Reményi József 1911. július 8-án született Demecserben, egy ötgyermekes kiskereskedői családban. A nyíregyházi kereskedelmi iskola elvégzése után könyvelőként, gazdászként alkalmazták Királytelken a Dessewffy-uradalomban, majd később apró vegyesboltot működtetett sikeresen a Szabolcs megyei Kéken. A ’30-as évek végén került Budapestre az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt-hez – más szóval az Egyesült Izzóhoz –, ahol számviteli szakemberként alkalmazták. A ’40-es években belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. A második világháborúban a Magyar Királyi Honvédség vöröskeresztes kórházvonatain szolgált az ellátásért felelős, gazdasági vezetőként (GH), kezdetben tartalékos zászlósként, majd hadnagyként, végül pedig főhadnagyi rangban. 1942 júniusában megnősült. A házasságból három gyermeke született. A gyorsan megszervezett, „háborús” esküvő után alig egy héttel már szolgálatba kellett állnia, és hamarosan a frontra küldték, amit a 152. és a 154. számú kórházvonattal összesen 17 alkalommal járt meg. Minderről a VI. és VIII. útja során, 1942 decembere és 1943 márciusa között feleségének írt, a kórházvonatának napi történéseiről szóló, személyes hangvételű naplója és számos, általa készített fénykép tanúskodik. A háború utolsó szakaszában, 1944 végén a Németországba kivezényelt kórházvonattal, rajta feleségével és Mária lányával Ausztriába, majd Bajorországba került. A kórházvonat és személyzete, a velük utazókkal együtt amerikai fogságba estek. 1945. október 16-án Bad Aibling katonai kórházában született meg második lánya, Erzsébet. A család a háborút követően visszatért Magyarországra. Testvére Reményi Erzsébet Eliz, aki a Váry Emil Gimnáziumban tanított. Reményi József főhadnagy 1942-43-ban tizenhét alkalommal, egy kórházvonat gazdasági tisztjeként járt a keleti fronton, útjai során pedig több száz fotót készített a vonat belső életéről és a háborús hétköznapokról. A négyezer kilométeres utazások során a vonat érintette a mai Ukrajna, Belarusz és Lengyelország vidékeit, ahol kapcsolatba kerültek a helyi, háború sújtotta lakókkal is.
József Reményi was born on July 8, 1911 in Demecser, to a shopkeeper family with five children. Having completed his studies at a school of commerce, he was employed as an accountant and economist by the Dessewffy manor of Királytelek. At the end of the 30’s, he moved to Budapest to work for the joint stock company Tungsram, as a public accountant. In the 40’s he became a member of the Social Democratic Party. During World War II., he served on the hospital trains of the 2nd Hungarian Army fighting in the Don bend, as a manager of economy responsible for food supplies. He was an ensign in reserve, a second-lieutenant and, later on, a lieutenant. Altogether, he was sent to the front 17 times by the hospital train No. 152 and 154. He had a chance to experience the horrors of the war at close quarters, he saw the misery and famine of the Ukrainian people, the defencelessness and humiliation of the Hungarian soldiers and the inmates of the forced labour camps and the condescending, arrogant manner of the “world-conquering” Germans. (He described all the above in his diary written for his wife during his sixth and eights journey, between December 1942 and March 1943. He described the everyday events of the Don campaign and the hospital trains in detail and took several thousand pictures.) In the last phase of the war, at the end of 1944, he was sent to Germany by a hospital train. He ended up in Austria and, later on, in Bavaria together with his wife and their daughter, Mária. The hospital train, all of its personnel and all those travelling by the train fell into captivity and were taken prisoners of war by the Americans. On October 16, 1945, his second daughter, Erzsébet, was born in the military hospital of Bad Aibling.
„Tegnap nem folytathattam e sorokat, mert hatalmas bombarobbanás volt a vonat mellett, a villany elaludt, sztálinlámpa, lövések, újabb bombák. Tehát a legtökéletesebb légitámadásban voltunk. Történetesen megúsztuk veszteség nélkül az éjszakát.” A Magyar Királyi Honvédség vöröskeresztes kórházvonatain szolgáló Reményi József főhadnagy egy alkalommal így örökítette meg naplójában a hétköznapok részévé váló életveszélyt. A szerelvényen utazók szerencséjére a második világháború keleti hadszínterén átrobogó kórházvonatok raktár kocsijaiban a gyógyszerek mellett ott pihent a félelem elűzésére és az idegek megnyugtatására szolgáló tokaji bor is. A Szovjetunió megtámadása után a doni frontvonalon harcoló 2. magyar hadsereg egészségügyi ellátása végett öt kórházvonatot állítottak fel, azok mindegyike 22 vagonból állt. A fekvőbetegek részére 10 kocsit rendeztek be, amelyek három szinten 24 betegnek biztosítottak férőhelyet vagononként. Az ülőbetegeknek öt 52 férőhelyes vagont alakítottak ki. A szerelvényhez ezenkívül egy műtő-kötöző kocsi, egy gyógyszertár, egy személyzeti vagon, pót-, illetve raktárkocsik is tartoztak. A kórházvonatok, amelyeken önkéntes, vöröskeresztes nővérek is szép számmal teljesítettek szolgálatot, a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt álltak. A szervezet jelképét, a vörös keresztet a vagonok oldalára, és a légitámadások elkerülése érdekében azok tetejére is ráfestették. A harcok hevében a védelmet biztosító szimbólumot a szemben álló felek nem mindig vették figyelembe. A támadást gyakran az váltotta ki, hogy a gőzmozdonyok füstjétől bekormozódott vöröskeresztes jelzés nem volt teljesen kivehető, de a bombatalálattal akkor is számolni kellett, ha a kórházvonat éppen egy légitámadás célpontjává vált állomáson tartózkodott. A szerelvényeket ezért 1944-től légvédelmi ágyúkkal is felszerelték. A vöröskeresztes kórházvonatokon folyó mindennapi életről az ellátásért felelős gazdasági tiszt, Reményi József főhadnagy háborús naplójának és az útjai során készített több mint ezer fényképnek köszönhetően részletes információkkal rendelkezünk. Egy-egy kórházvonaton 500–700 sebesültet is elláthattak, de a személyzet nemcsak rajtuk segített, hanem a háború sújtotta helyi lakosokon is. Reményi a mindenki felé irányuló, önzetlen segítségről a következőképpen írt: „A délelőtti eseményekről elmulasztottam egy kis orosz tragédiáról megemlékezni. Ugyanis az egyik állomáson akkor ütött el a mozdony egy 12-13 éves szép kis leánykát, amikor ott ácsorogtunk. A jobb alsó lábszárát és lábfejét roncsolta széjjel teljesen a kerék. (…) A sajnálatos műtétet (az amputálást) orvosaink azonnal végrehajtották.” Reményi a műtét után keksszel és cukorkával próbálta enyhíteni a kislány fájdalmát.
A kórházvonatokon a háború alatt több ezer sebesültet láttak el. A szerelvények a Vörös Hadsereg előrenyomulásával párhuzamosan részt vettek a magyar katonai kórházak kiürítésében, de segítséget nyújtottak a németek kelet-poroszországi evakuációjában is. Azokat a szerelvényeket, amelyek nem semmisültek meg a bombázásokban, a háború végén a szövetségesek lefoglalták. A Magyar Honvédség egyetlen kórházvonatát sem kapta vissza.
(Képek a kiállításról)
