusa miatt az oroszok éppúgy veszélyt jelentettek rá, mint a KBI.” (239. o.) Ha a könyv szerint Portik dezinformálni igyekezett a rendőrséget a maga hasznára, az orosz maffia talán nem tette, tehette meg ezt az ő rovására? Hisz az ellenségük a KBI-val közös volt: Portik. Drobilich és Brazil ekkor már letartóztatásban volt, ő pedig bujkálni kényszerült

Az 1996-os (Pintér Sándor és más rendőrtábornokok bukásához vezető) kézigránátos merényletsorozatnál Portikra mutató bizonyítékot idéz a könyv. Egy bizonyos M. Tamás vallomását. Aki szerint a merényletek előtt Portik így biztatta csapatát: „Aki végigcsinálja ezt mellettem, az nem fog rosszul járni. Ne a mostani helyzetet nézzük, hanem a végét!” (227.o.) Az illető 2000-ben a beismerő vallomást tett, aminek hitelességét megkérdőjelezheti, hogy nem sokkal később visszavonta azt.

„Állítása szerint azért, mert amikor a csapat egyik tagjával, Mengelével szembesítették, a férfi a torka előtt – egyfajta üzenetképpen – elhúzta az ujját. Tamás ebből megértette, hogy ha nem vonja vissza a vallomását, megölhetik.” – írja Dezső. (228. o.) Azért az minimum érdekes, hogy 2000-ben, Orbán Viktor kormányzása, Pintér Sándor belügyminisztersége idején, épp a Pintért megbuktató robbantássorozat nyomozása ügyében (tehát egy kiemelt esetnél) csak úgy, szembesítés közben megfenyegetik a tanút, de a rendőrség nem fog gyanút, hogy mitől gondolta meg magát, s nem is ajánl neki tanúvédelmet. Tehát kinek a hibája is, hogy ezek az ügyek ennyi időn át megoldatlanok voltak?

Aztán a 2010-es évek elején hirtelen egyszer csak ismét fontos lesz a vallomása, akkor újra előveszik M. Tamást, akinek a felkutatása „közel sem volt egyszerű, a férfi ugyanis a kétezres évek második felében már hajléktalanként élt Budapesten.” (391.o) Milyen rendőri munka ez? – kérdezhetnénk. Minimum furcsa, hogy az ezredfordulón a rendőrség „elengedi” M. Tamás vallomását, aztán tíz évvel később még hajléktalanként is „begyűjti” csak hogy újra Portikra vallhasson.

Mindkét esetben Pintér Sándor felügyelte miniszterként a rendőrséget. Hogy Pintér megbuktatását Portik nyakába varrják, abban még talán lehet valami logika. „…a rendőröknek súgó bűnözők a saját érdekeik szerint cselekedtek, a saját riválisaikról jelentettek, hátha ezzel kiiktathatják őket. Tehát az eszesebb bűnözők a rendőrségi versengést is a maguk javára fordíthatták. Ha végső céljuk valóban Pintér megbuktatása volt, akkor ki lehet jelenteni: nem volt nehéz dolguk, hiszen egy olyan vezetőt kellett „elkaszálniuk”, akinek a pozíciója ekkor már csak hajszálon függött” – mutat rá Dezső András. (221-222. o.)

De itt azért megjegyzendő, hogy a Lakatos Csaba elleni 1996-os merénylettel összefüggésben is megnyilvánul az, hogy a szerző valahogy túlságos kímélettel bánik Pintér Sándorral. (233.o.) Ugyanis épp ebben az ügyben róható fel egy súlyos szakmai baklövés az akkori rendőrkapitánynak, aki jelenleg a belügyminiszteri pozíciót tölti be. „1996. novemberében rálőttek Lakatos Csaba fogathajtóra. A történtek után egy autót igazoltattak a közelben, és információk szerint a kocsiban a lövöldözés két gyanúsítottja utazott” – emlékezett vissza Tamási Gábor, aki BRFK szemlebizottság-vezetőjeként dolgozott.

„Az ügyelet hangsúlyozottan kérte, hogy nagyon figyeljünk az autóban lévő dolgokra, mert abban az országos főkapitány úr, Pintér Sándor egy éles lőfegyvert talált” – teszi hozzá a cikk szerint. „A hozzánk csatlakozó fegyverszakértő megjegyezte, nem sok értelme van az ujjlenyomat-kutatásnak, mert szinte biztos benne, a főkapitány úr nem viselt gumikesztyűt – sorolta a furcsaságokat Tamási.” A 2022-es Blikk-riport felidézi: „1998 nyarán Pintér kijelentette: nem járt azon a helyszínen.  Később viszont kiderült, hogy egy telefonhívást követően a vacsorát otthagyva a merénylet helyszíne mellett hajtott el az autójával, és amikor meglátta a rendőri intézkedést, megállt, hogy megtudja, mi történt – jegyezte meg a volt rendőr.”

A könyv megemlíti Portik vélt felelősségét az ügyben: „Amikor Portikot 2012-ben elfogták, Prisztás egykori barátja, Lakatos Csaba titkon abban reménykedett, hogy az ő ellene elkövetett merényletkísérlet végrehajtóit is felelősségre vonják. A fogathajtóra 1996. november 13-án lőttek rá az ügetőn, és ő mindvégig Portikot sejtette a merénylet hátterében.” (406.o.) Ismét feltehetjük a kérdést: mi lett volna az indíték? Dezső könyve szerint az, hogy Lakatost meghallgatta a rendőrség Prisztás halála után. A fogathajtó „nem tudott érdemi információval szolgálni, de a később a folyosón rendőrökkel beszélgetve arra tett utalást, hogy a gyilkosokat talán Portik köreiben kell keresni. Ezzel óriási hibát követett el” (233.o)

Nincs érdemi információja, vagyis semmije, amivel Portikot letartóztathatnák, de az mégis le akarja lövetni? Ráadásul sikertelenül. Hát ez nem egy olyan bűnözőre vall, aki zseniálisan kalkulálja a lépéseit. Amennyiben Lakatos semmit nem tud Portikról, de az mégis rálövet, azzal pont hogy magára terelné a gyanút. Dezső András könyvében tehát ott van Portik Tamás, egy huszonéves fiatalember, akinek a szemei és fülei ott vannak a rendőrségen, így megtudja, ha rosszat mondanak rá, és meg is próbálja öletni az illetőt.

És ott van a szegény, tehetetlen, Pintér Sándor vezette rendőrség, és a gyámoltalan orosz maffia, akiket ez az ifjú criminal mastermind az orránál fogva vezet. „…sem az oroszok, sem a rendőrök nem jutottak egyről a kettőre, csak találgattak.” – írja Dezső a Muskovics-gyilkosság utáni nyomozásról, ám Pintérnek a Lakatos-gyilkosság helyszínén elkövetett baklövésről egy szót se ejt.(158. o.)

Ama összefüggésben sem kerül elő Pintér felelőssége, hogy az 1996-os bukása előtt, „Prisztás József 1996-os meggyilkolása kapcsán kiderült, hogy a rendőrséget segítő Police Alapítvány nagy támogatói – köztük kétes alakok – a rendőrségre szabad bejárást garantáló igazolványt kaptak, amiket az ORFK állított ki. Ebben az időben egyes kapitányságok rendőrségi alapítványok közbeiktatásával jutottak pénzhez, telefonhoz, autóhoz, s ez a korrupció egyik melegágya volt: a kecskeméti maffiaperben 2006-ban elítélt Radnai László egykori cége, a Conti-Car annak idején például Ladákat adományozott a rendőrségnek. (Radnai László rokona és üzlettársa volt az 1998-ban az Aranykéz utcában felrobbantott Boross Tamás.) Beszédes adat, hogy Pintér Sándor főrendőrsége alatt több mint negyven rendőrségi alapítvány működött.” – összegez egy 2010-es cikk. Mondjuk ez alapján az, akinek bennfentes felső kapcsolathálója lehetett, az nem Portik, hanem Radnai. A Radnai által adományozott autókat Dezső is megemlíti (188.o.) de arról a kötetben nem esik szó, hogy ez országos gyakorlat volt, amit Pintér is jóváhagyott, de legalábbis nem tiltott meg.

„Ha ön bűnöző, akkor jól teszi, ha befizet egymillió forintot a Police Alapítvány számára, mert így kap egy olyan igazolványt, amivel beléphet az ország bármelyik rendőri intézményébe. Konkrét tudomásom nincs a Police Alapítvány szponzorálásának további lépcsőfokairól, de vannak elképzeléseim. […] Huszonötmillió forintért Pintér Sándor a nevére veszi önt. Harmincmillió forintért rendőri fedezetet kap kisebb leszámolásaihoz. A belügyi kommandó bármikori igénybevételéhez harmincötmillió forint szükségeltetik. Negyvenmillió forintért ön írathatja a nevére Pintér Sándort.” – vajon ki írhatta ezt a vitriolos, Pintér Sándort sem kímélő glosszát? Nem más, mint Csermely Péter, a kormánypárti médiaholding jelenlegi tartalomfejlesztési vezérigazgató-helyettese (139 perc, A szerző kiadása, Gödöllő, 1998., 63. o.) Úgy tűnik, Pintér akkori szerepét Csermely is kritikusabban szemlélte, mint mostani könyvében Dezső András.

Szívesség a Fidesznek – Portik megbuktatja, aztán újra felépíti Pintér Sándort

Amit ez után az 1998-as robbantásokkal kapcsolatban ír Dezső András, az pedig végképp nem stimmel. Ugyanis, ha az 1996-os robbantások következménye Pintér Sándor bukása volt, akkor az 1998-as, ellenzéki pártszékházak, politikusok (konkrétan Torgyán, Áder és Szájer) elleni támadások épp Pintért, (aki a könyv szerint is „Portik esküdt ellensége” 277.o) rehabilitálták, támasztották fel szakmailag. sőt politikailag.

„Már akkoriban sokan gyanították, hogy a merénylők az ellenzéki pártoknak, a Fidesznek és a kisgazdáknak akartak szívességet tenni, jelezve: az emberek nem érezhetik biztonságban magukat, a kormánypárt nem ura a helyzetnek, a maffia pedig már az államigazgatással is összefonódott.” – említi Dezső. (275.o. ) De ha a maffia összefonódott az állammal, akkor ugyan miért akarná erre a tényre felhívni az emberek figyelmét? Nem pont az volna az érdeke, hogy továbbra is megmaradjon ez az összefonódás?

„A választásokon végül a robbantásokat „elszenvedő” jobboldal nyert, a Fidesz koalícióra lépett a Kisgazdapárttal. Ha nem is a politikai robbantások miatt győzött a jobboldal, tény, hogy addigra erősen csökkent az állampolgárok szubjektív biztonságérzete, s ez nem kedvezett a korábban kormányzó baloldalnak.” – állítja Dezső András. (276. o.)

Nehezen érthető, hogy Portik, aki (ha már a könyv szerint ennyire bele akart folyni a politikába) nyilván rendszeresen olvasott újságot, mi végre akarta volna az 1998-as robbantássorozattal megsemmisíteni az eredményt, amit az 1996-os merényletekkel elért? Pintér Sándort az MDF-kormány nevezte ki rendőrfőkapitánynak, miután a taxisblokádnál erélytelennek ítélte a korábbi vezetést. S ugyan a ’94-es kormányváltás, az MSZP-SZDSZ-koalíció első éveiben a helyén maradt, de folyamatosan rezgett nála a léc. S az 1996 őszi robbantássorozat őt is kiröpítette a főkapitányi bársonyszékből.

Aki 1998 elején tanulmányozta a belpolitikai helyzetet, tudhatta: a balliberális koalíció legyőzésére készülő Fidesz legfőbb szövetségese a Pintért 1991-ben főkapitánynak kinevező MDF. Vagyis sanszos, hogy a Horn és Kuncze által kirúgott, tehát ellenzéki körökben, (mint a hatalom által igaztalanul feláldozott bűnbak) népszerű Pintér visszatérhet. Az ellenzéki célpontok elleni robbantások pont ezt segítették elő. Korábban Áder János (az utolsó támadás célpontja) volt a Fidesz belügyminiszter-jelöltje. 1998. június 15-én a Fidesz Lendvay utcai székházának földszinti erkélyén – mely Áder irodájába nyílt – helyeztek el robbanószerkezetet.

„A merénylő az utcán lévő telefonfülkéből hívta fel a székházat, és megkérdezte, „bent van-e Áder úr?” Miután nemleges választ kapott, robbantott.” – említi Dezső a könyvében. (277. o.) Nagyon is elképzelhető, hogy pont a választások előtti robbantások után kialakult lélektani helyzetben döntöttek úgy a Fideszben valamikor a győzelem után, hogy civil pártpolitikus helyett a nyugdíjba küldött rendőrtábornok legyen a belügyminiszter.

A választások 1998. május 24-i második fordulója, vagyis a Fidesz-MDF szövetség és a Kisgazdapárt győzelme után a Népszabadság május 26-i cikke még Ádert említette leendő belügyminiszterként. Ahogy a május 28-i tudósításban is Áder a poszt esélyese. Aztán május 30-án hirtelen azt írták: „Információink szerint a BM átalakítására vonatkozó elképzelésekről, a rendőrség átszervezéséről, a Fidesz vezető személyiségei már tárgyaltak Pintér Sándor egykori országos rendőrfőkapitánnyal és Túrós Andrással az ORFK volt közbiztonsági főigazgatójával.” De még ezután, 1998 június 2-án is Ádert említették a Fidesz belügyminisztereként a Népszabadságban. Másnap, június 3-án viszont már arról adtak hírt, hogy Ádert házelnöknek jelölik. És ugyanaznap kerül nyilvánosságra, hogy „A belügyi tárca egyik vezetője lehet Pintér Sándor egykori országos rendőrfőkapitány, de ő még nem vállalta a felkérést.”

Ha a robbantások értelmi szerzőinek motivációját nézzük az eredmények tükrében, akkor a ’96-osnak lehetett a célja Pintér megbuktatása, viszont ugyanezen logika alapján a’ 98-assal épp arra törekedhetett a felbujtó, hogy Pintér esélyeit javítsa a belügyminiszterségre. Így viszont Dezső későbbi, alább idézett okfejtése erőteljesen sántít. „Az viszont kétségtelen, a 2010-es választásokat megelőzően Portik legalább akkora elánnal dolgozott azon, hogy a baloldal nyerje a választást, mint amennyire 1998 előtt azt szerette volna, ha a jobboldal nyer. Ez az a átevickélés jobbról balra teljesen érthető: az időközben leváltott Pintér Sándort az ősellenségének tekintette. Tartott attól, hogy ha a Fidesz nyer, akkor újra előveszik a kilencvenes évek akkor még felderítetlen alvilági leszámolásait, ő maga pedig az első számú célpont lesz. Ebben nem tévedett.” (369-370.o.)

Konteószagú Aranykéz utcai időutazás

Ha Portik ennyire félt Pintértől és ilyen jó rendőrségi forrásai voltak, akkor miért akart volna Pintérből nemcsak hogy belügyminisztert csinálni, de amikor már eldőlt, hogy Pintérből belügyminiszter lesz, még akkor is folytatni a merényleteket az Áder elleni, illetve az Aranykéz utcai robbantással? Pedig annak egyetlen következménye, hogy szabad kezet adtak Pintérnek a cselekmények feltárására. Kérdés, vajon miért akarták megölni Boros Tamást, a KBI „sztártanúját”? Mit tudhatott valójában? Dezső szerint  „…a KBI kezében igazi aduász volt Boros…” (230.o.) A KBI az ő vallomására alapozta, hogy „a leszámolásos bűncselekményekben az Energol-Conti Car-kör játssza a főszerepet.” (256. o.)

Ugyanakkor a könyv szerzője maga fogalmaz úgy, hogy Boros „…sok olyan erőszakos jellegű bűncselekményről beszélt a zsaruknak, amelyekről csak pletykaszinten hallhatott, hiszen nem tartozott Portik belső köréhez.” (298. o.) Akkor viszont mennyit ért ez a vallomás Portikra vonatkozóan? Ha Boros a könyv szerint sem tartozott Portik belső köréhez, akkor ezt nyilván Portik is tudta. Miért akarta volna hát eltenni láb alól azt, aki de facto nem sokat tudott róla? Ha Boros csak gazdasági bűncselekményekről tudott „dalolni” amelyekért maximum néhány év börtön jár, azért miért vállalta volna valaki az életfogytiglan kockázatát?

Ráadásul Borost sokan abban gondolták sztártanúnak, amiről igazából nem sokat tudott, viszont amiről közvetlen értesülése volt, – s ez is a Pintér által kinevelt és vezetett rendőrséget minősíti –, azt nem használták fel. „Boros a KBI nyomozóinak részletesen beszámolt a Conti Car autókereskedés presszójában történt késelésről, aminek szemtanúja volt, megnevezte az elkövetőt, B. Elemért is, ennek ellenére (máig nem tisztázott okokból) a gyanúsított ellen a KBI megszüntette a nyomozást, és csak kisebb súlyú bűncselekmények miatt éltek vele szemben vádemelési javaslattal” – írja Dezső András. (298. o.)

Meglehetősen konteószagú és nem igazán életszerű az a Radnai Lászlónak tulajdonított, Dezső által idézett elmélet, hogy miért is lett volna érdeke Portiknak az Aranykéz utcai merénylet végrehajtása. „Radnai teóriája szerint az Aranykéz utcai robbantás csak az éppen szabadlábon lévő Portiknak jött jól: azzal, hogy Drobilich is börtönben maradt, Portik lett a szervezet irányítója, ő menedezselte a csoport pénzügyeit is”. (298.o.) Tehát megöl négy embert, megsebesít több mint két tucatot csak azért, hogy a cégen belül átvegye a hatalmat? Hogy Radnai együttműködött a hatóságokkal, az nem vitás, csak az a kérdés, mikortól?

„Portik letartóztatása után a hatóságot vallomásaival segítő Radnai előtt kinyílt a börtönajtó: egészségi állapotára való tekintettel büntetésének lejárta előtt – büntetés-félbeszakítás címén – szabadon engedték. Akkor még úgy tudta mindenki, hogy amint meggyógyul, visszamegy a börtönbe, és leüli a maradék két és fél évét. Ám két évvel később Áder János köztársasági elnök kegyelmet adott neki. Az alvilágban ezt a gesztust nem tudták másként értelmezni, mint hogy az állam így honorálta Radnainak a Portik ellen tett vallomásait.” – írja a művében Dezső András. (393-394.o.)

Rendkívül érdekes az, ami a Dezső-kötetből valamiért kimaradt: a Terjék-gyilkosság. Pedig a vállalkozó Porschéját 1998 augusztusában levegőbe röpítő merénylethez „ugyanazt a robbanóanyagot használták, mint néhány nappal korábban az Aranykéz utcában. A szerrel sem előtte, sem utána nem találkoztak a hazai szakemberek, s azt vélhetőleg ugyanaz a csoport hozta be Magyarországra, majd kettéosztotta a robbantásokhoz. Korábban beszámoltunk róla, hogy az Aranykéz utcai merénylet után szintén a rendőrségről tűnt el a vélt elkövető, Jozef Rohác elleni egyetlen tárgyi bizonyíték.” – írja a Magyar Nemzet.

Pontosabban csak írta – hisz ez a cikk valamiért eltűnt a kormánypárti napilap weboldaláról, és a konkrét szövegre való rákereséssel se jött elő, pedig annak idején e poszt írója is beidézte egy 2012-es cikkében, illetve más cikkben is leírják: a robbanóanyag ugyanaz volt. Dezső könyvében nem esik szó a Terjék-ügyről. Pedig ha a robbanóanyag ugyanaz volt, akkor az elkövetői körnek is ugyanannak kell lennie, vagy legalábbis – mivel ugyanazon forrásból származik a bűnelkövetés eszköze – a beszerzési forrás mindkét tett elkövetőit ismerhette. De Portikot nem gyanúsították meg a Terjék-ügyben, fel sem merült a neve. A gyanúsított Pintér Györgyöt pedig felmentették az ügyben.

Figyelemre méltó, hogy az időközben eltűnt Magyar Nemzet-riport szerint a Terjék-gyilkosság után „számos bizonyíték már a nyomozáskor eltűnt. A rendőrség részletes házkutatást tartott a vádlottak lakásain, de a jegyzőkönyvek elvesztek. Szintén hiányzik Terjék nem hivatalos magánkönyvelése. Az üzletember minden kiadásáról, bevételéről, kölcsönadott összegeiről precíz mérleget vezetett, ennek szintén a nyomozáskor kelt lába.”

Itt a bűnjel, hol a bűnjel?

Terjék ellen 1998 nyarán követtek el merényletet. Ki is volt ezután, a nyomozás alatt az első Orbán-kormány tagjaként a Magyar Köztársaság belügyminisztere? S ki volt a rendszerváltás utáni években, az Antall-, a Boross-, és a Horn-kormány idején, a jogállami rendőrség alapjainak lerakásakor országos főkapitány? Kinek is kellett volna illetékes legfelsőbb szakmai, aztán politikai vezetőként a bizonyítékőrzés hiányosságaira rámutatnia, aztán meg orvosolnia azokat? – tette fel a kérdést e kritika szerzője a 2012-es, már hivatkozott cikkben. Ugyanabban az évben írt róla a média, hogyan zajlott a bűnjelek kezelése a ’90-es években.

„…nemegyszer előfordult, hogy a raktárban szakszerűtlenül tárolás miatt a bizonyíték tönkrement. A belügy szándéka szerint pár év múlva néhány regionális bűnjelraktárban gyűjtik össze a valóban fontos bizonyítékokat.”

Írták ezt 2012-ben. Az Átlátszó négy évvel később, a következő parlamenti ciklusban, 2016 tavaszán kérdezte meg más eltűnt bizonyítékok kapcsán: a központi bűnjelraktárak létrehozása jelen pillanatban hol tart, milyen szakaszban van? Felépült-e már a létesítmény? Ha igen, akkor mennyi pénzből, és milyen beruházó által, s hol található? Ha nem valósult meg, akkor miért nem? A BM Sajtófőosztály által 2016. április 20-án adott tájékoztatása szerint: „Kormányzati döntés hiányában a beruházás mindeddig nem valósult meg.”

Eltűnt bizonyítékok, hiányzó bűnjelek | atlatszo.hu

Ki is volt a belügyminiszter a Terjék-gyilkosság elkövetésekor, illetve az emiatt folyó nyomozás éveiben? Ugyanaz, akinek második tárcavezetői ciklusa idején megbízhatóbb bizonyítékkezelést és bűnjeltárolást ígértek. Pintér Sándor. Ehhez képest a bizonyítékok ugyanúgy tönkremennek mint korábban. S a hatóság úgy véli, ez így végül is tök rendben van.

Arra is rákérdeztünk: az utóbbi években, évtizedben, évtizedekben hány bizonyíték semmisült, rongálódott meg, illetve tűnt el? Vezetnek-e e tényekről nyilvántartást és statisztikát? Ezek alapján hány esetben marasztaltak el rendőrségi dolgozót, alkalmazottat, munkatársat a bizonyíték vagy bűnjel elkallódása, eltűnése, megrongálódása miatt az utóbbi évtizedben, évtizedekben? A BM válasza: „Ilyen statisztikai kimutatás nem áll rendelkezésünkre.” Vagyis fogalmuk sincs, hány ilyen eset lehetett. Tavalyelőtt augusztusban kiderült, miért is nem épültek meg a központi bűnjelraktárak. Mert az egyik NER-oligarchának jobban megérte, ha tőle bérlik:

„A BRFK tehát tizenöt év alatt hajlandó volt 5 milliárd forintot is kifizetni egy városszéli ipari raktárért, miközben ezen az áron több ilyen ingatlant is vásárolhatott volna. A főkapitányság a lap kérdésére sem árulta el, hogy miért ragaszkodik emelt áron is a Sinvest Hofa raktárhelyiségéhez. Azt ugyanakkor sikerült kideríteni, hogy a Garancsi-féle cég 2012-ben nem sokkal azelőtt szerezte meg a több telekből álló kispesti ipartelep tulajdonjogát, hogy a rendőrség egyáltalán közzétette: bérelhető ingatlant keres a bűnjelraktár számára.”

Nem kell gyilkosnak lenni, elég annak látszani

Visszatérve Portikra: valószínűleg neki is lehettek valamilyenfajta bennfentes kapcsolatai, rálátása az ellene folyó nyomozásokra, csak kérdés: honnan jöhettek az információk? „2012 tavaszán egy ügyvéd barátilag figyelmeztette őt, hogy a rendőrök rajta vannak, és őrizetbe fogják venni.” – említi Dezső a kötetben. (389.o.) De honnan tudhat ilyet egy ügyvéd? Nem valószínű, hogy a Pintér Sándor vezette rendőrség ilyen előzékeny lett volna, hogy tájékoztat egy Portikhoz közel álló ügyvédet. De akkor honnan eredhetett Portik állítólagos jólértesültsége?

Különösen érdekes a dolog egy 2001 májusi eset fényében, amikor szintén Portik ellensége, Pintér Sándor volt a belügyminiszter, tehát nem valószínű, hogy a magyar rendőrség annyira barátilag állt volna hozzá. Hazai titkosszolgálati kapcsolata pedig ugyebár akkor még nem volt. 2001 májusában Portik felesége terhesen utazott be az Egyesült Államokba, kifejezetten azzal a céllal, hogy ott szülje meg a gyermekét, mivel akkor automatikusan amerikai állampolgárának fog számítani. Ami a bevándorlási jog vonatkozásában minimum rosszhiszemű eljárásnak gondolható.

„…a biztonságiak rájöttek, hogy terhes, gyakorlatilag letartóztatták, ráadásul meglehetősen durván bántak vele.” Aztán hirtelen szabadon engedték. „Akkor ez teljességgel megmagyarázhatatlan fordulat volt. Később Portik üzent a szülőknek Almán keresztül, hogy elnézést kér, és reméli, nem volt nagy a tortúra, de sikerült mindent elintézni, csak félreértés volt. Hogy a „vejük” keze meddig elér, arra a szülők csak ekkor döbbentek rá igazán.” – említi Dezső. (289.o.)

De hogyan ért volna el egy magyar olajvállalkozás egyik vezetőjének keze az amerikai határellenőrzésig? Ezt a kérdést a kritikus is feltette s az egyik háttérbeszélgetés során olyan választ kapott: az FBI sokat adott volna akkoriban a Szemjon Mogiljevicset érintő információkért. Portik mint az oroszok egyik ellenlábasa potenciális forrás lehetett volna az USA bűnüldöző és hírszerző szerveinek, akik a NATO-csatlakozás és a délszláv háború éveiben aktívan jelen voltak Magyarországon. Ezt támasztja alá egy, a Magyar Nemzetre hivatkozó 2019. február 11-i cikk a hvg.hu-n, mely szerint: „Portik a nemzetközi körözése ellenére utazhatott az USA-ba, gyerekei amerikai állampolgárok. A lap informátorai szerint Portik a különleges bánásmódot azzal érdemelte ki, hogy az FBI-nak információkat szolgáltatott a magyar elit és a posztszovjet maffia kapcsolatairól.”

Dezső ezt a FBI-szálat a könyvében nem bontja ki. Persze kérdés: ha Portik az FBI informátora volt, miért nem menekítették az őt itthon fenyegető letartóztatás elől az USA-ba? Illetve ő maga miért nem kért tanúvédelmet? Persze simán lehet, hogy az amerikaiak informátora nem Portik volt, hanem egy hozzá valamilyen módon kötődő személy. Hogy ő ki lehetett, arról csak találgathatunk. Tudjuk, hogy Portik barátja, Dr. Mészöly Gábor pszichológus (akit fiatal korában ismert meg, amikor bekerült a pszichiátriára) különösen jó tengerentúli kapcsolatokkal rendelkezett. Portik és családja USA-ban való tartózkodásakor is ő segített. Hogy ő vagy más Portik körében rendelkezhetett-e Amerikában rendőrségi, titkosszolgálati kapcsolattal, arra persze nincs bizonyíték.

Portiknak mindenesetre az amerikai hatóságoktól is lehetett félnivalója. Mikor 1997 nyarán az USA-ban járt, egy Mészöly által bérelt kocsiban ült feleségével és sógorával. A sógor által vezetett autó karambolozott, a másik kocsi sofőrje rendőrt akart hívni, erre „Portik elszaladt a helyszínről” – írja Dezső. (253-254.o) Portik netán máskor is összeütközésbe kerülhetett az USA hatóságaival, mely akár a beszervezését is megalapozhatta. Ez az amerikai szál figyelemre méltó, kár, hogy feltáratlan marad a kötetben. A Portik hazatérése utáni időszakról annál több a spekuláció.

Hogy Portik állt volna az Aranykéz utcai merénylet mögött, azt Radnai László vallomására alapozza Dezső. Aki szerint őt és Csüllög Zsigmondot Portik magához hívatta a búvóhelyére. „Portik elmondta nekik, hogy az Aranykéz utcai merénylet mögött ő állt…” – írja Dezső. „Hogy mit várt Portik két látogatójától, amikor az orrukra kötötte, hogy ő szervezte meg Boros Tamás felrobbantását, nem tudni, de valószínűleg a fokozódó tisztelet, sőt alázat jeleit” – véli a szerző. (307-308. o.) Ezután Portik ismét magához rendelte őket: „…egy lefüggönyözött pincében találkoztak, ahol csupán egy gyertya égett. Ekkor Portik megállt velük szemben, és véres komolysággal, szertartásosan megeskette őket, hogy soha nem beszélhetnek arról, amit legutóbb tőle hallottak. Ellenkező esetben meghalnak.” (308. o.)

De miért vallaná be Portik a merényletet, (pláne, ha nem ő követte el) kockáztatva, hogy üzlettársai feldobják őt a hatóságoknál? Kósáné Kovács Magda aranyköpését parafrazálva: nem kell gyilkosnak lenni, elég annak látszani. Portik az alvilág iskolájában valószínűleg eltanult néhány lélektani trükköt. A bűnözésben legalább annyira gyakori, hogy valaki brahiból magára vállal egy nem általa elkövetett cselekményt, mint az, hogy a saját tetteit letagadja.

Portiknak valószínűleg ugyanaz lehetett a célja ezzel mint a Fenyő-gyilkosságot „bevállaló” Tasnádi Péternek, aki szerint a „megbízója”, Gyárfás Tamás 12 milliót fizetett neki az általa nem végrehajtott (pontosabban nem általa végrehajtott) merényletért, amihez neki semmi köze nem volt. Az egész csak arról szólt, „hogy pénzzel lehúzza Gyárfást.” – említi meg Dezső. (412.o.) Vagy Prisztás Józsefnek a nem létező politikai kapcsolataival. Már ha azt feltételezzük, hogy ez a Radnai László által említett beszélgetés tényleg megtörtént.

Dezső András könyve szerint Portik ezt Tanyi Györgyel is eljátszotta, akit arra próbált rávenni, hogy „csatlakozzon a szervezetéhez. Hogy éreztesse vele, mire képes az a csapat, beszélt a gyilkosságokról, majd arra kérte Tanyit, vágja meg a tenyerét, a vérét gyűjtsék egy korsóba, és abból igyanak, így kötve a vérszerződést.” (348.o.)

Az oroszok már nincsenek a spájzban?

Létezett akkor is olyan feltételezés, hogy a Portik-legenda építése nemcsak magának Portiknak, de akár a vele szemben állóknak is érdeke lehetett. „Mindenkinek ez volt az érdeke. A rendőrök Portik „keresztapa voltával” igazolták eredménytelenségüket (egy ilyen nagy formátumú fickót nem könnyű elkapni), az őt ismerő bűnözőknek pedig kellett egy legenda, akire hivatkozhattak, aki mindent tud, aki mindenért felelős.” – idézi maga Dezső is Fekete Gy. Attila, a Népszabadság bűnügyi újságírójának 2003-as cikkét. (334.o.)

De szinte csak azért, hogy cáfolni próbálja mindezt: „A magyar rendőrökkel összejátszó orosz maffia narratíváját pedig, amelyben a magyar alvilági figurák valójában áldozatok, az energolos kör és csatlósai, a hozzájuk dörgölőző alvilági alakok terjesztették. Sokan azért, mert félrevezették őket, és a bennfentesektől kapott információkat készpénznek vették” – véli. (334.o.)

De ha valóban ennyire sáros volt az Energol,  miért nem lépett fel ellenük már jóval korábban az 1998-tól 2002-ig a rendőrséget irányító Pintér Sándor, illetve a 2000-től 2006-ig az ügyészséget vezető Polt Péter? „A 2003-ban megkezdődött, az évszázad maffiapereként beharangozott Energol tárgyalássorozat 2007-re bohózatba fulladt, amikor az ügyészség a saját vádirata mögül hátrált ki.” 

Hozzátéve: „A per vége felé nyilvánvalóvá lett, a vád korántsem áll biztos lábakon. Olyannyira nem, hogy már az ügyészség is kénytelen-kelletlen belátta: nem tud fogást találni az egykori olajosokon. Sőt a vádhatóság szinte védte az energolosokat, mondván, a cég pénzügyei átláthatók és tiszták voltak. Az ügyészség nem tudott mit kezdeni azzal, hogy az Energolt annak idején az APEH és a VPOP is többször ellenőrizte, és soha nem találtak szabálytalanságot.” Dezső András az oroszok emberének tartott Seres Zoltán 1999 áprilisában történt meggyilkolásával is foglalkozik. Itt kerül a képbe egy szürke kis gépkocsivezető aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a drogszállításban, aki 1972-től a rendőrségen dolgozutt Zuglóban. Meggazdagodott, és hullottak a vállára a csillagok, majd 1996-ban nyugdíjba ment. Ma is él, sok érdekes dolgot tudna mesélni, de hallgat. Sok emberélet szárad a lelkén. A maffia ma is háborítatlanul működik átvették a szerepet a pufajkások fiai és unokái, más módon más dimenzióban de működik, kábítószerkereskedelem, embercsempészés, jövedéki termékek, olajszőkítés, energiaszektor, privatizáció, kárpótlás, letelepedési kötvény, napelem biznisz stb. 

A többiről kérdezzék azokat, akiknek bele lóg a keze;

 Áder, Bába, Berzétei Chikán, Cséfalvay, Deutsch, Pintér, Orbán, Kövér, Németh, Szájer, Schmidt, Kósa, Fellegi,  Hörcsik,  Habony, Mikola, Stumpf, Sólyom, Jeszenszky, Illés, Kovács, stb.