Azt jelenti örülhet aki jó helyre született, a szabolcsi pulya batyuja sokszor csak szeretettel és jótanáccsal volt tele, de ez a világ minden kincsénél értékesebb volt nekünk. Valamikor hajdanán, mikor még az utcán köszönt egymásnak ismerős és ismeretlen is egyaránt, akkoriban éltem én pulyaként, egy poros kis alföldi faluban. Vasárnap reggel elgereblyéltük az utcát, elsepertük az udvart, mert ez a feladat a pulyának volt kiadva, mint ahogy a jószágnak enni adni.
A kilenc órai misére mentünk elegánsan tisztán,pedig csak lavor volt otthon meg gémeskút, meg szappan. Ha a feszületnél nem álltál meg keresztet vetni, az első ember nyakon vágott érte aki arra jött, pedig nem is ismertétek egymást. Kötelességre és munkára nevelték a pulyákat apró koruktól. Ha jött a nyári szünet, mentünk a tsz.-be kapálni, ha jött a tél mentünk erdőt ritkítani vagy fát vágni. Sosem unatkoztunk, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nem volt csap, a gémeskútból főztünk és az utca végéről hoztuk a kerekeskútról az ivó vizet. Munka közben játszottunk nem nagyon unatkoztunk. Hajnal 4 kor indultunk a szőlőbe kapálni, mert akkor még nincs meleg. Akinek nem csillogott a kapája, azt megszólták a faluban. Amíg fiatalok és gyengék voltunk addig a kanálisra jártunk forgatni, ősszel az akácerdőbe gombászni. állandóan sebek voltak rajtunk a lábunkon a fejünkön, a kezünkön, nem fertőtlenítette senki nem kötötte be senki túléltük. Ha egyik verekedett a másikkal, a szülők szétválasztották őket és ki ki a sajátját még otthon is jól elverte.
A zsíros kenyér, a zsírban pirított kenyér a hagyma és a szalonna mindennapi étel volt. Az ételek zsírosak voltak fűszeresek nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de mivel mi nem tudtuk ezért túléltük. A forralt tejhez cikóriakávét öntöttek de az több volt mint a tej. Mosatlanul ettük a gyümölcsöt a fáról. Ha leeset a kenyér meg kellett enni nem volt szabad kidobni a papát, mert a kenyeret papának hívták. Az utca volt a focipálya, kótya volt a labda. Háborusdit játszottunk fapisztolyokkal, indiánok és cowboyok között dúlt a harc. Az iskolában, ha egy tanár nyakon vágott, sunyítottunk, nehogy otthon megtudják a szülők, mert akkor még kapunk. Hálás vagyok, a pofonokért, a nyakasokért a körmösökért, mert így lett ember belőlem. Nádtető volt a házon, sárból volt tapasztva, a plafonon a gerendák látszottak, a lábunk alatt sárral volt felmosva a döngölt föld. A padláson 3 forintos könyvek voltak, mind elolvastuk, kívülről tudtuk a bibliát, mert annyit olvastunk fel nagymamának a tornácon.
Ha berepültek a legyek, édesapám vágott egy egy akác ágat mindenkinek és azzal kergettük ki a legyeket. Körbe körbe rohantunk az asztal körül a szüleinkkel és mi gyerekek nagyon élveztük, közben a legyek kiiszkoltak az udvarra. Ha a cipőt kinőttem, kivágták az orrát, inget gatyát sosem vettek nekem, mindig valakiét hordtam. Kabátom kesztyűm sose volt, illetve 18 éves koromban kaptam először. Az emberek nem voltak irigyek, mert mindenkinek ugyanannyija volt. Ha kért valaki egy kanál zsírt kölcsön biztos megadta, mert a becsületükre kényesek voltak az emberek. Ha néha birkóztunk is egyet, nem tartottunk haragot.Nem beszélhettünk
csúnyán, mert akkor édesapám lekavart egy akkorát, hogy zúgott a fejem
tőle.Ha a szomszéd reggelit csinált a gyerekeinek, minden gyerek bejött, megkérdezte az egyik kis maszatos pulyától - miután megtörölte az orrát- te ki fia vagy? Kiderült a szomszéd utcáról került ide. Megtörölte az arcát kezet kellet mosni a lavorban, és kapott ő is egy szelet pirítóst majd hazaküldte, mert a szülei nem tudták hol lehet. Senki sem beszélt vissza, elfogadtuk egymás anyukáját, mintha a mienk mondta volna. Ha a szomszédban tengerit törtek, beálltunk mi is segíteni. Munkára voltunk nevelve. Nem voltak játékaink de volt fantáziánk, nem volt zsebpénzünk, de meg volt mindenünk.
Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bűn, a
jó, a felelősség, becsület, munka. Ismertük ezeknek a szavaknak a
mélységét. Ezek voltunk mi. Drága szüleink névtelen hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani
fiatalok értetlenül állnak. Felnőttünk és a pulya batyuja megtelt minden
jóval amit a szülői szeretet csak bele tudott tenni. Olyan világban éltem, ahol a demokrácia olcsó színjáték hülye
gyerekeknek, ahol a sírásóból lehet polgármester, a váltóőrből
állomásfőnök, ahol az iskola igazgató a párttitkár és a fia örökli a
címet. Egy olyan korszakban, ahol a tudás bűn és az ostobaság erény,
ahol a műveletlen és a bűnöző összefog az értelmiség ellen, ahol a nincs
már középosztály csak szegények és elesettek és az azokon élősködő
söpredék. Minden társadalom kiveti magából a szemetet, csak nálunk lehet uborkafára felkapaszkodott idiótákból vezető, máshol ha megszegik a társadalom íratlan szabályait, akik antiszociálisan viselkednek és nem tartják be az együttélés józan ész követelte normáit, kitaszítottakká válnak, itt a kupola csúcsára jutnak. Nálunk az antiszociálisan viselkedő személyeket védi a törvény, nem a becsületeseket, így többnyire a törvényszegők helyett a törvénytisztelő lakók költöznek el.
A világ a feje tetejére állt. A toleranciaországa, a liberalizmus és a multikultúra fellegvára, mára inkább hasonlít Auginász istálójára. Amiatt még nem nyüszített a világmédia, hogy a demokrácia mintaországában kitaszítják az élősködőket, a garázdákat és viselkedés képteleneket, sőt erőteljes karhatalmi felügyelet alá helyezik őket. Itt meg üvölt a liberális médiahatalom, és a politika néhány prominense.A társadalom egyik legégetőbb problémája tehát nem kötelezően szociális kérdés, inkább neveltetés, vagy is oktatáspolitikai kérdés. A száz leggazdagabb magyar birtokolja az ország lakossági vagyonának 13 százalékát. Könyörtelenül egyre szélesebbre nyíló társadalmi olló. Az anyagi biztonság azonban egyre kevesebbek számára elérhető, illetve megtartható: rengetegen csúsznak le a társadalmi ranglétrán, amelyen azonban szinte lehetetlen visszakapaszkodni. A középosztály kettészakadásának vagyunk tanúi. Az egyik csoportban a biztonságukat elvesztő, szorongóvá válók vannak, míg a másikban azok, akik küzdenek a fennmaradásért, bizonytalan, frusztráló helyzetben élve. Egy társadalom nyitottságát, az egyén szabadságának határait pontosan kijelöli a társadalmi mobilitás állapota. Mennyi esélye van egy vidéki, szegény családba születő gyereknek a kitörésre? Nekem 10 év tanulás kellett hozzá. Bár az oktatás és a szociális rendszer feladata az lenne, hogy kompenzálja a társadalmi egyenlőtlenségeket, de ez csak illúzió.
A tanulással a szűk mozgástér kitágul, az esély nő, de nem függetlenül képességeinktől. Felfelé lépni tehát nem lehetetlen, a lecsúszó középréteg viszont egyre duzzasztja a szegények csoportját. A közmunka inkább gátolja az embereket a tanulásban a képzésben és konzerválja a létbizonytalanságot és a reménytelenséget. Mit kaptunk mi kérdezhetnéd, nos törődést, gondoskodást, jótanácsot, talán némi jóízlést, nevelést, együtt töltött időt, szép emlékeket és szeretet...
