D o c e n d o d i s c i m u s ...
Az emberek gyakran
figyelmetlenek, következetlenek és önzők, ha jót teszel, az emberek vádolni
fognak, hogy hátsó gondolat motiválja cselekedeteidet, ha sikeres vagy, akkor
hamis barátokat és igaz ellenségeket szerzel magadnak, bár a jó amit teszel,
holnap már feledésbe merül, a becsületesség és az őszinteség sebezhetővé tesz,
amit fáradtságos munkával évek alatt felépítesz, azt elpusztíthatják egy
éjszaka alatt, a legnagyobbat add a világnak,amid csak van, és ha cserébe arcul
csapnak nem számít te megtettél mindent amit tudtál... A tetőpontra az jut, aki
tudja,minek örüljön, aki a boldogságát nem tette másoktól függővé, aki nem
nyugtalankodik, aki bízik önmagában. Ami könnyen elérhető, az a felszínen
csillog. Ami érték,olykor fénytelen és a mélyre kell leásni érte. Amiben a
sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én
beszélek,az a felszínről nem látható,a bensődben rejtőzik. Szórd el,ami csillog
és az igazi jóra vesd tekinteted. Örülj a magadénak. Ha szándékaidat
becsületesek,cselekedeteid helyesek, lelkiismereted nem zúgolódik, akkor
egyenes gerinccel járhatsz az úton,amit ÉLET-nek nevezünk. Igyekezz úgy élni, hogy mindig jusson időd:
-nevetni...mert ez a lélek legszebb zenéje; -olvasni...mert ez a kötelesség
alapköve; -dolgozni...mert ez a siker ára; -játszani...mert ez az örök
fiatalság titka; -szeretni...mert gyógyítja az embert; azt is aki adja,azt is
aki kapja; - mosolyogni, mert ez az arc legszebb ékszere; Most mindezekre
együtt van szükség, mert ezzel egymás számára könnyebbé tehetjük az
életet. Hogy nem számít, mennyire jó
valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod
neki. Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a
lerombolásához. Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy
a barátok változnak. Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de
magunkért csakis mi vagyunk felelősek. Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a
tetteidet, vagy azok fognak Téged. A hétköznapi hősök olyan emberek, akik azt
tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem
rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de
egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd,
hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon
keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki
nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret
téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az
álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha
megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell
bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem
áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod. Talán Isten úgy akarja, hogy
találkozzunk sok nem hozzánk illő emberrel, mielőtt találkozunk az igazival.
Így mikor végre találkozunk vele, tudunk majd hálásak lenni ezért az
adományért. Csak kétféleképpen élheted
az életed, vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat, vagy pedig abban,
hogy a világon minden varázslat. Az utazás örömtelivé válik, a felfedezés és a
kaland örömévé, ezáltal egy nagyon fontos dolgot fogsz táplálni - az álmaidat.
Az ember sosem szűnik meg álmodni...Előfordul, hogy álmaink viharosak és
vágyaink beteljesületlenek, de szükségünk van rá, hogy tovább álmodjunk,
különben meghal a lelkünk. Az egyetlen módja, hogy megmentsük az álmainkat, ha
nagylelkűek vagyunk önmagunkhoz. Élni annyi, mint szeretni, szeretni látni és
megmutatni, érezni és érzékeltetni, meghallani és meghallgatni, magasba szállni
és fölröpíteni, kinyílni és felnyitni, megérteni és megértetni, együtt érezni
és eggyé olvadni - és tudni, hogy a szeretet a legmagasabb rendű alkotás a
világon. Az élet sötétség, ha nincsen akarat, és minden akarat vak, ha nincsen
tudás mögötte, és minden tudás hiábavaló, ha nincsen munka és tanulás, és nincs
tanulás olvasás nélkül, és minden munka üres, ha nincs benne szeretet. Jegyezd
meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó
nagy versenyfutás. Keresni a mindig a jót, a szépet, és meg nem találni, - ez
az élet célja. Keresd az életben mindig a szépet, ragadd meg azt is, amit más
észre sem vesz, és ha cudar is sokszor az élet, mindig találni benne kedveset,
szépet. Ha a súly elbírhatatlan, emeld fel többször, és könnyebb lesz, ha a
rejtvény megoldhatatlan, gondold át többször, és egyszerűbb lesz. Ha a csalódás
kibírhatatlan, éld át többször, és elviselhetőbb lesz. Olyan az életed, amilyet
kívánsz, figyeld magad, olyan vagy, ahogy élsz. Minden másodpercben új emberi
lélek születik a világra, új fény gyullad ki: egy csillag, mely lehet, hogy majd
különösen szépen világít, de mindenképpen soha nem látott, saját színképe van,
mert egyedi. Új lény csókolja meg a földet – talán zsenit, talán szépséget
sugárzón testet ölt az, amit még soha nem láttunk. Egy emberben sem ismétlődhet
a másik, és ő sem ölthet testet soha többé másban. Minden új lény üstökös,
amely az örökkévalóság folyamán csak egyszer érinti a földi pályát, hogy egy
rövid pillanatra vakító fénnyel villanjon fel. Az élet olyan tennivaló, amikor
nem tud elaludni az ember, néha a szenvedés gazdagítja a lelket, néha épp
ellenkezőleg, összetöri. Az élet titka, hogy túlél minden sérülést és minden
seb beheged. Ám a valóságban egyetlen szív sem maradhat érintetlen. A valóság
könyörtelenebb, mintsem ,hogy így legyen. Márpedig a szeretett akár a barátság,
akár a szerelem esetében, csakis a valóságban létezik. Az élet olyan mint a kínai kaja, bárhol
megkapod de csak kevesen csinálják jól.
Az élettől nem várhatjuk, hogy megadja, amit kívánunk tőle. El kell
fogadni, amit kapunk, és örülhetünk, hogy nem lett a sorsunk még sokkal
rosszabb. Az élet tanít meg elviselni a szenvedést, az életben többnyire nem a
kívánságok döntenek. Hiába fúrjuk-faragjuk életünk rejtelmes sziklatömbjét,
minduntalan előbukkan rajta a sors sötét erezete, ezért hát úgy élj a jelennek.
hogy a jövőben ne keljen szégyenled a múltad. Akinek célja a helyes élet – annak eszköze az
emberség. Az élet nem arról híres, hogy a legegyszerűbb utat mutatja meg, az
élet olyan mint egy szál cigaretta, csak szívni lehet. Az ember legfőbb értéke
megismerhetetlen egyénisége, így válik pótolhatatlanná a világban. Nem az a
fontos az életben, amit kapunk, hanem amit adunk. Az életben van néhány olyan
dolog mely túl szép, hogy igaz legyen. A többi pedig túl igaz, hogy szép
lehessen. Rossz úton jár az, ki álmokból épít várat, s közben elfelejt
élni. Az élet rövid, de a mosoly csak
egy pillanat. Az élet hosszúsága vagy rövidsége egyedül attól függ hogyan éljük.
Saját magunkat mindig arról próbáljuk meggyőzni,hogy mennyivel boldogabb lesz
az életünk, ha megházasodunk, megszületik az első gyermekünk, majd a második,
de elégedetlenek vagyunk, mert a kisgyerekkel sok gond van, és majd ha megnőnek
sokkal könnyebb lesz az élet, de azután megint nem vagyunk elégedettek, mert
pubertás gyermekünkkel rengeteget kell harcolnunk. Biztosan boldogabbak
leszünk, ha kinövik ezt a kort. "Bendito sea el Dios" Azt mondjuk,hogy sokkal boldogabb lesz az
életünk, ha megoldódnak anyagi gondjaink, ha a házastársunkkal rendezzük a
problémáinkat, ha jobb autónk lesz, ha majd eltudunk menni nyaralni, ha majd
végre nyugdíjasok leszünk. Mennyi ha ami csak kifogás vagy mentség. Az igazság
az,hogy a boldogságra nincs megfelelőbb pillanat, mint az, amelyik éppen most
van. Az életed mindig tele lesz megoldandó problémákkal.Okosabb, ha ezt
tényként kezeled és eldöntöd, hogy mindezek ellenére te boldog leszel. Sokszor
úgy tűnik,hogy az igazi életednek már rég el kellett volna kezdődnie, de valami
mindig megakadályozta azt egy magasabb erő, valamilyen munka, amelyet be
kellett fejezni, amire időt kellett szánni, valamilyen számla, amit ki kellett
egyenlíteni. Majd azután kezdődik az élet. Aztán megértettem, hogy ezek az
akadályok, maga az élet. Ekkor értettem meg azt is, hogy boldogsághoz vezető út
nem létezik. A boldogság maga az út. Ezért élvezd ki minden pillanatát és
kincsként őrizd a legkisebb ajándékot is, amit az élettől kaptál. Ne várj
addig, míg befejezed az iskolát, míg lefogysz vagy meghízol, míg munkába
állsz,míg megházasodsz, míg megszületnek
a gyerekeid, míg megoldod a házastársi konfliktusokat, ne várj a péntek estére,
a vasárnap délelőttre, az új autóra, a tavaszra, a télre, a halálra és az
újjászületésre. Amíg te várakozol és tervezgetsz,
a boldogság elhalad melletted, és te észre sem veszed, hogy már elszalasztottad
a megfelelő pillanatot. A boldogság az út,nem a cél. Nincs megfelelőbb idő
arra, hogy boldog légy,mint éppen most. Ne hagyd, hogy egy általad elképzelt,
szebb jövő elrontsa a jelen boldogságát. Az élet túl rövid ahhoz,hogy lemondj
akár egyetlen boldog pillanatáról. Nem akarok untatni senkit a kulturális antropológiával, de a cél, hogy az egyén a a társadalomban képes legyen megtanulni a viselkedés és a társadalmi együttélés szabályait és megtanítani azt másoknak. A pénz csak ott boldogít, ahol más nem adhatja meg a boldogságot.Vagy sikeres leszel vagy boldog. Boldog, aki azzal él, akit szeret, boldog, aki nem adja el a lelkét se a Pénz Istenének, se a Politika Ördögének, boldog, aki szabadon él, szabadon dönt, olyan munkát végez, amelyben jól érzi magát, annyit dolgozik, amennyi még jólesik, annyit alszik, amennyit a szervezete követel, inkább szegényebb, de nem ugrál másoknak, inkább szegényebb, de látja a munkaidő végét, boldog, mert nem irigyli a gazdagok sikerét. Sokan elhatározzák, tudatosan vállalják a vagy-vagy kérdést, eldöntik, hogy jól akarnak-e élni, vagy jó életet akarnak-e élni. Gazdag az, akinek több a pénze, mint a vágya, és az a szegény, akinek a vágya több, mint a pénze… A boldogság titka nem az, hogy még többet szerezzünk, hanem az, hogy örüljünk annak, amink van, és hogy kitöltsük életünk üres kereteit ahelyett, hogy azokat tovább tágítanánk. A pénzen nem lehet boldogságot venni - de lehet vele adni! Nem érdekel, hogy elszórom, ha arról van szó, hogy másoknak adhatok. Szerencsés az, aki kevés pénzzel boldog, szerencsétlen az, aki sok pénzzel boldogtalan. Aki boldog, az gazdag, de ebből nem következik, hogy aki gazdag, az boldog is. Az életben a legjobb dolgokért nem kell fizetni - vagy legalábbis nem sokat. Gyönyörködni a naplementében, virágot szedni a mezőn, majd a csokorral meglepni kedvesünket, csodálni az őszi falevelek színgazdaságát, feltöltődni az istentiszteleten, kéz a kézben sétálni egyet, vagy egyszerűen csak ücsörögni a verandán és tücsökzenét hallgatni - nem kerül semmibe. Együtt nekilátni egy doboz fagyinak, megrendelni a kedvenc pizzánkat, úszni egy nagyot, vagy megnézni egy remek filmet - valójában alig kerül valamibe. Tisztes dolog a vidám szegénység. (...) Különben sem az a szegény, akinek kevés van az erszényében, hanem az, aki többre vágyik. Pénzért nem lehet boldogságot venni, főleg akkor nem, ha rossz boltba téved be az ember. Nem biztos, hogy luxusautóval lehet eljutni a boldogsághoz. Akárki mondta, hogy pénzen nem lehet megvenni a boldogságot, szerintem az illető már eleve boldog volt, és nem tudta, mit beszél. Mert ha nem is a boldogságot magát veszi meg rajta az ember, a boldogság megtalálásának lehetőségét igenis megveheti. Ne a gazdagságot imádd, hanem a jólétet, mert általa nyersz! És ne a jólétet akard, hanem a boldogságot, melyet abban találsz. A pénz igazán keveset ad a boldogsághoz. A szeretet és az önfeláldozás még nem garancia a boldogságra, ahogy a pénz sem. Tehetősként (...) mégiscsak jobb akár boldogtalannak is lenni, mint szegényen.
A könyvtáros pedig az az ember, akinek a könyv olyan táplálék, szenvedély, sors, szerelem, gyönyör, mámor, kaland és végzet, mint tengerésznek a tenger, a parasztnak a föld, a kertésznek a növény. A tudós a könyvet csak anyagnak veszi: megnézi, olvassa, idézi és félreteszi; a költőnek a könyv csak mű: teremti és elfelejti; a tanítónak csak eszköz: merít belőle és továbbadja; a közönséges embernek csak iparcikk: olvassa és élvezi. Senki nem nyúl úgy a könyvhöz, mint a könyvtáros, oly csendesen és lassan, ahogy az ember csak örök dolgokhoz nyúl: tengerhez, asszonyhoz, földhöz.A boldogság titka
A tudatosság és békességben élni önmagaddal ás másokkal,
illetve annak lenni, aki vagy, azaz önmagadnak lenni: ugyanaz. Amíg önző vagy azt
mondod: valamikor a jövőben talán békességben élhetek, ha ez, az vagy amaz
történik; vagy ha ezt megszerzem; vagy ezzé-azzá válok. Vagy azt mondja:
sohasem élhetek már békességben, mert a múltban ez meg ez történt. Hallgasd meg
az emberek történeteit, és rájössz, valamennyinek azt a címet adhatnánk: „Ezért
nem élhetek most békességben”. mert még önző módon akarok valamit és nem elégszem meg a jelen pillanattal. Vagy tán tudja, ám attól fél, hogy
erre rájössz. A lelki béke ugyanis – végül – véget vet az önzésnek.
Hogyan lehet békésnek lenni most? Ha békét kötsz a jelen
pillanattal. A jelen pillanat a „pálya”, ahol az életed „játszmája” történik.
Sehol máshol nem történhetne. Ha már békét kötöttél a jelen pillanattal,
figyeld meg, mi történik, milyen tettre vagy képes, illetve milyen tettet
választasz? Pontosabban fogalmazva: mit tesz az élet rajtad keresztül? Négy szó
hordozza az élet művészetének titkát, minden siker és boldogság titkát: egynek
lenni az élettel. Egynek lenni az élettel azt jelenti: egynek lenni a mosttal.
Ebben az esetben felismered, hogy nem te éled az életedet, hanem az élet él
rajtad keresztül. Az élet a táncos, te csupán a tánc vagy. Mi a valóság? Bármi, ami éppen van. Buddha úgy nevezte:
tatata, azaz az élet, ami nem több, mint ennek a pillanatnak a formája. Ellenszegülni ennek a pillanatnak az önzés alapja.
Ez teremti meg a negatívitást, amin az ego virul, a boldogtalanságot, amit
imád. Ily módon szenvedést okozol magadnak és másoknak, és még csak nem is
tudod, hogy ezt teszed, nem tudod, hogy földi poklot teremtesz. Szenvedést
teremteni anélkül, hogy tudnál róla: ez a tudattalanul élés lényege; ezt
jelenti a teljesen az ego szorításában élni. Döbbenetes és szinte hihetetlen,
hogy az ego milyen mértékben képtelen észrevenni önmagát, és azt, hogy mit
művel. Pontosan azt teszi, amiért másokat elítél, és ezt mégsem veszi észre. Ha
erre rámutatsz, akkor haragosan tagadja, s okos érveket és önigazolást keres,
hogy eltorzítsa a tényeket. Ezt teszik emberek, vállalatok, kormányok. Ha már
minden egyéb csődöt mondott, akkor az ego a kiabáláshoz, vagy akár a testi
erőszakhoz folyamodik. Beküldi a tengerészgyalogosokat. Így már érthetjük Jézus
keresztfáról mondott szavait: „…bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit
tesznek”.
Ahhoz, hogy véget vessünk annak a nyomorúságnak, ami az
emberi állapotot már évezredek óta sújtja, magadon kell kezdened: minden egyes
pillanatban felelősséget kell vállalnod belső állapotodért. Vagyis most.
Kérdezd meg magadtól: „Van-e bennem negativitás ebben a pillanatban?” Ezt
követően válj éberré, figyelj a gondolataidra és az érzéseidre! A kismértékű
boldogtalanságra is ügyelj, bármilyen – korábban már említett – formában is
jelentkezzen, például elégedetlenségként, idegességként, „torkig vagyok”
érzésként! Ügyelj az olyan gondolatokra is, amik látszólag igazolják vagy
magyarázzák ezt a boldogtalanságot, holott valójában okozzák azt! Ha tudatára
ébredsz a benned lévő negatív állapotnak, az nem azt jelenti, hogy kudarcot
vallottál. Épp azt jelenti, hogy sikerrel jártál. Amíg nem ébredsz ezeknek a
belső állapotoknak a tudatára, addig azonosulsz velük. Ez az azonosulás: az ego.
A tudatossággal együtt jár, hogy fölszámolod a gondolatokkal, érzelmekkel és
reakciókkal való azonosulásodat. Ez azonban nem tévesztendő össze a
letagadásukkal! Észleled a gondolatokat, az érzelmeket vagy a reakciókat, és
felismerésük pillanatában az azonosulás automatikusan véget ér. Éntudatod –
hogy kinek tudod magadat – ekkor átvált: korábban a gondolatok, érzelmek és
reakciók voltál; most pedig már a tudatosság vagy, az a tudatos jelenlét, amely
ezeknek a belső állapotoknak a szemlélője. Mindössze
annyit kell tenned, hogy tudatában vagy gondolataidnak és érzéseidnek, ahogy
azok keletkeznek. Ez valójában nem is igazán „cselekvés” hanem éber „látás”.
Ebben az értelemben igaz, hogy semmit sem tehetsz az egótól való megszabadulás
érdekében. Amikor a váltás – a gondolkodásról a tudatosságra történő átváltás –
megtörténik, akkor az életedben az ego eszességénél sokkal hatalmasabb értelem
kezd működni. A tudatosság révén az érzelmek, sőt még a gondolatok is
személytelenné válnak. Fölismered azok személytelen természetét. Többé már
nincs bennük én. Azok csupán emberi érzelmek, emberi gondolatok. Teljes
személyes történelmed – ami végső soron nem több egy történetnél, egy gondolat-
és érzelemhalomnál – másodlagossá válik, és már nem foglalja el tudatod
előterét. Már nem képezi éntudatod alapját. Te a jelenlét fénye vagy, az a
tudatosság, ami megelőzi a gondolatokat és érzelmeket, s ami azoknál sokkal
mélyebb.