Hogyan maradjunk életben a vadonban bármilyen éghajlaton, szárazföldön és vízen. A túlélési technikák olyan szorongató helyzetben használatosak, amelyben az egyének biztonsága veszélyben van. A katonai kommandó a hadsereg elitalakulata, amelynek feladata, hogy a világ bármely részén - gyakran elszigetelten, a hagyományos haderőktől távol - bonyolult hadműveletek hajtson végre. A katonák kis csoportokban, sokszor ellenséges területen dolgoznak, ahol saját maguk orvosának, fogorvosának, navigátorának és szakácsának kell lenniük. Gyakran alakul úgy a helyzet, hogy nem részesülhetnek utánpótlásban, így maguknak kell gondoskodniuk az ellátásról, méghozzá o természeti környezetben. Meg kell oldaniuk minden problémát, tudniuk kell kezelni a felmerülő helyzeteket-akár az emberek, okára természet erői okozzák a nehézséget Biztonságos körülményeket kell teremteniük és olyan képességekre kell szert tenniük, amelyek segítségével bárhol életben tudnak maradni. A túlélési kiképzés iránti igény még soha nem volt ilyen jelentős. Alapvető fontosságú, hogy felkészüljünk minden eshetőségre. A túlélési kiképzés a legjobb biztosítás, amit csak köthetünk. A világot azzal tehetjük biztonságosabbá, ha alkalmazzuk az életben maradás alapvető technikáit, és tudjuk, mi a teendő vészhelyzetben. A világ bármely részén megtörténhet, hogy magunkra maradunk: a sarkvidéktől kezdve a sivatagig, a trópusi esőerdőktől a nyílt óceánig. A katonák és a civilek túléléssel kapcsolatos problémái alapvetően nem különböznek. Az eltérés legfeljebb annyi, hogy a katonáknak esetleg rejtőzködniük kell, míg a civilek (megmenekülésük érdekében) fel akarják hívni magukra a figyelmet. Minden környezet speciális túlélési technikát igényel. A hegyek, a dzsungel, a nyílt síkság és a mocsár mind-mind veszélyesnek tűnik a túlélő számára, ugyanakkor mindegyik rejt magában valamilyen lehetőséget, és kínálhat ételt, tüzelőanyagot, vizet és menedéket - de csak ha tudjuk, hogyan hasznosítsuk a rendelkezésre álló forrásokat Az éghajlat hatása sem elhanyagolható. Tudnunk kell, hogyan birkózzunk meg a szélsőséges hideggel, és hogyan maradjunk életben a perzselő hőségben - ezek különféleképpen teszik próbára a túlélot Az életben maradás azon múlik, hogyan alkalmazzuk az alapelveket, és hogyan ültetjük át azokat a gyakorlatba -adott környezetben. A túlélés alapfeltételei piramis alakban ábrázolhatók: a tanulási folyamatot alkotó elemek egymásra épülnek. Annak ellenére, hogy eleinte nagy fizikai erofeszítést követelhet a veszélyhelyzetbol való menekülés, a túlélés elsosorban agymunka. Miután a váratlan esemény okozta izgalom megszunt, és az adrenalinszint lecsökkent, komoly szellemi elhatározás kell a folytatáshoz. Ilyenkor a leggyakrabban "élni akarásának nevezett elemi ösztönünk hajt minket. Ez jelenti a biztos alapot, amelyre az egész kiképzés épül, ezt próbáljuk folyamatosan táplálni és erosíteni. A test felkészültsége, fittsége szabad szemmel is jól látható, a lelki felkészültség szintjét viszont nagyon nehéz megállapítani. Minél civilizáltabbak vagyunk, annál gyengébb bennünk az élni akarás elemi ösztöne, ezért fontos, hogy tökéletesítsük képességeinket és felkészüljünk minden eshetoségre. Az élni akarás azt jelenti, hogy - a helyzettol függetlenül - sosem adjuk fel. Igazán megnyugtató a tudat, hogy nincs a világon olyasmi, amivel ne tudnánk megbirkózni, és nincs a világon olyan hely, ahol ne maradhatnánk életben. Ha követjük az alapelveket, felkészítjük önmagunkat és használjuk az élni akarásunkat, boldogulni fogunk. Egyeseknek erosebb, másoknak gyengébb az akarata, de mindannyiunké fejlesztheto. Vannak olyanok, akik a megpróbáltatások során a valláshoz fordulnak vagy a szeretteikre gondolnak. A kudarc miatt érzett félelem és a rettegés, hogy a bajtársainknak csalódást okozunk, mind-mind erosítik az élni akarást. A megmenekülésekrol szóló igaz történetek olvasása szintén segíthet. Hiába rendelkezünk a világ minden tudásával és felszerelésével, az élni akarás nélkül könnyen kudarcot vallhatunk. Tudás Az ösztöneink odto alapon nyugszik a tudás. Minél többet tudunk, ónnál könnyebben maradunk életben. A tudás eluzi o félelmet Ez a könyv remélhetoleg ellátja az olvasót a szükséges információkkal, de itt még nem állhatunk meg. Addig kell gyakorolni a megszerzett ismereteket, amig teljesen el nem sajátítjuk azokat! Nézzük meg a környezetünkben lévoket, és figyeljük meg, hogyan maradnak életbenI Beszélgessünk olyan emberekkel, akik már túléltek valamit, tanuljunk a tapasztalataikbólI Felszerelés Piramisunk csúcsán helyezkedik el a felszerelés. Törekedjünk rá, hogy minél kisebb legyen, és fontos, hogy a használatáról, illetve az általa nyújtott lehetoségekrol megfelelo ismereink legyenek! Van néhány alapvetoen fontos tárgy, amely nélkül sosem indulhatunk útnak. Ilyen a túlélocsomag, a kés, az iránytu, és a rádió adó-vevo készülék (vagy telefon). Az olvasónak magának kell döntenie a könyvben leirt módszerek alkalmazásáról. Pl. a növényi ételek fogyaszthatósági vizsgálata az egyetlen mód arra, hogy megbizonyosodjunk róla: az adott gyümölcs vagy levél eheto-e. Ha elovigyázatosan alkalmazzuk a módszert, kicsi a valószínusége, hogy bármi bajunk esik. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a helyzet ne rejtene veszélyt magában! Az emberek eltéroen reagálnak a mérgekre - von, akire a legkisebb mennyiségu mérgezo anyag is nagyon veszélyes lehet. A könyvben leirt csapdák némelyikének alkalmazása is kockázatos lehet Sose hagyjuk csapdáinkat felügyelet nélkül, ha másoknak sérülést okozhatnak, vagy gondatlanul kezelve oket magunk is megsérülhetünk! Az itt leirt módszerek elsajátítása közben az olvasónak figyelemmel kell lennie a környezet védelmére, és kerülnie kell az állatkínzást. Tekintetbe kell vennie azokat a jogszabályokat, amelyeket egyes módszerek alkalmazásával megszeg. Gondoljunk arra, hogy ez egy túlélési kézikönyv, és azokra a helyzetekre vonatkozik, amelyekben az önfenntartás a legfontosabb. Ilyen körülmények közt felmerülhet olyan kockázat, amelyet a hétköznapi életben butaság lenne vállalni. A kockázatok mérlegelése szintén a túlélési stratégia része. A végso döntést mindig magunknak kell meghoznunk, és senki mást nem okolhatunk, ha mégis a rossz utat választottuk. Ez a könyv ugyan nem hivatalos kiadvány, ám azzal, hogy leirom a magam és kollégáim által szerzett túlélési ismereteket, az a célom, hogy segítsek helyes döntéseket hozni. Ezek a módszerek és ismeretek korábban már hozzájárultak a mi túlélésünkhöz - segíteni fognak abban is, hogy az olvasó szintén túlélové váljék. Kezdjük azzal, hogy felkészítjük magunkat a túléloszerepre. Ez felkészülést jelent minden értelemben. A fejezet célja annak biztosítása, hogy minden expedícióhoz a megfelelo felszerelés álljon rendelkezésünkre. Segít megbarátkoznunk annak gondolatával, hogy magunkkal hordjunk egy alapveto elemekbol álló, gondosan összeállított, zseb méretu túlélési eszköztárat, amelynek minden esetben velünk kell lennie. A legfontosabb túlélési eszközünk a kés. Körültekintéssel válasszuk ki és használjuk! Ügyeljünk rá, hogy mindig tökéletes állapotban legyen! Ugyanilyen fontos a személyes felkészültség, vagyis hogy testileg és lelkileg egyaránt készen álljunk a túlélési körülmények megpróbáltatásainak és veszélyeinek elviselésére. Teljesen tisztában kell lennünk a túlélés szükségleteivel, különösen a víz és só iránti igénnyel, illetve azok megszerzésének módjaival. Az emberi faj a Föld szinte minden szegletében megtelepedett. Még olyan területeken is megtalálhatjuk az eroforrások hasznosításának módjait, ahol a körülmények túl zordak a hétköznapi otthon megteremtéséhez. Vadászattal vagy a föld javainak kiaknázásával boldogulunk, és gyakran mindössze saját kedvtelésünkre mérjük össze eronket a természettel. A természet tehát szinte mindenhol megteremti az életben maradás feltételeit. Van, ahol boségesen áll rendelkezésre élelem, míg máshol szegényesek a készletek, és józan észre, tudásra, leleményességre van szükség a források kihasználásához. Még ennél is fontosabb azonban az élni akarás. Nok és férfiak tömege bizonyította már be, hogy a legkedvezotlenebb körülmények mellett is életben lehet maradni, ám ehhez szilárd elhatározásra van szükség. Enélkül a könyvben leírt ismeretek és tudás mind-mind használhatatlannak bizonyulhat egy igazán kemény helyzetben. A túlélés az életben maradás muvészete. Ilyen helyzetben minden rendelkezésre álló eszköz ajándéknak minosül. Ismernünk kell a természet adta lehetoségek hasznosításának módját, és képesnek kell lennünk ezek teljes kiaknázására; tudnunk kell magunkra vonni a figyelmet, hogy a mentocsapatok ránk találhassanak; tudnunk kell visszatalálni a civilizációba ismeretlen területen keresztül, ha nagyon úgy fest, hogy nem mentenek meg minket; tudnunk kell tájékozódni térkép és iránytu nélkül. Tudnunk kell azt is, hogyan maradhatunk egészségesek, és hogyan gyógyíthatjuk meg magunkat vagy másokat betegség, sérülés esetén. Képesnek kell lennünk lelki tartásunk megorzésére és sorstársaink moráljának fenntartására. A felszerelés hiánya korántsem jelenti azt, hogy nem rendelkezünk semmivel, hiszen a tudás és tapasztalat mindig velünk van. Arra azonban ügyelnünk kell, hogy ez a tudás és tapasztalat az évek során ne rozsdásodjon meg, és ismereteinket folyamatosan bovítsük. Hazai pályán mindannyian képesek vagyunk a túlélésre (még ha nem is ebbol a szempontból tekintünk mindennapi életünkre), de az igazi túlélonek akkor is tudnia kell életben maradni, ha nem a megszokott környezetében van, illetve ha környezetét az ember vagy a természet drasztikusan megváltoztatja. Bárki (legyen fiatal vagy öreg, éljen bármilyen társadalmi körülmények között) találhatja magát túlélésre kényszerített helyzetben. Mivel egyre többen repülnek, vitorláznak, szelik át a tengert kis hajókkal (vagy éppen nagyobbakkal), túráznak, hegyet másznak, és töltik a nyaralásukat egyre egzotikusabb helyeken, folyamatosan egyre változatosabb lesz, és egyre inkább szélesedik a veszélyes helyzetek köre. A túlélési képességek azonban nem korlátozódnak olyan szélsoségekre, mint amilyen egy hegycsúcson bekövetkezo repülogép-katasztrófa, a trópusi hajótörés vagy a kocsi lerobbanása egy sivatag kellos közepén. Minden egyes alkalommal, amikor bekötjük a biztonsági övét az autóban, növeljük saját túlélési esélyeinket. Körülnézünk, mielott átkelünk az úton, vagy ellenorizzük a kandalló tüzét, mielott lefekszünk aludni: ezek mindmind ösztönösen végrehajtott túlélési technikák. E szokásokat kell készséggé fejlesztenünk! A túlélés legfobb elemei: táplálék, tuz, menedék, víz, tájékozódás, gyógyszer. Ezek fontossági sorrendbe rendezésére a MENT rövidítést használjunk. Bárhol tartózkodjunk is a világon, ez soha nem változik, legyünk akár a sarkvidéken, a sivatagban, a dzsungelben, a tengeren vagy a tengerparton. Bizonyosodjunk meg róla, hogy védve vagyunk a további veszélyektol, pl. fenyegeto lavinától, erdotuztol vagy üzemanyag-robbanástól! Maradjunk a baleset helyszínén, amíg az biztonságos, majd gondoskodjunk a természet elemeivel szembeni védekezésrol! Ez annyit jelent, hogy menedéket készítünk magunknak, és tüzet gyújtunk. A helyszínen maradásnak számos oka van:
1. A roncsot használhatjuk menedékül, jeladásra, stb.
2. A roncs nagy, könnyen észreveheto jel a földön.
3. Valószínuleg vannak nem mozdítható sérültek.
4. Energiát tartalékolunk, ha egy helyben maradunk.
5. Mivel tudnak rólunk és nem tértünk le az útvonalról, a mentés így lehet a ieheto leggyorsabb.
E - min! elhelyezkedés
A menedék építését követo lépés a segélykéro jelzések elhelyezése. Hívjuk fel mások figyelmét a helyzetünkre! Tegyük a leheto leggyorsabban, így segíthetjük a mentocsapatok munkáját!
N - mint nélkülözhetetlen táplálék beszerzése
A mentésre várva keressünk vizet és élelmet, hogy takarékoskodjunk a vésztartalékkal!
T - miaut tájékozódás
A megfelelo tájékozódás a helyes úton maradni, és akár meg is akadályozhatja az igazán szorult helyzetek kialakulását. Ha azt vesszük észre, hogy eltévedtünk, ne menjünk tovább!
Orvoslás
Saját orvosunkká kell válnunk, állandóan figyelnünk kell magunkat! A hólyagokat már kialakulásukkor kezeljük, ne hagyjuk, hogy elfertozodjenek! Figyeljünk társainkra is, és amint szokatlan probléma merül fel, azonnal oldjuk meg! Ha a társaink sántítanak, lemaradnak vagy furcsán viselkednek, álljunk meg, és rögtön kezeljük oket!
FELKÉSZÜLÉS!
A cserkészek jelmondata a legjobb: "Légy felkészült!" Mindenkinek, aki útnak indul vagy expedíciót tervez, ehhez kell tartania magát, mégpedig úgy, hogy a leheto legtöbb információt gyujti össze az esetlegesen eloforduló helyzetekrol, és az azok által megkövetelt ismeretekrol és eszközökrol. Magától értetodonek kell lennie, hogy felkészültek vagyunk, megfelelo felszerelést állítunk össze, és a leheto legnagyobb gondossággal tervezünk! A kudarc vagy siker akár a felszerelésen is múlhat Túrázás során gyakran elofordul, hogy elso alkalommal az ember túl sok dolgot visz magával, és a saját kárán tapasztalja meg, mi az, amire tényleg szüksége van, és mi az, amit nélkülözni tud. Nem valami felemelo érzés hatalmas, felesleges tárgyakkal teli csomaggal szenvedni, miközben arra vágyunk, bárcsak lenne nálunk elemlámpa vagy konzervnyitó. Nem könnyu megtalálni az egyensúlyt.
FELSZERELÉSLISTA
Mielott útra kelnénk, vagy expedícióra indulnánk, készítsünk listát, és tegyük fel magunknak a következo kérdéseket: - Mennyi ideig leszek távol? Mennyi élelmiszerre lesz szükségem ebben az idoszakban? Vigyek magammal vizet? - Van az éghajlatnak megfelelo ruhám és elég lesz annyi? Elegendo egy pár csizma, vagy a felszíni viszonyok és a sok gyaloglás miatt vigyektartalékot? - Milyen különleges felszerelésre lesz szükségem a terepen? - Milyen egészségügyi felszerelésre lesz szükség?
Gyozodjünk meg róla, hogy elég jó eronlétben vagyunk-e a tervezett feladathoz! Minél jobb a kondíciónk, annál könnyebb és élvezetesebb lesz az út. Ha pl. túrázni készülünk, végezzünk eiotte rendszeresen testgyakorlatokat, és tapossuk ki a túrabakancsunkat! Munkába menet és hazafelé vigyünk magunkkal homokkal teli táskát, hogy formába hozzuk az izmainkat! A szellemi fittség már más kérdés. Biztosak vagyunk benne, hogy készen állunk a feladatra, elég felkészültek vagyunk, és rendelkezünk a feladat végrehajtásához szükséges felszereléssel? Uzzünk el magunkból minden gyötro kételyt, mielott útnak indulnánk!
Mindig készítsünk vésztervet arra az esetre, ha valami nem úgy alakul, ahogy terveztük! A dolgok a legritkább esetben mennek tervszeruen. Mit fogunk tenni, ha valami megakadályoz minket a célunk elérésében? Mit fogunk tenni, ha lerobban a jármuvünk, vagy ha az idojárási és talajviszonyok sokkal rosszabbnak bizonyulnak, mint amivel számoltunk? Ha csoportosan indulunk útnak, de különválunk, hogyan találunk újra egymásra? Mi történik, ha valaki megbetegszik?
Egészségügyi vizsgálatok
Végeztessünk teljes köru egészségügyi vizsgálatot, és bizonyosodjunk meg róla, hogy minden oltást megkaptunk, amely az utazással érintett területeken szükséges] Létezik oltás a sárgaláz, a kolera, a tífusz, a hepatitisz, a himlo, a gyermekbénulás, a diftéria és a tuberkulózis ellen, a tetanuszinjekció pedig egyenesen kötelezo. Hagyjunk elegendo idot az injekciókra
- a tífusz elleni teljes védelem három injekciót és fél évet igényel! Ha ma-láriás területen akarunk áthaladni, vigyünk magunkkal megfelelo mennyiségu malária elleni tablettát! Ennek szedését kezdjük meg már két héttel az utazás elott, hogy a szervezet ellenálló képessége még a kritikus területre érkezés elott kialakuljon, és folytassuk a tablettakúrát a hazatérést követo egy hónap során!
Menjünk el fogorvoshoz és vizsgáltassuk meg a fogainkat! Az egyébként egészségesnek tuno fog hideg éghajlaton komoly fájdalmat okozhat. Legalább az induláskor legyenek jók a fogaink!
Állítsunk össze olyan egészségügyi felszerelést, amely minden lehetséges igényünket kielégíti, ha pedig csoportosan utazunk, bizonyosodjunk meg róla, hogy mindenki a saját igényeinek megfeleloen el van látva! Ha valamelyik társunk nincs megfelelo eronlétben, nem kellene-e esetleg kihagynunk a csapatból? Nehéz döntés ez barátok között, de a felvállalalása hosszú távon jót tehet a csoportnak. Gondolkodjunk el azon is, hogy a csoport minden egyes tagja meg tud-e birkózni a felmerülo nehézségekkel, vállalják-e a kockázatot és a kihívásokat, elég kitartóak-e! Stressz hatása alatt az emberek gyakran ismeretlen oldalukról mutatkoznak meg, ezért a csoportos expedíciót tervezve, az úti társak kiválasztásakor a szurés bizonyos formája elengedhetetlen.
INFORMÁCIÓGYUJTÉS
Sosem tudhatunk eleget a helyrol, ahova menni készülünk. Beszélgessünk olyanokkal, akik már ismerik, olvassunk róla könyveket, tanulmányozzuk az atlaszokat, és gyozodjünk meg róla, hogy megbízható és naprakész térképet viszünk magunkkal! Derítsünk ki minél többet a helyi emberekrol! Mi a valószínubb? Hogy barátságosak és segítokészek, vagy éppen bizalmatlanok az idegenekkel szemben? Léteznek helyi szokások és tabuk? Minél szélesebb köru tudással rendelkezünk az emberek életmódjával kapcsolatosan (különösen a nem nyugati típusú társadalmakat illetoen, ahol az élet sokkal szorosabban kötodik a természethez), annál több szükséghelyzetben felhasználható túlélési ismeretünk lesz. A helyi menedéképítési és tuzgyújtási módszerek, a vadon termo táplálék, a gyógynövények és a vízforrások felfedezése mind-mind a környezet alapos ismeretét feltételezik. Tanulmányozzuk behatóan a térképeinket, már a megérkezés elott legyen képünk a vidékrol, és gyujtsünk minél több ismeretet a területrol (pl. a folyók folyásirányáról és folyási sebességérol, a vízesésekrol, a zugokról, a veszélyes áramlatokról)! Milyen magasak a dombok és a hegyek, mi jellemzi a hegyoldalakat, hó fedi-e a magaslatokat? Milyen irányba futnak a hegygerincek? Milyen növényzettel számolhatunk, milyen fafajok jellemzoek, és foleg merre? Milyen a homérséklet, mekkora a nappali és az éjszakai homérséklet közötti eltérés? Mikor van napkelte és napnyugta? Milyen a Hold állása? Mekkora a dagály mérete, és mikor következik be? Milyen az uralkodó szélirány és mekkora a szélerosség? Milyen idojárásra számíthatunk?
TERVEZÉS
Csoportos expedíció esetén gyakran hívjuk össze a tagokat az utazás céljaival kapcsolatos megbeszélésre! Nevezzünk ki egy-egy személyt egy-egy konkrét feladatra: orvos, tolmács, szakács, speciális felszerelésért felelos személy, jármukarbantartó, sofor, navigátor, és így tovább! Bizonyosodjunk meg róla, hogy mindenki ismeri a felszerelések használatát, és megvannak a szükséges tartalékok - különösen az akkumulátorok, az üzemanyag és az izzók!
Osszuk a projektet szakaszokra: indulás, célok elérése és visszatérés. Egyértelmuen határozzuk meg az egyes szakaszok célját, és dolgozzunk ki idobeosztást! Készüljünk fel olyan vészhelyzetek kezelésére, mint a jármu lerobbanása, megbetegedés vagy sebesültek elszállítása!
A haladási tempó eldöntésekor (foleg ha gyalogosan közlekedünk) ne szabjunk szuk határokat! Jobb, ha alábecsüljük a teljesítményünket, mert így legfeljebb kellemesen csalódunk a terv a túlteljesítésekor. A túlfeszített ütemterv okozta nyomás nemcsak feszültséghez és kimerültséghez, de hibás döntésekhez és indokolatlan kockázatvállaláshoz is vezethet. Ezek a leggyakoribb okai annak, hogy a helyzet egyre rosszabbá válik. Nem vihetjük magunkkal a teljes szükséges vízmennyiséget, utazás közben kell mindig feltöltenünk a készleteket! Az út tervezésében tehát a vízlelöhelyek meghatározó szerepet töltenek be.
Ha már megterveztük az útvonalat, és mindenki egyetértett vele, gondoskodjunk róla, hogy mások is megismerjék, így baj bekövetkeztekor joggal várhatjuk a mentoalakulatot. Ha túrázni indulunk, tájékoztassuk a rendorséget és a helyi hegyimento központot! Ismertessük meg velük a tervünket, és adjuk meg az indulás és a várható érkezés idopontját! Autós túra esetén jelentsük be útvonalunkat az illetékes autóklubnál! Vitorlázás esetén egyeztessünk a parti orséggel és a kikötoi hatóságokkal!
Gondoskodjunk róla, hogy mindig legyen valaki, aki tudja, mikor és mire készülünk, és tájékoztassuk ezeket a személyeket az elore megbeszélt szakaszokról, így ha nem jelentkezünk, egyfajta vészjelzést adunk le számukra. Ebbol a szempontból a hajók és a repülogépek állnak igazán szigorú ellenorzés alatt: késedelem esetén azonnal megindulhat a keresés és az útvonal átvizsgálása, lehetové válik a mentés. Szokjunk hozzá, hogy megosztjuk másokkal, hova készülünk, és mikor tervezzük a visszatérést, vagy mikor érünk a következo állomásra!
FELSZERELÉS
Ha gyalog vagyunk és az összes szükséges dolgot magunknak kell cipelnünk, szinte lehetetlen felkészülni minden eshetoségre.
Gondoskodjunk róla, hogy minden, amit viszünk, megfeleljen a feladatnak, sokoldalúan alkalmazható és eros legyen! Meg kell találnunk az egyensúlyt a dolgok között, amelyek tényleg szükségesek, és azok között, amelyeket szívesen viszünk. Bármilyen kalandra készülünk, figyelembe kell vennünk a veszélyeket és azok elhárításának módjait! Ezt nevezzük a váratlan eseményekre történo felkészülésnek.
Az éghajlat, az idojárás és az évszak egyaránt segítségünkre van annak eldöntésében, hogy mit vigyünk magunkkal, de tennünk kell róla, hogy minden útitársunk képes legyen használni és karbantartani az általunk összeállított speciális felszerelést! Az információgyujtés során szerzett ismeretek segítségével kiválaszthatjuk felszerelésünk darabjait, hozzárendelve oket az adott célokhoz és körülményekhez.
Ruházat
A ruházat helyes megválasztása nagyon fontos. Ha gondosan végezzük, jó eséllyel járunk sikerrel. Az ember trópusi állat: csak úgy tudunk életben maradni, ha úgy teszünk, mintha a trópusokra születtünk volna. Abban a pillanatban, hogy elhagyjuk ezt a területet, testünk számára trópusi környezetet, vagyis ruhát kell biztosítani. A ruházat önmagában nem fut, mindössze a testünk által kibocsátott hot tartja meg.
A mérsékelt égövben a szél és az eso, a szélsoséges éghajlatú területeken (mint a sarkvidékek) a hideg a legveszélyesebb természeti elem az ember számára. Ha a ruházatunk rétegeiben raktározott ho a széí és eso miatt folyamatosan cserélodik, fennáll a kihulés veszélye. Hideg éghajlaton mindennek a kulcsa a réteges öltözködés: ha hidegre fordul az ido, vegyünk fel pulóvert, ha pedig esik, viseljünk esokabátot! Ugyanakkor ha nehéz hátizsák cipelésekor anorákot viselünk, fennáll a veszély, hogy a kabát kilyukad a vállunknál és deréktájékon, a bekerülo víz pedig átnedvesíti a testünket. Ilyenkor a legközelebbi megállás során át kell öltöznünk és további meleg ruhát kell felvennünk.
Meleg éghajlaton nem könnyu megteremteni az egyensúlyt a kényelem és a praktikus viselet között. Mindig fennáll a veszély, hogy a meleg ruhák viselése és a fizikai tevékenység szélsoséges körülmények között túlhevüléshez vezet. Mozgás közben minél kevesebb ruhát viseljünk, és ha melegünk van, ne legyen rajtunk esokabát, mert izzadságunk átáztatja az alsóbb ruharétegeket!
A ruházatnak megfelelo védelmet kell nyújtania, és jól kell illeszkednie testünkhöz anélkül, hogy akadályozna! Melegen és szárazon kell tartania minket, de jó szellozést is kell biztosítania a túlhevülés megakadályozása miatt (ha hidegebbre fordul az ido, bármikor felvehetünk egy újabb ruhát).
A szövetgyártásban az elmúlt években végbement áttörések miatt különösen érdemes megismerni az egyes termékek mellett és ellen szóló érveket. A Gore-tex(tm) pl. kiváló anyag, hiszen szinte lélegzik, így a test szelloztetésével melegen és szárazon tartja a bort, ugyanakkor megvannak a maga korlátai. Az ilyen anyagok ugyanis csak akkor "lélegeznek", ha tisztán tartjuk oket. Amint sár kerül rájuk, és összegyulik rajtuk a por, veszítenek a hatékonyságukból. A Gore-tex(tm) nem eros és strapabíró, ezért vigyázni kell rá. A Gore-tex(tm) legjobb használati módja: csak akkor vegyük fel, ha pihenünk, egyébként széldzsekiben gyalogoljunk vagy másszunk.
A szintetikus anyagok nagyon népszeruek, és bizonyos körülmények között jobbak, mint a gyapjú, a toll vagya pamut. Acipzáraseleju szövetkabátokat könnyu fel- és levenni, viseletuk kényelmes. Széltol védo fajtát válasszunk, mert leggyakrabban erre lehet szükség! Ha hidegebbre fordul az ido, esokabát alatt is hordható, így kiváló hoszigetelést biztosít. Létezik olyan ruházat is, amely a bölények módszerét követve állati borként viselkedik. A mesterséges rostszál belsot széltol védo külso borítja, és ha vizes, búvárruhaként viselkedik. Ezek alkalmasak a hideg-nedves környezetben gyalogláshoz, valamint kiválóak csónakázáshoz, kenuzáshoz és barlangá-száshoz is.
A természetes anyagokkal kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a gyapjú kiváló pulóveranyag, mert még akkor is megtartja a meleget, ha nedves. Hátránya azonban, hogy kinyúlik és nehézzé válik, ezért zokninak nem a legjobb. A toll a legmelegebb és legkönnyebb természetes szigeteloanyag, de amint nedves lesz, teljesen elveszíti homegtartó-képességét.
A pamut olyan, mint a géz, felszív minden nedvességet. Kiváló viselet lehet a trópusokon, de nem célszeru a hideg, nedves területeken.
A lábbeli kiválasztása nagyon fontos, hosszú gyaloglás esetén lábunk kényelmének elsobbséget kell élveznie. Az új bakancsot fokozatosan törjük be! Borünket orvosi szesszel eddzük! Mindezt indulás elott legalább két héttel kezdjük meg!
Rajongók esetében a ruhakiválasztás legfobb szempontja az ár. A katonai boltok foleg a fiatal kalandorok körében népszeruek, mert elsosorban ok szeretik magukat terepruhában mutogatni. Bár az (ex-)katonai felszerelés tényleg jó és olcsó, nem korszeru. A terepszinu vagy sötét ruhák viselésének hátránya az, hogy ha elveszünk, nem vesznek észre bennünket. A katonák azért ilyet viselnek, hogy ne legyenek feltunoek, ez azonban éppen ellentétes azzal, amit civilként bajba kerülve el akarunk érni. A legtöbb túraruha kék vagy narancssárga, némelyik ki is fordítható, így bárhol találjuk magunkat, mindig rendelkezésünkre áll egy a környezettol elüto színu viselet Lehetoségeinkhez mérten a legjobb ruhát vásároljuk meg, és kérjünk tanácsot a szakboltban!
Ne feledjük: sosem az idojárás rossz, hanem a ruhánk!
Hálózsák
Két típusa vásárolható meg: az egyik üreges töltoanyagot, murostokat tartalmaz, a másik (és drágább) tollal van megtöltve. A toll nagyon könnyu, és jobb hoszigetelést biztosit, ha száraz marad. Ha viszont nedves lesz, teljesen elveszti hoszigetelo képességét, és nagyon nehéz megszárítani. Ennélfogva nedves környezetben a murostot tartalmazó hálózsák a jobb választás. Ügyeljünk rá, hogy a hálózsákot ne érje nedvesség, mert ez az alvást is megnehezíti.
Lehet kapni kiváló, szabadban használható Gore-tex,u hálózsákokat. Ezek sátor hiányában is szárazon tartják az embert, hosszú távon azonban nem helyettesíthetik a fozésre és közösségi tevékenységekre is alkalmas sátort. A hálózsákot mindig rakjuk a védozsákba és csomagoljuk be a tartótáskába, hogy a leheto legkisebb helyet foglalja! Tartsuk a hálózsákot tisztán, feküdjünk hálómatracon vagy esokabáton!
Hátizsák
A ruházat és a felszerelés szállításához eros és kényelmes hátizsákra van szükségünk. Anyagi lehetoségeinkhez mérve a legjobbat válasszuk! Eros és szabályozható hevederrel kell rendelkeznie, amely megfeleloen rögzítve van a zsák keretéhez vagy anyagához. A nehéz csomag könnyen kilazíthatja a gyenge hevedereket. Kényelmes derékövnek is lennie kell a hátizsákon. A viselés titka, hogy a súlyt a csípon - testünk legerosebb támaszán - vigyük, ne pedig a vállunkon vagy a hátunkon, mert az könnyen meghúzódhat és elfáradhat. Belso vagy külso keretes hátizsákot válasz-szunk? A belso keret könnyebb, az ilyen hátizsákba egyszerubb pakolni is. A külso keret viszont erosebb, és a súly sokkal egyenletesebb elosztását biztosítja, ami igazán hasznos a problémás vagy nehéz csomagok esetén
- beleértve a beteg vagy sérült ember szállítását is a vészhelyzetekben. A megfelelo külso keret a hátizsákot a test felso részére helyezi, csökkentve ezzel a csípo és a vallak terhelését. Olyat válasszunk, amely helyet hagy a levegonek a hátizsák és a hát között, csökkentve ezzel az érintkezés kiváltotta izzadást! A keret további súlyt jelent, emellett könnyen beleakad a sziklanyúlványokba és ágakba, kissé nehezítve az elorehaladást a suru növényzetu területeken; elonyei azonban mindezt ellensúlyozzák. Végezetül olyan hátizsákot válasszunk, amely eros, vízálló anyagból készült! A belso rész lehetoleg összehúzható legyen, így megakadályozza a víz befolyását és a hátizsák tartalmának kiesését! Az oldalzsebek mindig hasznosak, de biztonsági cipzárral kel! rendelkezniük, nem pedig szíjjal vagy zsinórral, mert az utóbbiak nem tartják erosen a felszerelést. A felszerelés elraiciezése fontos. Ha arra számítunk, hogy vizesek leszünk, csomagoljunk mindent polietilén tasakokba! Úgy pakoljunk, hogy tudjuk, mi hol található, és ügyeljünk arra is, hogy a legeloször szükségessé váló dolog ne a csomag legaljára kerüljön! Valószínuleg a hálózsákra lesz legkésobb szükségünk, ezért ezt tegyük alulra! A sátor kerüljön a csomag tetejére, de rakjuk felülre a nehéz dolgokat is (pl. a rádió adó-vevot)P ezeket sokkal könnyebb ott vinni. Ügyelnünk kell azonban arra is, hogy a csomag ne legyen túl magas, mert eros szélben a magas hátizsákkal sokkal nehezebb egyensúlyozni, és már puszta egyenesen tartása is rengeteg energiát igényel. A tuzhelyet és a fozofelszerelést valamelyik oldalzsebbe helyezzük, így megálláskor könnyen hozzáférhetünk. Ügyeljünk rá, hogy a könnyen öszszenyomódó vagy megolvadó ételek megfelelo tárolódobozban legyenek! Meleg éghajlaton hideg élelmet fogyasszunk, és sok meleg italt készítsünk! Hideg éghajlaton ügyeljünk, hogy sok zsírt és cukrot fogyasszunk! A pontos élelmiszerfajtát saját ízlésünk határozza meg, de összeállításakor megfelelo egyensúly legyen a vitamin, ásványi anyag, zsír, fehérje és szénhidrát között! Vegyük számításba azt az idoszakot is, amíg az adott terület nyújtotta élelmet fogyaszthatjuk! Olyan élelmiszereket tartalékoljunk, amelyek valószínuleg nem lesznek elérhetoek helyben! A GPS (muholdas helymeghatározó rendszer) kiváló eszköz, sok terhet levesz a navigátor válláról. A rendszer tulajdonképpen rádiójeleket fogad a muholdakról, amelyek segítségével meg tudja állapítani aktuális helyzetünket, bárhol is legyünk a világon. Viszonylag könnyu használni is. Fontos megjegyezni, hogy állítólag 95 százalékos pontossággal muködnek, ez azonban csak úgy érheto el, ha a muholdas vételt nem akadályozza semmi (pl. egy faág vagy saját mozgásunk). A jel tisztasága érdekében maradjunk egy helyben, nyílt térenJ Arra is gondolnunk kell persze, hogy ha kizárólag a technikára hagyatkozunk, tompulni fognak alapveto tájékozódási képességeink, és tehetetlenek leszünk, ha az eszköz elromlik vagy elveszik. Ezért nem szabad elfelejtenünk az alapokat! Nézzük a térképet és tájékozódjunk a hagyományos módon, a GPS-t csak saját iránymeghatározásunk helyességének megerosítésére vagy korrigálására használjuk! Ha GPS-t akarunk vásárolni, számos dolgot figyelembe kell vennünk: milyen célra kívánjuk használni (ha gyalogtúrára készülünk, a leheto legkönnyebb és legtömörebb felépítésu berendezést válasszuk); hol kívánjuk használni; szükségünk van-e arra, hogy vízálló legyen (ez általában a nehezebb, extra funkciókkal ellátott modellek jellemzoje). Vegyük számításba az akkumulátorok élettartamát is! A GPS-ek eltéro bonyolultságúak, ezért válasszuk a számunkra legmegfelelobb modellt. A legtöbb készülék képes megjelölni az út során felbukkanó tájékozódási pontokat (vizen ez a keleti és az északi koordináták, szárazföldön táborhelyek vagy hegycsúcsok bevitelét jelenti). Léteznek kényelmesen kezelheto, kézben tartható modellek, sot, némelyiket óra formájúra tervezték. Az árammal muködo berendezések állandó veszélye, hogy akkor hagynak minket cserben, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rájuk. Az akkumulátorok és elemek hamarabb lemerülnek a hidegben, és minél régebbiek, annál kevésbé tartósak. Az akkumulátor újratöltése nagyon nehézkes a vadonban. Ha menet közben helytelenül használjuk oket, a hibás muködés komoly veszélyt jelenthet! A GPS-t nyakunkba akasztva, kabátunk alatt hordjuk! Ezzel csökkenthetjük a károsodás kockázatát, és megvédhetjük az idojárás viszontagságaitól. Soha ne tegyük a hátizsákba és ne hagyjuk a földön heverni! Az útvonal térképes megtervezésekor jelöljünk ki szembetuno helyeket amelyek vészhelyzetben találkozási pontként szolgálhatnak! Szabályos idoközönként határozzunk meg ilyeneket, lehetoleg a túra minden egyes órájában. Vigyük be ezeket a GPS-be is, amely ezután mindig a helyes irányt fogja mutatni! Ha bevittük az adatokat, a GPS információt fog szolgáltatni arról, hogy hol vagyunk ezekhez a pontokhoz viszonyítva, illetve megmutatja, hogy melyik irányban találhatóak. Rádió adó-vevö A távoli helyekre tervezett hosszú expedíciók során nélkülözhetetlen a rádió adó-vevo. Általában drágák, de megérik az árukat. Ha nem engedhetünk meg magunknak adó-vevoket, magát az expedíciót sem engedhetjük meg. Olyan modellt válasszunk, amelynek - igényeinkhez igazodva - a leheto legkevesebb csatornája van! A többcsatornás készülékeknél ugyanis fennáll az a veszély, hogy a használója összezavarodik és sorozatosan rossz csatornát választ. Válasszunk egy csatornát az általános feladatokkal kapcsolatos beszélgetésekhez, amelyet mindenki meghatározott idobeosztás szerint használ. Válasszunk ki egy sürgosségi csatornát is, amelyet csak vészhelyzetben használunk, így senki nem fogja zavarni a vételt. Ha a parti orséggel, erdofelügyelettel stb. fogunk együttmuködni, elotte ellenorizzük, hogy az adó-vevonk kompatibilis-e az o készülékeikkel, és jegyezzük meg, melyik a vészhelyzetben használatos csatorna (a 16-os). A BBC World Service frekvenciájának ismerete szintén hasznos lehet. Tartsuk adó-vevonket biztos helyen ideális esetben viheti egy útitársunk, de hátizsákba lehetoleg ne tegyük! Különösen nagy csoportok esetén fontos, hogy elore megtervezzünk egy reggeli és esti bejelentkezésbol álló jelentkezési ütemtervet. A bejelentkezési ütemterv meghatározza a bázison adó-vevot kezelo személyeket is, így könnyen megvalósítható a kétirányú kapcsolattartás. Bizonyosodjunk meg róla, hogy a kiválasztott frekvenciák muködnek azon a területen, ahova készülünk, és arról is, hogy a csapatban van legalább két olyan ember, aki ismeri az adó-vevo használatát! A terepen mozgó összes csapatnak kapcsolatban kell állnia a bázissal. Mindannyiuknak kapniuk kell egy hívójelzést és frekvenciát, továbbá a hívások idejét meghatározó táblázatot.
Beszéljük le a csapatokat arról, hogy a bázist kikerülve kommunikáljanak egymással, mert ellenorzés hiányában nagy zavar keletkezhet! Hagyjunk szüneteket az üzenetek leadása között, hogy ne zavarjuk egy másik állomás adását! Mindannyian szómenést kapunk, ha adó-vevon beszélünk, úgyhogy 2 kapcsolat létesítése elott írjuk le, amit mondani szeretnénk. Legyen nálunk ceruza és papír, hogy jegyzeteket készíthessünk, utasításokat adhassunk! így lerövidíthetjük az adást és kímélhetjük az akkumulátort.
NE FELEDJÜK: ÜTEM
Ütem - Ne beszéljünk úgy, mint egy robot!
Tempó - Beszéljünk lassan!
Erosség - Beszéljünk halkan!
Magasság - A hétköznapinál magasabb hangon beszéljünk, és foneti kusan betuzzük a helyneveket!
Esténként adjunk helyzetjelentést a bázisnak pozíciónkról, teljesítményünkrol és késobbi terveinkrol. Reggelente kérjünk naprakész idojárásjelentést, óraegyeztetést és egyéb információkat a bázistól. Egy déli hívással pozíciónkat erosíthetjük meg.
NE FELEDJÜK:
A jelek gyengék a meredélyeken és völgykatlanokban, jó vétel magas területeken és vízparton érheto el.
Az expedíció veszélyes szakaszaival birkózva bizonyára szeretnénk, ha a bázis további hívásokat is fogadna, hiszen igy vészhelyzetben segítséget kérhetünk, amelyre azonnali választ kapunk.
Két egymást követo hívás elmaradása esetén vésztervnek kell életbe lépnie. Ezt a bázis akkor is veszélyként kezeli, ha minden rendben van, csak egyszeruen nem tudunk kapcsolatot létesíteni. Térjünk vissza az utolsó jelentett helyszínre (vagy maradjunk ott), és várjuk meg, míg újra létrejön a kapcsolat Ha tényleg bajba kerülünk, a bázis tudni fogja, hol voltunk utoljára és hova szándékoztunk menni. Ezt az útvonalat követni tudja a mentoalakulat.
Mobiltelefon
A mobiltelefon a század egyik legnagyszerubb találmánya. Vészhelyzetben akár életet is menthet. Ha az expedíció során a kedvezotlen idojárás vagy az áldozatok elszigetelt helyzete miatt az adó-vevo nem használható, a mobiltelefon segítségével még mindig lehet riasztani. Egyszer egy csapat az Everesten a hegycsúcs elérését követo leereszkedés során bajba került. Többször megpróbálták értesíteni az alaptábort, mindannyiszor sikertelenül. A csapatvezeto mobiltelefonon felhívta a feleségét Hongkongban, és elmondta neki a helyzetüket. A no aztán riasztotta Kathmandut, ahonnan riasztották az everesti alaptábort, és megkezdodhetett a mentés.
Némelyik telefon jobb a többinél, ezért nem árt utánanézni egy-két dolognak. Alapveto, hogy külföldre indulás elott ellenorizzük az adott szolgáltató hálózatának lefedettségét. Egy telefont mindig hagyjunk az autóban, hiszen szükség esetén nagyon értékesnek bizonyulhat, emellett a szivargyújtóval fel tudjuk tölteni az akkumulátort, ha van megfelelo adapterünk. A töltés a vadonban gondot okozhat, úgyhogy okosan használjuk a telefont. A rádióktól és telefonoktól kisebb teljesítményt igényel a vétel, mint az adás, ezért intézzük el a hívást, majd várjunk a válaszra! Akkor se essünk kétségbe, ha nem hallunk semmit! Minden egyes elektronikus eszköznek ellensége a víz és a pára. Elképzelheto, hogy csak a vevo rész nem muködik, az adó rész viszont igen. Minden órában próbálkozzunk rövid hívásokkal! Ne adjuk fel, bármikor veheti valaki a jelünket! Ha megerosítést kaptunk a mentoalakulat elindulásáról, tartsuk telefonunkat vételkészültségben!
Magasságméro
Hegyvidéki túrákra magasságmérot magunkkal vinni igazán jó ötlet. A magasság meghatározása és rögzítése segítségünkre lehet annak megállapításában, milyen vertikális szintvonalon vagyunk, és az milyen távol esik a hegygerinctol vagy a csúcstól.
Vészhelyzetben sosincs elegendo felszerelésünk. Persze jó, ha van nálunk GPS, telefon stb., de boldogulhatunk ezek nélkül is, ha tudunk rögtönözni és alkalmazkodni. Sajátítsuk el az alapokat, a technológiát csak megerosítésként használjuk, teljes egészében ne hagyatkozzunk rá! A kapcsolattartás a legfontosabb, kapjon elsobbséget! Mindenhol biztonságban vagyunk, ha tudunk a külvilággal kommunikálni.
A legtöbb túlélokrol szóló történet alapja a rossz tájékozódás: valaki(k) eltéved(nek). Mindig számítsunk a legrosszabbra, és kérdezzük meg magunktól, vajon készen állunk-e!
NE FELEDJÜK:
A dolgok kedvezotlen alakulása nem más, mint egy rossz helyzethez vezeto eseménysor. Az idojárás egyre rosszabb, a rádió adó-vevo összetört, a mobiltelefon elveszett, két embernek sérülései vannak, elfogyott a víz stb. Soha ne adjuk fel! Ha felkészültek vagyunk, biztos, hogy boldogulni fogunk!
Jármu
A gépjármuvek speciális beállításokat és átalakításokat igényelnek, ha extrém körülményekkel és/vagy nagy magasságokkal kell megbirkózniuk. Teljes köru átvizsgálásra van szükség, hogy egészen biztosak lehessünk benne: jármuvünk kiváló állapotban van. Kellenek pótalkatrészek, tartályok a pótüzemanyagnak és a víznek, de sor kerülhet akár a jármu szerkezetének, motorjának stb. módosítására is (lásd Gépjármüvek az Éghajlat és terepviszonyok fejezetben).
Hajó és repülogép
Függetlenül attól, hogy önállóan vagy kereskedelmi szolgáltatást igénybe véve utazunk, a vészintézkedésekre fokozottan ügyelnünk kell. A hajózási és repülési hatóságok megkövetelik az utasok tájékoztatását ezekrol. A szabályok ismerete akár életmento is lehet.
Amikor felszállunk a fedélzetre, a repülogép személyzete megmutatja a vészkijáratokat, és elmondja a teendoket vészhelyzet esetén. A hajón sor kerülhet mentocsónak-gyakorlatra, és tájékoztatást kapunk arról is, szükség esetén hogyan hagyjuk el a hajót.
A repülogép legbiztonságosabb része a farok leheto legtávolabbi pontja. Zuhanáskor ez gyakran letörik, a legtöbb túlélo mégis itt szokott helyet foglalni. Ha kisrepülogéppel utazunk, mindig érdeklodjünk a pilótánál az útról: meddig fog tartani, milyen területek felett repülünk. Ügyeljünk a részletekre - vészhelyzetben fontosak lehetnek!
A VÁRATLAN
Hogyan készülhetünk fel valamire, amire nem is számítunk? Még a várt nehézségekre és veszélyekre is elég nehéz felkészülni: mekkora esélyünk lehet akkor, hogy készen álljunk egy teljesen ismeretlen csapásra? Ilyenek a rögtön eszünkbe jutó katasztrófák: a hajótörés, a repülogép-szerencsétlenség vagy a kényszerleszállás egy ismeretlen és problémás területen.
Nos, éppen emiatt készült el ez a könyv. Léteznek speciális szakkönyvek (pl. a hegymászásról, a vitorlázásról, a barlangászásról, a sivatagról, a dzsungelról, a sarkvidéki területekrol), amelyek elolvasása a területre utazás elotti elokészületek fontos része lehet. Ami viszont ennél is
fontosabb, hogy olyan ismeretek egész skálája álljon a rendelkezésünkre, amelyet mindenféle helyzetben alkalmazhatunk. Olyan gondolkodásmódot kell kialakítanunk, amely lehetové teszi, hogy ismereteinkre hagyatkozva megtaláljuk a megoldást az adott problémára. így készülhetünk fel a váratlan eseményekre.
Ez azonban még nem minden. Felszerelkezhetünk ugyanis néhány apró tárggyal, amelyek megsokszorozhatják esélyeinket, mert biztosítják számunkra a túlélés néhány alapveto szükségletét, így akár a kudarcról a siker javára is billenthetik a mérleg nyelvét. Ezeket a tárgyakat egy zsebbe vagy táskába csúsztatott apró tartóban bárhova magunkkal vihetjük. Ez a mi túlélocsomagunk. Vészhelyzetben igazán boldogok leszünk, hogy állandóan magunknál tartottuk.
Bár a kés és a túlélési táskába tartozó tárgyak (lásd késobb) nagyobb méretuek (tehát sokkal nagyobb valószínuséggel hagyjuk oket otthon), azért még kelloen praktikusak ahhoz, hogy utazáskor övre akasztva magunkkal vigyük oket.
Ezek a felszerelések olyan alapot biztosítanak, amely nélkül ugyan rögtönözni még mindig tudunk, viszont a kezdeti elonyünk elveszik.
TÚLÉÍLOCSOMAG
Néhány kulcsfontosságú tárgy teljesen megváltoztathatja a túlélésért folytatott harcot. Gyujtsük össze az itt felsorolt dolgokat! Együtt is könnyen elférnek egy kisméretu tartóban (mondjuk egy kisméretu, fém dohánytárolóban), szinte észrevétlenül hordhatjuk oket az anorákunk zsebében. Szokjunk hozzá, hogy ezek mindig nálunk vannak! Ne válasszunk nagyobb tárolót, hiszen az kényelmetlen lenne, és esetleg akkor hagyjuk otthon, amikor igazán szükségünk lenne rá! Sokaknak, akik maguk sodorják a cigarettájukat, van ilyen dohánytartójuk, a miénk azonban sokkal hasznosabb, mert akár az életünket is megmentheti.
Az összes tárgynak benne kell lennie csomagban (ezt igazolja a tapasztalat), de persze adott helyzetben az egyik hasznosabb lehet, mint a másik: pl. a horog nagyon hasznos a dzsungelben, de a sivatagban haszontalan.
Fényesítsük ki a fedél belsejét, hogy tükörszerü, visszatükrözodo felületet kapjunk, majd - hogy vízálló legyen - tekerjük át egy réteg ragasztószalaggal (a), amelyet könnyen eltávolíthatunk és cserélhetünk! A késobbiekben se feledkezzünk meg a dobozról! Ellenorizzük rendszeresen a tartalmát, cseréljünk ki minden romlandót (pl. a gyógyszereket és a gyufát)! Az összes gyógyszerre írjuk rá a használatát, adagolási módját és a lejárati idejét, hogy idoben ki tudjuk oket cserélni. A doboz üres helyeit vattával béleljük ki! A vatta megakadályozza a tárgyak zörgését, és tuzgyújtásnál is hasznos lehet. Az életben maradás alapfeltétele a tuz, amelyet négyféle eszköz segítségével gyújthatunk.
Gyufa (1)
A vízálló gyufák hasznosak, de nagyobb méretuek a hagyományos bárhol meggyulladó (azaz nem biztonsági) gyufáknál, amelyeket úgy tehetünk vízhatlanná, hogy fejüket olvadt gyertyaviaszba mártjuk. Helytakarékosságból törjük le minden gyufaszál végét! Sokkal könnyebb tüzet gyújtani gyufát használva, mint bármilyen más módszerrel, de ne pazaroljuk oket: csak akkor használjuk, ha más módszerek nem vezetnek eredményre! Egyszerre csak egyet vegyünk ki a dobozból, és azonnal zárjuk vissza a fedelét! A tartót soha ne hagyjuk nyitva, és ne hagyjuk a földön heverni!
Gyertya (2)
Tuzgyújtásnál éppúgy megfizethetetlen, mint világításkor. A becsomagoláshoz faragjuk négyzet alakúra. Ha faggyúból készült, vészhelyzetben zsírként fogyasztható, vagy használható sütésre is - ilyenkor azonban elobb bizonyosodjunk meg róla, hogy valóban faggyú-e, mert a paraffinviasz és néhány más gyertyafajta nem eheto. A faggyú - különösen a meleg éghajlaton - rosszul viseli a tárolást
Kovako (3)
A kovako nedvesen is jól használható, és akkor is lehet vele tüzet gyújtani, ha már kifogytunk a gyufából. Megmunkált, tuzesiholó acéllal ellátott kovát vásároljunk! Nagyítóüveg (4)
A közvetlen napfény segítségével gyújtható vele tuz, de hasznos a szálkák és csípések keresésekor is.
Tu és cérna (5)
Több tüt válasszunk, köztük legalább egy nagyon nagy lyukút, amelybe ín és más durvább cérnák is belefuzhetoek! Eros cérnát válasszunk, és tekerjük a tuk köré!
Horog és horgászzsinór (6)
Különbözo horgok gyujteménye kis dobozban vagy csomagban. Tegyünk mellé néhány hasított ólomnehezéket is! Ne feledjük, kis horoggal nagy-és a kisméretu halakat egyaránt lehet fogni, nagy horoggal viszont csak nagyméretueket! Legyen nálunk minél több horgászzsinór, madárfogásnál is hasznát vehetjük!
Iránytu (7)
Világító zsebirányture van szükségünk. Ellenorizzük, hogy le tudjuk-e olvasni róla az irányokat, mert néhány kisméretu iránytu igen zavaros! A legjobb a folyadékkal töltött változat, ellenorizzük azonban, hogy nem szivárog, nem buborékos, és tökéletesen muködo-e! A mutató könnyen rozsdásodik. Bizonyosodjunk meg róla, hogy a forgócsapján van és szabadon mozog!
Béta-fény (8)
Mindössze apró pénzérme méretu, fényt kibocsátó kristály, amely kiválóan alkalmas a térkép tanulmányozására a sötétben, de csaliként is hasznos
- drága ugyan, viszont szinte örök életu.
Csapdádról (9)
Lehetoleg sárgaréz drót, megteszi egy 60-90 cm-es darab. Tartsuk meg csapdának, de más túléléssel kapcsolatos probléma megoldását is jelentheti.
Fürészszál(10)
Általában a két végén fogantyúként szolgáló nagy gyurukkel ellátva kapható - ezek túl nagy helyet foglalnak el, úgyhogy távolítsuk el oket! Ha használni kell a furészt, a fogantyúk fafogókkal helyettesíthetoek. Vonjuk be zsírréteggel, hogy megakadályozzuk a rozsaásodást és a törést! A furészszállal még viszonylag nagy fákat is ki tudunk vágni.
Orvosi felszerelés (11)
A felszerelésünk tartalmát az határozza meg, miket tudunk használni. A gyógyszereket légmentesen záródó tartóba csomagoljuk, és béleljük ki vattával, hogy a tabletták ne zörögjenek!
Fájdalomcsillapító: Gyenge, mérsékelt fájdalmak enyhítésére. A kodeinfoszfát kiváló a fog-, fül- és fejfájásra. ADAGOLÁS: hatóránként egy tabletta, szükség szerint. Mellékhatásként székrekedést okoz, így hasmenéses esetekben is alkalmazható. Gyermekek, asztmások és májrendellenességben szenvedok nem szedhetik.
Bélnyugtató: Akut és krónikus hasmenés kezelésére. A legkedveltebb az Immodium. ADAGOLÁS: kezdetben két kapszula, majd minden laza székelés után egy tabletta.
Antibiotikum: Általános fertozések kezelésére. A Tetracyclin még penicillinérzékenység esetén is alkalmazható. ADAGOLÁS: egy 250 mg-os tabletta naponta négyszer, öt-hét napon át. Vigyünk magunkkal egy teljes kezelésre elegendot! Szedésekor kerüljük a tejet, a kalcium- és vaskészítményeket, valamint más alumínium-hidroxidot tartalmazó gyógyszereket! Antihisztamin: Allergiára, rovarcsípésekre és szúrásokra (gyógyszer által kiváltott kedvezotlen reakció esetén is segíthet). Nagy-Britanniában a Piri-tont, az USA-ban a Benadrylt javasolják.
(Magyarországon a Claritine, a Daedalon és a Zyrtec a legismertebbek - aszerk.) A Piriton mellékhatása az álmosság, ezért gyenge altatóként is hasznos. Ne haladjuk meg a javasolt dózist, és ne szedjük alkohollal!
Vízfertotleníto tabletták: Szennyezett víz esetén használatos!
Malária elleni tabletták: Nélkülözhetetlen a maláriás területeken. Kálium-permanganát: Öntsük a vízbe, és keverjük addig, amíg az elegy élénk rózsaszín nem lesz! A mély rózsaszínu oldat fertozésgátló hatású, a piros pedig a gombás betegségek, pl. a lábgomba kezelésére szolgálhat.
Orvosi pengék (12)
Legalább ketto különbözo méretu szike, amelyekhez szükség esetén fából készíthetünk nyelet.
Szárnyas kapcsok (13)
A sebek széleinek összetartására szolgálnak.
Sebtapaszok (14)
Lehetoleg vízálló fajtájút vigyünk magunkkal több méretben! Kisebb horzsolásokhoz és vágások tisztán tartásához használjuk. Elvágva szárnyas kapocsként is használható (lásd Sebek összevarrása az Egészség fejezetben).
Óvszer (15)
Kiváló víztartály, 1 liter víz tárolására alkalmas.
TÚLÉLOTÁSKA
Az autóba, a hajóra vagy a repülore ne több részre választva csomagoljuk a felszerelésünket! Pakoljunk túlélotáskába! Ez túl nagy ahhoz, hogy túJélodobozunkhoz hasonlóan a zsebünkben hordjuk, de fontos, hogy olyan helyen tartsuk, ahonnan könnyen elérhetjük. Ha gyalogolunk, ne a hátizsákban, inkább övünkre csatolva vigyük!Tartalmaznia kell tüzeloanyagot, élelmiszert, túlélozsákot és jelzofelszerelést - mindezt egy csajkába csomagolva! A csajka (amellett, hogy fozoedényként használható) védi a felszerelést. Ha valamilyen folyadékra vagy néhány falatra vágyunk, a túlélotáska rögtön kézné! van, szükséghelyzetben pedig a felhasználható elso tartalékokat tartalmazza. A leheto leghamarabb pótoljunk mindent, amit egy hétköznapi túra során elhasználunk!
A táskának vízállónak kell fennie, és el kell férnie benne egy csajkának. Biztos, ki nem oldódó kapocs-csalt övön viseléshez pedig megfelelo, eros rögzítéssel kell rendelkeznie. Ne feledjük, a táska életmento eszközöket gyufát, szilárd tüzeloanyagot és jelzorakétákat tartalmaz! Kezeljük odafigyeléssel!
Csajka
Könnyu és eros fémbol, alumíniumból készül. Használható fozoedénynek, de megvédi a belehelyezett felszerelést is.
Tüzeloanyag
Legjobb a saját tartójában tárolt tömör tüzeloanyag-kocka (1). Használjuk takarékosan, ha a fatüzelés nem megfelelo! Kiváló gyújtósként szolgál. A tartót szétnyitva állítható edényállványt alkothatunk (2). A széthajtott tartó egyaránt védi az égo tüzelot és minket.
Elemlámpa
Kisméretu, kevés helyet foglaló, ceruza formájú elemlámpát pakoljunk be (3)! Az elemeket tárolhatjuk benne, de a pólusokat cseréljük meg, így ha az elemlámpa véletlenül bekapcsolódik, az elem akkor sem merül le! A lítiumelemek különösen tartósak.
Jelzorakéta
A jelzorakéta (4) különösen kis távolságból keltheti fel mások figyelmét. Vigyünk magunkkal piros és zöld minirakétákat (5), valamint egy gyutacsot
(6) (ne legyen nagyobb egy töltotollnál)! Ha szükséges, egyszeruen vegyük ki, és csavarozzuk rá a rakétára (7)! Oldjuk ki a rakétát, és tartsuk karnyújtásnyi távolságoan az ég felé! Húzzuk meg a ravaszt! Nagyon óvatosan használjuk, és takarékoskodjunk vele! A figyelem felkeltésére alkalmazzuk [lásd Megmenekülés).
Jelzolap
Nagyjából 30 cm x 2 m nagyságú, fluoreszkáló anyagból készült szalag vagy esik, amely vészhelyzetben figyelemfelkeltésre szolgálhat (/ósc/Jeladás a Megmenekülés fejezetben). Egy csík kihelyezése azonnali segítségkérést jelent.
Gyufák
Csomagoljunk egy vízálló tartóba minél több gyufát, hiszen soha nem lehet nálunk elég belole. Az egymásnak dörzsölodés meggyújthatja a nem biztonsági gyufákat, ezért azokat óvatosan csomagoljuk el!
FözofeSszerelés
Egy meleg italnál semmi sem dobja fel jobban a társaságot. Csomagoljunk teaport, tejes- és cukroszacskókat (9)! A tea oltja, a kávé fokozza a szomjúságot!
Életem
Ha közvetlenül a természetbol kell táplálékot szereznünk, legnehezebben a zsírhoz tudunk hozzájutni, amely többletkalóriája miatt is helyet érdemel felszerelésünkben. Tubusos vaj, zsír és speciális kisütött vaj (10) egyaránt kapható. A szárított húsdarabok (11) táplálóak és laktatóak ugyan, ízük viszont nem túl jó. A csokoládé (12) hasznos, viszont nehéz tárolni. Sót (13) mindenképpen vinnünk kell! Ennek leghatékonyabb módja a sótabletta, de az elektrolitpor (amely vitamint, sót és egyéb szükséges ásványi anyagokat is tartalmaz) még ennél is jobb.
Túlélözsák
A nagyméretu, körülbelül 2 m x 60 cm nagyságú polietilén zsák hidegben akár életet is menthet. Vészhelyzetben bújjunk bele, hogy csökkentsük a hoveszteséget! Ugyan a páralecsapódás átnedvesíti, de azért melegen tartja a testet. Még ennél is hasznosabb a visszavero anyagból készült hoszigetelo zsák, amely amellett, hogy melegen tart, a páralecsapódás problémáját is megoldja.
Túlélési napló
Készítsünk írott naplót minden eseményrol! Ne bízzunk az emlékezetünkben! Jegyezzük fel, hogy melyek az eheto növények, és milyen más, fogyasztásra alkalmas vagy alkalmatlan élelmet találtunk!
KÉSEK
A kés megfizethetetlen eszköz a túlélésért folytatott harcban. A komoly túrázó mindig hord magánál legalább egyet A kés ugyanakkor veszélyes, fegyverként is használható eszköz. Repüléskor mindig át kell adnunk oket a személyzetnek, ez hozzátartozik a repülogép-eltérítések megelozéséhez. Sose vegyük elo feszült vagy kínos helyzetben!
A kés kiválasztása
A többpengés, összecsukható kés hasznos eszköz, de ha csak egy kést viszünk magunkkal, mindenképpen erosebb, több célra használható
pengét válasszunk, amellyel minden felmerülo feladat - a favágástól kezdve az állatnyúzáson át a zöldségapritásig - hatékonyan és kényelmesen megoldható! Némelyik kés markolatába iránytut építettek, de olyan is akad, amelynek markolatában üreget alakítottak ki a túlélési felszerelés számára. Az ilyen késeket ki kell zárnunk, mert az üreges markolat eltörhet, az iránytu pedig könnyen elvesztheti pontosságát, ha a kést keményebb fa vágására használjuk. Ha ilyen kést veszítünk el, egyben elveszítjük túlélo-felszerelésünket is! Sokkal jobb tehát, ha a felszerelést külön táskában, az övünkön vagy a tartójában visszük.
NE FELEDJÜK: CSAK ANNYIT ÉRÜNK, AMENNYIT A KÉSÜNK. A kés annyira fontos túlélési felszerelés, hogy mindig élesen, használatra készen kell tartanunk! Csak rendeltetésszeruen használjuk! Soha ne dobáljuk fába vagy földbe! Tartsuk tisztán! Ha egy ideig nem akarjuk használni, tegyük olajjal megkenve a tokjába!
Ha felfedezoútra indulunk a környéken, mindig ellenorizzük a késünket! Ennek magától értetodoen, reflexszinten kell történnie, különösen akadályokkal teli terep leküzdése után! Zsebeink és tárgyaink folyamatos ellenorzésének automatikus muveletsorrá kell válnia.
Összecsukható kés
Az összecsukható kés igazán értékes lehet, feltéve, hogy összecsukott állapotban elég szoros és nem nyílik ki. Mindig vigyünk egyet magunkkal! A famarkolatú kés általában praktikusabb: nem csúszkál izzadt tenyerünkben, sot, ha a markolat egyetlen fadarabból készült, kevesebb vízhólyagot okoz, mint a többi markolattípus.
Az ideális markolat (a): egyetlen, lekerekített fadarab. A kés markolattüskéje keresztülmegy a fán, amely a markolattüske végéhez van rögzítve. Ha a markolat esetleg letörik, a markolattüskét ruhába csavarhatjuk, vagy madzagot tekerhetünk rá. A (b) típusú markolat mindössze szegecselve van a markolattüskéhez, így könnyen vízhólyagot okozhat. A (c) típusú markolat nagy erokifejtés mellett eltörhet a szegecselésnél, a rövid markolattüske pedig megnehezíti a markolat helyettesítését. A tokon (d) lennie kell egy eros kapocsnak és övhuroknak.
Parang
Ez a nagy, ívelt pengéju, hosszú, éles kések maláj neve. Ahhoz túl nagy, hogy hétköznapokon is magunkkal hordjuk, de a vadonban kiváló eszköz lehet.
A legjobb parang famarkolatos, teljes pengehossza 30 cm, súlya legfeljebb 750 gramm, pengéje a legszélesebb pontján 5 cm. Az ívelt penge favágáskor maximális erokifejtést tesz lehetové. A penge boven az ujjak elott ér véget, így védelmet.nyújt nekik. A paranggal nagy fákat is ki tudunk vágni, ami menedék- és tutajépítésnéí különösen hasznos lehet.
A parang pengéje három részbol áll: a (b) látja el a fa és csont aprításának nehéz feladatát, az (aj finomabb, bornyúzásra használatos, a (c) pedig még faragásra és más finomabb munkákra is alkalmas. Az (a) és (c) részre könnyu vigyázni. A (b) rész éles ugyan, __.
A tokon a porong biztonságos tárolása érdekében eros rögzítésnek és övhuroknok kell lennie. Némelyik tok elején a fenöko tárolására szolgáló zseb található.
NE FELEDJÜK: Mindig fennáll a veszély, hogy a penge kivágja a tok oldalát! A pa-rang tokból történo kihúzásakor a tokot SOHA ne az él felöli oldalán fogjuk (a)! Ez nagyon veszélyes! A tokot a PENGE ÉLÉTOL TÁVOL ESO RÉSZEN FOGJUK MEG!
A kés élesítése
Eszközeinket bármilyen homokkövei élesíthetjük - a legjobb a szürke, agyagos homokko. A kvarc ugyan ritkább, de szintén jó. Gránit is használható. Dörzsöljünk össze két kodarabot, hogy simák legyenek! Kétoldalú -az egyik oldalán durva, a másikon sima felületu - ko a legmegfelelobb, ezt tegyük a tok oldalán lévo zsebbe! Tüntessük el az egyenetlenségeket a durva felülettel, majd a sima oldalt használva finomítsuk a felszínt! Olyan élezést kell kialakítanunk, amely hosszú ideig képes jól vágni, és nem csorbul könnyen.
A penge élesítésekor tartsuk a markolatot a jobb kezünkben. Körkörös, az óramutató járásának megfelelo mozdulatokat végezzünk, miközben bal kezünk ujjhegyeivel állandó nyomást fejtünk ki a pengére, lefelé nyomva a késtIA szöget próbáljuk megtartani! A kö legyen nedves!A pengére kerülo kodarabok jelzik az élezés aktuális szögét. Miközben lenyomva tartjuk a pengét, ne rán tsuk magunk felé, ez ugyanis egyenetlenséget eredményez. A finomélezéshez csökkentsük a kifejtett nyomást! A penge másik oldalát az óramutató járásával ellentétes irányban élesítsük!
A penge oldalnézetbol: (a) túl hegyes, ezért hamar elkopik, (b) megfelelo, (c) túl finom, ezért hamar kicsorbulhat
SZEMBESÜLÉS A KATASZTRÓFÁVAL
A katasztrófával szembesülve könnyen elhagyjuk magunkat, összeom-lunk, és elmerülünk az önsajnálatban. Annak azonban semmi értelme, hogy feladjuk, vagy homokba dugjuk a fejünket, remélve, hogy mindez csak egy rossz álom, amely nemsokára elmúlik. Nem fog elmúlni, sot, ezzel a hozzáállással minden egyre rosszabb lesz. Csak a konstruktív magatartás menthet meg minket!
Egy egészséges jói táplált ember teste nagyon sok gyurodést elviselhet, ha van önbizalma. Az elszánt ember még betegen vagy sérülten is meg tudja valósítani a szándékát, és látszólag megoldhatatlan helyzetekben is felül tud kerekedni. Ahhoz azonban, hogy ez sikerüljön, számos dolgot le kell küzdenünk!
MEGPRÓBÁLTATÁSOK_
A túlélésért folytatott küzdelem mind testileg, mind lelkileg nyomás tart minket A következo megpróbáltatások némelyikén, akár mindegyikén felül kell emelkednünk:
- félelem és kétségbeesés, 1
- fájdalom, betegség, sérülés,
- hideg és/vagy forróság,
- szomjúság, éhség, fáradtság,
- alváshiány,
- unalom,
- magány és elszigeteltség.
Vajon meg tudunk ezekkel birkózni? Mert meg keli!
Az önbizalom megfelelo gyakorlat és stabil tudás eredménye. Még a kényszerhelyzet (azaz "túlélési helyzet") elott fel kell építenünk magunkban. Maga a tény, hogy olvassuk ezt a könyvet, már jelzi az önmagunk felkészítésére tett elhatározás valamilyen szintu meglétét - és ez az igazi kezdet. Az önbizalom lehetové teszi számunkra a félelem, az unalom, az elszigeteltség és a magány elviselését.
A fizikai eronlét fontos szerepet kap. Minél fittebbek vagyunk, annál valószínubb, hogy életben maradunk. Eleinte talán nem lesz idonk aludni, mert elobb biztos menedéket keli teremtenünk, de az is megeshet, hogy veszélyes körülmények közt kell hosszasan menetelnünk. Ne akkor derüljön ki, hogy alvás nélkül nem bírjuk, amikor már rá vagyunk kényszerítve! Már most bizonyítanunk kell önmagunk elott, mégpedig gyakorlás segítségével. Fejlesszük magunkban a fáradtság és az alváshiány leküzdésének képességét
A víz és élelem megszerzéséért meg kell dolgoznunk: így tudjuk csak eluzni az éhséget és a szomjúságotl A megszerzésük viszont nagyon kifáraszthat minket, így szükségünk lesz megfelelo menedékre, ahol pihenhetünk és erot gyujthetünk.
A fájdalom és a láz olyan jelzések, amelyek sérülésre vagy a fizikai eronlétünkkel kapcsolatos problémára hívják fel a figyelmünket-
Önmagában még egyik sem veszélyes, ugyanakkor mindketto zavaró és kellemetlen. A fájdalom irányítható és legyozheto, mert ez mindössze egy biológiai funkció, amelynek célja a sérült testrész védelme, használatának megakadályozása. Ezt a jelzést azonban képesek vagyunk figyelmen kívül hagyni a veszély, a további sérülés és a halál megelozése érdekében.
Többszörös törést elszenvedett emberek - akik bizonyára meghaltak volna, ha a külso tényezokben bízva egy helyben fekszenek - nagy távolságokat voltak képesek vánszorogva megtenni az elszigetelt területrol odáig, ahol segítségre találtak.
A koncentráció és az intenzív törekvés egy idore tényleg képes megszüntetni vagy csökkenteni a fájdalomérzetet Ugyanakkor fontos, hogy a sérüléseket a leheto leghamarabb ellássuk. Ne feledjük, akár egy kisebb seb vagy hólyag figyelmen kívül hagyása is súlyos gondokhoz vezethet a késobbiekben!
ALAPVETO SZÜKSÉGLETEK
A fennmaradás, a túlélés legfontosabb feltételei: élelem, tuz, menedék, víz. A fontossági sorrendet az határozza meg, éppen hol vagyunk. A sivatagban a víz áll az elso helyen, míg a sarkvidékeken a menedék és a tuz jelenti a legfobb problémát. A fontossági sorrend felállítása az elso lépés az életben maradáshoz.
Egy egészséges ember nagyon hosszú ido alatt hal éhen, mert a szervezet fel tudja használni a tartalékait. A szél, az eso és a hideg azonban még a mérsékelt övi éghajlaton is végzetes lehet, a sarkvidékek jeges vizében pedig percek alatt beáll a halál. A legritkább esetben lesz az étel elsodleges szempont. A szélsoséges éghajlaton vagy homérsékletben a menedék számít a leggyakoribb szükségletnek - nemcsak a fagyos sarkvidékeken, vagy a perzselo sivatagban, de a hegyoldalon köd fogságába esett túrázók számára is. Ehhez szorosan kapcsolódik a tuz iránti igény.
A vizet a modern világban legtöbben magától értetodonek vesszük. Any-nyira megszokott és magától értetodo a csap megnyitása, hogy el sem gondolkodunk rajta egészen addig, amíg a szélsoséges szárazság vízkorlátozásra nem kényszerít bennünket. A túlélok a tengeren vagy árvizet követoen - annak ellenére, hogy víz veszi oket körül - kétségbeesetten kutatnak ivóvíz után. Számos olyan hely létezik, ahol - hacsak nem esik az eso - nem áll rendelkezésre vízforrás. víz
A víz az élet alapja. Mindenki élete ettol függ, minden élolényben megtalálható. Egy átlagos ember étel nélkül három hétig képes életben maradni, folyadék nélkül azonban mindössze három napig. A víz a legfontosabb dolog. Keresésével soha ne várjunk készleteink kiürüléséig! Rakjuk el a meglévo vizet, és a leheto leghamarabb keressünk vízlelohelyet, lehetoleg édes folyóvizet (bár minden víz fertotlenítheto forralással vagy vegyi tisztítással)!
Az emberi test 75 százaléka víz. Hutofolyadékként szolgál (állandó homérsékleten tartja a testet), szüksége van rá a vesének a káros anyagok megsemmisítéséhez, egyben - valamiképpen - vezetoje vagy motorja az idegingereknek is. A testben tárolt folyadék mennyisége azonban véges. Az elvesztett folyadékot pótolni kell, ellenkezo esetben az egészségünk károsodik, a teljesítményünk romlik.
Vízveszteség
Az ember átlagosan napi 2-3 liter vizet vészit - az árnyékban piheno ember vízvesztesége kb. 1 liter. Csupán a légzéssel is vesztünk folyadékot, a légzés és verejtékezés miatti veszteséget csak fokozza az erokifejtés mértéke és a homérséklet. A hányással és hasmenéssel járó betegségek tovább növelik a veszteséget. A kiemelkedoen fontos vízegyensúly megtartása érdekében ezt vagy vízzel, vagy az élelemben tárolt folyadékkal pótolni kell.
MIT TEGYÜNK, HOGYNE VESZÍTSÜNK FOLYADÉKOT?
A folyadékvesztés minimalizálása érdekében kövessük a következo óvintézkedéseket:
- Kerüljünk minden erokifejtést! Csak pihenjünk!
- Ne dohányozzunk!
- Ne hevüljünk túl! Maradjunk az árnyékban! Ha nincs árnyék, feszítsünk ki árnyékoló felületet!
- Ne feküdjünk meleg talajon vagy átforrósodott felületen!
- Ne együnk, vagy csak a leheto legkisebb mennyiséget! Ha nem áll a rendel* kezesünkre víz, a folyadékot a létfontosságú szerveinktol vonjukmeg az étel megemésztéséhez, tovább fokozva a kiszáradást. Legnehezebben a zsír emésztheto, lebontásához rengeteg folyadék szükséges.
- Ne igyunk alkoholt! Ennek lebontásához szintén a létfontosságú szervektol vonjuk meg a folyadékot.
- Ne beszéljünk, az orrunkon lélegezzünk, ne a szánkon keresztül!
Vajon meg tudunk ezekkel birkózni? Mert meg kell!
VIZNYERES
Legeloször a völgyek alján keressük, hiszen a víz természetes körülmények között ide folyik. Ha nincs szembetuno vízforrás vagy tó, keressünk zöld növényzetet, és próbáljunk meg ott ásni! Valószínuleg közvetlenül a felszín alatt találunk vizet, amely a kiásott üregben összegyulik. Még a vízmosásokban és kiszáradt folyóágyakban ásva is felfedezhetünk felszín alatti forrásokat , különösen, ha kavicsos területrol van szó. Hegyekben a sziklák között, hasadékokba szorult vizet keressünk!
Tengerparton ássunk a tenger maximális vízszintje fölé (különösen ott, ahol homokdunék is vannak), mert jó eséllyel találunk 5 cm vastagságú édesvízréteget, amely leszivárog, és a nehezebb, sós víz tetején úszik. Elképzelheto, hogy kicsit sós, de azért iható. Ahol a parti sziklák a tengerbe torkollnak, kutassunk buja növényzet - akár páfrány vagy moha - után a sziklák törésében, és valószínuleg találunk vízesgödröt vagy forrást.
Ha nem találunk édesvizet, a sósviz még mindig lepárolható (/ásd Lepárlás a Nap segítségével és Desztillálás ebben a fejezetben). _
FIGYELEM!
Legyünk óvatosak az olyan tavak mentén, amelyeket nem vesz körbe zöld növényzet, vagy állatcsontok szegélyeznek! Elképzelheto, hogy vegyi anyag szennyezte a földet a felszínhez közel. Keressünk a tóparton olyan ásványokat, amelyek a lúgosság jeleit mutatják! A TAVAK VIZÉT MINDIG FORRALJUK FEL! A sivatagokban elofordulnak lefolyás nélküli tavak, amelyek sós vizuvé váltak. Vizüket fogyasztás elott le kell párolni!
A harmat és az eso összegyulése
A talajt szennyezo, fejlett ipari országok okozta savas esotol nem kell félnünk, az esovíz mindenhol iható, csak össze kell gyujteni. Használjunk minél nagyobb gyujtoterületet, és minden lehetséges tárolóba vezessük le a vizet! Földbe ásott és agyaggal kibélelt üregben hatékonyan foghatjuk fel, de ügyeljünk arra, hogy mindig le legyen fedve! Ha nincs víz tárolására alkalmas anyag nálunk, összegyujtésére fémlapot vagy fakérget is használhatunk. Ha kételkedünk az összegyujtött víz tisztaságában, forraljuk fel!
A napközben meleg, éjjelente hideg levegoju éghajlatokon nagy meny-nyiségu harmatra számíthatunk. A fémtárgyakra lecsapódott harmatot lenyelhetjük vagy lenyalhatjuk.
A ruházatunk segítségével felitathatjuk a vizet, majd szükség esetén kifacsarhatjuk az anyagból. Ennek egyik módja, hogy lábunkra és bokánkra tiszta ruhát tekerünk, majd keresztülgyalogolunk a nedves növényzeten. A vizet aztán kiszívhatjuk vagy kicsavarhatjuk a ruhákból.
AZ ÁLLATOK MINT A VÍZJELTOL
ÉGHAJLAT ÉS TEREPVISZONYOK Továbbhaladás
HLKLHM
Beíegséghordozók
GOMBÁK
CSAPDÁK ÉS AZ ÁLLATOK CSAPDÁVAL TÖRTÉNO ELEJTÉSE
Madarak elkészítése
TUZ
Hulladékégeto
TEHER RÖGZÍTÉSE
ÚTKÖZBEN
Artériás vérzés
Ápolás/elkülönítés
ÉLETBEN MARADÁS VÍZEN
Légi keresés
Kitörés
AZ ÁLLATOK MINT A VÍZJELTOL
Emlosök
A legtöbb állat rendszeresen igényli a vizet. A legelo állatok általában a vízhez közel tartózkodnak (bár olyan is akad köztük, amely több ezer kilométert tesz meg a száraz évszak elol menekülve), mert hajnalban és alkonyaikor inniuk kell. A vadcsoportok útvonala gyakran a vízhez vezet, kövessük oket! A húsevo állatok hosszú ideig kibírják ivás nélkül. Az elejtett állatokból folyadékot is nyernek, így nem feltétlenül jelzik a vízlelohelyeket.
Madarak
A maggal táplálkozó madarak (mint a pinty vagy a galamb) soha nem tartózkodnak távol a víztol. Hajnalban és alkonyaikor isznak. Ha egyenesen és alacsonyan repülnek, vizet keresnek. Éppen ivásból visszatérve tele vannak vízzel, ezért fáról fára repülve, gyakori pihenoket tartva haladnak. Kövessük a madarak irányát, és mi is találni fogunk vizet.
A vízimadarak nagy távolság megtételére képesek anélkül, hogy megáll-nának enni vagy inni, ezért jelenlétük nem feltétlenül jelent közeli vizlelö-helyet. A héja, a sas és más ragadozó madarak szintén nyernek folyadékot áldozataikból, így nem tekinthetoek megbízható kalauznak a vizforrások keresésekor. Hüllok
Nem jelzi ka vizet Összegyujtik a harmatot, illetve a zsákmányukból nyernek folyadékot, de anélkül is sokáig bírják.
Rovarok
Megbízhatóan jelzik a vizet, különösen a méhek: legfeljebb 6,5 kilométerre távolodnak el fészküktol vagy kasuktól, viszont nem isznak rendszeresen. A hangyák élete is a vizen alapul. A fán felfelé haladó hangyacsoport azt jelzi, hogy a közelben kis mélyedésekben összegyult víz található. Hasonló kis vízgyujtok még a száraz területeken is fellelhetoek. A legtöbb légy (különösen a színjátszó, zöld testu európai légyfajta) a víztol legfeljebb 90 m távolságban tartózkodik.
Emberi nyomok
Általában kúthoz, fúrólyukhoz vagy vízgödörhöz vezetnek. Elképzelheto, hogy ezeket cserjék vagy sziklák borítják a párolgás csökkentése érdekében. A "fedot" mindig helyezzük vissza!
NE FELEDJÜK: INKÁBB A FELESLEGES VEREJTÉKEZÉST KERÜLJÜK, NE A VÍZZEL SPÓROLJUNK!
Fia be kell osztanunk a vizet, csak kortyolgassunk] Fia már hosszú ideje gyalogolunk szomjasan, és hirtelen vízre találunk, ne legyünk mohók! Eloször csak kortyolgassuk! A túl nagy kortyoktól egy kiszáradt ember hányhat, így akár többet is veszíthet az értékes folyadékból!
LEPÁRLÁS
Áfák és növények a földbol gyujtik a nedvességet ám egy fa gyökere akár 15 m-re vagy még mélyebbre is lenyúlhat, ez pedig már elérhetetlen a számunkra. Ne is próbálkozzunk vele, hagyjuk, hogy a fa szivattyúzza fel nekünk a vizet: kössünk muanyag zacskót egy leveles ág végére! A levelek párologtatása a zacskóban cseppfolyósodáshoz vezet.
Egészséges növényzetet suru ágotválasszunk! A fánazocskó szója legyen magasabban, egyik sarka pedig iogjon lefelé, hogy összegyüjthesse a cseppfolyósodon kipórolgást!
Bármilyen növényzet fölé helyezett polietilén sátor a párolgás miatt folyadékot gyujt össze, amely ahogy khül, csep pfoiyósodik a muanyagon. Függesszük fd a sátor csúcsát, vogy támasszuk meg egy k/párnázott bottolI Ne engedjük,, hogyolevélzet hozzáérjen a sátor oldalaihoz, mert ez elterelné a vízcseppeket amelyeketolul, muanyag barázdás csatornákban kell összegyujtenünk.
Még a levágott levélzet is bizonyos fokig használható, ha nagy muanyag zacskóba helyezve felmeiegitjük. Kövek segítségévei
akadályozzuk meg, hogy a levélzet érintkezzen o zacskó óljával, de ne hagyjuk a le-vélzetet magával a zacskóval sem érintkeznií Köveket használva feszítsük ki! A tetejét kipórnázott bottal támasszuk meg! A zacskót helyezzük enyhébb lejtore, hogy a lepárlás eredménye lecsoroghasson a gyujtohelyre! Ha a levelek mór nem termeinek folyadékot, cseréljük ki oket frissre!
Lepárlás a Nap segítségével
Ássunk egy körülbelül 90 cm átméroju és 45 cm mély árkot! Tegyünk egy dobozt a közepére vízgyujtonek, majd fedjük be a gödröt kúp formában egy muanyag lappal! A nap hoje megnöveli a levego és az alatta lévo talaj homérsékletét, így pára képzodik. Ahogy a levego telítodik, víz csapódik le a muanyag alsó oldalára, amely végül a tárolóba csöpög. Ez különösen a sivatagban hatékony, de alkalmazható mindenhol, ahol napközben meleg, éjjel hideg van. A muanyag a levegonél sokkal gyorsabban hul, eros csepp-folyósodást indítva meg. Ennek a lepárlónak 24 óra alatt legalább 55 cmJ vizet kell összegyujtenie!
A lepárló csapdaként is muködik. A rovarokat és a kisebb kígyókat vonzza a muanyag. Lecsúsznak a kúpon, vagy bemásznak alá, beleesnek a gödörbe, és nem tudnak onnan kimászni.
A nap segítségével muködo lepárló arra is alkalmas, hogy tiszta vizet desztilláljunk a mérgezo vagy fertozött folyadékból.
A muanyag közepére tegyünk követ, hogy o cseppek szabadon csordogálhassanak az óljára. Ko vagy más nehezék segítségévei rögzítsük a széleket, és tartsuk meg a kúp formát! Rögzítsük a dobozt, hogy a csapdába esett élolények ne tudják feldönteni!
Ho ven rá lehetoség, vezessük el a vizet egy csovel alacsonyabb szintre a lepárló mozge-táso nélkül.
FIGYELEM!
VIZELET ÉS TENGERVÍZ
Egyiket se igyuk meg, soha! Ugyanakkor desztillálás útján mindkettobol nyerheto ivóvíz, sot, a tengervíz maradéka sóval is ellát minket.
Desztillálás
A desztillálóeszközök részei a mentotutajok felszerelésének, de magunk is készíthetünk hasonlót Folyadékok desztiHálásához valami laboratóriumi lombikhoz hasonlót kell készítenünk! Rakjunk csövet egy vízzel teli, fedett tartóedény tetejére, majd tegyük az edényt a tüzreJ A cso ellenkezo végét vezessük egy zárt gyujtoedénybe, amelyet egy másik tárolóedényben helyezzünk el! így hideg borítást képezünk a kifolyó pára köré, gyorsítva a lehulést és a goz lecsapódását Bármilyen csobol - akár a csomagok merevítoelemeibol is - elkészíthetjük ezt az eszközt A vízpára vesztés elkerülése érdekében a csatlakozásokat vegyük körbe sárral vagy nedves homokkal!
Vezessünk ki csövet egy szennyezett vagy sós vízzel - akár vizelettel - teli fedett edénybol majd kezdjük ef forralni! A másik végét vezessük o nap segítségével muködo lepárló a(á! Esetleg nehezékkel ellátott fémlemezzel vogy fokéreggel is te fedhetjük az eo'én yt! Még a vizesedény fölött elhelyezett, levélbol készült tölcsér is segíthet o gozt a csobe irányítani.
Víz nyerése jégbol vagy hóból
Jobb jeget olvasztani, mint havat, mert a jégbol nagyobb mennyiségben, gyorsabban, kevesebb ho felhasználásával nyerhetünk vizet: kb. kétszer annyit, fele annyi hovel. Ha mégis havat vagyunk kénytelenek melegíteni, az edénybe eleinte csak kis mennyiséget helyezzünk, majd fokozatosan adjunk hozzá egyre többet! Ha ugyanis túl sok havat teszünk az edénybe, az alsó réteg elolvad, de ezt rögtön magába szívja a felette lévo hóréteg. Az alsó réteg helyén pedig üreg képzodik, amely aztán elégeti az edényt. A hó alsóbb rétegei szemcsésebbek a felszínen lévonél, jobb minoségu vizet eredményeznek.
Víz nyerése tengesi Jégfe(c)!
A tengeri jég - legalábbis amíg el nem öregszik - sós, tehát alkalmatlan a fogyasztásra. Minél frissebben fagyott meg, annál sósabb. Az új tengeri jég egyenetlen körvonalú, színe tejfehér. A régi jég kékes, sarkai az erózió hatására lekerekedtek.
Jó víz a kék jégbol nyerheto: minél kékebb és simább, annál jobb. Óvakodjunk azonban az olyan régi jégtol, amelyet akár a legkisebb mennyiségben is só borít!
VÍZ NYERÉSE NÖVÉNYEKBOL
mm
Vízgyujtok
A kehely alakú növények, valamint a trópusi fákon parazitaként élo bromé-liák (az utóbbiak a leveleik közti hézagokban) gyakran képesek összegyujteni a vizet.
A bambusz is sokszor raktároz vizet üreges csomóiban. A régi, sárga hajtások nagyobb valószínuséggel tartalmaznak folyadékot. Rázzuk meg ezeket, és ha halljuk bennük a vizet ejtsünk minden csomó alján bemetszést és ürítsük ki a bennük lévo folyadékot!
A húsevo növények szoktak a leggyakoribb példaként szerepelni a vizet felfogó és megtartó növényekre. Szurjük meg a vizet a tartály fogságába esett rovarok és szennyezodések eltávolításához!
A banánfák családjába tartozó uutazók fájau (vagy"utazókpálmája',)l azaz o Ravenala ma-dagoscariensis akár 1 -2 liter vizet is raktározhat levélszárai tövében.
Kúszónövények
A kúszónövények érdes kérge és kb. 5 cm vastag hajtásai hasznos vízforrások lehetnek. Azt azonban magunknak kell kitapasztalnunk, hogy melyik kúszónövény tartalmaz vizet, mert nem mindegyik leve iható, sot - némelyik nedve kifejezetten mérgezo lehet! A mérgezo fajták száruk elvágásakor ragadós, tejszeru folyadékot bocsátanak ki, úgyhogy legközelebb biztosan nem kísérletezünk velük. Igazán csak folyamatos próbálkozás és sok kudarc után érhetünk el eredményt, ezért érdemes az utunkba akadó összes fajtát letesztelni.
Némelyik kúszónövény borrel érintkezve irritációt okoz, ezért jobb, ha a folyadékot a szánkba csöpögtetjük, és magából a hajtásból nem próbálunk kiszívni semmit. A legjobb egy tárolóba gyujteni a folyadékot.
Vizet nyerhetünk a kúszónövénybol, ha kiválasztjuk egyik szárát és követjük felfelé: érjük el a leheto legnagyobb magasságot, majd ejtsünk rajta mély vágást! Ezután vágjuk le a szárat a földhöz közel, és csepegtessük a vizet a szánkba vagy a tárolóedénybe! Ha már nem csöpög belole több, vágjunk le egy részt az aljából, fejtsük le ismét a folyadékot, és ezt mindaddig folytassuk, amíg a szár teljesen ki nem ürül! Elsoként ne a szár aljátvágjuk le, mert így a folyadék a hajszálereken keresztül felszökik a szárba!
Gyökerek
AzTetraeera alnifolia (a "vízifa" Ausztráliában), az Acacia coriacea ("sivatagi tölgy") és az Eucalipytus opaca ("vérfa") gyökerei a felszínhez közel helyezkednek el. Húzzuk ki a gyökeret a földbol, és vágjuk fel 30 cm-es darabokra! Távolítsuk el a kérget! Szívjuk ki a gyökérbol a nedvességet, vagy hántsunk le belole darabokat, és ezeket összeszorítva tartsuk a szánk fölé!
A leghasznosabb sivatagi gyökereket nem könnyu megtalálni tapasztalt személy segítsége nélkül. Az ausztrál bennszülöttek felismerik pl. a futball-labda formájú, hagymaszeru gyökerekbol kihajtó apró gallyakat, amelyek akáréletmentoek is lehetnek - ha viszont senki nem mutatta meg, hogyan lehet rájuk találni, nem érdemes a keresésükre vesztegetni energiánkat és eszközeinket.
Pálmák
Az ernyo-, a kókusz- és a nipapálma egyaránt könnyen iható, édes folyadékot tartalmaz. A folyadék kinyeréséhez hajlítsunk le egy virágos szárat, és vágjuk le a végét. Ha kelloen keskeny darabot vágtunk le, a szárban a folyadék 12 óránként megújul, lehetové téve ezzel több mint napi egy liter összegyujtését. A nipapálmák (vagy mangrovepálmák) torol hajtanak, ezért a földön állva tudunk dolgozni, viszont a többi fajta kifejlett egyedeire fel kell másznunk a virágzó levél eléréséhez.
A kókuszdióban lévo tej jelentos mennyiségu vizet tartalmaz, ugyanakkor az érett kókuszdió nedve eros hashajtó, amelybol ha túl sokat iszunk, a bevittnél akár több folyadékot is veszíthetünk.
Kaktuszok
A kaktusz gyümölcse és törzse egyaránt tartalmaz vizet, de nem mindegyik kaktusz folyadékát biztonságos elfogyasztani: az óriáskaktusz, más néven Saquarro pl. kifejezetten mérgezo. Óvakodjunk a kaktusz tüskéinek érintésétol, mert azok eltávolítása nagyon nehéz (különösen a finom, hajszálvékony tüskéké), a borben maradva pedig gennyedzo sebet eredményeznek.
Az Echinocactus grusoni, azaz az óriás sünkaktusz [lásd Sivatagi növények az Élelem fejezetben) akár a 120 cm-es magasságot is elérheti, és az Egyesült Államok déli részétol egészen Dél-Amerikáig megtalálható. Nagy erofeszítést igényel átvágni kemény, tüskékkel borított külsejét.
A legjobb megoldás, ha levágjuk a tetejét, és a belsejébol kihasítunk egy darabot, majd kiszívjuk a tartalmát. Nyomkodjuk a húst a növényben, majd kanalazzuk ki a folyékony nedvet. Az íze változó: lehet semleges, de akár keseru is. Az átlagosan 100 cm-es hordókaktuszból kb. egy liter tejszeru nedv nyerheto (ez természetesen kivételt jelent a tejszeru folyadékot termelo növények elkerülésére vonatkozó szabály alól).
A Mexikóban, Arizonában és Kaliforniában honos Soquarro vagy Szaguarokaktusz (Carnegiea gigantea) 5 m magasra no, és nagy mennyiségu, ám mérgezo folyadékot tartalmaz. A folyadékot gyujtsük össze, és helyezzük a nap segítségével muködo lepárlóba, hogy a hideg éjszaka alatt párologni kezdjen és összesürüsödjön!
Az Opuntián (más néven fügekaktuszon) nagy, fülszeru kidudorodások találhatóak, ovális alakú gyümölcse éretten piros vagy aranyszínu. Nagy tüskéitol - a többi kaktuszhoz képest - könnyen megvédhetjük magunkat. Mind gyümölcse, mind "fülei" tartalmaznak folyadékot
Ą11 NYERÉSE ÁLLMOKBÓL
Az állatok látószerve vizet tartalmaz, amelyet a szem kiszívásával vonhatunk ki.
Minden hal tartalmaz iható nedveket Különösen a nagy halak gerince mentén található jelentos mennyiségu édesvíz. Ezt úgy csapolhatjuk le, hogy a halat vízszintesen tartva kibelezzük, és eltávolítjuk a gerincét. Ezután
- ügyelve rá, hogy ki ne löttyintsük - igyuk meg a folyadékot!
Ha ilyen nagy szükségünk van a vízre, vigyázzunk, hogy a hal húsában lévo többi folyadékot ne szívjuk ki, mert az fehérjében gazdag, így megemésztéséhez szervezetünk vizet fog elvonni.
A sivatagi állatok szintén folyadékforrásként szolgálhatnak. Ausztrália északnyugati részén a nagy aszályok idején a bennszülöttek sivatagi békát keresve beásnak a száraz, sekély mélyedésekbe, mert a sivatagi béka is azért ássa be oda magát, hogy huvösen tartsa testét és életben maradjon. Ezek az állatok testükben vizet táróinak, amelyet ki lehet préselni belolük. só
A só az ember életben maradásának másik alapfeltétele. Az átlagos táplálkozás napi 10 gramm só bevitelét jelenti. A baj akkor kezdodik, ha gyorsabban ürül ki belolünk, mint ahogy pótolni tudjuk. Testünk az izzadság és a vizelet távozásával sót veszít, ezért minél melegebb éghajlaton tartózkodunk, annál nagyobb a veszteség. A testmozgás tovább növeli a veszteséget.
TUDNIVALO
A sóhíány elso tünetei az izomgöres, a szédülés, a hányinger és a fá ság. Ezeket úgy orvosolhatjuk, ha fél liter vízben feloldunk egy csipetnyi sót. Túlélési csomagunknak tartalmaznia kell sótablettát. Törjük össze, majd oldjuk fel megfelelo mennyiségu vízben! Ne nyeljük le egészben a tablettát, mert gyomorpanaszt okozhat és károsíthatja a veséket.
Mi történik, ha nincs nálunk só, vagy kifogyott a készletünk? A tengerparton vagy a tengerben rengeteg sós víz áll rendelkezésünkre, fél liter sós víz pedig kb. 15 gramm sót tartalmaz. Ebben a formában azonban ne igyuk meg! Boven hígítsuk édesvízzel! A tengervíz lepárlásával sókristályt nyerhetünk.
A só utánpótlása szárazföldön ennél sokkal nehezebb. Azokon a területeken, ahol állattenyésztéssel foglalkoznak, elképzelheto, hogy találunk szarvasmarhák számára kihelyezett ún. nyalatókat - ebben az esetben viszont valószínuleg közel vagyunk a civilizációhoz, és nem alakul ki sóhiány. Minden állatnak szüksége van sóra, ezért megfigyelve oket akár természetes sóforrásra is bukkanhatunk. Afrika egyik részén pl. az elefántok a sötét barlang veszélyes mélységével is megküzdenek csak azért, hogy sót nyaljanak le az oldalairól.
Só nyerheto bizonyos növényekbol is. Észak-Amerikában a legjobb sóforrás a hikorifa gyökere, Délkelet-Ázsiában pedig a nipapálmáé használható hasonló célra. Fozzük a gyökereket, míg az összes víz el nem párolog, és fekete sókristály csapódik ki!
Ha közvetlen sóforrás nem áll rendelkezésünkre, közvetett módon kell beszereznünk, mégpedig az állatok vérébol. A vért soha ne pazaroljuk el, jelentos ásványianyag-forrás.
-2-
STRATÉGIA
Legyen szó akár kisebb balesetrol vagy óriási katasztrófáról (mindketto teremthet életveszélyes helyzetet), mindig ugyanazok az elvek és a gyors gondolkodás lehet csak a segítségünkre.
Mivel általánosan alkalmazható, alapveto túlélési stratégiákról van szó, eloször a különfajta kisebb autóbalesetek során követendo eljárásmódokkal fogjuk oket szemléltetni.
Ugyanezzel a megközelítéssel vizsgáljuk késobb a nagyobb szerencsétlenségeket is, konkrétan egy hatalmas légikatasztrófa példáján keresztül. Ilyen körülmények között a túlélo sokkal nagyobb valószínuséggel találja magát ismeretlen környezetben, miközben hosszabb idot kénytelen eltölteni nagyobb közösségben.
STRATÉGIA
A jó tervezés és a megfelelo elokészületek mellett túléloként képesek lehetünk az életünket fenyegeto nehézségek és veszélyek leküzdésére. Az életünket veszélyezteto legtöbb eshetoségre fel tudunk készülni, mindennel azonban nem számolhatunk. Készen kell állnunk a gyors reakcióra váratlan veszély esetén, de közben ésszeruen és reálisan kell kezelnünk a lehetséges katasztrófákat. Nem szabad pánikba esnünk, pedig ilyen körülmények között ez könnyen megesik az emberrel. Mindig a helyzetnek megfeleloen kell eljárnunk!
Néha az ütközés (vagy más baleset) minden elojel nélkül történik meg
- attól a pillanattól kezdve viszont, hogy tudatosult bennünk, valami történni fog, az ösztönös reakciók akár életmentöek is lehetnek. Bizonyos helyzetekben egészen hosszú ido telik el a lehetséges katasztrófa észlelése és bekövetkezte között. A pánik talán ekkor a legveszélyesebb.
Ahogy a köd - szinte megszüntetve a látótávolságot - körülvesz minket a hegyoldalon, könnyen elveszíthetjük a tájékozódóképességünket A legtöbben pánikba esnek, mert úgy érzik, csapdába kerültek. Meggondolatlanul kezdenek el cselekedni, és ezzel növelik a veszélyhelyzetet, pedig már rég a lehetoségeket kellene mérlegelniük, és megfelelo menedék után kellene nézniük, ahol várakozhatnak a körülmények kedvezobb alakulásáig. Mi azonban maradjunk nyugodtak annak biztos tudatában, hogy képesek vagyunk kezelni a helyzetet! Ezzel nemcsak arra leszünk képesek, hogy átlássuk a szituációt, de meglátjuk az esetlegesen kínálkozó egyéb megoldásokat is!
Vannak elore jelezheto helyzetek, amelyek megoldásának ismerete csökkenti a veszélyt Jegyezzük meg ezeket a módszereket, mert életmentöek lehetnek] Nagy lélekjelenlétet igényelnek (pl. a vízben süllyedo autóban várni legjobb pillanatot a meneküléshez), de tapasztalaton alapuló, biztos alapelvek. A legtöbb veszélyhelyzet megoldása azonban rögtönzésen alapul, amelyhez a körülmények megfelelo ismeretére van szükség.
A katasztrófa olyan helyzetet teremthet, amelyet egyedül kell megoldanunk, de esetleg annyira komoly szerencsétlenség is történhet, amelyben egy kontrolálhatatlan tömeg közepén találjuk magunkat.
Jelentos különbség van a gépjármubalesetek és a légikatasztrófák között, de a szélsoséges esetek jól szemlélteik: bármekkora is a katasztrófa, mindig ugyanarra a találékonyságra és ismeretet-készséget elohívó képességre van szükségünk. MINDKÉT helyzettipus élet és halál kérdése - függetlenül attól, hány embert érint!
AUTÓBALESET TÚLÉLÉSE
A FÉK MEGHIBÁSODÁSA
Ha a fék vezetés közben meghibásodik, váltsunk sebességet, és használjuk a kéziféket. Több dolgot kell egyszerre csinálnunk: vegyük le a lábunkat a gázpedálról, kapcsoljuk be a vészvillógót, nyomkodjuk gyorsan a féket (hátha érintkezik), kapcsoljunk vissza a sebességváltóval, és használjuk a kéziféket! Ne rántsuk meg a kéziféket, finom mozdulatokkal kezdjük, majd fokozatosan húzzuk be egyre erosebben, amíg meg nem állunk!
Ha minderre nincs idonk, vegyük le a lábunkat a gázpedálról, és kapcsoljunk vissza a sebességváltóval, majd húzzuk be a kéziféket - de NE TELJESEN, hacsak nem vagyunk biztosak abban, hogy nem csúszunk meg!
Keressünk vészútvonalat, találjuk meg a helyet, ahol letérhetünk az útról! Ez lehetoleg puha földsánc, vagy emelkedoben végzodo kanyar legyen!
Ha így sem uraljuk a sebességünket (pl. egy meredek lejton), a sebesség csökkentése érdekében irányítsuk az autót oldalról korlátnak vagy falnak! Használjuk az elottünk haladó autót önmagunk megállítására, de menjünk a leheto legóvatosabban! Használjuk a vészvil lógót, dudáljunk, és villogtassuk fényszórónkat, hogy az elottünk haladó jármu vezetojét figyelmeztessük a veszélyre!
Ütközés
Ha az ütközés elkerülhetetlen, maradjunk a helyzet urai, és igyekezzünk másokban és magunkban is a leheto legkevesebb kárt tenni! Próbáljuk meg úgy elkerülni a hirtelen megállást, hogy valami rugalmasnak ütközünk! A falnál jobb a kerítés, a fánál jobb néhány facsemete. Végállomásnak mindegyik megteszi, de a fa és a fal talán életünk utolsó állomása is lehet egyben.
A biztonsági öv (amely számos országban kötelezo) megakadályoz minket abban, hogy kirepüljünk a szélvédon. Ha viszont NEM vagyunk bekötve, jobb, ha nem próbálunk meg ellenerot kifejteni az ütközéskor. Néhány kivételes esetben muködik ugyan az ellentartás, általában azonban nem jelent mást, mint hogy ütközéskor testünk akkor is halad tovább, amikor az autó már megállt Ilyenkor az ellentartás még több sérülést okozhat, mint ha hagyjuk magunkat becsapódni, mert a karambolkor bekövetkezo sebességcsökkenés még eroteljesebb hatást gyakorol a testünkre. Kulcsoljuk karunkat a fejünk köré, hogy meg tudjuk védeni, és hajoljunk el oldalra a kormány elol, miközben az ütközési pont FELÉ lendítjük magunkat! Mindezt nehéznek tunik végrehajtani, de ütközéskor a kormánykerék olyan, mint egy mellkasunk felé tartó faltörö kos.
A hátsó ülésen helyet foglaló utasok hasonlóan védjék a fejüket, és támaszkodjanak az elso ülések háttámlájához!
Kiugrás az autóból
NE ugorjunk ki mozgó autóból, hacsak nem szikla vagy nagyobb szakadék felé tart, és a becsapódást nem élnénk túl! Nyissuk ki az ajtót, kapcsoljuk ki a biztonsági övét, majd gömbölyödjünk össze, fejünket irányítsuk erosen a mellkasunk irányába, szorítsuk össze a lábunkat és a térdünket, könyökünket nyomjuk erosen az oldalunkhoz, kezünket a fülünkhöz, majd hajlítsuk be a derekunkat! Guruló mozdulattal hagyjuk el az autót! Ne fejtsünk ki ellenerot a talajjal szemben, ne védekezzünk a végtagjainkkal, földet érve maradjunk összegömbölyödve és guruljunk, amíg meg nem állunk!
AUTÓ A VÍZ ALATT
Lehetoleg a süllyedés elott hagyjuk el az autót, hiszen a kocsi nem merül el azonnal - eltart egy ideig, amíg megtelik vízzel. Az autóra kívülrol ható víznyomás miatt az ajtót nagyon nehéz kinyitni, úgyhogy ha tudjuk, inkább tekerjük le az ablakot, és másszunk ki azon! Nagy lélekjelenlétet igényel végrehajtani mindezt a "csobbanás" kiváltotta sokk és döbbenet állapotában, de ha gyerekek is vannak az autóban, lehet, hogy ki tudjuk oket segíteni az ablakon. Értékeinket ne próbáljuk meg kimenteni!
Ha rém voltunk elég gyorsak, minél hamarabb HÚZZUK FEL az ablakot, állítsuk fel a gyerekeket, a csecsemoket pedig tartsuk a teto felé! Kapcsoljuk ki a biztonsági övét, és figyelmeztessünk mindenkit az ajtók mellett, hogy a kezüket tartsák a kilincsen! Az esetleges automata vagy központi zárakat azonnal kapcsoljuk ki! Elképzelheto ugyanis, hogy a víztol nem muködnek megfeleloen. Ekkor még ne próbáljuk kinyitni az ajtókat!
Ahogy vízzel telik meg a belso tér, a levego a teto alatt reked. A benti víznyomás szinte kiegyenlíti az autóra kívülrol ható víznyomást. Ha az autó már nyugalomba került és csakhamar megtelik vízzel, figyelmeztessünk mindenkit, hogy vegyen mély lélegzetet, nyissa ki az ajtót, és ússzon felfelé, miközben engedi ki a levegot! Az ugyanazon az ajtón át távozóknak meg kell fogniuk egymás kezét! Ha elottünk száll ki valaki, tartsuk vissza addig a levegot!
ÓVINTÉZKEDÉS: Mindig a vízzel párhuzamosan, ne merolegesen parkoljunk! Ha mégis a víz irányába kell parkolnunk, hagyjuk az autót hátramenetben és húzzuk be a kéziféket (ha a víznek háttal kell parkolnunk, egyes sebességben hagyjuk a sebességváltót és húzzuk be a kéziféket)!
AUTÓ A VASÚTI SÍNEKEN
Ha az autónk automatikusan muködtetett vasúti átkelohelyen robban le, tegyük az autót sebességbe, és az indítómotor segítségével rángassuk biztonságos helyre! Ez a módszer kézi váltóval muködhet, automatával viszont nem. Ha vonat közeledik, hagyjuk el az autót, vigyük a gyerekeket és a gyengéket biztonságos helyre. Tartsunk kello távolságot (kb. 45 m boven elegendo), mert ha a vonat nagy sebességgel közlekedik, nagy távolságra röpítheti az autó darabjait.
Ha viszont nem látunk vonatot, vagy nagyobb távolságot is belátunk, meg kell próbálnunk megakadályozni az ütközést! Ha az autót meg lehet mozdítani, toljuk le az összes sínrol, hiszen nem tudhatjuk, melyiken jön vonat! Ha van vészjelzo telefon, figyelmeztessük a váltókezelot a kialakult helyzetrol! Ha nincs telefon, induljunk el a vonat irányába a sin mentén! Biztosan álljunk a talpunkon (a nagysebességu vonatoknak eros a menetszele), és a vonat vezetojét figyelmeztessük egy rongyot, vagy bármilyen szines ruhadarabot lengetve! Ha a vonat vezetoje megfeleloen végzi a munkáját, tudni fogja, hogy olyan keresztezodéshez közelít, ahol fokozottan kell figyelnie!
IÉGIKATASZTRÓFA
A repülogép-szerencsétlenség, illetve a problémás terepre történo kényszerleszállás eredményezi a legszörnyubb katasztrófahelyszínt. Ilyen bárhol megtörténhet, ezért nem tudunk felkészülni a konkrét helyzetre.
A repülogép személyzete ismeri az eljárást az ilyen vészhelyzetek kezelésére, kövessük tehát az utasításaikat! A pilóták megpróbálnak a lehetoségekhez mérten a iegbiztonságosabban leszállni - nekünk nincs mit tenni, csak nyugodtnak maradni, és segíteni a személyzetet a többi utas megnyugtatásában.
A kényszerleszállásra úgy készüljünk fel, hogy szorosabbra állítjuk a biztonsági övét, belekarolunk a mellettünk ülokbe, állunkat erosen mellkasunkra hajtjuk, ráhajolunk az ölünkbe tett párnára, összetekert takaróra vagy kabátra, és ha az ülohelyek lehetoséget adnak rá, összefonjuk lábainkat szomszédainkéival, miközben várjuk a becsapódást.
Amikor a repülogép megáll (semmiképpen sem korábban), a felszállás elott elhangzott tájékoztató szerint hagyjuk el a gépet! Ha szárazföldön landolunk, gyorsan távolodjunk el a repülogép közvetlen közelébol, mert nagy a tuz- és robbanásveszély. Akkor is tartsuk a távolságot, ha nem keletkezett tuz! Várjuk meg, amíg a motorok lehulnek, és a kiömlött üzemanyag elpárolog! Ha vízen történik a kényszerleszállás, a gumicsónakok automatikusan felfújódnak és rögzülnek a szárnyakhoz. Addig ne fújjuk fel a mentomellényünket, amíg a repülogépen vagyunk, ellenkezo esetben akadályozhat minket a menekülésben. Várjuk meg, amíg a vízbe kerülünk, majd rántsuk meg a mento-mellényt felfújó kart vagy zsinórt, végül másszunk be egy mentocsónakba!
Ha a repülogép süllyed, azonnal oldjuk el a mentöcsó-nakot a szárnytól, amint az utasok beszálltak. A gép elhagyásakor a leheto legtöbb felszerelést vigyük magunkkal, de semmiképpen se a személyes tárgyakat és a poggyászt gyujtögessük! Ekkor fogjuk csak igazán értékelni, hogy túlélocsomag lapul a zsebünkben!
MEGJEGYZÉS
Ha a repülogépbol ejtoernyove ugrunk ki a vadonba, a roncs felé irányítsuk magunkat, mert a mentoalakulatoka roncsot sokkal köny-nyebben veszik észre, mint egyetlen embert vagy egy ejtoernyot.
A katasztrófa után
Bármekkora is legyen az önfegyelmünk, mindenképpen megrázó, váratlan és bizonytalan érzés lesz ebbe a helyzetbe kerülni. Sokkot kaphatunk és a pánikba esés határára kerülhetünk. Ha tuz tör ki, vagy tuz- és robbanás-veszély áll fenn, tartsunk kello távolságot, amíg a veszély el nem múlik! A biztonság megkívánta távolságot azonban ne lépjük túl! Ne engedjük, hogy bárki is dohányozzon, ha kiömlött az üzemanyag! Ne kószáljunk el ismeretlen területre, különösen ne éjszaka! Tartsunk kapcsolatot a többi túlélovel!
A sérülteket vigyük biztonságos helyre, és próbáljunk meg figyelni minden egyes érintettre! A sérültek azonnali kezelése elsobbséget élvez. Az eseteket súlyossági sorrend szerint kezeljük! Mindenkinél elsoként a légzési nehézségekkel foglalkozzunk, ezt kövesse - sorrendben - a súlyos vérzés, a seb, a törés és a sokk kezelése!
Lehetoleg különítsük el az éloket és a holtakat! A halál az esemény rémíto szokatlanságára emlékeztetheti a túléloket, könnyebben megnyugszanak tehát, ha nem látják elhunyt társaikat.
Ha volt is tuz, nem biztos, hogy minden megsemmisült. Kutassunk a roncsok és a maradványok között mindenféle felszerelés, élelem, ruházat és víz után! Ne kockáztassunk, ha még mindig fennáll az üzemanyagtartály berob-banásának lehetosége! Óvakodjunk a roncsokból terjedo füsttol, a mérges gázoktól!
Amíg várunk a tuz kihunyására, mérlegeljük a helyzetünket! Mindenképpen ez legyen a következo lépés a stratégiánkban! Érdemes és biztonságos a jelenlegi helyünkön maradni? Ha ismert a gépünk tervezett útvonala (ami repülojárat esetén bizonyos), számíthatunk valamiféle kereso- és mentoalakulatra, számos elonye van tehát az egy helyben maradásnak. A keresok már nagyjából tisztában vannak az elhelyezkedésünkkel, és akkor is ismerik utolsó jelentett pozíciónkat, ha le kellett térnünk az útvonalról. A roncs vagy a földre kényszerült repülogép a levegobol sokkal jobban észreveheto, különösen fával surun borított vagy erdos területen, ahol a fák még nagy csoportnyi embert is eltakarhatnak.
Ha úgy látjuk, hogy nagyon veszélyes vagy az idojárás szeszélyeinek kitett területen tartózkodunk, szükség esetén menjünk védettebb helyre! Éjjel ne induljunk útnak, kivéve ha az életveszély nagyobb, mint a sötétben, ismeretlen terepen történo áthaladás kockázata.
MEGJEGYZÉS
Hagyjunk a roncson utalást az útirányunkra, így a mentoalakulatok tudni fogják, hogy vannak túlélok, és melyik irányban kell keresni oket!
Az azonnali helyváltoztatás leggyakoribb oka, hogy olyan hegyen vagy hegyoldalon kerültünk veszélybe, amely nem nyújt védelmet az elemektol, vagy koomlással és egyéb veszélyekkel fenyeget. Lejto esetén ne felfelé, hanem lefelé haladjunk, mert a körülmények alacsonyabb magasságban kisebb valószínuséggel jelentenek veszélyt
Ne induljon el mindenki biztonságosabb helyet keresni! Küldjünk elore felderítoket, ök vizsgálják át óvatosan a környezo területet*. A felderítoknek együtt kell maradniuk, párokban kell dolgozniuk, nem indulhatnak önálló felderítésre! Beszélgetve kapcsolatban tudnak maradni egymással. Útvonalukat jelöljék meg elorehaladás közben, hogy könnyen visszataláljanak!
MENEDÉK
A legelso szükséglet minden bizonnyal valamilyen ideiglenes menedék kialakítása lesz, hogy védve legyünk a természet eroitol - ez különösen a sebesültek miatt fontos. A biztos hely megteremtését egy még alaposabb felderítés kell hogy kövesse a megfelelo táborhely kiválasztása miatt. Próbáljuk a leheto legtöbbet kihozni a természetes menedékbol és tökéletesíteni minden rendelkezésre álló anyaggal!
Ha a sebesültek súlyos állapotuk miatt nem mozdíthatóak, számukra a helyszínen kell valamiféle menedéket biztosítani.
Ha nem áll rendelkezésünkre hasznosítható felszerelés vagy roncsdarab, egyetlen dolgot tehetünk a kopár földön - ásunk.
Lehetoség szerint keressünk valamilyen természetes üreget és mélyítsük ki! A kiásott földbol készítsünk peremet, ez legalább a szél elol védelmet fog nyújtani! Rakjunk tüzet, hogy meleg legyen - így javulhat a hangulat és segít megorizni a lelki tartást is! A tüzeloanyaggal takarékoskodjunk, ezért a ho erejének fokozására használjunk visszavero felületeket!
Hasonlóan járjunk el, ha a körülmények szükségtelenné vagy lehetetlenné teszik eredeti helyünk elhagyását! Ha nem áll a rendelkezésünkre természetes menedék, kövekbol, roncsdarabokból és egyéb felszerelésbol készítsünk magunknak szélárnyékos helyet! Ha a csoport összebújik, csökken a test hovesztése. Ilyen körülmények között a súlyos sérültek túlélési esélyei meglehetosen csekélyek, csak a gyors mentésben reménykedhetünk. A jó eronlétben lévok induljanak víz, tüzeloanyag, menedék és élelem keresésére - ezt azonban mindig legalább párokban tegyék! A figyelem felkeltése érdekében minél több jelzést helyezzünk el!
Ne feledjük, a naptól éppúgy menedéket kell keresnünk, mint a széltol és a hidegtol! Kiszolgáltatva lenni az idonek nem csak a kihulést jelentheti.
ELHELYEZKEDÉS
Ha van rádió adó-vevonk vagy mobiltelefonunk, tudunk segítséget kérni. Emiatt azonban ne térjünk vissza a repülogép sérült, vagy esetleg robbanásveszélyes fedélzetére! Várjunk, amíg egyértelmuvé válik, hogy minden biztonságos! A mentoalakulat tudni akarja majd a pozíciónkat. A szárazföldön utazók viszonylag pontosan ismerik helyzetüket (még ha ideiglenesen el is tévednek), és térkép segítségével még pontosabb tájékoztatást tudnak adni. Ha viszont vízi vagy légikatasztrófa áldozatai vagyunk, nagy segítséget jelent, ha ismerjük a tervezett útvonalat, és van elképzelésünk róla, hogy mi volt a pozíciónk a szerencsétlenség bekövetkeztekor. Ugyancsak jó, ha ismerjük az uralkodó szél- és áramlási irányokat.
Legtöbbször tüzet kell gyújtanunk - három különálló tüzet gyújtva egyezményes nemzetközi segélykéro jelzést adunk le! Rakjunk minél nagyobb tüzet! A figyelem felkeltése érdekében helyezzünk ki jelzéseket! Ha tudjuk, hogy már közel a segítség, alkalmazzuk pirotechnikai eszközeinket! Ha a segítség már nagyon közel jár, csapjunk zajt! Ekkor örülünk csak igazán, hogy értesítettük tervünkrol az illetékes hatóságokat, és hogy pontosan tartottuk magunkat az útvonalunkhoz. Csak ido kérdése, és meg fog érkezni a mentoalakulat. Addig is próbáljunk meg minél kényelmesebb körülményeket teremteni magunknak!
Ugyanakkor persze a legalaposabb tervek is félre tudnak siklani. A navigációs eszközök elromolhatnak. A vihar, a nagy szél vagy a köd mindmind letéríthetnek bennünket útvonalunkról, és tessék, egyszer csak ott találjuk magunkat biztonságban a menedékünkben, de senki nem tudja, merre lehetünk. Elképzelheto, hogy a tervezettnél tovább kell maradnunk, erre fel kell készülnünk!
Minél pontosabban meg kell állapítanunk az elhelyezkedésünket! Tanulmányozzuk a területet minden lehetséges szempont alapján! Azonban nem elegendo csak a helyzetünk pontos megállapítása (ha ez egyáltalán lehetséges): azt is meg kell vizsgálnunk, hogy nem kínálkozik-e biztonságosabb és kényelmesebb táborhely, tüzeloanyag-, élelem- és vízlelöhely. Hosszú távon azt is végig kell gondolnunk, hogyan tudunk átvágni a területen.
Ha tengeren vagyunk, ne maradjunk egy helyben: figyeljük olyan szárazföld jelét, amely elég közel van ahhoz, hogy - szemben jelenlegi helyzetünk tartásával - növelje túlélési esélyeinket! Ki vagyunk téve azonban a szélnek és a hullámzásnak. Sodródásunkat viharhorgonnyal késleltethetjük.
MEGJEGYZÉS
Szárazföldön a legritkább esetben bizonyul ésszerunek, ha a mentocsapatra várakozás helyett azonnal biztonságos helyre megyünk. Bizonyos esetekben azonban (ha tudjuk, hogy senki nem fog minket keresni; ha a terep olyan sivár, hogy nem kínál számunkra élelmet, vizet vagy menedéket; ha biztosak vagyunk benne, hogy elegendo energia- és élelemtartalékunk van ahhoz, hogy visszajussunk a civilizációba, vagy olyan helyre, ahol életben tudunk maradni a természet nyújtotta forrásokból] dönthetünk úgy, hogy
- ha már elég világos van és a többi körülmény is kedvezo - nekivágunk.
NÉLKÜLÖZHETETLEN ÉLELEM ÉS VÍZ BESZERZÉSE
A továbbhaladás lehetoségét várva egy elszigetelt sziklafalon, a dagálytól elzárva, esetleg a vihar vagy köd fogságában nem sok alkalom kínálkozik arra, hogy kiaknázzuk a természet nyújtotta forrásokat. Élelmiszer-tartalékunknak azonban ne lássunk neki azonnal! Lehet, hogy ott idozünk még egy darabig. Késobb is leszünk még éhesek, ezért az élelmet be kell osztani. Rendezkedjünk be annál is hosszabb idore, mint ami a legpesszimistább várakozásainkban szerepel! Még ilyen helyzetben is lehet elérheto közelségben víz és élelem.
Elkülönítve tároljuk a vésztartalékot arra az esetre, ha majd nem áll semmi egyéb a rendelkezésünkre! Eloször a természet forrásait aknázzuk ki! Nem elég egyféle ételt találnunk. Többfajta növényt keressünk, amelynek elfogyaszthatjuk a levelét, gyümölcsét, magját, gyökerét vagy más eheto részét! Kutassunk csapdába ejtheto vagy levadászható állatok nyomai után!
Ha már az életünk forog kockán, nem lehetünk kényesek rá, hogy mit eszünk meg és mit nem, és arra sem, hogyan szerzünk magunknak élelmet. Az élovilággal és a környezettel azonban ilyenkor is törodnünk kell! Ha bovében vagyunk egyéb tápláléknak, semmi okunk arra, hogy veszélyeztetett állat- vagy növényfajok egyedeit fogyasszuk. Nem indokolt ez esetben olyan csapdák felállítsa sem, amelyek révén több húshoz jutunk, mint amennyit frissen el tudunk fogyasztani vagy félre tudunk rakni (a kelepcék ugyanis nem válogatnak az állatok között, amelyeket elfognak vagy megnyomorítanak). A természet eroforrásainak legjobb kihasználása nem azonos a kizsákmányolással. A túlzott mértéku kiszipolyozással saját magunknak okozunk kárt, ha még hosszú ideig kell azon a területen maradnunk.
Ne feledjük azt sem, hogy a legkönnyebben megszerezheto élelem sokban különbözhet attól, amit általában enni szoktunk. Ha a felkészülés során már fogyasztattunk szokatlan élelmet, sokkal könnyebben fogunk tudni táplálkozni, és képesek leszünk arra is, hogy a többieket bátorítsuk hasonló dolgok elfogyasztására.
Tüzeloanyagra még akkor is szükségünk van, ha a magas homérséklet miatt a testünknek nincs szüksége a lángok melegére - itt elsosorban a vízforralásra kell gondolni. Ne higgyük azonban, hogy a meleg nappalt mindig meleg éjszaka követi! A világ egyes részein nagy a különbség a nappali és az éjszakai homérséklet között.
MEGJEGYZÉS
Rövid távon az életben maradáshoz a víz sokkal fontosabb, mint azélelem. Még akkor is vannak lehetoségeink, ha nem áll a rendelkezésünkre édesvíz. A talált vagy eloállított vizet azonban mindig fertotlenítsük vagy forraljuk fel, hogy tisztasága felol teljesen bizonyosak legyünk! A vízkeresés legyen az elsodleges szempont!
TÁJÉKOZÓDÁS
Általábar a legjobb, ha a baleset helyszínéhez közel maradunk, hiszen a repülogép vagy a jármu (illetve ezek roncsai) hasznosítható anyagokat és felszerelést biztosítanak, és valószínu, hogy a mentoalakulatok is ismerik ezt a helyet. Ha viszont valami miatt mégis a továbbhaladás mellett döntünk, a területen történo biztonságos áthaladáshoz szükségünk lesz a tájékozódás és iránykeresés képességére.
MENTSÜK MEG MAGUNKAT!
Ne feledjük, ezek egyszer tolón megmentik az életünket!
M menedék E elhelyezkedés
N nélkülözhetetlen dolgok beszerzése T tájékozódós
EMBEREK
Egy expedíciónál a tervezéshez hozzátartozik az egymással összeféro személyek gondos kiválogatása, tekintettel arra is, hogy alkalmasak-e az adott vállalkozásra - mind az eronlét, mind a gyakorlat, mind pedig a felkészültség szempontjából. Katasztrófahelyzetben, nyomás alatt azonban bárki viselkedhet kiszámíthatatlanul. Egy átlagos szerencsétlenség után kialakuló csoport pedig nagyon különbözo emberekbol áll. Férfiak, nok, gyerekek, idosek és csecsemok. Lehet köztük terhes asszony és beteg vagy testi fogyatékos személy - oket megkülönböztetett figyelemben keíl részesítenünk. A sokféle túlélobol álló csoportot érinto vészhelyzet esetén valószínuleg nagyobb a sérülések kockázata, mint a felkészült és kiváló eronlétben lévo emberek válogatott csapatánál
A csecsemok nagyon törékenynek tunnek, pedig valójában nagyon szívósak. Mindenesetre fontos, hogy melegen tartsuk oket. A gyerekeket nyugtatnunk és vigasztalnunk kell, különösen ha elvesztették valakijüket vagy fájdalmaik vannak. Gyakran lefoglalja oket a helyzet kalandossága, és nem nyugtalankodnak; nem hagyhatjuk azonban, hogy elcsatangoljanak, a tuzzel játszanak, vagy bármilyen más veszélynek tegyék ki magukat! Az idoseknek általában eros a tartása, és képesek lelket önteni a fiatalabbakba. Fontos azonban, hogy ne fázzanak és rendszeresen kapjanak enni! Gyakran bebizonyosodik, hogy a nok sokkal jobban kezelik a vészhelyzeteket a férfiaknál, és könnyebben tudják vállalni a felelosséget is mások iránt.
Hajó vagy légitársaság járata esetén a hajó tisztjei vagy a repülogép személyzete (ha maguk is túlélok) várhatóan átveszik az irányítást, de a szervezett csoportokat jellemzo katonai felépítés, a vezetok elfogadása és a felelosségvállalás sosem fog kialakulni. A döntéshozatal, a lépések megtervezése és a hangulat fenntartása érdekében meg kell próbálnunk bevezetni a demokratikus eljárásokat. Az esemény okozta trauma miatt néhá-nyan lelkesen követnek bármilyen reményt adó vezetést, de az ellentétek és az eloítélet is megjelenhetnek. Ezeken mindenképpen felül kell emelkedni!
A légi- vagy vízi katasztrófa különbözo kultúrájú és hátteru embereket kényszerít azonos helyre és olyan helyzetekbe, amelyeket társadalmi tilalmaik egyébként nem engednének. A probléma leküzdése megfelelo taktikát igényel. Ugyanakkora túlélésnek kell elsobbséget kapnia.
Minél alaposabbak az orvosi ismereteink, annál jobb. Az is fontos azonban, hogy megtanítsuk a többieket az élni akarásra, amely nagyrészt az orvosokra jellemzo "ágyvégi udvariassággal", azaz egyfajta magabiztos, megnyugtató, komoly hangnem használatával történhet - az már fél siker, ha azt a benyomást keltjük, hogy tudjuk, mit miért teszünk!
Nyugalmunk és magabiztosságunk ösztönzoen hat mások önbizalmára és együttmuködési készségére. Minél szélesebb köruek az ismereteink, annál jobban tudjuk kezelni a helyzetet.
-3-
ÉGHAJLAT ÉS TEREPVISZONYOK
Annak ellenére, hogy az alapveto túlélési stratégiák és technikák bárhol alkalmazhatóak, a körülmények a világ különbözo részein nagyban eltérnek egymástól. Lényeges, hogy a leheto legtöbb ismerettel rendelkezzünk annak a területnek a viszonyairól, ahova utazni akarunk. Ha vannak általános ismereteink az egyes éghajlatok körülményeirol és hatásairól, nagyobb eséllyel maradunk életben még akkor is, ha egy baleset miatt teljesen ismeretlen területre vetodünk.
E könyv néhány oldala természetesen nem tud az egész világra kiterjedo földrajzi ismereteket nyújtani. Csak a fobb éghajlati és környezeti típusokat tudja bemutatni, és csak a felmerülo problémák megoldásának legalapvetobb módszereit kínálja.
Más fejezetekben is található bizonyos témakörökre (pl. az élelemre vagy a menedékre) adott körülmények között alkalmazható tanács, amely kiegészíti az itt ismertetett információkat.
ÉGHAJLATI ÖVÉK
Sokan az idegen környezetre ellenségként tekintenek, és úgy érzik, harcolniuk kell ellene. Csakhogy nem ez az életben maradás módja - ha harcolunk, veszíteni fogunk! Vannak ugyan veszélyek, amelyekre bizonyos óvintézkedésekkel fel kell készülni, maga a természet azonban semleges. Tanuljuk meg, hogyan kell élni az egyes éghajlatokon, és hogyan kell kihasználni amit nyújtanak! Az éghajlatot nem csak a szélességi fok határozza meg; a szárazföldi elhelyezkedés és a tengerszint feletti magasság éppolyan fontos.
Sarkvidéki éghajlat
Sarkvidéki területeknek azokat tekintjük, amelyek az északi szélesség 60° 33' felett és a déli szélesség 60* 33' alatt helyezkednek el. A hideg idore vonatkozó tudás azonban nagy magasságokban is szükséges lehet. Pl. az Egyenlítohöz közel, az Andokban a hóhatár csak 5000 méternél kezdodik, de a pólusokhoz közeledve egyre alacsonyabban húzódik - Dél-Amerika legdélebbi csücskét mindössze néhány száz méteres magasságban is állandóan hó borítja. Az északi sarkvidék viszonyai egyaránt érvényesülnek Alaszka, Kanada, Grönland, Izland, Skandinávia és Oroszország jelentos részén.
tadra
Az északi jégsapkától délre a föld állandóan fagyott, a növények satnyák. A hó nyáron elolvad, a gyökerek azonban nem tudnak mélyen megkapaszkodni a földben. Nagy magasságban is ehhez hasonló körülményekkel találkozunk.
Tajga
Az északi sarkvidéki tundrás vidék és a mérsékelt övi területek közt 1300 kilométeres sávban húzódó, erdos öv tartozik ide. Oroszországban néhány szibériai folyó mentén az erdo az északi sarkkörtol akár 1650 kilométerre is benyúlik északra, míg Kanadában, a Hudson-öböl térségében a sáv a sarkkörtol délre ugyanekkora távolságban húzódik.
A tél hosszú és kemény, a föld az év túlnyomó részében fagyott, a nyár rövid. A talaj mindössze az év 3-5 hónapjában enged fel annyira, hogy a víz elérje a fák és növények gyökerét. A növényzet az Északi- és a Jeges-tengerbe torkolló folyók mentén gazdagabb. A tajgát számos vadállat jellemzi; jávor-szarvas, medve, vidra, hiúz, coboly, mókus, kisebb élolények és sok madárfaj.
Nyáron az olvadt hó nem tud felszívódni, ezért vízzel elárasztott területek, mocsarak alakulnak ki. Kidolt fák és suru tozegmoha nehezíti az elorehaladást. A szúnyogok kellemetlenek lehetnek, viszont nem terjesztenek maláriát.
A haladás télen könnyebb, feltéve, hogy melegen vagyunk öltözve. A folyók mentén menjünk (ott lehet halászni, horgászni), a tömérdek lehullott faágból pedig készítsünk tutajt!
Mérsékeli! övi éghajlatok
Az északi félgömb mérsékelt égöver valamint a déli félteke hasonló éghajlatú területei kínálják talán a legkedvezobb körülményeket a különleges ismeretek vagy tudás nélküli életben maradáshoz. Ezek azok a helyek, amelyeket az olvasó minden bizonnyal a legjobban ismer. Az eros urbanizáltság miatt nem valószínu, hogy a túlélési megpróbáltatások hosszú ideig tartanak. Egy jó eronlétben lévo, egészséges, alapveto túlélési ismeretekkel rendelkezo ember nem lehet úgy elvágva a külvilágtól, hogy néhány napos vándorlással ne érjen lakott területre. Kemény hidegben a sarkvidékkel kapcsolatos ismeretekre szükség lehet.
Ócsáni éghajlat (itabhuliató erdok)
Ahogy az éghajlat egyre melegebb, a tél pedig fokozatosan enyhül, a tuleveluek helyét egyre inkább a lombhullatók veszik át. Amerikában a tölgy, a bükk, a juhar és a hikori a legjellemzobb, míg Európában és Ázsiában a tölgy, a bükk, a gesztenye és a hársfa terjedt el a legjobban. A humuszban gazdag föld számos növény és gombafaj otthona. Könnyu életben maradni, kivéve a nagy magasságokat, ahol akár tundrára jellemzo viszonyok vagy hómezok is lehetnek. A területek nagy részét az ember muvelés alá vonta.
Kontinentális éghajlat (mérsékelt övi füves puszták)
Nagyrészt belso, kontinentális területek, amelyeket meleg nyár, hideg tél és közepes csapadékmennyiség jellemez. Ezek váltak a föld legnagyobb élelmiszer-termelo területeivé: gabonatermelés és állattenyésztés a jellemzo. Nyáron a víz, télen a menedék jelenthet gondot. iVlediterrá&i területek
A Földközi-tenger vidéke mérsékelten száraz jellegu, errefelé hosszú, meleg nyár és rövid, hideg tél váltja egymást. Az év legnagyobb részét napsütés és száraz szél jellemzi. Egykor a területet tölgy-erdok borították, amelyek kivágása után a talaj erodálódott, majd örökzöld cserjék notték be. A kaliforniai száraz bozótosokéhoz ("chaparral") hasonlítható ez az éghajlat. A terület fákban szegény, a víz gondot okoz. Nagy magasságban más viszonyok uralkodnak.
Tftópusí éghajlat (esoerdok)
A trópusok vidéke muvelés alá vont területeket, hatalmas mocsarakat és sivatagokat egyaránt tartalmaz, harmadát azonban
érintetlen erdo teszi ki: egyenlítoi esoerdo, szubtrópusi esoerdo és hegyi erdoség. A csipkézett hegyekbol lecsorduló csapadék nagy, gyors mozgású folyókká áll össze. A parti és más alacsonyabban fekvo területek gyakran mocsárvidékké alakulnak.
Szavanna
A szavanna trópusi füves puszta, általában a sivatag és a trópusi esoerdo között terül el. Az erdo közelében a fu magas, akár a 3 m-t is elérheti, és gyakoribbak a fák. A homérséklet egész évben magas. Szavanna borítja Afrika több mint egyharmadát, valamint Ausztrália nagyobb területeit (az utóbbiakon helyenként eukaliptuszfák találhatók). A szavannához hasonlóak Venezuela és Kolumbia ,li!lanói,, (síkságai, alacsony dombos vidékei) és Brazília "campói" (azaz mezoi). Általában nem könnyu vízhez jutni, ahol viszont van, ott buja növényzet és gazdag állatvilág jellemzo. Afrikában nagy állatcsordák uralják a szavannát.
Sivatagok
A Föld felületének egyötödét sivatag, azaz száraz, kietlen terület borítja, ahol nehéz életben maradni. Sivatagok ott alakulnak ki, ahol az Egyenlíto mentén keletkezo és nedvességüket már elvesztett légáramlatok leszáll-nak, majd a föld közelében újra felmelegednek, magukkal szállítva a kevés ott lévo nedvességet. Alig van felho, amely védelmet nyújthatna a nap elöl vagy megorizné a hot éjjelente, ezért igen nagy a hoingadozás a nappal és az éjszaka között (a nappali, árnyékban mért legmagasabb homérséklet a Szaharában 58 °C is lehet, éjjel a homérséklet viszont akár fagypont alá is süllyedhet). A föld sivatagjainak csak kis részét alkotja homok (a Szaharának is csak egytizedét), legnagyobb részük kiszáradt folyómederbol (vádiból) származó kavics. A szél elfújja a homokot, majd az alacsonyan fekvo területeken lerakja. Máshol szélkoptatta hegyek, kiszáradt lapályok és idoszakos folyók is találhatóak.
SARKVIDÉKI TERÜLETEK
Az Antarktiszt jégréteg borítja. Az Arktiszon a sarkpontot tengeren úszó vastag jég fedi, és az erdohatártól északra minden fagyott Csak két évszak van (hosszú tél és rövid nyár), a nappalt a tél közepén uralkodó teljes sötétség és a nyáron tipikus, 24 órán át tartó világosság jellemzi.
Az Arktiszon a homérséklet nyáron akár a 18 cC-ot is elérheti, kivéve a gleccsereket és a fagyott tengereket, télen azonban -56 °C-ig is süllyedhet, a fagypontot viszont sohasem haladja meg. Az északi erdokben nyáron akár 37 °C is lehet, télen azonban a magasság miatt a homérséklet még az Arktiszon jellemzonél is alacsonyabb. Észak-Szibériában, Verho-janszknál mértek már -69°C-ot is! Az Antarktisz homérséklete még az Arktiszénál is alacsonyabb.
Az Antarktiszon mértek már 177 km/h-s sebességu szelet isr az Arktiszon az oszi és téli szelek hurrikánerosséguek is lehetnek, 30 m-es magasságba korbácsolva fel a havat a levegobe (ez még akkor is hóvihar hatását kelti, ha még csak nem is havazik). Az alacsony homérséklet miatt a szelek huto hatása nagyon jelentos - sokkal hidegebbnek érezzük a levegot, mint amit a homéro mutat. Pl. egy 32 km/h-s szél a -14 DC-os homérsékletet -34 °C-ra csökkenti, a 64 km/h-s pedig -42 5C-ra. A homérséklet-csökkenés mértéke annál nagyobb, minél hidegebb van. A 64 km/h-s sebesség feletti szelek már nem okoznak további nagy változást.
HALADÁS
A tapasztalatok azt mutatják, hogy legjobb, ha a repülogép vagy az elromlott jármu közelében maradunk. Ha a hely veszélyesnek bizonyul, a leheto legközelebb készítsünk biztonságos menedéket. Csak akkor döntsünk az útnak indulás mellett, ha közel van a civilizáció és valószínuleg a mentoalakulat is.
Gyorsan döntsük el, mit csinálunk - amíg még tisztán tudunk gondolkodni. A hideg tompítja gondolkodást.
Meg se forduljon a fejünkben hóviharban elindulni! A sík jégen és a tundrán mindig nehéz a tájékozódás. A jég mozgása barázdákat hoz létre, bizonytalanná téve a haladást. A nyáron megolvadó jég a tundrát mocsarassá, a tengeri jeget pedig kásássá változtatja a talpunk alatt.
A sarkvidéken nyáron a szúnyog, a tripsz, a kullancslégy és a muslica okozhat kellemetlenséget Lárváik a vízben élnek - mellettük ne készítsünk menedéket. Ruhánk ujját lehúzva, gallérunkat felturve viseljük, fejünkön hordjunk szúnyoghálót, és égessünk zöld fát és leveleket - a füst ugyanis távol tartja oket Ahogy hidegebbre fordul az ido, a rovarok kevésbé aktívak, éjjelre pedig teljesen eltunnek.
Alaszkában, Kanada északnyugati és északkeleti területein, Grönlandon, Izlandon, Skandináviában, a Novaja Zemlján, a Spitzbergákon és néhány szigeten találhatóak olyan hegyek, amelyek jégszirtjei, gleccserei, gleccser-szakadékai és lavinái komoly veszélyt jelentenek. Az Arktisz partjai közelében májustól augusztusig gyakori a néha távoli belterületre is behatoló köd, amely tovább nehezíti a tájékozódást.
Tájékozódás
Az iránytu megbízhatatlan a sarkvidékeken. A csillagképek biztosabban mutatják az irányt, az éjszakák pedig elég világosak a haladáshoz. Napközben alkalmazzuk az árnyékcsúcsmódszert [lásd Eligazodás a térképen és a természetben).
A tengeri jégen haladva az irány meghatározásához NE használjunk jéghegyet vagy távoli tájékozódási pontot! Az úszó jégtáblák állandó mozgásban vannak, viszonylagos pozíciójuk könnyen változik. Készüljünk arra is, hogy könnyen meghasadnak, kettéválnak! Ha át kell szállnunk az egyik úszó jégtábláról a másikra, ugorjunk a jégtábla szélétol legalább 60 cm-es távolságból indulva és érkezve!
KERÜLJÜK a jéghegyeket! Tömegük legnagyobb része ugyanis a víz alatt van. Ahogy elolvad, a jéghegy minden elojel nélkül átfordulhat, különösen ha saját súlyunk is nehezíti.
KERÜLJÜK a jégfalakhoz közeli hajózást! A gleccserekrol hatalmas tömegu, gyakran több ezer tonnányi jég válhat le a tengerbe zuhanva, minden elojel nélkül.
A madarak megfigyelése segítheti a tájékozódást. A vándorló vízimadarak olvadáskor a szárazföldre repülnek.
Az égrol visszatükrözodo formák segíthetnek a távoli területek meghatározásában. A nyílt víz, a fák és a hómentes terület feletti felhok feketén verodnek vissza, a tengeri jég vagy hómezo feletti felhok pedig fehéren. A friss jég tükrözodése szürke, a foltos tükrözodés úszó jeget vagy hófúvást jelez.
Hótalpalk
A sarkvidéken elorehaladni kimeríto, csak jó eronlétben lévo személy próbálkozzon vele. Bár nehezen rögtönözheto, a kemény havon a sítalp a legjobb közlekedési eszköz. A mély, laza hóban a síelés nagy erofeszítést igényel, hótalppal könnyebben boldogulunk. A hótalpban úgy lépkedjünk, hogy lábunkat a szokásos járással ellentétben hajlítás nélkül emeljük meg, mégpedig úgy, hogy a hótalpat a földdel a leheto legpárhuzamosabban tartsuk!
Hajlítsunk egy hosszú, friss foágat hurok formájúra, a végeit pedig rögzítsük erosen I Egészítsük ki keresztágakkal, és kössük össze (minél több keresztágot rakunk rá, annál jobb), de ügyeljünk rá, hogy a hótalp ne legyen túl nehéz, így ugyanis nem tudunk nagyobb távolságot komoly fáradtság nélkül megfenni. A közvetlenül a lábunkra csatolt középso részt készítsük erosebbre.
Kövessük a folyókat!
A folyásiránynak megfeleloen haladjunk (nyáron tutajjal, télen a jégen), kivéve Szibéria északi részét, ahol a folyók észak felé folynak!
Befagyott folyón mindig a szélen lévo simább jégen, illetve a kanyarulatok külso ívén menjünk! Két folyó találkozásánál a külso szélen vagy a külso parton haladjunk! Ha a folyónak sok a kanyarulata, hagyjuk el a jeget, és a magasabb parton folytassuk az utunkat! f
FIGYELEM!__
A JÉGHIDEG VÍZ HALÁLOS
Jeges vízbe esve kikészülünk. A test összerándul, megszunik az izmok feletti kontroll, ezt heves remegés követi. A végtagok kb. négy perc alatt elfagynak, az eszméletvesztés 7, a halál 15-20 perc múlva következik be.
TEGYÜNK ELLENE! Vízbe esés után azonnal cselekedjünk! Induljunk el a szárazföld felé, és hemperegjünk a hóban, hogy felszívja a vizet! Ezután keressünk menedéket, és azonnal vegyünk fel száraz ruhát.1
RUHÁZAT
Az eros hidegben és szélben fedetlen testrészeink percek alatt elfagyhatnak. Védjük egész testünket, beleértve kezünket és lábunkat isi Viseljünk szo-rítómadzagos kapucnit, hiszen így - részben - arcunkat is be tudjuk fedni! A szormeszegély megakadályozza, hogy a kilégzett pára az arcunkra fagyjon és felsértse a borünket.
Ruházatunk felso rétege védjen minket a széltol. Szövete legyen olyan suru, hogy megakadályozza a hó bejutását, ahhoz azonban legyen elég átereszto, hogy a vízpára elillanjon - ne legyen vízálló, mert az lecsapódást eredményezhet. A bor kiváló külso viselet.
A nyílásokon keresztül a ho ki tud áramolni, mozgás közben így kiszökik a levego. Ha ruhánknak nincs szorítómadzagja, tekerjünk valamit az ujja köré, nadrágunk szárát pedig turjük be zokninkba és bakancsunkba!
Ha izzadni kezdünk, lazítsuk meg a ruhánkat néhány helyen (gallér, ruhaujj)! Ha még mindig melegünk van, vegyünk le egy réteget! Akkor is ezt tegyük, ha valamilyen munkát végzünk, pl. fát vágunk vagy menedéket készítünk!
Csak repülogép-katasztrófa vagy kényszerleszállás esetén találhatjuk magunkat olyan helyzetben, hogy sarkvidéki területen nincs megfelelo felszerelésünk. A repülogép elhagyása elott próbáljunk meg megfelelo ruhát szerezni magunknak!
Gyapjút viseljünk, mert nem nyeli el a vizet, és még nedvesen is meleg! A kötött ruha kiváló belso réteget képez, hurkai ugyanis megtartják a hot. A pamut gézként viselkedik, felszívja a nedvességet.
Lábak
Legjobb a mukluk (eszkimó csizma), ez a vízálló vászonból készült, szegecselt gumitalpú csizma, amelyet a megfelelo illeszkedés érdekében szorítómadzaggal látnak el. Lehetoleg legyen benne hoszigetelo bélés is!
A lábakat három réteg zoknival szigeteljük! A zoknik mérete sorban növekedjen, így egymásra illeszkednek és nem gyurodnek fel!
A láb akkor fagyhat el, ha hosszú idon keresztül vízben van, pl. a mocsaras tundrán a nyári hónapok alatt (lásd A hideg éghajlat veszélyei az
Egészség fejezetben).
Hóvakság
Szemünket védoszemüveggel, illetve a szem számára kis réssel ellátott ruhával vagy kéregcsíkkal védjük! A hóról visszatükrözodo napsugarak ereje hóvakságot okozhat! Szemünk alját sötétítsük be faszénnel, csökkentve ezzel a további tükrözodést! így tarthatjuk magunkat MELEGEM:
Tartsuk ruhánkat TISZTÁN! - A kosz és piszok megakadályozza a ruha légcseréjét!
Tartsuk ruhánkat SZÁRAZON! - Kívül és belül egyaránt!
Kerüljük a TÚLHEVÜLÉST! - Szellozzön a viseletunk!
Viseljük ruhánkat LAZÁN! - Hagyjuk, hogy keringjen a levegoi ^ - -
MENEDÉK
Nem pihenhetünk a szabadban! NE TARTÓZKODJUNK SZÉLBEN! Keressünk továbbtökéletesítheto természetes menedéket! KERÜLJÜK viszont a szirtek szélárnyékos oldalát, mert ott a hó fel tornyosulhat és betemetheti a menedékünket! Kerüljük a sziklaomlással vagy lavinával fenyegeto helyeket is! Óvakodjunk a hóborította fáktól, mert a súly letörheti a fagyott ágakat (hacsak az alacsonyabbakat nem támasztja ki a hó). Az ág alatt talán már készen áll számunkra egy menedék (lásd Menedékkészités és táborverés a Táborozási technika fejezetben).
NE FELEDJÜK: A huzat ellenére se zárjuk el az összes nyílást! Szükség van a szellozésre - különösen, ha a menedékünkben tüzet is rakunk. Ellenkezo esetben akár meg is fulladhatunk.
TUZ
Alapveto fontosságú a sarkvidéken az életben maradáshoz. A roncsból származó gázolaj segítségéve! hot nyerhetünk: a leheto leghamarabb vezessük a földre a kiömlött és tartályban lévo olajat! Ha az olaj lehul, besurusödik, olyankor már lehetetlen elvezetni. A magas oktánszámú üzemanyag lassabban fagy meg, ezért hagyjuk a tartályban!
Az Arktisz és az Antarktisz jegén a fóka és a madárzsír az egyetlen egyéb tüzeloanyag-forrás. A vízparton alkalmanként gyujthetünk uszadékfát
- a grönlandiak régen a szibériai folyókról az Arktiszra úszó fából építették házaikat A tundrán alacsony, terebélyes fuzfa, az erdokön túl alacsony növésu nyírfa és boróka is található. A nyírfa ága kiváló gyújtós, mert maga a fa anyaga olajos. Háncsoljunk meg egy ágat, és még nedvesen is lángra fog kapni.
A Cassiope tetragona egy másik alacsony, terebélyes, hangaszeru növény, amelyet az eszkimók tüzeloanyagként hasznosítanak. Ez az apró levelu, fehér, harang formájú virágot hozó örökzöld növény mindössze 10-30 cm-re no. Annyi gyantát tartalmaz, hogy még nedvesen is meggyullad.
Coss/ope letragona
VÍZ
Még hidegben is több mint napi egy liter vízre van szükségünk a vízveszteség pótlására. Nyáron a tundra tavai és folyói révén boségesen áll a rendelkezésünkre víz. Elképzelheto, hogy a kis tavak vize barnás színu és kellemetlen ízu, a benne élo növényzet azonban tisztán tartja. Kétség esetén FORRALJUK FEL!
Télen olvasszunk havat és jeget! NE együnk összetört jeget, mert felsértheti az ajkunkat vagy szánkat, és fokozhatja a kiszáradást. Olvasszunk elegendo havat, hogy goiyót tudjunk belole formálni, csak ezután próbáljuk meg kiszívni belole a vizet!
NE FELEDJÜK: Ha már fázunk és fáradtak vagyunk, a hóevés csak tovább fogja huteni a testünket.
ÉLELEM
Antarktisz: Az északi partok sötét, hoelnyelö szikláin élo zuzmók és mohák az egyedüli növények. A tengerek gazdagok planktonokban és krillekben, ezek a bálnák, fókák és számos tengeri madár táplálékául szolgálnak. A legtöbb madár osszel elköltözik, csak a repülésre képtelen pingvinek maradnak, amelyek viszont kiváló élelemként szolgálnak. Az év legnagyobb részében a veszély elso jelére a vízbe menekülnek, ha viszont a tojásaikat költik, nem mozdulnak odújuktól vagy fészküktol.
Arktisz: A jég nem biztosít élohelyet semmilyen növény vagy szárazföldi állat számára, még a jegesmedve is csak ott bukkan fel, ahol zsákmányra lelhet Jegesmedvére vadászni nehéz és veszélyes. Ahol víz van, a tengeri madarak, a halak és a fókák jelentik a lehetséges élelmet. A rókák - közülük a sarki róka télen fehér színure változik - néha követik a tenger jegén a jegesmedvéket, hogy megegyék a zsákmányuk maradékát. Az északi állatvilág vándorlójelenléte évszakfüggo.
Tundra és erdo: Télen és nyáron egyaránt találhatóak itt növények és állatok, az északi erdokben pedig még ennél is nagyobb állatvilág él. A tundra növényfajai megegyeznek Oroszországban és Alaszkában. Mindegyik kisebb a melegebb éghajlatokon fellelheto növényeknél. A földön elterülo fuzfa, a nyírfa és a bogyós növények vitamintartalma azonban magas. A sok helyen eloforduló moha és zuzmó - különösen a rénszarvaszuzmó - értékes élelemforrást jelent.
Mérgezo növények
Az arktiszi növények többsége eheto, KERÜLJÜK azonban a vízi bürköt, mert ez a legmérgezobb. KERÜLJÜK a békabogyó gyümölcsét! KERÜLJÜK a kisméretu, sarkvidéki boglárkát! Sokkal északabbra található még más mérsékelten mérgezo növény is, így a farkasbab, a sisakvirág, a szarkaláb, a esüdfu (bókafu), a fehér zászpa (vagy fehér hunyor, "álhunyor") és a zász-pafélék közé tartozó Zygadenus nuttallii. Legjobb, ha a gombát is kerüljük! Fontos, hogy meg tudjuk különböztetni a zuzmóktól! Nem létezik olyan arktikus növény, amelynek érintése mérgezo lenne.
Állati táplálékforrásod
A fákról lenyúzott fakéreg és leszakított lomb annak a jele, hogy arra állatok táplálkoznak. A karibu (rénszarvas) Alaszkától Grönland nyugati részéig jellemzo, de éppúgy megtalálható Észak-Skandináviában és Szibériában is. A bozontos pézsmatulok Grönland északi részén kószál, a kanadai szigetvilág szigetein pedig (kanadai) jávorszarvas található (foleg ahol az erdo és a mezo keveréke jellemzo).
A farkasok gyakoriak Észak-Kanadában, Alaszkában és Szibériában (viszont ritkák és védettek a legtöbb európai országban). A róka nyáron a tundrán, télen a nyílt erdoségben él. Jelenléte jelzi, hogy a közelben vannak más, kisebb méretu állatfajok, mint a hegyi nyúl, a mókus és egyéb olyan rágcsálók, amelyek beássák magukat a hó alá magvak után kutatva. A lemmin-gek a hó alatt járatokat építenek. Az Arktiszon megtalálható a hód, a vidra, a rozsomák és a menyét.
A medvék a kopár északi területektol az erdokig mindenhol elofordulnak. Veszélyesek lehetnek. Tartsunk tolük kello távolságot!
Az életben maradásra a legnagyobb esélyt a tengerpart kínálja, mert a tenger biztos élelemforrást nyújt. Fókák találhatóak a parton, a jégtáblákon és a nyílt vízen.
A rozmár nehézkes mozgásúnak tunik ugyan, de valójában nagyon veszélyes. FEGYVER NÉLKÜL NE KÖZELÍTSÜK MEG!
Vadászat és csapdaállítás
A hóban a nyomok jól láthatóak és könnyen követhetoek, de azért hagyjunk magunk után a roncsból kimentett anyagból készített színes, lobogó zászlókat, miután elindultunk, hogy biztosan visszataláljunk a menedékhez! A zászlókat elég magasra helyezzük, hogy ne lepje be oket a lehullott hó!
A rénszarvas nagyon kíváncsi: még négykézláb, ruhát lengetve is magunkhoz csalogathatjuk. Négylábú állatokat utánozva azonban a farkasokat is odavonzhatjuk, mert zsákmánynak hisznek minket. A ürge és a mormota könnyen belénk ütközik, ha az állat és az odúja közé állunk. Néhány állatfajt magunkhoz csalogathatunk, ha a kézfejünket csókolgatjuk, ez a hang ugyanis a sebesült egér vagy madár hangjára hasonlít. Álcázzuk a helyzetünket és álljunk hátszélbe! Legyünk türelmesek! Ne adjuk fel!
A lesbol vadászni nehéz a nyílt Arktiszon. Ha van lo- vagy hajítófegyverünk (puska, íj, csúzli, parittya stb.), amellyel a földrol is tudunk loni, feküdjünk egy hóbucka mögé. A könnyebb mozgás érdekében készítsünk ruhákból falat, és lassan toljuk magunk elott!
Télen a bagoly, a holló és a hófajd (az északi madarak) általában "szelídek": lassan, kerülve a hirtelen mozdulatokat, meg lehet közelíteni oket. Sok sarkvidéki madár két-három héten át hullatja el a tollait. Ilyenkor képtelenek a repülésre, könnyu elkapni oket. A tojás az egyik legbiztonságosabb élelem, az embriófejlodés minden szakaszában fogyasztható.
Fókák
Ez az állat a legfobb élelemforrás a sarkvidéki jégen, néhány fajtája még télre is ott marad. A déli sarkhoz legközelebb élo emlos, a Weddelfóka képes 15 percig a víz alatt maradni anélkül, hogy levegot venne a jég alatti levegoüregekbol vagy a szélek leharapásával nyitva tartott kis lyukakból. A legtöbb fóka nem bírja ennyi ideig a víz alatt Kevés olyan nagyméretu van, minta támadás vagy védekezés közben kétembernyi magasságra emelkedo elefántfóka.
A fóka akkor a legvédtelenebb, amikor kölykeivel van az úszó jégtáblákon (fajtától függoen az Arktiszon március és június között születnek). Az újszülött fókák nem tudnak úszni, könnyu elkapni oket - évente több ezret mészárolnak le belolük a vadászok, míg mások az állománycsökkentés érdekében egyszeruen közéjük gyalogolnak a jégen, és agyoncsapják oket.
A párzási idoszakot kivéve a fókákat legkönnyebb a jégen kialakított légzolyukaiknál elkapni. A légzolyukat kúp alakjáról ismerhetjük fel (a felso részén keskenyebb). Vastagabb jég esetén a nyílást végtag- és fognyomok veszik körbe, ami azt jelzi, hogy a fókák nem engedték befagyni a lyukat. Türelmesnek kell lennünk és készenlétben kell állnunk, mert a fókák csak rövid idot töltenek a lyukaknál. Üssük le az állatot, majd szélesítsük ki a lyukat, hogy a felszínre húzhassuk a testet!
A fókák élelmet, ruházatot, lábbelit és tuzhöz használható zsírt egyaránt biztosítanak. A felnott hímek az év elején eros szagot bocsátanak ki magukból, ez azonban nem befolyásolja húsuk minoségét.
Együk meg az egész fókát a mája kivételével, amely az év bizonyos részeiben VESZÉLYES mennyiségben tartalmaz A-vitamint! A trichinózis elkerülése érdekében fozzük meg húst!
JEGESMEDVE
Az Arktisz legészakibb részére szorult (Európában csak a Spitzbergákon élo) állat szaglása kifinomult, a tenger jegén és a tengerben egyaránt fáradhatatlanul vadászik. Leginkább fókával táplálkozik, de halat is fogyaszt. Kiválóan úszik, két percig képes a víz alatt maradni. Ritkán található meg a szárazföldön - bár nyáron kénytelen bogyókkal és lemmingekkel táplálkozni. Számos, hideg éghajlaton jellemzo állathoz hasonlóan nagyobb méretu melegebb éghajlaton élo rokonainál. Többségük kíváncsi, és közel megy az emberhez. Kezeljük tisztelettel ezt az eros állatot, és legyünk vele óvatosak!
Húsát mindig fozzük meg: izmai tríchinózist terjeszto férgeket tartalmaznak! SOHA ne fogyasszuk el a jegesmedve máját, mert végzetes mennyiségu A-vitamínt tartalmaz!
A hús elkészítése
A kivéreztetést, a kibelezést és a nyúzást addig végezzük el, amíg a tetem még meleg! A bort még a test megfagyása elott nyúzzuk le! Osszuk a húst megfelelo adagokra, és hagyjuk megfagyni! Ne melegítsük fel újra a hús-darabokat: ha egyszer már megfoztük, hidegen fogyasszuk el a maradékot (ezért daraboltuk fel a húst)! A fóka kivételével minden állaton hagyjuk rajta a zsírját! A zsír alapveto fontosságú a hideg területeken, ha viszont sokat fogyasztunk belole, elegendo folyadékkal kell rendelkeznünk! A fóka zsírját a szélsoségesen hideg idojárás kivételével (amikor megfagy) mindig távolítsuk el és süssük ki, mielott még avassá válna!
Ha kevés a táplálék, az állatok el fogják lopni tolünk az élelmet ezért alaposan rejtsük el! Ha lehetséges tolvajok jeleit fedezzük fel, legyünk résen, hiszen ok szolgálhatnak következo eleségül!
HOGYAN ELOZZÜK MEG A FAGYÁST?
- Grimaszoljunk az arcunkkal, hogy ne alakulhasson ki rajta dermedt terület! Mozgassuk izmainkat minden irányba! Mozgassuk a kezünket is!
- Figyeljük meg saját magunkon és társainkon is, hogy nem vált-e a bor -különösen az arcon, fülön és a kézen -viaszsárgává, vörössé vagyfeketévé!
- KERÜLJÜK a szoros ruházatot, mert lassítja a keringést.
- A hálózsákunk melegében öltözködjünk!
- Soha, még a legrövidebb idore se menjünk sehova megfelelo ruházat nélkül! Kerüljük az izzadságtól vagy víztol nedves ruházatot! Ha ruhánkmégis nedves lesz, minél hamarabb szárítsuk meg!
- Verjük le a havat magunkról, mielott bemegyünk a menedékbe, vagy a felso réteg ruhánkat hagyjuk kint, a bejárat elott! A hó ugyanis elolvada melegben, ami még több szárításra váró ruhát eredményez.
- Viseljünk kesztyut és tartsuk szárazon! Puszta kézzel SOHA ne érintsünk fémet!
- NE fröccsenjen benzin a fedetlen borünkre! Nulla fok alatti homérsékleten szinte azonnal megfagy, alacsonyabb olvadáspontja révén pedigmég a víznél is nagyobb károkat okoz.
- Legyünk különösen óvatosak, ha keményen dolgoztunk és elfáradtunk! Ha betegek vagyunk, PIHENJÜNK!
A rágcsálók - különösen a mókusok és a nyulak - ragályos nyúlpestist (tuíarémiát) hordozhatnak magukban, amellyel kullancscsípés által vagy fertozött állatokkal érintkezve fertozodhetünk meg.
Nyúzás közben viseljünk kesztyut! Húsukat fozés után nyugodtan fogyaszthatjuk.
EGÉSZSÉGÜNK MEGÓVÁSA
Legfobb veszélyt a fagy, a kihulés és a hóvakság jelenti, bár az is oxigénhiányhoz és szén-monoxid-mérgezéshez vezethet, hogy megpróbáljuk melegen tartani magunkat vagy megszüntetni a huzatot. Könnyen eltávolodhatunk a valóságtól, gondolkodásunk '
is lelassul, nem vesszük észre az egyértelmu dolgokat. Maradjunk aktívak, kerüljük a fáradtságot, és energiánkat a hasznos feladatok elvégzésére tartalékoljuk! Aludjunk annyit, amennyit csak tudunk - mielott megfagynánk, úgyis felébreszt minket a hideg. A keringés serkentése érdekében mozgassuk ujjainkat és lábujjainkat! Ne halogassuk a székelést, hiszen a szorulásnak éppen ez a leggyakoribb kiváltó oka. Próbáljuk meg a menedék elhagyása elottre idozíteni, hogy székletünket egyúttal kivihessük magunkkal!
HEGYEK
A hegycsúcsok eros szélnek vannak kitéve és gyakran borítja oket hó. Sem élelmet, sem menedéket nem biztosítanak. A sziklamászás, a jégés a hómezok leküzdése speciális tudást igényel, amelyet legjobb, ha elso kézbol, hegymászóiskolában sajátítunk el, és felügyelet mellett gyakorlunk. Tapasztalatlan személy meg se próbáljon kimerészkedni valódi hegymászóterületre, hacsak nem tanulóként vág neki egy jól szervezett csoporttal. Katasztrófa után azonban könnyen egy hegyoldalon találhatjuk magunkat, vagy arra kényszerülhetünk, hogy biztonságos hely után kutatva átvágjunk egy hegyi szakaszon.
Ha nem várható mentoalakulat, nappal a legelso célunk az élelmet és menedéket nyújtó völgyekbe történo leereszkedés legyen. Éjjel vagy rossz látásviszonyok között azonban ez túl veszélyes. A látási viszonyok javulásáig a hegyen kell valamiféle menedéket találnunk.
Ha nincs a sziklák közt menedék vagy fedelet adó roncs, ássuk be magunkat a hóba. A hóhatár alatt be kell takaróznunk, hogy megvédjük magunkat Ha nincs túlélocsomagunk, egy muanyag zsák is megteszi hálózsáknak. Mentsük ki a takarókat és az üléshuzatokat a lezuhant repülogéprol, vagy bármilyen más ruha segítségével takarjuk be magunkat a leheto legjobban! A ruhákat ne tekerjük túl szorosan magunk köré, mert a ruharétegek közt rekedt levego kiváló hoszigetelo.
Lejton úgy aludjunk, hogy a fejünk legyen feljebb; durva vagy köves földön a nagyobb kényelem érdekében hasunkon feküdjünk!
A terület megítélése
A hegyoldalon lefelé ereszkedve gyakran nehéz megállapítani, mi van alattunk. Tudunk úgy haladni a völgyben vagy egy hegynyúlvány mentén, hogy lássuk, ami korábban alattunk volt? A völgy túloldala is segíthet eldönteni, mi lehet a saját oldalunkon.
Legyünk óvatosak, ha az elotérben lévo meredek sziklafalon túl lejtot látunk, mert valószínu, hogy nagy közöttük a szintkülönbség. Az omladékos lejtok különösen megtévesztok lehetnek, mert teljesen folyamatosnak tunhetnek, amíg egészen közel nem jutunk egy sziklafalhoz.
Leereszkedés
Sziklafalat kötél nélkül megmászni rendkívül veszélyes. A legmeredekebb sziklák mentén a fal felé fordulva kell leereszkednünk, ezért nagyon nehéz látni, hogy hova lépjünk. Ha társunk a szomszédos lejton tartózkodik, figyelhet és utasításokat adhat. Repülogép-katasztrófa esetén valószínuleg nagyobb kockázattal jár hegyet mászni, mint a mentoalakulatra várni.
Kevésbé meredek, de mélyebb szegélyu szikláról lemászva oldalazva haladjunk, belso kezünket kapaszkodásra használva! A könnyebb sziklákon kifelé nézve, testünket behajlítva is mászhatunk! Ha lehetséges, a súlyt tenyerünkre helyezzük!
Felmászás
Felfelé mászva a kapaszkodókat könnyebb észrevenni, biztonságosabb azonban - ha nem ismerjük az útvonalat - inkább átmászni az akadályokon, mint megkerülni oket. Elofordulhat, hogy elakadunk, és leereszkedni sem tudunk.
Mindig a hegy lábától kezdve gondoljuk végig az útvonalat! Próbáljuk meg felsotestünket a sziklától távolabb tartani, és nézzünk felfelé! Egyszerre csak egyik kezünket vagy lábunkat mozdítsuk meg - mindig legyen három érintkezési pontunk! Súlyunkat egyenloen osszuk el a lábainkon, ne csak a kezünkkel függeszkedjünk! Ne eroltessük túl magunkat!
Míg lábunkkal biztosan állunk a sziklán és egyik kezünkkel erosen kapaszkodunk, másik kezünkkel keressünk fogást pontosan a fejünk felett! Próbáljuk ki, hogy jó-e, majd keressünk újabb fogást a másik kéznek vagy lábnak! Közbeeso, kis fogásokkal dolgozzunk, ne terpeszkedjünk szét békaszeruen, a munka nagy részét lábunkkal végezzük! Lábunkat a leheto legjobban szorítsuk a sziklához, hogy minél nagyobb területen érintkezzen!
Függoleges hasadékok megmászásakor használjuk a kéménymódszert: támasszuk a hátunkat az egyik falnak, majd a lábunkat a hasadékon át a másik falnak feszítve ékeljük ki a testünket! Lassan induljunk el felfelé! Ha a hasa-dék kiszélesedik, nagyon nehéz lesz átváltani hagyományos mászásra: az is lehet, hogy ismét le kell ereszkednünk.
Leereszkedés kötéllel
Még a legmeredekebb szikláról is le lehet ereszkedni egy felül erosen rögzített kötél segítségével. A hegymászók módszeréhez ("abseiling" vagy "rappeling") szükség lehet speciális ülohevederre és karabinerre, amelyen átfuthat a kötél. Az alapmódszerhez azonban egy duplázott (félbehajtott) kötél is elegendo. A kötél nem mozog - mi mozgunk lefelé a segítségével. Ez még a test helyes tartása mellett sem kényelmes, viszont így a legbiztonságosabb leküzdeni a meredek vagy nagyon csúszós lejtoket. A súrlódás felsértheti a ruházatunkat és a borünket, ezért lehetoleg párnázzunk ki vállainkat és lágyék-hajlatunkat, viseljünk kesztyut!
TUDNIVALO
A kötél leengedése elott ügyeljünk rá, hogy biztos helyzetben álljunk (a kötél súlya hirtelen kibillenthet minket az egyensúlyunkból), és mindig tervezzük meg a következo lépésünket! Ha a kötél fent van, talán már késo változtatni
A kötél hossza határozza meg a leereszkedés mértékét Fontos, hogy biztos rögzítopontot találjunk, pl. egy sziklát vagy fát, amely elbírja súlyunkat és nem vágja el a kötelet. Ha több eros rögzítöpontot kínáló párkány van, a lejtön szakaszosan is leereszkedhetünk (ha azonban sokan vagyunk, elég helynek kell lennie minden párkányon ahhoz, hogy a többiek várakozhassanak).
Földet érve a kötelet lehúzhatjuk magunk után. Ha valaki fent maradt, hogy kioldja a kötelet, vagy nem akarjuk a kötelet magunkkal vinni, alkalmazhatjuk a szimplakötél-módszert is - így ugyanazzal a kötéllel kétszer ugyanolyan hosszan tudunk leereszkedni. A peremen átjutni talán a legnehezebb. Elképzelheto, hogy lejjebb kell ereszkednünk egy keveset a jó pozíció elérése érdekében (és hogy közben önbizalmat is nyerjünk).
KÖTÉLEN LEERESZKEDNI
(AZ ABSEIL1NG-TECHNIKA) \
Hurkoljuk a kötelet egy biztos rögzíto pont köré TV (elotte tefjes testsúlyunkká! ellenorizzükj! Kerüljük t ^ ' az éles peremeket, amelyek elvághatják a kötelet! y A kötél mindkét végét húzzuk lábaink közé elölrol, aztán vigyük tovább testünk bal oldalától mellkasunkon át jobb vállunkig, majd le a hátunkon! A kötelet bal kézzel magunk elott, jobb kézzel a hátunk mögött tartsuk!Lábunkat helyezzük egymástól 45 cm távolságra, és támasszuk ki biztosan a lejtön! Doljünk hátra! A testünk köré tekert kötél tartsa a súlyunkat! Ne próbáljuk megtartani magunkat a fent lévo kézzel! Óvatosan lépjünk lefelé! A lent lévo kézzel szabályozhatjuk az ereszkedés sebességét. Egyszerre csak egyik kezünkkel engedjük el a kötelet!
FIGYELEM: Kötélen leereszkedniezze!a módszerrel veszélyes lehet. Ha korábbon nem gyakoroltuk a módszert, ne is próbálkozzunk vele, hacsak nincs velünk szakember, vagy nem kerültünk életveszélybe!
HuroSc használata
Akadálymentes, függoleges leereszkedés esetén a kettos derékhurok (lásd Csomók a Táborozási technika fejezetben) segítségével engedhetjük le, vagy húzhatjuk fel a többieket. Ezt a módszert alkalmazzuk a szakadékba zuhant emberek mentésekor is!
Felmászás kötéllel
A vízi jármüvek kötél elvezetésére használt tartozékát utánozva, azaz "kötélbakként" is segíthetünk másoknak felmászni. Eloször valakinek fel kell másznia (o a "segíto"), és vinnie kell magával egy derékhurokkal rögzített kötelet (ez lehet egy vékony zsinór is, amellyel a késobbiekben felhúzhatjuk a kötelet). Minden szakasznál lennie kell párkánynak vagy peremnek, ahol mindenki elfér, és hogy stabil rögzítopontot biztosítson a kötél számára. Nagyobb csapat és több kötél esetén egyszerre többen, több szakaszon is haladhatnak.
Ellenorizzük, hogy biztos-e a rögzítopont, amely lehet fa, sziklakiszö-gellés vagy kötélvezeto (Jyuk a sziklában, vagy egy résbe szorosan beékelodött ko, illetve kis kodarab)! A kötelet nyolcas kötéssel vagy egyszeru csomóval rögzítsük!
A KÖTÉL KI FESZÍTÉSE
A kötél hátunk mögött történo elvezetéséhez használjuk mindkét kezünket (jobb kézzel húzzuk, bal kézzel toljuk ei magunktól)! Jobb kezünket csúsztassuk kifelé a kötélen! Tegyük össze o kezünket és a kötél mindkét részét jobb kezünkben fogjuk össze, miközben bai kezünkkel testünk irányába gyutjük a laza kötéirészeket! Folytassuk:jobb kézzel magunk felé, bal kézzel pedig tes tü n k körül h úzzuk a kö telet! Mindig álljunk készen a kötél megfékezésére, ha esetleg a mászó (eesne! A kötelet úgy tarthatjuk szorosan testünk körui, hogy összefogjuk a kezünket!
A segíto rögzíti magát egy vagy két hurokkal saját teste megtartása érdekében. A feje felett elvezeti a mászókötelet egészen a csípojéig, közben a rögzítoponthoz közelebb lévo kezére csavarja, végül kifeszíti. A mászó a dereka köré köti a kötelet és megkezdi a mászást. A segíto erosen, élo kötélbakként tartja a kötelet, hogy folyamatosan feszüljön. A rögzítésnek, a segítonek és a mászónak egy vonalban kell lennie. Ha sziklakiszögellést használunk rögzítésként, magasabban kell lennie a segíto fejénél. Ha ez állva nem lehetséges, a segítonek biztos ülohelyzetbol kell húznia.
FIGYELEM!
A LEHULLÓ SZIKLAK ÉLETVESZÉLYESEK!
Lazának tuno szikla esetén mindig végezzünk óvatosan próba fogást, és ha tényleg lazának találjuk, soha ne húzzuk kifelé!
Legyünk óvatosak, kötelünk ne mozdítsa ki a szikladarabokat! Még a kis kodarabok is komoly sérüléseket okozhatnak. Ha mégis lelöktünk valamit, azonnal kiáltsunk alattunk lévo társainknak!
Az idosebbeket és a gyerekeket mellkasuknál kel) megkötni. A kisgyerekeket indián gyerekek módjára, a mászó hátán kell szállítani.
Megjegyzés: Rögzítés nélkül ez a módszer kockázatos és nagyobb erot igényel. Ekkor a kötél csak a segíto ujjai között haladjon át, ne a hátán körbe, különben a mászó könnyen leránthatja a segítot!
HÓ- ÉS JÉGMEZOK
Léteznek ugyan finomabb eszközök is a hó- és jégmászáshoz, de hóban a hegymászók jégcsákányt alkalmazó módszereinek némelyikét eros bottal is utánozhatjuk. A fogantyús sétabot jobb fogást biztosít, mint egy egyszeru rúd. Ha nincs megfelelo jégcsákányunk, illetve mászóvasunk, vagy nem tudjuk, hogyan kell azokat használni, kerüljük a hegyi jeget!
A mászás közben a hóba szúrt csákány vagy bot biztosítja a stabilitásunkat. Meredek lejton cikcakkban másszunk, eros lépéseket tegyünk, a botot pedig oldalirányban szúrjuk a hóbal Kisebb lejton nyomjuk sarkunkat a hóba, és használjunk botot is! Enyhe lejton használjuk a sarkunkat, a botot pedig sétabotként alkalmazzuk! Meredek lejton hátrafelé ereszkedjünk le! A botot támasztékként szúrjuk a hóba! Megcsúszva fékként is használhatjuk. Havas lejton lecsúszni felvillanyozó ugyan, de veszélyes.
Sebességünk irányításában segít, ha a sarkunkat erosen belenyomjuk a hóba, a hóba szúrt bot pedig további fékként szolgálhat - arra azonban mindig van esély, hogy nem veszünk észre egy közeledo szakadékot! Lavinaveszélyes helyeken soha ne alkalmazzuk ezt a módszert!
Biztonsági kötelek jégen
A gleccseren áthaladó csoport minden tagja szorosan - egymástól legalább 9 m távolságban - legyen egymáshoz kötve. A vezetonek a havat le kell ellenoriznie botjával, mert a legkisebb mélyedés is gleccserszakadékot eredményezhet.
A mindkét végén szilárd rögzítoponthoz erosített kötelek biztosítják haladásunkat a jeges felületeken. A kötelet kézi kapaszkodóként használjuk, vagy tekerjünk egy rövid kötelet hurokban derekunk köré, és pruszikcsomóval biztosítsuk! Ez végigcsúszik a kötélen és lehetové teszi az ereszkedést, ha pedig megcsúszunk, meg is fékezi az esést Ez a módszer jól használható omladékos vagy laza talajon gyerekek és kevésbé ügyes felnottek leereszkedésekor is.
Jég- és hórögzítöbak
Ha nincs elég szilárd szikla a kötél kikötéséhez, a jégbol faraghatunk felso rögzítopontot. Ha a természetes jégképzodmény alkalmas rá, vágjunk bele gombaformát! Átméroje legalább 40 cm, mélysége legalább 16 cm legyen! A rögzítöpontot hagyjuk ott és készítsünk helyette újat, ha a legkisebb repedés is megjelenik a jégen!
A hórögzitobaknak sokkal nagyobbnak kell lennie: mélysége legalább 30 cm, szélessége pedig kemény hóban 1 m, puha hóban legkevesebb 3 m legyen! Rakjunk köré felszerelést és csomagokat, hogy a kötél ne tudja átvágni!
Gleccserszakadékok
Gleccserszakadék ott alakul ki, ahol a gleccser völgyfalnál kezdodik, de irányt vált vagy szélesedo völgyben folytatódik. Ilyen helyeken lassan, a talajt ellenorizve haladjunk! Ha a csoportból valaki a havon keresztül beesik a szakadékba, a kötél megtartja és ki tudjuk húzni.
A kötél a mellkason megfeszülve fulladáshoz vezethet. Lezuhant társunknak dobjunk le egy hurokban végzodo kötelet, amelybe beakaszthatja lábát, és így eloszthatja a súlyát! Ha lezuhant társunk elvesztette az eszméletét, három másik ember szükséges a kimentéséhez. A pillangóhurok lehetové teszi, hogy a mentésre indulók egyszerre húzhassák a kötelet. A gleccser-szakadékban nagyon alacsony a homérséklet, az áldozat gyorsan legyengül. Fontos a gyorsaság!
LAVINÁK
A lavina komoly kockázatot jelent minden hegyi területen, foleg a hóesést követo 24 órában jellemzo a 20c és 60° közötti lejtokön (különösen a 30° és 45° közöttieken).
A lavinát sok minden kiválthatja, különösen a homérséklet, a terepviszonyok és a hang. Ha lavinaveszélyes területen találjuk magunkat, ügyeljünk ezekre! Lehetoleg kerüljük azokat a területeket, ahol frissen hullott hó a meredek lejtore! Nagy hóesés esetén segíthet, ha 24 órát várunk, hogy a hó megszilárduljon. A lavinát általában éppen az áldozatai szokták elindítani!
Az eso vagy a homérséklet emelkedése hóesés után nagyra növeli a kockázatot. Az olvadási folyamat ugyancsak hozzájárul a hótömeg csúszásához. Az alacsony homérsékleten esett nagy hó is lezúdulhat, mert nincs elég ideje megszilárdulni.
A szabálytalan felszínu lejtok a legbiztonságosabbak, de a fás lejtok is stabilak. A lejtok csúcsán lévo meredek sziklák szintén mozgásba hozhatják a lavinát az onnan leeso hó, sziklák és jégcsapok révén. Domború lejto esetén a gravitáció az alsó szakaszon összetömöríti a havat, a felso szakaszon pedig húzóeroként hat, fokozva így a teljes hótömeg megindulásának lehetoségét. A legkisebb háborgatásra is megindulhat lefelé a hó a rá ható húzóero miatt, ha a hegyhát fedett, szélárnyékos részén, vagy egy vízmosás meredek tetején gyulik össze. A sziklás kiemelkedésekkel és fákkal tarkított lejto biztonságosabb, mint a puszta felszínü. Óvatosan válasszuk ki az átkelésre leginkább megfelelo helyet, és mielott elindulnánk, ellenorizzük a havat! Szúrjuk bele botunkat vagy jégcsákányunkat, és vizsgáljuk meg, hogy tömör-e vagy réteges!
Dobáljunk köveket, csapjunk zajt, próbáljunk meg csuszamlást
A LEGVESZÉLYESEBB TERÜLETEK
- Hófödte, domború hegyoldal. A hóra itt húzóero hat.
- Szélárnyékos hegyoldal, ahol a hó felhalmozódik. Mind labilis.
- Mély, hóval teli vízmosások.
eloidézni - így ellenorizhetjük, valóban védett helyen tartózkodunk-e! Minden veszélyes terepen a legjobb, ha egymáshoz kötözzük magunkat és kötélbakos módszerrel ereszkedünk. A súly elosztása érdekében tartsunk egymástól legalább 50 lépésnyi távolságot! Ha megoldható, eloször csak egyvalaki vágjon át a legveszélyesebb területen, menet közben kiengedve a kötelet! Amint átér, kösse ki magát, mielott a következo elindulna! Szél
Soha ne táborozzunk domború hegyoldal szélárnyékos oldalán, a homorú hegyoldal biztonságosabb!
Elovigyázatosságból mindig legyen nálunk helyjeladói Ez az eszköz olyan jeleket bocsát ki, amelyeket a mentoalakulat keresésünkkor fel tud használni! Vigyünk magunkkal lavinaszalagot is, amelyet veszély esetén ki tudunk húzni! Ez egy fényes muanyag szalag, amely megkönnyíti a kutatást, ha a hó maga alá temet minket.
ÓVINTÉZKEDÉSEK
- A havat éro napsugár lavinát okozhat, ezért délelott árnyékos területeken haladjunk - tartsuk magunkat távol a napsütötte területektol!
- Délután azokon a lejtökön haladjunk, amelyeket már nem süt a nap, és kerüljük azokat, amelyekre akkor süt eloször a nap!
- Kerüljük a kis vízmosásokat és a meredek oldalfalú völgyeket!
- Maradjunk a lavina útvonala feletti hegyhátakon vagy lapos területeken! Nagyobb ugyan a valószínusége, hogy csuszamlást okozunk, deebben az esetben nagyobb is rá az esélyünk, hogy az omladék tetején maradunk, vagy egyáltalán nem is visz minket magával a lavina.
- Mindig figyeljük a lavinákat, még akkor is, ha a csuszamlást magát nem látjuk! Állapítsuk meg, hogy honnan indult, milyen volt az iránya, ésmikor történt! Ez segít megállapítani a többi lavina valószínusítheto helyét.
Asárcsuszamlás nagyon hasonló a lavinához, a többtonnányi hó helyett azonban hatalmas sártömeg zúdul le vízen, hogy maga alá temessen mindent, ami az útjában áll. Kerüljük az alacsony fekvésu területeket és a folyómedreket! Maradjunk a hegynyúlványon és a hegygerincen! Ha magával ragad bennünket egy csuszamlás, úszó mozdulatokkal maradjunk a felszínen, és lábunkkal elore csússzunk!
TENGERPART
A legtöbb tengerpart boséges élelemforrást és kiváló túlélési esélyeket kínál. Még ott is van élelem, ahol minden kopárnak és kietlennek tunik. A tengerparti víz számos életforma otthona - megtalálhatóak ott a moszat, a hal, a fóka, a madarak, a puha testu állatok és a planktonok, amelyek a víziállatok élelmét képezik. A belso tavak és csatornák minden változatának gazdag az élovilága, ez alól csak a Holt-tenger és más szélsoségesen sós, valamint ember által erosen szennyezett területek jelentenek kivételt.
A tengerpart a meredek szirtektol a hosszú, lankás partig sokféle lehet. A tengerbol magasan tornyosuló szikla nem nyújt menedéket a víz elol. Még a lábánál lévo partszakasz is könnyen elzáródhat dagály idején, de néhány órás pihenést azért kínál, mielott másik partra úszási helyet keresve továbbmennénk. Minden parttípuson vannak kiaknázható források. Szinte nincs is kellemesebb, mint tengerpartra vetodni.
Homokos tengerpart
A homokos part lankás és lejtos. Az árapály nagy szakaszt érint, hatalmas, üreglakó fajok lakta területeket fedve fel a homok alatt. Ez számos hernyó és üreglakó állat élohelye is, amelyek vonzzák a táplálékot kereso madarakat. Kutassunk eltemetett puha testu állatok után! Általában könnyebb észrevenni a talaj alá bújt kéthéjúak légzocsövét a tenger szélénél, a sekély víz alatt.
Ahol a homokot nem árasztja el az árapály és a szél dunét formáz belole, elképzelheto, hogy találunk édesvizet, és növények is teremnek.
A szél nagyon könnyen elfújja a homokot, amely mindenhova behatol. A dunék általában tele vannak idegesíto rovarokkal, úgyhogy ha tovább tudunk menni, ne válasszuk táborhelyül vagy menedékül!
Iszapos partok és folyótorkolatok
Ahol lassú folyású folyó torkollik a tengerbe, élelemben gazdag, nagy, iszapos lapályt kialakító üledék rakódik le. Számos lárva és puhatestufaj él itt, ennivalóban gazdag területet biztosítva a madaraknak és az állatoknak.
Sziklás partok
Ha a szirtek nem túl meredekek, a sziklás partokon az ár levonulása vízzel feltöltött medencéket hagy maga után. Ezek a kis "tavak" tele lehetnek élettel. A sziklákon olyan réteg alakul ki, amelybe az egyhéjú kagylók bele tudnak kapaszkodni, de kapaszkodót biztosít a vízinövényeknek és a tengerisünöknek is. A sziklák közti hasadék polipok és más fejlábúak otthona lehet.
A lágy kozetek, mint a krétakori mészko, a márga és az egyéb mészkövek gyorsan kopnak, felszínük sima, a kemény sziklák viszont nagy darabokban törnek, így megfelelo fészekrakó helyet biztosítanak a madarak számára.
Kavicsos partok
Általában a homokos és sziklás partszakaszok között található a kavicsos partszakasz. Itt a legritkább az élet, mert a kavics folyamatos mozgása a legtöbb növény és állat számára nem teremt megfelelo körülményeket.
Árapály
Az árapály a földrajzi elhelyezkedés és az évszak függvényében nagyon eltéro lehet, mivel a Nap és a Hold ellentétes irányú gravitációs ereje váltja ki. A beltengerek - pl. a Földközi-tenger - esetén a vízszint eltérése mindössze néhány méteres. Az Új-Skócia és New Brunswick közt elhelyezkedo Fundy-öbölnél viszont már 16 m-es a vízszintkülönbség az apály és a dagály között
A part menti törmelék, a hosszú, száraz homokszakasz megjelenésének és szerkezetének változása a víz kiöntése után, a vízinövények, a kagylók és a függoleges sziklák felszínén a színek változása mind-mind segítenek meghatározni azt a szintet, ameddig a víz valószínuleg emelkedni fog.
Mindig ellenorizzük a be- és kijutás lehetoségét homokos vagy sziklás part esetén! Figyeljük az emelkedo vízszintet: ne kockáztassuk meg, hogy a dagály elzár minket!
Az árapály nemcsak mossa a partot, de értékes, vízben hánykolódó törmeléket is partra vet. Ez tüzeloanyagot biztosíthat számunkra, és az is elképzelheto, hogy a hullám nagyobb halakat vet a sziklamélyedésekben lévo vizekbe, a hagyományos élovilág mellé.
PARTI BIZTONSÁG
- Soha ne becsüljük alá a tenger erejét és veszélyeit! Figyeljünk, mikor érkezik a dagály, ismerjük meg a sajátosságait! így kevésbévalószínu, hogy az érkezo dagály elzár, vagy az apály elsodor minket Az utóbbi könnyen magával ragadhatja az embert, ha a parthoz közel tartózkodik.
- A szirtek a megközelíthetoség szempontjából jelentenek gondot. Ha csak egy lefelé vezeto út van, bizonyosodjunk meg róla, hogy visszatudunk térni oda!
- Figyeljük az eros áramlásokat, különösen a földnyelveknél! A homokos partok és az elárasztott sziklák szintén veszélyesek lehetnek. Ahol atengerpart meredeken torkollik a mély vízbe, ott eros a parton megtöro hullámok visszaáramlása. Ha a vízbe kényszerülünk valaki-valami megmentése miatt kössünk biztonsági kötelet a derekunkra, és legyen valaki a parton, aki tartja (vagy kössük egy eros tárgyhoz)!
Úszás
Ha nagy hullámok felszín alatti visszaáramlásában rekedünk, lökjük e! magunkat alulról, és ússzunk a felszínre! A hullámvölgyben ússzunk a part felé! Ha újabb nagy hullám érkezik, forduljunk felé és merüljünk alá! Hagyjuk, hogy elhaladjon, és a kovetkezo hullámvölgyben ússzunk tovább a part felé!
Ha nem úszunk tökéletesen, halászat vagy úszás közben mindig figyeljünk a víz mélységére! Ügyeljünk a nagy hullámokra, ezek ledönthetnek a lábunkról és továbbvihetnek minket! Ha mégis elragadnak minket, ne essünk pánikba! Az emberek általában akkor esnek pánikba, ha nem tudják, milyen mély a víz - ha viszont tudják, megnyugszanak. A vízmélység nem igazán számit, hiszen a 10 cm-es vízbe éppúgy belefulladhatunk, mint a 10 m-esbe. Ha meg akarjuk tudni, hogy milyen mély a víz, nyújtsuk karunkat fejünk fölé, hajlítsuk le lábfejünket, és lábunkkal lefelé merüljünk el! Lehet, hogy nem is olyan mély, mint gondoltuk!
Ha egy eros áramlás a nyílt tengerre sodor minket, NE próbáljuk meg megakadályozni, úgysem sikerül! Oldalúszásban ússzunk rajta
KERESZTÜL, és a part távolabbi részén ússzunk ki a partra! Az oldalúszás ugyan nem a leghatékonyabb és leggyorsabb úszásnem, viszont ez a legkevésbé fárasztó.
Ha a tengerben úgy látjuk, neki fogunk ütodni egy sziklának, forduljunk a part felé, vegyünk fel ülohelyzetet és a lábunk legyen elol! Lábunk felfogja az elso ütodést, és lehetové teszi, hogy megkapaszkodjunk, majd a partra másszunk. Ez a módszer akkor is hasznos, ha olyan vízben kutatunk, amely felszíne alatt nem látható sziklák vannak. Viseljünk cipot és legalább egy-rétegnyi ruhát!
Lebegés a vízen
Legjobban az ellazult test íebeg, ezért próbáljuk megorizni a nyugalmunkat! A sós vízben nehéz elsüllyedni. A legveszélyesebb, ha vizet nyelünk, és saját hányadékunkban fuldoklunk.
A nok könnyebben úsznak, mint a férfiak, számukra háton lebegni természetes. A férfiaknak viszont arccal lefelé lebegni természetes - de levegovételnél azonnal emeljük ki fejünket a vízbol! víz
A tengerparton édesvizet kis forrásokból nyerhetünk. Ha a homokos tengerpartokon nincsenek édesvizü források, elképzelheto, hogy a dünék között tóra bukkanunk. Eredményes lehet bármilyen parton a dagályszint felett ásni - különösen, ha növényzetet is látunk. Ássunk egészen addig, amíg nedves homokot nem találunk! Hagyjuk, hogy összegyuljön a víz! Az édesvíz a sós víz tetején úszik. Kanalazzuk le a felso, könnyebb réteget!
A sziklamélyedésekben összegyulo víz valószínuleg nem édesvíz - még a dagályszint fölé is kicsaphatnak a hullámok. Az édesvizet azonban fel ismerhetjük a zöldmoszattenyészetrol, amelyet itt nem fogyasztanak el a puha testu állatok, ellentétben minden más hellyel a tengerparton (a sós vízi puha testu állatok ugyanis nem élnek meg alacsonyabb sótartalmú vízben).
Keressünk sziklarétegek között szivárgó vizet (különösen ott, ahol a résekbol páfrányok és mohák nonek ki), mert valószínuleg iható! Ha sziklás kiszögellésu tengerparton jutunk partra, az egyetlen megbízható vízforrás maga a tenger. Vizét azonban SOHA ne igyuk meg lepárlás nélkül! Azon túl, hogy nem oltja szomjunkat, értékes testnedveket von meg létfontosságú szerveinktol, míg végül a vesénk felmondja a szolgálatot.
A sós víz alkalmas fozésre. Addig azonban ne együnk semmit, amíg nem áll rendelkezésünkre megfelelo mennyiségu édesvíz! A desztillált tengervízbol megmaradt só felhasználható a hús és a hal tartósítására.
ÉLELEM
A tengerparti növények az éghajlattól függoen eltéroek lehetnek, de mindig rendelkezésünkre állnak, ha az idojárás vagy a dagály nem teszi lehetové, hogy a tengerbol gyújtsunk magunknak élelmet. A vízben mindenképpen találunk valamilyen tengeri moszatot arra, ahol a sziklák kapaszkodót nyújtanak számukra, a víz pedig elég sekély ahhoz, hogy a napfény elérje oket. A tengeri moszat (helyesebben alga) igazán értékes élelem. A világ számos részén az étrend fontos részét képezi, sok fajtájuk igazi csemegének számít a japán ételektol kezdve egészen a tenger gyümölcseibol készült walesi ételig. A tengeri moszat szárítható és hónapokig tárolható Tengeri táplálék
FIGYELEM!
A tengeri moszat értékes kiegészítoje lehet étrendünknek, de ne együk meg az édesvízi tavakban található kékes-l zöld algákat - nagyon mérgezoek!
A halakra és tengeri moszatokra legjobb apálykorvadászni, mert ilyenkor a sziklatavak könnyen átvizsgálhatóak, és az eltemetett puha testu állatok, illetve más élolények is kiássák magukat a part homokjából.
A kétkagylósok veszélyes koncentrációban gyujthetnek össze magukban mérgezo anyagokat az ipar vagy a szennyvíz szennyezte területeken, mert táplálkozás közben emésztorendszerükön keresztülszurik a vizet.
A trópusi övekben az éti kagylók nyáron - különösen ha a tengerek vörösesek vagy erosen foszforeszkálnak - mérgezoek lehetnek. Az Arktiszon a fekete éti kagyló az év bármely szakában mérgezo lehet. Ismerjük fel kúpos héjáról, amelybol mérgezo tüskét bocsát ki - ez egyes fajoknál elég eros ahhoz is, hogy embert öljön! Több mint 400 fajta kúpkagyló létezik, amelyek többsége az Indiai- és a Csendes-óceán térségében található, de az Egyesült Államok délkeleti részén és a karibi-térségben is él 12 fajtája. Mindegyik jól felismerheto az alakjáról. Egyes tengeriesigafajoknak (Tenebra- illetve Tur-rid-félék) mérges tüskéje van. Mérgük nem veszélyes az emberre, szúrásuk viszont fájdalmas lehet.
A puhatestueket csak élve fogyasszuk! A kétkagylósok (mint az osztrigák) és az éti kagylók finom érintésre is szorosan összecsukódnak. A haslábúak (különösen a parti csigák és a kürtcsigák) "csapóajtóval" (héjfedo) védekeznek, amely lezárja a héj bejáratát. A kagylót megrázva ez szorosan bezáródik.
A tengeri tapadókagyló és a kaliforniai eheto kagyló (más haslábúakhoz hasonlóan) nem rendelkezik héjfedovel, viszont szorosan a sziklához rögzíti magát. A héj aljánál kést használva feszítsük le oket! Ha nehéz kimozdítani, biztosan eheto. Ha könnyen leválik, valószínuleg már halott vagy beteg. A dagály után még a sziklához tapadó tengeri tapadókagyló megfelelo élelem, mert a hullámok lemossák a beteg vagy halott egyedeket.
A kagylót dobjuk forró vízbe, és fozzük legalább öt percig!
Ha nyersen fogyasztjuk a kagylóhúst, kitesszük magunkat a parazitáik és szennyezo anyagaik okozta veszélynek.
Halfogás
A halak és tengeri kígyók elfogása ennél azért többet kíván. Néhány hal veszélyes, a tengeri kígyók pedig mérgezoek. A kígyókat méretük és széles, lapos farkuk alapján küíönböztetjük meg egymástól. Állítólag az úszó embert nem támadják meg. Az eloforduló (ritka) harapások legtöbbje akkor esik meg, amikor a halászok kiveszik a halakat a hálóból, amelybe tengeri kígyók is belekeveredtek.
A legtöbb tengerparton a halászatra legalkalmasabb ido két órával a dagály után kínálkozik. Ha akkor halászunk, amikor még árad a tenger, állandóan hátrálnunk kell, és akár vizesek is lehetünk. Ne feledjük, a sós víztol a lábbeli és a ruha rothadásnak indul!
A tengeri horgászathoz nagyobb horog kell, mint az édesvízihez. Többféle csali használható: a tengeri tapadókagyló pl. megtalálható a sziklákra tapadva, a tengeri gyurusférget [Arenicola, homokféreg) pedig ki lehet ásni a tengerpart homokjából vagy iszapjából. Apálykor keressünk tekervényes gilisztafúrásokat, amelyek jelzik L alakú föld alatti járataikat!
Fogjunk az árapály segítségével halat: építsünk cölöpökbol és sziklákból nagy, nyílszeru halcsapdát! Ezek iránya ne a part felé mutasson! A dagály visszahúzódásával a halak fennakadnak a csapdán.
Polip és tintahal
A polipot éjszaka ejthetjük el, amikor áldozatára vadászik. Vonzzuk magunkhoz fény segítségével, majd szúrjuk le! Napközben az üreg körui hevero üres héjak jelzik, hogy ott valószínuleg polip tartózkodik. Dobjunk be egy csalival felszerelt horgot, várjunk, amíg ráakad, majd gyorsan rántsuk ki! A polipot úgy tudjuk legkönnyebben megölni, ha kifordítjuk: egyik kezünket tegyük húsos fejébe, ragadjuk meg belso szerveit, majd erosen húzzuk kifelé! Eloször csak kisméretu polipon próbáljuk ki! A muvelet gyakorlást igényel, ezért amíg jártasságot nem szerzünk, csak szúrjuk ler vagy vágjuk neki egy sziklának!
Minden polipnak kemény, papagájéhoz hasonlító csore van. Némelyik polip harapása mérgezo. A legrosszabb a kelet-ausztráliai kékgyürus polip, amelynek mérge akár halálos is lehet. KERÜLJÜK!
A polip húsa kemény és rágós, viszont tápláló. Passz írozással kissé megpuhíthatjuk. A testet fozzük meg, a kisebb karokat sütve fogyasszuk!
A nyílt tengeren a tintahal hatalmas méretu, partközeiben azonban felbukkan néhány kisebb példány is. Keressük oket sziklamélyedésekben, tengeri moszathoz tapadva! Éjjel fogjuk meg oket, eros fényt forgatva körülöttük! A szépia nem jön ugyan partközeibe, de ezzel a módszerrel az is megfogható.
Tüskésboruek
A tüskésboruek - amelyek közé a tengerisünök és a tengeriuborkák is tartoznak - szintén hasznos táplálékforrást jelentenek (a tengericsillaggal viszont nem érdemes veszodni, ha élelemként akarjuk hasznosítani). A tengeri-uborka a tengerfenéken kúszik, vagy beássa magát a homokba. Varacskos külseju fekete uborkának tunik, hossza legfeljebb 20 cm. Létezik féreg alakú tengeriuborka is, amely homokba ásott üregekben él. A tengeriuborkát evés elott öt percig fozzükl
A tengerisün általában sziklára tapadt tüskés golyónak tunik, és nem sokkal az apályszint alatt található. Vannak azonban föld alatt élo rokonai is, mint a pénzsünök és a szívsünök, valamint a tengeriburgonyának is nevezett EchSno-cardium cordatum. Az utóbbiak a homok alatt élnek. Fogyaszthatjuk nyersen, de meg is fozhetjük oket. KERÜLJÜK azonban ezeket az állatokat, ha a tüskéjük érintésre nem mozdul, vagy ha felnyitáskor rossz szagot árasztanak!
"
TENGERISUNOK
Óvatosan bánjunk velük! Tüskéik fájdalmas sebet okozhatnak, különösen ha puszta lábbal lépünk beléjük. Ha megszúrt minket egy tüske, amely le is tört a sünrol, ne próbáljuk meg kinyomni, mert lehet, hogy még mélyebbre fúródik! Szerencsés esetben a tüske néhány napon belül magától távozik a testünkbol.
Rákfélék
Idetartozik a rák, a homár, a garnélarák és a fürészes garnélarák - ezek mind sziklamélyedésekben élnek. A tengeri rák általában az apályszint alatt fordul elo, alkalmanként azonban megtalálható a mély lyukakban és hasadékokban is. Nézzünk be a kövek és tengeri moszatok alá! Gyorsnak kell lennünk, ha el akarjuk kapni a rákokat! Hálóval könnyebben boldogulunk. Hálót ruhából, drótdarabból vagy facsemetébol készíthetünk.
A trópusok bovelkednek úszó tarisznyarákban. Az éjszaka aktív állatot a parton vissza tudjuk kergetni odújába, majd ki tudjuk ásni onnan. Némelyik még fára is mászik, ahonnan könnyen leüthetjük.
Az édesvízi rák, a homár és a garnélarák a világ számos részén megtalálható. Kisebbek, mint a homoki rák, és általában sekély vízben élnek.
A rákfélék gyorsan megromlanak és sok parazitát tartalmazhatnak. A leheto leghamarabb fogyasszuk el oket! Amíg nem fozzük meg, élve tároljuk oket a vízben! Élve is fozzük meg ezeket az állatokat: vagy forrásban lévo vízbe dobva oket (ettol azonnal elpusztulnak), vagy hideg vízbe téve oket, és ezt felforralva (ettol állítólag elvesztik az eszméletüket és nem éreznek fájdalmat). 20 percig fozzük a rákokat!
A ráknak mérgezo részei vannak, amelyeket el kell távolítanunk: csavarjuk le az ollóit és a lábait, majd tegyük hüvelykujjunkat a hátára fordított rák farkvége alá, és nyomjuk azt felfelé! Húzzuk a farkvéget felfelé a testtol távolodva, majd távolítsuk el! így megakadályozhatjuk, hogy a rák gyomrának tartalma érintkezzen a hússal. Ezután hüvelykujjunkat nyomjuk a száj irányába, le- és kifelé! így a száj és a gyomor egyszerre távolítható el. Egészségünkre káros tüdeje ekkor már könnyen kiveheto és eldobható.
A homár elkészítése ennél sokkal egyszerubb. Vágjuk végig a hátát a fej irányában, majd nyissuk szét! A gyomor közvetlenül a száj alatt helyezkedik el - a szájjal és a belekkel együtt távolítsuk el!
Teknosök
A teknos húsa igazán tápláló, tojása újabb kiváló táplálékforrás - ha akkora szerencsénk van, hogy a teknos kijön a partra, (lásd Hüllok az Élelem fejezetben).
Tengeri madarak
A legtöbb óceánpart telis-tele van tengeri madarakkal, amelyekre "horgászva" vadásszunk! Helyezzünk csalival ellátott horgot a lapos sziklákra tett halbelsoségre, de akár fel is dobhatjuk a csalival ellátott horgot a levegobe, a szélbe! Rögzítsünk csalikat kövek köré! A hirtelen súlyváltozás miatt a madarak "balesetet szenvedhetnek".
A földön fészkelo madarak sok tojással láthatnak el minket. Könnyen összegyujtheto tojások után kutassunk, mielott a sziklaszirten lévo fészkek kifosztásával próbálkoznánk! Azzal is megpróbálkozhatunk, hogy éjjel kapjuk el magát a megtelepedett madarat - sziklamászás azonban eszünkbe se jusson!
VESZÉLYEK
A combunknál magasabb víz már túl sötét ahhoz, hogy átlássunk rajta -hacsak az idojárás nem teljesen nyugodt. Megeshet, hogy a vízben valami kellemetlen dologba lépünk, vagy a hullámok a szikláknak, illetve a koraitoknak sodornak minket.
Ha a tengerben kutatunk, mindig viseljünk cipot! Ha csak rögtönzött lábbelink van, valamiféle talpra akkor is szükségünk lesz! A tüskék ellen nem nyújt védelmet, ha mindössze ruhába tekerjük lábunkat
- A medúza vihar után gyakran a partra sodródik. Néhány fajtájának - különösen a trópusokon - a csípése súlyos következményekkel járhat. Alegveszélyesebb az Észak-Ausztráliában található kockamedúza (másnéven tengeri darázs). A legnagyobb példányok harang formájú teste sem haladja meg a 25 cm-t, csápjuk viszont akár a 9 m-t is elérheti. A szinte átlátszó, nehezen észreveheto élolény csápján milliónyi csalánsejt van. Bár ezek mérge a leghalálosabbak közé tartozik, és a csalánsejtek nagyobb koncentrációban felsértik a bort, majd halált okoznak, az ember számára általában csak az igazán nagy mennyiségu méreg halálos. Létezik nem mérgezo medúza is, de vigyázzunk: a méret nem függ össze a veszélyességgel! Ha az állat megcsípett bennünket, ne próbáljunk meg letépni magunkról a csápjait, vagy a kezünkkel letisztogatni a váladékot borünkrol - így csak még több csípést szerzünk. A homokkal leszórt csípést tengeri moszattal vagy ruhával stb. tisztítsuk meg!
- A hólyagmedúza (azaz "portugál gálya") nagyon hasonlít a medúzára, de valójában polipfélék társulásába tartozik. Bár ennek az állatnakszintén lehetnek akár 9 m-es csápjai, és a csípése több napig tartó borirritációt okoz, ritkán halálos. A medúzához hasonlóan bánjunk vele!
- A mérgespókhal Európa, Nyugat-Afrika és a Földközi-tenger partján él a homokban. Csípése mérgezo. A csípés okozta sebet nagyonmeleg vízzel enyhítsük!
-A közönséges mérgesrája a partközeiben bárhol elofordulhat, de leginkább a meleg vízben jellemzo. Az elektromos rája a melegtol a mérsékelt területekig mindenhol felbukkanhat. Kiválóan álcázzák magukat. Nem csak a homokban rejtozködnek, némelyik a sziklás, kavicsos helyeket kedveli. Próbáljunk minél biztonságosabban mozogni! Haladás közben bottal böködjük a tengerfeneket! A ráják csípése okozta sebet nagyon meleg vízzel enyhítsük!
- A muréna sekély vízben jellemzo. Harapása eros és vad, odúját kitartóan védelmezi. Ha ilyen állatot fedezünk fel, tartsunk tole távolságot! Ne dugjuk kezünket a hasadékokba!
- A trópusok sziklahátain fellelheto óriáskagyló elég nagy ahhoz, hogy összecsapódó héjai csapdába ejtsék a végtagjainkat.
- A mérgezo tüskéju halak leggyakrabban a nagyon sekély vizekben élnek. A leggyakoribb és legveszélyesebb fajok a trópusokontalálhatóak, de azért a mérsékelt égöv vizeiben is fellelheto néhány. Legnehezebben a tengerfenéken lakók vehetok észre, kiválóan álcázzák magukat. A zebrahalat viszont amilyen könnyu észrevenni, annyira veszélyes megérinteni. Bot segítségével keverjük fel az elottünk lévo homokot és köveket!
- A tengeri kígyók gyakran felbukkannak a Csendes- és az Indiai-óceán trópusi partvidékein. Ezek az állatok általában nem támadnak, ritka,hogy bárkit is megharapnának - a tengeri kígyók mérge azonban a legveszélyesebb az összes létezo kígyóméreg közül! Tartsuk magunkat távol a vízben lévo kígyóktól! Ha viszont a parton találunk egy példányt, szorítsuk le villás végu bottal, mert élelemnek kiváló.
- A korallok többsége éles, könnyen megvághat minket. Némelyik - így a tuzkoraJI - érintésre megszúrja ez embert. A zátonyt mindigóvatosan közelítsük meg! Eloször mindig merítsük ki egyéb éielemforrásainkat! Mind a zátony, mind a lakói - köztük a kúpkagylók - komoly veszélyt jelenthetnek.
- A cápák többsége a mély vizekben táplálkozik, de azért néhány fajtájuk gyakran megjelenik a sekély vízben is, felúszik a folyókon, és az iselképzelheto, hogy a partközeibe látogat könnyu élelemszerzés reményében. A legtöbb cápa nagyon sekély vízben támad az emberre. Legyünk körültekintoek!
- Lagúna: A trópusi szigetek körül vagy a parton túl gyakran alakulnak ki korallzátonyok, amelyek hullámtöro gátként szolgálnak, így állóvizethagynak a lagúnában. A lagúnában található halak gyakran mérgezoek. A nyílt tengeren egyébként eheto barrakudát és a vörös csattogóhalat kerülnünk kell, ha a lagúnában rekedt, mert táplálékuk miatt maguk is mérgezové válnak. A korallzátony tenger felé nyitott oldalán halásszunk!
SZIGETEK
A szigetek - különösen a kisméretuek vagy a forrásokban szegények -komoly kihívást jelentenek a túlélok számára. Másszunk fel a legmagasabb pontra, hogy legyen elképzelésünk a helyrol, és készítsünk vázlatot a terepviszonyokról! Fedezzük fel a tengerpart összes völgyét, hasadékát, öblét és partszakaszát! Ezután belülrol is fedezzük fel a területet, míg egészen meg nem ismerkedünk a szigettel!
Elképzelheto, hogy a sziget egykor lakott volt, és az épületmaradványok menedéket biztosíthatnak. A kerítésoszlopok és a drót csónakunk megjavításában vagy tutajépítésben lehet haszos. Elképzelheto, hogy valahol még mindig terem zöldség, és a patkányok mindenhova követik az embert - néha ez az állatfaj az egyetlen, amely hosszú távon a területen tartózkodik.
A menedék javítja az életkedvet, de még a legkisebb földbe vájt vaeok is nyújt valamiféle védelmet. Ha barlangot találunk, használat elott bizonyosodjunk meg róla, hogy a tenger nem önti el dagálykor! Ne feledjük, még a biztonságosnak tuno barlangot is elöntheti és elzárhatja a megszokottnál magasabb szökodagály!
Kopár sziklakiszögellésen menedéket lelni egyszeruen annyit tesz, hogy széltol védett helyet találtunk. Élelmünk lehet minden sziklára kapaszkodó élolény, madár (vagy tojás, ha szerencsénk van), illetve bármi, amit kifogunk a tengerbol.
Rendelkezésre átló források
Egy kis szigeten a rendelkezésre álló források mindig korlátozottak. Ügyeljünk rá, hogy ne merítsük ki oket! A víz gyakran okoz gondot, sok sziget lakatlanságának a vízhiány az oka. A buja növényzet forrást vagy patakot jelezhet. Ha a dagályszint felett ásunk, elképzelheto, hogy találunk vizet. Gyujtsük össze az esovizet is!
A tengervíz lepárlás útján történo sótalanítása sok tüzeloanyagot igényel, ennek azonban híján lehetünk. Csak akkor rakjunk tüzet, ha valóban szükségünk van rá! A tengerpartot a dagály után minden alkalommal vizsgáljuk át, de ne csak fát keressünk! A túlélo számára bármi hasznos lehet.
Ha már megismertük szigetünket, kalandozzunk el éjszaka is, mert akkor több állatot is észrevehetünk, és a kutatás eredményesebben végzodhet.
Kókuszdió
A trópusi szigetek ritkán sivatagosak - általában mind a vízparton, mind a vízben rengeteg élelmet kínálnak. A kókuszpálma a trópusi és a szubtrópusi területeken egyaránt megtalálható, és számos formában hasznosíthatjuk: a levelét menedékkészítéshez, a külsejét kötélnek, káposztaízu hajtását, tejét és húsát élelemnek, a kókuszdió héját pedig csészének vagy tárolóedénynek.
A kókuszdió szálas héjának eltávolításához nyomjuk a diót kiélezett karóba, vagy kézibaltával törjük ketté! A tejet úgy nyerhetjük ki, hogy kilyukasztjuk sötét "szemei" valamelyikét, és csak ezután törjük fel a húsáért.
A kókusztej biztonságos és frissíto ital - a nagyobb kókuszdiók egy liternyit is tartalmazhatnak. Ne igyunk azonban nagyon éretlen (zöld) vagy túlérett (sötétbarna) kókuszdióból, mert nedve hasmenést okozhat Magát a húst szervezetünk nagy mennyiségben nem tudja megemészteni, ezért egyszerre csak keveset fogyasszunk belole.
A kókuszdió olaját kétféleképpen nyerhetjük ki: ha a nap vagy tuz által honek tesszük ki feldarabolt, fehér húsát, és összegyujtjük kicsorduló olaját, vagy pedig felforraljuk a kókuszdió részeit, és lekanalazzuk a felszínre kerülo olajat! Kenjünk belole magunkra, mert megvéd a leégéstol és a sós víz okozta borirritációtól, eluzi a rovarokat, kenocs formájában sebekre és hólyagokra is alkalmazható, fahamuval keverve pedig szappanként használható.
A pálmafák megmászása: Ha a kókuszdió nem hullik a lábunk elé, vagy nem tudjuk leverni a földre, esetleg el szeretnénk érni néhány magasan lévo banánt, ne a kötél mászáshoz hasonló módszerrel próbáljunk meg felmászni rá! Inkább készítsünk eros, szorítókötélszerü kötést, és tekerjük a bokánkra! Lábunkat ezzel tartsuk a fatörzshöz közel, majd talpunkat befelé fordítva erosen szorítsuk össze!
--------
A MENTOALAKULAT FIGYELMÉNEK FELKELTÉSE_
-A keresocsapat figyelmének felhívása érdekében helyezzünk ki jeleket sziklákat, tengeri algát, vagy a környezettol elüto bármilyen dolgot használva! '
- A homok kiválóan fényesíti a fémet, segítségével jelzéshez használhatótükröt készíthetünk. i
- Ha hajót látunk, megpróbálhatunk vele kapcsolatba lépni URH-rádió segítségével.
Továbbhaladás
Ha szigetcsoporton vagyunk, elso forrásaink kimerülése után tovább tudunk menni egy másik szigetre. Ha nincs semmi, amibol tutajt építhetnénk, keressünk olyan tárgyat, ami fenntart minket a vízen - akár egy üres doboz vagy sok kókuszdió is megteszi!
Ha a szigetünkön fókák élnek, felhasználhatjuk oket a tutaj készítéshez. Tavasztól oszig - amikor a fókák testükben sok zsírt tárolnak - a fókatetemek lebegnek a vízen. Ha néhány tetemet egymáshoz erosítünk, el fogják bírni a súlyunkat.
Figyeljük meg alaposan a szigetek közti árapályt és áramlásokat, mert ezek megtévesztoek lehetnek. Helyezzünk a vízre egy könnyen figyelemmel követheto tárgyat, és nézzük ahogy távolodik! Úgy idozítsük az átúszást, hogy az apály kivigyen minket a korábbi szigetrol, a dagály pedig átvigyen minket az új szigetre!
iPTMOSIEBÜLETP
A sivatagok többsége egykor termoterület volt, a már akkor ott élo élolények némelyike pedig alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez. A túlélonek hozzájuk hasonlóan meg kell tanulnia a legjobban kihasználni az árnyékot, védelmet találni a nap elol, a leheto legkisebbre csökkenteni a folyadékveszeséget, és a feladatokat a nap végén vagy éjszaka végezni.
Némelyik sivatagban, különösen a Szaharában, a Közel-Kelet sivatagaiban, Peruban, Chile északi részén és a Góbi-sivatag bizonyos területein, Mongóliában nagy a hoingadozás az éjszakák és a nappalok között. Éjszaka a levegobol lecsapódó bármilyen nedvességbol egy kevés vizet nyerhetünk. Afrika déli részén, a Namíb-sivatagban a tenger felol érkezo köd gyakran az életben maradáshoz szükséges folyadékot biztosítja. A nyugat-ausztráliai, az északmexikói, az USA délnyugati részén fekvo Mojave-, és az ezekhez hasonló sivatagokban a homérséklet ingadozása nem jelentos, ezért alig csapódik le nedvesség - ennek megfeleloen a növény- és állatvilág is nagyon szegényes. Néhány helyen pl. a Kalahári-sivatagban - szórványosan fü és tövises bokrok találhatók.
Az év bizonyos részeiben por- és homokviharok fordulhatnak elo, nullára csökkentve a látótávolságot. A testnyílásainkba jutó homok ellen maximálisan védekeznünk keIM A portölcsérek (tornádóhoz hasonló sivatagi forgószél) meglehetosen gyakoriak.
Az eso (amelyre egyes területeken éveket is várni kell), zuhogó felhoszakadás formájában éra talajra. Hirtelen árasztja el a területet, majd a vizet gyorsan felszívja az aszott föld. Ez a növények rövid virágzását és a fajok
- mint az arizonai varangyos ásóbéka - gyors szaporodását eredményezi.
Sivatagi csapadék és homérséklet
A sivatagra jellemzo szélsoséges körülmények kiváló példája a dél-arábiai Rub al-Khali, vagyis az "Üres Negyed". Az év legnagyobb részében alig van nyoma esonek, télen aztán egyetlen nap alatt akár 30 mm-nyi is eshet. Júliusban a homérséklet meghaladhatja a 48 °C-ot, viszont éjjelente 15 °C-ig is süllyed. A decemberi szélso értékek 26 °C és -6,6 °C közt váltakoznak.
víz
A víz elsodleges fontosságú, az életet jelenti! Ha már szereztünk, azonnal adagoljuk! Ha a sivatagi utazás közben gépjármu-meghibásodás miatt elakadunk, valószínu, hogy utunkat az oázisok, kutak és egyéb vízlelohelyek figyelembevételével terveztük meg. A vádik mélyén található víztartalmú üregek általában idoszakosak. Gyakran kövek vagy ágak fedik oket.
Ha nem ismerünk semmilyen víztároló üreget, próbáljunk meg a száraz folyóágy külso ívének legalacsonyabb, vagy a dünék legmélyebb pontján leásni! Ne a nappali hoségben ássunk, mert a feladat túl sok folyadékot vesz el tolünk, amelynek pótlására végül talán nem találunk semmit. Meg kell találnunk a folyadékveszteség és a lehetséges pótlás közti egyensúlyt!
Alkalmazzuk vízforrásként a kaktuszt és a gyökereket! A sivatagban használjuk ki, hogy nagy a különbség a nappali és az éjszakai homérséklet között, és nyerjünk vizet a lecsapódásból (lásd Víz oz Alapveto követelmények fejezetben)'
Várható éietkilátások
Életünk várható alakulása a rendelkezésre álló víz és azon képességünk függvénye, hogy mennyire tudjuk védeni szervezetünk a naptól az izzadás minimalizálása érdekében. Enyhén negatív egyensúlyt alakítsunk ki! Minden két-liternyi folyadékvesztésre fogyasszunk 1,5 liter vizet, majd a test izzadásának megfeleloen igyunk! Teljesítményünk így kevésbé csökken, és nem veszítünk vizet. A kevesebb folyadék bevitele nem jelent csökkentett izzadást: az izzadás a szervezet hutomechanizmusa, nem a folyadékvesztés egyik módja. Ha a szükségesnél több folyadékot fogyasztunk, testünk kiüríti, vagyis céltalan volt az egész.
Víz nélkül 48 °C-on két és fél napig maradunk életben, ha az egész idot árnyékban pihenéssel töltjük. Ha viszont a homérséklet 21 °C alatt van, 12 napig is bírjuk.
Ha kénytelenek vagyunk mozogni biztonságunk megorzése érdekében, a megtett távolság a rendelkezésünkre álló víz függvénye lesz. Ha nincs vizünk, 48 °C mellett éjjel gyalogolva és nappal pihenve 40 kilométert tudunk megtenni. Ha nappal is gyalogolni próbálunk, legjobb esetben is csak 8 kilométert tudunk haladni, mielott összeesünk. Ha ugyanilyen homérsékleten 2 liter víz áll rendelkezésünkre, 3 nap alatt 56 kilométert tudunk megtenni. Esélyeink mindaddig nem nonek jelentos mértékben, amíg a rendelkezésre álló víz mennyisége el nem éri a személyenkénti 4,5 litert, bár a képzettség és az élni akarás megcáfolhatja a számításokat.
MENEDÉK ÉS TUZ
Ne maradjunk a fém jármuben vagy a repülogépen, mert az gyorsan felmelegedhet. Inkább menedékkészítésre használjuk, vagy a repülogép szárnya alatti árnyékba heveredjünk! Fordítsuk elonyünkre a sziklakiszögelléseket és a vádi szélei biztosította árnyékot! A hutés elosegítéséhez alkalmazzuk a duplaréteg-módszert (/ósdTrópusi területek)!
Homoksivatagban a roncsot akár arra is használhatjuk, hogy a menedéket annak segítségével a homok alá építjük. Sok sivatagi élolény él a felszín alatt, mert ott a nappali homérséklet alacsonyabb, az éjszakai pedig magasabb, mint kint.
Ha már árnyékos helyre jutottunk, menedékünket az energia- és folyadéktakarékosság érdekében az esték huvösében építsük! Kövekbol alakítsunk ki szélárnyékot, de használjuk a vádi falait is (kivéve ha esik az eso, és ezért hirtelen áradás valószínu).
Ha szövetet használunk, annak alsó széle nappal ne érjen a földre, maradjon laza, így is növelve a légáramlást! Éjjelente a szövetet kövekkel rögzítsük a földhöz! Lehetoleg ne közvetlenül a meleg földön feküdjünk! Ha magasított ágyat készítünk, a levego alattunk is tud áramlani.
Az éjszakai futéshez és a vízforraláshoz tuzre lesz szükségünk. A füst nagyon könnyen észreveheto, ezért hasznos jeladó. A sivatagi bozótos száraz, könnyen ég. Ha a földfelszín teljesen kopár, a jármu üzemanyagának és olajának homokkal alkotott elegye is jól ég valamilyen tartályban (más tüzek gyújtásának is ez az egyszeru módja), de használhatunk ehelyett kanócot is. A teve, a szamár és más állatok ürüléke szintén kiválóan ég.
RUHÁZAT
A ruházat segít csökkenteni a folyadékveszteséget, és védelmet nyújt a napégés ellen éppúgy, mint az éjszakai hideg ellen, valamint megakadályozza a rovarcsípést és a tüskék borbe hatolását. A sivatagban a ruházat könnyu és laza legyen! Utánozzuk az arab világ lebego, réteges ruházatát! Fedjük be a fejünket és lábunkat is! f
MINDENHOL LEGYEK RAJTUNK RUHÁI
Ne vegyük le a ruháinkat! Azon kívül, hogy fennáll a súlyos napégés veszélye, a fedetlen test lehutése több izzadást is igényel. Ruhánkat a leheto leglazábban viseljük, hogy legyen hely az áramló (huto hatású) levegonek! így az izzadás sokkal hatékonyabban hut majd minket.
Fejfedo
Bármilyen, hátulján ruhadarabbal ellátott kalap védelmet nyújt a fejnek és a nyak hátsó részének, de legjobb, ha a sivatagi emberek fejfedojét utánozzuk. Egy kb. 120 x 120 cm-es nagyságú anyagra és egy kisebb ruhadarabra (pl. zsebkendore), valamint - a rögzítéshez - egy madzagra vagy ruhadarabra lesz szükségünk.
A zsebkendot hajtogassuk össze, és tegyük a fejünk tetejére! Hajtsuk átlósan félbe a nagy ruhadarabot, tegyük a zsebkendore a hosszabbik oldalával elore! Ezek rögzítéséhez tekerjük a madzagot vagy ruhadarabot körbe a fejünkön!
Az akadálytalan esésu fejfedo megvéd a naptól, légüregeket alakít ki, kihasználja a fuvallatokat, és megóv a homokvihartól. Éjjelente tekerjük a fejünk köré, hogy melegítsen!
Szemünk védelme
A napszemüveg vagy védoszemüveg segíthet ugyan (bár többségüket a mérsékelt éghajlatbeli használatra tervezték), mégsem nyújtanak elégséges védelmet. Kenjük a tuz hamuját szemünk alá, csökkentve ezzel a borrol visszaverodo sugarak erejét! Ruhacsíkkal védjük szemünket a napsugártól és a szélfútta homoktól! Vágjunk rajta keskeny rést, hogy kilássunk!
Láfebeíi
Amíg a lábunk nem edzodött meg, ne gyalogoljunk mezítláb a homokban, mert a homok megégeti a talpunkat és hólyagok képzodnek rajta. Ne viseljünk olyan szandált, amely a lábfejet fedetlenül hagyja! Ha nincs más megoldás, helyettesítsük valahogy a lábbelit! A lábszárvédo nem engedi, hogy homok kerüljön bakancsunkba, és használható nyitott szandállal a lábfejünkre tekerve!
ÉLELEM
A hoség általában csökkenti az étvágyat, ezért ne kényszeresük magunkat evésre! A fehérjedús ételek növelik az anyagcserével járó hot, a vízveszteséget és az emésztéshez szükséges folyadék mennyiségét. Ha alig van vizünk, próbáljunk meg zöldséget vagy gyümölcsöt fogyasztani!
Az étel nagyon gyorsan megromlik a sivatagban, ezért ha egyszer nekiláttunk valaminek, vagy mindet együk meg, vagy fedjük le a maradékot, és helyezzük árnyékos helyre! A legyek bármikor elobukkanhatnak, és azonnal ellepik a fedetlenül hagyott élelmet.
Növények
Az oázisoktól és vizes üregektol távol eso növényzetet valószínuleg mindössze a bozót és a fu jelenti még a félsivatagban is. A fu eheto, és a bozótosban növo akác termése fogyasztható. Ügyeljünk a növény tüskéjére, de összes lágy részét megkóstolhatjuk: virágát, gyümölcsét, magját, kérgét és fiatal hajtásait is!
A Szaharában és a Góbi-sivatagban élo füvek sem táplálónak, sem ízletesnek nem nevezhetoek. A Szaharában és az ázsiai sivatagokban találhatjuk a tökfélék családiába tartozó sártököt. Indái a földtol számított 4,5 m-es magasságot is elérik. Rágcsáljuk víztartalmú hajtásait, és együk meg virágait, valamint narancs méretu gyümölcseit, amelyek magja sütve és fozve egyaránt fogyasztható!
A mexikói sivatag agávé kaktusza (a mezcal nevu ital alapanyaga, amely nagyjából azonos a tequilával) vastag, durva, éles hegyu levelek csokrát hozza. Középso szára gyertyaként emelkedik ki, és virágzó fejben végzodik - ez a rész eheto. Vágjuk le levelei végét és szívjuk ki belolük a nedvet!
Állatok
A sivatag élohelyet biztosít számos élolény számára, amelyek napközben a homokba ássák magukat, vagy árnyékba vonulnak. Találhatóak itt rovarok, hüllok, kis rágcsálók és különleges módokon alkalmazkodó emlosök (mint az észak-afrikai sivatagi róka, az ausztrál bandikut, a góbisivatagbeli sün és az észak-amerikai mezei nyúl, amelyeknek mind-mind - a hutés elosegítése érdekében - nagyméretu a füle).
Élnek erre még gekkók, gyíkok és kígyók is. A teknosök és a kétéltuek még abból az idobol származnak, amikor a sivatagok vízzel jól ellátott területek voltak. A Szaharában él futóegér és sivatagi patkány, a Közel-Keleten sivatagi hiúz és hiéna, az Újvilágban pedig erszényes patkány és prérifarkas. A Kalahári-sivatagban található olyan mókusfaj, amely saját farkát használja árnyékként. Léteznek olyan gazellák is, amelyek a levelekben lévo nedvbol nyerik az összes szükséges folyadékot. A legtöbb nagy emlos jelenléte azonban azt jelzi, hogy a fegeloterületektol egynapi távolságra víz található.
A madarakat tollúk jól védi a forróságtól. Sok madár a víztol nagy távolságra él és költ.
EGÉSZSÉG
A legtöbb sivatagi megbetegedés oka a túlzott napfény és a hoség. A betegségek megelozhetok, ha elfedjük a fejünket és testünket, valamint napnyugtáig árnyékban maradunk.
- Gyakori a székrekedés és a vizelés közben érzett fájdalom. A sóhiány görcsöket is okozhat
- A folyamatos, fokozott izzadás és a ruházat borhöz dörzsölodése az izzadságmirigyek elzáródásához vezethet, amely a köleshimlokéntvagy hokiütésként ismert kellemetlen borirritációt eredményezi.
- A ho okozta görcs és következménye, a teljes kimerülés, valamint a hoguta és a súlyos napégés mind veszélyt jelent Ha fokozatosannöveljük a testmozgást és a napon eltöltött idot, kialakulhat egyfajta ellenállás, feltéve, hogy nagy mennyiségu víz áll rendelkezésünkre.
- Sokféle mikroorganizmus támadhatja meg testünk nedves részeit (a hónaljat, a lágyékhajlatot és a lábujjak közét). E területek tisztán ésszárazon tartása egyszerre megelozés és kezelés.
/ ' ~
FIGYELEM - SIVATAGI SEBEK
A sivatagban a legapróbb seb is elfertozodhet, ha nem kezeljük azonnal.
A tüskéket - amelyek könnyen borünkbe szóródhatnak - húzzuk ki! Ha megsérül a borünk, könnyen nagy és fájdalmas seb alakulhat ki, amely akár a mozgásban is akadályozhat minket. Minden vágást kössünk be tiszta ruhával, és alkalmazzuk a rendelkezésünkre álló orvosi eszközöket!
TRÓPUSI TERÜLETEK
A dzsungelben minden jól megél, beleértve a kórokozókat (a baktériumok gyorsan szaporodnak) és a parazitákat is. A természet nyújt számunkra vizet, élelmet és számos menedéképítéshez szükséges anyagot. A bennszülöttek már évezredek óta vadászatból és gyujtögetésbol tartják fenn magukat, az idegennek viszont hosszú idobe kerülhet, amíg hozzászokik a körülményekhez és az állandó tevékenykedéshez.
A helyiek a díszeiket leszámítva kevés ruhát viselnek, az újonnan érkezo azonban nincs hozzászokva az átkeléshez a dzsungel suru növényzetén, valamint a rovarokhoz és piócákhoz, ezért a leheto legnagyobb felületen fedjük be magunkat ruhával. A ruházatot átnedvesítheti ugyan az izzadság, de ez még mindig jobb, mintha az ember csípésekkel, karcolásokkal és harapásokkal van tele. Az átnedvesedett ruhát ne vegyük le egészen addig, amíg meg nem állunk, mert a 80-90 százalékos páratartalom mellett semmi értelme nincs kiakasztani száradni, mindössze a tuz és a napfény segíthet. Az izzadsággal tartósan átnedvesedett ruhák rothadásnak indulnak.
A nagy magasságokat kivéve mind az egyenlítoi, mind a szubtrópusi területeket a magas homérséklet, a nagy esozések és a fullasztó pára jellemzi. Az alacsonyabban fekvo helyeken a napi hoingás ritkán haladja meg a 10 °C-t, a homérséklet pedig gyakran 37 °C-os. Az 1500 m feletti helyeken éjszakai fagyok jellemzoek. Az esonek ugyan van egy kis husíto hatása, ha viszont eláll, a homérséklet ismét magasba szökik.
A csapadék eroteljesen érkezik, gyakori a vihar és a villámlás. A hirtelen jött eso rázúdul a lombozatra, az erecskékbol tomboló folyamokat hoz létre, a folyók szintje ijeszto gyorsasággal emelkedik, majd mindez éppen ilyen gyorsan el is múlik. Vad viharok is elofordulnak, különösen a "nyári" hónapok végén. A tenger felett hurrikánok, ciklonok és tájfunok alakulnak ki, amelyek a szárazföldre érve szökoárt és hatalmas pusztítást okoznak. A táborhely kiválasztásakor ellenorizzük, hogy a lehetséges ár szintje felett vagyunk-e! Az uralkodó szelek télen és nyáron váltakoznak, megkülönböztetve egymástól a száraz évszakot (napi egyszeri esozés) és a monszunt (folyamatos esozés). Délkelet-Azsiába az Indiai-óceán felol érkezo szél monszunt hoz, Kína felol viszont száraz levego érkezik.
Egyenlítoi esoerdok
Az idojárás nem túl változékony azokban az erdokben, amelyek az Egyenlíto mentén, az Amazonas és a Kongó medencéjében, Indonézia egyes részein és számos csendes-óceáni szigeteken találhatóak. Az 1,5-3,5 m-es csapadék az év során egyenletesen hullik le. Az éjszakai homérséklet 20-30 °C közt változik.
Az civilizációtól érintetlen helyeken a támasztógyökerek tartotta dzsungelbeli fák 60 m-es magasságig emelkednek, és szétterülo lombozatban végzodnek. Az alatta élo kisebb fák olyan suru lombozatot hoznak létre, hogy a dzsungel talajszintjét alig éri fény. A talajon fiatal növények küzdenek a fényért, indák és liánok törnek a magasba. Páfrányok, mohák és füszerü növények törik át magukat a vastag levél-szonyegen, a leveleken és a kidolt fatörzseken sokféle gomba tenyészik.
A jellemzett elsodleges dzsungelben elég huvös van, és kevés a mozgást akadályozó aljnövényzet, a látótávolság azonban mindössze 50 m.
SEGELYKERO JELZESEK
A füstöt elnyeli a fák lombozata, ezért élképp zefhetó, hogy egyáltalán nem lesz látható, foleg ködös idoben. A jelzéseket tisztásokra (amelyek általában folyókanyarulatoknál találhatóak), vagy a folyóra helyezett tutajokra helyezzük - az utóbbi a legcélszerubb!
Könnyu irányt téveszteni, a levegobol pedig nehéz bárkit is észrevenni.
Másodlagos dzsungel
A növényzet ott burjánzik, ahol a napfény eléri a dzsungel alját, különösen a folyópartokon, a dzsungel szélén, és ahol az elsodleges dzsungelt irtá-sos-égetéses földmuveléssel kiirtották. Ha a földmuveléssel felhagynak, a területet ismét kusza növényzet lepi be.
A másodlagos dzsungel füvei, páfrányai, cserjéi és indái már egy év alatt elérik a 2-3 m-es magasságot A haladni lassan lehet - gyakran machetével vagy paranggal kell magunknak utat vágni. A dzsungel növényzetét tüskék és tövisek borítják, a bambuszerdo áthatolhatatlan akadályt képez.
Néha - mint a közép-amerikai Belize-ben - a dzsungel fái alacsonyak. A fény eléri a termékeny talajt, és még az elsodleges dzsungelben is buja aljnövényzetet hoz létre.
Szubtrópusi esoerdok
Az egyenlítotol a 10. szélességi fokig húzódó közép- és dél-amerikai, ma-dagaszkári, nyugat-indiai, burmai, vietnami, délkelet-ázsiai és fülöpszige-teki területek erdoi alkotják a szubtrópusi esoerdoket. Ezekre a még szárazabb, kevesebb esot hozó évszak, és a ciklikusan hulló eso a monszun
- jellemzo. Több elkülönítheto évszak esetén sok a lombhullató fa, ezért több fény éri az erdo talaját, ami suru aljnövényzet eredményez.
Hegyi esoerdok
Ha a trópusokon és az azt határoló területeken a magasság eléri az 1000 m-t, a trópusi esoerdo átadja helyét a hegyi esoerdonek. Valódi hegyi erdové 1240 m körüli magasságban változik, amelyre példa a kameruni Monts Gotel, az etióp Amhara-fennsík vagy a közép-afrikai Ruwenzori-térség. A Ruwen-zorí-hegység (vagyis a "Hold hegyei") igen jellegzetes: a jégsapkás csúcsok között mohával borított, kráterszeru tájat létrehozó, erosen körvonalazott lejtok találhatóak.
A növényzet gyér, a fák satnyák és görbék, ágaik alacsonyak, ezért nehéz alattuk haladni. Az éjszakák hidegek, a nappali homérséklet magas, de gyakori a köd és a huzamosabb ideig felhos égbolt Ilyen terepen nehéz életben maradni. Hagyjuk ott, menjünk le a hegyoldalon a trópusi esoerdobe!
Sós vizu mocsarak
A mangrovefák ott burjánzanak, ahol a tengerparti területek eros árapálynak vannak kitéve. Akár a 12 m-es magasságot is elérhetik, bonyolult gyökérzetük akadályt képez a víz felett és alatt egyaránt. A látótávolság kicsi, az átkelés bonyolult - 900 m megtétele 12 órát is igénybe vehet. A csatornák néha elég szélesek a tutajozáshoz, de haladni többnyire csak gyalogosan lehet.
Mangrovemocsarak találhatóak Nyugat-Afrikában, Madagaszkáron, Malajziában és a csendes-óceáni szigeteken, Közép- és Dél-
Amerikában, valamint a Gangesz torkolatánál. Az Orinico, az Amazonas és a Guyana folyók torkolatánál található mocsarakat büzlo iszap és kevés árnyékot nyújtó fa jellemez. Dagálykor a víz akár 12 m-rel is megemelkedhet.
A mangrovemocsarakban minden ellenséges, a vízipiócáktól és a rovaroktól kezdve a kajmánokon át a krokodilig. Ha tudjuk, kerüljük ezeket! Ha valamilyen szerencsétlenség folytán mégis odakerülünk, próbáljunk mielobb kijutni! A mocsarat átszelo folyócsatornák környékén készíthetünk magunknak tutajt.
Apálykor találhatunk rákot, puhatestueket, (törpe)harcsát és iszaphalat. A fán és vízben élo állatok közé tartozik a vízioposszum, a vidra, a tapír, a tatu és - szilárdabb talajon - a pekari; nem fogunk éhezni. A mangrove belsejében gyakori a nipapálmamocsár. A pálmák mindegyik hajtása eheto.
Ha a mocsárban kell maradnunk, határozzuk meg a fákon lévo sót és hordalékot megvizsgálva a dagályszintet! A dagályszint fölé készítsünk megemelt ágyat! Takarjuk be magunkat a hangyák és szúnyogok elol!
Mindenféle mocsárban csak állványon tudunk tüzet rakni.Tüzeloanyagnak még álló, száraz fát használjunk!
Édesvízi mocsarak
Az alacsony fekvésu belföldi területek suru, tövises aljnövényzete, nádja, füvei és idonként megjeleno alacsony pálmái megnehezítik a haladást, a látótávolságot pedig mindössze néhány méterre csökkentik - az állatvilág viszont gazdag, ami megkönnyíti az életben maradást. Az édesvízi mocsár nem is olyan rossz, ha már hozzászoktunk. Gyakoriak a hajózható csatornák, és bovelkedik tutajépítéshez használható anyagokban.
MENEDÉK
A legtöbb trópusi területen boségesen áll rendelkezésre a menedéképítéshez szükséges anyag [lásd Menedékkészítés és táborverés a Táborozási technika fejezetben). Ott készítsünk tetot, ahol a homérséklet nagyon magas és a menedéket közvetlenül süti a nap. A teto két rétegbol álljon, hogy a köztük lévo légréteg segítse a lehulést! A ho nagy része a felso rétegre érkezve szétoszlik, az alatta áramló levego pedig csökkenti az alsó réteg homérsékletét. A rétegek közti távolság 20-30 cm legyen! Megfelelo elhelyezés esetén még a vízátereszto ruhákból készített dupla réteg is megvédhet minket az esotol (/ósd Táborozási technika).
mw
TUZ
Valószínuleg minden nedves. Keressünk még álló, száraz fát, és válasszuk le külsejét, majd a kérget használva gyújtsunk tüzet! Kiváló tüzeloanyag a száraz bambusz (rakjuk félre valamennyit) és a termeszvár is.
ÉLELEM
Gyümölcsök, gyökerek és levelek széles skálája áll rendelkezésünkre. A banán, a papaya, a mangó és a füge könnyen felismerheto. (A papaya egyike a kevés fehér nedvu, de eheto növénynek.) A délkelet-ázsiai nagy, tüskés levelu durián szaga ugyan undorító, maga a gyümölcs azonban eheto.
Eheto a pálmák hajtása is. A manióka nagy gumókat növeszt, ezeket evés elott mindig meg kell fozni! A táró, a vadburgonya és néhány jamgyökérfajta mérges részeit el kell távolítanunk! Sok trópusi növényt azonban nehéz felismerni.
Állati táplálék
A helytol függoen vadászhatunk, illetve csapdába ejthetünk szarvast, disznót, majmot és számos más állatot is [lásd Csapdák és az állat csapdával történo elejtése fejezetben).
Az elsodleges dzsungelben a madarak a nap legnagyobb részét a fák lombozatában, gyümölcsök és bogyók között töltik. Helyezzünk ki csapdákat a tisztásokra, és gyümölccsel csaljuk oda a madarakat! Némelyikük - mint az ázsiai szarvcsoru madár - gyíkokat és kígyókat fogyaszt. A folyók közelében állíthatunk halcsalis csapdát, de kirakhatunk haldögöket, belsoségeket is a halászsas és egyéb olyan madarak számára, amelyek a folyók körül zsákmányra vadászva cirkálnak.
A trópusok bovelkednek a papagájokban és rokonaikban - fülsüketíto rikácsolásuk már kora reggel elárulja jelenlétüket. Ravasz állatok: eloször szoktassuk rá oket a csali elfogadására, csak utána állítsunk csapdát!
A kígyókat könnyebb elkapni, és nagyon ízletesek (a nem mérgezo óriáskígyókat keressük). Villás bot használatával fogjuk el oket [lásd Vadászat az Élelem fejezetben)!
Élelem a folyókból
A folyók mindenféle élolénynek - halnak, növénynek, állatnak és rovarnak -otthont adnak. Ha nem áll rendelkezésünkre halfogásra alkalmas felszerelés, zárjuk le a kisebb tavacskákat, majd tartalmukat meroedénnyel ürítsük ki: az iszapban pl. meglepoen nagy mennyiségu halat és teknost találni. Próbáljunk meg csapdát állítani, vagy morzsoljunk össze bizonyos gyökereket és indákat, hogy elkábítsuk a halakat (lásd Hal és halfogás az Élelem fejezetben)1.
A halak könnyen emészthetok és nagy mennyiségu fehérjét tartalmaznak. Tisztítsuk meg alaposan, dobjuk ki beleit és a leheto leghamarabb fogyasz-szuk el! Ne tartósítsuk se füstöléssel, se szárítással! A lassú folyású vizek halain nagyobb valószínuséggel élnek élosködok. Ha erre gyanakszunk, fozzük oket 20 percig! Az olyan területeken, ahol a helyiek a szennyvizet a folyókba és a tavakba engedik, a halak galandférget és más emberre veszélyes parazitákat hordozhatnak, a víz pedig talán vérhast okozó amobákkal lehet fertozött. Mindig forraljuk fel!
A folyók is veszélyesek lehetnek. A dél-amerikai Amazonas, Orinoco és Paraguay folyórendszerekben pirája (piranha) található. Burmában is él hasonló halfajta. A villamos angolna lassú mozgású és egyáltalán nem agresszív, viszont nagyon nagyméretu, és akár 500 voltot (vagy többet) is kibocsáthat. Néhány dél-amerikai és nyugat-afrikai folyóban mérgesrája is elofordul. Ügyeljünk a krokodilokra, aligátorokra és vízikígyókra, de óvakodjunk a (törpe) harcsától is, amely éles hátúszójával és a kopoltyúfedelét borító tüskékkel sérülést okozhat! Az elektromos harcsa eros áramütéssel védekezik.
WESZÉLYEK
Fetíjök be a lábunkat!
A megfelelo lábbeli és a lábak védelme alapveto fontosságú, hiszen lábunkat piócák, homoki bolhák és százlábúak veszélyeztetik. Tekerjünk lábunkra kérget vagy ruhadarabot, csináljunk belolük lábszárvédot!
Rovartámadás!
A dzsungelén átvágva megzavarhatjuk a méheket, a darazsakat vagy a lódarazsakat. Ezek a rovarok (különösen a lódarázs) meg is támadhatnak minket. A lódarázs csípése rendkívül fájdalmas. Minden szabadon hagyott testrészünk - beleértve arcunkat is - ki van téve a támadásnak. Fussunk! A szemüveg talán megvédi a szemünket.
Az izzadás komoly gondot okozhat, mert a sókedvelo rovarok megtámadják testünk legnedvesebb részeit, és persze csípnek is.
Vigyázat, betolakodók!
Mielott felvennénk a ruhánkat, rázzuk meg, bakancsunkat pedig ellenorizzük le! Legyünk óvatosak, ha zsebre tesszük a kezünket! Felébredéskor is figyeljünk: a százlábúak meleget keresve rámásznak testünk intim részeire.
Óvakodjunk a hernyóktól is!
Ha nem lenne elég a vérünket szívó szúnyog és pióca, a százlábú fájdalmas harapása, a skorpió és a kígyómarásveszély [lásd Harapások az Elsosegély fejezetben), ott van még a szorös hernyó is! Ügyeljünk rá, hogy menetirányuknak megfeleloen söpörjük le magunkról oket, ellenkezo esetben ugyanis kicsi, irritációt okozó szoreik borünkben maradnak, és viszketo kiütést okoznak, amely a melegben akár el is gennyesedhez
Védelem a szúnyogok ellen
Fejünkön viseljünk hálót, vagy kössünk rá körbe egy pólót vagy trikót - különösen hajnalban és alkonyaikor! Még jobb, ha a fejünk köré tekerünk egy ruhadarabot, amely 45 cm hosszúságban lelóg - ezt vágjuk fel úgy, hogy a szalagról függoleges csíkok lógjanak az arcunk és a nyakunk felé, ruhánkat és táskáinkat pedig itassuk át rovarirtóval!
Bambuszból vagy facsemeték segítségével készítsünk magunknak sátrat ruhákból, felsotestünkre helyezzünk nagy leveleket! Segíthet a szúnyogok távol tartásában, ha olajat, zsírt, esetleg iszapot kenünk kezünkre. Táborban a füstfelho segít távol tartani a szúnyogokat Ha mégis megcsíp minket valamelyik, ne vakarjuk a helyét, mert fertozést viszünk a sebbe!
Piócák
A piócák (különösen a nyirkos helyeken) a földön vagy a növényzeten fekszenek, és arra várnak, hogy az állatokra - vagy emberre tapadhassanak, és vérükkel táplálkozhassanak. Harapásuk nem veszélyes, viszont olyan természetes alvadásgátlót bocsátanak ki, amely kellemetlenné teszi a harapást Ha már teleszívták magukat vérrel, minden további nélkül leesnek, de ha teljesen elleptek minket, tennünk kell valamit! Ne rángassuk le oket magunkról, ugyanis fennáll a veszély, hogy leesik a pióca feje, de szája a harapás helyén marad, és a terület elfertozodik. Egy kevés sóval, alkohollal, parázzsal vagy lánggal eltávolíthatjuk oket!
Óvakodjunk a candirutól!
Ez a mindössze 2,5 cm-es, vékony, szinte átlátszó amazonasi harcsafajta más halak kopoltyúján keresztül szívja ki a vérüket. Képes a vízben vizelo ember húgycsövén felúszni, ott azonban - tüskés háta miatt - beszorul. Ennek valószínusége csekély ugyan, de borzalmas következményekkel jár! Fedjük el nemi szervünket, és ne vizeljünk a vízben!
GÉPJÁRMUVEK
Ha sivatagi útra készülünk, szereljünk fel hosszú távra elegendo üzemanyagot tároló tartályokat és vigyünk magunkkal ivóvíztartalékot! Az üzemanyagból és az ivóvízbol egyaránt vigyünk további tartalékot marmon-kannában is! Az emelorúdnak lágy homokban semmi hasznát nem vesszük, ezért inkább kipufogógázzal felfújható légpárnát vigyünk! A benzin- és levegoszurohöz extra szurokre lesz szükségünk. Rakjunk fel homokgumit, és vigyünk magunkkal homokban használható kerékcsatornát, hogy akkor is el tudjunk indulni, ha megfenekJünk a laza homokban!
Nagy magasságoknál a karburátort is át kell állítani. Cserjés területeken a tüskevédo burkolat csökkenti a defekt kockázatát. Hóban és jégben fagyállóra, megfelelo kerekekre és hóláncra lesz szükségünk. A motor speciális beállításokat igényel, hogy megfeleljen az idojárási feltételeknek. Megfelelo alkatrészekre is szükségünk lesz. A pótkerék és a szerszámkészlet alapkövetelmény!
MELEG ÉGHAJLAT
Még akkor is szembesülhetünk problémákkal, ha elvégeztük jármüvünkön a szükséges átalakításokat a meleg éghajlati viszonyokhoz.
A sivatagon átkelve a nappalok és az éjszakák közti jelentos höingás minden fémet megterhelés növelio szivárgás kockázatát.
FIGYELEM: Meleg éghajlaton, de napos idoben még a mérsékelt övi területeken se hagyjunk soha alvó vagy sérült embert, illetve bármilyen állatot az autóba zárva!Mindig húzzuk le az ablakot a megfelelo szellozés érdekében (a hoguta végzetes is lehet), még okkor Is, ha árnyékban parkoltunk, mert a nop megfordulhat
Túlhevülés: Álljunk meg és hagyjuk lehulni a motort! Ha különösen nehéz terepen halódunk, és o megállós szóba sem jöhet, kapcsoljuk be a futést! Ettói ugyan sokkal melegebb lesz az utastérben, a hutovíz azonban gyorsabbon hul, miközben o motor is. He megfeleloek o körülmények, álljunk meg, és nyissuk fel c motorháztetot! Ne vegyük le a vízhuto sapkáját, ómig le nem hoit a viz! Vizsgáljuk meg, nem szivárog-e a vízhuto, vagy bármilyen esel He szivárog a huto, a kisebb lyukakat eltömíthetjük tojásfehérje beöntésével. Nagy lyuk esetén lapítsuk össze a réz csovezeték lyukas részét, hogy lezárjuk a nyilast! Ezzel csökken ugyan a hutofelület nagysága, de ho folyamatoson és egyenletesen vezetünk, folytatni tudjuk az utunkat.
Fém felheviilése: Vigyázzunk! A jármu összes fém alkatrésze képes annyira felhevülni, hogy érintése sebeket okozhat.
Óvintézkedés homokos terepen: Üzemanyagtöltéskor homok és por kerülhet c tankba. Helyezzünk szurot a tank nyílása fölé, vagy magába a nyílásba!
HIDEG ÉGHAJLAT
Az alacsony homérséklet nem csak a vezetést nehezíti meg, de az indulást és az üzemben tartást egyaránt nehézzé és veszélyessé teszi.
Indulás: Lehetoleg lejton parkoljunk, hogy begurulva segíthessük az indítást! Ha a motor elindult, ne állítsuk le, de ellenorizzük a kéziféket! Soha ne hagyjunk gyerekeket és állatokat felügyelet nélkül járó motorú jármuben! Páramentesítés: Nem vezethetünk a párás szélvédo egy opró, tiszta foltján kinézve! Ha a szélvédo belsejére hagymát vagy nyers burgonyát dörzsölünk, megakadályozzuk a bepárásodást. A szélvédo és az obiokok külsejét fedjük be újságpapírról, hogyne képzodjön rajtuk fagyréteg! A nedves papír viszont ragadni fog. Óvjuk a motort: Ho takarót csavarunk a motor köré, talán megakadályozzuk a fogyást Indítás elott azonban mindenképpen távolítsuk el a takarót! A hüto alacsonyabb részeit fedjük be kartondobozzal vagy fával, hogy ne fagyjanak meg menet közbeni Nagy hidegben ne is vegyük le, más körülmények között viszont a túlhevülés elkerülése érdekében távolítsuk el!
Fedjük be a fémeket: Semmilyen fémet ne érintsünk puszta kézzel! Ujjaink ugyanis ráfogyhatnak és letépheti a borünket. Ahol a fém alkatrészek elérése kesztyuvé! nehézkes, tekerjünk ujjaink köré rogasztószatagot! A huto-sapka fedelét és o nívópálcát tekerjük be ragasztószalaggal ezzel is megkönnyitjük a napi ellenorzés feladó töt!
Dízelmotorok: A dízelolaj vizet tartalmaz, amely alacsony homérsékleten megfogy. Mindig fedjük be a motor ólját, de ügyeljünk a túihevülésre is! A motort éjjelre vagy leálláskor szintén mindig fedjük be! Néhány teherautósofor kis tüzet rak o befagyott tank alá. Ezzel csak akkor próbálkozzunk, ha érdemes vállalni a kockázatot!
A HÓ FOGSÁGÁBAN
Ha elakadunk a hóvihar bon, maradjunk az autóban! Ha általános közlekedési útvonalon vagyunk, hamarosan kimentenek minket. Ilyenkor túl kockázatos lenne segítségért indulni.
Ha van üzemanyagunk Járassuk a motort a futéshez! Fedjük be o motort, hogy a leheto legkevesebb ho távozzon - arra azonban ügyeljünk, hogy a kipufogó elé ne kerüljön semmi! Ne kockáztassuk, hogy kipufogógáz kerüljön az utastérbe! Ha álmosak leszünk, állítsuk le a motort, és húzzak le az egyik ob/o-kot! Ne aludjunk el járó motor mellett!
Amint felmelegedett az utastér, kapcsoljuk ki a futéstI Akkor kapcsoljuk be újra, ho o homérséklet visszaesett! Ha nincs üzemanyagunk a motor elindításához, tekerjük magunkra az összes ruhaanyagot szonyeget stb., és próbáljunk mozogni az autó belsejében!
Ha el kell hagynunk az autót egy rövidebb távolság megtétele miatt (pl. mert tudjuk, hogy a segítség nagyon közeI van], állítsunk fel jelzotáblát (ez (ehet egy botra tuzött, élénk színu sál vagy ruhadarab is), hogy könnyebben visszo találjunk!
Ho megszunik o hóvihar es nappal von, érdemes gyalog elindulni, he az utat egyértelmu útjelzok szegélyezik (pl. telefonoszlopok). Sötétben viszontvárjuk meg a reggelt!
Ha mindentol több kilométernyi távolságra, ismeretlen úton vagyunk, és a hó már olyan mogas, hogy nemsokára eltemeti az autót, jobb, ho kiszállunkt és építünk egyhóborlongot. Orr sokkal melegebb lesz, mint az autóban, és akár napokig is üldögélhetünk benne. Ho véget ért a hóvihar, készítsünk nagy jelzéseket a havat felhasználva, és minden módon próbáljuk meg felhívni magunkra o figyelmet!
ÁLTALÁNOS TANÁCSOK Csúszik a tengelykapcsoló: A problémát gyakran o kuplungtárcsóra került olaj vagy zsír okozza. A tárcsákat a tüzoltókészülék segítségével zsírtalanítsuk! A nyitott ellenorzo nyíláson keresztül fecskendezzünk be a poroltóval! Ékszíjak: Helyettesíthetjük harisnyanadrággal, nyakkendovel, de okár madzaggal is. Nagyfeszültségu vezetékek: Ha elszakad egy nag'/feszültségu vezeték, akár fuzfaággal is helyettesíthetjük. Minden víztartalmú növény-szár alkalmas rá, hogy áramot vezessen a tekercsbol az elosztóhoz. Köpjünk az óg végeire és helyezzük be a toloillesztésekbe! Figyelem! Ha bekapcsoljuk, 1300 voltnyi áram a iá kerül. Ne érintsük meg !Az ágat rendszeresen cseréljük, miután kiszárad ti
Lemerült az akkumulátor: Nincs szükség akkumulátorra, ha kelloen be tudjuk gyorsítani a jármuvünket. A vontatás vagy egy meredek lejto is megoldást nyújthat. Négysebességes autó esetén a második vagy a harmadik sebességben engedjük fel a kuplungot, és próbáljuk meg elindítani a jármüvet!
Féltengeiytörés: Elso vagy hátsómeghajtású autó esetén nincs mit tennünk, négykerék-meghajtásos autó esetén azonban tóvolítsuk el a féltengeiyt! Kössük le a meghajtásról, és a másik hajtótengelythasználjuk!
-4-
HLKLHM
Fontos testünk táplálékigényének pontos ismerete. Ugyanilyen fontos, hogy szükségleteinkrol gondoskodni is tudjunk. Az esetek többségében legkönnyebben a növényekhez jutunk hozzá, tudnunk kell azonban, melyik növényeket kerüljük. A késobb látható színes ábrák kis növényhatározóul szolgálnak, és bemutatják a leghasznosabb növényeket. A növényekre vonatkozó tudásunkat ezekbol kiindulva bovíthetjük.
Szinte az összes állat táplálékul szolgálhat. Hozzá kell szoknunk a kevésbé megszokott fajták, pl. a könnyen elérheto hernyók és rovarok fogyasztásához. Növények és víz gyujtésén, valamint egyéb túlélési módszerek alkalmazásán kívül hatékony csapdák segítségével is teremthetünk magunknak táplálékot.
A vadászathoz elsoként fegyvert kell készítenünk. Tanuljuk meg ezek elkészítési és használati módját!
A hús elokészületet igényel a megfelelo kezelés és biztonságos fozés miatt. Tanuljuk meg, hogyan tartósíthatjuk a többletet!
A hal szintén hasznos élelemforrás. Az itt leírt módszerek nagyon egyszeruek, nem igényelnek semmiféle horgászati-halászati eloismeretet.
ÉLELEM ÉS TÁPÉRTÉK
Testünknek táplálékra van szüksége a ho és energia termeléséhez, valamint az új - növekedést, gyógyulást vagy újratermelodést szolgáló szövetek anyagának megteremtéséhez. Az egészséges szervezet képes egy ideig életben maradni saját tartalékai felhasználásával, a táplálék hiánya azonban egyre nehezebbé teszi a testhomérséklet megorzését, a nehéz munka kipihenését, a sérülések begyógyulását vagy a betegségek leküzdését Az ember szerencsére mindenevo, az állatoktól kezdve a növényekig szinte bármit képes elfogyasztani és megemészteni. Kis odafigyeléssel könnyen elkerülhetjük a mérgezo vagy veszélyes dolgokat Szeretünk enni (a finom étel kiváló hangulatjavító), ezért ha nincs fontosabb dolgunk, érdemes megfozni az élelmet, így ízletesebbé is tehetjük. Fedezzünk fel érdekes ízu ételeket is!
Ne érjük be a legkönnyebben megszerezheto táplálékkal, mert a kiegyensúlyozott táplálkozás hosszú távon éppolyan fontos a túlélo számára, mint az elegendo mennyiségu élelem. Pl. nyúlcsaiádok közelében táborozva az ebéd szinte magától ugrik az edénybe - de akár bele is halhatunk a nyúlhús fogyasztásával nem biztosított tápanyagok hiányába. Táplálkozásunknak széles körunek kell lennie! Megfelelo mennyiségu tápanyagot és elegendo energiát kell biztosítania egész napra! Táplálékunknak fehérjét, szénhidrátot, zsírt, ásványi anyagokat, egyéb nyomelemeket és vitamint kell tartalmaznia.
ENERGIASZÜKSÉGLET
Az embernek mindenféle fizikai tevékenység nélkül, teljes nyugalmi állapotban is óránként 70 kalóriára van szüksége ahhoz, hogy fenntartsa alapveto anyagcseréjét - a légzéshez és vérkeringéshez kapcsolódó önkéntelen muködéseket, amelyekre még csak nem is szoktunk gondolni. A kalória a ho mértékegysége (az a mennyiség, amely 1 liter víz homérsékletének 1 °C-kal növeléséhez szükséges), a táplálkozással összefüggésben pedig az energiát fejezzük ki vele.
Az ételek nem egyforma mértékben tartalmaznak kalóriát Az alaptípusok energiaértéke a következo:
Szénhidrátok: 1 gramm 4 kalóriát állít elo Zsír: 1 gramm 9 kalóriát állít elo Fehérje: 1 gramm 4 kalóriát állít elo
Az átlagos napot kitevo legegyszerubb otthoni tevékenységek - mint a felállás, leülés, kandalló meggyújtása stb. - óránként további 45 kalóriával növelik a szükségletet így minden munka vagy fontosabb tevékenység nélkül testünk összesen 2040 kalóriát igényel, amely minden nap akár további 3500 kalóriával is növekedhet. Mivel nemcsak a fizikai erofeszítés, de a szellemi megterhelés és az idegesség is fogyasztja a kalóriát, orizzük meg nyugalmunkat és lazítsunk! Ha híján vagyunk az élelemnek, ne pazaroljuk az energiánkat!
Szénhidrátok
A szénhidrát teszi ki étrendünk legnagyobb részét. Ez az energia legfobb forrása, amelyet nemcsak fizikai erofeszítésekhez, de testünk belso muködésének ellátásához és az idegrendszer muködtetéséhez is használunk. A szénhidrát szénbol, hidrogénbol és oxigénbol áll, a növények szintetizáló mechanizmusával jön létre. Testünk nagyon könnyen energiává tudja alakítani, és nem igényel nagy vízbevitelt sem.
Megakadályozza a ketózist (éhezés közben a test zsírjainak túlzott lebontása okozta emésztési zavar, hányás és émelygés kíséri), ugyanakkor két hátránya is van: nem tartalmaz B-vi-tamint és székrekedést okozhat
A szénhidrátnak két fajtája létezik:
A cukor, amely a háztartási cukorban, a szirupban, a mézben, a melaszban és a gyümölcsben található.
A keményíto, amely a gabonafélékben, gyökerekben és a gumókban található. A keményítoszemcsék hideg vízben nem oldódnak, melegben viszont igen, ezért kell mindig megfozni a gyökereket és gumókat.
Zsírok
A zsírok ugyanazokat az összetevoket tartalmazzák, mint a szénhidrátok, csakhogy más a szerkezetük. Koncentrált energiaforrásként szolgálnak, mert a szénhidrátoknál kétszer több kalóriát biztosítanak, amelyet a test zsírrétegként raktároz a bor alatt és a szervek körül. A zsír nem oldódik a vízben. Hosszú, sok vizet igénylo emésztési folyamat kell ahhoz, hogy a test elnyelje. Futi és szigeteli a testet, védi a szerveket, nedvesíti a tápcsatornát és energiatartalékot hoz létre. A zsír megtalálható az állatokban, a halakban, a tojásban, a tejben, a héjasokban, néhány zöldségben és a gombákban.
Fehérjék
A fehérje az élo anyag alapveto kémiai összetevoje. Ez az egyetlen nitrogén-tartalmú ételösszetevo, ezért alapvetoen szükséges a test növekedéséhez és gyógyulásához. A protein (azaz fehérje) összetett kémiai szerkezet, amely ezernyi különféle módon egymáshoz kapcsolódó, aminosavnak nevezett elemekbol áll.
A legfobb fehérjeforrás a hús, a hal, a tojás, a tejtermékek, valamint a növények a héjasok, a gabona és hüvelyesek formájában. Kis mennyiségben a gumósok és a zöldségek is tartalmazzák. A gomba fontos fehérjeforrás lehet. Az állati fehérje tartalmazza az ember számára szükséges összes aminosavat, szemben a kizárólag növényi táplálékkal, amelybol a szükségleteink fedezésére nagyobb mennyiséget kell fogyasztani.
Ha étrendünkbol hiányzik a szénhidrát és a zsír, a szervezet a proteinbol hoz létre energiát. Ezt azonban testünk többi szükségletének kárára teszi, így az éhezés során saját szöveteinket égetjük el.
Ásványi anyagok
Az ásványi anyagok egy részébol nagy mennyiségre van szükségünk (kalcium, foszfor, nátrium, klór, kálium, kén, magnézium), másokból viszont testünk kisebb mennyiséget igényel (a vas, a fluor és a jód). A kalcium a csontok és fogak számára nélkülözhetetlen, de szerepe van az izommuködésben és a véralvadásban is. Az ásványi anyagok elemi fontosságúak a test muködéséhez.
Nyomelemek
A nyomelemek közé tartozik a kis mennyiségu stroncium, alumínium, arzén, arany és más vegyi anyagok. Pontos funkciójuk még nem teljesen ismert.
Vitaminok
A vitaminok alapvetoen szükségesek az egészséghez, de nemcsak a test fenntartásában, hanem a betegségekkel szembeni védelemben is fontos szerephez jutnak. Mintegy negyven különbözo vitamin létezik, amelyek közül tucatnyi kiemelkedoen fontos. Vitamint számos élelem tartalmaz kis meny-nyisécben. A napsugarak segítségével borünk D-vitamint képes eloállítani, míg a beleinkben lévo baktériumok K-vitamint szintetizálnak. A többi vitamint külso forrásból kell beszereznünk. A vitaminhiány következménye lehet a beriberi, a skorbut, az angolkór és a pellagra. Az A-vitamin javítja a látást és meggátolja a szembetegségek kialakulását.
NÖVÉNYI TÁPLÁLÉK
Kevés olyan hely van a világon, ahol ne venne minket körül a táplálékot nyújtó növényzet - bokrok, indák, kúszónövények, virágok, füvek, zuzmók. Csak Európában 10 000 eheto növény él. Ezek felhasználásához csak annyit kell tudnunk, hogy milyenek és hol tudjuk oket megtalálni. Létezik néhány eheto növény, amelynek nagyon alacsony a tápértéke, ezért meg kell tanulnunk azt is, hogy melyik tartalmazza a legtöbb tápanyagot Önmagunk védelme miatt azt is meg kell jegyeznünk, melyek mérgezoek.
A növények alapveto vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaznak, továbbá gazdagok proteinben és szénhidrátokban. Némelyik növény még zsírt is tartalmaz, de mindegyik biztosít a test megfelelo állapotának fenntartásához szükséges nyersrostokat
Semmilyen növénybol ne együnk egyszerre nagy mennyiséget! Ha nem vagyunk hozzászokva a növényevéshez, a frissebbek rágcsálásával kezdjük, és a fozött ételhez adjuk hozzá a zöldségeket - csak lassan, fokozatosan növeljük a bevitt mennyiséget! Ha hagyunk idot rá, hogy gyomrunk hozzászokjon az új ételhez, el fogja fogadni és nem löki ki magából.
Ne higgyük azt, hogy csak azért, mert a madarak, az emlosök vagy a rovarok megesznek egy bizonyos növényt, az az ember számára is fogyasztható! A majmok étrendje fogódzót adhat, hogy adott növény alkalmas-e emberi fogyasztásra, de garanciát ez sem jelent.
ÚJ NÖVÉNYEK FOGYASZTHATÓSÁGI VIZSGÁLATA
Az itt leírt eljárást minden lehetséges új növényi élelem fogyasztása elott alkalmazzuk! Egy növényt csak egyvalaki vizsgáljon meg! Ne egyszerusítsük le a muveletet mindig végezzük el a teljes vizsgálatot! Ha bármi kétségünk támad, NE együk meg a növényt! Ha gyomorpanasz lép fel, igyunk sok meleg vizet; a fájdalom elmúltáig azonban ne együnk semmit! Ha nagyon súlyos a helyzet, a torok hátsó részének ingerlésével idézzünk elo hányást! A szén hasznos hánytatószer. Egy kevés szén lenyelése hányást idéz elo, és felszívja a mérget. A vízzel péppé kevert puhafa enyhíti a gyomorfájdaímat.
Szemügyre vétel
Próbáljuk meg beazonosítani a növényt. Ellenorizzük, nem nyálkás vagy féregrágta-e! Ha igen, a legjobb része már hiányzik: a tápérték többségét a rajta található lárvák vagy férgek adják. Némelyik öreg növény megváltoztathatja kémiai összetevoit és mérgezové válhat
Szaglás
Zúzzunk össze kis mennyiséget a növénybol! Ha olyan a szaga, mint a keseru mandulának vagy a baracknak, DOBJUK EL!
Borirritáció
Dörzsöljünk finoman egy keveset valamelyik puha testrészünkre (pl. a hónalj és könyök közti területre)! A növénybol préselt lével is elvégezhetjük ezt a próbát. Ha bármilyen kellemetlen érzés, borkiütés vagy duzzanat jelentkezik, dobjuk el, és kerüljük a jövoben is!
Ajkak, nyelv, száj
Ha nem jelentkezett borirritáció, hajtsuk végre a következo lépéseket! Az egyes lépések közt várjunk öt percet, hogy biztos legyen, a növény nem váltott ki semmilyen kellemetlen reakciót* - Helyezzünk egy kis adagot a szánkra!
- Helyezzünk egy kis adagot a szánk sarkába!
- Helyezzünk egy kis adagot a nyelvünk hegyére!
- Helyezzünk egy kis adagot a nyelvünk alá!
- Rágjunk meg egy kis adagot!
Ha bármelyik esetben kellemetlen érzés lép fel (pl. torokfájdalom, irritáció, szúró vagy égeto érzés), DOBJUK EL a növényt és kerüljük a jövoben is! Nyelés
Nyeljünk le egy kisebb mennyiséget és VÁRJUNK ÖT ÓRÁT! Ezalatt ne együnk és ne igyunk semmit!
Evés
Ha semmilyen reakció nem lép fel (pl. fájdaiom a torokban, ismételt böfögés, hányinger, rosszullét, gyomorfájás, hascsikarás) és nem jelentkezett semmiféle nyugtalanító tünet, a növény fogyasztását biztonságosnak tekinthetjük.
NÖVÉNYGYUJTÉS
Igazán egyszeru ugyan innen-onnan összegyujteni néhány növényt, de jobb, ha ezt valamilyen rendszert követve végezzük.
A gyujtögetokörutakra vigyünk magunkkal valamilyen tárolót: üres táskát, zsákformába hajtogatott ruhadarabot, nyírfaháncsból készített tartót vagy egymáshoz illesztett nagy leveleket! így a begyujtött élelem nem nyomódik össze és nem romlik meg olyan gyorsan.
Levél és szár
Általában a világosabb zöld, fiatalabb hajtások ízletesebbek és puhábbak. Az idosebb növények keményebbek és keserubbek. Tépjük le a leveleket a szárhoz közel! A könnyen leszakítható levelek könnyen tönkremennek. Megeshet, hogy még azelott elfonnyadnak és megromlanak, hogy belekerülnének az edénybe.
Gyökér és gumó
Nagyobb növényt válasszunk! Némelyiket nehéz kihúzni a földbol. Körbe-ásással csökkenthetjük annak az esélyét, hogy elszakad vagy eltörik a már kilazított növényt egy hegyes bottal kiemelhetjük.
Gyümölcs és héjasok
Nagyobb növényt válasszunk! Csak érett, színes gyümölcsöt vegyünk le! A kemény, zöldes bogyók még hosszas fozés után is íztelenek maradnak. Különösen a trópusokon sok gyümölcs héja kemény és keseru. Hámozzuk meg az ilyen gyümölcsöket! A fa alatt hevero héjasok biztosan érettek. A többit le tudjuk rázni, ha a fa elég alacsony. A maradékot az ágakat bottal dobálva gyüjthetjük össze.
Mag és gabona
ÓVINTÉZKEDÉS: Némelyik halálosan mérgezo. Ezek megízlelése még nem tesz kárt bennünk, de ne nyeljük le! Végezzük el a fogyaszthatósági vizsgálatot! Ne fogyasszuk el a rossz ízu, keseru vagy csípos, égeto ízu magokat (hacsak nem állapítottuk meg biztosan, hogy paprika vagy fuszer)!
Némelyik gabona fején a megszokott magok helyett fekete színuek találhatóak. Ezek anyarozsmérgezést kaptak, amely a gabonaszemet megnagyobbodott, fekete, baö-szerü moggá alakító gombás megbetegedés. Az ilyen szem hallucinogén anyagot tartalmaz és nagyon mérgezo - esetleg halálos is lehet
NE FOGYASSZUNK AZ ILYEN NÖVÉNYROL SEMMIT!
Gomba
A legkönnyebben a közepes méretu gombák ismerhetok fel, és ezeknél a legkisebb a valószínusége annak is, hogy a bogarak megkárosították oket. Szedjük le az egész gombát! Ha a tönköt elhagyjuk, késobb nehezebb lesz felismerni az összegyujtött gombát. Az egyes gombákat egymástól elkülönítve tároljuk! így elkerülhetjük, hogy az esetleg leszedett mérgezo gombafajta fogyaszthatatlanná tegye a többit is!
KERÜLENDO NÖVÉNYEK
FIGYELEM!
MÉREG! A növényvilágban leggyakrabban két méreg fordul elo, ám mindketto könnyen felismerheto:
HIDROGÉN-CIANID-SAV (kéksav): íze és szaga a keseru mandulára vagy a barackra hasonlít. A legismertebb példa savtartalmú növényre a babérmeggy (Prunus laurocerasus), amelynek babérszeru levelei nagyon hasonló mérget tartalmaznak. Morzsoljuk össze a leveleket és jegyezzük meg a szagot! Kerüljük az összes ilyen szagú levelet!
OXÁLSAV: Sója (oxalát) néhány növényben, pl. a vadrebarbarában (általában a levelében) és az erdei madársóskában (Oxalis aceto-sella) természetes formában megtalálható. A borre vagy nyelvre kerülésekor az éles, száraz, szúrós, vagy égeto érzésrol ismerheto fel. Kerüljünk minden olyan növényt, amelyre illik ez a jellemzés!
- KERÜLJÜNK minden tejes nedvu növényt, hacsak egyértelmuen biztonságosnak nem minosítettük (mint pl. a pitypangot, azazgyermekláncfüvet)!
- KERÜLJÜK a vörös növényeket, különösen a trópusokon, hacsak egyértelmuen biztonságosnak nem minosítettük! A vadrebarbara vöröscsíkos szára eheto, levele azonban mérgezo. A bürök szárán vöröses-Iilás foltok találhatóak.
- KERÜLJÜK a láthatóan öt részbol álló gyümölcsöket, hacsak egyértelmuen biztonságos fajtának nem minosítettük az adott növényt!
- KERÜLJÜK a szárukon vagy levelükön apró szorökkel borított füveket és egyéb növényeket! Nagyítóval vizsgálva nem egyenes, haneminkább horog alakú szoröket láthatunk, amelyek a szervezetbe kerülve irritálnák szánkat és bélrendszerünket.
- KERÜLJÜK a régi és fonnyadt leveleket! Némely fa levele fony-nyadás közben halálos hidrogén-cianid-savat termel. Ilyen a szeder, amálna, a cseresznye, a barack és a szilva. Fiatalon, frissen és szárazon viszont mindegyik biztonságosan fogyasztható.
- KERÜLJÜK az érett saspáfrányt (Pteridium aquilinium)! Megsemmisíti a szervezetben lévo B-vitamint és sajátos vérállapotot hoz létre,amely akár halált is okozhat. Kizárólag szorosan összecsavarodott "hegedufejét" fogyasszuk! Az északi mérsékelt övi területeken élo 250 páfrányfaj mindegyike eheto fiatal korában, bár némelyik túl keseru és rossz ízu, vagy ingerlo szorök találhatók rajtuk, amelyeket fogyasztás elott el kell távolítanunk. A tetejüket ott tépjük le, ahol még puhák, majd fogjuk meg a páfránylevelet a szára felett, és húzzuk rajta végig a kezünket, hogy eltávolítsuk a szort!
NÖVÉNYEK FELISMERÉSE
E könyv a világ számos növénye közül csak néhányat tud egy kis összeállítás keretében bemutatni és ábrázolni. Kizárólag a botanikusok képesek a világ távoli helyeirol származó növények közül felismerni egy maroknyinál többet Azokat a növényeket tanuljuk meg eloször, amelyek a legtöbb területen és az év legnagyobb részében megtalálhatóak! Akár egy-két növény tökéletes ismerete is eldöntheti, életben maradunk-e vagy éhen halunk. Ezeket tanuljuk meg elsoként és legalaposabban!
Mérsékelt övi területek: pitypang, csalán, lórom, útifu.
Szubtrópusi és trópusi területek: pálma, vadfüge, bambusz.
Száraz és sivatagos területek: meszkálkaktusz (agávé), fügekaktusz, majom-kenyérfa, akác (kivéve Észak- és Dél-Amerika).
Sarkvidéki területek: lucfenyo és fuzfa (északon), zuzmó (északon és délen). Nyáron az északi területekre a mérsékelt övi jellemzok vonatkoznak.
Partvidék: tengeri hínár és tengerisaláta.
SEGÍTSÉG A NÖVÉNY FELISMERÉSÉHEZ: ^
- Elhelyezkedés: A növények csak a nekik megfelelo körülmények közt élnek. Ha ismerjük élohelyüket és földrajzi eloszlásukat, máriscsökken a kockázat
- Forma és méret: Magas és fához hasonló a növény? Vagy alacsony és lágy szárú? Bokros és ágas, vagy csak néhány ága van?
- Levelek: Nagy vagy kicsi? Lándzsa alakú, kerek vagy szalagszerü? Csipkézett vagy karéjos? Levélkékbol all? Egyszínu?
- Virágok: Szezonálisak ugyan, de ha látjuk, jegyezzük meg a színét, méretét, alakját, hogy a növény egyedül vagy fürtökben hozza-e, és holhelyezkedik el.
- Gyümölcs és mag: Húsos, kemény és diószeru burka van, vagy kicsi és kemény, mint a mag? Jegyezzük meg a színét, a formáját, améretét, hogy egyedül vagy fürtökben terem-e, hüvelyes vagy toktermésü?
- Gyökerek: A felismerésben ritkán segítenek, egyedi eseteket kivéve.
ÁLLATI TÁPLÁLÉK
Minden állat élelemforrás. Néhányat közülük (mint a hernyókat és bogarakat) különösebb hozzáértés nélkül is össze tudjuk gyujteni, a legtöbb állat elfogásához azonban csapdát kell készíteni, vagy el kell azokat ejteni - mindketto feltételezi mind az állat, mind a módszer ismeretét.
Minél többet tudunk az állatról, annál jobb, ám az általános természetrajzi tudást a természetben tett megfigyelésekhez kell felhasználnunk, hogy még pontosabb ismereteket szerezzünk. Nem tehetünk mást, mint próbálkozunk és a hibákból tanulunk!
Ismerkedjünk meg az egyes fajták szokásaival! Derítsük ki, hol alszanak, mitesznek, hol isznak! Rá kell jönnünk, hogyan lehetoket a legkönnyebben leölni, és milyen csapdát kell állítani nekik! Találjunk egyensúlyt az ösztönös kímélet és a túléléshez szükséges igényeink között!
Iz és húsmennyiség szempontjából a kifejlett nostények a legmegfelelobbek. Minél fiatalabb az állat, annál soványabb a húsa. A felnott hím közvetlenül a párzási idoszak elott (amely fajoktól és éghajlattól függoen változik) a legkövérebb. A párzási idoszak során a hím egyre soványabb lesz, eltunik róla a zsír - ez a periódus még az egyébként dús csontvelot is megviseli. Az állatok azért raktároznak zsírt, hogy átvészeljék a telet, majd a zsírt a nyárra leadják. Minél öregebb az állat, annál több zsírt raktároz és annál keményebb a húsa.
ZSÁKMÁNYKERESÉS
Nagyon kevés olyan szeglete van a világnak, ahol nincs vadon élo állat. Jelenlétük azonban néha távolról sem egyértelmu. Ha képesek vagyunk felismerni az állat hagyta jeleket és azonosítjuk az állatot, tudni fogjuk, hogy milyen módszerrel ejtsük vagy fogjuk el, milyen csalétket használjunk, milyen csapdát állítsunk.
A legtöbb emlos csak hajnalban és alkonyaikor mozog. Csak a legnagyobbak és legerosebbek kalandoznak egész nap. A nagyobb növényevoknek étvágyuk csillapításához egész nap legelniük kell. Némelyik apró állatnak olyan gyakran kell ennie, hogy kisebb
megszakításokkal egész nap aktív. A kisebb emlosök (mint pl. a nyúl) többsége azonban általában csak éjjel táplálkozik, és ezen csak rossz ido esetén változtat. A másik állattal táplálkozó állat akkor vadászik, amikor prédája aktív. Nekünk is ezt kell tennünk, ha el akarjuk ejteni oket. De úgy is sikerrel járhatunk, ha nem látjuk az állatot, csak csapdát állítunk neki. Nyomok és jelek
A legtöbb állatnak állandó szokásai vannak és állandó útvonalon közlekednek vízlelohelyeik, táplálékszerzohelyeik és otthonuk között. Kutassunk ilyen ösvények nyomai után! A nyomok nedves terepen, hóban és vizes homokban könnyebben észrevehetoek, de akadnak olyan jelek is, amelyekre a suru növényzetben figyelünk fel a legkönnyebben. A földön talált láblenyomat mérete arányos az állatéval. A lábnyom korát pontosan megállapíthatjuk annak élessége és folyadéktartalma alapján. Be!eszivárgott-e már a víz, esetleg megtöltötte-e már az eso? Elkenodött? Minél tisztább a nyom, annál nagyobb valószínuséggel új.
A kora reggeli nyomokat talajszintrol figyelve vehetjük észre. Ha az állat leverte a harmatot vagy elszakította a pókhálót, a nyoma legfeljebb pár órás lehet. Némely állat (köztük a nyúl) soha nem tesz meg nagy távolságot, ezért minden nyoma azt jelzi, hogy valószínuleg a közelben van. Néhány állat alagutat fúr a suru aljnövényzetbe. Az alagút magassága az állat méretét mutatja. A nyom mentén letört ágak magassága szintén az állat méretére utal. Vizsgáljuk meg, mennyire frissek a letört ágak! Elszáradtak már a letaposott levelek? Még mindig zöldek és rugalmasak a letört ágak? Hasznos még a fákon és fatönkökön található nyom, a táplálkozás jelei és a meghagyott étel. Az ürülék megmutatja, milyen állat hagyhatta.
Táplálkozás nyomai
A fáról letépett kéreg, a héjasok megharapdált külso felülete, a részben elfogyasztott gyümölcs, a lerágott hajtások, a húsevo állat prédájának maradványa, a zsákmányul ejtett fészek mind-mind azt jelzi, hogy a közelben állatok élnek vagy vadásznak.
Az elhagyott gyümölcsök és héjasok ott a leggyakoribbak, ahol boségesen áll rendelkezésre élelem, ezért az állat a neki nem tetszo darabokat eldobhatja, hogy egy másikat kóstoljon meg. Ezek nemcsak az állat jelenlétére utalnak, de segítenek meghatározni a csalétket is, amelyet a csapdába kell helyeznünk.
A tapasztaltak már arról is felismerik az állatot, hogy milyen fog- vagy csornyomokat hagyott a héjason, vagy hogyan vágta fel a magokért a fenyotobozt.
Különösen a fiatal fák és bokrok kérge, ága vagy rügye képezi fontos részét számos állat - köztük a szarvasok és kecskék egyes fajtái, a mezei nyúl, a mókus és számos kisméretu rágcsáló - étrendjének. Az állat fogának nyomai általában tökéletesen iátszanak a kérgen.
Sok szarvas a törzshajtásokat úgy rágja le, hogy tompa, kopott széleket hagy maga után. (Míg a mezei nyúl pl. tiszta körvonalú harapásokat hagy hátra.) A szarvasra utaló másik jel a nyáron hosszú foszlányokban, teljesen lehúzott fakéreg - télen a kéreg sokkal erosebb, ezért az állat csak foltokban tudja leenni, így általában csak a fatörzs egyik oldalán (ott is csak részletekben) fogyasztja, és nagy, jól látható fognyomokat hagy maga után. A szarvas nekidörzsöli agancsát a fának, hogy leszedje agancshártyáját és megjelölje területét - ezáltal agancsával lekoptatja a kérget és összekarcolja a fát.
A juhok és kecskék szintén a fák kérgét fogyasztják. Fognyomuk ferde, míg a szarvasoké függolegesek. Az alacsony rágcsálásnyomok valószínuleg rágcsálóktól származnak, a kitépett gyökerek pedig pocokféle állatokra utalnak. A hódok favágó munkájának eredményei a kúpos csúcsok és a levágott tuskók - olyanok, mintha kisbaItávaI lennének kifaragva.
A mókusok magasabban eszik le a fáról a kérget, amelynek darabjai gyakran leesnek a földre. A földön hevero tobozdarabok szintén mókusok nyomaira utalnak. A fa alatti feltört héj szintén mókust jelez: elképzelheto, hogy a magasban van az odúja. Az azonban makkevo madarak munkájára utal, ha a héjas és a toboz a fakéreg közé van ékelve. Az üres héjak közelében föld alatti rágcsálóodúra is akadhatunk.
Ha a fiatal fák mintha sövényszeruen, vízszintesen le lennének nyírva, vagy egy bizonyos magasság alatt a fák alsó ágai le vannak kopasztva, legelészo állatok, pl. szarvas nyomaira bukkantunk.
Ürülék
Az állat fajtájáról ürüléke adja talán a legpontosabb tájékoztatást. Az állat méretére ürüléke méretébol és mennyiségébol következtethetünk, az ürülék szárazsága pedig azt jelzi, milyen régen járt ott az állat Az ürülékre a legyek hívhatják fel figyelmünket.
Emlosök: Számos emlos ürüléke a végbélnyílás mirigyei miatt eros illatanyagokat tartalmaz. A szag lényeges szerepet játszik a territórium kijelölésében és fontos párzási jel. Ez a tudás csapdaállításkor is jól használható.
A növényzettel táplálkozó állat (mint a szarvasmarha, a szarvas és a nyúl) ürüléke kerek és szalmaszerü részeket tartalmaz. A húsevok - köztük a vadmacska és a róka - ürüléke hosszú és vékony. Némely állat, pl. a borz és a medve vegyesen táplálkozik. Nyissuk szét az ürüléket, így kiderül, mit evett az állat, és ennek megfeleloen tehetünk ki neki csalétket!
Madarak: Szintén két csoportjuk van, ami az ürülékükbol is megállapítható: a húsevok és a mag-, illetve gyümölcsevok. A kisebb, magevo madarak ürüléke kicsi, többnyire folyékony, míg a bagoly és a héja köpetet öklendez vissza, amely az elfogyasztott hús - legyen az hal, madár, bogár, pocok vagy rágcsáló - meg nem emésztheto részeit tartalmazza. A laza ürülék azt jelzi, hogy elérheto távolságban víz van, mert a kisebb madarak mindig ahhoz közel tartózkodnak. A ragadozó madaraknak nem kell a víz mellett tartózkodniuk. Az alvó- és fészkelohelyet a faágakon és az alattuk lévo földön található boséges mennyiségu ürülék jelzi. A madarak általában az idosebb, korhadó fákból táplálkoznak, mert ott sok lárva él.
Földtúrásnyomok
Néhány állat bogarakat vagy gumós gyökereket keresve feltúrja a földet. Különösen a disznók forgatnak fel nagy földdarabokat. Ha a föld még omlós és friss, valószínuleg nemrég még tevékenykedett ott valamilyen állat. A nagy, sáros pocsolya egyértelmuen disznókra utal. A kisebb karcolások ott jellemzoek, ahol a mókus hajtás után kutatott.
Szagok
Figyeljünk a hangokra és szagokra! Egészen biztos, hogy állatok nyomait jelzik, és ahol él egyfajta állat, ott másfajta is elofordul - ahol van zsákmányállat, ott felbukkan a ragadozó is. A legtöbb ember elhanyagolja a szaglását - mi inkább tökéletesítsük! Néhány állat, különösen a róka szaga nagyon eros. Szemünket is tartsuk nyitva! Hidegben pl. a nagy állatok légzése párafelhot képez. Hajó helyrol figyelünk, észrevesszük ezt a "füstöt"
Vacak és odú
Sok állat él odúban, foleg a víztol távoli magasföldeken. Némelyikük (mint a nyúl és az ürge) nem törodik odúja elrejtésével, de azért egy-két kijáratot még ezek is fenntartanak vész esetére. A nyulak vészkijáratát könnyu kiásni, de belenyomhatunk tüskebokrot vagy szögesdrótot is, hogy kihalásszuk a lakót.
A ragadozó állatok általában elrejtik odúikat, amelyek legtöbbször fás területeken találhatóak. A közelben lévo nyomok és ürülék azonban elárulja odúik helyét, és azt is jelzi, hogy használatban vannak-e (bár néhány állat - mint pl. a borz - az odújától távol eso állandó mellékhelyiséget használ).
EMLOSÖK
MEGJEGYZÉS: A lábnyom ábrázolása mellett semmilyen méretarány nem található. Legtöbbjük az állat egész családjára jellemzo, de méretük fajonként változó. Az 1. lábnyom a jobb elso, a 2. lábnyom a jobb hátsó láb képét mutatja.
MACSKAFELEK
A házimocskától a tigrisig terjed a skála. Ausztráliát és az Antarktiszt kivéve minden kontinensen fellelhetoek, de sehol sem gyakoriak. Rejtozködnek, általában éjszoko aktivek és kerülik az embert Láthatunk oroszlánt pl. a vad rezervátum bán, de máshol nem gyakran akadunk össze nagymacskákkal. Minden macska féle lehetséges táplálék - de azért ne a legnagyobbakkal próbálkozzunk! A nagyobb macskák felügyelet nélkül hagyott zsákmányát meg tudjuk szerezni, de legyünk ÓVATOSAK, mert tulajdonosa valószínuleg a közelben tartózkodikI Húsuk általában inas, ezért jól meg kell fozni. A kisebb macskák húsa inkább a nyáléhoz hasonlít. Inuk eros, kiváló íjhúr készítheto belolük.
Csapda: Alkalmazzunk eros felrántóhurok-csapdát, telpkioídásos felrántóhurok-csap-dát vagy csalétkes vermet siklóhurokcsopdá-val! Cseleteknek használjunk belso részeket vért vagy húst! A vadmacska nagyon hirtelen reagál, néha gyorsabb a dorongcsapdánái. Lábnyomok és egyéb jelek: Lábujjhegyen jár, lábnyoma négy kisebb és egy nagyobb (hátsó) ujjbegybol áll. Karmait (a gepárd kivételével) járás közben visszahúzza. Ürüléke hosszúkás és keskeny de általában elássa. Vizelete eros szagú.
KUTYAFELEK
A róka és a többi kutyaféle a sivatagoktól az Arktiszig (Új-Zeland, Madagaszkár és néhány sziget kivételével) mindenhol elterjedt. A farkas élohelye mára szinte csak Észak-Amerikó-ro, valamint Észak- és Közép-Ázsiáro korlátozódik. Ki fin om ul t érzékeik miatt a ku tya féléket lehetetlen közelrol becserkészni, kíváncsiságuk azonban csapdába csalja oket. Ha négykézláb mászunk, magunkhoz csalogathatjuk, mert lehetséges élelemnek gondol MINKETI Húsa rágós. Távolítsuk el végbélnyílását! A kutya Távol-Keleten ínyencségnek számit. Csapda: A rókáknak felrantóhurok-cscpdót készítsünk! Próbáljuk ki o lépcsozetes csalétek-kioldosos vagy csa létekrúd-kioldásos fel-rántóhurokcsapdát vagya csalétkes vermet siklóhurkos csapdával! A területen minél kevesebb emberi szagnyomot hagyjunk! Lábnyomok és egyéb jelek: Lábujjhegyen közlekedik. Lábnyoma négy ujjbegyet és a karmok hegyét mutatja. Külso ujjbegyei rövidebbek a belsoknél és a fo, hátsó ujjbegynél. Hosszú, vékony ürülékében táplálékától függoen szór vagy bogármaradványok találhatóak. A róka ürüléke földodújához hasonlóan orrfacsaró. Puha talaj esetén az odút akár ki is áshatjuk.
Hiénák: Eszak-Afrikátál Indiáig megtalálható dögevofajta (nem igazi kutya). Nagyon veszélyes is lehet. Alaposan fozzük meg az élosködok miatt.
Cibetmacskák: A trópusi Afrikában és Ázsióban élo dögevofajta. A kutyához hasonlóan ejtsük el! Fozés elott távolítsuk e! végbélmiri-gyeit!
MEDVÉK
Észalc-Amerikábon, Európában, Ázsióban, és Dél-Amerika egyes északibb területein megtalálható, egyedül élo állatok, amelyek leginkább o fákkal surun benott területeket kedvelik (kivéve o jegesmedvéket). Erosek és gyorsan futnak, még az is elofordulhat, hogy kifosztják a táborhelyet. A legtöbb medvefajta képes fára mászni. Könnyen meg tudják ölni az embert. MESSZIRE kerüljük el oket! Ha csapdába tudjuk ejteni a medvét, tápláló zsirban gazdag ételt készíthetünk belole. Sajót készítésu fegyverrel azonban vakmeroség lenne vadászni rá! Fozzük meg alaposan, hogy elpusztuljanak a parazitái! A jegesmedvék máját NE együk meg, mert halálos mennyiségu Avitamint tartalmaz.
Csapda: Dorong- ésszúrócsopdátkészítsünk, de utóbbiak közül csak a nagyobbak hatásosok, a medvék ugyanis a legtöbb hurkot eltépik. Feltétlenül pusztítsuk el vagy ártalmatlanítsuk, mert a megsebzett medve nagyon veszélyes!
Lábnyomok és egyéb jelek: Lábnyoma 5 hosszú karmot mutat, mérete 30x18 cm. Lcb-ujjhegyei köze! vonnak egymáshoz, karma jól kiveheto. Hátsó talpa hosszúkás, könnyen ösz-szetéveszthetö azemceri lábnyommal. Amed-ve szinte mindent megeszik. Élelmet keresve feltúrja a földet, széthasítja a fatönköket de betör a bogár fészkekbe is.
VIDRÁK
Nehéz észrevenni vagy csapdába ejteni oket mert idejük legnagyobb részét a vízben vagy folyóparti odújukban töltik. Kiváncsi ó/latok, ezért megfoghatjuk oket folyóparti felróntó-hurok-csapda segítségével, friss halat használva csolétkül.
Lábnyomok és egyéb jelek: ötujjú, úszóhártyás lábnyoma szinte kör alakú, mérete 7,5x6 cm. Halszagú, hosszúkás ürülékét látható helyeken, általában köveken találjuk.
MENYETFELEK
A menyét a hermelin, a vidramenyét, a nyest és o görény rejtozködo állat - a messzi északon viszont fontos táplálékforróst jelentenek. Óvakodjunk eros fogaiktól!
Csapda: Csolétekrúd-kioídásos felróntóhu-rok-csapdát és dorongcsapdát állítsunk! Csaléteknek belso részeket vagy madártojást használjunk!
Lábnyomok: Alig észreveheto, kivéve puha talajon. Lábán öt, egymástól nagy távolságban elhelyezkedo karom található. A fopárnán lévo szor általában piszkos. A földhöz tapadva jár, ezért elülso és hátsó lábnyoma összeérhet. A menyét lábnyoma a legkisebb.
ROZSOMAKOK
Ezek a messzi északi területeken élo borz formájú állatok még a rénszarvast is képesek le-teríteni, bar foként dögöt esznek. Sehol nem gyakoriak. Csak fegyverrel támadjunk rójuk! Csapda: Használjunk eros csalétekkel ellátott felrántóhurok-csapdát vagy csalétkes vermet siklóhurokcsapdáva! - ha egyáltalán találunk csalétket a tundrán!
Lábnyomok: Általában 8x7 cm. Öt lábujja és eros körme van. A fo párnán lévo szor nehezen felismerhetové teheti.
BORZOK
Tömzsi éjszakai állatfaj, élohelye Észak-Ame-rika, Afrika, megtalálható Európa és Ázsia keleti részeitol Indonéziáig. A hidegebb területeken téli ólmot alszik. Kitaposott járata és ürítési területe kiváló hely a csapodnak. Akár támadhat is, harapása eros és veszélyes. Ne menjünk hozzá közel! A fiatal borz ize a disznóhúshoz hasonlít
Csapda: Csalétek-kioldásos lábfelróntóhurok--csapda, dorongcsapdo és siklóhurokcsap-da alkalmazható. A csapda legyen eros!
Lábnyomok és egyéb jelek: Öt lábujj kinyúló karmokkal és nagy hátsó párnával. Könnyen összetévesztheto egy kisebb medvéével. Átlagos lépéstávolsága 50 cm. Ürüléke lapos, kikotort mélyedésekben Található, és a kutyáéhoz hasonlít. A feltúrt föld és a kibontott rovar fészek borz nyomaira utalhat.
DENEVÉREK
A nagyon hideg éghajlat kivételével mindenhol megtalálhatóak. Éjszaka aktívak. A mérsékelt égövi területeken téli álmot alszanak. A húsevok rovarokat, halat, kisebb állatokat fogyasztanak (ilyen a veszettséget terjeszto dél-amerikai vámpirdenevér is). Jól takarjuk be magunkat, ho ilyen állat területén, a bozótosban alszunk! A növényevok (óriás gyümölcsévé denevérként vagy repüiö rókaként is ismertek) nagyobbak, némelyik kiterjesztett szcrnyszélessége I m. A trópusi Afrikában és attól keletre, egészen Ausztráliáig és Ázsiáig
BUZÖS BORZOK
A hosszú szorös farkú, apró borzra hasonlító buzös borz (másnéven szkunk) Észak- és Dél-Amerlkában él. Ho megijesztik, végbele mirigyeibol büdös folyadékot bocsát ki. Inkább könnyebben megszerezheto élelem urán nézzünk!
MAJMOK
Szinte csok a trópusokon, kiterjedt családi csoportosulásokban, áttolóban fákon élnek. Még a legkisebb majmok is képesek fájdalmas harapást ejteni. Okos állat, nehéz becserkészni (mór jóval azelott üvöltem kezd, hogy megközelítenénk), viszon t merész és kíváncsi, amibol elonyt kovácsolhatunk. Kiváló táplálék. Csapda: Ülörudos vagy csatét kés rugós szúró-csapda, felróntóhurok-csapda vogysikíóhurokcsapda aíkai m az ha tó. Csalé teknekgyüm ölesöt, vagy valamilyen érdekes (kíváncsiságát felkelto) dolgot használjunk.
Jelek: Életmódjuk a legjobb nyom: meg sem próbálnak elrejtozni, legtöbbjük zajos.
FÓKÁK
Lábnyomaik között hasnyom található. Menetirányukat a nyíl jelzi. (Lósd Sarkvidéki területek az Éghajlat és terepviszonyok fejezetben.)
megtalálhatóak. Finom étel készítheto belolük, különösen a nagyobb növényevo denevérekbol. Távolítsuk elo szárnyát és lábát, belezzük ki, majd a nyálhoz hasonlóan nyúzzak meg! Csapda: Helyezzünk ki hálótarra a gyümölcsfára, amelyrol az óriási gyümölcsevö denevér táplálkozik.1 Napközben, omikor alszik, üssük !eaz alvóhelyérol!
Jeleké megtelepedett kolóniákat könnyu megtalálni, általában barlangban laknak - o gyümölcsévé denevérek azonban fákon is élnek.
SZARVASMARHAFÉLÉK
A szarvasmarhafélék vízhez közel, csordában élnek A bölény és a többi vadon élo szarvasmarhaféle Észak-Amerika, Afrika és Dél-Ázsia vadonjaiban található. Az Európában és Amerikában fennmaradt kisszámú bölény védett A honosított ázsiai bively vadon él Ausztrália északi részén. Elkóborolt házi szarvasmarha különösen Afrikában fordul elo.
A nagy szarvasmorhafelék veszélyesek lehetnek - különösen ravaszak az öreg, magányos bikák.
Csapda: A fiatal állatok kivételével csak a legerosebb hurkok, rugós- és dorongcsapdák hatékonyak.
Lábnyomok és egyéb jelek: Két mély, különálló, tetején elkeskenyedo, hátulján kör alakú pata nyom. Ürüléke, o jól ismert tehén lepény kiváló tüzeloanyag.
VADJUHOK/KECSKÉK
A juh általában kis nyójakbon él az alpesi legelokön és füves pusztákon Észak-Amerikó-ban, Európa és (ritkábbon) Észak-Afrika egyes részein, Arabian keresztül egészen Közép-Ázsia hegységeiig. Éber, gyors állat, kedveli a megközelíthetetlen helyeket. Lehetetlen o közelébe kerülni.
Kevés kecske él Európában és Észak-Afriká-ban, többségük Közép-Ázsia hegyei közt található. Még a juhnál is biztosabb féptu, viszont finom ételt lehet belole készíteni!
Csapda: Helyezzünk ki az útvonalára hurkokat és rugósesapdát! Sziklás területeken a természetes akadályok kiváló lehetoséget biztosítanak a dorongcsapda számára. Túlzott reményeink azonban ne legyenek! Lábnyomok és egyéb jelek: Hasított pata, kér vékony, hegyes végu lábnyom., amelyek nem érintkeznek. Hegye a juhok esetén mindig, a kecskék esetén néha kiálló. A kecskéé az elején sokkol gömbölyubb. Az elso rész keskenyebb a hátsónál. A következo ábra arányosan mutatja a hózi juh (baIro) és a zerge (jobbra) lábnyomát Ürüléke c házijuhéhoz hasonlóan golyó alakú.
SZARVASOK/ANTILOPOK
Ausztrália kivételével minden kontinens fával surun bontott területein megtalálhatóak. Az északi jávorszarvastól a mindössze 45 cm-es trópust szarvasig nagyon eltéroek lehetnek. Az antilop és a gazella egyaránt elofordul Afrikában és onnan keletre, egészen Indiáig. ÉszakAmerikában egyetlen fajta, o villás szarvú antilop található. A félénk, ravasz, kifinomult szaglással és hollóssal rendelkezo állat csoportokban él. Leginkább hajnalban és alkonyatkor aktív, és a sivatagos területeken élok kivételével a víz közeiében mutatkozik. Kiváló, jól füstölheto húsa van. A szarvas bore különösen rugalmas, szarva és agancsa pedig hasznos szerszám lehet.
Szarvára FEGYVERKÉNT tekintsünk! A nagyobb állatok agresszívak lehetnek. Jókora erovel képesek bökni és szúrni.
Csapda: A kisebb fajtáknál hurok- vagy dc-rongcsapdót helyezzünk ki, a nagyobbaknál pedig (ábfelrántóhurok-csapdát, szúró- vagy dorongesopdót használjunk! Csaléteknek használjunk belso részeket [ezekhez a kíváncsiság vonzza oket)!
Lábnyomok és egyéb jelek: Hosszúkás, hasított paták. A rénszarvasé jellegzetesen kerek. A következo ábra méretarányosan mutatja az óz elülso és hátsó pata nyomát (fen t), vo la mint a rénszarvas lábnyomát (lent). Figyeljük meg a rénszarvas esülkszeru lábnyomát! A sétáló állatok elso és hátsó lábnyomai egybeesnek, a futó állatoké nem. Ürüléke lehet hosszúkás vagy kerek golyócska. Általában halomban található. A mérsékeltövi területeken az ürülék télen könnyebb és szálasabb. Az állatra utalnak még c facsemetéken lévo karcolások, a rágcsált és le evett fakérgek.
VADDISZNÓK
A sertés, a pekari és a többi sertésféle mérete nagyon különözo lehet. Sokat közülük súrü szorzet jellemez, de mindegyik maloc formájú, orruk hosszú, szájuk sarkában pedig két nagy fog (agyar) található. Csoportot alkotó családban, általában fával surun bontott területeken élnek, bár a vorocskos disznó a szavannát kedveli. Annak ellenére, hogy nem olyan éber, minta szarvas, nehéz elkopni. Erre akkor von o legnagyobb esélyünk, ha a melegben kifekszik pihenni. Figyeljük röfögését! A nagyobb kanok és ozöket kíséro fiatalabbak hamar támadnak, az embert is le tudják teríteni. Agyaruk súlyos sérülést okozhat, amely gyakran a combon lévo artériához veszélyesen közel esik. Húsa jó, télen zsírban gazdag, viszont az élosködok miatt alaposan meg kell fózni.
Csapda: Az eros felrántóhurok-csapdót, dorongcsapdát disznóejto szúrócsapdát az állat útvonalába helyezzük, vagy reménykedjünk egy éppen arra haladó csoport megjelenésében! A disznó mindent megeszik, ezért a csap-dót bármilyen csalétekkel elláthatjuk. Lábnyomok és egyéb jelek: Hasított patájával a szarvaséhoz hasonló nyomot hagy. Puha talajon rövid, oldalsó lábujja különbözteti meg a vaddisznót o szarvastól. A fiatalabb állatok patája hegyesebb. Ürülékük gyakran alaktalan, de sosem hosszú, szilárd vagy elvékonyodó. Földtúrósok és dagonyázóhelyek jelzik legbiztosobban a jelenlétüket.. A vo rücskös disznó nagy, odúszeru alvólyukban alszik.
TEVÉK
Vadon el Eszak-Afrika sivatagaiban és Közép-Ázsiótól északra, de honosították Ausztráliában is. Elfogásához nagyon erosszúrócsapdc vagy lofegyver szükséges. A teve köp, és erosen meghoraphetjo ez ember kezét, arcát vagy testéi
LÁMAFÉLÉK
Az Andoktól egész Patogóniáig fellelheto alpakát, guacanót és vikunyát az antilophoz hasonlóan ejtsük csapdába! A lámc és alpaka félig háziasított fajta:jelzik, hogy emberek élnek a közelben.
TAPÍROK
A trópusi Amerika és Délkelet-Ázsia erdoiben élo félénk állat leginkább egy nogy, lógó orrú, szörtelen disznóra hasonlít Az ösvényén kihelyezett hurokkal, szúró- vagy dorongcsap-dóval ejtsük el!
ÜREGI (HÁZI) NYULAK/ MEZEI NYULAK
Az ember sok helyen elterjesztette a nyulokat. Megtalófhajtuk oket jóval az Északi-sarkkör felett (havasi vagy sarki nyúl) éppúgy, mint a sivatagban és a dzsungelben. A legtöbb területen ez legyen az az óllat, amelyet elsoként próbálunk meg csapdába ejteni! A sarki nyúl és a mezei nyúl a messzi északon akár meg is mentheti oz életünket. A nyulakat a Icgköny-nyebb elkapni. Legtöbbjük odúban, gyakran jól kitaposott jóra tokbon, sokadmagával él. A csapdát a járatba helyezzük! A fiatal nyúlok egészen nyugodtan fekszenek, akárfelisemelhetjük oket a foidrol. A mezei nyúl nem odúban él, és rendszeres járatai sincsenek. A myxoma-tosis nevu nyúlbetegség még a föld felett éio nyulakhoz is eljut.
Csapda: Egyszeru hurkot is alkalmazhatunk, bár a felrántóhurok-csopda a legjobb választás, mert a levegoben tartja az állatot, és ezzel csökkenti annak esélyét, hogy egy másik állat eivigye a zsákmányunkat
Lábnyomok és egyéb jelek: Szorös talpa nem sok nyomot hogy a puha földön, hosszú hátsó és rövid elso lábának együttese azonban jellegzetes. A mezei nyúl elso lábán öt lábujj található, amelyek közül a belso rövid, és ritkán hagy nyomot. A hátsó láb keskenyebb, és négy lábujj található rajta. Az üregi nyúl lábnyoma hasonló, de kisebb (4x2,5 cmj. Futás közben c hátsó lábnyoma az elso lábnyoma elé, nem pedig rrtögé esik. Ürüléke apró, kemény, kerek golyócska. A fák kérgének alját rágcsálva rajtahagyják két metszofoguk nyomót. A nyúlok által kiadott figyelmezteto jelzés orra hasonlit, mint amikor oz ember a párnát ütögeti.
KISEBB RÁGCSÁLÓK
Azemlosök talán legnépesebb csoportja. A rág csálókat o legkönnyebb elkapni, bár legtöbbjük túl kicsi ahhoz, hogy csapda fogságába essen. Az egyes fajták nyomait nehéz megkülönböztetni. A patkányok és egerek szin te min-
VESZÉLY!
NYÚLEVÉS MIATT ÉHEZNI
A nyulak nyújtják a legkönnyebben megszerezheto élelmet, húsuk ugyanakkor nélkülözi az ember számára alapveto zsírt és vitamint. A Hudson Bay Company pl. feljegyzett olyan eseteket, amikor a vadászok annak ellenére éhen haltak, hogy étrendjük a boséges, könnyen megszerezheto nyúlhúsból állt.
Az ember a nyúl emésztéséhez saját vitaminjait és ásványi anyagait használja fel, amelyek aztán a székletben kiürülnek.
Ha ezeket nem pótolja a test, gyengeség és más vitaminhiánnyal járó tünetek lépnek fel. Minél több nyulat fogyaszt az ember, annál rosszabbá válik a helyzet. A vadászok szó szerint halálra ették magukat, pedig a növényi táplálék biztosította volna életben maradásukat. Ez a helyzet akkor fordulhat elo, ha a növényzetet eltakarja a hó, és a túlélo kizárólag a nyúl-húsra hagyatkozhat.
A myxomatosis vírusos megbetegedés, amely különösen a fej nyálmirigyeinek megduzzadá-sával jár, és lomhává, sokszor vakká teszi a nyulat. A nyulak ilyenkor taszítóan néznek ki, a betegség azonban nem veszélyes az emberre. A nyúzás után a fertozés egyetlen jele a májon fellelheto fehér folt.
A nyúl és számos rágcsáló tularémiát (nyúlpestist, nyúllá-zat) hordoz (fásd Rágcsálók/
v J denhol elofordulnak. Csaljuk oket ketrec- vagy dorongcsapdába! A patkányok betegséget hordoznak: belezéskor ügyeljünk ró, hogy ne sértsük meg belso szerveiket és alaposan foz-zü k meg oket! Csok éldemkén t iá tjük c két szívesen: ho elözönlik táborhelyünket, fogjuk el mindet!
Tengerimalac és házi tengerimalacok: Erosen háziasod tak fö élohelyükön, az Andokban. Gyümölcsöt és leveles zöldséget csalétekként használva könnyen csopdóba csalhatjuk oket. Kiváló élelmet jelentenek.
Dél-amerikai vízidisznók: A kisebb birka méretu, családokban élo állatok Dél-Amerika trópusi, alacsonyan fekvo területein fordulnak elo. Félig víziói la tok: könnyen tekergethetjük oket a csapdosorba vagy a csapdába, ho elzárjuk a víz felé vezeto menekülési útvonalai Húsa sovány és ízletes.
Nutriák: Az elobbihez hasonló, de ónnál kisebb állat szintén Dél-Amerikában él. Európában vadon fordul elo. ízletes.
TARAJOS SÜLÖK
Amerikában, Afrikában és Ázsióban sok változata megtalálható. Némelyik fára mászik. Földön éló fajtája ügyetlen - könnyen lerohanhatjuk és leszúrhatjuk, tüskéje azonban sérülést okozhat
HÓDOK
Vaskos, gátépíto vízió fiatok, pikkelyes farkuk evezolapáthoz hasonlít. Észak-Amerikában, illetve Európa és Ázsia északi részén élnek. A folyók mentén állandó járatokat használnak, itt lehet oket csapdába ejteni. Finom élelem, különösen a farka.
Csapda: Helyezzünk eros hólót vagysiklóhur-kokat a vízre1 Tegyünk felrántóhurok- vagy doronöcsopdátarra a helyre, ahol felemelkednek a fákat rágni!
Lábnyomok és egyéb jelek: Öt lábujj karmokkal, amelybol gyakran csak négy látszik.
A hatsó talp úszóhártyás, kerek, nagyobb\ mint 15x10 cm. Keressünk gátat és hódlakot ki döntött és megrágott facsemetéket, kérget és faforgácsot a víz közelében!
SÜNDISZNÓK
Félénk éjszakai állat, Európában, Ázsióban, Afrikában és onnan keletre, egészen Indonéziáig megtalálható. Napközben jól elrejtett lakóban fekszik. A mérsékelt égövi területeken téli álmot alszik. Elég lassan halod, ezért köny-nyen le tudjuk rohanni. Az összegömbölyödött példányokat a legkönnyebb elkapni. A sün élelemnek megteszi, de óvatosan nyúljunk hozzá, mert óltolóban parazitákkal fertozött! Borét tüskéivel együtt le tudjuk nyúzni. Alaposan fozzük meg!
Csapda: A hurok nem hatékony. Inkább do-rongcsapdöt használjunk -a sündisznó szívesen szaglászik az akadályok körui! Lábnyomok: Öt lábujj hosszú karmokkal, amelyekbol általában csak négy látszik.
A mókusok és a prérikutyek a sarkvidéket, Ausztráliát és Új-Zéfondot kivéve mindenhol elofordulnak. A hidegebb területeken téli ólmot alszanak. Éberek és gyorsak. A legtöbbjük éjjel-nappal aktív. Többek között héjasokkal, gyümölccsel, hajtásokkal, némelyek modarak tojásával táplálkoznak. Fiatal példányokat keresve fosszuk ki fákban lévo odújukat! Óvakodjunk éles fogaiktól, ezekkel vadul védekez-
neki Földön élo fajtáik odúban, sokszor nagy kolóniákban élnek. A mókus többnyire kiváló eledet.
Csapda: Kisméretu csalétekrúd-kioldcsos fel-róntóhurok-csapdát alkalmazzunk! Feldarabolt gyümölccsel vagy madártojással csalogassuk oda az állatot! A fán élo mókusoknak helyezzünk ki egy rúd mentén 5 cm-enként hurokcscpdókott majd a rudat döntsük neki o fa törzsének, amelyiken a mókus éli A mókusok még akkor is azon fognak átvágni, ha mór egyikük csapdába eseti.
Lábnyomok és egyéb jelek: Négy vékony, karmokban végzodo lábujj ozelso, öt a hátsó lábakon. Megrágott kérgek, rágcsált dió, toboz a fák alatt, ágakból rendetlenül összerakott fészek a fán - mind a mókus jelenlétére utal.
KENGURUK
A törpe kenguruval (wallaby) és egyéb rokonaikkal együtt kizárólag Ausztráliában, Tas-mán iában és Pápua Új-Guinea egyes területein élnek. Nagyobb fajtájuk hátsó lábává! eroset tud rúgni. Némelyik ügyesen mászik fára. Túl gyorsok, nem tudjak oket lerohanni. Többségük éjszaka aktív, napközben barlangban stb. húzzák meg magukat A vörös óriáskenguru távol merészkedik a víztol. Eheto ugyan, de elkopni nem könnyu!
Csapda: Dorong- és felrántóhurok-csapdát használjunk annak ellenére, hogy a nagy nyílt területen nem kínálkozik olyan ösvény, amelyre kihelyezhetnénk! A fán élo kengurut gyümölccsel, levelekkel és gyökerekkel csalogassuk le!
Lábnyomok és egyéb jelek: Mindössze két lábnyom, amelyek óriási nyúllábnyomra hasonlítanak (az elülso lobokra nem támaszkodik rá es nem használja mozgásra).
OPOSSZUMOK
Az Egyesült Államok déli részétol egészen Dél-Amerikáig honos, kisméretu dög- és hulladék
évá óllatok. Ausztráliában és Ázsióban élnek hasonló, de az oposszummal nem rokon állatok. Kiválóan masznak fára. Azoposszumpástetom hagyományos amerikai étel.
Csapda. Csaléteknek használjunk leveses gyümölcsöt tojást vagy bármit, ami rendelkezésünkre áll! Toíakodóan kiváncsi állat
VOMBATOK
Kövérkés, borz méretu, Ausztráliában élo állat (egy fajtája Tosmónia szigetén is elofordulj. Eukaliptuszerdoben, száraz területeken él Föld alatti odúban lakik, ahonnan éjszaka bújik elo, hogy gyujtögessen. A borzhoz hasonlóan ejtsük csapdába!
MOSÓMEDVÉK
A macska méretu, bozontos, csíkos ferkú, fekete pofájú állat. Észak-Amerikában surun elofordul. Leginkább a vizparti erdosegeket kedveli. Észak-Európa egyes területein honosították. Toíakodóan kíváncsi éjszakai állat. Éjjelente elobújik a fáról vagya sziklaüregéböl, hogy békáro, puhatestuekre, bogarakra, kisebb emlosökre vadásszon, vagy bogyókat, héjasokat gyujtsön. Rokona az Amerika trópusi részein honos rákévá mosómedve.
Csa p da: Csclétkes felrön tó hurok-csapdát használjunk!
Lábnyomok: Öt hosszú, kivehetoen koromban végzodo lábujj. Elülso lába kicsi és kerek, a hátsó pedig nogyobb és hosszúkás.
HÜLLOK
KROKODILOK/ALIGÁTOROK
E csoport képviselo i szírt te az összes trópusi és szubtrópusi területen megtalálhatóak. Az 13 m-néi kisebbek lehetséges táplálékot jelentenek. A nagyobb példányokat kerüljük el, mert gyakorlatilag páncél borítja oket, és némelyik
- köztük o ravasz és agresszi v in do - ausztráliai torkolati krokodil - hatalmas méreto. Élohelyén MINDIG feltételezzük, hogy a közelben tartózkodik, mert kiválóan álcázza magát, é5 hosszú ideig képes a viz alatt feküdni arra várva, hogy figyelmetlen tápláléka a közelébe merészkedjen! Farkával kaszáló mozdulatot tehet; ami majdnem olyan veszélyes, mint a harapósa. A legjobb falatok a farkából készíthetoek, ez a része szilárd és nagyon ízletes. Csapda: A kisebb krokodilok csapdáját viz mellé állítsuk, de horgászhatunk is rájuk csaliba telt bot segítségéve!, amelyet ha lenyel az állat, beakad a nyelocsövébe! Elpusztításához is a csaliba rejtett hegyes pálcát használjukI Úgy is megölhetjük, hogy éles eszközzel nagy ütést mérünk a szemei közé!
GYÍKOK
Az arizonai óriásgyikot (viperagyík) és o mexikói viperagyíkot (gyöngyös gyik) könnyen ellehet kapni, cm ezek mérgezoék (lásd Veszélyes állatok és Mérges kígyók az Egészség fejezetben). Viszont oz összes kígyó eheto. A legtöbb gyík félénk, de néhány leguán és a varánusz harapása súlyos sebet okozhat, és a karmaik is erosek. NE próbáljuk meg elejteni a néhány in dón éz szig eten honos hatalmas (2 m h osszú) komodói sárkánygyíkot!
A gyikokat farkuknál fogva próbáljuk meg elkapni!A kisgyikok gyorsan mozognak. Néha gödörben is csapdába ejthetjük oket de ellen orizzük azt is, hogy nem esett-e gyik a nap segítségéve! muködo lepárló fogságába!A nagyobb gyíkoknak állítsunk csapdát!
víziteknosök/
SZÁRAZFÖLDI TEKNOSÖK
Ez a hüllöfojta kiváló táplálék Többségük sós vagy édesvízben él, ahonnan csak tojásrakáskor bukkonnak elo, de okod néhány szárazföldi fajtájuk is. A szelenceteknos pl. még pórzáskor sem megy be a vízbe. Némelyik teknos távol a partoktól is felbukkan, ami igazi ajándék a tengeri túlélo szamára Hálóval fogjuk ki, vagy egyszeruen húzzuk ki a vízbol! Szárazföldön bot segítségével fordítsuk a hátára, de vigyázzunk, ne érjünk hozzá állkapcsához vagy úszólábához! A hátán védtelenné válik Vágjuk fel a hasát és távolítsuk el beleit, a fejét és c nyakát (némelyik nyakában méregzsák található)! Fozve o legjobb. Húsa nagyon dús, ezért csak kis mennyiségben fogyasszuk! A vére még töményebb. A nostényben található tojások ehetoek. A teknos képes visszahúzni fejét - ezért Iehet; hogy bele kell szúrnunk. Kibelezés utón süssük meg parázson! Amikor a páncél kettéválik, elkészült Nyomok: A tojásrakás miatt a partra kimászó nostények traktorszeru nyomokar hagynak a homokban. A nyomok elvezetnek a tojásokhoz, amelyekért mélyre kel! ásnunk. Fozzük meg oket, így néhány napig nem romlanak meg!
KÉTÉLTUEK
Az összes béka eheto, az apró levelibékától egészen az afrikai óriásbékáigf amelynek akkora a fába, mint a csibéé. Néhány azonban bore alatt mérget raktároz, úgyhogy borüket fozés elott távolítsuk el! Éjszaka aktívak. Brekegésük elvezet tartózkodási helyükhöz, amely mindig o viz közelében van. 1/okítsuk el fénnyel
- égo fadarab is megteszi majd üssük oket agyon! Nappal vadásszunk rájuk horog, madzag és rovarszeru csali segítségével! A nagy békák lába különleges ínyencség, ize a csirkéére hasonlít.
A varangyosbéka a víztol távol található, bore voracskos, szemölcsös. Rossz íze van, töböségüír erosen mérgezo börváladékot termel. NE együk meg!
A szalamandra és a gote o vízben vagy amellett található. A békához hasonló módszerrel fogjuk meg > Éppúgy fogyasztható, mint a béka.
KÍGYÓK
Küzdjük le a félelmünket és ismerjük meg szokásaikat! Ne próbáljuk meg elkapnia túl nagy méretúeket vagy azokat, amelyekrol tudjuk, hogy különösen mérgesek NE próbálkozzunk akkor se, ha nincs megfelelo felszerelésünk!
A nagy óriáskígyók - Így az Afrikában, Ázsiában és Ausztráliában élo pitanok és a boák, mint a dél-amerikai anakonda - nagyon nagyra, akár lOm-esre is megnohetnek. Általában félénkek, és még legnagyobb példányuk is túl nagynak találja oz embert ahhoz, hogy lenyelje. Könnyu oket elkapni, a nagy példányokkal azonban ne is próbálkozzunk! Nem mérgezoek, hátrahojlo fogukkal azonban erosen belénk marhatnak. A marás következménye kevésbé lesz súlyos, ha a kígyót nem letépjük magunkról, hanem szétfeszítjük az állkapcsát.
A kígyók kiválóan álcázzák magukat, gyakran csak mozgásuk leplezi le oket Jó pár napot eltölthetünk anélkül, hogy észrevennénk a folyton körülöttünk mozgó példányokat A fán élo kígyót üssük le az a gr ói, majd csapjuk a földhöz, aztán a biztonság kedvéért
MADARAK
Minden madár eheto, csak némelyik izletesebb a másiknál. Mindenhol elofordulnak (a nyílt tengeren, a sivatagban, magason a hegyekben és a sarkvidéki teru leteken), azonban nem mindig egyszeru elkapni oket. A vad szárnyasok a legfinomabbak (c fácán, a fájd, a fogoly, c fúrj, a kacsa, o lúd és c tojótyúk), viszont óvatosak is, sokuk pedig kiválóan álcázza magát A ragadozó madarakat alaposan fozzük meg, hogy húsuk megpuhuljon, és elpusztuljanak a parazitáik! A tengeri madarak olajosak és halízuek (ehetnek.
Csapda: Legkönnyebb a ragadozó madarakat (pí. a sast és a héját), a dögevoket (pl. a keselyut) és a tolakcdóar, kíváncsi modorokat (a varjút és o sirályt) elejteni.
A csalétekre mozduló madarakat ketrec-, dorong- és fel rá n tóhurok-csopdávol foghatjuk meg. Az alvó madarakat siklóhurkos boitol kapjuk el! Az erdos területeken a tisztásokra és o folyópartra helyezzük a csapdákat! Csalétekként húst, gyümölcsöt és bogyókat használjunk! A madarak többsége könnyu, ezért érzékeny csapdát használjunk!
Alkalmazzunk siklóhurkokkal ellátott botot, csalétkes horgokat és nyelöcsöeízáró csalétket is!
A kisebb madarak nyakára könnyen hurkot do oh a tünk. Cso létek segí is égével is o do csalogathatjuk oket, hatékonyabb azonban, ha mubaglyot készítünk, ugyanis a kisebb modorok erre egybol rátörnöd nok (még a lég kezdetlegesebb változatra is), hogy elüldözzék. Lábnyomok és egyéb jelek: Az úszóhártyás madaraktól eltekinWe lábnyomaik nagyjából egyformák, és néhány kivételtol eltekintve mindössze a madár méretét árulják ei. A sivacsapjuk oda még egyszer! Az összetekeredett, fejüket elrejto kígyók gondot o kozhotnak. Szorítsuk le a kígyót valamelyik vastag részén:ettol kitekeredik, és meg tudjuk támadni a fejét!
SOHA ne emeljük fel a kígyót, és ne is menjünk hozzá közel addig, amíg teljesen biztosak nem vagyunk abban, hogy már nem éli Némelyek - a mérges fajták is - meggyozoen képesek magukat halottnak tettetni!
tagban és a havas területeken ugyanokkor a lábnyomok segítenek megtalálni o közeli búvóhelyen rejtozködo madarat. A hívó hangokra figyelés és o röppófya követése sokkal célravezetobb. A segélykéro hangok más állatok felfedezéséhez is vezethetnek. Az ürülék éjszakai alvó helyüket jelzi.
Oszi vedlés: A madarak osszel teljesen leved-lenek, ezért képtelenek a repülésre, vagy csak nagyon kis távolságokat tudnak megtenni. Némelyiket (különösen o kacsót, a ludat és a többi vodszárnyast) ilyenkor sokkal könnyebb elfogni. Ha nincsenek túl messze, le tudjuk oket rohanni!
Madárfészek: A földön fészkelo modorok tojását könnyen megszerezhetjük, sot, több fajtájuk egész kolóniában fészkel. Óvatosan közelítsük meg oket (kúszva, ne járva), így elképzelheto, hogy szerui kohajítosnyiro vagy ütotávolságba kerülnünk!
Némelyik madár (pl. a sirályJ kitartóan orzio fészkét. Ho az ö kolóniájuk felé megyünk, számítsunk a támadásra!
Odúban fészkelo madarak: A vészmadár, a viharmadárés néhány másik madár odúban fészkel, általában a sziklás partok vagy kis szigetek valamelyik megközelíthetetlen részén. Napközben a tengerbol táplálkoznak, éjszaka azonban kihúzhatjuk vagy kiáshatjuk oket odúikból.
Repülésre képtelen madarak:/} strucc (Afrikában), a nandu (Dél-Ameríkában), az emu és o kazuár (Ausztráliában) nagyméretu és képtelen a repülésre, de azért óvatosan bánjunk velük: foleg a strucc képes csonttöro rúgásokra. Tojásuk ugyan ritka, de ha mégis találunk sokan jóllakhatunk belole, elfogyasztása után pedig tárolóedényként hasznosíthatjuk a héjat
ROVAROK
A rovarok könnyen a Túlélo legmegbízhatóbb állati táplálékforrásává válhatnak. Többségük nagyon kicsi viszont mindenhol jdcn vannak, mégpedig sokszor olyan nagyszámban, hogy egy egész ebédre is elegendoek.
Kisméretuk ellenére több tápértékét tartalmaznak, mint az azonos mennyiségu zöldség. Gazdagok zsírban, fehérjében és szénhidrátban, ezért akár életet is menthetnek. Leginkább fédús lárvájuk tápláló. Gyorsan le kell kuzdenünk viszolygásunkat, gondoljunk arra, hogy a rovar sokak számára Ínyencség! Egészen biztos, hogy tudtunkon kívül mar fogyasztottunk rovart valamilyen ételben.
ÖSSZEGYUJTÉSÜK
Leghasznosabb a termesz, a hangya, a bogárfélék, a szöcske, a sáska, a tücsök, a méh, a hernyó és számos vizirovar.
A legtöbb rovar nem aktíva nap meleg Idoszakában, esozéskor azonban elobukkannak, hogy összegyüjtsek o nedvességet Fák zugában és hasadékában, kérgük mögött, a növények szöveteiben és maghüvefyében, bármilyen nedves helyen, illetve folyó- és tópartokon kutathatunk utánuk. A hangya- és f = FIGYELEM
NE gyüjt5ünk olyan rovart, amely hulladékkal, döggel vagy ürülékkel táplálkozik, mert elképzelheto, hogy fertozést hordoz.
NE FELEDJÜK, az élénk színu rovarok - beleértve a hernyókat is - általában mérgesek! Élénk színük figyelmeztetésül szolgál.
KERÜLJÜK a levelek alsó felén élo lárvákat, mert gyakran mérgezo folyadékot termelnek. Büdösek és nyálkásak lehetnek, de halesalinak azért használhatjuk oket!
ÓVAKODJUNK a nagy bogaraktól, mert gyakran eros a szájszervük. Óvatosan bánjunk velük! termeszvárak legtöbbször már azonnal szembetunnek.
Keressük a bogarak lárváit - ezek általában halvány színuek és három rövid lábuk von! Az apró lárváktól egészen a nedves, 15,5 cm-es és 84 grammos "kolbászig" eltéroek lehetnek. Fák lehámló kérgem és korhadó fatönkökön találhatunk ilyeneket Némelyik trópusi pálmát és bambuszt is elárasztják. Ha van késünk, vágjuk le a felso részt, ómig a felszín alatt rájuk nem bukkanunk!
Csak élo példányokat gyujtsünk össze! KERÜUÚK azokat, amelyek betegnek vagy döglöttnek tunnek, büdösek, vagy érintéskor borkiütést o koznak I
A rovarok gyujtögetésekor legyünk óvatosak! Rejtekhelyükön élhetnek ugyanis nem szívesen látott élolények is, pl. skorpiók, pókok vagy a nagyobb üregekben kígyók.
ELKÉSZÍTÉSÜK
A legtöbb rovar nyersen is fogyasztható, így általában táplálóbbak, viszont fozve ízleteseb-bek. A fozés azért is célszeru, mert elpusztítja a káros baktériumokat és élosködoket. Ha viszont nincs kéznél megfelelo edény, egyszerubb, ha megsütjük oket. Csak helyezzük ebé-dünket egy forró köre vagy a tuz parazsára!
A nagyobb rovarok - mint a sáska, a szöcske és a tücsök - lábát és szárnyát távolítsuk ell A lábakon található szorök izgathatják, sot el is zárhatják emésztorendszerünket. Néhány hernyó finom szore borkiütést okozhat Ha szorös hernyót akarunk enni, eloször préseljük össze, hogy kinyerjük belso szerveit, de a borét soha ne együk meg!A bogarakról távolítsuk el külso pán célja kot!
A hangyához vagy termeszhez hasonló, kisebb rovarokat péppé nyomhatjuk, hogy aztán megfozzük vagy porrá szárítsuk oket. Az utóbbit hozzáadhatjuk más ételekhez, vagy félreteherjük, egy ideig eláll. Ha valaki nem tud hozzászokni a gondolathoz, hogy rovart kell ennie, könnyebben elfogyasztja por formájában, különösen hG leveshez vagy más ételhez keverve tálaljuk.
TERMESZ
A világ melegebb területem élo termeszek táplálóok és ízletesek. Többségük növényekkel táplálkozik, a nagyobbaknak azonban éles szájszerve van, amellyel mindent megharapnak. Ez akár elonyünkre is szolgálhat; ha a termeszvárba gallyat lógatunk, majd a belekapaszkodott termeszekkel együtt kihúzzuk.
A termeszek ráharapnak és rá/vásznak ugyan, de ezzel a módszerrel túl sok termeszt nem lehet összegyujteni.
A szárnyas termesz és a szárnyas hangya a viharos idoben gyakran repül. Ilyenkor sokat összegyujthetünk azokról o gallyakról és levelekrol, amelyeken megtelepedtek.
A nagyabb termeszekrol elfogyasztásuk elott távolítsuk el a szám yakat! Megfozhetjük, meg- vagy kisüthetjük ökét, de nyersen a leg-tápláló'obok. Tojásaiknak is nagy a táp érté ke. Összegyujtésük: A termeszek nagy, gyakran
0,5-1 m-né) is magasabb halmokat építenek, amelyek járatokkal és üregekkel vannak tele. A termeszvár kokemény ugyan, de szikla vág y bot segítségével le tudunk törni belole egy-egy darabot, és a lyukba vizet engedve menekülésre kényszerithetjük a termeszeket
Ha a termeszvár egy darabját a tuzre tesszük, kellemes Illatú füst keletkezik, amely távol tortja a szúnyogokat és egyéb rovarokat A füst egész éjjel gomolyogni fog ésa termesz-vár a tüzet is sokáig ró pl álja.
Halászatkor vagy horgászáskor lógassunk termeszvárdarabot a víz fölé! A vízbe hulló termeszek kiváló csaliként szolgáinak.
MÉH ÉS DARÁZS
Mindegyik eheto (a báb, a lárva és a kifejlett egyed is), a hóziméh pedig még mézet is termel (ez a legfinomabb az összes állati táplálék közülj. A méz könnyen emésztheto és nagyon tápláló, viszont NEHÉZ Összegyujteni, mert a méhek kitartóan orzik a fészküket.
Napközben a dolgozó méhek a méhkastól távolra kalandoznak, de éjjelre mino visszatérnek. Ekkor jön el az ido, hogy lecsapjunk rájukI Készitsünk fáklyát egy kötegnyi fubol, aztán tartsunk közel a bejárathoz, hogy a méh kas m eg -teljen füsttel, majd zárjuk el a lyukat! így elpusztítjuk o méheket (azonnali táplálékhoz jutunk), a méhkasban lévo mézet pedig mór kön y-nyú lesz kinyerni. A méhek elfogyasztása elott távolítsuk el szárnyukat, lábukat és FULLÁNKJUKAT! Fozéssel és sü téssel javít ha tun k izükön.
A kas belsejében lévo fépbol ki tudjuk csapolni a mézet. Igaz, megkeményedik, de akár évekig is eláll. A méz azonnali energiához juttat minket. Kiváló a kimerültségre, mert rögtön felszívódik a testben. A lép szintén fogyasztható, viszont használhatjuk ruháink vízállóvá változtatására, vagy megpuhítjuk segítségével a szort, esetleg gyertyát készítünk belole
A világ egyes részein fennáll a veszély, hogy a méz növénymérget tartalmaz. Ez akkor valószínu, ha a méhek csak egyetlen növényfajtából gyujtögethetnek, amilyen pl. a Himalája suru rododendroncliománya. Szaga segítségéve! eldönthetjük, hogy mérgezo-e, ha viszont továbbra sem vagyunk biztosok o dologban, alkalmazzuk a növényekre vonatkozó fogyaszthatósági vizsgálatot!
A darázs sokkal veszélyesebb, mint a közönséges méh. A társas méhek egyéb, mézet nem termeié fajtáival együtt a már ismert módszerrel szintén összegyujthetoek, és lárváikkal együtt fogyaszthatóak. Léteznek magányos. közös fészket nem építo méhek és darazsak is.
Elhelyezkedésük: A darázsfeszek általában foágról lóg le. Gyakran futball-labda méretu és formájú, de létezik körte olokú is. Bejárata az alján található. A méhek fészke leggyakrabban fák vagy sziklák üregében, esetleg kiálló sziklák alján található.
LÓDARÁZS
Tulajdonképpen o társas darazsak egyik fajtája. Ha anélkül sikerül megtalálnunk fészküket, hogy a felno tt egyedek észre vennének minket, kiváló táplálékforrásra számíthatunk, mert mind lárvájuk, mind bábjuk igozón tápláló. Legyünk azonban óvatosak, mert a lódarázs vadul védi a fészkétJ Azonnal szúr, és ez nagyon fájdalmas. Nézzünk inkább biztonságosabb élelem után, kivéve ha nagyon rá vagyunk szorulva, vagy olyan területen fedezzük fel\ ahol más élelem nem kínálkozik (a lódarázs esetében ez könnyen elofordulhat)!
A lódarázsnak két fobb fajtája létezik: az éjjel és a nappal aktiv. A nappal aktív lódarazsakat éjjel, a közönséges méhekhez hasonlóan foghatjuk meg. Az éjjel aktív (és nappal megfogható) lódarazsok fehéres szegecshez hasonló fullánkjukat az ember testébe szúrják, és általában oz arcot támadják. Jobb, ha meg sem közelítjük oket!
Elhelyezkedésük: A lódarazsak általában a fákra építenek nagy, gömbölyu fészkeket
HANGYÁK
A hangyák a legkisebb fadarab körül is gyorsan összegyulnek, onnan oztán összeszedhetjük oket de akár a fészkükbe is betörhetünk.
Legyünk óvatosak!A legtöbb hangya tud harapni, sót a dzsungelben léteznek olyan hangyák is, amelyek 24 órára "kifektetik" áldozatukat. Kisebb hangyákra vadásszunk!
Némelyik hangya (mint a melanophusfa-jok) gyomra fel puffod a sok nektártól - ezek a méz- vagy cukorhangya néven ismer: (Mátok sokkal finomabbak. FIGYELEM!
Néhány hangya csípése a csa-láncsípésre hasonlít, hangyasavat is ki bocsáthatnak. Ezért a méreg megsemmisítése miatt legalább hat percig foznünk KELL oket. Ezután már bizton-^ ságosan fogyaszthatóak. jj
SÁSKÁK, TÜCSKÖK, SZÖCSKÉK
Mindnek tömzsi teste és izmos fába van. Egyesek o 15 cm-es hosszúságot is elérhetik. Bizonyos területek bovelkednek ezekben az áll a tokban. Leveles faággal vagy ruhadarabbal csapjuk oket agyon! Távolítsuk el az állót szárnyát;
CSIGÁK ÉS GILISZTÁK
A csigái o meztelen csigát, o gilisztát és a hasonló allétokat sosem szabad figyelmen kívül hagynunk, Sok nemzet konyhamuvészetében a csiga csemegének számit, az angolszász országokban is sokon minden rosszérzés nélkül fogyasztottak mór puho testu állatot, pl. éti kagylót vagy osztrigá t A gilisztákkal kapcsolatban gondoljunk arra, mennyire szeretik ckét a madarak! Fontos viszont, hogy a szárazföldi és vízi csigák, valamint a páncélos állatok is frissek legyenek! Létezik néhány olyan fajtájuk, amelynek fogyasztcsc veszélyekkel jár. Azok pedig, amelyek önmagukban nem jelentenek veszélyt, az elfogyasztott táplálék miatt jelenthetnek kockázatot ezért fogyasztásuk bizonyos elokészületeket igényel.
CSIGÁK
Az édesvízben, osds vízben, a sivatagokban és o havasi réteken egyaránt megtalálható. Afrikában létezik egy hatalmas, 20 cm-es csigafajta is. Gazdagok fehérjében és ásványian yc-gokban. Ho szárazföldi csigákat gyujtünk, kerüljük azokat, amelyek háza élénk színu, mert MÉRGEZÖEK lehetnek. A tengeri csigáknál a helyzet bonyolultabb (foleg a trópusi vizekben), ezért - hacsak nem vagyunk biztosak benne, hogy ártalmatlanok - hagyjuk oket csápját és lábkampóját, majd nyersen vagy sütve fogyasszuk el! A sütés nemesek az esetleg a rovaron élo parazitákat pusztítja el, de finomabb izt is ad neki.
VÍZIROVAROK
A merüloke, a tegzes!égy az álkérész, a tegzér, a szitaköto és többi vízi rovarfaj kifejlett egye-deit és lárváit csak édesvízbol gyujtsükI Bár kicsik, nagy szómban fordulnak elo.
Helyezzünk a vízbe egy finom anyagdarabot - inget vagy más ruhadarabot - és használjuk hálóként! Ha szükséges, rögzítsük bottal! Induljunk el folyóvízben a folyásiránynak megfeleloen, menetközben felkavarva a medret! Az áramlat magával sodorja c rovarokat, amelyeket aztán e hálónk felfog. He nem akarunk bemenni a vízbe, a háló vízfelszínen húzása is eredményes lehet
Legjobb, ha minden vízbol fogott rovart alaposan megfozünk, hátha fertozött veit a víz!
békén. A Csendes-óceán és a Karib-tenger partvidéken honos - nyíl nyelvuek (Toxog Sóssá) csoportjába tartozó - kúpcsiga mérgezo fullánkja olyan, mint egy injekciós tu. Bizonyos fajták ölni is képesek!
Fozés elott éheztessük néhány napig a csigát vagy kizárólag fuvel és biztonságos zöld-növényekkel tápláljuk, hogy kibocsássa összes lehetséges mérgét, majd helyezzük sós vizes oldatba, hogy kitisztuljanak a belei! Ezután fozzük 10percig!Ízesítésképpen adjunk hozzá különbözo növényeket! A téli álmot alvó csigák akkor ehetöek, ha héj fedojük (a ház bejárató elotti záró fedél) nem sérült
MEZTELEN CSIGA
A meztelen csiga héj nélküli csiga. Éppúgy készítsük el és fozzük meg, minta valódi csigát!
GILISZTA
A legkiválóbb fehérjeösszetételü (alapveto aminosavakból tartalmaz nagy mennyiséget), és könnyu megfogni. Fogyasztás elott éheztessük egy napig, majd nyomjuk össze az ujjúink között, hogy megtisztítsuk! A gilisztát napon és tuzön egyaránt száríthatjuk - az egyik legegyszerubb módszer, ho meleg kövön szárítjuk ki, majd porrá morzsoljuk, hogy szükség esetén hozzá tudjuk adni más élelemhez! így sokkal könnyebben meg tudjuk enni, és szárított állapotban egy ideig el is áll.
VESZÉLYEK
Beíegséghordozók
A szúnyogok, kullancsok és egyéb rovarok terjesztette betegségek, a vízen és élelmen keresztül támadó paraziták láthatatlan fenyegetése, és a számos vízzel terjedo fertozés sokkal veszélyesebb, mintha megtámadna minket valamilyen állat.
VESZÉLYES HELYZETEK
Az állatok ugyan ritkán támadnak emberre, de a nagyobb példányok veszélyesek lehetnek. Ne keresztezzük az útjukat! Ha ez mégis megtörténik, az állat éppúgy meg fog lepodni, mint mi magunk. Ilyenkor nagy szükségünk lesz az önuralomra, mert különben akaratlanul is támadásra késztetjük az állatot!
- Ha szemtol szembe kerülünk egy nagy állattal, ne mozduljunk! Lassan hátráljunk, közben nyugodt hangon beszéljünk hozzá! Az esetektöbbségében az állat is hátrálni kezd. Kerüljük a hirtelen mozdulatokat, és ne feledjük, az állat kiszagolja, ha félünk! Számos vadász azzal árulja el magát, hogy a nadrágjába ürít Próbáljuk megorizni a nyugalmunkat!
- Ha az állat támadásra készül, lehet, hogy csak elzártuk a menekülési útvonalát. Térjünk ki elole!
- Ha az állat mégis üldözobe vett minket (vagy nincs elég lélekjelenlétünk egy helyben maradni, illetve kitérni elole), cikcakkban fussunk egyes állatok (pl. az orrszarvúk) egyenes vonalban támadnak és látásuk meglehetosen gyenge.
- Az éjszakai ragadozók (pl. a leopárd és a tigris) kiválóan látják a mozgó dolgokat, színlátásuk viszont gyenge, és az álló dolgokat se nagyonveszik észre. Ha még nem vettek észre minket, maradjunk mozdulatlanok!
- Ha kiabálunk és zajt csapunk, talán elriaszthatjuk a ragadozót
- Utolsó lehetoségünk, hogy felmászunk egy fára - csakhogy sok idot kell ott eltöltenünk, ha kitartó állattal van dolgunk. Lehetoleg ne Tüskésfát válasszunk: ijedtségünkben csúnyán összekarcolhatjuk magunkat, és az is megeshet, hogy igazán fájdalmas trónon kell ülnünk.
EHETO NÖVÉNYEK
A színes ábrával bemutatott növényeken kívül számos egyéb eheto mérsékelt égövi növény is létezik, többek között a termesztett növények, pl. a ribiszke vagy az egres vad változatai.
Ha olyan balszerencsések vagyunk, hogy az ábrázolt vagy jellemzett növények közül egyet sem találunk, a rendelkezésünkre álló növényeken végezzük el az általános fogyaszthatósági vizsgálatot!
NE FELEDJÜK: attól még, hogy a növény valamely része eheto, más része még lehet mérgezo. A levelet, a szárat, a gyökeret és a gyümölcsöt külön-külön vizsgáljuk!
GYÜMÖLCS
Ribiszke és egres (Ribes):Fós, bozótos területeken és pusztákon egyaránt megtalálhatóak. Közepes méretu, általában bokros, a juharéhoz hasonlító, fogazott levelu cserjék. Virága apró, ctszirmú, zöldesfehér és lila színben egyaránt elofordulnak. Bogyójuk lilásfekete vagy sárgo. Az érett ribiszke nyersen is fogyasztható, az egrest viszont fozzük meg!
Szilvafélék (Prunus): Számos változatuk elofordul a mérsékelt égöv bozótosaiban és erdoségeiben, gyakorlatilag mindenhol. A vadcseresznyéhez hasonlóan kisméretu bokrok vagy fák. Gyümölcsük annál nagyobb, hamvas, feketéslila, piros vagy sárga. Némelyik tui savanyú ahhoz, hogy nyersen fogyasszuk.
GYÖKÉR, LEVÉL ÉS SZÁR Tormafélék (Armoracia): Elérik az 50 cm-es magasságot is, a nedves pasztákon élnek. Leveleik nagyok, hosszú nyelüek, hullámos szé-luek és oválisok. Fürtös, apró fehér virágokat hoznak. Vágjuk ki csípos gyökerüket és tegyük az ételbe! Fiatalabb leveleik nyersen és fozve egyaránt fogyaszthatóak:
Parlagi ligetszépe (Oenotherabiennis):A szárazabb, nyílt területek magas, leveles, szorös növénye. Levelei lándzsa formájúok és redos szélüek. Néha pirosas virógnyelei nagy sárgo, négyszirmú virágokban végzodnek. Gyökere fozve eheto. Fozés közben cseréljük a vizet, igy csökkenthetjük o gyökér csípos ízét! A fiatalabb leveleket szedjük le, majd az elobbihez hasonlóan fozzük meg oket! A növény a lizikéhez hasonlóan telel.
Hársfélék (TiHaj: Magos, akár a 26 m-t is eléro fák, a nedves erosségeket kedvelik. Nogy szív alakú, fogazott leveleik, és jó illatú, fürtös virágok jellemzik oket. A fiatal levelek és a még kinyílásra váró levélrúgyek nyersen fogyaszthatóak, virágaiból tea készítheto.
Komlófélék (Humalas).Afás és cserjés-bozótos területeken élo kúszónövények. Hosszú, csavarodó törzsük van, leveleik fogazottak és háromkaréjosak. Zöld, kúp alakú bibés virágot növesztenek. A fiatal hajtásokat tépjük le, majd szeleteljük fel és fozzük meg! Virágaikat szarén fozés után fogyasszuk!
Aszatfélék (Cirsium): Tüskés, gyakran barázdás szár, lándzsa alakú, tövises, hasított levelek és nagy; kefe formájú, lilás virágú fej jellemzi oket. Távolítsuk el a tüskéket, és fozzük meg a fiatal leveleket!Szedjük ie a lágy hajtásokat, és nyersen vagy fozve fogyasszuk oketl A fiatalabb, törzs nélküli növényeket meg is fozhetjük. Fejecskevirógzatakalja tápláló "termest" tartalmaz, amely nyersen is fogyasztható.
Kotörofüfélék (Saxifrcgaj: A maximum 9C cm-es, de ennél általában alacsonyabb növények. Szintén a nyílt, sziklás, hegyekbe nyúló területeket kedvelik. Többségüket ólairól eredo, kerek, elnyúló vagy hosszú nyelo levél, gyakran vöröses szár és ötszirmú, csoportos, általában fehér virág jellemzi. Levelük nyersen és fozve egyaránt fogyasztható.
Oszi vérfu (Sanquisorba officinalis): Nedves, füves területeken él, magassága eléri a 60 cm-t. Fogas, ásó formájú levélkéi egymással szemben párokat alkotnak. Apró, mélypiros, hosszúkás feju virágokat hoz. Az ízletes, fiatal leveleket nyersen vagy megfozve fogyasszuk! Gyomorpan aszok ellent g yógy fozet készítheto belole.
Baracklevelu keserufu vagy disznóhunyor (Poiygnum persicaria): Kb 60 cm magas.
i/öröses. eros szót, keskeny, lándzsa alakú, ól te ló bon sötét foltos levél és apró, rózsaszín füzérvirógzat jellemzi. Gyakran elofordul a puszto területeken. A fiatal levelek fog'/oszthatóak nyersen, de a spenóthoz hasonlóan fozve is.
Vad rebarbara (Rheum polmatum): Dél-Euró-pcban és attól keletre, egészen Kínáig megta lálható c nyiit füves területeken, útszéíeken és elhagyott tájakon. A termesztett rebarbarára hasonlít, levelei azonban érdesebbek és több a karéjuk. A nagy virágszólak megfozve fogyaszthatok, a többi része azonban ártalmas. Csak a szárát fogyasszuk!
Hólyagos habszegfu (Silene vulgáris): Füves területeken ét, 45 cm-esre no. Színe szürkés-zöld, levelei hegyesek, oválisak és nincs nyelük. Fehér; fürtös virágokat hoz, amelyeknek megkövéredett, léggömbszerü alja van. A fiatalleveleket 10 percig fozzük!
Mezei tarsóka (Thlaspi arvense): 45 cm-es, nyílt füves területeken éló növény. Széles, fogazott, lándzsa formájú levelek borítják szárat. Fej? apró. fehér virágokban, valamint jellegzetes, csipkézett, érmeszeru maghüvelyekben végzodik. Levelei nyersen és fozve egyaránt fogyaszthattok.
Lóherefélék (Trifolium):Boségesen megtalálhatóak c füves területeken. Jellegzetes, három-karéjos levelecskéjükröl és apró virágzatukról ismerhetoek fel, amelyek a fehér, a zöldessárga, esetleg a piros árnyalataiban pompáznak. Leveleik nyersen is fogyaszthatok, de jobb, ha felforraljuk oket!
Bürök gémorr (Erodium cica tórium). 30 cm-es, nyílt füves területeken eloforduló, szórcs, gyokran szúrós növény, amelyetpó frónyszeru, duplaerezetes levél és rózsaszínes, fehéres, ötszirmú virág jellemez. Termése hosszú, csavarodó "csórt" formáz. Leveleit nyersen vogy forralva fogyasszuk!
Bojtorjánfélék (Arctium): Közepes vagy nagyméretu, cserjés, nyílt és puszto területeken é/o növények. Leveleik lelógóak és oválisak, száruk gyokran ives. Lilás, bogáncsszerü fejecs-kevirógzatokat hoznak, amelyek tapadó bogáncsot formáznak. Meghámozott gyökerük végét fozzük meg! Hogy ne legyen olyan keseru, fozés közben cseréljük a vizét!
Ibolya (Viola): Számos területen, a nedves és fás területeken egyaránt megtalálható apró virág. Erezett, redos, gyakran szív cicka levelei hosszú száron nonek. Virágai kékesltia árnyalatban, fehérben vogy sárgában pompáznak, és öt nem egyforma sziromból állnak. A fiatal leveleket fozzük meg! A- és C-vitaminbon gazdag.
Galambbegysaláta vügygalambbegy (Vcle-rianella locusta): 10-20 cm-es, kopár sziklás és füves helyeken élo, lombos növény, amely hosszúkás, nyél nélküli leveleket és fürtös, II-láskék virágokat hoz Levelei nyersen és a spenóthoz hasonlóan megfozve egyaránt fogyaszthatlak. Különösen hasznos ismerni, mert mór késo téltol fellelheto.
Réti margitvirág (margaréta) (Leuccnthe-mum): Átlagosan 90 cm magas növény c nyílt területeken gyakori. Levelei általában keskenyek,, sötétzöldek és koréjosek:, az alsóbbak pedig kerekek. Nagy, fehér, százszorszépre h0' sonlító virágot hoz. A lizikéhez hasonlóan telel. A fiatalabb leveleket (világosabb zöldekJ nyersen fogyasszuk!
Réti foszIár vagy kakukktorma (Cardamine pratensis): 50 cm-es növény, nyirkos területeken él. Sok kis levele egymással szemben, párokban helyezkedik el. Az alapi részen lévok kerekek és rozettát formáznak. Virága fürtös, lila vogy fehér és négy sziromból áll. A fiatalabb levelek nyersen ízletesek, az idosebbek inkább borsos ízuek.
Veronika (Veronico): Sekély vízben és mocsárban él. Felfelé kúszó szárán vastag, ováiís levélpárok nonek a szór aljától kezdodoen, amelyek 7-25 cm-es magasságot érnek el. Fürtös, négy sziromból álló kék virágából két porzószcl emelkedik ki. Virágzás elott f/atol hajtásait, utána pedig leveleit fogyasszuk! Kicsit keseru (különösen európai változata, o V. beccabunga, más néven deréce), de a vízitormához hasonlóan fogyasztható.
A fiatal hajtások tavasszal és osszel puhák, könnyen leszakíthatóak. Némelyikük fogyasztható nyersen is, sokat közülük azonban - különösen a salamon pecsétet, a füzikét, a rcti komócsint és a saspáfrányt - jobb, ha óvatosan megfozzük. Mossuk meg oket tiszta vízben, dörzsöljünk le róluk mindenféle szort, majd kevés vízben fozzük meg oket úgy, hogy inkább csak a gozben fojenek!
A levelek boségesen tartalmaznak vitamint és ásványi anyagokat. A fiatal hajtásokkal együtt ezek jelentik a legkönnyebben megszerezheto táplálékot. Legtöbbjük fozve ízletesebb, ügyeljünk azonban arra, nehogy túlfozziik oket, mert akkor megsemmisítjük vitamintartalmukat: a C-, E-, K-, B- és a nagy mennyiségu A-vitamint.
1. Fehérmustár (Synapis alba): 60 cm-es növény, szorös szóró, redos, mélyen karajos levelei és halványsárga virágai vannak.
Eurázsia pusztaságain és füves területein fordul elo. Rotál, borsos levelei és virága nyersen fogyasztható, de megfozve oz egész növény is Ízletes. Fiatal példányokat válasszunk!
2. Pásztortáska (Capsella bursapastoris): Akár a 6Qcm-es magasságot is elérheti. Karé-jos, lándzsa alakú íevélrozetta, és kicsi, fehér füzérvirogza t jeItcmzi A pusztaságokban gyakori. Fozzük meg káposztaízu leveleit, majd adjuk hozzá más növényekhez!
3. Kankalinfélék (Primula): Füves és árnyékos területeken találhatóak. Hosszúkás, fodros alapi íevélrozetta jakról és hosszú szárú, ö tszir-mú, halvány vagy élénksárga, esetenként rózsaszín virágukról ismerhetjük fel oket. Minden részük fagyasztható, de fiatalabb leveleik a legjobbak. A kankalinok közé tartozik pl. a tavaszi kankalin (3a) és a sugárkankalin (3b).
4. Pitypangfélék (Taraxacum): Sofr változatban, szinte mindenhol elofordulnak. Nagy, sárga vagy narancssárga fejecskevirágzotát vagy mélyen karéjos levélrozettájót keressük! A fiatalabb leveleket nyersen fogyasszuk, az idosebbeket pedig fozzük meg! Fózés közben cseréljük a vizet; hogy eltunjön a keseru iz! Gyökerüket fozzük meg, vagy pörköléssel készítsünk belolük kávét! A pitypangfélék leve vitaminokban és ásványi anyagokoan gazdag.
5. Cikória (Cichorium intybus): Gyakorio füves és a puszta területeken. 1,3 m magos növény, vastag, szórós, mély alapi levelek és világoskék, pitypangszeru virágok jellemezik. A pitypanghoz hasonlóan készítsük el!
6. Mezei sóska (Rumex acetosa): A paszta és füves területeken gyökön növény. 1 m magas, levelei hosszúak és nyíl alakúak, virága füzetes, vöröses és zöld A fiatal példányokat gyujtsük!Ásványi anyagokban gazdag levelei nyersen isehetóek, viszont fozéssel mérsékelhetjük a csípos ízt.
7. Pohánka (Fagopyrum esculentum): A legtöbb mérsékelt övi terület nyilt füves részem elofordul. 60 cm magas, szára általában vöröses, levelei lándzsa alakúak. Apró, rózsaszín vagy fehér fürtös virágzatot hoz. Magja eheto.
8. Fodros lórom ÍRumex erispus): Magassága meghaladja az 7 m-t. Hosszú levelek, apró, örvös zöldes virágok jellemzik. Füves és paszta területeken él. A fiatalabb növények puhább leveleit fozzük meg! Fozés közben cseréljük a vizet, hogy eltunjön o növény keseru ize! Ha a csaláncsipésóe lóromlevelet dörzsölünk, enyhül a viszketés. Többféle mérsékelt égövi és trópus/ lórom létezik Mindegyiket ezzel a módszerrel készítsük el, de bánjunk velük takarékosan!
Némely növény szára eheto, de sok közülük túlzottan fás a fogyasztáshoz. Ha a szár lágy, húzzuk le a külso, rostos részt, szeleteljük fel, majd forraljuk feli Néhány növény - pl. a bodza - belso szárbele tápláló és édes. Ilyen növény esetén nyissuk szét a szárat, és vonjuk ki a pépes belso tartalmat! A szár kevesebb tápanyagot biztosít a túlélo számára, mint a gyökér, a hajtás vagy a levél, ezért helyezzük az élelemfontossági sorrend végére, keressük inkább egyéb felhasználási lehetoségeit! A szálas szárakból - mint a kisebb csalánoké - viszont kiváló zsinór készítheto.
1. Paraj!ibatop ÍChenopodium bonus-henri-
cus): Szúrós, maximum 80 cm magos, /eve/e/ tompazöldek, háromszög alakúak, alkalmanként vörösesek. Apró. zöldes, fürtös virágokat hoz. Gyakori a puszta területeken. Levelei és fiatalabb hajtásai nyersen és a spenóthoz hasonlóan megfozve egyaránt fogyaszthatok. A hajtást hámozzuk meg, hogy eltávolitsuk a szálas részeket!
2. Fehér libatop vagy fehér libaparéj (Che-
nopodium album): Szúrós, maximum 1 m magas, szóra általában vöröses. Levelei tompazöldek, húsosok, oválisak vagy lándzsa alakúak. Apró, zó(d, fürtös virógckat hoz. A puszta területeken nagy mennyiségben fordul elo. Ízletes leveleit o spenóthoz hasonlóan fozzük meg!
3. Tyúkhúr [Stellaria média): Összevissza növo, 30 cm-es magasságot eléro növény. Fo szárát szorcsik borítja, levelei hegyesek és oválisok, virágai aprók, fehérek, öt sziromból ál (nok. A pusztaságokon gyakori ízletes, lágy leveleit fozzük meg!
4. Vízitorma (Rorippa nasturtiurr-aquati-cunn): Az édesvizü folyóknól fordu( elo, óda-lábon tömegesen. A félig vízi kúszónövénynek kicsi, egymással szemben, p árban elhelyezkedo, fényfo levelei, és négy sziromból álló virágai vannak. Ne tévesszük össze a gyilkos csömör-kával! Levele és szára nyersen is fogyasztható, de azért fozzük meg, hátha fertozött volt a víz!
5. Erdei deréce ^ag/erdei füzike (Epilobium angustifolíum): Nyílt erdoségekben, pusztaságokban és szikfás helyeken él. Magas növény, meghaladja az 1,5 m-t. Lándzsa alakú levelei egymással szemben, pórokban helyezkednek el. Fénylo, rózsaszín, füzéres virágokat hoz. A fiatal levelek; virágok és szárak nyersen is fogyaszthatóak, de jobban tesszük, ha megfozzük oket. A kifejlett szár édes belso nedvet tartalmaz.
6. Spanyol turbolya (Myrrhis odorata): Illatos, 1,5 m magas növény, amelynek kissé szóró s, sokszor Itlós szára, pihés, páfrónyszerú, fehér pöttyös levelei, és apró fehér virágai vonnak. Európa nyílt erdoségeiben, valomint kopár és sziklás terültein található meg. Ne tévesszük össze a bürökkel! Gyökere, szára és levele ánizsízü, és fozheto.
7. Árvacsalánfélék (Lamium): Az apró cso-lánféléknél kisebb növények, leveleik sziv alakúak és nem borítja oket csolánszor. Viráguk fehér (7) vagy rózsaszínes lila (7a). A tyúkhúrhoz hasonlóan készítsük el oket!
8. Apró csalánfélék (Urtica): Az év legnagyobb részében boségesen elofordulnak. Fogazott keskeny, ovális, csalánszorrel borított leveleket és zöld virógfüzért keressünk! A fiától hajtásokat vagy a 15-20 cm magas, fiatal növényeket gyujtsük össze, és legalább 6 percig fozzük, hogy elpusztuljon a szorben lévo hongyasov! Leveleiket megszorítva tárolhatjuk. Összetört száluk kötélhez biztosíthat rostokat.
9. Útifufélék (Plantago): A legtöbb területen gyakran eloforduló növények. A fándzsás útifu (Plantago IcnceolataJ levelei lándzsa alakúak. Virágfüzére sokkal rövidebb, mint a nagy útifué. A száraz talajt kedveli. A nagy útifuhöz hasonlóan készítsük el!
10. Útilapu (Plantago coronopus): Kisméretu, csillag alakú növény. Levelei keskenyek és csipkések, virág füzére rövidebb. Száraz, homokos és szikiós területeken, gyakran a tenger mellett fordul elo. A nagy útifuhöz hasonlóan készítsük el!
11. Nagy útifu (P. major): Levelei szélesek és oválisak. Virága jellegzetes, felfele tartó, füzé-res, sárgászöld es barna. A pusztaságokban és a füves területeken fordul elo. Meglehetosen keseru fiatol leveleit a spenóthoz hasonlóan készítsük el! Kisajtolt levét a sebekre alkalmazzuk vagy készítsünk az egész növénybol fozetet a mellkasi panaszok enyhítésére.
VIRÁG
Némelyik növény virága eheto. Ilyen a hars, a rózsa, a komló, a bodza, a kankalin és a kamilla. A virágok azonban szezonálisak, és a növény többi részével összehasonlítva kevesebb tápanyagot tartalmaznak. Legjobb, ha teát vagy gyógyfozetet készítünk belolük.
1. Palka- vagy mandulafüfélék (Cyperus):
1,5 m magas növények, száruk háromszög alakú, leveleik hosszúak és fOszálszeruek. Villás, fürtös, olajbarno fejecskevirágzat és sárga termés jellemzi oket Az édesvízben és amellett szinte mindenhol megtalálhatóak. Hámozzuk, majd fozzük meg mogyoróizü gumós gyökerüket, esetleg szárítsuk és oröljük meg, hogy lisztet vagy kávépótlót készíthessünk belolük\
2. Gyékényfé I ék (Typha): 2-5 m-esnövények. Keskeny, szürkés levelet és feltuno, sötétbarna, kolbász formájú fejecskevirágzatot hoznak. Az édesvízben és amellett élnek. Gyökértörzsüket és szárukat nyersen vagy fozve fogyasz-szuk, leveleiket a spenóthoz, fiotol hajtásaikat a spárgához hasonlóan készítsük el! Ha q virágport vízzel összekeverjük, pépes tésztát kopunk, amelyet megsüthetünk, megfozhetünk, vogy egy bot végére tuzve kisüthetünk.
3. Nádfélék (Phragmites): 4 m magosf szürkészöld levelu növények. Szétterülo, bar nosülo fejecskevirágzatuk magos száron ül Az édesvízben és amellett szinte mindenhol fellelhetoek. Fozzük meg eheto gyökerüket!Szárukat megcsapolva fogyasztható, cukorban gazdag anyagot kapunk.
4. Viragkáka (3utomus umbellatus): 15 m-es növény gyökerébol nagyon hosszú, fuszál-szeru, hóromszög alakú levelek nonek ki. Rózsaszín, három sziromból álló virágot hoz. Európa és Ázsia édesvizeiben, valamint azok mentén éí. Eheto gyökértörzsét hámozzuk, majd fozzük meg!
5. Saspáfrány (Prcridüm aquilínum): Szinte mindenhol gyakori, általában nagycsoportokban fordul elo. A régebbi páfrány levelek ártalmasak, kizárólag a jellegzetes Ízu, fiatal hajtásokat vagy "hegedüfejeketu fogyasszuk! Húzzuk le a szorös részeket; majd a maradékot fél órán át fozzük!Mértékletesen fogyasz-szukl Gyökere sütve és fozve egyaránt eheto.
6. Gilisztauzo varádicsfChrysanthemum vagy Tanacetum vulgare): 90 cm-es növény. Füré-
Számos jól ismert konyhai fuszernövény vadon is terem. Ezeket szagukról ismerhetjük fel. Megszárítva sokáig elállnak, de soha re a napon szárítsuk oket, mert elvesztik illóolaj-tartalmukat.
szes, sötétzöld, pelyhes levele cskéket és gombszeru, élénksárga virág fürtöt hoz. Pusztákon és füves területeken éf. Szago eros, íze csípos és keseru. Mértékletesen, konyhakerti növényként használjuk, mert nagyobb mennyiségben mérgezoi Levelébol és virágából féreghajto teát készíthetünk. Szaga távol torija a legyeket.
7. Oregano (Oriaanum vulgare): Enyhén szorös, 6Q cm magas növény. Kisméretu, ovális, nyeles levetek, és apró, lilásrózsaszín virágfürtök jellemzik. Európa és Ázsia melegebb, száraz, füves területein oshonos, máshova telepítés útján került. Étel Ízesítésre használt édes fuszer, amelybol köhögést és emésztési panaszokat enyhíto gyógytea is készítheto. Oregonét rágcsál\/a elmúlik a fejfájás.
8. Medvehagyma (Allium ursinum): A számos vadon termo fokhagyma egyike. Levelei a gyöngyvirágéhoz hasonlítanak, szélesek és világoszöldek. Szára tetején csillagszeru, fehér virógfürtnö. Európa és Ázsia erdos területein él. Eros. hagymás szagáról ismerhetjük fel. Konyhakerti növényként használjuk!
9. Borágó (Borago offieínalis): Kerek szárú, szorös, 30-60 cm-es növény. Levelei hegyesek és oválisak, virágai kékek és csillag alakúok. Szago az uborkáéra emlékezter. Európa és Ázsia pusztás, füves területein jellemzo. Minden része fogyasztható nyersen és fozve egyaránt, de lázcsökkentó gyágyfozetet is készíthetünk belole. Szárából fozés során só válik ki.
10. Orvosi kálmos(Acoruscalamus): 1,3m-es növény háromszög alakú szár, hullámos szélu, lándzsa alakú, füszálszerú lévé! és a szárból növo, ujjszeru virág fürt jellemzi. Édesvízben és a vízparton él. Szeleteljük fel a szúrós szagú gyökértörzset majd megfozve készítsünk belole szirupotf
11. Argyalgyökérfélék (Angelica): Üreges szárú, 1,5 m-es növények. Néha diós, de mindig széles, fogas, egymással szemben, pároson elhelyezkedo leveleket, valamint zöldes, feher vagy rózsaszín virágfejeket hoznak. Nedves füves és erdos területeken élnek. Illatos levelüket, szárukat és gyökerüket fozve fogyasszuk! Készíthetünk belolük meghulés elleni gyógyteát, de izommerevség esetén külsoleg is alkalmazhatjuk oket. Ne tévesszük össze öfceí a gyilkos csomorkávol!
A túlélonek a gyökér és a gumó felbecsülhetetlen értéku táplálék, mert bovelkedik tápanyagban, különösen a keményítoben. Ha nem ismerjük fel a növényt, a gyökerét mindenképpen alaposan fozzük meg!
1. Keserüfufélék (Polygonurri): Átlagoson 30-60 cm-es növények. Keskeny, háromszög a fokú leveleket, valamint rózsaszín vagy fehér virógfürtöket hoznak. A messzi északon, füves, erdos területeken élnek. Áztassuk be a gyökerüket (hogy ne legyen keseru), majd süssük ki!
GYÖKÉR ÉS GUMÓ
2. Montiafélék (Montia): Áttolóban 15-30 cm-es növények. Egy pór ovális, hosszú nyelu levél található o szárak közepén. Apró, fehér vagy rózsaszín virágokat hoznak. Leginkább homokos területeken élnek. Gumós gyökerüket eloször ássuk ki egy hegyes bottal, majd hámozzuk és fozzük meg!A- és C-vitaminbon gazdag fiatal leveleik szintén ehetóek.
3. Libapimpó (Potentílla anserína): Apró kúszónövény. Barázdált leve leinek alsó fele ezüstös feher szinú. Sárga virága or sziromból ÓH. Nedves helyeken él. Húsos gyökere nyersen is eheto, de fozve jobb. A levelébol készült gyógy-fözetet külsoleg cranyér kezelésére, belsoleg emésztési zavarok gyógyítására használjuk!
4. Édcslevelü csudfu (Astragalus qlycophyl-los): Összevissza növo, 30-60 cm magas növény. Apró, zöldessárga, ovális levelei egymással szemben, pároson helyezkednek el. Füves, bozótos-cserjés és homokos területeken egyaránt megél. Gyökere nyersen is fogyasztható, fozve sárgarépa ize lesz.
5. Pasztinák (Pastmaca satlva): Szorös, szúrós, általában i m mogas növény, fogazott levélkéi és súrü, apró, sárga virágos feje von. Pusztákon és füves területeken él. Gyökere nyersen és fozve egyaránt fogyasztható.
6. Fekete nadáíyto (Symphytijm officinalel: Durva, szorös, I m mogas növény. Lándzsa alakú levelei végignyúlnak o száron. Krémvagy mályvaszínu, harang alakú virágfürtöket hoz. Árkokban és nedves helyeken él. Gyökere nyersen és fozve egyaránt fogyasztható, más részei gyógyhatásúak (lásd Természetes gyógymódok az Egészség fejezetben). Ne tévesszük. össze a gyuszuvirággal!
7. Saláta bakszakáll (Tragopogon porrifolius): Általában 50-90 cm-csrenö. Hosszú, fuszeru levelek futnak végig o szárán. Nagy, magányos, lila, pitypangszerü virágokat hoz. Szároz pusztákon el. Hagymaszeru gyökerét és fiatal leveleit fozve fogyasszuk1
8. Pedicularis lanata: A kakastaréjféfék közé tartozik. Szorös, kis kiterjedésu, rózsaszín virágú növény Sárga gyökere nyersen és fozve egyaránt fogyasztható. Gyakori az észak-amerikai tundrán. FIGYELEM: más kakastaréj-fajtók mérgezöek is lehetnek!
A gyökerek osz és tavasz között tartalmazzák a legtöbb keményítot. Tavasszal a keményíto egy része az új hajtások növesztése miatt cukorrá alakul. Némelyik eheto gyökér néhány centiméter vastag, és egy vagy több méter hosszú is lehet. A gumók megdagadt, hagymaszeru gyökerek, amelyek közül egy-egy nagyobb hosszú ideig is elegendo lehet a túlélo számára. Ne feledkezzünk meg az eheto hagymás gyökerekrol (mint a vöröshagymáról] sem, de azért legyünk óvatosak, mert némelyik hagymás növény, mint a vadhagymához hasonlító észak-amerikai Zygadenus nuttallii mérgezo!
Sok gyökér kisütve különösen ízletes. Ezeket fozzük meg félig, amíg meg nem puhulnak, majd süssük ki oket forró kövön a parázsban! Némelyik - pl. a palka vagy a pitypang [iásd a korábbi ábrán) - kisütés és orlés után kiválóan helyettesítik a kávét. Mások (köztük a sárkánygyökér) orlés után lisztként hasznosíthatóak.
A fekete nadályto gyökere különösen értékes, mert olyan sok keményítot tartalmaz, hogy fozés után gipszszilárdságú lesz, ezért kiváló rögzítoanyag a törött végtagoknak.
1. Ernyos madártej vagy sárma (Grnithoga-lum umbellatum): Általában 10-30 cm magos növény, tuszeru levelének középso, fehér erezete a gyökérbol no. Hot szirmának mindegyikét zöld csíkok borítják. Füves terui eteken él. Gyökere nyersen ártalmas, ezért meg KELL foznünk/ TÖBB! RÉSZÉT KERÜLJÜK!
2. Vadhagymafélék (Aliium): Szinte minden-boi elofordulnak. Szagukról könnyu felismerni oket. Hosszúr fuszeru levelük az alapi részbol ered. Hatszirmú, rózsaszín, idos vagy fehér virógfürtjük száruk tetején található. Eheto hagymájuk maximum 25 cm-es mélységbe nyúlik a felszín alá.
KV
3. Foltos kontyvirág ÍArum maciiig tum): 15-40 cm-es növény. Sötétzöld, nyíl ofakú, idonkén t fekete pettyes leveiekethoz. Lila por-zóját halvány, levélszeru sisak veszi körbe. A sisakból piros bogyók nonek ki. Európa és Ázsia árnyékos és erdos területein él. Gyökere nyersen ártalmas, ezért meg KELL foznünk! Más részét ne együk meg!
4. Amphicarpa bracteata:Észak-Amerika nedves területein fordul elo. Kigyózó, indaszeru, vékony szárú növény. Világoszöld, ovális levelei és halványlila, valamint fehér közti árnyalatokban pompázó virágai vannak. Vegyük ki magjait a moghüvelyböl (a föld alól) és fozzük meg.
5. Földimogyoró {Apiosamericsna): Kisméretu, indaszeru növény, amelyen ovális, hegyes végu, világoszöld leveiecskék és barna, vörösesbarna virágok találhatóak. Észak-Amerika nedves területein, általában az erdoségekben él. Hámozzuk meg az apró gumókat, majd süssük ki vagy fozzük meg oket!
6. Csicsóka (Heliarthus tuberosus): A napraforgóra hasonlító, nagyon magas, szorös növény. Durva, ovális levelei és nagy, tányér formájút sárga virágoi vannak. Észok-Ameri-ka pusztáiban vadon terem, de sok más területre is betelepítették. Fozött gumói nagyon ízletesek. Ne hámozzuk meg oket, különben elvesztik tápértéküket!
7. Sárkánygyökér (Calla palustrís):/lprdf hosz-szú szárú, szív aiokú levelei vannak. Zöld, ujjszeru porzóját lévé (szeru, belsejében halvány sisak veszi körui, amelybol piros bogyók nonek ki. Csck vízhez közei található. Gyökerei nyersen ártalmasak, ezért meg keil foznünk azokat!A többi részét kerüljük!
8. Nyílfufélék (Sagittaria): 30-90 cm magas vízinövények, Nagy leveleik sokfélék: lehetnek éles, nyíl alakúak, de (ánozsa formójúok vagy fúszáiszeruek is a víz oiart. Leveleik három kerek sziromból állnak. Csak édesvízben élnek. Gumós gyökerük nyersen is fogyasztható, fozve viszont finomabb.
9. Súlyom [Trapa natans): Ennek a vízinövénynek rombusz alakú, lebego és víz elotti, osztott, bolyhos levelei egyaránt vannak. Apró, fehér virágokat hoz. Európa és Ázsia édesvizeiben él. Szürke, kemény, 2,5 cm-es, kétágú, eheto magja nyersen és sütve egyaránt fogyasztható.
Fogyasztás elott legjobb, ha az összes gyökeret megfozzük, mert néhány közülük nyersen ártalmas! Nemcsak a jól ismert trópusi kasszava vagy a taró ilyen, idetartozik néhány mérsékelt égövi növény is. A legtöbb gyökeret azért is meg kell foznünk, hogy elég puhák legyenek a fogyasztáshoz. Tisztítsuk le tiszta vízben, majd addig fozzük oket, amíg meg nem puhiilnak! Némelyik burgonyaszeru gyökér nem sokkal külso felülete alatt tárolja vitamin- és ásványianyag-készletét. Ezeket ne hámozzuk meg! A gyökerek sokkal gyorsabban megfonek, ha kockára vágott darabokban készítjük el oket. A készülo ételt hegyes bottal vizsgáljuk meg! Ha a bottal könnyen bele tudunk szúrni a gyökérbe, megfott!
Nyártól kezdve a túlélo legfontosabb táplálékát a gyümölcsök és makktermések teszik ki. Legtöbbjük könnyen felismerheto háziasított változatáról, vagy mint hagyományosan termesztett növény. Némelyik még az északi tundrán is boségesen elofordul.
GYÜMÖLCS
1. Borbolya (Berberis vulgáris): 3 m magos, bozótos és száraz tózeges Területeken élo növény, amely ovális leveleket és sárga virágokot hoz. Szárain hórmos csoportokban vaó tüskéket növeszt Élénkvörös, nagyon savo-nyú bogyói C-vitaminban gazdagok.
2. Rózsafélék ÍRosa): A legtöbb mérsékelt égövi területen megtalálhatóak. Tüskés száruk és egyszeru, fehér vagy rózsaszín virágaik miatt a kusza, kevésbé mutatós kerti rózsára hasonlítanak. Bogyójuk (amely magtokban található) minoén más növénynél több C-vi-tamint tartalmaz. A ié kinyerése és o meximá-lis vitamintartalom megszerzése érdekében rágcsáljuk, vagy zúzzuk össze és fozzük meg oket egészen addig, ómig csak szirup marod belolük!
3. Szeder és vadmálna (szederfélék) (Rubus): Cserjés-bozótos, erdos és nyilt területeken egyaránt elofordulnak. Leveleik fogazattak, virágaik fehérek (a földiszeder esetén néha rózsaszínesek). Kúszó bokrot keressünk, amelynek hajló, tövises szóró és lédús, szelvényes bogyói vannak (ezek az érés során zöldbol vörösrer végül lilásfekete színuvé változnakj! Késo nyáron teremnek. A málna kevésbé kusza, kevesebb o tüskéje, nyáron korábbon érik, a szine telt piros. A szeder és a vadmálna is fogyasztó, a tón yersen. A szeder ágak arra is h asz-nálhatóak, hogy segítségükkel kihúzzuk a nyu-lat odújából.
4. Hamvas szeder (Rubus): A szederhez hasonló, bogyói azonban kisebbek és kevesebb szelvénybol állnak, mint a földiszederéi.
5. Erdei szamóca (Fragaria): Száraz, füves területeken és erdoségekben élo kiest, kusza növény, amelynek gyümölcse leginkább a termesztett földieperéhez hasonlít. Édes, ízletes gyümölcsét levelei alatt találjuk. Egyes vál-tozatoi magason, a hegyekben is megélnek. C-vitaminban gazdag gyümölcsét legjobb, ha frissen fogyasztjuk.
6. Galagonyafélék (Crataegus): Bozótos vidékeken vagy pusztákon élo tüskés cserjék vagy kis fók erosen karéjos levelekkel, fehér vagy rózsaszín virágfürtökkel, osszel vöröses gyümölcsökkel. Gyümölcshúsuk sárgás és nyersen fogyasztható. Fiatal tavaszi hajtásaik szintén ehetóek.
7. Almafélék (Malus): Bozótos vidékeken és erdoségekben élo, alacsony, meglehetosen tüskés fók. Ovális, fogazott, gyakran bolyhos levelek, óltolabon vörösesbarna ágak és fehér rózsaszín vagy piros virágok jellemzik oket. Általában igen keseru gyümölcsük a termesztettalmára hasonlít. He a gyümölcsöt tárolni akarjuk, szeljük fel és szárítsuk meg! A sárgászöld (néha piros), pektinben gazdag alma túlzott fogyasztása hasmenést okoz, ezért jobb, ha más gyümölccsel együtt fozzük meg.
8. Vadcseresznye ÍPrunus): A legtöbb erdoségében megtalálható. 24 m magas növény, apró, halványzöld és piros árnyalatú leveleket hoz, kérge általában fenyes és vörösesbarna, virága fehér vagy rózsaszínes. Gyümölcse a fajtától függoen vörös vagy fekete (néhány változatánál az íze savanyú).
9. Kökény (Prunus spinosa): Nagy, 4 m magas bokor - sötétbarna ágak, hosszú tüskék, ovális levelek és fehér virágok jellemzik. Európa és Ázsia erdoségeiben és bozótos vidékéin él. Apró, kékes fekete gyümölcse nagyon savanyú, ezért inkább gyümölcskocsonyát készítsünk belole!
A gyümölcsök alapveto tápértékeket, különösen A- B2- és C-vitamint tartalmaznak. A gyümölcs számos állat és madár legfobb táplálékát képezi, ezért ahol gyümölcs van, ott van állat is.
1. és 2. Fekete-, vörös-, piros- és kékáfonya
(Vaccinium és Gayljssacia): Gyakorioka mocsaras, lapos területeken, a tundrán, de meg az erdoségekben is elofordulnak. Méretük változó (ehet, de mindegyik cserje vegy fa. Kisebb, ovális leveleik és golyó alakú, fehér, rózsaszín vagy zöldes virágaik vannak. A vörösáfonya a mocsaras területeket kedveli, a vele rokon, alacsonyan növo pirosáfonya (vagy tozeg-áfonya, 2.) pedig o lapályokon él. Az áfonya gömbölyu gyümölcsei lehetnek feketék (feke-teáfonyo, íj, sötétkékek (kékáfonya vagy kékszeder), foltos vörösek (vörösáfonya) és pirosak (pirosáfonya). Frissen és fozve egyaránt fogyasztharóak, oe a mazsolához hasonlóan szárítás útján is el tarthatóak, Fás torzsuk hasznos tüzeloanyag.
3. Körtefélék (Pvrus): Észak-cmenkábcngyakori cserjék. A 2,4 m-es magasságot is elérhetik, de általában ennél alacsonyabbak. Leveleik finoman fogazettak es lándzsa formájúok. Virágaik öt sziromból állnak, rózsaszínesek vagy fehérek. Fürtökben termo, piros, lilás vagy fekete, gömbölyu bogyóik nyersen, szárítva vagy gyümöfcskocsonyaként egyaránt kiválóak. Ne tévesszük össze a mérgezo vorjútövissel (Rhamnus)l
4. Fekete bodza (Sambucus nigra): Bozótos területeken és erdoségekben él. 7 m magasra no. Lcndzsaszerü, fogazott leveleket és apró fehér virágokat növeszt Fürtökben termo, lilásfekete bogyóiból o legjobb, ha szirupot fozünk. Más területeken is él hasonló, eheto bodza, de o kisebbeket kerüljük, mert piros bogyóik akár mérgezoek is lehetnek.
5. Boróka (Juriiperus eommunis): A hegységekben és az észak! területeken eloforduló növény Két formában fordul elo: 5 m magos fás cserjeként és szürkészöld, tuszeru levelu, kisméretu, elterülo bokorként. Kerüljük a fiatal, zöld bogyókat Legjobb, he az érett, kékesfekete bogyókat más élelemmel együtt fozzük meg.
6. Berkenyefélék (Sorbus): 15m-tiseléronövények, erdos és sziklás területeken jellemzoek. Kérgük sima, szürkés színu. Apró, fogazott levélkéket, fehér virágokot és apró, rózsaszín, fürtös bogyókat hoznak. A bogyók ebe töek, de nyersen fogyasztva csípos, furcsa az izük. Gyümölcskocsonyo is készítheto belolük.
7. Eperfélék (Morus): Átlagosan 6-20 m magas növények. Ovális, néha mélyen kocsányos leveleket, barkoviragzatot, és 5-7 cm-es, hatalmas földi szederre hasonlító, piros vagy fekete gyümölcsöket h ozn ok. Az u tóbbiok nyersen fogyaszthatodk. A mérsékelt égöv erdos területein megtalálhatóak.
8. Szol ofél ék (S/itis): Összevissza növo, magasra nyúló növények. Ncgy, szivolckú leveleik erosen fogazattak. Zöld virágokot hoznak, és o borostyántól a liláig változó színu szolo-fürtöket teremnek. A világ melegebb részeiben igen gyakoriak. Gyümölcseik és fiatalabb leveleik egyaránt kiválóan fözbetöek.
GYÜMÖLCSÖK TARTÓSÍTÁSA A friss gyümölcs hamar megromlik, gyü-möleskoesonyát készítve azonban hosszú ideig tartósíthatjuk. A gyümölcsök többsége pektin nevu anyagot tartalmaz, amely a gyümölcsben található savval reakcióba lépve forrás után kocsonyává változtatja oket.
GYÜMÖLCSKOCSONYA KÉSZÍTÉSE Eloször forraljuk fel a gyümölcsöket, majd lassú tuzön fozzük, amíg kásás folyadék nem jön létre! A gyümölcsök eltéro meny-nyiségben tartalmaznak pektint. Az alacsonyabb pektinmennyiséget úgy egészíthetjük ki, hogy adunk az eredeti gyümölcshöz valamilyen másik, pektinben gazdag gyümölcsöt, pl. almát. A fozéssel elpusztítjuk a gyümölcsben élo baktériumokat. Hagyjuk, hogy kihuljön a kocsonya, majd öntsük tiszta, lehetoleg légmentesen záró edénybe! Némelyik gyümölcsöt megszárítva tartósíthatjuk, bár ez legalább egy hetet, 10 napot vesz igénybe. Tegyük a gyümölcsöket egy rétegben valamilyen felüietrel Ezt ne tegyük ki közvetlen napfénynek, és óvjuk mindenféle nedvességtol - az esotol és a harmattól egyaránt!
A (csont)héjas termés fehérjét és zsírt egyaránt tartalmaz.
HÉJASOK
1. Fenyofélék (Pinus): A jól ismert tobcztermö fák, amely ük fürtökben vékony, örökzöld tulevelet hoznak. A mérsékelt égövi és az északi területek legnagyobb részén megtalálhatóak. A tobozok ho hatására magot érlelnek, amely nyersen is ízletes, pirítva viszont még finomabb. A pirított magokat összetörhetjük és lisztként tárolhatjuk. A Fiatal, barkaszeru tobozok fozve fogyaszthatok. A tuiévé! és o kéreg egyaránt eheto.
2. Diófélék (Jugians); 30 m magos növények, leveleik sok fogazott, keskeny levelecskébol állnak, kérgük barázdás. A feketésbarna diókat eleinte vastog, zöid héj boritjc. A legtöbb mérsékelt égövi területen megtalálhatóak. Egy fán akár 58 kg dió is teremhet. A dió 18 százaléka fehérje, 60 százaléka zsír. Kilónként 6600 kalóriát tartalmaz!
3. Vajdió (Jugians cineres):/! dió észak-amerikai rokona, ám annái kisebb, kérge szürkébb, termésének héja pedig hosszúkásobb, elnyú-lóbb.
4. Pekándió (Carya iliínoinensis): 36 m-es magasságot is elére növény. Sötét, barázdás kérge és apró, átellenes párokban elhelyezkedo levélkéi vannak. Észak-Ameriko nedves területein él. Ovális, vékony héjú diója minden növénynél több zsírt tartalmaz.
5. Mogyorófélék (Coryíus): A bozótos és puszta területeken élo cserjéket fogazott, ovális vagy sziv alakú levelek és sárgásbarna barka jellemzik. Nagy tápértéku makktermésük tojás alakú, leveles, tüskés vagy szorös héjban terem.
6. Szelídgesztcnyefélék (Castanea): Magasságuk 5 és 30 m között változik. Az elterülo nove nyék nagy, fogazott, sima leveleket hoznak, és barka terem rajtuk. Erdos területeken élnek. Egymás mellett kettesével, hármasával elhelyezkedo makktermésuk gömbölyu, vastag, tüskés, zöld héjban érik. Feszítsük szét a héjat hámozzuk meg a termést, majd fozzük meg és törjük át! Ne tévesszük össze a nagy, tenyér alakú, ujjokra emlékezteto levelu vad-gesztenyével, amelynek termése mérgezoi
7. Bükkfélék (Fagus): Nagyon magas és terebélyes növények, kérgük sima és világos. Leveleik vastag erezettek, hullámos széluek, élesek és oválisak. A kétsziku erdok növényei. Makkjuk apró és háromszög formájú, fajtától függoen 2-4 darab terem belolük a szoros héjban. Magas a fehérjetartalma. Nyersen, pirítva és olajjá sajtolva egyaránt fogyasztható.
8. Tölgyfélék (Quercusj: Az ertfosége/rber sok tölgy féle megtalálható. Többségüknek erosen karéjosak a levelei. Viszont minden faj iára igaz, hogy mással össze nem Tévesztheto makkot terem. A makkot törjük fel, majd forraljuk fel néhányszor! Fanyar ízének megszüntetése érdekében cseréljük a vizét, vagy 3-4 napon keresztül áztassuk hideg vízben, esetleg fedjük be hamuval és faszénnel, és idorol idore öntözzük megI Ezután pörköljük meg, mert o pörkölt makk kiváló liszt- és kóvéhelyettesitö.
9. Pisztáciafélék (Pistacia): A Földközi-tenger környékén és attól északra, egészen Afganisztánig megtalálhatóak ezek a vadon élo növények, amelyek telepítés útján kerültek oda. A 10 m-es magasságot eléro fák sok kisméretu, ovális levele: hoznak. Csoportos makkterméseik bele zöld, tokja pirosas színu. Nyersen veg y io arázso n pö rköí ve fog yasszuk!
10. Mandulafélék (Prunus): Európa és Ázsió meleg, száraz területein vadon teremnek; de telepítés révén más helyen is megtalálhatóak. A virágos ágú, apró, lándzsa formájú leveleket növeszto, zöld, bórszeru héjában csoportos makkiermést értelo növények a borackfóra hasonlítanak. Kerüljük a keseru terméseket, mert hidrcgén-cicnid-savat tartalmaznak.
Az olajban gazdag termésbol - pl. a bükk makkjából - vonjuk ki az olajtartalmát! A termést feszítsük szét, majd válasszuk el a belet a héjtól! Ezután óvatosan fozzük meg vízben, és merjük le a felszínre emelkedo olajat, vagy hagyjuk a folyadékot lehulni, és csak ezután különítsük el az olajat a víztol! Huvös, száraz helyen, lehetoleg légmentesen záró edényben tároljuk! 450 gramm makktermésbol 270 ml tápanyagban gazdag olaj nyerheto.
Az eheto növények magas számához képest a mérsékelt égövön kevés mérgezo növény él. Jegyezzük meg alaposan az alábbiakat L
MÉRGEZO NÖVÉNYEK
KONTAKTMÉREG
A mérges szömörce, a mérges tölgy és a szömörce érintése súlyos irritációt és borkiütéseket okozhat. Az érintett területet azonnal mossuk le [lásd Kontaktméreg az Egészség fejezetben))
1. Mérges szömörce (Toxicodendron vernix): 2-6 m-es, sima növény. Számos óid lenes, porokban elhelyezkedo levelet hoz. Kérge sima és sötét pettyes Fürtökben fenét bogyókat terem. Észak-Amerikc mocsárvidékein él.szö-mörcefánok is nevezik.
2. Mérges töigy (Toxicodendron quercifo-lium): A szömörcére hasonlít, de annál kisebb. Mindig függoleges irányba no, tölgyfalevél alakú levélkéket és fehér bogyókat hoz. Észok-Amerika erdoségeiben jellemzo.
3. Szömörce (Toxicodendron radicans): Kisebb, 0,6-2,7 m-es kúszó- vagy függoleges irányba terjedo növény. Háromrészes, változatos levele van, de minden esetben zöldes virágokat hoz és fehér bogyókat terem. Észak-Amerika erdoségeiben ta Iá!ha tó.
4. Nebáncsvirágfélék (lmpatiens):Á/ta/dbor? a szömörce közelében élnek. Halványsárga vagy narancssárga pettyes virágokat hoznak. Maghüvelyük kipattanásakor olyan folyadé-kot bocsátanak ki, amely csokkenti az itt fe'sorolt vagy más növények által okozott irritációt.
MÉRGEZÉS A NÖVÉNY ELFOGYASZTÁSA MIATT
5. Zigadenus venosus. 30-60 em-es növény. Alcpi részbol induló, csikszerú levelek és egymástó! távol növo, zöldes fehér, hot részbol álló virágok jellemzik. Észak-Amerika füves, sziklás és enyhén erdos területein él. HALÁLOS: ne tévesszük össze a vadgesztenyével vagy c liliommal!
6. Csattanó maszlag ÍDatura stramonium): Átlagoson 90 cm-es növény. Csipkés, fogazott leveleket, nagy, egyedül ólló, trombita formájú virágokat és tüskés terméseket terem. A legtöbb mérsékelt égövi területen megtalálható, de még a trópusokon is elofordul. Rossz szaga van és minden része HALÁLOSAN mérgezo.
7. Gyuszuvirágfélék (Digitális): 1,5m magasra nonek. Rozettós alapi leveleik )ilás, rózsaszín vagy sárga virágokból álló füzérvirágzatban végzodnek. A pusztákon elterjedtek. MINDEN részük nagyon mérgezo, a méreg a szívre hat!
8. Sisakvirágfélék (Aconitum): 1,5 m magas növény. Levelei tenyér formáiúck és nogyon cikkelyesek. Szorös, sisakszerü, lüáskék vagy sárga virágot hoznak. A nedves erdoségeket ésazórnyékos területeketkedvélik. A leggyakoribb fajtának liláskék virágai vannak. NAGYON mérgezoek!
9. Bürök (Conium maculatum): 2 m-es magasságot is eléro növény. Sok elágazása von. Üreges szárát lila pöttyök borítják, erosen fogazott levelei lefelé ritkulnak. Suru, apró fehér virágokból óllá virág fürtöket hoz. Gyökere fehér. A füves, pusztas területeket kedveli. Rossz szagú, nagyon mérgezo.
10. Gyilkos vagy ádáz esomorika (Cicuta): Átlagosan 0,6-1,3 m magas, eiegazó növény. Szárát lila csíkok borítják, gyökértörzse üreges, levelei aprók, 2-3 karéjosak. Fürtökben hozza apró fehér virágait. Kizárólag viz mentén található, szaga kellemetlen. MÁR EGY FALAT IS HALÁLOS LEHET!
11. Békabogyófélék (Actaea): 30-60 cm-es növények. Sok levelük van, ezek fogazorr levélkébol állnak. Apró, általában fehér virágaik a szár végén, fürtökben helyezkednek el. Fehér vagy fekete bogyókat teremnek. Általában erdoségoen élnek MINDEN egyes részük szédülést, hányást és súlyos befsö irritációtokoz.
12. Maszlagos nadragulya (Atropa belladon-na]: Surun dogozó, ovális, harang alakú leveleket hozó növény, akár az 1 méteres magasságot is elérheti, iilás vagy zöldes virágok és fényes, fekete bogyók jellemzik. Európa és Ázsia erdoségeiben és bozótosaiban él. MINDEN egyes része - különösen a gyökere - NAGYON mérgezo!
Ha nem járunk el kello körültekintéssel a növények azonosításakor, néhány mérgezo növényt könnyen összetéveszthetünk az ehetokkel. Ne kockáztassunk!
A legfontosabb, hogy az Európa, Ázsia és Amerika sok területér megtalálható bürköt és gyilkos csomorikát jól ismerjük. A sokféle ernyos virágú növényhez tartoznak ezek is. Apró virágaik kifordított esernyohöz hasonlító, suru csoportosvirágot hoznak létre, amelyen belül az egyes virágokat nehéz megkülönböztetni.
Az ernyos virágúak közé tartozik néhány eheto növény is, MÉGSE gyujtsünk ilyeneket, hacsak nem vagyunk benne teljesen biztosak, hogy nem a két említett, már kis mennyiségben is halálos növényrol van szó!
Az ábrázoltakon kívül a következo mérgezo növényeket is tanuljuk meg felismernil
Boglárkafélék (Ranunculus): Sok változatuk van o néhány centiméterestol ez 1 m-nél is magasabbig. Északon és délen egyaránt elofordulnak, de még az Arktiszon is. Az összes fajtának fényes, viaszos, élénksárga virágai vannak, amelyek öt </agy több egymásr részben átfedo sziromból állnak. MINDEGYIK vól-tozotát kerüljük, mertsúlyos bélrendszeri gyulladást válthatnak ki!
Csillagfürt- vagy farkasbabfélck (Lupinus): Kerti változataikhoz hasonlóan 30-60 cm-esek. Tisztásokon és füves területeken élnek. Apró levélkéik hasonlíthatnak az emberi tenyérre, de akár kerékküllöre emlékezteto sugár alakjuk is lehet. A borsóvirághoz hasonló füzérvirágzatot hoznak, amely lehet kék, lila, de akár rózsaszín, fehér vagy sárga is. Bármelyik részük o kozhat végzerés gyulladást a gyomorban és c bélrendszerben.
Csüdfü és csajkavirág (Astragalus ésOxytro-pis): 15-45 cm magas növények, füves területeken és hegyi réteken élnek. Általában több apró, lándzsa alakú levelet hoznak, amelyek átellenes, párokban helyezkednek el. A borsóvirágéhoz hasonló, feltuno, ötszirmú füzérvirágzat nyílik rajtuk, amelyn ek színe a sárgásfe-hértol es a rózsaszíntol kezdve fevendulaszinu vagy liiás is lehet. Némelyik nagyon mérgezo. Kerüljük MINDEGYIKET!
Zászpafélék(Ver3trumj: G0-260 cm-es növények, nedves, mocsaras területeken élnek, egyes fajták viszont inkább füves vidékeken fordulnak elo. Ovális, erezett leveleika gyöngyvirágéra hasonlítanak. Leomló füzérvirágzo tu k fehéres vagy zöldessórga virágokból áll. Végzetes leheto fogyasztásuk.
Beléndek (Hyoscyamus niger): Közepes vagy nagyméretu növény, a puszta földön, gyokran a tengerhez közel él (Európában). Szúrós szor, fogazott, ovális levelek (o felsok nyél nélküliek) és lila csíkos, sárgásfehér virágok jellemzik. Kellemetlen szagú, halálosan mérgezo.
MÉRGEZO BOGYÓK
Menispermum canadense: Észak-amerikai, szölöszerü kúszónövény, amely fürtökben puha, fekete bogyókat terem. Összetévesztheto a vadszo fo vei, bár nincsenek indái, és az egyes bogyókban mindössze egy félhold alakú mag található.
Csucsorfélék (Solanum): Közepes vagy nagyméretu, szabálytalanul növo bokros növények. A bozótos területeket kedvelik, leveleik általában hosszú nyélbol erednek és lándzsa alakúak. A bogyók érés közben zöld színubol feketévé, pirossá, sárgává vagy fehérré változnak. A hasonló, de eheto bogyókat termo növények általában sokkal surubbek és fó-sabbok, bogyóik kisebbek, és több terem belolük. Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy nem mérgezo, inkább KERÜLJÜK!
Tapadó vadszolo (Parthenocissus guinque-folia): Szoloszem, észak-amerikai kúszónövény (Európába telepítéssel került). Hosszú levélnyél, tenyér alakú levelek, fogazott levélkék, indák és a vodszöloénél kisebb, apró kék bogyófürtök jellemzik. Nem létezik olyan eheto, kék bogyókat termo növény, amely a szolore hasonlít és indákat növeszt.
Varjú tövisfélék (Rhamnus): Bokrok, néha kisebb fák. Bozótos, erdos területeken élnek, de néha nedves vidékeken is elofordulnak, finoman fogazott leveleik oválisak. Fekete bogyóik keseru ízuek, és fürtökben teremnek a száron. Eros hashajtó hatású.
Sok növényhatározó létezik, amelyek segítségével bovíthetjük a mérsékelt égövi növényekkel kapcsolatos tudásunkat. Az ilyen könyvek a növények helyi változatait részletesen bemutatják.
FÁK
Áfák - a gyümölcsön és héjasokon kívül - máshogyan is biztosíthatnak hasonlóan tápláló élelemforrásokat. Ezek felbecsülhetetlen értéku tápanyagot jelenthetnek a túlélo számára foként olyan területeken, ahol a szegényes a növényzet.
Az alábbiak a mérsékelt övi és az északi területeken található fákra vonatkoznak. A trópusi fákkal (pl. a pálmákkal) a trópusi növényeket tárgyaló fejezetben foglalkozunk.
Kéreg
Bizonyos fák vékony háncsa (kambium) nemcsak eheto, de tápláló is. A háncs tavasszal a legjobb, mert akkor boségesen termelodik benne nedv. Váíasz-szunk a fa aljához közel vagy a kiemelt gyökéren található kéregdarabokat! Hántsuk le késsel a kérget, hogy felfedjük a belso réteget! Ez töböé-kevésbé édes, és nyersen is fogyasztható. Sokkal könnyebben emésztheto azonban, ha hosszan forraljuk, míg kocsonyás massza lesz belole. Ezután pörköljük meg vagy aprítsuk lisztté!
A külso kéreg alkalmatlan a fogyasztásra, mert túl sok csersavat tartalmaz, némelyik változata viszont gyógyító hatású lehet.
A legjobb belso háncsú fák
Vörös szilfa (Ulmu5 rubrg): Észak-amerikai fafajta, legfeljebb 18 m-es magasságai ér el. Ágai szorösek és csomósak. Ovális, fogazott leveleinek alja szintén szorös.
Amerikai hars (Tilia americana): Eszok-ame-ríkoi hársfojto. Nagy, szív alakú leveleket hoz Sötét, barázdált kéreg jellemzi, amelynek felso részesimává és szürkés színuvé változik.
Nyírfafélék (Betula): A hidegebb területeken gyakori növények. Hosszú, gyenge ágaikról és gyakran lemezekre töro, fényes, pikkelyes kérgükrol ismer hetoek fel.
Rezgo nyárfa (Populus tremula):/4 nyárfára hasonlító, kis- vagy középméretu fa. Nagyon hosszú szárakon ülo, kerek levelei rezegnek a széfben.
Amerikai vörösfenyo (Larix larícina): Észok-Amerika hideg területein él. Csúcsos alakú növény. 24 m magasra nö, tobozokat terem, ésazágakon csomókban elhelyezkedo tuleveluket hoz.
Nyárfafélék (Populus): Háromszögletu levelek és kinyúló barkák jellemzik ókéi Északi területen gyakran megtatálhatóak.
Juharfélék (Acer): Vadon élo fák, hó rom részbol álló, jellegzetesen karéjos leveleikrol és kétszárnyú termésükrol ismerhetoek fel.
Lucfenyofélék (Piceaj: Hideg éghajlaton élo, templomtorony alakú örökzöld fák. Tobozt teremnek és kemény az egész ágat körülvevo, négyoldalú falevelek jellemzik oket.
Fuzfa fél ék (Salix): Kétsziku fok vagy cserjék, leveleik fogazottok, az alsó részen ritkábbak. Jellegzetes sárga vagy zöld barkót hoznak. Számos fajtájuk létezik egészen az északi sarkvidéken élo, földön elterülo fuzfákig.
Fenyofafélék (Pinus): Számos területen megtalálható örökzöld fák, tobozokat teremnek, és csomókban növo, hosszú tüskéik vannak. Háncsuk C-vitaminban gazdag.
Hemlokfenyofélék (Tsuga): Dús lombozatú, örökzöld lucfenyok lapos tulevelekkel és rövid, hosszúkás tobozokkal. Nem rokonai a mérgezo büröknek.
MEGJEGYZÉS: A háncshoz kapcsolódva még annyit, hogy ezeknek a fáknak a rügye és hajtása nyersen és fozve egyaránt fogyasztható KIVÉVE a MÉRGEZO amerikai vörösfenyot és a hemlokfenyot.
A belso háncs egyéb íeBEteasznáEási módjai
Némelyik fa háncsa egyszerre eros, hajlékony, és könnyen csíkokra szedheto: kötelet készíthetünk belole. A kínafa kérgébol pl. a csendesóceáni bennszülöttek - miután eloször hangin meggozölték (lásd Tuz a Táborozási technika fejezetben) - fuszoknyát készítenek.
A nyírfa kérgét nagy darabokban le lehet venni a fáról, ezért menedékünk ideális tetofedoanyaga lehet, de akár kis tartókat is készíthetünk belole. Az észak-amerikai indiánok kenujaikat fedik be vele.
Teakészitéshez áztassuk a lucfenyo tuleveleit meleg vízbe! Kizárólag friss, zöld tuleveleket gyüjtsünk össze! Fozzük meg oket, így C-vitaminban gazdag folyadékot kapunk! Ehhez a vitaminhoz közvetlenebbül is hozzájuthatunk, h2 lágy, fiatal tuleveleket rágcsálunk: ezek keményítoben gazdag, zöld csúcsa tavasszal különösen kellemes. A lucfenyo északon is elterjedt fafajta, amely hasznos táplálékforrás lehet, ha kevés egyéb növény áll a rendelkezésünkre.
Mézga és gyanta
Némelyik fát megvágva nedv szivárog a kéregre, és csomóvá keményedik. Ha a nedv oldódik a vízben - mézga, ha nem - gyanta. Mindketto nagyon tápláló és sok cukrot tartalmaz, ezért a túlélo fontos táplálékát jelentheti. Némelyik gyógyhatású, míg mások gyúlékonyak, így kiváló segítséget nyújtanak a tuzgyújtáskor.
Nyírfa- és j&flharsziriip
A nyírfát és a juharfát a gumifához hasonlóan kell megcsapolni. A kifolyó cukros nedv összegyujtéséhez ejtsünk a kérgen V alakú bemetszést! Ez alatt vágjunk lyukat a fatörzsbe, és illesszünk bele egy "cseppcsatornául" szolgáló levelet, amelyen keresztül a nedv egy edénybe folyik.
Gyujtsük össze a nedvet mindennap, és forraljuk fel! Rengeteg gozt fog kibocsátani, majd sziruppá szilárdul. A szirup azonnali energiát biztosít, ezért igazán megéri az erofeszítést!
MÉRGEZO FÁK
A következo fák ingerlo hatású vagy mérgezo anyagot tartalmaznak. SEMELYIK részüket se fogyasszuk, a hikori eheto, húsos gyökere kivételével.
Tiszafafélék (Taxus): Összevissza növo, örökzöld fák vagy cserjék. Pikkelyes kéreg, sötétzöld tulevél és piros, bogyószerü termés található rajtuk. Termésük különösen mérgezo.
Cédrusfélék (Cédrus): A Földközi-tenger partjáról és a Himalájáról származó eredeti cédrus magas, terebélyes, illatos, tobozt termo örökzöld.
Vadgesztenye és amerikai vadgesztenye (Aescuius): Kéz formájú levelek, botszeru hajtások, valamint fehér, rózsaszín vagy sárga virágok jellemzik ezeket a magas fafajtákat. Mérgezo, tüskés héjú gesztenyéjüket ne tévesszük össze a szelídgesztenyéével, amelynek keskeny levele és sokkal tüskésebb magtokja van!
Aranyesofélék (Loburnum): Kisméretu, kétsziku fák. Három részbol álló levelek és hosszú, sárga virágokkal borított ágak jellemzik oket.
Fehér akácfa (Robinio pseudoacacia): Sötétszürke kérgu, észak-amerikai fa. Fehér, fürtös virágot hoz, magjai babszeru héjban teremnek. Átellenesen, páronként helyezkednek el ovális alakú levelei.
Kaliforniai babér (Umbel/ularia californico): Alacsony törzsu, északamerikai örökzöld, átlagosan 16 m-es. Ovális, borszeru levelek, sárga füzérvirágzat és zöldes, lilás bogyók jellemzik. Lombkoronája eros illatú.
Pennsylvaniai vagy korai juhar (Acerpensylvanicum): Észak-Amerika északkeleti részén élo növény, átlagosan 12 m magas. Kérge világos és fehér csíkos. Levelei lehetnek oválisak, de lándzsa alakúak is, színük sárgászöld, felfelé haladva inkább barnás. Virágai szélesek és sárgászöldek, termése szárnyas.
Hikorifafélék (Coryo): Osztott, gyakran tenyérszeru levelek, barka és általában gömbölyu csonthéjas termések jellemzik. Néhány fajta termése (gyökeréhez és nedvéhez hasonlóan) fogyasztható, addig azonban ne fogyasszuk, amíg a fát egyértelmuen be nem azonosítottuk!
(Lásdmég Kontaktméreg a Mérgezo növények részben.)
GOMBÁK
A gomba kiváló táplálék, viszont fontos, hogy egyértelmuen eheto fajtaként azonosítsuk: nincs helye a tévedésnek! A növényekkel ellentétben a gomba esetén nem alkalmazható a "fogyaszthatósági vizsgálat", ezért ha nem sikerül egyértelmuen azonosítani, ne foglalkozzunk többet az adott gombával 1A halálos gombákat egyáltalán nem jellemzi kellemetlen íz, fogyasztásuk után órákig nem jelentkezik semmilyen tünet.
A vadon élo gomba nagy ínyencségnek számít - ha tudjuk, melyiket szedhetjük le! A gombát fonalszeru sejtek alkotják, amely a földön élo fajok esetén föld alatti növedéket képez, ebbol azonban csak a reproduktív rész
- ezt nevezzük gombának - található a felszín felett. A gombának ez az eheto része csak az év bizonyos szakában bukkan elo.
A legtöbb gomba közvetlenül a földbol no ki - egyedül, csoportosan, néha telepesen. A tönk tetején csésze vagy edény alakú kalap található. A kalap alsó szélén puha szövet, a sugárlemez helyezkedik el, amely a spórát foglalja magába. Ennek színe és anyaga fontos szempont a gomba beazonosításánál. Némelyik gomba - pl. a szarvasgomba - egészen a föld alatt él, ezért nehéz megtalálni. Más gombák a fák vagy fatönkök oldalán élnek, megint másokat taplógombaként ismernek, de olyan is akad, amelyik különálló és nagyméretu.
Tápérték
A tápanyagtartalmat tekintve a gomba a hús és a növények között foglal helyet. A növényeknél több fehérjét tartalmaz, esetenként több zsírt is.
A jobb gombák - pl. az ízletes vargányák (Boletus edulis) - ugyanannyi kalóriát tartalmaznak, mint az ugyanakkora súlyú zöldség. Ami az ásványi anyagokat illeti, a gomba több foszfort tartalmaz, mint a sárgarépa, a karfiol és a spenót, kalciumtartalma azonban alacsonyabb. A Bvitamin kis meny-nyiségben szinte az összes gombában jelen van, a C-vitamin esetenként, a D-vitamin viszont csak minimális mennyiségben jellemzi a gombák többségét. A sárga rókagomba (Cantharellus cibarius) A-vitamint is tartalmaz.
A gomba egyik nagy elonye, hogy tömegesen fordul elo. Az év megfelelo szakában (általában nyáron és osszel) könnyen összegyujthetünk belole egy egész ebédre valót.
A gomba elkészítése
Dobjuk félre a gyanús, elszínezodött, férges részeket! A többit tisztítsuk meg, daraboljuk fel és fozzük meg! Sok taplógomba keseru és kemény, ezért alaposan meg kell foznünk. Segít, ha elotte hideg vízben áztatjuk. A puha, földön termo gombát akár egyszeruen hozzáadhatjuk a levesekhez vagy más élelekhez is.
A gomba tárolása
A gomba magas víztartalmú, könnyen szárítható. Ha akad a környéken, gyujtsük össze a leheto legnagyobb mennyiséget és tegyük éleimiszertartaJéksink közé. Válasszuk el a kalapot a tönktol, és helyezzük egy köre a napon, sugárlemezzel felfelé! A vargányafélék esetén eloször távolítsuk el a kalap alatt lévo sugárlemezeket! Miután alaposan kiszárítottuk, lehetoleg légmentesen záró edényben tároljuk oket! Fogyasszuk nyersen (eloször áztassuk be vízbe, hogy felduzzadjon), vagy adjuk hozzá a levesekhez, húsokhoz!
A GALÓCA FEUSMERÉSE
A mérgezo galóca - és különösen halálos fajtái, a gyilkos galóca és a hegyeskalapú galóca - könnyen összetévesztheto az eheto gombával.
MINDIG KÖVESSÜK A KÖVETKEZO SZABÁLYOKAT:
- KERÜLJÜNK minden gombát, amelynek fehér lemeze, bocs-kora (burokszerü képzodmény a tönk alján) és gallérja van!
- KERÜLJÜNK minden féregrágta vagy rothadó gombát!
- DOBJUK FÉLRE, ha nem sikerült egyértelmuen azonosítani!
Nincs semmilyen megbízható szabály arra vonatkozóan, hogy miként ítéljük meg: eheto vagy mérgezo a gomba. Felejtsük el a nép-hiedelmet, amely szerint a gomba meghámozva nem mérgezo, vagy hogy a mérges gombák fozés közben megváltoztatják a színüket Nem szokásuk. És a fozés egyáltalán nem pusztítja el a mérget.
Tanuljuk meg felismerni az itt ábrázolt néhány gombát, és a késobbiekben ehhez ragaszkodjunk! Ismerjük meg a galócák családját is, mert sok gyilkos gomba tartozik oda. Ezekre alapozva építsük fel a tudásunkat!
FÁN ÉLO GOMBÁK
A fán élo gombák fák vagy fatönkök oldalán élnek. Általában nagyok és borszerú'ek, de nem ártalmasak és elég gyakoriak.
1. Fistulina hepatica (májgombaj:Általában a tölgyfán él. Alul pirosas, felül rózsaszínes, dur\'a mintázatú gomba, leginkább egy nagy nyelvre hasonlít. Piros húsa vérszinü nedvet bocsát ki. Rágós és keseru, de a fiatalabb példányok finomabbak. Áztassuk be, hogypuhuljon, majd teljesen fozzük ót. Általában osszel fordul e!ö.
2. Polyporus sulphureus (gévogomba): 30-40 cm-es átmérot is eléro gomba. Élénk narancssárga-sergo szinbölsórgósbvrnóvá halványul. Sárgás húsa szivacsos. Nyártól kezdve általában kétsziku növényeken, leggyakrabban tölgyeken, örökzöldeken él.
3. Polyporus squamosus (pisztriegomöa): Gyakran telepesen megjeleno, 60 cm átméroju növény. Okkersárga színu, sörét mintázattól tarkított kalapja a parafára emlékeztet, alsó része fehér. Tavasztól oszig kétsziku fákon, különösen szilfán, bükkfán és platánon található. Fiatal gombát válasszunk és claposon fozzük meg!
4. Pleurotus ostreatus (laskagombaj: Telepesen éló gomb a. Sötét kékeszÖ Id színu, kagyló alakú kolapja 6-14 cm széles. Lemezei és gu-miszeru húsa fehér színu. Az év legnagyobb részében a kétsziku fákon található. ízletes gomba, szeleteljük fel, majd fozzük meg!
Könnyen szárad.
5. Armillaria mellea (gyurus tuskógomba): Soma foltos, sórgósborne színu kalapjának átméroje 3-15 cm. Fehér lemezét késobb barna föl ("o k tarkítja k. Feh ér h úsa és apó f uzószeru gyökerei vonnak. Tavasztól oszig kétsziku és tulevelu fokon, valamint fatönkökön él. Szeleteljük fel, majd fózzuk meg!
FÖLDÖN ÉLO GOMBÁK A földön élo gombák a talajon élnek. Sok fajtájuk van, némelyik NAGYON mérgezo.
6. Lycoperdon gigantea (óriás pöfeteg); Focilabdára hasonlító, maximum 30 cm átméroju gomba. Sima, fehér és börszerü, majd az ido múlásával egyre jobban elsárgul, és elérheti o 9 kg-os súlyt. Késo nyáron és osszel az erdoségekben és a füves területeken él. A fiatal, szivacsos, tiszta fehér húsú példányokat gyujtsük! Nagyon ízletes. Lassú tuzön fozve vagy kisütve fogyasszuk!
7. Cantharellus cibarius (sárga rókagomba}: Sárgataroek-ilfotu, tojássárgája színu, tölcsér formájú gom be. Átméroje 3-10 cm, jellegzetes, elágazó lemezei vannak. Nyártól kezdve fák, különösen a bükkfa alatt, csoportosan no. Nagyon ízletes, tlzcercnyi fozés utón fogyasz-szuk! Ne tévesszük össze o narancssárga pók-báiósgombávcf (Cortinarius speciosissimus)!
8. Craterellus cornucopioides^söíéíírcrrjö/-
tagomba): Szarv vagy tölcsér alakú gomba. Durva, kunkorodó, sötét barna, 3-8 cm átméroju kalapja, és sima, hosszúkás, szürke tönkje van. Osszel o kétsziku fákon, különösen o rölgy-erdokben él Alaposan fozzük vagy szárítsuk meg!
FIGYELEM!
A gomba kiváló élelem ugyan, de KIZÁRÓLAG akkor fogyasszuk, ha teljesen biztosan be tudtuk azonosítani.
Csiperkegomba: KERÜLJÜK, ha felvágáskor sárgássá színezodik [lásd sárguló csiperke)! Némelyik kifejletlen gombát nehéz felismerni, ezek könnyen összetéveszthetoek a halálos galócával.
1. Agaricus arvensis (erdészéit csiperke):Hasonlít a mezei csiperkére (A. compestris), kalapja azonban 15 cm átméroju. A fiatal gomba lemeze világos rózsaszín, majd késobb rózsaszínes barnára változik. Ugyanott fordul elo, ahol a mezei csiperke. Nyersen és fozve egyaránt fogyasztható.
2. Agaricus augustus (óriáscsiperke):Mintás, világosbarnás sapkájának átméroje 20 cm. A ff atal lemezek eleinte rózsaszínuek, késobb besötétednek. Gyurus tönkje van. Nyáron és osszel csoportosan található meg ez erdei tisztásokon. ízletes, ónizsiifatúgomba.
3. Agaricus campestris (mezei csiperke): Az idosebb példányokon eloforduló bámuló, maximum 10 cm átméroju, fehér kalap és a késobb sötétbarnára változó, rózsaszín lemezek a közismert termesztett változatra hasonlítanak. Osszel füves területeken gyakorir a fok közelében ritka. Nyersen és fozve egyaránt fogyasztható.
4. Agaricus silvicola (karcsú csiperke): Az erdöszéli csiperkére hasonlít, de erdoségekben, gyakran tulevelu fók környezetében él. Nyersen és fozve egyaránt fogyasztható.
5. Agaricus xanthoderma (sárguló csiperke): A többi csiperke fajtára hasonlít, de felsértve, összetörve sárgássá színezodik, tövénél pedig élénksárga színu. MÉRGES, fenolszagú gomba. Nyáron és osszel az erdoségekben, valamint a füves területeken egyaránt meg Található. KERÜLJÜK!
6. Lepiota procera (nagy özíóbgomba): Barnás, késobb sötét foltokkal tarkulá kalapjának átméroje 30 cm. Sárgás fehér lemezei és vékonytönkje van, az utóöbin kettos, fehér gyuru és barnás mintázat található. Nyáron ésosz-szel a kétsziku erdosegeknél és c füves tisztasokon él. Ize a mandulára vagy o paródiára hasonlít.
7. Coprinus comatus (gycpjas tintagombai: Hengeres kalapját fen érés vogyhalványóarno minta díszíti Lemezei eleinte fehérek, mojd rózsaszínessé változnak, végül fekete, tinta-szeru összevisszasággá állnak össze. Nyáron és tavasszal a nyílt füves területeken, csoportosan található meg. A fiatal, még világos lemezu gombákat gyújtsunk! He alkoholt iszunk mellé, MÉRGEZO)
8. Trieholoma nudunn (lile pereszkej: Halvány li lás, kékes kalapja idovel vörösesbarnára változik. Széle hullámos, átméroje 10 cm. Kékes lemezei és kékes, tömzsi, szolos tönkje van. Osztol c tél közepéig csoportosan cl c vegyes erdoségekben. ízletes, édes szagú gomba. Esetleg allergiás reakciót válthat ki.
9. Boletus edulis (ízletes vargánya): Barna-színu gomba, kalapjának átméroje 20 cm. Tönkje duzzadt, húsa fehér. Osszel, erdei tisztásokon található. A vargányáknak lemezek helyett szivacsszeru pórusrétege vagy tömloje van. A világ számos po n tjön él eh etö változata. Könnyen szárítható. Kerüljük rózsaszín vagy piros spórás változatait, hacsak nem azonosítottuk eket egyértelmuen/Némelyik mérgezoi
A GOMBA EGYÉB FELHASZNÁLÁSI LEHETOSÉGEI
- A taplógomba kiváló tüzeloanyag - ha egyszer meggyullad, órákon át parázslik.
- A nyírfatapló olyan kemény, hogy kést élesíthetünk vele, de feldarabolva parafa úszónak, tyúkszemtapasznak vagy gyújtósnak is használható.
- Az óriás pöfeteg sebekre alkalmazható, elzárja és enyhíti a vérzést.
- A fán élo gombák nagy mennyiségu csersavat tartalmaznak, ezért kiválóan alkalmasak az égési sebek kezelésére.
FIGYELEM!
MÉRGES GOMBÁK
A következo felsorolásban a legveszélyesebb gombafajok szerepelnek, de ezeken kívül még számos egyéb mérges gomba is létezik. NE fogyasszunk olyan gombát, amelyet nem tudunk egyértelmuen meghatározni! A galócák egyes fajtái a leggyakrabban halálos gombák közé tartoznak. Ezek tönkjének alján csészeszer ti képzodmény, bocskor található.
1. Amanita virosa (hegyes kalapú galóca): Teljesen fehér, nagy bocskorú gomba, amelyen foltos tönk és maximum 12 cm átméroju kalap ta ló Iható. Nyáron és osszel, erdoségekben található. Édes, émelyíto szagú, HALÁLOSAN mérges gomba. A fiatalabb példányok hasonlíthatnak a csiperkére.
2. Amanita phalloides (gyilkos galóca): 12 cm átméroju, zöld, olívazöiö színu kalapja, halvány tönkje, nagy bocskora, fehér lemezei és húsa van. Általában erdoségekben, különösen tölgy- és bükkerdökben él. Az összes gomba közül ez a LEGMÉRGEZÖBB.
3. Amanita pantherina (pórduegomba):Barnás színu, fehér pettyes kalapjának átméroje 8 cm. Lemezei fehérek. Tönkje alján 2-3 karikaszeru gyuru található. Erdoségekben, leginkább bükkerdökben él. Mérges, gyakran HALÁLT okozó gomba.
4. Amanita muscaria (íégyölögalóca):Jellegzetesen élénkpiros, maximum 22 cm átméroju kalapját fehér pettyek tarkítják. Tavasszal' általában fenyo- ésnyírfaerdökben található.
5. Entoloma sinnuatum (nagy döggomba): Fokó, szürkésfehér, erosen domború kalapjának átméroje maximum / 5 cm. Sárgás lemezei
lazacrózsaszínné változnak. Tömör, fehér húsa ételszagot, retekszagot vagy a keseru mandula szagát árasztja. A füves és erdos területeken, különösen a bükk- és töfgyerdokben, nyáron és osszel csoportosan él. Mérges, akár HALÁLOS is lehet Könnyen összetéveszthetoq csiperkegcm-bával, bóra tönkjér, nem találhatóak gyuruk.
6. Inocybe patouillardii (téglavörössusulyka): Szine eleinte fehéres, majd sárgósbarno lesz. 7cm átméroju kalapja gyakran bereped a pereménél. Fehéres lemezeiofajbarnává változnak.
MÉRGES GOMBÁK
Ha megtörik vagy megsérül, pirosas szinure változik. Kétsziku fák környezetében, különösen bükkerdókben él a nyer és az osz fofyomán.
Tönkjén ugyan nincs gyuru, fiatal példányút mégis könnyu összetéveszteni a csiperkével. HALÁLOSAN mérges! (c)
7. Paxillus involutus (begöngyöltszélu cölöpgomba): Egyszínu, sárgásbarna, bekunkoro-dottperemú kalapja 12 cm átméroju. Sárgásbarna lemezek és egyenes, voskos tönk jellemzi. Nagyon gyakori az erdoségekben, különösen o nyirerdokben forduf elo. HALÁLOS: NE tévesszük össze az eheto, sárgás színu gombákkal, pl. a rókagombával!
8. Cortinarius speciosissimus (naranesvörös pókhálósgomba): Vöröses vagy vörösesbarna gomba, lopos kalapjának átméroje 2-8 cm. a
Lemezei rozsdabarna színuek. Össze!, tulevelu
erdokben fordul elo. Nem gyakori, viszon t no- ^ .-x ,ú*4sÍMáL^+'ii *
gyón mérgezo. A kétsziku erdokben élor kissé halványabb szinu C. orelanus (mérges pókhá-lósgomba) szintén mérgezo. Minokét fojta retekszogot áraszt. Ne tévesszük össze oket a rókagomböval! HALÁLOSAK!
(Lásd még az eheto gombák ábrájánál o sárguló csiperkét)
MÉRGEZÉSI TÜNETEK A mérges gombák sokféle tünetet idéznek elo, amelyek közül a következnek többé-kevésbé tipikusak:
Gyilkos galóca/hegyes kalapú galóca: A gomba elfogyasztását követoen Iossan, 8-24 órán belül alakulnak ki a tünetek: hányás, hasmenés, túlzott szomjúság, izzodás és görcsök. Egy nap után látszólagos javulás következik be, amelyet ezen bon visszaesés követ Az esetek 90 százalékáoon 2-10 napon belül májdég-teienség következtében beáll a halál. Nincs ismert ellenszer.
Muszkarinmérgezés: Sok gomba okozhatja.
Hatása eltéro lehet, de az összes méreg az idegrendszert támadja.
A iégyölö galóca súlyos gyomor- és bélrendszeri zavart, önkívületet, élénk hollucinóciót, irányithatatlar izomrángást és görcsöl okoz, amelyet kómaszeru alvás követ. A beteg általában felépül. A téglavörös susulyka és rokonai szédülést, vakságot, izzadást okoznak.
A testhomérséklet erosen lecsökken, a pupillák kitágulnak. Ezt legrosszabb esetben önkívület és halál követi.
ÉSZAKI ÉS ÉSZAKI-SARKI NÖVÉNYEK
Az itt felsorolt szívós északi sarki növényeken kívül számos mérsékelt égövi faj is megjelenik az északi területeken a nyári évszak idején.
1. Vörös lucfenyo ÍPicea rubens): A 23 m-es magasságot is eléro fosötét-1/agy sárgászöld túleveleket és mindenhol szorös ágakar növeszt. Kérge durva és sötét, tobozai lelógnak. Eszak-Amerika szárazabb területein jellemzo. A fiatalabb hajtások nyersen és fozve egyaráni fogyaszthatóak. A tulevelekból készítsünk teát, a háncsot pedig fozzük meg!
2. Fekete lucfenyo (Picea mariana): A vörös fucnál alacsonyabb, rövidebb tulevelu fa. Észak-Amerika nedvesebb területein éi. Észak-A mer lkában, valamint Európa és Ázsió északi részéin számos hasonló faj található. Minden részét a vörös lucfenyoéhez hasonlóan hasznosítsuk!
3. Labradoritea vagy grönlandi molyuzoíLe-
tíurn groenlandicum): Átlagosan 30-90 cm mogas, illatos örökzöld cserje, amelyre felül fényes, alul fehéres vagy szorös, begörbült élu, keskeny levelek és öt sziromból álló virágok jellemzoek. Észak-Amer/kában található. Leveleibol regeneráló teát készíthetünk.
4. Sarki fuz (Salix): 30-60cm-es, kusza, tundrán élo cserje. Kerek levelei felül fényesek. Sör ga borkát hoz. Tavaszi hajtásai, levelei, háncsa és fiatal, hámozott gyökere egyaránt fogyasztható. Levelei 7- 10-szer több C-vitamint tartalmaznak, minta narancs.
5. Páfrány: Nyáron ez északi erdoségek nedves részein és a tundrán egyaránt elofordul. Csak a fiatal ágvégeket fogyasszuk, a csúcstól számítva maximum 15 cm-ig! Távolítsuk el róluk oz összes szort! A legjobb, ha párofvo készítjük el.
6. Törpeszeder (Rubus chamaemorus): Ritkán haladja meg a 30 cm-es magasságot A sze-öerszerü növényre tenyér formájú levelek, fehér virágok és a növény tetején termo bogyok jellemzoek. A rózsaszín bogyók érés közben e/o-ször narancssárgává, majd borostyanszinüvé változnak. Nyersen fogyaszthatóak
7. Lazacszeder (Rubus spectabílis): Kisméretu vadmálnára hasonlító, tüske nélküli növény. Háromkaréjos leveleket, lilósvörös virágokat és lédús, vörös vagy sárga, nyersen is fogyasztható bogyókat hoz. Észok-Amerikában, illetve - oz jíóöb/ idoben - Európo egyes részein fordul elo.
8. Medveszolo (Arctosiaphylos uvaursi): Az északi sarkvidéken é/o, alacsony, kusza fa, amelyen bunkósbot formájú, örökzöld, borszeru levelek és rózsaszín vagy fehér virágok nonek. Fürtökben fehér bogyókat terem, amelyek fozés után fogyaszthetóak.
9. Izlandi zuzmó (Cetraria islandica): Csomósán nö: bor szeru, szürkészöld vagy barnás, maximum Wcm-es telepet formál. A telep sok fuszá! formájú ágból áll. Néhány órára áztassuk be, majd alaposan fozzük meg!
10. Rénszarvaszuzmó (Cladonia rangiferina): 5-10 cm-es, gyakran nagy csoportokban élo zuzmó. Törzse üreges, kerek és szürkés színu. Ágai agancsra hasonlítanak. Néhány órára áztassuk be, majd alaposan fozzük meg!
11. Umbillicaria zuzmófajok (Umbillicaria): Kerek, hólyagszeru, szürkés vagy barnás hajtásokat hozó zuzmók, középen található száruk segítségével kövekre tapadva élnek. Némelyik szemölcsszeru és kavics formájú, mások simák. Nagyon táplálóok, néhány órára áztassuk be, majd alaposan fozzük meg oket!
A zuzmó nem csak a sarki területeken fontos tápláléka a túlélonek, arrafelé viszont alapveto fontosságú, mert minden bizonnyal táplálóbb, mint bármelyik északi-sarki növény. Sok felfedezo hosszú ideig az Umbillicaria zuzmófajokon élt. Legyünk azonban óvatosak! Keseru savtartalmuk miatt fájdalmas irritációt okozhatnak, ha nyersen fogyasztjuk oket. A savat semlegesíthetjük, ha egy éjszakán át vízben áztatjuk a zuzmót, majd alaposan megfozzük! Aki a ropogós ételeket szereti, ezután még meg is piríthatja oket Ha sikerült elejtenünk egy rénszarvast, együk meg a gyomrában található, megerjedt zuzmót! A zuzmó könnyen emésztheto, az eszkimók igazi ínyencségnek tartják.
A sivatagi túlélés a víz függvénye. Az élelemként szolgáló növények elott tanuljuk meg felismerni a víztartalmú fákat és kaktuszokat! Ha nincs vizünk, ne is együnk, mert az emésztés tovább csökkenti a test folyadéktartalékát, felgyorsítva a kiszáradást
SIVATAGI NÖVÉNYEK
1. Hordókaktuszfélék (ferocactus): Átlagoson 1,2 m magos, észak-amerikai kaktusz. Több mint egy liter iható folyadékot, néha keseru, tejszerü levet tartalmaz. Ez is kivételt képez o tejszeru nedvet termelo növényekre vonatkozó tilalom alól. Vágjuk ie a tetejét; majd törjük össze belso húsát, ezután igyuk meg az összegyulo (evet - de csak vészhelyzetben!
2. Fügekaktuszfélék(Opuntia): Vastag, egymás mellett lévo, párnaszeru levelek, sárga vagy vörös virág és tojás alakú, puha termés jellemzi oket. A meghámozott termés nyersen is fogyasztható. Gyenge,. fioto( leveleiket hámozzuk, mejd fozzük meg! Vágjuk le a tüskéiket! Magjukat pirítsuk meg és készítsünk belole üsztet! A törzset csapoljuk meg, hogy vizet nyerjünk belole! Ezek az Észak-Amerikából eredo növények ma már számos sivatagi területen megtalálhatóak. Nagyon szúrósak, ezért óvatoson érjünk hozzájuk!Afrikában ne tévesszük össze oket o kutyatejjel! A fügekak-tuszfélék a kutyatejtol eltéroen nem tartalmaznak tejszeru nedvet
3. Dögvirágfélék (Stapelia): Néhány változatuk Afrika déli és trópusi területein él. Nagy, furcsa külsejü növények, törzsük alacsony és pozsgás. Jellegzetes, csillag alakú, virágos, tüskés levelek ágaznak el belolük. A virágokat vastag, kusza szor fedheti. A kifejlett növények rothadó húsra emlékezteto, mással össze nem tévesztheto szerkor bocsátanak ki, amelyet felismerni nem túl kellemes, viszont sok átsegíthet. A szárat csapoljuk meg, hogy vizet nyerjünk belole!
4. Agávéfélék (Agave): Vastag, borszerü, tüskés, szúrós hegyu levélrozettájukból nagyon hosszú, oszlopos szór no ki. A még nem virágzó szár fozés utón fogyasztható. Afrikában, Ázsiában, Dél-Európában, Mexikóban, az Egyesült Államok déli részén, vclamtnt a Karibtérség egyes részem találhatóak. A nedves trópusi területeken éppúgy megélnek, mint a sivatagban.
5. Tökfélék (Cucurbitaceae): A Kalahón-siva-rogbon, a Szaharában, valamint attól keletre, egészen Indiáig megtalálhatóak, máshová telepítés útján kerültek. A narancs méretu gyümölcsöt termo, kasza növények a szolore hasonlítanak. Éretlen leveleiket fozéssel tehetjük könnyebben fogyaszthatóvá! Magjukat pörköljük, fiatal leveleiket pedig fozzük meg! Virágjaikat nyersen is fogyaszthatjuk, szárukat és hajtásaikat akár rágcsálhatjuk is, hogy kinyerjük belolük a vizet!
6. Datolyapálmafélék (Pboenix): Indiától Észak-Afrikáig megtalálhatóak - máshová telepítés útján kerültek. Vízhez közel, vadon élnek. Magas, vékony pálmák, maximum 4 m hosszú levelekkel koronázva. A pálma termése és haj-tása nyersen is fogyasztható, fiatal leveleit viszont fozzük meg. A törzsben található nedv cukorban gazdag, akár le is párolhatjuk.
7. Majomkenyérfafélék(Adansonia):>4fr/fró-tól Ausztráliáig megtalálható, mogas, duzzadt, erosen barázdált törzsu fák. Egy felnott fa törzsén ek á tméröje elérh éti a 9 m-t is. Csapoljuk meg a gyökeret, hogy vizet nyerjünk belole! 10-20 cm hosszú, pépes gyümölcsük és magjuk nyersen is fogyasztható, fiatal, puha leveleiket fozzük meg!
8. Akácfélék (Acatia): Afrikától Ausztrália északi részéig nagy számban fordulnak elo. Számos fajtájuk von, de mindegyik tüskés, bozótos, közepes méretu fa. Nagyon apró leveleket hoznak. Viráguk általában (fajtától függoen) fehér, rózsaszín vagy sárga, és oprófl cmes), gömbölyu fejecskevirágzatot formáz. Gyökerük megcsap olcsóval vizet nyerh etünk. Magjukat pirítsuk meg, fiatal leveleiket és hajtásaikat fozéssel tehetjük fogyaszthatóvá.
9. Szentjánoskenyérfa (Ceratonia siliqua): A Földközi-tenger környéki sivatagos területeken és a Szaharától Arábián keresztül egészen in-diáig megtalálható. Máltán szinte ez az egyetlen fafajta. Magassága elérheti a 15 m-t Fényes örökzöld levelei párokban, száranként kettesével vagy h ár masává l helyezkedn Qk e! Apró, piros virágaiból lapos, borszerü maghüvely alakul ki, amely édes, tápláló belet tartalmaz - ezt nyersen is fogyaszthatjuk. Kemény, barna magját zúzzuk össze és készítsünk belole zabkását! Azért hívjak szentjánoskenyérfának, mert állítólag Szent János ennek a fának a magjával táplálkozott, amikor a pusztaságban élt.
A trópusokon boségesen található eheto növény, de amíg nem ismerjük meg oket, jobb, ha eleinte pálmát, bambuszt és az ismertebb gyümölcsöket fogyasztjuk!
TRÓPUSI NÖVÉNYEK
1. Szágópálma (Metroxylon): Délkelet-Ázsic párós, alacsonyon fekvo területein oshonos, máshova telepítéssel került Közepes magasságú, Wm-csfo, tüskés törzse, valaminthosz-szú, törékeny és íves levelei vannok. Törzsének keményítoben gazdag, dús belseje szegót tartalmaz.
2. Nipa- vagy mangrovepálma [Nipa fru-ticans): 6 m-es magasságot is e/éro növény, pófrányszeru levele "törzset ' alkotva csoportosul és burjánzik a to körül. Délke let-Ázsia sós vizu folyótorkolatainál él. Cukros nedvben gazdag. ízletes gyümölcsöt és eheto "káposztát" (ág végi hajtást] terem.
3. Banán vagy pizáng (MusaM trópusi területeken mindenütt elterjedt, 3-10 m magos fa, amelynek nagyon nagy, fuszál alakú, általában hasított, világoszöld levelei vannak. A pizáng kemény gyümölcse csak fozve fogyasztható. Ez a puha változatnál több keményítot viszont kevesebb cukrot tartalmaz. Rügyeit, hajtásai végét fiatal szárát és gyökerének belso részét éppúgy fogyaszthatjuk, mint a gyümölcsét
4. Cukorpálma (Arenga pirnara vagy A. Sacehi-fera): 12-20 m-es fa. Durva, bordázott törzsét viszonylag egyenes, szágószerü levelek és sárga, ágszeru gyümölcsös részek koronázzák. Malajziában és Indonéziában vadon terem. Cukortartalmának kinyeréséhez gyujtsükösz-sze nedvét, majd pároíjuk le, hegy csok suru szirup maradjon!
5. Nád pálma (Calamus): Eros kúszónövény, a levelei középso erezetén lévo horogszerú nyúlvány segítségével kapaszkodik a fákra. Ázsia trópusain jellemzo. Meg duzzadt törzse, magja és hajtásainak csúcsa eheto, gyökerébol kiváló kötél készítheto.
6. Halfarokpálma(Carycta): Árkosán Wm-es növény. Simo, gyurus törzse és sok ovófis vegy Voiakú levélkébol álló, hosszú, lehajló levelei vannak. Ázsia trópusain számos hasonló fajta él. Gyümölcsét ne együk meg!
7. Kókuszpálma (Cocos nucifera): Ez a több mint 30 m-es fa minden nedves trópusi területen elofordul. Levelei tövérol nagy fürtökben lóg le a kókuszdió. A szálas kókuszdiót nagy, sima héj borítja. A dió hajtása, teje és húsa egyaránt fogyasztható. A tápláló lébol lepárlással akár cukrot is nyerhetünk.
A fentiek csak példák a sok trópusi pálmafajtára. Létezik még:
- Tobago vagy popunhapálma (Guílíelma vagy Bactris utilis): Amerikában élo pálma, vékony törzsét váltakozó, sötét vagy világos tüskék tarkítják. Piros vagy sárga gyümölcsét fozzük vagy pirítsuk meg!
- Mustpálma ÍJessenia ésOemocarpus): Brazíliában és Guyanában élo növény. Apró,
2 cm-es gyümölcsöket terem. Húsát és magjának belét egyaránt fogyaszthatjuk.
- Oszloppálma (Euterpe oieraccea): Dél-amerikai trópusokon élo növény a mocsaros területeket, különösen az áradó folyók partjait kedveli. Eheto gyümölcsének puha, lila húsa van.
A pálmák többségénél a levél koronával körülvett vagy a levél szárának tövével védett hajtások ehetoek, de a túl keserueket ne fogyasszuk! Kerüljük az egyértelmuen nem azonosított gyümölcsöket, ugyanis - különösen a Távol-Keleten - némelyik heves fájdalmakat kiváltó kristályos anyagot tartalmaz.
B. Papaya (Carica papaya): Alacsony, 2-6m-es, puha, üreges törzsú fa. Nagy. sötétzöld, diny-nyeszeru gyümölcse az érés során sárgává vogy narancsszínuvé változik. Minden nedves trópus/ területen megtalálható. Nyersen fogyasztható gyümölcse enyhíti a gyomorbántolmakot. Fiatal levelei, virágai és törzse fozve fogyasztható. Fozés közben a vizet legalább egyszer cseréljük ki! Bár kiválóan megpuhitja a kemény inas húst, ügyeljünk rá, hogy az éretlen gyümölcs tejszerü nedve ne kerüljön a szemünkbe!
1. Moringa (Moringa oleifera): Maximum 10 m magos fa. Apró, ovális leve fecskék, sór-gásfehér virágok és 25-38 cm-es, keskeny, háromoldalú maghüvelyek teremnek rajta. Kelet-Afrikábon és Dél-Ázsióban vadon él, de már másfelé is megtalálható. Levelei és fiatal termése nyersen és fozve egyaránt fogyasztható. Az idosebb hüvelyeket szeleteljük fel és fozzük meg o zöldbabhoz hasonlóan! Gyökerét o tormához hasonlóan ízesítésre használjuk! Leveleinek és gyökerének kisajtolt leve segít a gyulladások kezelésében.
2. Mangófa (Mangifera indics): Közepesvagy nagyméretu örökzöld Fa, szinte az összes nedves területen megtalálható. Sötétzöld levelei fürtökben helyezkednek el. Ovális, 7,5-13 cm-es gyümölcse az érés során zöldrol narancssárgára változik. A nyersen fogyasztható termés egy darab hosszú, lapos magot tartalmaz A mangó levelei allergiás reakciót válthatnak ki az erre érzékenyeknél.
3. Cukoralma (Annona squamosa): 5-on?-e5 fa, ovális vagy lándzsa alakú leveleket és Th iiomszerü virágokat hoz. Sokrészes, szürkés-zöld gyümölcse illatos, húsos és gömbölyu. Az Újvilág trópusairól származik, napjainkban viszont szinte mindenhol fellelheto. Szintén fogyasztható rokonai[ a csirimoja (A. cheri molaj és az ökörsziv (A. reticulata) Közép- és Dél-Amerikában teremnek.
4. Savanyúalma (Annona rnuricata): Hason-ióon eIterjedt, 12 m-es növény. Nagy, avokádó alakú, zöld, börszeru gyümölcsöt terem, amelynek súlya o 2 kg-otis elérheti. Frissíto, savanyú ize van.
5. Fügefclék (Ficus): A trópusi és szubtrópusi területeken számos változatuk el, de néhány fajta még a sivatagban is fellelheto. Tómasztögyökerekes, kusza fák. Örökzöld., tonél kerek leveleket hoznak. Nyersen fogyasztható, körte alakú gyümölcsük közvetlenül az ágon terem. Kerüljük a kemény fás vagy ingerlo szorökkel borított változatokat!
6. Kenvérfafélék (Artocarpus): 15-20 m-es fafajiak. Nagy, mélyen koréjos, felül fényes leveleket hoznak. Tejszeru /evük ésszemölcsös boru gyümölcsük van. A trópusok ncgy részén megtalálhatóak. Keményítoben gazdag gyümölcsüket nyersen fogyasszuk, miután a bort lekapartuk és a keményebb, belso részt eltávolitottukl
7. Buzfa (Sterculia): Közép- és Dél-Ameríká-ban, illetve o Trópusokon máshol is megtalál -ható. Nagy, maximum 30m-es fa. Támasztógyöke re és tenyér alakú levele von. Gyümölcse fekete, föfdimogyorószerü magokai tanai mezo hüvelyekbol áll. A magokat nyersen fegyasz-5zuk, miutón eltávolítottak róluk az ingerlo szoröket.
8. Bengálibirs(Aeg!e marmelos):2,5-4,5m-es fo. Suru, tüskés hajtások és kerek, sárgás vagy szürkés, akár 10 cm átméroju termések jellemzik. A Himalája egyes részein, Indiában és Burmában él. A citrusfélék rokona. C-vito-minban igen gazdag gyümölcse nyersen fogyasztható.
9. Lenfa vagy szalamanderfa (Antidesma): 10-13 m magas örökzöld cserje. Fénylo, 15 cm-es leveleket hoz. Délkelet-Ázsic erdoiben ét. Húsos, sokmagú, ribizliszerú gyümölcseinek átméroje kb. 1 cm. A zöld gyümölcsök az érés során fehérré, vörössé, végül feketévé változnak. Nyersen is fogyasztható, de jobb, ha gyümölcs-kocsonyát készítünk belole.
Az elsodleges dzsungelben a gyümölcsök általában a lombozatban találhatóak, vagyis csak úgy tudjuk elérni oket, ha felmászunk értük, vagy kivágjuk a fát. (A más részeken növo gyümölcs is értékes táplálék lehet persze.) Sokkal könnyebben elérheto viszont a szoloszeru nádpálma: miután belevágtunk, húzzuk le a fenti részeit, hogy eférjük a tetején lévo hajtásokat! Hámozzuk le a külso burkot kb. 2 m hosszan, majd daraboljuk fel a hajtást és pirítsuk meg parázson! Némelyik belseje nagyon ízletes lehet annak ellenére, hogy kicsit keseru az íze.
1. Fehér bazclla vagy parajrcpkény [Basella alba]: Kúszó, szóloszeru növény amelyre vastag, kerek, ovális vagy szív alakú, zöld és lilós-vörös árnyalataiban pompázó levelek és húsos, diós virágok jellemzoek. Napjainkban o legtöbb trópusi területen meg toló! botó. Vitaminokban gazdag, fiatat levelét és szárát fozés után fogyasszuk!
2. Indiai tamarindusfa ÍTamarindus inriica): Suru, ágas, 25 m-es fa. Sok /eveheskéböl állá, örökzöld leveleket, és tomposórgo színu, vöröses csíkokkal tarkított virágokat hoz. Barna maghüvelyének C-vitaminban gazdag belseje nyersen fogyasztható. Magját és fiatal leveleit zöldségként használjuk, kérgét meghámozva rágcsáljuk!Móra sokfelé megtolható.
3. Szarnyasbab vagy -borsó ÍPsophocarpjs): Az ázsiai trópusokon élo kúszónövény. Lándzsa alakú levél, kékes virág és 20 cm-es, négyrészes, barázdált hüvelytermés jellemzi. A ftatal hüvelyeket fozzük meg kissel Izük a babérra hasonlít. A fiatalabb magok a borsóra emlékeztetnek. Az idosebb magokat süssük megi A spenótízu, fiatal leveleket nyersen fogyasszuk! A vastagabb gyökereket (amelyek több fehérjét tartalmaznak, minta burgonya vagyamani-óka) nyersen, vagya burgonyához hasonlóan fozve, kisütve\ megsütve és pirítva egyaránt fogyaszthatjuk.
4. Jamszbab (Pachyrrhizus es Spherostylis): Szabálytalan, háromrészes leveleket hozó kúszónövény. Bütykös, pasztinákszeru gyökere van. A trópusok nagy részén elofordul. Eheto gumói ropogósak, édesek, lédúsak és öióizöek. Magjai nyersen or tál masak, ezért mindig alaposan fozzük meg oket!
5. Földi- vagy amerikai mogyoró (Arachís hypogaea): Nem valódi (csont)héjas, termése a föld alatt érik. Apró cserje, gömbölyu ovális levelei és sárga virágai vannak. Szárai redos hüvelyekben végzodnek. A mogyoró nagyon tápláló, és hosszú ideig eláll. Napjainkban a lég töb b trópusi és szu b trópusi területen megtelo (ha tó.
6. Kasszava vagy manióka(Manihotesculenta): A trópusokon mindenhol megtalálható. Kiszáradt földben az 5 m-es magasságot is elérheti. Törzse bütykös. Hosszú szárú levele 5-9 kisebb levélkében végzodik. Vasrag gumós gyökere nyersen fogyasztva halálosan mérgezo, ezért meg kell fozni! Sokáig eláll, különösen, no lisztté zúzzuk.
7. Búnkóliíiom: 2-5 nrt magos, árnyékkedvelo bekor. Borszeru, fényes, örvös, néha vöröses színu leveleket hoz. Érett bogyói pirosak. Napjainkban a trópusi területeken, különösen a Csen-de5-óceán szigetein elterjedt. Keményítoben gazdag, húsos gyökeret fozés utón fogyasszuki
8. Taró (Colocasia): A nedves talajú trópusok minden részén eloforduló növény, legfeljebb 15 m-es magasságot ér el. Nagy igen hosszú szárú, szív vagy ny/l alakú levelei o gyökérbol erednek. Narancsszínu, sárga virágokat hoz. Gyökérgumójának ize a burgonyáéra hasonlít nyersen fogyasztva azonban ártalmasr ezért meg keli foznünk!
A trópusi erdokben a gyujtögetés legkiválóbb helyszíne a folyók és patakok partja. Mindenhol, ahol a nap eléri a dzsungel talaját, suru növényzet alakul ki, a növények mégis a folyóparton fejlodnek a legjobban, mert az a legtisztább terület.
Ha hegyet nászunk, ne mulasszunk el lenézni az alattunk elterülo dzsungel lombozatára! A legjobb rálátást azok a területek biztosítják, ahol a száraz faágak leestek, megtisztítva a területet. A lombkoronában észrevehetonk pálmát és más fogyasztásra alkalmas növényt is. Ilyenkor jegyezzük meg a helyüket, majd szükség esetén vágjuk ki oket. A fák jelentos mennyiségu élelmet biztosítanak.
Ha legyengültünk és híján vagyunk az élelemnek, ne fárasszuk magunkat azzal, hogy megpróbálunk kidönteni egy fát! Ez túl sok energiát igényel, és valószínuleg könnyebben megszerezheto élelem is a rendelkezésünkre áll.
Csak annyi táplálékot szedjünk össze, amennyire szükségünk van, trópusi körülmények között ugyanis gyorsan meg fog romlani! Az élelmet hagyjuk a termo fán amíg szükségünk nem lesz rá, és inkább frissen fogyasszuk!
1. Víziparéj (Ipomoea aquatica): VHcgoszötd levelu és fehér virágú kúszónövény, lebego növényként általában az édesvízben, leginkább Délkelet-Ázsióban él. Öregebb szára rostos, szálas, de fiatal leveleit és hajtásait felforralva fogyaszthatjuk!
2. Lótusz (Nelumbium nucifera): Hosszú nyelu, borong alakú, kékeszöld, vízbol kiálló levelu, rózsaszín, fehér vagy sárga virágú vízinövény. Fiatal levelei és hámozott szóra fozve fogyasztandó. A gyökértörzset és az érett magokat fozve vagy sütve fogyasszuk, de oz utóbbi keseru csíráit elobb távolítsuk d!Leginkább Ázsiában, valamint Afrika és Észak-Amerika egyes részein éi
3. Tündérrózsafélék (Nymphaea): A trópusi Afrika, India és Ázsia tavaiban, folyáiban és petákjaiban élnek, de néhány mérsékelt égövi területen is elofordulnak. Szív alakú leveleik a viz felszínén lebegnek. Nagy, keményítoben gazdag gumójukat és szárukat fozve fogyaszszak! Magjuk keseru, de tápláló.
4. Jamszgyökérfélék (Diosco^ea): Mind a trópusi, mind a szubtrópusi területek világos erdeiben és tisztásain, íöbó változatban elofordulnak. Kúszó, szo foszer ü szár jellemzi oket Némelyik fajta eheto, gumós léggyökereket növeszt amelyek a felszín alatti gyökérhez vezetnek. Ha a jomszot szárazon tartjuk, so-káig eláll. Némelyik vadjamsz nyersen mérgezo: a biztonság kedvéért MINDIG fozzük meg (hámozzuk, majd fozzük meg, végül zúzzuk össze a gumókat)l
5. Rizsfélék (Oryza, Észak-AmerikábonZ\zar\'\d): A 90-120 cm-es magasságú, vastag szárú fufélék, a trópusokon és számos mérsékelt égövi területen is elterjedtek. Csépeljük, majd rostáljuk a magot (hogy el távolítsuk a durva, szorös héjot), aztán fozzük és pirítsuk meg, végül a tárolás miatt zúzzuk össze lisztté!
6. Cükornádfélék (Saccharum): A trópusokon mindenhol termesztik oket, de helyenként vadon is elofordul Közönséges, magas, illatos, vastag szárú fü félék. Az édes ié kinyerése érdekében rágcsáljuk nyersen a nádrészt!
7. Kölesfélék (Panicum, pennisetum sfb.): Trópusi gabona, ameiy néha szárazabb vidékeken is megtalálható. 1-2 m magas fufélék, kolbász formájú mag fejet hoznak, ezekmérete megegyezik a mustármagéval. Zúzzuk ösz-sze o magokat fozéskor használható lisztté, vagy készítsünk belotök zabkását!
8. Bambusz: A legtöbb nedves vidéken eloforduló, ónási füféte. Gyorsan növo, fia tol hajtásai a növény Tövénél találhatóak. Hasítsuk fe! a kemény külso burkot és a spárgához hasonlóan fozzük meg!A virágzó bambusz magja szintén eheto. A bambusz számtalan módon hasznosítható: egyaránt alkalmas építoanyagnak, tutajkészítésre, fozoedénynek esélyemnek. Gyujtésekor legyünk óvatosak, mert némelyik novén y erosen megfeszül, ezért dara be kra törhet vagy ostorszijkén t megüthet minket.
Az itt ábrázolt növényeken kívül számos más faj is létezik, amelyeket hasonló, termesztett változatukról ismerhetünk fel. Ilyen a Dél-Amerika trópusi részein található avokádó (Persea amerieana), számos állat (köztük a jaguár!) kedvenc elesége. Idetartozik még a Brazíliában Oshonos cha-yote (Sech/i/rr? eduie), valamint az indo-maláj térségben és Kínában kb. 60 fajt számláló citrusfélék családja is, amelynek néhány tagja nagyon magasan is megterem. VIGYÁZZUNK! A sztrichninfa gyümölcse a narancsra hasonlít, de HALÁLOSÁN MÉRGEZO!
A trópusokon általában sok növény közül választhatunk, ezért ragaszkodjunk azokhoz, amelyeket felismerünk - amelyekrol tudjuk, hogy biztonságosak. Ha mégis ismeretlen növényt kell megennünk, kis meny-nyiségen végezzük el a fogyaszthatósági vizsgálatot!
lábbiak olyan eheto növények, ame-rc a túlélési helyzetben eséllyel találunk. A leírt elkészítési mód mellett idegyik fogyasztható.
ÁLMÁK
orpálma vagy Palmira-pálma (Borassus
labellifer):^ datolyapálmára hasonlító, éppúgy legyezo alakú leveleket növeszto növény a trópusi Afrika, Dél-India és Burma egyes részein él. A háromrészes dió belseje eheto. Nedve kellemes ital. Cukros levét virágos részeinek megcsapolásával nyerjük ki!
Törpepálma (Serenoa repens): Az Egyesült Állomoktól Közép-Amerikáig, homokos talajon található meg. Az átlagosan 1-2 m-es növény hosszú, merev, legyezo formájú levélcsoportokat fehér virág fürtöket hoz, és hosz-szúkós, fekete gyümölcsöt terem. Hajtása (páimasziv) nyersen és fozve egyaránt fogyasztható.
Pálmaliliomfélék (Yueca): Számos fajtájuk él az Egyesült Államok és Közép-Amerika közötti homokos talajon. Örökzöld, fás szárú növények. Merev, kardszeru leveleik a szárról vagy fürtökben a tetejükrol nonek ki. Hatszír-ma, fehér viráguk és hosszúkás, uborka szeru gyümölcsük érett húsa nyersen és fozve fogyasztható.
DIÓK
Brazil diófa vagy paradiófa (Berthol'etís excelsa): Dél-Amerika trópusi vidékeinek száraz talaján és erdeiben elterjedt növény. 30-40 m magas, levelei hosszúak, görbült széiuek és oválisak, virágai sárgák. Edény alakú, fedeles magtokja 15-30 eheto diót tartalmaz. Ugyanezen a területen é! a fazékfa (Lecythls urnigero), amelynek diói hasonió magtokban érnek, és hasonlóan Ízletesek.
Kesudió (Anacardiurr. oecidentale): Észak-A meri ka északkeleti részén oshonos növény (cserje vagy fa], minden trópusi területen megtalálható. Örökzöld, széles, ovális, borszeru, szembetunoen erezett, átellenes, párokban elhelyezkedo levelek és rózsaszínes sárga virágok jellemzoek rá. Csak o lándzsa aiakúr vöröses, húsos termésszárak végén termo diót együk meg! Fogyasztása hámezás és fozés nélkül ártalmas. A fozés során keletkezo füst vagy goz vakságot okozhat, erre fokozottan ügyeljünk!
Indiai mandula (Terminalia catappa): Szinte ez összes trópusi terület cserjés-bozótos, víz-parti részein megtalálható növény. Nagyon nagy, börszeru, bunkósbot formájú levelek jellemzik. A felnott fa eféri a 10 m-t. A fiatalabb növényeken jellegzetes, vízszintes ág-gyuru van. A nehezen eheto diók szálas, vastag, zöld, húsos héjban, az ógok végén, fürtökben helyezkednek el.
Queenslandi dió (Macadamia ternifolia): Ausztrália északkeleti részén élo, 12 m-es fa. Több keskeny, lándzsa alokú levelet hoz. Zöld héjban éro kerek diói fürtökben teremnek.
GYÜMÖLCSÖK
Guajávafa (Psidium guajava): Közép- és Dél-Amerikábon oshonos növény, meshove honosítás útján került. Alacsony, görcsös fa, maximum 10 m magos. Könnyen lehúzható, világosbarna kérge, ovális, párokban elhelyezkedo (alul meglehetosen szorös) levelei, fehér virágai és nagy, vadolmaszeru, világossárga gyümölcsei vannak. A gyümölcs húsa a fehérestol q rózsaszínuig változhat krémes, és magokot tortalmaz. C-vitaminban gazdag növény, nyersen vagy fozve fogyasszuk!
Datolyaszilvafélék (Diospyros): Ázsia keleti és az Egyesült Államok déli részeinek pusztós területein, valamint a meleg mérsékelt övi száraz erdokben élnek, máshova telepítéssel kerültek. A 20 m-es magasságot is elérhetik. Apró (néha begöndörödöttl lándzsa alakú, Cvitaminban gazdag leveleikbol kiváló tea készítheto. Kerek, sárga, vörös, lilásszínu,paradicsom alakú, 5-7,5 cm-s gyümölcseiket nyersen vagy megfozve fogyasszuk!
Rambután (Nepheiium laopaceürn)- Délkelet-Ázsia egyes részeinek erdoségében élo bokros, sötétbarna kérgü növény, a 20 m-es magassegot is elérheti. Számos apró, zöld levele esket és kiest, zöldes virágot hoz. Kisméretu, fürtökben növo, puha tüskés, szorösnek tuno gyümölcse pirossá válik az érés után. C-vitc-minban gazdag, húsos, fehér belsejét nyersen fogyasszuk, de magját ne együk meg! Ugyanezeken a területeken él a puiaszán (N. mutabile) nevu, kisméretu fa, amely hoson-lócn jó, tompa tüskés, sárgás húsú gyümölcsöt terem.
Durian (Durio zibethinus]: 40m-es fa, Malajziában és Borneón oshonos, de nagy fera/efe-ken elterjesztették Délkelet-Ázsióban is. Hoszszú, lándzsa alakú, bronz és clivazöld közti árnyalatokban pompázó levelei és nagy, tüskés felszíná jellegzetes, sárga gyümölcsei tannak. Krémszínu húsa (nem magja) rossz szagú, viszont ízletes.
Malájalma vagy maiakkal jambóza ÍSyzy-gium r.alaceensis): 15 m magas növény. Fényes, széles, lándzsa alakú leveket és élénk rózsaszín, fürtös virágokat hoz. Apró, 5 cm-es, almaszeru gyümölcse rózsái Ható. Nyersen fogyasszuk!
Vízi jambóza vagy vizes alma (S. aauejm]: Hasonló növény, de sárgás vagy fehér, körte alakú gyümölcse barackizu. Mindkét fajta Molojzio ösereidben és bozótos-cserjés vidékein oshonos, de sok más területre is betelepítették oket
Csillaggyümölcs vagy karambola (Averrhoa cararr.bola): Az indonéz erdoségekben élo, alacsony, átlagosan Sm-es fa, amely sok viíógoszöld, kicsi, lándzsa alakú levelet és fürtökben apró, fehéres rózsaszín virágot hoz. Sárga, bordás termése 7,5-12,5 cm hosszú. Nyersen fogyasszuk, idonként savanyú leheti
Mangosztán (Garcinia mangostana):Uéfóe/et-Ázsia erdoiben élo novér?)/, 12 m magas. Hosz-szú, börszeru, sötétzöld, párosán elhelyezkedo levelek, nagy, sárga és lila virágok, valamint kerek, paradicsomszerü, ülásbarna gyümölcsök jellemzik. Gyümölcsének ot szelvénybol álló belso húsát nyersen fogyasszukI Sok fajtája létezik. Maracuja vagy golgotavirág (Passiflora etíu-
lís): Brazíliában oshonos kúszónövény, máshova telepítés útján került. Hosszú szara, hc-romkaréjos levelei, jellegzetes, kacsszerü, fehér és lila virágai, sokmagú, savanyú húsú, lila gyümölcsei vannak. Több eheto maracuja-faj él Amerika trópusi részein is. Nagy termésu kenyérfa vagy dzsekfrút (Ar-
tocarpus heterophyllus): India déli részérol származó, napjainkban foleg Délkeíet-Ázsta számos területén megtalálható növény. A többi kenyérfa félére hasonlít. 25 m magas fa, sötétzöld, borszeru, tompán ovális levelei és maximum 32 kg súlyú, hatalmas, szemölcsös gyümölcsét vannak. A gyümölcs nyersen is fogyasztható, de jobb, ha megfozzük! Magjait pirítsuk meg!
ZÖLDSÉGFÉLÉK
Okra- vagy gombófélék (Abeimosehus): Számos fajtájuk létezik. Bokros növények, fürtjük (amelyen okár 40 darab, sárga, ötszirmú virág is lehet) nyersen is fogyasztható "hölgyujja-kot" hoz, ezek a lkai mosok o gyomorban tal-m ak en yh ítésére B elso rn ag ju ka t p iritsuk me g!
Burgonya (Solanum tuberosum): Az Andokban vadon terem. Óvakodjunk paradicsomszeru gyümölcsétol, mert mérgezo! Nagyon hasonlít a vadburgonyóro, ezért jobb, ha elkerüljük. A burgonyagumókat mindig fozzük meg I
Batáta vagy édesburgonya (Ipomoea): Ma már a világ számos részén megtalálható, de a trópusokon különösen nagy mennyiségben fordul elo, mert széles körben Termesztik. Kusza, szoloszerü kúszónövény levele gyakran szív alakú, gumós gyökere idonként nagy és petyhüdt lehet. Elképzelheto, hogy tejszerü nedvet bocsát ki, de ez nem mérgezo.
Babfélék [Phaseolus): Sok változatban, széies körben elterjedtek - gyakran a termesztett változat kerül vissza a természetbe Mindegyik fajta kusza kúszónövény, amely színében sokféle "borsóvircgot" hoz, és a termesztett változathoz hasonlóan hosszú hüvelyben termi a babot. A magok nagyon tóplólóak - fozzük meg oket!
Kígyóuborka (Tricosanthes): Indo-malojziai és ausztráliai kusza, szoloszerü növény. Karé-jos levelei és nagyon hosszú, keskeny, kigyoszerü, akár 2 m-es termése von. Egy/k ismert változatának gyümölcse élénkpiros. A gyümölcsöt szeleteljük fel, majd fozzük meg!
MÉ3GEZO TRÓPUSI NÖVÉNYEK
A mérgezo növények aránya a trópusokon sem nagyobb, mint a világ bármely más részén. Vigyázzunk a következo növényekkel, mert mérgezést vagy irritációt okoznak.
1. Fehér mangrove (Avicennia marina): Vékony, 6 m-nél nem magasabb növény, amely mocsarakban és folyótorkolatoknál él Afriko trópusi részein és attól keletre, egészen Indonéziáig és Ausztráliáig. Fakó kérge, suru ceruza formájú gyökere, lándzsa alakú vagy hosszúkás levelei sárga virágai és kicsi[ kerek, fehér bogyót vannak. Leve felhólyagosítja a bárt, és vakságot okoz, ha szembe kerül.
2. Trópusi csalán (Laportea): A trópusokon elterjedt, általában vízparton található növény. Kicsi, begöndörödo, lándzsa alakú, hegyes fogú levelei és lelógó, ostorszerú füzérvirágzata von -akár a közönséges csalánnak. Szómos fajtája létezik, mérsékelt égövi is. Égeto csípése a csalánéra hasonlít, de annál sokkol rosszabb. Magja nagyon mérgezo.
3. Atmagurta (Mucuna pruriens): A bozótosokban és a világos erdoségekben élo szolo-szeru kúszónövény; ovális levelecskéker és hármas füzérvirágzatban szorös, sötét, lila virágokat hoz. Barna, szorös mag hüvelye van. A mag hüvely és a virágok érintve irritációt, szembe kerülve vakságot okoznak.
4. Pangíum eduleM 20 m-es magasságot
eléro fa. Délkelet-Ázsia, foleg Malajzia dzsungelben él. Szív alakú levelei spirálisan helyezkednek el. Zöld füzérvirágzatot és nagy, barnás, körte alakú, fürtös termést hoz. Minden része, de leginkább a gyümölcse veszélyes, magja hidrogén-cíanid-savot tartalmaz.
5. Kurkasfa (Jatropha curcas) : Az egész trópusok fás területein megtalálható bokor vagy alacsony fo. Nagy, karé jós, vadborostyánszerü leveleket, apró, zöldessárga virágokat és sárga, három nagy magot tartalmazó, alma méretu gyümölcsöket hoz. Magja édes ízu, olaja azonban eros hashajtó, és a kipréselt magok maradéka is nagyon mérgezo. Hasonlóan veszélyesek a rokonai is.
6. Sztrichninfa vagy farkasmaszlag (Strychnos nuxvomica): Ovális, átellenes pórokban elhelyezkedo leveleket noveszto fa. Fehér, esetleg sárgásvörös színu gyümölcsének magja sztrich-nint tartalmaz, ezért halálos!A farkosmoszlag foként Indiában él, de más fajtái az egész trópusokon megtalálhatóak.
7. Ricinus (Ricinus communis): Az egész Trópusok bozótos és puszta területein megtalálható cserjeszerO növény. Levelei éppúgy helyezkednek el, minta kézen az ujjak. Sárga virág fürtöket hoz, és tüskés, három magot tartalmazó hüvelyt terem. Magja eros, néha halálos hashajtó.
8. Diszeper vagy indiai szamóca (Duchesnia indica): Kúszónövény. Háromrészes levelei, eperszeru gyümölcsei és sárga (nem fehér) virágai vannak. A közönséges, eheto eperre hasonlít. Ázsia melegebb részeinek pusztaságain oshonos, Észak-Amerikóba telepítés útján kerüli Gyümölcse nagyon mérgezo, néha halálos.
A fentiek csak példák a mérgezo trópusi növények körébol. Itt következik még néhány a sok kerülendo faj közül:
Glutafa (Gluta): A Kelet-lndiától Délkelet-Ázsióig eloforduló növény, nedve erosen irritáló hatású.
Manszanilyafa (Hippomane mancineila): Amerika trópusain eloforduló alacsony fa. Sima, halvány kérge, és apró, almaszeru, mérgezo gyümölcsei vannak - ezek szintén irritáló hatású nedvet tartalmaznak.
Csattanó maglövo (Hura crepitans): Színtén Amerikában éló, nagy tüskés fa. Nedve irrStációt és átmeneti vakságot okozhat Leginkább parányi tökre hasonlító, szelvényezett gyümölcse mérgezo.
Sós környezetben a következo növények élnek meg, bár az év megfelelo idoszakában számos más eheto növény is fellelheto a tengerpart közelében.
TENGERPARTI NÖVÉNYEK
1. Labodafélék (Atriplex): Átlagoson 90 cm-es, világos szárú, vifágoszöid, (ándzso alakú vagy háromszögletes levelu, apró zöldesfehér virágokból álló füzérvirágzatot hozó növények. Sós talajon élnek, néhány fajtájuk a szárazföld belsejében is megtalálható. Fiatal leveleiket fozzük meg!
2. Cékla (Béta vulgáris): Terebélyes, vörös színezetu növény. Börszerú, hosszú nyelu, sötétzöld levelei és apró zöid virágokból ólló füzére van. Európa partjainál él. Levelei nyersen és fozve fogyoszthatóok.
3. Tengerimustár (Cakile): MogcLsa^Ocm-es növény. Húsos, kékeszöld, karéjos levelet és halvány vagy élénklila virágot hoz, tojás alakú maghéjat terem. Csípos levelét és fiatal magját nyersen vagy zöldségként fogyasszuk!
4. Sziksófu- v-ug}/sómócsingfélék(Sa!icomia):
A szikes területek gyakori növényei. Voskos, zöldessorga, tagolt száruk 30 cm magasra no. Egyes fajták a lapályokon jellemzoek. Egy-egy hajtásuk akár IS cm-es is lehet. A száruk elágazásánál növö apró virágok alig láthatók. Nem rokonai a tengerikömény (Crithmum maritimum) nevu alacsony, bokros növénynek, amely sárga ernyós virágzatot hoz, és tengeri kavicson, sziklaszirteken él. Vastag, szor nélküli szára és keskeny levélkékbol álló, húsos, szürkészöld levelei egyaránt ehetok. Fozzük meg, és szívjuk ki húsos részeit1
5. Tormafélék (Cochlearia): Átlagosan 25cm mogas növények. Sötétzöld, húsos, szív vagy vese alakú leveleik és apró fehér vagy rózsaszín virágaik vannak. A vízparton boségesen elofordulnak. Nagyon keseru növények, ezért legjobb, ha vízbe áztatjuk oket - viszont olyan sok C- vitamin t tartalmaznak, hogy a túlélonek mindenképpen meg kellennie, ha rójuk talál.
6. Tengerparti tátorján (Crambe maritima): Káposztaszerú, vastag, szürkészöld levelei, négyszirmú, fehér virágai és kerek maghüvelye van.
Európa tengerpartjainál található. Kemény leveleit legjobb, ha fozés utón fogyasztjuk. A föld alatt növo szárakat szeleteljük fel és fozzük meg alaposan!
7. Tengerparti iringó [Eryngiijm msririmum): Bogáncsszeru, átlagosan 60 cm-es növény, amely tüskés, fehér erezetu, jégkék leveleket és kék boga ncsfejeket hoz. Észak-Eurápa tengerpartjain jellemzo. Ássuk ki, szeleteljük fel és fozzük meg hosszú gyökerét!
8. Mertensia maritima. Összevissza növo, kusza, kékeszöld, húsos növény. Ovális leveleket és rózsa szín vagy kékeslila virág fürtöket hoz. Észak-Európa partjainál él. Levelei fozve és nyersen fogyaszthatok.
9. Skóciai lestyán (Ugusticum scoticum): Tömzsi, zellerillatú, 90 cm-es növény. Szára általában lila, levelei élénkzöltíek, és apró fehér virogfejeket hoz. Észok-Európa partjainál jellemzo. C-vitamintan gezdog leveleit adjuk hozzá felapritott szárához és más élelemhez! Máshol is elofordul néhány hasonló lestyán.
TRÓPUSI PARTOK
A trópusi partok növényzetét alapvetoen a pálmafák alkotják, bár Ázsia trópusain a következo növényeket is megtalálhatjuk:
Csavartpálmafélék (Pandanaeeae): Vékony, spirálisan elhelyezkedo leveleik vannak. A törzsük aljánál találhotö léggyökerekrol ismerhetjük fel oket. Bütykös, gömbölyu, sokszelvényes gyümölcsük egész évben terem - néhány fojtQ esetén ez kiváló táplálék lehet.
Mombinszilvafélék (Soondias) :5z//iténport-közelten találhatóak.
Ximenia caffra. Alacsony, általában tövises fa. Szilvaszerü gyümölcsének húsa eheto. A trópusokon sok különbözo fajtája él.
Találhatunk még maracuját, amely Amerika trópusi részeinek tengerpartján honos, de felfedezhetjük a húsos szárú, kristályvirágfélék közé tartozó Sesuviumot is, amely a sós vizu partok mentén lelheto fel és egészében fogyasztható.
A legtöbb hínárfajta a sekély vízben, sziklák aljához tapadva él, de egyes hínárfélék a nyílt óceán vízén is lebegnek. A part menti vizekben található vízinövényeknél rétegzodés figyelheto meg: a víz felszínén a zöldek, a sekély vízben a vörösek, kicsit mélyebben pedig a barnák élnek.
HÍNÁROK ÉS ALGÁK
1. Tengerisaláta (Ulva lactuca): Világoszöld, a kerti salátára hasonlító növény. Az Atlanti- és a Csendes-óceán szikláin és kövein található, különösen ott ahol víz torkollik a tengerbe. Mossuk, majd fozzük meg!
2. Bélmoszat (Enteromorpha intestinalis): Halványzöld növény, amely hüvelyszeru, óg nélküli, maximum 50cm-es, öe eltolóban ennél kiseb b le veteket hoz. A szikla tavak kö vein, a szikes mocsarakban és a világ számos hidegebb vizeben megtalálható. Az egész növény eheto, frissen, szárítva és porrá zúzva egyaránt fogyasztható. Legjobb, ho kora tavasszal szedjük!
3. Tengeri alga (Alaria és Laminaria): Rövid, hengeres szára és vékony, hullámos, az olíva-zöldtöl o barnáig változó színu, általában nagyon hosszú levelei vannak. Az Atlanti- és a Csendes-óceán sziklás partjainál él. Nyersen is fogyaszthatjuk, de fozve ízietesebb.
4. ír moszat ÍChondrus erispus): Villás, karé-jos, lilás vagy olivazöld levelei vannak. Az Atlanti-óceán suru, part menti tengerfenekén él. Mossukf majd fozzük meg! Ha lehult; az üledék zselatinszeruvé keményedik. A leveleket szárítva tároljuk: odáig hagyjuk oket u napon, amíg fehér színuvé nem fakulnak!
5. Cukormoszat (Laninaria saccarina): Hosszú, lapos, hullámos peremu levelei a sziklákhoz és a kövekhez tapadva élnek. Az Atlantióceánban, Kína és Japán portjainál gyakon. He tol levelei nyersen is fogyaszthotóak, megfozve azonban ízletesed bek. Édes ízu.
6. Eheto alga (Rhodymenia palmata): Az Atlanti-óceánban és a Földközi-tengerben éló növény. Lilesvörös, rövid szóra és keréjos, legyezo alakú levelei vannak. Bórszerü, de édes. Fozzük meg! Ha megszárítjuk, bagót (rógódo-hányt) tekerhetünk belóie.
7. Nori vagy vörösalga (Porphyra): Vékony, szübál'/talon cicka vízinövény. Fényes, vörös, iífós vagy barna levelei vannak. Megtaiólhoto mind ez Atlanti-, mind a Csendes-óceánban. Fozzük addig, amíg meg nem puhul, majd zúzzuk össze! Használjuk fuszerként, vagy más magvakkal együtt készítsünk belole pogácsát! Nagyon ízletes.
A vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag hínár kiváló táplálék a túlélonek. Az itt bemutatott növények gyakoriak, fogyasztásuk biztonságos.
Mérgezo hínár nem létezik, némelyik azonban olyan savat tartalmaz, amely irritálja az emésztorendszert, míg mások eros hashajtó hatásúak. Ha nem tudtuk eheto fajként azonosítani, csak kis mennyiségben kóstoljuk meg! A leginkább fogyasztható fajtákból is csak keveset együnk eleinte, amíg meg nem szokjuk! Ne együnk hínárt, ha kevés a vizünk! Fogyasztás elott lehetoleg mossuk meg oket édesvízben, hogy eltávolítsuk a sót!
A növésben lévo, szilárd, sima vízinövényeket gyujtsük, ne azokat, amelyeket a víz már kimosott a partra. A rossz szagúa-kat dobjuk félre! Egyes irritáló savat tartalmazó vízinövényeket úgy ismerhetünk fel, ha összemorzsoljuk oket az ujjaink között, majd várunk néhány percet: ennyi ido alatt már kellemetlen szagot bocsátanak ki, ha savtartaimúak. A hínár gyorsan megromlik a szárazon. Összegyujtése után azonnal használjuk fel, vagy szárítsuk meg, hogy késobb fogyaszthassuk!
ÉDESVÍZI ALGA
8. Nostocfélék (Nostoc): Észak-Ameríkában, Európában és Ázsiában éló édesvízi algafaj, amely a tavakban tavasztól kezdve kerek, kocsonyás, gyöngy méretu gömböket formál. Szárítsuk meg és használjuk étdsuritoként! Csak ez élénk-zöld, frissnek tuno algákat együk megI Kerüljük az összes kékeszöld algát, mert mérgezo! Ezek az édesvízben, az álló vízfelszíne tavacskák, medencék felületén úszva talalhotóak meg, nem a felperesben és óceánokban. Zöldeskék színükrol és gázszagukról ismerjük fel oket.
CSAPDÁK ÉS AZ ÁLLATOK CSAPDÁVAL TÖRTÉNO ELEJTÉSE
A legtöbb kisebb vadat könnyebb csapdába ejteni, mint vadászva leteríteni. Még ha észre is vesszünk az apró állatot, mérete miatt gyenge célpontul szolgál, ráadásul könnyen el is bújhat. Az állatok csapdával történo elejtése kevesebb hozzáértést igényel, ugyanakkor több idot hagy rá, hogy más élelem után kutassunk. Mindemellett azért éljünk a lehetoséggel, ha nyugvó vadat fedezünk fel!
Sokféle bonyolult, összetett muködésu csapda létezik. Megépítésükhöz ido és komoly testi ero kell. A túlélonek viszont egyszeru, könnyen megjegyezheto és összeállítható csapdákra van szüksége. Az állatok eltéro szokásai miatt ugyanakkor nagyon fontos a csapdák széles skálájának ismerete. Ha az egyik változattal kudarcot vallunk, állíthatunk helyette másikat; minden tapasztalatból - a kudarcból is - tanulhatnuk.
Saját életünk megóvását azonban a kímélet szempontja elé kell helyezni. Sajnos a legegyszerubb csapdák némelyike az állatnak komoly szenvedést okoz. Egy olyan csapda, amely szándékaink szerint az egyik állatfaj gyors halálát okozza (pl. megfojtja), egy másikat mindössze a végtagjánál kap el, és többórás szenvedést okozhat neki. A csapda rendszeres ellenorzése alapveto fontosságú. Ha felügyelet nélkül hagyjuk a csapdát, meghosszabbítjuk az állat fájdalmait, és növeljük annak a veszélyét, hogy zsákmányunkat megkaparintja egy ragadozó állat. Akár az is megtörténhet, hogy a zsákmány fájdalmas módszerekkel próbál kiszabadulni, hiszen az állatok a csapda elhagyása érdekében képesek leharapni végtagjaikat, vagy más öncsonkítást elkövetni.
Sok hibái kiküszöbölhetünk, ha megismerjük az állatokat és viselkedésüket Fontos a csalétek és a helyszín megválasztása. Ha az egyik csapda nem muködik, próbáljunk ki egy másik fajtát! Legyünk türelmesek! Adjunk idot a csapdának! Az állatok eleinte gyanakvóak, de idovel hozzászoknak az új tárgyakhoz - és akkor fennakadnak.
Néhány egyszeru, éjszakára gyorsan felállított csapda akkor is ereaményes lehet, ha éppen úton vagyunk valahova. Ha pedig állandó tábort verünk, állítsunk fel jól megtervezett csapdahálózatot! Minél több csapdát használunk, annál nagyobb esélyünk van rá, hogy valamelyikkel eredményt érünk el.
Építsünk ki minél nagyobb csapdarendszert a területünkön! Hajnalban és alkonyaikor is vizsgáljuk a rendszer részeit! Gyujtsük össze a zsákmányt és a csapdákat állítsuk vissza! A rosszakat javítsuk meg, az eredményteleneket helyezzük át! A csapdának a hatékonyság érdekében érzékenynek kell lennie, ezért akár véletlenül is muködésbe léphet. Talán csak sok eredménytelen csapda után ejtünk eloször zsákmányt, de ez nem jelenti azt, hogy bármit is rosszul csinálnánk. El kell fogadnunk: hibátlanul soha nem fog muködni a rendszer, csalódottságra tehát semmi okunk! Ha a csalétek anélkül tuntél, hogy a csapda muködésbe lépett volna, akkor vagy a csalétket nem rögzítettük kelloen, vagy a kioldó szerkezet volt túl feszes. A csapda újabb felállításakor ellenorizzük mindkettot!
Ugyanazokat a helyeket rendszeresen átvizsgálva gyakorlatilag járorözünk egy területen: megfigyeljük az ott zajló tevékenységek jeleit és a változásokat, hogy pontosabb képet alakíthassunk ki a környezetünkrol. Egyúttal kutathatunk növények és egyéb élelem után, vagy megjegyezhetjük, mi áll majd rendelkezésünkre egy késobbi gyujtögetés idején
/-------------------
TUDNIVALÓ___
A zsákmányt a csapdában elhelyezett csalétek vonza. Túlélési helyzetben viszont elofordulhat, hogy híján vagyunk az élelemnek. Ha tudunk a környezetünkben élo, csapdába ejtheto állatról, egy kis élelmet csalétekként felhasználva komoly eredményt érhetünk el. V __J
Hova állítsuk a csapdát?
Keressük meg a zsákmány útvonalát vagy az ösvényt, amely az állat otthonát és ivó- vagy táplálkozási helyét köti össze! Az útvonalon keressünk természetes szukületeket, illetve olyan helyeket, ahol az út sajátosan halad (pl. kidolt fák helyét vagy olyan részt, ahol az állatnak valami alatt kell elmennie) - ezekre a területekre a legjobb csapdát állítani!
A csapdát ne az állat odújához közel állítsuk: ott csak ül, hallgat és szaglássza a levegot! Ha bármi gyanúsat észlel, vagy meg sem moccan, vagy egy kevésbé nyilvánvaló útvonalat választ magának. Az ivóhelyhez közel is hasonlót tapasztalhatunk.
Ha a természetes táplálkozási terület szélére helyezzük el csapdánkat, az állat nem fog arra felé menni, hanem másik útvonalat választ. Ha viszont megriad, pánikba esik, és a legrövidebb útvonalat választja - ilyenkor eredményesek a legegyszerubb és legegyértelmubb csapdák. A nyulakat pl. könnyen meg tudjuk fogni, ha megijesztjük oket.
A csapda felállítása
A legegyszerubb csapdák és hurkok alapanyaga a kötél és a drót. A hurkot könnyebb nyitva tartani, ha drótot használunk. Erre a célra tökéletesen megfelel a túlélocsomagunkban található drót. A legkifinomultabb csapdához sincs szükség többre egy késnél, amellyel elkészíthetjük a rendelkezésre álló fából. Fontos az anyag megválasztása. Eros, rugalmas növényt válasz-szunk, ne kidolt vagy földön talált fát! A mogyorófa pl. sokat kibír: köny-nyen faragható, megtartja rugalmasságát és erejét. Csapdatípusok
A csapdák a következo elveken muködnek:
SZÉTRONCSOL MEGFOJT LÓGAT MEGFOG
A dorongcsapda szétroncsol. A hurok megfojt. A rugalmas facsemete hatékonyabbá teheti a csapdát, és a levegobe emelheti a zsákmányt, tehát lógathatja azt. Minél magasabb a facsemete, annál hatékonyabban emeli fel az álíatot. A hálóba bele lehet akadni, vagyis megfogja a zsákmányt. Némelyik csapda két vagy három elvet is kombinálhat.
f--. , , -
A CSAPDAALUTAS SZABALYAI
Csapdaállításkor a következo szabályokat kövessük:
1. Ne zavarjuk meg a környezetet!
Ne tapossuk le a zsákmány ösvényét! Az elokészületeket ne az ösvényen végezzük, és ne hagyjunk magunk után árulkodó nyomokat!
2. Rejtsük el a szagunkat!
A csapda felállítása vagy használata során ne hagyjuk rajta a szagunkat! A leheto legkevesebbszer érintsük meg, és ha meg kell fognunk, viseljünk kesztyut! Ne fenyofából készítsük el a csapdát, használjunk inkább mogyorófát! Mindegyik fa bocsát ki valamilyen szagot, az elejteni kívánt állatnak pedig kiváló a szaglása, sokkal jobb a miénknél. Bár az állatok félnek a tuztol, a szagát megszokták. A tábor füstjébe helyezzük a csapdát, az elnyomja az emberszagot.
3. Álcázás
A fa frissen levágott végeit fedjük be sárral! Takarjunk le minden földön lévo hurkot, hogy a csapda a leheto legtermészetesebben olvadjon egybe a környezetével! I
4. Legyen eros a csapda!
A kelepcébe csalt állat az életéért küzd, ezért a menekülés során hatalmas erot fejt ki: hamar kiderülnek csapdánk gyenge pontjai.
>
HURKOK
A hurok a legegyszerubb csapdafajta, minden túlélocsomagnak tartalmaznia kell. A hurok nem vas anyagú drótból készül, egyik végén mozgó csomó található. A drót másik végét ezen kell áthúznunk, mielott erosen egy cölöphöz, sziklához vagy fához rögzítenénk. A hurok nem más, mint szabadón futó siklóhurok, amely a kisebb állatokat nyakuknál, a nagyobbakat lábuknál fogja meg.
Hurkot rögtönözhetünk madzagból, kötélbol, zsinórból vagy drótból. A hurok kihelyezésekor mérlegeljük, milyen állatot akarunk elejteni! A nyúl pl. valószínuleg rejtekben ül és figyel. Ha úgy gondolja, minden rendben van, elugrál onnan. Ha a hurkot az útvonalán lévo kidolt fától vagy akadálytól karnyújtásnyira helyezzük, kihasználhatjuk ugrándozását. Ha azonban a hurok közelebb van az akadályhoz, elképzelheto, hogy a nyúl elsodorja.
A dróthurkot gallyak segítségével támaszthatjuk ki. A gallyak segítenek a megtámasztott hurkot stabi-
EGYSZERU HUROK HASZNÁLATA
Nyulak és kisebb állatok elfogásához. Mérlegeljük, hogy nagyobb méretben megfelel-e terjedelmesebb állatok, pl. róka vagy borz számára!
- Húzzuk a hurkot ökölnyi szélességure!
- Helyezzük négyujjnyi magasságban a föld fölé és...
- egy karnyújtásnyira az ösvényen található akadálytól!
- Ellenorizzük, hogy stabil-e a rögzítése, szükség esetén a hurkot gallyak segítségével tartsuk a megfelelo helyzetben!
Kifeszített hurok
A hurkot úgy tehetjük hatékonyabbá, ha egy friss, kifeszített (húzóero alatt álló) fa segítségével felrántjuk az állatot a földrol, amikor a csapda kiold. Ez megnehezíti a zsákmány kiszabadulását, és segít távol tartani a ragadozó állatoktól.
Feiránfotarok-csaptia
Amikor az állat beleszalad a csapdába, az indítórud kiold, és a vad felemelkedik a levegobe. Alkalmas pl. a nyúl és a róka megfogására.
Mindkét irányból érkezo zsákmányt képes elkapni. Legjobb, ha az állat ösvényén, pl. egy kidolt fa vagy szikla okozta szukületbe helyezzük.
Ejtsünk o kioidófuuon bemetszést (a), hogy illeszkedjen a támasztórúdba (b), amelyet a foidbe állítunk! A hurkot csatlakoztassuk a kioidófáhozf Kössünk egy kötelei a fiától fára, hogy feszes maradjon!
Csalétekké! ellátott feírántóhurok-csapda
Muködési elve megegyezik a felrántóhurok-csapdáével, annyi különbséggel, hogy a zsákmányt ízletes falattal csaljuk a kelepcébe. A hurok a földön van, a csalétek pedig fölötte kifeszítve. Amint elveszi az állat a csalétket, kioldódik a csapda.
A rókához hasonló, közepes méretu állatok elfogására alkalmas csapdát nyílt területen is elhelyezhetjük, hiszen a csalétek felkelti az állat figyelmét. A kis erdei tisztás kiváló helyszín lehet.
A csalétek másik oldalát tartó dúcot csak gyengén nyomjuk a földbe, mert a hurokkal együtt a levegobe kell repülnie.
Csalétkes lábfelrántóhurok-csapda
V alakú faágat vagy két összekötött botot nyomjunk erosen a földbe. A meghajlított fától induló kötelet a kioldórúdhoz kötjük, majd a kioldórudat áthúzzuk a V alakú fa alatt. Ha az állat elveszi a csalétket, amelyet egy másik rúd végére helyeztünk el, a rúd elmozdul a helyérol és a kioldó rúd a hurokkal (benne remélhetoleg a zsákmánnyal) együtt a levegobe emelkedik. Ez a csapda nagyobb állatok, pl. szarvas, medve vagy macskafélék megfogására alkalmas. A növényevo szarvasok odacsalogatásához a csalétek legyen véres vagy illatmirigyes, ez ugyanis felkelti az állat érdeklodését
A kioícfórúd felso vége ne kitesz ül o V ofokú ágnak, az alsó vége pedig nem tud kimozdulni, mert tartja a közte ésaValak között lévo csalétkes rúd - a kioldórúdra ható húzóero megtartja a helyzetében.
Kötéllel feszesen tartott felrántóhurok-csapeSa
A huroktartó botot tartó támasztótengely felrántását megakadályozó szo-ritókötés miatt marad a helyén a bot. Ha az állat a hurokba kerül, a huroktartóbot elmozdul a támasztóbotról, és a dúcra tekert kötél lecsúszik a huroktartóbot másik végérol. A nyulakhoz hasonló kisméretu állatok megfogására alkalmas. Az állat ösvényén helyezzük ki!
Figyeljük meg, hogy a dúcra tekert kötél miként rögzíti a huroktartóbot egyik végét (bj, míg a másik vége a támasztótengelyen nyugszik (a). A dúcra tekert kötélrész legyen köze! a huroktartó bot végéhez (ej!
Lengétrapézos feirántóhurok-csapda
Ezzel a hurokesapdával nyílt területen az állat két ösvényét is el tudjuk állni. A bot két hurkot tart, míg magát a botot a rántókötél húzóerejétol egy bemetszés tartja meg.
Ho qz áfiat bekerül a hurokba, vergodni kezd, kioldva ezzel a huroktartóbotot, függetlenül Ottói, hogy a csopdábo milyen irányból szaladt bele.
Feszítogörgos felrántóhyrok-csapda
A huroktartóbotot kerek bemetszés tartja - a rántókötélnek kicsit ferdén kell megfeszülnie, hogy a bot a helyén tudjon maradni! Pl. a nyúl és a róka megfogására alkalmas. Bár egy irányba van megfeszítve, a rúd az állat vergodésekor mégis kiold.
Széles területet le tudunk fedni, bo egy hosszú, vízszintes rúdon több csapdát készítünk. Ott használjuk, ahol az ösvény kiszélesedik vagy többfdé ágazik!
Talpkioldású felrántóhurok-csapda
Legjobb, ha a csapdát az állat útvonalán egy kisebb bemélyedésbe helyezzük. A tábla mindkét oldalára hurkot helyezünk. A tábla benyomódásakor a kioldórúd kiold, és a csapda az állatot a lábánál erosen megfogja. Nagyobb állatok, pl. szarvas, medve vagy nagymacskák elfogására a legjobb. A botokból, kemény kéregbol vagy más eros anyagból készített felület egy alsó rúdon nyugszik, a felso rúd pedig beakad a bemetszésekbe. Ez a taJpkioldá-sú csapdához hasonló szerkezet (a) összeállított felület helyett nagy hurkot használ, aktiválódásakor a kioldó vagy az alsó rúd elmozdul, és a nyakánál kapja el a kisebb állatokat.
Lépcsozetes csaléfekkioldásos felránióhurok-csapda
Két villás dúc lenntart egy kereszttengelyt, amely egy csalétkes, bemetszett rúddal old ki (ez egy kifeszített felrántókötélhez csatlakozik). Az utóbbi a kereszttengelyt megfeszítve tartja, emellett tartja a hurkokat is. Kisebb húsevok és disznók megfogására alkalmas csapda, tisztásokra helyezzük ki!
A keresztrudat- legalábbis egy részét- faragjuk négyszögletesre, hogy illeszkedjen a csalétektartó bot négyszögletesre faragott bemetszésébe!
Kétvégü, 4-es alakú felránióhurok-csapda
Helyezzünk csalétkes rudat derékszögben a támasztófára: lapjai négy-szögletesek legyenek és illeszkedjenek a támasztófába vájt réshez!
Helyezzünk közéjük egy rövid kioldópálcát, hogy a megfelelo helyzetben maradjanak! A kioldópálca egy rugalmas, fiatal fával van összekötve kötél segítségével, ami a levegobe húzza a kioldót. Ha a csalétkes rúd elmozdul, kiold a csapda. A négy hurok hatékonyan lefed minden irányt az ösvényen, de használhatjuk tisztáson is a kisebb húsevok csapdába ejtésére.
Kettos felrántóhurok-csapda
Az állat ösvénye mentén álló két fiatal fát úgy metszük be, hogy összeakadjanak, ha egymáshoz illesztjük oket! Kössünk függoleges csalétkes rudat az egyiknek majdnem a végére. A fák végére két hurkot is köthetünk, de mindegyik viszonylag merev drót legyen, hogy a helyén maradjon. A csalétek elvételekor a zsákmány a fák között a levegobe emelkedik. Ez a csapda szintén a kisebb húsevok tisztásokon történo megfogására alkalmas.
Csalétekrúd-kioldásos felrántóhurok-csapda
Egy támasztódúc és a felrántóbot alsó része közé csalétkes rudat szorítunk. A felrántóbot felso része nekinyomódík a kioldórúdnak. A csapda muködési elve megegyezik a talpkiofdású felrántóhurok-csapdáéval, azzal a különbséggel, hogy az összeállított felületet csalétekrúd helyettesíti. A csalétek megmozdítása oldja ki a fel rántóbotot, amelyet a húzóero ránt fel a fa alól, magával húzva a hurkot is.
A meghajlított fo végétot induió i húzza felfelé o keresztrudat. A cs tortjo a felrántóbotot a helyén.
DORONGCSAPDÁK
A dorongcsapda muködési elve egyszeru: a csalétek elvételekor az állatra valamilyen súly zuhan. Mindegyik fajtája alkalmas disznók, rókák és borzok megfogására. Nagyobb változatai nagyobb állatok, pl. medve elejtésére használhatóak.
FIGYELEM!
A dorongcsapda nagyobb változata éppúgy veszélyes lehet az emberre, mint a megfogni szándékozott állatra. A botkioldásos és a dorongcsapdák botlódróttal muködnek, így könnyen muködésbe hozhatóak véletlenül is. Még a túlélésért küzdve is ügyelnünk kell rá, hogy mindenki ismerje a csapdák elhelyezkedését. Túlélési gyakorlat során a többieket tartsuk távol az ilyen csapdáktól, és a gyakorlat végén szereljük szét az összeset!
Nagy dorongcsapdát nem tudunk egyedül felállítani. A szerkezetet az állat útvonalának mentén helyezzük el! Tartsunk kello távolságot a leeso súlytól, különben a csapda felállítása túl nagy kockázattal jár! A kiegyensúlyozás fontos feladat - valószínuleg elsore nem is fog sikerülni.
Botláskioldású dorongcsapda
Muködési elve megegyezik a rúdkioldásos felrántóhurok-csapdáéval, csakhogy ezúttal a felrántó botot megfelelo helyzetben tartó kioldórúd nyomja a felrántóbot végét. A felhúzóbotból induló kötél faágon tekeredik át, hogy megtartson egy köteg farönköt vagy egyéb nehezéket az ösvény felett. A kioldó botból botlódrót fut a levegoben a felfüggesztett súly alatt egy stabil rögzítopont felé.
Kiegyensúlyozott dorongcsapda
Egy Y alakú, végein - a könnyu kimozdulás érdekében - kihegyezett bot egyik szárán csalétek van. Másik szára tartja a keresztrudat, alja biztos talpponton nyugszik. Az Y alakú botot a keresztrúdra nehezedo farönkök vagy nagy kövek tartják pozícióban. Ha a csalétket megmozdítja az állat, a csapda összeomlik.
Négyszögletu illesztéses kioldással! muködo dorongcsapda
Hasonlít a kiegyensúlyozott dorongcsapdára, azzal a különbséggel, hogy támasztékul bemetszett tartórudat használunk, és a bemetszés alsó lapja négyszögletes. A súly kitámasztásához támasszuk a keresztrudat a rúd alsó, négyszögletes lapjának!
Csaiétekbof-kioldásos dorongesapda
Követ vagy összekötött farönköket tart egy támfa, amely rögzített, villás fába van beillesztve. A támfa másik vége a földön van, ahova kötél szorítja. A kötél a kioldó bothoz van rögzítve. A kioldó bot egy függoleges dúcon van a kötél végén átforgatva. A kioldó botot csalétkes rúd tartja a helyén. A csalétkes rúd a kioldó bot és a dorongcsapda súlya közé van szorítva. A csalétkes rúd elmozdításakor az egész súly leomlik.
Dorongcsapcia
Az állat útvonala fölé függesztett fatönk vagy egyéb nehezék súlya feszíti a kötelet, amelyet a fatörzsbe rövid faékekkel beakasztott kíoídórúd tart. A kötél a súly alatt botJódrótként szolgál. Ellenorizzük, hogy a kötél elég hosszú-e, illetve a botJókötél rögzítése elég gyenge-e ahhoz, hogy a súly a földre zuhanhasson! A faékek enyhén lefelé álljanak, de legyenek elég rövidek a rúd könnyu kioldásához!
4-es alakú dorongcsapda
Eloször ugyan bonyolultnak tunik, de ha már megtanultuk használni, könnyen emlékezni fogunk a muködésére és nagyon hatékony lehet. Bármekkora méretben elkészítheto. Vízszintes csalétekrudat helyezünk derékszögben egy záróbottal ellátott támasztófára. A záróbot tartja a csalétek fölé helyezett súlyt: a támasztófa kiélesitett hegyének van támasztva.
A csalétkes rúd a tetején be von metszve o záróbot kioldása miatt. Az oldalára négyszögletu faragást készítünk, hogy illeszkedjen a tómasztófához. A zárobotot az alján kihegyezzük a gyors kioldás érdekében, a közepén pedig bemetszést ejtünk, hogy m eq tu dia tart a n i o tóm osztó fá t. ^
SZÚRÓCSAPDÁK
FIGYELEM!
Ezek a csapdák különösen jók a disznó és a szarvas megölésére, de nagyon veszélyesek az emberre, akár halált is okozhatnak. Összeállításkor mindig a szúrószerkezet MÖGÖTT álljunk, és gondoskodjunk róla, hogy mindenki ismerje a csapdák elhelyezkedését és veszélyességét! A csapdákat jelöljük meg, hogy felhívjuk rájuk az emberek figyelmét! Más körülmények között (ha nem a túlélésért küzdünk) soha ne hagyjuk a szúrócsapdát felállítva vagy felügyelet nélkül!
SZÚRÓ DORONGCSAPDA
Ugyanazon az elven muködik, mint a dorongcsapda (balra), de o súly növelése érdekében köveket használunk, és kihegyezett botokkal egészítjük ki. Az ütésen kívül le is szúrja az áldozatot
R&sgös szúrócsapda
Nagyon veszélyes, a zsákmány életét kioltó csapda. Kiválóan alkalmas vaddisznó elejtésére. Az útvonal fölé szúrós heggyel felszerelt, rugalmas rudat feszítünk ki. A botlókötélhez kúszónövénybol vagy valamilyen sima anyagból (nem durva madzagból, mert az elakadhat a rövid botban) csúszógyurut illesztünk - ez kioldó szerkezetként fog szolgálni.
Egy rövid fabot (a) és egy rövid kötél (a rögzített támasztófához kötve) tartja feszesen a szúrós rudat. A gyurun egy másik rudat is keresztülfeszítünk, mégpedig a szúrós rúd közelebbi és a támasztófa távolabbi oldala között. Mindez addig marad kifeszítve, amíg a botlókötél meg nem mozdul.
Szúrócsapdla disznó elejtésére
Hasonlít 2 rugós szúrócsapdára, de vízszintesen muködik. A csapórúd egyik vége rögzített: négy támasztófa közé van szorítva. A másik, szúróheggyel ellátott végén a kioldófa (rövid kötéllel van rögzítve) egészen addig visz-szatartja a rugalmas botot, amíg a kioldóbotot a gyuru vízszintesen tartja. A gyuru egy botlókötél végéhez van kötve. A botlókötelet az útvonal másik oldalán egy tartódúchoz csomózzuk.
Fontos, hogy a szúróhegyet szorosan rögzítsük a rugós bothoz, különben elmozdulhat, és nem csapódik az állat testébe!
A szúröheggyei ellátott rudat helyezzük oz efejteni kívánt állót méretének megfelelo magasságba, vagy úgy állítsuk be, hogy abba a magasságba csapódjon!
A csapárúd feszítettsége miatt a támasztófákat nagyon stabilan kell a földbe szúrni, a rögzítés legyen eros és biztos!
MEGJEGYZÉS: A szúrócsapdák nagyon veszélyesek, ezért gyozodjünk meg róla, hogy a kötél és a csomók elég erosek-e a feszítettség kibírásához! Az ilyen csapdát kizárólag a szúróhegy mögül közelítsük meg!
Az ilyen csapdákkal ellátott területen soha ne vállaljunk kockázatot!
Csaléfkes, rugós szúrócsaptia
A felfüggesztett csalétek megmozdítása elindítja a tartógyurut, ettol kioldódik az indítóbot, a szúróhegyek pedig felcsapódnak. A gyuru az indítóbot felso végét egy támasztófához szorítja, visszatartva a szuróhegyet. Az indítófa alsó végét kötél tartja. A csapda hatékonyságának növelése érdekében a csapórúdra több szúróhegyet erosítsünk!
Ülörudas szúrócsapda
Kiváló csapda majmok elejtésére. Muködése megegyezik a csalétkes, rugós szúrócsapdáéval, azzal a különbséggel, hogy a kioldó szerkezet csalétek helyett ülorudat használ. Ha a rögzítogyurü nem támaszték, hanem egy fa törzse körül helyezkedik el, bizonyosodjunk meg róla, hogy sima a fa felszíne és a gyuru könnyen tud mozogni rajta!
íjas csapda
A megfelelo fából elkészített egyszeru íjat (lásd Fegyverek) kifeszítjük, és úgy állítjuk be, hogy kissé felfelé lojön. Ezt támasztófák és a billenobothoz illesztett nyíl segítségével tudjuk megoldani. A kioldórúd egy botlókötélhez illesztett bot miatt marad a helyén. A botlókötelet a célpont körül körbe kell vezetnünk. A kötél elso szakasza legyen a szerkezethez közel, mert különben a nyíl az íj mögül közeledo állat miatt is elsülhet. A csapda nagy és veszélyes állatok elejtésére a legalkalmasabb, és használható a nyíllal szembol vagy a botlókötél oldala felol közeledo állatok esetén is (a zsákmány ilyenkor éppen a nyíl elott halad el, amikor az íj visszacsapódik). Az eszköz valószínuleg a nyíl elott elhaladó nagyobb állatokat teríti le eloször.
FIGYELEM!
Soha ne hagyjuk felügyelet nélkül olyan helyen, ahol mások is elésétálhatnak, mert emberélet kioltására is alkalmas!
(ej Az ijzsinór rögzítése érdekében ejtsünk bemetszést o nyílon!A kioldórúd ilfeszked-- jen a nyii bemetszésébe, és o kereszttengelybe is! A billenobotot a kioldórúd ólja és o rögzített dúc közé helyezzük!
(bj Egy másik kioldószerkezet: Vágjunk négyszögletes rést egy támasztó fán, és ejtsünk négyszögletes bemetszést a villás bot oldalán o kioldás miott! Metsszük be a bot felso iapját, hogy tartsa az íjzsinórt! Egy másik villás ághoz kössük hozzá a botlókötelet!
Csalétkes verem siklóhurokcsapdával
Ha gödröt ásunk, megzavarjuk a környezetet és állandó nyomot hagyunk magunk után, ami elriaszthat néhány állatot. Más állatoknál viszont a kíváncsiság legyozi az óvatosságot, ezért vizsgálódni kezdenek. Ha csalétket teszünk a verembe, az állatok szaglászni kezdenek. A róka, a disznó, a vadmacska és a borz mind-mind feltúrja a törmelékes gödröket, ezért a miénk is vonzani fogja oket. Az állat megérzi a csalétek szagát, ezért lefelé fordítja a fejét. Ha a karók mellett leereszkedik, már nem tud kimászni -mancsával kapálózva beszorítja magát a hurokba.
Helyezzünk el négy kihegyezett, hajlékony karót úgy, hogy a gödör szélei alatt érkezzenek annak felszín alatti oldalaihoz. így kevésbé lesz feltuno. Helyezzünk rájuk egy gödrön kívüli támasztékhoz rögzített siklóhurkot!
MADÁRCSAPDÁK
Hálók
A madarak elfogásának egyik legegyszerubb módja, ha finom hálót feszítünk ki a fák közé, ahol alszanak. Háló helyett használhatunk összecsomózott, több irányban kifeszített madzagot is a repülési útvonalukba eso fák között - ez is kárt okoz a belerepülo madarakban.
Madárlép
A kisebb madarak elfogásának osi módszerre a lép (vagy madárenyv) használata. Fozzünk meg vízben magyalleveleket és mindenféle keményitotar-talmú magokat, majd pároljuk a fozetet addig, amíg ragadós anyagot nem kapunk! Mielott a madarak hazatérnek pihenni, kenjük rá ezt az anyagot az ágakra és más pihenohelyekre! A madarak a leszállás után rögtön beleragadnak.
Felfüggesztett hurok
Feszítsünk ki hurkokkal teli zsinórt a folyó vízszintje felett nem sokkai, a folyásirányra merolegesen! Legjobban nádasban és sásban alkalmazható.
Csalétkes horog
A gyümölcsbe vagy más élelembe rejtett csalétkes horog szintén hatékony: fennakad az állat torkán.
Siklóhurkos bot
Kössünk sok finom, 1,25-2,5 cm átméroju csomót egymáshoz közel egy botra vagy ágra! Legjobb, ha lószort használunk, de bármilyen eros anyag megfelel. A botot helyezzük a csomókkal felfelé a madarak kedvenc alvóvagy fészkeloheiyére! Az állatok leszállás közben bele fognak akadni. A botot ne vegyük el, ha még csak egy madár akadt bele, mert a zsákmány odavonzza a társait, így rövid idon belül többen esnek csapdába.
4-es alakú csapda
Ez a szerkezet (tósof 4-es alakú dorongcsapda) "íakunyhó"-szeru kalitkával együtt használható. Az utóbbi egy összekötött botokból álló piramis, amely a csalétek fölött van kiegyensúlyozva. Kis termetu madarak esetén gyorsan elkészíthetjük a kalitkát: helyezzük el az összes botot egy irányba, majd rögzítsünk az alsó rétegükhöz szorosan, merolegesen két azonos hosszúságú botot! Úgy erosítsük meg a szerkezetet, hogy az összes bot a helyén maradhasson! A nagyobb állatok azonban innen könnyen ki tudnak törni, úgyhogy nekik az összes botot különkülön össze kell kötnünk.
Próbáljunk más módszerekkel is kalitkát készíteni! Akadhat nálunk megfelelo méretu doboz vagy tároló, de akár egy nagy konzervdoboz is megteszi. Kítámaszthatjuk a kalitka felemelt szélét egy bottal, amelyre hosszú madzagot kötöttünk. Fogjuk meg a madzag másik végét, és rejtozzünk el valamivel messzebb! Ha feszesen tartjuk a madzagot, el tudjuk rántani a támasztékot, amikor a madár a kalitka alá megy. A kalitka köré és alá helyezzünk csalétket! Ez a módszer olyan helyeken a legjobb, ahol sok a madár.
Botkioldásos háfócsapda
Egy földön elhelyezett és csalétekkel ellátott hálót fektetünk a földre. A háló sarkait madzag köti össze egy befeszített fiatal fával. Tartókötél csatlakozik a kioldó szerkezethez [lásd az elozo csapdákat), amely bemetszéssel illeszkedik egy vízszintes rúdhoz, és a csalétkes felületet hozza muködésbe. A csalétkes felületet úgy és csak annyira emeljük fel a földrol, hogy a kioldó bot lenti végének támaszkodjon! Ennek a kioldó szerkezetnek nagyon érzékenynek kell lennie, ha azt akarjuk, hogy egy kis madár súlya is elindítsa!
A hólón szétszórt csalétek odacsalogatja o modorokat, amelyeket o szerkezei azonnal megfog, amint egyikük a csalétkes felületre rálép.
MEGJEGYZÉS: Ha gyakorlat alatt helyezünk ki ilyen csapdát, egyértelmuen jelöljük meg a helyét, nehogy mások belelépjenek! A szúró- és dorong-csapdákat folyamatosan felügyelnünk kell, hogy a többieket távol tarthassuk tolük, hiszen súlyos sérülést, akár halált okozhatnak. A gyakorlat végeztével szereljük szét az ÖSSZES csapdát!
VADÁSZAT
Az állatvilág nyomainak figyelemmel kísérése és a választott zsákmánnyal kapcsolatos ismeretek éppúgy fontosak a vadásznak, ahogy a gyakorlott nyomkövetés és a pontos cél lövoképesség. Ezek segítségével könnyen lehetünk mindig a megfelelo helyen és könnyen elonyünkre fordíthatjuk a terep adottságait.
Mindig a leheto leghalkabban járjunk! Lassan menjünk, rendszeresen álljunk meg! Súlyunkat lábunk hátsó részére helyezzük, hogy lábujjainkkal elokészíthessük következo lépésünket, és csak ezután nehezedjünk rá teljes súllyal a talpunkra! így nem fogunk megbotlani, továbbá csökken az aljnövényzet és a recsego ágak keltette zaj is. A gyors és hirtelen mozdulatok elriasztják a vadat. Szaglásszuk a levegot és figyeljünkl Széllel szemben, vagy legalábbis keresztirányban vadásszunk!
A vadászat legjobb idopontja a hajnal, a legtöbb állat akkor szokott a területen mozogni. Este is elobújnak ugyan, de akkor a fényviszonyok gyorsan romlása miatt tökéletesen kell ismernünk a terepet és a táborhelyre visszavezeto utat. Gondosan felderített területen ez sem okozhat gondot, különösen ha tiszta az ég és világít a hold, vagy fényesek a csillagok.
Ha este vadászunk, legalább egy órával alkony elott induljunk, hogy szemünk hozzászokjon a sötétedéshez és kialakuljon éjszakai látásunk persze a kiszemelt zsákmány ilyenkor is minden bizonnyal sokkal jobban lát nálunk!
Ha napközben vadászunk, délelott hegynek felfele induljunk, délután pedig térjünk vissza a táborhelyre! Az állatok nyomait hegynek felfelé haladva könnyebben észrevesszük, mert a földön közelebb vannak a szem-magasságunkhoz. A napközben ho révén kialakuló légáramlatok a szagot felfelé viszik, ezért lefelé haladva elobb érezzük meg az állat szagát, mint az a miénket. Az egész napos vadászat és kutatás után a leereszkedés sokkal kevesebb energiát vesz el, mint a felfelé mászás, így bizonyára örüni fogunk a könnyebb hazaútnak.
TUDNIVALÓ
Ha ügyesen mozgunk, az állat sokszor nem is vesz észre minket.
Ha mégis ránk pillant, ne mozduljunk! Elképzelheto, hogy korábban még nem látott embert: talán inkább kíváncsi, mint riadt lesz. Maradjunk teljesen mozdulatlanok, amíg az állat máshova nem | néz, vagy nem folytatja az evést! Kerüljük a nagyobb állatokat (pl. a medvét), hacsak nem vagyunk annyira rászorulva az élelemre, vagy nem vagyunk tökéletesen biztosak benne, hogy elso lövésre meg tudjuk ölni - különben vadászból könnyen vaddá válhatunk!
Olyan közel menjünk, amennyire csak jelenlétünk felfedése nélkül lehetséges! Vegyünk fel biztos helyzetet, és arra a területre célozzunk, ahol a lövés a legnagyobb eséllyel lesz eredményes! A pontos fejlövés igazán hatékony, viszont nagyon kockázatos is, hacsak nem vagyunk nagyon közel a mozdulatlan állathoz. A lapocka mögötti terüiet kiváló célpont. Egy oda célzott, határozott, pontos lövés a legtöbb állatot azonnal leteríti. A rossz célra leadott lövés az állat szükségtelen szenvedését okozhatja, a vadásznak pedig még hosszasan követnie kell a zsákmányt.
Ha az állatot az elso lövés leterítette, várjunk öt percet, mielott megközelítenénk! Csak álljunk és figyeljünk! Ha az állat nem pusztult el, csak
vérzik, a vérveszteség valószínuleg meggyengíti, és ha közel megyünk hozzá, nem fog tudni elmenekülni. Ha az állat megsérült, de továbbmegy, csak 15 perc elteltével kövessük. Ha azonnal követjük, elképzelheto, hogy egész nap menni fog.
FEGYVEREK
íj és nyíl
A leghatékonyabb rögtönzött fegyver az íj és nyíl, ráadásul elkészíteni is köny-nyu oket. Nagyon rövid ido alatt jártasságot szerezhetünk a használatukban.
íjnak már jól kiszáradt fa a legalkalmasabb, de ennek hiányában is boldogulnunk kell! Ha úgy gondoljuk, hogy még hónapokig leszünk a jelenlegi helyünkön, félretehetünk fadarabokat száradni késobbi használat céljára.
A ki nem száradt fa nem sokáig marad feszes, ezért több íjat készítsünk, és cseréljünk fegyvert, ha az éppen használt elvesztette a rugalmasságát.
A legjobb a tiszafa - a régi angol nagy íjak mind ebbol a fából készültek. A tiszafának öt változata terjedt el az északi féltekén, de nem túl gyakori növény, így a hikori, a borókafenyo, a tölgy, a szilfa, a cédrus, a vasfa, a nyír, a fuzfa és a bürök is megfelel.
Az íjffa elkészítése íjfának rugalmas botot válasszunk! Kb. 120 cm hosszú legyen (méretét persze mindig igazítsuk a használójához)!
A nekünk leginkább megfelelo ij faméret meghatározása:
Jobb kézzel tartsuk az Ijfa egyik végét a csíponkhöz, majd nyújtsuk ki a ba! kezünket oldalra és felfelé! Az így kapott távolság adja meg az ij méretét
Ezzel a módszerrel óltalanos fjat készíthetünk (a nagy ij használata komolyabb jártasságot igényel)!
Az ij megformálása
Az íjfát úgy alakítsuk ki, hogy középen 5 cm széles /egyen és a végek felé 7,5 em-re vékonyodjon!A végeket metsszük be: az ijhúr 1,25 emre legyen tolük! A fakérget távolítsuk el! Miután az íjat formára faragtuk, kenjük be mindenhol olajjal vagy állati zsírra!!
Az ijhúr rögzítése
Legjobb a nyers bor húr, de bármilyen zsineg, madzag vagy vékony kötél megteszi. Az íjhúr 3 mm széles legyen! Az öreg csalán szárai is elég erosek lehetnek, ezeket összekötve megfelelo íj húrt készíthetünk. Ha az íjnak holtjátéka van, valószínuleg rövidebb húrra lesz szükségünk, de a rögzített húr ne legyen túl szoros, hiszen igazán feszesnek lövéskor hátrahúzva kell lennie.
A húrt az ijhoz mindkét végén kötélhu-rokkoí és két gyuruhurokkal rögzítsük! Ha a fa nincs kiszáradva, használat után oldjuk ki a húr egyik oldalát hogy az ij ne feszüljön feleslegesen, különben az íjfa deformálódik!
A mindössze meghajlított rugalmas botnál sokkal hatékonyabb és pontosabb a megfeleloen elkészített íj. Ezzel sem szabad azonban veszodnünk, ha elvesztette a rugalmasságát - készítsünk helyette újat!
Nyíl készítése
Minden egyenes fa alkalmas nyílnak, de az egyik legjobb a nyírfa. A nyíl kb. 60 em hosszú és 6 mm széles legyen! Lehetoleg legyen egyenes és sima felületu! Egyik végén készítsünk egy 6 mm mély bemetszést, hogy bele tudjuk illeszteni a húrt.
Ellenorizzük, hogy a nyíl végén lévo bemetszés elég széles-e a húr beillesztéséhez!
TERELÉS
A pontosság érdekében a nyilat terelni kell! Legjobb terelöonyag a toll, de más anyagot -papírt, könnyu ruhát, akár formára alakított leveleket - is használhatunk.
(a) A tetejérol indulva, c tollszár közepénél vágjuk ketté a tollat!
\ (bj Á toll mindkét végén hagyjunk 20 mm-es száratr hogy a tollat a nyílra tudjuk kötni, (c) A nyíl körül egyenlo távolságra rögzítsünk három terelot!
Nyílhegy
A nyíl másik végén szükségünk van egy hegyes tárgyra. Magát a nyilat is kihegyezhetjük és megkeményíthetjük a tuzben, de a szilárd hegy jobb. Az ón kiváló, de kovakobol is készíthetünk igazán éles nyílhegyet. Nagy türelemmel még a csontot is megfelelo heggyé alakíthatjuk. Vágjuk ketté a nyíl végét, helyezzük bele a nyílhegyet, majd kössük össze szorosan! Az ín kiválóan alkalmas a kötözésre - nedvesen használjuk, majd szárítsuk meg, hogy biztosan tartsa a fejet!
Nyíl, lándzsahegy, fejsze és kés egyaránt készítheto pattintással kovakobol, amely fekete, tompa, fémes fényu, gyakran a mészkovel együtt megtalálható kozetfajta. Nagyjából megfelelo méretu és formájú lapos követ válasszunk! Egy másik kemény kö segítségével pattintsunk le róla darabokat, amíg el nem érjük a kívánt formátl Ha nagyon éles vágófelületet szeretnénk, a széleinél faragjunk le belole (lásd Szerszámok a Táborozási technika fejezetben]!
Az íjászat technikája
Illesszük a nyilat az íjhúrba és emeljük az íj közepét szemmagasságba. Az íjat elorenyújtott kézzel, pontosan a nyíl alatt fogjuk! Az íjtartó kart tartsuk biztosan, az íjhúrt pedig húzzuk finoman hátra a testünk felé úgy, hogy a nyíl szemmagasságban legyen. A nyíl mentén nézve igazítsuk a célpontra! Engedjük el a húrt - hagyjuk, hogy magától menjen, ne kapjunk utána! Gyakoroljunk! Sorozatlövéseknél tartsunk több nyilat a bal kezünkben!
NYÍL OKOZTA ÉGÉS
Sok íjász panaszkodik a nyiltereio lapát okozta égési sebekre - a súrlódástól kisebesedhet az arc vogy a kéz. Az arcra szorosan rákötött só! vogy ruhadarab anélkül védi az arcunkat; hogy akadályozná a lövést. Kezünket ujjak nélküli borkesztyuvel vogy az ujjak közé és a csuklóra helyezett bor védoanyaggal óvjuk! A parittya és hasznáiafa
A legegyszerubb parittya olyan fegyver volt, amilyennel Dávid megölte az óriási Góliátot. Ezt a fajtát közönséges kaviccsal is használhatjuk. Egy kötél közepére egyszeru zsebet készítünk - a legjobb, ha borbol, de bármilyen más eros anyag is megfelel. A kötél lehet borcsík vagy természetes szálak összecsavarásával készített szalag. Úgy készítsük el, hogy a kötél egy hosszú darabban szelje át a zsebet. Ha két darabban van a kötél, kössük vagy varrjuk hozzá a részeit a zsebhez!
A PARITTYADOBÁS TECHNIKÁJA
Sima, kb. 2 cm átméroju, lehetoleg kerek kavicsot válasszunk (o csipkézett kavics több kárt okozhat, viszont nem jár be olyan szabályos röppályát)I
Lengessük meg a parittyát a fejünk fölött a célra irányítva. Engedjük el a kötél egyik végét! A loszer nagy sebességgel kirepül - kis gyakorlással pontosan eltalálhatjuk a célt Elképzelheto, hogy a kello pontosság és távolság elérése érdekében kísérleteznünk kell a parittya hosszával.
Ha parittyával vagy csúzlival madarakra célzunk, egyszerre több követ lojünk ki!
CSÚZLI
Az iskolás fiúk fegyvere, bár a rómaiak hatalmas, mechanikus változatátostromfegy-verként használták. Eros, villás, lehetoleg rugalmas ágra - legjobb a mogyorófaog -és egy rugalmas anyagdarabra lesz szükségünk. Az autó vagy bicikli kerekébol származó gumibelso az ideális (jobb a ruhákban lévo gumiszalagnái, de az utóbbi is használhatói.
Készítsünk zsebet a rugalmas anyag belsejébe: vezessük ót rajta vagy varrjuk bele (minta parittya zsebét). A rugalmas anyag mindkét végét kössük a faág széléhez! Lövedéknek követ használjunk!
BÓLA
A bóját oz eszkimók a modorok lel övé -sére használjók. Csomagoljunk köveket kis ruhadarabokba, és mindegyikre kössünk egy-egy 90 cm-es kötelet A kötelek másik végét kössük össze szorosan. Az összekötött végénél fogva forgassuk o fejünk fölött! Elengedése után nagy területet lefedve repül a levegoben.
A dél-amerikai gaucsók ugyanezt a fegyvert, illetve más változatait használták a csatában.
A bólo rótekeredik o repülo madárra vagy oz állat lábára, illetve nyakára, le-teritve o földre oz áldozatot. így a vadász megölheti a zsákmányt.
Lándzsák
A sétabot nagy segítség lehet járáshoz, ha viszont kihegyezzük az egyik végét, máris hasznos szúró- vagy hajítófegyver válik belole. A szúrólándzsának körülbelül 1,8 m-es, egyenes bot a legjobb. A 90 cm hosszú botból jól kezelheto hajítólándzsát készíthetünk. Gerelyt kb. feleekkora fadarabból készíthetünk, így fegyverünk pontosabb lesz és nagyobb távolságot érhetünk el vele.
A lándzsát hatékonyabbá tehetjük, ha c végére hegyesre pattintott kovahe-gyet vagy lapított ánhegyet illesztünk, esetleg alaposan ráerosítünk egy kést. Ha viszont csak egy késünk van, ne kockáztassunk, mert könnyen elveszhet vagy megsérülhet.
LÁNDZSAVETÖ
A lándzsa a vágatban fekszik. A vágót o hajitóeszköz felso oldalán helyezkedik el, de nem ér el teljesen a végéig: ez o hátsó ütközo lökést cd a lándzsának.
A lándzsaveto elkészítéséhez olyan faágat válasszunk, amely legalább dupla olyan széles, mint a lándzsánk, és legyen rajta ágesonk is, amelybol elorehajló fogantyút készíthetünk! Késünket ékként használva hasítsuk ki az ág közepét! Vájjunk ki finom vágatot a lándzsának! Teljesen simára alakítsuk ki, ütközonek pedig hagyjunk meg egy szilárd részt! Sokszor próbálkozva állapítsuk meg a lándzsa hajítótávolságát, és alakítsuk ki saját egyensúlyunkat is a jó dobáshoz!
A lándzsát vállmagasságban tartva irányítsuk a célra, majd a lándzsa-vetot gyorsan rántsuk elore és lefelé! Lefelé mozdítva a vágat ütközoje erosen meglöki a lándzsát.
MADÁRFOGÁS
Mozgóhurok
Egy hosszú bot végére illesztett síklóhurok kiválóan alkalmas az alsóbb ágakon alvó madarak lerántására. Jegyezzük meg az alvó- és fészkelohelyeket (ne feledjük, az ürülék odavezet minket), és ha elérheto távolságra találunk ilyet, éjszaka, óvatosan közelítsük meg (persze legyen a látáshoz elegendo fény)! Csúsztassuk a hurkot a madárra és szorítsuk meg! Egyszerre kell összeszorítani a hurkot és lefelé rántani a zsákmányt!
Vízimadarak becserkészése
A vízimadárhoz a vízbe merülve, fejünket náddal és más növényekkel álcázva tudunk közel kerülni. Legyünk óvatosak! Azt a területet közelítsük meg, ahol a madarak fészkelnek, vagy ahol rendszeresen látni lehet oket! Ne feledjük, a madarak (különösen a nagyobbak, pl. a lúd vagy a hattyú) védekezés közben nagyon vadut viselkedhetnek!
A világ egyes részein más technikát alkalmaznak: az emberek nagy tökhéjat viselnek a fejükön álcaként. A tök egyik oldalára lyukakat vájnak, hogy lássanak és tudjanak lélegezni. A vadász a tököt pontosan a vízfelszín fölött tartva úszik az áramlattal a madarak közé. Hogy hozzászokjanak a madarak, eloször bedobnak a vízbe néhány tököt A szárnyasok közé jutott vadász alulról kapja el a gyanútlan madarat, majd a víz alatt megfojtja.
Gödörcsapda
Keressünk vagy ássunk egy kb. 90 cm mély gödröt olyan területen, ahol gyakoriak a talajról táplálkozó madarak! A gödör szélessége az elejteni kívánt madár méretétol függ. Szórjunk a lyuk köré magot vagy egyéb csalétket, de nagy részét a lyuk belsejébe szórjuk!
A madarak eloször csak a lyuk körüli csalétket eszik meg, aztán bemennek a lyukba is, hogy többet ehessenek. Ekkor rohanjuk le oket! Ijedtségükben képtelenek lesznek a lyuk belsejében eléggé szétnyitni a szárnyaikat a felszálláshoz.
SIRÁLY
Sirályt úgy foghatunk, ha élelmet tekerünk egy korer majd a levegobe dobjuk. A madár reptében lenyeli a csalétket és vele együtt a követ, az utóbbi súlyától azonban lezuhan. Természetesen ez a módszer nem víz, hanem szárazföld felett alkalmazandó. Álljunk készen a lezuhant madár ártalmatlanítására!
VESZÉLYES ÁLLATOK
Kevés állat támad az emberre akár önvédelembol is, a legtöbb inkább a menekülést választja. Nem valószínu, hogy nemzeti parkokon kívül nagyállatokkal, pl. elefánttal, orrszarvúval, vízilóval vagy nagymacskával találnánk szembe magunkat. Ennek ellenére ne az állatok ösvényén vagy ivóhelyükhöz közel táborozzunk le, mert megeshet, hogy elefántcsorda útvonalát keresztezzük vagy kiváncsi pumával találjuk szembe magunkat!
FIGYELEM!
Ne eroltessük a találkozást! A medvék gyakran turkálnak az északi erdokben lévo farmokon, felforgatják a szemeteseket - elképzelheto, hogy néhány könnyu falat reményében a mi táborhelyünket is meglátogatják. Zajjal próbáljuk meg elijeszteni oket, ne kísérletezzünk az elfogásukkal! Ne menjünk közel hozzájuk! A medve köny-nyen meg tudja ölni az embert, a sebesült medve pedig különösen nagy veszélyt jelent Minden sérült vagy sarokba szorított állat veszélyes lehet! A legtöbb állat menekülni próbál, ha viszont megakadályozzuk ebben, támadásra kényszerítjük.
A krokodiloktól és aligátoroktól kello távolságot kell tartanunk, hacsak nem nagyon kicsik - de ilyenkor is gyozodjünk meg róla, nincs-e mögöttünk egy nagyobb méretu példány! Bármelyik nagy szarvú állat megsebesíthet bennünket szarvával még azelott, hogy fegyverrel támadhatnánk rá. A hím állatok párzási idoszakban különösen vadak. Nem csak a patás állatok képesek eroset rúgni - a strucc rúgása is halálos lehet.
A farkasokat általában többet halljuk mint látjuk - a portyázó tálkákról szóló történetek minden bizonnyal eltúlzottak. A farkas kíváncsi állat, elképzelheto, hogy távolról figyel minket, de nem kell egybol a megvadult farkasfalka üldözte vadász rémképét a helyzetre eroltetnünk. Ha súlyosan megsérültünk és nem tudjuk megvédeni magunkat, a farkas könnyen végezhet velünk. A hiéna szintén falkában vadászik. Alapvetoen gyáva, ugyanakkor eros állat, és mivel dögevo, vonzzák a táborhelyek. Ha védekeztünk, minden bizonnyal megfordulnak és elfutnak, de ne szálljunk szembe velük, inkább csak kergessük el oket!
A nagyobb emberszabású majmok szintén játszva meg tudják ölni az embert, de ritkán agresszívek, és általában többször figyelmeztetnek minket a távozásra. Valószínubb, hogy kisebb majmokkal találkozunk, amelyek éles foguk miatt sokkal közvetlenebb veszélyt jelentenek. A kifejlett csimpánz különösen rosszindulatúan viselkedhet. Az állati harapás ejtette sebet alaposan tisztítsuk meg! Bármelyiktol kaphatunk tetanuszt, de némelyik emlos (köztük a vámpírdenevér) veszettséget is okozhat.
A kígyók nem jelentenek veszélyt, hacsak véletlenül nem kerülünk velük kapcsolatba. Meg kell szoknunk oket és hozzá kell szoknunk ruhánk, alvóhelyünk és felszerelésünk ellenorzéséhez is - kutassunk hülio vagy rovar látogatók után! Elofordulhat, hogy testünk melegét érezve kígyó vagy százlábú mászik az ágyunkba. Sokszor ébredtek már arra emberek, hogy hívatlan látogató fészkelt a hónaljukba vagy még intimebb testrészeikhez. Ne feledjük, nem támadnak! Óvatos, nyugodt mozdulatokkal szabaduljunk meg tolük!
A ZSÁKMÁNNYAL KAPCSOLATOS TEENDOK
A sérült vagy csapdába esett állatok veszélyesek lehetnek. Mielott közel merészkednénk az állathoz, bizonyosodjunk meg róla, hogy valóban elpusztult!
Szúrjunk lándzsát vagy hosszú botra kötött kést az állat fo izmaiba és nyakába! A vérveszteségtol legyengült állathoz közelebb tudunk menni és fejen tudjuk ütni.
Társakkal dolgozva egyszerubben tudjuk szállítani még a nagyobb állatokat is, ha erosen rögzítjük oket egy faágra, amelynek két végét válfunkra tesszük. Ne vigyük oket egészen a táborhelyig, mert elképzelheto, hogy odavonzzák a legyeket és a dögevo állatokat.
Hátukra fordítva még a nagyméretu állatokat is megfelelo helyre tudjuk húzni. Ha az állatnak szarvai vannak, vágjuk le a fejét, mert a szarvak csak akadályozni fognak minket!
Helyezzünk faruoat az állat hasára, és szorító nyolcas csomóval rögzítsük mindkét lábpórt/ Kössük az állatot a rúdra, az utolsó csomó a rúd köré kötött szorító nyolcas csomó iegyen! Ha az állatnak szarvai vannak, kössük fel oket, hogy ne legyenek útban!
A legjobb, ha mára csapda helyszínén feltrancsírozzuk a vadat. Ez odavonzza a ragadozókat és a dögevoket, amelyeket szintén csapdába ejthetünk. A zsákmány belso részeit használjuk a csapda új csalétkeként! Csak azt vigyük magunkkal a táborba, amit nagyobb erokifejtés nélkül oda tudunk cipelni! Huvös éghajlaton rejtsük el a maradékot és gyujtsük össze késobb!
A ZSÁKMÁNY ELREJTÉSE
Lógassuk le a tetemet olyan faágról, amely a dögevoknek a földtol túl magasan, az ágtól pedig túl mélyen van! Áfák hajlata olyan rejtekhe-lyet kínál, amely a talajon mozgó ragadozókat távol tartja, a macskafélék és az egyéb jól mászó ragadozók azonban így is hozzáférhetnek.
Szinte lehetetlen megvédeni a zsákmányt olyan területen, ahol keselyük vagy más nagy dögevok élnek, ezért vigyük magunkkal mindent, amit csak tudunk! Meleg éghajlaton minden bizonnyal megromlik, amit otthagyunk.
A vér értékes, alapveto ásványi anyagokat tartalmazó élelem. Legyen nálunk edény, amelyben a táborba tudjuk szállítani! Lefedve, huvösben, legyektol védve tároljuk!
f FIGYELEM!
Betegségveszély - fertozött állatok
Az állatok pofájában nyirokmirigy található (a nagyobbaknál köny-nyebben észreveheto). A megnagyobbodott és elszínezödött nyirokmirigy betegséget jelez. Minden feje körül eltorzult vagy elszínezödött állatot - pl. a myxomatosis tüneteit mutató nyulat - fozzünk meg (így kisebb lesz az esélye a fogyasztás útján történo megbetegedésnek), de fertozésveszély esetén az elokészítés során is körültekintoen kell eljárnunk! Alapveto fontosságú az állat levágása és a hússal kapcsolatos teendok elvégzésének idejére a borünkön lévo sebek és vágások lefedése, mert ha az áilat hordozta kórokozó a borsérü-l lésbe kerül, könnyen a testünkbe juthat.
ZSÁKMÁNY ELKÉSZÍTÉSE
Ne pazaroljuk el a tetem egyik részét sem! Alaposan elkészítve hozzájuthatunk az összes tápértékhez és hasznosítani tudjuk még a fogyasztásra alkalmatlan részeket is. A muveletet négy lépésben végezzük:
- Kivéreztetés: alapvetoen fontos, ha tárolni akarjuk a húst, és enélkül az íze is túl eros.
- Nyúzás: ezáltal a bort vagy szort menedékül és ruházatként használhatjuk. (A disznókat ne nyúzzuk meg, mert a borük alatt hasznoszsírréteget tárolnak. A madarakat fosszuk meg a tol Iáiktól, de ne nyúzzuk meg oket!)
-Kibelezés:a belek eltávolítása és a belsoség kinyerése.
-Feldarabolásra különbözo fozési módszerekhez megfelelo méretu darabokat készítünk.
Kivéreztetés
Ne pazaroljuk el a vért, mert olyan vitaminokban és ásványi anyagokban (pl. sóban) gazdag, amelyek máskülönben hiányoznának a túlélo étrendjébol. A szarvasmarha vére számos afrikai marhapásztor táplálkozásának fontos részét képezi. Az ellenség vérét elfogyasztó kannibálok látása és általános egészségi állapota javult, emellett a vér megszünteti a vitamin-hiány okozta szédüléses betegségeket is, mert biztosítja a hiányzó vitaminokat és ásványi anyagokat.
Minden állat jobban vérzik, ha a fejével lefelé lógatjuk. Kössünk kötelet a csánk köré (ne a mancs köré, mert úgy lecsúszhat), és húzzuk fel egy ágra vagy saját készítésu keretre, majd helyezzünk az állat alá edényt a vér felfogásához!
A keretnek eros szerkezetunek kell lennie! Szúrjunk dúcokat a földbe és erosen kössük össze oket a keresztezéseknél, hogy A formájú keretek jöjjenek létre. A tetejükre vízszintesen helyezzünk egy rudat!
Az állatot a torkolati vénát és a nyaki veroeret elvágva véreztethetjük ki! A lógó állaton ezek könnyen észrevehetoek, mert kidudorodnak. A vágást ejthetjük a fülek mögött, velük egy vonalban, a fej két oldalán lévo ereket egyszerre átvágva, de alacsonyabban is, a nyak V alakú részén, az artéria elágazása elott. Ha nincs gyilokhoz hasonló késünk, az utóbbi módszert válasszuk! Fültol fülig is elvághatjuk az állat torkát ennek viszont az a hátránya, hogy elvágjuk a légcsövet is, így feljöhet a gyomorban lévo étel és megfertozheti a megmenteni kívánt vért. Ha a késünk nem elég hegyes, mindenképpen ezt a módszer kell alkalmaznunk.
Fontos, hogy a disznókat alaposan véreztessük ki: ha a nagy nedvesség- és zsírtartalmú szövetekben vér marad, a hús gyorsabban megromlik!
Nyúzás
Legegyszerubb az állatot közvetlenül a kivéreztetés után megnyúzni, amikor még meleg a hús. Eloször távolítsuk el az összes pézsmamirigyet, mert megfertozhetik a húst. Némelyik szarvasnál ezek a hátsó lábon, pontosan a térd mögött találhatóak. A macska- és kutyaféléknél a végbél mindkét oldalán vannak mirigyek. Nem árt, ha eltávolítjuk a hím állatok heréit is, mert ezek szintén megfertozhetik a húst. Mielott nekikezdenénk a bor eltávolításának, ejtsünk határozott vágásokat a borön a nagy ábrán szaggatott vonallal jelölt helyeken:
1. A hátsó lábak körül, a térd fölött ejtsünk kör alakú vágást! Vigyázzunk, nehogy elvágjuk a tartókötelet!
2. Ugyanígy vágjuk körbe a mellso lábakat!
3. Ejtsünk lefele tartó vágást a hátsó lábakon a törzs aljáig, ahol a lábak szétválnak, és óvatosan vágjuk körbe a nemi szerveket!
4. Folytassuk a vágást a test közepén egészen a nyakig! Ne vágjunk bele a gyomorba vagy az emésztoszervekbe: emeljük meg a bort,helyezzük alá a két ujjunkat, tegyük a kést az éles végével kifelé az ujjaink közé, és lassan húzzuk lefelé, a testtol kifelé vágva [lásd a részletes ábrát\\
5. Folytassuk a vágást a mellso lábak belsején!
Hq így ejtjük a vágást, nem vágunk o belso szervekbe ido elott. Ujjainkkal vágás közben megemeljük o bort, és az éles oldalával kifelé tartott kést csúsztatva i/égigvágjuk a bort. Ne kapkodjunk! Ne vágjuk meg magunkat! Ne tegyünk kárt a borben! Óvatosságunk késobb, a bor használatakor megtéro!.
Ezután fejtsük le a bort a húsról a hátsó lábakon, de a leheto legkevesebbszer használjuk a kést! A bort görgessük ki a szorrel befelé, önmagába tekerve.
Miután megtisztítottuk a hátsó lábakat, vágjuk körbe a farkat (a nemi szerveket már körbevágtuk)! Amint a tetem hátához érünk a kezünkkel, ujjunkkal válasszuk el a bort a hústól! Ezután a mellso lábakról húzzuk le a bort, igy egyetlen bordarabunk lesz. Hüvelykujjaink a nyakon lefelé húzva véresek lesznek ott, ahol elvágtuk a torkot. Ha erosen megrántjuk a fejet, különválaszthatjuk a többi résztol. Ezután vágjuk át a megmaradt szöveteket is!
Ha egyedül dolgozunk
Egy nagy állat megemelése komoly erofeszítést igényel. Ha egyedül vagyunk, elképzelheto, hogy a földön kell megnyúznunk és kibeleznünk az állatot. A test elmozdulását megakadályozhatjuk, ha levágjuk a patás állatok lábát és behelyezzük oket a test alá!
A tetemet fektessük természetes lejtore és vájjunk üreget a földbe a vértároló konzervdoboznak vagy más edénynek, amelybe majd kivéreztetjük az állatot. Kövessük a már ismert vágási irányt a borön, majd nyúzzuk meg az állatot egyik oldalán a gerincig, terítsük ki a bort és görgessük bele az állatot, hogy a másik oldalon is elvégezhessük a nyúzást. így elkerülhetjük, hogy a hús a földdel érintkezzen!
Kis áülatok nyúzása
A nyulat és a kisebb állatokat úgy nyúzhatjuk meg, hogy kis vágást ejtünk rajtuk a gyomor felett (ügyeljünk a szervekre, ne vágjunk beléjük). Tegyük be a hüvelykujjainkat és húzzuk oket kifelé - a bor könnyen le fog válni! Szabadítsuk ki a lábakat és csavarjuk le a fejet!
Ha nincs késünk, amellyel az elso vágást megejthetnénk, törjük le az állat lábának alsó részét, és az így nyert éles csontfelülettel vágjuk meg a bort!
Kizsigerelés
A még mindig lógó tetembol távolítsuk el a beleket és fedjük fel a belso részeket. Csípjünk bele a hasba minél magasabban, és a kicsípett húsdarabba vágjunk akkora nyílást, hogy beleférjen a két ujjunk. Ne szúrjunk bele mélyebben a húsba, mert átvághatjuk a belso szerveket! Tegyük az ujjainkat a vágásba, és velük irányítsuk a kést felfelé, a végbél felé vágva. Ezután hasonló módszerrel vágjunk lefelé, kezünkkel tartsuk a kiömleni akaró beleket (lásd az ábrát)\ Egészen a mellcsontig vágjunk!
A kicsípett húsba ejtett elso vágás mindössze akkora legyen, hogy beleférjen a kér ujjunkIA nyúzáskor alkalmazott módszerrel vágjuk a húst /lásd az elozo ábrát// Eloször felfelé, majd lefelé vágjunk (kézfejünkkel megakadályozzuk a belek kiömlését)!
Hagyjuk, hogy kiömöljenek és lelógjanak a belek, így ugyanis meg tudjuk oket vizsgálni. Távolítsuk el a két vesét és a májat!
A mellüreget hártya fedi - kisebb állat esetén ezt nem könnyu észrevenni. Vágjuk át a hártyát, és távolítsuk el a szívet, a tüdoket és a légcsövet!
Ellenorizzük, hogy tiszta-e a végbél. Kisebb állatoknál elegendo, ha átlátunk rajta (látjuk a napot) - nagyobb állatok esetén vezessük benne végig a kezünket! A tetem ezzel tiszta lett.
Feldarabolás
A nagyobb állatokat úgy tudjuk felnegyedelni, hogy eloször kettévágjuk a testet a gerinc mentén, majd mindkét oldalon szétvágjuk a tizedik és a tizenegyedik borda között A hátsó részek adják a pecsenyét (far, comb) és a finomabb részeket, míg az elülso negyed húsa sokkal inasabb, ezt lassú fozéssel tudjuk megpuhítani.
A test felvágása az állat fajtája és az elkészíto ízlése szerint változhat.
1. Combszelet vagy pecsenyeszelet alja: A legpuhább hús, csok egy százaléka nem fogyasztható. Tartaléknak kiváló.
2. Hátszín: A második legpuhább rész, Zsír nélküli részeit levághatjuk tartaléknak.
3. Far: Kiválóan kisütheto, bár egy kis fozést is igényel. Do rabokban meg is szántható.
4. Lágyhús: A láb tetejének izma. Sokáig fozzük, gyakran nagyon kemény! Fozés elott vágjuk kockákra!
5. Farhát: A combok tetejének izma. A lágyhúshoz hasonlóan készítendo.
6. Bélszín: A külso comb izma. Kiválóan kisütheto.
7. Hátsó dagadó: Has, fozve és roguként egyaránt kiváló.
8. Láb: Kemény és inas. Kockákra vágva fozzük!
9. Dagadó: A has inos meghosszabbodása. Kiválóan megfozheto. Általában kemény hosszú párolással puhíthatjuk meg.
10. Szegyhús: Ugyanaz vonatkozik rá, mint a dagadóra.
11. Lábszár: Mellso láb>, a legjobb kockára vágva megfozni.
12. Nyak
13. Tarja: Kiválóan megfozheto. Kevesebb szövetet tartalmaz a lábnál. Sokáig fozzük!
14. Tarja és lapocka: Meglehetosen puha, de fott húsnak vágjuk fel!
15-18. Oldalas (borda): Kiválóan sütheto, de sokáig fozzük!
A Hutás íaiakaszfása
A belso részeket minél hamarabb együk meg, de a maradék húst legjobb, ha felakasztva tároljuk. Mérsékelt égövi területeken a húst 2-3 napig lógassuk! Meleg éghajlaton inkább tartósítsuk vagy azonnal fozzük meg!
Az állat megölése után az izmokba kerülo sav segít lebontani az izomrostot, puhítva ezzel a húst. Minél tovább hagyjuk felakasztva a húst, annál puhább, ízletesebb és könnyebben vágható lesz, a benne élo káros, élosködo baktériumok pedig elpusztulnak. A legyeket tartsuk távol, mert ha petét raknak a húsba, hamar megromlik!
BELSO RÉSZEK
Máj
A májat minél hamarabb fogyasszuk eNTávolítsuk el a középen lévo epehólyagot! Ez elég eros, általában minden nehézség nélkül kitépheto, de vigyázzunk, mert az epe megfertozi a húst, amellyel érintkezésbe kerül! Ha az állat beteg volt, a mája jelezni fogja. Kerüljük a foltos vagy fehér pettyekkel borított májat! Ha csak kis része ilyen, azt vágjuk ki, és kizárólag a maradékot fogyasszuk!
A máj teljes értéku élelem, tartalmaz minden alapvetoen szükséges vitamint és ásványi anyagot. Nyersen fogyasztva nem veszítünk semmit a tápértékébol. Kevés fozést igényel.
Gyomor (pacal)
A gyomrot (pacalt) könnyu megemészteni, ezért kiváló étel a betegek és sérültek számára. Távolítsuk el a gyomor tartalmát (amely szintén kiváló étel a betegeknek), mossuk meg a pacalt, majd pároljuk sokáig fuszerekben! A gyomor tartalmának ize kellemetlen lehet ugyan, de a sebesült életét akár meg is mentheti, hiszen az állat már elvégezte helyettünk az étel lebontásával járó nehéz feladat nagy részét. Kissé megfozve a gyomor tartalma tápláló és könnyen emésztheto élelem lehet.
Néhány országban a disznókat levágás elott kizárólag almával etetik és a gyomrával együtt fozik meg oket. Az alma finom íze így átitatja a húst. A gyomrot fozés után eltávolítják, tartalmát mártásként fogyasztják.
Mesék
A vesék értékes tápanyagforrásként és kiváló ételízesítoként szolgálnak. Fuszerrel együtt fozzük meg oketl A veséket körülvevo finom zsírnak (faggyúnak) nagy a tápértéke. Süssük ki és használjuk húspor (pemmikán) elkészítéséhez!
Lép
A lép a nagyobb állatok egyik nagyméretu szerve. Tápértéke alacsony, ezért kisebb állatoknál, pl. nyulaknál nem is érdemes veszodni vele. Sütve a legjobb.
Tüdo
Az állat tüdeje tökéletesen eheto, de a tápértéke alacsony. A tüdo megmutatja az állat légzoszervi megbetegedéseit. Ne együk meg, ha foltos, fekete vagy fehér pettyes! Az egészséges tüdo rózsaszín és foltmentes. Legjobban fozve fogyasztható. Hal- vagy csapdacsalinak is fél re tehetjük. Szív
A szív tömör izom, semennyi vagy csak kevés zsírt tartalmaz. Süssük meg, vagy használjuk jellegzetes ízét foztünk feljavítására!
Belek
A bél gyakorlatilag csovezeték. Legjobb, ha kolbászborként hasznosítjuk. Fordítsuk ki, mossuk meg, majd alaposan fozzük meg! Keverjük össze egyenlo arányban a húst és a zsírt, majd öntsünk bele vért! Ezt a keveréket nyomkodjuk bele a belekbe, és fozzük meg alaposan! Ne egészen forró vízbe tegyük, öntsünk hozzá elobb egy kis hideget is, mert így kisebb valószínuséggel durran szét a kolbász. Ezzel a módszerrel igen tápláló ételt készíthetünk, amely füstölés után sokáig eláll. A szárított belek kisebb teherbírású kötélként is használhatóak.
Mirigyek
A mirigyek közé tartozik a nagyobb állatokban jellegzetes hasnyálmirigy vagy csecsemomirigy. Sokan különleges csemegének tekintik. Fozve és sütve egyaránt ízletes étel.
Farok
Nyúzzuk le és fozzük meg, így kiváló levest készíthetünk belole, mert rengeteg húst és állati enyvet (zselatint) tartalmaz.
Láb
A lábat ugyan darabolás közben levágjuk, de nem szabad elpocsékolnunk. Fozéssel kiváló ételt készíthetünk belole. Tisztítsuk le a piszkot és távolítsuk el a szort a patákról vagy mancsokrólI A patákból tápláló kocsonyát készíthetünk.
Fej
Nagyobb állat esetén sok hús található a fejen. A pofa különösen ízletes, a nyelv pedig nagyon tápláló. Fozzük mig megpuhul, és evés elott húzzuk le róla a bort!
Minden maradékot (illetve a kisebb állatok esetén az egész fejet is) fozzük meg!
Agy
Az agy elfogyasztásával izmaink erot nyerhetnek, de hasznát vehetjük nyers bor kikészítésekor is.
Csontok
Minden csontot fozzünk meg, készítsünk belolük levest! Sok csontvelot tartalmaznak, ami értékes vitaminforrás. Szerszámot is készíthetünk
A BIRKASZERU ÁLLATOK ELKÉSZÍTÉSE
Kövessük a nagyobb állatokra vonatkozó utasításokat, majd: í
1. Vágjuk ketté a testet a hátgerinc vonalában, pontosan a gerinc közepe mentén!
2. Távolítsuk el a hátsó lábakat! Próbáljuk meg szétvágni a csípoízületet!
3. Távolítsuk el az elso lábakat! Itt nincs átvágandó csont, csak kövessük a lapockacsont vonalát!
4. Vágjuk le a nyakat!
5. Vágjuk le a dagadót, azaz a bordák alatt lógó laza húst!
6. Ejtsünk vágásokat minden egyes borda és a gerinc között! Ezzel bordaszeleteket készítünk.
7. Az áílat vékonyán található vesepecsenye tartósítható a legjobban.
A sertés elkészítése
A disznót ne próbáljuk megnyúzni! Eloször belezzük ki, majd tegyük forró parázs fölé és perzseljük le a borét! A forró víz (csak annál forróbb, amit a borünk még elvisel) segít leválasztani a szort, de a túl forró víz csak még nehezebbé teszi a sörték eltávolítását. A disznó számos parazitát vonz: kullancsot, lapostetut és férgeket - ezeket fozéssel pusztíthatjuk el. A sertés elkészítésének legjobb módja tehát, ha megfozzük.
Kisebb állatok elkészítése
Kövessük a nagyobb állatokra vonatkozóan leírtakat - minden kisméretu állatot ki kell belezni!
Hüllok elkészítése
Dobjuk félre a belso szerveket, mert szalmonellát terjeszthetnek. A hülloket borükben is megfozhetjük. A nagyobb kígyókat daraboljuk szeletekre, de a borük is hasznos lehet. A kígyót úgy készíthetjük el, hogy a fejet jóval a méregzacskók alatt levágjuk, majd a pengét kifelé tartva felnyitjuk a végbélnyílást egészen a nyakig - vigyázzunk, nehogy feísértsük a a maguktól kieso belso szerveket! Ezután nyársra tuzve akasszuk fel, és fejtsük le borét a farka felé haladva!
Madarak elkészítése
A madarakat nagyrészt a többi állathoz hasonlóan készíthetjük el, de tol-laiktól megfosztva, nyúzás nélkül, borrel együtt is megfozhetjük oket.
Kövessük az alábbi sorrendet!
Kivéreztetés:
A madarat nyakát eltörve öljük meg, majd vágjuk át a torkát és akasz-szuk fel kivérezni fejjel lefelé! Úgy is megölhetjük, hogy a nyakát éppen a nyelve alatt vágjuk elr felsértve a fo idegeket és a fo artériát. A madár könnyen elpusztul és gyorsan kivérzik. A dögevo madarakat lehetoleg kerüljük, mert nagyobb valószínuséggel terjesztenek fertozést, tetvet és kullancsot.
Tolifosztás:
A tollfosztást legkönnyebben közvetlenül a madár elpusztulása után végezhetjük, amikor még meleg a test. A tollakat felpuhítja a forró víz (kivéve a vízimadarakét, amelyek tollát csak még jobban megkeményíti). A tollakat tartsuk meg: nyílterelo lapátot vagy szigetelést készíthetünk belolük! A mellkasnál kezdjük a tollfosztást! Ha sietünk, nyúzzuk meg az állatot, bár így elveszítjük a bor tápértékét.
Kibelezés (a belso részek eltávolítása):
Ejtsünk vágást a végbélnyílástól a farokig! Tegyük be a kezünket, és húzzuk ki a belso részeket! A szívet és a veséket tartsuk meg! A fejet és a lábakat vágjuk le!
Megfozés:
A dögevo madarakat minden esetben fozzük meg, mert fertozéseket hordoznak. Fozéssel megpuhíthatjuk az öreg, rágós madarakat is, a fiatalabbakat viszont inkább süssük meg nyárson vagy kemencében.
HAL ÉS HALÁSZAT
A hal fehérjét, vitaminokat és zsírt tartalmazó értékes élelem. Az összes édesvízi hal fogyasztható, a trópusi halak között viszont akad néhány veszélyes is: tartózkodjunk a villamos angolnától, az édesvízi mérgesrájá-tól és a dél-amerikai folyókban élo piranhától! A hagyományos horgászmódszerek alkalmazásához szakértelem kell, de sikerrel járhatunk, ha figyelemmel kísérjük a halak táplálkozási szokásait, és követjük az itt leírt módszereket.
A halak mérete változó: lehetnek olyan aprók, mint a tüskés pikó, de olyan óriásiak is, mint a trópusokon élo nílusi sügér. Étkezési szokásaik és táplálékuk rendkívül eltéro lehet. A különbözo fajták eltéro idopontban, eltéro vízmélységben táplálkoznak. Némelyikük halakkal táplálkozik, mások férgeket és rovarokat fogyasztanak - közös tulajdonságuk viszont, hogy megfelelo csalival mindet magunkhoz tudjuk csalogatni és el tudjuk kapni.
Ha gyakorlott horgászok vagyunk és rengeteg idonk van, hasznosíthatjuk a tudásunkat, és így kellemesen telik az ido is, de a túlélésért küzdve nem a sporthorgászat módszerei a leghatékonyabbak. A két leghasznosabb halfogási technika az éjszakai horgászás rögzített horgászzsinórral és az eresztohálóval halászás.
Hol próbáljunk meg halat fogni?
A halak azt a területet választják a vízben, ahol a legkellemesebben érzik magukat, és ahol a legkönnyebben találnak zsákmányt. Ezt a napi homérséklet is befolyásolja.
Ha magas a homérséklet és a víz sekély, az árnyékos területeken és a mélyebb részeken próbálkozzunk. A halak ugyanis meleg idoben a tavak mélyvízi husébe húzódnak.
Hideg idoben sekély vizet válasszunk, amelyet felmelegítenek a napsugarak! A tavi halak valószínuleg a sarkokba húzódnak, mert ott melegebb van.
Ha kiáradt a folyó, a lassabb folyású részeken halásszunk (a folyó külso kanyarulatában), vagy válasszuk pl. a fofolyót tápláló kis mellékfolyót, ha az áramlás ott eltéro (ami elég valószínu, hiszen az áradást minden bizonnyal nem helyi esozés okozta). A halak szívesen bújnak el a partnál vagy sziklák és elsüllyedt farönkök alá. Mikor próbáljunk meg halat fograi?
Foszabály szerint a horgászzsinórt hagyjuk kint éjszakára, és pontosan napfelkelte elott ellenorizzük! Némelyik hal éjszaka, teliholdkor táplálkozik.
Ha vihar közeleg, még a kitörése elott próbálkozzunk! A nagy esozések után a folyókban csak kevés halat tudunk fogni.
Táplálkozó Inaira utaló jelek
A halak táplálkozását - tehát hogy érdemes csalit dobni a vízbe - az jelzi, ha kiugranak a vízbol, vagy gyakori, tiszta fodrásgyurük bukkannak fel a vízfelszínen (a hal ilyenkor a felszínen lévo legyeket eszik). Ha sok apró hal száguld, valószínuleg egy nagyobb ragadozóhal üldözi oket.
FÉNYTÖRÉS
A víz megtöri a fényt, ezért a halok o víz feletti doigokot kissé mos szögben látják és o portból valószínuleg sokkal Többet látnak, mint gondolnánk. Inkább ülo vagy térdelo helyzetben, ne állvo horgásszunk, így tolón kevésbé esünk a látószögükbeI Ne álljunk közvetlen ül a port szélén! Ügyeljünk rá, hogy horgászat közben árnyékunk ne vetodjön a vízre/
HORGÁSZAT
A legelterjedtebb halfogási módszer a horoggal és horgászzsineggel horgászás (bár a többi módszer általában hatékonyabb). E két eszköz túlélocsomagunk részét képezi. Rögtönzött horgot készíthetünk drótból, tubol, csontból, de még tüskébol is.
Nagy horoggal csak nagy halat kaphatunk el, a kis horoggal viszont nagy- és kisméretu halat egyaránt foghatunk. A zsinór vége felé valószínuleg egy másik, rövidebb darabot is rögzítenünk kell némi súllyal, hogy lehúzza a horgot, és megakadályozza a horgászzsineg víz felszínén való lebegését (ez különösen akkor fontos, ha a mélyebb vizekben horgászunk). Hosszú zsineg esetén egy úszóval felszerelt zsinórdarabra is szükségünk lesz, amely lemerül, ha kapásunk van. Bot nem feltétlenül szükséges (a kézben tartott zsinórral is tudunk horgászni), viszont a segítségével könnyebben tudjuk a halat partra húzni és távolabbra tudjuk vele dobni a horgot a parttól.
Horgot szinte minden anyagból készíthetünk. Az ábrán (balról jobbra haladva) a tu, a tüske, a több tüske együttese, a szögek, a csont és a fa fel-használásával készült horgok láthatók.
Úszó és nehezék használata
Rögzítsünk a zsinegre partról könnyen észreveheto, a vízen fennmaradó tárgyat! így rögtön látjuk, ha kapásunk van. Elhelyezkedése segít megállapítani, hogy hol ereszkedett le a zsineg.
Az úszó és a horog közé elhelyezett kisebb nehezék meggátolja, hogy a zsineg a vízen vagy egy áramlatban a vízfelszínhez túl közel ússzon, a horgot viszont nem zavarja a mozgásban. Túlélocsomagunk tartalmaz hasított óiomnehezéket. Csúsztassuk a hasadékát a zsinegre, és szorítsuk rá erosen az ólmot!
A horog mélyebbre sülyedését úgy érhetjük el, hogy a zsineget a horog alatt látjuk el nehezékkel.
HOROG NÉLKÜLI HORGÁSZAT
A zsineggel horgászhatunk okár horog nélkül is. Angolna- és harcsa fogáshoz kössünk gilisztát a zsinegre (a)! A gilisztát, vagyis o csalival ellátott zsineget a hol rágás nélkül nyeli le. Amint bekapta a csalit, húzzuk ki a zsineget a vízbol!
Horog helyett kössünk a zsinór végére éles fadarabot a csalival párhuzamosan (bj! Ha a hol bekapta a csalit, a fa kifordul és beakad a hal nyelocsövébe (c).
Csali
A legjobb, ha a hal élohelyén eloforduló csalit alkalmazunk: víz fölé lógó bogyót vagy közelben szaporodó rovart. Dögevö hal esetén használjunk húsdarabot, nyers halat, hangyát vagy más rovart! Ha fogtunk valamit, vizsgáljuk meg a gyomortartalmát - így pontosíthatjuk a táplálékaira vonatkozó feltevéseinket. Ha a csali nem válik be, használjunk másikat!
Fenékcsali
Ha a horgászás tervezett helyszínén csalit szórunk el ("etetünk"), odacsalogatjuk a halakat. A folyó fölé függesztett termesz- vagy hangyavár kituno módszer: a vízbe hulló rovarokat a halak folyamatosan elkapják. Ha a horogra is ezt a csalit teszünk, biztosan ráharapnak. Minden egyéb csali is használható a hal kifogására, de a legjobb, ha ugyanazt a csalit tesszük a horogra, mint amivel etettünk!
MUCSALI
Élénk színu ruhából, toliból és fényes fémbol egyaránt készítheto. Próbáljuk minél inkább valódi csalinak álcázni!Néhány toll o horogra kötve légynek tunhet, de faraghatunk fából kis halat is - ezt az életszeruség kedvéért befesthetjük vagy csillogóvá tehetjük (a több darabból álló muhol még természetesebben fog mozogni a vizbenj. Próbáljuk a csali mozgását minél élobbé tenni. A mogyorófa belseje lágy, könnyen át tudjuk fúrni: ha összekötjük a kifaragott darabokat tekergozni fognak a vízben.
HORGÁSZÁS VILLANTOVAL
A kíváncsi halókat vonzzák o vízben úszó fénylo tárgyak. Próbálkozzunk érmével, gombbol, konzervdobozdarabbol, csattól
- mindenféle fénylo tárggyoll Készítsünk propellert és rögzítsük egy drótra! A propeller forogni fog az áramlattal. Az orsó végére illesszünk horgot!
ÉLO CSALI
Élo csalinak használhatunk gilisztát, bogarat, rovart és kisméretu halat. A horgot teljesen fedjük el a csalival! A horgot úgy is el tudjuk helyezni o kisebb halak vogy a szöcske húsos részeiben, hogy oz állat életben marod: vergodésük a vízben odavonzza a halakat Az apró halakat könnyu megfogni, ezért próbáljunk "snecivel menni a harcsára0
ÉJSZAKAI HORGÁSZÁS RÖGZÍTETT HORGÁSZZSINÓRRAL
Helyezzünk nehezéket a zsinór egyik végére, a zsinórra pedig tegyünk szakaszonként horgokat! Lássuk eí mindegyiket gilisztacsalival, majd dobjuk a fefcsalizott zsinórt a vízbe! Ezzé! a módszerre! a felszínen, a középso vízmélységben és a fenéken táplálkozó halakat egyaránt meg tudjuk fogni. A zsinór szabad végét rögzítsük erosen a parthoz!
A zsinórt este helyezzük el és egészen reggelig hagyjuk bedobva (de napközben persze használjuk)!A gilisztákat még akkor is cseréljük bizonyos idoközönként, ha nem volt kapás, mert a frissen vergodo giliszták jobban vonzzák magukhoz a halakat!
SÁRKÁNYHAJÓ
Ha a parttól annyira távol akarunk horgászni[ hogy már nem ér el oda a zsinór (pl. a tó közepén, ahol a halok táplálkoznak), készítsünk egy falapot és lássuk el mozgatható, irányítható kormánylapáttal! Helyezzünk rudat a kormánylcpát felso részére és kössünk rá irányitózsinórt! Tegyünk a falap aíá csalival ellátott horgokat/ Úsztassuk ki a tóra!
Ha kedvezo a széljárás, vitorlát is szerelhetünk rá. Ebben oz esetben viszont tokesúllyal lsei kel! látnunk, nehogy felboruljon I Vájjunk a falapba lyukakat, és faék segítségével - amely a vízben szoros illesztést biztosítva kitágul - rögzítsünk az aljára egy lapos követ (a túl nagy tokesúly viszont akadályozhatja a kormánylapátot).
A kopást a hajó szokatlan mozgása jelzi.
HÚSBA AKADÓ HORGOK AVAGY "GEREBLYÉZÉS"
Ezzel a módszerrel a haiot teste bármely pontján megfoghatjuk. Hasznos eljárás, ha látjuk ugyan a halat; de nem kapja be a csalit. Tegyünk egy rúdra minél több horgot és engedjük a vízbe! Illesszünk egy fényes tárgyat a bot végétöl kb. 20 cm-re! Húzzuk fel erosen a horgot, amikor a hai észreveszi a csillogó tárgyat, hogy beleakadjon a horgokbof
HALOSAPDÁfiC
Halcsapdák széles skáláját készíthetjük el: az egész áramlatot átfogótól (amelybe a nagy halakat terelhetjük be) egészen a palackcsapdáig (amely-lyel az apró halakat tudjuk megfogni). A nyilak az áramlás irányát jelzik.
Sekély vízben építsünk botokból vagy kövekbol olyan csatornát, amelybe a hal ugyan képes beúszni, megfordulni viszont már nem tud.
Faiackcsapda
Ha van muanyag palackunk, készíthetünk belole a kis halak elfogására alkalmas, hatékony csapdát: vágjuk ketté az üveget nem sokkal a nyaka alatt, majd a levágott részt fordítva helyezzük vissza az üvegbe. A halak beúsznak, de kiutat nem találnak a palackból. Csalival próbáljuk odavonzani a halakat!
Nagyobb halak számára üreges fatörzset felhasználva készíthetünk hasonló csapdát. Bejáratnak formázzunk ágakból rácsos kúpot, a fatörzs másik végét pedig zárjuk le!
Vesszöfonatcsapdák
Mogyorófaág vagy más hajlékony ág felhasználásával (a bambusz pl. felmelegítve jobban hajlik) készítsünk olyan csapdát, amelybe a hal be tud úszni, de a kiutat nem találja meg! A vesszöfonatból készült csapdán átfolyik a víz, és mivel természetes anyagból készült, náddarabnak vagy folyó-fenéki uszadéknak tunik.
A torpedó alakú csopdo összefont, formára kötött vesszokbol áll. A nyílás a folyásiránynyal ellentétesen álljonI Az ilyen csapda bejárata elég széles ahhoz, hogy könnyen beússzanak a halak, viszont a rácson belül a szukület megnehezíti a menekülést.
A rákfogó csopdo elkészítését megkönnyíti egy kör alakú falap használata, amelybe lyukakat fúrhatunk, de enélkülis elkészítheto. Ezt a csapdát a fenéken kell elhelyezni. A csali az angolnákat, rákokat és hasonló öllatokat vonzza.
Halhurok
A vízinövények körül piheno nagyobb halakat (pl. a csukákat) siklóhurokkal próbálhatjuk megfogni. Rögzítsünk síklóhurokkötelet egy bot végére, vagy vezessük el egy bambuszdarab belsejében! Vezessük át a hurkon a hal a farkát, majd húzzuk erosen meg a zsinórt, hogy a hurok foglyul ejtse a halat!
Angoinazsák
Kössünk össze egy zsákban vagy vászontáskában (a muanyag nem jó) felesleges belsoségeket, állati tetemet és szalmaszerü növényzetet, illetve páfrányokat! Kössünk a zsák aijára zsinórt és nehezéket, majd süllyesszük el a vízben! Hagyjuk ott éjszakára, és reggel húzzuk ki! Ha élnek angolnák a vízben, biztos, hogy berágják magukat a zsákba a belsoségek miatt, és még akkor is a növények között fognak vergodni, amikor kihúzzuk a zsákot a vízbol.
Gátépítés
Építsünk gátat a folyón, tereljük a vizet egy oldalra, és sziklákból építsünk sekély tavat a folyásiránynak megfeleloen, hogy csapdába ejtsük a folyásiránnyal ellentétesen úszó halakat. Rögzítsünk hálót a gát oldalán a vízelterelo alá, hogy elkapjuk a folyásirányból érkezo halakat is!
Eresztoháló
Készítsünk olyan hálót, amelynek lyuknagysága a csomók között kb. 4 cm [lásd Hálókészítés a Táborozási technika fejezetben). A tetejére úszókat, az aljára nehezékeket tegyünk, majd feszítsük ki a folyón keresztbe' A beleúszó halak kopoltyújuknál fogva esnek fogságba. Halálos csapda, amely hamar kiürít egy egész folyószakaszt, ezért ne alkalmazzuk sokáig olyan területen, ahol hosszabb idot szeretnénk eltölteni (vagy ha nem közvetlenül a túlélésért küzdünk)! Ha a háló tetejét és alját kikötjük a parton, nincs szükségünk úszókra és nehezékekre.
Az eresztöheló t rögzíthetjük nehezékek és úszók segítségévei (a), de köthetjük stabil, parton lévo tárgyakhoz is. He a hálót az áramlásnak megfeleloen, ferdén helyezzük ei (b), kisebb valószínuséggé! akad fenn rajta uszadékfa.
EGYÉB MÓDSZEREK
Ha mindennel kudarcot vallunk, próbálkozzunk meg a következo módszerekkel!
Halfogás kézzeB
Régi orvhalásztechnika, sok türelmet igényel, viszont hatékony az olyan helyeken, ahol a halak a viszonylag sekély folyók alámosott partjai alatt bújnak meg. Feküdjünk le a part szélére, és süllyesszük kezünket óvatosan a vízbe, hogy hozzászokhasson a víz homérsékletéhez! Kezünk legyen minél közelebb a fenékhez, nyúljunk be a part alá, és mozgassuk ujjainkat óvatosan, amíg ki nem tapintunk egy halat! Húzzuk végig kezünket óvatosan a hasán (a halak táplálkozáskor általában a folyásiránnyal ellentétesen úsznak), egészen a kopoltyúig! Ekkor markoljuk meg erosen a zsákmányt, és rántsuk ki a vízbol!
A hal magunkhoz csalogatása és terelése
Éjjel víz fölé tartott fáklyával vagy izzó parázzsal csalogathatjuk magunkhoz a halakat. A terület körül kifeszített hálóval ejtsük csapdába a halakat, majd szúrjuk vagy üssük le oket! A folyó fenekére helyezett tükör vagy más fényes anyag visszatükrözi a nap- és a holdfényt, ezzel a módszerrel is odavonzhatjuk a halakat.
A hal Beszúrása és lelövése
Hegyezzünk ki egy hosszú botot, készítsünk lándzsát belole! Illesszünk rá kampókat is a hatékonyság kedvéért! Ha Neptunusz háromágú szigonyához hasonló többhegyu eszközt készítünk, megno a hiba lehetosége, hiszen nagyobb területet próbálunk lefedni. Próbáljunk meg a hal fölé kerülni, és gyorsan csapjunk le rá!
Ügyeljünk rá, hogy árnyékunk ne vetüljön a hal fölé! Kissé a zsákmány alá célozzunk a fénytörés miatt!
Ha jó lövészek vagyunk, íjjal és nyíllal lojük le a halat (a fából készült nyílvesszo lebeg a víz tetején, így zsákmányunkat a felszínre hozza, de a legtöbb elpusztult hal amúgy is lebeg a víz felszínén)!
FIGYELEM!
Ha van lofegyverünk, és sok loszer áll rendelkezésünkre, érdemes a fegyverrel megpróbálni leloni a halat SOHA ne süssük el a fegyvert a vízben, mert felrobban!
A víz lezárja a fegyvercso végét, és ahelyett, hogy kiloné a töltényt a robbanás ereje miatt a fegyver hátrafelé sül el. Nagyon veszélyes, könnyen halálos is lehet Különösen ügyeljünk tehát rá, hogy a puskacso ne érjen a vízbe!
Felkavarásos módszer
A visszavonuló ár halakban bovelkedo, elszigetelt tavakat hagy maga után. A tavak alján lévo iszapot bottal vagy a fenéken taposva kavarjuk fel! Ha a tóban van még hal, megpróbál tisztább vizet találni. Ekkor fogjuk ki!
Robbanóanyagok
A robbanóanyagot használhatjuk a vízben is. Elpusztítja a közelebbi halakat, és felszínre hozza a távolabbi halakat is, mert elvonja a vízben lévo oxigént.
HALKÁBÍTÓK
A világ számos részén a halászok helyben termo növényeket használnak a halak megmérgezésére és elkábítására, hogy a felszínre csalogassák és ott könnyen összegyujtsék oket. A módszer foleg azokban a mély tavakban hatékony, amelyeknek egyik vége lezárható (hogy a halak ne menekülhessenek el), de bármilyen lassú folyású vízben muködoképes lehet.
Némelyik növény kifejezetten elszédíti, elkábítja vagy megmérgezi a halakat, de a legtöbbjük csak elszívja az oxigént a vízbol. A halak ilyenkor a felszínre jönnek oxigéndús vizet keresve. A növények több része is alkalmas lehet a halak elkábítására, mégis gyakran mindössze összemorzsolt növényeket dobnak a vízbe. Az eredmény katasztrofális a halakra nézve, a hatás viszont nem tart sokáig, a víz gyorsan újra feldúsítja magát oxigénnel. A kábító anyagok többsége melegebb vízben gyorsabban hat, és leginkább a trópusi országokban használatos.
Ha a módszert zárt tóban alkalmazzuk, teljes egészében kipusztítjuk a halállományt, vagyis megsemmisítjük hosszú távú táplálékforrásunkat. Ha azonban a folyó vagy a tengerparti tó újra összeköttetésbe kerül a fo vízforrással, új halak költöznek oda és benépesítik.
Ha kagyló- és csigahéjat vagy korai It nagyon forró tuzön égetünk, mész keletkezik. Ezt állóvízbe dobva megmérgezhetjük a halakat, ám fogyaszt-hatóságukat a mész nem befolyásolja. f
FIGYELEM!
A felszínen úszó elpusztult halak - hacsak nem miattunk lebegnek ott - könnyen megszerezheto élelemnek tunnek, de elképzelheto, hogy fertozöttek, és egyébként is alkalmatlanok a fogyasztásra, ha már régóta ott lebegnek.
Ha a felsorolt mérgeket a vízbe dobjuk, csak a hidegvéru állatokat mérgezik meg, ez azonban nem jelenti azt, hogy a növény fogyasztható. Nem az! Ezeknek a növényeknek egyes részeit nyersen fogyasztva NAGYON VESZÉLYESEK. A halakat etessük meg velük, ne saját magunk fogyasszuk el - mi inkább a halat válasszuk! Számos növény használható ilyen célra. A következo növények hatékonyak, és élohelyükön nagy mennyiségben fordulnak elo.
Derris
A Derris (a) Délkelet-Ázsiótól Ausztráliáig mindenhol megtalálható. Fás, szoloszeru kúszónövény. Kisméretu, ovális levelei átellenes, párokban helyezkednek el. Lila virágot és maghüvelyt terem. Törjük porrá a gyökerét, majd dobjuk a vízbe! Az elkobított halok nem sokkol késobb o felszínre jönnek.
Barringtoniafélék
A Barringtonia(b) fafajta, amely ugyanazon a területen él, mint a Derris. Egészen Polinéziáig megtalálható, foként a part közelében.
Törjük össze urna alakú hüvelyében lévo magjait, és dobjuk a hüvelyeket a vízbe!
Sivatagi rózsa
Az Afrika trópusi és déli részein, valamint Arabia egyes területein élo Adenium (c) vastag, húsos íeveieket hozó cserje vagy alacsony fa. Egyik leghatásosabb fajtája a keiet-afrikai A. obesum fáz ábrán/ Csigavonalú, ovális levelei és cso alakú, rózsaszín virágfürtjei vannak. Nagyon mérgezo nedvet tartalmazó gyökerét és magját porrá törve alkalmazzuk!
"Szappannövény"
Az agávéfélék családjába tartozó növény (Chlorogaíum pomeridianum) (d) amelyet angolul szappangyökérnek és "amolé"-nek is neveznek. Észak-Amerika nyugati, száraz, nyílt vagy cserjés területein él. Vékony fuszerü leveleket és csillag alakú virágokat hoz. Törjük össze gumós gyökerét, és dobjuk a tóba!
Törökborsó
A Tephrosia virginiana (e) Észak-Amerika nyílt területein él. Felülete kissé szorös. Sok keskeny levelecskét és hosszú, lapos maghüvelyt hoz. Összetört szárát vagy rendkívül mérgezo gyökerét használjuk!
SARKVIDÉKI HALÁSZAT
A befagyott sarkvidéki vizeken minden bizonnyal a hal a leginkább elérheto táplálék. Viszont még nyáron is biztonságosabb a jégen keresztül halászni, mint a jégtábla szélérol, mert az bármikor letörhet alattunk. A módszer muködik minden olyan befagyott tavon vagy folyón is, ahol a jég elég vastag a súlyunk biztonságos megtartásához, de elég vékony is ahhoz, hogy áttörhessük.
Eloször is hozzá kell fémünk a vízhez, vagyis lyukat kell vágnunk a jégbe. Ha van jégfurészünk, alakítsunk ki vele olyan megfelelo lyukakat, amelyeknek azért még elég biztos és szilárd a széle! Ha törnünk kell a jeget, fennáll a veszélye, hogy a törésvonal felénk tart. Óvatosan próbálkozzunk!
Horog és zsinór
A horgot a megszokott módon lássuk el csalival! Ha a zsinór a jég alsó felületénél lebeg, a horgot alul nehezékkel kell ellátnunk.
Nincs értelme egyetlen lyuknál próbára tenni horgásztudásunkat -jobb, ha több horgászhelyet készítünk. Az egész területet kell hatékonyan figyelemmel kísérnünk, ezért nagyon fontos, hogy lássuk, ha kapás van. Készítsünk ruhadarabból, papírból vagy kartonból jelzozászlót (lehetoleg élénk színut, hogy hóban és jégben is észrevegyük), majd rögzítsük egy köny-nyu bothoz! Ezt illesszük erosen, derékszögben egy másik bothoz, amely hosszának meg kell haladnia a lyuk átmérojét legalább 30 százalékkal! Ezután rögzítsük a zsinórt a zászlórúd aljához, és fektessük a zászlót a lyuk mellé úgy, hogy a zsinór középen legyen!
Amikor a hal ráharap a csalira, a keresztrúd a lyuk fölé csúszik, és a zászlórúd függolegesen kiemelkedik. Kövessük figyelemmel jelzozászlóinkat, hogy minél hamarabb kihúzhassuk a fogást, a vergodo hal ugyanis könnyen megszerezheto táplálék egy arra járó fókának.
Jégháló
A halak ugyan nem alszanak téli álmot, anyagcseréjük azonban a csökkent homérséklethez alkalmazkodva lelassul, következésképpen kevesebbet esznek és kisebb valószínuséggel harapnak rá a csalira. Ez újabb érv a horgászattal szemben az általában egyébként is eredményesebb halászat javára.
Halásszunk a jégen keresztül! A jégtábla szélérol leeresztett háló biztosan hozzáfagy a jégtáblához, és egyébként is kockázatos lenne a használata. Vágjunk inkább több, kb. 40 cm átméroju és egymástól kb. 80 cm-re lévo lyukat! Hálónk felso részéhez tegyünk 80 cm-es szakaszonként tartóhurkokat, hogy a háló illeszkedjen a lyukakhoz, az alját pedig lassúkéi nehezékekkel! A tartóhurkot húzzuk rá bármilyen, a lyuknál hosszabb botra vagy rúdra, és süllyesszük a háló egyik végét a szélso lyukba!
Ezután egy kampósbottal (ezt helyben kell rögtönöznünk) horgásszuk ki a hálót, majd húzzuk át a következo lyukon, rögzítsük egy újabb tartóhurokkal egy újabb tartóbothoz - és így tovább, egészen addig, amíg az egész hálót teljesen fel nem függesztettük!
Ha elég vékony a jég, akasszuk az összes tartóhurkot a kampósbotra, és az egész hálót süllyesszük le az elso lyukon keresztül úgy, hogy az elso hurkot tartóbottal rögzítjük! Ezután a hurkokat óvatosan tartva nyúljunk át a kampósbottal a következo lyukon, és csúsztassuk bele a megmaradt hurkokat! Húzzuk ki a hálót, és rögzítsük a következo hurkot! Addig folytassuk, míg teljesen ki nem feszítettük a hálót!
A hálót kampósbottal felhúzva ellenorizhetjük!
Ha a sarkvidéken túl sokáig orizetlenül hagyjuk a hálót, elképzelheto, hogy egy fóka idoközben ellopja a zsákmány nagy részét.
A HAL ELKÉSZÍTÉSE
Az összes édesvízi hal fogyasztható. Az 5 em-nél kisebb halakat mindenféle elokészület nélkül, egészben és nyersen megehetjük, a nagyobb halakat azonban ki kell beleznünk. A harcsa és az angolna bore sima, a többi hal pikkelyeit viszont el kell távolítani. A harcsa kopoltyúja porcos. A halak többségének sok csontja van.
Kivéreztetés: A hal torkát közvetlen kifogása után vágjuk el, majd az állatot véreztessük kil A kopoltyút vágjuk kil Kibeiezés: Ejtsünk vágást a végbélnyílástól kezdve egészen addig a pontig, ahol elvágtuk a torkot! Távolítsuk el a belso részeket, amelyeket horogra helyezett csaliként vagy angolnazsákban használhatunk fel! Tartsuk meg a hal oldalán végigfutó ikrákat! A nostényekben ikra, a hímekben haltej található, mindketto nagyon tápláló. A belezéssel tartósodba tesszük a halat
Pikkelyezés: Nem feltétlen szükséges, a halat enéfkül is megfozhetjük, de ha van rá idonk, kaparjuk le a pikkelyeket! Húzzuk sokszor a kést a faroktól a fej irányába! Nyúzás: A bornek nagy a tápértéke, ezért hagyjuk a halon, és fogyasszuk el, hacsak nem áll boséges mennyiségu élelem a rendelkezésünkre. Az angolna és a harcsa nyúzásakor szúrjunk keresztül a halon egy botot, és ennél fogva akasszuk fel. A bot alatt vágjuk ie róla a bort, amelyet aztán a farok irányúba húzzunk le!
-5-
TÁBOROZÁSI TECHNIKA
A tábor helyének kiválasztása és a jó menedék elkészítésében szerzett jártasság alapveto fontosságú ismeret. A fejezetben több menedékkészítési módszer olvasható a legegyszerubb szélfogó megépítésétol kezdve a hosszú távú tartózkodásra alkalmas lakhely kialakításáig - mindig a meglévo anyagokból kiindulva.
Tudnunk kell tüzet rakni, és ki kell választanunk a megfelelo tuzrakási módot is. A futésre és a fozésre szolgáló tüzekrol egyaránt részletes leírás található a fejezetben. Az étel elkészítésére, megfozésére és tárolására vonatkozó útmutatásokat betartva élelmiszerünk biztonságban marad és nem vész kárba. A tábor szervezettsége és a higiénia egyformán fontos magányos túlélo és nagyobb csoport esetén is az egészség és a lelki tartás megorzése szempontjából.
A szerszámok, a tábori berendezés, a ruhák és a hálók elkészítési módszereinek ismerete sokat javít az életkörülményeinken, a csomókötésben szerzett jártasságnak szintén számos esetben hasznát vehetjük.
MENEDÉKKÉSZÍTÉS ÉS TÁBORVERÉS
A menedék nélkülözhetetlen, hiszen árnyékot ad, felfogja a szelet és az esot, meleget biztosít, az alvás és a pihenés pedig alapveto
fontosságú. Mindezek elérését a kényelmes menedék elkészítésére fordított ido és erofeszítés megkönnyíti. Légikatasztrófa áldozataként vagy lerobbant kocsi utasaként elképzelheto, hogy a jármu fog nekünk menedéket, vagy annak építéséhez szükséges anyagot biztosítani. Ha viszont tuz van vagy felrobbanhat az üzemanyagtartály, a tárgyak megmentése elott várjuk meg míg elhárul a veszély.
Ha nincs semmilyen felszerelésünk, vagy ha váratlan köd, szürkület fogságába esünk olyan területen, ahol a továbbhaladás nem biztonságos, esetleg ha kimerültség, illetve sérülés akadályoz minket az elorejutásban, akármilyen természetes menedékkel be kell érnünk éjszakára (vagy addig, amíg nem tudjuk megfeleloen kielemezni a helyzetünket). Ilyen esetekben gyakorlatilag minden szél, eso és hideg ellen védelmet nyújtó dolog megfelelo. Ha a lejton egyenesen lemenni túl kockázatos, haladjunk átlósan, hogy legalább bizonyos idore kikerüljük a szelet Ha nem találunk menedéket adó barlangot vagy hasadékot, használjunk egy foidon lévo üreget, mélyedést! Lehetoleg kövekkel rakjuk ki a szélét - így mélyebbé tehetjük a belsejét is. Arra azonban ügyeljünk, hogy a hely stabil legyen, és ha van hátizsákunk, használjuk az üreg szigetelésére. Ezután a szélárnyékos oldalon helyezkedjünk el!
Ha nappal van és megfeleloek a látásviszonyok, nincs rajtunk semmilyen akadályozó sérülés és nem szigetelt el minket semmilyen leküzdhetetlen szikla vagy egyéb akadály, érdemes a közelben valamilyen jobb hely után nézni. Ha hosszú idore kell berendezkednünk, biztonságos, a fobb szükségleteinknek megfelelo helyet keressünk!
Hol táborozzunk le?
Ha magas, szélnek kitett területen vagyunk, menjünk alacsonyabb, védett helyre. Ha viszont alacsony, nedves talajon tartózkodunk, másszunk ma-
TÁBORVERÉSRE ALKALMATLAN HELYEK
1. Szélnek kitett hegyteto (menjünk lejjebb, szélárnyékos helyen keressünk menedéket).
2. Völgyfenék és mély medence - valószínuleg nedvesebbek, és éjszaka (különösen ha tiszta az égbolt) nagyobb az esély a fagyra.
3. Nedves talajú völgyteraszok.
4. Vízhez vezeto hegynyúlványokr amelyeken az állatok gyakran a2 ivóhelyet közelítik meg.
gasabbra folyamatosan száraz helyet keresve! Olyan területet keressünk, amely menedéket nyújt a szél elol, magasabban van annál, hogy veszélyeztethesse az áradás, valamint biztonságot nyújt a koomlásoktól és lavináktól is!
A meleg levego felfelé, a hideg levego lefelé száll, ezért a völgyek aljának levegoje általában hideg. Hideg idoben figyeljünk a fagyokra és a párás ködökre! A rendszeresen esapadékáztatta területeken a lejtök oldalában lévo völgyteraszok általában nedvesebbek, mint a fölöttük és alattuk található meredekebb részek, mert a víz ott gyulik össze, mielott folytatná lefelé vezeto útját.
Legjobb, ha vízközeiben tartózkodunk és komoly fautánpótlás áll rendelkezésünkre a közelben. Ha viszont a vízhez túl közel verünk tábort, zavarhatnak minket a rovarok, és a hömpölygo víz hangja elnyomhat más zajokat, amelyek a veszélyt, vagy éppen a kereso-, illetve mentoalakulatokat jelezhetik.
A folyóparton figyeljük meg a dagályszintet: a hegyvidéki területeken a folyók percek alatt, óránként 5 m-t emelkedve áradhatnak! Még a sík területeken is tartózkodjunk a folyómedrektol, függetlenül attól, mennyire szá-razak! A közeli dombot éro nagy esozés ugyanis könnyen, villámgyorsan áradást idézhet elo, amely gyakorlatilag figyelmeztetés nélkül érkezik. Viszonylag sík, sziklák nélküli terepet válasszunk!
Ügyeljünk rá, hogy elegendo terület álljon rendelkezésünkre jelzések elhelyezére, és a mentocsapatok könnyen észrevehessenek minket!
Ellenorizzük, nincs-e a fejünk fölött méh- vagy lódarázsfészek, esetleg száraz ág a fán, amely a következo viharral vagy eros széllel letörhet! Kerüljük a magányosan álló fákat, mert vonzzák a villámlást! Erdos vidéken maradjunk a terület szélén, mivel onnan könnyebben figyelemmel tudjuk kísérni a környezetünkben lejátszódó eseményeket! Ne táborozzunk vadösvény mentén (hacsak nem szeretnénk, hogy a portyázó állatok hívatlan vendégként köszöntsenek ránk, vagy hálózsákunkat kilapítsa a vízlelohelye felé igyekvo állatcsorda), ugyanakkor maradjunk az egyértelmuen emberi nyomok közelében!
MENEDÉKFAJTÁK
A menedékünk fajtáját a helyi körülmények és a rendelkezésre álló anyagok határozzák meg - valamint, hogy milyen hosszú ideig tervezzük használni. Ha ideiglenesen meg kell védeni magunkat az elemektol, készítsünk gyorsan átmeneti menedéket, és közben tervezzünk jobbat és tartósabbat. Ha úgy döntünk, hogy nem mozdulunk, hanem megvárjuk a mentoalakulatot, sokkal tartósabb menedéket építhetünk, amelyet aztán idonk és energiánk függvényében továbbfejleszthetünk.
Biztos hely keresése közben azért minden megállónál építsünk ideiglenes menedéket. A menedék egyes részeit akár magunkkal is vihetjük, ha elég könnyuek. Fennállhat annak is a veszélye, hogy a menedéképítéshez szükséges anyagok nem álínak majd rendelkezésünkre a következo táborhelyen.
Az ideiglenesnél tartósabb menedéket a betegeknek és sérülteknek érdemes készíteni, akik erejük visszanyerése miatt pihenésre szorulnak, vagy ha az út folytatása elott várni kell, amíg kitisztul az idojárás. A fennmaradó idoben gyújtsunk össze felszerelést és élelmet!
Hirtelen készített menedék
Ha semmilyen menedéképítésre alkalmas anyag nem áll rendelkezésünkre, bármilyen fedélnek vagy védelemnek meg kell felelnie
(sziklanyúlvány, lejto stb.), amely megvéd minket az esotol és a széltol. Építsünk természetes szélfogókat a gyorsan összeállított menedékbe! Teljesen sík területen üljünk a széliránynak háttal, és halmozzuk fel az összes felszerelést a hátunk mögött, hogy védjen minket a heves légmozgásoktól!
Faágakból készült menedék
A szél elleni alapveto védelem kialakítására használjuk fel a földre lenyúló faágakat vagy a félig letört ágakat - arra azonban ügyeljünk, nehogy egy túlságosan megtört fadarab a fejünkre zuhanjon! Fonjunk a faágba további gallyakat, hogy a fedelünk minél surubb legyen! Erre a tuleveluek alkalmasabbak a többi fánál, hiszen kevesebb gally befonása elég ahhoz, hogy megvédjük magunkat az esotol.
Hasonló menedéket készíthetünk, ha egy letört ágat hozzákötünk egy másik ág aljához azon a ponton, ahol az utóbbi kiáll a fa törzsébol (a).
Gyökérbol készített menedék
A szétterülo gyökerek és a kidolt fa aljánál összegyult föld kiváló szélfogó és vihar elleni védofal lehet, ha megfelelo szöget zár be a széllel. A kiterjedt gyökérzet külso részeinek kitöltésével sokkal hatékonyabbá tehetjük a menedékünket, és így már jó alappal vághatunk neki egy más anyagokkal épített, kidolgozottabb menedék kialakításának.
Természetes mélyedés használata
A földön lévo legkisebb mélyedés is nyújt valamiféle védelmet a szél elöl, és megkönnyíti a menedéképítést. Mindig próbáljuk megelozni, hogy a lefelé áramló víz a mélyedésbe kerüljön (különösen, ha lejton van), különben egyszer csak egy tóban fogunk felébredni.
Készítsünk tetot a mélyedés fölé az eso ellen és a meleg benntartására! Helyezzünk néhány eros ágat a mélyedés fölé, és fektessünk rajtuk keresztbe egy könnyebb farönköt! Erre tehetünk még kisebb gallyakat, hogy lejtést adjunk a tetonek és lefolyhasson a víz. A talajon talált fuvel és egyéb anyagokkal vagy gallyakkal és levelekkel erosítsük meg a menedéket!
Kidolt fák
Egy fatönk vagy kidolt fatörzs önmagában is hasznos szélfogó, ha megfelelo szöget zár be a széllel. Ha kisméretu fatörzset találtunk, ássunk üreget annak szélárnyékos oldalán!
A fatönk az ágakból készített teto támasztékának is kiváló.
Vízelvezetés és szellozés
Ha a talajszint alatt, vagy közvetlenül azon fekszünk, úgy tarthatjuk szárazon menedékünket, ha vízelvezeto csatornát ásunk köré a földbe. A szélsoséges helyzetben, hirtelen készített menedékbe valószínuleg sok helyen bejut a levego. Ne zárjuk le ezek mindegyikét - a szellozés alapveto fontosságú!
Kofalú menedék
A menedék sokkal kényelmesebb, ha fekvés helyett ülhetünk benne, ezért növeljük a magasságát alacsony kofal építésével! A kövek közti részt sárral kevert gyeppel vagy levelekkel tömitsük (különösen az alsó részeken), az esovíz menedék körüli elvezetését pedig a következo ábrán látható módon oldjuk meg!
Fiatal fákból készített menedék
Ha megfelelo facsemeték állnak rendelkezésünkre, válasszunk ki két sort, tisztítsuk meg a közöttük lévo területet az akadályoktól, majd kössük össze a tetejüket, hogy tartókeretet képezzenek a borításhoz! A borítás alsó széleit kövekkel vagy fatönkökkel rögzítsük!
Hasonló menedéket építhetünk, ha hajlékony ágakat szúrunk a földbe.
Ho nincs megfelelo boritóanyogunk, egymáshoz közel ólló facsemetéket válasszunk, vagy az ágokot egymáshoz közel szúrjuk o földbe, fonjunk közéjük további aga kot, és páfránnyal, gyeppel szigeteljük a szerkezetet!
MENEDÉKKÉSZÍTÉS ÉS TÁBORVERÉS Ponyvából készült menedék
Ha van vízálló esököpenyünk, sátorlapunk vagy muanyag lepel-, illetve vászondarabunk, sokféle menedéket építhetünk könnyen és gyorsan, amíg jobbat nem készíthetünk. Vagy természetes menedéket (a) használjunk, vagy készítsünk egy háromszög alapú szerkezetet (b), amelynek csúcsa a szél felé néz. Cövekeljük ki, vagy lassúkéi a széleit nehezékekkel! Ha elég hosszú az anyag, csavarjuk be magunk alá, lefelé, hogy a víz folyását ne akadályozza (c)! Fekhelyként száraz füvet vagy saspáfrányt használjunk! A nedves vagy hideg földre ne feküdjünk le!
A nem vízhatlan, de szoros szövésu onyag felfogja oz cso nagy részét, ho meredek szögben állítjuk fel. A menedék aló 5-10 cm~ref készítsünk egy másikat is (d/! Az eso valószínuleg nem fog tudni mindkét rétegen áthatolni.
Minden szott anyog esetén ügyeljünk ró, hogy amíg esik az eso, ne érjünk hozzá az anyag belso feléhez, különben utat nyitunk a víznek.
Tipi
Bár több kultúrában is megjelenik, mégis a tipi észak-amerikai változata a legismertebb. A legkönnyebben felállítható fajtájához három vagy több döntött tartórúd szükséges, amelyeket a közös érintkezési ponton, kúp formában összekötünk. A földön fekvo rudakat is összeköthetjük: elég csak azelott felállítani a tipi szerkezetét, hogy lefednénk nyers borrel, nyírfakéregdarabokkal vagy valamilyen egyéb borítással! A szellozés miatt hagyjunk nyílást a tetején!
Ejtoernyobol készíteti tipi
Ha egy ejtoernyot felfüggesztünk a közepénél, már kész is a tipi. Cövekeljük ki az alsó széleit!
Az ejtoernyo anyagát használhatjuk o tipi befedésére is, de egyszerubb, ha csak íelógctiuk egy fáról! Oldalait meredek szögbe állítva o víz akkor is lefolyik rajta, ha anyaga nem vízhatlan. Az ejtoernyo egy részét hajtsuk be duplán, ajtófedélnek! He ez egyik varrás mentén felhasi tjük az anyagot a részeket szorosan összekötve zárhatjuk is a nyílást!
Faiak fából
Könnyen építhetünk falat, ha földbeásott és (lehetoleg) tetejükön összekötött támasztékok közé botokat halmozunk fel! Tömítsük alaposan, hogy ne engedje be az esot és a szelet! A fal egyaránt lehet a menedék oldala, a bejárati nyílás elzárása és - tuz mögé helyezve hovisszavero. Ha nem találunk nagy sziklákat, ezt a módszert alkalmazzuk gátépítéskor!
Ha nagyon szilárd falat okarunk építeni fából, növeljük o függoleges Támasztékok közötti helyet, helyezzünk kétsornyi rudat közéjük, és o rudak közötti részt töltsük ki folyamatoson földdel!
Borítás
Hajlékony, fiatal fákból, növényi szárakból, fubol és hosszú levelekbol (egészben, vagy ha elég nagy, a szorosabb szövés érdekében feldarabolva) készítsünk font vagy szott borítást a tetohöz vagy a falhoz! Eloször készítsünk kevésbé rugalmas anyagokból keretet (ez lehet a rögtön felhelyezett borítás része, vagy késobb beillesztendo, külön elem). Kössünk tartóbordát a szerkezetre! Szojük bele a rugalmasabb anyagokat!
Ha nem áll a rendelkezésünkre kötél, szúrjuk a függoleges oszlopokat a földbe, és fonjunk közéjük fiatal fákat! Földdel vagy fuvel tömítsük a borítást!
Ha híján vagyunk az elég szilárd, keresztbe fonható anyagnak, a támasztófák közé fonjunk kúszónövényeket!
Az összekötött vagy nehezékkel ellátott, illetve kúszónövények fölé terített nagyméretu levelek cserépként vagy zsindelyként fedik át egymást, kint tartva az esot.
Nyitott, megtámasztott menedék
A nagy füvek alkalmasak a kötegelésre és a szövésre. Szabálytalanul fedjük át végeiket hogy folyamatos lánc- és vetületfonalot kapjunk! Készítsünk nyers kéregbol zsindelyt! Ejtsünk okár 60 cm-es vágásokat a nyírfa törzsén, majd óvatosan vegyük le a kérgét
(a)! A keretre rögzítsünk szorosan összeillesztett párokban nádat vagy kúszónövényeket (b). A zsindely felso részét fogjuk be a nádak közé, mig afsó része feküdjön ró az alatta lévo zsindely tetejére (c)!
Ha nincs semmilyen biztos dolog, amelynek nekitámaszthatnánk a tetot, és nem kell nagy esozéstol vagy hóvihartól tartanunk, menedékül használjunk vesszofonatos táblákat vagy fuvel borított kereteket!
Helyezzünk két fa közé vagy két egyszeru támasztékra vízszintes keresztlécet! Tetoként a szélnek kitett oldalon helyezzük el a vesszofonattáblát vagy kössünk, illetve támasszunk rá fiatal fákat 45 fokos szögben! Szükség esetén készítsünk oldalfalakat (a)! Tüzet szélárnyékba rakjunk! Készítsünk oldalfalat, és - ez a nyitja! - építsünk a tuz másik oldalára hovisszavero felületet (b), hogy ne veszítsünk semmit a lángok melegébol!
TRÓPUSI MENEDÉK
Az esoerdoben, trópusi dzsungelben a talaj nedves, és minden bizonnyal hemzseg a rovaroktól, piócáktól, egyéb nem kívánatos élolényektol. Ahelyett, hogy a foidre feküdnénk, jobb, ha megemelt helyen próbálunk meg pihenni
- tehát szerencsésebb, ha magasabb menedéket készítünk.
Ilyen helyen többet kell törodnünk a szárazon maradással, mint a szél elleni védelemmel - kivéve, ha olyan tengerszintfeletti magasságon vagyunk, ahol már hidegek az éjszakák. Pálmából, banánból és más nagy levelekbol készült zsúpfedélbol építhetjük a legjobb tetot és falat.
CALAMUS MUELLERI
Az angol nyelterületen "feltartóztató kúszónövényeként ismert pálmafáié, a Ca-lamus Muelleri a levélhegyei végén lévo (és óvatos bánásmódra intoj tüskék ellenére is nagyon hasznos lehet Keressünk hasonló szerkezetu növényeket (a)! Minél nagyobbat találunk és minél szélesebbek a leveiei, annál jobb.
A Calamus Muellerit ne kettétörve, hanem hosszában szétválasztva hasznosítsuk. Szokítsük a hegyénél kerté a levelet
(b), és tépjük tovább, hogy két egyforma felet kapjunkI Ne a vastagabb végénél próbáljuk meg szétszakítani, különben csak eltörjük oz ágat.
A te to kereten rétegesen helyezzük el a növényt (c)IA falakon nem kell feltétlenül annyira surun rakni.
A fonott Calamus Muelleri a menedék oldalaként különösen hasznos.
Másik módszer:
Ne szakítsuk le a leveleket, hanem egyik oldalról a másikra hajtogatva fonjuk ösz-sze oket (d)! Valószínuleg könnyebb, ha eloször az egyik oldalról kezdjük, és csak azután folytatjuk a másikkal - ez azért igényel némi gyakorlatot.
A hosszú, széles leveleket indákkal fonhatjuk a zsúpteto keresztfécei közé (h).
A háromkaréjos (vagy ilyenre vágott) levelek (e) minden rögzítés nélkül stabilan illeszthetoek a zsúptelo keretébe (f).
Az elefántfu levelét és egyéb nagyméretu leveleket fonhatunk a vízszintes rudak közé (gj. Ezekbol kevés is elegendo, ha nagyon gyorsan kell menedéket készítenünk.
A pálmalevelet és a többi hosszú szárú levelet úgy rögzítsük, hogy a szárat kör-berekérjük a keresztlécen, és elvezetjük a levél tetején, ahol majd a következo ievél tartja meg a helyén (i).
A nagy leveleknek ót kell fedniük az alattuk lévöket a menedék külso részén.
Bambusz
Ez a hosszú szárú növény (valójában fuféle) sokoldalú építoanyag, támasztó-rúdként, padlóként, tetoként és falként egyaránt használható.
A bambusz óriási fajtája (amely meghaladja a 30 m-es magasságot átméroje pedig 30 cm) ázsiai növény, Indiától egészen Kínáig megtalálható az alacsonyan fekvo területek és a hegyvidéki lejtok nedves részein, de léteznek Afrikában és Ausztráliában is oshonos fajtái, két változata pedig az Egyesült Államok déli részén él.
Hasítsuk ketté a bambuszt, hogy tetot és a víz összegyujtésére alkalmas eso vízcsatornát készíthessünkIA kettéhasított és felváltva egymásra helyezett (összeillesztett) szarok hatékony, vízálló tetofedo cserepet alkotnak.
Ha sima felületu falat, padlót vagy polcot szeretnénk, lapítsuk ki a kettéhcsi-tott bambuszt függoleges vágásokat ejtve a kitüremkedo ízek kerülete körül, kb. 125 cm-es távolságban egymástólI így kisimíthatjuk a bambusz felületét
A bütyköknél kialakuló papírvékony darabok tetofedéshez is használhatóak.
FIGYELEM
Legyünk nagyon óvatosak, ha bambuszt gyujtünk, mert csoportosan, gyakran összegubancolódott halmokban no. Némelyik szár nyomás alatt áll, ezért elvágásakor hirtelen széteshet, éles szilánkokat szórva szét a környezetében.
Elképzelheto, hogy a kettéhasított bambusz borotvaéles, így súlyos sérüléseket okozhat. A bambusz tövét borító rétegeken szúrós, súlyos borirritációt okozó szorök találhatóak.
SARKVIDÉKI MENEDÉK
A sarkvidéki területeken egyszeru menedékként csak a természetes barlangokra és üregekre számíthatunk. Ha a felszerelésünkben van valamilyen könnyu, szabadtéri sátor, állítsuk fel, és addig tegyünk rá és köré laza havat, amíg elbírja a súlyát - így nagyobb védelmet fog biztosítani. Ha viszont nagyon kemény hóban kell menedéket építenünk (alacsony homérsékleten a hó megszilárdul), szükségünk lesz valamilyen eszközre, hogy bele tudjunk vágni, és tömböket tudjunk belole kialakítani. A sarkvidéki expedíciók alapveto kelléke az ásó és a jégfürész.
A hó- és jégbarlangokat könnyu észrevenni, az északi erdokben azonban nem látható ilyen nyilvánvalóan a tulevelu erdok kinyúló ágai alatt megmaradt hely, ha a hó már elkezdett halmozódni a területen. Elképzelheto, hogy van hely közvetlenül egy közepes méretu fa törzse körül (a). Egy nagyobb fa pedig az ágai alatt a hóban biztosíthat számunkra üreget (b). A szélárnyékos oldalon bármilyen terebélyes ágú fa alá megpróbálhatunk beásni.
vagy esokabátot a tömbök tetejéhez egy újabb tömbsor segítségével! A sátorlap vagy esokabát alsó szélét egy másik sorral rögzítsük! Az oldalak lezárásához minél több hótömböt használjunk!
Még puha hóból is készíthetünk szélfogót. Ha van megfelelo felszerelésünk, vágjunk be/o/e tömböket (c)l Ilyen a legkisebb erofeszítéssel készített legegyszerubb menedék. Rögzítsünksátorlopor
HOGYAN ÉPÍTSÜNK A HÓBAN?_
Ahhoz, hogy a tömör havat tömbökbe vághassuk, furészre, késre pátra vagy hosszú, éles késre (machetére) van szükségünk. Az ideális tömörségu hó minden benyomódás nélkül képes elbírni egy ember súlyát, viszont elég puha ahhoz, hogy egyenletesen beleilleszthessük az eszközünket.
A kivágott tömbök hossza kb. 45x50 cm, vastagsága 10-20 cm legyen. Az ekkora tömbök könnyen kezelhetoek, és elég vastagok ahhoz, hogy megfelelo szigetelést biztosítsanak, ugyanakkor a napsugarak is maximálisan át tudnak hatolni rajtuk.
Hóárok
A hóárkot sokkal gyorsabban lehet elkészíteni, mintha a hó felszínére próbálnánk meg menedéket építeni, viszont mindössze egy ember fér el benne, és o is csak rövid távon használhatja - pl. ha úton van vagy amíg egy nagyobbat nem készít.
Jelöljünk ki egy hálózsák méretu területet (beleszámítva a fejtámaszt is), és az árok teljes szélességében vágjuk ki belole a tömböket! Ássunk le legalább 60 cm-es mélységbe! Az árok oldalainak teteje mentén vágjunk ki kb. 15 cm széles és ugyanilyen mély peremet!
Tegyünk minden oldal szélére hótéglákat, és döntsük oket egymásnak, tetoszeruen (a)!
Felszerelésünket hálózsákunk alá tegyük, hogy ne érintkezzünk közvetlenül az alul lévo hóval!
A szélnek kitett véget újobb hótömbbei védjük! A másik (hátszél felé eso) végre mozgatható tömböt tegyünk, ez fesz az ajtó (b), vagy ássunk bejáratot (c)! A réseket töltsük ki hóval! A leghatékonyabb, ho enyhe lejtore építkezünk, mert okkor a hideg ievegö ösz-szegyúlik o bejáratban, o melegebb levego viszont bentmarod az olvótérben.
Hóbarlang
Kényelmes menedéket készíthetünk, ha beásunk a frissen összegyult, szilárd hóba. Használjuk ki, hogy a meleg levego felfelé száll, a hideg levego viszont nehezebb és lefelé áramlik! Három szintet hozzunk létre belül: felül rakjunk tüzet, középen aludjunk, az alsó szintre viszont ne menjünk, oda áramlik a hideg! Fúrjunk lyukat a tetore, hogy azon át kijusson a füst, de a megfelelo szellozés érdekében készítsünk másik nyílást is!
Ajtónak kotömböt használjunk. Lazán, belülrol illesszük a helyére, így ugyanis nem fagy be és ragad oda. Ha ez mégis megtörténne, a belülrol elhelyezett tömböt legalább könnyebb lesz kiszabadítani.
Simítsuk le a belso felületeket, hogy megakadályozzuk a víz csepegését, és készítsünk csatornát a barlang belso kerülete mentén, hogy elvezesse o hó levét - így nem ránk és a felszerelésünkre fog hullani!
Hókunyhó (iglu)
Az iglu megépítése idoigényes, de hatékonyságát bizonyítja, hogy az eszkimók évszázadok óta használják ezt a módszert. Eloször építsük meg a fomenedéket, majd ássunk bejáratot, vagy építsünk bejárati alagutat, amelyen könnyen be tudunk kúszni! Ügyeljünk rá, hogy a bejárat nyílása ne a szél felé nézzen! A szelet úgy is ki tudjuk védeni, hogy elkanyarítjuk a bejáratot, vagy szélfogót építünk!
Jelöljünk ki egy kb. 4 m átméroju kört a földön, és tapossunk rajta amíg meg nem szilárdul, miközben az építmény maradék részét készítjük! Vágjunk ki tömböket, és rakjuk le oket körben a kör kerületén! Számítsunk arra, hogy alagutat kell ásnunk (a), és hagyjunk helyet a bejárat számára (b)! Helyezzünk újabb réteget a tömbök tetejére, de minden új tégla közepe az alatta lévo két tömb érintkezésére essen!
Több réteget helyezzünk egymásra úgy hogy minden sor csak félig illeszkedjen az alatta lévorel így az iglu befele ivei majd, vagyis kupola alakú lesz. Ezután formázzuk meg a bejárat boltívét! A tetejét lapos zárótömbbel fedjük! Készítsünk szellozonyílást közel a tetejéhez és az aljához - de ne az uralkodó szél irányába, és ne is olyan alacsonyra, hogy a gyorsan feltornyosuló hó elzárhassa! A többi rést hóval töltsük ki! Simítsuk le az iglu belsejét, hogy ne csepegjen sehol a víz! így a lecsapódó víz sem lecsepegni, hanem csorogni fog a falon.
Iglu (spirális módszer)
Fektessük le az elso tömbsort, majd formázzuk meg belole a kívánt csigavonalat! A tömböket nem kell az alattuk lévorol félig túllógatnunk, ha a legalsó spirált lefelé és befelé állítjuk, és a késobbi tömbsorok alját és tetejét folyamatosan befelé dolve illesztjük oda. A középre helyezett utolsó néhány tömb helyére illesztésekor szükség lesz némi támasztékra.
Ho oz elso tömbsort egyenlete5 spirál formában rakjuk, megkönnyítjük o muveletet. A tömbök felso részét döntsük enyhén befelé! A legfelso tömböt meg kell faragnunk
o megfelelo illeszkedés miatt, kivéve, ho annyira kicsi a lyuk, hogy meghagyhatjuk szeflözönyíiásnok. Ne feledjük, hogy az utolsó tömb segit visszatartani gz építményt az összeomlástólI
AZ IGLU BELSEJE
Az alvóhelyei a földnél magasabbra építsük (vagy az építés közben ássunk le}, hogy legyen egy alacsony, hidegebb szint, amelyet tárolásra is használhatunk!
Az alsó tömbsoron vágjunk bejáratot, vagy ássunk alá alagutat! Ha a szerkezet befejezéséhez túl fáradtak vagyunk, használjuk a középso lyukat bejáratnak!
MENEDÉKÉPÍTÉS_
A megépített menedék fajtája függ a rendelkezésre álló anyagoktól, szerszámoktól és attól, hogy mi ellen keresünk menedéket i (SZÉL, HIDEG, HÓ, ESO, ROVAROK stb.).
- Mennyi ideig akarunk adott helyen maradni? A hóbarlang és1 a természetes üregek akkor a leghasznosabbak, ha menet közben vagyunk, és nincs szükségünk állandó építményre.
- A méret a személyek számától függ.
- Ne siessük el a bonyolult építmény elkészítését, hagyjunk rá idot, és pihenjünk gyakran! Kerüljük testünk túlterhelését, mert izza-dást okoz.
- Minden menedéknek megfeleloen KELL szelloznie, hogy meggátolja a szén-monoxid-mérgezéstf és lehetové tegye a pára eltávozását! Két lyukra van szükség: az egyik a tetohöz, a másik a bejárathoz legyen közel! Ha a menedéket hóba építettük, a lyukakat ellenorizzük rendszeresen, nehogy elzárja oket a hó vagy a jég!
- Rendszeresen tisztítsuk el a havat az összes bejárati alagútból, nehogy a hó elzárja a menedéket!
- Minél kisebb a menedék, annál melegebb van a belsejében. Sokkal fagypont fölé azonban nem futhetjük, ezért egy kis idore szükség lesz,amíg hozzászokunk az új környezethez!
Ejtoernyos hókunyhó
Ez a módszer akkor a leghasznosabb, ha a tengeri jégen ragadtunk, és egy nagyobb csoport számára meglehetosen nehéz lenne az iglu(k) megépítéséhez szükséges hó összegyujtése. A nyomás miatt felgyurodött jégbordákban keressünk megfelelo havat vagy tömböket!
Jelöljünk ki egy kört, és építsünk kör alakú falat hótömbökbol kb. 1 m-es magasságig! Hajégen vagyunk, hagyjunk helyet a bejáratnak - hiszen a jégbe utólag nem tudunk bejárati alagutat ásni! Ássunk a földbe egy mélyebb szintet, hogy oda süllyedjen a hideg levego!
Középen építsünk a falnál 7-7,5 m-rel magasabb központi oszlopot tömbökbol! Helyezzük oz ejtoernyot az oszlopra és a falra, majd a fai tetején rögzítsük még egy tömbsor rali
FIGYELEM!
Az ejtoernyos teton összegyulik a hó, így elképzelheto, hogy veszélyes nagyságú súlyt tart a fejünk fölött. A felgyult havat ezért rendszeresen tisztítsuk íe!
Ha a kunyhó belsejében kisebb tüzet szeretnénk rakni, gondoskodjunk megfelelo szellozésrol! Tüzet a kunyhó külso pereménél rakjunk, olyan helyen, ahol nem árthat sem a tetonek, sem a középso oszlopnak!
Az ejtoernyo köteleit rögzítsük további hó- vogy jégtéglákkal. Biztos rögzítöpontot képezhetünk úgy is, ho a jégbe lyukat vágunk és a kötelet ezen áthúzzukl
ÉLET A HÓKUNYHÓBAN
Rossz ido esetén gondoskodjunk róla, hogy elegendo fa vagy folyékony tüzeloanyag legyen a menedék belsejében!
A menedékbe ne vigyünk laza havat, belépés elott verjük le a bakancsunkról és a ruhánkról!
Jelöljük meg egyértelmuen a kijáratot, hogy könnyen megtalálhassuk!
Az ásót és a szerszámokat a menedékben tároljuk, elofordulhat ugyanis, hogy ki kell magunkat ásni onnan.
Az iglun belüli vízcsepegést megszüntethetjük, ha egy kis havat teszünk annak forrására.
A menedék belsejében könnyítsünk magunkon - ilyen körülmények között ez a megszokott gyakorlat, így nem vesztünk a
testhomérsékletünkbol! Használjunk muanyag zacskót, konzervdobozt vagy más tárolóedényt! Amint lehet, ürítsünk ki ezeket! Próbáljuk meg rászoktatni magunkat arra, hogy reggel, a menedék elhagyása elott végezzük el a dolgunkat, így a székletet a többi összegyult hulladékkal együtt eltávolíthatjuk!
Dolgozzunk ki beosztást az olyan menedékben, ahol több ember tartózkodik! Fontos a tuz melletti állandó felügyelet! A többiek ellenorizzék a szellozolyukakat, gyujtsenek tüzeloanyagot lehetoség szerint menjenek vadászni, készítsenek ételt stb.!
Ne feledjük, alacsony homérsékleten több élelemre van szükségünk!
TUDNIVALÓ
Bármilyen alacsony legyen is a külso homérséklet, a jól megépített hókunyhó belsejében soha nem lesz hidegebb -10 °C-nal. Ha egyszeruen csak meggyújtunk egy gyertyát, már kb. 4 °C-ot emelkedik a homérséklet. Az iglu futésének hagyományos eszkimó módszere egy kanóc zsírral teli tálba helyezése. A nagyobb, fatüzelésu menedékekben kellemes homérsékletet érhetünk el. Az olajégo vagy a csontokon lévo zsir az olyan helyeken jelenthet megoldást, ahol nincs fa vagy arktiszi fehérhanga.
MENEDEK HOSSZABB IDORE
Ha úgy gondoljuk, már nem keresnek minket, vagy a távolság, az évszak, a felszerelés, illetve a fizikai eronlét hiánya miatt nem tudjuk magunkat biztonságos helyre juttatni, a leheto legkényelmesebb állandó menedékre lesz szükségünk. Olyan helyre, ahol kellemes körülmények között tartózkodhatunk, amíg észre nem tudjuk vetetni magunkat a mentocsapatokkal, vagy eroforrásainkra támaszkodva fel nem szerelkezünk, hogy útnak induljunk.
Hideg éghajlaton minden bizonnyal meleg és barátságos környezetben szeretnénk lenni. Melegben ugyanakkor minden husíto szellot ki szeretnénk használni. Menedékünknek védelmet kell biztosítani az évszakok változásakor és a nappalitól eltéro éjszakai homérsékletváltozáskor egyaránt.
Barlangok
A barlang a leginkább készen kapott menedék. Egy lapos barlang (tulajdonképpen sziklamenedéknek nevezzük, ha sziklában található) kiváló ideiglenes menedék lehet, egy nagyobb barlangból viszont tökéletes állandó otthont készíthetünk. A világ egyes részein az emberek még napjainkban is barlangokban élnek - gyakran összkomfort mellett! A völgy felett elhelyezkedo barlang még akkor is száraz marad, ha esetleg felülrol víz szivárog be. Az ilyen menedék vízálló, és nagyon kevés átépítést igényel, legtöbbször mindössze egy bejáratot lezáró torlaszt kell készítenünk. A torlaszt eloállíthatjuk kobol, gallyfonatból, farönkbol, gyepes földdarabból, gyakorlatilag szinte bármilyen anyagból.
Ha az üreg a szél irányóbc nyílik, a bejárat mindkét oldalára készítsünk egy-egy táblát hogy az egyik kissé a másik mögött húzódjon, és átfedjék egy mást I
Az üreg végében rakjunk tüzet!A füst a teto felé áramlik, a levego o földhöz közel marad. A bariang nyílt szájához közel rakott tuzném kifelé fog szállni, ászéi valószínuieg befelé fogja fújni. Ha bezárjuk az üreg bejáratát, ügyeljünk rá, hogy maradjon rés a füst kiáramlásához!
Elképzelheto, hogy a barlang hideg, de az sem kizárt, hogy vadállatok laknak benne, ezért az ilyen menedéket mindig óvatosan közelítsük meg! A földre helyezett nagy mennyiségu száraz növény és fenyoág szigetelést biztosít. A megfeleloen rakott tuz valószínuleg távozásra bírja az ottlakó állatokat. Biztosítsunk számukra menekülési útvonalat!
A barlangnak - különösen, ha mélyen benyúlik a hegyoldalba - néha lehet saját édesvízforrása is: föld alatti patak vagy a fenti sziklákon átszivárgó víz. f~ " "
FIGYELEM!
A barlangon belül és kívül egyaránt vizsgáljuk meg, nincs-e koomlásveszély. Bármilyen nagy szükségünk is van a menedékre, egészen biztosan csak rontana a helyzetünkön, ha a lehulló kövek megsebesítenének vagy elzárnának minket
Kön&r/íí szerkezetu menedék
Kövessük a támasztott menedék bemutatásánál részletezett módszert! Ezt módosíthatjuk azzal, hogy kevésbé dolt tetot és elülso falat építünk. Ha függoleges falakat készítünk és mély ereszes tetovel fedjük be oket, további menedéket nyerünk a nap elol, és az eso sem fog befolyni a kunyhóba. Minden vizet földbe ásott csatornával vezessünk ell
Ha a trópusi égövben rendelkezésünkre áll bambusz vagy más olyan anyag, amelybol szilárd vázat lehet építeni, emeljük meg a menedék szintjét (így csökkenthetjük a bejutó csúszómászók számát).
A meleg éghajlaton szilárd tetot kell készítenünk, hogy megfelelo védelmet biztosítson az eso és a nap elol. Ha viszont a teto kelloen túlnyúlik a falakon, lehet rácsozott a szellozés biztosítása miatt. A réseket tömítsük el fuvel és sárral! Zsúpteto készítésekor bármilyen anyagot befonhatunk a botból vagy kötélbol álló keresztlécek közé. Az olyan helyeken, ahol gyakoriak a nagy esozések, tetocserépnek használjunk leveleket és kérgeket!
Nádféíék használata az építésnél
Ha nem áll rendelkezésünkre sem fa, sem bambusz, kössünk kötegbe nádféléket vagy más eros növényszárakat, és használjuk oket pillérként - ezt a módszert alkalmazzák az iraki, mocsaras területen élo arabok is.
Kössük a nádat vastag kötegbe! Aljára és tetejére kössünk szorító nyolcas csomót (lásdCsomók)! Válasszunk minél hosszabb nádakat, és ügyeljünk rá, hogy a köteg egész hosszában megfeleloen helyezzük et oket, mert különben szétcsúszhatnak és gondot okozhatnak. A köteg alja legyen lapos, másik vége pedig elvékonyodó! Lehetoség szerint több nádköteget készítsünk, legyen közöttük vékonyabb és hosszabb is! Ezeket a menedék oldalainak biztosítására használhatjuk.
Rakjuk sorba a menedék hosszabbik oldalánál a vastag nódoszlopokatf Vastogcbb végüket ássuk a földbe, és kössük össze oket nem sokkal a föld fölött, a vékonyabb kö-tegeket vízszintesen rájuk erosítve!
Hajlítsuk meg az oszlopokat egymás felé úgy; hogy átfedjék egymástf majd kössük oket össze! További, vékony kötegekkeí kössük össze az oszlopok oldalát! Tegyük ugyan -ezt az ívek tetején is!
Fonjunk nádfonotokat a keretbe! Egészen addig fuzzük be a vékonyabb nádakat, amíg megfelelo menedéket nem alakítunk ki! Levelekbol és nádból fonhatunk külön táblákat is, ezeket elkészültük után rögzítsük a kerethez!
Gyepkunyhó
A gyepbol készült kunyhók a fakunyhókat helyettesíthetik, ha kevés a fa, vagy nincs nálunk favágásra alkalmas szerszám. Vágjunk ki 45 x 15 cm nagyságú gyepes földdarabokat, és téglaként építkezzünk belolük; fedjék át egymást, hogy téglafalhoz hasonló egységet alkossanakl Döntsük meg az oldalakat a teto dolése miatt - ennek megtámasztásához fát, vagy egyéb eros anyagot kell találnunk! Minél nagyobb a teto dolésszöge, annál inkább lefolyik róla a víz. A tetot támasztó fa hossza határozza meg az építmény méretét. A tetore helyezzünk gyepes földdarabot, vagy fedjük be fuvel!
Az építmény legyen alacsony: az üléshez még elég magas, de felállni már ne lehessen benne (hacsak nem áll a rendelkezésünkre nagyon sok gyepes földtégla). Egyik oldala lehet nyitott, ez nézzen a tuzre.
A gyepes földdarabokat úgy vágjuk ki, hogy az építoanyag gyujtése mellett segélykéro jeleket is hagyjunk a földön!
Kisebb menedéket a kaptár vagy az iglu szerkezetét követve is építhetünk.
Ha van elég idonk és anyagunk, gyepes földdarabokból akár nagy kunyhót is építhetünk. Némi fára ilyenkor is szükségünk lesz az ajtókerethez (a) és a tetohöz. Építsünk belso tuzhelyet és kéményt, arra azonban ügyeljünk, hogy ne gyulladhassanak meg ezek is, ha gyepes földtéglákból készültek! A tuzhely és a kémény belsejét fedjük be agyaggal!
Az ajtót ne az uralkodó szél irányába helyezzük! Ha kis kunyhót építettünk, a bejáraton kívül rakjunk tüzet! A tuz másik oldalára építsünk hovisszeveröt, hogy a ho visszajusson o kunyhóba!
A sarkok még akkor is stabilabbá tehetok egy kis ki ugrassa!, ha az épitmény egyik oldcia nyilt. A stabilitás érdekében hagyományos téglarakást alkalmazzunk a sarkoknál (b)!
Gerendakunyhó
A kunyhó méretét a benne lakók száma alapján határozzuk meg, de késobb is bármikor megnagyobbíthatjuk vagy további szobával bovíthetjük.
A falak hosszát a fellelheto gerendák nagysága határozza meg. A négyzet vagy téglalap alakú kunyhó stabilabb lesz, és könnyebben helyezheto rá teto is. A 2,5 m2-es kunyhó ésszeruen kisméretu. Ha szerencsénk van, találunk kidolt fákat, és a törzseiket össze tudjuk kötni egy keretbe, aztán már csak a megmaradt réseket kell kitölteni. Sokkal jobb azonban, ha a fahasábok (gerendák) végét erosen egymásba illesztjük! A kiálló végeket ne vágjuk le, ezek biz-
Az elso gerendaréteget a tervezett kunyhó alaprajzát követve fektessük le (aj! Úgy alakítsuk ki a sarkokat, hogy egymáshoz pontosan illeszkedjenek (b), és ennek megfeleloen forogjuk meg a több! fagerendát is! A gerendák általában vékonyodnak, ezért apón tos illeszkedés és a vízszint megtartása miatt felváltva - egyszer oz egyik, egyszer a másik irányba - tegyük oket egymásra (ej!
Ha oz alapkeretet elkészítettük, hagyjunk helyet az ajtónak az uralkodó széljárássoi ellen rétes oldalon (Az ajtó mindkét oldalán használhatjuk a fal építésébol megmaradt gerenoodorabokat! Faragjuk o széleket szabályosra és simára, majd állítsuk a helyére oz ajtókeretet (d) (Ne veszodjünk ablakokkal, az ajtó elegendo szellozést biztosít!
A kunyhó elejét építsük magosabbra a hátuljánál, hogy o tetonek legyen dolése! Az elso és a hátsó gerenda nyúljon jóval túloz ofdoifalakon! Ezek fogják tartani a tetot A kunyhó egyik oldaláról a másikig illesszünk 6e tortógerendákat a rövidebb gerendák rögzítésére! A gerendákból álló tetot elölrol hátrafelé ho ladva állítsuk össze, és a gerendák nyúljanak Túl a falakon! Metsszük be vagy kössük o gerendákat egymáshoz, hogy illeszkedjenek a tartógerendákraI
A kunyhónak sík terepet válasszunk, vagy hozzunk vízszintbe egy némileg nagyobb területet' Szükség esetén beáshatunk a domboldalba is, a falakhoz szükséges alapnak azonban mindenképpen vízszintesnek kell lennie.
A túlélocsomagban található furészszál segítségével megfelelo méreture vághatjuk a fákat Ha légikatasztrófa vagy szerencsétlenül járt hajó áldozatai vagyunk, a fedélzeten lennie kell tuzoltóbaltának.
Egyelore szükségtelen ajtót készítenünk. Akasszunk a helyére takarót, hogy ne fújjon be a szél, de készíthetünk fonattáblát is a rés kitöltésére, amíg nem állunk készen egy állandó ajtó elkészítésére!
A gerendák közti réseket sárral és fadarabokkal tömítsükl A nagyobb lyukakba helyezzünk facsemetéket, és csak ezután tömítsük sárral! A sárhoz keverjünk füvet és mohát, majd egy kihegyezett bot segítségével nyomkodjuk a gerendák közé! A tetot fedjük be facsemetékkel, csak ezután tegyünk rá sáros és gyepes földréteget!
Az egész gerendákból álló, teljes teto helyett használhatunk fakeretre illesztett könnyebb anyagokat és sarat. A gerendákról leszedett kéreg kiváló tetofedo, ha cserép alakban rakjuk le. A kéregbol készült cserepeket apró tartógallyakkal erosíthetjük oda, amíg puha a sár.
Ha nem áll fenn annak a veszélye, hogy víz tör fel, ássuk fel a menedék belsejét a tömítéshez szükséges sárért, és egyszersmind növeljük a belmagasságot is! Ha víz törhet fel jobb, ha késobb padlót is készítünk.
Ha a füst távozásához szabadon hagyunk egy lyukat a teton, a kunyhó belsejében is rakhatunk tüzet Soha ne hagyjuk felügyelet nélkül - inkább kint rakjunk tüzet, mint hogy leégjen a házunk!
Ha elegendo ko áll rendelkezésünkre, építhetünk igazi kéményt és tuzhelyet is. Ha a tuzhelyet az építmény közepére rakjuk, kevesebb hot fog veszteni a menedék. Minél közelebb illesszük egymáshoz a köveket! A rések kitöltéséhez kisebb köveket és sarat használjunk!
TUZ
Gyakran a tuzön múlik, hogy életben maradunk-e vagy sem. Nem csak az ételkészítés feltétele, anná! sokkal több. A tuz nyújtotta meleg révén nem használunk fel annyi kalóriát testhonk növelésére. Alkalmazható jeladásra, ruhaszárításra, kényelmes körülményeket teremthetünk vele és segít a lelki tartás megorzésében is. Elriasztja a veszélyes állatokat, füstje távol tartja a rovarokat. Fémet hevíthetünk vele, így szerszámot készíthetünk, botot élesíthetünk és kiégethetjük az edényeket. Használjuk minél szélesebb körben a tüzet: a felsorolt dolgokat akár egyszerre is végezhetjük segítségével!
A Érdemes megjegyeznünk a Tuzhóromszög gondolatát Oldalaio levegot, o hot és a tüzeloanyagot jelképezik. Ha a háromszög bármelyik oldaiát elvesszük, összeomlik, vagyis kialszik a tuz.
Ha tüzet gyújtunk, biztosítsunk a számára megfelelo szellozést, elegendo tüzeloanyagot és a begyújtáshoz kello hot kibocsátó gyújtóanyagot A láng létrehozásához ezt a homérsékletet fenn kell tartani, hogy a levego és a tüzeloanyag állandó reakcióban legyen egymással. Minél több az oxigén, annál élénkebb a tuz: a szél segítségével vagy huzatot létrehozva a tuz homérséklete megemelkedik, és gyorsan elégeti a tüzeloanyagot. Ha csökkentjük a szellozést, a tuz kevésbé hevesen ég, a parázs izzani kezd, és kevesebb tüzeloanyagra lesz szükség.
Ha értjük ezeket az alapelveket, nem lesz füstös a tuz, amelyet rakunk. A füst a tökéletlen égés eredménye, odafigyeléssel gyakorlatilag tökéletesen megszüntetheto.
GYAKOROLJUK A TUZGYÚJTÁST!
A tuz alapvetoen szükséges az életben maradáshoz. Meleget, védelmet, jelzoeszközt biztosít, víz forralható vele, alkalmas az ételek megfozésére és tartósítására. Mindenhol, minden körülmények között tudnunk kell tüzet rakni! Nem elég pusztán ismerni az összes módszert, jártasnak is kell lenni bennük!
Elokészültetek
Eloször is gondoskodjunk róla, hogy elegendo mennyiségu fa, gyújtós és tüzeloanyag álljon rendelkezésünkre! Ezután készítsünk tuzhelyet a tuz szabályozásához! Az elovigyázatlanul kezelt tuz könnyen kicsúszhat irányításunk alól, és katasztrófát okozhat.
Tuzhely
A tuzhelyet elovigyázatosan készítsük el! Védett helyet keressünk neki, különösen a nagy szelektol óvjuk! Ne fa vagy farönk aljára rakjunk tüzet, kivéve, ha jelezni szeretnénk (lásd Megmenekülés), vagy ha - kivételes esetben - fából készített ideiglenes menedéket vagy hóbarlangot szeretnénk felmelegíteni! Tisztítsunk meg egy legalább 2 m átméroju területet a levelektol, a gallyaktól, a mohától és a száraz futol, amíg el nem jutunk a puszta földig!
Ha a talaj nedves vagy hófödte, emelvényen rakjunk tüzet! Az emelvény elkészítéséhez egy friss fahasábokból álló felületet fedjünk be egy rétegnyi földdel vagy kovel!
Ha a talaj mocsaras vagy vastag hóréteg fedi, magasított emelvényen kell "állványos" tüzet raknunk!
Állványos fuz
A tuzhely elkészítéséhez építsünk zöld fából magasított emelvényt! A négy függoleges támasztófa villás része egy-egy keresztrudat tart. A keresztrudak közé rakjunk egy réteg friss fagerendát, majd fedjük be legalább 5 cm vastagon földdel! Ezen rakjunk tüzet! Ha az átlósan elhelyezkedo támasztófák felso részére botot teszünk, ráakaszthatjuk a fozoedényeket.
SZÉLBEN
Különösen eros szélben ássunk árkot, és ott rakjunk tüzet!
Szintén szélben alkalmazható módszer: A ho és a Tüzeloanyag megóvása érdekében vegyük körül a tüzet kövekkel! Tegyünk rájuk fozoedényeket! A kövek és a tuz hoje együttesen melegen tartja az edényeket, a köveket pedig ágymeiegítöként is használhatjuk.
FIGYELEM!
Ne helyezzünk a tuz közeiébe nedves vagy szivacsos szerkezetu köveket és sziklákat - foleg olyanokat ne, amelyek víz alatt voltak mert ho hatására felrobbanhatnak. Kerüljük a palát és a puhább kozeteket, a többit pedig úgy ellenorizzük, hogy egymásnak ütö-getjük oket! Ne használjunk repedt, réteges vagy üregesnek hangzó követ! Ha a ko nedvességet tartalmaz, a folyadék a ho hatására gyorsabban fog tágulni, ami robbanáshoz vezet, a levegobe repülo kodarabok pedig akár ki is vihetik a tuz közelében ülök szemét.
V--------------------------JJ
Gyújtós
A gyújtós lehet bármilyen anyag, amelynek minimális hore van szüksége ahhoz, hogy meggyulladjon. A jó gyújtósnak mindössze egy szikra kell, és már be is lobban.
A nyírfakéreg, a szárított fu, a finom faforgács, a madártoll, a viaszos papír és a ruhából származó pamutbolyh egyaránt kiváló gyújtós.
Szétmorzsolt fenyotoboz, tulevél és a cédrusfa belso kérge is megteszi. Az alaposan szétmorzsoít, száraz gomba az egyik legkiválóbb gyújtós, de a megperzselt vagy megpörkölt pamut vagy vászon - különösen, ha apró darabokra téptük
- szintén egyike a legjobb anyagoknak. Ahol élnek olyan rovarok (pl. az erdei darázs), amelyek megfúrják a fákat, ott használhatjuk gyújtósnak az általuk termelt finom port. A porított madár- és denevérürülék szintén alkalmas a célra. A madárfészkek belseje általában tele van kihullott toliakkal, ezért könnyen lángra lobban. A mezei egér száraz odúja szintén alkalmazható.
Akármilyen gyújtóst is használunk, mindenképpen legyen száraz! Hasznos, ha vízálló tárolóban mindig tartunk magunknál egy kis gyújtóst. Bármerre járunk, mindig figyeljük, és gyujtsük össze a gyújtósnak alkalmas fákat és egyéb dolgokat!
Aprófa
Az aprófa olyan fa, amelyet a gyújtósból felszöko lángok növelésére használhatunk, így nagyobb és kevésbé égheto anyagokat is el tudunk égetni.
Ha a legjobb aprófát akarjuk, gyujtsünk kicsi, száraz ágakat. A puhább fák is nagyon jók, mert gyorsabban lángra lobbannak.
A gyantát tartalmazó fa azonnal meggyullad, ilyenkor a tuzgyújtáshoz elegendo egy kézmozdulat. A puhafa hátránya, hogy sok szikrát képez és nagyon gyorsan elég. A fo tüzeloanyag elégetéséhez tehát sok kell belole, ha pedig maga a puhafa a fo tüzeloanyag, nagyon hamar elfogy.
Az aprófát soha ne közvetlenül a földrol szedjük össze, mert azok az ágak szinte mindig nedvesek. A még álló, kiszáradt fákról gyujtsünk aprófát! Ha a fa külso rétege nedves, hántsuk le, hogy eljussunk a száraz belso részekig!
FARAGOTT APRÓFA KÉSZÍTÉSE
A botokba húzzunk keskeny bemetszéseket, vagyis "tollozzuk fel" oket! Ha így készítjük elo az aprófát, könnyebben lángra kap, és gyorsabban megy majd a tuzgyújtás.
TÜZELOANYAG
A tuz fenntartásához fákról szedett, száraz tüzeloanyagot használjunk! Ha a tuz már biztosan ég, használhatunk zöldebb ágakat is, vagy nedves fadarabok kiszárításával is próbálkozhatunk.
Általános szabály, hogy minél nehezebb a fa, annál több hot termel - ez a száraz és a friss fára egyaránt vonatkozik. Ha vegyítjük a friss és a száraz fát, a tuz hosszan fog égni, ami különösen éjszaka hasznos.
A keményfa (pl. a hikori, a bükk vagy a tölgy) jól ég, sok hot termel és a forró szénhez hasonlóan sokáig izzik. Ezeket használva a tuz egész éjszaka égni fog.
A puhafa amellett, hogy túl gyorsan elég, még szikrázik is. Legjobban a cédrus, az éger, a bürök, a lucfenyo, a fenyo, a gesztenyefa és a fuzfa szikrázik.
Ne feledjük, a nedves fa néha elonyösebb, mert jobban füstöl, így távol tartja a legyeket, a muslicákat és a szúnyogokat, valamint sokáig ég, ezért hosszan táplálja a tüzet is.
A fát a tuz fölé helyezett két támasztóboton szárítsuk, de ne legyen olyan közei a tuzhöz, hogy iángra tudjon gyulladni! Fektessünk friss fákat a tuz mellé, szélirányba fordítva, hogy miközben száradnak, növeljék a lassan égo tuz lángjait is!
Támasszunk farönköket az edénytartó rúdnak!
Építsünk fa tó rolót, mert nedves idoben nagy szükségesünk lehet ró. A tuzhöz közel építsük, hogy a ho szárítsa a fákat, de annyira ne helyezzük közel, hogy a szikrák lángra lobbanthassák! Két szintet alakítsunk ki: az egyikrol vegyük mindig a fát, a másikon pedig szárítsuk a hasábokat!
TAKARÉKOSKODJUNK AZ ENERGIÁVAL!
Ne pazaroljuk az energiánkat azzal, hogy fát hasogatunk: Ügy törjük össze a fát, hogy ráütünk vele egy köre (o)l
Ha így nem sikerül, tegyük a tuz fölé úgy hogy a lángok a közepén érjék (b), ha pedig nem olyan hosszút eloször a végét tegyük a tuzbe!
Akkor sincs szükségünk baltára, ha a tüzeloanyag tartalékolása érdekében elkerülhetetlen a farönkök feldarabolása. A farönk még úgyis kettéhasad, ha egy viszonylag kis kést helyezünk a végére és ráütünk egy kovel
(c). Amint elkezdett hasadni, szúrjunk egy faéket a megnyílt résbe, és üssük egyre mélyebbre a hasítás befejezéséhez! Ha viszont mindössze egy késünk van, ne kockáztassunk ezzel a módszerrel!
CSILLAGTUZ
A farönköket egymás keresztezodésénél érje a tuz! Ha nem kell túl nagy hot termelnünk széthúzhatjuk okét, így középen fozésre alkalmas izzó parazsat és hamut hagynak maguk után.
Ha fel akarjuk élesztem a tüzet; nyomjuk o farönköket ismét össze, és hamarosan újra lángra kapnak!
Ezt a tuzrakási módszer foleg akkor használjuk, ha takarékoskodunk a tüzeloanyaggal vagy a vágott fával.
Egyéb tüzeloanyagok
Az olyan területeken, ahol híján vagyunk a fának, vagy egyáltalán nem áll a rendelkezésünkre, más tüzeloanyag után kell néznünk!
Állati ürülék: Kiváló tüzeloanyag, a vadnyugati pionírok szárított bölénytrágyával gyújtottak tüzet. Alaposan szárítsuk ki az ürüléket, és kiváló, füstmentes tüzet rakhatunk belole! Dobhatunk hozzá fut, mohát és leveleket is.
Tozeg: A kiszáradt lápokon könnyen találhatunk tozeget. Rátaposva puha és rugalmas, gyakran a sziklás kiszögellések szélén kerül a felszínre. Színe fekete, szerkezete szálas. Késsel könnyen kivághatjuk. A tozeg égéséhez jó szellozésre van szükség!
A levegosen elhelyezett tozeg gyorson szárad, hámor alkalmassá válik az égésre
Szén: Néha a felszínen is megtalálható, az északi tundrán pl. nagy meny-nyiségben.
Agyagpala: Általában nagy olajtartalmú, ezért jól ég. A homok bizonyos fajtái szintén tartalmaznak olajat, és suru, olajos füsttel égnek - kiválóak segélykéro tuznek, de nagy hot is adnak.
Olaj: Ha muszaki meghibásodás miatt lezuhant vagy lerobbant a jármuvünk, de még maradt üzemanyagunk, elégethetjük az olajat, a fagyállót, a hidraulikus folyadékot és az egyéb égheto anyagokat is. Még a rovarirtó szer is égheto. A fagyálló kiváló gyújtóanyag a nehezebb motorolajok esetén: egy kis kálium-permanganát segítségével (amelyet a túléloesomagunk tartalmaz) néhány másodpercen belül lángra lobbanthatjuk.
A nagyon alacsony homérsékletu helyeken még azelott engedjük le az olajat az olajteknobol, hogy besürüsödne! Ha nincs megfelelo tárolóedényünk, folyassuk ki a földre, és késobb, szilárd formájában hasznosítsuk!
A gumik, az üléshuzat, a gumitömítések és bármilyen roncs legtöbb része szintén égheto. A kevésbé gyúlékony anyagokat eloször áztassuk olajba, csak utána gyújtsuk meg!
Keverjünk össze a benzint homokkal, égessük ef egy tárolóban (mintha kályha /cr-nci vagy ássunk lyukat és készítsünk benne tuzhelyet!
Az olajat benzinnel vagy fogyoJlovül elegyítve égessük!A folyékony üzem jr f Qgoi ne közvetlenül, hanem kanócsegi'sect.? gyújtsuk meg! A rovarirtó szerre ugyona
vonatkozik.
Állati zsírok: Az állati zsírt megfeleloen szellozo konzervdobozba helyezve és kanócot használva kályhát alkothatunk. Zsír égetésekor csontokat is tehetünk a tuzre (a sarkvidéki területeken néha ez az egyetlen rendelkezésre álló tüzeloanyag).
A tüzet gyújtás vagy kanóc segítségévei gyújtsuk meg, majd helyezzünk rá csontokat, hogy állati zsiradékkal táplálják a lángokat! Eloször csak kevés zsírt használjunk, ugyanis ha nem áll boven a rendel-kezesünkre, az elégetése gyakorlati/ag a táplálék fel-á (dozásá f jelen ti ezzel szemben a fok azsír gyorsan romlik, viszont kiváló tüzeloanyag.
OLAJ ES VÍZ EGETESE
Ezzel a keverékkel nagyon forró tüzet gyújthatunk. Mindkét folyadék tartódobozának aljára szúrjunk egy-egy kis lyukat és illesszünk a lyukba vékony botot, hogy a folyadékok folyását szabályozhassuk (a)! Az olaj és a víz csatornán keresztül egy fémlemezre folyik. Ha kihúzzuk a botot, gyorsabban folyik a folyadék, ha benyomjuk, lassabban. Az arány a következo legyen: 2-3 csepp víz, 1 csepp olaj.
Eloször csak kis tüzet rakjunk a lemez alatt hogy fel melegítse! A keverék a lemezen hó hatására nagyon illékonnyá vóiik. Gyújtsuk meg! Az így rakott tuzön szinte bármi elég.
TUZGYÚJTÁS
Halmozzuk össze a gyújtóst, és helyezzünk el köré aprófát az indián sátrak (wigwamok) alakjához hasonlóan! Nagy szélben az aprófát döntsük egy fa-rönknek a szélárnyékos oldalon! Gyújtsuk meg a gyújtóst! Ha már meggyulladt az aprófa, tegyünk a tuzre nagyobb darabokat! A másik lehetoség, hogy összeállítunk egy köteget gyufaszálnál nem vastagabb ágakból, meggyújtjuk, majd rátesszük a még be nem gyújtott, wigwam alakú aprófára.
GYUFA
Tüzet legkönnyebben gyufával gyújthatunk. Minél több nem biztonsági, Dármin meggyújtható gyufát tartsunk magunknál! Helyezzük ó<e: vízálló tárolódobozba, hogy véletlenül se gyulladjanak meg dörzsölodés vagy mozgás hatására! Ha magukat a gyufákat tesszük vizái óvá, mindkét lehetoséget megelozhetjük.
Sokan kettéhasítják a gyufáikat, állítólag egy gyufából akár hatot ¦s lehet készíteni. Mi azonban ne kockáztassuk meg a gyufák elpazarlá-sái, hiszen egy használható sokkal többet ér, mint hat használhatatlan!
A gyufát úgy gyújtsuk meg, hogy a foszforos végét az ujjunkkal nozzányomjuk a gyújtó felülethez! Arra az esetre, ha megégne az ujjunk, álljunk készen hideg vízzel, hóval - de alkalmazhatjuk a "köpd i le és fújd erosen'-módszert is!
Nedves gyufa
Ha a hajunk száraz és nem túl zsíros, tekerjük bele a nedves gyufát! A hajszálakon termelodo elektromosságnak ki kell szárítania.
A gyufát gyertyavicsz rácsepegtetésével A nedves gyufát a doboz gyújtócsikjába legyük vízállóvá! Ho használni okarjuk ferdén beleszúrva gyújtsuk meg, ne veo gyufát, kaparjuk le róla körmünkkel a gighúzvc rajta!
viaszréteget!
NE FELEDJÜK: Amint lángra lobbantunk egy gyufát, azonnal gyújtsunk meg vele egy gyertyát! így sok dolgot meg tudunk gyújtani, miközben takarékoskodunk a gyufával. Tuzgyújtáshoz tegyük a gyertyát egy wigwam alakúra összerakott aprófahalomra, majd azonnal vegyük el, amint a lángok terjedni kezdenek! Minél kevesebbet égessünk el belole, hiszen még egy kis gyertyának is hosszú idon át hasznát vehetjük!
Függetlenül attól, hány öngyújtót és tuzgyújtóeszközt viszünk magunkkal, minél több gyufa legyen nálunk - a gyufánál ugyanis nincs jobb. Az úgynevezett "örökké tartó gyufa" újra és újra használható, egy ido után azonban felmondja a szolgálatot. Éppen ezért vigyünk magunkkal hagyományos változatot is! Súlyuk és méretük alapján is mérlegeljük, melyik fajtának vehetjük a legnagyobb hasznát.
Lencse használata
Lencse segítségével az egy pontra fókuszált eros, közvetlen napfény termelhet annyi hot, hogy belobbantsa a gyújtóst. Véletlen tüzet is okozhat, ha a Nap egy törött üveg segítségével száraz fure vagy legelore süt. A túlélocsomagunkban lévo nagyítót, távcsövet vagy fényképezogéplencsét is használhatjuk tehát tuz gyújtására.
A gyújtóst védjük a széltol! Úgy fókuszáljuk a Nap sugarait, hogy minél kisebb és világosabb fényfoltot alkossanak! Tartsuk mozdulatlanuHAmint izzani kezd a gyújtás, óvatosan fújjuk meg! Lopor
Ha van náíunk fegyver, a töltényben lévo lopor segítségével is meggyújthatjuk a gyújtóst.
Nyissuk ki a töltényt, és szórjuk a loport a gyujtésre, majd használjunk kovakövet (aj! Megtehetjük, hogy csok a lopor felét használjuk fel, majd a töltényhüvelyt elzárjuk egy ruhadarabbal (b). Tárazzuk be a töltényt, és lojük a földbe! A ruhadarab fog füstölögve kilövelni. A megmaradt loporral együtt tegyük a gyújtásra, és a Tuz hamarosan égni kezd.
Kovako és acél
A kovako a világ számos részén megtalálható. Ha erosen egy acéldarabhoz csapkodjuk, forró szikrák keletkeznek, amelyek lángra lobbantják a száraz gyújtóst. Furészfogas pengét használva több szikra képzodik, mint egy egyszeru kés esetén, ezért ilyet is kell a felszerelésbe tennünk. Még hatékonyabb eszköz az oldalán kovával ellátott magnéziumdarab - a magnézium ugyanis különösen erosen ég.
Üssük a pengét a kovának (a), vagy húzkodjuk erosen o fu részt o hozzá tartozó kovako bordázott felületén (b) a gyújtáshoz olyan közel, hogy a szikrák ráessenek!
A magnéziumból eloször reszeljünk forgácsokat a gyújtásra (c), majd a furészt használva szikráztassuk!
Akkumulátoros tuzgyújtás
A jármu akkumulátorából származó szikra segítségével is gyújthatunk tüzet (az elemlámpa és a rádió elemei is elegendo áramot biztosíthatnak). Két vezetékre van szükségünk, ezeket illesszünk csak egyszeruen a kapcsokhoz! Ha nem találunk vezetéket, helyettesítsük villáskulccsal vagy más fémeszközzel! Az akkumulátort eloször vegyük ki a jármubol (hacsak nem elég hosszú a vezeték)!
A két vezeték szabad végei: lassan közelítsük egymáshoz! Még mielott érintkeznének, szikra pattan ki - ennek a gyújtásra kell érkeznie. A legjobb gyújtóst úgy készíthetjük, hogy egy kis ruhadarabra kevésbenzint csöpögtetünk (a benzingoz a szikrától lángra lobbanj.
Tuzgyújtó íj
Egyszeru tuzgyújtási módszer, viszont nagy gyakorlatot igényel. A keményfa orsó lágy fán forgatva eloször finom faforgács gyújtóst hoz létre, majd hot fejleszt A balsafa, a fenyo és a bambusz tipikus lágyfa, a tölgy, a koris és a bükk pedig keményfa. Mindkét fafajtát ki kell szárítani.
Vágjunk kis lyukat a deszka közelebbi végére, majd vájjunk alá egy üreget, amelybe a gyújtóst tesszük! Formázzuk az orsót arányosra és simára! Az íjat hajlékony ágból, pl. mogyorófából vagy bambuszból készítsük, a húr anyaga pedig nyers bor, madzag vagy cipofuzo legyen! Szükségünk lesz még egy üreges ko- vagy fadarabra, vagy egy kis edényre, amellyel megtámaszthatjuk az orsót, és lefelé ható nyomást fejthetünk ki.
Az íjhúrt tekerjük egyszer körbe az orsón! Tegyük az orsót a lyukba, tartsuk a támasztékot a tetején, majd enyhén üssünk rá, miközben a másik kezünkkel az íjat elore-hátra mozgatjuk. Az orsó így forogni kezd. Amint elkezdi fúrni a fát, növeljük a sebességet! Amikor elér az üregig, fejtsünk ki még nagyobb nyomást, és forgassuk erosebben!
Az ij mozgatását addig folytassuk, ameddig csak lehet! Ha jói csináljuk, a cigarettaként izzó begy róhulfik a gyújtásra, amely - miután óvatoson rá fújtunk - ióngbo borul. Az orsót tartsuk egyenesen és biztosan!
Könnyebb a muvelet, ha egyik lábunkkal c deszkára lépünk, és az orsót tartó kezünket hozzószoritjuk, miközben másik kezünkkel forgatjuk az orsót! Az ijat egyenletes ütemben mozgassuk!
A tüzcsiholásos módszernél használt alapdeszkába vágott, Valakú bemetszés alkalmazása szintén javasolt
Tüzcsiholás
A tuzgyújtó íjas módszer egyik változata, amely különösen a kevésbé nedves és esoben szegény, száraz területeken hasznos (ahol minden "gyújtósnak valóan" száraz).
A kemény fa deszkába vágjunk V alakú bemetszést! Ez tartja a gyújtást és nem zárja ki o levegot sem. A közelébe készítsünk kis lyukat! Orsóként használjunk üreges, lágyabb, puhább belü fát!
Forgassuk az orsót tenyerünk között: minden egyes forgatáskor a deszka lyukában egyre mélyebbre nyomjuki
Ha a súrlódás miatt az orsó hegye vörösesen kezd izzani, fújjunk rá óvatosan, hogy meggyu/iadjon a körülötte lévo gyújtás! Ha az orsó üregébe teszünk egy csipetnyi homokot, növelhetjük a súrlódást, így felgyorsítjuk a gyújtás fel hevü lését.
A tuzgyújtó íjnál bemutatott, orsó alatti mélyedés elkészítése szintén javasolt.
Tuzgyalu
Ez a tuzgyújtási módszer szintén a súrlódás elvén muködik. Vágjunk a puha deszkába egyenes mélyedést, majd mozgassuk benne erosen felle egy keményfa bot hegyét, azaz "gyaluljuk"! így eloször gyújtóst kapunk, amely késobb lángra is lobban.
.....~ ^
-W~~- ^
Vegyszeres tuzgyújtás
A túlélo csomagjai közt nagy valószínuséggel nincs teljes kémiai eszköztár, van ugyanakkor néhány elterjedt, hétköznapi vegyszer, amelyet felhasználva könnyen tüzet gyújthatunk. A következo keverékek mind lángra lob-banthatóak, ha kövek között dörzsöljük, vagy - a már felsorolt tuzcsiholási
módok bármelyikénél - a súrlódási pont aiá tesszük oket. Óvatosan keverjük oket, ne érintkezzenek semmilyen fémtárggyal! Mindegyik alább felsorolt vegyszer reagál a nedvességre, ezért tartsuk oket szárazon!
FIGYELEM!
Körültekintoen kezeljük ezeket a kémiai anyagokat - különösen a nátrium-klorátot, amely az ütodéstol is lángra lobbanhat, ezért ügyeljünk rá, hogy ne rázódjon fel és ne doljön ki! (A kemény talajra kiömlött gyomirtó egyes esetekben már attól is meggyulladt, hogy ráléptek, illetve öntözokannát tettek rá!)
A kálium-klorát és a cukor 3:1 arányú keveréke hevesen égo anyag, amelyet néhány csepp kénsav rácseoegtetésével is lángra lobbanthatunk.
A kálium-permanganát és a cukor 9:1 arányú keveréke kevésbé érzékeny: a homérséklet játssza a dönto szerepet abban, hogy mennyi ido alatt gyullad meg. Ha glicerint adunk hozzá, lángra lobban.
Kálium-klorát és cukor 3:1 arányú keveréke.
- Az autó akkumulátorában kénsav található.
- Némelyik toroktabletta tartalmaz kálium-permanganátot. A tabletta összetevoi valószínuleg fel vannak tüntetve a csomagoláson. Morzsoljunkössze egyet, és próbáljuk ki, hogy muködik-e!
- Túlélocsomagunk szintén tartalmaz kálium-permanganátot.
- A glicerin a fagyálló folyadékok egyik összetevoje.
- A nátrium-klorátot gyomirtó szernek használják.
A TUZ FAJTÁI
Akármilyen gyorsan is szeretnénk tüzet gyújtani, elotte mindenképpen gyujt-sünk elegendo tüzeloanyagot és gyújtóst, és eközben válasszuk ki a legjobb helyszínt és tuzfajtát!
Meleget adó tuz
Az egyszeru, szabadban gyújtott tuz csak a felé nézo feiületeket melegíti fel. Ha két tüzet rakunk, beülhetünk ugyan közéjük, viszont sok tüzeloanyagot igényelnek, és a széliránytól függetlenül egészen biztos, hogy belep minket a füst. Csak egy tüzet rakjunk, de készítsünk mellé hovisszaverot!
A tuzhöz közel helyezett, megfelelo hö-visszaveró nem csok visszaveri rönk a hot, de o meleg áramlót révén (ehetové teszi, hogy felfelé és ne o szemünkbe szálljon o füst! Hovisszaverö segítségével irányítsuk a hot az olvöheiyre is!
A gyokorlotlonok általában közvetlenül egy fotönk vagy szikla mellé raknak tüzet; de mi ne ezt tegyük! Távolabb lobbontsunk tüzet, majd a szikla és a tuz közé üljünk, hogy az elobbi visszaverje o hot és melegítse a hetunkot! Helyezzünk ki hovisz-szoveröt is!
Ha nem találunk kész hovisszoverot, készítsünk magunk! A másodikat a tuz másik oldalára építsük, hogy minél több hot verjen vissza ránk!
Kígyófészek
Védett tuz, amely megfelelo huzatot teremt, és ha egyszer meggyulladt, szinte minden elég rajta. Szilárd földoldalba vájjunk egy kb. 45 cm mély üreget! Felülrol szúrjunk egy botot az üregbe, és alakítsunk ki vele kéményt! Az üregbe hullott földet távolítsuk el! Rakjunk tüzet az üregben!
Alkalmas a hulladékégetésre, de húst és halat tartósító füstöt is gerjeszthetünk vele. A kigyó fészek bejáratának szeles környezetben a hátszél irányába kell esnie!
Fozésre alkalmas tuz
Az itt felsorolt, fozésre alkalmas tuzfajtákkal futhetünk is. Yukon-kemence
Ha ez a tuz egyszer meggyullad, szinte bármit eléget. Megépítése nagy erofeszítést igényel, mégis megéri, mert az egész építmény hot termel, teteje pedig alkalmas a fozésre.
Ássunk egy 24 cm mély, kör alakú gödröt, egyik oldalára pedig készítsünk alagutat, amely a gödörbe vezet! Rakjuk körbe kövekkel a gödör külso szélét, és az alagutat áthidalva alakítsunk ki egy fokozatosan befelé ívelo tölcsért! Úgy fejezzük be azonban, hogy a felso ive kifelé szélesedjen! A kövek közti réseket földdel tömjük be! A tuz védve lesz, a kémény pedig kiváló huzatot biztosít.
Eloször az ciogútban rakjunk tüzet, és ho már ég, nyomjuk be a kémény alá. Ezután a tüzeloanyagot a kéményen keresztül tegyük a tuzre, az égés mértékét pedig a téro kinyitásával vagy bezárásával szabályozzuk!
Ez a tuz nagyon kevés hamut termel, és sokáig fog égni, mielott a rendszernek tisztításra lenne szüksége.
Ároktuz
A tüzet úgy védjük a széltol, hogy a földfelszín alá rakjuk. Ássunk egy 30 x 90 cm nagyságú árkot, amelynek mélysége az alulra rakott koréteget leszámítva 30 cm legyen! A kövek tetején rakjunk tüzet. A koréteg még azután is forró marad, hogy a tuz kialudt, így kiválóan alkalmas pl. grillezésre.
A parázs fölé helyezett boton kiválóan tudunk húst sütni
Csavargókályha
Ez a kályha annyi hot termel, hogy többen is köré tudnak gyulni, teteje pedig alkalmas a fozésre. Elkészítéséhez egy 18-20 literes olajoshordóhoz hasonló tárgyra lesz szükségünk.
A levego bejutása érdekében üssünk lyukakat a hordó fenekére és oldalainak aljára f Az egyik oldalon vágjunk ki egy 5 cm bosszú darabot; hogy a nyíláson keresztül táplálni tudjuk a tüzet!
Ha csak futésre akarjuk használni, vágjunk lyukakat a tetejére is, ha viszont nem akarjuk hogy a füst a teton keresztül kiáramoljon, a lyukakat inkább az egyik oldal felso részére készítsük!
Az egész hordót kövekre állítsuk hogy alulról elegendo levego jusson bele!
' -
SPONTÁN ÉGÉS
A tuz idonként magától is meggyullad az összetömörödött, nedves szénahalmon. Ilyet magunk is létrehozhatunk egy lenolajba áztatott pamutdarabon, ha a levego meleg és száraz. A dönto szerepet azonban a homérséklet játsza. Ha néhány órán belül nem lobban lángra, tuzre már késobb se számíthatunk Nem a legmegbízhatóbb tuzgyújtási módszer, inkább egy kockázati tényezo, amelyrol tudnunk kell.
- - - -^- --
ÉTELKÉSZÍTÉS
Ha az ételt megfozzük, veszít a tápértékébol (minél nagyobb homérsékleten fozzük, annál nagyobb a veszteség), ezért semmit ne fozzünk hosszabb ideig annál, amennyi az ízletesség eléréséhez szükséges. Ez alól kivételt képez, ha az élelmet gyanúsnak találjuk, és a fozéssel a baktériumokat és az élosködoket akarjuk elpusztítani vagy semlegesíteni.
A zöldség megfozésével megsemmisül a C-vitamin-tartalom, a hús megsütésével elveszik a rendkívül fontos zsírtartalom, ugyanakkor hozzászoktunk a fott étel fogyasztásához, és a meleg étel a legjobb hangulatjavító. Hatalmas önfegyelmet igényel, hogy olyan dolgokat együnk meg nyersen, amelyeket korábban nem is tekintettünk ételnek. A béka, a lárva vagy a patkány megfozve viszont már nem is tunik olyan borzalmasnak.
A fozés (amellett, hogy íz, szag és látvány szempontjából étvágygerjesz-tobbé teszi az ételt) megpuhítja a húsban lévo izomrostokat, könnyebben emészthetové teszi a fehérjét, és - ami a legfontosabb - elpusztítja az esetleges baktériumokat és élosködoket.
Ha a talajon dús az aljnövényzet, az állati táplálék nagyobb valószínuséggel tartalmaz élosködoket. A disznó különösen sok férget és mételyt tartalmaz. Az alapos fozés - ha tápértékét vesztünk is vele - elpusztítja ezeket Némelyik ételt sohasem szabad nyersen fogyasztanunk (pl. a csalánt és több más növényt), káros anyagaikat mindig fozéssel kell elobb semlegesítenünk!
Az adott helyzet határozza meg, hogy fozzünk-e vagy sem. Ha valamit képtelenek vagyunk nyersen elfogyasztani, vagy ha boséges mennyiségben, de kis választékban áll élelem a rendelkezésünkre, fozzük meg, hogy ízletesebb legyen! Az elkészítési módok váltogatásával eluzhetjük az egyhangúságot!
Az elkészítés módját az alapanyag és a rendelkezésre álló (vagy elkészítheto) felszerelés határozza meg. Fontos, hogy a tuz fajtája, az edénytartó és az elkészítési mód passzoljon egymáshoz.
A fozés alacsony hofokot igényel. A tuz lángját használjuk vízforralásra, utána hagyjuk, hogy kialudjanak a lángok, és a fozést a parázson, illetve forró hamun végezzük!
NE FELEDJÜK: fozés közben soha ne hagyjuk a tüzet felügyelet nélkül - nem kockáztathatjuk meg, hogy tönkremenjen az étel!
Ha meggyulladt a tuz, valamit mindig forraljunk rajta (hacsak nem vagyunk híján a víznek), hiszen a forró víz valódi kincs: a meleg italok mindig jó kedvre derítik az embert, de számos más felhasználási lehetoségét is fel fogjuk fedezni (pl. sebfertotlenítés, szárnyasok tollfosztása)!
Ne hagyjuk, hogy az edény bizonytalanul billegjen a tuzön, hiszen ha kiborul, elolthatja a tüzet, és még a tartalma is megsemmisül. Helyezzük az edényt stabil kövekre, vagy lógassuk a tuz fölé!
Forralás
Ahhoz, hogy forrásban lévo vízben fozhessünk, edényre van szükségünk. A konzerv- és a fémdobozok erre kiválóan alkalmasak. Készítsünk az edényre fogantyút, vagy lógassuk le az edénytartóról, de használhatunk edényfogót is, amellyel pontosan szabályozhatjuk a fozés idejét [lásdHasznos "konyhai" eszközök)! A lyukas edényeket megjavíthatjuk kis fadugót kalapálva a résekbe - ha nedvesség éri a fát, kitágul, és megakadályozza a szivárgást. Ha nincs fémedényünk, vastag bambuszdarabban is tárolhatjuk a folyadékot. A tartókat készíthetjük nyírfakéregbol is - arra viszont ügyeljünk, hogy ne száradjanak ki!
Ha bombuszágbon szeretnénk fozni, döntsük a tuz fölé, és támasszuk ki egy földbe szúrtr villás végu bottal!
Bár a forralás elpusztítja az étel néhány összetevojét, megtartja annak természetes szaftját és az összes zsírt, feltéve hogy az összes levet és szilárd élelmet elfogyasztjuk. Ha kiöntjük a forraláshoz használt vizet, értékes tápanyagokat vesztünk. Ha viszont a vízzel mérgezo anyagokat forraltunk ki a táplálékból, mindenképpen ki kell öntenünk. A forralás révén a kemény, rágós gyökerek és az öreg állatok húsa puhábbá, fogyaszthatóbbá válik. Elpusztítja a férgeket és mételyeket, de még a romlott húst is fogyasztásra alkalmassá teheti.
Ha elijesztünk egy táplálkozó állatot a zsákmányától, az állat hagyta húst felvágva, 30 perc forralás után ehetjük meg. Ha kétségbeesetten kutatunk élelem után, a még rothadásnak nem indult állat nagy izmos részeinek elfogyasztását is megkockáztathatjuk. Vágjuk a húsdarabokat 2,5 cm-es kockákra, majd nagy lángon, legalább fél órán át forraljuk oket! Eloször csak keveset együnk, majd várjunk egy félórát, figyeljük, hogy nem jelentkeznek-e kellemetlen tünetek - a legtöbb méreg ennyi, vagy ennél kevesebb ido alatt fejti ki hatását] Ha nem jelentkezett semmilyen kellemetlenség, már neki is láthatunk a lakomának.
A félig megfozött, de más módszerekkel elkészíteni kívánt zöldség fozési ideje lényegesen rövidebb. (Arra az esetre, ha nem áll rendelkezésünkre tuzálló anyag a víz forralásához, lásd Hangi-módszer.)
Perzselve sütés
A perzselve sült hús saját zsírjában készül el. Legegyszerubb módja, hogy a húst nyársra húzzuk, és a tuz forró parazsa fölé vagy a nem túl magasan lángoló tuz mellé tesszük. A húst forgatva a forró zsír az étel felszínén folyamatosan mozog. Ezzel a módszerrel rendkívül ízletes étel készítheto, van azonban két hátránya.
Az értékes zsírt elveszítjük, hacsak nem helyezünk a nyárs alá tálcát. A húst rendszeresen öntözzük meg a tálcában összegyult zsírral!
Nagy tuzön sütve a lángok megsütik és elzárják a hús külso rétegét, a belseje viszont sületlen marad, és nem pusztulnak el a benne lévo káros baktériumok sem. Az ételt lassan perzselve készítsük el. A hús belsejét süthetjük tovább azután is, hogy a külso részt levágtuk.
A tuz ne pont o hús alatt legyen, hanem kicsit arrébb, hogy az ételbol lecsöpögo, értékes zsírt fel tudjuk fogni egy tálcában!
Grillezés
Grillezéssel nagy mennyiségu húst tudunk rövid ido alatt elkészíteni, szükségünk van azonban egy alátétre (pl. dróthálóra), amelyet a parázs fölé, a kövekre helyezhetünk. Ezt a módszert csak akkor alkalmazzuk, ha nagy meny-nyiségü étel áll rendelkezésünkre, mivel így a hús szinte összes zsírja megsemmisül. Grillezo felületként használhatjuk a tuz melletti forró köveket, vagy támasszunk botra tuzött ételt a kövekre!
Ha nincs nálunk drótháló, készítsünk nagyon friss ágokból rácsot, vagy tegyünk egy hosszú rudat villás végu tóm osztó botra, hogy az ételt a tuz fölött tartsa! Húst és növényeket úgy is gridezhetünk, hogy mindkét oldalon villás botok tartotta rúdra tuzzük ez ételt, és így tesszük az izzó parázs fölé.
Sütés
A sütéshez szükségünk van egy sütore (kemencére), de ha van elég idonk és nyersanyagunk, ez az ételkészítés talán legjobb módja. A húst edényben süssük és a kifolyó zsírral öntözzük. Kiváló módszer a kemény, rágós húsok elkészítésére - az állandó homérsékleten, hosszú ideig sütött hús sokkal puhább lesz. Növényi gyökerek elkészítésére is kiváló.
Ha a húst egy kevés vizet tartalmazó edénybe tesszük és így sütjük meg a sütoben, valójában megpároljuk.
Az sütoben egyszerre több dolgot készítsünk!
Fémdoboz sütéshez
Egy nagy konzervdoboz vagy csukható fedelu fémdoboz kiválóan alkalmas rögtönzött sütonek. A katonák túlélési helyzetben erre a célra a loszeres ládát használták. Ha a doboz fedele csuklópántos és kilincs is van rajta (amelyet fogantyúként használhatunk), felállíthatjuk úgy, hogy oldalra nyíljon! Ha viszont nincs kilincse, vagy csak rögtönzött csuklópántokat tettünk rá, minden bizonnyal könnyebb lesz lefelé kinyitni. Ha követ vagy más olyan támasztékot teszünk elé, amelyre rá tudjuk támasztani a fedelet, tökéletes asztallapot kapunk. Kilincs hiányában is sokféleképpen kitámaszthatjuk, hogy ne nyíljon ki, de a szorosan záró ajtó sem kedvezo, ugyanis a doboz belsejében veszélyes nyomás alakulhat ki. Ha nincs semmiféle konzerv- vagy egyéb dobozunk, készítsünk az indiai agyagkemencéhez hasonló agyagkupolát! Felhevítéséhez rakjunk tüzet a belsejében, de használat elott tisztítsuk meg! Hagyjunk rajta kisméretu, de - a sütés idejére - zárható nyílást!
A konzervdobozt állítsuk kövekre, hogy tüzet gyújthassunk alatta! Hátuljához, oldalaihoz és tetejére tegyünk köveket és földet [o legjobb, ha agyagot használunk), mögötte viszont hagyjunk helyet, hogy hátra tudjon áramolni a hö és a füst! Bot segítségével készítsünk felülrol kéménylyukat, amely a hátul lévo üreghez vezet!
Párolás
A párolással nem fozzük túl az ételt, ezért megtartja a tápértékét. Kiváló módja a hal és a friss zöldségfélék elkészítésének. A friss, zöld levelek nagyon kevés fozést igényelnek. Az alapanyagot lógassuk a forrásban lévo víz goze fölé!
Egyszeru porolót úgy készíthetünk, ho konzervdobozba lyukokot vágunk, majd egy nagyobb dobozba függesztjük, vagy valamit teszünk a nagyobb doboz aljára, hogy a belso doboz o víz fölött legyen. Fedjük le a kü!sö doboz tetejét a goz megóvása miatt,; de any-nyiro szorosan ne, hogy teljesen zárva legyen, különben robbanást okozó nyomás keletkezhet!
A bambusz rekeszes szerkezete miatt szintén kiváló párolóeszköz. Vágjunk az egyes részek közé viszonylag kis lyukat, amely ozért ohhoz elég nagy legyen, hogy az alsó rész meg tudjon telni gozzel! A tetejére tegyünk fedelet (ne túl szoroson)! Az oisó részben forró vízbol goz keletkezik, amellyel o felso részen elkészíthetjük oz ételt.
Zsírban sütés
A zsírban sült ételekkel nagyszeruen színesíthetjük étrendünket - ha van zsírunk és megfelelo edényünk. Bármilyen behajlítható vagy enyhén peremes fémlap megteszi. Bizonyos vidékeken találhatunk olyan levelet, amelynek olajtartalma nem veszik el teljesen még a sütés befejezése elott (a banánlevelek pl. kiváló felületet nyújtanak a tojássütéshez). A leveleket próbáljuk ki, mielott rájuk tennénk az értékes élelmet, és csak parázs, ne lángok fölött süssünk velük!
Agyagban fozés
Az étel agyagba csomagolásának módszere nem igényel semmiféle eszközt de még akkor is ízletes különlegességet készíthetünk így, ha egyébként van edényünk. Miután az ételt agyagba tekertük, tegyük a parázsra! A ho az ételt védo agyagra sugárzik, ezáltal maga az étel nem perzselodík meg és nem ég el.
Az állatot tisztítsuk meg és belezzük ki, más elokészítés nem is szükséges: ha az agyagot leszedjük az ételrol, benne maradnak pl. a sündisznó tüskéi vagy a hal pikkelyei is. Kis madaraknál az agyag elvégzi helyettünk a toll-fosztás feladatát, nagyobb madaraknál viszont a toll szigetel, és elképzelheto, hogy a hús nem sül át kelloen. Ha a gumós növényeket ezzel a módszerrel készítjük el, az agyag leszedi azok borét, amivel nagy mennyiségu fontos tápanyagot veszítünk.
Hangi-módszer
Az edény nélküli fozés másik módja. Az egyesült államokbeli kagylósütéshez, illetve a hagyományos maori és dél-csendes-óceáni módszerekhez hasonlóan forró köveket kell használnunk. Szükségünk lesz aprófára, farönkökre és kb. ökölnyi méretu, kerek kövekre és sziklákra. Ne használjunk puha, lyukacsos vagy rétegzett köveket, mert ezek ho hatására felrobbanhatnak.
/Íssuat/c egy lekerekített oldalú, 45-60 cm mélységu, ovális alakú lyukat és az aljára tegyünk aprófát! A lyuk fölé fektessünk fagerendákatr majd derékszögben helyezzünk rójuk újabb réteg gerendát! A gerendák közé tegyünk köveketI Készítsünk további 5-6 réteget váltakozó irányban elhelyezett gerendákból, és a tetejükre rakjunk köveket!
Amikor meggyújtjuk az aprófát, a gerendák is égni kezdenek, felforró-sítva a felettük lévo köveket, míg végül minden belezuhan a gödörbe. Távolítsuk el az izzó parazsat és hamut, majd helyezzük az ételt a kövek tetejére - középen a hús, a szélen pedig a növények legyenek! Üres helyet kell kialakítanunk az étel és a késobb rápakolt föld között. Fektessünk facsemetéket a gödör fölé, tegyünk a tetejére zsákvásznat, leveleket stb., majd a ho megtartása érdekében fedjük be az egészet a kiásott földdel! Az üreg így kuktaként muködik. Másfél óra múlva távolítsuk el a fedoréteget, és már kész is az étel!
Víz forralása hangiban
Ha nincs olyan edényünk, amelyben vizet tudnánk forralni, használjuk a hangitl Bármit felhasználhatunk, amibe összegyujtöttük a vizet - ha nem olvad el (így kizárhatjuk a muanyagot, más vízálló anyagoknak viszont hasznát vehetjük). Az edényt zárjuk le, hogy semmi se lötyöghessen ki belole. A víz felforralása kb. másfél órát igényel, az edény pedig nem fog megégni.
HASZNOS "KONYHAI" ESZKÖZÖK
FOGÓESZKÖZ
Keressünk két görbülo ágat, és kössük össze oket úgy, hogy szobád végeiknél széthajoljanak! A két ág összeköto tt része közé tehetünk egy vékony fadarabot is, hogy az ágak széttartsanak egymástól. Ha az egyik ág vége villás, erosebben tudunk majd az eszközzel szorítani. Edények; forró kövek és izzó fadarabok megfogására használjuk.
FAZEKTARTO RÚD
Ha a tuz fölé keresztben elhelyezett rúdnál
(a) változatosabb módszerre vágyunk, szúrjunk a foidbe egy villás végu botot a tuzrakástól kello távolságra, nehogy tüzet fogjon!
Támasszunk rá egy hosszabb botot úgy hogy egyik vége a tuz fölé lógjon! A bot alsó végét szúrjuk a földbe, és tegyünk rá nehéz köveket, nehogy felcsapódjon! A bot végéhez közel vágjunk bemetszést, hogy ne csússzon le róla oz edény vagy kössünk rá egy eros kampót (az utóbbi biztonságosabb)!
Készítsünk két vagy három tuz fölé hajló botot, rajta hússal és zöldséggel!
LENGO EDENYTARTO
Két villás bot és egy földbe szúrt, stabil tó-masztófa szükséges hozzá. Az ágakat úgy kössük össze, hogy villás részük a támasztófára ellentétesen illeszkedjen. A karos alátámasztás megtartja a beállított magasságot, ha pedig az ágat oldalirányba mozgatjuk, beállíthatjuk az edényt pontos helyét a lángok fölött. Hosszabb támasztófávaí a fozési magasságot is szabályozhatjuk.
VÁLTOZTATHATÓ MAGASSAGÚ EDENY-TARTÓ KAMPÓ
A tuz és oz élelem közti távolság befolyásolja, hogy mennyi ido alatt készül el az étel, ezért készítsük el ezt az eszközt, és szabályozni tudjuk a fozést!
Vágjunk le egy alacsony fáról vagy bokorról egy több ágból álló, eros fadarabot, majd vágjuk az ógokat 10-12 cm-es hosz-szúságúra! Távolítsuk el a kérget is, hátha már korhadó fát rejt!
BAMBUSZCSÉSZE
Vágjunk le egy darab bambuszt úgy hogy oz alsó vége pontosan az egyik csomó alatt, a felso vége pedig a következo csomó alatt legyen! Csiszoljuk le a széleit a szálkák miatt!
KANÁL
Keressünk egy lapos fadarabot, majd késünk hegyével rajzoljuk rá a kanál fejének alakját! Ezután faragjuk ki a kívánt formát! Ne kapkodjunk, azzal csak elrontjuk a munkát. A késsel soha ne magunk vagy a kezünk felé vágjunk!
NYÍRFAKÉREG DOBOZ
Készítsünk tórolódobozt vagy forraláshoz használható ideiglenes fozoedényt a nyír-fakéreg belso rétegébol! Varrjuk vagy kössük össze kérget a tetejéhez közel, hogy ne nyíljon szét! Ideiglenes dobozt a felso sarkokat hasított peckekkel összetuzve is készíthetünk - ha viszont az edény hirtelen szétnyílik, elveszítjük a tartalmát.
Készítsünk egy másik dobozt, amelynek alapja az elozoénél nagyobb! Ezt használhatjuk az elso tároló fedeleként is.
Ha behajtunk egy kör alakú lapot, kúp alakú poharat (felakasztva fozoedényt) kapunk.
Az étel tartósítása
Ha nem áll korlátlan mennyiségu élelem a rendelkezésünkre (vagy valószínusítheto, hogy elofordulása évszakonként változó), fontos gondoskodnunk róla, hogy a tartalékaink biztonságban legyenek.
Az étel megromlását okozó mikroorganizmusok - pl. a penészfélék -meleg, nedves környezetben élnek. A romlást késleltethetjük, ha az ételt hideg helyeken, pl. barlangban vagy vízközeiben tároljuk, ez azonban csak rövid idore kínál megoldást. Hosszú távra tartósítani csak bonyolultabb módszerekkel tudunk. A legtöbbet alkalmazott eljárások: szárítás, füstölés, ecetben elrakás, sóban pácolás. Cukorral hosszan tartósítani csak akkor tudunk, ha az élelmet légmentesen elzárjuk (de a puha gyümölcsöket enélkül is érdemes cukorban tartósítani). Az alkohol is kiváló tartósítószer lehet, ha van megfelelo felszerelésünk az elkészítéséhez. f
NE FELEDJÜK:
Ha az értékes élelem tartósítására idot és energiát fordítunk (külö-I nosen az olyan területeken, ahol híján vagyunk a tápláléknak), jár-1 junk el kello elovigyázatossággal az étel tárolása terén is!
Ne tegyük ki az élelmet közvetlen napfénynek, túlzott honek vagy nedvességnek, és ne rakjuk olyan helyre, ahol a dögevo állatok megdézsmálhatják!
Lehetoség szerint tegyük az ételt légmentesen záródó, vízálló csomagolásba, vagy tároljuk jól záró edényben (pl. nyírfakéreg dobozban).
Ha többféle élelmet is tárolunk, címkézzük meg és - hogy elkerüljük az ízek keveredését - különítsük el azokat!
Rendszeresen ellenorizzük, hogy minden rendben van-e a tartalékainkkal!
Szárítás
A nap és a szárazság egyaránt kiszárítja az élelmet, a legtöbb éghajlaton mégis jobb, ha a szárítást tuz fölött végezzük. A nedvesség elvesztésével csökken az étel mérete és súlya, tápértéke pedig koncentrálódik. Rengeteg penészféle képes megélni 16 százaléknál alacsonyabb nedvességtartalom mellett, olyan azonban alig akad, amelyik 5 százalékos nedvességtartalmú ételen élne (ez egyébként a férgek számára is kevésbé vonzó).
A sertéshús, a lúd, a tengeri madarak és az egyéb magas zsírtartalmú állatok húsa tartósítható a legnehezebben. A legjobb, ha levágjuk a zsír nagy részét, és sót dörzsölünk a húsba. A só kiváló szárítóanyag. Az így konzervált húst huvös, jól szellozo helyen tároljukl
Füstölés
A füstölés nemcsak vízteleníti a húst, de bevonja védoréteggel is - olyan, mintha belakkoznánk. A belseje száraz lesz (így nem tud víz kicsapódni), külseje pedig el van zárva a baktériumok elol. A füstölést leghatékonyabban húsfüstöloben vagy füstölo tipiben végezhetjük.
FÜSTÖLO TIPI
Szúrjunk hórom botot a föfc/be háromszög dókban, majd kössük össze végeiket! Építsünk c botok közé vízszintes felületet, és gyújtsunk alatta tüzet!
Húsfüstölo
A tipi egyik változata. Formázzunk tartóoszlopokból négyszögletes keretet (a), majd rögzítsünk rá keresztben léceket - ezek fogják tartani a füstölt ételeket, akárcsak a tipinélJ A tüzet a vízszintes felület alá rakjuk!
A húst a tipi mindkét változata esetén vékony, zsírmentes csíkokra vágjuk, a halat pedig belezzük és szálkázzuk ki! A csíkok bármilyen hosszúak lehetnek, szélességük azonban ne haladja meg a 2f5 cm-t, vastagságuk a 6 mm-t!
Égessük a tüzet, hogy izzó parázshalom keletkezzen! Tartsunk készenlétben egy zöld levelekbol álló halmot! A keményfák - különösen a tölgy levelei kiválóak, kerüljük viszont a magyalt és az egyéb mérgezo leveleket, valamint a gyantatartalmú, könnyen lángba boruló tulevelueket! Füvet ne használjunk! Némelyik levél egyedi ízt kölcsönöz a húsnak; a szegfubors levelei különösen jellegzetesek.
Ellenorizzük, hogy van-e még lángja a tuznek, majd tegyük a leveleket a parázsra! Az egész szerkezetre terítsünk egy ruhadarabot, hogy a füst ne tudjon kijutni! Ha nincs megfelelo anyagunk erre a célra, készítsünk elo faágakat és gyepet, hogy a keretre tudjuk rakni azokat, elzán/a a füstölot! Tartsuk a szerkezetet 18 órán keresztül lezárva, ügyelve rá, hogy semennyi vagy csak minimális mennyiségu füst illanjon el!
Ha a füstölo tipi parazsa lángra kap, fennáll c veszély, hagy az egész szerkezet kigyullad. Ezt egy föld pad üregében tüzet rakva elozhetjük meg (lásd Kigyófészek a Tuz fejezetben), ha a tipit a kémény fölé állírjuk. Így táplálni is tudjuk a tüzet, és nagyobb füstöt tudunk létrehozni. Ez a füst hidegebb is lesz, mintha közvetlen alulról érkezne: o hús lassabban szárad, és anélkül képzodik rajta védoréteg, hogy megfone.
Biltong
Napon szárított étel. A "biltong" a dél-afrikai neve, de egy észak-amerikai indiántörzs (chorqui) után "jerky''-nek is hívják az Egyesült Államokban. Nem áll el olyan sokáig, mint a füstölt hús, ezért csak akkor készítsünk ilyet, ha a füstölés nem megoldható.
A füstöléshez hasonlóan vágjuk a húst csíkokra, majd akasszuk ki oket a napra! Ügyeljünk rá, hogy az ételt ne érjék el az állatok - legyenek a földtol legalább 2-3 m magasan!
A hús megszáradásához két hétre van szükség. Ezalatt tartsuk szárazon, védjük az esotol! A csíkokat szükség esetén forgassuk meg, hogy minden oldaluk alaposan kiszáradjon, és - legalábbis kezdetben - tartsuk távol a legyeket, hogy ne rakjanak petéket a húsba!
HAL SZÁRÍTÁSA
A halat biltongként tartósítsuk! Vágjuk le az állat kjét és a farka t, majd belezzük ki! Nyissuk szét! Távolítsuk ei a gerincet majd terítsük a húst meleg, napsütötte kövekre. Vágjuk be a belso húsrétege:, hogy gyorsabbon száradjon!
Az apró, 7,5 cm-nél kisebb halakat nem kell kibelezni.
A halat füstölhetjük is. Ehhez fel kell nyitnunk, felakasztani azonban könnyebb úgy, ha a gerinc, a fej és a farok meghagyásával belezzük ki és tisztítjuk meg. A fejénél fogva akasszuk fel!
Húspor (pemmikán)
Tápláló, biltongból készült élelem, amelyet kiválóan szállíthatunk, ha úgy döntünk, hogy ideje biztonságos helyre menni. A C-vitamin kivételével minden alapveto vitamint és ásványi anyag megtalálható benne.
Azonos súlyú biltongra és kisütött zsírra van szükségünk. A húst aprítsuk fel, majd zúzzuk porrá! Az állati zsírt olvasszuk fel alacsony tuzön anélkül, hogy felforrna! Öntsük a zsírt a felaprított biltongra, és keverjük alaposan össze!
Amint a keverék lehult, tegyük vízálló táskába I Különösen a hideg éghajlaton áll el sokáig.
Savban és sóoldaíbarc pácolás
A hal és a hús ecetben tartósításához használjunk a vad iíme-ból és citromból kinyert citromsavat! Hígítsunk fel kétegységnyi gyümölcslevet egy egységnyi vízzel, keverjük össze alaposan, majd áztassuk benne a húst legalább 12 órán át! Ezután tegyük a húst fedett, lehetoleg légzáró edénybe, hogy a keverék belepje! A magas víztartalmú növényeket nehéz tartósítani. A legjobb, ha ezeket is savban pácoljuk! Ha könnyebben jutunk sóhoz, mint citromfélékhez, forraljuk fel a zöldséget, majd tegyük oket sóoldatba (sós vízbe)! A forralás elpusztítja a meglévo baktériumokat, a sós lé pedig távol tartja az újabbakat.
Úgy ellenorizhetjük a sóoldat erosségét, hogy addig öntünk a vízbe sót, amíg a burgonya lebegni nem kezd a folyadék felszínén. Burgonya helyett használhatunk olyan kisméretu gyümölcsöt vagy növényi gyökeret is, amely sima vízben nem lebeg (de ne almát, mert az túl könnyen a felszínre jut)! A só alkalmazásának másik módja, hogy szorosan egymás mellé rakunk só- és zöldségrétegeket (pl. babot és borsót), majd használat vagy fogyasztás elott alaposan lemossuk az ételrol a sót.
Héjasok és gabonanövények
Meglehetosen sokáig fogyaszthatóak maradnak, ha nem éri oket nedvesség, szárítva viszont még hosszabb ideig elállnak. Tegyük a növényt tuzön felmelegedett, forró sziklára, és rendszeresen forgassuk, amíg meg nem szárad! Nedvességálló edényben tároljuk!
Gyümölcs, gomba és zuzmó
A gyümölcsöt és a bogyókat száríthatjuk egészben vagy szeletekben, napon, füstön vagy ho közelében. A gombák - különösen a vargányafélék - hamar megszáradnak. A gyümölcs általában szárazon is fogyasztható. A gombát adjuk hozzá a leveshez, illetve a fazékban készülo ételhez, vagy - ha másképpen akarjuk fogyasztani - áztassuk néhány órán át vízben, hogy visszanyerje a nedvességtartalmát!
A zuzmókat a megfelelo tároláshoz eloször egy éjszakára be kell áztatnunk, aztán forraljuk fel, majd szárítsuk meg oket! A szárított zuzmót aprítsuk porrá, és forraljuk suru sziruppá. Ezt tegyük zárt tárolóedénybe és más étellel együtt fogyasszuk!
ELKÉSZÍTÉSI JAVASLATOK
Hús
A legjobb, ha a húst apró kockákra vágjuk és felforraljuk. A sertéshús különösen a meleg éghajlaton lehet veszélyes: a vaddisznó általában féreggel és májmétellyel fertozött. A szarvas szintén férges szokott lenni.
A kivételesen kemény húst helyezzük 24 órára a citromfélékbol nyert savba! így pácolva puhább lesz. Ezután forraljuk fel és fozzük lassú tuzön, amíg meg nem puhull
Belso részek
A májat nagyon körültekintoen vizsgáljuk át! Akkor fogyasztható, ha szilárd, szagtalan és nem borítják pettyek vagy kemény darabok. Eloször fozzük meg, aztán ízlés szerint süssük ki! A szív félig megfozve, majd megsütve a legjobb. Az agyból (ha nem a nyers bor tartósítására használjuk), kiváló pörkölt készítheto. Nyúzzuk meg a fejet, majd lassú tuzön forraljuk 90 percen keresztüli A koponyáról nyúzzuk le az összes húst, beleértve a szemet, a nyelvet és a fület is.
Vér
Hagyjuk abban az edényben, amelybe összegyujtöttük, de fedjük le! A vér tetejére tiszta folyadék válik ki. Amikor úgy látjuk, a kiválási folyamat véget ért, öntsük le a folyadékot! Szárítsuk a megmaradt anyagot a tuzön, amíg szilárd masszát nem kapunk! Levesek és egyéb fazékban készült ételek dúsítására használjuk!
Kolbász
Alaposan tisztítsuk meg a beleket és mosás közben fordítsuk ki azokat! Töltsük meg a beleket fele részben hússal, fele részben zsírral! Adjunk a keverékhez elegendo vért, hogy összetartsa az összetevoket! Kössük össze a végeket, és fozzük meg a kolbászt! Ha már megfoztük, tartósíthatjuk hideg füstöléssel füstölo tipiben, kémény fölött.
HaB
Ha édesvízbol fogtuk ki, valószínuleg nem tartalmaz baktériumot. A hal kevés fozést igényel. Lassú tuzön fozve, vagy levelekbe csavarva és izzó parázsra téve a legjobb. A tyúkhúr és az acsalapu kiválóan megfelel erre a célra, a mérgezo leveleket viszont kerüljük.
Madarak
Az összes dögevo madárfélét fozzük meg! Az öreg varjú, a feketerigó és a papagáj húsa kemény: legjobb, ha fozés után fogyasztjuk oket! A fiatal egye-deket meg is süthetjük - töltsük meg a madarat zöldséggel és gyümölccsel!
mm
A legjobb, ha kibelezzük, majd durva, kérges borében készítjük el. Tegyük izzó parázsra, és forgassuk folyamatosan! Ha a bor leválik, vegyük ki belole a húst és fozzük meg! Némelyik kígyó borén mérgezo váladék található, míg másoknak méregmirigye van, ezért fozés elott mindig vágjuk le a kígyó fejét! Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy a megölt hüllo eheto, körültekintéssel járjunk el!
Nyúzzuk le a bort a békákról (sok kétéltu bore mérgezo), majd boton süssük meg!
Teknosök
A vízi és a szárazföldi teknosbékát egyaránt addig fozzük, amíg a páncélja le nem válik! Vágjuk fel a húsát és fozzük puhára!
Cápahús
Ha nem megfeleloen készítjük el, rossz íze lehet. Vágjuk apró kockákra, majd egy éjszakán át áztassuk édesvízben! Fozés közben többször cseréljük a vizet, hogy megszabaduljunk a szalmiákszeszre emlékezteto, ammóniás íztol!
Páncélos állatok
A rák, a homár, a tengeri rák, az édesvízi rák, a furészes garnéia stb. fozés után nagyobb biztonsággal fogyasztható: könnyen elofordulhat, hogy a rákfélék ártalmas organizmusokat hordoznak. A tengerbol származó táplálékok gyorsan megromlanak, ezért minél hamarabb készítsük el oket! Dobjuk forrásban lévo, sós vízbe, majd fozzük tíz percig!
Ha biztosak vagyunk benne, hogy friss, az étikagylóból és más kagylókból, illetve hasonló élolényekbol sütéssel ízletes ételt készíthetünk. Ássunk lyukat a homokba, és gyújtsunk mellette tüzet, majd tegyünk a tuzre köveket! Amint a kövek felforrósodtak, tegyük be oket a lyukba, rakjuk a tetejükre a kagylókat, majd fedjük be az üreget nedves hínárral vagy fuvel, végül borítsuk be az egészet 10 cm vastag homokkal! A lyukban rengeteg goz képzodik, amelyben megfonek a puhatestuek.
Rovarok és giliszták
A legjobb, ha megfozzük, majd felaprítjuk oket egy konzervdobozban!
Elviselhetobb azonban ilyen élelmet fogyasztani, ha a forró kövön megszárítjuk, porrá zúzzuk, és levest vagy egyéb fazékban fozött ételt dúsítunk vele.
Tojás
A legjobb elkészítési módja a fozés, de ha nem áll a rendelkezésünkre edény, eloször egy kihegyezett bot vagy kés nagyon hegyes végével szúrjunk lyukát a tojás egyik végébe, majd süssük megl Ha forró parázsra helyezzük és lassan készítjük el, kevésbé valószínu, hogy megreped! Ne feledjük, az olajban gazdag banánlevelek kiváló serpenyoként szolgálnak! Tegyük a levelet forró parázsra, majd üssük rá a tojást! Ha a fott tojás csibeembriót tartalmaz, vegyük ki, és süssük meg külön!
Zöldségek
Mossuk meg a növényt tiszta vízben, majd addig fozzük, amíg meg nem puhul - vigyázzunk, gyakran és könnyen túlfozhetjük a zöldségeket! A puha zöldségeket goz felett óvatosan tovább puhíthatjuk, ha biztosak vagyunk benne, hogy biztonságosan fogyaszthatóak. Fott, párolt hús esetén a zöldséget azután adjuk hozzá a fozethez, ha a hús már megfott és puha! A friss zöldségeket salátaként, nyersen fogyasszuk!
Gyökerek
Némelyik mérgezo, de a méreg fozés közben megsemmisül. A gyökereket mindig fozzük meg, mert így a keményebbek is megpuhulnak. A sült gyökér is nagyon ízletes, de elobb azt is fozzük meg! Öt percig fozzük a gyökeret, majd tegyük bele egy földbe ásott lyukba, takarjuk be parázzsal, és hagyjuk megpuhulni!
luzmé és m(r)ha
Áztassuk egy éjszakán át tiszta vízben! Adjuk a fott, párolt ételekhez!
Szágó
A valódi szágó a szágópálmából származik, de az ernyo-, a cukor-, a halfarok- és az amerikai trópusokon élo káposztapálma szintén megfelel. Egy szágópálma átlagosan 275 kg szágót terem - ez egy embernek egy évre elegendo mennyiség. Vágjuk ki a pálmát a törzs aljánál, majd szeljük le a végeket pontosan az utolsó virágzó rész alatt!
A nagy törzset vágjuk darabokra hosszanti irányban - nehéz munka, hiszen a külso kéreg 5 cm vastag és kemény, akárcsak a bambusz! Az egyes darabokat edényként használva aprítsuk péppé a szárbelet, aztán gyúrjuk meg egy vízzel teli edényben (a törzs dereka is megfelel), majd szurjük át egy ruhán! A vízben keményítoben gazdag pép fog leülepedni. Formázzunk belole ragadós gombócokat és fozzük meg oket!
Növényi nedv
A pálma nedvét a virágzó részekbol, ne a törzsbol vonjuk ki! Vastag, virágos nyelet válasszunk a törzs csúcsának aljáról! Ütögessük bottal, hogy megsérüljön a felülete és meginduljon a nedv! A nyél végébol édes lé fog kiáramolni - napi 1,5 liter. A nedv kinyeréséhez naponta ütögessük és vágjuk a növényt! A folyadékot igyuk meg nyersen, vagy forraljuk fel és hutsük le (így majdnem tiszta cukorból álló,
tejkaramellaszeru anyagot kapunk). A cukor-, a nipa- az ernyo- és a kókuszpálma egyaránt felhasználható ilyen célra. (A gyantaszeru nedv kinyerésével az Élelem fejezet Fák része foglalkozik.)
Gabonafélék és magok
A mag maghéjba van zárva. Alaposan szárítsuk meg, hogy kipattanjon onnan! Csépeljük cséphadaróval, bottal vagy kovel, ha pedig a mag nagyon puha, dörzsöljük a kezünk között! Öntsük a magokat lapos edénybe, majd idonként - szeles idoben - dobjuk oket a levegobe (ez a rostálás)! A maghéjat (pelyva) elfújja a szél, a nehezebb magok azonban megmaradnak.
Szárított mag
A héjtól megtisztított magokat szárítsuk forró köveken! A ho anélkül készíti el és szárítja meg a magokat, hogy megsülnének. A szárított mag (másnéven "pinole") sokáig eláll. Hidegen vagy felmelegítve fogyasszuk! Adjuk hozzá a fazékban készülo ételhez, vagy tegyünk belole egy maroknyit egy bögre forró vízbe - ízletes és tápláló! Száraz formáját nem tudjuk ugyan teljesen megemészteni, de megtölti a hasat. A legjobb, ha lisztté oröljük!
Liszt
Lisztet orölni malom nélkül nem könnyu, de megoldható, ha kemény felületu lapos kövön zúzzuk össze a magokat. Keressünk egy nagy, középen be-mélyedo követ, amelyre rá tudjuk tenni a magokat! Körkörös mozdulatokat oröljünk, mint a mozsár használatakor! A lisztorlés másik módja, hogy üreget vájunk egy csoszeru keményfa darabba, beletesszük a magokat, és egy botot fel-le ütögetiink a belsejében.
A liszthez öntsünk kevés vizet, és dagasszunk belole tésztát! Süssük meg sütoben, vagy vágjuk vékony csíkokra, tekerjük egy lehántoit zöld botra, és süssük meg izzó parázs fölött! Egy másik módszer: készítsünk a tésztából ököl nagyságú golyókat, lapítsuk ki, majd tekerjük egy forró, kavicsmé-retü ko köré azokat! Mielott felvennénk a kavicsot, nyaljuk meg az ujjunkat, így ha elég gyorsak vagyunk, a nedvesség miatta kavics nem fog megégetni minket (de használhatunk botot vagy fogót is, lásd Hasznos "konyhai" eszközök).
Lisztet nem csak gabonamagból tudunk készíteni. Használhatjuk a réti komócsin fejecskevirágzatát, de megfozhetjük és péppé törhetjük pl. a sárkánygyökér (azaz apácakonty) meghámozott gyökerét, vagy az eheto kérgeket is. A nyersen is fogyasztható növényi részeket merítsük vízbe, majd zúzzuk össze bottal vagy kovel, hogy kinyerjük belolük a keményítot! Távolítsuk el a rostszálakat, hagyjuk leülepedni a keményítot, aztán öntsük le a vizet, és már kész is a lisztl
TÁBORSZERVEZÉS
Ha többen kerülnek túlélési helyzetbe, általában valaki felelos pozícióba kerül: o irányítja a tábor szervezését és a túlélési terv kidolgozását. Ha a túlélok között nincs eleve hierarchia, célszeru szervezési bizottságot létrehozni: meghatározott feladatokra és pozíciókra egyéneket kell javasolni és választani, ami nagy csoport esetén - illetve ha a megmenekülés a közeljövoben nem valószínu - kialakítható körforgásos rendszerben is. Egyesíteni kell az egyének tapasztalatait, és azonnal meg kell vizsgálni, hogy ki milyen tudással tud hozzájárulni a boldoguláshoz.
A napi teendok (azaz a tuzifa- és vízgyujtés, a fozés, a latrinaásás, a karbantartási feladatok, a vadászat és a csapdaállítás) ellátása beosztást igényel.
A túlélok között valószínuleg mindenféle korú és jártasságú ember megtalálható. Az emberek többnyire változatos ismeretekkel rendelkeznek, és szívesen végeznek különbözo feladatokat. Minden egészséges és hasznaveheto embernek ki kell vennie a részét a kellemetlen feladatokból is, kivéve, ha a tudásukra akkora szükség van, hogy pazarlás lenne oket ilyesmire pocsékolni. Ezzel együtt mindenkinek azt kell csinálnia, amiben a legjobb! Ha valakinek jó adottsága van valamihez, biztassuk annak fejlesztésére!
A betegek és sérültek kapják a legkönnyebb munkát, és a legjobb, ha felgyógyulásukig a tábor környékén dolgoznak. A csoportból valaki mindig tartózkodjon a táborhelyen! A segélykéro jelzések leadásához mindig legyen elegendo személy, hiszen bármikor felbukkanhat a keresoalakulat repülogépe. Ha elegen vagyunk, sose egyedül, legalább kettesével hagyjuk el a tábort!
A sivatagot kivéve (ahol a nap legnagyobb részét árnyékban kell tölteni, ezért a tevékenykedés ideje a kora reggel és az éjszaka) a nappalok nagy valószínuséggel munkával telnek. Az éjszakák viszont unalmasak és haszontalanok lehetnek, ha nem foglaljuk el magunkat vadászattal. A tábortuz köré szervezett gyulés segít rendszert kialakítani, ezenkívül a fegyelem és szabályosság érzetét kelti. Ilyenkor lehetoség nyílik rá, hogy beszámoljunk a napközben történt eseményekrol, megtervezzük a másnapi feladatokat és új terveket dolgozzunk ki!
A zene nagyot segíthet a morál javításán. Ha nincs nálunk, vagy nem maradt épen hangszer, készítsünk valamilyen egyszerubb fajtát, pl. ütost vagy pánsípot, énekelni pedig mindenki tud.
Az éneklés, táncjáték, rejtvények, történetmesélés mind-mind fontos szerepet tölthet be az életünkben, de kis fantáziával még ezeknél érdekesebb idotöltési formákat is kitalálhatunk. Minden könyv felbecsülhetetlen érték, ha egyedül szeretnénk kikapcsolódni. Készíthetünk táblajátékokat, pl. dámajátékot vagy sakkot - köveket vagy egyszeru faragványokat használhatunk bábunak.
Magányos túléloként is szükségünk van a rendre és fegyelemre. A rendszeres napi munka javít a hangulaton, de éppilyen fontos a táborhely rendben tartása is. Eloször valószínuleg olyan sok a tennivaló, hogy a fáradtság miatt gondolni sem tudunk önmagunk regenerálására. Az unalom viszont az önmagára maradt embernek ennél sokkal veszélyesebb lehet! Minden napra ki kell tuznünk valamilyen feladatot, legyen akár hasznos vagy csak szórakoztató!
TÁBORI HIGIÉNIA
A túlélés egyik fontos feltétele, hogy megorizzük egészségünket, ezért a leheto legnagyobb higiéniára kell törekednünk. Ez egyaránt vonatkozik saját testünkre és a tábor megtervezésére, muködtetésére is. A hulladékot és a latrinát a táboron kívülre helyezzük, így csökkenthetjük a legyek elszaporodásának veszélyét. A fertozések túlnyomórészt vízi eredetuek, ezért a szennyezett víz fogyasztásától szigorúan tartózkodjunk! Az ételmaradékot és egyéb hulladékokat lehetoleg égessük el!
A tábor elrendezése
Az egyes tábori tevékenységek helyét úgy válasszuk ki, hogy ne zavarják egymást, és ne szennyezzék a mindennapi tevékenységek, valamint a fozés területét! Ha folyó- vagy patakparton verünk tábort, jelöljünk ki meghatározott helyet a tevékenységeknek, és ehhez tartsuk is magunkat!
A latrinát a tábortól lefelé ássuk, távol a vízkészlettol, nehogy egy esetleges szivárgás miatt szennyezodjön az ívóvíz!
Az egyes tevékenységek helyszínei
Jelöljünk ki egy ivóvízgyujtohelyet, és ügyeljünk rá, hogy a vízfolyás felso szakaszán senki se mosakodjon, mosogassa az edényeket, mossa a ruháit vagy bármi mást! A vízfolyás alsó szakaszán jelöljünk ki egy mosakodó- és ruhamosóhelyet, még lejjebb pedig egy edények mosására alkalmas részt.
A latrinát és a szemétlerakót a tábortól távol helyezzük el (és lehetoleg hátszélben), az elobbi viszont annyira ne legyen messze, hogy kényelmetlen legyen odáig elmenni, és ezért az emberek másik helyszínt válasszanak! Szükség esetén vágjunk ösvényt a könnyebb odajutás érdekében!
NE FELEDJÜK: SOHA ne vizeljünk vagy székeljünk vízkészletünkbe, vagy annak közelébe!
Latrina és hullladékfárolás
Még a magányos túlélo számára is fontos a megfelelo latrina kialakítása. Csoport esetén a nemek szerint elkülönített latrina növeli a vegyes csoport tagjainak kényelemérzetét. Próbáljunk a latrina használójának minél nagyobb nyugalmat biztosítani! Miután ellenoriztük, hogy a hulladék nem tartalmaz semmilyen hasznos dolgot, égessük el, amit pedig nem lehet elégetni, ássuk el!
Ha van fertotlenítoszerünk, ne használjuk a latrinában! A citromsav és a fertotlenítoszer megöli a latrina tartalmát lebontó hasznos baktériumokat, amely így büdös leszl Székelés után borítsuk be a székletet földdel! Öntsünk rá egy kis vizet, ez serkenti a baktériumok szaporodását!
A legyek távoltartására készítsünk latrinafedelet, és soha ne felejtsünk el visszatenni, különben az ürüléket érinto légy az ennivalón is végig fog menni, megfertozodések tömegét indítva el!
Ha idovel a latrina büdössé válik, ássunk másikat, a régit pedig temessük be! Készítsünk új ülokét, a régi faülokét és fedelet égessük ell
MÉLY ÁROK LATRINA
Ássunk egy ko. 1,25 m mély és 45 cm széles árkot! Oldalát rakjuk ki farönkökkel vagy kövekkel és földdel[ amíg kényelmes ülomagasságot nem érünk el, a réseket pedig töltsük ki! Fektessünk keresztül a nyilas fölött néhány fa rönköt, hogy csok egy lyuk maradjon (vagy nagy csoport és többszemélyes latrina esetén több)! Szórjunk fából maradt hamut a farönkökre tömítésül (ez a legyeket is távoltartja)!
A nyílás befedéséhez készítsünk kisebb fafedele Tt vagy használjunk nagy lapos szík-lát, esetleg egy szélein kövekkel leszorított leveiet!Soha ne feledjük el visszatenni!
VIZELOEDÉNY
Ássunk egy 60 cm mély gödröt! Háromnegyed részben töltsük fel nagy kövekkel, majd tegyünk a tetejére földet, és állítsunk bele egy kéregbol készült tölcsért! Helyezzük olyan közel a táborhoz, hogy az emberek mindenképpen ezí használják!
Hulladékégeto
Ha nem tudjuk a hulladékot a tábortuzön elégetni, mert túl sok keletkezett belole, a latrina környezetében rakjunk külön tüzet! Ha van nagy kannánk, használjunk hulladékégetonek! Minden el nem égett hulladékot ássunk el hulladékgödörbe!
TÁBORI FEGYELEM_
- A zsákmányt ne a táborban készítsük elo: a csapda helyén tessük és belezzük ki, ott is nyúzzuk meg! így a csapdához, nem pedig a táborbavonzzuk a vadakat!
- Az ételt lefedve, de soha ne a földön tároljuk! Ha fán tároljuk, ügyeljünk rá, hogy a fán élo állatok ne férjenek hozzá!
- Használat után azonnal tegyük vissza a vizespalackok és edények tetejét!
- A tartalék ruhát és felszerelést a menedékben tároljuk! Ne olyan helyen heverjen, ahol elázhat vagy megéghet!
- Mindennek legyen meg a helye, tartsuk rendben a dolgainkat: keressünk egy fát az edények és fozési eszközök számára! A tárgyakatakasszuk az ágakra és a gallyakra! Keressünk helyet a bögréknek és a kanalaknak is! Semmit se tároljunk a földön! Rögzítsünk "konyhaszekrénynek" dobozt a fatörzsre!
- A tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül!
Szappan
Szappannal mosakodva lemossuk magunkról a természetes zsírréteget, borünk így kevésbé lesz vízhatlan, és sokkal könnyebben támadják meg a baktériumok. A civilizációtól elszigetelve hibát követünk cl, ha túl gyakran mosak-szunkszappannal.Aszappan ugyanakkora legtöbbet használtfertözésgátló, amely minden másnál jobb - beleértve a jódot is, amely a baktériumokkal együtt a szöveteket is eltávolítja. A szappan kiválóan alkalmas rá, hogy sebek ellátása elott megmossuk vele a kezünket. Erre a célra tartalékoljunk belole!
Szappankészítés
A szappan elkészítéséhez két alapanyag szükséges: olaj és lúg. Az olaj lehet állati zsír (beleértve a halét is) vagy növényi, nem lehet azonban ásványi eredetu. Lúgot hamu formában, fa vagy hínár elégetésével készíthetünk.
MÓDSZER: Mossuk össze a hamut vízzel! Szurjük meg, és forraljuk fel az olajjal együtt] Forraljuk lassú tuzön, amíg a felesleges folyadék el nem párolog, majd hagyjuk kihulni! Az ilyen szappan megtisztítja a bort, de a fertozéseket nem gátolja meg. Úgy tehetjük fertozésgátlóvá, hogy tormagyökeret vagy fenyögyantát adunk a fozethez.
A keverék helyes arányainak megállapítása tapasztalatot igényel. Eleinte úgy készítsük, hogy a lúgnál több olajat használunk, mert a túl sok lúg kiszárítja a bort és érzékennyé teszi.
SZERSZÁMOK
Mielott az ember felfedezte a fémet és megtanulta megmunkálni, az eszközöket kobol (leginkább kovakobol, obszidiánból, kvarcból és más üveges kövekbol), illetve csontból és egyéb természetes anyagokból készítette. A kobol magából is kiváló kalapács készítheto, de - ha alakja lehetové teszi
- nyélre is rögzíthetjük. Az üveges köveken pattintással (hasítással és rétegekre bontással) éles széleket alakíthatunk ki. Más kofajtákból is készíthetünk élt késhez, de ezek nem lesznek annyira erosek, hogy ütni is lehessen velük.
A legjobb alapanyag köszerszám készítéséhez egy hasadt, gömbölyu kavics (esetleg a folyóágyból), de magunk is hasíthatunk ilyet egy sima, gömbölyu kavicsból másik követ használva - a lényeg, hogy sima felületet kapjunk. Az ütés 90 fokosnál kisebb legyen, küiönben a ko elnyeli.
Ha a ko meghasadt, letörhetoek róla a rétegek. A szilánkokat úgy távolíthatjuk el a sima oldal szélérol, hogy egy másik kovel az éleit ütjük. Finom munkát úgy végezhetünk, ha az ütés mellett egy puhább eszközzel, pl. rénszarvasaganccsal dörzsöljük. Ha létrejött a sima felület, az élre mért ütésekkel vékony pengét képezhetünk.
A koeszközkészítés tudománya csak lassan sajátítható el, és nagy kitartást igényel.
A csontot is használhatjuk szerszámként - az agancsból és a szarvból hasznos ásószerszám, véso és kalapács állítható elo. A csontot is el tudjuk vágni koszerszámmal, de csiszolhatjuk is egy durva ko segítségével. A kokorszaki, eszközkészíto embert utánozzuk, annyi elonyünk azonban van vele szemben, hogy rendelkezünk a csont faragását segíto késsel vagy fémszerszámmal.
Némelyik fa, pl. az ausztráliai oslakosok által lándzsakészítésre használt ausztráliai akác elég kemény vadászatra és vágásra alkalmas penge készítéséhez.
KOSZERSZÁMOK
Baltafok készítésére alkalmas módszer Eloször hasítsuk szét a követ, majd részben formázzuk meg a széleit (a)! Ezután az egyik oldalán alakítsunk ki egy vízszintes felületet (bj, amelybol függolegesen szilánkokat tudunk lepattintani (c)!
A végso kiclokítást csak ezután végezzük! Ütö-gessükpuhább kövekkel, majd a kisebb szilánkokat agancs- vagy kemény fa darabbal csapkodjuk és dörzsöljük!
Nagy türelemre van szükség, hogy a szerszám -készítésben jártasságot szerezzünk. A gyakorlás közben keletkezo szilánkok viszont kaparóeszközként, vágóélnek és nyílhegynek egyaránt haszno-síthatóak.
CSONTSZERSZÁMOK
A lapockacsont alakja tökéletesen megfelel furésznek (a).
Eloször törjük ketté, majd késsel vágjunk ró fogakat!
Kisebb, élesre csiszolt élu kapa rot is készíthetünk (b).
A borda kiválóan kihegyezheto (ej.
CSONTTU
Válasszunk ki egy megfelelo méretu csontot vagy csontszilönkot, és élesítsük ki a hegyét! Forró drótdarabbaI égessünk bele lyukat, vagy ~ ha nincs drótunk - vájjuk ki a kés hegyével vagy kovakodarabbalÍA kést ne hevítsük fel a tuzben!
Balta
Minden hajó és repülogép felszerelésének része a tuzoltóbalta, de a saját készítésu nyélre illesztheto baltafok is hasznos kiegészíto, jól hordozható felszerelése lehet bárkinek. Legjobb, ha súlya 500-750 gramm. Szükség esetén késsel faragjunk neki nyelet!
BALTANYEL
Bármilyen egyenes, sima felületu keményfa megteszi, de a legjobb a koris és a hikori. A trópusokon kiválóan alkalmasa támasztógyökeres fák gyökere (a): enyhén görbe, egyenes erezetu és könnyen megmunkálható.
Ejtsünk két bemetszést a kívánt nyélhosszban a fa támasztógyökerén (b-tol c-ig)!
Üssünk a vágáshoz közel o támasztó-gyökérre! A vágások mélységében le fog válni a nyéllé alakítható fadarab.
A BALTAFOK RAILLESZTESE A NYELRE
Egyik végét lefaragva formázzuk mega nyelet, hogy illeszkedjen a baitafok iyukába! A tetejére vágjunk bemetszést! Készítsünk a bemetszésbe iileszkedö éket!
Mikor már a helyén van a fej, verjük bele az éket o bemetszésbe, majd áztassuk a baltát egy éjszakán át vízben, hogy a fej rászoruljon a nyéire!
Használat efott mindig ellenorizzük, hogy a baitafok elég szoros-e!
A KOBALTA FOKANAK RÖGZÍTÉSÉ
Kemény fa nyelet válasszunk! A nyéi végétol
23 cm-re kössünk körbe egy madzagot! A nyél végét hasítsuk ketté egészen a madzagig (használhatunk kést és éket vagy a balta fejeként szolgáló kovakövet is)Hegyük bele a kovakövet, és kössük meg o nyéi végét, hogy erosen tartson!
Az ilyen rögzítéssel készített szerszám alkalmas a fa széthasltására, de a feldarabolásához már nem elég hatékony.
A balfa élesítése
A tompa élu balta nem ér többet egy rossz kalapácsnál: legyen mindig éles a baltánk, így energiát takaríthatunk meg. Az egyenetlenségeket reszelovei szüntessük meg, majd köszörukovel élesítsük a szerszámot! A reszelo csak az egyik irányba használható: tolva "dolgozik", húzva viszont nem.
Támasszuk a baltafokot egy farönk és egy támaszték közé jaj! Az egyenetlenségek megelozése érdekében a vágóéltol befelé élezzük!
Eloször távolítsuk el a redöket és a csorbákat reszelövel vagy valamilyen durvább kovel (bj! Ezután simább kövei, körkörös mozdulatokkal folytassuk! A követ ne húzzuk lefelé a vágóélen! Nyomjuk rá a pengére flásd Kések az Alapveto követelmények fejezetben,// Fordítsuk meg o baltát!Ismételjük meg a folyamatot, ae az ellenkezo irányban végezzünk körkörös mozdulatokat!
A baiia használata
Az emberek többsége valamelyik kezét szívesebben használja, és általában azzal üt A baltát úgy használjuk, ahogy kényelmesnek találjuk: természetes ívben üssünk vele! Tartsuk biztosan, soha ne a testünk, a kezünk és a lábunk felé csapjunk! Ügyeljünk rá, hogy ha esetleg nem találjuk el a fát vagy a célpontot, a balta akkor se találjon el minket vagy bárki mást! A baltát soha ne dobjuk a földre! Tekerjük valamibe, vagy üssük egy rönkbe!
Favágás
Nézzük meg, nines-e a fejünk fölött veszélyes száraz ág vagy lódarázsfészek! Távolítsuk el azokat az ágakat és kúszónövényeket, amelyek eltéríthetik ütésünket! Ha a gyökér vagy a törzs alul nagyon szétterül, építsünk állványt, hogy kisebb átméroju részt találjunk, és ezzel is csökkentsük a favágás fáradalmait! Ügyeljünk rá, hogy az állvány stabil legyen, és gyorsan le tudjunk róla ugrani, ha a fa rossz irányba dol!
Kényelmes magasságban dolgozzunk! Próbáljunk a törzsre lefelé 45 fokban ívelo ütéseket mérni, bár néha a vágások megtisztítása miatt vízszintes csapásokra is szükség van!
A törzs mindkét oldalát vágjuk! Eloször 45 fokos szögben vágjunk ki egy részt, majd egy másikat alacsonyabban a szemközti oldalon, vagyis ott, ahova szeretnénk, hogy doljön a fa (a)! Ne vágjunk tovább a fa felénél, mielott áttérnék az ellenkezo oldalra!
A dolési irány különösen akkor fontos, ha a fa átellenes oldalán két ember dolgozik. A lehajló törzsu vagy olyan fa, amely ágainak többsége ugyanazon az oldalon van, a bevágásoktól függetlenül a nagyobb súly irányába fog dolni.
Sokkal hatékonyabban dolgozunk, ha nem néhány nagy ütéssel, hanem állandó ütemu kisebb ütésekkel próbáljuk kivágni a fát Ha túl erosen ütünk, könnyen elvéthetjük a célt, és hamarabb elfáradunk. Hagyjuk, hogy a balta súlya végezze a munkát!
Ha változtatjuk az ütés szögét, megakadályozzuk, hogy beragadjon a balta! Ho túl meredek szögben csapunk a törzsre, a balta lepattanhat a törzsrol (a). A vízszintes ütéstol viszont beragad, ez tehát nem hatékony
(b). Törekedjünk a 45 fokos ütésre (c)!
AG LEVAGASA
Az ágat az elágazás külso (a) oldaláról vágjuk te, ne a belsorol (bj!
FARÖNK FELDARABOLASA
A nagy rönk mögé szeles terpeszben álljunk/ Az ütést a tölünk távolabbi oldalra mérjük (a)!
Ne lefelé vágjunk (bj!
Ha kisebb farönköt szeretnénk feldarabolni, tegyük egy másik farönkre (ej! Ne lépjünk rá!
Vághatunk fát úgy is, hogy a balto vágóélét belenyomjuk egy kis rönkbe, és ezt (d) ütjük rá a nagyobb rönkre. (Túl kis méretu forönk esetén a muvelet nem biztonságos.)
Ékkel és kovel is széthasíthatjuk a nagyobb farönköket [ej! SOHA NE ÚGY PRÓBÁLJUK MEG SZÉTHASÍTANI A FÁT, HOGY A KEZÜNKBEN TARTJUK!
TÖRÖTT NYÉL
A balta helyes használatához gyokorfatra von szükség. A kello tapasztalat megszerzése közben biztosan el fogunk törni néhány baltanyelet - legtöbbször azért, mert a fej rossz helyre (nem a célra) csapódikígy az egész ütést o nyél fogja fel (a). A törött nyél eltávolításának a legegyszerubb módja, ha tuzbe tesszük; miközben c fémet minél jobban beássuk a földbe, hogyne lágyuljon meg. A képen látható módon ássuk a földbe az egy vágóélu (b) és a dupla vágóélu (c) baltát/
A FURÉSZSZÁL HASZNÁLATA
A furészszál használatakor o vágás ne szuküljön össze (b), hanem nyíljon szét (a), különben beszorul oz eszköz! Ne húzzuk túl erosen se, mert eltörhet!
A furészt mindvégig tartsuk feszesen (e), egyenes vonalban - soho ne úgy furészeljünk, hogy szöget zár be a két rész (d)!
Ho két ember dolgozik egyszerre, fontos o ritmus megtartása. Ho a furészen hurok keletkezik, könnyen eltörhet (ej.
Ho egyedül vagyunk, egyszerubb, ho a tönköt felfelé furészeljük (f)! Úgy támasszuk ki, hogy szöget zárjon be (de ne o földön legyen), mert így nyitott lesz a vágás.
Az ágat úgy is le fu része!he tjük, hogy fejünk feiett, lefelé furészelünk (g), ez azonban veszélyes lehet
A nagyon magas ágakat úgy furészeljük le, hogy a furész végeit kiegészítjük eay-egy kötéllel! Ez azonban veszélyes módszer. Mindvégig figyeljük oz ágat, álljunk készen az ugrásra minden pillanatban!
A TÁBOR BERENDEZÉSE
ÁGYAK
Alvás közben feltöltodünk, ezért egy kényelmes ágy elkészítése megér némi erofeszítést. Valamilyen ágyra mindig szükség van, hogy ne kelljen közvetlenül a hideg vagy nedves földön feküdnünk. A trópusi éghajlaton a legjobb, ha megemeljük az ágyunk szintjét, hiszen ezzel megkíméljük magunkat a nedves földön va!ó fekvéstol, és még husíto légáramlat is ki tud alakulni körülöttünk. A hideg éghajlaton állandó menedék hiányában annyi tüzeloanyagot gyüjtsünk, hogy a tuz egész éjjel égni tudjon, és készítsünk hovisszaverot is, amellyel a meleget az alvóhelyünkre irányíthatjuk!
Ha száraz a föld vagy menedékben tartózkodunk, hevítsünk a tuzön néhány követ (cfe ügyeljünk a Tuz fejezetben olvasható Figyelmeztetésre), majd temessük be oket vékony földréteggel az alvóhelyünk alatti A kövek szinte egész éjszaka megtartják a homérsékletüket, növelve kényelmünket.
A-kerefes ágy
Az A-keret eros szerkezet, amely révén nem kell a földön feküdnünk. Szúrjunk a földbe két pár oszlopot úgy megdöntve, hogy az oszloppárok közötti távolság valamivel meghaladja a magasságunkat! Kössük össze a tetejüket! Ha kemény a föld, helyezzünk el keresztrudakat a keret mindkét lába között, és tegyünk ilyen rudakat a két A-keret közé is!
Csoágy
A legegyszerubb változatához szükségünk van egy eros anyagból készült nagy
- összekötött vagy összevarrt - csorei A nagy kiterjedésu és teherbírású muanyagzacskó megfelel, a vékony muanyag azonban alkalmatlan. Az igazán eros ruha is megteszi, ilyenbol viszont valószínuleg csak keskeny ágyat
Ne kockáztassunk olyan anyaggal, amely esetleg szétszakad a súlyunk alatt, vagy szétválhat a varrása!
Készítsünk A-keretes támasztékokat, majd válasszunk két viszonylag egyenes rudat, amelyek mindegyikének kicsit hosszabbnak kell lennie, mint a keretek közti távolság! Vezessük át az oszlopokat a muanyag- vagy szö-vetcsövön! Helyezzük a rudakat úgy a keretre, hogy a cso alakú anyag tartsa oket a keret két oldalán!
Ágakból készített ágy
Ahol tulevelu fák nonek, készítsünk alvóhelyet több rétegben elhelyezett fenyoágakból. Az ágak kényelmes fekvohelyet, illatuk pedig jó alvást biztosít!
Létraágy
Készítsünk két A-keretet, és válasszunk két olyan rudat, amilyenre a csöágy készítéséhez is szükségünk lenne - ehhez az ágyhoz azonban keresztrúdak is kellenenek! Számukat az ágy mérete és az ágynemu fajtája határozza meg. Az eros, rugalmas facsemeték kényelmesebbek az ágaknál.
A két utolsó Jétrafokot" úgy kössük az A-keretekhezf hogy mindkét oldaton kissé álljanak ki! Ez a létra fok eros fából legyen, és ügyeljünk a szoros kötésre is! Illesszük o létrát o keretre, és rögzítsük a helyére! Ágynemunek terítsünk rá sospáfrányt, más páfrányféléket vagy leveleket!
Függoágy
A függoágyban alvás gyakorlatot igényel: pl. a hálóból készült függoágy oldalait kifele kell nyomnunk, különben egyszeruen körénk hajlik!
EJTOERNYOBOL FÜGGOÁGY
Ejtoernyobol is készíthetünk függöágyat. Az összetartó kötéfzet a szövet mentén o csúcsokig fut Az ábrán bemutatott módon vágjunk belole öt részt! Ügyeljünk rá, hegy a felso összetartó kötelet ne vágjuk el!
Helyezzük egymásra o darabokat a képen (átható módon (aj, majd simítsuk ki oket!
Fogjuk össze a sarokban a három összeforró kötelet és kössük oket össze egyszeru csomóvá! közel az anyaghoz (bj!
Fonjuk össze a köteleket (e) flásd Csomóki!
Helyezzünk a szövet mindkét végére a kötél elvezetésére szolgáló, bemetszett távolságtartó rudat (d)l Ezután kössük a függoágyat két megfelelo fához vagy tartóoszlophoz!
Ha kötünk egy kötelet a függöágy fölé (ej, rá tudunk akasztani egy sátorlcpot vagy esokabátot, és már kész is a gyorsmenedék. Ha ezt a módszert választjuk, a függoágy egyik végét gyorskioldó csomóvá! rögzítsük (lásd Csomók)! Vészhelyzetben ugyanis bármikor elofordulhat, hogy menekülnünk ke!l afüggoágybóL
Ha van másik kötetünk, vagy fonatot készítünk néhány nem használt kötéfzetelembol o függoágy kö teleit hozzáköthetjük egy rögzített hurokhoz (pl. derékhurokhoz, lásd Csomók). Próbáljunk többféleképpen felfüggeszteni a függoágyunkat, amíg meg nem találjuk a íegbiztosabb és legkényelmesebb pozíciót!
ÜLOKE
Soha ne üljünk a nedves földre! Mindig üljünk rá valamire, még egy farönk is megteszi! Ha nem áll a rendelkezésünkre kész üloalkalmatosság, kössünk össze néhány a!acso ny A-ke re tes tóm asztéko i és fe k-tessünk rajtuk keresztbe egy ágat!
Készítsünk olyan ládakeretet; amelynek rövid fadarabokból készült lábait keresztlécek kötik össze! Üloke készítése: fonjunk a keretbe indát vagy madzagot, vagy varrjunk rá vászondarobot, esetleg rögzítsünk rá szijjal muanyagot!Ha mindez nem megoldható, fektessünk rajta keresztbe egy símc fa- vagy fémdarabot, vagy kössünk hajlékony, vékony facsemetéket a keretre és fonjunk ót rajta még párat!
LÉTRA
A létra megkönnyíti az ételgyüjtést, a menedéképítést, a csapdaállitást és még sok más feladatot A képen látható létrát köny-nyen elkészíthetjük, mindössze két hosszú rúd közé kel! keresztrudakat rögzítenünk. Mivel a két szélso rúd valamekkora szöget zár be (nem párhuzamosak egymással], a létra fokok nem tudnak lecsúszni.
PÁROS CSÚSZÓRÚD
Tüzeloanyag-szállítás, már elokészített zsákmány táborba vitele, illetve más terhek cipelése végezheto vele sima terepviszonyok közöttdurva, sziklás, köves terepen azonban nem használható. Keressünk két enyhén hajlékony ágat, és c létrához hasonlóan rögzítsünk közéjük keresztléceket! A szorosabb rögzítés érdekében egészítsük ki keresztmerevitokkel is!
A rakományt tegyük a " talpakra" mintha szánkón szállítanánk! Ha csak kis távolságra akarunk szállítani, kössük ösz-sze c talpakat, hogy egy pontbon végzodjenek (aj! Nagyobb teher esetén hagyjuk oz utolsó részt üresen, vagy illesszünk rá bor vagy szover vállpántot, amellyel húzni tudjuk (bj!
/Lásd Elokészületek és Szánkészités az Útközben fejezetben.]
ÁLLATI TERMÉKEK
BÖi ÉS PRÉM
Minden állatból nyerhetünk bort, amelynek az állapotát a következok határozzák meg: mennyire óvatosan nyúztuk le, hogyan öltük meg az állatot (károsodott-e a bor), mennyi idos volt a zsákmány, mi az aktuális évszak (a párzási- és vedlési idoszak, valamint az évszakváltás bizonyos fajok esetén hatással lehet a prém színére és mennyiségére). Borhibát okozhatnak paraziták, fertozés, alultápláltság vagy harc közben szerzett seb.
A kígyó, a gyík, a krokodil és a többi hüllo bore egyaránt kiváló. A nagy madarakra (pl. a struccra) ugyanez vonatkozik. Némelyik viziemlosnek (pl. a fókának és rokonainak) a szárazföldi emlosökhöz hasonlóan van prémje. A bálna és a delfin bore rendkívül eros. A cápának a többi haltól eltéroen bore van, nem pikkelye. Ha a madarat tollával együtt nyúzzuk meg, meleg ruhát vagy ágytakarót készíthetünk. A bor egyben táplálékforrás is, amelyet kritikus körülmények között még tartósítás vagy ruhává alakítás után is megehetünk, bár nagyon kemény és nehezen emésztheto táplálék. Egyes esetekben emberek úgy maradtak életben, hogy megették a saját bakancsukat
- azt azonban hangsúlyoznunk kell, hogy minden ilyen esetben boséges mennyiségu ivóvíz volt kéznél!
A bor és a nyers bor vizet és fehérjét tartalmaz, vagyis különleges kezelés és tartósítás nélkül gyorsan romlik. A kezelés módját az határozza meg, hogy meg szeretnénk-e tartani a szort és a prémet. Az összes módszer elso néhány lépése megegyezik. Lábbeli, menedék, zsinór, szíj, víztömlo és kenu készítésekor távolítsuk el, meleg ruha, ágynemu vagy jól szigetelo sátorlap készítésekor azonban hagyjuk meg a szort!
A jól kikészített bor rugalmas, mégis eros, ellenáll a tépésnek, a dörzsölésnek, a torzulásnak és a nyúlásnak. Kényelmes, jól hoszigetelo viselet, amelyet átjár a levego és a pára.
A BOR MEGTISZTÍTÁSA
Könnyebb a bor megtisztítása és kiszárítása, ha ki feszítjük egy keretre. A borön a köteleknek ne a szélhez tú! közel vájjunk lyukokot!
A zsírt és húst kaparással, csontéit kovakövet vagy egyéb követ, esetleg fát használva távolítsuk eil Ügyeljünk rá, hogy ne vágjuk el a bort! Távoiitsunke!minden húsmaradékot!
Ebben segíthetnek a hangyák és más rovaro k is, ha a bort a földre terítjük! Arra azonban ügyeljünk, hogy magár a bort ne kezdjék el enni!
A prém tartósítása
Feszítsük ki a bort minél szorosabban, és hagyjuk, hogy kiszárítsa a nap! Fontos, hogy minden nedvesség eltávozzon belole, nehogy bomlani kezdjen! A száradást elosegíthetjük, ha sót vagy fából megmaradt hamut dörzsölünk a borbe.
A folyamat végéig ne érje víz vagy nedvesség a bort! Ne tegyük olyan helyre, ahol elázhat, vagy átnedvesítheti a reggeli pára!
Teljesen szárítsuk ki! Ha a nap csak keveset vagy egyáltalán nem süt, tuz fölött szárítsuk! Ne hagyjuk, hogy a bort lángok érjék, mindössze a ho és a füst segítségével szárítsuk (ez egyben tartósítást is jelent)! Tartsuk távol a fozoedényekbol esetlegesen kiáramló goztol is!
A bor kikészítése
A megtisztított bort tegyük vízbe, és helyezzünk rá konehezékeket! Hagyjuk benne addig, amíg a szort kézzel ki nem tudjuk tépni belole (ez általában 2-3 napot jelent)!
Készítsünk állati zsírból és agyvelobol álló keveréket, és addig fozzük a tuz fölött, amíg egyenletes suruségu folyadékot nem kapunk!
Kaparjuk le a bor mindkét oldalát, távolítsuk el a szort és a szemcséket! A bor legyen nedves! Ülve végezzük a munkát, a bort fektessük a térdünkre! Változtassuk gyakran a bor helyzetét!
Dolgozzuk be a zsír és agy keverékét a még mindig nedves bor belso felébe! Közben nyújtsuk és mozgassuk a bort!
Szárítsuk meg az anyagot a tuz fölött! Tartsuk a lángoktól kello távolságra! A füst reakcióba lép a borbe dörzsölt oldattal és rugalmassá teszi a bort.
Zsinór és kötél
A kötél és a tárgyak összekötésére szolgáló szíj legkiválóbb alapanyaga a nyers bor.
Vágjunk a börböt hosszában vékony, egyenes csikókat!
Ha hosszabbatszeretnénk, vágjuk a bort csigavonalban - de ügyeljünk rá, hogy a szélesség állandó maradjon, különben a szíjnak lesz néhány gyenge pontja!
ín és cérna
Különösen a nagyobb állatok térdinait és lábaik foinait kiszárítva állíthatunk elo cérnát, amely a bordarabok összevarrására lesz alkalmas menedék és ruházat készítésekor. Eros, fehér, kötélszeru kinézetükrol ismerhetjük fel ezeket az inakat
íjhúrnak és rövid kötélnek szintén használhatjuk az inakat. Kiválóan alkalmazhatóak a nyílfej kötéseként Nedvesen ragadósak és nehezen száradnak.
Húgyhólyag
A húgyhólyag természetes funkciója a víz tárolása, ezért a nagyobb állatok húgyhólyagja - gyomrukhoz hasonlóan - kiváló vízszállító eszköz. Nyílásainak összekötésével zárhatjuk le!
RUHÁZAT
Ha adott helyzetben ruházatunk nem megfelelo vagy célszeru, sokféleképpen rögtönözhetünk magunknak új ruhákat, vagy egészíthetjük ki a régieket. A szövés csak hosszú ott-tartózkodás esetén lehet megoldás, bor pedig eleinte nem áll a rendelkezésünkre. Ruhának, ágynemunek és menedéknek a roncsból kimentett törülközo, takaró, asztalteríto, párna, üléshuzat, függöny, vászon, vagyis kis átalakítással minden anyag használható.
Ruházatunk szigetelését és melegségét réteges öltözködéssel növelhetjük! Egy lábon két zoknit viseljünk, a rétegek közé pedig száraz füvet vagy mohát tömjünk! Füvet, papírt, tollat, állati szort stb. más ruharétegek közé is tömhetünk, de még az újság is kiváló szigetelést biztosít
Vizhaflanítás
Vízhatlan anyagként muanyag táskát vagy sátorlapot használjunk, vagy vágjunk le nagy nyírfakéregdarabokat! A külso kérget dobjuk el, majd helyezzük a puha, rugalmas belso réteget legfelso ruharétegünk alá! Az eso nagy részét nem engedi át Használhatunk más, könnyen lehántható kérget is, a legjobb azonban a nyírfáé.
Hosszabb ott-tartózkodás esetén úgy alakíthatjuk vízlepergetové ruháinkat, hogy állati zsírt vagy fattyút dörzsölünk beléjük! A módszert ne alkalmazzuk nagyon hideg területeken, mert a a szigetelés lecsökkentésével többet veszítünk, mint nyerünk, és az eso sem jelent akkora veszélyt!
Lábbeli
Soha ne becsüljük alá a kárt, amelyet az egyenetlen terep okozhat a ciponkön. A köveken és kavicsokon közlekedés pillanatok alatt tönkreteszi az elegáns városi cipot A magas sarkúak és a szandálok szintén gyorsan eltörnek vagy elkopnak nehéz terepviszonyok között.
- Gumikerékbol vágjunk ki cipotalpat, és a szélére, körben készítsünk lyukakat a szíjak számára, amelyekkel aztán átköthetjük betekertlábunkat! Varrhatunk a cipotalpra szövetbol felsorészt is, amelyet szintén a lyukakat felhasználva erosíthetünk fel!
- Jobb, ha lábunkat nem egy, hanem több rétegbe tekerjük! A rétegeket szíjjal rögzítsük, vagy háromszög alakban tegyük lábunkra! A lábujjakfölött hajtsuk vissza az egyik háromszög csúcsát, hogy rés legyen elöl! A másik két csúcsot a sarok felol húzzuk át a vágásokon keresztül, és kössük rá a bokára!
- Mokaszint úgy készíthetünk egy egyszeru bordarabból, hogy a tényleges lábméretünknél 8 cm-el nagyobb darabot vágunk ki belole körben.Szíjazzuk a széleknél össze, majd vegyük fel betekert lábunkra! Kössük össze az összegyult szíjakat, majd a biztosabb tartás érdekében csomózzunk a láb fölött oda-vissza hajtogatva még egyet! Ha sok az idonk és nagy a türelmünk, készíthetünk még ennél is hagyományosabb mokaszint, amelyhez vastag bortalpra, oldalszalagokra és felsorészre van szükségünk. Eloször mérjük a lábunkhoz!
fi szem védelme
Szemünk fényvisszaverodés elleni védelmét a tengeren, a havon és a sivatagban úgy alakíthatjuk ki, hogy vékony csíkot vágunk ki valamilyen ruhaanyagból, papírból vagy kéregbol (de semmiképpen sem fémbol), és a szemünk köré kötjük (illetve hideg éghajlaton az egész arc elé). Az eszkimók sokszor fából faragnak szemet védo alkalmatosságot. A szemeknek vágjunk keskeny rést az anyagon! További védelmet jelent, ha a szemünk alatt a bort faszénnel feketítjük be a fényvisszaverodés csökkentése érdekében.
Tü és cérna
Az agávé olyan rostszálakat tartalmaz, amelyekbol kötél és fonat készítheto, ruhakészítéshez azonban túl durvák. Levelei viszont szinte mindig kemény, hegyes pontban végzodnek, amelyet egy rostszállal együtt kivéve kiváló, felcérnázott tut kapunk!
Öltözködési tanácsok
- Kössünk egy öv vagy nyakszalag köré hosszú levélcsíkokat és rostszálakat, amelyek lelógva "fuszoknyát" vagy füruhát alkotnak.
- Vágjunk lyukat a fejnek egy takaróban vagy szonyegben, és használjuk poncsóként! Kössük meg a deréknál, vagy szíjazzuk össze azoldalait!
- A kisebb bordarabokat könnyu összeszíjazni vagy összevarrni. A befelé fordított szorme javítja a ruha szigetelését, ha viszont kifelé fordítjuk,jobban lepereg a ruháról a hó.
KÖTÉL ÉS ZSINÓR
A kötélnek és a zsinórnak számos felhasználási lehetosége van a szerkezeti illesztések rögzítésétol kezdve a gyertyakanócon vagy a hurok- és hálókészítésen keresztül a sziklafalon történo leereszkedésig. Hagyományos kötélanyagnak számít a kender, a kókuszháncs (kókuszrost), a manilai kender (az abaca nevu növény rostjából készül), a henequen és a szizálrost (mindkettonek az agávé az alapanyaga). Kötélnek alkalmas minden olyan hajlékony, rostos anyag, amelybol kello hosszúságú és erosségu kötélsodrat készítheto. A modernebb kötelek anyaga nejlon és egyéb mesterségesen eloállított szálfélék. Elonyük, hogy belülrol nagyon erosek, könnyuek, víz-, rovar- és bomlásállóak. Mindezek ellenére a felszerelés összeállításakor ne feltétlenül nejiont válasszunk!
A nejlon hátránya, hogy ho hatására elolvad, márpedig a kötél súrlódásakor hot termelodik. Nedvesen ráadásul csúszik. Szakítószilárdsága ugyan megfelelo, de ha valaminek a szélénél (nem is kell túl éles szélnek lennie) megfeszül, könnyen elszakadhat.
KÖTÉLFAJTÁK
A kernmantel típus (a) jellemzoje, hogy külso köpenye belso kötélsodratot foglal magúba. A nedves és jeges körülményeket kivéve könnyen kezelheto, de a hojókötélné! gyengébb. Felvágva szétbomolhat. A hagyományos háromsodratú kötél (b) három össze tekert szálkö tegbol áll: a többi okkor is tort, ha oz egyik megsérül.
A kötél kiválasztása
A magunkal vitt kötél fajtáját, vastagságát és hosszúságát az elvárásainknak megfeleloen válasszuk ki! A nejlonnak számos elonye van a nagyon nedves környezetben, illetve ha jókora súlyt kell megtartania, hátrányairól azonban nem feledkezhetünk meg. A 7 mm vastag és az annál vékonyabb kötelek pedig nehezen kezelhetoek.
Kötésekhez, dobáshoz és hegymászáshoz általában 9-10 mm vastag kötél ajánlott. Használhatjuk biztonsági kötélnek és mászáshoz is, ha a biztosítóköteles vagy ereszkedési (abseiling) technikát alkalmazzuk, a fogást váltó és lábtámasztó mászáshoz viszont túl vékony. Egy 30-40 m hosszú kötelet különösebb megterhelés nélkül tudunk magunkkal vinni.
A mászókötélnek rugalmasnak kell lennie, hogy el tudja nyelni az ütodé-sek egy részét, és ne jelentsen túlzott megterhelést annak, aki leesik, illetve megfelel-e a szabványoknak!
Hogyan vigyázhatunk a kötélre?
A kötelet ne tegyük ki szükségtelen nedvességnek vagy eros napsütésnek, továbbá óvjuk a rovaroktól és rágcsálóktól, ha természetes rostokból készült!
Ha mégis nedves lett, semmiképpen se szárítsuk tuz felett! Feleslegesen ne húzzuk, és ne hagyjuk a földön! A piszok behatol a kötélbe, és a homok-szemcsék a kötél belsejébol kiindulva teszik tönkre a szálakat Ha az idojárási viszonyok lehetové teszik a szárítást, érdemes a nagyon koszos kötelet tiszta vízben kimosni.
Igyekezzünk a kötelet mindig arra használni, amire való (pl. ha megoldható, a mászókötelet ne használjuk szállításra vagy kötésre), bár a túlélésért küzdve gyakran több feladathoz is ugyanazt a darabot kell alkalmaznunk.
Ha összevarrjuk vagy lekötjük a kötél végét [lásdkésobb), nem fog kirojtosodni. A kötél összegubancolódását úgy akadályozhatjuk meg, hogy tekercsben vagy kötegben szállítjuk. így szükség esetén könnyebb kezelni és kiengedni.
A kötél hasznos eszköz, talán az életünk is múlhat rajta. Mindent tegyünk meg annak érdekében, hogy megfelelo állapotban maradjon!
1. Készítsünk egy 35-45 cm átméroju tekercsei úgy, hogy a kötél minden egyes köre o következo mentén legyen (különben öszszeguboncoiódik)! Mindkét végén hagyjunk bizonyos hosszt a kötés megerosítéséhez!
EGYSZERU TEKERCS
2. Hajtsuk vissza o kötél egyik végét c tekercs mentén (a), és tekerjük ró o másik végét (b)!
3. A "rótekert" véget húzzuk ót a hurkon (ej, majd húzzuk meg a rögzítéshez (a)!
4. Végu! kössük meg a késobb bemutatott egyszeru nyolcas csomóval!
Készítsünk köteget o hosszabb kötélbol, ho váltunkon, övünkön vogy hátizsákunkon szeretnénk iógatm!
Hurkoljuk o kötelet o korunk köru! c/öre és hátra, hogy kb. 35-60 cm-t lógjon le! A végeket hagyjuk szabadon (a)!
Fogjuk meg mindkét végét, és tekerjük velük néhányszor körbe a kötegel (b)! Készítsünk hurkot, és húzzuk keresztül o köteg felso részén (c), végül húzzuk keresztül a végeket ezen a hurkon (d)!
Ezután egyszeru nyolcas csomóval kössük a felszerelésünkhöz!
Hogyan dobjuk el a kötelet?
Könnyebb dobni, mint szabad végénél leengedni a köteget - függetlenül attól, hogy felfelé vagy lefelé kell dobnunk. Ilyenkor jobb, ha kettéosztjuk a kötelet, úgy nem fog összegubancolódni. A dobni kívánt végre kössünk nagy csomót vagy nehezéket! Ügyeljünk rá, hogy erosen fogjuk a másik véget!
Gondoljuk át, mi történik a megtartott véggel, amikor a másik vég eléri a célt! Ha pl. egy gyorsan mozgó tutajra mentokötelet dobunk, nem ránte minket a vízbe? Ilyen esetekben kössük ki egy fához vagy lássuk el nehezékkel a kötél végét! A mentokötelet mindig a célon túl dobjuk, hogy a fogadó fél akkor is el tudja kapni a kötél valamelyik részét, ha a végét nem tudta megfogni!
Tekerjük a kötél felét jobb kezünk ujjoiro és a tenyerünkre, majd emeljük fel a mutatóujjunkat, és a kötél maradékát csak arra tekerjük rá! A második köteget tegyük bal kezünkbe!
Dobóskor a jobb kézben lévo köteget egy pillanattal hamarabb engedjük el, minta balkézben lévot!A nálunk maradt véget rögzítsük valamihez, ha arra számítunk, hogy eros rántás éri, vagy ha a helyzetünk bizonytalan!
HOSSZABB KÖTÉL ESETÉN
A kötél végére kössünk megfelelo nehezéket (aj! A kötelet alaposon tekerjük össze a földön, vagy fazon hurkoljuk másik kezünk köré, hogy a nehezék elhajításakor könnyen kioldódjon!
Nehogy elveszítsük o nálunk maradt kötél-véget! Rögzítsük valamihez, pl. egy nehéz kohöz! Használjunk hoiasz bogot ftásd késobb)!
Ha nehezékkel ellátó tt kö telet dobun k át egy ág fölött, álljunk el azútjából, mert könnyen visszaiendüihet o dobási hely felé. Ha mén tokötelet dobunk, ügyeljünk rá, hogy ne találjuk el o megmenteni kívánt személyt!
KÖTÉLKÉSZÍTÉS
Kötelet vagy zsinórt készíthetünk kúszónövénybol, fubol, gyékénybol, kéregbol, pálmából és állatszorbol is. Az állatok lábából származó inakból kiváló zsinórt készíthetünk, viszont száradás közben megkeményedhetnek (ez nagyon hasznos lándzsa és nyílhegyek rögzítésekor).
A csalán törzsébol elso osztályú kötél készítheto, míg a lonc szárának összecsavarásával könnyu kötést hozhatunk létre. Minél erosebb a rostszál, annál erosebb a kötél. Némelyik merev rostszálat gozöléssel vagy melegítéssel tehetjük rugalmassá.
A hajlékony futónövényeket és egyéb kúszó növényi szárakat gyakran használják rövid távú feladatokhoz, megszáradva viszont könnyen elszakadnak.
Rostszálat tartalmazó anyagok
- Nagy csalán {Urtica dioica): Kiváló rostszálakat tartalmaz, de felhasználása elokészületeket igényel.
Minél öregebb és hosszabb szárú növényt válasszunk! Áztassuk vízben
24 órán át, majd terítsük ki a földre, és ütögessük egy sima felületu kovel! Ezzel felszaggatjuk a szár külso részét, így felszínre kerül rostszálas közepe. Bontsuk ki és fésüljük meg, hogy eltávolítsuk a húsos anyagot! Akasszuk ki száradni!
Ha már megszáradt, távolítsuk el és dobjuk ki a külso réteget! A rostokat sodorjuk össze hosszú szálakká! Ha ezeket összefonjuk és összecsavarjuk, már kész is az eros kötél!
- Pálma: Általában jó rostszálat tartalmaz. Használhatjuk levelét, törzsét és nyelét egyaránt! A kókuszdió rostjából kereskedelmi célra iskészítenek kötelet és fonatot.
- Ebdög vagy börvény (Apoeynum cannabinum): Szára könnyen megmunkálható, kiváló rostszálakat tartalmaz.
- Kéreg: A fuzfa kérge különösen kiváló rostszálat tartalmaz. Fiatal fák új kérgét használjuk, de ne hagyjuk figyelmen kívül a kiszáradt fák éságak elkorhadt belso háncsát sem! Ha viszont a fa régen kidolt, elképzelheto, hogy már túlzottan rothadásnak indult - ügyeljünk a rost erejére!
- Gyökerek: Számos növény felszíni gyökere kiváló kötözoanyag. A felszín alatti, de akár a felszínen futó gyökerek is sokszor rugalmasak éserosek. A lucfenyo gyökere különösen eros, az észak-amerikai indiánok ezzel varrták össze nyírfakéreg darabokból készült kenuikat
- Levelek: A liliomfélék családjába tartozó növényeknek, különösen az aloéknek nagyon szálas leveleik vannak. A rostokat egy leveletszétszakítva vizsgálhatjuk meg! Ha rugalmas rétegekké válik szét, kötélkészítésre alkalmas rostszálakat tartalmaz. Áztassuk be, majd távolítsuk el húsos részeit!
- Gyékény, nád, fu: Addig használjuk oket, amíg még zöldek! Minél hosszabb példányokat válasszunk!
- Állati inak: Tárgyak összekötésekor hasznosak. Nedvesen használjuk oket!
A NAD SZETHASITASA
A bambuszt, a nádpálmát és az egyéb nádféléket, a kúszónövényeket és a kérgeket mind-mind szét kell hasítanunk, mielott kötelet készítenénk belolük! Ha a vékonyabb részeket szeretnénk lefejteni, könnyen egyre vékonyodó szálakat kaphatunk. Ezt elkerülendo a vastagabb felet távolítsuk el a vékonyabb résztol! így
A ROSTSZÁLAK ELLENORZESE
idot és energiát takaríthatunk meg
Egyszeru csomóval kössünk össze két rostszálat! Kello erokifejtéssel próbáljuk meg széthúzni oket! Ha elszakad a rost, a szálak nem voltak elég erosek. Ha viszont a szál túl sima, a rostok csúsznak szét. A megfelelo szálak "összeakadnak" és egyben maradnak.
Kötélfonás
Ha kevésbé vagyunk gyakorlottak, a legegyszerubb, ha összecsavarjuk és összefonjuk a szálakat Készítsünk három vékony sodratot, majd fonjuk össze oket! így erosebb, vastagabb kötelet kapunk. Ha fonás közben hosz-szabbítjuk a szálakat, fokozatosan fonhatjunk közéjük az újabbakat!
Fogjunk egy kötegnyi szólót, és kössük össze a végüket! Rögzítsük biztosan, majd osszuk három különálló szálcsoportro (oj! A bol oldalit tegyük középre (b)t majd tegyük rá a jobb oldalit lej! Ezután fogjuk meg a most baloldalon lévot, és tegyük középre (d), és így tovább (e-fj!A szólok maradja nok összecsavarva! Minél szorosabban és egyenletesebben fonjunk!
KÖTÉLSODRÁS
Csovarjuk össze o szálokot (itt az óramutató járásának megfeleloen látható, de csak az a fontos, hogy mindig ugyanabba az irányba végezzük a muveletet), majd fokozatosan adjunk hozzá újabbakat!
Amikor már három száldarabunk van, kössük össze mindhárom végét majd sodorjuk mindegyiket addig, amíg elég szorosak nem lesznek!A sodrást megkönnyithetjük, ha egy idore kötél fogó szeget teszünk a végükre.
Ezután húzzuk össze mindhárom szálat; és tekerjük mindegyiket az óramutató járó-sá vo! el Ien ré tes i rá nyba (vagyis eilen kezö I eg, mint addig)!
Adjunk hozzá további szálakat, és folytassuk a csavarást mindaddig, amíg elegendo kötelet nem készítettünk!Az elkészített részek a munka közben szorosan maradnak, ha kettéágazó bottal biztosítsuk oket! A kötelet tekerjük egy fatörzs köré, hogy az a szakasz, amelyen éppen dolgozunk, elég rövid iegyen!
Ho vastagabb kötelet szeretnénk, ismételjük meg a muveletet három már elkészített "kötéllel", vagy fonjunk össze három egyszeru kötelet!
NE FELEDJÜK: Kötél készítéséhez egyenlo vastagságú és hosszúságú szálakat használjunk! A kötél valószínuleg ott fog elszakadni, ahol a szál vékonyabb.
Átkötözés
A kötél végét valamilyen módon le kell zárnunk, különben kibomlik. A sodrat kirojtosodását úgy akadályozhatjuk meg, hogy a kötelet zsinórral megkötjük.
A jó kötés, vagyis "átkötözés" mindig szoros és pontos, mert csak így lehet hatékony! Ha túl tág, akkor laza, és akár le is eshet. Az átkötözés vastag kötéllel nehezebb, a vékony kötél pedig hajlamos lecsúszni. A gyakorlat segít eldönteni, milyen feladathoz milyen vastagságot válasszunk.
Az átkötözo technika alkalmazásával kényelmes markolatot készíthetünk a balta vagy a parang nyelének, ha pedig megvastagítjuk, a kés markolatát is helyettesíthetjük vele.
1. Tegyünk egy madzagot úgy a kötél mellé, hogy a madzag vége (aj kézhosz-szúságnyival nyúljon túl a kötél végéni
a
2. Kössük át a madzagot (b) a kötélen. A vége felé halódva fokozatosan fedjük be a kijelölt résztI
3. Ezután a madzag szabad végébol formáljunk hurkot (a), és hcjtsuk vissza az átkötözött rész mentén!
4. Folytassuk oz átkötözést, és fedjük be a hurkot egészen addig, amig majdnem a kötél végéhez nem érünk!
5. Ezután vezessük át az átkötözés zsinórjának o végét a hurkon (b), és húzzuk meg a rövidebb végét (a) szoroson!A végeket gondosan vágjuk le!
CSOMÓK
Minden egyes feladat megoldásához létezik csomó, fontos tehát, hogy ki tudjuk választani a megfelelot. Nem tudhatjuk, mikor és miért kell majd csomót kötnünk, úgyhogy tanuljuk meg a használatukat és az összes megkötési módot! Sajátítsuk el oket annyira, hogy sötétben és bármilyen körülmények között képesek legyünk megkötni bármelyiket! Tanuljuk meg, hogyan kell oket kibogozni! Csak egy dolog rosszabb a magától kioldódó csomónál: az olyan csomó, amelyet nem tudunk kioldani a kritikus pillanatban.
Az egyes csomók most következo elkészítési útmutatójában "mozgó végnek" nevezzük a kötél vagy zsinór azon végét, amelyre kötni akarjuk a csomót, így különböztetjük meg a kötél másik, "álló" végétol.
EGYSZERU NYOLCAS CSOMÓ
Ez a hurokbogként is ismert csomó tcfán a legelterjedtebb, azonos vastagságú kötelek összekötésére használják. Terhelés alatt is eros marodés viszony fog könnyen kioldható.
NEM megbízható viszont különbözo átméroju kötelek esetén, illetve ha az egyik (vagy mindkét) kötél muanyag, mert ilyen esetekben könnyen szétcsúszik.
Az egyszeru nyolcas csomó más anyagokkal is kötheto. Hasznos elsosegélynyújtáskor is, mert rásimul a betegre.
Tegyük a JOBB véget a BALRA (o)r majd fozzük át alatta (b)l
Ezután tegyük o BALT a JOBBRA (c), majd fuzzük át alatta (d)f
Ellenorizzük - a két huroknak mozognia kell egymáson! Ha rossz irányból kötöttük ösz-sze, " vénasszonycsomót" kapunk, amely nem tart, és megfeszített álfaporban nehéz kibogozni.
Mindkét kötél meghúzásával szorítsuk meg a csomót! Az is elég, ha csak a mozgó végeket húzzuk meg, de ügyeljünk rá, hogykelfoen szoros legyen (e)!
A teljes bizonyság érdekében a csomót mindkét ofdaion, a mozgó végen gyuru hurokkal zárjuk (f)l
EGYSZERU CSOMÓK
A legegyszerubb, gyorsan elkészítheto csomókból következik néhány. Ha ezeket megtanuljuk, könnyebb lesz megérteni a késobbiekben leírt bonyolultabb csomókat.
EGYSZERU CSOMÓ
Ez o legegyszerubb csomófajta. Készítsünk egy hurkot, és húzzuk át rajta a mozgó véget! Magában alkalmazva kevés felhasználási lehetosége van (pi hurokvégzodés lehet egy kötélen}, de számos más csomó részét képezi.
RÖGZÍTETT HUROK
Gyorsan elkészítheto csomó, amelyet valamilyen kinyúló dologra tudunk rádobni. A hurok rögzített, nem szorítható össze, ezért a kinyúló dolognak o feszítéssel ellentétes irányban kell elhelyezkednie. Hajtsuk dupián a kötél végét, és készítsünk egyszeru csomót!
NYOLCAS CSOMÓ
Az egyszeru csomónál hatékonyabb hurokvégzodést biztosit Készítsünk hurkot! Eloször hajtsuk hátra a mozgó véget majd tekerjük körbe az álló végen / Hozzuk elore a hurkon keresztül!
NYOLCAS HUROK
Ez a rögzített huroknál biztosabb csomó ugyanúgy készül minta nyolcas csomó, azzol o különbséggel, hogy duplán hajtott kötéllel dolgozunk, a hurkot mozgó végként használva. Kampós rögzítés körül vagy biztosító-kötélnek használható.
ÚJBÓL ÁTFONT NYOLCAS CSOMÓ
Hasznos rögzitocsomó arra az esetre, ho a kinyúló dolog teteje nem érheto el, mert túl magasan ven. Készítsünk egy Icza nyolcas csomót a kötéien! A mozgó véggel fogjuk körbe a rögzítést, és vezessük vissza a nyolcas csomó körül, pontoson követve ozt!Szorosan rögzítsük!
SZARVKOTELBOG
KÖTELEK ÖSSZEKÖTÉSE
Megegyezo vogy eltéro vastagságú kötelek összekötésére használjuk. Azonos vastagságú kötelek esetén hatékonyabb oz egyszeru nyolcasnál. Kivó!óon használható különbözo anyagok (kiváltképpen nedves vagy fogyott kötelek) összekötésére.
Könnyen megkötheto, o kötélnek csok kis részét veszi igénybe, és gyorsan kibogozható, he nincs megfeszítve. Helyes elkészítés és egyenletes terhelés esetén nem csúszik szét.
1. Az egyik kötélen készítsünk hurkot! A másik kötél mozgó végét (o) vezessük elore a hurok megkerülésével, majd tekerjük át sóját mago körül[ aztán húzzuk a hurkon keresztül!
2. Húzzuk szorosra, mojd a feszítés növeked téve! igazítsuk be!
DUPLA SZARVKOTELBOG
A szarvkötélbognói is biztosabb csomó. Nedves kötelek esetén - különösen, ho eltéro vastagságúak - rendkívül hasznos, de kituno, eros kötést biztosit az egyenlo vostagsó -gú kötelek esetén is. Kiválóan használható akkor is, ha a terhelés nem állandó, és a hagyományos szarvkötélbog szétcsúszna.
1. Készítsünk hurkot a vastagabb kötélre! A vékonyabb kötél mozgó végét (o) vezessük ot a hurkon a vastagabb kötél mozgó vége alatt, majd hozzuk elore a hurok külso részén, és vezessük rajta körbe! A mozgó véget vezessük vissza önmaga és a vastagabb kötél hurka között!
2. Vezessük a vékonyabb kötél végét ismét teljesen a hurok körül, majd vissza a vastag hurok külso részének ugyanazon a helyén!
3. Húzzuk szorosra, és iaazítsuk formám!
Ha ezeket o csomókat nem húzzuk szorosra, könnyen kilazulhotnak. NE használjuk sima anyagok, pl. muanyag horgászzsinór esetén!
MATRÓZCSOMÓ
Hajlékony anyagok, pl. kúszónövények vagy drótok összekötésre használatos csomó. Kiváló nedves és csúszós kötelek esetén is, bélbol készült horgászzsinórok összekötésére pedig különösen alkalmas (eloször áztassuk be a belet, hogy rugalmas legyen). Nagyon biztonságos, még a vékony köteleket is jól tartja, viszon t nehéz kibogozni. Akkor használjuk, ha nem bízunk meg az egyszeru csomóban vagy a szarvkötélbogban. Vastag vagy muanyag kötelek esetén nem javasolt.
1. Helyezzük a köteleket egymás mellé végeikkel ellentétes irányban! Az egyik kötél mozgó végét tekerjük körbe a másik kötélen, éskössünk rá egyszeru csomót!
2. Ismételjük meg a muveletet a másik kötél mozgó végével7
3. Ne túl erosen húzzuk meg a csomókat; majd csúsztassuk oket egymás felé! Igazítsuk meg, hogy megfeleloen illeszkedjenek egymásra, végül szorítsuk meg mindkét csomót!
DUPLA MATRÓZCSOMÓ
A matrózcsomó erosebb változata. Ne használjuk muanyag horgászzsinór, illetve muanyagból készült vagy vastag kötél esetén f
1. Az egyik kötél mozgó végét tekerjük körbe eloször csak a másik kötélen, majd mindketton!
2. A mozgó véget vezessük vissza qz elobb létrehozott két hurkon!
3. Ismételjük meg a muveletet a másik kötél végével!
4. Csúsztassuk egybe, majd húzzuk meg a két csomót! Közben igazitsuk meg oket, hogy megfeleloen illeszkedjenek egymásról Fokozatosan feszítsük meg a csomót!
SZALAGCSOMO
Lapos anyagok, pl. bor- vagy szövetcsikok, szalagok (sót lepedok és más, menekülo kötetnek használt anyagokj összekötésére alkalmas csomó. Sokat gyakoroljuk I
1. Az egyik ..szalagé végére kössünk egyszeru csomót, de ne húzzuk szorosra!
2. Vezessük rajta keresztül a másik szalagot úgy hogy pontoson kövesse az elozo csomó formájátI
3. A mozgó végeknek jól kell illeszkedniük, hogy megszorítva ne csússzanak hátra.
HUROKKESZITES DERÉKHUROK
A gyorsan elkészítheto derékhurok segítségével a hurok megfeszítve nem szorul és nem is csúszik szét Mentokötél végén, illetve minden olyan heiyen használatos, ahol fix hurokra van szükség.
1. Készítsünk hurkot a kötél végétol nem messze!
2. A mozgó véget húzzuk át rajta az álló vég mentén, mojd visszafelé a hurkon átl
3. A csomót helyére igazítva húzzuk meg szorosra a mozgó véget! Gyurúhurokkal zárjuk le!
SZORITO DEREKHUROK
Minden helyzetben használhatjuk, ha köny-n'yen megszorítható hurokra van szükségünk. Készítsünk kisméretu derékhurkot, mojd vezessük át rajta a kötél hosszabbik végét!
A szorító derékhurkot soha ne kössük a derekunkra, mén ugyanúgy muködik, mint az akosztófahurok! Halálos lehet!
TRIPLA DERÉKHUROK
Duplán hajtott kötélbol készült, másfajta derékhurok. Formázzunk hurkot, vezessük rajta óta dupla mozgó véget eloször az álló vég mögé, majd vissza a hurokhoz! így három hurok keletkezik, amelyek kiváíóon használhatóak a felszeretés szállításakor, illetve ülo- vagy emelobeveder alkalmazásakor, ho mindkét combunk köré kötünk egy hurkot, a harmadikot pedig a mellkasunk köré szorítjuk.
A helyes arányok megválasztásához szükség von némigyokorlatra, ezérto tripla derékhurok elkészítését még azelott tanuljuk meg, hogy szükségünk lenne rá!
KETTOSEN VETT DERÉKHUROK [KETTOS CSATHUROK)
Hasznos hurok hcsodékban vagy bármilyen más helyen rekedt; onnan kimászni nem tudó személy megemelésére és felhúzására. Dupla kötéfböl készítsük! Két olyan hurkot alkotunk, amely nem fog sem össze-, sem beszorulni! Hasonlít arra az alkalmatosságra, amellyel o hajók oldalán szoktak munkákat végezni (vagyis a " fedélzetmester székére"): az egyik hurok az üfepre, a másik a felsotestre illeszkedik. Elkészítését a tripla derékhurokhoz hasonlóan még azelott tanuljuk meg, hogy szükségünk lenne rál A rögzite tt dupla huroknak számos feI-használási (ehetosége kínálkozik: a ház- és hajó festok pl. függo állványukat tartják meg úgy, hogy mindkét oldalóra ilyen csomót kötnek. Ha az állvány sarkainál van valamilyen kilógó rúd, húzhatunk rá kettosen vett derékhurkot. A kötél lecsúszását megelozhetjük, ha elore bemetszük a rudakatI
1. Készítsünk hurkot a kettosen vetr kötélre, és vezessük át rajta a mozgó véget!
2. Vezessük ezt a véget lefelé (a), majd a létrehozott nagyobb kettos hurok vége felett (b)! Igazítsuk vissza az álló vég mögé (ej! Húzzukmeg a nagy kettos hurkot, hogy megszoruljon (djf
HÚZÓHUROK
Pillangó- vagy tüzérségi hurok néven is ismert nem mozgó hurok. Elonye, hogy a kötél mentén bárhol elkészítheto, nem kell hozzá e/érnünk a végeket. A kötélre több hurkot is készíthetünk, hogy egyszerre többen is tudják húznia rakományt vagy felemelni a súlyt.
Mászásra használt kötél elkészítéséhez is kiváló. Ha a hurkokba beletesszük a lábfejünket vagy o csuklónkat, megtartja a súlyunkat, és elfáradva akár pihenni is tudunk.
1. Készítsünk az ábrán láthatóhoz hcson-ló hurkot a kötélre!
2. Fektessük rá o kötél bal oldalát a hurokra!
3. Csavarjuk meg a kö teiet!
4. Fordítsuk ót a kötél bal oldala mentén, és húzzuk keresztül az eredeti hurok felso részén!
5. A csomót óvatosan húzzuk a helyére, igazítsuk meg, és elovigyázatosságból próbáljuk ki!
MEGJEGYZÉS: Ha o csomót nem húzzuk meg eléggé, könnyen elcsúszható kötél.
A csomó elkészítésének számos más módja is kínálkozik, ho o kötelet nem csavarjuk meg o 3. pontban leírt módon. A hurok erosségét nem befolyásolja, hogy megcsavartuk-e vagy sem, ahogy az sem, ha a csavar hosználat közben kiegyenesedik.
LÉTRÁK
Létrát úgy készítünk, hogy annyi húzóhurkot kötünk egy kötélre, ahányra szükségünk van a kéz és a láb megtartásához. Készíthetünk létrafokokkat felszerelt változatot is a roncsról származó eros botokat felhasználva.
Használjunk két kötelet (vagy egy hosz-szúf duplán vett kötelet), és kössünk rá egyenlo távolságban húzóhurkot mindkét oldalon, hogy kötéllétrát kapjunk! A hurkok készítésekor fuzzünk botot a megfelelo hurkokba, majd szorítsuk meg a csomót, hogy biztosan tartsa a botokat! A biztonság kedvéért a botok nyúljanak ki bizonyos mértékben i Egyenkén t ellenorizzük az erosségüket!
A LÉTRAFOKOK CSOMÓI
Ha szakaszosan egyszeru csomókat kötünk a sima kötélre, könnyebb lesz rajta mászni. Gyorsan elkészíthetjük ezeket, ha a következo módszert használjuk, és ráérzünk a technikára.
1. Hagyjunk elég hosszú szabad véget a kötélen, és kössünk gyúrühurkot egy rövid faágda rabra vagy egy fa rönkre!
2. A farönk mentén készítsünk további laza gyüruhurkokat!A csomók távolságát a farönk átméroje határozza meg.
3. Húzzuk át a kötél elülso végét az osz-szes hurkon, majd csúsztassuk az Összesét egészen a fa rönk végéig!
4. Ahogy minden körbetekerésnél áthalad a kötél a gyuruhurkok közepén a másik irányba, igazítsuk és húzzuk meg az összes csomót!
Ha ismerjük a kötél hosszát, meg tudjuk becsülni a szükséges csomók számát. Csomónként egy gyuruhurkot készítünk, tehát ez alapján válasszuk ki a farönk vastagságát, hogy elférjen rajta a kívánt mennyiségu hurok - vagyis a szükséges számú csomó.
LASSZÓCSOMÓ
Újabb siklóhurok készítésére alkalmas csomó, amellyel azonban szabályos kör alakú, dobóshoz hasznáíható hurkot kapunk. Valójában ez nem másr mint a lasszó.
Bizonyára sok losszófeíhasználási lehetoség az eszünkbe jut, de ha túlélési helyzetben vagyunk, és mindössze egy kötelünk van, nem túi ésszeru döntés így állatokra vadászni. Ez ugyanis rengeteg gyakorlást igényel, viszont mikor majd tényleg szükségünk /esz a kötélre, már kopott és sérült lesz a sok próbálkozás miatt Egyet azért készíthetünk, hiszen kísérletezni mindig érdemes! Nem árt, ha elore megszerezzük a lasszó használó tához szükséges gyakorlatot, mert bármikor szükségünk Sehet rá, ha egy helyzetben konkrétan oz életünkért küzdünk.
a Egyszeru csomóval kezdjük! b A kötél alsó részén készítsünk egy hurkot! c A kötelet kettozzük meg kötélhurokká a hurok és a csomó között!
d Húzzuk át a kötélhurkot a hurkon! c Húzzuk szorosra a hurkot a kötélhurok körül! f A kötél hosszabbik végét vezessük ót a kötélhurok létrehozta új hurkon!
Mielott állatra dobnánk a lasszót; mérlegeljük, hogy erosebbek vagyunk-e az állatnál, a nagyobb állat ugyanis el tud - és szinte biztoson el is fog - futni. Ho nem tartjuk elég erosen a kötelet, az állat elhúzhatja magával, és nemcsak vacsora, de kötél nélkül is maradunk. Ha magunkhoz kötöttük a kötelet, elképzelheto, hogy az állat magával ránt minket és súlyos sérüléseket szenvedünk. Használjunk a terhelés elbírására alkalmas, elég eros rögzítést! Ha fa törzs vagy szikla köré kötjük a kötelet, olyan állatot is megtarthatunk, amellyel egyedül nem tudnánk megbirkózni.
HURKOK
Csomók, amelyekkel oszlopokhoz, rudakhoz és cölöpökhöz köthetünk kötelet.
KÖR- ÉS KÉT GYÜRUHUROK
A kö tél oszlop h oz kö tözésén ek legjo bb módja. Szinte bármilyen irányból érkezo terhelést elbír.
Tekerjük kétszer körbe a kötelet oz oszlopon I A mozgó véget vezessük át az álió vég fölött és az azok által formált hurkon!Szorítsuk meg, majd a csomó megerosítésére készítsünk újabb gyuruhurkot!
SZORÍTÓ NYOLCAS CSOMÓ
Függolegesen megfeszülo kötélhez a leghatékonyabb. Kevésbé felel meg viszont vízszintes vagy változó irányú-ereju húzóhatás meliett ilyen esetekben kilazulhat.
1. A mozgó véget tegyük rá o rúdra, majd tekerjük körbe rajta!
2. Vezessük át önmagán, majd ismét a rúdon!
3. A mozgó véget vezessük át önmaga fölött és alatt, miközben az álló véget ellentétes irányba húzzuk!
4. Húzzuk szorosra a csomótI
A szorító nyolcas csomót elkészíthetjük elore is o kötélen, így egyböI rátehetjük a rúdra, ha hozzáférünk a végéhez A tapasztaltabbak általában igy csinálják. Készítsünk laza szorító nyolcas csomót, majd csúsztassuk le a rúdról! Fektessük o földre, ésmásoljukle a kötélen lévo hurkokat!A végén csúsztassuk vissza o rúdra, és szorítsuk meg!
ACSCSOMO
Általában a rögzíto kötés elso csomója, de használható tárgyak felemelésére és nehéz rönkök hú zására-von ásóra is.
1. A mozgó véget vezessük át eloször a rúdon, majd lazán az álló végen!
2. Vezessük elore, majd húzzuk át a rudat körbevevo kötél alatt! Csavarjuk át annyiszor; ahányszor a megfeieiö illeszkedéshez kell! Úgy feszítsük meg a csomót, hogy az álló véget addig húzzuk, amíg biztos szorítást nem érünk ell
HORGONYHUROK
A horgonysúlyhoz erosíthetünk kötelet ezzel a csomóval. Használható tényleges horgony rögzítésére o vizen, illetve a dobókötél egyik végének visszatartására is.
A ko vagy nehezék egyik vége köré alkossunk ácscsomót és húzzuk meg! Vezessük a kötelet végig a nehezék körül, és készítsünk gyuruhurkot!
BUJTATOHUROK
Gyorsan elkészítheto, ám ideiglenes jellegu csomó. A kikötokötél cölöphöz rögzítésére alkalmas, illetve ezzel húzhatjuk rá a kötelet bármilyen támasztóoszlop vagy cölöp tetejére. Ha ideiglenesen rövid, szívós botot kötünk így a kötélhez, eros emelo-rudat kapunk, amely sokat segíthet o súly biztosabb megtartásánál vagy húzósánál.
^. Formázzunk hurkot a kötélen, pontosan követve az ábrát!
2. A hurok egyik végét vezessük vissza az álló vég fölött!
3. Dobjuk rá a cölöpre o képen látható módon, átvezetve a hurok felso részét az alatta lévo kötélrész között! Húzzuk meg a mozgó véget!
GYORSAN KIOLDHATO CSOMO
Ez a csomó ugyan eros, viszont egyetlen rántással kioldható a mozgó végénél. A köteleket munka közben használhatjuk ideiglenesen rögzíthetünk vele, illetve olyan helyzetekben alkalmazhatjuk, amikoro csomó azonnali kioldása fontos szempont.
1. Tekerjünk hurkot az oszlop vagy a rúd köré!
2. Húzzunk ót egy másik hurkot az álló vég irányábó! az elso hurkon keresztül!
3. A mozgó végen alkossunk még egy hurkot, majd nyomjuk át a kettos véget a második hurkon! Húzzuk meg oz ólló véget, és kész az eros csomó!
4. A csomó kioldásához húzzuk meg erosen o mozgó véget!
A KÖTÉL MEGRÖVIDÍTÉSE
KURTÍTÓ BOG
Hajtsuk be a kötelet triplán! A szélekre készítsünk gyuruhurkot, majd csúsztassuk a szomszédos kötéihojíotfo! Gyuru-hurok készítése helyett azt is megtehetjük, hogy amikor egy hurok álló véggé válik, keresztülhúzunk rajta egy másik hurkot, és átcsúsztatjuk a visszaforduló kötélrész felett. A feszítoerot fokozatosan növelve húzzuk meg!
A kurtító bogot azzal tehetjük erosebbé, hogy a kanyarulaton és az álló rész (aj mögött keresztül füzünk egy botot. Vagy ha hozzáférünk a kötél végéhez, áthúzzuk a hurkon keresztül (b)!A bot biztonságosabbá teszi a bogot
A kötelet soha ne vágjuk e( feleslegesen, mert nem tudhatjuk, mikor lesz szükségünk rá teljes hosszában. A több darabból összekötött kötél mindössze feleany-nyiro eros, mint az egész. Kurtító boggal vagya sérült, meggyengült részek kiiktatásával rövidítsük meg a kötelünket!
TEHER RÖGZÍTÉSE
SZALLITOHUROK
Felbecsülhetetlen, értéku csomó, ho magas rakományt rögzítünk hajóra, tutajra, szánra stb., vagy valamilyen tetot kötünk le. A legjobb eredményt a bogot teljes testsúlyunkkal lehúzva és két gyürühu-rokkal rögzítve érhetjük el. Ho kilazul, oldjuk ki a hurkokat, majd kössük és rögzítsük oket újra! A csomó használható akkor is, ha a kötelet folyó vagy szakadék fölött feszítjük ki, de idorol idore meg kell szorítanunk!
1. Készítsünk hurkot a kötélref és lefelé, a kötél vége felé is készítsünk egyet!
2. Vezessük át a második hurkot az elson!
3. Csavarjuk meg az új alsó hurkot!A kötél végét eloször a rögzítoponton vezessük körül, majd vigyük óta csavaron!
4. Húzzuk meg a végét!
5. Végül a megerosítés m/ott készítsünk két gyuru hurkot az alsó kötelekre! A beállításokhoz és az ismételt megszorításhoz oldjuk ki ezeket!
PRUSZIKCSOMÓ
A csúszóhurkot alkotó csomó különösen a hosszú mászóköteleken hasznos. Terhelés hatására sem csúszik, a terhelés megszuntekor pedig végigsikiik a kötélen. Idorol idore újrcfeszitést igénylo (pl. sátortortól kötelek esetén szintén elonyös.
A kötélre kötött páros pruszikcsomó mászáskor vagy vízszintes kötélen mozogva kéz- és lábtámaszt biztosit A csomó a fo kötél mentén velünk együtt siklik, miközben haladunk.
1. Tekerjünk körbe egy hurkot a fokötélen, majd húzzuk át c végeket! Ügyeljünk rá, hogy laza maradjon!
2. A végeket vigyük még egyszer körbe, majd keresztül a hurkon! Húzzuk szorosra! Ügyeljünk rá, hogy a gyuruk ne fedjék át egymást!
3. Úgy néz ki, mintha a fokötélen négy karika lenne (a). A hegymászók néha a végeket ismét körbeviszik és visszavezetik a hurkon, hogy a fokötélen hat gyuru legyen (b).
4. A pruszikcsomó fix illesztéses hurokkal is elkészítheto. Ebben oz esetben vigyük át a hurkot a fökötélen, majd visszafelé saját magán! Ismételjük meg a muveletet!
5. Ha feszítokötéiként akarjuk használni, a csomót a tartókötél stb. mentén kössük meg, a végeket pedig rögzítsük egy támasztékhoz (aj!
Megjegyzés: A fix ilfesztéses hurok a legbiztonságosabb, ho mászáshoz vagy kötél mentén történo haladáshoz használjuk /lásd a 4. pontot/ Ha nincs fix illesztései hurkunk, a csomó elkészítése után kössük ösz-sze a végeket! Alaposan ellenorizzük az illesztéseket, csak ezután hagyatkozzunk rájuk!
RÖGZITOKÓTESEK
A gerendák, rönkök, rudokstb. összekötözé-sének módját oz elemek helyzete határozza meg. Tanuljuk meg ezeket a módszereket7 Menedék- tutaj- és egyéb szerkezetek építésekor felbecsülhetetlen értékunek bizonyulhatnak.
DERÉKSZÖGES RÖGZÍTOKÖTÉS
Egymást keresztezo rudak összekötésére szolgái Akkor a leghatékonyabb, ha a rudak pontoson derékszögben helyezkednek el.
1. Készítsünk ácscsomót! A kötelet rögzítés elott váltakozva, hol felülrol, hol alulról, teljes körben vezessük át a rudakon, ezután vigyük át o kötelet mindkét rúd alatt és fölött az óramutató járásával ellentétes irányban!
2. Három-négy áttekerés után alkossunk teljes köröket az egyik rúd körül ellentétes irányban!
3. A körbetekerésr oz egyik rúdra készített gyuruhurokkal zárjuk, majd egy ró derékszögben elhelyezkedo rúdra készítsünk szorító nyolcas csomót!
KEREK RÖGZÍTÉS
Egymáson párhuzamoson eíhelyezkedö rudak rögzítésére, vagy a rúd hosszának meghosszabbítására szolgál.
Eloször mindkét rúd köré kössünk szorító nyolcas csomót (a), majd kössünk köréjük kötelet! A másik végén szorító nyolcas csomóval zárjuk a csomót (b)lA kötés alá tegyünk éket, hogy még szorosabb legyen! Ha a rudak függolegesen helyezkednek e!r oz éket lefelé verjük bel
ATLOS RÖGZÍTOKÖTES
Az egymást keresztezo rudakhoz használható másik kötésfajta. Hatékonyabb a derékszöges rögzitökötésnél, ha a rudak egymásra nem derékszögben helyezkednek el, illetve ha a rudak terhelés alatt állnakf és egymás felé kell oket húzni a kötözéshez.
1. Mindkét rúd köré kössünk átlósan ácscsomót!
2. Úgy kössük össze a két rudat, hogy a kötelet néhányszor körbetekerjük az ácscsomó fölött, majd tekerjük teljesen körbe az alul lévo rúdon!
3. Kössük át a másik átló irányában a rudakat, majd húzzuk vissza a kötelet az egyik rúd felett, ezután tekerjük kétszer-háromszor körbe a felso rúd fölött és az alsó rúd alatt!
4. A megfelelo rúdon kössünk szorító nyolcas kötést és ezzel be is fejeztük a muveletet!
OLLÓS RÖGZITOKÖTES
Két egymássá! bizonyos szöget bezáró rúd végének összekötésére, pl. A-keret készítésére szolgái
Eiöször kössünk szorító nyolcas csomót (a) az egyik rúd köré! Kössük körbe mindkét rudat, de ne túSszorosan! Vezessük o kötelet a rudak közé, majd tekerjük át néhányszor q kötésen! A muveletet o másik rúdra kötött szorító nyolcas csomóval zárjuk (bj! A rudak szétnyílásával (c) szorítsuk meg a kötést!
Ugyanezt a módszert három oszlopra alkalmazva háromlábú állványt készíthetünk. Tekerjük körbe mindhárom lábat, és két helyen kössük ár a kötést! Az A-keretet és a háromlábú állványt egyaránt rögzítenünk keil, különben szétcsúsznak!
HÁLÓKÉSZÍTÉS
Hálót kétféleképpen készíthetünk: csomókat készítünk az elore levágott kötéldarabokra, vagy sorról sorra csomókat "kötözgetünk". A háló nem csak halászatkor hasznos. A fák közé lógatott eresztohálóval madarat foghatunk, a kúszónövényekbol készített erszényhálót pedig rátehetjük az állat odújának nyílására. Ugyanezek a módszerek segíthetnek, ha eros kúszónövényekbol akarunk függoágyat készíteni.
Eresztoháló
Ejtoernyokötélbo! vagy két vastagabb kúszónövénybol készítsük! Az ejtoernyo kötele a külso köpeny belsejében vékony sodratú belso kötelet tartalmaz. Húzzuk ki a vékonyabb belso kötelet, és vágjunk belole kezelheto, egyenlo hosszúságú kötéldarabokat (vagy vágjunk darabokra egy vékonyabb kötelet)! A darabok hossza határozza meg, mennyire fog lelógni a háló. A hossz a kötél hosszúságának kb. 3/8 része lesz.
Döntsük el, milyen széles hálót szeretnénk, majd állítsunk fel ekkora távolságban két oszlopot! A két oszlop közé kössünk egy darabot az ejtoernyokötél köpenyébol (vagy vastagabb kúszónövénybol)! Vegyünk egy kb. 3,5 cm-es fabotot! Ez lesz a mérce a vékonyabb függoleges szálak (belso sodrat) elosztása során.
Pruszikcsomó
Egyszeru csomó
Hajtsunk minden kötéldarabot duplán, és a hurok segítségével készítsünk pruszikcsomót a felso kötélre, majd ismételjük ezt meg a kötél egész hosszán! A pruszikcsomókat a mércével kijelölt egyenlo távolságokra csúsztassuk át!
Az elso sorban balról jobbra haladjunk! Ne foglalkozzunk az elso, különálló szállal, a második párral kezdjük! Vegyük hozzá a következo pár elso szálát, és kössük össze a kettot egyszeru csomóval! Vegyük a megmaradt szálat, tegyük hozzá a következo pár elso szálát, majd csomózzuk meg! Menjünk így végig a soron! A szabályos eloszlást a mérce használatával biztosíthatjuk.
A következo sorban ugyanígy járjunk el annyi különbséggel, hogy ezúttal a külso szálakat se hagyjuk figyelmen kívül! így rombuszalakzatokat készíthetünk. Folytassuk mindaddig, amíg a sorvégére nem érünk!
A háló alját úgy zárjuk le, hogy egy másik vastagabb kötelet feszítünk ki az oszlopok közé, és kettesével rákötünk minden belso szálat (azaz vékonyabb kötelet)! Minden párt kétszer fordítsunk körbe a kötélen! Válasszuk szét a párokat, majd kössük le a végeket!
A hálónk akkor lesz kész, ha az alsó és a felso kötelet a háló sarkainál lezárjuk, különben le fog csúszni a végeken. A hálót kössük valamilyen felesleges darabbal a támasztékhoz, vagy rögzítsünk rá nehezékeket, hogy használat közben ne mozduljon el!
HALOKOTES
Muanyag horgászzsinórhoz vagy más vé-konyzsinórhoz alkalmazható módszer Szükségünk lesz egy oszlopok közé rögzítert vízszintes kötélre, egy csomómércére és egy "horgolóture"
Készítsünk kemény fából vagy bambuszból egy 15 cm hosszú és 2,5 cm széles "horgolótut" (a) f Ejtsünk mindkét oldalán bemetszést, majd tekerjük fel rá a zsinórt! Próbálkozhatunk az alsó ábrán láthatóhoz hasonló, de hagyományosabb jellegu tárgy elkészítésével is. A tu legyen sima!A háló készítése közben a kötél magától letekeredik.
A hálókészítést azzal kezdjük, hogy a kívánt távolságban két támaszték közé ki feszítünk felülre egy kötelet A vékonyabb kötélbol kössünk rá szorító nyolcas hurkot (bj! Vezessük a tut a felso kötél mögé, majd hozzuk elore, újabb szorító nyolcas hurkot alkotva (c)! Ismételjük ezt egészen addig, amíg a kötél végére nem érünk! A csomókat a mérce segítségével (d) osszuk el!
Ha elkészült o felsosor, menjünk ót az oszlopok másik oldalára, és kezdjük el a következo sort Ikönnyebb, mint fordítva dolgozni)! Az új hurkok legyenek elég nagyok ahhoz, hogy a csomók négyzetet alkossanak (illetve háromszöget mindkét küiso széfen)! Vezessük át o tut hátulról o fenti sor hurkán, tekerjük át a hurok hátulján, majd húzzuk keresztül az álta(a létrehozott hurok eiején (ej! Állítsuk be mércénkkel a hosszt lefelé, és csak ezután húzzuk meg (fj!
Váltsunk ismét oldalt! A következo sort az ellentétes irányba haladva készítsük! Folytassuk mindaddig, amíg el nem érjük a kivont hosszt!
Az alsó sort ugyanilyen csomót használva, de vastogobb szállal kössük meg! A sor maradjon egyenes, ne kössünk rá hurkot! Mindkét végen hagyjunk szobád kötéldarabot! A felso sarkoknál kössük meg a végeket és már kész is a háló!
Függöágyháló
Készítsünk egy 75 cm széles, magasságunkat meghaladó hálót! Felso és alsó kötélnek használhatunk eros kúszónövényt és kötelet is. A kúszónövényt nem árt duplán hajtani, hiszen el kell bírnia a súlyunkat. A végeket hagyjuk elég hosszan ahhoz, hogy azoknál fogva fel tudjuk akasztani a függoágyat!
A függöágy"nyitva tartására" vágjunk két távolságtartó botot! Metsszük be a végeiket, mojd vezessük a köteleket a bemetszésekbe (aj! Könnyebben felakaszthatjuk a függoágyat ha mindkét kötél végére fix hurkot (pl. derékhurkot) készitünk. Ezután tekerjük körbe az egyik véget és készítsünk ró kétgyürühurkot!A másik végére kössünk gyorson kioldható csomót arra az esetre, ha hirtelen el kell hagynunk a függo-ágyat!
HORGÁSZCSOMÓK
BÉLRE KÖTÖTT HOROG
Hurkos csomó: Áztassuk be o belet! Fuzzük át o horog szemén! Kössünk egyszeru csomót, vezessünk rajta keresztül egy hurkot (aj, és egyszeru csúszócsomót kapunk (b).
Húzzuk át a horgot a csúszócsomón (c), maja húzzuk szorosra a horog szára körülí
MUANYAG ZSINÓRRA KÖTÖTT HOROG 1
Egyszeru Clinch-csomó: Füzzük ára véget o lyukon! Tekerjük körbe négyszer az álló rész köru!!A mozgó véget vezessük át a horog mellett lévo hurkon (d)!
Húzzuk feszesre, majd vágjuk le a véghez közel (ej!
MUANYAG ZSINÓRRA KÖTÖTT HOROG 2
Biztonságosabb Clinch-csomó: Füzzük ót a szálat a hurkon! A mozgó véget vezessük körbe az álló részen, majd az igy kapott hurkon! A mozgó véget tekerjük körbe kétszer a hurok oldalán! Tartsuk a hurkot, és feszítsük meg a körbecsovart részt! Vezessük öt a horgot a hurkon
(ff!
Húzzuk meg az álló részt! A hurok így rászorul a horogra (g).
szorítócsomók
Rögtönzött horgok bélre vagy madzagra rögzítéséhez
Ho von lyuk a horgon: Fuzzük át rajta a belet! Kétszer tekerjük át a hurkon, majd füzzük át a mozgó véget oz áttekerések alatt (hj! Húzzu k meg szó rosre, m ojd ellen o rizzük, h ogy elég eros-e!
Ho nincs lyuk a horgon; Készítsünk hurkot o nyél alja körül! A felso végtol készítsünk két gyuruhurkot lefelé, majd húzzuk át a mozgó véget oz alsó hurkon (i)! Húzzuk meg az álló részt, hogy megszorítsuk a csomót!
MUANYAG ZSINÓRRA KÖTÖTT HUROK 1
Dupla fülkötés: Vegyük duplán a kötelei, hogy hurkot alkosson. Kössünk rá egyszeru csomót (aj! A kötél végét bújtassuk át rajta még egyszer (bj! Húzzuk meg (c), mojd vágjuk ie a végéti
MUANYAG ZSINÓRRA KÖTÖTT HUROK 2
Fülkötés: Készítsünk hurkot, de a végét csavarjuk vissza az álló rész körüt (d)! Vezessük át a végét az új hurkon (e)l Húzzuk meg, mojd vágjuk le a szobádon lévo végét!
HURKOK ÖSSZEKÖTÉSE
Muanyag szálak esetén használatos, de alkalmazható egyéb eros anyagoknál is A bélre viszont jobb, ha matrózcsomót kötünk, mert nem feltétlenül birjo ki a módszer miatt keletkezo terhelést.
Két szabadon maradt vég esetén: Mindkét véget vezessük óta hurkon (f), majd húzzuk meg oket lg)!
Egy szabadon maradt vég esetén: Az egyik végre készítsünk hurkot!A másik kötél mozgó végét vezessük át a hurkon, majd o hurok körül, aztán azon keresztül hátrafelé! Ezután kössünk a végére bármilyen muanyag szál esetén alkalmazható, horognak való csomót!
MUANYAG SZÁLAK ÖSSZEKÖTÉSE Kétszeres háromszor tekert dupla fülkötés: Helyezzük a végeket egymás mellé, majd tekerjük rá háromszor az egyiket a másikra! A mozgó véget vezessük vissza és át azon a ponton, ahol az egyik szál átfedi a másikat! Ezután húzzuk át saját álló vége alatt (hj! A másik szállal végezzük el ugyanezt az ellentétes irányban! A mozgó végek végül ellentétes irányba mutatnak (íj!Húzzuk meg, hogy feszes legyen!
-6-
ELIGAZODÁS ATÉRKÉPEN ÉS A TERMÉSZETBEN
Még nem feltétlenül ismerjük ki magunkat mindenhol csak azért, mert tudunk térképet olvasni és készíteni - ez mindössze a folyamat kezdete. A földön és a levegoben látható jeleket éppúgy tudnunk kell értelmezni!
Ha nincs iránytunk, többféleképpen készíthetünk magunknak. A Nap és a csillagok állása is biztos alapot nyújt a tájékozódáshoz. Mind az északi, mind a déli félgömbön rengeteg módszer kínálkozik, amelyek segítségével könnyen eligazodhatunk.
Értékes tudás a vadonban, ha meg tudjuk jósolni az idojárást, ahogy az is hasznos, ha felismerjük a felhoket, és következtetéseket tudunk levonni az alakjukból.
ELIGAZODÁS A TÉRKÉPEN ÉS A TERMÉSZETBEN
Mielott nekivágnánk az expedíciónak, gyujtsünk össze minél több információt a tereprol, szerezzünk térképet (ha van a területrol atlasz), és dolgozzunk ki útvonalakat! Jegyezzük meg a terület fekvését, a vizek folyásirányát, a nagyobb magaslatokat, az uralkodó széljárást, a várható idojárási viszonyokat, és minden ismert veszélyt! Derítsük ki a holdfázist, és hogy mikor van napnyugta és napkelte! Mindezek ismerete felbecsülhetetlen értéku tudást jelenthet veszély esetén. Ha viszont váratlan szerencsétlenség ér minket, és teljesen ismeretlen területen találjuk magunkat, nekünk kell kiderítenünk mindent a helyzetünkrol és magáról a helyrol!
Környezetünk ismerete a táborhely kiválasztása, a vízkeresés és az életben maradás egyéb szükségletei miatt fontos. Elképzelheto pl. hogy a domb másik oldalán teljesen eltéro körülmények uralkodnak, ezért ha nem maradunk egy helyben, nemcsak általános földrajztudásra, de az adott táj jellegzetességeinek ismeretére is szükségünk lehet.
TÉRKÉPEK
Gondosan válasszuk ki a térképet, ellenorizzük, hogy az arányai megfele-loek-e nekünk, és biztosít-e hasznos információkat! A nagyon részletes, minden ösvényt és épületet ábrázoló térképnek pl. nem vesszük semmi hasznát, ha több ezer kilométert kell megtennünk az autópályán. Minden aprólékosan szerepel rajta, egy lapja viszont csak az út egy kis részletét mutatja, ezért a hosszú útra rengeteg ilyen térképet kellene felhalmoznunk az autóban, és váltogatnunk kellene oket szinte minden egyes megtett kilométer után. Más szempontból pedig az autóstérkép kevés adatot kínál a terepviszonyokról, és nem mutatja meg azokat a tényezoket, amelyek segítik a gyalogjárót útvonala megválasztásában. A hajósnak mindenképpen pontos térképekkel kell rendelkeznie, hogy biztonságos vizeken haladhasson. A vízszint alatti domborzat éppolyan változatos lehet, mint az a feletti. A repülogép pilótájának tudnia kell, milyen magas akadályok nehezítik az útját, ahogy az egyes hegyek közelében fellépo turbulenciával is tisztában kell lennie, hiszen csak így van lehetosége a biztonságos magasság megválasztására. A levegobol nézve a szárazföld mintázata egyértelmunek tunik, pontos körvonalai azonban nehezen kivehetoek - sokak a magyarázat nélküli térképrol gondolják ugyanezt.
Térkép és terepviszonyok
A magasságot nem lehet sima papíron érzékeltetni, ezért a tengerszint feletti magasságot szabályos közökre (a használt mértékegységtol függoen általában 10 m-es vagy 50 lábas szakaszokra) osztják, és minden azon a magasságon lévo pontot összekötnek egy vonallal - ez a szintvonal. A szintvonalak általában teljes kört, egy szabálytalan, itt-ott kidudorodá-sokkal tarkított oválist formáznak. Ha ezek a vonalak hirtelen közelítenek egymáshoz, a magasságkülönbség a térkép szerint hirtelen megváltozott
- a valóságban tehát azon a helyen szikla vagy meredek lejto található.
Egyetlen olyan szintvonal létezik, amely a természetben is látható, mégpedig a part menti tenger szintje (bár az árapály jelenség miatt még ez sem teljesen igaz). A szintvonalakat könnyu megérteni, ha lapos, egymáson egyenlo magasságban elhelyezkedo lemezszéleknek képzeljük oket. Ha a lemezek tetejére rátennénk egy ruhadarabot, nagyjából úgy néznének ki, mint egy domb vagy ahhoz hasonló kiemelkedés. Azt persze a térkép nem mutatja meg, hogy mi található az egyes szintvonalak között. Egyáltalán nem biztos, hogy egyenletes emelkedo köti össze oket: elofordulhat azon 10 m-en sziklakiszögellés, üreg vagy bármi más. Viszonylag pontos elképzelésünk lehet a két szint közötti felszínrol, biztosak azonban soha nem lehetünk a dolgunkban. Elofordulhatnak ugyanis olyan domborzati jellegzetességek, amelyek - mivel két szintvonal közé esnek - nem szerepelnek a térképen.
nolak egymáshoz közel esnek, a magasság gyorsan emelkedik (a). Ugyanígy az egymöstáf távol eso szintvonalak la tokosabb dombot jeleznek (b).
A térkép szintvonalai azonos tengerszint feletti magasságon lévo pontok sorozatai, de azt nem mutatják, hogy mijellemzi a köztük lévo területet. Ho a szintvoA térkép értelmezése
Ne feledjük, az azonos szintvonalakon lévo pontok távolsága a térképen nem más, mint két, feltételezetten egy magasságban lévo pont közti vízszintes távolság, nem pedig a valós, terepviszonyoknak megfelelo távolság. Ezek a távolságok tehát viszonylagos helyzeteket méro egységekre épülnek, szemben a tengerszint feletti magassághoz igazodó térképekkel.
A szintvonalak együttese ugyanolyan távolságkülönbséget érzékeltet, mint két pont vízszintesen vett különbsége, ami gyakran tévedésekhez vezet. A túratérképek jellemzo méretaránya 1:50 000, vagyis a valóságban 10 m a térképen 0,2 mm. Ha a térképen 5 mm-enként elhelyezkedo szintvonalak 250 m-es vízszintes távolságot jelölnének, a méretarány mindösz-sze 1:25 lenne.
Méretarány
A térképet csak a méretarány jelentésének megértése után kezdjük el használni! A méretarányt gyakran egy rajzolt szakasz jelzi, amely megmutatja, hogy a mérföldeket vagy kilométereket mekkorának tünteti fel a térkép, de jelezheti arányszám is (pl. 1:50 000 azt jelenti: ami a térképen 1, az a valóságban 50 000-szer nagyobb).
Jelmagyarázat
A térképhez általában tartozik természetes vagy mesterséges tereptárgyakra (pl. folyók, utak, épületek, erdoség, mocsár, partvidékfajta) utaló jelzésekrol szóló magyarázat. Nagyon eltéro lehet, hogy ezek mit és hogyan ábrázolnak. Ha sem a térképen, sem annak borítóján nem találunk jelmagyarázatot, magunk derítsük ki, mi mit jelent! Némelyik jel egészen egyértelmu: színes térkép esetén a folyót szinte biztosan kék, a mocsarat pedig általában stilizált nádköteggel jelzik.
Nem ábrázolható minden domborzati elem pontosan a méretarány szerint. Az autóutak és egyéb utak általában szabványos szélességet kapnak, hogy a fo jellegzetességükre kerüljön a hangsúly, ne a pontos méretükre. A folyók szintén azonos szélességuek szoktak lenni. A brit Ordnance Survey térképészeti szolgálat térképei pl. a patakokat egyszeru kék vonallal ábrázolják. A vonal szélessége fokozatosan no, amíg el nem éri a 8 m széles folyót, amelyet dupla vonallal jeleznek. Ebbol megtudjuk, hogy az adott folyó legalább ilyen széles. Minden térképen találhatóak ehhez hasonló egységesítések. Ha megértjük, hogyan mutatják a térképek az információkat, mindent elárulhatnak nekünk.
Vonalak a térképen
Szinte az összes térképet vonalhálózat osztja fel, azaz rácsokkal tagoltak. A felosztás alapját vagy a szélességi és hosszúsági fokok adják, vagy a térképészeti hatóság által kidolgozott egyéb rendszer. Az utóbbi felosztások elonye, hogy általában téglalap vagy négyzet alakúak a vonalak metszetei, így lehetové teszik a távolságok gyors megbecsülését. Ha ki akarjuk deríteni vagyjelenteni szeretnénk a helyzetünket meghatározhatjuk a pozíciónkat azokkal a koordinátákkal, amelyeket a térkép két szomszédos oldalainak rácsvonalai jelölnek ki. Ha valaki ugyanilyen hálózatú térképet használ, rögtön tudni fogja, melyik "négyzetben" vagyunk. Helyzetünk pontosításához gondolatban osszuk további tizedekre a négyzetet! így könnyen továbbíthatjuk helyzetünket a mentoegységnek, vagy megbeszélhetünk velük egy találkozási pontot.
A ponttal jelölt hely a vonalhálózat oldalán található koordinátákat használva J5,5x62t8-ként adható meg. A rendszer feltételezi, hogy a négyzeteket gondolatban minden irányban tizedekre bontjuk. A "térkép vonatkozási pontját" általában hat számjegy adja meg: 155628.
Meg kei! adnunk a területazonositó betukódot is, ha a térképen van ilyen,
Észak a térképen
Ha a térképen nincsenek feltüntetve a hosszúsági fokok, a vonalhálózat nem jelzi pontosan az északi és a déli irányt (legfeljebb
megközelítoleg, adott esetben). Ne feledjük, az iránytu nem a tényleges észak, hanem az északi mágneses pólus felé mutat! A tényleges és a "mágneses" észak közti különbség aszerint tér el, hogy a világ mely részén tartózkodunk - ráadásul az északi pólus lassan megváltoztatja a helyzetét, ami szintén befolyásolja az eltérést! A pontos iránymeghatározáshoz ismernünk kell a "két észak" közti különbséget, de már egy nagyvonalú tájolás is elegendo ahhoz, hogy a térképünket összeegyeztessük a valósággal.
Ha az iránytunk állítható, továbbá ismerjük az eltérését és a térkép vonalhálózatának az eltérését a valódi északtól, mindezeket összeegyeztethetjük. így még rossz látási viszonyok között is képesek leszünk pontosan meghatározni az irányunkat, és aszerint haladni.
Számos térkép jelzi a "két észak" közötti eltérést vagy megjelöli az északi pólus irányát. Ha mégsem, az északi irányt a sarkcsillagból vagy a karóramódszer alkalmazásával állapíthatjuk meg. A déli félgömbön a déli irány meghatározására a Dél Keresztjét használjuk (mindketto bemutatása késobb kerül sor).
Helyi mágneses elhajlás
Ha a helyi mágneses elhajlást nem jelzi a térkép, irányítsuk az iránytut a Sarkcsillagra! Figyeljük meg a különbséget az iránytu állása és a skáláján jelzett északi irány között.
Jelöljük be a térképen az iránytu által mutatott irányt, és vessük össze a vonalhálózat szerinti iránnyal - így megállapíthatjuk az eltérést (ha van). Ha úgy döntünk, hogy a mágneses iránymutatás szerint indulunk tovább, ne feledjük el a térképhez hozzáigazítani a különbséget!
A térképolvasást mindenkinek el kell sajátítania, aki expedíciót tervez. Ez különösen fontos, ha hegyvidékre indulunk. Kapható olyan iránytu is, amelyen - az iránykeresést megkönnyítendo - van fokbeosztás, skála és irányjelzo. Figyeljünk ezekre és értsük meg muködésüket!
Túlélési helyzetben persze elképzelheto, hogy ilyen felszerelés nélkül kell boldogulnunk. Ha nem tudjuk folyamatosan végrehajtani a szükséges korrekciókat, helyzetünket a terület látható domborzati elemei segítségével ellenorizhetjük! Lejtoszag a
b
Távolságmérés
A légvonalban mért távolságokat úgy tudjuk megbecsülni, hogy bármilyen egyenes tárgyat a térkép arányszakaszához mérjük, vagy megszorozzuk a térképen mért távolságot az arányszámmal. A kanyargós útvonalakat cérnával mérjük le - kiegyenesítve megkapjuk a hosszt! A lejtoszög nagyban megváltoztathatja a távolságokat, ezért nem szabad figyelmen kívül hagynunk - pl. a 45 fokos lejtoszög a térképen vízszintesen mért 200 m-es távolsághoz további 82 m-t ad.
Saját térkép
Túléloként nem feltétlenül leszünk olyan szerencsések, hogy akad majd nálunk térkép. Ilyenkor saját magunknak kell elkészítenünk! Térkép segítségével bármikor visszatalálunk a táborba, ami alapveto fontosságú, ha segítségért indulunk és betegeket, gyerekeket vagy idoseket hagyunk hátra.
Természetesen lehetetlen pontosan felmérni a szintvonalakat, ezért inkább alakítsunk ki saját rendszert a jelzésükre!
Keressünk megfelelo kilátót, és figyeljük meg a területet! A fáról jó kilátás nyílik. Jegyezzük meg a hegyvonulatok irányát, számoljuk meg oket! A hegyvonulatok között valószínuleg van folyó vagy patak is, ezt azonban nem tudhatjuk biztosan, mert rengeteg holttér (beláthatatlan terület) lesz majd körülöttünk. Készítsünk üres foltokat is feltünteto, általános térképet, amelyet pontosíthatunk, ha másik kilátóhelyre megyünk vagy a felfe-dezoutak során további információhoz jutunk!
A térképen tüntessünk fel mindent, ami fontos lehet: a vizeket, a sziklás kiszögei léseket, az elszigetelt fákat, az útjelzonek alkalmas, jellegzetes alakú dolgokat, az eltéro növényzetu területeket! Berajzolhatjuk a kihelyezett csapdákat, az állatok barlangját, az élelem, a tüzeloanyag és a szerszámkészítésre alkalmas kövek lelohelyét is. Ezzel megkönnyítjük magunk és társaink helyzetét, mert nem az emlékeinkre vagy homályos leírásokra kell hagyatkoznunk.
TÁJÉKOZÓDÁS
A Földnek a Naprendszer többi bolygójához viszonyított helyzete és a csillagok elhelyezkedése az égen segít meghatározni az irányokat. A Föld tengely körüli forgása idézi elo a nappalok és éjszakák váltakozását, Nap körüli keringése pedig az évszakok változását. Tengelye a Nap felé hajlik, amelyhez eloször észak, majd dél kerül közel. A Naphoz legközelebbi pont a Ráktéríto (északi szélesség 23° 26' perc) és a
Baktéríto (déli szélesség 23° 26' perc) között mindig változik. A Nap június 22-én van a Ráktéríto, december 22-én a Baktérito, illetve március 21-én és szeptember 21-én az Egyenlíto felett.
A Nap keleten kel és nyugaton nyugszik - de nem teljesen pontosan! Idoszakos változások is adódnak. Az északi féltekén a Nap akkor van legmagasabban, amikor dél felé mutat, a déli féltekén ez a déli idopont jelzi az északi irányt. A féltekét az árnyékok mozgása alapján állapíthatjuk meg: északon az óramutató járásának megfeleloen, délen azzal ellentétesen haladnak. Az árnyék segítségével az irányt és a napszakot egyaránt meghatározhatjuk.
IRÁNYMEGHATÁROZÁS A BOT ÁRNYÉKÁNAK SEGÍTSÉGÉVEL 1
Szúrjunk egy minél egyenesebb, egyméteres botot o sima, tiszta foidbe! Figyeljük meg, hova vetül az árnyéka, és jelöljük be az árnyék csúcsát egy kaviccsal vagy bottal (a)! Várjunk legalább negyedórát, és jelöljük be ismét az árnyék végét (b)! Kössük össze a két pontot! Ezzel megkaptuk a kelet-nyugati irányt Az elso pont nyugatot jelzi. Az észak-déli irány az imént kapott egyenesre merolegesen helyezkedik el. Ez a módszer bármilyen napsütéses napszakban, bármilyen magasságban alkalmazható. Haladás közben szúrópróbaszeruen használjuk!
IRÁNYMEGHATÁROZÁS A BOT ÁRNYÉKÁNAK SEGÍTSÉGÉVEL 2
Egy másik, sokkal pontosabb (bár idoigé-n yesebb) m ódszert használ va az els o, haj -nali napsugár árnyékát keli bejelölnünk! A botot középpontként használva rajzoljunk szabályos körivet pontoson az árnyék távolsága alapján! Dél közeledtével az árnyék kisebb lesz, és elmozdul. Délután, amikor az árnyék ismét megnyúlik, jelöljük be annak pontos helyét, ahol metszi a körívet! A két pont összekötésével megkapjuk a kelet-nyugati irányt. A reggeli jel mutatja a nyugati irányt.
Iránymeghaiározás óra segítésével
Iránymeghatározáshoz használhatunk hagyományos, kétmutatós órát is, ha a helyi idot mutatja (vagyis nem veszi számításba a téli-nyári idoszámítást és az egyezményes idozónákat, mert ezek módosítják a tényleges helyi idot). Minél közelebb vagyunk az Egyenlítohöz, annál pontatlanabb a módszer, mivel ott a nap majdnem mindig közvetlenül a fejünk fölött van, megnehezítve az iránymeghatározást.
Az északi félgömbön: Tartsuk az órát vízszintesen, oz órákat jelzo mutatót állítsuk o Nap irányába! Az észak-déli irányt akkor kapjuk meg, ha megfelezzük az órát jelzo mutató és a 12-es szám által bezárt szöget.
A déli félgömbön: Tartsuk az órát vízszintesen, és irányítsuk a Nap felé a 12-es számot! Az észak-déli irányt a 12-es szám és az órát jelzo mutató által bezárt szög felezovonala adja meg.
RÖGTÖNZÖTT IRÁNYTU
Ha egy vastartalmú fémdarabot (pl. varrótut) folyamatosan EGY IRÁNYBA dörzsölünk selyemmel, mágnesessé válik és fel lógatva az északi irányt mutatja. A tu mágnesessége nem eros, ezért rendszeresen fel kell töltenünk.
Kössünk hurkot a cérnára, és ennél fogva úgy akasszuk fel a tüt, hogy a cérna egyensúlyban tartsa. Ügyeljünk rá, hogy semmilyen kunkor vagy csomó ne legyen a cérnán!
A selyemnél sokkol hatékonyabb, ha mágneshez érintjük a tüt. Finoman, egyik végétöl a másikig, csak EGY IRÁNYBAN dörzsöljük hozzá!
LEBEGO TU
A feliógatott tu menet közben jól használható, a táborban vagy pihenokor viszont jobb módszer, ho a tut rá fektetjük egy papírdarabra, kéregre vagy fure, és rátesszük a víz felszínére, hogy lebegjen.
AZ ELEKTROMOSSÁG HASZNÁLATA
Ha von egy legalább 2 voltos áramforrásunk (pl. kis szárazelem), az áramot használhatjuk arra, hogy egy fémet (p!. tut) mágnesességgel feltöltsünk. Szükségünk lesz még egy rövid, lehetoleg szigetelt vezetékdarabra is.
Tekerjük rá a szigetelt vezetéket a türel Ho a vezeték nem szigetelt, eloször tekerjünk a ture néhány réteg papírt vagy egy kartonpapírdarabot!A vezeték végétcsat-lakoztassuk 5 percre az elem csatlakozóvégeihez!
IRÁNYTU BOROTVAPENGÉBOL
Iránytunek alkalmas a vékony lapos borotvapenge is, hiszen két összeillesztett fémdarabból készül. Akár úgy is mágnesessé tehetjük, ha óvatosan fenjük a tenyerünkben. Ezután akasszuk fel valahova, és figyeljük oz irányát!
Határozzuk meg egy másik módszer segítségével, merre van észak, majd állapítsuk meg, melyik irányt jelzi az iránytu egyik és másik vége, és jelöljük be oket értelemszeruen. A tut idorol idore töltsük fel mágnesességgel, eredményünket pedig a Nap állásának segítségével ellenorizzük! Ha nagy meny-nyiségu vastartalmú fém található a közelben, téves eredményt kaphatunk.
Iránymutató növények
A növényekbol még akkor is meg tudjuk állapítani, hogy merre van észak és dél, ha nincs iránytunk és a Nap sem mutatja az irányt. A növények a Nap felé törekednek, ezért virágaik és dúsabb részük az északi féltekén dél felé, a déli féltelékén észak felé no.
A fák törzsén élo moha szintén ezen az oldalon zöldebb és surubb (másik oldalon sárgás, barnás színu). Az erezetes kérgu fák erezete szintén a törzs északi oldalán surubb.
A kivágott vagy kidolt fa törzsének évgyurui hasonlóképpen irányt mutatnak - az Egyenlíto felé mutató oldalon gyorsabban alakulnak ki, ezért ott az évgyuruk távolabb esnek egymástól.
Léteznek az észak-déli irányt önmaguktól meghatározó növények is:
Északi-sark jelzo növény: Az Észok-Afrikában élo növény északi irányba hajlik, hogy minél több napfény érje.
Kompasznövény (Silphium lacinia-
tum): Észak-Amerikában élo növény levelei észok-défi irányba mutatnak. A növény keleti vagy nyugati irányból tekintett oldalnézete jelentosen eltér az északitól vagy a délitol.
Szélirány
Az uralkodó szél iránya felhasználható irányunk megtartásához. A világ egyes részein jellemzo szélirányok uralkodhatnak, amelyek azonban nem egyeznek meg az év teljes idoszakában.
Az egy irányba dolo növények és fák egyértelmuen jelzik a területeket, ahol a szél mindig ugyanabból az irányból fúj, és mutatják az uralkodó szélirányt is. A szélirányt azonban nem kizárólag a növények jelzik: a madarak és a rovarok szélárnyékos helyre rakják fészküket, a pókok pedig nem tudnak hálót építeni a szélben. A hó- és homokdunék is jellegzetes formát vesznek fel az uralkodó szélirány miatt, amely a magas, középso buckahát külso részének irányából fúj.
Tájékozódás a Hold segítségével
A Hold nem bocsát ki saját fényt, a Nap sugarait veri vissza. 28 napos Föld körüli keringése során a visszavert fény formája helyzetétol függoen változik. Ha a Hold és a Nap a Föld ugyanazon oldalán helyezkedik el, nem ver vissza fényt (Újhold [a]), ezután látszólagos jobb oldaláról, egyre nagyobb mértékben, növekedve veri vissza a fényt Teliholdkor a Hold és a Nap a Föld ellentétes oldalán helyezkedik el (b), majd a Hold fogyni kezd, és egyre csökkeno mértékben tükrözi vissza a fényt, míg egészen elkeskenyül a látszólagos baloldalon. Ezt felhasználva szintén megállapíthatjuk az irányokat.
Ha a Hóid napnyugta ELOTT kel, a megvilágított oldal nyugaton van. Ha a Hold éjfél UTÁN kel, a megvilágított oldal keletre esik. Bármilyen magától értetodonek tunnek is ezek, alkalmasak rá, hogy a Holdat éjjelente kelet-nyugati vonatkozási pontként használjuk.
Tájékozódás a csillagok segítségével
A csillagok egymáshoz viszonyított helyzete állandó, és minden egyes éjjel ugyanazon helyek fölött haladnak el. A horizonton négy-négy perccel korábban haladnak át az egyes éjjeleken, ami egy hónap alatt kétórás eltérést ad. Ha megjegyezzük adott csillag helyét az éjszaka egy bizonyos idopontjában, majd a következo éjjel, ugyanabban az idopontban megvizsgáljuk a pozícióját, azt vesszük észre, hogy az északi féltekén az óramutató irányával ellentétesen, a déli féltekén annak megfeleloen egy fokkal mozdult el a látszólagos ívpályán. A csillagok keleten kelnek, elérik a tetopontot, majd a nyugati horizonton nyugszanak. A távolságuk a tetoponttól ugyanakkora felkeléskor és lenyugváskor is.
A csillagokat az ember évezredek óta tanulmányozza: szabad szemmel látható csoportjaikat, állásaikat elképzelt formájuk alapján állatok vagy mitológiai személyek nevével illette.
Az északi féltekén csillagok egy csoportja egész éjjel látható, és az egyetlen mozdulatlan csillag, a Sarkcsillag körül forog. A Sarkcsillag értékes segítség a tájékozódásban, mert szinte pontosan az Északi-sark fölött helyezkedik el. A déli félgömbön nem látható a Sarkcsillag, és nem létezik hozzá hasonló fényes és állandó déli csillag sem. A déli félgömbön a Dél Keresztjének nevezett csillagzatot használhatjuk a tájékozódáshoz a késobb részletezett módon.
AZ ÉSZAKI ÉGBOLT
A legfontosabb megjegyzendo csillagkép a Nagygöncöl néven is ismert Göncölszekér (a), a Kassziopeia (b) és az Orion (e), amelyek mindegyike
- az észoki égbolt többi csillagához hasonlóan - a Sarkcsillag (d) körül kering, az elso ketto azonban jól észreveheto[ nem lenyugvó csillagcsoport.
Ezek o csillagképek a szélességi fok függvényében különbözo idopontokban válnak láthatóvá. Ho oz Egyenlíto körül vagyunk, a leghasznosabb közülük az Orion.
A felsorolt csillagképek mindegyike alkalmas rá, hogy o segítségével felismerjük o Sarkcsillagot, ha viszont pontosan megtanuljuk, melyik az, már nem is lesz szükségünk rájuk minden alkalommal.
A Kossziopeio és a Göncölszekér (Nagygöncöí) a Sarkcsillagon keresztül összekötheto egy vonallal. Észrevehetjük, hogyoNogymedve két legalacsonyabb csillaga (ahogy itt is látható) szin te rámutat a Sarkcsillagra. Könnyebben megtalálhatjuk ezeket o csillagképeket, ha végignézünk az égbolt jobb oldalán elnyúló, több ezer csillagot magába foglaló ködös szalagon, a Tejúton.
Göncölszekér (Nagygöncöl) (a): Hatalmas csillagkép, a Nagy Medve [Urso Major)
része. A Sarkcsillag körül forog. Két csillagal a Dubhe (x) és oz alatta lévo Merok (y) szinte pontosan a Sarkcsillagra mutat, amely a két csillag távolságának ötszörösére helyezkedik el tolük.
Kassziopeia (b): Walakú csillagkép, szintén a Sarkcsillag körül forog. A Sarkcsillag másik oldalán található, nagyjából ugyanakkora távolságra, mint amennyire a Göncölszekér (Nagygöncöl) esik tole.
Tiszta, sötét éjszakákon figyeiheto meg a Tej úton ez a csillagkép. Hasznos segítség a Sarkcsillag helyének meghatározásában, ha a Göncölszekér valami miatt csak homályosan látható. A csillagkép középso csillaga szinte egyenesen a Sarkcsillag felé mutat.
Orion (c): Az Egyenlíto fölött található csillag, mindkét féltekérol (átható. Az Egyenlítonél kei és a megfigyelo szélességi fokától függetlenül kelet felé halad, majd nyugaton nyugszik. A Mintako (a)pontosan oz Egyenlíto felen található. Az Orion távolabb helyezkedik el o
Sarkcsillagtól, mint oz eddig felsorolt csillagképek. Könnyen felismerheto jellegzetes csillagjairól: három alkotja az "övét", a kisebbek pedig a "kardot*
Egyéb csillagok: Más felkelo és lenyugvó csillagok is alkalmasak az irány megható-rozásárc. Szúrjunk ketto - egy hosszabb és egy rövidebb - botot a földbe, hogy azok mentén lássuk az eget (vagy használjuk a puska állandó helyzetbe állított irányzé-kát)! Ezen keresztül figyeljünk bármilyen csillagot (a Sarkcsillag kivételével), amely mozgásban lévonek tunik! A csillagok látszólagos mozgásából következtethetünk arra, milyen irányba nézünk flásd a keretes Tudnivalót)!
TUDNIVALÓ
Ahol a csillag látszólag kel = arra van kelet.
Ahol a csillag látszólag nyugszik = arra van nyugat.
Laposan jobbra fordul = arra van dél.
Laposan balra fordul = arra van észak.
Ezek mindössze hozzávetoleges irányok, de elegendoek a tájékozódáshoz. A déli félgömbön a szabályok fordítva érvényesek.
Tájékozódás a déli égbolton
Az égbolt Déli-sark fölötti pontja környékén nincsen könnyen észreveheto, fényes csillag. A déli irányt egy szembetuno csillagkép, a Dél Keresztje (Crux) jelzi. Ezt az öt csillagból álló csillagképet a másik két kereszt alakú csillagcsoporttól kisebb mérete, valamint a rá mutató két csillag, az Alfa- és Béta-Centauri különbözteti meg.
Hogyan találjuk meg a Dél Keresztjét?
Az egyik módszer, hogy végigvizsgáljuk a Tejutat, ezt a tiszta éjszakákon látható, milliónyi távoli csillagból álló, égbolton átívelo csíkot! A közepén látható egy sötét folt, ahol a porfelho eltakarja a háttérben ragyogó csillagokat - ezt Szeneszsák néven ismerjük. Egyik oldalán a Dél Keresztje, a másikon az Alfa- és Béta-Centauri csillagok találhatóak.
HOGYAN TALÁLJUK MEG A DÉL! IRÁNYT?
/\ déli irány meghatározásához hosz-szobbitsuk meg o képzeletbeli vonalat a kereszt mentén onnok négy-ötszörösére, mojd vetítsük /e függolegesen o horizon tra f Lehetoség szerin t kössük ezt oz irányt egy jól látható tereptárgyhoz, vagy szúrjunk o földbe két botot, hogy noppol se feledkezzünk el róla!
A VÁRHATÓ IDOJÁRÁS
Az idojárás sokkal helyhez kötöttebb, mint az éghajlat. Bárhol legyünk is a világon, le lehet vonni általános következtetéseket a várható idojárásra vonatkozóan. Vannak olyan területek, ahol az idojárási viszonyok állandóak, de néhány kisebb terület földrajzi körülményei jelentosen eltérhetnek a szomszédos vidékekétol.
Az idojárási viszonyokat részben a szél és a víz egész földet érinto nagy mozgásai, részben pedig a légmozgásokat kiváltó helyi homérsékleti és légnyomáskülönbségek határozzák meg. Ezek hozzák létre az esot és szállítják a szelet.
Általában a levego a magas nyomású területekrol az alacsony nyomásúak felé áramlik, szétterjesztve és felemelve a meleg levegot, amely alá hideg levego kerül. A meleg levego felszívja a nedvességet, de a nagyobb magasságokban (vagy ha más miatt csökken a homérséklet) a nedvesség felhové surusödik, és végül elered az eso.
A legjobb példa erre: ahol a hegyek felfelé kényszerítik a légáramlatokat a hegyoldalon ered el az eso. Egyes területeken emiatt akkora a vízveszteség, hogy a táj távolabbi részein száraz, "esoárnyékos" rész jön létre.
Ez persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy ha száraz területrol jövünk és átkelünk a hegyháton, vízben bovelkedo helyre érkezünk. A hegyvidéki terület talán még folytatódik és a csapadékos terület távolabb van, de az is lehet, hogy valamilyen elobb ható fizikai tényezo miatt a felho már kibocsátotta magából a vizet.
Parti területek
A parti területeken a nappal uralkodó szélviszonyok általában megfordulnak éjszakára - függetlenül attól, hogy óceán, beltenger vagy tó mentén vagyunk. A víz lassabban nyeli és veszti el a hot, minta szárazföld, tehát napközben többnyire hidegebb, éjszaka pedig melegebb nála. A homérséklet-különbség hatással van a víz felett lévo levegore: napközben a víz irányából a szárazföld felé fúj a szél, éjszaka viszont a szárazföld felol.
Ha egy sziget nagy kiterjedésu szárazföld közelében helyezkedik el, elképzelheto, hogy ezeket a törvényszeruségeket nem hagyja érvényesülni egy nagyobb légmozgás. A szélirány igazán rendszeres nappali-éjszakai változása viszont nagy víztömegre utal, amely abban az irányban terül el, ahonnan napközben a szél fúj.
Szél
Ászéi szagokat is szállít magával, így információt szolgáltat arról a helyrol, ahonnan érkezik. Még a tapasztalatlan orr is megérzi a tenger szagát. A hajótöröttnek a növényzet illata jelzi a szárazföld irányát. Mindezek ellenére ne hagyatkozzunk kizárólag a szaglásunkra, feltételezéseink megerosítésére keressünk egyéb bizonyítékokat is!
Az állandó szélirány segít az irány megtartásában, bár ezt rendszeresen ellenoriznünk kell más eszközökkel is.
Jegyezzük meg a szélirányt és a hozzá kötheto idojárást! Készítsünk jegyzeteket! A szél mindig a légnyomásnak megfelelo idot hoz, amely irányonként általában megegyezik. Ez segítségünkre lehet az idojárás elorejelzésében.
Ha a szél eros és száraz, az ido mindaddig változatlan marad, amíg a szél nem csökken vagy irányt nem vált - ezután elképzelheto, hogy esni fog.
Ha ködös és borús az ido, párára számíthatunk, esore viszont nem. Ha azonban megélénkül a szél és elfújja a ködöt, elképzelheto, hogy esni fog.
Idojárás-változást jelez, ha kellemes, szép idoben jelentosen megélénkül a szél [iásd még Hurrikán és Tornádó a Katasztrófahelyzetek fejezetben).
FELHOK
Figyeljük a felhok mozgását, mert ezek jelzik a legmegbízhatóbban az idojárást.
A felhot vízpáratömeg alkotja, amely lehulve válik láthatóvá. Ha a lehulés folytatódik, a cseppek egyre növekednek, amíg túl nehézzé nem válnak a légnemu halmazállapothoz - ekkor eso formájában lehullanak. Ha a cseppek homérséklete eléggé megemelkedik, elpárolognak, és a felho eloszlik.
A felhok formájának tíz fobb fajtája van. Minden változat egy meghatározható, hozzávetoleges magasságon mozog. Ugyanezek a fajták a sarkvidékeken alacsonyabban jelennek meg.
Minél magasabban vannak a felhok, annál jobb az ido.
A sötét sztrátusz (réteges felho) alsó rétege alatt kavargó kicsi, fekete felhok gyakran okoznak zivatart. A magas területek felett elhelyezkedo felhok - ha nem távoznak délig - esot jeleznek.
Bárányfelho (Cirrocumulus): Hullámzó homokra emlékezteto kicsi, kerek fefhötömeg. A bárányfelhok általában o viharfelhoket követik és deruit idot jeleznek, mert felosztanak és ragyogó, kék eget hagynak moguk utón.
Párnafelho (Altocumulus): Középmagas gomolyfelhonek is nevezikszép idoben jelenik meg. Hasoniíto bárányfelhohöz, de nagyobb, vastagabb, nem olyan fehér; és árnyékos részek tarkítják. Általában vihar után jelenik meg.
ZivatarfeIho (CumuIonimbús): Alacsony, zivatartokozó, függoleges kiterjedésu felho. Sötét és ijeszto. 6000 m-es magasságba is tornyosulhat, a tetején gyakran üllonek nevezett alakzat látható. Jégesot,; eros szelet, dörgést és villámlást hoz. Felette hamis pehelyfelho, alotta réteges esofelho jelenik meg.
Gomolyfelho (Cumulus): Nagyon könnyen felismerheto:karfiolra hasonlító, vattaszeru felho. Ha erosen szétszóródva jelenik meg, általában derült idot hoz, ha viszont megno és több fejet formál, képes hirtelen érkezo, nagy zivatart okozni.
A tenger felett, egyébként tiszta égen látható gomolyfelho sokszor azt jelzi, hogy alatta szárazföld terül el.
Pehelyfelho (Cirrus): Mogos, vékony felho. Jégkristályokból épül fel, amelyek fehéres színuvé teszik. Jó idoben látható oz égen.
Fátyolfelho (Círrostratus): Fehér erezetu, jégszernesékbol ólló felho. Ez oz egyetlen feihofajto, amely gyurut képez a Nap és a Hold körül. Megnövekedése szép idot, csökkenése esot jelez.
Hó vagy eso közeledtére utol, ha oz eget pehelyfelho bontja, elsötétül felette oz ég, mojd fófyolfelho alakúvá változik.
Lepelfelho (Altostratus): Szürkés leplet alkot, omeiyen keresztül a Nap és a Hold vizes korongnak tunik. Nedves ido közeledtével a korong eltunik, o felho megvastagodik és elsötétül, majd eso hullik belole.
Réteges esofelho (Nimbostratus): Alacsony, sötét, az eget homályossá tevo felhotakaró. Négy-öt órán belül hó, vagy órákon át hulló eso érkezik belole.
Gomolyos rétegfelhö (StratoeumuIus): Alacsony, darabos, görgo felhotömeg, amely álzolábon beborítja az egész égboltot, bár sokszor elég vékony ahhoz, hogy a napsugarak átszurodjenek rajta. Könnyu zápor hullhat belole, de délutánra eloszlik és tiszto éjszakai égboltot hagy maga után.
Réteges felho (Stratus): A legalacsonyabban úszó felho. Egységes ködszerü réteget képez, amelyet gyakran hegyi ködnek neveznek. Nem tartozik a megszokott esofelhok közé, mégis elofordul, hogy csapadék szemerkél belole. Ho éjszaka vastag réteget képez az égen, amely a reggeli égboltot is belepi, valószínuleg szép ido lesz aznap.
ELOREJELZÉS
A túlélo számára akár végzetes is lehet, ha rossz idobe kerül. Megvan az ideje annak, hogy a szabadban legyünk és haladjunk, ahogy annak is, hogy menedékbe vonuljunk. Ha észreveszünk bizonyos jeleket és képesek vagyunk rövid távra szóló elorejelzéseket készíteni, könnyebb dolgunk lesz a teendok meghatározásakor.
Mielott bárminek is nekifognánk, mérlegeljük az idojárást és a várható változásokat! Tanuljuk meg figyelembe venni a szélben és légnyomásban bekövetkezo módosulásokat, készítsünk feljegyzést az idojárásról, a változásait kiváltó körülményekrol és azok végeredményérol!
Az élovilág jelzései
Az állatok rendkívül érzékenyek a légnyomásra, így egy-két napra elore tudják jelezni az idojárást
A rovarevo madarak - pl. a fecske - jó idoben magasabban, vihar közeledtével alacsonyabban táplálkoznak.
A nyulak szokatlan viselkedése napközben, vagy az odújába különösen sok élelmet felhalmozó mókus a rossz idot jelezheti.
A természet ugyanakkor nem ad hosszú távú elorejelzéseket. A mókus által felhalmozott mogyoró mennyisége az állat kitartását jelzi, nem a közeledo vihar erosségét. A medvebarlang mélysége és a zord idojárás között nincs semmiféle kapcsolat, a barlang elhelyezkedése mindössze a talajviszonyokra utal. A különösen nagy bogyótermést hozó növények a korábbi zord viszonyokat jelzik: a fa azért hozott több termést, hogy nagyobb túlélési esélyt biztosítson a saját fajtájának.
A (tábortuz jelei
Ha a tábortuz füstje egyenletesen száll fel, az ido nyugodt, és valószínuleg az is marad. Ha a füst kavarog, vagy rövid emelkedés után lecsapódik, valószínuleg vihar vagy zivatar közeledik.
A fa szerszámnyelek a viharos ido közeledtével jobban szorulnak. A só összegyujti a levego nedvességét és nehezebben szóródik szét.
"A csontjaimban érzem"
Rossz ido közeledtével a göndör hajúak hajukat még göndörebbnek és nehezebben kezelhetobbnek érzik. Ez az állati szorre is igaz. Akiket reuma, tyúkszem vagy egyéb kellemetlenség kínoz, a nedves ido közeledtével általában panaszaik súlyosbodásáról számolnak be.
Hangok és szagok
Nedves ido közeledtével a hang a megszokottnál messzebbre száll, a távoli hangok tisztábbak, a páradús légkör ugyanis erosítoként viselkedik. Mindez persze viszonylagos, ne feledjük, a hang a vízen is gyorsabban terjed!
A fák és növények illata eso közeledtével jellegzetesebb, mert a növényzet megnyílik a csapadék fogadására.
Az égen megfigyelheto jelek
"Vörös az ég alja, nagy vihar lesz nemsokára" - tartja a mondás, és ez apró módosításokkal még ma is igaz. A vörös nap vagy a vörös égbolt napnyugtakor azt jelzi, hogy a iégkör kevés nedvességet tartalmaz, tehát nem várható eso vagy hó a következo két órában. Hasonlóképpen, a vörös ég reggel egyértelmuen a vihar közeledtére utal.
A szürke reggelt általában száraz nap követi. A fénytelen színek a száraz levego felett elhelyezkedo ködfátyol eredményei, amit az alacsonyabb légkör porszemcséin összegyult harmat okoz.
Ha este borús és szürke az ég, eso várható. Ilyenkor a porszemcsék úgy tele vannak nedvességgel, hogy nemsokára eso formájában a földre hullanak.
A völgybol felszálló kora reggeli köd derült idot jelez. Ha a dombos és hegyvidéki területeken a köd nem száll fel délig, egész nap párás marad az ido, és késo délután valószínuleg esni is fog.
A tiszta éjszakai égbolt jó, nyugodt idore utal, de a nyár végén fagyot is jelezhet: éjszaka a felhok szigetelik a föld felszínét, amely így nem veszít hot. Ez megnöveli a fagy kockázatát. A nehéz, hideg levego megtölti a mélyedéseket - ilyenkor ne arra táborozzunk.
Idojárás-változásra számíthatunk, ha a tiszta éjszakai égbolt után csak néhány csillag látható az égen.
Pontos idojárás-elorejelzést tesz lehetové a Nap és a Hold körül szabad szemmel is jól látható színes kör, a fénygyuru. A növekvo fénygyuru jó idot jelez: gyarapodása arra utal, hogy a levegoben lévo nedvesség elpárolog, így a nappal vagy az éjszaka tiszta lesz.
Esore számíthatunk, ha a Nap vagy a Hold körüli fénygyuru zsugorodik.
Ha a délutáni napból zöld fény szikrázik, legalább 24 órán keresztül derült ido vár ránk. Szintén tiszta idore számíthatunk, ha késo délután szivárványt látunk.
-7-
ÚTKÖZBEN
Az útvonal kiválasztását és az út megtervezését követoen fontos, hogy tartsuk az irányt, a haladás üteme megfeleljen a talajtípusnak és a csoport tagjainak, valamint alkalmazzuk az utazást megkönnyíto technikákat. Ez a fejezet a helyváltoztatáshoz szükséges ismereteket tárgyalja. Lehetoleg olvassuk hozzá a korábbi, Éghajlat és terepviszonyok címu fejezetben leírt módszereket!
A legkönnyebben megteheto útvonal kiválasztása általában alapos felderítést igényel. A legkönnyebb út nem feltétlenül azonos a leginkább magától értetodovel vagy a leggyorsabbal. A csoportokat és az útvonalat úgy kell megszervezni, hogy a kevésbé rátermetteknek is megfeleljenek, különben fel kell készülnünk a szállításukra.
A vízi utak biztosítják a legkönnyebb haladást, ha az adott útvonal jól hajózható, és tudunk tutajt építeni. A vízi utakon ugyanakkor útvonalunkat keresztezo, nehéz akadályok is elofordulhatnak. A folyók különösen veszélyesek lehetnek! Fel kell tudnunk mérni a folyó veszélyeit, és - ha elkerülhetetlen az átkelés - képesnek kell lennünk az átkelésre legmegfelelobb hely és módszer kiválasztására.
ÚTKÖZBEN
Függetlenül attól, hogy vadászexpedícióra indulunk vagy a civilizációba vezeto útnak vágunk neki, olyan ismeretekkel kell rendelkeznünk, amelyek révén képesek vagyunk tájékozódni és megküzdeni a terepviszonyokkal. Ezekre szükségünk van ahhoz is, hogy biztonságosan visszajussunk a táborunkba vagy csak a választott útvonalon maradjunk. Felderítéseket végezve még térkép nélkül is tudunk képet alkotni közvetlen környezetünkrol - sokkal nehezebb viszont meghatározni, mi lehet a messzebb lévo területeken.
Ha rövid felfedezoútra indulunk, menet közben készítsünk jegyzeteket a területrol, hogy biztosan visszataláljunk a táborba! Rövid út megtételekor az út menti képzodmények és tárgyak tájékozódási pontokat nyújtanak, de ösvényünket akár meg is jelölhetjük. Hosszabb, vagy kifejezetten a civilizáció elérését célzó út esetén azonban szükségünk lesz mindenre, ami segíthet a tájékozódásban.
Mielott útra akarnánk kelni
A mentocsapatok megérkezésének reményében maradjunk a baleset helyszínének közelében, hacsak nem késztet minket valamilyen konkrét veszély, víz- vagy élelemhiány a terület gyors elhagyására és menedékkészítésre. Ha sérültek is vannak köztünk, vagy híján vagyunk a víznek és tápláléknak, küldjünk elore egy csoportot, hogy hívjanak segítséget, a többiek pedig maradjanak és ápolják a sérülteket! Az út megtételére a legjobb eronlétben lévoket és a legrátermettebbeket válasszuk - kivéve, ha képzett orvos is van közöttük, neki a betegekkel kell maradnia.
Mit tegyünk, ha nem érkezik mentoalakulat? A helyi eroforrások elapadhatnak: egyre messzebb kell mennünk a tuzifáért, az állatok eltunnek a területrol, lehet nehezebben növényeket, gyümölcsöket, gombákat és makktermést találni (vagy megszerzésük miatt nagy távolságokat kell megtennünk). Még a fertozés veszélye is nagyobb, ha a túlélésért küzdve túl sokáig maradunk ugyanazon a helyen - még a legszigorúbb egészségügyi szabályok betartása mellett is no a megbetegedés veszélye.
Mindezek együtt a továbbhaladásra ösztönöznek minket. Függetlenül attól, hogy új területre vagy egyenesen a civilizációba indulunk, ugyanazokkal a problémákkal kell majd megbirkóznunk. Mivel meglehetosen ritka az olyan idilli helyzet, amelyet a túlélo többre értékel régi életénél, ésszeru az út legelso lépésétol kezdve minden apró részletet elore megtervezni. Ez alól csak az képez kivételt, ha a betegek még felgyógyulóban vannak, vagy az idegen terepen történo átkeléshez jobb forrásokra van szükségünk. Ha egy barátságosabb területre és az elozonél kényelmesebb táborhelyre költözünk, a betegek és sérültek esélye nagyobb lesz a felépülésre, és nagyobb valószínuséggel tudjuk beszerezni a végso úthoz szükséges tartalékokat és felszerelést is
Ha van térképünk vagy pontosan ismerjük a helyzetünket, a legközelebbi ismert települést tuzzük ki célul! Ha fogalmunk sincs róla, hogy hol lehetünk, a legjobb, ha a LEFELÉ vezeto vizeket követjük, mert általában lakott területre vezetnek és így legalább egyértelmu lesz az útvonal.
Ha csak táborhelyet váltunk, nincs értelme mindössze egy kilométerrel arrébb menni, mert hamarosan ugyanazokkal a gondokkal fogunk szembesülni, amelyek az elso táborhely elhagyására késztettek minket: a terület nem lesz teljesen "friss". Legalább két-három napi utat tegyünk meg, hogy érintetlen növény- és állatvilágra, tüzeloanyagra leljünk!
NE FELEDJÜK:
Az úticél megválasztását be^ folyásolja minden összegyujtheto információ a csapat eronlététol és kitartásától kezdve a terep jellemzoiig. Me feledjük, a legkönnyebb haladást nem feltétlen a legegyszerubbnek tuno út biztosítja!
Amíg ugyanolyan területen haladunk, ugyanolyan forrásokra számit-hatunk, mégis jegyezzük meg a vadászatra, csapdaelhelyezésre és gyujtögetésre alkalmas helyeket, az egyes állatok elofordulási területeit, valamint a tüzeloanyag- és vízutánpótlás forrásait! Az új területen is meg kell találnunk az alapveto igényeinket kielégíto készleteket, de ezek hozzáférhetosége hatalmas mértékben megváltozhat - elonyünkre és hátrányunkra egyaránt!
Elokészületek
A tábor elhagyása elott hagyjunk jeleket, amelyek egyértelmuvé teszik, hogy ott voltunk és onnan továbbmentünk (/dsc/ Jeladás a
Megmenekülés fejezetben)! Hagyjunk üzenetet a csoport tagjairól és szándékainkról! Menet közben helyezzünk el jelzéseket az ösvényen, így a tábort megtaláló keresocsapat követni tud minket!
Ha eloreláthatólag vízlelohely nélküli területen fogunk áthaladni, halmozzunk fel tartósított élelembol álló készletet, töltsük meg a vizesüvegeket és nagyobb tárolóedényeket, vigyünk hordágyat vagy egyéb szállítóeszközt a betegek, idosek vagy gyerekek számára! Mindenkinek legyen megfelelo lábbelije és öltözéke! A felszerelések és készletek szállítására alkalmas hátizsákokról is gondoskodjunk! Elképzelheto, hogy használhatunk valamilyen közlekedési eszközt - szánt vagy tutajt Vigyünk magunkkal menedékkészítésre használható anyagokat: ruhát, ponyvavásznat, esokabátot, de akár botokat is, ha elképzelheto, hogy késobb szukében leszünk ezeknek! Ha van gyorsan összeállítható és szétszedheto menedékünk, energiát takaríthatunk meg a tetoanyag és támaszték keresésénél fontosabb gyujtögetésekhez. Természetesen vinnünk kell magunkkal jeladásra alkalmas felszerelést is, hiszen elképzelheto, hogy alkalmunk nyílik kapcsolatteremtésre, ami a megmeneküléshez vezethet!
Alaposan tanulmányozzuk az idojárási viszonyokat, hogy nyugodt idoben kelhessünk útra!
TEST- ÉS ÖVTÁSKA KÉSZÍTÉSE
A kényelmes, könnyen elkészítheto, felszerelés szállítására o lkai mos egy kon táros hátizsák elkészítéséhez mindössze egy eros, lehetoleg vízálló, 90 x 90 cm nagyságú anyagra, két kis köre és egy testet átéro kötélre vagy madzagra van szükségünk.
Helyezzük a köveket átlósan egymással szemben a ruhára és hajtsuk rá az anyagot a kövekre! Kössük össze a kötelet a kövek alett, hogy rögzítve legyenek! A kövek miatt a kötél nem tud lecsúszni. Tegyük a ruhát a földre, és tekerjük bele szorosan a tárgyakat, amelyeket vinni akarunk! Vfc-gyük fel a zsákot: viselhetjük a hátunkon átvetve és övtáskaként a derekunkon is!
HÁTIZSÁKKERET
Készítsünk egy hátunkra illeszkedo létra-keretet, az aljára pedig oídalmerevítéssel rögzítsünk derékszögu kinyúlást! Tegyünk rá vállpántokat és derékhurkot! Használat elott kössük bele a a táskát, a készletcsomagot vagy o felszerelést!
VILLÁS KERET
Egy kettéágazó bot közé helyezett kereszt-rudakkal a rákötött csomag szállítására alkalmas, gyorsabban elkészítheto, ám kevésbé hatékony eszközt készíthetünk.
BABAHORDÓ, AVAGY KENGURUZSÁK
A papoose indiánok módszerét követve csecsemoket és kisgyerekeket szállíthatunk a hasunkon vogy o hátunkon. Egy négyszögletes ruha alsó sarkait kössük derekunk köré, tegyük bele a gyermeket, majd kössük a ruha felso sarkait a nyakunk köré! A nyakunknál béleljük ki, hogy enyhítsük a nyomást és a dörzsölödést!
Felnottek szállítása
Végig a hátunkon cipelni vagy - a tuzoltók módszerével - a vállunkra fektetve vinni valakit hosszú úton képtelenség, a hordágy pedig nehezen kezelheto. A kisgyerekeket ültessük a hátizsákkeretbe, vagy készítsünk rudakból hord-széket, amelyet többen tudnak vinni! Ha egyedül vagyunk, próbálkozzunk szánnal vagy páros csúszórúddal [lásd A tábor berendezése a Táborozási technika fejezetben)* A felszerelést hasonlóképpen szállíthatjuk.
Szánkészítés
Egyenletes mozgása miatt a szán különösen hasznos a havon és a jégen, bár sima felületu talajon is használható. Az elülso sínek formája különösen hó esetén - meghatározó. A szán megépítésekor felhasználhatjuk a szerencsétlenül járt repülogép vagy más jármu ajtóit és burkolatát. Derékhurokkal kössük az elülso síneket a szánhúzó emberekhez! Legjobb, ha elöl ketten, hátul (a fékezés miatt) szintén ketten vannak. A szánt alaposan vizsgáljuk át, mielott hosszú útra indulnánk vele!
Keressünk a sínpárnak két villás ágat; majd távolítsuk el mindkét ág egyik felét! Csiszoljuk a síneket simára, és kössünk rájuk
keresztléceket! Választhatunk két hosszabb, rugalmas sint is, amelyet az ábrán látható módon kell meghajlítanunk és rögzítenünk!Ezzel az elrendezéssel a rögzítések nem a földön fesznek így kényelmesebben utazhat rajta a sérült Bármelyik módszert válasszuk is, a stabilizálás érdekében építsünk bele legalább
AZ ÚT MEGTERVEZÉSE
Ha igazán magas területen, nagy síkság felett tartózkodunk, nagyobb pontossággal is megtervezhetjük az útvonalunkat. Az esetek többségében azonban a látótávolság korlátozott, így meg kell tippelnünk, hogy mi lehet a következo hegyhát mögött, vagy mi található az elottünk lévo holttérben. A részleteket még akkor is nehéz kivenni, ha látjuk az elottünk elfekvo területet. Ami távolról könnyen leküzdheto meredélynek látszik, közelebbrol vizsgálva komoly akadállyá változhat. Nagy hasznát vesszük a távcsonek (ha van) az összes lehetséges útvonal megtervezésekor.
Akár fára is mászhatunk, hogy messzebbre ellássunk - de maradjunk a törzs közelében, és minden ágat ellenorizzünk, mielott ráhelyezzük a súlyunkat! Nem kockáztathatjuk meg a lezuhanást!
Haladás folyók mentén
A vízfolyást követve - bármilyen kicsi is legyen- eljuthatunk a civilizációba, útközben pedig nélkülözhetetlen tartalékokat is biztosít. A legtöbb folyó a tengerbe vagy egy nagy szárazföldi tóba vezet. A ritka kivételektol eltekintve (amikor a folyó hirtelen eltunik a föld alatt) tisztán kiveheto és követheto útvonalat kínál. Néha - foleg a magas részeken - hegyszorosokon vágja át magát, ilyenkor lehetetlen (de legalábbis nem tanácsos) továbbra is a part mentén haladni, mert minden bizonnyal meredek, sziklás és csúszós. Menjünk fel tehát egy magasabb részre, vágjuk le a kanyarulatokat és a folyó általános irányát kövessük a meder görbületei helyett!
A sík vidékeken könnyebb követni a folyót, ráadásul szegélyezhetik általunk is használható állati ösvények. A trópusi területeken a növényzet surubb a folyó mentén, mert a fény bejut a fák koronája alá, és a folyópartok mentén is nehezebb lehet átvágni. Ha a folyó elég nagy, gondolkodjunk el a tutajkészítésen! Lehet, hogy nem áll rendelkezésünkre a legjobb tutajépítésre alkalmas anyag, a bambusz, de azért minden bizonnyal találunk egyéb eros, kidolt, használható faféléket.
Ha a folyó sík területen óriási kanyarulatokat tesz, a kanyar belseje köny-nyen mocsaras vagy elárasztott lehet. Az ilyen rendkívül nedves földet buja, sásszeru növényzetérol ismerhetjük fel. Lehetoleg kerüljük az ingoványos területeket, és vágjuk le a kanyarulatokat!
Dránytartás
Ha kiválasztottuk az útirányt, próbáljuk meg tartani! Válasszunk egy szembetuno távoli domborzati elemet és tartsunk afelé! Az erdoben haladva nem könnyu tájékozódni, ilyenkor felbecsülhetetlen értéke van az iránytunek.
Ha sík, tagolatlan területen haladunk, és legalább hárman-négyen vagyunk a csoportban, távolodjunk el egymástól, nagyobb távolságról kövessük egymást, és gyakran nézzünk hátra! Egymás nyomát követve biztosan egymás mögött maradunk. Ha a csoport tagjai felváltva haladnak (valaki elore megy, megpihen, amíg a többiek utol nem érik), biztos, hogy egyenes marad az utunk iránya. Egyedül haladva úgy próbáljuk meg tartani az útirányt, hogy visszanézünk a saját nyomainkra, ha láthatóak (pl. a havon vagy a homokon). Ennél is jobb, ha egyenes vonalban botokat vagy korakásokat helyezünk el, és ezek segítségével ellenorizzük, nem tértünk-e le az útvonalról.
A sziklás kiszögellések és növénnyel surun borított területek szélén haladjunk, ha pedig magasabb területen vagyunk, maradjunk is rajta, amíg biztosan rá nem találunk a menetirányunk szerint legjobb elorehaladást biztosító, lefelé vezeto hegynyúlványra!
HALADÁS CSOPORTOSAN
Rendezetten, szabályos formációban, ne rendetlen falka módjára haladjunk! így biztosan nem hagyunk el senkit, és tudunk segíteni annak, akinek nehézsége támad. Mindennap indulás elott tartsunk rövid eligazítást, beszéljük meg az útvonalat, a várható akadályokat és az esetleg adódó különleges körülményeket!
A feladatok kiosztása
Legyen felderítonk! O lesz a felelos a legjobb útvonal kiválasztásáért, a száraz faágak, laza sziklák stb. elkerüléséért, és a lejtorol levezeto legjobb út megtalálásáért!
Valaki más azt a feladatot kapja, hogy figyeljen a felderitore, aki az akadályok elkerülésével és a helyes irány megtartásával lesz elfoglalva. Gyakran váltsuk mindkettejüket, mert a feladatuk - különösen a fo felderítoé -elég fárasztó!
A csoport többi tagja keresse az eheto növényeket, bogyókat, gyümölcsöket, és mindenki vállaljon felelosséget legalább egyvalakiért, hogy senki se eshessen össze egyedül az út mentén! A létszámellenorzés és az állapotfelmérés különösen a folyón történo átkelés vagy a nagyon nehéz terület leküzdése után fontos. Valaki rendszeres idoközönként ellenorizze a felszerelést is!
Legalább kettesével haladjunk! Különösen ügyeljünk rá, hogy ne szakadjunk el egymástól, ha rossz idoben, vagy ha éjszaka kell haladnunk! Általában az elöl haladó szakad el legkönnyebben a csoporttól, mert a többiek hajlamosabbak a lemaradókra figyelni. Pl. a felderíto megpróbál átmászni egy nehéz akadályon, a mögötte érkezo látja, hogy csak küszködik, o viszont észrevesz egy egyszerubb útvonalat, a csapat többi tagja pedig követi - és a vezeto már el is szakadt a többiektol. Ezért hasznos, ha MINDENKI ismeri a kituzött útvonalat. Kézenfekvo megoldás az is, ha gyülekezo pontként kimagasló domborzati elemeket jelölünk meg: így ha elszakadtunk vagy vészhelyzetbe kerültünk, tudjuk, hol találjuk meg a többieket.
Az adott vidéken rendelkezésre álló víz, tüzeloanyag és növények jelzik, hogy a hasonló, de távolabbi területen mi vár ránk. Jegyezzük meg a menedéknek alkalmas helyeket - ha hirtelen elromlik az ido, vissza tudunk térni valamelyikbe!
SEBESSÉG ÉS HALADÁS
- Nagyobb csoport esetén eloreküldhetünk egy felderítocsoportot amelynek feladata az útvonal megtisztítása és az éjszakai tábor felállítása,illetve elokészítése a lassabban haladó sérültek és a kevésbé rátermettek részére. Tiszta ösvényen könnyebb szállítani a csomagokat és rosszabb eronlétu társainkat is. A betegek és sérültek mellett legyenek jó eroben lévo kísérok, hátha valamilyen nehézséggel kell megbirkózniuk!
- Ügyeljünk rá, hogy a csapatvezeto ne távolodjon el túlzottan a mögötte lévoktol1. Akadály leküzdése után várjuk meg a többieket, és addig ne menjünk tovább, amíg mindenki fel nem zárkózott!
- A legjobb, ha egyenletes sebességgel haladunk. Az ütemes, szabályos, ingaszeru mozdulatok kevésbé fárasztják a lábat, mint a szaggatotttempó vagy a térdek gyakori behajlítása. Segít, ha hagyjuk lengeni a karunkat magunk mellett Soha ne zsebre tett kézzel közlekedjük, különösen ne dombra fel- vagy lemenet, mert ha megcsúszunk, kevesebb az esélyünk megakadályozni az esést vagy a lecsúszást.
- Gyakran pihenjünk - akár egyedül vagyunk, akár csoportosan! Álljunk meg, üljünk le, és nézzük meg, ki hogyan érzi magát! Helyezzük át akényelmetlen terheket, szükség esetén rendezzük át a csomagunkat! A tereptol és a csoport állapotától függoen 30-45 percenként átlagosan 10 perces szünetet tartsunk!
- Meredek terepen csökkentsük, könnyu terepen növeljünk a lépéseink hosszát! A lejton kerüljük a túl nagy lépéseket, mert különbentúlterheljük testünket és hamarabb elfáradunk.
- Meredek vagy csúszós talajon a kötelek kapaszkodóként szolgálhatnak, segítségükkel könnyebben küzdhetjük le a különösen nehéz terepet(ez nem azonos az abseilinggel, illetve az egyéb mászó- és ereszke-dötechnikákkal).
- Használhatunk pruszikcsomóval ellátott kötelet is, amely a gyerekekre és az idosekre kötve kevésbé veszélyes haladást biztosit egy stabilkötél mentén [lásd Csomók u Táborozási technika fejezetben).
- A tervezett távolság óránként 3 km legyen, de felfelé menet esok-kentsünk a harmadával!
ÉJSZAKAI HALADÁS
Éjszaka ismeretlen területen haladni nagyon veszélyes lehet, de vészhelyzetben szükségszeru, bizonyos körülmények között pedig - pí. a sivatagban -kényelmesebb.
Az éjszaka sohasem teljesen sötét, valamennyire még az ember is lát ilyenkor. A dolgokat azonban nehéz ilyenkor tisztán kivenni, ezért könnyen eltájolhatjuk magunkat, és úgy érezhetjük, eltévedtünk. Az iránytartással kapcsolatos bizonytalanság és az ehhez hasonló félelmek leküzdése miatt hasznos segítség az iránytu. A fák között sötétebb van, mint a nyílt területen, ezért lehetoség szerint az utóbbin haladjunk!
Ha éjszaka valamilyen tárgyat nézünk, csak egyik oldalát figyeljük, ne nézzünk közvetlenül rá! A sötét középso felületrol mindent nehezebb felismerni, a szélek viszont tisztábban kivehetoek. Éjszaka a látómezonk szélén elhelyezkedo tárgyakat jobban látjuk.
Ha a szemünk hozzászokott a sötéthez, egyre többet látunk és kialakul az "éjszakai látás". A szemnek 30-40 percre van szüksége ahhoz, hogy hozzászokjon a sötéthez. Ha eljutottunk idáig, óvjuk szemünket az eros fénytol, különben egy idore romlik az éjszakai látásunk! Ha mégis elkerülhetetlen a fény használata, takarjuk le az egyik szemünket, hogy legalább annak megmaradjon ez a képességei Ha pl. meg kell néznünk a térképet, a zseblámpára tett vörös szuro is sokat segíthet.
A sötétben a fül jól használható érzékszerv. Pl. a folyó hangja kiváló iránymutatást ad arra nézve, hogy milyen gyorsan folyik. A sötétben érezzük a növényzet szagát, és az ismeros szagok segíthetnek az azonosításukban is.
LASSAN járjunk a sötétben! Minden egyes lépésünket készítsük elo, csak azután helyezzük rá a teljes testsúlyunkat! Lejton lefelé haladva csoszogó mozdulatokkal menjünk!
HALADÁS MAGASAN FEKVO TERÜLETEN
A hegyvidéki, dombos területeken legjobb a magasan fekvo részek felé tartani, mert ez megkönnyíti a tájékozódást. Elképzelheto, hogy a folyók meredek oldalú vízmosásban folytatódnak, de elofordulhatnak zúgok, vízesések és csúszós kövek is, mindezeket gyalog meglehetosen nehéz leküzdeni. Egészségtelenül hosszú idot kell a vízben töltenünk, ha nem figyelünk erre.
A völgyekbol a hegynyúlványokon keresztül jussunk ki, és menjünk fel a hegyhátakra! Ha nagyon veszélyesek, menjünk vissza a völgybe, és ott keressünk éjszakára menedéket, vizet! így nagyobb távolságot tehetünk meg, mint ha a hegynyúlványon próbálnánk átküzdeni magunkat
Semmi értelme végigkövetni a kanyargó folyót mély völgyeken, dombos terepen öt Ha a völgybol felmászunk az (a) pontnál, és követjük a hegyhát irányát megkíméljük magunkat attól, hogy meredek fárasztó területeken ereszkedjünk le és másszunk ót
Éjszaka álljunk meg a (bj pontnál, és menjünk le az elso vízlelohelyhez! itt menedéket is találhatunk, nem úgyt mint az elemeknek kitett hegyháton.
Ügyeljünk az este közeledtével egyre csökkeno fényre és saját fogyó energiánkra! Még azelott keressünk menedéket, hogy a vaksötétben teljesen kimerülnénk!
Ne menjünk le a völgyfenékre, ho útközben is találunk vizet és menedéket! így energiát takarítunk meg és melegebb helyen tartózkodhatunk.
Ne feledjük, a hideg levego gyakran a völgyek alján reked!
Ha van nálunk víz és menedékkészités-hez használható anyag, maradjunk a magasan fekvo területen, és pihenésre azott található legvédettebb helyet válasszuk ki!
Ezután folytassuk az urat a hegyhát mentén, majd ereszkedjünk le a kiszélesedo fo völgybe, ahol ismét követni tudjuk a vízfolyást a (c) ponttól! Egy hegynyúfvány végét kövessük a völgybe lefelé menet, ha a folyó és a völgy egyaránt kiszélesedik.
Meredek hegyoldalak
A hegyi területeken és a magasan fekvo területeken hóval és jéggel egyaránt szembetalálhatjuk magunkat, bár ezek hiányában is szembesülhetünk leküzdésre váró laza koomladékkal, meredek lejtovel vagy sziklaorommal.
A meredek hegyoldalon keresztbe, cikcakkban haladjunk, és irányváltoztatáskor mindig a magasabban lévo lábunkkal induljunk! így nem gabalyod-nak össze a lábaink, és nem veszítjük el egyensúlyunkat. Meredek emelkedon felmászva minden lépés után zárjuk össze a térdünket, ez pihenteti az izmokat.
A meredek lejtokön behajlított térddel ereszkedjünk le! Igyekezzünk egyenesen lemenni! Ha nagyon felgyorsultunk, doljünk hátra! Kerüljük a laza sziklatömböket és koomladékokat, ha viszont laza területtel kell megbirkóznunk, leereszkedéskor mélyítsük bele a sarkunkat és doljünk hátra! Minden egyes lépésünket készítsük elo, mielott ráhelyeznénk testsúlyunkat! Meredek hegyoldalon ne lépjünk kövekre vagy farönkökre, mert bármikor megindulhatnak.
Egy kis gyakorlattal "végig tudunk szántani" a laza talajon: ássuk be a sarkunkat és csússzunk - hacsak nincs közvetlenül alattunk szakadék! A sarkunkat merevítsük meg, a lábunkat vá I Iszé I esség ben nyissuk szét és engedjük csúszni a testünket! Ahogy no a sebesség, a föld összegyulik a lábunk alatt, és elveszítjük az irányítást! Ugorjunk egyet és kezdjük újra! Ha a lejto nagyon meredek, inkább a kötélen leereszkedés módszerét alkalmazzuk (lásd Hegyek az Éghajlat és terepviszonyok fejezetben)!
HALADÁS A DZSUNGELBEN
Ha nem tudjuk megkerülni a suru dzsungelt, késsel kell átvágnunk rajta. Lefelé csapjunk, minél lejjebb, a növények szárának mindkét oldalára, hogy az út szélére essenek és ne az ösvényt keresztezzék! Ne hagyjunk magunk után szúrós hegyeket - a bambuszcövek halálos lehet, ha valaki véletlenül beleesik. A magas és kúszónövényeket általában ki tudjuk vágni, így át tudunk kelni rajtuk.
A dzsungelnövényzet legtöbbször tüskés és tövises. A testünket szorosan körbevevo növényzetet hajtsuk el magunktól és forduljunk el tole! A kapkodás csak ront a helyzeten. A kúszópálmák azon fajtái (köztük a mangrovepálma és a nádpálma), amelyeket Malájföldön nantisikitntk, azaz "feltar-tóztatónak" neveznek (és máshol is hasonló nevekkel illetnek), olyan tüskéket hordoznak a leveleik végén, amelyek horgászhoroghoz hasonlítanak. Ha ilyenbe akadunk, hátráljunk és szabadítsuk ki magunkat! Ne próbáljunk áttörni az ilyen "feltartóztató kúszónövényen,,( mert meztelenre vetkoztet minket, és egybol megértjük, honnan kapta nevét! Ennek ellenére számos felhasználási lehetoségük kínálkozik: a nádpálma a dzsungelben található egyik legjobb vízi kúszónövény.
Lábunkat fedjük be, hogy megvédjük az alacsony növények tüskéitol, a kígyóktól és a fekélybolháktól! Gyakran álljunk meg, és távolítsuk el az élosködoket! Ha egy órán belül nem távolítjuk el, a fekélybolha fertozést okoz!
HALADÁS VÍZEN
Ha a folyó elég széles a hajózáshoz, könnyebb így hasznát venni, mint mellette gyalogolni. Ha már hosszú ideje küzdünk a túlélésért, kísérletezhetünk kenukészítéssel: égessük ki a fatörzs közepét, hogy kivájt csónakot készíthessünk belole, vagy fedjünk be egy fuzfából készült keretet nyírfával, kéreggel vagy borökkel, de utánozhatjuk az osi egyiptomiak és mezopotámiaiak nádból készült csónakjait is, amelyek mind a mai napig megtalálhatóak a perui Titicaca-tavon.
Mindegyik változatot nehéz olyan jól elkészíteni, hogy kiállja a vízi utazás megpróbáltatásait. Még az ilyen hajókat hagyományosan - és hagyományok szerint - készíto emberek közül is csak a specialisták alkotnak hasonló módszerekkel muködoképes kenukat.
TUTAJOK
A túlélo számára sokkal célszerubb olyan tutaj építése, amely akkor sem borul fel azonnal, ha nem tökéletes. Minden csónakot és tutajt teszteljünk alaposan a táborhelyhez közeli, biztonságos vízen, és csak azután induljunk vele útnak!
A dzsungelek területén tapasztalhatjuk meg legkönnyebben, hogy a folyó, amely mellett táborozunk, az idoszakos esozés miatt megduzzad, és ezáltal életképes ötletté válik a tutajozás. Az ilyen területeken is boségesen áll rendelkezésünkre használható faanyag: bambusz (ami ideális) és gyökerestül kitépett, nem rohadó, sértetlen fafélék. Ha a fát kell kivágnunk, már megdolt fát válasszunk, mert ezeket a legkönnyebb kivágni. A száraz fák törzsének teteje általában elég ép a tutajkészítéshez.
A tutajt olajoshordóva! vagy egyéb úszó tárggyal tartsuk fenn a vízen. Ha nem találunk eros faanyagot, vitorlavászon és egyéb vízhatlan anyag is megteszi a késobb bemutatott kerek csónak embert szállító változatának elkészítéséhez (ezzel egyébként felszereléseket úsztathatunk át a folyón).
Gyenge tutajjal soha ne szálljunk a vízre! A hegyi folyókon gyakran találhatóak zúgok, amelyeken az áthaladást csak az igazán eros szerkezet bírja ki. Ha esetleg széttörik a tutajunk a széles, alsóbb folyószakaszokon, rengeteget kell úsznunk a partig.
Utazás tutajjal
Kössünk minden felszerelést erosen a tutajhoz vagy a biztonsági kötélhez! Ügyeljünk rá, hogy semmi se nyúljon túl a széleken, ahol beleakadhat valamibe!
A fedélzeten tartózkodók kössenek magukra derékhurkot, ezt a biztonsági kötélhez vagy magához a tutajhoz keli rögzíteni!
BAMBUSZTUTAJ
Egy réteg nem tart meg minket (hacsak nem nagyon hosszúi ezért kétréteges modellt készítsünkI
Vágjunk vastagabb, 3 m hosszú bambuszdarabokat! A nádok vége felé, illetve a közepükön hasítsunk beléjük lyukokotr ezeken fuzzünk ót botokat, hogy össze-kapcsolhassuk o nádakot egymássalI Minden egyes nádat kössünk madzaggal, nádpálmávol vogy egyéb indával, illetve kötélfélével minden egyes bothoz! Készítsünk egy második réteget, illesszük az elso tetejére, majd rögzítsük hozzá!
SZORÍTOTT RÖNKTUTAJ
Ez a leggyorsabban elkészítheto tutaj-fajta. Négy rönkre von szükségünk o fedélzethez, és kell még négy vastag, rugalmasabb bot, amely elég hosszú ahhoz, hogy széltében átfedje a fedélzetet Tegyünk két botot a földre és fektessük rájuk a rönköket/
Tegyük a többi botora tetejükre!Kössünk össze szorosan minden botdarabot az egyik oldalon! Ezután kérjünk meg valakit, hogy álljon a tetejükre: így összenyomja a többi véget, amelyeket összeköthetünk úgy hogy a rönkök közéjük legyenek fogva! Ha bemetszük a szoritórudak végét, nem csúszik (e o kötél!
KORMÁNYZÁS
A tutaj kormányzásához készítsünk kor-mánylapótot, majd szereljük rá egy A-keretre a tutaj egyik végén! Az A-keretet tartókötéllel rögzítsük a tutaj sarkaihoz, és úgy kössük a lapátot a keretre, hogy ne csúszkáljon! A lapátot haladáskor hosz-szú nyelu evezoként is használhatjuk. AzA-keret lábainak elhelyezése miatt elképzelheto, hogy be kell metszenünk a tutajt. A tartóköteleket hozzáköthetjük a keresztrudakhoz.
A biztosítókötelek legyenek elég hosszúak ahhoz, hogy ne akadályozzák a mozgást, de a vízbe azért ne lógjanak be. A keskeny, gyors folyású, veszélyes zúgókkal és vízesésekkel tarkított folyókon jobb, ha nem is kötjük oket magunkra, ugyanis ha a tutaj kikerül az irányításunk alól, és veszélyes vizek felé sodródik, jobb a part felé menekülni!
Sekély vizen a tutaj irányításának legjobb módszere a tolórúdakkal lökés, amelyet lehetoleg két hosszú rúddal végezzünk. A tutaj elso sarkainak valamelyikén és átlósan a hátsó sarokban egy-egy ember használja oket!
Nagyobb csoport esetén több tutajra van szükség. Az elso tutajon a legjobb eronlétben lévo emberek legyenek, de ne legyen náluk se felszerelés, se élelmiszer! Ok a felfedezok, akik elore figyelmeztetik a többieket a veszélyekre. Ha mégis el kell hagyniuk a tutajt, nem veszik el semmi a készletbol.
A vízeséseket és a zúgókat valamennyire hallani lehet még mielott elérjük oket. Gyakran vízpermet vagy levegobe felszálló köd jelzi közeledtüket. Ha kétségünk van az elottünk álló szakasszal kapcsolatban, vigyük partra vagy kössük ki a tutajt, és nélküle végezzünk felderítést!
Ha nehéz vagy veszélyes részhez érkezünk, pakoljunk le róla és vigyük partra a tutajt, felszerelésünket pedig inkább magunk cipeljük a szakasz mentén [Állítsunk valakit lejjebb a folyó mentén arra a helyre, ahol márelég biztonságos és kezelheto a tutajozás, majd engedjük el a tutajt, és hagyjuk, hogy leússzon a kockázatos szakaszon! A tutaj talán javításra szorul majd, viszont így nem fenyeget veszély minket és a felszerelésünket.
NEFELEDJÜKi
Csak napközben tutajozzunk, sötétben SOHA! Éjszakára kössük ki biztonságosan a tutajt, hogy reggel meglegyen, magunknak pedig magasabban fekvo területen, a folyótól távolabb készítsünk ideiglenes menedéket!
Mocsár és láp
Ha mindenképpen át kell kelnünk egy ingoványon, fücsomóról fucsomóra ugrándozzunk! Ha úgy érezzük, süllyedünk, mellúszással "ússzunk" a szilárd talajig, ugrással ne is próbálkozzunk! Súlyunkat osszuk el a felületen, testünk minél jobban terüljön el l Ugyanezt a módszert alkalmazzuk futóhomokban isi
ÁTKELÉS A FOLYÓN
A folyók felso szakasza keskeny és gyorsfolyású. A part meredek és sziklás ugyan, de általában van átkelésre alkalmas szakasza. A sekély vizen talán át tudunk gázolni, de ilyenkor is keressük bottal a rejtett mélyedéseket! Elképzelheto, hogy találunk gázlókonek alkalmas köveket, vagy magunk is helyezhetünk ilyeneket a kisebb vizekbe.
A csapat néhány tagja minden bizonnyal át tud ugrálni a szuk hasadé-kokon vagy szikláról sziklára haladva a folyóágyon, ez azonban nem sokat ér, ha a többiek nem képesek utánuk csinálni. Könnyen kificamíthatjuk bokánkat, ha megcsúszunk a kövön!
A folyótorkolat széles, eros az áramlata, és ki van téve az árapálynak, amely akár kilométerekkel a torkolattól is éreztetheti hatását a folyón. Ha nincs csónakunk vagy tutajunk, ne itt keljünk át, inkább menjünk vissza felfelé, és keressünk könnyebb átkelohelyet!
Széles, egyenletes szakaszon, de különösen a tenger közelében ne közvetlenül azzal a ponttal szemben induljunk el, ahova érkezni akarunk még csónakkal vagy tutajjal se! Vegyük számításba az utunkat befolyásoló áramlást és ennek megfeleloen válasszuk meg a helyet!
TANULMÁNYOZZUK A VIZET!
A folyó felszíni mozgása sokat elárul arról, mi leheto felszín alatt. A folyásirány általában egyértelmuen megállapítható, mert minden szikla vagy vízbol kiálló egyéb dolog (a) hegyes Valókban töri meg a sima vízfelszínt a folyásiránynak megfeleloen.
A mozdulatlannak tuno hulíámok (bj általában a fenéken lévo, vizet felfelé terelo szikla jelei.
A felszínhez közelebb található akadály örvénylo mozgásra készteti a vizet, ilyenkor úgy tunik, mintha a víz a folyásiránnyal ellentétesen haladna. Ha egy sziklánál esetieg a fenék felé meredeken mélyül a víz (ej, az akadály irányába olyan visszahúzó hatás keletkezik, amely az úszó embert is magával ragadhatja. Nagyon veszélyes!
o
A JEGHIDEG VÍZ GYILKOL!
Átgázolás
Még a meglehetosen széles vizek is lehetnek sekélyek és átgázolásra alkalmasak, de a víz egyetlen szakaszát se becsüljük alá! Vágjunk egy botot, amelynek segítségével könnyebben megtarthatjuk egyensúlyunkat! A sodrás irányába haladjunk, így ugyanis kisebb a valószínusége annak, hogy ledönt minket a lábunkról a víz! Hajtsuk fel a nadrágszárunkat, így kisebb felületen ér minket a sodrás, ha pedig amúgy is vizesek lennének, inkább vegyük le a nadrágot, és a túloldalon legalább szárazon tudjuk majd felvenni! A bakancsunkat hagyjuk magunkon: jobban tapad, mintha mezítláb mennénk. Lazítsuk ki a hátizsák pántját, hogy könnyen lecsúsztathassuk magunkról, ha elsodródunk. Teljesen azonban ne engedjük el, ugyanis szinte biztosan úszik a víz felszínén,
FIGYELEM!
Ne kíséreljünk meg átúszni vagy átgázolni a nagyon alacsony homérsékletu vízen, mert végzetes lehet Készítsünk valamilyen tutajt! Csak akkor gázoljunk át a hideg vizen, ha mindössze a lábunk lesz vizes, és azt is rögtön szárítsuk meg, amint partot értünk!
tehát felhasználhatjuk önmagunk felszínen tartására is!
Testünket enyhén döntsük meg és hátunk az elérni kívánt part felé nézzen: az áramlás abba az irányba fog vinni minket! Ne tegyünk nagy lépéseket, inkább oldalazva csoszogjunk a mélységet bottal folyamatosan vizsgálva! Minden egyes lépésünket készítsük elo és ellenorizzük, mielott ráhelyeznénk a súlyunkat!
Csoportos átkelés
Ha az egész csoport át akar gázolni a vízen, mindenki sorakozzon fel a legerosebb ember mögött, akinek a fentieknek megfeleloen kell átkelnie a vizen. A többiek egymást derekuknál fog va, lépésben haladjanak, hogy kisebb akadályt képezzenek a sodrás felol.
Az is megoldás, ha a csoport tagjai egymás mellett állnak és a karjuknál fogva kapcsolódnak össze, továbbá egy rudat vagy ágat tartanak, hogy egyenes vonalban maradjanak. A part felé nézve, elore haladva kell átkelniük. Ilyenkor csak az elso ember egyik oldala van kitéve a sodrásnak, a többiek pedig az egész csapatot stabilizálják.
FIGYELEM!
Figyeljük az elsüllyedt ágakat, ugyanis könnyen beléjük akadhatunk, amitol kificamodhat valamelyik végtagunk, vagy elveszítjük az egyensúlyunkat! Ha együtt haladunk az áramlással, nem érezzük az erejét, pedig erosen neki tud szegezni minket bármilyen akadálynak.
Átkelés kötéllé!
Kötél segítségével biztonságosabb az átgázolás. A kötél legyen háromszor olyan hosszú, mint a víz szélessége! Az átkeléshez legalább három emberre van szükség. Ketten ügyeljenek rá, hogy a kötél a leheto legkevésbé érjen a vízbe, és nekik kell a partra húzniuk azokat is, akik az átkelés során valamilyen nehézséggel szembesülnek!
Az átkelo személy a mell kosóra rögzíti a kötelet Elsonek o legerosebb menjen át! A másik két személy nincs rákötve o kötélre. Az o feladatuk a köté! engedése a haladás ütemének megfeleloen, illetve ok vigyáznak rá, hogy az átkelot ne sodorja el o víz.
Amint az 1. személy eléri a portot, leveszi magáró! o kötelet, amelyet a 2. személy köt magára, majd átkel a többiek felügyelete mellett. így akárhányon át tudnak kelni a vizen.
Amint a 2. szemé//partra ért; a 3. köti magára a kötelei és átkel o vízen. Az 1. személyre jut a terhelés legnagyobb része, a 2. személy pedig készenlétben áll arra oz esetre, ha valami rosszul alakulna.
A FOLYOK VESZELYESEK!
Csak akkor menjünk a vízbe, ha nem kínálkozik más mód az átkelésre! Körültekintoen válasszuk meg az átkelés helyét1.
- Kerüljük a magas partszéleket ha nehéz felmászni rájuk.
- Kerüljük a vízben lévo akadályokat!
- Az sodrás a kanyarulatok külso ívén erosebb, a meredek partokat pedig minden bizonnyal alámosta a víz, ellehetetlenítve a partra jutást.
- A folyóágy egyenes szakaszait keressük - átgázoláshoz a kavicsos talaj a legjobb.
Átúszás
Ha nem tudunk úszni, ne is próbálkozzunk vele, hagyatkozzunk inkább a többiekre, ok majd valamilyen úszó eszköz segítségével átvisznek minket! A legjobb úszóknak is használniuk kell a lebego segédeszközöket a folyón átkelve, az úszni nem tudók számára viszont ez létfontosságú. A segédeszközök révén kevésbé fáradunk el, a felszerelésünk és ruhánk is szárazabb marad. Ruha nélkül ússzunk, ugyanis ha a ruháink vizesek lesznek, nem nyújtanak védelmet a hideg ellen, ha viszont szárazak, legalább lesz valami nálunk, ami átérve meleget ad.
Ügyeljünk rá, hogy legyen olyan hely a túloldalon, ahol partot érhetünk! Ha nincs megfelelo partszakasz, csak támaszt használva tudunk kijutni a vízbol - de tartózkodjunk a vízben lévo összekuszálódott ágaktól, mert könnyen beléjük akadhatunk. A partra érés tervezett helyénél jóval feljebb menjünk a vízbe, hiszen a sodrás átkeléskor lefelé visz minket. Inkább becsüljük túl a sodrást és maradjunk kicsit tovább a vízben, minthogy elhagyjuk a kiszemelt helyet!
A sodrás erosségét úgy állapíthatjuk meg, ha figyeljük az úszó rönköket és egyéb lebego tárgyakat. Vizsgáljuk át a vízfelszínt, hátha felfedezünk rejtett akadályokat vagy örvényeket!
Ha a vízben hínár közé kerülünk, gyorsúszással haladjunk át rajta! Ha egy jó úszó megtisztította a területet, a többiek már át tudnak haladni az általa készített csatornán.
Segédeszközök a lebegéshez
Használhatunk benzines kannát, muanyag üveget, rönköt, vagyis mindent, ami úszik a vízen. Ha van vízálló hátizsákunk, tegyük bele a ruhánkat és egyéb dolgainkat, zárjunk bele minél több levegot, kössük össze a nyakánál, hajtsuk össze, kössük össze újra, majd használjuk segédeszközként a vízen lebegéshez! Kapaszkodjunk rá és csak a lábainkkal hajtsuk magunkat!
- Ha nincs hátizsákunk, viszont van vízálló sátorlapunk, tegyünk a közepébe ágakat és szalmát légüregeket képezve, majd rakjuk a tetejére aruhánkat és a felszerelésünket, végül kössük össze szorosan az egészet!
- Ne üljünk a csomagra, és ne helyezzük rá a súlyunkat!
- A csoport tagjai négyfos csapatokat alkossanak! Kössük össze a négy hátizsákot, és ennek segítségével vigyük a vízen sérült vagy úszninem tudó társainkat!
- Ha semmilyen vízálló anyag nem áll a rendelkezésünkre, készítsünk tutajt vagy kerek csónakot, amellyel szállítani tudjuk a dolgainkat! Hanagy a súly, kétrétegu tutajt készítsünk: ennek mindössze az alsóbb rétege süllyed a vízbe.
KEREK CSÓNAK KÉSZÍTÉSÉ
A hagyományos ponyvával fedett kerek gyékénycsónak készítése valódi muvészet, használata pedig nem kis magabiztosságot igényel.
Kövessük az alábbi módszert, készítsünk evezot, majd próbáljuk ki sekély vízen a saját változatunkat, hogy lássuk hogyan muködik! Mielott nekikezdenénk az építésnek, ellenorizzük, van-e vízálló borításunk - ez lehet vitorlavászon, sátorlap, esokabát vagy állati bor is. A vízhatlan réteget létrehozhatjuk zsírral vagy fagyantával.
Vágjunk 2 m hosszú, fiatal, hajlékony fadarabokat (a mogyoró és a fuzfa a legmegfelelobb)! A favégeket ívet formálva szúrjuk a földbe, majd illesszünk melléjük újabb ágakat kb. 25 em-enkén t, hogy kupola alakjuk legyen!
A csúcsoknál kössük össze oket! Erosítsünk rá keresztbe ágakat: egy sort a földhöz közel, egy másikat pedig a csúcsa és az alja közé! Az utóbbi segít megorizni a kupola aickot Szabadítsuk ki a már rögzített szerkezetet a földbol! A lefelé vagy felfelé túlnyúló ágakat vágjuk le!
A keretet borítsuk be polietilénnel, vitorlavászonnal, esokabáttat illetve állati borökkel, varrjuk össze a borítást, vagy kössük szíjakkal a felso részhez! Természetesen a "vízszint" alatt ne lyuggassukki a borítást! Megkímélhetjük magunkat a nehéz famu okától, ha az evezot is hurokba hajlított faágból készítjük: kössük egy bot végére és vonjuk be vízhatlan anyaggal
EGÉSZSÉG
Ha nem jutunk szakszeru orvosi segítséghez, túléloként olyan egészségügyi feladatokat is el kell látnunk, amelyek normális körülmények között szakembert igényelnek.
A hagyományos elsosegélymódszerek a kisebb gondok orvoslására szolgálnak, illetve a súlyosan sérült személy állapotának fenntartására amíg szakszeru kezelésben nem részesülhet. Ha viszont kizárt annak a lehetosége, hogy idoben életmento segítség érkezik, talán drasztikus lépésekre kell elszánnunk magunkat. Némelyik e fejezetben leírt javaslat KIZÁRÓLAG ilyen esetekben követendo!
A fertozések és betegségek kezelésében segítségül hívhatjuk a több száz éves tapasztalatra visszatekinto gyógynövényes kezeléseket és természetes gyógyszereket, amelyek hasznos segítséget jelenthetnek. így kell eljárnunk, ha nem áll a rendelkezésünkre kész gyógyszer, vagy a meglévo készletet az adottnál súlyosabb panaszok enyhítésére tartalékoljuk! Az itt felsorolt gyógynövények hatóanyagának kivonása és elokészítése egyszeru eljárás keretében történik.
ELSOSEGÉLY
Túléloként egészségünk megorzése az egyik legfontosabb feladat! Ne vállaljunk feleslegesen kockázatot, ha sérülést okozhat! Törekedjünk változatos és kielégíto táplálkozásra, illetve biztosítsunk magunknak elegendo pihenést!
A túlélési helyzet elején ezek egyike sem valósítható meg biztosan, ha viszont már építettünk táborhelyet és rendelkezünk víz- és táplálékforrásokkal, fegyelmezett hozzáállással képesek leszünk takarékoskodni az energiánkkal és a készletekkel. Az civilizációtól távol nem veszélyeztetnek minket fertozo betegségek, hacsak nem mi vittük oda azokat. Bár léteznek vízi eredetu és rovaroktól származó megbetegedések, kello elovigyázatossággal
- különösen a víz felforralásával és az étel alapos megfozésével - a fertozések többsége elkerülheto.
A szélsoséges éghajlati viszonyok sajátos veszélyeket rejtenek, amelyek tüneteit ismerve könnyebben tudjuk kezelni magunkat és a társainkat. Bármilyen óvatosak legyünk is, a tapasztalatlanság és a balszerencse könnyen sérülést okozhat, ezért tekintjük a túlélés egyik alapjának az elsosegélynyújtás ismeretét - illetve annak rögtönzött alkalmazását olyan helyeken, ahol nem áll rendelkezésre orvosi felszerelés. A balesetek után, amikor gyors segítségre van szükség, az ilyen rögtönzés jelentheti az érintettek számára az életben maradást Minden expedícióban kell lennie legalább egyvalakinek, aki megfelelo, szakszeru orvosi tudással rendelkezik, viszont mindenkinek tisztában kell lennie az alapveto sérülések, megbetegedések és fertozések kezelésének módjával l
FONTOSSÁGI SORREND
A több ember sérülését okozó balesetnél tudnunk kell, melyik beteget kezeljük elsoként! Ha a beteg egyszerre több sérülést is elszenvedett, a légzés, a szívverés és a vérzés kapjon elsobbséget! Mérjük fel a sérüléseket, majd a következo sorrendben kezeljük azokat: - a légzés/szívverés visszaállítása és fenntartása,
- vérzés megállítása,
- a sebek és égési sérülések kezelése,
- törés rögzítése,
- sokk kezelése.
MEGJEGYZÉS: A baleset áldozatainak megközelítése elott ellenorizzük, nem fenyeget-e valamilyen veszély, és ha igen, védekezzünk ellene! Ügyeljünk az elektromos és gázvezetékekre, a leeso hulladékokra, a veszélyes szerkezetekre és a roncsra! Az elso vizsgálatot lehetoleg a beteg megmozdítása nélkül végezzük! Ha azonban továbbra is fennáll a veszély, keressünk magunk és a beteg számára biztonságosabb helyet!
/
A VESZÉLYES TERÜLET ELHAGYÁSA
Eloször is szüntessük meg a sérült és önmagunk további megsérülésének veszélyét azzal, hogy biztonságos helyre megyünk, amely távol esik az égo jármutol vagy épülettol! Közúti baleset esetén állítsuk meg a forgalmat! Áramütés esetén kapcsoljuk ki az áramot! Ha nem sikerül, álljunk száraz, nem vezeto anyagra, és egy száraz, nem vezeto bot segítségével toljuk vagy emeljük le a beteget az áramforrásról anélkül, hogy hozzáérnénk! Ha mérgezo füst vagy gáz gomolyog, zárjuk le a forrását, és vigyük a sebesülteket friss levegore!
A beteg mozgatása mindig hordoz magában némi veszélyt, ha nem ismerjük a sérüléseit, ám ha továbbra is veszélyben van, mindenképpen el kell mozdítanunk - csak így adhatjuk meg neki a túlélés esélyét! A gerincsérültek mozgatása a legkockázatosabb, hiszen a gerincvelo megsérülésének veszélyével jár. Megmozdításuk egyetlen biztonságos módszeréhez több közremuködore van szükség [lásd A sérült mozgatása).
Eszméletlen sérültek
Ha a sérült nincs eszméleténél, elsoként ellenorizzük, lélegzik-e, majd szükség esetén azonnal alkalmazzunk mesterséges lélegeztetést! Keressünk külso vérzést és sérülést, igyekezzünk megállapítani az eszméletlenség okát!
LÉLEGZIK, DE ESZMÉLETLEN
Ha a sérült lélegzik, és nincs jele gerincsérülésnek, ellenorizzük, hogy nincs-e valami a szájában, majd állítsuk el a súlyos vérzéseket, és helyezzük stabil oldalfekvésbe: ha a sérült a hátán fekszik, óvatosan fordítsuk az oldalára! A muveletet akkor a legkönnyebb elvégezni, ha a csípojénél fogjuk meg a ruháját! így olyan stabil pozícióba helyezzük a sérültet, amely nem engedi a gyomorból vagy orrból származó hányadék vagy folyadék tüdobe jutását, a nyelv pedig nem tud hátracsúszni, tehát nem akadályozza a légutakat.
FIGYELEMj_1
A gerincsérülés-gyanús sérültet ne fordítsuk stabil oldalfekvo helyzetbe! Szájból szájba lélegeztetéssel és mesterséges lég utat készítve biztosítsuk a légzését!
ELLENORIZZÜK A LÉGZÉST ÉS A SZÍVVERÉST!
A test egyik oldalán húzzuk kifelé akart és o lábat hogy a sérült ne a hasán feküdjön! Hajlítsuk be a könyökét és a térdét! Fordítsuk o fejét is ugyanabba az irányba !A sérült másik karját fektessük testének másik olda la mellé!A másik lábat hajlítsuk be kissé!
Húzzuk efore az állkapcsát, és ellenorizzük, hagyó nyelv a száj elülso részében von-e, és nem zárja-e el a légutakat! Lazítsuk ki a szoros ruhát!
LÉGZÉS ÉS PULZUS
A normális légzés halk és könnyed. A hangos légzés, az orr és az ajkak körüli habzás, a fül és az ajkak körüli kékség, mind-mind nehéz vagy akadályozott légzést jeleznek. A légzést rendszeresen ellenorizzük az orrhoz és a szájhoz fülelve! Távolítsuk el a levegovétel akadályát, ha pedig nem vesz levegot, lélegeztessük mesterségesen! Ellenorizzük a pulzust a csuklón vagy a nyakonl A légzés megszunése
Végzetes veszélyhelyzetet okozhatnak a következok:
- arc- és nyaksérülés, valamilyen idegen test okozta elzáródás a felso légúton,
- fulladás vagy áramütés,
- fuldoklás,
- füst, gáz vagy láng belélegzése miatt képzodo gyulladás vagy görcs a légutakban,- oxigénhiány,
- a mellkas összenyomódása.
FULDOKLÁS ÉS ELZÁRT LÉGUTAK
Ha a beteg légzése leállt, azonnal távolítsuk el a légutakat akadályozó idegen testet, és próbálkozzunk mesterséges lélegeztetéssel!
Tisztítsuk meg a légutakat minden idegen anyagtól: ártalmas tárgyaktól, hányadéitól, rossz fogtól vagy ételtol! Ujjunkkal tisztítsuk ki a száját, és ellenorizzük, hogy a nyelv nem csúszott-e hátra, elzárva a légutakat!
Ha valaki fuldoklik, de lélegezni és köhögni még tud, saját köhögése minden idegen segítségnél hatékonyabb. Néha segít, ha ráütünk a hátára. Ha a felnott áldozat nem tud beszélni, alkalmazzuk a Heimlich-módszert! Különleges esetekben viszont keressünk egyéb módszereket!
A HEIMLICH-MÓDSZER
Álljunk vagy térdeljünk o beteg mögé, és kulcsoljuk köré a karunkat! Szorítsuk egyik kezünket a másikra, és ökiünk hüvelykujj feloli oldalát nyomjuk a beteg dereka és alsó bordái közé!Nyomjuk erosen és rántsuk meg gyorsan, négyszer egymás után!
HANEM HASZNÁL
Mérjünk eros ütést a hátra a lapockak közé, hogy elmozduljon a gondot okozó tárgy majd próbálkozzunk ismét négyszer az elobbi muvelettel! Hagyjuk ebbe, amint a beteg elkezd lélegezni és hangosan köhögniI
Ha elsore nem sikerül, ISMÉTELJÜK meg! NE ADJUK FEL! Álljunk készen, mert ha az idegen test kijutott a betegbol, de továbbra sem lélegzik, mesterségesen kell lélegeztetnünk! Fektessük hátára az eszméletlen beteget, térdeljünk mellé, helyezzük úgy egymásra a kezeinket, hogy azok alja a beteg köldökénél legyen, majd fejtsünk ki gyors nyomásokat a mellkas közepén! Ha az idegen dolog nem mozdul, fordítsuk gyorsan hátára a beteget, majd üssünk négyszer a lapockái közé! Szükség esetén ismételjük meg!
EGYEDÜL
Ha egyedül vagyunk, úgy alkalmazzuk a Heimlich-módszert, hogy egy tompa, de kinyúló tárgynak (a természetben árokpart, kidolt fa, otthon széktámla) nyomjuk a testünket!
Fuldoklás: speciális esetek
Csecsemok:
A csecsemot arccal lefelé és terpeszben úgy tartsuk az alkarunkon, hogy a feje lejjebb legyen mellkasánál! Szabad kéztövünkkel üssünk négyszer gyorsan a lapockái közé!
Szabad kezünket tegyük a csecsemo feje mögé, majd fordítsuk meg! Két ujjhegyünkkel nyomjuk meg négyszer gyorsan és viszonylag erosen a mellkas közepét! ISMÉTELJÜK MEG! Ha a légzés megáll, lélegeztessük szájból szájba (és orrba)!
Gyerekek:
A kisgyereket tartsuk a kezünkben úgy, hogy háta legyen felül, és kéztövünkkel mérjünk négy gyors ütést a lapockái közé! A nagyobb gyereket fektessük térdünkre vagy döntsük elore ülo helyzetébol, és miközben egyik kezünkkel ütjük, a másikkal tartsuk a mellkasánál fogva! Másik módszer: a Heimlieh-módszert öklünk helyett mindkét kezünk két-két uj-jával alkalmazzuk! (Ha nem lélegzik - lásd Mesterséges lélegeztetésj Terhes vagy elhízott betegek:
A Heimlich-módszer alkalmazása a gyomron lehetetlen. Helyezzük öklünket a mellcsont közepére, és ott végezzük el a muveletet! (Ha nem lélegzik - lásd Mesterséges lélegeztetés.]
Drasztikus beavatkozás
Abban a ritka esetben, ha a többször alkalmazott Heimlich-módszer segítségével sem sikerül elmozdítanunk az idegen testet, drasztikus beavatkozást kell végrehajtanunk: vágjunk bele a beteg torkába az akadály alatt! Ez a módszer alkalmazandó akkor is, ha a beteg az állkapocssérülése miatt nem tud lélegezni. Ne feledjük: ez az eljárás csak életveszélyes helyzetben alkalmazható! Ha nem gyakorlott személy végzi, nagy kockázattal jár, mégis érdemes megpróbálni megmenteni vele a sérült életét, ha egyébként minden bizonnyal életét vesztené. A gégemetszés (laryngotomia, a gége gyurupor-cánál ejtett bemetszés) kisebb vérveszteséggel jár és egyébként is kifinomultabb eljárás, mint a légcsometszés (tracheotomia, amelyet alkalmazva az ádámcsutka alatt ejtünk vágást).
Elokészületek
Szükségünk lesz egy éles pengére, egy szikére vagy zsebkésre (ne legyen túl széles) és egy üreges csore (golyóstoll külseje, gépjármubol származó TISZTA benzines vagy hidraulikus cso, hátizsák csodarabja, kis fecskendo, de akár egy üreges növényi szár is megteszi).
Ha van forró vizünk vagy tüzünk, fertotlenítsük az eszközöket, ellenkezo esetben viszont ne vesztegessük ezzel az idot! Figyelem: a piszkos esobol származó olajos vagy benzines szennyezodés tüdogyulladást okozhat!
1. Fektessük a sérültet a hótóra! Vállait emeljük meg, feje és nyaka egyenes vonalot alkosson!
2. Vezessük végig az ujjunkat a sérült ádámcsutkáján - csontszerü nyúlvány a nyak elején (a férfiakon eroteljesebb, mint a nokön) - majd keressünk egy másik kiálló részt közvetlenül alatta! Az ádámcsutka és a kisebb kinyúlós között találunk egy bemélyedést
3. Ejtsünk bemetszést pontosan a bemélyedés közepén! Kicsi legyen, de mély - kb. 1-2 cm! A távolságot vágás elott jelöljük be a pengén! Miután elvágtuk a légcsövet, egyre könnyebben hatol be c penge - ne nyomjuk tovább!
MÁSIK MÓDSZER: A bevágást úgy végezzük, hogy egy vastag tut szúrunk a betegbe, így kisebb lesz o vérzés foz orvosok is ezt a módszert javasolják). A tut az orvosi felszerelésünknek kell tartalmaznia!
4. Fordítsuk oldalra a pengéi, hogy kitágítsuk a vágást!
5. Helyezzük a csövet a bevágásba, majd nyomjuk le, hogy nyitva maradjon és levegotjuttasson a tüdobe! Ha a helyén van, rögzítsük erosen ragasztószalaggal vogy kötszerrel úgy hogy egyenesen álljon és ne tudjon kiesni!
Ha a iégút - természetes vagy mesterséges úton - kitisztult, de a beteg még mindig nem lélegzik, mesterséges lélegeztetést kell alkalmaznunk. A fulladás megakadályozása
Nyomás:
A mellkast éro bármilyen nyomás fulladást okozhat Pl. ha a hegymászó megcsúszik, és egy a mellkasa köré kötött kötélen lóg, nagyon nehezen tud lélegezni. Dobjunk le neki egy kötelet, hogy beletehesse a lábát, és így csökkenthesse a nyomást (derékhurkot vagy húzóhurkot alkalmazzunk, lásd Csomók öTáborozási technika fejezetben)!
A lavina és a földomlás is fejthet ki akkora nyomást amely ellehetetleníti a légzést. Ilyenkor lehetoleg kuporodjunk össze, és mellkasunk védelmében hajlítsuk be a karunkat és a könyökünket!
Ha valaki a roncsok alá szorult, és a mellkasát nyomó súlyt nem tudjuk felemelni, használjunk emelorudat és biztonságosan támasszuk ki a leemelt tárgyat!
Füst és gáz:
Ha finom, hálószeru anyagot teszünk az orrunk és a szánk elé, megakadályozhatjuk a füst tüdobe jutását, mert a ruhadarab megszuri a levegot A füst látható, tehát elkerülheto. A gáz viszont általában láthatatlan, ezért csak széllel szemben, friss levegon vagy légzokészüléket használva lehetünk biztonságban. A betegeknek, sérülteknek friss levegore van szükségük!
Oxigénhiány:
Megeshet, hogy elfogy az oxigén a menedékben, ha nincs szellozés, vagy törmelék, illetve hó elzárja, elszigeteli a nyílásokat. Ez a veszély az igluban különösen akkor jelentos, ha megszunik a huzat. Kályhát használva és tüzet gyújtva elhasználódik az oxigén, ráadásul szén-monoxid keletkezik. A betegeknek, sérülteknek friss levegore van szükségük!
Szén-monoxid-mérgezés:
Ez a gáz zárt térben halálos, az ott-tartózkodók azonban alig veszik észre. A szén-monoxid-mérgezés tünetei leginkább a túl sok alkohol fogyasztásáéhoz hasonlóak: csökken az emlékezo- és ítéloképességünk, no a magabiztosságunk, alábecsüljük a veszélyeket.
Ügyeljünk rá, hogy megfelelo legyen a szellozés, különösen kályha használatakor! Gyertyát gyújtva ellenorizzük a menedéket! Ha a láng megnyúlik és hosszabb lesz (szélsoséges körülmények között fellobban egészen a tetoig), súlyos oxigénhiány lépett fel, ezért itt az ideje a szelloztetésnek. Ismét hangsúlyozzuk, hogy a betegeknek friss levegore van szükségük!
NINCS SEM LÉGZÉS, SEM PULZUS
Vizbefulladás
Tünetek: Egyéb (pl. szervi) okai is lehetnek, de általában vízbe esve, vagy arccal folyadékba merülve léphet fel a fulladás. Az arc - különösen az ajak és a fül - elkékül, és vérboség jelentkezik. Elképzelheto, hogy enyhe hab jelenik meg a szájban és az orrlyukakban - ez a hab zárja el a légutakat.
Ne kíséreljük meg eltávolítani a folyadékot a tüdobol, mert lehetetlen! A mesterséges lélegeztetést minél elobb kezdjük meg! Ha a beteg még vízben van, támasszuk ki a lebego testet, és az ártalmas tárgy, rossz fog vagy egyéb légzési akadály eltávolítása után gyorsan kezdjük meg a szájból szájba lélegeztetést! Szárazföldön alkalmazhatjuk a Holger-Nielsen-módszert is.
Áramütés
Tünetek: Az ok általában nyilvánvaló. Az áramütés leállíthatja a szívet, a fellépo izomgörcs pedig távolabb lökheti az áldozatot. Az elektromos égés sokkal mélyebb lehet, mint amilyennek tunik.
Ne érjünk az áldozathoz, amíg az áramot ki nem kapcsoljuk! Ha készülék okozta az áramütést, a csatlakozás megszakítható a szigetelt vezeték kihúzásával. Ügyeljünk azonban minden folyadékra, mert vezetik az áramot
- az áldozat is bevizelhet a sokk hatására! Lélegeztessük mesterségesen, és szükség esetén kezeljük a szív leállását, majd az égési sebekkel foglalkozzunk! NE KOCKÁZTASSUNK!
Villámcsapás
Tünetek: Az áramütés egyik formája. Az áldozat általában elkábul és elveszíti az eszméletét. Lángra kaphat a ruházata és elektromos égési sérüléseket is szerezhet, amelyek a karóra, az ékszer, az öv és az egyéb fémtárgyak heiyén sokkal súlyosabbak.
Szükség esetén lélegeztessük mesterségesen, majd lássuk el az égési sérüléseket. Az újraélesztés valószínuleg hosszú ideig fog tartani. A felébredés is gyakran sokáig várat magára.
Mérgezés
Tünetek: A tüdobe jutó vagy az idegrendszerre ható mérgek fulladást okozhatnak.
Szívroham
Tünetek: Eros mellkasi fájdalommal, légszomjjal, szédüléssel jár. Elképzelheto, hogy a beteg a földre zuhan, láthatóan szorong. Eros izzadás, szabálytalan pulzus, kékülo ajak és bor kíséri a infarktust.
Ha megszunik a légzés, lélegeztessük mesterségesen, a pulzus megszunése esetén pedig alkalmazzunk szívmasszázst!
MESTERSÉGES LÉLEGEZTETÉS
Szájból szájba lélegeztetés ("az élet csókja")
A leggyorsabb és leghatásosabb módszer. A légút megtisztítása után rögtön kezdjük meg! A beteg általában gyorsan magához tér, kivéve ha elektromos áramütést szenvedett el, vagy ha vegyi anyagok (gyógyszer, kábítószer, alkohol), illetve szén-monoxid miatt alakult ki nála mérgezés. Ezekben az esetekben az idegek és az izmok megbénulnak, vagy a véráramban az oxigén szén-mo-noxidra cserélodik. Ilyenkor számítsunk rá, hogy sokáig kell lélegeztetnünk!
Ha az arc sérült, vagy mérgezés, illetve vegyi anyagok okozta égés gyanúja áll fenn, alkalmazzuk a Silvester-módszert!
A betegei fektessük o hótóra, kelloen nyissuk szét oz állkapcsát a fejét pedig döntsük hátra (hogy a nyelv ne csússzon hátra a lég utat elzárva)! Másik kezünkkel fogjuk be a beteg orrlyukát! Ellenorizzük, hogy a szájban és a torokban nincs-e valamilyen akadály! Helyezzük szánkat a betegére, majd lélegezzük ki a levegot!
Miközben óvatosan levegot fújunk c beteg tüdejébe, figyeljük, emelkedik-e a mellkasa! (Ha nem emelkedik a melfkasa, fordítsuk az oldalóro, és üssünk a lapockái közé, hogy elmozdítsuk oz akadályt!) Vegyük el a szánkat! Vegyünk nagy levegot, majd figyeljük, ohogy a meflkas automatikusan visszaesik! A levego kiáramlását éreznönk vagy hallanunk keli!
Az elso hat befújást minél gyorsabba(r) ISMÉTELJÜK meg! Ezután percenként tizenkétszer fújjunk be, amíg helyre nem óíl a légzés!
Gyerekek esetén: Ne fújjuk be a levegot a szóján, csak normálison lélegezzünk! Csecsemo esetén a befújt levego csak finom lehelet legyen! Az elso négy befújást minél gyorsabbon végezzük el! Ho túl erosen fújunk a gyerek szájába, károsíthatjuk érzékeny tüdejét!
Szájból orrba történo lélegeztetés: Akkor használjuk, ha nem tudjuk ajkunkat az áldozat ajkára illeszteni, mert össze van zárva! Csecsemok esetén az ajkunkat helyezzük rá a szájra és az orra isi
r NE HAGYJUK ABBA!
Az újraélesztés minden változatánál az elso öt perc a legmeghatározóbb, de a mesterséges lélegeztetést legalább egy órán keresztül végezzük akkor is, ha a beteg nem kezd el öt perc után lélegezni! Ha csoportban vagyunk, váltsuk egymást! ELLENORIZZÜK A SZÍVVERÉST!
Mesterséges lélegeztetés arcsérülés esetén
A Silvester-módszer: Akkor javasolt, ha mérgezés vagy arcsérülés miatt nem alkalmazható a szájból szájba lélegeztetés, és különösen ha a beteg szívmasszázsra is szorul (ugyanaz az elsosegélynyújtó tudja végezni mindkét muveletet).
A beteget fektessük a hátára, és emeljük meg a vállát összehajtogatott takaró vagy ruha segítségéveiI Térdeljünk terpeszben a beteg fejéhezI
Fektessük kezünket a beteg alsó bordái fölé, majd hajoljunk elore, és nyomjuk kezünket egyenletesen lefelé! Ezután minél jobbon emeljük felfelé és kifelé a beteg kórját!
ISMÉTELJÜK ütemesen a muveletet, felnottek esetén percenként 12-szer. Ha nem történik változás, fordítsuk a beteget az oldalára, üssünk gyorsan a vállai közé, hogy a muvelet újrakezdése elott eltávolítsunk minden lehetséges akadályt!
NE ADJUK FEL! Az újraélesztési technikákkal olyan áldozatokat is fel lehet éleszteni, akik fulladás, kihulés vagy áramütés után három órán át nem lélegeztek önállóan.
Mesterséges lélegeztetés arccal lefelé
A Holger-Nielsen-módszer: Ezt a módszert ajánlják a vízbe fulladt áldozat felélesztésére, ha a szájból szájba lélegeztetés nem megoldható, vagy ha a beteget nem tudjuk a hátára fordítani. Az áldozat arccal a föld felé fordul, így a folyadék szabadon kiáramlik a szájából, és nem tud megfulladni.
A beteg fejét fordítsuk az egyik oldalra, a karjait hajlítsuk be, kezeit tegyük a homlokához! Lazítsuk meg szoros ruháit, és ügyeljünk rá, hogy a nyelv elöl maradjon, a száj tiszta legyen, ne fedje sár stb.!
Forduljunk térdelve a beteg felé! Egyik térdünk a fejénél legyen, kezünket pedig tegyük a lapockái fölé! Két hüvelykujjunk érjen össze, ujjaink viszont terüljenek szét! Miközben 8-ig számolunk, végezzük el a következo muveletet:
1-2-3: Döfjünk elore nyújtott korokkal, és fejtsünk ki óvatos, egyenletesen növekvo nyomást (kb. 2 másodperc)!
4: Doljünk hátra, csúsztassuk vissza o kezünket és fogjuk meg a beteg felkarját (0,5-1 másodperc)!
5-6-7: Húzzuk meg, és emeljük fel óvatosan a beteg karját miközben továbbra is hátrafelé dolünk (2 másodperc)! Vigyázzunk, ne emeljük meg o beteg törzsét és a fejét se mozgassuk túlságosan!
8: Engedjük vissza a beteg karját a földre, csúsztassuk vissza kezünket a kiinduló helyzetbe (0,5-1 másodperc)!
ISMÉTELJÜK meg percenként 12-szer!
MEGJEGYZÉS: Ha a beteg karja sérült, helyezzünk a homloka alá egy összehajtogatott ruhát, és emeljük meg a hónaljánál! Ez a módszer nem használható, ha a betegnek súlyos borda- vagy vállsérülései vannak.
MIUTÁN HELYREÁLLT A LÉGZÉS: Helyezzük a beteget stabil oldalfekvésbe - ahogy minden újraélesztés után kell! Ez alól a gerinesérüléses beteg kivételt képez!
A PUl^US MEGMÉRÉSE A NYAKON
Fordítsuk a beteg fejét az egyik oldalra! Csúsztassuk ujjainkat az ádámcsutka mentén a mélyedésbe! Más helyeken is mérheto o nyakon o pulzus.
Normális pulzus
A PULZUS MÉRÉSE A CSUKLÓN
Helyezzük ujjainkat finoman a csukló elülso oldalára, ozolkari ütoérre, amely az alkar aljától kb. 1 cm-re található a hüvelykujj oldalán.
VAN SZÍVVERÉS?
Nyugalmi helyzetben a felnott pulzusa percenként 60-80 (átlagosan 72), a fiatalabb gyerekeké viszont sokkal magasabb, percenként 90-140. Az izgatottság gyorsítja a szívverést.
Ne vesztegessük az értékes idot! 30 másodpercig számoljuk az ütéseket, majd duplázzuk meg az értéket! Másodpercmutatós órát használva biztosítsuk a pontos mérést, a kapott adatokat pedig jegyezzük le!
Ha nincs pulzus
Ha nem érezzük a pulzust, és a pupillák is nagyobbak a normálisnál, a mesterséges lélegeztetés mellett kezdjük el a szívmasszázst is! A szájból szájba lélegeztetés és a Silvester-módszer lehetové teszi, hogy mindkét tevékenységet egyszerre végezzük!
Szívmasszázs
A használt újraélesztési technikától függetlenül ha 10-12 légzés után sincs pulzus, és nem állt be látható változás a beteg állapotában, kezdjük meg a szívmasszázst (a külso változatát)!
NINCS VESZTEGETNI VALÓ IDO!
Eloször helyezzük a beteget szilárd felületre! Maradhat a földön is, de a hátán feküdjön! Kéztövünkkel üssünk rá erosen a mellcsont alsó részére (a bordák közötti központi csont)! Az ütés megindíthatja a szívet. Ha még így sincs pulzus, folytassuk a szívmasszázst!
Térdeljünk a beteg mellé, helyezzük a tenyerünk alját a mellcsont alsó részére (sternum), vagyis a bordák közt lévo középso csontra! Figyeljünk arra, hogy ez nem a mellcsont végén vagy alatta van! Helyezzük rá a másik tenyerünket hasonlóan! Kezünk többi része ne legyen a mellkason! Egyenes karokkal doljünk elore, és a tüdo minden egyes felemelkedése után nyomjuk le kezünket 6-8 alkalommal!
Fel nott esetén kezünket 4 cm mélyre nyomjuk! Ismételjük meg percenként legalább 60-szor! Egyenletesen és erosen mozogjunkI Az egyenetlen vagy durva lökések további sérülést okozhatnak!
A csecsemok és a gyerekek esetén kisebb erokifejtésre és több lökésre van szükség: elegendo, ha a két ujjunkat lenyomjuk percenként 100szor. Az idosebb, maximum 10 éves gyerekek esetében csak az egyik kezünket használjuk, és percenként 80-90-szer lökjünk a mellkason!
Megjegyzés: Ellenorizzük a pupilla tágulását és a pulzus visszatérését a nyaki artérián - ezek jelzik, ha sikerrel jártunk. A MESTERSÉGES
LÉLEGEZTETÉSRE MÉG EZUTÁN IS SZÜKSÉG LEHET!
Mesterséges lélegeztetés és szívmasszázs (cardiopuimonáris újraélesztés)
Ha egyedül vagyunk: A Silvester-módszert vagy a szájból szájba lélegeztetést alkalmazzuk. Meghatározott rendszert kövessünk: 15 szívmasszázst kövessen 2 gyors befújás!
Két elsosegélynyújtó esetén: 5 szívmasszázst kövessen 1 mély befújás! Ismételjük meg! A befújást végzo elsosegélynyújtó feladata a nyaki pulzus és a pupilla ellenorzése is.
Ha visszaállt a légzés, fenn is kell tartani. Fektessük a beteget stabil oldalfekvésbe (kivéve a gerinc- vagy nyaksérültet), ez csökkenti az eszmélet visz-szanyerésekor feljövo folyadék okozta veszélyt! Rendszeresen ellenorizzük a beteg állapotát!
Ha van rá lehetoség, eszméletlen beteg esetében alkalmazzunk a légút nyitvatartásához mesterséges légutat.
JAVASOLT FELSZERELES
MESTERSEGES LEGUT
Használat elott ellenorizzük a beteget és a mesterséges légutat! Illesszük be a mesterséges légutat a harmadáig úgy, hogy a vége a szájpadlás felé mutasson, majd fordítsuk el 180 fokban a torok irányába!
Ha a helyére került a beteg tud lélegezni. A felgyülemlo nyáltól köhögni és bugyborékolni kezdhet A nyál-kát szívóeszközzel távolítsuk el!
NYÁLELSZÍVÓ
A mesterséges légút elhelyezése után annak egyirányú szelepe a nyálat a lenyelés veszélye nélkül szívja le. Rögtön a születésünk után valószínuleg nálunk is alkalmaztak ilyet! Ha nincs ilyen eszközünk, használhatunk bármilyen csövet vagy szívószálat (lehetoleg fertotlenítve)! Ha egy mód van rá, NE nyeljük le a beteg nyálát!
VESZÉLYES VÉRZÉSEK
Az emberben átlag 6,25 liter vér kering. Fél liter vér elvesztése enyhe, 1 literé eros gyengeséget okoz (szaporább pulzussal és gyorsabb légzéssel együtt), másfél literes vérveszteségtol már elájul az ember. A 2,24 liternél nagyobb veszteség már végzetes lehet. A vérzést azonnal állítsuk el! Ha már megszunt a vérzés, a normális vérmennyiség a szövetek nedvességtartalmának felhasználásával gyorsan helyreáll - az ezt kiséro gyenge vérszegénységnek nincs semmi jelentosége. A test folyadékveszteségét vizet fogyasztva pótolhatjuk, ez helyreállítja a folyadékegyensúlyt.
FONTOSSÁGI SORREND
A vér létfontosságú oxigént szállít. Ha a vérzéssel együtt jár a légzés leállása, egyszerre kezeljük mindkettot! Állítsuk vissza a beteg légzését, egyszersmind állítsuk el a vérzést!
A vénákból és hajszálerekbol eredo vérzést a vérzo helyre egyszeruen nyomást gyakorolva, sebfedéssel vagy anélkül elállíthatjuk, ahogy a kisebb artériásvérzéseket is megszüntethetjük helyi nyomóhatással. A sebes végtagot emeljük a szív vonala fölé, miközben továbbra is nyomva tartjuk a sebet!
A vérzés elállításához bármit használhatunk (kezet, zsebkendot, blúzt), de a leheto legtisztább anyag legyen. Minél hamarabb helyezzük el a nyomókötést, és minél határozottabban rögzítsük! A nem steril anyagok fertozés-veszélyesek, de ha a beteg akár el is vérezhet, nincs ido emiatt aggódni. A halál a súlyos vérzés miatt úgyis minden bizonnyal beállna.
5-10 percen keresztül, folyamatosan, erosen nyomjuk a sebet, és eláll a vérzés! Ne engedjünk a kísértésnek, ne emeljük fel az anyagot, ne nézzük meg a sebet! Ha a vér átszivárog a nyomókötésen, tegyünk a tetejére még egyet!
A vérzés megállítására a legjobb eszköz a nagy, folyadékfelszívó vat-taköteg. Tartsunk ilyet az orvosi felszerelésben!
Tegyünk a sebre kötszert, majd egy rugalmas pólyát, amely fenntartja a szükséges nyomást!
Artériás vérzés
A legsúlyosabb vérzésfajta, amelyet minél hamarabb el kell állítanunk! Az artériából erosen, nagy sugárban, a pulzus ütemében jön a vér. A vérzés ideiglenesen csillapítható, ha az artériát ott szorítjuk el, ahol áthalad a csonton, nekinyomva annak egy nyomópontjához. Lehetoleg tegyük meg a HÍV és egyéb hasonló betegségek terjedését gátló óvintézkedéseket, de persze teljesen értheto, ha vészhelyzetben nincs nálunk kesztyu stb.
NYOMÓPONTOK_
Ezek azok a helyek, ahol az artéria egy csont felszínéhez közel halad, ezért ha az artériát nekinyomjuk a csontnak, elzárjuk a véráramlást. Mindegyik hatékony az adott terület artériás vérzésének kezelésekor. Figyeljük a sebet! Ha a vérzés nem csökken azonnal, tegyük arrébb az ujjunkat, amíg alább nem hagy!
- Halánték: a fül elott/fölött (a)
- Arc: az állkapocs oldalán (b)
- Váll vagy felkar: a kulcscsont felett (c)
- Könyök: a felkar belso oldalán (d)
- Alkar: a könyökhajlatban (e)
- Kéz: a csukló elején (f)
- Comb: a lágyékhajlatban/comb felso részének közepén (g)
- Láb alsóbb része: a térd hátulján (h)
- Láb: a boka elején (i)
Az artéria elkötése
Olyan súlyos sérülések esetén, amelyeknél a nyomókötés nem alkalmazható, mert a sebhez nehéz hozzáférni, vagy részben sérült a végtag, keressük meg a vérzo artériát és kössük el.
Ez komoly kockázattal jár, ha szakképzetlen személy végzi, hiszen az artériákat gyakran idegek kísérik, amelyeket becsípve vagy elkötve maradandó károsodást okozhatunk, pl. a végtagmuködés elvesztését.
A vérzés megfékezéséhez alkalmazzunk ideiglenes érszorítást! Az artéria megtalálása érdekében azonban elofordulhat, hogy egy ideig hagynunk kell lövellni a vérsugarat.
Felforralva vagy alkoholban áztatva fertotlenítsünk egy horgászzsinór-, cérna- vagy madzagdarabot! A laposüveg tartalma vagy a parfüm szintén eltávolítja a baktériumokat. A tisztaság alapveto fontosságú! Fozzünk ki minden sebfedot és kötszert! Dörzsöljük meg kezünket alaposan forró vízben, lehetoleg szappant is használjunk!
Tisztítsuk meg a sebet steril (felforralt) vízzel, majd óvatosan tapogassuk ki tiszta ujjal a sérült artériát! Erosen kössük össze, steril cérnát használval Ez az egyetlen muvelet, amely közben hozzá kell érnünk a nyílt sebhez.
Ha az artéria teljesen szét van roncsolva, a vége visszahúzódhat és ez megnehezíti a rátalálást. Ha biztosak vagyunk benne, hogy a vérzo ér egy bizonyos szövetrészben van, nagy tuvel összevarrhatjuk az egész területet!
Minél hamarabb lazítsuk meg óvatosan az érszoritót, hogy kiderüljön, jó munkát végeztünk-e! Ellenorizzük, hogy csak egy vérzo ér van-e! Ha több vérzést látunk, azonnal kössük vissza az érszorító kötést és próbálkozzunk újra! A többi kis ér elegendo vért szállít a végtag muködésének fenntartásához.
Ha nincs rá szükség, NE hagyjuk az érszorító kötést megszorítva!
Érszorító kötés
Mindössze két olyan hely létezik, ahova érszorító kötést lehet helyezni: a felkarra (pontosan a hónalj alá) és a felso comb köré. Lehetoleg legalább 5 cm széles kötést használjunk! Ha csak ennél vékonyabb dolog áll rendelkezésünkre (drót vagy madzag), mindenképpen egy összehajtogatott ruharéteg fölé tegyük, így csökkenthetjük az idegek és a hús károsodását!
Tekerjük körbe o végtego t háromszor és kössünk rá egyszeru csomót! A csomó fölé tegyünk egy botot vogy hasonló tárgyat, majd kössünk rá dupla csomót! Tekerjük a botot egészen addig szorítva a kötést, amíg a vérzés el nem áll!
Az érszoritó kötés legyen e!ég szoros a vérzés megállításához, de gyokran lazítsuk meg. A kötés felhelyezése után gyorsan dolgozzunk!
Ha végeztünk, teljesen szedjük szét!
FIGYELEM!
Az érszorító kötés megszakítja a véráramlást, ezért ha túl sokáig hagyjuk a végtagon, súlyos károkat, akár a szerv elvesztését is okozhatja. - Érszorító kötést KIZÁRÓLAG végtagon alkalmazzunk! SOHA ne készítsünk ilyet fejre, nyakra vagy törzsre!
- Az érszorító kötést SOHA ne fedjük be! Ha mégis felügyelet nélkül kell hagynunk az ilyen kötést, a beteg homlokára írjuk rá filctollal vagy rúzzsal a felhelyezés idopontját és azt, hogy "ÉSZK"!
A keringés ellenorzése
A kötés felhelyezése után rendszeresen ellenorizzük, hogy kékülnek-e, illetve nem hidegek vagy érzéketlenek-e a kéz és a láb ujjai! Ha azok, lazítsunk a kötésen! Ennek elmulasztása üszkösödést válthat ki, ami végtagvesztéssel is járhat!
Ugyanezen okok miatt NEM használhatunk érszorító kötést - az artéria elkötésén kívül! Elsoként a közvetlen nyomást alkalmazzunk! Ezután próbálkozzunk a nyomópontokkal, továbbra is közvetlen nyomást gyakorolva a sebre! Ha a seb végtagon található, mindvégig tartsuk megemelve!
JAVASOLT KISZERELÉS
ÉRFOGÓ
Összezárható csipeszhez hasonlító eszköz: az érre csiptetheto rá, megállítva a vér áramlását és megkönnyítve az elkötését. Az érfogónak több felhasználási lehetosége is kínálkozik, ezért érdemes betenni az orvosi felszerelésbe. Alkalmas arra is, hogy varrás közben fogjuk vele a tut, bár a bor tuzéssel is rögzítheto. ÜGYELJÜNK rá, hogy oz idegeket ne csíptessük be!
KISEBB VÉRZÉSEK
Vénás vérzés
A vénás vérzés kevésbé súlyos, mint az artériás. A sötétebb vénás vér lassabban áramlik ki, van ido a legjobb kötszer kiválasztására. Ha a vér mély sebbol jön, nehéz megtalálni a vérzés helyét - géz segítségével minél nagyobb területet tartsunk nyomás alatt! Tíz pere elteltével már elképzelheto, hogy rögzíteni tudjuk a gézt. Ehhez használhatunk kötést vagy tépett ruhadarabot, amelynek minél szélesebbnek kell lennie, hogy ne vágjon bele a beteg húsába.
lüajszáleres vérzés
A hajszálerek szuk erek, amelyek vérzése magától csillapodik. Ne vesztegessük idonket a hajszáleres vérzés ellátásával, mert soha nem veszélyes. Eloször a komolyabb dolgokkal foglalkozzunk, ezeket ráérünk késobb bekötözni!
BELSO VÉRZÉSEK
Ez a veszélyes állapot gyakran kialakul a testet éro eros ütések, eltöro csontok, golyó vagy mélyreható sérülések miatt. Eleinte alig van jele a belso sérülésnek, esetleg enyhe zúzódás látható a bor alatt. A beteg szédül, nyugtalan, bágyadt, sápadt, bore hideg, nyirkos, pulzusa gyenge, viszont nagyon gyors.
A vér szövetek közé szivárgása minden törés és zúzódás esetén elofordulhat. Egy törött comb legalább fél liter vérveszteséggel jár a törés oldalán.
Tünetek
A belso vérzéskor jelentkezo tünetek - amelyek egyúttal a vérzés helyére is utalhatnak - a következok:
- Vesében vagy húgyhólyagban: a vizelet vörös vagy bordó elszínezodése.
- Alsó bélszakaszon: a széklettel vér is ürül.
- Felso bélszakaszon: a részben megemésztett vér a székletet feketévé, szurokszeruvé színezi.
- Gyomorban: A beteg vért hány. Ha a színe élénkpiros, a vérzés friss. Ha a színe az orölt kávééra hasonlít, egy ideje már a gyomorban volt- Tüdoben: vér felköhögése, gyakran vörös hab formájában. Kezeiés
Fektessük a beteget sima felületre, majd emeljük meg a lábait, hogy a szív könnyebben tudja a fejbe pumpálni a vért! Tartsuk a beteget langyos homérsékleten, de ne legyen túl nagy melegben, mert akkor a vér a bor felé terelodik! Súlyos belso vérzés akkor keletkezik, ha a vese, a máj vagy a lép sérül. Ilyen esetekben nem tehetünk mást, mint hogy ápoljuk a beteget és reménykedünk a gyors mentésben. ~
ORRVÉRZÉS_
A beteget felültetve kezeljük, és a feje kissé doljön elore! Öt percig tartsuk összeszorítva az orrlyuka puha részeit! A beteg közben szájon át lélegezzen! Nem szabad szipognia! Lazítsuk meg a szoros ruhadarabjait!
SEBEK ÉS KÖTSZEREK
A nyílt seb mindig magában rejti a baktériumok okozta fertozés veszélyét. Az ilyen baktériumok közül a legjelentosebb a Tetanusbacillus, amely merevgörcsöt okoz. A tetanusz elleni védooltás beadatása bölcs lépés mindenki részérol, a szabadban túrázók és utazók számára viszont alapveto fontosságú.
Az üveg, fém vagy égés okozta sebek általában tiszták, de minden idegen testet el kell távolítanunk a testünkbol! Ez a feladat általában szakképzett orvosokra hárul, a túlélésért küzdve azonban saját magunknak kell elvégeznünk. A muvelet legjobban steril érfogóval és csipesszel hajtható végre. A földet vagy piszkos ruhát érinto sebet ki kell tisztítani, és el kell távolítani belole az ÖSSZES élettelen szövetet!
Vágjuk le a ruhát a sebnél, tisztítsuk meg a környezetét, öblítsük ki a sebet, és mossuk ki belole a szennyezodéseket! A sebet belülrol kifelé haladva tisztítsuk, NE kívülrol befelé! Szárítsuk meg, majd tegyük rá a tiszta kötszert! A sebet kényelmes helyzetben rögzítsük!
A kötszert cseréljük le, ha átnedvesedett, kellemetlen szagot áraszt, vagy megnövekedett és lüktet (ez fertozést jelez).
A kisebb, helyi fertozéseket áztassuk meleg, sós vízbe, vagy tegyünk rájuk meleg borogatást! A borogatás felszívja a fertozést kíséro gennyet és csökkenti a duzzanatot. Borogatást készíthetünk minden porrá törheto anyagból: a rizs, a burgonya, a gyökerek, a felaprított fakéreg és a mag erre mind-mind alkalmas. Az agyag szintén használható. Fozzük meg a kiválasztott anyagot, majd tekerjük ruhába! A borogatás még elviselhetoen forró legyen, de arra vigyázzunk, hogy ne égesse meg a területet! Ha az emberi testnek elegendo pihenés és táplálék jut, nagyon jól ellen tud állni a fertozéseknek.
A ho szintén elosegíti a gyógyulást. Használhatunk pl. ruhadarabba tekert meleg követ is.
A SZAPPAN M[NT FERTOZÉSGÁTLÓ
A szappan kiváló fertozésgátló, ezért alkalmas a sebek kimosására. Kezünket forralt vízben mossuk meg, mielott nekikezdenénk a seb megtisztításának! Mossuk ki a sebet felforralt vízzel - ha nincs, használjunk vizeletet! A vizelet steril folyadék, nem terjeszt fertozéseket. A húgysav enyhén jótékony hatása is segíthet a seb megtisztításában.
Sebek összevarrása
A kisebb sebeket magunk is összevarrhatjuk, ha nincs a közelben orvos. (Az érfogó ilyenkor is hasznos segítség.) Akkor javasolt a varrás, ha kés okozta tiszta sebet kell lezárnunk, vagy valamilyen arcon lévo sérülés akadályozza az evést, illetve a légzést.
Eloször is tisztítsuk meg alaposan a sebet, majd varrjuk össze keresztöltéssel, vagy alkalmazzuk a minden különösebb hozzáértés nélküi használható szárnyas kapcsokat (a túlélokészletünk része)! Némelyik bennszülött törzs a tuzhangyát használja ugyanerre a célra: hagyják, hogy ráharapjon a sebre, majd leszakítják a fejét, de az állkapocs továbbra is összetartja a sebet.
ÖLTÉSEK
Minden öltést külön, a seb közepétol kezdve, steril tuvel és cérnával vagy béllel készítsünk el!
Húzzuk össze a széleket, majd kössük el a cérnát, és kifelé haladva folytassuk a feladatot!
ÖSSZEFOGÁSOS MÓDSZER
Szárnyas kapcsokat vogy pillangó alakúra vágott ragasztótapaszt (pillangótapasztl használjunk! Húzzuk össze a seb széleit! Tegyük o tapasztó seb egyik oldalára, húzzuk össze o sebet amennyire csak lehet, majd ragasszuk rá o tapasz másik végét is!
Ha a seb elfertozodik (vagyis piros, duzzadt és megfeszül), távolítsuk el az összes kapcsot vagy csak annyit, hogy a genny távozni tudjon! Várjuk meg, amíg már nem távozik több!
Nyílt kezelés
A "nyílt kezelés" - amely során a sebet kötszerrel befedjük ugyan, de nem varrjuk össze - a túlélo sérüléseinek egyetlen megfelelo kezelési módja a korábban említetteket kivéve. Ha nem tudtuk kelloen kitisztítani a sebet, hagyjuk nyitva, hogy belülrol gyógyuljon. A seb fertozésnek ellenálló szöveteket kezd termelni, amelyet nedvezo, vörös, sarjadzó kinézetérol ismerhetünk fel, és minden sebnél a gyógyulást jelzi.
A legnagyobb elovigyázatosság ellenére is biztosan fellép bizonyos mértéku fertozodés. Elképzelheto, hogy a mély sebeket le kell szívni. Hasznos lehet, ha idonként megnyitjuk a tályogot (felgyülemlett gennyet), és steril tampont illesztünk bele, amely lehet akár kötszer vagy ruhacsík is. Ennek a vége álljon ki, és lehetoleg legyen rajta biztosítótu! Hagyjuk, hogy a seb néhány napig száradjon! Ha fel kell szúrnunk vagy újra fel kell nyitnunk egy sebet, az új baktériumok bejutását a szike vagy késpenge sterilizálásával próbáljuk megakadályozni! A tampon befedi és kiszárítja a sebet, lehetové téve, hogy belülrol gyógyuljon. A gyógyulási folyamat elorehaladtával egyre csökkentsük a tampon méretét, majd távolítsuk el végleg és a sebet kötszerrel fedjük be!
Mellkasi seb: A mellüreg sérülésekor a mellkasi seb egyik legnagyobb veszélye, hogy a beteg légzése közben levego szivárog be. Ez a tüdomuködés összeomlásához vezethet. Tegyük a tenyerünket a sebre, így megakadályozzuk a levego bejutását! Fektessük le a sérültet, fejét és vállát pedig támasszuk ki a sérüit oldal irányába! Nyomjunk a sebbe nagy, laza, lehetoleg nedves kötszert, vagy fedjük be muanyag réteggel, illetve alumíniumfóliával (lehetoleg vazelines bevonatúval), majd kössük be szorosan!
Hasi sebek: A belso szervek károsodása és a belso vérzés kialakulásának kockázata miatt ezek a sérülések különösen veszélyesek. A beteg nem vehet magához sem szilárd, sem folyékony táplálékot. Szomjúságát úgy enyhítsük, hogy ajkait és nyelvét vizes ruhával benedvesítjük! Ha a bél kitüremkedik, fedjük be és tartsuk nedvesen! Ne próbáljuk visszanyomni a helyére! (Ezzel megnehezítenénk a megmenekülést követo sebészi munkát.) Ha semmilyen szerv sem türemkedik ki, kötözzük és pólyáljuk be erosen a beteget!
Fejsérülések: A fejsérülés felveti az agysérülés lehetoségét. A seb hatással lehet a beteg légzésére és táplálkozására. Ügyeljünk rá, hogy a légutak tiszták maradjanak, és a nyelv ne csússzon hátra a torokba! Távolitsunk el minden rossz vagy kitört fogat! Ellenorizzük a légzést! Az eszméleténél lévo beteg felülhet, az eszméletlent azonban helyezzük stabil oldalfekvésbe, hacsak nem szenvedett nyak- vagy gerincsérülést! (Lásd Koponyatörés).
Amputáció: Ha valakinek beszorul egy végtagja az égo roncsba (vagy hasonló helyzet merül fel), a kiszabadítása érdekében néha drasztikus dologra kell elszánnunk magunkat. Pl. elképzelheto, hogy fel kell áldoznunk a beszorult személy végtagját az életéért, ha ellenkezo esetben tuzhalált szenvedne.
Ha a tuz vagy egyéb tényezo egyre nagyobb veszélyt jelent ránk vagy a betegre nézve, gyorsan kell cselekednünk. Fontos, hogy ilyenkor is a leheto legnagyobb elovigyázatossággal járjunk el!
Ha végtag szorult be, a sebhez minél közelebb vágjuk le - ez valószínuleg azt jelentheti, hogy a csontot kel! átvágnunk! Valamilyen furészre lesz tehát szükségünk. A túlélokészletünkben lévo furészszál eredetileg sebészeszköz volt, tehát alkalmas a feladatra. Ha nem találunk furészt, vagy az amputációt üszkösödés indokolja, a legközelebbi ízületnél vágjuk le a végtagot!
Eloször alkalmazzunk érszorítókötést, majd - amikor láthatóvá válnak - kössük el az artériákat vagy használjunk érfogót (ha van)!
Ezután ejtsünk bevágást a borbe és az alatta lévo szövetbe! Várjuk meg, amíg visszahúzódik a bor, majd vágjuk át az izmokat! Ezek is visszahúzódnak, fedetlenül hagyva a csontot vagy az ízületet! Furészeljük át a csontot, vagy vágjuk át az ízületet! Ha még nem tettük meg, kössük el az artériát, a csonkot viszont hagyjuk nyitva a vér elvezetése miatti Könnyu kötéssel védjük a csonkot!
Traumás ampufáció
Ha valamelyik végtag baleset miatt szakad le, alig vérzik. Az artéria falában lévo sérült izom ugyanis görcsöt kap, elzárva az artériát. Vizsgáljuk meg a sebet, és kössük el a megjeleno artériákat!
FERTOZÉSGÁTUjK HASZNÁLATA
Ha van fertozésgátlónk, vágásokhoz és horzsolásokhoz használjuk! Mély sebekre viszont ne alkalmazzuk, mert további szövetszáradáshoz vezethet! A környezo területeket fertozésgátlóval mossuk le, magát a sebet azonban forralt vízzel tisztítsuk ki!
ÉGÉS
A repülogép-szerencsétlenségkor gyakori égési sérülés súlyos fájdalmat és folyadékvesztést okoz. Az áldozatok nagyon hajlamosak a sokkra és a meg-fertozodésre.
Az érintett borterület mértéke segít felbecsülni a súlyosságot. A test 50 százalékát, vagy annál is többet érinto égés teljes orvosi felszerelés nélkül általában végzetes. Megközelíto iránymutatás az érintett területek arányáról (a teljes testfelületet tekintjük 100 százaléknak): Fej = 9°/o Nemi szervek és környéke = 1°/o
Karok = egyenként 9°/o Lábak eleje = egyenként 9%
Törzs elülso része = 18% Lábak hátulja = egyenként 9%
Törzs hátsó része = 18%
Az égo rufsa eloltása
Nagyon fontos, hogy az égo ruhát a lángok legyezése nélkül oltsuk el! A legtöbben ösztönösen elfutnak a veszélyes helyekrol, ezzel azonban léghuzatot hoznak létre, amely tovább növeli a lángokat.
Döntsük le az áldozatot, és lehetoleg takaróba, esokabátba vagy hálózsákba tekerve gurítsuk a földön! Szükség esetén vessük rá magunkat, és a testén gurulva oltsuk el a lángokat - ilyenkor derül csak ki, ki az igaz barát!
Vegyük íe az áldozatról a füstölgo ruhákat és minden olyan szuk ruhadarabot, ékszert stb.f amely még szorosabb lesz rajta, ha a bore felduzzad! Azért is fontos, hogy az áldozatról azonnal levegyük a füstölgo ruhákat, mert tartják a hot, és akár melegebbek is lehetnek, mint maguk a lángok.
A homérséklet csökkentése
Nedvesítsük vízzel az égett testszöveteket, hogy lehuljenek! A legjobb, ha a beteget legalább 10 percre hideg, lassan folyó víz alá helyezzük!
Eszünkbe se jusson az égéseknél bármilyen fájdalmat csillapító anyag alkalmazása! Ne használjunk fertozésgátlót, vajat, zsírt, hajat, cinkalapú borkrémet, vazelint és semmi ezekhez hasonlót - álljunk elíen a kísértésnek! A hutést addig végezzük, amíg érezheto a fájdalomenyhíto hatása és a beteget a vízbol kivéve nem növekednek a fájdalmai.
A lehutést követoen ne tegyünk semmit az égési sebekkel, mindössze lássuk el azokat minél szárazabb és sterilebb kötszerrel a fertozések megakadályozása érdekében! Összekötözés elott a megégett ujjak és lábujjak közé is tegyünk kötszert, nehogy egymáshoz tapadjanak!
Késobb forraljunk fel vízben esersavtartalmú keményfa kérget (pl. tölgyét vagy nyírét)! Ha lehult, tegyük a károsodott területre, hogy enyhítse az égett hús okozta fájdalmakat!
Folyadékpótlás
A betegnek adjunk folyadékot, hogy pótoljuk a veszteséget! Gyakran kapjon kis mennyiségben hideg italt! Lehetoleg tegyünk fél liter vízbe egy teáska-nálnyi sót, de a szódabikarbóna még ennél is jobb! Só híján adjunk a betegnek inni egy kevés felforralt állatvért!
Égésfajták
A mély égések helye elszenesedett vagy fehér, gyakran a csont és az izom is látható. A természetnek hála az ilyen sérülések fájdalommentesek, mert az idegvégzodések is elpusztulnak. A felületi égések nagyon fájdalmasak, és ha nagy területet érintenek, a folyadékveszteség komolyabb sokkot okoz, mint a mély égés. A bor felhólyagosodik, de ezeket szándékosan sohase nyissuk fel. Ha az arcon és a nyakon is égési sérülések találhatóak, ügyeljünk rá, hogy a légutak akadálymentesek legyenek.
Forrázás okozta sebek:
A forró folyadékok (víz, goz, olaj vagy akár borogatás) okozta nedves égés a száraz égéshez hasonlóan kezelendo.
A száj és torok megégése:
Okozhatja láng vagy forró gáz belélegzése, forró folyadék vagy maró hatású vegyszer lenyelése, vagy ha véletlenül nagyon forró edénybol iszunk. Kortyoltassunk a beteggel hideg vizet, hogy hutse a torkát! A torok duzzanata megakadályozhatja a légzést, ezért akár mesterséges lélegeztetésre is szükség lehet.
A szem megégése:
A szemgolyót megégetheti pl. kifröccseno zsír vagy maró vegyszer. Nyissuk szét a szemhéjat, és a vegyi anyag eltávolításához öntsünk bele bo vizet! A fejet úgy döntsük, hogy a víz ne mossa bele a vegyi anyagot a szájba vagy az orrba, illetve egyik szem megégése esetén a másikba!
Vegyszerek okozta égés:
A vegyszer hígításához és lemosásához boséges mennyiségu vizet használjunk! Távolítsuk el azokat a ruhadarabokat, amelyekre esetleg ráfolyt a maró anyagi Ne kíséreljük meg a savat lúggal semlegesíteni (vagy fordítva), mert az így létrejövo kémiai reakció még több hot termel!
A kezelést az égési sérülésekéhez hasonlóan folytassuk!
Elektromos és villámcsapás okozta égés:
Ellenorizzük a légzést! Az égési sérülésekhez hasonlóan kezeljük! Ha még mindig fenyeget az áramütés veszélye, ne kockáztassunk!
ÉGÉSI SÉRÜLÉS ÉS SOKK
A kisebb, illetve felszíni égések és az elektromos égések kivételével nagy valószínuséggel mind sokkot okoznak, amelynek nagysága az elvesztett plazmanedv mennyiségétol függ. Az eros égési sérülést szenvedett betegek sokkját tovább növeli, ha hideg vízzel lelocsoljuk, a szövetkárosodás jelentos csökkenése viszont csak így érheto el, ezért mérlegelnünk kell. A hutést legalább 10 percig végezzük!
CSONTTÖRÉS
A balesetek során kialakulhatnak rándulások, zúzódások, kéz- és lábtörések, vagy akár a hát töréses sérülései. A törött csontokat idoben meg kell vizsgálni, még mielott a duzzanat nehezítené a törés helyének meghatározását! A sérült személyt megérintve és megmozdítva mindig legyünk óvatosak! Mindezek ellenére súlyos vészhelyzetben eloször a fulladást és a vérzést kezeljük, és ha másoknak sokkal sürgosebb sérüléseik vannak, ne kezdjünk neki egy törés rögzítésének! Lehetoleg a beteg mozdítása elott rögzítsük a törött testrészt, és a kezelést késobb fejezzük be!
A törésnek két fajtája létezik: a nyílt és a zárt. Nyílt törés esetén elképzelheto, hogy a csont átszakította a bort, vagy a seb egészen a csontig vezet. Ezekben az esetekben a fertozés közvetlenül a csontig hatolhat, ezért komoly kezelést igényelnek. Ha a csont durván elferdült, egyenesítsük ki, és csak ezután tegyük sínbe! Ez fájdalmas lesz az áldozatnak. Ha a beteg eszméletlen, azonnal végezzük el a beavatkozást!
Ezzel szemben a zárt törés nincs kitéve a levegonek és nem lyukasztotta át a bort.
Tünetek
- Általában komoly fájdalom, amelyet a sérült rész megmozdítása tovább súlyosbít.
- A legkisebb nyomásra is érzékeny reakció.
- Duzzanat (mivel a vér kifolyt a szövetek közé), amely késobb elszínezodést vagy zúzódást hagy maga után.
- Deformálódás: Az egyik végtag látszólag rövidebb, szemmel vagy tapintással érzékelheto rendellenesség jelentkezik, a beteg mozgásatermészetellenes, sántít vagy lötyög a végtagja. Hasonlítsuk össze a sérült oldalt a másik, egészséges oldallal!
- A végtag mozgásakor recsego hang hallatszik (ennek ellenorzése miatt ne mozgassuk szándékosan a végtagot).
A sérült végtagot mindig hasonlítsuk össze a másik oldalon lévo, ép párjával!
A törés korrekciója
Ha számíthatunk on/osi segítségre, rögzítsük a zárt törést, és várjunk a szakszeru segítségre! Ha minderre nem számíthatunk, a sérülés után minél hamarabb "korrigáljuk" a törést, még mielott fájdalmas izomgörcs állna be!
Húzzuk a csontot (lassú, eros húzással, ne rántva), amíg a törött csont kiálló szélei nem húzódnak egyenes vonalba! Hasonlítsuk össze az egyenességet a másik végtaggal! Ezután rakjuk sínbe és rögzítsük! Továbbra is feszítsük, hogy a csont ne csúszhasson vissza! Ezután a végtagot tegyük sínbe, amelyet készíthetünk mindenféle anyagból, pl. síbotból, ágból, árbocfából, roncsdarabokból, uszadékfából, újságtekercsbol stb.!
MEGJEGYZÉS: A kemény sín és a bor közti részt párnázzuk ki (pl. mohával), különben kisebesedhet, fekélyek alakulhatnak ki!
RÖGZÍTÉS
A végtagot teljes hosszában rögzítsük! A behajlított karral rögzítendo töréseknél kötést alkalmazzunk! Ha nem találunk sínt, vagy még erosebb rögzítést szeretnénk, kössük a sérült végtagot az éphez, vagy a testhez! A végtag megfelelo helyzetben tartásához párnázzunk ki minden természetes mélyedést! A rögzítést a törés alatt és felett, valamint a legközelebbi ízület alatt erosítsük meg! A kötéshez használhatunk bármilyen puha anyagot! A csomók ugyanazon az oldalon legyenek, könnyu hozzáférést biztosítva a rögzítéshez! Egyszeru nyolcas csomót vagy nyolcas hurkot alkalmazzunk! RENDSZERESEN ELLENORIZZÜK A KERINGÉST!
A kötés aoiyaga
Kiváló kötés készítheto háromszögletu kendobol (lásdKötözés), de a képeken látható módszerrel ruhadarabokból, övbol stb. magunk is rögtönözhetünk kötözoanyagot. A sínt NE kössük közvetlenül a sérülésre, és a csomók ne nyomódjanak a végtagnak!
ELLENORIZZÜK A KERINGÉST!
- A KAR TÖRÉSE A KÖNYÖK ALATT
- A KÉZ ÉS AZ UJJAK TÖRÉSE
Helyezzük a kötözöanyagot (ebben ez esetben a hosszú ujjú inget) o kor és a test közé!
Béleltsinnef rögzítsük o kort könyöktol ujj-középig! Tegyük oz ing egyik ujját o fej mögé• majd kössük a másik ujjhoz a sérüléssel ellentétes oldalon! Kössük meg a könyök alott hogy ne csússzon le!
A körtéméivé rögzítsük, hogy ne alo-kuljon ki súlyos duzzanat!
Behajlított könyök esetén: Szoros kötést készítsünk! A mozgatás megakadályozása érdekében kössük át a felkaron és a mellkason! Ellenorizzük a pulzust, hogy nem zártunk-e el egy artériátl Ha nincs pulzus, egyenesítsük ki kissé a kart, hogy visszatérjen. Ha még így sincs pulzus, azonnali orvosi segítségre von szükségI
FELKARI TÖRÉS
Béleljük ki a hónaljat! Rögzítsük sínnel a kar külso részét a válltól a könyökig!
A kötés a csuklónál vékonyodjon!Kössük egymáshoz a kart és a mellkast!
- LAPOCKATÖRES
- KULCSCSONTTÖRÉS
A kötést úgy készítsük el, hogy levegye a súlyt a sérüít testrészrol!
A kötést a kar és a test köré tekert kötszerrel rögzítsükI
Egyenes könyök esetén: Ne hajlítsuk be! Párnázzuk ki a hónaljat, és kössük a kart a testhez, vagy helyezzünk a kar valamelyik oldaiára béieit sinti
FIGYELEM!
Rendszeresen ellenorizzük, hogy a keringést akadálytalan-e! Az ujjak és lábujjak sárgás vagy kékes elszínezodése egyértelmuen jelzi, ha ^ a vállszíj vagy a kötés túl szoros. J
A comb és a láb alsó részének minden törésénél nyolcas kötést kell alkalmaznunk, amely mindkét lábat és a bokát is rögzíti. Ez szabályozza a forgást és megakadályozza a végtag megrövidülését.
A CSÍPO VAGY A LÁB FELSO RÉSZÉNEK TÖRÉSE
Helyezzünk sint a fáb belso részéhez, egy másikat pedig a bokától a hónaljig! A sérült (ób hajlatai alatt bot segítségével Igazgassuk a kötszert!
Ha nem áll rendelkezésünkre sín, pámázzuk ki a lábak közti részt (egy összehajtogatott takaró kiválóan megfelell majd kössük hozzá az ép lábhoz!
TÉRDTÖRÉS
Egyenes fáb esetén: helyezzünk sínt a láb alá! A térd alá tegyünk hideg borogatást (lehetoleg jeget)!
Ha a láb be van hajlítva, és nem tudjuk kiegyenesíteni, tegyük egymás mellé a lóbakot, párnázzuk ki a lábikrák és a comb közti részt, majd kössük át ezeket a területeket!
Ez csak ideiglenes, a megfelelo orvosi segítség megérkezéséig alkalmazható megoldás. Ha nem számíthatunk segítségre, a lábakat minél jobban ki kell egyenesíteni.
A LÁB ALSÓ RESZENEK TÖRÉSÉ
Tegyük sínbe a lábat a térdtol a sarokig (a sín mindkét irányba nyúljon további vagy párnázzuk ki a lábak közti területet és kössük össze /lásd A csípo vogyaláb felso részének törése)!
BOKA- VAGY LABFEJTORES
Általában nem kell sínbe tenni. A duzzanatot a láb megemelésével csökkentsük!Rögzítsük párnával vagy takaróval körbeteker-vea bokát és a lábfej alatti részt! A bokánál két, a lábfej alatt egy helyen kössük át! Másik lehetoség: ha nincs seb, hagyjuk a betegen a cipojét vagy a bakancsát, ez növeli a stabilitást! A sérült nem helyezheti a törött testrészre a súlyát!
MEDENCETÖRÉS
Tünete a lógyékhajlatbon érzett vagy of-hasi fájdalom. Párnázzuk ki a combok közti részt! Kössük össze a térdeket és a bokát! Helyezzünk párnákat támasztékul a behaj-ütott lábak o!át majd kössük a beteget a vállánál, a derekánál és a bokájánál egy egyenes támasztékhoz (ajtó, asztallap, hordágy)!
VAGY
Párnázzuk ki a lábak közti területet! Kössük össze a két lábat, bokát és a térdet! A me dence fölött két egymást fedo kötést alkalmazzunk!
Koponyaförés
Koponyatörésre utal, ha vér vagy szalmasárga folyadék szivárog a fülbol, illetve az orrból. Helyezzük a beteget stabil oldalfekvésbe - a szivárgó oldal nézzen a föld felé! Hagyjuk távozni a folyadékot, ha ugyanis bekötözzük vagy tamponáljuk a sebet, a koponyában felgyülemlo folyadék nyomást gyakorolhat az agyra.
Alaposan ellenorizzük a beteg légzését! Rögzítsük teljesen (legyen mozdulatlan a teste), és helyezzük kényelmes pozícióba!
Gerinctörés
Ha a beteg fájdalmat érez a hátában vagy a nyakában, és esetleg kevésbé érzi az alsó végtagjait is, erre kell gyanakodnunk. A végtag érzékelését annak óvatos megérintésével ellenorizhetjük! Kérjük meg a beteget, hogy mozgassa az ujjait és a lábujjait! Figyelmeztessük, hogy nyugodtan feküdjön! Ha számíthatunk orvosi segítségre és biztonságos helyen tartózkodunk, helyezzünk a sérült mellé puha, de szilárd tárgyakat (pl. csomagokat vagy párnázott köveket), hogy ne mozgassa a testét vagy a fejét!
Nyaktörés
Ha nyaktörésre gyanakszunk, ÉLETBEVÁGÓ, hogy nyakstabilizáló gallért helyezzünk a beteg nyakára, vagy földdel teli zsákot, illetve ehhez hasonlót tegyünk a nyak mindkét oldalára a mozgás megakadályozása miatt.
NYAKSTABILIZÁLÓ GALLÉR
Készíthetjük összegöngyölített újságpapírból, összehajtogatott törülközobol, autó-szonyegbol stb. Hajtsuk 10-14 cm szélesre, ez megfelel o mellcsont teteje és az állkapocs közti távolságnak! Hajtsuk be a széleit hogy hátul keskenyebb legyen, mint elölt Tekerjük át vele a nyakat! Övvel rögzítsük, vagy kössük össze!
Ha a beteg vállait és medencéjét erosen rögzítjük, kipárnázásképpen helyezzünk valamilyen anyagot a combjai, térdei és bokái közé! A két bokát és lábat nyolcas kötéssel rögzítsük egymáshoz! A térd és a comb körül széles kötözoanyagot használjunk! Rögzítsük teljesen mozdulatlan állapotba, és reménykedjünk a gyors megmenekülésben!
RÁNDULÁS/FICAM
Rándulás
A rándulás ízületnél keletkezik, az ízülethez kapcsolódó szövet megcsavaro-dása vagy szakadása okozza. Tünetei: fájdalom, duzzanat, késobb zúzódások is megjelenhetnek. Ha kétségünk van afelol, hogy rándulással vagy töréssel állunk szemben, a törésekhez hasonlóan kezeljük a sérülést!
Rándulás esetén mozgassuk át a testrészt annak teljes mozgási ívén, nagyon eros terhelésnek azonban ne tegyük ki, mert maradandó károsodást okozhat! A duzzanatot hideg vízzel borogatva csökkentsük! Rögzítsük a rándulást kötözoanyaggal, ez lehetoleg rugalmas pólya legyen (ne húzzuk össze)! Emeljük meg az érintett végtagot, és pihentessük!
Ha megrándult a bokánk, de folytatnunk kell az utat, hagyjuk magunkon a bakancsunkat! Ha levesszük, a létrejövo duzzanat miatt nem tudjuk majd visszavenni. Ha viszont magunkon hagyjuk, a bakancs sínes rögzítéshez hasonló feladatot lát el.
Ficam
A ficam általában ütés, esés vagy az ízületre ható hirtelen, széthúzó nyomás hatására alakul ki. Fájdalom és egyértelmu testi elváltozás kíséri (a csont egy részét tisztán érezni lehet a bor alatt). Recsego hang nem jelentkezik, mert a csontvégek általában nem károsodnak. Az izomgörcs egy helyzetbe "rögzíti" a csontot, amelyet visszailleszteni nagyon fájdalmas. A ficam különösen a vállakra jellemzo.
Kificamodott váll: Vegyük le a ciponket és lépjünk rá a beteg hónaljára! Húzzuk a karját!
A másik, sokkal kockázatosabb módszer, hogy derékszögbe hajlítjuk és emelokarként használjuk a beteg könyökét.
Rögzítsük a kart kötéssel, vagy helyezzük a kötést a mellkas köré. Kificamodott ujj: Húzzuk meg az ujjat, majd óvatosan engedjük el, hogy a csont visszaugorjon a helyére! Könnyebb, ha valaki tartja közben a beteg csuklóját.
Hüvelykujj esetén mindezt nagyon óvatosan végezzük! Ha nem sikerül elsore, ne próbálkozzunk többet, mert csak nagyobb károkat okozunk a hüvelykujjon!
Kificamodott állkapocs: Helyezzünk ruhából készített párnát az alsó fogsor mindkét oldalára! A beteg feje legyen erosen kitámasztva! Nyomjuk a párnákat hüvelykujjunkkal lefelé, ujjainkkal felváltva forgatva az állkapocs kiugrott oldalát hátra és felfelé! Az állkapocs ettol visszaugrik a helyére.
Helyezzünk kötést a fej és az állkapocs köré, és hagyjuk két hétig a betegen. A sérültnek csak puha ételeket szabad fogyasztania!
SOKK
A sokk akár halálos is lehet Megelozése és kezelése az egyik legfontosabb feladat az elsosegélynyújtás során.
Minden sokkra a következo tünetek jellemzoek:
- ájulás,
- eros sápadtság,
- hideg, nyirkos bor,- gyenge, de gyors pulzus,
- izgatottság és nyugtalanság.
Idegrendszeri sokk: Ez a rögtön kialakuló sokkfajta a szívmuködés hirtelen fellépo lelassulását, vérnyomásesökkenést idéz elo. Súlyos sérülések esetén a szív akár le is állhat Legfobb oka a fájdalom és az idegek eros ingerlése.
Vérveszteség okozta sokk: Utólag jelentkezo sokk: a sérülést öt perccel, de akár egy órával is követheti. Vérveszteség, égés, hasi sérülések, valamint a hányás, illetve hasmenés miatt kialakuló folyamatos, jelentos folyadékvesztés okozza. A különbözo sérülések miatt kialakuló vérmérgezés és fertozés a sokk újabb változatát idézi elo.
Kezelése
Fektessük le vízszintesen a túlélot, és emeljük fel a lábait! Lazítsuk meg a nyak, mellkas és has körüli szoros vagy feszes ruhát! Pihentessük és próbáljuk megnyugtatni!
Ne adjunk a sérültnek folyadékot! Tartsuk fenn a testhomérsékletét, de ne növeljük: a testfelület melegítése elvonja a belso szervektol a számukra ebben a helyzetben nagyon fontos folyadékot
A sokk kezelésében fontos a saját hozzáállásunk és viselkedésünk. Ha nyugodtak maradunk és uralni tudjuk a helyzetet, a beteg érezni fogja, hogy gondoskodnak róla, és ennek megfeleloen reagál. Lehetoleg maradjunk vele, a sokkos állapotban lévo beteget ne hagyjuk magára! Fogjuk meg a kezét, ez nyugtató hatású! Gyakran az is segít, ha nedves ruhával töröl-getjük a homlokát!
Álljunk készen, mert ha leáll a beteg légzése vagy szívverése, szájon át lélegeztetést és újraélesztést kell végrehajtanunk! Kezeljük az összes sérülését, fájdalmát pedig lehetoleg gyógyszerekkel enyhítsük! A sokk lassan múlik el. A beteget ne mozdítsuk el feleslegesen, inkább pihenést javasoljunk neki!
KÖTÖZÉS
Háromszög alakú kendo használata
A rövidebb oldalán is legalább egyméteres háromszög alakú kendo sokoldalú kötszer. Alkalmazhatjuk rögzítéshez, de összehajtogatva kötési célokra és támasztéknak is használhatjuk.
Pólya és rögtönzött kötözoanyagok
A pólya egy általában laza szövésu géztekercs, amelynek rugalmas változata könnyebben használható, ritkábban lazul ki, és egyenletes nyomást biztosít. A nehezen bekötheto területekre ragasztószalaggal rögzíthetjük a kötszert. Egyesek allergiásak a ragasztószalagra: ilyenkora kötszerhez kell rögzíteni, nem a borre.
Rögtönzött kötözo- és tartóanyagnak használhatunk mindenféle anyagot (különösen ruhát). Arra azonban ügyeljünk, hogy ne fejtsenek ki a szükségesnél nagyobb nyomást, és a húsba se vágjanak bele!
Sebfedok
A sebfedo általában egy gézzel bevont pamutvatta, amely valamilyen kötözoanyagban vagy ragasztószalagban folytatódik, és steril csomagolásban kapható. A vattához lehetoleg ne érjünk hozzá! Sebfedo anyagot minél tisztább anyagból rögtönözzünk! A pamutvattát ne helyezzük közvetlenül a nyílt sebre, mert beleragad! Ha a sebfedo átnedvesedett, cseréljük ki! A seb rossz szaga és lüktetése fertozést jelez.
Egyszeru kötözés
A kötéseket kössük olyan szorosra, hogy ne tudjanak lecsúszni, de annyira azért ne legyenek szorosak, hogy akadályozzák a keringést és fájdalmat okozzanak! Még a rögtönzött kötszer használatát is megkönnyíti, ha elobb feltekerjük! Ha a kötözés közben tekerjük ki, simábban és egyenletesebben illeszkedik a felületre!
A kötözést a rögzítés érdekében rögtön a muvelet kezdetekor fordítsuk el ferdén! Minden réteg kétharmada fedje az elozot, a két réteg széle pedig egymással párhuzamosan helyezkedjen el! A kötszer végét nyomjuk az utolsó réteg alá, majd rögzítsük biztosítótuvel vagy ragasztószalaggal, esetleg hasítsuk ketté a végét, hajtsuk az egyik véget a másikkal ellentétes irányba, és alkossunk velük egyszeru nyolcas csomót a sebtol távoli
- Kéz: Kezdjük a csuklóval! A kötözést a kézfej, majd az ujjak körül folytassuk (egészen a körmök végéig), aztán tekerjük át a tenyeret és acsuklót! Ismételjük egészen addig, amíg a kezet teljesen be nem fedtük, és a kötés e!ég eros nem lesz!
- Láb: A bokánál kezdjük, hogy ne csússzon le! A módszer azonos a kéz bekötözésének technikájával.
- Alkar és lábszár: A legalacsonyabb pontból kiindulva, felfelé haladjunk!
- Könyök és térd: Eloször tekerjük körbe az ízületet, majd felváltva folytassuk alatta és fölötte!
- Felkar és láb: A nyolcas kötéshez hasonlóan kötözzük! Ha a kötést a térd vagy könyök felett kell kezdenünk, egyszeruen haladjunk továbbfelfelé!
NE FELEDJÜK:
- A kötszereket ne csomóval rögzítsük egymáshoz! Ha két külön pólyát kell használnunk, az újat a már feltekertre vigyük fel, hogy a helyéntartsa!
- A záró csomót vagy hurkot mindig az ép oldalra vagy a sértetlen: végtagra kössük, különben a sérült kényelmetlenül fogja magát érezni!
- Egyszeru nyolcas csomót vagy hurkot használjunk, mert ezeket könnyu kioldani! Próbáljuk a csomókat vagy a megerosítésta külso oldalra készíteni, hogy a kötszer eltávolításakor vagy cse- | réjekor könnyu legyen hozzáférni! 1
- Rendszeresen ellenorizzük, hogy nem túl szoros-e a kötés! Ellenorizzük azt is, nem kékülnek-e a végtagok, mert ez akadályozott keringésreutal!
- A kötszert a sérült testének természetes hajlatain (nyak, derék, térd, a lábak elágazásának helye a törzs alatt) vezessük át!
ENYHÉBB FANASZOK
A túlélésért küzdve a legkisebb panaszt sem szabad figyelmen kívül hagynunkl A legkisebb kezeletlen probléma is komolyra fordulhat. Ha valami már próbára teszi a szervezetünket, kevésbé tudunk megküzdeni az újabb gondokkal és nehézségekkel.
Ne essünk kísértésbe: ne vágjuk le a tyúkszemet vagy a borkeményedést! Ezzel ugyanis növeljük annak kockázatát, hogy ezeknél sokkal nagyobb gondot okozó fertozéseknek nyitunk utat.
Hólyagok
Általában a lábon jelennek meg, bár a túléléshez szükséges feladatok ellátásához és a szerszámokhoz nem szokott kéz szintén felhólyagosodhat. Az utóbbi kockázatát kesztyuviseléssel és kezünk körbetekerésével csökkenthetjük. Körültekintoen válasszuk ki a szerszámnyeleket, és a lábunkra tökéletesen illeszkedo cipot hordjunk! A rosszul illeszkedo csizma akár meg is nyúzhatja a lábunkat. A bakancsot vízbe áztatva törhetjük be, majd vonjuk be olajjal, hogy rugalmasabb legyen!
A vízhólyag kialakulásának egyik leggyakoribb oka, hogy a zokni lecsúszik és összegyurodik a cipoben. Ez a vízen történo átgázolás után fordul elo a legtöbbször. Húzzuk fel ilyenkora zoknikat, és szükség esetén kössük oket a bakancs tetejéhez! A legjobb, ha egyszerre két pár zoknit viselünk: egy belso, nejlonszálasat a borön és egy külso pamutzoknit! így nem tudnak elcsúszni.
Kezelés: Mossuk le a vízhóíyag környékét! Sterilizáljunk egy tut! Szúrjuk ki a hólyagot a szélénél! Óvatosan nyomjuk ki a benne lévo folyadékot! Tegyünk rá ruhát és ragasszuk le, vagy kössük be!
Idegen fest a szemben
Eloször vizsgáljuk meg a szemgolyót és az alsó szemhéjat! Húzzuk lefelé, hogy lássuk a belso felszínét (közben kérjük meg a beteget, hogy nézzen felfelé)! Nedves ruhavéggel távolítsunk el minden idegen dolgot!
Ha nem látunk semmi rendellenességet, és a probléma a felso szemhéj alatt érezheto, próbáljuk meg kipislogni az idegen dolgot úgy, hogy a szemhéjat ráhúzzuk az alsó szempillákra, amelyek aztán kiseprik onnan! Ha így sem sikerül, hüvelyk- és mutatóujjunkkal fogjuk meg a felso szempillákat, és emeljük meg a szemhéjat! Ha valaki máson végezzük a muveletet, köny-nyebb, ha gyufát vagy kisebb gallyat helyezünk a szemhéjra, majd arra hajtjuk vissza! Kérjük meg a sérültet, hogy nézzen lefelé! Vizsgáljuk meg a szemet és a szemhéj alsó felét! Az idegen testet távolítsuk el nedves ruhavéggel, tiszta vízfestékecsettel vagy tollal! Ha magunkon végezzük a muveletet, inkább tükörrel, mint tapintás alapján dolgozzunk!
Fülfájás
Ha nem fertozés okozza, akkor a dobhártyát nyomó fülzsír a felelos. Általában elviselheto. Melegítsünk fel néhány csepp eheto olajat, csöpögtessük a fülbe, majd dugjuk be a fület pamutvattával! Már maga a ho is enyhíti a fájdalmat, az olaj pedig megpuhítja a zsírt.
Fogfájás és a fog kihullása
A fogfájást általában a fogban képzodött lyuk vagy egy tömés kiesése okozza: a szabadon hagyott idegek fájdalmat gerjesztenek. A fogfájás olyan probléma, amely egyáltalán nem hiányzik túlélési helyzetben.
A lyuk betömésével kezeljük, így elfedjük az ideget és enyhül a fájdalom. A fenyo vagy hasonló fák gyantája sokat segíthet. Vágjuk meg a fa törzsét, mire gyanta kezd el belole szivárogni! Gyujtsünk belole össze egy keveset egy vattára, majd tömjük be vele a lyukat!
Ha baleset közben hullik ki egy fog, tegyünk a helyére egy ruhadarabot, majd harapjunk rá. Ezzel nyomást gyakorolunk a sebre és elállítjuk a vérzést!
Vigyázzunk a fogainkra! Tisztításukhoz használhatunk puhafát és növényeket. Az ejtoernyokötél belso része fogselyemként használható.
FÁJDALOMCSILLAPÍTÓ SZEREK
Morfium
A morfium széles körben használt fájdalomcsillapító - a repülogépek, hajók és a katonaság on/osi felszereléseinek is a részét képezi. Nagyon eros, általában injekció formájában beadott érzésteleníto. Csökkenti az eros fájdalmat és a sokkot, de számos mellékhatása is van.
Elfojtja a légzést (sot, akár meg is állíthatja), és hányingerrel járhat. Éppen ezért nem alkalmazható olyan betegeknél, akiken egyébként is ilyen tünetek mutatkoznak!
A morfium 10-15 mg-os ampulla formájában kerül forgalomba. A tu rögzített, saját magunknak is beadhatjuk vele a morfiumot. A beinjekciózáshoz minél nagyobb izmot keressünk! Ha magunknak adjuk be, a comb felso negyedénél szúrjunk! A beteg injekciózásakor a farizom felso, külso negyedéhez tegyük a tut!
MIKOR HASZNÁLJUNK MORFIUMOT?
- törés
- amputálás
- súlyos égési sérülés
- egyenes a hasba fúródó éles tárgy okozta sérülés esetén
NE ALKALMAZZUK A MORFIUMOT:
- légzési nehézségekkel, pl. fej- és mellkasi sérüléssel szenvedo betegek esetén
- a kígyómarás áldozatainál (a kígyóméreg hatással van a légzorendszerre)
- gyerekeknél vagy terhes noknél
- sok vért vesztett betegek esetén
- feltehetoen belso sérüléssel járó, nyomás hatására keletkezett sérülések esetén
f
FjGYELEMl____
A MORFIUM HALÁLOS IS LEHET
A morfium túladagolása végzetes. Alkalmazásai között teljen el legalább három óra! Ha morfiumot injekcióztunk a betegbe, jegyezzük fel (lehetoleg a homlokára) az idopontot és a dózist, az üres fecs-
1 kendot pedig tuzzük a gallérjába!
Temgesic tabletták
A morfium helyettesítésre alkalmasak. Lassabban fejtik ki a hatásukat, viszont akkor is alkalmazhatóak, amikor a morfium nem (pl. hasi sérüléseknél). Helyezzük a tablettát a nyelv alá, de ne rágjuk szét és ne nyeljük le! Közepes fájdalom esetén egy, eros fájdalom esetén ketto tablettát vegyünk be! Napi négy tablettánál ne fogyasszunk többet! Álmosságot és hallueinációkat okozhat. NE adjuk gyerekeknek és terhes noknek!
Gyógyszerek kisebb fájdalmakra
Általános fájdalomcsillapításra az aszpirin és a paracetamol a legalkalmasabb. Az aszpirin emellett a megfázásos betegségeknél enyhíti a lázat is. NE adjunk aszpirint emésztési zavarokkal vagy gyomorfekéllyel küzdo betegnek, mert a gyomor belsejének irritációját és vérzését okozhatja!
A SÉRÜLT MOZGATÁSA
Minden gerincén vagy alsó végtagján sérült személyt lehetoleg hordágyon szállítsunk!
Hordagyat rögtönözhetünk két rudat átfuzve egy vászondarabon, nagy müanyagzsákon vagy ruhán (pl. mellényen, gombos dzsekin, ingen). Hord-ágyat készíthetünk takaróból is, ha rátekerjük két külön rúdra és rögzítjük azokon. Ajtó és asztallap is szolgálhat hordágyként. Ha nincs megfelelo rúd, tekerjük be a takaró oldalait, és szállítás közben azokat fogjuk! A rögtönzött hordágyat próbáljuk ki eloször egy egészséges személyen, csak ezután vigyünk rajta sérültet!
SÉRÜLT ELSZÁLLÍTÁSA VESZÉLYES HELYROL
Még a gerincsérültet is mozgatnunk kell, ha további veszély leselkedik rá. Ha legalább hárman-négyen vagyunk, gurítsuk a sérültet a rögtönzött hordágyra! Ne hajlítsuk be a beteg testrészeit, és ne forgassuk a testét! Valamelyikünk feladata kizárólag a fej és a nyak helyzetének megtartása legyen! Egy másik személy fogja a beteg vállait! Ha nincs sem hordágyunk, sem valamilyen táblánk, gurítsuk a beteget takaróra vagy kabátra! Törzsét és fejét még akkor is tartsuk egyenesen, ha lábait a földön vontatjuk!
Ha egyedül kell dolgoznunk, meg se próbáljuk megfordítani a sérültet! Ha arccal lefelé fekszik, a vállánál, ha felfelé, a bokájánál fogva húzzuk a test elhelyezkedésének irányába! Ne forgassuk a sérültet! Durva terepen vagy lépcson hátulról, vállainál fogva, fejét alkarunkon tartva húzzuk!
A beteg lnordágyra helyezése
Ha a beteg takarón fekszik vagy rágurítható egy takaróra, tekerjük be a takaró végeit és ezeknél fogva vigyük a rögtönzött hordágyat! A beteg takaró nélküli megemelésének módszerét a segítok száma befolyásolja. Ha többen végezzük az emelést, mozdulataink összehangolása érdekében találjunk ki magunknak jelzéseket!
NÉGY SEGÍTO ESETÉN
Hárman ugyanazon az oldalon emelik a beteget, Cpedig o fejet és a vállakat tartja. D ujjaival megfogja B és C szomszédos kezét, hogy könnyebben meg tudják emelni a sérüitet. A, B és C tartja a sérültet, mi köz-ben Delhelyezi a hordágyat Dsegíto sérült leengedésében.
HÁROM SEGÍTO ESETÉN
A hordágy a sérült fejénél legyen! C megemeli a sérültet a térdénél. A szembeáll B-velf miközben a beteg vállalnál és csípojénél összekulcsolják a kezeiket A sérültet a hordágy vége felol emelik rá.
KÉT SEGÍTO ESETÉN
Mindketten terpeszben állnak. B összekulcsolja kezét a beteg vállai alatt A megemeli a sérültet egyik kezével annak combja, másikkal a térde alatt. Mindketten elindulnak elore a hordágy fölé. Keskeny helyeken több segíto esetén is ez a módszer ajánlott.
Hogyan emeljük meg a sérültet egyedül?
Ha nincs segítségünk, NE is próbáljuk meg egyedül megmozdítani a sérültet! Ha még sínes más választásunk, mérjük fel a beteg súlyát, állapotát és a megtenni kívánt távolságot, majd ennek megfeleloen válasszuk ki a szállítási módszert! Ne válasszunk olyan eljárást, amelyet nem tudunk elvégezni: ha elejtjük a beteget, nemcsak a sérülés rosszabbodását kockáztatjuk, de az áldozat elveszti a belénk vetett bizalmát is. Ha a beteg túl nehéz ahhoz, hogy megemeljük, húzzuk takarón vagy kabáton!
Bölcso: Kisgyerekek vagy nagyon könnyu felnottek szállítására alkalmas. Emeljük meg a sérültet egyik karunkkal a térde alatt, másikkal a válla körül! A valamivel súlyosabb sérültet könnyebb ülo helyzetben tartani.
Mankó: A sérült karját helyezzük nyakunk köré és tartsuk ott (a kar ne legyen sérült)! Karunkkal fogjuk át a derekát! A sérült megtartását segíti, ha megmarkoljuk a ruháját a csípojénél.
Háton cipelés: Guggoljunk, míg a sérült a nyakunk köré fonja a karját! Emeljük fel a sérült mindkét lábát! Fontos, hogy a beteg eszméleténél legyen, és sérülései lehetové tegyék, hogy a vállunkba vagy a nyakunkba kapaszkodjon!
A tuzoltók módszere
Nehéz sérült esetén ez a fogás nem alkalmazható. Az eszméleténél lévo sérültet segítsük álló helyzetbe. Ha széken ül, engedjük, hogy eloreessen a vál-lunkra! Ezektol a kivételektol eltekintve ugyanúgy kezeljük az eszméletleneket és az eszméletüknél lévoket.
Eszméletlen sérült esetén: Fordítsuk arccal lefelé! Térdeljünk o fejéhez! Mindkét kezünket csúsztassuk a válla alól
Emeljük a sérültet hónaljánál fogva eloször térdelo, majd álló helyzetbe! Emeljük meg a jobb karját (a bal kezünkkel] I
Másik módszer:^ hátán fekvo beteget hátulró! emeljük meg! Álljunk terpeszben a fej irányából Emeljük a sérültet hónaljánál fogva térdelo helyzetbe!Ezután húzzuk vissza, hogy kiegyenesedjenek a lábai! Mozdítsuk elore és helyezzük álló helyzetbet miközben a hónaljánál fogva tartjuk! Emeljük meg a sérült jobb karját, majd gyorsan nyúljunk be alá, ezután engedjük el a karját, és szemtol szembe tartsuk a sérültet/ Emeljük meg a jobb karját (a bal kezünkkel)!
Eszméleténél lévo beteg: így kezdjük
Döntsük meg a sérültet hogy fejünket a karja alá tudjuk tenni [miközben karját fejünk foié emeljük] > Döntsük tovább, hogy a vállunk az ö cfhasávaí legyen egy szín ten!
A jobb térdünkre ereszkedhetünk, ha a ka-runk. Hagyjuk, hogy a súly a vallónkra és a hátunkra nehezedjen! Helyezzük jobb karunkat a sérült lába köré vagy közé!
Tegyük a sérült jobb csuklóját jobb kezünkbe, majd emeljük meg, hogy a súly a jobb vállu n kro neh ezedjen! A felállást segítendo bal kezünkkel támaszkodjunk a bal térdünkre!
Viszonylag kényelmes helyzet, a súiy el-oszlik a válla ín kon. A sérült feje viszont lefele lóg, ami a fej- vagyarcsérültek esetén nem kedvezo.
Emelés heveder segítségével
Az eszméletlen személy megemelésének másik módszere. Egy ember és nagy távolság esetén az összes lehetoség közül ez a legjobb. Szükségünk van egy hevederre, amely a vastagsága miatt nem vág a sérült testébe, és elég hosszú ahhoz, hogy átérjen a vállunkon és kétszer a beteg hátán. Használható két háromszögletu kendo, puskaszíj, széles öv, boröndheveder vagy bor. Ha kötelet használunk, ki kell párnáznunk, hogy ne vágjon és dörzsöljön!
HELYEZZÜK EL A HEVEDERT!
A hevederbol alakítsunk ki folytonos hurkot, majd helyezzük a sérült combjának és hátának alsó része aló!
FEKÜDJÜNK A SÉRÜLT LÁBAI KÖZÉ!
H uzzük óta karunkat a hurkon! Húzzu k meg a meglazult hevederrészeket! Fogjuk mega sérült kezét, majd emeljük meg a sérülés oldalán lévo kart vagy lábat! Forduljunk el a sérült oldalról! Úgy gördüljünk át, hogy a sérült feküdjön felül!
ÁLLÍTSUK BE A HEVEDERT!
Úgy állítsuk be, hogy a test kényelmesen feküdjön a hátunkon!
EMELKEDJÜNK FELTERDRE!
A heveder a hátunkon lévo sérültet is megemeli. Ho túl laza, vagy a sérült nem érzi magát biztonságban, térjünk vissza az elozo helyzetbe és állítsuk be a szíjakat! Tegyük kezünket arra a térdünkre, amelyen nem tér-delünk, így könnyebb iesz felállni!
VIGYÜK A SÉRÜLTÉT!
A súlyt mára hátunkon cipeljük. Az egyensúly érdekében foghatjuk a sérült csuklóját, fontos viszont, hogy haladás közben mindkét kezünk szabod legyen!
Tálcafogás
Ha a sérült képes használni a karját tegye az átszállítok nyakába! Két segíto formázzon a kezeivel négykezes ülést! A négy kéz a képen látható módon kapcsolódjon össze: jobb kezünk fogja a bal csuklónkat, bal kezünk fogja a másik segíto jobb csuklóját!
A kórját használni képtelen sérült úgy emelheto meg, hogy a két szállító megtámasztja a sérült mindkét oldalát és átnyúlnak a sérült háta mögött, lehetoleg megmarkolva a ruháit. A szállítók eíöi lévo kezüket becsúsztatják a sérült combjai alá, és egymás tenyerébe markolva fogjók a másik kezét.
SZÜLÉS VÉSZHELYZETBEN
A vészhelyzet okozta stressz néha megindítja a szülést. Ezt jelzi a hát alsó részének fájdalma, a rendszeres alhasi összehúzódások, a véres nyálka megjelenése, illetve néha a magzatvíz elfolyása.
Sterilizáljunk egy ollót vagy kést, és három 20 em hosszú zsinórt! Készítsünk elo kényelmes és tiszta felületet az anyának! Legyen a szüléshez sok forró víz!
A segítok alaposan mossák meg a kezüket, és ne engedjenek közel senkit, aki megfázott, fertozésgyanús vagy sebes a keze!
A szülés elso szakasza
A méh 10-20 percenként összehúzódik. Megno a véres nyálka mennyisége. A maximum 1 percig tartó görcsszeru fájdalmak egyre gyakoribbá válnak. Ez a szakasz órákon át tarthat.
Második szakasz
Minimum fél liter víz áramlik ki, vagyis elfolyik a magzatvíz. Az anya a hátán feküdjön! Az összehúzódások idején húzza fel a térdeit, fogja meg oket a kezével, hajlítsa feléjük a fejét, és tartsa vissza a lélegzetét! Az összehúzódások között pihenjen!
Ha domborulat jelenik meq, közeledik a szülés. Az anya vegye fel a szülési helyzetet: vagy feküdjön felhúzott térdekkel, hogy ülepe az ágy, asztallap stb. szélénél legyen, vagy guggoljon le (ez sokszor jobb módszer, ha az anya elég erosnek érzi magát)!
A szülés
Az anya az összehúzódások alatt ne tartsa vissza a lélegzetét és ne nyomjon! Nyitott szájjal vegyen kis lélegzeteket! A zihálással megkönnyíti a gyermek lassú és egyenletes világra jöttét. Ha az anya a szülés közben székel, töröljük le a székletet elölrol hátrafelé!
- Általában a csecsemo feje jelenik meg eloször, de ez nincs mindig így.
- Távolítsunk el minden hártyát, amely befedi a csecsemo arcát!
- Ha a köldökzsinór a csecsemo nyaka köré tekeredett, oldjuk ki a fej körül vagy tekerjük a vállakra!
- A csecsemo fejét támasszuk a tenyerünkbe! Amint megjelennek a vállak, segítsük a csecsemot a hónaljánál fogva, és emeljük az anya hasafelé! Számítsunk rá, hogy a csecsemo nagyon csúszós lesz!
- Hogy ne feszüljön a köldökzsinór, a csecsemot az anya lábaihoz (ha a hátán fekszik, ne mellé, hanem a lábai közé) tegyük úgy, hogy a fejealacsonyabban legyen, mint a teste!
- Ha nem a feje jelenik meg eloször, vagy ha a szülés a vállak megjelenésétol számított 3 percnél tovább tart, finoman húzzuk a csecsemot!
A szülés ulán
Tekerjünk ruhát a csecsemo bokájára! Tegyük egy vagy két ujjunkat a ruha alá, fejjel lefelé tartva a csecsemot, hogy a folyadék kiszivároghasson a szájából és orrából! Fejét tartsuk enyhén hátradöntve, száját pedig nyitva! Töröljünk le róla minden nyálkát és vért! Amint felsír, tegyük az anya mellére!
Ha a csecsemo a szülést követo 2 percben nem sír fel és nem mutatja annak jelét, hogy lélegezne, kezdjük meg nagyon finoman a szájon át történo újraélesztést!
Ilyenkor a legjobb, ha az anya széttárt lábakkal a hátára fekszik, mert a méhlepény kb. 10 perc múlva eltávozik (utószülés). A méhlepény eltávozása után, illetve miután a köldökzsinór már nem lüktet a vértol, a vér a köldök-zsinórból a gyermekbe folyik, és a köldökzsinór kék színurol fehérre változik.
A csecsemo köldökétol 15 cm-re kössünk erosen a köldökzsinórra egy steril cérnát! Ezután 20 cm távolságra kössünk egy másik cérnát! Ügyeljünk rá, hogy az elso kötés valóban szoros legyen, különben a csecsemo vért fog veszíteni! Steril ollóval vagy késsel vágjuk el a köldökzsinórt a két kötés között! A levágott végekre helyezzünk steril sebfedot! Hagyjuk rajtuk 10 percig, majd nézzük meg, nem folyt-e ki vér!
Kössünk egy újabb cérnát a köldökzsinórra, ezúttal 10 cm-re a köldöktol!
Mossuk le az anyát, adjunk neki meleg italt, és biztassuk alvásra!
HARAPÁSOK
Emlosállatok harapása
Az állati harapások leginkább az állat szájában lévo baktériumok miatt veszélyesek. A legveszélyesebb a veszettséget okozó baktérium: ez a betegség szinte mindig halálos, ha annyira kifejlodik, hogy már a növekvo ingerlékenység, a hidrofóbia (eroteljes undor a víztol), a bénulás és a fény kerülésének tünetei is jelentkeznek. Túlélési helyzetben, oltóanyag nélkül semmi remény nincs a kezelésére. Nagyon kell ügyelnünk rá, hogy az áldozat ne adja át másnak a betegséget! Veszettséget terjesztenek a macska- és kutyafélék, a majmok és számos más állat, még a denevér is hordozza egyik változatát.
Megmenekülés után mindenképpen jelentenünk kell, ha túlélés közben bármikor megharapott minket valami, még akkor is, ha a seb begyógyult, és úgy tunik, minden rendben van! Orvosi vizsgálatra van szükségünk!
Bármilyen harapás okozhat tetanuszt. A tetanusz elleni védooltás mindenki számára javasolt, ahogy a veszettség elleni oltóanyag Is azoknak, akik olyan helyre utaznak, ahol számítani lehet erre a betegségre.
Minden állati harapást tisztítsunk ki alaposan, és öblítsük 5 percen keresztül, hogy távozzon a sebbol a nyál és a fertozési Ezután lássuk el a vérzést, végül kössük be a sebet!
Kígyómairás
Szinte alig akad olyan kígyó, amelynek a marása halálhoz vezet, ha van nálunk ellenméreg. A kígyómarástól számított egy-két órán belül kórházba szállított beteget általában idoben kezelni tudják, feltéve, hogy ismerik a kígyó fajtáját, ami a megfelelo ellenméreg elkészítése miatt fontos. Túlélési helyzetben minden bizonnyal nem jutunk ellenméreghez (az áldozat általában nincs ennyire kedvezo helyzetben), de szerencsére csak a kígyók kis hányada mérges.
A mérget kibocsátó méregfog a legtöbb kígyónál a felso állkapocs elején található, és a harapáshoz hasonlóan jellegzetes szúrásnyomot hagy maga után (bár pl. az amerikai korallkígyóé szinte észre sem veheto).
A nem mérges kígyók is haraphatnak vadul. Ha nem tudjuk, hogy mérges volt-e a kígyó, a harapást a mérges kígyókénak megfeleloen kezeljük (a beteget viszont megnyugtathatja, ha azt mondjuk neki, nem mérges kígyó harapta meg)!
KEZELÉS: Célunk a méreg testben történo szétterjedésének megakadályozása. Bátorítsuk az áldozatot, próbáljuk megnyugtatni! Úgy fektessük, hogy a megharapott testrész a szívnél alacsonyabban helyezkedjen el! Mossunk le minden borfelületen található mérget - lehetoleg szappannal! Helyezzünk szorító - de nem érszorító! - kötést a harapásra, és kössük le a marás fölötti részt! PL ha az áldozatot a bokáján érte a marás, a kötözést a térdnél kezdjük! így megakadályozhatjuk a méreganyag gyors szétterjedését, valamint hogy a nyirokrendszer felvegye és szállítsa a testben.
Tegyük a sebet hideg vízbe, pl. patakba! Ha van, használjunk jeget, hogy minél hidegebben tartsuk a sérülést!
Szinte biztos, hogy a sérültet sokk miatt is kezelnünk kell, és mesterséges lélegeztetésre is szükség lehet, ezért figyeljük a légzését!
Soha ne vágjuk meg, és ne próbáljuk meg kiszívni a kígyómarást!
Mérges és veszélyes állatok
A tüneteket és egyéb részleteket lásd a Veszélyes állatok fejezetben (ugyanott:színes ábrák)\
Pókcsípés
A pókcsípést a kigyómaráshoz hasonlóan kezeljük! A hideg borogatás (olyan, mint a dunsztkötés, csak hideg - lehetoleg jeget csavarjunk bele) csökkenti a fájdalmat.
Csípés
A skorpió eros mérget fecskendez a testbe. A méh, a darázs és a lódarázs is súlyos reakciót vált ki a mérgükre érzékenyeknél. Veszélyes lehet, ha több csípést szerzünk, mert a méreganyag mennyisége és a kialakuló gyulladás befolyásolhatja a légzést.
A méh fullánkja benne marad a borben, ezért óvatosan el kell távolítani. Ne nyomjuk össze a fullánk végét, mert csak még több mérget juttatunk a szervezetbe! A fullánkot egy tu oldalával piszkáljuk, hogy kiforduljon! Ne szúrjuk bele a tu hegyét!
A kezelést ismét a kígyómarásénál leírtak szerint végezzük.
Fekélybolha, kullancs, szúnyog
A kisebb rovarok csípése inkább kellemetlenséget, mint veszélyt jelent, bár némelyik fertozést is hordoz. (Lásd Meleg éghajlaton jellemzo fertozo betegségek [ebben a fejezetben] és Trópusi területek az Éghajlat és terepviszonyok fejezetben).
A MÉRGEZÉSEKROL ÁLTALÁBAN
A lenyelt méregtol legegyszerubben azokat kihányva lehet megszabadulni
- ami viszont veszélyes a maró vegyszerek és olajos anyagok esetén, hiszen ezek további károkat okozhatnak, miközben feljönnek. Hanövénymérgezésre gyanakszunk, ujjunkat torkunkon lenyomva idézzünk elo hányást!
Az étel és ital tárolására gyártott eszközöket gyakran és helytelenül mérgezo anyagok tárolására használjuk, otthon és a túlélésért küzdve egyaránt (pedig pl. Nagy-Britanniában ezjogszabályba ütközik). Mindig ellenorizzük, hogy az adott edény valójában azt tartalmazza-e, ami a címkéjén látható! Különösen arra figyeljünk, nehogy az éhes vagy szomjas gyerekek kiszolgálják magukat olyan "édességgel" vagy "üdítovel", amely valójában tüzeloanyag vagy a tartalék öblítoszer!
Hatékony "általános" ellenméreg - amely a mérgezo folyadék felszívására is alkalmas lehet - a tea (azaz csersav) és a faszén keveréke (ugyannyi mag-néziatej hozzáadásával, ha van), vagy a tiszta faszén magában. Célunk a méreg felszívása, vagyis a szervezetbol történo kiürítése az elszenesedett fa segítségével.
Kontaktméreg
Némelyik növény (pl. a mérges szömörce, a szömöree és a mérges tölgy) komoly borirritációt okozhat. Néhány ember látszólag immunis a méregre, ez a védelem azonban nem állandó. Másokból enyhe - vagy éppen súlyos
- allergiás reakciót válthat ki az ilyen növények érintése. Minden növényhez hozzáért borterületet alaposan, szappannal és vízzel mossunk le! A legfontosabb, hogy mossuk ki az összes méreggel érintkezo ruhát, mert amíg az irritációt okozó olaj a ruházatunkon van, bármikor átterjedhet testünk más részeire.
A borön vagy ruhán maradt olaj semlegesítésére használjunk alkoholt! Súlyosabb esetekben sokk elleni kezelés is szükséges leheti
FIGYELEM!
Ha egy növény érintése súlyos reakciót váltott ki, kezünkkel ne érintsük meg se az arcunkat (különösen ne a szemünket és a szánkat), se a nemi szerveinket, amíg kezünket alaposan meg nem mostuk! Testünk érzékenyebb részein ugyanis olyan duzzanatok és kiütések alakulhatnak ki, amelyek akadályozzák a légzést vagy elzárják a vizelet útját. ..
Vegyi méreg
A vegyi mérgeket vízzel öblítsük le a borünkrol! Ha a bort károsodás érte, az égési sebekhez hasonlóan kezeljük [lásd még Égés)! f
FIGYELEM
Némelyik vegyszer hatását tovább súlyosbítja, ha vízzel próbáljuk leöblíteni. Fontos, hogy ismerjük a vegyszereket, amelyekkel érintkezhetünk, és a megfelelo tennivalókat a velük kapcsolatos balesetek esetére!
ÁLTALÁNOS JELLEGU PROBLÉMÁK
A székrekedéshez és hasmenéshez hasonló gondok együtt járnak azzal a megrázkódtatással, amely a túlélo testét érte. Pl. a hajótörötteknél nem szokatlan a székrekedés. Az új és eleinte esetleg gusztustalan ételek gyakran okoznak hányingert.
Túléloként a kisebb emésztési zavarokat többé-kevésbé elhanyagolhatjuk, a súlyosabb helyzetre utaló tüneteket azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Az ételhiány eleve nagy megterhelés a szervezetnek, amelyet a stressz fejfájással és egyéb rendellenességekkel egészíthet ki. A nok esetén pl. a menstruáció a súlyos stressz hatására szünetelhet.
Az emésztési problémák kezelésére még boséges élelemforrások esetén is a böjtölés és a pihenés a legjobb módszer, bár a meleg éghajlaton fontos, hogy a folyadékot folyamatosan pótoljuk.
Láz
A lázat pihenéssel és aszpirinnal kezeljük! Kutassuk a betegség okát!
Tüdogyulladás
Tünete a gyakran mellkasi fájdalmakkal is kísért gyors testhomérséklet-emel-kedés, a véres köpet, a fejfájás, a gyengeség, késobb az önkívület. A tüdo-gyulladás számos okra vezetheto vissza, a leggyakoribb a tüdolebenyeket megtámadó baktérium. Antibiotikumok nélkül a körültekinto ápolás a legtöbb, amit tehetünk.
Biztassuk a beteget a sétálásra és mély lélegzetvételekre! Tartsuk melegen és gyakran kortyoltassunk vele meleg vizet! Minél többet legyünk a beteg mellett, szavainkkal is biztassuk!
BETEGSÉGEK
A fertozo betegségek fo okai: a baktériumok, a vírusok és a kullancsbetegségeket is okozó rickettsiák. Komoly gondot okoznak továbbá a nagy paraziták (pl. a bélférgek, a rüh, a trópusi bögöly lárvája és az apró fekélybolha).
A baktériumok okozta betegségek közé tartozik a vérhas, a kolera, a tuberkulózis és a diftéria. Vírusok váltják ki a közönséges megfázást, a kanyarót és a gyermekbénulást. A legkisebb baktériumoknak és "nagy vírusokénak egyaránt nevezett rickettsiák idézik elo a tífuszt, a bozóttífuszt és a szik-lás-hegységi foltos lázat.
A legtöbb fertozo betegség - amelyek többsége mindannyiunk számára ismeros gyermekkorunkból - gondos ápolással megfékezheto. Ezeket a betegségeket egy másik személytol kapjuk el: ha a csoport valamelyik tagja (vagy olyan valaki, akivel a csoport kapcsolatba került) nem hordozza eleve magában, nagy valószínuséggel sem ezek, sem a fertozo és szexuális úton terjedo megbetegedések nem jelennek meg. Némelyik emberi parazita (pl. a rühességet okozó atka) nem bírja sokáig emberi test nélkül, ezért csak akkor okoz gondot, ha valaki a szervezetében szállította a baleset idején.
SKORBUT
C-vitamin hiánya miatt kialakuló hiánybetegség, egykor a hosszú úton lévo tengerészeket sújtotta. A friss zöldséggel és gyümölccsel táplálkozó túlélo számára nem jelent veszélyt. A tengeri és sivatagi túlélok valószínuleg jóval elobb halnak éhen vagy szomjan, mint hogy ez a betegség felütné a fejét. Tünetei közé tartozik a vérzo fogíny, a laza fogak, a légszomj és a bor könnyu felsérülése. !
Gondot jelenthet, ha teljes egészében vadászatra és halászatra hagyatkozunk (különösen a sarkvidéken), és nincs vitamintabletta-kész-letiink. A skorbut és egyéb hiánybetegségek elkerülése érdekében mindig törekedjünk kiegyensúlyozott étrend kialakítására!
Megelozés
A túlélot - különösen a trópusi területeken - leginkább veszélyezteto betegségek a vízben, illetve a rovarok és az állati eredetu élelem útján terjednek.
A trópusi betegségek tünetei kevésbé ismerosek a túlélo számára, ezért a leggyakoribb betegségekkel részletesen foglalkozunk, hogy könnyen felismerhetoek legyenek. Ha nincs gyógyszerünk, a betegség kezelése nagyjából kimerül a tünetek enyhítésében és a beteg számára leheto legkényelmesebb körülmények biztosításában. Természetes forrásból esetleg elkészíthetünk néhány orvosságfélét.
A megelozés persze jobb, mint a kezelés. A betegségek elkerülése érdekében az utazás elott be kell adatnunk a megfelelo védooltásokat (különösen, ha trópusi helyre készülünk), és lelkiismeretesen ügyelnünk kell a következo óvintézkedések megtételére is:
- az ivóvíz tisztítása,
- kézmosás az étel elkészítése vagy elfogyasztása elott,
- a gyümölcsök megmosása és meghámozása,
- az evoeszközök és edények fertotlenítése,
- testünk elfedése a rovarcsípések elkerülése érdekében,
- mosakodás (ügyelve rá, hogy mosakodás vagy úszás közben ne nyeljünk le esetlegesen szennyezett vizet),- a széklet elásása,
- az étel és ital védelme a legyekkel és a férgekkel szemben.
Ápolás/elkülönítés
Ha fertozo betegség üti fel a fejét, fontos a beteg elkülönítése. Kapcsolatát a csapat többi tagjával a leheto legkisebbre kell csökkenteni! Forró vízbe kell tennünk minden edényt és evoeszközt, amelyet a beteg használt! A vágásokat és a sebeket be kell fedni, hogy kisebb legyen a fertozés veszélye! A beteg kezelése után alaposan mossunk kezet!
Igyekezzünk elkerülni, hogy a beteg köhögéssel vagy tüsszentéssel ránk juttassa a nyálát, mert az is tartalmazhat baktériumokat. Fordítsunk különösen nagy figyelmet arra, hogy a beteg székletének elhelyezése ne jelentsen veszélyt a feladatot ellátó személy számára, és olyan helyen legyen elhantolva, ahol nem tud fertozést terjeszteni, továbbá ne áshassa ki senki és semmi!
vízi eredetu megbetegedesek, SZÉKLET TERJESZTETTE MEGBETEGEDÉSEK
Az ilyen betegségek elkerülésének legegyszerubb módja, hogy minden vizet felforralunk. Még fogat se mossunk, és fürdés közben se öblítsük ki a szánkat olyan vízzel, amely szennyezett lehet! Fedjük be a sebeinket és vágásainkat, ne tartózkodjunk feleslegesen olyan vízben, amely fertozött leheti Vezessünk be szigorú higiéniai szabályokat, különös tekintettel az étel elkészítésére, valamint a fozo- és evoeszközökre, edényekre!
VILÁGSZERTE JELLEMZO FERTOZO BETEGSÉGEK
A következo betegségek a világ minden részén elterjedtek (a foleg meleg éghajlaton eloforduló betegségekkel késobb foglalkozunk). Olvassuk el az Élelem fejezetben leírt figyelmeztetéseket az ételmérgezésre és olyan állatokra vonatkozóan, amelyeken nagy valószínuséggel élnek paraziták!
LEPTOSPIRÓZIS: Rágcsálók és fertozött víz terjesztette betegség, a sárgaság súlyos változatát okozza. Vágás vagy seb, illetve szennyezett ivóvíz útján kerülhet a szervezetbe.
Tünetek: Sárga bor, levertség, magas testhomérséklet.
Kezelés: Benzylpenicillin procain és tetracyclin az eloírások szerinti adagban.
FERTOZO MÁJGYULLADÁS: Fertozött személy széklete és vizelete, valamint víz, horzsolások és sebek útján kerülhet a szervezetbe.
Tünetek: Hányinger, étvágyvesztés, hasi fájdalom, a bor általában sárgássá válik.
Kezelés: A beteg pihentetésén és a megfelelo ápoláson kívül nem tehetünk semmit.
GYERMEKBÉNULÁS: A szennyezett ivóvízben található vírusok terjesztik. Bénuláshoz vezet, de van rá védooltás.
Kezelés: Megfelelo ápolás és meleg borogatás az izmokra.
BACILLÁRIS VÉRHAS: Legyek, fertozött víz és a baktériumot tartalmazó emberi széklet érintése útján terjed.
Fobb tünetek: Véres, nyálkás széklet, hirtelen emelkedo testhomérséklet. A magas testhomérséklet és az ebbol adódó izzadás miatt fennáll a kiszáradás veszélye.
Kezelés: Antibiotikumok, sok folyadék és pihenés.
HASTÍFUSZ (HASI HAGYMÁZ): A szalmonellabaktérium okozza.
Tünetek: A vérhas tüneteihez hasonlóan fejfájás, hasi fájdalom, láz, étvágytalanság és végtagfájdalom kíséri. A beteg önkívületbe is eshet.
Kezelés: Antibiotikumokkal. Az oltás és a TAB-vakcina szinte teljes védelmet nyújt.
KOLERA: Az egykor Londont sújtó, sokak által trópusinak vélt megbetegedés valójában minden olyan helyen elofordul, ahol nem megfeleloek a higiéniai körülmények. Különösen nagy veszélyt az áradás, a földrengés vagy a vulkánkitörés következményeként jelenti. Ilyenkor kell a legszigorúbban ügyelnünk a higiénia megorzésére.
Tünetek: Többek között hányás, a boka pulzusának megszunése, hideg, nyirkos bor, izomgöresök.
Védekezés: Rendszeres kolera elleni védooltással megfelelo védelmet szerezhetünk ellene.
MELEG ÉGHAJLATON JELLEMZO FERTOZO BETEGSÉGEK
A már említett betegségeken kívül a trópusi és meleg éghajlaton az itt felsorolt fertozések is gyakoriak, de ha akad bármi, ami hordozhatja a kórokozót, máshol is felbukkanhatnak.
Vízi eredetu megbetegedések
BÍLHARZIA (EGYIPTOMI MÉTELY): Az életciklusának egyik felét vízicsigában, másikat az emberi májban tölto mikroszkopikus métely vagy féreg terjesztette bél- vagy hólyagbetegség. Afrika, Arábia, Kína, Japán és Dél-Amerika egyes részein jellemzo. Fertozött víz fogyasztása révén vagy sérült börfelületen keresztül jut az emberi testbe.
Fobb tünetek: A húgyvezeték irritációja.
Kezelés: A Niridazole nevu gyógyszer szedése a javasolt adagban.
BÁNYAFÉREG: Egy újabb fertozött ivóvízen vagy meztelen borön (általában a lábon) keresztül a testbejutó parazita. Lárvája a vérárammal a tüdobe kerül, ahol tüdogyulladást okoz, majd a beteg felköhögi és lenyeli a kórokozót, amely ezután a belekben kb. 1,25 cm-es féreggé fejlodik, és vérszegénységet, általános levertséget okoz. Több meleg éghajlatú országban, köztük az Egyesült Államokban is gyakori. Mindig legyen rajtunk bakancs! Kezelés: Az Alcapar és a Mintázol gyógyszer javasolt adagban való szedése. A saspáfrányból készült fozet szintén eros féregteleníto.
TRÓPUSI VÉRHAS: Szennyezett víz és meg nem fozött étel útján terjedo vérhasfajta, amely leginkább a trópusi, szubtrópusi területeken jellemzo, de néha a mediterrán vidékeken is elofordul.
Tünetek: Nem feltétlenül emelkedik meg a beteg testhomérséklete, viszont kimerült lesz és közönyös. Elképzelheto ugyan, hogy a széklet szilárd marad, de a szaga szoktalanul buzössé változik, és vér, valamint vörös nyálka látható rajta.
Kezelés: Folyadékbevitel, folyamatos pihenés és nyugalom, Flagyl megfelelo adagban.
Rovarok által terjesztett megbetegedések
A dengue-lázf a malária és a sárgaláz szúnyogcsípés utján terjed. Az indulás elott megkezdett gyógyszeres kúra védelmet nyújthat a maláriával szemben.
A másik két betegség ellen semmi nem nyújt védelmet, legfeljebb ha befedjük a borünket, hosszú ujjú ruhát és hosszú szárú nadrágot viselünk (különösen éjszaka), lehetoleg szúnyogháló alatt alszunk, és rovarirtó szert használunk!
Ne feledjük: Ne növeljük a kockázatot azzal, hogy állóvíz vagy mocsár mellé táborozunk le!
MALÁRIA: Nem kizárólag a trópusokon jellemzo, bár valószínuleg ez az elso trópusi betegség, amely az eszünkbe jut. A betegség bárhol megjelenhet, ahol a maláriaszúnyog található. Egykor elterjedt volt Dél-Olaszország és Európa más területeinek mocsaraiban is. A nostény szúnyogok nyála terjeszti.
Tünetei: Visszatéro láz. A beteg izzad, ennek ellenére nagyon fázik és erosen reszket. A fertozésnek négy fajtája létezik. Az egyik szinte állandó, önkívülettel vagy kómával kísért lázat okoz. Két változata 48 óránként, a negyedik típus pedig 72 óránként okoz lázat.
Kezelése hagyományosan kininnel történik, de napjainkban már létezik a paludrine, a chloroquine, a daraprin és egyéb malária elleni gyógyszerek is segíthetnek. Védelmet úgy szerezhetünk, hogy már a területre érkezés elott gyógyszeres kúrába kezdünk. így a szervezet hozzászokhat a gyógyszerhez, és ha az adott fajta kivált valamilyen elviselhetetlen tünetet, másikkal helyettesíthetjük.
Ezután is javasolt napi 2 Paludrine és heti 1 Nivaquin tabletta szedése, amelyek már csomagban is kaphatóak. Hatékonyságukról kérjük ki elobb orvos véleményét! Szedésüket még a hazautazás után is folytatnunk kell. Kövessük a gyógyszerészeti eloírásokat!
Mindezek ellenére léteznek olyan helyek a világon, ahol a hagyományos malária elleni gyógyszerek (pl. a Paludrine) nem hatásosak, mert a szúnyogok néhány fajtája immunis lett rájuk. Ilyen területek leginkább Afrikában és a Távol-Keleten találhatóak. Az utazási irodában kérjünk naprakész tájékoztatást!
A Larium nevu gyógyszer teljes védelmet biztosít, viszont komoly mellékhatásai vannak. Ezek közé tartozik a hányinger, a hányás, a hasmenés, a hasi fájdalom, a szédülés, az egyensúlyvesztés, a nyugtalanság, a hallucináció és az alvási zavarok. Heti 1 tablettát kell beszednünk, de már az utazás elott 2-3 héttel elkezdve.
Létezik egy másik, a tengerentúli munkások által alkalmazott módja is a Larium használatának: nem szednek semmilyen gyógyszert, így a malária tünetei könnyen észrevehetoek. Az elso tünet megjelenésével viszont azonnal Larium-kúrába kezdenek. Ezt a módszert alkalmazva a hazatérés után még 4 hétig szednünk kell a készítményt!
Létezik egy új, Malarone nevu gyógyszer is, amely kevesebb mellékhatással jár és 100 százalékos védelmet biztosít
DENGUE-LÁZ (CSONTTÖRÉSES LÁZ): A dengue-láz kb. egy hétig tart. Fejfájás, ízületi fájdalom és borkiütés kíséri. A maláriával ellentétben egy vírustámadás általában immunitást ad. A dengue-lázat terjeszto szúnyog csípése nappal éppolyan valószínu, mint éjjel. A dengue-láz kezelésére nem létezik gyógyszer.
SÁRGALÁZ (VÉRHÁNYÁS): Az Afrikában és Dél-Amerikában elterjedt sárgaláz fejfájást, végtagfájdalmat és lázt okoz. A beteg szája feldagad, gyakran vért hány, szemei pedig véreresek lesznek. A láz három-négy napon belül alábbhagy, ekkor viszont székrekedés és vesefájdalom jelentkezik, a vizelet pedig egyre csökken. Gyógyulás elott a beteg még többet hány, bore pedig sárgás színezetuvé válik.
Kezelés: Pihenés és ápolás.
LEISHMANIA: Foként a szubtrópusi és mediterrán füves térségekben eloforduló betegség. A kicsi, leginkább a bokát, csuklót és nyakat érinto légycsípés viszketést okoz, amely a vakarással csak felerosödik. Végül sebek alakulhatnak ki, amelyek a további fertozéseknek kedveznek. Fejfájás jelentkezik, a szemeken véraláfutás, valamint náthaszeru tünetek. A láz általában
3 nap múlva csillapodik.
Kezelés: Pihenés és folyadékbevitel.
BOZÓTTÍFUSZ (TSUTSUGAMUSHI-KÓR): Keíet-Ázsiában és Ausztráliában széles körben elterjedt betegség, amelyet a rágcsálókban élo atka lárvái terjesztenek. Az atka általában a lágyékhajlaton vagy a nyakon csípi meg áldozatát, így adva át a betegséget A csípés legtöbbször észrevehetetlen, de néhány napon belül sebbé alakul. 10 napon belül eros fejfájás, reszketés és láz alakul ki.
A tünetek megegyeznek a tífusz többi változatának tüneteivel: kb. egy héten belül borkiütés jelentkezik, amely a korábban leírtakhoz hasonlóan kezelendo. A fertozés a suru, száraz növényzettel borított területeken nagyobb valószínuséggel jelenik meg. Kerüljük az ilyen helyeket, a földtol legalább 30 cm magasan aludjunk, és használjunk rovarirtót a fertozés elkerülése érdekében.
TÍFUSZ: Két változata van. A kiütéses (vagy járványos) tífuszt tetvek terjesztik és adják át az embernek. A patkányok terjesztette (vagy helyi jellegu) tífuszt a patkánybolha adja tovább. Mindkét változata piszkos, túlzsúfolt környezetben jellemzo, és sokkal inkább katasztrófa utóhatásaként, mint a távoli helyeken túlélésért küzdo embert fenyegeto betegségként jellemzo. Tünetek: Mindkét formája fejfájást, hányingert okoz, majd kb. négy nap múlva borkiütés indul el a hónaljból a mellkas, a has és a comb irányába. Az áldozat vagy meggyógyul 12 napon belül, vagy önkívületbe, kómába esik, esetleg meghal.
Kezelés: Antibiotikumokkal. Létezik ellene oltás is.
SZIKLÁS-HEGYSÉGI FOLTOS LÁZ: A tífusz egy újabb, kullancs által terjesztett változata. Nevébol sejthetjük, az Egyesült Államok nyugati részén fordul elo, de gyakori Latin-Amerikában is.
Tünetek és kezelés: A tífuszhoz hasonlóak annyi különbséggel, hogy a csuklón és bokán megjeleno borkiütés sokkal súlyosabb.
A magukat a bor alá befúró kisebb élosködoket, köztük a könnycsepp alakú, szorös bögölylárvát vagy a borbe fúródás helyén vörös szúrásnyomot hagyó fekélybolhát még azelott távolítsuk el, hogy utat nyitna további fertozéseknek!
MELEG ÉGHAJLATON JELLEMZO BETEGSÉGEK
HOKIÜTÉS
A köleshimlo vagy hokiütés bármikor elofordulhat, ha az ember úgy kerül nagyon meleg környezetbe, hogy nincs ideje hozzászokni. Oka: a ruhák dörzsölésével kísért eros izzadás elzárja az izzadságmirigyeket, és kellemetlen irritációt okoz. A nagy erokifejtés csak felgyorsítja a köleshimlo kialakulását, amelyet a napégés és az ekcéma csak tovább fokoz. A csecsemok különösen veszélyeztetettek.
Ha a felesleges izzadság nem tud elég gyorsan felszívódni, a mirigyek elzáródnak és elvész az izzadás hutohatása. Minél több folyadékot (foleg meleg italt) iszunk, annál többet izzadunk, tovább rontva a helyzetet. Vegyük le a ruhánkat, mosakodjunk meg hideg vízzel és vegyünk fel száraz ruhát! Egy kis tigrisbalzsamot kenve a felso ajkunkra csillapíthatjuk a viszketést, az antihisztamin pedig csökkenti a kellemetlenségeket.
HOGÖRCS: A hostressz elso jele, amely a leginkább használt izmokat, a kart, a lábat és az alhasat érinti. Általában a test sóhiánya okozza (amely viszont a túlzott izzadás eredménye, különösen ha nincs semmilyen sóbevitel). Tünetek: Felületes légzés, hányás, szédülés.
Kezelés: Menjünk árnyékba! Pihenjünk! Igyunk vizet, amelyben kevés sót oldottunk fel - fél literhez mindössze egy csipetnyit tegyünk!
HOSTRESSZ: A magas homérséklet, a nagy páratartalom és az eros izzadás miatt kialakuló folyadékveszteség együtt hostresszhez vezet. Akkor is elofordulhat, ha nem közvetlenül a napon tartózkodunk, hanem pl. forró földön, szélárnyékban fekszünk.
Tünetek: A beteg arca fakó, bore hideg és izzadt, pulzusa gyenge. Szédülés, gyengeség, esetleg görcs kíséri. A beteg önkívületbe eshet, de még az eszméletét is elveszítheti.
Kezelés: A hogörcshöz hasonlóan kezeljük.
NAPSZÚRÁS: A legsúlyosabb következménye annak, ha túl hosszú ideig tartózkodunk a napon vagy túl sokat dolgozunk napos területen.
Tünetek: A beteg bore meleg és száraz, arca leégett, lázas, viszont nem izzad. Testhomérséklete emelkedik, pulzusa gyors és eros. Súlyos fejfájás jelentkezik, amelyet gyakran hányás kísér. Eszméletvesztéssel is járhat. Kezelés: A beteget fektessük árnyékba, fejét és vállát kissé emeljük meg! Vegyük le a külso ruharéteget! A test hutheto a beteget legyezve, vagy langyos vízbe áztatott alsónemüt adva rá (a hideg viz tovább növelheti a test-homérsékletet). A beteget NE merítsük teljesen a vízbe, inkább csak locsoljuk vele! Ezután fektessük jól szellozo, nedves üregbe! Ha visszanyerte az eszméletét, itassuk vízzel! Amint a testhomérséklete ismét elfogadható, öltöztessük át és tartsuk melegen, nehogy megfázzon!
Ha a beteget teljesen beíemerítjük a hideg vízbe, komoly veszélyeknek tesszük ki. Szélsoséges esetekben [amikor a halál vagy az agykárosodás kockázata nagyobb, mint a vízbe merítés okozta sokk) alkalmazható, hogyha a kezdeti hutés hatása már érzodik. Lassan süllyesszük a testet a vízbe a lábakkal kezdve, majd masszírozzuk a végtagokat, így serkentve a vérkeringést és segítve a ho eloszlását a test belso részeiben! Amint csökken a testhomérséklet, vegyük ki a vízbol I Takarjuk be, ha nagyon alacsony értéket mutat a homéro! A hutést és betakarást valószínuleg többször el kell végeznünk, mielott a beteg testhomérséklete stabilizálódna.
NAPÉGÉS: A hólyagokkal kísért valódi égés (nem lebarnulás) valós veszélyt jelent, különösen a világos és érzékeny borueknél. Ha a test több mint kétharmadát érinti, akár halálos is lehet.
Kezelés: Kerüljük a további ártalmat, maradjunk árnyékban! Vegyünk be fájdalomcsillapítót, ha van! A hólyagokat fedjük be kötéssel, de ne szúrjuk ki oket!
SZEMFÁJÁS: Vakító fény - különösen a tengeren, a sivatagban és a hófedte területeken (lásdHóvakság) - okozhatja, vagy ha a szem túlzottan ki van téve a homokszemcséknek vagy a napnak.
Kezelés: Maradjunk árnyékban és fedjük be a szemünket, miután kimostuk belole az idegen testeket, végül meleg vízzel borogassuk! Fedjük be az arcunkat, a szemünk alatti részt pedig sötétítsük be faszénnel, hogy elkerüljük a fény visszaverodését!
KISZÁRADÁS
A kiszáradás annál szembetunobb, minél nagyobb a testfolyadék-veszteség. Víz alkotja az ember testsúlyának 75°/o-át, ami átlagosan 50 litert jelent Semmi esélyünk az életben maradásra, ha a veszteség meghaladja ennek ötödét.
I-5%-os folyadékvesztés: Szomjúság, bizonytalan kellemetlenségérzet, étvágytalanság, kipirult bor, türelmetlenség, álmatlanság, émelygés.
6-10°/o-os folyadékvesztés: Szédülés, fejfájás, nehéz légzés, a nyálképzodés hiánya, bizonytalan beszéd, járásképtelenség.
II-20%-os folyadékvesztés: Önkívület, dagadt nyelv, homályos látás, érzéketlen, megráncosodott bor, a beteg képtelen nyelni.
A kiszáradás késobbi szakaszaiban:Teljes izomgyengeség lép fel, csökken a szellemi teljesítoképesség. Ilyen esetekben akkor készítsünk terveket, amikor még tiszták a gondolataink, késobb ezekhez tartsuk magunkat!
A HIDEG ÉGHAJLAT VESZÉLYEI
Az alacsony homérséklet nem kizárólag a sarkvidékeken jelent kockázatot az egészségünkre. Hosszú ideig a hidegben tartózkodni mindenhol veszélyes. Tegyünk meg mindent, hogy elkerüljük a következményeket!
KIHULÉS: A kihulés (vagyis hipotermia) azt jelenti, hogy a test nem tud olyan gyorsan hot termelni, mint amilyen gyorsan elveszíti, ezért a testhomérséklet a normális alá süllyed. A szél, az eso és az alacsony homérséklet mellett az alábbiak váltják ki: - kimerültség,
- nem megfelelo ruházat,
- nem megfelelo menedék,- nem megfelelo táplálékbevitel, - tudás és felkészültség hiánya.
A kihulést éppen azok a körülmények súlyosbítják, amelyek a sarkvidékeken jellemzoek, de - leginkább a szél hutohatása miatt - bármilyen hideg környezetben elofordulhatnak. A kihulés gyakori probléma a nagyon hideg idoszakokban, különösen a kedvezotlen helyzetben lévo idosek körében. Halállal végzodik, ezért felismerése után rögtön kezelni kell.
Megelozhetjük, ha a zord körülmények között menedékbe vonulunk, és szárazon tartjuk magunkat. Kerüljük a túlzott erokifejtést, és ha csoportban vagyunk, vezessük be a "gondos haverok"-rendszert: figyeljük egymást, hogy minél hamarabb észrevegyük a tüneteket!
Ha valaki a csoportból már kihult, a többiek is közel vannak ehhez az állapothoz. Mindenkin figyeljük a tüneteket!
Jelek és tünetek: Ésszerutlen viselkedés, foleg hirtelen energiakitörés és levertség váltakozása. Lassul a reakcióido, a beteg nem reagál a kérdésekre és utasításokra. Hirtelen, leküzdhetetlen reszketésroham. Irányvesztés, botladozás, elesés. Fejfájás, homáfyos látás, hasi fájdalmak. Ájulás, kábulat vagy eszméletvesztés.
Súlyosbító tényezok: Nedves ruha és nagy szél. Eros széllel kísért alacsony homérséklet. Vízbe merülés. Minden bénító és a hotermeloképességet csökkento sérülés. Szorongás és szellemi stressz. Szokatlan soványság. Kezelés: Kerüljük a további hoveszteséget! Vonuljunk menedékbe a szél és az idojárás egyéb viszontagságai elol! A nedves ruhákat cseréljük szárazra! Ne vetkoztessük te a beteget teljesen, egyszerre csak egy ruhát vegyünk le, és adjunk rá helyette szárazat! A beteg ne a földön feküdjön! Melegítsük (testünkkel, meleg kövekkel)! Adjunk neki meleg folyadékot és cukros ételt - de csak akkor, ha eszméleténél van!
A kihulés elorehaladott fázisában a test elveszíti önmaga újra meleg íté-sének képességét A testnek azonban belülrol is melegednie kell, mert a gyors külso melegítés hatására a hideg vér a belso részekbe áramlik, ami tovább súlyosbítja a helyzetet. A következo pontokat melegítsük fel: gyomorszáj, vese tájéka, hónalj, nyak hátsó része, csukló, combok közti rész! Ezeken a pontokon a vér a borfelszínhez közel áramlik, ezért magával viszi a kívülrol érkezo hot.
Ne adjunk a betegnek alkoholt: kitágítja a véredényeket a bor felületén, növelve a hoveszteséget!
A beteg még nem gyógyult meg attól, hogy testhomérséklete elérte a normális szintet. Tartalékokat kell létrehozni a testben, amíg visszanyeri a belso hotermelés képességét. A fóliatakaró visszaveri ^(tm)
a hot. és meg I HOVESZTES: ALTALANOS SZABALYOK
könnyíti a beteg I Ha a test gyorsan veszít hot, gyorsan pótolj kezelését nulla I Ha a test lassan veszít hot, lassan pótoljuk!
FAGYÁS: A bor és a hús akkor fagy meg, ha homérséklete -1 °C-ra csökken. A fagyás minden hidegnek kitett testfelületet érint, valamint a szívtol legtávolabb eso - vagyis leggyengébb keringésu - testrészeket is: a kezet, a lábat, az orrot, a fület, az arcot. A fagyás attól függoen lehet enyhébb vagy súlyosabb, hogy mennyire van kitéve a hidegnek a testrész.
A bor fagyásának elso jele általában szúró érzés. Ezután érzéketlen, viaszos foltok jelennek meg a borön, amelyek késobb megkeményednek, és kavicsos érintésuvé válnak. Ez jelentos fájdalommal jár, a foltok megdagadnak, bevörösödnek, felhólyagzanak, majd elhalnak, és az utolsó fázisban lehullanak.
Fagycsípés: Kizárólag a bort érinti. Kezelésére tegyük melegbe az érintett területet! Kezünket tegyük a hónaljunkhoz vagy a lábunk közé!
NE FELEDJÜK:
Folyamatosan figyeljük a fagyás nyomait magunkon és a társainkon! A viaszos jelek elso megjelenésekor azonnal cselekedjünk! Arcunkkal grimaszoljunk, megakadályozhatjuk az elfagyását!
Nyomjuk a lábfejünket a barátunk hasának (ez szép barátságoknak vethet véget)! A fagyás kiolvadása fájdalmas.
Eros fagyás: Sokkal komolyabb probléma. Védjük az érintett területet a nagyobb sérülésektol! Ne dörzsöljük hóval! Ne tegyük ki nyílt lángnak! A legjobb kezelési módja, ha a sérült területet fokozatosan, meleg, 28-28,5°C-os vízzel kiolvasztjuk. Ezt a homérsékletet onnan ismerjük fel, hogy könyökünk könnyen el tudja viselni. Ha túl meleg lett, hutsük le a kívánt homérsékletre, majd alkalmazzuk az érintett területen!
Elorehaladt fagyás: Hólyagok keletkeznek, amelyek késobb elfertozodhetnek és fekéllyé alakulhatnak. Ezek a szövetek eloször szürkévé, majd feketévé válnak, ezután elhalnak, végül leesnek. Ne lyukasszuk ki a hólyagokat, és ne dörzsöljük az érintett területet! Az eros fájdalom azt jelzi, hogy a felmelegítés túl gyorsan történt. Csak testmeleget használjunk!
HOVAKSÁG: Ideiglenes vakság, amelyet a hóborította föld vagy jég (és a felhok jégkristályai) által visszavert napsugarak magas koncentrációja és erossége vá!t ki. Leggyakrabban akkor fordul elo, amikor a nap magasan van az égen, de elofordulhat akkor is, ha nincs közvetlen napsütés (pl. a sarki és hegyvidéki területek világos égboltja miatt).
Tünetek: Eloször a szem érzékennyé válik a ragyogásra, majd pislogni, hunyorogni kezdünk. A látott kép rózsaszín árnyalatú iesz, és egyre vörösödik. Ha nem ismerjük fel a betegséget, ebben a fázisban úgy érezzük, mintha homok került volna a szemünkbe.
Kezelés: Menjünk sötét helyre és kössük be a szemünket! A ho tovább fokozza a fájdalmat, ezért nedves, hideg ruhás borogatást tegyünk homlokunkra! A helyzet idovel javul. A további megterhelés elkerülése érdekében viseljünk védoszemüveget, és a fény visszaverodését a szem alatti részt faszénnel befeketítve csökkentsük (lásd Éghajlat és terepviszonyok)!
SZÉN-MONOXID-MÉRGEZÉS: Rosszul szellozo helyeken kialakuló tökéletlen égés okozza ennek a veszélyét. Kiválthatja minden zárt térben, elégtelen szellozés mellett rakott tuz vagy használt kályha, okozhatja a huzat hiánya is. A létrejövo szén-monoxid színtelen és szagtalan, ezért nehéz észrevenni. Enyhe fejfájást, szédülést, álmosságot, hányingert, akár hányást is kiválthat, ezek a tünetek azonban gyakran észrevétlenek, és minden különösebb jelzés nélkül eszméletvesztés alakulhat ki. Ha nem fedezzük fel idoben, haláios! Kezelés: Egyszeru - ahogy a megelozése még egyszerubb: szelloztessünk! Egyedül nem tudjuk kezelni az ilyen helyzeteket, ezért ügyeljünk rá, hogy ne is alakulhassanak ki! A beteget vigyük friss levegore, és biztassuk egyenletes, mély lélegzetvételre! Ha nincs eszméleténél és nem lélegzik, mesterséges lélegeztetést alkalmazzunk! Tartsuk a beteget melegen és szelloztessük ki a menedéket!
LÁBFAGYÁS: Akkor fordul elo, ha a láb hosszú ideig vízben vagy nedves és hideg helyen van. A fagyást a túl szoros bakancs is gyorsítja. Komoly gond, amelynek kialakulását a kimerültség, a hideg, az élelem-, az ivóvíz- és az alváshiány még inkább valószínusíti.
A lábfagyást úgy akadályozhatjuk meg, hogy a lábunkat szárazon tartjuk. Megfelelo méretu bakancsot viseljünk! Rendszeresen tornáztassuk és ellenorizzük a lábunkat, lábujjainkat!
Tünetek: Tuszúrásokhoz hasonlító fájdalom jelentkezik a lábunkban. Hasító fájdalom kíséretében beáll az érzéketlenség. A láb lila, duzzadt és hólyagos. Kezelés: Szárítsuk meg a lábunkat, de a hólyagokat ne dörzsöljük és ne tépjük fel! Emeljük fel a lábunkat és takarjuk be melegen készítsünk kalitkát a takaró súlyának megtartásához! A felmelegítéshez ne használjunk mesterséges hot! Ne masszírozzuk! Pihentetéssel és melegen tartással gyógyíthatjuk a fagyott lábat.
TERMÉSZETES GYÓGYMÓDOK
Sok megbetegedésre kínálkozik természetes gyógyszer, csak tudnunk kell, hogy hol keressük. A gyógy- és egyéb növények, illetve természetes anyagok már évezredek óta gyógyszerek és kezelések alapját képezik. Számos napjainkban használt gyógyszer hatóanyaga is növényi eredetu. Az orvosok nem támogatják az összes hagyományos orvosságot, mert azok némelyikét inkább az alapanyagul szolgáló növényhez kapcsolódó képzettársítások miatt alkalmazták, és nem a tényleges gyógyhatású tulajdonságaik miatt
- bár az is tény hogy a növények szokatlan kinézete feltételezésekre adhatott alapot. Az egykor a vér tisztítására használt növények (pl. a mezei tikszem és a bojtorján) többsége vörös, a sárgaság gyógyítására szolgáló növény (köztük a párlófu, az erdei hölgymái és a pitypang) nagy része pedig sárga. Néha a növény neve utal egykori gyógyászati alkalmazására, ilyen pl. az orvosi tüdofu vagy a szemvidítófü.
Ha jót akarunk, legyünk kérlelhetetlenek!
A beteg túlélorol gondoskodnunk kell, figyelnünk kell rá, ugyanakkor le kell foglalnunk és meg kell alapoznunk az optimizmusát is! Ha pl. egy tüdogyulladásos férfit hagyunk a menedék sarkában kuporogni, minden bizonnyal meghal. Állítsuk inkább talpra, és kössük le kisebb feladatokkal! Adjunk neki rengeteg folyadékot és biztassuk evésre! Ne hagyjuk, hogy lefeküdjön! A májgyulladásos beteget kényszeresük evésre! Nem engedhetjük, hogy a beteget elhagyja az ereje vagy az életkedvei
Növényeken kívül mással is kipótolhatjuk az orvosi felszerelésünket vagy készleteinket. A sebek kimosásához fertotlenítoszerként vizeletet is használhatunk. Ha a beteg rosszallását fejezi ki, a saját vizeletét használjuk! Ha pedig nagyon beteg, már nem fogja érdekelni, kinek a vizelete tisztítja a sebét. A sérülések kitisztítására a férgek is alkalmasak, ezek a trópusi országokban azonnal eilepik a sebet. A férgek a jobb kezelésig tisztán és nyitva tartják a sebet. Arra viszont ügyeljünk, hogy az egészséges szöveteket ne falják fel!
A sebek kitisztítására évszázadok óta használják a tüzet. A seb kiégetése nagy lelki erot követel a beteg részérol. Ha úgy érzi, ki fogja bírni, és loszerünk is van, tegyünk egy kis loport a seb köré, majd gyújtsuk meg, ez megakadályozza az üszkösödést! Egyesek szerint az amputáció után a csonk lezárásának legjobb módja annak kiégetése (ahogy régen a levágott kezu bunözoknél tették), sokaknál viszont a sérülés utáni sokkot követo égetés miatt fellépo sokk akár halálos is lehet.
Modern gyógyszerek
Sok modern gyógyszer - köztük a kokain, a morfium és a digitálisz - közvetlenül növényekbol származik, kinyerésük azonban nem könnyu. Sokszor mérget tartalmaznak, amely nagyon veszélyes lehet a növény alkalmazásakor. Néhány bekezdéssel lejjebb egy felsorolás található egyes gyógynövényekrol és azok lehetséges alkalmazási módjairól. Annak ellenére, hogy több modern gyógyszer trópusi növénybol készül, és a bennszülöttek által készített gyógyszerek számos növényi összetevot tartalmaznak, az itt következo növények többsége a mérsékelt égövön él, hiszen ezekrol a növényekrol készült a legtöbb feljegyzés, és a túlélo ezeket ismeri fel a legnagyobb valószínuséggel.
Növényi készítmények
A mérgezo növényekkel ne is foglalkozzunk! Mindig tökéletesen azonosítsuk a növényt! Általános szabály, hogy a növények virágzáskor a legerosebbek, leghatásosabbak. Ne feledjük, egy növény különbözo részeinek különbözo felhasználási lehetoségi lehetnek!
A forrázat általában levelekbol és virágokból, a fozet gyökerekbol készül. Elkészítési módjukat késobb részletezzük. Osszuk a felhasználandó mennyiséget napi három adagra! A forrázatot, a fozetet és a borogatást mindig frissen, közvetlenül a használat elott készítsük el! Soha ne hagyjuk oket 12 óránál tovább állni!
A növények hatékonyságát a leszedés idoszaka is befolyásolja. Ne higgyük, hogy azzal teszünk jót, ha nagyobb adagokat szedünk le és azokat alkalmazzuk! Ez nem igaz, így akár bajt is okozhatunk!
Ne várjunk egyik napról a másikra csodát! Adjunk elegendo idot, hogy hasson a kezelés!
Forrázat készítése
Vágjuk fel és zúzzuk össze a növényt, hogy könnyebben hozzáférjünk a tevéhez és az olajához! Fél liter vízhez egy maroknyi gyógynövényt adjunk. Öntsünk rá forrásban lévo vizet! Keverjük össze! Hagyjuk kihulni! Nem kell a folyadékot megszurni, a gyógynövények maguktól lesüllyednek az aljára!
Ha nem tudunk vizet forralni, tegyünk ki feleakkora mennyiségu hideg vizet a napra! Ha nincs se napsütés, se víz, kezdjük el rágni vagy szívni a leveleket. Minél több nedvet próbáljunk kinyerni belolük, majd köpjük ki a megrágott pépet!
Fozet készítése
A fozet általában gyökerekbol eloállított készítmény. Vágjuk szét, kaparjuk le, majd zúzzuk péppé a gyökereket! Legalább félórára áztassuk vizbe (legkevesebb egy kanálnyiba, maximum csak 0,85 dl-be)! Forraljuk fel, majd pároljuk, amíg a folyadék a harmadával csökken!
Borogatás készítése
Törjük össze laposra a gyökereket, a leveleket, vagy a gyógynövény egészét! Ha a növény túl száraz, adjunk hozzá vizet! Tegyük rá az érintett testrészre, majd fedjük be egy nagy levélle!, és kössük a kívánt helyzetbe! Borogatást tehetünk a merev ízületekre, a rándulásokra és a gennyes sebekre is.
A nedv kipréselése
A növény szárából és levelébol készítsünk nedves pépet úgy, hogy a kezünkkel, kövekkel vagy bottal összezúzzuk. A levet kizárólag a sebbe préseljük, a pépet az érintett terület köré! Nagy levéllel és kötéssel tartsuk a helyén!
Gipszelöanyagok
A nadályto (és kisebb mértékben a salamonpecsét) gyökere annyi keményítot tartalmaz, hogy jól felforralva és porrá zúzva megkeményedik. Hagyjuk kissé kihulni, majd vonjuk vele körbe a sérült végtagot vagy ízületet! A borogatás egy helyben tartására is használható.
ORVOSSÁGOK
VÉRZÉS CSILLAPÍTÁSÁRA
Gyékfú: kipréselt nedve
Muskátli: ievelemek kipréselt nedve
Óriós pöfeteg: borogatásként
Puha gólyaorr: kipréselt nedve
Télizöld: leveleinek kipréselt nedve
Tisztestú: kipréselt nedve
Útifu: porrá zúzott levelei borogatásként
BORKIÜTÉS/FEKÉLY/
SEB KITISZTÍTÁSA
MEGJEGYZÉS: A növényeket külsoleg, o bor lemosására, vagy - ahol oz javasolt - borogatásként használjuk! Naponta kétszer-háromszor alkalmazzuk oket!
Árvacsalán: forrözat o virágaiból és a hajtásaiból
Bodzafa: leveleibol kipréselt nedv Bojtorján: fozete gyökerébol, péppé tört nyers gyökere sóval (ólioti harapásokra) Gömoernyó: forrázol a gyökér kivételével oz egész növénybol Kálón fú: összezúzott levelei Kamilla, forrózat o virágából borogatásként Közönséges cicka fark:
forrózat a gyökér kivételével oz egész növénybol íibopimpó: forr azat a gyökér kivételével az egész növénybol
Lórom: összezúzott levelei Nodólyto: fozet a gyökerébol borogatásként Orbáncfu: forrózat o virágából és a hajtásából Orvosi pemetefu: forrázol a gyökér kivételével az egész növénybol
Orvosi ziliz: fozet a gyökerébol, forrózat a levelébol és a virágából, borogatásként Papsajt: forrózat a leveleibol és a virágaiból, borogatásként
Pásztortáska: forrózat a gyökér kivételével az egész növénybol, borogatásként Ragadvónyfü: forrázol a gyökér kivételével az egész növénybol
Soiamonpecsét: fozet a gyökerébol borogatásként
Sóska: összezúzott levelei
Szilfa: forrózat a kérgébol
Tisztesfü: forrózat a gyökér kivételével az egész növénybol
Tölgyfa: forrózat a kergébol Tyúkhúr: leveleibol kipréselt nedv Varáöics: összezúzott levelei Vizitormc: kipréselt ned ve
FERTOZÉSGÁTLÓ
MEGJEGYZÉS: Ezek a növények külsoleg és belsoleg egyaránt alkalmazhatóak. Különösen elfertozodött sebek esetén hasznosak.
Fokhagyma: kipréselt nedve Kakukkfu: forr ázat a levelébol és a virágából Közönséges Torma: fozet a gyökerébol Orvosi ziliz: fozet a gyökerébol, forrözat a levelébol és a virágúból Papsajt: forrázat a tévéiébol és a virágából
FÁJDALOM/FÁJÁS/ZÚZÓDÁS/MEREVSÉG
MEGJEGYZÉS: A megjelölt növények külsoleg használandók.
Bojtorján: fozet a gyökerébol
Borágó: forrázat a gyökér kivételével az egész növénybol
Fokhagyma: ki préseit nedve duzzanatokra Fuzfa: fozet a kérgébol
Görvélyfu: fozet a gyökér kivételével az egész növénybol, zúzódások és vér rögök kezelésére, külsoleg alkalmazva
Kamilla: a virágából kipréselt nedv duzzanatokra alkalmazva
Lórom: összezúzott leveleizúzódásokra alkalmazva
Nadólyto: fozet a gyökerébol duzzanatokra alkalmazva
Nyárra: forrázat a levélrügyekbol
Nyírfa: forrázat a leveleitol
Orbán cfü: far rázó t a virágáb ól és a h ajtósa bo I zúzódásokra
Orvosi citromfu: forrázol a leveleibol Orvosi pemetefu: kipréselt nedve vagy levelei fül fájásra
Piros áfonya: forrözat a levelébol és a gyümölcsébol
Puha gólyaorr: forrázat a gyökér kivételével az egész növénybol, duzzanatokra alkalmazva Salamonpecsét: fozet a gyökerébol, külsoleg a I ka lm azva
Sóska: összezúzott levelei zúzódásokra alkalmazva
Szilfa: forrázat a kérgébol
Tyúkh ú r: forrázat a gyöké r kivételéve I az egész növénybol
Varódics: összezúzott levelei zúzódósokra alkalmazva
LÁZ
MEGJEGYZÉS: Ezek a növények izzadást idéznek elo, ami a lázat csillapítja.
Bodzafa: forrázat a virágaiból és a gyümölcseibol
Hársfa: forrázat a virágaiból Kamilla: forrázat a leveleibol és a virágaiból Oszi margitvirág: forrázat a gyökér kivételével az egész növénybol
Szilfa: fozet a kérgébol
MEGFÁZÁS/TOROKFÁJÁS/
LÉGÚTI PANASZOK
Bojtorján: fozet a gyökerébol
Borágó: forrázat a gyökér kivételével az egész növénybol
Csalón: forrázat a leveleibol Fekete áfonya: forrázat a leveleibol és a gyümölcseibol Fuzfa: fozet a kérgébol
Gombernyo: forrözat a gyökér kivételével az egész növénybol
Gyékfu: forrázat a gyökér kivételével az egész novén yb ol öb lö getésh ez Ho vasi magcsá ko: forrázat az e gész no vénybol öblögetéshez
Hársfa: forrázat a virágából
Illatos menta: forrázat a gyökér kivételével oz egész növénybol
Kakukkfu: forrázat a leveleibol és virágaiból Kamilla: forrázat a virágából öblögetéshez Kigyógyökeru keseru fu: forrázat a gyökér kivételével az egész növénybol Közönséges cicka fark: forrázat a gyökér kivételével oz egész növénybol, inhaláláshoz Közönséges párló fu: forrázat a gyökér kivételével az egész növénybol Közönséges torma: nyers gyökere Martilapu: forrázat a leveleibol és a virágaiból
Molyhos ökörfarkkóró: forrázat a gyökér kivételévei oz egész növénybol, fozet a gyökerétol öblögetéshez
Nadályto: forrázat az egész növénybol Nyárfa: forrázat a levél rügyekbol Orbáncfu: forrázat a virágaiból és hajtása ibói
Orvosi angyalgyökér: fozet a gyökerébol Orvosi pemetefu: forrázat a gyökér kivételével oz egész növénybol
Orvosi tüdofú: forrázat o gyökér kivételével az egész növénybol
Orvosi ziliz: fozeto gyökerébol, forrázat a virágából és leveléboi
Papsajt: forrázat a virágából és a levelébol
Rózsa: fozet csipkebogyóból Tölgyfa: fozet a kérgébol öblögetéshez Útifu: forrózot a levelébol és a szárából
GYOMORBÁNTALMAK ENYHÍTÉSE
Fekete áfonya: fozet o gyümölcsébol Gombernyo: forrázct a gyökerébol Illatos menta: forrázct o gyökér kivételével az egész növénybol összezúzott faszén hozzá -adásával
Közönséges cicka fark: forrázct o leveleibol és a virágaiból
Közönséges torma: forrázó te gyökerébol Orvosi citromfu: forrózot a leveleibol Pitypang: fozet ez egész növénybol Soiamonpecsét: fozet a gyökerébol Saspáfrány: forrázct a leveleibol Szeder: forrázct a leveleibol
HASMENÉS
MEGJEGYZÉS: A tünetek enyhüléséig napi két-hórom alkalommal alkalmazzuk ezeket a növényeket
Fekete áfonya: fozet a gyümölcsébol Illatos menta: forrázct a gyökér kivételével az egész növénybol
Kigyógyökeru keserufü: forrázct a gyökér kivételével oz egész növénybol Libapimpó: forrózot a gyökér kivételével oz egész növénybol
Havasi magcsákó: forrázat c gyökér kivételével oz egész növénybol Mogyoröfc: forr ázat a leveleibol Orvosi ziliz: forrázat a leveleibol és a virágaiból, fozet a gyökerébol
Oszi i/érfu: forrázat a leveleibol és o gyökerébol Piros áfonya: fozete gyümölcsébol Szeder: forrázato leveleibol vagy fozet a gyümölcsébol
Szilfa: forrázat a gyökerébol
Télizöld: forrózot a leveleibol, de hosszabb ideig nem szabad alkalmazni
Tölgyfa: fozet a gyökerébol
Útifu: forrázct a leveleibol és a szárából
SZÉKREKEDÉS
Bodzafa: gyümölcsébol kipréselt nedv Borbolya: gyümölcsébol kipréselt nedv
Diófa: fozet a kéregboi Közönséges páriófu: forrázat a gyökér kivételével oz egész növénybol Oszi margi [virág: forrázat a leveleibol és virágaiból
Pitypang: fozet az egész növénybol
Reg adván yfü: fór reze ta gye kér ki vé telével az egész növénybol
Rózsa: fozet csipkebogyóból
Terackbúze (Elymus vagy Agropyron repensj:
fozet a gyökerébol
Vörösberkenye: gyümölcsébol kipréselt nedv ARANYÉR
MEGJEGYZÉS: Külsoleg, naponta kétszer-háromszor alkalmazandó.
Fekete áfonya: gyümölcsébol kipréselt nedv Kamilla: forrázat a leveleibol és a virágaiból Libapimpó: forrózot a gyökér kivételével az egész növénybol Nyárfa: fozet a levélrügyekbol Saiamonpecsét: fozet a gyökerébol Salátaboglárkc: leveleibol kipréselt nedv Szilfa: fozet a kérgébol Tölgyfa: fozete kérgébol Útifu: kipréselt nedve
NE FELEDJÜK:
Fejfájásra: A fuzfa levelébol és kérgébol készített fozet szalicint tartalmaz, amely az aszpirin egyik összetevoje.
Hegesedés elosegítésére:
A nadályto leveleibol ki- i nyert nedv segíti a szövetek újraképzodését.
FÉREGHAJTÓK
Görvélyfu: forrázat a gyökér kivételével az egész növénybol
Oszi margitvirág: fozet a leveleibol és a virágaiból
Saspófrény: forrózat a gyökerébol Varádics: forrózat a leveleibol és virágaiból, de csak mértékletesen, kis mennyiségben használjuk
Trópusi gyógynövények
Több ezer trópusi növénynek ismert a gyógyhatású (a bennszülött törzsek tényleg használják is ezeket), de csak viszonylag keveset vizsgáltak meg nyugati kutatók, és szélesebb körben is csak néhány számít ismertnek. A következokben a sok hasznos növény közül mutatunk be néhányat. Ha nem ismerjük pontosan a gyógynövényeket, inkább vigyünk magunkkal orvosságokat. Soha ne kísérletezzünk olyan növénnyel, amelyet nem tudunk egyértelmuen azonosítani! Indiai szépcsalán (Acalypha indica): Egyike
o szómos hasonló, Indiában és Délkelet-Ázsiódon élo cser/éne*. 2-3 m .magas növény, ovális vagy szív alakú levelei gyakran a vörös, az élénk rózsaszín és a zöld árnya!atoiban pompáznak. Malájföldön a leveleit megszorítják és teaként fogyasztják. A gyökerébol és leveleibol készült fozet hashajtó és erosíto hatású
Alstoniafélék, köztük a soptaparna vagy saptacehada (Alstonia scholaris): Megtalálható Indiótól keletre egészen a Folap-szigetekig, valamint délre Indonéziáig, illetve Ausztrália egyes részein is. i/izben megfozött kérge erosíto es lázcsökkento hatású, enyhíti a cukorbetegségei és elpusztítja a belso, élosködo férgeket.
Nim növény vagy neem fa (Ante'aea aza-dirachta vagy Azadirachta indica): Indiától Kínáig, illetve Indonéziában található meg. A leveleibol es kérgébol készített fozettel megfékezheto a malária és a vérhas. A magjából származó olajat fekély és borponaszok kezelésére használhatjuk.
Bruceafélék: Számos, hasonló megjelenésu fajtája található ín diától keletre Kínáig, és délre, egészen Ausztráliáig. Minden része keseru ízu. A Brucea su metrón a magját hasmenésre és vérhasra alkalmazzak. Összezúzott levele enyhíti a belso vérzést, csillapítja a keléseket és o rovarcsípéseket
Kardomom (Élettana cardannomum): A gyömbér rokono ez oz Indiában és az onnon keletre esó területek egyes részein éió, magas, gyógyhatású növény, amelynek vastag, húsos gyökértörzse von, és hosszú, elágazó fejecskeviróg-zotor hoz Magját vagy gyümölcsének kisajtolt nedvéf emésztési panaszok és hányinger enyhítésére használjuk!
Kínafa vagy kininfa (Cinchona): Nagy, általában vörösesbarna törzsu fa. Vodon él Dél-Amerika trópusi területein, de a világ minden tójára betelepítették. A malária elfojtásához készítsünk fozetet kinintartalmú kérgébol!
Moringa (Moringa oleifera, lásd Trópusi növények az Élelem fejezetben/- Gyakori, eheto trópusi növény. A gyökerébol és levelébol kipréselt nedvet borkiütés és gyulladás kezelésére használhatjuk.
Kibatalia arborea: Fgy újabb ázsiai fofajta, amelynek kérge koucsuktejszeru nedvet bocsa: ki, ho megvágják. A nedvet kis mennyiségben férgek eluzésére használhatjuk.
Mahuang vagy bala (Sida cordifolia): Egyenesen növo, szorös, egynyári, maximum 7 m-es növény, amelyre hosszúkás, fogazott levelek és sárgás virágok jellemzoek. Indiában és onnan keletre, egészen Tajvanig elofordul. A levelébol készült forrázatot köhögés és láz csillapítására használhatjuk. Magja közepesen eros hashajtó.
Pergularia extensa: Törzsét kemény, szétterjedo szor borítja. Széíesen ovális levelei maximum 15 cm hosszúak. Apró, zöldesfehér virágokat hoz. Afrika trópusi részein él. Puha leveleit és hajtásait zöldségnövényként is használhatjuk, c belolük készült forrózat azonban o goto ndféreg és a hasmenés kezelésére is alkalmas. A leveleibol készült borogatás t ke!esek, fekélyek és sebek gyógyítására használjuk!
Crateava religiosa: Megtalálható Indiában, onnan keletre egészen Pápua Új-Guineáig, valamint Polinéziában. A levelébol és kérgébol készült fozet enyhíti a gyomorpanaszokot, a lázzal járó fájdclmokct és egyéb fájásokat.
Majomkenyérfa (Adansonia, lásd Sivatagi növények az Élelem fejezetben,/: Kaparjuk le a kérgén taláfhotó gumit! Férgek és hasmenés kezelésére használjuk!
A felsorolt gyógynövények a mérsékelt égövön élnek. Többségük nagyon elterjedt és biztonságosan fogyasztható. Használhatjuk oket vérzés elállítására, sebek gyógyítására, láz enyhítésére, megfázás és emésztési rendellenességek megszüntetésére és egyéb, külön megemlített kezelésekhez. Némelyiknek több felhasználási lehetosége is van, de alább a leggyakoribb alkalmazási mód szerint vannak csoportosítva.
ÁLTALÁNOS ÉS FERTOZÉSGÁTLÓ HATÁS:
GYÓGYNÖVÉNYEK
1. Szemvidítófu (Euphrasia officinalis): 30 cm-es, ovális, gyakran szorös leveleket és fehér, lila erezettel és sárga foltokkal tarkított virágokat hozó növény. Foleg Európa és Ázsia füves, hegyvidéki területein jellemzo. A teljes növénybol készített, szurt forrózat kiválóan alkalmas o szem fertozéseinek kezelésére. Állítólag gyógyítja a szénanáthát, c hurutot és az orrdugulóst is.
2. Fokhagyma (Allium): Számos változata megtalálható a mérsékelt égövi területeken, sot, manapság már a trópusokon is. Szaga alapján biztosan megtaláljuk. Legtöbb fajtáját több hosszú, csíkszeru, a hagymából felszöko levél, valamint apró, rózsaszínes vagy fehér virágokból álló, szárat megkoronázó fürtvirágzat jellemzi. Gumója eros fertozés-gátló. [/Ízzel hígított, kipréselt leve külsoleg használva sebek és duzzanatok kezelésére alkalmas. A hagyma fogyasztásával megelozheto a megfázás. Természetes antibiotikumot is tartalmaz.
3. Mezei kakukkfu (Thymus scrpyllum): Kisméretu, illatos, szétterülo növény. Apró ovális leveleket és vöröseslila virágokat hoz.
Európa és Ázsia nyugati részének füves területein él, bár egyes fajtái máshol is elofordulnak. Használjuk fertözésgátlóként, köhögést és megfázást csillapító forrózatként, illetve zöldségnövényként!
4. Csomós vagy göcsös görvélyfü (Scrophularia nodosa): Legfeljebb 90 cm magas, szögletes szárú, hegyes, ovális levelu és vörösesbarna virágú növény Európa és Ázsia erdeiben, cserjéseiben és bozótosaiban él. 5ok különbözo fajtája létezik. Fozetként alkalmazva enyhíti a duzzanatot, a rándulást, a keléseket és zúzó-dásokat, eloszlatja a vér rögöket és gyógyítja az aranyeret.
VÉRZÉS:
5. Közönséges gyékfu (Prunella vulgaris): Szorös kúszónövény. Hegyes, ovális levelek és lila virág fejek jellemzi k. Európa és Ázsia száraz, füves vidékein és pusztáin él. Kipréselt nedvét vérzések elállítására, forrázatót oelso vértesek csillapítására használjuk.
6. Puha gólyaorr [Geránium mól le): Legfeljebb 30 cm magas nö vény. Szára szorös, levelei mélyen csipkézettek, virágai aprók, rózsaszínesek és öt sziromból ellnek. Száraz, füves, puszta jeliegü területeken él. Kipréselt nedvét vérzések elállítására, fozetét belso vérzések csillapítására használjuk.
7. Mocsári tisztesfü (Stacnys palustris): Eros szagú, szorös, 90 cm magas növény. Csipkézett, szív alakú leveleket, valamint sötét rózsaszín és a lila árnyalataiban pompázó, fehér foltos virág füzért hoz. Általában nedves területeken él. Hasonló fajok lelhetok fel az erdö-széleken és az árnyékos pusztaságokon. Kipréselt nedvét vérzés elállítására, forrázatót fájdalmas felületek, rándulások és sebek lemosására használjuk.
8. Gombernyo (Sanieula eurooaea): 50 cm magas növény. Kéz olekú, mélyen karéjos leveleket, és tömör fejecskevirágzat formájában apró, feher vagy rózsaszínes virágokat hoz. Európa és Ázsia erdoségeiben terjedt ei. Kipréselt nedvét vérzések elállítására, forrázatat belso vérzések csillapítására használjuk.
9. Nagy télizöld (Vmca major): 50 cm magas növény. Borszerü, örökzöld, széles, (ándzsós levelek és nagy kékeshla virágokjellemzik. Eu -rópa és Ázsia erdos, bozótos és sziklás vidékein él. A világ más részén számos számos télizöld fajta fordul elo. Kipréselt nedvét vérzések elállítására, külsoleg alkalmazzuk.
Útifu /lásd Eheto növények az Élelem fejezetben/ Nedve sebek és mellkasi panaszok kezelésére alkalmas.
BÉLPANASZOK:
1. Havasi magcsákó (Dryas octopetala): Ko-réjos, ólul halványabb leveleivel és nagy, fehér,; sárga porzószálas virágaival a kúszó erdei szamócára hasonlít. Hegységekkel tarkított sziklás és északi sarkvidéki területeken él. A szóróból, levelébol és virágából készített forrázat o hasmenés kezelésére és öblögetésre szolgál.
2. Orvosi citromfu (Melissa officinalis): Cíf-romillatú, szorös, kb. 60 cm-es növény. Csipkézett, ovális; zöldessárga levél és a levél tövénél növo, ön'ös, apró fehér virágok jellemzik. Európa és Ázsia melegebb, füves területein él. Az egész növénybol készített forrázotot láz és hányinger csillapítására használjuk. Menstruációs fájdalmak enyhítésére is alkalmas.
3. Vízimenta (Mentha aquatica): Illatos, szorös növény, mindig édesvizközelében található. Csipkézett, ovális levelei 80 cm-es, lilás 5záraöól nonek ki. Fürtös, rózsaszín virágokat hoz. A leveleibol készült forrázotot hasmenés en yhitésére és az emész tés serken tésére használjuk, melegen a lázas beteg verejtékezését idézi elo. A hasonló menták szintén hatékonyak. Ha a forrázat túl eros, hányta tó hatású lehet
4. Szilfa (Ulmus): Magos fafajta. Nagy ovális, csipkézett levelek, zöld, korong alakú gyümölcsök és gyakran a fctörzs aljából kinövo gyökérhaj tosok jellemzik. A kéregbol készült fozetet hasmenés és borkiütés gyógyítására használjuk.
5. Oszi margitvirág: lásd a következo oidaion.
6. Ragadványfü vagy ragadós galaj (GaJium aparine): Kusza, hosszú, szúrós szárú növény. Örvös, keskeny szúrós leveleket és apró fehér virágokat hoz. Gyakori a nedves, fos és puszta területeken. A fiáról növények forralás után spenótként fogyaszthatok. A forrázatát a székrekedés enyhítésére használjuk. Hólyaggyulla-dás esetén azonos mennyiségu orvost zilizzel keverve, rendszeresen és gyakran alkalmazzuk!
7. Közönséges párlófu (Agrirnonia eupatoria): Szorös szárú, csipkézett, lándzsás, alsó felén szürkés levélkéjü, sárga virágokból álló hosszú füzérvirógzatot hozó, 90 cm magas növény. Száraz, füves területeken él, számos változata létezik. A teljes növénybol készült fozetet székrekedés és gyomorsavtúltengés esetén használjuk! Kisebb adagokban, rendszeresen és gyakran alkalmazva hólyag gyu Ka dóst kezelhetünk vele.
8. Saláta boglárka IRanunculus ficaria): 20cm magas növény. Fényes, sötétzöld, szív alakú levelek és sárga virágok jellemzik. Európa és Ázsia nedves erdoségeiben és nedves talajú területem él. Kipréselt levet külsoleg aranyér kezelésére használjuk. Ne tévesszük össze mérgezo rokonával, a boglárkákkal1
9. Salamonpecsét(Po)ygonaTuimMp/ú fotiszt runö vén y, (vés szára cso a lakú, zöldesfehér leveleket tart. A gyökerébol készült fozetet külsoleg aranyér és zúzódások kezdésére haszna juk. Készithetünk belole hányingert enyh(to ferrázetot is. Kernényitödús gyökere a paszternákhoz hasonlóan fogyasztható. Fozzük meg, majd hagyjuk megszáradni: megkeményedve rögtönzött gipszként használható sin készítéséhez. Porrá tört gyökere fogázaiként és borogatásként alkalmazva egyaránt gyógyítja a zúzódó sokat. Bogyója viszont mérgezo!
Libapimpó ( ásd Eheto növények az Élelem fejezetben): Szintén emésztési gondok es aranyér kezelésére alkalmas forrózat készítheto belole.
LÁZ, KÖHÖGÉS ÉS MEGFÁZÁS:
5. Oszi margitvirág(Tanaceturr. parthenium): Rendkívül illatos, 45 cm-es növény. Finom, sárgás levélkék és sokszázszorszépszerü virág jellemzi. Európa és Ázsia puszta és füves területein él. A levelek elfogyasztása enyhíti a fejfájást és a migrént, de egyeseknél hólyagokat okozhat a szoj belsejében. Biztonságosabb, ha forrázatot készítünk a teljes növénybol, és láz, fejfájás, valamint általános fájdalmak enyhítésére vagy tinktúraként rovarcsípések csillapítására használjuk. A kis adagokban, rendszeresen és gyakran adott meieg fozet segít szabályozni a méhizom-összehúzódásekat a szülés során.
LÁZ, KÖHÖGÉS ÉS MEGFÁZÁS, FOLYTATÁS:
1. Római kamilla (Cnamaennelum nobile): Európa és Ázsia füves Területein jellemzo, szé tda ro bol t le vei u és szúzszorszépsze ru virágú, illatos kúszónövény. Az egész növénybol készült forrázatot fejfájás, migrén és megfázás enyhítésére használjuk, mig virága kipréselt ievét fájdalmakra és húzódásokra alkalmazhatjuk f Nyugtató hatása különösen az ideges, izgatott gyerekeknél érvényesül.
2. Martilapu (Tussilago farfari): A késo téltol kezdve gyakori növénye sivár és puszta vidékeken. Spárgaszerü szárak Tetején ülo, nagy sárga pitypangszeru virágok és a virágokat követo szív alakú levefekjellemzik. A leveleibol készült forrázatot megfázás és köhögés enyhítésére használjuk!
3. Orvosi tüdöfu (Pülmonaría officinalis): Szorös, maximum 30 cm mogos növény. Fokó foltokkal tarkított, lánazsaszeru leveleket, és hareng alakú, rózsaszín vagy üláskék virágokat hoz. Európa és Ázsia erdovel és bozótossal vegyesen borított területein talál ható. Az egesz növénybol készített forrózat kiválóan enyhíti a mellkasi panaszokat és a hasmenést. Köhögés esetén egyenlo mennyiségu martilapuval keverve alkalmazzuk l
4. Orvosi pemetefu (Marrubium vulgare): Kokukkfüillarú, szorös növény. Szögletes szóra 50 cm magas, kerek, kunkori levelei zöldesfehér színuek, örvös virága fehér Európa és Ázsia száraz, bozótos területein fordul elo. Az egész nö vénybol készült fozet enyhíti a megfázást és a légzoszerv) megbetegedéseket, a levelébol kipréselt olaj a fül fájást csillapítja. Kiválóan kezeli a gyerekek köhögését is. Nagy a dogokban hashajtó hotcso von.
5. Közönséges ciekafark (Achillea millefolium): Illatos, szorös, maximum 60 cm magos növény. Szétdarabolt, borszeru, sötétzöld leveleket és fejecske virágzata t alkotó, apró fehér vagy rózsaszín virágokat hoz. A füves területek növényé. Az egész növénybol kivéve a gyökeretI - készített forrázatot megfázás és láz kezelésére használjuk. Elosegíti a vér olvadását eseteken, csökkenti a vérnyomást és ez arany-érbántalmakot
6. Pézsmamályva (Malva moschata): A füves és bozótos területuken élo növény 60 cm-es magasságot ér el. Szorös szór, erosen osztott levetek, és nagy, rózsaszín, ötszirmú virágok jellemzik. A mályvönok számos változata létezik és terjedte!. Az orvosi zilizhez (8j hasonlóan használjak.
7. Pajzssajt vagy madármályva (Lavatera arborea): 3 m-es magasságot is eléro növény. Szorösf alul fás szára, borostyán alakú levelei és sö tétlila csíkos, rózsaszínes liic virágai vonnak. Európa és Kis-Ázsia sziklás partvidékein jellemzo. Az orvosi zilizhez (8j hasonlóan baszna (juk.
8. Orvosi ziliz (Althaca officinalis): 90 cm magas, szorös, szürke növény. Nagy, karéjos leveleket és halvány rózsaszín virágokat hoz. Fozött gyökere kiváló étel. Az egész növénybol készített forrázatot mellkasi panaszok kezelésére, a kizárólag a gyökérbol készültet a vér-veszteség okozta szédülés enyhítésére, illetve sebek és kelések tisztítására használhatjuk. Rovarcsípéseket csillapíthatunk vele, ha összetört leveleivel dörzsöljük azok helyét. Fott levelebol kiváló borogatás készítheto a borpanaszok gyógyítására. A leveleibol készült forrázarnak ellazító hatása van, és csökkenti oz emésztorendszer irritációit és gyulladásait
9. Moiyhos ökörfarkkóró (Verbascum thapsus]:
2 m-es növény halvány, bolyhos szor bontja. Nagy, lándzscszerü levelek és súrü, ötszirmú sárga virágokból álló fürtök jellemzik. Száraz, meleg, fü ves területeken jellemzo. A levelébol és virágából készített forrázatot köhögés és mellkasi panaszok enyhítésére, a gyökerébol készült fozetet öblögetésre használhatjuk. Virágainak porrá törésével nyugtató és fájdalomcsillapító hatású teát készíthetünk..
10. Közönséges orbáncfu (Hypericum perfo-ratum): 60 cm magas növény. Apró, hosszúkás, áttetszo, foltos levelek és aranysárga virágoktól álló fejecskevirágzatjellemzi. Eltörve piros nedvet bocsát ki. Füves, bozótos vidékeken ét. A teljes növénybol készült forrázct megfázás és mellkasi panaszok enyhítésére használható.
Az itt következo rovarok és egyéb állatok nem jelentenek túlzott problémát az ésszeru elovigyázatossággal eljáró túlélo számára, komoly gondot okozhatnak azonban, ha nem a kello tisztelettel közelítünk feléjük.
VESZÉLYES ÁLLATOK
1. Skorpió: A trópust, szubtrópusi és meleg éghajlatok sivatagaiban, erdoiben és dzson-geleicen él, bar egyik változata az Andokban, 3600 m-es magasságban is meg található. Foként éjszaka aktív. A sivatagi fajták többségének színe c sárgás vagy vilógoszöldes, mig a nedves vagy magasabb hegyvidéki területeken élok barnák vagy feketék. Átlogcsan 2,5 cm-es, Afrika déli részén és Új-Guineában viszont találni iehet 20 cm-es óriásokat is. Némelyik a földbe ássa magát, többségük azonban tekereg vagy kövek alá bújik, illetve más menedéket keres magának - akár a mi felszerelésünkben is. Fullánkja a farkában található. Legtöbb fajtája csak kisebb kellemetlenséget okoz, de némelyik idegmérget termel, amely ideiglenes, 24-43 órán át tartó bénulást okoz. Néhány Közel-Keleten, Brazíliában és Mexikó nyugati részén élo skorpiófajta csípése halálos, igaz, ezek a fajták nagyon ritkák, és mérgük inkább csak a gyengébb ellenállású szervezetek (kisgyerekek, idosek betegek) számára végzetes.
2. Barna- vagy hegeduspók (loxoseeles rec-íusa): Észak-Amerikában élo pók, a feje hátsó részén található hegedu alakú mintáról ismerheto fel. Számos változata közül a L reclusa a legveszélyesebb. Csípése 24-48 órán belül lázat, fázást, hányást, ízületi fájdalmat és borfoltokat okoz. Mérge agyon ritkán halálos, cm a seb körui szöveti torzulás alakulhat ki, ami megfelelo kezelés hiányában akár a testrész amputálásához is vezethet.
3. Fekete özvegy (Latrodectus): A világ számos részén, a melegebb területeken, sivatagokban él Apró, sörét pók, o hasán található piros, sárga vagy fehér, néha homokóra a'akú mintáról ismerheto feí. Csipése fájdalmas, izzad ost, resz-ketést és gyengeséget okoz, akár egy hétre is magatehetetlenné teheti áldozatát. Ritkán halálos
4. Tölcsérpók (Atrax): Nagy, szürkés vagy barnás színu, Ausztráliában élo pók. A tömzsi, rövid lóbú állat elnevezése hálójának formájára utol. Éjszakai állat, meleg, száraz, napos idoben nem aktív. And elofordul, ott gyakori. Mérge a fekete özvegyéhez hasonló Tüneteket okoz, de csípésé halálos lehet.
5. Tarantula vagy madárpók ITheraphosiuae es Lycosa)' Afrika trópusi részein é/ó nagy és szorös pók. Egyes fajtái Európa déli területein is megtalálhatóak - fenyegeto külseje és fájdalmas csípése ellenére enyhe, nem bénító hatású mérget termel.
6. Száz- és ezerlábúak: Általában apró, ártalmatlan állatok, némelyik trópusi és sivatagi fajta elérheti a 25 cm-t. Lábuk éles körömben végzodik, amely a bort átszurve fertozést okozhat. Egyes fajták harapása mérgezo. Menetirányuknak megfeleloen söpörjük le magunkról, igy kisebb valószínuséggéI akadnak a borünkbe.
7. Lódarázs: Rajokban él, maga készítette fészkét vadul orzi. Néhány trópusi fajtája nagyon agresszív és mérgezo. Ezeket kerüljük! Csípése olyan érzés, mintha forró szeget szúrtak voino belénk. Eg^zerre több csípés halált is okozhat.
8. Kullancs: A trópusokon gyakori, nagy, lapos testu, kerek ódat, amely apró, harapó száj-szervével behatol a borbe. Ne próbáljuk meg kihúzni, mert a bennmaradó fej fertozést okoz Ho, benzin, alkohol vogy forró vízhasználatával érhetjük el, hogy kiessen.
9. Pióca: A trópusi dzsungelekben és egyéb nedves területen é/o vérszívó, giliszta szeru állat, amely a növényzetre csavarodra várja, hogy rátapadhasson az áldozatára. Ne próbáljuk meg letépni, inkább tuz vagy csipetnyi só segítségevei távolítsuk el. A pióca gyakran terjeszt fertozést.
10. Rot vérszopó denevér vagy vámpírdenevér (Desmodus): Közép- és Dél-Amerikáúan él. Apró, ejjef aktív állat, alvó áldozatának vérét szívja. Harapásával veszettséget terjeszthet. Az ilyen területeken éjjelre mindig takarjuk be magunkat!
FIGYELEM!
Hacsak a leírás nem utal kifejezetten az ellenkezojére, ezeket a kígyókat halálosan mérges állatnak kell tekintenünk! Ne közeledjünk feléjük, ne ingereljük oket és ne nyúljunk hozzájuk!
MÉRGES KÍGYÓK
BIZTONSÁGI SZABÁLYOK:
- Figyeljünk, hova lépünk! A kígyók általában hetente egyszer tó pl ál koz nok. Evés után és borük vedlésckor nehézkes mozgósúak, ilyenkor könnyu összetaposni oket.
- Figyeljünk, amikor bokrokon vágunk át vagy gyümölcsöt szedünk, mert némelyik kígyó fán él!
- Ne ingereljük, ne vegyük fel és ne szorítsuk sarokba oket! Néhány kígyó - köztük a dél- és közép-amerikai némo csörgokígyó vagy az ázsiói fekete mambó, illetve az ázsiói kf-gyókobra - ha c fészkét orzi vagy sarokba szorítjuk, tóm ad.
- Ne kézzel, hanem bottal fordítsak fel a köveket és fa rönköket, o földet se kézzel ássuk!
- Eros, ellenálló bakancsot viseljünk - ho van! Sok kígyó foga ezen nem tud áthatolni.
- Használat elott ellenorizzük az ágynemunket, ruhánkat és csomagjainkat, mert ezeket a kígyók menedékként használhatják.
- Orizzük meg a nyugalmunkat, ha kígyóval találkozunk!Ne Tegyünk hirtelen mozdulatokat, és ne próbáljuk meg agyonütni! Lassan hátráljunk! Az esetek többségében a kígyó gyorsan menekülore fogja.
- Elpusztítás: Ha ei kell pusztítanunk egy kígyót, hosszú és - lehetoleg - görbe botot használjunk! Mérjünk eros csapóst a feje hátsó részére/ Próbáljuk meg az elso ütéssel elpusztítani, mert a sérült kígyók különösen veszélyesek.
ÉSZAK- ÉS DÉL-AMERIKA
1. Csörgokígyó (Crotalus és Sistrurus): Számos fajtája él Észak-Amerika-szerte, méretük 45 cm és 2,1 m közt változik. Mindegyiknek vaskos teste, széles feje és (o farok végénJ csörgoje van, amely legtöbbször -de nem mindig
- i/észjelzésszeru hangot cd. Legnagyobb fajtája a texasi csörgokígyó, amelyet jellegzetes, rombusz alakú foltok borítanak.
2. Északi rezesfeju mokaszinkígyó (Agkistrodon contortrix): 60-90cm-es állat
Vaskos, barnóssárga vagynarancssórgás torna resté/7 suru, barna csíkok vannak és a feje rézvörös. Foként ez Egyesült Államok keleti részén éi. Meglehetosen félénk, marósa ritkán halálos.
3. Vízi mokaszinkígyó (Agkistrodon piscivorus): Átlagosan 60- 130 cm-es kígyó. Barna vagy barnászöid színu teste vastag és helyenként foltok borítják. Hasa szintén foltos, szájának belseje fehér. Vízben él, az Egyesült Állomok déli részének vizeiben és azok mentén fordul eló. Agresszív állat - ne ingereljük!
4. Borzasztó csörgokígyó (Crotalus durissus terrificus): Átlagosan 1,5-2 m-es kígyó, rombuszalakú minták borítják. Nyakón két sötét csík látható, farka csörgoben végzodik. Éjszakai állat, Dél-Amenköban, illetve északabbra, Mexikóban lelheto felaszóraz területeken. Nagy agresszív, különösen veszélyes kígyó.
5. Lándzsakígyó (Bothroos atrox): Ez a halványabb színu, szögieres alakzatokkal borított, barnás testu, átlagosan 1,3-2 m-es kígyó sok haláleset okozója. Számos rokona van, ezek színe lehet szürkés, barnás vagy pirosas, de c mintázatuk hasonló. A lándzsafeju kígyók Dél-Amerikában és északra, egészen Mexikóig megtalálhatóak. Egyes fajták a fán élnek. Mindegyik hurkot forrná! a testébol támadás elott
6. Néma csörgokígyó (Lachesis muta): Nagy feju, rózsaszínes-barnás testu állat. Nagy, sötétbarna, háromszögletu minták borítják. Mérete átlagosan 2-2,6 m, de akár ennél nagyobb is lehet. Éjszaka aktív. Közép- és Dél-Amerikában ez alacsonyan fekvo erdokben, gyakran üregekben és lyukakban él. Ho sarokba szorítják, támad. A legveszélyesebb kígyó az Újvilágban.
7. Korallkígyó: Átlagosan 45-90 cm-es, vékony testu, feltuno csikozású kígyó. Fekete és vörös sávjaitsárga és fehér színuek váltják. Az Egyesült Államok déli részétol Dél-Ameríkáig fordul elo, (Hasonló kígyó Delkelet-Ázsiában is él.) Kisméretu állkapcsa van. Ritkán harap ugyan, de marása halálos.
A mérges kígyók felismerésére NINCSENEK sémák: a kobrákon általában csuklya van, a csörgokígyóknak pedig csörgo található a farkán, ezek azonban nem megbízható, általános útmutatások. A mérges kígyókat egyesével meg keli tanulnunk! Ha nem tudjuk eldönteni, hogy az adott kígyó mérges-e vagy sem, a mérges kígyóra vonatkozó szabályok szerint járjunk el!
EURÓPA
1. Keresztes vipera (Vipera bQrus): Átlagosan 30-75 cm-es ódat, színe olajoszöld vagy vörösesbarna, sötétebb színu, cikcakkés minta borítja. Hangafüves pusztákon, tápokon és nyílt területeken, egészen o hegyvidékig megtalálható. Ez Észak-Europa egyetlen mérges kígyója. Ritkán halálos, de Dél-Európában nagyobb és sokkal veszélyesebb rokonai élnek.
AFRIKA ÉS ÁZSIA
2. Puffogó vipera (Bitis arietans): Vastag testu, rövid farkú, nagy feju, szclmasúrgós-barna színu, sötétebb mintázatú, átlagosan 90-130 cm-es kígyó. Afrikában és az Arob-félszigeten a félsivatagi területeken, általában vizközelben él. Hasonló rokonai más élohelyeken fordulnak efo: Afrika, Európa és Ázsia minden részén sok, egymástól nagyon különbözo vipera faj tolatható, amelyek c homokos részektol a suru dzsungelig bárhol felbukkanhatnak.
3. Efa kígyó (Echis carinatus): Durvapikkelyü kígyó, színe a világos pirosastól a homokbarna árnyalatig változhat Sötétebb minták és fehér foltok borítják. Átlagos mérete 40-55 cm. Észck-Afrikóban és öttol nyugatra, Indiában, sivatagos területeken éí. Agresszív, gyökön kígyó, sokszor okoz halálos kimenetelu baleseteket
4. Láncos vipera vagy daboja (Vipera vagy Daboía russelli): Átlagosan i-lt2S m-es kígyó, barnás testét három sorban borítják fehérrel határolt, pirosas közepu, fekete gyúrók. Pakisztánban és attól keletre, egészen Tajvanig szinte mindenhol megtalálható (o surü erdok kivételével). A térség viperamarásainak többségéért ez a kígyó a felelos.
5. Maláj vörös szájú mokasszinkígyó(Callo-
selasma rhodostoma): Átlagosan 60-80 cm-es kígyó. Sárgásbarna, vöröses vagy szürke színu, szögletes mintázat díszíti. Hasa sárgás vagy foltokban zöldesb ama. Délkelet-Ázsia és Indonézia egyes részein, c ritkas növényzetben ét. Gyakori okozója a baleseteknek. A Térségben számos rokona 15 el. Kerüljünk minden olyan kígyót amely akár csak egy kicsit is hasonlít ró!
6. Kobra: Afrika keleti részétol Indián keresztül Indonéziáig mindenhol megtalálható, a Fülöp-szigeteken is döfordul. Mérete általában 1,5-2 m. Ha megijed, jellegzetesen megemeli a fejét, es szétterjeszti - általában min-tás-csukiyáját. Egyes területeken gyakori faj különösen o sziklás és félsivatagos tájakon.
7. Mamba ÍDendroaspis): Apró feju, nagyon vékony kígyó, általában nagy, zöid vogy szürkés pikkelyek borítják, átlagosan T,5-2 mes. Afrikában, délre egészen a Szaharáig megtalálható. Általában fákon él, a nagy fekete momba (D. polylepis) viszont legtöbbször 0 földön tartózkodik. Az esetek többségében annyira gyors, hogy lehetetlen agyonütni. Marása kezelés hiányában végzetes Sehet.
8. Boomslang (DispholidustypusMf/ogoson
1,3-1,5 m hosszúságú, rendkívül vékony kígyó, színe lehet zöldes, barnás és feketés. Nagyon nehéz észrevenni. Fákon, illetve Afrikában délen a Szaharáig szavannákon él. Nagyon eros o mérge. Ha megijed, felfújja a torkát.
9. Kraits (Bungarus): Kis feju, átlagosan 90-150 cm hosszú állót. Egyes példányok testén fekete és fehér, vagy fekete és sárga csikók futnak. Indiától Indonéziáig nyílt és erdos területeken egyaránt megtalálható. Éjszakai állat. Nem támad, harapása azonban sokszor halolos.
KÖPKÖDO KÍGYÓK
Némelyik kobra - köztük a gyurusnyakú kobra - azon túl, hogy harap, mércét is köp. Ez pusztán védekezo magatartás, cs nem jelent veszélyt, hacsak nem jut a méreg nyílt sebbe vagy szembe. Ilyenkor viszont azonnal mossuk ki tiszta vízzel, vészhelyzetben vizelettel!
AUSZTRÁLIA
1. Halálvipera (Acanthopbisantarcticus):Vastag, barnás, pirosas vagy szürkés testét söté-tebb sávok keresztezik. A tlogoson 45-
50 cm-es. Ausztrália, Papua Új-Guinea és néhány környezo sziget homokos területeinek nagy részén megtalálható. Kiválóan álcázza magot. Nagyon mérgezo, mégsem olyan veszélyes, mint a tigriskígyó vagya tejpán.
2. Vörös hasú fekete kígyó (Pseudechis por-phyriacus): Átlagosan 1,5-2 m-es, vékony állat; színe kékes fekete, hasa élénkpiros. Ausztrália nagy részének édesvizeiben és azok közelében él. Sok különbözo fajtája létezik. Nagyon ritkán végzetes. Ha megriasztják, be-fopitja a nyakát.
3. Textilmintás barnakígyó(Pseudonaja tex-tilis): Vékony kigyó, színe a sárgásszürke és a barna közti egyik árnyalat, de hosa ennél vilegosobb Átlagos mérete 1,5-2 m. Ausztrália és Papua Új-Guinea szárazabb területein él. Több fajtája van. Támadó és rendkívül mérgezo.
4. Tigriskígyó (Notechis scutalus): Átlagosan
1,3-16 m-es, vastag testu, nagy feju kígyó. Hcmokszinu, okkersárgás testét zöldessárga, szürke vagy naronessáraás barna savok keresztezik. Ausztrália és Tasmánio félsivatagos teru (erein él. Temedé természetu és rendkívül eros a mérge. A végzetes harapások jelentos része errol az állattól származik.
5. Tajpán (Oxyuranus scutel latus): Minta nélküli, sötétbarnától világosig bármilyen árnyalatban eloforduló, sárgásbarna hasú, 3,5 m hosszú kígyó. Ausztrália északi részeinek nyílt és erdos területein egyaránt elofordul. Ha felidegesítik, vad a viselkedése. Halálos mérgu kigyó.
6. Tengeri kígyók: Az Indiai- és a Csendes-óceánban élnek. Némelyik faj részben szárazföldi, folyótorkolatokban vagy pari menti mocsarakban él. A tengeri kígyókszinc és mérete változatos. Hosszuk átlagosan 1,3-1,5 m. Lapos, evezöszerü farkuk van, pikkelyeik különböztetik meg oket az angolnától. Nem tó-madnak, de némelyik fajtájuk o legerosebb kigyómérget hordozza.
A kígyók az álcázás mesterei, mindössze mozgásuk árulja el oket Az olyan területeken, amelyeken kígyók élnek, naponta többön is átmegyünk anélkül, hogy észre-vennénk oket.
Kicsi az esélye annak, hogy megmarnak minket. A legsúlyosabb esetek kivételével a kígyómarás összes áldozata felépül. Malajziában pl. sokkal többen halnak meg azért mert kókuszdió esik a fejükre, mint kígyómarástól. Indiában többen szorulnak kórházi ápolásra patkányharapás, mint a kígyók mérge miatt.
A mérges kígyó marását persze komolyan kell vennünk, de léteznek súlyossági fokozatok. Ha a kígyó önvédelembol mar, általában csak kevés mérget juttat az áldozatába - néha semennyit. Ha a kígyó rossz állapotban van, vagy nemrég harapott meg valami mást, mérge kevésbé hatásos, és az is elképzelheto, hogy csak kevés méreg van a méregzsákjaiban. Lehetséges, hogy a ruhánk vagy a ciponk felfogta a harapás erejét. Sok mérges kígyó sokkal kevesebb mérget tud csak egy harapással az emberbejuttatni, mintamennyi a halálhoz szükséges lenne.
KÍGYÓMENTES TERÜLETEK!
Nincs mérges kígyó Uj-Zélandon, Kubában, Haitin, Jamaicán, Puerto Ricóban, Írországban, Polinéziában és a sarkvidékeken.
GYÍKOK
7. Arizoniai óriásgyík vagy viperagyík (He-loderma suspectum): Kizárólag az arizonici sivatagban, Mexikóban és a környezo területeken fellelheto gyík fajta. Nagy, kerek fej, vaskos, tömzsi törzs, rövid, vastag farok és élénksárga mintázat jellemzi. Átlagos mérete 37-45 cm. Marása mérgezo, de csak akkor harap, ha megfogjuk.
8. Mexikói viperagyík (Heloderma horridum): Az arizoniai óriósgyikra hasonlít, de nagyobb éssötétebb, a farka vékonyabb, illetve inkább pöttyök, mint színes mintázat borítja. Mexikó és Közép-Amenka néhány sivatagos területén fordul elo. Könnyen kezelheto állat, harapósa azonban mérgezo. Ne fogjuk meg!
Ezek a halak és víziállatok veszélyesek. A többség vagy érintéskor, vagy húsa elfogyasztásakor mérgez.
VESZÉLYES VÍZIÁLLATOK
FOLYÓVÍZI VESZÉLYEK
1. Elektromos angolna [Electrophorus eíecíricus): Elérheti o 2 m-es toszúsópof és a 20 cm-es vastagságot. Kerek alakú, tömör megjelenésu, színe az olajzöld és a feketés közi változik, alul halványabb. Dél-Ameri kában, az Amazonas és az Orinoco föl ^rendszerben oshonos. Ál toló bán a sekély, magasabb oxigéntartalmú vizet kedveli. A nagyobb példányai által okozott áramütés elérheti az 500 voltot, amely elegendo ahhoz, hogy ledöntse az embert a lábáról.
2. Piranha vagy pirája (Serrasalmus): Dél-Amerikábon, oz Orinoco, Amazonas és Paraguay folyórendszerekben él. Fajtái méretben eiternek egymástól, de elérhetik az 50 cm-es hosszúságot is. Magas testu, zömök, nagy áll-kapcsú hol. BorcWaéles, egymásba illeszkedo fogoi vonnak. Komoly veszélyt jelenthet különösen a száraz évszakban, amikor alacsony a vizszint.
TENGEREK ÉS FOLYÓK
3. Mérgesrájafélék (Dasyatidae): A sekély vizekben, különösen a trópusokon, de nem kizárólag a homokos parton jelentenek veszélyt. Erosen eltérnek egymásról, közös jellemzojük a jellegzetes rója alak, amely azonban a vízben QO20IÓ ember számára nagyon nehezen kiveheto. Néhány fojtájuk elofordul Dél-Amerika és Nyugat-Afnka vizeiben is. Az édesvízi mér-gesrójók mérete ritkán haladja meg a 30 cm-t. A Csendes-óceánba tartó folyókban nem él ilyen állat. A farkukban található mérges tüskék súlyos\ néha végzetes sérülést okozhatnak,
SÓS VÍZI VESZÉLYEK
4. Nyúlhalfélék (Sigaridae): Átlagosan 25-30 cm-es halak, foként az Indiai- és a Csendes-óceán zátonyainál fordulnak elo. Ehetoek, bár legtöbbjük uszonyában éles tüskék találhatóak, ezek áilítóiag mérgesek. Óvatosan érjünk hozzájuk!
5. Doktorh3lfélék{Acanthuridae):Ar/cŁosor? 20-25 cm-es, bosszú testu, kis szájú, nagyon színes halak. Farkuk oldalát szikeszerü tüskék borítják, amelyek az embernek csapódva súlyos sebet okozhatnak. Minden trópusi vízben elofordulnak.
6. Ördöghslfélék (Batraehoididae): Középes Dél-Amerika mindkét partja n elofordulnak a trópusi vizekben. Átlagosan 3-4 cm-es, fakó színu halak. Szájuk nagyméretu. A homokba temetkezve fekszenek, hátukon éles, nagyon mérgezo tüskék találhatóak.
7. Sárkányfeju halfélék ÍScorpaenidae): Többny/re a Csendes- és Indiai-óceán zátonyainál élnek. Sok változatuk yan. Általában 30-75 cm-esek, színük foleg pirosas. Testük hosszú, fodros uszonyuk nyúlványban és tüskékben végzodik. Szúrásuk eros fájdalmakkal jár. Kevésbé veszélyes rokonaik a Földközi-tengerben és az Atlanti-óceánban élnek.
8. Kohalfélék (Synanceia'l: A Csendes- és oz Indiai-óceán trópusi részein élnek. 40 cm-es állatok, iszapszinük és idomtafan alakjuk szinte észrevehetetlenné teszi oket. Ha az ember rájuk lép, hátuk tüskéi mérget fecskendeznek a borbe, ami gyötro fájdalmat okoz, szélsoséges esetben végzetes is lehel
A mérges ördöghal, a kohal és a tengeri varangy fogyasztható. Mérjünk nagy ütést az éllat fejére, és csak akkor fogjuk meg, ha már elpusztult, de akkor is nagyon óvatosan! Léteznek nem mérges, ám nagy tüskéju, nehezen, csak közvetlen közelrol észreveheto halak. Tüskéjük általában a hátukon vagy az uszonyuk test feloli részén található. A legkisebb is képes fertozést kiváltó szúrást okozni. A nagy tüskéket - pl. a néha ember méretu tüskésharcsa esetén - vékony torként használhatjuk.
A tengerisün is okozhat fájdalmas sérülést, ahogy a tengerirózsa is megszúrhatja az embert.
1. Sárkányhaifélék (Trachinidae): Elvékonyo-dó, fokó színu, kb. 30 cm bosszú halak. Európa, Nyugat-Afrika ás a Földközi-tenger partjainak homokjába ássák be magukot A hátukon és a kopoltyújukon févö tüskékbol származó méreg elviselhetetlen fajdalmot okoz az áldozatnak. Nagyon meleg vízzel enyhítsük!
MÉRGEZO HÚSÚ HALAK Számos part menti, korallzátonyokban és lagúnákban élo hal mérgezo, tehát fogyasztásra alkalmatlan. Többségük a trópusokon él, de azcrt bárhol legyünk is, fontoljuk meg a fel nem ismert hal elfogyasztását!
Bizonyos, más körülmények között eheto víziállatok - mint a barrakudák vagy a csattogóhalak - alkalmatlanok a fogyasztásra, ha zátonyról vagy lagúnából fogjuk ki oket, mert táplálékuk révén mérgezo anyag halmozódik fel a szervezetükben.
A legmérgesebb halak, pl. a gömbhalak teste többnyire kerek, kemény, páncélszeru, lemezes, borük tüskés. Általában papagájszeru száj és kicsi kopoltyúnyílás jellemzi oket, és vagy egyáltalán nincs, vagy csak kisméretu a hasuk alján található uszony.
2. Sünhalfélék (Diodontidae): Minden sekély trópusi vizben elofordulhatok. A különbözo fajták sok eltérést mutatnak. Kb, 50-60 cmesek. Ha megijednek, tüskés gömbbé formálják magukat. Húsuk mérgezo.
3. Gömbhalfélék (Tetraodontidae): Az összes trópusi és számos melegebb éghajlatú vizben elofordulnak, néhány fajtájuk DélkeletÁzsia és a trópusi Afrika folyóibon él. Tömzsi testu, kerek, 15-75 cm hosszú, általában tüskés halok, megijedve gömbbé duzzadnak. Vérük, májuk és ivarmirigyük egyaránt mérgezo - 28 mg már végzetes!
4. ijhalfélék (Balistridae): Sok fajtájuk von, ezek többsége sekély trópusi tengerek vizében él. Magas testu, lapos, óltolóban 50 cm-nél rövideöb halok, eros és nagy tüskéket viselnek a hátukon. Sok változatuk alkalmatlan a fogyasztásra, húsuk mérgezo. Kerüljük az összes ilyen halat!
EGYEB VIZIALLATOK
5. Hólyagmedúza vagy portugál gálya
(Physalía physalia ]: Nem igazi medúza, hanem hidroid-telep. Leginkább a szubtrópusi területeken jellemzo, de gyakori o 6olf-áramban is, amely akár a brit portokig is elviheti. A déli áramlatok pl. Új-Zélandra szállítják. A lebego hólyag mindössze /5 cm hosszú, szúrásejteket rar talmozó topogotói viszont akár a 12 m-t is elérhetik. Nem végzetes, arra viszont képes, hogy erotlenné tegye áldozatát, ezért különösen veszélyes.
Fülesmedúza (Aurelia aurita): Puha, tányér alakú, belül liiás patkó mintájú élolény. Nem veszélyes az emberre, szemben számos társával, különösen a doboz medúzával, másik nevén kockamedúzával [Cnironex fleckeri). Az utóbbi kocka alakú tölcsére 25 cm hosszú, és a széleibol 9 m-es karcsomók indulnak ki. Mérge nagy mennyiségben végzetes is lehet Óvakodjunk minden medúza karjaitól, még akkor is, ha az állatot portra sodorta a víz!
6. Kékgyürus polip (Hapaíochlacna lunulara): Az apró, néha csok ökölnyi polip Keiet-Auszt-róiiánól, különösen a Nagy-korallzátony környékén található. Szürkés fehér testét színjátszó, gyuruszeru minták borítják. Nagyon mérgezo, akár halálos is lehet a csípése, ha rálépünk az állatra vagy a kezünkbe vesszük. Legyünk óvatosak az összes zátonynál élo polippal!
7. Kúpcsigák (Conidae): Szubtrópusi és trópusi basiábúak, mérgezo, szigonyszeru topin-tócsápiuk van. Mindegyik kúp alakú, bár héjuk mintázatát néha hártya fedi. Néhány változatuk rendkívül mérgezo, az Indiai- és Csendes-óceán térségében élo egyes fajták halálosa k. Ne érintsük meg oket!
8. Terebra-csigák vagy fövenycsigák (Tere-bridae): Mérsékelt övi és trópusi vizekben, leginkább az Indiai- és a Csendes-óceán térségében élo állatok. Szintén szúrós tapintó-csápjuk van. A kúpcsigáknál sokkal vékonyabbak és hosszabbak. Szúrásuk nem olyan veszélyes, mint a kúpcsigáké, de nu együk meg oket!
-9-
ÉLETBEN MARADÁS VÍZEN
Minden bizonnyal a tengeri túlélés körülményei a legzordabbak az összes közül: ott a legkönyörtelenebbek a feltételek. Elképzelheto, hogy a repülogépünkön vagy a hajónkon van túlélofelszerelés, de a vad tengeren még a mentocsónakba beszállni is komoly kihívást jelenthet.
Ha elfogy az élelmiszerkészletünk és a vizünk, nem marad megbízható tartalékforrásunk, ezért minden lehetoséget ki kell használnunk, hogy élelmet nyerjünk a tengerbol vagy ivóvizet gyujtsünk, és minél hosszabb idore elegendo készleteket tudjunk felhalmozni.
Nem fogyasztható minden hal, de olyan is akad, amelyet még megfogni is veszélyes. A cápaveszélyt az emberek általában eltúlozzák, figyelmen kívül hagyni azonban semmiképpen sem szabad. Megfelelo intézkedéseket kell tennünk, hogy elkerüljük és elzavarjuk oket. Egy nehéz partszakaszon még a megmeneküléshez vezeto partraszállás is rendkívül veszélyes lehet, ezért mindig tartsuk szem elott a módszereket, amelyekkel csökkenthetjük a kockázatot.
A Föld felszínének 4/5-e nyílt víz. Talán ez a környezet a legrémisztobb az összes közül, és ebben a legnehezebb életben maradni: hideg vízben a testünk gyorsan kihul, még csónakban is gyorsan csökken a testhomérsékletünk a szél miatt Megfelelo felszerelés nélkül, egyedül a hideg vízben nem valami jók az esélyeink.
Ha ismerjük az elhelyezkedésünket és a fontosabb óceáni áramlatokat, megjósolhatjuk, hogy hova sodor minket a víz - igaz, ez nagyon lassú utazás lesz. A meleg áramlatokban, amelyek az Atlanti-óceán északi részén jellemzoek - köztük a Golf-áramlatban - sok halat és vízi élolényt találhatunk.
A tengerparti vizek szintén bovelkednek tengeri élelemben, de akadnak boven veszélyes állatok (pl. cápák) és mérgezo fajok is, amelyek a melegebb
éghajlaton a lagúnák és zátonyok közelében, a sekélyebb vizekben élnek. Ha nincs semmilyen eszközünk a víz desztillálására, ezeknél sokkal nagyobb gondot fog okozni édesvízhez jutni.
Mentogyakorlat
A mentocsónakos gyakorlat minden hajón rögtön a kifutás után következik. Fontos, hogy jól begyakoroljuk! A gyakorlat során az utasok megtudják, hogyan vegyék fel a mentomellényt, mit vigyenek magukkal vészhelyzetben, és hogyan jussanak el arra a helyre, ahol a mentocsónakokat le lehet engedni. A kisebb hajók tengerészeinek szintén elo kell készíteniük ezt a gyakorlatot, és meg kell tanítaniuk az eljárást minden fedélzeten tartózkodónak.
A mentofelszerelésnek része lehet a merev csónak, az egyszeru tutaj, a felfújható gumicsónak, a mentoöv és a mentomellény.
Ha megkapjuk a jelet a hajó elhagyására, vegyünk fel meleg, lehetoleg gyapjúból készült ruhát! Ne felejtsük el a sapkát és a kesztyut sem! A nyakunkra tekerjünk törülközot! így ha véletlenül a vízbe kerülünk, a ruha nem húz le minket a mélybe, viszont segít elhárítani legnagyobb ellenségünket, a hideget. Lehetoleg vigyünk magunkkal zseblámpát, és ha kéznél van, szedjünk össze egy kis csokoládét és keménycukorkát! Ne lökdösodjünk és kiabáljunk, akkor kitör a pánik! Hosszú távon sokkal gyorsabb és a nyugodt hangulat megorzésében is segít, ha rendszerezetten szállunk be a mentocsónakokba, a tutajokra vagy a felfújható gumicsónakokba.
A hajó vagy repülogép elhagyása elott ne fújjuk fel a mentomellényt! Kisebb csónakokon mindig viseljük! A mellény élénk színu, és általában síppal, fénnyel, jelzofestékkel, valamint - a melegebb éghajlaton használatos -cápariasztóval van felszerelve.
Ha le kell ugranunk a fedélzetrol, eloször dobjunk le valamit, ami lebeg a vízen, majd próbáljunk a közelébe ugrani!
A hajó elhagyása
A hajó elhagyásakor vagy a repülogéprol történo leugráskor alapveto fontosságú, hogy annyi felszerelést vigyünk magunkkal, amennyit csak tudunk. A mentomellény- vagy mentoöv rengeteg energiát takarít meg nekünk, amelyet egyébként a vízfelszínen maradáshoz kellene kifejtenünk. Az óceán felszínén maradni mentoöv vagy -mellény nélkül sem nehéz feladat, az emberi test ugyanis kisebb fajsúlyú, mint a sós víz, vagyis bárki, aki képes ellazítani magát a vízben, megmenekül az azonnali fulladás veszélyétol. A pánik és a félelem persze megnehezíti az ellazulást, ilyen körülmények között sokan csak nagyon nehezen képesek lebegni. Ha nincs mentoövünk vagy -mellényünk, a ruhánkba zárt levego fogja segíteni a felhajtóerot, ezért hagyjuk figyelmen kívül a gyakori tanácsot, miszerint le kell vennünk a ruhánkat: sokkal jobb mindent magunkon hagyni!
EMBER A VÍZBEN!
Ha lesodródtunk a fedélzetrol, legelso feladatunk - túl azon, hogy fenntartsuk magunkat a vízen - felhívni magunkra a figyelmet. A hang jól terjed a víz felett, ezért a kiabálás és a csapkodás hatásos lehet. Integessünk egy kézzel a víz felett (ne kettovel, mert akkor elsüllyedünk), mert mozogva mások könnyebben észrevesznek minket.
Ha mentomellényt viselünk (ami a kis hajókon kötelezo), talán található rajta síp vagy fényjelzo, amely bizonyos mentomellények szabályos felszerelésének része.
Úszás
Lassan, egyenletesen ússzunk! Ha süllyedo hajót vagy repülogépet hagytunk el, a széllel szembe induljunk, és menjünk minél távolabb a roncstól! Tartsunk kello távolságot mindenféle vízbe került olaj- vagy üzemanyagrétegtol!
Ha tuz van, és vízbe kell ugranunk, vagy lángok között kell átúsznunk, lábbal elore, a széllel szembe ugorjunk! Mellúszással haladjunk, próbáljunk meg légzöhelyeket létrehozni úgy, hogy a lángokat elcsapkodjuk a fejünktol! Ha nem túl nagy a tuz, legjobb a víz alatt úszva eltávolodni a veszély helyszínétol.
Ha felszín alatti robbanásveszélye áll fenn, miközben a vízben tartózkodunk, a sérülés valószínuségét azzal csökkenthetjük, ha háton úszunk.
Ha a látótávolságban szárazföldet pillantunk meg, ne küzdjünk az apály ellen, csak lazítsunk és lebegjünk a vízen, amíg az árapály meg nem fordul, és a szárazföldre nem visz minket! Ha a víz túl zavaros ahhoz, hogy a hátunkon ússzunk, alkalmazzuk az alábbi technikát:
1. Lebegjünk egyenesen o vízben és ve- 3. Lazítsunk ebben a testhelyzetben, amíg gyünk mély lélegzetet! nem kell levegot vennünk!
2. Tegyük fejünket o vízbe (szánkót csuk- 4. Emeijük ki fejünket o vízbol, tapossuk juk be), és nyújtsuk elore o karunkat; hogy a vizet és fújjuk ki a levegot! Vegyünk újobb o víz felszínén nyugodjon! mély lélegzetet és térjünk vissza o lazítóhelyzetbe!
Lebego "zsák"
Rövid idore egy nadrágból is rögtönözhetünk lebego zsákot. Csomózzuk össze a nadrág szárainak végét, majd lebbentsük meg a nadrágot a fejünk felett, hogy megteljen levegovel! Tartsuk a nadrág derekát a víz alá, hogy benne maradjon a levego! így a lábakból szárny alakú úszóöv lesz, amelyre rátámaszkodhatunk.
Azonnali feladatok
Amint kiszabadultunk a roncsból, a szelep kihúzásával fújjuk fel a mentocsónakot, vagy keressünk olyan csónakot, tutajt, roncsdarabot amelybe bele tudunk kapaszkodni! Ha nincs se csónak, se mentöcsónak, fogjunk össze minél több uszadékot, és használjuk tutajként!
A gumicsónak felfújása
A repülogépeken, sok hajón és a csónakokon felfújható gumicsónak található. Ezek többsége a sós vízbe merüléssel aktiválódva, magától fújódik fel.
Ha nem maguktól fújódnak fel, tartozik hozzájuk pumpa. A csónakon több felfújásra szolgáló pont található, mert külön részekbol áll, hogy az egyik rész kilyukadásakor is a víz felszínén maradjon.
Beszállás a felfújható gumicsónakba
Minél hamarabb szálljunk be a csónakba! Ha már vízben vagyunk, ússzunk a végéhez (ne az oldalához), tegyük át egyik lábunkat az oldalán, és guruljunk bele!
NE ugorjunk magasról a csónakba, mert kárt tehetünk benne!
Ha valakit be kell húznunk a gumicsónakba, tutajba vagy mentocsónakba, fogjuk meg a vállánál, és emeljük át az egyik lábát a csónak végén, majd gurítsuk be! Ne hagyjuk, hogy karját nyakunk köré fonja, mert beleránthat minket is a vízbe! Végül kössük magunkat és a többieket a csónakhoz!
A FELFÚJHATÓ GUMICSÓNAK EGYENES HELYZETBE HOZÁSA
A gumicsónakok többségének ólján egyenes/to szíjak találhatóak, a nagyobbokon pedig az egyik oldalhoz rögzített egyenesíto kötél. Fogjuk meg a kötelet szembol, feszítsük lábunkat a csónaknak, és húzzuk! A csónak felemelkedik és átfordul' egy piílanotra kiemelve minket a vízbol. Vad vízen, nagy szélben ez különösen nehéz feladat lehet
Ügyeljünk rá, hogy a gumicsónak teljesen fel legyen fújva! Legyen kemény de ne kokemény! Ha puha, magunknak kell teljesen felfújni a saját levegonkkel, vagy pumpa segítségével. A szelepek egyirányúak, tehát a levego nem fog kiszökni, ha levesszük a védosapkát.
Ellenorizzük, nem lyukas-e a csónak! A kiáramló levego buborékot képez a víz alatt, a víz felett pedig sziszego hang hallatszik. A gumicsónak tartozékai között található kúp alakú dugóval tömjük a lyukakat! Elképzelheto, hogy gumifoltozókat és ragasztóanyagot is találunk.
A csónak keménységét és a lyukakat naponta ellenorizzük! Ha feltételezzük, hogy ereszt a csónak alja, ússzunk alá, és helyezzünk a lyukba dugót!
ÉLETBEN MARADÁS A MENTÖCSÓNAKBAN
A tutaj, a csónak és a gumicsónak arra szolgál, hogy meghatározott számú túlélot szállítson. A csónakban tartózkodók élete még nagyobb veszélyben van, ha számuk a csónakhoz képest túl nagy!
A többség biztonsága élvezzen elsobbséget! Eloször a gyengéket, a gyerekeket és a sérülteket tegyük a mentocsónakba! Oket az egészségesek kövessék annyian, ahány személy szállítására a csónakot tervezték! A többieknek a vízben kell maradniuk! A csónakon lévo egészséges emberek és a vízben lévo túlélok rendszeresen, surun váltsák egymást!
Az összes felszerelést helyezzük el a csónak rakodóterében (ha van), és rögzítsünk mindent biztosan! Ügyeljünk rá, hogy ne álljon ki semmilyen hegyes tárgy, amely kárt tehet a csónakban! Gondoskodjunk a vízben meg-romló dolgok vízálló edényben történo elhelyezésérol is, ne érje oket nedvesség!
Vizsgáljuk meg az összes jelzoeszközt: a jelzofényeket, jelzorakétákat és heliográfokat! Ha már küldtünk segélykéro jelzést, ezeket az eszközöket a minket kereso mentoosztag figyelmének felhívására használjuk!
Ha a segélyhívásban megadtuk a helyzetünket, a legjobb, ha ragaszkodunk hozzá, úgyhogy használjunk viharhorgonyt! Az utóbbi tulajdonképpen egy nagy vászonzsák. Ha kidobjuk a csónakból, segít ellenállni az idojárásnak és lelassítja a sodrást.
Minden kötéllel biztosan rögzített tárgyat alkalmazhatunk rögtönzött horgonyként. Bármilyen ruhát használhatunk, lehetoleg egyszeru nyolcas csomóval kössünk oket egy evezohöz!
Ha nem tudjuk, hol vagyunk, ne próbáljunk meg semerre se menni, amíg meg nem határoztuk a helyzetünket - kivéve, ha látjuk a partot, mert akkor afelé kell tartanunk!
A TÚLÉLÉS FONJQSSÁGL SORRENDUI
- VÉDELEM az elemektol és a természet egyéb viszontagságaitól!
I - ELHELYEZKEDÉS: Próbáljuk meg megállapítani, hogy hol vagyunk, és mivel tudjuk a mentocsapatok figyelmét a leginkább felkelteni!
-VÍZ: Raktározzunk minél többet! Rögtön osszuk be! Az esot mindig gyujtsük össze!
- ÉLELEM: Csak akkor együnk, ha elegendo vizünk van! Ügyeljünk 1 a meglévo adagokra, megfeleloen tároljuk oket! Minél hamarabb kezdjünk el horgászni!
VÉDEKEZÉS
Napi rendszerességgel vezessünk naplót, még ha egyedül is vagyunk! Ez lefoglalja a gondolatainkat és segít a tájékozódásban. Eloször jegyezzük le a túlélok nevét, a szerencsétlenség idopontját és helyszínét, az idojárási viszonyokat, a megmentett felszerelést majd rögzítsük naponta az észrevételeinket és körülményeinket!
Hideg éghajlaton
Ha hideg a víz, alapveto fontosságú, hogy minél hamarabb kijussunk belole! Vegyük figyelembe a szél hütohatását, különösen, ha vizesek vagyunk! Hajónkat vagy mentöcsónakunkat igyekezzünk minél szárazabban tartani! Merjük ki belole az összes vizet, és állítsunk fel pamutvászon tetot (ha találunk hozzá anyagot), amely megvédi a csónakot a vízpermettol!
Szárítsuk meg az összes vizes ruhát! Ha nem tudunk száraz ruhát felvenni, csavarjunk ki a nedvesbol minél több vizet, és vegyük vissza!
Testhomérsékletünk fenntartásához tekerjük be minden testrészünket valamilyen rendelkezésre álló anyaggal, pl. vitorlavászonnal vagy ejtoernyovel! Ha többen vagyunk, bújjunk össze, és melegítsük egymást! Az izom- és ízületmerevség megakadályozása és a keringés élénkítése érdekében végezzünk egyszeru gyakorlatokat, pl. nyújtást vagy karkörzést! Arra azonban ügyeljünk, hogy túl gyors vagy hirtelen mozdulatokkal ne billentsük ki a tutajt vagy a csónakot az egyensúlyából!
A modern mentocsónakok többségén található beépített menedék. Ha a miénken pont nincs ilyen, állítsunk fel szélfogót és vízpermetvédot! Feszítsünk ki keresztbe bármilyen anyagot, hogy megvédjük magunkat a permet-tol és a hullámoktól! A megfelelo menedék, a meleg ruházat és a gyakorlatok jelentosen csökkentik a fagyás veszélyét.
SVleSeg éghajlaton
Vegyünk le minden felesleges ruhát, de a testünk ne legyen fedetlen! Ha közvetlen napfénynek vagy eros napsütésnek vagyunk kitéve, a napszúrás és leégés megelozése érdekében mindig legyen lefedve legalább a fejünk és a nyakunk! Szemünket a napfénytol szemellenzot rögtönözve védjük!
Ha napközben benedvesítjük a ruháinkat tengervízzel, huvösen tarthatjuk a testünket. Arra viszont ügyeljünk, hogy estére teljesen szárazak legyünk, mert az éjszakák nagyon hidegek lehetnek. Ne feledjük, az éjszaka a trópusokon hirtelen köszönt be! Azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy ha a bor hosszú ideig tengervízzel érintkezik, kisebesedhet!
Ha nagyon meleg van, a szelepeket meglazítva engedjünk ki egy kis levegot a mentocsónakból, mert a hotol megno a térfogata és feszíti a gumi felületét! Estére, amikor lehul a levego, fújjuk fel újra a csónakot!
Jelöljünk ki oröket a csoportból! Mindig, még a sötétben is legyen valaki a figyelohelyen! Az orök csak rövid ideig legyenek szolgálatban, hogy ne merüljenek ki és folyamatosan tudjanak koncentrálni! Mindenki számára jobb, ha egy nap több or váltja egymást, mintha bárkinek is hosszabb ideig kellene szolgálatban lennie.
Az orszem feladata figyelni hajókat, repülogépeket, a szárazföldre utaló jeleket, valamint a hínárt, a halrajokat, a madarakat és a roncsot Nekik kell figyelni a tutaj szivárgásának vagy megkarco-lódásának jeleit is.
VAN SZÁRAZFÖLD A KÖZELBEN?
Elképzelheto, hogy nincs szárazföld látótávolságban, de észrevehetjük a rá és az irányára utaló, alább felsorolt jeleket:
Felhok:
Az egyébként tiszta égen látható gomolyfelho valószínuleg szárazföld felett alakult ki.
A trópusi vizeken a felho alsó oldalának zöldes színárnyalata (lagúnaragyogás néven is ismerik) azért jön létre, mert a napfény visszaverodik a korallzátony feletti sekély vízrol.
Madarak:
A magányos madár nem jelzi megbízhatóan a szárazföldet, a zord idojárás is elterelheti a madarakat az útvonalukról, de csak néhány tengeri madár alszik a vízen vagy repül el több mint 160 kilométerre a szárazföldtol. A madarak repülése általában délelott a szárazföldtol távolodó, délután pedig afelé közeledo irányba mutat A madarak folyamatosan hallható hangja legtöbbször azt jelzi, hogy a közelben szárazföld található. Uszadékfa:
Az uszadékfa, a kókuszdió és egyéb úszó növényzet sokszor azt jelzi, hogy szárazföld van a közelben (bár talán keresztirányban viszi oket a víz az óceánon).
A tenger mozgása:
A tengerár útja szintén jelezheti a szárazföldet Az irányában bekövetkezo változást okozhatja akár a sziget körül kialakuló árapály is.
Az uralkodó szélirány alakítja ki a tengerár irányát. Az árapály kisebb, ha a vizet szárazföld szegélyezi. Ha a szél állandó, viszont az áramlás és a hullámok csökkennek, szinte biztosak lehetünk benne, hogy a szárazföld a szél feloli irányban van.
A tenger színe:
A sáros, hordalékkal teli víz valószínuleg egy nagy folyó torkolatából érkezik.
HALADÁS
Ha sikeresen elküldtük az 5. 0. S. jelzést, vagy tudjuk, hogy egy rendszeresen használt hajózási útvonal közelében vagyunk, a legjobb, ha 72 óráig nagyjából ugyanazon a helyen maradunk.
Ha viszont egyik említett körülmény sem áll fenn, ne vesztegessük az idot: induljunk el, hogy kihasználjuk még jó eronlétünket és meglévo energiánkat - foképp, ha a szárazföld közel, ráadásul szélirányban helyezkedik el!
Ha nincs a közelben szárazföld, próbáljuk meg kitalálni a legközelebbi hajózási útvonaí helyzetét és annak irányába induljunk el! -~-
DÖNTO TÉNYEZOK
Vegyük figyelembe az alábbi tényezoket annak eldöntésekor, hogy . maradjunk vagy útra keljünk:
- Mennyi információt továbbítottunk magunkról a baleset elott?
- Ismerik az elhelyezkedésünket a mentoalakulatok? Mi ismerjük a saját helyzetünket?
- Kedvez az idojárás a keresésnek?
- Mekkora a valószínusége, hogy másik hajó vagy repülo halad el jelenlegi tartózkodási helyünkön?
- Hány napra elegendo élelmiszer- és víztartalékkal rendelkezünk?
.........................¦HT-y-.j.J
Jármuvünk a szél és az áramlatok segítségével fog haladni. Nyílt óceánon az áramlás sebessége néha meghaladja a napi 9-13 kilométert.
Húzzuk fel a horgonyt! Ha lehet, használjuk ki a szelet! Ha a jármuvünknek nincs tokesúlya, csak teljes sebességgel hajózhatunk a szélben, legfeljebb 10 fokkal eltérve az irányától.
Kormánylapátként az evezot használjuk! Ha a szélirány nem felel meg az általunk választott iránynak, dobjuk ki a horgonyt, hogy inkább egy helyben maradjunk!
Hogyan vegyük hasznát a szélnek?
Fújjuk fel teljesen a gumicsónakot, és üljünk a végére! Ha nincs vitorlánk, rögtönözzünk egyet! Az alsó széleit ne rögzítsük semmihez, csak tartsuk az aljához rögzített kötelet vagy a vitorla lenti részét, hogy hirtelen széllökés esetén egyszeruen el tudjuk engedni, megakadályozva a tutaj felborulását.
Vad vizeken
Dobjuk ki az orrból a viharhorgonyt! így az orr mindig a szél felé fog nézni és a hajó nem tud felborulni. A tutaj alján helyezkedjünk el! Ne üljünk az oldalára és ne álljunk fel! Ne tegyünk hirtelen mozdulatokat! Ha több tutaj vagy mentocsónak is van, kössük össze oket!
JELADÁS VÍZEN
Vízen a figyelemfelhívás eszköze lehet a jelzorakétán és a színezoanyagon kívül bármi mozgatása is: ha nincs semmilyen jelzoberendezésünk, lengessünk ruhát vagy vitorlavásznat zavarjuk fel a nyugodt vizet! Éjszaka vagy ködben a túlélocsoport többi tagjával kapcsolatot tarthatunk egy hasznos eszköz, a síp segítségével.
Ha a csónak felszerelésének a rádió adó-vevo is része, az oldalán biztosan megtaláljuk a muködtetésérol szóló útmutatást. A hullámhosszok általában már elore be vannak állítva 121,5 és 243 megahertzre, a hatótávolság pedig kb. 32 kilométer. Gyakran adjunk jeleket, de az elemmel/akkumulátorral muködo adó-vevo készülékeket mértékletesen használjuk! Az áram érték (lásd Jeladás a Megmenekülés fejezetben)1.
A színezoanyagot kibocsátó vízi nyomjelzoknek csak nappal vesszük hasznát. Kb. 3 órán át láthatóak jól a festéknyomok - kivéve a nagyon hullámos vizen.
A pirotechnikai jelzoberendezéseket tartsuk szárazon és biztonságos helyen! Olvassuk el alaposan az útmutatást, és számítsunk tuzveszélyre! Az éjjel-nappali jelzofények különösen hasznosak - egyik végük a nappali jelzéshez füstöt bocsát ki. Amikor meggyújtjuk a jelzofényt vagy a rakétát, legyünk tudatában, hogy veszélyes tuzijátékot tartunk kezünkben: semmiképpen ne irányítsuk lefelé vagy magunk, illetve mások felé.
A jelzofényt csak akkor alkalmazzuk, ha biztosak vagyunk benne, hogy látják, vagyis pl. ha a repülogép felénk tart, nem pedig amikor már elhagyott minket C/óso* Jeladás a Megmenekülés fejezetben).
A legtöbb mentés azután kezdodik, hogy a túlélok fényjeleket küldve felhívták magukra a figyelmet Az ilyen jeladáshoz felhasználhatunk minden fényes, fényvisszavero felületet.
EGÉSZSÉG
Az elemekkel szembeni kiszolgáltatottság és a kiszáradás az óceáni túlélo két legnagyobb gondja. A tengeribetegség csak fokozza a kiszáradást.
A vízi túlélés során nem szokatlan a székrekedés, a vizelési nehézség, vagy éppen a suru vizelet Ne kíséreljük meg kezelni ezeket, mert további folyadékvesztést idézhetünk elo.
Ha hányingerünk van, próbáljunk meg nem hányni, és soha ne hány-tassuk magunkat!
A sós vízzel folyamatosan érintkezve kiütések jelenhetnek meg a borünkön. Ne szúrjuk vagy nyomjuk ki a borön keletkezo keléseket és hólyagokat! Legyünk elovigyázatosak, és ne hutsük magunkat túl gyakran tengervízzel! Ha megjelenik a sebesedés, ne érintkezzen tovább a borünk sós vízzel!
Szemünket védomaszkkai védjük a tengerrol visszaverodo ragyogás ellen, ha pedig az eros fény szemfájdaimat okoz, nedvesítsünk meg egy ruhát tengervízzel és kössük a szemünk köré, közben pedig pihentessük! Ezt a megoldást ne alkalmazzuk túl sokáig, mert kisebesedhet a borünk.
A láb kapcsolata a vízzel szintén gondot okozhat [lásd Egészség), ha túl sokáig tartózkodunk pl. vízzel teli csónakban vagy mentocsónakban. A lábainkat testmozgással védhetjük meg ettol, továbbá a fagyástól és az többi hasonló problémától! Pihenéskor takarjuk be alaposan a lábunkat, ha pedig orségben vagyunk, óvatosan tornáztassuk meg a végtagjainkat!
VÍZ
Bár minimum egy liter víz kell naponta ahhoz, hogy megorizzük az eronlétünket, az életben maradáshoz 0f5-2,2 dl is elegendo.
Az ivóvíz beosztását akkor is azonnal végezzük el, ha megfelelo meny-nyiségu vízkészletünk van! A beosztásnál a minimális szükségletet vegyük figyelembe egészen addig, amíg fel nem tudjuk tölteni a készleteinket! A megmenekülésig semmiképpen se lazítsunk az adagoláson, mert nem tudhatjuk, mennyi ideig kell elégnek lennie a tartaléknak. Csökkentsük a vízigénytI
Tegyünk meg minden szükséges óvintézkedést a vízveszteség megakadályozására (lásd\í\z oz Alapveto követelmények fejezetben)'.
Csökkentsünk a leheto legkevesebbre az izzaaást! Fordítsuk a hasznunkra a szellot, és tengervízzel hutsük a testünket! Ha nagyon meleg van, viszont nincs árnyék, és a tenger biztonságos, merüljünk a vízbe a csónak oldalánál, de elotte mindenképpen ellenorizzük a mentokötelünket! Mindig legyünk kikötve! Óvakodjunk a veszélyes halaktól, és gyozodjünk meg róla, hogy vissza tudunk-e mászni a fedélzetre!
Ha tengeribetegség veszélye fenyeget, máraz émelygés kezdetekor vegyük be a csillapítására szolgáló tablettát (ha van), mert a hányással értékes folyadékot veszítünk!
Ha kevés vizünk van, ne együnk, különösen ne fehérjében gazdag élelmet (pl. halat vagy algát), mert azok megemésztéséhez szervezetünknek sok folyadékra van szüksége. A szénhidrátok (cukor és keményíto) megemésztése kevesebb vizet igényel.
A VÍZADAGOLÁSA
I 1. NAP:
Semennyi. A testünk tartályként muködik, vannak tartalékai.
2-4. NAP:
4 dl (ha van).
5. NAP ÉS AZT KÖVETOEN:
Napi 0,5-2,25 di az idojárás és a rendelkezésre álló vízmennyiség függvényében.
Iváskor a folyadék lenyelése elott nedvesítsük be a szánkat, nyelvünket és torkunkat!
Édesvízgyujtés
Az esovíz összegyujtésére éjjel és nappal egyaránt használjunk fel minden lehetséges edényt! A zápor közeledését könnyu észrevenni, így van idonk felállítani vászon és muanyag felfogóeszközöket (ezeken sokkal több víz gyulik össze, mint az edényekben).
Éjjelre bontsuk szét rögzített szélekkel a vásznakat, hogy felfogjuk a harmatot!
Ha esik az eso, igyuk meg, ami összegyult! Lassan igyunk, mert ha kevés vízen és kis adagokon éltünk, hányni fogunk a gyorsan ledöntött folyadéktól!
Minden edényünket töltsünk meg a leheto legjobban! Eloször a csónakban összegyult tócsákat igyuk fel! A nagy tengereken legyünk óvatosak, mert elképzelheto, hogy a víz sóval szennyezett. A víz kiváló nehezékként szolgál a felfújható csónakban - a pereméig telten is lebegni fog.
Tengeri jég
A jégbol ivóvíz nyerheto, a friss tengeri jég azonban sós. Kizárólag régi tengeri jeget használjunk, amelyet kékesszürke színérol és
legömbölyödött széleirol ismerhetünk fel! Az ilyen jeget felolvaszthatjuk vagy elszopogathatjuk, mert a jég egy év vagy hosszabb ido elteltével elveszíti sótartalmát. Nyáron a régi tengeri jégen kialakuló pocsolyák ihatóak (ha nem a hullám kicsapódásával keletkeztek). Ivás elott óvatosan kóstoljuk meg oket, mert bármennyi só elfogyasztása tovább növeli a szomjúságot.
Víz nyerése falakból!
Igyuk ki a nagy halak gerince mentén és a szemükben található vizet! Óvatosan vágjuk félbe a halat, így kinyerhetjük a gerince mentén lévo folyadékot, a szemét pedig egyszeruen szívjuk ki! Ha azért keil ehhez folyamodnunk, mert már annyira híján vagyunk a víznek, ügyeljünk rá, hogy ne igyuk meg a hal többi testnedvét: nagy mennyiségu fehérjét és zsírt tartalmaznak, amelyek emésztése több tartalékot emészt fel, mint amennyit ad.
A tengervíz ihatóvá tétele
A mentotutaj felszerelése minden bizonnyal tartalmaz nap segítségéve! muködo lepárló és vegyi sótalanító felszerelést, amelyekhez használati útmutató is tartozik. A nap segítségével muködo lepárlót azonnal helyezzük ki, a sótalanító tablettákat viszont csak akkor használjuk, ha az idojárás nem kedvez a lepárlásnak, és a harmat vagy az eso gyujtése sem hoz eredményt!
NE FELEDJÜK:
NE igyunk tengervizet!
NE igyunk vizeletet!
NE igyunk alkoholt!
NE dohányozzunk!
NE együnk, ha nincs vizünk!
A korlátozott ivás és evés idoszakát legkönnyebben alvással és pihenéssel vészelhetjük át. Arra azonban ügyeljünk, hogy napközben pihenve megfelelo árnyékban legyünk!
Ha vad a tenger, kössük magunkat a tutajhoz, zárjunk be minden fedelet, és a leheto legjobb körülmények között igyekezzünk átvészelni a vihart A megoldás a NYUGALOM - legalább próbáljuk meg megorizni! V--¦ /
ÉLELEM
Raktározzunk élelmiszer-vésztartalékot arra az idore, amikor valóban nagy szükségünk lesz rá - még akkor is, ha ennek az az ára, hogy csak kis falatokat fogyaszthatunk! Igyekezzünk a természet nyújtotta élelmet enni!
Legfobb élelemforrásunk a hal lesz. Létezik ugyan néhány mérgezo és veszélyes hal, de a nyílt tengeren, szárazföldtol távol általában biztonsággal fogyaszthatóak. A partok közelében viszont már akadnak egyszerre veszélyes és mérgezo halak is. Ilyen többek között a vörös csattogóhal és a barrakuda, amelyek egyébként ehetoek, de a korallzátony vagy zátony vízébol kifogva mérgezoek.
A repülohalak akár bele is ugorhatnak a csónakunkba!
Halfogás
- A horgászzsinórt ne kezeljük puszta kézzel, ne tekerjük körbe a kezünkön, és ne kössük a felfújható gumicsónakhoz! A rátapadó só élesvágóéit alakíthat ki, amely mind a tutajra, mind a kezünkre veszélyes lehet.
- Viseljünk kesztyut (ha van), vagy használjunk valamilyen ruhadarabot a halak megfogásakor, hogy elkerüljük az éles uszonyok éskoponyafedok okozta sérüléseket!
- Elképzelheto, hogy a halakat és tengeri teknocöket vonzza a mentocsónak vagy tutaj vetette árnyék, és beúsznak alá. Ha van hálónk,feszítsük ki a csónak alatt, egyik végétol a másikig (a szélek tartásához két ember kell)!
- Éjjel zseblámpával csalogassuk magunkhoz a halakat! Holdfényes éjszakán engedjünk ruhadarabot, alumíniumfóliát vagy fémet a vízbe,hogy visszatükrözze a holdfényt és odavonzza a halakat!
- Rögtönözzünk horgot bármilyen rendelkezésre álló tárgyból! Kicsi, kihajtható zsebkés, fogazott fémdarab vagy drót is megteszi. Kisfémdarabok (pl. csat, kanál vagy érme) szolgálhatnak "csaliként"
- Ha fémkanalat vagy villantót használunk, mozgassuk folyamatosan: engedjük ki a zsinórt, majd tekerjük vissza. Hagyjuk a "csalit" süllyedniés húzzuk fel!
- Használjuk csaliként a kifogott halak belsoségét!
-Ahai gyorsan romlik. A trópusokon azonnal el kell fogyasztanunk, hacsak nem száraz a levego - ennek viszont a trópusi óceánon kicsi a valószínusége!
- A hidegebb éghajlaton a felesleges halat megszáríthatjuk a napon, késobbi fogyasztásra. Elobb azonban tisztítsuk meg és belezzük ki!
Madarak
Az összes tengeri madár potenciális élelemforrás. Elképzelheto, hogy a csónak mint lehetséges pihenohely vonzza oket. Maradjunk mozdulatlanok, amíg le nem telepednek, majd próbáljuk meg elkapni oket! Ez akkor sikerülhet a legkönnyebben, ha a madár kimerült, mert rossz idoben kellett repülnie.
Madarat úgy is foghatunk, ha horoggal, vagy torkon keresztbeálló, hallal ellátott csalival felszerelt madzagot húzunk a vízben.
Vízinövények
A tengeri alga nem kizárólag a vízparton él, az óceán belsejében is elofordul. Létezik úszó változata, mint a tengeri hínárfélék (másnéven Sargassum-mo-szatok), amelyek számos meleg vizu területen elofordulnak a Sargasso-ten-gerben és az észak-atlanti áramlatban. Más fajok az Atlanti- és a Csendesóceán déli, hidegebb részén találhatóak. A hínár kemény és sós, nehéz megemészteni. Magába szívja a vizet, ezért ne fogyasszuk, ha híján vagyunk a folyadéknak!
A hínár a rajta élo garnélarákok és egyéb kisebb rákok, valamint apró halak formájában is biztosít élelmet. Rázzuk meg a csónakba húzott hínárt, hogy megtaláljuk oket! Ezek a rákfélék a hínárhoz hasonlóan barna színuek, ezért nem könnyu észrevenni oket.
A vízbol kiszurt plankton szintén hasznos élelemforrás, különösen a hideg déli vizeken [lásd Élelem a Sarkvidéki területek részben, az Éghajlat és terepviszonyok fejezetben).
Készítsünk kutotóhorgot! Kössünk össze fadarabokat vagy o roncsról származó fém-elemeket, és formázzonk belolük többszörös horgot!Rögzitsükegy kötélre éshúzzuk magunk mögött, vagy dobjuk a hinárbof hátha találunk valcmitl A rögtönzött tutaj megerosítéséhez használható, vizen sodródó uszoöék összegyujtésére is használhatjuk.
VESZÉLYES HALAK
Mérgezo halak
Sok zátonyban éiö hal húsa mérgezo. Némelyik fajra ez csak az év bizonyos szakában, másokra mindig igaz. A méreg a hal minden részében, de különösen a májában, a beleiben és ikráiban van jelen.
A hal mérge oldódik a vízben, ezért bármeddig is fozzük, nem tudjuk semlegesíteni. A méreg íztelen, ezért a szokásos fogyaszthatósági vizsgálat (lásdÉlelem) sem mutatja ki. A madarak kevésbé érzékenyek a méregre, ezért abból, hogy a madár megette a halat, nem következtethetünk semmire! A macskát általában kevésbé viseli meg a méreg, a kutyára és a patkányra viszont ugyanolyan hatással van, mint az emberre.
A mérgezés az ajak, a nyelv, a lábujjak és az ujjhegyek zsibbadását, eros viszketést, valamint a homérséklet érzékelésének látszólagos megfordulását okozza (a meleg dolgok hidegnek, a hidegek melegnek tunnek). A mérgezést valószínuleg kíséri még hányinger, hányás, a beszédkészség elvesztése, szédülés és bénulás, amely végül halálhoz vezet.
A mérgezo húsú halak (lásdszínes rész) mellett léteznek veszélyes tapintásúak is. Sok rájaféle farkában található mérgezo csáp, ismertek áramütést okozó fajok is. Némelyik zátonyban élo halnak (köztük a kohalnak és az ördöghalnak) mérges tüskéi vannak, amelyek ritkán vezetnek halálhoz, viszont komoly fájdalmat, égeto érzést, esetleg kínzó fájdalmat okoznak - a nyilvánvalóan súlyos seben kívül.
A vízben néha alig észreveheto medúza eros csípésre képes. A hólyagmedúza vagy portugál gálya (nem valódi medúza) kékes, hólyagszeru élolény, általában kisebb hullámzó tarajat is növeszt. Ha ilyen állatot látunk, ne menjünk a vízbe! Nagyon hosszú, veszélyes és fájdalmas méreganyagot tartalmazó "tapogatókat" húz maga után.
Támadó halak
Létezik számos vad, kerülendo hal. A vakmero és szemtelenül kíváncsi barra-kudáról közismert, hogy rátámad az emberre. Éjszaka ráronthat a fényes vagy világos tárgyakra is. Az akár 1,8 m-t is eléro tengeri sügértol szintén érdemes távol tartani magunkat. A sok éles foggal felvértezett, 1,5 m-es muréna szintén támad, ha megzavarják. Mérges tengeri kígyók néha elofordulnak az óceánok közepén is. Nem valószínu, hogy harapnak, de azért kerüljük el oket!
CÁPÁK
Évente mindössze néhány cápatámadást regisztrálnak, amelyeknek csak kis hányada végzetes. Persze a tengeri túlélo sokkal sebezhetobb, mint a statisztikákban leggyakrabban szereplo, tengerparton úszkáló nyaraló. Az emberre csak néhány cápafaj veszélyes.
A legtöbb áldozatért hat cápafaj felel: a fehér cápa, a mako, a tigriscápa, a pörölycápa, a bikacápa és a dajkacápa. Ezek közül a fehér cápa (azaz "a nagy fehér") a legnagyobb. A cápa méretébol azonban nem következtethetünk veszélyességére, ahogy nincs semmi kapcsolat a méret és a támadás valószínusége között sem. Az embernél kisebb cápa is képes megölni a vízben úszó túlélot. Az óriáscápa és az érdescápa (vagy cetcápa) pedig elérheti a 13,3 m-es hosszúságot is, mégis apró planktonokkal táplálkozik és nem jelent veszélyt az emberre.
Az óceánban élo cápák tudnak ölni, de a trópusokon olyan boségesen áll táplálék a rendelkezésükre, hogy általában nem vadak. Az ilyen cápák többsége gyáva, könnyen elijeszthetjük oket egy botütéssel, foleg ha az orrukra kapják. Azonban ha zajt csapunk, szabályosan magunkhoz CSALOGATJUK a távoli cápákat is.
A cápák meglehetosen mélyen élnek és táplálkoznak. Többségük az óceán fenekén keres élelmet, az éhes cápa viszont követi a halat a víz felszínére és a sekély vízbe is, ahol nagy valószínuséggel VESZÉLYES.
A cápa étrendjét hal, tintahal, rák és egyéb tengeri állatok képezik. KÖNNYEN megszerezheto élelmet keres, általában a rajból lemaradt hal vagy sebesült állat nyomába ered. A cápák azért követik a hajókat, hogy megdézsmálhassák a fedélzetrol ledobott hulladékot.
A cápa leginkább éjjel, hajnalban és alkonyaikor aktív. Nem minden cápafaj lát jól, zsákmányának elhelyezkedését inkább szaga és vízben terjedo rezgései alapján határozza meg. A sebbol származó vér, az ürülék és a hulladék vonzza. Gyenge, ideges mozdulatokkal magunkra vonhatjuk a cápa figyelmét, mert sebezheto, sérült élolénynek gondol minket. Eros, szabályos mozdulatokkal és hangos zajjal elriaszthatjuk.
A cápa számára újdonság a szokatlan emberi külso, a ruházat pedig bizonytalan formát kölcsönöz az alakunknak. A ruhát viselo, összecsoportosult túlélok együtt nagyobb biztonságban vannak, mint egyedül. Ha a cápa bizonyos távolságot tart, csak kíváncsi. Ha viszont befelé köröz és hirtelen mozdulatokba kezd, már jelentos a támadás valószínusége.
A cápa képtelen a hirtelen megállásra és a gyors megfordulásra. Ajó úszó így kivédhet egy nagy, magányos cápát, ha követhetetlen irányváltásokkal próbálkozik.
A felszín felett megjeleno uszony alatt nem feltétlen cápa bújik meg! Egy nagy rája uszonyvégzodései megtörhetik a vízfelszínt és úgy tunhet mintha két tökéletes összhangban lévo cápa mozogna ott - ami természetellenes. A bálnák úszója és úszószárnya szintén összetévesztheto a cápával - pl. a barna delfiné és egyéb delfineké, amelyek ártalmatlanok, és valószínuleg többet is mutatnak majd magukból.
Az itt felsorolt cápákról köztudott, hogy megtámadják az embert:
1. Fehér cápa (Carcharodon carcharias): A 6 m-t is elérheti, bár általában kisebb. Alul szürke, felül fehér színu. A teste nagyon vastag. Tiszta fekete szemei és vaskos, kúp alakú Grra van. Az összes óceánban elofordul, de leginkább Dél-Afrikában, Észak-Amerika keleti és nyugati részén, Ausztráliában és Új-Zélandon jellemzo.
2. Makó vagy lándzsafogú cápa (Isurusoxi-r'inchus): Általában 2-3 m hosszú, nagy testu, felül lazúrkék, alul krémszínu állat. Az összes óceánban elofordul, de a meleg éghajlatú vizekben gyakoribb. Rendkivül gyorsan úszik. Néha kiugrik a vízbol.
3. Tigriscápa (Galeocerdo euvier]:Átlagosan 3-3,5 m-es, nagy testu cápa. Fiatal korában felül csíkos vagy foltos; a kifejlett egyed ugyanott egyenletesebben szürke, alul pedig fehér. Ren dkívül széles fej és állkapocs, valamin t n yers körvonalú, négyszögletes orr jellemzi. Az ösz-szes trópusi és szubtrópusi vizben elofordul, sokszor a part mentén is.
4. Barrakudafélék (Sphyraena): Nem a cápákhoz tartoznak: vékony, torpedószeru halak.
amelyeket felül kékes csikók borítanak, alul fénylo ezüstszinúek. Eros fogakkal teli, elöre-nyúloszájuk van. Néhány fajtájuk eléri a 2 m-es hosszúságot. Az összes trópusi vizben elofordulnak. Nagyon gyors, hirtelen mozgású, sokszor rajban élo állatok, de általában csak akkor veszélyesek, ha vér van a vizben.
5. Pörölycápafélék (Sphyrna): Jellegzetes, lapos, kalapácsszeru fejükrol azonnal felismerhetoek. Sok különbözo fajtájuk létezik, a legnagyobbak elérik a 6 m-es hosszúságot Minden trópusi és szubtrópusi vizben elofordulnak.
6. Bikacápa (Careharhinus leucas): Az Atlantióceán nyugati, trópusi részein fordul elo, de közeli rokonai cinek Déí-Afrikánál és az indiai-óceánban. Tömzsi teste felül szürke, alul fehér. Elérheti a 4 m-es hosszúságot is. Támadó természetu hal, és azért is veszélyes: mert felbukkanhat o sekély vizekben, és képes fel úszni a folyókon is.
7. Dajkacápa (Ginglymostoma}: Az Ausztrália keleti részeinek vizein jellemzo szürke dajka-cápához hasonlóan meghaladhatja a 4 mes hosszúságot Eros felépítésu, nagy uszonya, felül szürkés, alul fehér állót. Gyakran a partokhoz nagyon közel található.
Ha cápát fogtunk...
Ha véletlenül kisebb cápa akad a horogra, a fejét magunktól távol tartva húzzuk a csónak vagy tutaj oldalához, majd üssünk rá nagyot, mielott behúznánk a fedélzetre! Mielott megfognánk, gyozodjünk meg róla, hogy teljesen elkábult, majd további ütésekkel végezzünk vele, és készítsünk a húsából cápaszeleteket!
NE próbáljuk meg ezt nagy cápa esetén, mert sérülést okozhat a csónakban és bennünk is! El kell vágnunk a zsinórt, feláldozva egy részét, mert a cápa vergodése hamarosan odavonzza a társait!
Védekezés a cápák ellen
Mentomellény vagy cápariasztóval felszerelt vízijármu nélkül veszélyes a vízben tartózkodni, de ezek hiányában sem fog egyértelmuen cápatámadás bekövetkezni. A cápariasztók nem muködnek 100 százalékos hatékonysággal. Csak akkor alkalmazzuk oket, ha mindenképpen szükségünk van rájuk, és ne feledjük: csak egyszer használhatóak!
Vízben:
Ha cápák vannak a vízben, igyekezzünk ne a vízbe végezni a dolgunkat, mert odavonzhatja oket. Ha mégis vizelnünk kell, rövid és gyors adagokban ürítsünk, és hagyjuk, hogy a vizelet eloszoljonf mielott kiengednék a következo adagot! A székletet gyujtsük össze és dobjuk minél messzebbre! Ha hánytunk, próbáljuk benntartani a szánkban, és nyeljük vissza! Ha ez lehetetlen, gyujtsük össze és dobjuk minél messzebbre!
Ha úsznunk kell, eros, rendszeres csapásokkal haladjunk, elkerülve a halrajokat.
Ha az egész csoport veszélyben van, tagjai az arcukkal kifelé fordulva kapaszkodjanak össze! Ha el kell hárítani a támadást, rúgjunk kifelé és kéztövünkkel üssünk keményen az állatra (mint a fociban, ha a tenyerünkkel tartjuk távol az ellenfelet)!
Csapjunk úgy nagy zajt, hogy tölcsérré formált kézzel belecsapunk a vízbe! Merítsük fejünket a víz alá és kiabáljunk! Ezek a javaslatok csoportosan alkalmazva sokkal hatásosabbak, de akkor is muködhetnek, ha egyedül vagyunk. Ha van késünk, álljunk készen a használatára!
Teljesen nyomjuk bele a cápa orrába, de megcélozhatjuk a kopoltyúját és a szemét is!
Tutajon vagy csónakban:
Ha cápa van a közelben, ne halásszunk, és ne dobjunk hulladékot a vízbe (beleértve a székletet és a hal belsoségeit is)! Engedjük el a csalival ellátott horgokat! Ne lógassuk a karunkat vagy lábunkat a vízbe! Ha a cápa támadni készül, ijesszük el az orrára ütve az evezovel vagy egy rúddal! Ne feledjük, egy nagyobb cápa akár ki is haraphat egy darabot a csónakból vagy a tutajból!
NE FELEDJÜK:
Ha van cápariasztónk, mindig kövessük a gyártó utasításait, de csak súlyos vészhelyzetben használjuk! A riasztó hamar szétoszlik a vízben és elveszti a hatását. Jól válasszuk meg a pillanatot, mert csak egyszer használhatjuk!
HOGYAN ÉRJÜNK PARTOT?
Ha parthoz közeledünk, igyekezzünk olyan helyet választani, ahol könnyen kiköthetünk vagy biztonságosan a partra úszhatunk! Vonjuk be a vitorlát, és figyeljünk a sziklákra! A viharhorgony a part felé fog irányítani minket és csökkenti a sebességünket, ami idot hagy a közeledo sziklák eloli elkanya-rodáshoz. Ne akarjunk úgy partra szállni, hogy belesüt a nap a szemünkbe, mert így sokkal nehezebb észrevenni a sziklákat és az akadályokat
Ha van választási lehetoségünk, a lejtos, hullámveréses part kínálja a legjobb esélyeket Ha tudunk idozíteni, használjuk ki a nagy bukóhullámot! Erosen evezve meg tudjuk akadályozni, hogy a csónakunkat elöntse vagy oldalára fordítsa egy érkezo hullámtaréj, de a kiszemeit bukóhullámot azért ne hagyjuk le. Nagy hullámtörés esetén irányítsuk csónakunkat a tenger felé, és a hullám közeledtével evezzünk bele!
Ahogy közeledünk, figyeljük a szárazföld fekvését: a magaslatok elhelyezkedését, a növényzet fajtáját és az esetleges folyókat! Olyan domborzati elemeket is észrevehetünk, amelyek a partról már nem láthatóak. Ha csoportban vagyunk, jelöljünk ki egy találkozóhelyet arra az esetre, ha a csónak összetörne és elszakadnánk egymástól!
Ha éjjel érünk el a szárazföld közelébe, a partraszállást lehetoleg halasszuk reggelre, mert túl sok, sötétben láthatatlan veszély leselkedik ránk.
Ha folyótorkolatba sodródtunk, kövessünk el mindent, hogy elérjük a partot, a váltakozó árapály ugyanis visszavihet minket a tengerre. Vegyük be a viharhorgonyt, és a partra érés érdekében tegyük minél könnyebbé a csónakot! Merjük ki a vizet a felfújható gumicsónakból, és fújjuk fel teljesen! így tudjuk a legjobban kihasználni a szárazföld megközelítéséhez a dagályt.
Ha az apály mégis visszasodor minket a tengerre, nehezítsük úgy a gumicsónakot, hogy részben megtöltjük vízzel és kivetjük a viharhorgonyt!
MEGJEGYZÉS:
Kössük ki magunkat a tutajhoz! így még akkor is van némi esélyünk az életben maradásra, ha a csónakunk felborul vagy kárt szenved, mi pedig elveszítjük az eszméletünket. Ha ugyanis magunkra maradunk a vízben és nekicsapódunk a szikláknak, meghalunk!
Partra úszás
Ha a vad tengerben sziklákon keresztül kell a partra úsznunk, hagyjuk magunkon a ruhánkat, a ciponket és a mentomellényünket (ha van)!
Emeljük magunk elé a lábainkat, hogy a talpunk fogja fel a szikiának csapódást -térdünk behajlításával tovább csökkenthetjük az ütodés erejét. -10-
MEGMENEKÜLÉS
A jeladás a mentocsapat figyelmének felkeltése, a jelzések pedig a kapcsolat felvételét követo kommunikáció miatt fontosak. A jelzések kihelyezésében segítségünkre lehet (és növeli a hatékonyságukat), ha ismerjük a kutatóegységek használta módszereket.
Ha a túléloket légi úton szállítják el a mentoalakulatok, elengedhetetlenné válhat a repülogép vagy helikopter leszállóhelyének elokészítése, ezért bemutatjuk a megfelelo helyszín jellemzoit és a helikopterrel kapcsolatos óvintézkedéseket is.
JELADÁS
A megmenekülés legelso feltétele, hogy tudassuk másokkal, milyen helyzetbe kerültünk, és - lehetoleg - az elhelyezkedésünket. Ha már felvettük a kapcsolatot, továbbíthatunk egyéb információkat is.
Ennek legkézenfekvobb módszere a mobil- vagy muholdas telefon takarékos használata. Ha viszont nem áll a rendelkezésünkre ilyen fényuzo berendezés, még mindig számos nemzetközileg ismert segélykéro jelzést használhatunk. Ezek közül a legismertebb talán az 5. 0. S. ("Savé OurSouls", azaz "Mentsétek meg lelkeinket") betukombináció: leírhatjuk, továbbíthatjuk rádión, betuzhetjük fényjellel vagy elküldhetjük bármilyen módszert használva a morzekód segítségével.
A látszólag értelmetlen "Mayday" jelzés (amely szó szerint "májusnap"-ot jelent, valójában a francia m'aidez, azaz "segítsetek" kifejezés kiejtés szerinti angolosítása) a hajók és repülogépek legtöbbet használt rádió-telekommunikációs jelzése.
Jármu vagy repülogép roncsa
Ha elakadt jármu vagy kényszerleszállást végrehajtott repülogép mellett vagyunk, számos hasznos segítséget találhatunk a jeladáshoz. Ha nincs tuz, ott a meggyújtható üzemanyag-, olaj- és hidraulikus folyadék maradéka. A gumit és az elektromos szigetelést tuzbe dobva sötét füstöt hozhatunk létre.
Az üveg és a krómozott anyag kiváló fényvisszavero. A mentomellény, a gumicsónak és az ejtoernyo mind-mind élénk színu, feltuno tárgy. Helyezzük ezeket a színes és fénylo tárgyakat magunk köré, hogy jól láthatóak és figye-lemfelkeltoek legyenek!
Éjszakára kapcsoljuk fel a lámpákat! Ha viszont az akkumulátorok vagy elemek kezdenek lemerülni, tartalékoljuk oket arra az esetre, ha elhaladó repülogépet vagy esetleges kutatócsapatot veszünk észre!
Tuz és füst
A tuz - láng és füst formájában egyaránt - kiváló módja a figyelem magunkra irányításának. Ha már az elsodleges feladatoknak (sérültek ellátása, menedék kialakítása) eleget tettünk, a legfontosabb követelmény a jelzotuz rakása.
Hová Bieüyezzük a jelzéseket?
A jelzések kihelyezésekor vegyük figyelembe a terep sajátosságait! A fényjelzéseknek magas helyeket válasszunk! A hegyháton létrehozott szokatlan árnykép valószínuleg felkelti valaki figyelmét. Ha a földre helyezzük a jelzéseket, egyenes területet válasszunk, vagy olyan domboldalt, amelyet biztosan észre lehet venni a légi keresés szokásos módszereit alkalmazva!
Nemzetközi jelek
Ha már sikerült kapcsolatot létesítenünk, szóbeli kommunikáció híján is számos összetett nemzetközi jelzést [fásd késobb) alkalmazhatunk alapveto szükségleteink megfogalmazására.
Légi vagy vízi mentés esetén szükségessé válhat leszállópálya létesítése vagy kötelek és eszközök rögzítése, ezért a muveletet nagyban megkönnyíti, ha rendelkezünk róluk némi alapveto tudással (lásd Helikopteres mentés).
MEGJEGYZÉS:
A repülogépek a dombos területeken általában az alacsonyabb ! hegyháttól a magasabb irányába repülnek, ezért elofordulhat, hogy , a hegyhátak mögötti domboldalak nem láthatóak a repülogéprol.
1 Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, a hegyhát csúcsainak közelébe helyezzük a jelzéseket, mert így a légi mentoegység minden lehetséges érkezési irányából láthatóak lesznek.
Adó-vevo készülék
Néha a felfújható gumicsónakokon, mentötutajokon, sot, az egyszemélyes mentomellényeken is található adókészülék, amely a helyzetünket mutató, sípoló hangú jelzést ad - bár nagy távolságra rendszerint kevésbé hatékonyak. A vészhelyzetben használatos rádió adó-vevok többsége kis hatótávolságú, és az értékes akkumulátorok miatt amúgy is tartalékolnunk kell, amíg lesz rá konkrét esély, hogy valaki veszi a jeleket. Hatékony rádióberendezés esetén viszont azonnal küldjünk segélykéro jeleket, és rendszeres idoközönként ismételjük meg oket!
Minden adó-vevo használati utasítását olvassuk el! A hajón és repülogépen található adó-vevok több hullámhosszon muködnek, néhány vészhelyzetben használatos eszköz azonban csak meghatározott segélykéro csatornákra van beállítva.
Általában igaz, hogy a hegymászó csapatok URH adó-vevoivel csak a jól látható partnerekkel és állomásokkal lehet kapcsolatot létesíteni, ha nincs semmilyen közbeeso akadály - igaz, néha a stratégiailag fontos, magas helyeken ideiglenes közvetíto állomásokat létesítenek. Ezek a készülékek általában a hegyimentok frekvenciájára vannak hangolva, de azért ezt indulás elott ellenorizzük!
Ha van muködo adó-vevonk, ellenorizzük az akkumulátorok állapotát! Vajon használható-e még arra a jármu motorja, hogy áramot fejlesszünk vagy feltöltsük vele az akkumulátort?Tartalékoljunk erre a célra üzemanyagot, a jeladásokra pedig dolgozzunk ki egy szabályos rendszert, amellyel elkerülheto a készülék hosszas, folyamatos használata! Ha valaki veszi a jelünket, tudja, hogy késobbi jelentkezésre is számíthat.
Hasig
A hang segítségével kiválóan magunkra vonhatjuk a figyelmet, ha tudjuk, hogy hallótávolságon belül emberek vannak. A nemzetközi hegyi vészjelzés
- az S. 0. S. mellett - a percenkénti hat füttyszó (vagy hat intés, fényvil-lantás stb.j, amelyet egyperces szünet követ, majd újból kezdodik. A kiáltás is elegendo lehet, ha elakadtunk, vagy közel vagyunk a segítséghez, de a sérüléseink miatt nem tudjuk elérni.
Legyünk kreatívak!
Ne vessük el még a palackba zárt levél ötletét sem! Ez a módszer ugyan csekély sikerrel kecsegtet, ha a Csendes-óceán közepén szenvedünk hajótörést de egy folyón úszó, könnyebben észreveheto, üzenetet szállító tárgy - mondjuk egy kis tutaj, amelynek élénk színu vitorláján az S. 0. S. felirat olvasható -könnyen felkeltheti valaki figyelmét. Engedjük szabadjára a fantáziánkat, amikor azon gondolkodunk, hogyan vonhatnánk magunkra és a helyzetünkre mások figyelmét anélkül, hogy értékes energiát és eroforrásokat áldoznánk fel!
Útnak indulás
Ha úgy gondoljuk, nem nagy a valószínusége annak, hogy valaki megment minket és a legjobb, amit tehetünk a továbbhaladás, hagyjunk magunk mögött egyértelmu jelzéseket, amelyek alapján a szerencsétlenség helyszínére érkezo keresok követni tudják az útvonalunkat Elképzelheto, hogy útközben jobban magunkra tudjuk vonni a figyelmet, mert pl. közelebb kerülünk egy rendszeres repüloútvonalhoz, vagy nyíltabb területre jutunk.
JELZÉSEK ÉS KÓDOK
Tuzjelzés
Nemzetközileg ismert segélykéro jel három külön tuz gyújtása. A legjobb, ha a tüzeket háromszögben, egymástól egyenlo távolságba rakjuk, így a tüzeloanyag pótlása is köny-nyebb. Ha ez nem valósítható meg, bármilyen elrendezés megfelel -a lényeg, hogy a három tuz egymástól egyértelmuen elkülönítve legyen. Ha viszont kevés tüzeloanyag áll a rendelkezésünkre, a tábortuz is megteszi.
NE FELEDJÜK:
Szinte minden jelzés hatszori ismétlése segélykéro jelzésnek minosül. Helyzetünktol függoen ez lehet hat tuz, hat füstoszlop, hat hangos füttyszó, hat puskalövés, de akár hat villan-tás is a lámpával. Ha hang vagy fény használatával próbálunk segítséget kérni, a hat jel után tartsunk 1 perc szünetet!
A jelzotüzeket nem tudjuk állandóan égve tartani, arra viszont ügyelhetünk, hogy mindig készen álljanak: legyenek lefedve a nedvesség miatt, és tartsuk oket bármikor meggyújtható állapotban az elhaladó jármuvek figyelmének magunkra vonása miatt! Nagy mennyiségu könnyen gyulladó gyújtóst halmozzunk fel, hogy belobbantás után gyorsan lángra kapjon a tuz! Egyéb gyújtósnak való anyagokról a Táborozási technika 7tízcímu fejezetében olvashatunk.
Tuzgyújtásra használhatunk benzint, de NE öntsük rá egyszeruen a tuzre! Használjunk kanócként valamilyen rongydarabot: áztassuk benzinbe és helyezzük a gyújtósra, de ne gyújtsuk meg azonnal! Vigyük a benzines edényt biztonságos távolságba, majd várjunk néhány másodpercet a kanóc meggyújtása elott! Ha a tuz nem gyulladt meg elsore, húzzuk szét a gyújtóst ellenorizzük, hogy nincs-e benne égo szikra vagy parázs, majd öntsünk rá még benzint!
- Tartsunk zöld ágakból, olajból vagy gumiból álló készletet a közelben, hogy szükség esetén füstöt idézhessünk elo!
NE FELEDJÜK:
- Sürus növényzetben vagy fák közelében építsünk minden egyes tuz köré földfalat, hogy ne engedjék terjedni a lángokat!
- Nincs értelme olyan helyre tüzet rakni, ahol a fák miatt nem látható, mert elrejti a lombozat Tisztásokra helyezzük a jelzéseket!
Ho folyó vogy tó mellett vagyunk, építsünk tutojokok és ozokra rakjunk tüzet, majd stabilan horgonyozzuk le vagy kössük ki oket! A képen oz áramlás irányát a nyíl
jelzi
Az álló fa mint fáklya
A kisméretu, különálló fák kiváló tuzjelzésként szolgálnak. Rakjunk tüzet az ágak közé! Sok száraz gallyat használjunk - a régi madárfészkek nagyszeruen gyújtják be a tüzet! A lángok majd belobbantják a leveleket és nagy füstöt gerjesztenek. Ha a fa már nem él, az aljára rakjunk tüzet: ez sokáig égni fog, így lehetoséget ad rá, hogy közben más jelzéseket is kihelyezzünk.
MEGJEGYZÉS: Vigyázzunk, nehogy erdotüzet okozzunk! Nagy veszélynek tennénk ki magunkat - az okozott kárról nem is beszélve.
Kúp alakú, világító tuz
Tiszta és nyílt területen készítsünk egy háromlábú, emelvényes állványt, és rakjunk tüzet rajta! Az emelvény miatt a gyújtósfa nem a nedves talajon van, alatta akár további tuzifát is tárolhatunk. Örökzöld ágakkal borítsuk be a kúpot, hogy száraz maradjon! Ezek eros fény kíséretében égnek és kiváló füstöt képeznek.
Fedjük be az egész kúpot élénk színu anyaggal, ha van (az ejtoernyo erre is kiváló)! így nemcsak a nedvességtol óvjuk és égésre készen tartjuk a tüzet, de nappal is észreveheto lesz. Rántsuk le a kúpról, amikor meggyújtjuk a tüzet. Elképzelheto, hogy elsore nem sikerül felhívni magunkra a figyelmet!
Ügyeljük rá, hogy o háromlábú állvány mindig meg felelo áf/a pótban legyen, vagyis a fa legyen kelloen száraz a tuz hirtelen, gyors begyújtása miatt, és a fokészíetetse használjuk fel más célra! Szúrjuk a rudak végeit a földbe, hogy még eros szélben se boruljon fel az állvány!
Ha ég a kúpban a tuz, a fénye több kilométeres távolságból is észreveheto. Nyíltabb, az elemeknek jobban kitett környezetben egy kúpos sátorba vagy ejtoernyobol készült tipibe rakott, kisebb tuz is lehet jól látható jelzotuz. Ügyeljünk rá, hogy a ho és a füst számára legyen kimenet a tipi tetején, és tartsuk a tüzet felügyelet alatt! Ha domboldalon vagyunk, a tüzeloanyagot oldalról vagy felülrol tegyük a tuzre, hogy ne takarjuk el túlzottan a fényét - bár a fényforrás elotti mozgás is hozzájárulhat a figyelem felkeltéséhez!
A roncs felhasználása tuzjelzés készítésére
Rakjunk tüzet a repülogépbol vagy egyéb jármubol származó fémdarabon, így a gyújtós nem a nedves földön lesz. Ha a fém felforrósodik, megno a hoáramlás és a tuz fényesen kezd égni. Ha a roncsdarabot kifényesítettük, felerosíti a tuz fényét és fényszóróként világít. Három Ilyen tuz azonnal észreveheto segélykéro jelzés.
Füstjelzések
A füst napközben kiváló helymeghatározó, ezért mindig legyen kéznél sok füstképzö anyag, amelyeket bármikor a tuzre dobhatunk! Olyan anyagot válasszunk, amelynek füstje elüt a környezettol!
Világos füst: Sötét talajú vagy sötétzöld erdovel borított területen tér el környezetétol. Zöld fuvel, levelekkel, mohával és páfránnyal idézhetjük elo! A nedves anyagok gomolygó füstöt hoznak létre.
Sötét füst: Hóban vagy sivatagi homokban a leghasznosabb. Gumival vagy olajjal idézhetjük elo. Ha a légköri viszonyok miatt a füst rétegekben elterül a talaj mentén, rakjunk nagyobb tüzet hogy növeljük a hot! A hoáramlat a füstöt nagy magasságba szállítja.
A füst amellett hogy segít a mentorepülogép pilótájának megtalálni minket, megmutatja a területen uralkodó szélirányt is. Ügyeljünk rá, hogy a füst a leszállóhelyhez és az általunk kihelyezett jelzésekhez viszonyítva szélirányba áramoljon, ellenkezo esetben felülrol nehezen lesz észreveheto.
FÖLD-LEVEGO JELZÉSEK - JELEK A TALAJON
Ezek a betuk nemzetközileg ismert segélykéro jelzések. A FILL betukombináció hasznos emlékezteto, segítségével fejben tudjuk tartani a legfontosabb jelzéseket. Az egyvonalas jelzés, az "I" a legfontosabb és legkönnyebben elkészítheto. A pilóta bármilyen veszélyt vállal azért, hogy válaszoljon erre a segélykérésre- A jeleket a leheto legnagyobbra és legkönnyebben észrevehetore készítsük, használjuk ki a színek kontrasztját és az árnyékhatást is. Egy-egy jel javasolt mérete a 10 m-es hosszúság és 4 m-es szélesség. Az egyes jelek között 3 m-es üres helyet hagyjunk!
A jeleket nyílt területre helyezzük ki vagy készítsük el! Kerüljük a meredek vízmosásokat és szurdokokat
Használjuk a túlélotáskában található jelzolapokat {íáscí Alapveto követelmények), ha pedig nincs ilyenünk, készítsünk! Helyezzünk ki roncsdara-bokat, vagy ássunk sekély árkokat a földbe, és halmozzuk fel a kiásott földet mellettük, hogy növelje az árnyék (jelzés) nagyságát. A jel kihangsúlyozásához használhatunk ágakat és köveket
A hóban akár a jeleket kitaposva is könnyen észreveheto nyomokat hagyhatunk - legalábbis a következo hóesésig.
Ha már sikerült kapcsolatot létesítenünk, a repülogéprol ledobott vagy jelzett üzenetre válaszolhatunk az "A" ("Affirmative" - megerosíto) vagy "Y" ("Yes" - igen), illetve az "N" LNo" - nem, "Negative" - nemleges) jelekkel, de használhatunk morzekódot vagy testjeleket is.
Éjszakai jeladás
Az eddig felsorolt jelzések segítségével nappal, akár alvás közben vagy sérülten is magunkra vonhatjuk a figyelmet Ha elegendo benzinünk vagy egyéb gyúlékony anyagunk van, készíthetünk éjjel is látható jelzéseket Ássunk vagy kaparjunk a földbe, homokba vagy hóba S. 0. S. vagy bármilyen más -jelet, majd ha jelezni akarunk, öntsünk bele benzint és gyújtsuk meg!
MEGJEGYZÉS: Az ilyen jelzéseket megmeneküléskor meg keli semmisítenünk, különben távozásunk után még sokáig fölöslegesen fogja odacsalni a segíteni akarókat!
AZ ÜZENETKÜLDÉS MÓDJAI ÉS SZABÁLYAI
Semmi szükség rá, hogy megtanuljunk valamilyen bonyolult fényjelzési módszert. A nemzetközi morzejeleket továbbíthatjuk fényforrás be- és kikapcsolásával, egyszeru heliográffal, zászlóval vagy botra kötött ruhadarabot lengetve, illetve hanggal is.
MEGJEGYZÉS: Ne hagyatkozzunk az emlékezotehetségünkre, legyen nálunk egy felsorolás a jelzésekrol! Attól, hogy esetleg rendszeresen használjuk, és akár visszafelé is fel tudnánk sorolni oket, másnak szintén szüksége lehet rájuk.
Az üzenet küldésének és fogadásának külön szabályai vannak. Tanuljuk meg a speciális kódokat a szabályok alkalmazásának megkönnyítésére!
Eíeliográf - fényvisszavero felület alkalmazása
Fényjeleket küldhetünk a napot és egy fényvisszaverot használva - "villantva". Bármilyen fényes tárgy (kifényesített konzervfedél, üveg, fóliadarab) megteszi, de a legjobb a kézitükör. A hosszú villantás vonást (másik nevén vonalat), a rövid pontot jelent Ha nem ismerjük a morzekódot, véletlenszeru víllog-tatással hívhatjuk fel magunkra a figyelmet. Az S. 0. S. morzekódját azonban mindenképpen tanuljuk meg!
A fény villogtatása messzire ellátszik, így az is elképzelheto, hogy akkor veszi észre valaki, amikor konkrétan nem is akarunk kapcsolatot létesíteni vele - vagy mással. Érdemes próbálkozni ezzel, mert kevés energiát igényel. Napközben pásztázzuk az eget! Ha nagyon közel van egy repülogép, szaggatottan villantsunk, nehogy elvakítsuk a pilótát! Ha már biztosak vagyunk benne, hogy észrevettek minket, hagyjuk abba a jeladást!
EGYOLDALÚ FÉNYVISSZAVERO
Rögtönzött fén '/visszavero segítségéve! gyujt sük össze a napfényt és vetítsük o földre vagy ve lomilyen más felületre, majd vezessük a repülogép vagy az egyéb lehetséges kapcsolatteremtési célpont irányába!
A HELIOGRÁF HASZNÁLATA
Ha von kétoldalú fényvisszaveronk, amelynek a közepébe lyukat is tudunk fúrni, az így kialakított eszköz már nem sokbon tér ei a szabványos heliográftól.
Figyeljük a nap irányának megfeleloen a heliográf résén keresztül az embert, repülogépei,, hajót stb., amellyel fel akarjuk venni a kapcsolatot (a), hogy a nap átsüssön a nyíláson (b)! Arcunkon egy fényfolt jelenik meg (c).
Úgy állítsuk be a tükröt, hogy az arcunkon lévo fény folt "eltunjön" a hefiográf résén keresztül, miközben még mindig a kiválasztott célra fókuszálunkI
Ha a nap olyan szögben helyezkedik el, hogy ez a módszer nem muködik, vigyük a tükröt szemünkhöz közel, majd tegyük egyik kezünket önmagunk és a cél közé! Úgy állítsuk be a tükröt, hogy a kezünkre világítson, majd vegyük el onnan a karunkat!
MEGJEGYZÉS: Ezt a jeladási formát gyakorolhatjuk ugyan, de csak a túlélésért küzdve jelezzünk repülo jármuveknek, és soha ne közvetítsünk olyan üzenetet, amellyel másokat megriaszthatunk vagy veszélybe sodorhatunk!
Jeladás ruhadarab segítségével
Kössünk zászlót vagy élénk színu ruhadarabot egy rúdra! A vonás jelzéséhez balra, a pontéhoz jobbra mozgassuk! Minden jelzésünket erosítsük meg nyolcas alakú mozdulattal!
A "pontot" úgy jelezzünk, hogy a ruhada- A "vonóst" úgy jelezzünk, hogy a ruhadarabot jobbra lengetjük, majd leírunk egy rabot balra lengetjük, majd leírunk egy nyolcast! nyolcast!
Ez az egyszeru jeladási módszer kis távolság mellett a nyolcas leírása nélkül is muködhet A ruha balra lengetésekor, a vonás jelzése után nagyobb szünetet hagyjunk, mint amikor a jobb oldali irányba a pontot jelezzük!
TESTJELZESEK
Ezeket a jelzéseket a pilóták értik, nekik tudunk velük jelezni Jegyezzük meg a szemben és oldalállás váltását, a karok használatát, a testtartást és a kézmozdulatokat! Az Igen és Nem jelzések hangsúlyozásához fogjunk a kezünkbe egy ruhadarabot! A jeleket egyértelmuen és határozottan mutassuk!
Húzzatok Muszaki segítségre Itt szánjatok le!
Nemsokára tovább Van rádiónk tudunk haladni
Minden rendben!
Itt NE Orvosi segítségre Dobjatok le üzenetet!
szánjatok le! van szükség! Válasz a testjelzésekre
A földrol kapott jelek visszaigazolásaként a repülogép pilótája a következo manoverek valamelyikét hajtja végre:
Vett és megértett üzenet:
Nappal - repülés közben egyik oldalról a másikra "himbálja" többször a repülogép szárnyait. Éjszaka - zöld fényt villogtat Vett, de nem értett üzenet:
Nappal - óramutató járásával megegyezo köröket ír le a repülogéppel. Éjszaka - piros fényt villogtat
A HEGYIMENTOK JELZÉSEI
Az itt következo hang-, fény és rakétajelzések nemzetközileg ismertek a hegyimentö-alakulatok körében:
Üzenet: S. 0. S.
Rakétajelzés - piros
Hangjelzés - 3 rövid durranás, 3 hosszú, 3 rövid Egyperces idoközönként ismételjük!
Fényjelzés - 3 rövid villantás, 3 hosszú, 3 rövid Egyperces idoközönként ismételjük!
Üzenet: SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉG
Rakétajelzés - piros
Hangjelzés - 6 durranás gyors egymásutánban Egyperces idoközönként ismételjük!
Fényjelzés - 6 villantás gyors egymásutánban Egyperces idoközönként ismételjük!
Üzenet: ÉRTJÜK AZ ÜZENETET
Rakétajelzés - fehér
Hangjelzés - 3 durranás gyors egymásutánban Egy perces idoközönként ismételjük!
Fényjelzés - 3 villantás gyors egymásutánban Egyperces idoközönként ismételjük!
Üzenet: VISSZATÉRÜNK A BÁZISRA
Rakétajelzés - zöld
Hangjelzés - durranások nagyobb idoközönként Fényjelzés - villantások nagyobb idoközönként
Rakéta
Keresés közben a színtol függetlenül minden rakétára figyelnek, mégis igyekezzünk a terepnek leginkább megfelelot választani!
- A fákkal surun benott területtol a piros elüt, a zöld viszont nem.
- Hótól fehér területen a zöld és piros a legmegfelelobb.
Tanuljuk meg a rakétafajtákat! Fontos, hogy pontosan megértsük a használati utasításokat, mert némelyik rakéta fehéren izzó magnéziumgolyót lo ki, amely lyukat fúr mindenbe, amibe csak beleütközik - legyen az egy rosszul irányzott lövésnél a mellkasunk, vagy éppen a gumicsónak.
Rakétafajták
Némelyik rakéta kézben fogható és kétvégu: az egyik vég a nappali használatra füstöt, míg a másik az éjszakai használatra lángot bocsát ki.
Minél magasabbra tartjuk, annál könnyebb észrevenni. A levegobe lott rakéták nagyobb távolságból láthatóak. Az egyik fajta 90 m magasra emelkedik, ott pedig kinyílik egy ejtoernyo, amely néhány percig lógva tartja a rakétát. Más rakéták eros robbanást hallatnak és színes gömböket bocsátanak ki.
A rakétákat tartsuk szárazon, távol a nyílt lángtól és a hoforrásoktól! Fontos arra is figyelnünk, hogy ne görbüljön meg a biztosítószeg, mert szükség esetén esetleg nem tudjuk gyorsan eltávolítani!
A jelzorakéta használata
A kézi indítású rakéta egy mindkét végén kupakkal lezárt, hengeres cso. A felso kupakon általában található egy betu vagy valamilyen domborminta, hogy a sötétben, érintés útján is felismerjük. Eloször ezt távolítsuk el! Ezután vegyük le az alsó kupakot: egy rövid madzag és egy biztosítószeg, vagy valamilyen más biztonsági alkatrész kerül elo. A rakétát tartsuk felfelé, magunkkal és másokkal ellentétes irányba, felkészülve rá, hogy esetleg véletlenül elsül. Távolítsuk el a szeget vagy fordítsuk tüzeloállásba! Tartsuk a rakétát karnyújtásnyi távolságra vállmagasságban, egyenesen felfelé irányítva! Gyorsan rántsuk meg a tüzelomadzagot függolegesen lefelé! Támasszuk meg magunkat, mert vissza fog ütni. Némelyik rakéta és petárda az egércsapdákhoz hasonló rugós indítószerkezettel muködik.
A jelzopisztolyok több töltény kilövésére alkalmasak. Lövéshez töltsük meg a pisztolyt, célozzunk vele az égre, biztosítsuk kir majd húzzuk meg a ravaszt!
A minirakéták napjainkban gyakoribbak a jelzopisztolyoknál, hatékonyságuk azonban ugyanakkora (lásd Túlélocsomag az Alapveto kö-
VESZELY!
A kézi használatú rakéták felforrósodhatnak. Amikor leégnek, ne a csónak aljába dobjuk oket, mert tüzet okozhatnak vagy kiégethetik a felfújható gumicsónakot!
vetelmények fejezetben], és ugyanannyira elovigyázatosan kell kezelni is oket Használatukhoz csavarjuk be a választott szín szerinti rakéta végét a kisütobe, célozzunk az égre, majd húzzuk ki az ütoszeget - TUZ!
TÁJÉKOZTATÓ JELZÉSEK
Ha elhagyjuk a katasztrófa vagy a tábor helyét, hagyjunk magunk után jelzéseket! Az indulási irányt nagy, levegobol is látható nyíllal jelöljük.
A földön hagyott jelzések jelenlegi vagy egykori helyzetünket mutatják, az irányjelzok pedig megkönnyítik a mentoalakulatnak a követést Ne hagyjunk fel az irányjelzok kihelyezésével! Nemcsak a mentocsapat feladatának megkönnyítése miatt fontosak, de magunknak is így jelezhetjük az útirányt arra az esetre, ha eltévedünk és a megtett útvonalon akarunk visszamenni, vagy gyakran használt ösvényt akarunk arra kialakítani.
A táborban hagyjunk írott üzeneteket tárolóedényekben, amelyek a tervünket részletezik! Akasszuk oket háromlábú állványokra vagy fákra, és jelzonyilakkal hívjuk fel rájuk a figyelmet!
Irónyjelzésre alkalmasok fehetnek a következok; nyíl alakban elrendezett kövek vagy hulladék (a), villás támasztékra állított, útirányunkba mutató bot (b), egyszeru csomóval összekötött, haladási irányunkba mutató fucsomó (cj, menetirányunkba mutató villás ág (d), nagy köre helyezett kisebb ko, amely mellé egy másik kis követ helyezünk (e), bemetszés a fák törzsébe az irányváltás jelzésére, vagy nyíl-, nyif hegyalakú forma kialakításához (fj.
Két keresztbe tett bot vagy ko (g) jelentést"Ne erre!"
A veszélyt vagy vészhelyzetet három jól (áthatóan elhelyezett kovel, rúddal vagy fucsomóval jelezzük (hl!
KERESÉS
Ha megismerjük a keresés módszereit, azonnal látni fogjuk annak fontosságát, hogy az expedíció vagy túra résztvevoi bejelentsék az útitervüket a túlélok ne távolodjanak el ettol az útvonaltól, egyértelmu és feltuno jelzéseket helyezzenek ki hollétükre vonatkozóan, valamint jeleket hagyjanak a táborhelyen annak elhagyásakor (és tájékoztatást a késobbi terveikrol).
A keresést az utolsó ismert helyzetünkön kezdik és az egész útvonalat átkutatják. A terep- és idojárási viszonyok figyelembevételével megpróbálják kitalálni a túlélok stratégiáját. PL a hegyvidéki területen az eros szelek valószínuleg arra ösztönzik a túléloket, hogy a hegyhát szélárnyékos oldalán haladjanak és leereszkedjenek a magasabban fekvo területekrol. Ha a tervezett útvonalon semmi nyomot nem találnak, az ilyen területekre összpontosítják a keresést.
A keresoalakulat mindig tekintetbe veszi a környezeti sajátosságok következményeit: a terep tanulmányozását követoen feltételezhetik, hogy a túlélok a terepviszonyok miatt kényszerültek letérni az útvonalukról. A keresok munkáját úgy könnyíthetjük meg, hogy ko- vagy sziklahalmot, illetve egyéb észreveheto építményeket építünk olyan jelentos helyeken, ahol biztosan észre lehet venni azokat. Hagyjunk nekik vízhatlan táskában vagy színes ruhadarab zsebében üzenetet! Tájékoztassuk oket szándékainkról és a csapat tagjainak állapotáról!
Ha a mentoaiakulat átvizsgálta az útvonalunkat és a közelben található nyilvánvaló menedékhelyeket, a keresést kiterjeszti eltunésünk egész területére. Ideális körülmények között ez a levegobol történik, ha viszont az idojárás miatt nem adottak a repülés feltételei, vagy rosszak a látásviszonyok, a gyalogos keresés módszerét választják (még ha egyébként lenne is használható repülo jármu).
A helyzetnek leginkább megfelelo kutatási módszert a keresok száma és a terepviszonyok határozzák meg.
KERESÉSI MÓDSZEREK
A keresés elso része a feltételezett útvonalunk mentén történik.
ALAPVONALAS KERESÉS
Az olapvonalos vagy téglalap vonalú keresést akkor alkalmazzák, ha az általuk ismert útvonalunkon - azalapvonalon - eros szél vagy rossz idojárási viszonyok voltok (a). A keresoknek ki kell következtetniük, merre vóitoztottuk meg oz útvonalot, hogy a hegyoldal széiirányos oldalon menedéket találjunk.
FOLYÓ MENTI KERESÉS
A folyó menti keresés során az alakulat a fofolyást alapul [alapvonalul') véve átvizsgálja oz összes mellékfolyót Ezt a keresési módszert akkor alkalmazzák, ha oz utolsó ismert tartózkodási helyünk egy folyón vagy annak poriján volt
LEGYEZO ALAKÚ KERESÉS
A legyezo afakú keresési módszert akkor alkalmazzák, ha oz utolsó ismert helyzetünk szinte bizonyos (xj, de tehetetlen kikövetkeztetni, hogy onnan merre indultunk.
Légi keresés
A légi keresés módszerét alkalmazva a keresok átvizsgálják az eltunt repülogéppel megtenni kívánt légi útvonal, vagy az ismert földi útvonalunk mindkét oldalát.
Kedvezo idojárási feltételek mellett lehetoség nyílhat éjszakai keresésre, mert ilyenkor a fények tisztábban kivehetoek, és a keresés nagyobb magasságból végezheto, ami szakaszonként nagyobb terület lefedését teszi lehetové. Ha a keresés nem vezet eredményre, a területet nappal ismét átvizsgálják.
Ha jeleztünk egy repülogépnek és megfordul, figyeljük tovább! Elképzelheto, hogy a felsorolt módszerek valamelyikét követi, és így kitalálhatjuk, melyik lesz a legmegfelelobb pillanat az újabb jeladásra.
IRÁNYVÁLTÓ KERESÉS
A terület5orkóból induló kúszó vagy irányváltó keresés akkor a leghasznosabb, ha mindössze egy repülogép ól! rendelkezésre a kereséshez. Párhuzamos vonalakat követve végzi a terület átvizsgálását: egyszer a nap felé, egyszer azzal ellentétes irányba holad, Így az elveszett repülogéprol vagy más roncsról visszaverodo minden fényes egyéb jelzés könnyebben észreveheto.
NYOMVONALAS IRÁNYVÁLTÓ KERESÉS
A nyom vonalas irányvó/tó keresés a legfobb keresési módszer. A keresok az elveszett repülogép tervezett ú tvonaSát mindkét irányból megteszik (aj, vagy az ismert földi útvonal mentén haladnak. Egyórányi repülés után megfordulnak, és visszcfelé folytatják a keresést.
NÉGYZETES KERESÉS
A négyzetes keresés akkor hasznos; ha viszonylag kis területet keli lefedni. A keresés az utolsó ismert helyzettol (x) kezdodik, és attól kifelé halad. Ha nem vezet eredményre, ugyanonnan indulva, de az ellenkezo irányban haladva folytatják a repülést. így biztosítható, hogy mindkét oldalt átvizsgálják.
Vegyes módszerü keresés
Tengeren a vegyes, egyszerre vízi és légi keresés a legjobb. Ha a légijármü túléloket fedez fel, a hajó fel tudja venni oket. A hajó lehet a légijármu alap- vagy kiindulási pontja is. A mentési célú légijármuveken van egy csomag a túlélok számára, amelyet ledobnak, hogy segítségükre legyen addig, amíg a hajó fel nem veszi oket.
HELIKOPTERES MENTÉS
A legtöbb országban bevett gyakorlat hogy a keresést repülogéprol végzik, a mentést magát pedig - különösen a szárazföldön helikopterekkel hajtják végre. Ha lehetséges, a helikopter leszáll és felveszi, majd elszállítja a túléloket. Az is elképzelheto, hogy a pilóta a közelben keres megfelelo leszálló-helyet, ahova a túléloknek el kell jutniuk. Általában mégis egyszerubb, ha a túlélok maguk ellenorzik az adott terület alkalmasságát, és szükség esetén megfelelo leszállóhelyet készítenek.
A helikopternek olyan akadálymentes megközelítési és távozási útvonalra (illetve leszállópályára) van szüksége, amely az uralkodó szélirányba esik. A területnek egyenesnek kell lennie (a lejto meredeksége nem haladhatja meg a 7 fokot - vagyis a 1 :'I0 arányú hajlási mértéket). A leszálló felület szilárd és laza anyagoktól mentes legyen, ezért távolítsuk el a leveleket, ágakat és minden egyebet! Nem lehet a területen gödör, fatuskó vagy olyan szikla, amely kárt okozhat a gépben.
Hogyan válasszuk ki a leszállóhelyet?
Keressünk természetes tisztást! A növényzettel surun borított területen általában a legmegfelelobb leszállóhely (LH) egy nagy folyókanyarulat melletti partszakasz.
A másik lehetoség: felmászunk egy hegynyúlványra, és olyan sík területet keresünk rajta, ahol nincsenek nagyfák! Szükség esetén vágjunk ki fákat, hogy jobban megtisztítsuk a területet! A kivágott fák a hegynyúlványon eldolve nem zárják el a terület, így könnyen elérheto megközelítésitávozási útvonal és leszállópálya alakítható ki. Sík területen ne is kezdjünk neki a leszállóhely megtisztításának, mert az örökkévalóságig tartana megtisztítani egy pályát a helikopternek!
LESZÁLLÓHELY
A TERÜLET ELOKESZITESE
Legalább 26 m átméroju sík, talajszintig lecsupaszított területre van szükség. Kell még egy 5 m széles sáv a teljes terület körül, 60 cm-es magasság felett megtisztítva. Lennie kell továbbá egy tiszta, a leszállóhelyhez vezeto, annak középso síkjával 15 fokos szöget bezáróan akadálymentes útvonalnak, amely az uralkodó szél irányába esik.
Jelöljük meg a leszállási helyet H-val! A jelzést elkészíthetjük földbe ágyazott kövekbol (a sima felszín megorzésére ügyeljünk), szorosan rögzített ruhákból vagy jelzolapokból. Havas tájon tapossuk szilárdra, hogy ne kavarogjon rajta a hó, száraz területen pedig öntözzük meg, hogy ne legyen poros!
KÉSZ LESZÁLLÓHELY
A közelben lévo hegynyúlványt dombocskát vagy magasabb területet egyszerubb megtisztítani, és megfelelo szélirány mellett a hegynyúlványon keresztül könnyebb megközelítési, illetve távozási útvonalat is biztosít
HEGYI TEREP
A helikopterek terhelhetosége a tengerszint feletti magasság emelkedésével drasztikusan csökken, ezért lehetoleg 1830 m-nél alacsonyabbra alakítsuk ki a leszállóhelyet.
Hegyvidéken a lefelé és felfelé irányuló légmozgás a talaj, illetve az uralkodó szélirány függvényében jelentos lehet Olyan helyet keressünk, ahol maximális felhajtóero érvényesül abba az irányba, amerre a helikopter késobb fel fog szállni!
A puha, nedves hó hozzátapad a helikopterhez, és akadályozza a felszállást Próbáljuk minél jobban összetömöríteni a leszállóhely felületét! A porhó kavarog a levegot lefele szorító és megforgató rotor alatt, ami korlátozza a pilóta látását. Az ilyen havat is tapossuk le!
Leszállás nélküli mentés
Vészhelyzetben a helikopterek jelentos kockázatot vállalnak a túlélok megmentése érdekében. Ha kell, a túlélok beszállása miatt csak az egyik talpat letámasztva lebegnek egy szikla felett - de ha lehetséges, a kockázat csökkentése miatt inkább készítsünk megfelelo leszállóhelyet.
A helikopterek többségén van csörlo: ha sehogysem oldható meg a leszállás, felemelhetnek minket a lebego jármube. Ehhez mindössze nyílt területre vagy tisztásra van szükség, ahonnan fel tudják húzni a túléloket
Széljelzés
A leszállóhelyen jelezzük a szél irányát és erosségét! így a pilóta el tudja dönteni, hogyan tudja a legjobban megközelíteni a területet, és a mentés során a légijármü is stabil maradhat! A füst kiválóan mutatja a szélirányt, de ügyeljünk rá, hogy ne olyan helyre rakjuk, ahonnan elrejtheti vagy nehezebben láthatóvá teheti a leszállás helyét!
Ha a tuzrakás nem célszeru, készítsünk tereptol elüto anyagból "T" jelzést Ezt úgy kell a leszállóhely hátszélbe eso szélére helyeznünk, hogy a T betu vízszintes vonala a széllel szembe nézzen!
Ha semmibol sem tudunk T jelzést készíteni, állítsunk valakit a leszállóhely hátszélbe eso oldalának szélére! Kezei legyenek kinyújtva, és álljon a szélnek háttal! Ez az ember élo jelzésként szolgál a pilóta számára. Csak akkor használjuk ezt a jelzési módszert, ha feltétlenül szükséges, és akkor is mindenképpen a helyes pozíciót vegyük fel, mert ez nagyon hasonlíthat egy másik, "segítségre van szükség" üzenetu testjelzésre!
Éjszakai mentés
A helikopter eros fényt bocsát ki, amely elegendo a leszálláshoz vagy a túlélok felemeléséhez, de így is fontos, hogy fényjelzéseket helyezzünk ki, hogy a pilóta egyáltalán észrevegye a leszállóhelyet. A rakéta és a tuz a helikopter látótávolságába kerülve jelzést ad a helyzetünkrol.
Ha zseblámpával, gépjármu fényszórójával vagy más fénysugárral világítunk, eloször - a figyelem magunkra irányításához - felfelé irányítsuk a fényt! Ha viszont a pilóta már észrevett minket, a fénysugárral alacsonyan világítsunk, nehogy elvakítsuk! Ilyenkor inkább a leszállási helyre vagy a csörlozési területre irányítsuk a fényt!
Vízi mentés
Ha a túléloket egy hajó fedélzetérol kell csorlovel felhúzni, a következoképpen könnyíthetjük meg a pilóta dolgát: a hajót irányítsuk úgy, hogy a fedélzete kb. 40 fokos szöget zárjon be jobbról a légáramlat irányával. Ha tudjuk vezetni a vízi jármuvet, igyekezzünk 29 km/h-s szélsebességet elérni a fedélzeten!
ÓVINTÉZKEDÉSEK A HELIKOPTER LESZÁLLÁSAKOR
- Amikor a helikopter eléri a leszállóhelyet, a rotorja forgásban van. Éppen ezért a légi jármu megközelítésekor - a helikopter és önmagunkbiztonsága érdekében egyaránt - fokozottan figyelnünk kell.
- SOHA ne hátulról közelítsük a gépet, ez a rész ugyanis holttér a helikopter személyzete számára, a farokrotor pedig további vel szélyt jelent! Lejtos területen mindig felfelé menjünk, hogy alulról közelítsük meg a lapátokat!
- NE a helikopterhez közel menjünk lefelé a lejton, mert a lapátok veszélyt jelenthetnek!
- Ügyeljünk rá, hogy ne legyen nálunk semmi olyan, ami beleakadhat a forotorba! Ha rádió van nálunk, hajtsuk be az antennát!
- Tartsunk minden éles és hegyes tárgyat távol a helikopter oldallemezeitol, ezek ugyanis könnyüfémötvözetbol készültek és nagyonsérülékenyek!
- Üljünk oda, ahova a személyzet mondja, kössük be a biztonsági övét, és addig ne kapcsoljuk ki, amíg meg nem engedik!
- Leszállás után csak akkor szálljunk ki, ha a motor már leállt! Ilyenkor is várjuk meg a konkrét utasítást! '
Csorlözési módszerek
A leggyakoribb módszer a kettos emelés, bár az egyszeru emelés szintén használatos.
Kettos emelés: Kettos emelés során a legénység egyik tagja (segíto) leereszkedik a csörlon, és magával visz egy szorítókötelet (mentoszíjat) a túlélo számára. Emelés közben a segíto a túlélot a derekánál tartja a lábaival kör-bekulcsolva, kezével pedig a fejét fogja. Miután a szorítókötél a helyére került és a segíto megerosítette a testünkön, csak lógassuk le a karunkat oldalunk mentén és ne emeljük meg - doljünk hátra, élvezzük az utazást!
Egyszeru emelés: Egyszeru emelés esetén magunk helyezzük fel a szorítószíjat. Ha már beillesztettük a hónaljunk aíá és erosen megszorítottuk a gyurut, jelezzünk a helikopter személyzetének felfelé tartott hüvelykujjal! Miután ok ezt tudomásul vették, ne adjunk további jeleket, amíg fel nem értünk a fedélzetre, mert ha megemeljük a karunkat, azt kockáztatjuk, hogy kicsúszunk a szorítókötélbol!
Ha elértük a helikopter ajtónyílását, hagyjuk, hogy a csörlokezelo személy megforgasson és a fedélzetre húzzon minket! Kövessük pontosan az utasításait! Amint biztonságosan a fedélzetre jutottunk, megmutatják az ülohelyünket. Cselekedjünk az utasításoknak megfeleloen, kössük be a biztonsági övét, vagy várjunk, amíg más módon bekötnek minket!
Csöriozés vízrol
Vízen mindkét elobb részletezett módszer használható, gyakorlatilag ugyanazokat az alapveto muveleteket kell alkalmaznunk.
Ha tutajon vagyunk, kössük le magunkat a mentokötélrol! Hajtsuk be a felfújható gumicsónak vászontetejét, majd engedjük le a vitorlákat és minden egyéb felállított vagy kifeszített felületet! Dobjuk ki a viharhorgonyt! Ezekkel segítjük a pilótát abban, hogy a tutajt a rotor gerjesztette lefelé mozgó légáramlás alá szorítsa. Maradjunk a gumicsónakban vagy a fedélzeten, amíg fel nem húznak minket a csorlovel!
FIGYELEM!
A légi jármuvek muködés közben jelentos mértéku statikus elektromosságot gerjesztenek. Ez a légi jármu vagy az abból kiengedett kötél földet érésekor a vízbe vagy a földbe távozik. Mindig ügyeljünk rá, hogy eloször földet érjen a csörloh urok vagy a kötél, és csak ezután közelítsük meg - különben jelentos áramütés érhet minket!
KATASZTRÓFA^ HELYZETEK
(c)
Túlélésért küzdeni nem csak baleset vagy elszigeteltség miatt lehet. Számos természet vagy ember alkotta körülmény teremthet olyan katasztrófahelyzetet, amelyben túlélési ismereteinkre kell hagyatkoznunk. Pl. az aszály, a tuzvész vagy az árvíz éppúgy veszélyeztethet minket a távoli túlélotáborban, mint otthon. A túlélni akarónak tudnia kell helyesen cselekedni az erdotuzben, de ugyanilyen fontos ismernie a helyes menekülési módot egy égo épületbol vagy bombarobbanás helyszínérol.
Tudnunk kell életben maradni saját otthonunkban is, ha nem hagyatkozhatunk az egyébként teljesen természetes szolgáltatásokra és készletekre (errol szól az utolsó, Túlélés - otthon címu fejezet).
SZÁRAZSÁG
Az aszályt a hosszú, száraz idojárás vagy a túl kevés csapadék váltja ki
- ahol a szárazság a terület állandó sajátosságává válik, sivatag alakul ki. Máshol az aszály az év valamely évszakára jellemzo körülmény, érkezése évrol évre elore jelezheto. Ahol az idojárási viszonyok a nedves évszakkal kiegyensúlyozzák a száraz idoszakot, az elraktározott víz kitart az aszályos hónapok alatt is. Az osi és modern Földközi-tenger menti kultúrák föld alatti, kobe vájt vagy betonból kialakított víztárolókba tartalékolták és tartalékolják a nedves évszakban lehullott csapadékot a hosszú, száraz nyárra.
A mérsékelt égövi területeken elofordul, hogy a megszokottnál kevesebb csapadék hullik, ami idoszakos aszályt okozhat, és ezalatt a növények képtelenek az elvesztett nedvesség pótlásához vizet felvenni. Az olyan területeken, ahol nem létezik egyértelmuen száraz évszak, de a növényzet számára mégsincs elegendo nedvesség, "láthatatlan aszályról" beszélünk. A növények elhalása a tápláléklánc egészét érinto hiányt okoz. A szárazság súlyosbodásával az elpusztult vagy haldokló állatok akár be is szennyezhetik a még megmaradt vízkészletet.
Tuzveszély
Az elhullott állatok tetemét mély sírba kell temetni. A száraz föld nagyon kemény, a lehetséges fertozésforrások eltávolításának a legjobb módja mégis a testek elásása. El is égethetjük a tetemeket, csakhogy a szárazság szinte mindent gyújtóssá változtat, vagyis jelentos a tuz továbbterjedésének kockázata, és könnyen megeshet, hogy kikerül az irányításunk alól. Ez az oka a Dél-Franciaországban, Kaliforniában és Ausztráliában minden évben tomboló füzeknek, amelyek víz hiányában ráadásul nagyon gyorsan terjednek. Ha mégis tüzet kell gyújtanunk, ássunk le olyan mélyre, ahol már csak föld van, és nagyon kicsi tüzet rakjunk, de ezt se hagyjuk egy percre se felügyelet nélkül!
Higiénia
Az otthonokban a mosakodásra és egyéb higiéniai célokra használt víz hiánya a fertozés kockázatát vonja maga után. Ha a vécécsészékben lévo víz szintje már nem éri el az S alakú csövet, a fertozések a csatornahálózaton keresztül is terjedhetnek, a személyes higiénia pedig a mosakodás hiánya miatt nem tartható fenn. Ne használjuk a vécét, de hagyjunk a vécécsészében elegendo vizet ahhoz, hogy elzárjon minket a csatornarendszertol! Készítsünk helyette kerti latrinát és használjuk azt (/ósc/Tábori higiénia a Táborozási technika fejezetben)!
Az izzadás segít a pórusok nyitva tartásában és a piszok eltávolításában. Székelés után és ételkészítés elott még akkor is igyekezzünk megtisztítani kezünket, ha az összes folyadékra az ivás miatt van szükségünk!
A víz tárolása és tartósítása
Ha a monszun nem érkezik meg a várt idopontban, vagy a meleg, száraz nyár miatt kiégett a talaj, tegyük meg a szükséges elokészületeket azzal, hogy minél több vizet tárolunk és a meglévot ésszeruen használjuk! Fedjük le és tartsuk árnyékban a párolgás megakadályozása miatti
Ássunk gödröt árnyékos, fagyökerektol mentes földterületre tároló ciszternának! Lehetoleg béleljük ki polietilén lappal vagy cementtel
(ügyeljünk rá, hogy addig ne töltsük fel, amíg a cement teljesen ki nem száradt)! Ha agyagos talajú környéken élünk, a kiásott gödröt vonjuk be agyaggal! Ha a beton- vagy agyagtárolót nagyjából kúp formájúra építjük, könnyebben marad a tartalma hideg, és mindössze egy kis nyílást kell befedni.
SOHA ne pocsékoljuk a vizet! A fozésre használt víz késobb mosáshoz, mosakodáshoz is használható. Az ivóvizet mindig forraljuk feli Ha kiszáradt valamelyik kút, elképzelheto, hogy mélyebbre ásva további készletekre bukkanunk, ám minél mélyebbre hatolunk, annál inkább kimerítjük a földben tárolt vízkészletet!
A hideg éjszakájú területeken nem kizárt, hogy a levegoben lévo nedvesség lecsapódik. Ennek ösz-szegyujtéséhez használjuk a sivatagi túléléskor alkalmazott módszert (lásd Alá pveto követelmények és Éghajlat és terepviszonyok fejezeteket)!
TUDNIVALÓ
Ha állandósul a szárazság (foként ha már több mint egy éve folyamatosan tart), megindul a sivatagosodás, és ha nem sikerül semmilyen vízutánpótlást rendszeresíteni, a kitelepítés marad az egyetlen megoldás.
A magaslatokon jelentosebb a nappali és éjszakai homérséklet különbsége, az ilyen területeken nagyobb valószínuséggel tudunk kora reggel harmatot gyujteni. Arrafelé a husíto szellot is élvezhetjük.
Az aszály bárhova lesújthat! Még a nagyon csapadékos területeken, pl. Assamban is elofordulhat szárazság, ha késik a monszun.
FIGYELEM!
- Nagy szárazság idején fordítsunk különös figyelmet a vízkészletek tisztaságára! Könnyen elterjedhetnek ugyanis az elhullott állatoktól eredofertozések. Bármilyen szomjasak legyünk is, ivás elott mindig forraljuk fel a vizet!
- A legyek eleinte komoly gondot jelenthetnek. Ügyeljünk rá, hogy minden élelmiszer le legyen fedve! Védjük az ennivalót portól is, amely
- ha a szél elfújja a felso talajréteget - szintén veszélyt jelent!
- Ha ilyen esemény zavarja meg a természet rendjét, az állatok szokatlanul viselkednek. A nedvességtol legyengült más körülmények közöttszelíd állatok bármikor ránk támadhatnak.
TUZ
A tuzhöz hore, tüzeloanyagra, oxigénre van szükség, és füstöt, hot, mérgezo gázokat termel. Terjedhet közvetlen kapcsolat révén a környezetét hevítve (vezetés), gáz és füst felemelkedésével (hoáramlás), illetve hosugárzás útján (sugárzás). E hoátadási módok közül a hoáramlás a legjelentosebb.
A lángokkal szemben a legjobb védelem a megelozés. Sok tuz azért keletkezik, mert valaki figyelmetlen volt az égo cigarettával vagy a gyufával. Egy eldobott üvegen vagy széttört üvegdarabokon átsüto nap a száraz évszakban szintén okozhat tüzet.
A tuz bárhol, bármikor lángra kaphat. Mindig elovigyázatosnak kell lennünk! A jármüveken és az épületekben MINDIG LENNIE KELL tuzoltó készüléknek! A telepített erdoket (faültetvényeket) a tuz továbbterjedésének megakadályozása miatt széles területek, útvonalak szakítják meg. Sok helyen találhatunk olyan eszközöket, amelyekkel a tüzet csapkodva el lehet oltani ("tuzcsapok"). Legalább nekünk tudnunk kell ezeket helyesen használni!
ERDOTÜZ
Ha a tuz lángra lobbanásakor az erdoben, füves pusztán vagy legelon tartózkodunk (vagy a tábortuz véletlenül továbbterjed), legelso feladatunk eloltani.
A közeledo erdotuz elso jele a füst szaga. A tuz ropogását valószínuleg még a lángok érkezése elott hallani fogjuk. Esetleg azelott is felfigyelhetünk az állatok szokatlan viselkedésére, hogy tudnánk, mi történt.
Menekülési útvonal
Ha olyan helyen ragadtunk, ahol tombol a tuz, és már túl késo egyedül eloltani, ne meneküljünk el azonnal - kivéve, ha a tuz már olyan közel van, hogy nincs más választásunk!
Talán úgy érezzük, ruhánk akadályozza a mozgásunkat, mégse vegyük le, mert védelmet nyújt a sugárzó ho elol!
A füst megmutatja a szélirányt, amely felé a tuz gyorsabban terjed. Ha a szél nem a haladásunk irányába, de a tuz felé fúj, induljunk a légmozgással ellentétes irányba! Keressünk természetes akadályokat (pl. egymásba fonódó fákat), amelyek megállíthatják a lángokat! A legjobb akadály a folyó, mert a vízben akkor is biztonságban vagyunk, ha a lángok áttörnek fölötte. A faültetvényeken keressünk utakat és a tuz továbbterjedését akadályozó sík részeket!
Ne szaladgáljuk össze-vissza! Válasszuk meg a menekülési útvonalat! A tuz továbbterjedésének lehetséges irányát a környezo terepviszonyok és a szélirány alapján határozzuk meg!
Ha a szél felénk fúj, a tuz valószínuleg gyorsabban terjed, és a lángok akár egy-egy nagyobb sík területen is át tudnak jutni. A tuz felfelé gyorsabban halad, ezért ne meneküljünk magasabban fekvo területre! Lehetoleg igyekezzünk megkerülni a tüzet - bár némelyik tuz akár több kilométer széles is lehet! Ha nem tudjuk sem kikerülni, sem lehagyni a lángokat, nagyobb tisztáson, mély hasadékban, vízmosásban vagy hegyi patakban keressünk menedéket!
Irány a tuz!
Néha a legjobb menekülési útvonal a tuzön keresztül vezet. Ez persze lehetetlen, ha a lángok nagyon erosek, és széles a tuzzel borított terület. Kiterjedtebb tisztáson vagy füves pusztán azért elképzelheto, hogy át íehet törni a kevésbé magas lángokon, és menedéket találunk a már leégett területen. Minél nagyobb szabad testfelületet borítsunk be magunkon, lehetoleg locsoljunk magunkra vizet is, továbbá nedvesítsük be a ruhánkat, a hajunkat és minden olyan testrészünket, amelyet nem tudunk elfedni! Nedvesítsünk be egy ruhadarabot, ezzel az orrunkat és a szánkat takarjuk!
A suru növényzet vadul ég, és nagyon lelassítja a haladást, ezért körültekintoen válasszuk meg az áttörés helyéti Döntsünk gyorsan, és utána ne késlekedjünk! Vegyünk mély lélegzetet! Fedjük el az orrunkat és a szánkat, hogy ne menjen bele a füst, és fussunk!
ERDOTUZ OLTÁSA
A telepített faültetvényeken minden bizonnyal találunk szabályos közönként, a fobb útvonalak mentén "tüzesapókát", amelyekkel csapkodva elolthatjuk a tüzet. így seprube kötött gallykötegeket (általában nyírfából készülnek) és ásó alakú, gumilapátos csapó-eszközöket. A tuz korai szakaszában hatékonyan elolthatjuk velük a lángokat.
Ezekkel az eszközökkel - nevük ellenére - NE csapkodjuk gyorsan a tüzet, mert így csak tovább szítjuk a lángokat és terjesztjük a szikrákat. A cél, hogy a TUZCSAPOT a lángra nyomva elfojtsuk a tüzet
- ez az eszköz ugyanis így muködik. A lapátos tüzesapó különösen a levelek között vagy az aljnövényzetben keletkezett tuz eloltására alkalmas.
Ha semmilyen eszköz nem áll a rendelkezésünkre, kabáttal vagy takaróval vonjuk el az oxigént a lángoktól és fojtsuk el a tüzet - de használhatunk leveles ágat is, ha van a közelben!
MARADJUNK A JÁRMUBEN!_
Ha jármuvel estünk erdotuz fogságába, maradjunk benne, de fel szorosan az ablakait! Kapcsoljuk ki a szellozorendszert! Az autó nyújt némi védelmet a sugárzó hotol. Hajtsunk el a tuz elol, ha tudunk, ha viszont nem tudunk máshová menni, maradjunk a helyünkön!
Voltak, akik úgy maradtak életben, hogy a jármu üvege már éppen olvadni kezdett, amikor a tuz továbbhaladt. Ha akkor pánikba esnek és belerohannak a tuzbe, biztosan nem élik túl.
Fennáll ugyan a benzintank felrobbanásának a veszélye, a túlélési esé- ' lyeink azonban így is sokkal jobbak az autóban, mint odakint, ha eros | tuz tombol a jármu körül. ^------ M - ¦,--------- ¦ • . . ¦
Irány a Mu aSá!
Ha nincs természetes akadály vagy patak, ahol menedéket lelhetünk, a tuz pedig túl eros ahhoz, hogy áttörjünk rajta, nem marad más választásunk, mint a földben menedéket találni.
Vannak, akik úgy maradtak életben a vad tuzben, hogy beásták és földdel fedték be magukat, engedve a földet végigégni maguk felett A kockázat persze nagy, nemcsak a ho miatt: fennáll a fulladás veszélye is, mert a tuz elégeti az oxigént.
Kaparjunk ki minél nagyobb üreget, és a kiásott földet egy kabátra vagy ruhadarabra dobáljuk (ha van nálunk), hogy késobb a földdel együtt magunkra tudjuk húzni! Tegyük kezünket az orrunk és a szánk elé, azon keresztül vegyünk levegot! Ettol persze nem no a rendelkezésre álló oxigén meny-nyisége, de a kezünk lehuti a forró levegot és kiszuri a szikrákat - ezek a légzorendszer károsodását okozhatják. Igyekezzünk visszatartani a lélegzetünket, amíg el nem vonul a tuz!
Tuzze! a tuz ellen
A tüzet is használhatjuk a tuz elleni védelemként, ha sehogyan sem tudjuk elkerülni az útját, és áttörni se tudunk rajta, de még elég messze van.
A módszer lényege, hogy a tuz érkezése elott felégetünk egy földdarabot. Ha nincs minek meggyulladnia, az érkezo lángok nem tudnak továbbhaladni, tehát a terület menedéket nyújt. Fontos, hogy a közeledo tuz elég messze legyen az általunk gyújtott tuztol, és még az érkezése elott legyen idonk kiégetni a helyet, amelyen nem tud majd továbbhaladni.
Igyekezzünk minél szélesebb tüzet gyújtani - legyen legalább 10 m széles, de a legjobb, ha a 100 m-t is eléri! Saját tüzunk a másik tuzzel azonos irányba halad, így létrejön egy olyan "szünet", amely menedékül szolgálhat. Fontos, hogy a szélirányt helyesen határozzuk meg.
F/CretfAf/
Elképzelheto, hogy örvénylo szél alakul ki, és a két tuz is külön vényt gerjeszt, így esetleg az általunk gyújtott lángokon kell majd áttörnünk. Ahhoz, hogy a saját tuzünk meggyulladhasson és elhaladhasson, kello távolságban kell lennie a másik tuztol. Me becsüljük alá a lángok terjedési sebességét, mert talán gyorsabban közelednek, mint ahogy futni tudunk. Ne gyújtsunk újabb tüzet, csak ha nincs más megoldás, és tisztában vagyunk a lehetséges eredménnyel!
ÉGO ÉPÜLET
A tuz elso jele általában a füst. Ha a tuz még nem nagy, igyekezzünk eloltani takaróval, vastag függönnyel (ezek elvonják a lángoktól az oxigént), vagy használjunk homokot, vizet, tuzoltó készüléket - ha van és megfelel a célnak!
Elektromos tuz
Ha fennáll annak lehetosége, hogy a tüzet elektromos hiba okozta, az oltáshoz NE használjunk vizet, amíg az áramot - lehetoleg a
fokapcsolóval - ki nem kapcsoltuk! A gázt is állítsuk le a fokapcsolóval! Ha a televízió vagy a számítógép monitorja kap lángra, az oltáshoz NE használjunk vizet! Még az áramról lekapcsolódva is maradhat annyi elektromos töltés bennük, hogy áramütést okozzanak (amely akár halálos is lehet), a hideg víztol pedig felrobbanhat a képcso. Fojtsuk el az ilyen tüzet, és a képcso felrobbanásának kockázata miatt hátulról közelítsük meg a tárgyat!
TUZOLTÓ KÉSZÜLÉK
KIHÚZÁS - Húzzuk ki vagy oldjuk ki más módon a biztosító elemet! CÉLZÁS - A tuz középpontja felé irányítsuk a készüléket!
LENYOMÁS - Myomjuk le vagy húzzuk meg a kart/kioldótí OLTÁS - Egyik irányból a másik felé haladva locsoljunk!
Nézzük meg, milyen tuzoltó készülékkel van dolgunk! Némelyiket kisebb, egyszerubb tüzek oltására tervezték, ezért vizet tartalmaznak. Az ilyen készülékek nem alkalmasak az olaj meggyulladásából származó, illetve elektromos tüzek oltására. Más készülékeket olaj, zsir, festék vagy oldószer okozta tüzek oltására készítettek (ezeket a tüzeket okozhatja pl. egy tartóedény eltörése vagy a benzin kiömlése). A tuzoltó berendezések harmadik típusa elektromos tüzek és áram alatt lévo vezetékek égésének megszüntetésére szolgál. A több célra használható, porral oltó tuzoltókészülék szinte minden tuz oltására alkalmas.
FONTOS, HOGY TUDJUK HASZNÁLNI A TUZOLTÓ KÉSZÜLÉKET!
Épület kiürítése
Ha a tuz már túl nagy ahhoz, hogy fel tudjuk venni a küzdelmet vele a meglévo eszközökkel, ki kell üríteni az épületet! A fokapesolóval kapcsoljuk le az áramot! Csukjunk be minden elérheto ajtót és ablakot! Igyekezzünk az evakuálás idotartamára egy helyben tartani a tüzet és megakadályozni a terjedését, amíg a tuzoltók vagy a mentoalakulat meg nem érkezik!
A tuz felfelé gyorsabban terjed, mint lefelé - bár egy összeomló emelet vagy fal alacsonyabb szintre is juttathatja. A lépcsoházak, felvonó- és szeHozoaknák különösen veszélyesek.
Tuz esetén soha ne használjuk a liftet! Ha lefelé kell mennünk az épületben, füstmentes lépcsoházat vegyünk igénybe!
Mielott bármelyik ajtót kinyitnánk, nézzünk meg, hogy a széleinél nem áramlik-e a füst, és ellenorizzük a homérsékletét! A fém ajtókilincs kiválóan alkalmas erre. Ha meleg, ne nyissuk ki az ajtót - az ellenorzést a kézfejünkkel végezzük! A kilincs megfogása égési sérülést is okozhat. Egy tömör ajtó akár 30 percig vagy tovább is visszatarthatja a lángokat (ezt azonban ne feltételezzük a vékony lemezes, modern ajtóról, hacsak nem tuzvédelmi).
tudnivaló
Ha nincs más választásunk, mint bemenni egy égo szobába, tá szuk lábunkat az ajtónak, és csak résnyire nyissuk ki - így megakadályozhatjuk, hogy a bent lévo forró levego és gázok okozta nyomás széíesre tárja! Belépéskor guggoljunk le, és minél kevésbé nyissuk ki az ajtót! így kevesebb füstöt lélegzonk be, kevesebb ho éri a testünket, és a tuz pedig kisebb valószínuséggel szökik be a résen. Csukjuk be magunk mögött az ajtót, hogy ezzel is lassítsuk a tuz terjedését!
A mentésre várva
Ha azt vesszük észre, hogy elzárt minket a tuz, és nem tudunk biztonságos helyre húzódni, menjünk abba a szobába, amely a tuztol a legtávolabb esik (de NE menjünk magasabb szintre, hacsak nem vagyunk teljesen biztosak abban, hogy a tuzoltólétrával vagy egyéb eszközzel felszerelt mentok már nagyon közel vannak)! Ha van választási lehetoségünk, olyan szoba mellett döntsünk, amely elott a legpuhább a talaj, és nincsen az ablakain rács, vagy ahol van kötél készítésre alkalmas ágynemu vagy függöny! A pázsit, a virágágyás, sot, a kavicsos gyalogút is puhább, mint a macskako, a beton vagy az útburkolat. Csukjuk be az ajtót, és töltsük ki a réseket függönyökkel, szonyegekkel és más vastag anyaggal, amely lassabban lobban lángra! Lehetoleg nedvesítsük be oket! Ha még nem adtunk vészjelzést, az ablakon keresztül próbáljuk felhívni magunkra a figyelmet!
Az ablakot valamilyen bútordarab segítségével törjük ki! Ki is rúghatjuk, de vigyázzunk, ne rántsuk vissza azonnal a lábunkat (ez a törött üvegdarabok miatt fontos). Ha kézzel kell betörnünk az ablakot, eloször tekerjük be az öklünket valamivel, csak azután üssünk! Vastag kabátta! védett könyökkel is sikerrel járhatunk.
Hogyan készüljünk fel az ugrásra?
Akkor se ugorjunk, ha nem várható semmilyen mentés - inkább ereszkedjünk! Kössünk össze lepedoket, takarókat, szonyegeket, könnyen leszedheto huzatokat és egyéb eros anyagot, és készítsünk belolük kötelet! Nem baj, ha nem ér le a földig, mert így is csökkenti a magasságot, amelyrol le kell esnünk. A részeit egyszeru nyolcas csomóval kössük össze, és erosen húzva ellenorizzük a kötés erosségét! Toljunk egy nehéz bútordarabot az ablakhoz és kössük hozzá a kötél egyik végét, vagy kössük a radiátorcsövekhez, vagy törjük ki az ablakot és kössük a keret vastag részéhez! Ha a kötél nem elég hosszú, dobjunk ki az ablak alá vánkost, párnát, matracot - bármit, ami felfogja a becsapódást!
Ha semmit nem tudunk kötélként használni, másszunk ki az ablakra, és lógjunk le az abiakpárkányról! Ha lógásra alkalmas párkány sincs, az ablakkeret aljáról ereszkedjünk le!
TUDNIVALÓ
NE ugorjunk - hacsak nem várnak ránk a tuzoltók kifeszített takaróval! Hasznosítsunk mindent, ami felfoghatja esésünket, igyekezzünk ne a puszta földre esni! Az autó teteje kiváló párnaként szolgál, mert a súlyunk alatt belapul.
VIGYAZAT! Számítsunk arra, hogy a fák ugyan felfogják az esést, de fennáll annak a veszélye, hogy az ágak felnyársalják a testünket!
Ugrás a magasból
Miután az összes javasolt óvintézkedést megtettük, hogy csökkentsük a magasságot, gondoskodjunk a fejünk védelmérol! Legjobb a motoros bukósisak, de a turbánszeruen a fejünk köré tekert ruha vagy törülközo is megteszi.
Ha a leheto legközelebb vagyunk a földhöz és készen állunk az esésre, egyik lábunk oldalával lökjük el magunkat az épülettol, majd forduljunk el a faltól és hajlítsuk be a térdünket! Hagyjuk a kezünket felemelve, hogy védje fejünket!
Földre érkezéskor hajlítsuk be még jobban térdünket, és guruljunk egyik oldalunkról a másikra a hátunkon (levegoben lévo lábakkal és a fejünket még mindig védve)! Ezzel a becsapódás erejét nagyobb területen fogjuk fel és növeljük az esélyeinket
Esés lejtore
Esés közben nézzünk lefelé, lábainkat összezárva, enyhén behajlított térddel zuhanjunk! Fejünket húzzuk be a mellkasunk felé, könyökünket szorítsuk az oldalunkhoz, kezünkkel a fejünket védjük! Talppal érjünk földet és hagyjuk, hogy a térdünk teljesen behajoljon, majd zárt bukfencben guruljunk elore! Az ejtoernyosök is ezt a módszert alkalmazzák.
HA 4 M-NÉL MAGASABBRÓL KELLENE UGRANUNK, VÁRJUNK AZ UTOLSÓ PILLANATIG, HÁTHA MEGERKEZIK A MENTÖCSAPAT! - - - ---*-
HOGYAN TÖRJÜNKÁLá TUZÖN?
- Ha a biztonságos terület eléréséhez át kell törnünk a lángokon, fedjük be az egész testünket (beleértve a fejünket is) - lehetoleg nedves takaróval, függönnyel vagy kabáttal, majd vegyünk mély lélegzetet, és induljunk!
- Ha ruhánk lángra gyulladt, a tuzböl kijutva semmiképpen NE marad- , junk állva! A lángok és a füst felfelé terjednek: állva az arcunkra és j a tüdonkbe kerülhet!
- NE is fussunk, mert csak szítjuk a tüzet!
- Hemperegjünk a földön, és igyekezzünk beletekerni magunkat valamibe, ami eloltja a lángokat! Ez lehet takaró, szonyeg vagy kabát.
- Ha valaki futva jön a tuzbol, és a ruhái lángolnak, lökjük a földre, és
az elobb leírt módon vonjuk el az oxigént a lángoktól! NE szorítsuk magunkhoz, mert a saját ruháinkra is átterjedhetnek a lángok! ..............- - ... _ ______
ÉGO JÁRMU
Az autókkal kapcsolatban a legnagyobb veszélyt a benzintank lángra lobba-nása jelenti, mert bombaszeru robbanást idézhet elo, amely égo benzinnel áraszt el mindent. Célunk a tuz eloltása, még mielott elérné a benzintankot. Minden anyagnak van meghatározható gyulladáspontja: ezt figyelembe véve a benzint tartalmazó tank szinte minden másnál nagyobb veszélyben van. Általában elsoként a benzincso kap lángra (ha nem fémbetétes), és gyújtózsinórként robbantja fel a tankot.
Garázsban
Ha az autó zárt térben, pl. garázsban lobban lángra, nemsokára füst és mérgezo gázok keletkeznek.
NE szálljunk be az autóba! Mindent meg tudunk oldani kívülrol, még a kormányzást is. Lehetoleg húzzuk vagy toljuk ki a kocsit! A gombbal indítható autót tegyük elso sebességfokozatba vagy hátramenetbe, és az önindítót használva, a jármuvet mozgásba hozva adjuk rá a gyújtást! Hagyományos gyújtású autó esetén rövid és gyors mozdulatokkal fordítsuk el a kulcsot! Készüljünk fel rá, hogy az autó vadul rángatva fog elorehaladni!
TUZOLTÓ KÉSZÜLÉK_
OLYAN HELYEN TÁROLJUK, AHOL KÖNNYEN ELÉRJÜK!
A tuzoltó készüléket ne a csomagtartóban, hanem az utastérben tároljuk, mert onnan azonnal elo tudjuk venni. Bármilyen erohatás eltorzíthatja a csomagtartó fedelét, meggátolva annak felnyitását!
Összetört autóban: Elképzelheto, hogy az ajtók nem nyílnak. Ha az autóban tuz keletkezik, az ablakon vagy a kirúgott szélvédon másszunk ki!
Ha az autó belsejében támad tuz: Tuzoltó készülék vagy szonyeg, kabát segítségével oltsuk el! A sok autóban kárpitként használt szintetikus anyagok gyorsan égnek, és közben suru füstöt, illetve mérgezo gázokat termelnek, amelyek a tuz megszuntével sem távoznak. Minél hamarabb menjünk friss levegore!
Ha kint is tuz van, pl. kifolyt a benzin: Felhúzott ablakokkal hajtsunk el a veszélyzónából, majd amint biztonságos helyre érkeztünk, hagyjuk el az autót!
TUZESETA LEVEGOBEN
A repülogépeken a motortuz eloltására automatikus, a pilótafülkében keletkezett tuz megszüntetésére kézi t üzo I tó készü I é ke két használnak. Azonnal cselekedjünk] Ha polgári légi járaton utazva gyanítjuk, hogy tuz van, rögtön tájékoztassuk az utaskísérot - o ismeri a felszerelés helyét és használatát! Igyekezzük elkerülni, hogy pánikot keltsünk a többi utasban! Ha füstöt vagy lángot látunk, oltsuk el ruhával vagy takarókkal!
A következo körülmények a leginkább tuzveszélyesek: a repülogép körül lévo illékony üzemanyag és goz a felszállás elott, illetve a megrepedt üzemanyagtartály, amelyet az elektromos vagy súrlódással keletkezo szikrák lángra lobbanthatnak (foleg a problémás landolásoknál fordul elo). A szakemberek minden biztonsági óvintézkedést megtesznek annak érdekében, hogy csökkentsék a veszélyt Ehhez magunk is hozzájárulhatunk: NE gyújtsunk rá, ha az utasítás szerint tilos, és NE dohányozzunk félálomban!
VEGYI ÉS BIOLÓGIAI TÁMADÁS
A terrorizmus nem új keletu jelenség. A tulajdon megsemmisítése, a gyilkosság, a fenyegetés, a félelem- és pánikkeltés régóta használt eszköz azok kezében, akik úgy hiszik, az eroszak a politikai és bunözoi célok elérésének módjai közé tartozik. A modern terroristákat azonban megkülönbözteti elodeiktol a rendelkezésükre álló technológia, és hogy a modern világ sokkal szélesebb köru lehetoségeket kínál nekik.
A médiatudósítások globális természete és az általuk nyerheto publicitásszintén táplálja a terrorizmust. Kétségtelenül léteznek olyan országok is, amelyek finanszírozzák és támogatják a velük politikai konfliktusba kerülo államok ellen irányuló terrorcselekményeket.
A hétköznapi ember élete nagyobb értéket képvisel napjainkban, mint régen: minél ártatlanabb az áldozat, annál értékesebb a terroristáknak. Valójában MINDANNYIAN potenciális célpontok és MINDANNYIAN sebezhetoek is vagyunk.
A világ bizonyos országai valós fenyegetést jelentenek, mert hatalmas mennyiségu halálos baktériumot és vegyi fegyvert állítanak elo. Az ilyen anyagok viszonylag könnyen elterjeszthetoek, és a Föld nagy területeit veszélyeztethetik.
A biológiai fegyverek két csoportra oszthatóak: kórokozókra (baktériumok és vírusok) és toxinokra (méreganyagok). A kórokozók halálos, bénító betegséget, pl. lépfenét (anthrax) okozór élo mikroorganizmusok. A toxin emberre halálos, idegrendszerre ható, a sejtek elhalását okozó méreg.
A baktériumokkal és vírusokkal belégzés, borön keletkezett sérülés útján vagy az emésztorendszeren keresztül fertozodünk. Nem azonnal hatnak, elobb sokszorozódniuk kell a testben, és le kell gyozniük a szervezet ellenállását. A lappangási ido a baktériumtól vagy vírustól függoen egy óra és több hónap is lehet. A biológiai fegyvereket nehéz észrevenni, mert érzékszerveinkre nem hatnak. Az elso jelek többnyire akkor láthatóak, amikor az emberi áldozatokban már hatni kezd az anyag, illetve betegnek tuno állatok és növények tunnek fel.
TOXINOK (MÉREGANYAGOK)
A toxinok természetes formában növényekben és állatokban fordulnak elo, de mesterséges módon is eloállíthatóak, és fegyverként használva a természetes méreganyagoknál ezerszer halálosabbak. A toxinok hasonló hatást váltanak ki, mint a vegyi fegyverek, de nem reagálnak ugyanarra a kezelésre. A baktériumokkal ellentétben ép borön keresztül is behatolnak a szervezetbe, a tüneteik is azonnal jelentkeznek. Ezek közé tartozik a bénulás, a görcs, a láz, a hólyagok-borkiütések, a sokk és a halál.
Védekezés
Ha biológiai fegyver jelenlétére gyanakszunk, tegyünk valamit a szánk és orrunk köré, hogy ne lélegezzük bel Valószínuleg nincs nálunk gázálarc, ezért rögtönöznünk kell egyet nedves ruhát az arcunk elé tekerve. Fedjük be minden szabadon lévo testrészünket és minél hamarabb hagyjuk el a területet! Minden ruhánkat gomboljuk és cipzározzunk bel Turjük nadrágunk szárát a zokninkba és vegyünk fel kesztyutl Ha kijutottunk a veszélyes területrol, mosakodjunk meg alaposan szappannal és vízzel 1 Mossunk fogat és hajat, tisztítsuk ki a körmeinket! Mossuk ki minden ruhánkat és felszerelésünket meleg, tisztítószeres vízben!
LÉPFENE (ANTHRAX)
A lépfene állatok terjesztette betegség, mégis sok emberéletet követel minden évben. A betegség elhullott állatok tetemérol terjed foleg DélAmeri-kában, Dél-Európában, valamint a Közel- ésTávol-Keleten. Az állat tetemén lépfenére utaló jel többek között a puffadtság, a csak részlegesen beállt hullamerevség, illetve sötét vér szivárgása az orrlyukakból és a végbélnyílásból. Kerüljünk minden kapcsolatot a tetemmel! Ha véletlenül mégis hozzáérünk, mosakodjunk meg alaposan! Minél hamarabb kérjük szakember segítségét! Az antibiotikumok segítenek, de létezik lépfene kezelésére szolgáló szérum is.
A betegség korai jele a sötét közepu gennyhólyagok jelentkezése. A lép-fenét biológiai fegyverként is eloállítják és alkalmazzák.
VEGYI FEGYVEREK
A vegyi fegyver lehet folyékony és légnemu halmazállapotú, illetve aeroszol jellegu. Befolyásolhatják a légzést, az idegrendszert és a vért.
A vegyi fegyvereket nehéz észlelni, ezért keressük a gyanús jeleket társainkon is! A legnyilvánvalóbbak a légzési nehézség, a köhögés, a viszketés és a könnyezés. A vegyi fegyverek hatására a táj lepusztul, a növényzet elszi-nezodík és fonnyad, esetleg halott állatok és rovarok hevernek mindenfelé. Némelyik vegyi fegyver szagtalan, másoknak jellegzetes szaguk van. A mandulaszag vérre ható, a frissen nyírt fu szaga pedig fojtó hatású vegyi fegyver jelenlétére utal.
Védekezés
Az egésztestet fedjük be megfelelo, a vegyi anyag áthatolását gátló ruhával! Alapveto fontosságú a vízálló felso ruha, a szemüveg és a gázálarc. Minél hamarabb hagyjuk el a veszélyes területet!
GÁZOK ÉS VEGYI ANYAGOK
Robbanékony gáz keletkezhet a barlangokban és bányákban, a vadonban élo túlélot mégis leginkább az oxigénhiány és a szén-monoxidmérgezés veszélyezteti a zárt terekben és a menedékekben.
Lakóhely vagy jármu kigyulladása során és ipari területeken fennáll annak a kockázata, hogy a muanyag vagy más anyagok égése közben mérgezo gázok keletkeznek. A vegyi anyagokat is érinto ipari és közúti balesetek újabb veszélyt jelentenek.
Az olyan katasztrófák esetén, mint amilyen egykor Bophalban, Indiában történt, nem sokat tudunk tenni önmagunk védelméért: legfeljebb nem megyünk ki a szabadba, illetve becsukjuk az ajtókat és az ablakokat. A környékünkön lévo ipari és egyéb üzemek révén azonban tájékozódhatunk az esetleges veszélyekrol! A megfelelo, biztonságos muködést az állami és helyi hatóságnak ellenorzésekkel és vizsgálatokkal kell felügyelniük! Sok hatóság megköveteli, hogy jelöléssel lássák el azokat a területeket, ahol vegyi anyagokat használnak vagy tárolnak. Londonban pl. erre a célra sárga háromszöget és/vagy HAZCHEM feliratot alkalmaznak.
Veszélyes anyagok használatakor (ami nemcsak munka közben eshet meg, hiszen a házimunkát végezve vagy hobbinknak élve, illetve kertészkedéskor is potenciálisan veszélyes anyagokkal dolgozunk) kövessük a javasolt biztonsági útmutatót! Kerüljük a vegyi anyagokkal való érintkezést és a gázok belégzését! Tegyünk meg mindent azért, hogy a kemikália ne ömöljön ki, ne rázkódjon, ne törjön el a tárolója, és ne elegyedjen véletlenül más vegyi anyagokkal - ez ugyanis veszélyes kémiai reakcióhoz vezethet.
Ha gázoknak vagy vegyi veszélynek vagyunk kitéve, menjünk minél hamarabb friss levegore, és boséges vízzel mossuk le magunkról a kemikáliákat! Néhány vegyi anyag esetén azonban a víz még veszélyesebb reakciót válthat ki! Jegyezzük meg a használtvagy szállított anyagok jellemzoit ésa balesetek során követendo eljárást!
NE érintkezzünk vegyi anyaggal szennyezett személlyel, és NE alkalmazzunk szájból szájba lélegeztetést, amíg nem tudjuk, hogy az áldozat milyen vegyi anyaggal került kapcsolatba!
KÖZÚT ÉS VASÚT
Tartsunk kello távolságot a teli tartálykocsit - vagy egyéb veszélyes anyagot szállító jármüvet - ért baleset helyszínétol! Talán észreveszünk az úton a kiborult vegyi anyagot is - a gáz elszabadulása azonban láthatatlan maradhat!
A vegyi anyag okozta tüzet csak megfelelo eljárással tudjuk eloltani. Ha nem vagyunk kelloen képzettek vagy felszereltek a tuz oltásához, közbeavatkozva könnyen ronthatunk a helyzeten, és veszélybe sodorhatjuk magunkat és másokat is!
Az ilyen esetekben szokásos eljárás az oxigén elvonása, habbal befedve a lángoló anyagot, vagy a boséges vízzel történo hígítás (vízre nem veszélyesen reagáló anyag esetén).
Túl sok olyan esetrol tudunk, amelyben önfeláldozó emberek életüket vesztették hasonló körülmények között: ilyen annak a férfinak a története, aki segíteni akart egy eros savat szállító, felborult tartály-kocsi soforjén. Mire a tuzoltók megérkeztek, már csak egy arany karikagyuru maradt utána.
TUDNIVALÓ
Ha nem tudjuk, hogy pontosan milyen anyag érintett a balesetben és mi a helyes eljárás, MARADJUNK TÁVOL! HÍVJUK A TUZOLTÓKAT VAGY A RENDORSÉGET, ÉS NE MENJÜNK A BALESET HELYSZÍNÉRE!
A jármüveken gyakran található egy tábla, amely a potenciálisan veszélyes vegyi anyag szállítására figyelmeztet. Ezen a táblán számokból és betukbol álló kód látható, amely a mentést végzo szerveket tájékoztatja arrói, hogy milyen eljárást kell követniük, milyen védekezés szükséges, és a vegyi anyag robbanékony, illetve mérgezo-e. A brit kódrendszer szerint pl. az utolsó helyen álló E betu a terület kiürítésére (evakuálására) ad utasítást. A kód elején látható 1-es vagy 2-es szám jelzi, hogy vizet is használhatnak, ez azonban csak a szükséges információ egy része, hiszen a víz használata során olyan gáz keletkezhet, amely gázálarc használatát is szükségessé teszi. A védoruházat alapveto fontosságú lehet!
Az ilyen kódokkal kapcsolatos részleteket általában nem teszik közzé, mert a laikusoknak az ilyen információk nem nyújtanak gyakorlati útmutatást, mindössze figyelmeztetik oket a jelzéssel, hogy a szállított anyag veszélyes.
A kód nyújtotta információ hasznos ugyan a mentést ellátó hivatalos szerveknek, de ok sem ismerik a kiömlött vegyi anyag suruségét és azokat az elegyeket, amelyek a várttól eltéro eredményt hozhatnak. Ha a veszélyes anyagok tárolását és szállítását hivatalosan bejelentették, a mentést ellátó hatóságok képviseloinek lehetoségük van további információkat szerezni, de irányíthatatlan tényezok (mint a szélirány, a homérséklet stb.) szintén befolyásolják a veszély elhárításának módját.
Ha felismerjük a veszélyes vegyi anyagokra vonatkozó - már említett -brit kódot, az Európai Közösség lényegesen kevesebb információt tartalmazó "Accord Européen Relatif au Transport International des Marchandises Dangereuses pár Route" (ADR) jelzését, vagy az Egyesült Nemzetek "Emergency Action Code" (EAC) jelölését (amely csak kisszámú vészhelyzetben alkalmazható eljárásra vonatkozik), NE KÖZELÍTSÜK MEG A HELYSZÍNT! ÁRVÍZ
i
Árvizet okozhat, ha a folyó, a tó vagy a vízgyujto nagy esozés - de nem szükségszeruen az árvíz helyén lehulló csapadék - miatt megárad, ha a tenger vagy tó vize tengerrengés (vízfeneket érinto földrengés), hurrikán, nagy hullámok, eros dagály vagy szél miatti felduzzad, illetve ha a védogát vagy töltés összeomlik.
A nagy esozés képes rá, hogy rövid idon belül áradatot hozzon létre egy addig száraz folyóágyban, illetve feltöltse a gátak mögötti területeket vagy keskeny csatornákat, amelyek aztán utat engednek a minden útjába kerülo területet elönto, tomboló vízáradatnak.
A száraz idoszakot követo állandó, hosszan tartó esozés és nagy vihar figyelmeztethet minket rá, hogy ne menjünk a vízmedrek és alacsonyan fekvo területek közelébe - bár az árvíz ezeknél lényegesen nagyobb területet is érinthet. Mindig biztonságosabb hegynyúlványon táborozni! Ha emelkedik a vízszint, menjünk magasabban fekvo területre! Dombos helyeken ne menjünk a völgyfenékre, mert az különösen ki van téve annak, hogy a hirtelen árhullám elöntse.
Az élelem - legalábbis eleinte - valószínuleg nem okoz gondot, mert az állatok is a magasabban fekvo területre húzódnak. Mind a ragadozók, mind zsákmányaik azzal törodnek, hogy biztonságos helyre jussanak, de arra vigyázzunk, nehogy sérülést okozzon rajtunk egy víztol megriadt állat!
Ivóvizet már nehezebb lesz találni, mert a körülöttünk kavargó víz minden bizonnyal szennyezett. Ivás céljára esovizet gyujtsünk! Fogyasztás elott minden vizet forraljunk fel!
Elöntött épület
Ha a víz emelkedésének kezdetekor stabil épületben tartózkodunk, és a víz gyorsan emelkedik, maradjunk ott! így kevésbé vagyunk veszélyben, mintha gyalog próbálnánk meg elhagyni az épületet. Kapcsoljuk ki a gázt és az áramot, gyujtsünk élelmiszereket, meleg ruhát, ivóvizet (lehetoleg csavaros fedelu muanyag üvegben vagy egyéb jól záródó tárolóban)! Fontos, hogy minden víztartályt lefedjünk, mert így nem tud véletlenül sem kiömleni vagy szennyezodni. Lehetoleg keressünk zseblámpát, sípot, tükröt, jeladásra alkalmas élénk színu ruhát vagy zászlót, és tegyük a felszerelésünkhöz! Az élelmiszer és ital megmelegítéséhez, valamint a futéshez nagy hasznát vesszük a tábori tuzhelynek.
A gyertya szintén hasznos, de a gyufáról se feledkezzünk meg!
Menjünk minél magasabbra!
Menjünk magasabb szintre, vagy egyszintes épület esetén a tetore! Ha a tetore kényszerülünk, készítsünk valamilyen menedéket! Ha a teto lejtos, kössünk mindenkit a kéményhez vagy a ház más olyan szilárd részéhez, amelyrol feltételezheto, hogy a helyén marad! Ha úgy tunik, a víz emelkedése nem hagy alább, készítsünk tutajt! Ha nincsen kötelünk, amivel összeköthetnénk a tárgyakat, használjunk lepedot! Maradjunk ott, amíg a víz nem emelkedik tovább, kivéve ha az áraz épület elmosásával fenyeget, vagy olyan magasra ér, hogy kénytelenek vagyunk elhagyni!
Árvízkészenléf
Ha árvízveszélyes folyóvölgyben vagy tengerparti részen lakunk, derítsük ki, hogy milyen magasan vagyunk a megszokott vízszinttol! Keressük meg a magasabban fekvo területre vezeto legegyszerubb utat - ami nem feltétlen a közutat jelenti, hiszen az utak többsége a szennyvízcsatornákat követi a völgyek fenekén. Esos idoben figyeljük az árvízjelentést, amely általában arról is tájékoztat, milyen magasságot fog elérni a víz és melyik területeket veszélyezteti a legnagyobb valószínuséggel!
Akár a néhány cm-es áradás is képes komoly károkat okozni, ezért nem árt homokzsákokat vagy földdel töltött muanyag zsákokat tenni az ajtók aljához és az ablakokhoz, hogy minél több vizet tartsunk kint. Ha az épület igazán stabil, továbbá bezártuk az ajtókat, ablakokat és egyéb nyílásokat, a víz nem fog bejönni. Zárjuk le a központi futés kéményét, a szellozoket és minden hasonlót!
Ha nagy árvízre kell számítanunk, nincs sok értelme a pince szárazon tartásával próbálkozni. A pincés házak némelyikében különösen nagy károkat okoz a falakat egyenetlenül éro nyomás. Ha a pincét mindenképpen elönti a víz, fontoljuk meg, nem lenne-e jobb, ha magunk árasztanánk el a pincét tiszta vízzel, mert így legalább egyenletes nyomás éri, és késobb kevesebb piszkot, hulladékot kell majd eltakarítanunk.
Az épület elhagyása
Ha el kell hagynunk a házat, vigyük be a kinti bútorokat és minden más mozgatható tárgyat, hogy csökkentsük az elsodort és úszó törmelék mennyiségét!
Ha biztonságosabb helyre kell gyalogolnunk vagy hajtanunk, ne feledjük: az út legkisebb lejtése is jelentos változást eredményezhet a mélységben!
NE próbáljunk meg átkelni tavon (vagy folyón), hacsak nem vagyunk benne BIZTOSAK, hogy a viz nem ér a jármu kerekének közepénél vagy a térdünknél magasabbra!
Ha mégis át kell kelnünk, alkalmazzuk a folyón történo átkelés módszereinek valamelyikét [lásdaz Útközben fejezetben)]
Ha víz alá került hídon kell áthaladnunk, legyünk különösen óvatosak, mert nem láthatjuk, ha az árvíz esetleg magával ragadta a híd egy részét!
Hirtelen árhullám
A nagy esozések idején a csapadékhullás közben és után is maradjunk távol a völgyfenekektol és folyóágyaktól! Ne feledjük: nem kell ahhoz a domb alján lennünk, hogy az - általában - iszapot, valamint kitört fákból és sziklákból álló halálos törmeléket szállító ár magával sodorjon minket!
Tengerparti áradás
Legtöbbször a dagály és az azt erosíto szél kombinációja. Általában hurrikán-elorejelzéssel hívják fel rá a figyelmet. A legjobb, amit tehetünk, hogy elhagyjuk a területet.
Az árvíz utóhatásai
A víz visszahúzódása lerombolt, törmelékkel és az áldozatok testével teleszórt területet hagy maga után. A víz levonulása és szennyezettsége maga után vonja a betegségek veszélyét, amelyek ellen különösen elovigyázatosan kell védekeznünk! Égessük el az összes állati tetemet - ne kockáztassunk, ne együnk belolük! A vizet fogyasztás elott alaposan forraljuk fel! Némelyik termés az ár levonultával is fogyasztható, a túlélo madarak szintén veszélytelenek és ehetoek.
SZÖKOÁR (CUNAMI)
A szökoárt az óceán alatti földrengés idézi elo, amely több mint 30 m magas hullámok sorozatát indítja el, és jelentos károkat okoz a part mentén.
Foként a Csendes-óceán térségében jellemzo, arra a múlt században több mint 200 esetet jegyeztek fel. Hatásuk és méretük, az irányuk, a partvonal formája és egyéb tényezok függvényében nagyon változó. A szökoár, amely adott partszakaszon visszafogott volt, néhány kilométerrel arrébb hatalmas hullámokat hozhat létre. A szökoárral kapcsolatos elorejelzést a National Oceanic and Atmospheric Administration's Pacific Cunami Warning System hawaii központja adja.
Nem minden földrengés okoz szökoárt, de bármelyik képes rá. Ha lökéseket érzünk, ne menjünk a partra, induljunk magasabban fekvo területre! NE induljunk el megnézni a cunamit, mert ha elég közel vagyunk ahhoz, hogy lássuk, túl közel vagyunk ahhoz, hogy elmeneküljünk (kivéve, ha annak szintjénél magasabban tartózkodunk)! A mozgó vízfal ellen szinte semmi sem nyújt védelmet. Hagyjuk el a területet!
HURRIKÁN
A hurrikán nagy sebességu, a Beaufort-skála szerint 12-esnél nagyobb ereju szél, amely szakadó esot hoz és a gyengébb épületeket könnyen lerombolja. Gyakorlatilag a ciklon trópusi formája, amely a mérsékeltebb égöveken nem tud kialakulni, mert a levego felsobb rétegeiben uralkodó nyugati szél ezt megakadályozza.
A hurrikánnak és a hasonló szeleknek a világ egyes részein eltéro a megnevezése:
Hurrikán: A karibi térségben, az Atlanti-óceán északi, a Csendes-óceán északi részének keleti, valamint a Csendes-óceán déli részének nyugati területein.
Ciklon: Az Arab-tengernél, a Bengál-öbölnél, valamint az Indiai-óceán déli területein.
Tájfun: A Kínai-tengernél, valamint az Atlanti-óceán északi részének nyugati térségében.
Willy-willy: Eszaknyugat-Ausztráliában.
A hurrikán az óceán felett, általában késo nyáron alakul ki, amikor a legmagasabb a tenger homérséklete. A meleg levego alacsony nyomású magot alkot, amely körül 300 km/h-s vagy nagyobb sebességgel keringenek a szelek - az északi félgömbön az óramutató járásával
ellentétesen, a délin azzal egyezoen. A legerosebb szél általában a hurrikán középpontjától 16-19 kilométerre tombol, a hurrikán középpontja ("szeme") viszont legtöbbször ideiglenes nyugalmat hoz. A "szem" általában 6-50 kilométeres, de a legnagyobb hurrikánoknál akár 500 kilométer átméroju is lehet. Az év bármely szakában elofordulhat, de az északi félgömbön leggyakrabban júniustól novemberig, a délin pedig novembertol áprilisig (különösen januárban és februárban) alakulnak ki. Az Atlanti-óceán déli részén nem jellemzo a hurrikán.
A hurrikán jellemzoi
A hurrikán a tengeren alakul ki, majd irányt változtat, és a sarkpont felé fordul. A szél általában a szem sarok feloli oldalán fúj a legnagyobb sebességgel. 50 km/h-s sebességgel haladva pusztít végig a szigeteken és halad el a partvidéken, mire azonban eléri a szárazföldet, általában lelassul 16 km/h-s sebességre.
Hurrikánriasztás
A muholdas rendszerek lehetové teszik a meteorológusoknak, hogy tájékoztathassanak a hurrikánok közeledtérol. Némelyik hurrikán nagyon szabálytalanul mozog, ezért figyelnünk kell az elorejelzéseket a hurrikánveszélyes területeken (foleg ha hajóval utazunk).
Ha nincs rádiónk, amely figyelmeztetne minket a veszélyre, hurrikánra utalhat az olyan növekvo tengerár, amelyet más jelenség is kísér, pl. nagyon színes naplemente vagy napkelte, suru pehelyfelhoréteg, amely a közeledo vihar örvénye felé tart, szokatlan légnyomás-emelkedés, amelyet hasonlóan gyors süllyedés követ.
BIZTONSÁGI ELOÍRÁSOK
Lehetoleg térjünk ki a hurrikán útjából!
- A hurrikánriasztás általában a hurrikán várt érkezését 24 órával megelozi, így rengeteg idonk marad kitérni az útvonalából, ha elégfelkészültek vagyunk.
- Menjünk el a tengerpartról, mert a pusztítás ott lesz a legsúlyosabb, árvíz és szökoár is fogja kísérni. Tartózkodjunk a folyópartoktól is!
- Deszkázzuk be az ablakokat és rögzítsünk minden olyan kinti tárgyat, amelybe belekaphat a szél!
- Ha vízen vagyunk, vonjuk be a vitorlákat és a kötélzetet, deszkázzuk , be a fedélzeti nyílást!
Ha stabil épületben és magasan fekvo területen vagyunk, maradjunk ott! Nagyon veszélyes a hurrikánban utazni. Általában a pincében vagy a lépcso alatt a legbiztonságosabb tartózkodni. Készletezzünk ivóvizet - hiszen a vihar révén megszunhet az áram- és vízellátás és legyen nálunk elemes rádió, hogy halljuk az esetlegesen sugárzott utasításokat! Ha nem stabil épületben tartózkodunk, hagyjuk el és menjünk óvóhelyre! Indulás elott kapcsoljuk le az áramot!
Menedék keresése
A szabadban a barlang nyújtja a legjobb védelmet. A második legjobb hely az árok. Ha nem tudunk elmenekülni, feküdjünk szorosan a földre, hogy kevésbé legyünk kitéve a repülo törmelék okozta veszélynek! Másszunk valamilyen szilárd menedék - pl. stabil sziklás kiszögellés vagy nagy fák vastag törzse - széllel védett oldalához! Vigyázzunk, a kerítéseket és a kis fákat akár tövénél fogva is kitépheti a hurrikán!
TUDNIVALÓ_
Ha úgy tunik, a hurrikán elhaladt, még maradjunk ahol vagyunk: általában kevesebb, mint egyórás nyugalom következik (amíg a szem elvonul],
majd a szél megfordul, és az ellentétes irányba kezd fújni. Ha a szabadban kerestünk menedéket a szünet ideje alatt készüljünk fel, és menjünk a szélfogó másik oldalára, vagy menjünk jobb menedékhez (ha van a közelben)!
TORNÁDÓ
A tornádó alacsony légnyomással és forgószél lel kísért, heves vihar. Akkor alakul ki, amikor a felszíni levego felmelegszik és levegöoszlop ereszkedik le a felette lévo viharos zivatarfelho aljáról. Az alacsonyabb nyomású területre áramló levego vadul forogni kezd.
A tornádó a legkegyetlenebb és kis területen a legnagyobb pusztítást végzo légköri jelenség. A szél sebessége kb. 620 km/h.
A "tölcsér" átméroje a föld felszínén általában mindössze 25-50 m, ezen a területen viszont hatalmas rombolást visz végbe. A legszilárdabb épületek kivételével mindent a levegobe szippant, ami csak az útjába kerül. Az épületek esetén a külso és belso nyomás közti különbség gyakran az épület összeomlását, "robbanását" okozza. A tornádó általában egy forgó fedél vagy motor hangjára hasonlít, már 40 kilométerrol hallható, és 50-65 km/h-s sebességgel halad.
A tengeren a tornádó víztölcsért hoz létre. Bár máshol is elofordulhat, elsosorban az Egyesült Államok prérijein, a Missisippi-M issouri völgyében és Ausztráliában jellemzo. Hurrikánná is alakulhat.
Védekezés a tornádó ellen
A leheto legszilárdabb épületben keressünk menedéket - a legjobb, ha megerosített betonos vagy fémkeretes szerkezetu! Még biztonságosabb azonban épület helyett viharpincébe vagy barlangba menni. Ha pincében vagyunk, maradjunk a külso falhoz közel vagy a speciálisan megerosített részen! Ha nincs pince, menjünk az épület legalacsonyabb szintjének közepére, egy kis szobába vagy bújjunk stabil bútor alá! Ne olyan helyiséget válasszunk, ahol a felette lévo szinten nehéz bútorok vannak! Ne menjünk az ablak közelébe!
A közeledo forgószél irányába eso ajtókat és ablakokat zárjuk be szorosan, a másik oldalon pedig nyissuk ki az összeset! így megakadályozhatjuk, hogy a szobába jutó szél megemelje a tetot, egyszersmind kiegyenlítjük a nyomást és meggátoljuk a ház "felrobbanását"
Ne maradjunk lakókocsiban vagy autóban, mert a vihar könnyen felemelheti a jármüveket is!
A szabadban ki vagyunk téve a veszélyes repülo törmeléknek, és annak, hogy felemel minket a vihar - bár tudunk olyan emberekrol, akiket sértetlenül tett a földre! A tornádó közeledtét láthatjuk és hallhatjuk: térjünk ki az út-jából! Várható irányához képest derékszögben meneküljünk! Keressünk menedéket árokban vagy mélyedésben, feküdjünk szorosan a földre, és kezünkkel takarjuk el a fejünket!
VILLÁMLÁS
A felhokben összegyult elektromos töltés felszabadulása különösen magasan fekvo területeken, illetve akkor veszélyes, ha az adott területen nincs nálunk magasabb dolog. Villámlással kísért vihar során tartsunk kello távolságot a hegycsúcsoktól, magas fáktól és magányos szikláktól! Menjünk mélyen fekvo, sima területre, és feküdjünk szorosan a földre!
Szigetelés
Ha nem tudunk elmenekülni a magas dolgok közelébol, viszont van nálunk szigetelést biztosító száraz anyag, üljünk rá! A gumitalpú cipo segít ugyan, de a biztonságunkat nem garantálja. Jó szigetelést biztosíthat a száraz, összetekert mászókötél is. Ne üljünk rá semmire, ami nedves! Hajlítsuk le a fejünket, húzzuk térdünket a mellkasunkhoz, és lábunkat emeljük a föld fölé - legyen minden végtagunk behúzva! Ne érintsük kezünkkel a földet, mert vezetoként szolgálhat a földbe csapódó villámlás számára! Ha nincs semmi, ami elszigetelhetne minket a földtol, feküdjünk rá minél szorosabban, hogy a testünk a leheto legkevésbé emelkedjen ki a talajból!
Maradjunk alacsonyan!
A villámcsapás bekövetkeztét onnan sejthetjük, hogy a borünk bizseregni, szúrni kezd, és úgy érezzük, a hajunk az égnek áll. Ha addig álltunk, azonnal vessük magunkat a földre! Eloször a térdünkre érkezzünk, a kezünk legyen a földön! így ha villámcsapás ér minket, elképzelheto, hogy a töltés a legegyszerubb útvonalat választja, és a karunkon keresztül, a törzsünket kihagyva távozik a földbe - vagyis megmenekülhetünk a szívbénulástól és a fulladástól. Gyorsan feküdjünk szorosan a földre!
Villámláskor ne fogjunk semmilyen fém tárgyat kezünkben, óvakodjunk a fém építményektol és kerítésektol is! Felszerelésünket mindenesetre ne dobjuk el, foleg, ha úgy örökre elveszítenénk (pl. hegymászás közben)! A fanyelu, száraz balta vége szikrázik ugyan egy kicsit, de jól szigetel. A nagy fémtárgyak közelsége akkor is veszélyes lehet, ha nem érünk hozzájuk, ugyanis a felhevült levego okozta lökéshullámok - a villámlás becsapódásakor - károsíthatják a tüdonket.
Mmeúék
A villámlással kísért vihar elol a legjobb menedék egy mély barlang, amelybe legalább 1 m-re húzódjunk be, és minden oldalon tartsunk legalább 1 m-es távolságot a falaktól! A hegyek között ne húzódjunk barlang szájába vagy kiálló szikla alá, mert a villám átüthet a réseken! A sziklákban lévo kisebb nyílások gyakran hosszú repedések végei, amelyek vízelvezeto járatok is egyben, vagyis tökéletesen vezetik az áramot.
FÖLDRENGÉS
A legrettegettebb természeti katasztrófa minden bizonnyal a földrengés, mert hirtelen, komolyabb figyelmeztetés nélkül érkezik. A többi természet teremtette vészhelyzettol - így az árvíztol vagy a tuzvésztol - eltéroen sok elokészületet nem tehetünk a földrengés megelozésére. Méretük a csak érzékeny muszerekkel érzékelheto kisebb rezgésektol az egész hegyeket darabokra szaggató, hatalmas rengésekig nagyon változó lehet.
Kisebb földlökések bárhol elofordulhatnak, a nagyobb rengések viszont az ismert földrengési övekre korlátozódnak. Arrafelé az épületeket tervezhetik körültekintoen is, hogy ellenálljanak a rengéseknek, vagy ha összeomlanak, kis kárt okozzanak - ez pl. Japánban a hagyományos építkezési mód. A modern városokban azonban ezeket a tényezoket ritkán veszik számításba.
A földrengéskutatók folyamatos megfigyeléseikkel elore tudják jelezni a nagyobb földrengéseket, ami lehetové teszi a lakosság evakuálásának megkezdését. Ilyenkor az állatok is rendkívül éberré és feszültté válnak, készen állnak az azonnali futásra.
A helyi geológiai viszonyok részletes ismerete megmutathatja ugyan a fobb hasadékok mentén elhelyezkedo gyenge pontokat, a lökések és a földön átvonuló mozgáshullám azonban a földrengési zóna területén belül bármeddig terjedhet.
Okok
A földrengéseket a földkéregben, a felszín alatt - akár 700 kilométeres mélységben is - kialakuló feszültség okozza, de csak a felso 10-40 kilométeres rétegben bekövetkezo törések járnak olyan mozgásokkal, amelyek a felszínre is hatnak. Az 1964-es alaszkai földrengés lökéshulláma pl. a felszín alatti 20-30 kilométeres mélységbol érkezett.
A földrengési övék a földkérget alkotó, részben merev lemezek határai mentén helyezkednek el. A legnagyobb rengések az óceánárkok mentén keletkeznek, ahol vulkanikus szigeteket hoznak létre és pusztítanak el. A leghevesebb földrengések ott történnek, aho! az egyik lemez a másik alá tolódik
- mint Észak-Amerika nyugati partvidékén, ahol a Szent András-törésvonal miatt ilyen szempontból különösen aktív terület alakult ki.
A nagy földrengést általában elorengések (elozetes lökések sorozatai) elozik meg. Ezeket többnyire szeizmikusán nyugodt szakasz követi, amíg be nem következik a nagyobb földrengés. Hogyan készüljünk a földrengésre otthon?
Ha lehetséges földrengésre vonatkozó figyelmeztetést kaptunk, állítsuk rádiónkat egy helyi csatornára, ahol friss tudósítást és tanácsokat közölhetnek az eseményekkel kapcsolatban! Ha azt javasolják, zárjuk el a gázt, az áramot
és a vizet! A nagy és nehéz tárgyakat vegyük le a magasabb polcokról, nehogy ránk essenek! Helyezzük az üvegeket, poharakat, porcelánokat és egyéb törékeny tárgyakat alacsony szekrényekbe! Rögzítsük vagy vegyük le a lógó tárgyakat, pl. nagy lámpákat vagy felfüggesztett virágcserepeket!
Készítsünk elo friss vizet, élelemtartalékot, zseblámpát, elsosegélynyújtáshoz szükséges felszerelést és tuzoltó készüléket - hátha szükség lesz rájuk!
BIZTONSÁGI ÓVINTÉZKEDÉSEK
LEGYÜNK MEGFELELO TAVOLSAGBAN MINDEN OLYAN DOLOGTÓL, AMI RÁNK ESHET: a szabadban a fáktól (mert akár gyökerestol is kidolhetnek), a városban az épületektol (mert darabok még akkor is leszakadhatnak róluk, ha maga az épület kelloen stabil és nem dol össze)!
A legjobb nyílt területre menekülni, ha viszont ez nem lehetséges (és talán az idonk is kevés lenne rá), biztonságosabb az épületben maradni. Az utcán a veszélyt tovább fokozzák az eltört gáz- és elszakadt villanyvezetékek. A ki-be szaladgáló embereket fenyegeti leginkább az a veszély, hogy az épületrol lehulló faldarabok és egyéb dolgok rájuk esnek.
Ha éppeai épületben tartózkodunk
Maradjunk ott! Oltsuk el az égo dolgokat! Menjünk távol mindenféle üvegtol és tükörtol, de foként a nagy ablakoktólI
- Az épület valamelyik belso sarka vagy egy stabil szoba megerosített ajtó kerete megfelelo menedékül szolgál.
- A legjobb esélyünk a túlélésre minden bizonnyal az épület alsóbb szintjein vagy a pincében van. A felsobb emeletek leszakadhatnak ésmagukkal ragadhatnak minket Ügyeljünk rá, hogy a kiválasztott helynek több kijárata legyen!
- Másszunk egy asztal vagy más olyan szilárd bútor alá, amely védelmet és elegendo helyet biztosít!
- Ha éppen boltban vagyunk, menjünk messze a nagy, árukat tartalmazó polcoktól, nehogy ránk szakadjanak!
- Ha magas irodaházban vagyunk, ne menjünk sehova! Semmilyen körülmények között ne használjuk a liftet! A iépcsoházak valószínuleg telelesznek pánikba esett emberekkel. Másszunk egy íróasztal alá!
Ha éppen autóban tartózkodunk
Álljunk meg minél gyorsabban és a leheto legbiztonságosabban, de ne szálljunk ki az autóból, mert némi védelmet biztosít a leeso tárgyakkal szemben.
Kuporodjunk az ülés magasságába, hogy további védelmet nyerjünk az autóra zuhanó tárgyak elol!
Ha éppen a szabadban vagyunk
Feküdjünk szorosan a földre! NE próbáljunk meg elfutni, mert a földrengés ide-oda dobálhat minket, vagy akár hasadékba is zuhanhatunk!
- Menjünk el a magas épületek közelébol!
- Ne menjünk szándékosan alagsorba vagy alagútba, mert a kialakuló akadályok és a beomlás elzárhatja elolünk a kiutat!
- Ha sikerült kijutnunk a szabadba, a rengés után ne menjünk vissza az épületbe, mert az esetleges további, kisebb rengések összedönthetikaz elso rengéstol meggyengült épületet.
- Ha hegyoldalon vagyunk, biztonságosabb felmenni a csúcsra. A domboldalakon gyakran alakul ki földcsuszamlás: az elképesztosebességgel mozgó, több ezer tonnás föld és sziklák fogságába esve kevés esélyünk kínálkozik a túlélésre. Egyesek ezt úgy élték túl, hogy szorosan összegömbölyödve, labdaként gurultak végig a földön.
- A tengerpartok eleinte biztonságosak (hacsak nem sziklafal alatt terülnek el), viszont a földrengést gyakran kíséri szökoár, ezért a rengéselmúltával azonnal induljunk el magasan fekvo, nyílt területre! A késobbi rengések közel sem olyan veszélyesek, mint a szökoár.
A földrengés utóhatásai miatt szükséges óvintézkedések
A szennyvízcsatorna széttörése, a víz szennyezodése és az omladék fogságába esett testek olyan komoly veszélyekkel fenyegetnek, mint maga a földrengés - a végzetes fertozések megjelenésével. Temessünk el minden állati tetemet és az emberek holttestéti
- NE károsodott épületekben vagy romokban keressünk védelmet! A törmelékbol építsünk magunknak menedéket!
- Fordítsunk különös figyelmet a személyi higiéniára! Minden vizet szurjünk meg és forraljunk fel!
- Ha fennáll a gázszivárgás veszélye, ne használjunk gyufát, öngyújtót és elektromos berendezéseket!
- A mosdó használata elott ellenorizzük, hogy a csatornarendszer megfeleloen müködik-e!
- A szekrényeket óvatosan nyissuk ki, nehogy ránk doljön a tartalmuk!
- Számítsunk utórengésekre!
r ORIZZÜK IÜeG NYUGALMUNKÉ!
DÖNTSÜNK GYORSAN!_
Földrengés idején a gyorsaság alapveto fontosságú. Nincs sok idonk a többieket eligazítani. Szükség esetén alkalmazzunk eroszakot mások biztonságos helyre szállítása vagy földre húzása érdekében!
VULKÁNKITÖRÉS
Aktív vulkánokat általában a föld azon részein találunk, amelyek földrengésre is hajlamosak, vagyis ott, ahol a legnagyobb a felszín alatti mozgás. Régóta alvó vulkánokat és osi vulkáni tevékenységre utaló nyomokat máshol is felfedezhetünk - pl. az Arthur's Seatet Skóciában, Edinburgh-ban.
Amikor a megolvadt kozetet (magmát) a nyomás egy hasadékon keresztül a felszínre kényszeríti, csatorna jön létre. Ez a csatorna általában a késobbi kitörések során is a fo kivezetonyílás marad, bár másik kürto is kialakulhat. Egy nagyobb kitörés a hegy egész tetejét képes lerobbantani!
A felszínre jutva a még lávának nevezett megolvadt kozetnek két változata van: a surun folyó, lassú mozgású gránitos és a gyorsabban, 8-16 km/h-val haladó bazaltos. A gránitos láva általában elzárja a vulkán kürtojét, amelyet végül az alatta felgyülemlett nyomás robbanás formájában nyit meg, lávát és szikladarabokat szórva szét jelentos távolságokra, komoly tüzeket is okozva.
A KITÖRÉS VESZÉLYED
Láva
Bár a bazaltlávafolyam elol legtöbbször el tudunk sétálni vagy szaladni, az addig folytatja az útját feltartózhatatlanul, amíg el nem éri a völgyfeneket, vagy le nem hul. Közben pedig mindent összezúz és maga alá temet, ami az útjába kerül. A kitörés veszélyei közül a lávafolyása legcsekélyebb, mert az egészséges emberek képesek kitérni az útjából. A többi veszélyt már nem ilyen könnyu elkerülni!
Kitörés
A vulkánkitörés nagy távolságra eljutó, változó méretu [kavics- vagy akár sziklanagyságú) kodarabokat és forró lávabombákat lövell ki. A vulkáni hamu zuhataga sokkal szélesebb területet érint: a por egy része nagy magasságokba is eljut és az idojárást befolyásolva szétszóródik a világban.
Ha a vulkán közelébol kell menekülnünk, az építomunkások, kerékpárosok vagy lovasok viseletéhez tartozó kemény sisak nyújthat némi védelmet. A vulkántól távolabb eso, kitelepítést nem igénylo helyeken a kitörést kíséro hamu és eso ellen kell védekeznünk.
Hamu
A vulkanikus hamu egyáltalán nem hamu, hanem goz- és gázfelho formájában kilövello, porrá morzsolódott kotömeg. Durva, irritáló és nehéz súlya képes bedönteni a házak tetejét. Beborítja a termést, megakadályozza a szárazföldi utak és a folyók forgalmát, továbbá mérgezo gázokkal keveredve a nagyon fiatalok, az idosek és a légzési gondokkal küzdok tüdokárosodását okozhatja. A gázok csak a kitörés közelében olyan sürüek, hogy megmérgezzék az egészségeseket is. Ha viszont a hamufelho kén-dioxidja esovel elegyedik, kénsav (néha más sav is) keletkezik, amely kiégetheti a bort, a szemeket és a nyálkahártyát. Viseljünk védoszemüveget - a szemet egészen körbevevo sí- vagy búvárszemüveget, ne napszemüveget! Lehetoleg használjunk ipari porvédo álarcot, vagy tekerjünk a szánk és az orrunk köré nedves ruhát! Ha menedékbe jutottunk, vegyük le a ruhánkat, alaposan mossuk le az érintett borfelületet és öblítsük ki a szemünket tiszta vízzel!
FIGYELEM!
A vulkán általában nagyobb aktivitást mutat a fo kitörés elott morajlás, valamint goz- és gázkibocsátás formájában. Figyelmezteto jel lehet a környéken lévo folyók kénes szaga, a maró savas eso, a vulkánból érkezo hangos morajlás vagy gozcsóva. A területet autóval elhagyva ne feledjük, hogy a hamu ugyan nem feltétlenül zárja el az utakat, de könnyen csúszóssá teheti oket! Kerüljük a völgyeken át vezeto utakat, mert a lahar útvonalaivá válhatnak.
ATOMROBBANÁS
Az atomrobbanással járó azonnali veszélyek a légnyomás, a ho és a sugárzás. Ezeknek a súlyosságát a használt fegyver fajtája, a robbanás távolsága és magassága, valamint az idojárási- és terepviszonyok befolyásolják. A keletkezett ho és légnyomás hasonlít a hagyományos robbanás során fellépohöz, de sokkai erosebb annál.
Légnyomás
A robbanás eloször lökéshullámot indít az útjára. A tuzgolyó villámgyors szétterjedése okozta légnyomáshatás enné! már erosebb. A robbanás helyszínétol kifelé haladó lökéshullám épületeket dönt romba, fákat tép ki gyökerestol, repülo hulladékkal tölti meg a levegot - jóval azelott, hogy követné a hohatás. Megközelítoleg a robbanás teljes energiájának fele kerül így kibocsátásra.
Amint a légnyomáshullám elvonult, az üres tereket levego tölti be, amely további károkat okoz. Azokon a helyeken, ahol a légnyomás a távolság miatt mindössze meggyengíteni tudta az épületeket, ez a vákuumos hatás véghezviszi a pusztítást.
Ho
Az atomrobbanás okozta hosugárzás (ho és fény) napnál melegebb homérsékletet idéz elo, valamint nagyon eros ultraibolya, infravörös és látható fénysugarakat szór szét. A robbanás közelében minden gyúlékony anyag meggyullad - még a goz állapotú is. A Hirosimánál ledobott atombomba még a 4 kilométer távol tartózkodó emberek borét is megégette. A modern fegyverek sokkal erosebbek ennél, hatásuk nagyságrendekkel erosebb. Még a robbanás "foltjának" látványa is súlyos látáskárosodást és borégést okozhat.
Radioaktivitás
A maghasadás a hosugárzás mellett alfa- és béta-részecskéket, valamint gamma-sugarakat is létrehoz. Bár a fehér hamu és por formájában megjeleno radioaktív csapadék a talajra kerül, ez nem magának a radioaktivitásnak, hanem az elpusztult anyagoknak a maradványa. A radioaktivitást ugyanis nem vagyunk képesek érzékelni. Jelenlétének kimutatáshoz Geiger-szám-lálóra van szükségünk: ennek mutatója vagy hangjelzése egyre erosödik a radioaktivitás növekedésével.
- Alfa-részecskék: Alacsony áthatolóképességu, könnyen kivédheto részecskefajta. A borön nem tud átjutni, de lenyelve vagy belélegezvesúlyos problémákat okoz.
ATOMROBBANÁS
- Béta-részecskék: Alacsony áthatolóképességu részecskék, a vastag ruházat és a bakancs teljes védelmet biztosít velük szemben. Aszabadon lévo borön azonban égési sérülést okoz. Lenyelve károsítja a csontokat, a gyomrot és a beleket, a pajzsmirigyet és más szerveket. - Gamma-sugarak: Magas az áthatolóképességük. Az alfa- és béta-sugaraknál lényegesen lassabban haladnak, de minden sejtet megkárosítanak.
A visszamaradó sugárzás
Az atomrobbanás elso percében kibocsátott, kezdeti sugárzás halálos, de csak rövid ideig tart. A légnyomással együtt a sugárzásveszély is elmúlik. A visszamaradó (vagy maradék-) sugárzásnak kitett ember azonban ugyanakkora veszélyben is lehet.
TUDNIVALÓ
A radioaktivitás gyakori tünete a hányinger, a hányás és az általános gyengeség. A borön fekélyszeru sebek keletkeznek, amelyek gyakran szürkés árnyalatúra változnak.
A maradéksugárzás nagysága a bomba robbantási módjának függvénye. Ha magasan a föld felett robbant, és a tuzgolyó nem érintette a földet, csak kevés maradéksugárzás keletkezik - ezt a szakemberek "tiszta bombának" nevezik. Ha viszont a talajon vagy annak közelében robbant, nagy meny-nyiségu földet és hulladékot szívott fel magasra, amely radioaktív porként hullik vissza a földre. A nehezebb részecskék a robbanás közelében hullanak le, a könnyebbeket viszont messzire elviszi a szél, terjesztve a radioaktivitást.
A radioaktivitás csökkenésével Hirosima és Nagaszaki városát egyaránt újjáépítették, ismét benépesültek. A részecskék 70 százaléka mindössze néhány napig vagy annál rövidebb ideig marad radioaktív, a maradéknak azonban évekre van szüksége ahhoz, hogy teljesen megszunjön radioaktivitása.
TUDNIVALÓ
A radioaktivitásnak az a mértéke, amelynek a védtelen emberek az elso néhány órában ki vannak téve, túlszárnyalja azt a mennyiséget, amely a hét teljes hátralévo részében fennmarad. Az elso hét összes mennyisége pedig több, mint amennyi az ember életének hátralévo részében a szennyezett területen felgyulik. Ezért fontos, hogy már az elso fázisban megfelelo védelmet alakítsunk ki!
Sugárzás elleni menedék
Levegovel, vízzel és élelemkészlettel felszerelt, a nukleáris konfliktus és utóhatása kivárására alkalmas mély bunker hiányában a legjobb menedék az egy vagy több méter vastag földdel befedett, mély árok. Ha a robbanás
VÉDELEM
Gyakorlatilag képtelenség teljes védelmet kialakítani a sugárzás ellen, de a menedék anyagának megfelelo vastagságú kialakításával elfogadható mértékuvé csökkentheto a sugárzás szintje. Alább néhány sugárzástól védo anyagot sorolunk fel, illetve azt a vastagsági értéket, amely mellett a sugárzás mértéke 50 százalékkal csökkent-hetö ezeket használva.
elég távol van ahhoz, hogy ne okozzon teljes pusztítást, az árok és a föld megvéd minket a légnyomástól, a hotol és a sugárzástól.
Természetes védelemül szolgáló részeket, pl. hasadékot, csatornát, árkot vagy sziklakiszögellést keressünkl Ha nem találunk kész árkot, kezdjünk el ásni, de legyünk gyorsak! Ha már beférünk a lyukba, másszunk bele, és onnan folytassuk az ásást, így a sugárzásnak még eközben is a leheto legkevésbé tesszük ki magunkat! Készítsünk tetot is! A ránk hulló portól még akár a vászonteto is védelmet nyújthat! A káros sugarak elol azonban így sem tudunk menekülni, ezért lehetoleg legyen felettünk legalább 1 m vastagon földi
Ha éppen a szabadban tartózkodunk, menjünk a menedékbe, amilyen gyorsan csak tudunk! Amint behúzódtunk oda, vegyük le a ruhánk felso rétegét, és ássuk el a menedék aljának egyik végében, 30 cm-rel a föld felszíne alá! Ne menjünk ki, csak ha már tényleg szükséges, elásott ruhánkat pedig ne húzzuk fel újra! Az elso 48 óra során semmilyen körülmények között ne hagyjuk el a menedéket!
Ha már nagyon szükségünk van vízre, a 3. napon maximum 30 percre elhagyhatjuk a menedéket. A 7. napon szintén kimehetünk fél órára. A kint töltött ido a 8. napon egy órára, a következo 4 nap során pedig 2-3 órára emelkedhet, amíg a 13. napon a nyílt területen tartózkodás ideje el nem érheti a megszokott munkaido hosszát - ezt a menedéken töltött pihenésnek kell követnie!
Sugárzásmenfesífés
Ha testünket vagy ruhánkat sugárzás érte, sugárzásmentesítést kell végeznünk. Kaparjunk össze a menedék aljáról földet, és dörzsöljük az érintett testrészünkre és a ruhánk külso felére! Miután befejeztük, dobjuk ki a földet! A bort lehetoleg tiszta ruhával töröljük le! Ha van vizünk, hatékonyabb, ha az egész testünket föld helyett szappannal és vízzel tisztítjuk meg.
Orvosi feladatok
Minden sebet be kell fednünk, hogy megakadályozzuk az alfa- és béta-részecskék bejutását a bor alá! A béta-részecskék és a gammasugarak, valamint a tüzvihar hoje által okozott égéseket mossuk ki tiszta vízzel, majd fedjük be oket! Sugárzásmentes víz hiányában használjunk vizeletet! A további részecskék bejutásának megakadályozására fedjük be a szemünket, a káros anyagok belégzését pedig a szánk és orrunk elé kötött nedves ruhával akadályozzuk meg!
A sugárzás a vérre is hatással van, és csökkenti a fertozésekkel szembeni védekezoképességet. Tegyünk meg minden lehetséges óvintézkedést, még a megfázás és a légúti fertozések ellen is!
UTÓHATÁSOK
A mély menedéken kívül tárolt vagy speciális védelemben nem részesült összes táplálék elnyelt bizonyos mértéku radioaktivitást Legyünk különösen elovigyázatosak a nagy sótartalmú ételek, a tejtermékek (pl. tej vagy sajt) és a tengerbol származó táplálékok esetén! A vizsgálatok kimutatták, hogy a sót és egyéb adalékanyagot tartalmazó ételek több radioaktivitást tartalmaznak. A legbiztonságosabb élelem a leves-, zöldség- és gyümölcskon-zerv. A füstölt és tartósított húsok nagyobb valószínuséggel fertozodtek, mint a frissek. A legtöbb radioaktivitást a csont szívja magába, ezt követi a száraz, kevés zsírt tartalmazó hús.
Víz
A robbanást követo 48 órában kizárólag védett forrásból származó vizet igyunk! Kerüljük a tavakat és az egyéb felszíni állóvizeket! Ivás elott az összes vizet szurjük meg és forraljuk fel!
A következo vízforrások kevésbé szennyezettek (kockázat szerint csökkeno sorrendben):
1. föld alatti kutak és források,
2. víz alatti vezetékekben és tárolókban lévo víz,
3. mélyen a felszín alattról származó hó,
4. gyors folyású folyók.
Ássunk lyukat gyors folyású patak mentén, és hagyjuk, hogy beleszurodjön a víz! Szedjünk le minden felszínen keletkezo habot és merjük ki a vizet!
Lyukacsos aljú edénybe vagy harisnyába rakjunk homokot és kavicsot (ezekért ássunk mélyre), majd szurjük át ezen a vizet! Végül forraljuk fel sugárzásmentesített edényben!
Az evoeszközöket és edényeket gyorsan folyó vagy felforralt vízben alaposan sugárzásmentesítsük!
Állati táplálék
A felszín alatt élo állatok kevésbé vannak kitéve a sugárzásnak, mint a felszínen élo társaik. A borz, a nyúl, a pocok és a hasonló állatok legmegfelelobbek, bár ezek is amint kimerészkednek, fertozötté válnak. Mégis, az ilyen táplálékforrásnak is hasznát kell vennünk! Elfogyasztásukkal növeljük ugyan saját fertozöttségünket, ellenkezo esetben viszont éhezünk. A fertozésveszélyt úgy csökkenthetjük, hogy
a tetemet nem közvetlenül, hanem kesztyun vagy kezünkre húzott ruhán keresztül érintjük meg, és így nyúzzuk, illetve tisztítjuk meg alaposan. Kerüljük a csonttal közvetlen kapcsolatban lévo húst! A csontváz megtartja a sugárzás90 százalékát, ezért hagyjunk legalább 3 mm-nyi húst a csonton! A hús legbiztonságosabb része az izom és a zsír. Dobjuk ki az ösz-szes belso szervet!
TUDNIVALÓ
Az ugyanazon a területen élo halak és a víziállatok jobban fertozöttek, mint a szárazföldi élolények. A madarak nagyon erosen fertozodnek, ne fogyasszuk oket! A tojás viszont továbbra is biztonságosan fogyasztható.
Növényi táplálék
A legbiztonságosabbak a föld alatt eheto gumót növeszto, gyökértermésu növények, mint a répa, a burgonya és a paszternák. Fozés elott alaposan mossuk és hámozzuk meg oket!
A második legbiztonságosabb növényi élelem a sima héjú gyümölcs és zöldség. Legnehezebben - durva felületük miatt - a redos levélzetu növények sugármentesíthetöek. Ezeket kerüljük!
Hosszú távú túlélés
A termonukleáris beavatkozások környezetre gyakorolt, hosszú távú hatásáról szóló elorejelzések nagyban eltérnek egymástól. A "nukleáris tél" (mint fennálló lehetoség) a növényzetre és az éghajlatra boven a közvetlenül sújtott területen túl is hatást gyakorolhat, ami még a létfenntartást szolgáló növénytermesztést is nagyon megnehezítheti. Rövid távon és kisebb beavatkozás esetén viszont a Túlélés - otthon címu fejezetben felsorolt tanácsok többsége követendo.
TÚLÉLÉS - OTTHON
Nem kell ahhoz több kilométeres távolságban tartózkodnunk a civilizációtól, hogy túlélési helyzetben találjuk magunkat! Természeti katasztrófa, polgári zavargás és katonai beavatkozás egyaránt megvonhatja tolünk a megszokott szolgáltatásokat és élelmiszerkészleteket, amelyek helyreállításáig saját eroforrásainkkal és tudásunkkal kell elboldogulnunk.
Áramellátás hiányában megszunik a központi futés, a meleg víz, a világítás, a légkondicionálás, és a hutogépek is leállnak. Az elemes rádió és televízió egy ideig szolgáltathat híreket a világ többi részébol (ha a probléma nem globális), a posta, a telefon és az újság azonban többé nem áll a rendelkezésünkre. Alapveto fontosságú tartalék vészhelyzet esetére a generátor, ahogy a rövid hullámú rádiónak is nagy hasznát vehetjük. A vezetékes vízszolgáltatás megszuntével a csapokból nem jön víz, a vécék is használhatatlanná válnak.
Vidéken akadnak oiyan természeti források, amelyekre hagyatkozhatunk. A nagyváros boltjait az emberek gyorsan kiürítik (megvásárolják az élelmet vagy kifosztják az üzleteket), a parkok és kertek fáit pedig lecsupaszítják, amint az otthoni készleteik kimerültek. A népességnek a túléléshez a természetet kell kiaknáznia, vagy el kell hagynia a várost, hacsak nincs ostrom-állapot. A vidéki lakosságnak nagyobb telek és terület áll a rendelkezésére az élelmiszer eloállításához, kevésbé vannak rászorulva a boltokra. A jelentos központoktól távol élok nagyobb valószínuséggel raktároznak sok élelmiszert, hiszen nem tudnak akármikor bevásárolni menni.
A családok többsége felhalmoz valamennyi élelmiszertartalékot. Ezt be kell osztanunk, és minden fellelheto talált táplálékkal ki kell egészítenünk.
ÉLELMISZER-RAKTÁROZÁS
Az élelem raktározása hasznos szokás, foleg, ha elszigetelt helyen élünk, amely méginkább elszigetelodhet a külvilágtól. Ha 1 évre elegendo tartalékkal rendelkezünk (és minden alkalommal pótoljuk, amit felélünk), a legrosszabb körülmények között is életben tudunk maradni, ráadásul képesek vagyunk mindig a tavalyi árak szerint fogyasztani.
A készletet nem egy nagy bevásárlással kell kialakítani. Fokozatosan, az üzletek akcióit figyelembe véve raktározzunk! Vegyünk mindig egy dobozzal vagy csomaggal több konzervet, és rakjuk el! Az élelmiszert huvös, száraz, sötét helyen, soha ne a földön tároljuk, mert a nedvesség és a ho révén megjelennek a baktériumok és a penész. Ha készleteinket a talajon tároljuk, a rovarok, rágcsálók nem haboznak és kiszolgálják magukat. Ügyeljünk rá, hogy tárolóedényeink megfelelo védelmet biztosítsanak a rovarokkal és a rágcsálókkal szemben!
NE FELEDJÜK: Forgassuk meg néha a konzerveket (hogy a tartalmuk ne ülepedjen le) és tartsuk oket megfelelo távolságra egymástól! Színtartó vízálló filccel címkézzük fel a konzerveket, feltüntetve rajtuk tartalmukat és lejárati idejüket! Sorrendben, a legrégebbivel kezdve fogyasszuk oket! Logikusan tároljuk a konzerveket, így ha véletlenül leesik az egyikrol a címke, még mindig tudni fogjuk, hogy mit tartalmaz!
Az élelmiszerek megválasztása egyéni ízlés kérdése, de az egyszerubb termékek általában tartósabbak és többféleképpen is felhasználhatóak (ezért pl. célszeru marhapörkölt és galuska helyett sózott marhahúst raktározni). A búza tovább eláll, mint a liszt, mert kevésbé érzékeny a párára, a fényre, a rovarokra és a homérséklet-ingadozásra. A piramisokban talált búza még több ezer év után is jó állapotban volt!
A liszt készítéséhez azonban a búzát meg kell orölni, úgyhogy szerezzünk be kisméretu, kézi orlogépet!
Tartsunk mindent lezárva!
Tárolásra a csavaros teteju edények a legjobbak, de a jól záródó fedelu muanyag tárolóedények is használhatóak. Ne töltsük túl oket, mert elvesztik az alakjukat és a fedél nem illeszkedik rájuk megfeleloen. A fedelet ragasztószalaggal zárjuk le és szigeteljük! Használat után ismét zárjuk le az edényt, de ne feledjük: ha megnyitunk egy dobozt, a tartalma romlásnak indul!
Adagolás
Sok élelmiszerfajta megvásárolható készen, elore adagolva - fagyasztva szárított (liofilizált) és egyszeruen szárított (aszalt) élelmiszerek egyaránt. A konzerveknél könnyebbek és kisebb helyet foglalnak. A liofilizált élelmisze
rek íz és állag szempontjából is jobbak, ráadásul megtartják a szárítás során egyébként megsemmisülo ásványi anyagokat. Bár mindkétfajta fogyasztásához kell víz, végszükség esetén száraz rágcsálnivalóként is fogyaszthatóak.
Vitaminok
A multivitaminos tabletták szintén jó befektetésnek bizonyulnak hosszú távon. Az emberi test a vitaminok többségébol 1 havi készletet tárol. Ha ez elfogy és elmarad a pótlás, meggyengül az egészség. Feszült helyzetben a vitamin gyorsabban távozik a szervezetbol. Leghamarabb a Bvitaminfélék (és az ásványi anyagok, kalcium, cink) távoznak. A vitamintabletták nem tárolhatók korlátlan ideig, ezért ellenorizzük a lejárat idopontjátl
Egyéb élelmiszerek
- Szárított gyümölcsök és magok: Táplálóak, ezért ilyeneket is raktározzunk! A mazsola és a malagaszolo sokáig eláll. A szárazon tartott(csont) héjas termés héjában hagyva sokáig eláll. A sózott, elore csomagolt magtermések (köztük a földimogyoró, a paradió és a dió) nagyon táplálóak.
- Burgonyapor: Kiválóan megtölti az éhes gyomrot és sokféleképpen készítheto belole ízletes étel.
- Hántolatlan (azaz barna) rizs: Nagyobb a tápértéke, mint a hosszú szemu fehér rizsnek, amely fozés során elveszti összes hasznostápértékét.
A tárolás helyének megválasztása
Minél huvösebb a tárolóhely, annál tovább eláll a készletünk. Ideális választás a pince, ahol viszont a nedvesség okozhat gondot, ezért az élelmiszert soha ne a földön tároljuk és rendszeresen ellenorizzük! Ha van ablak a pincén, fedjük be! A készleteinket legjobb sötétben tartani!
A padlás szintén jó raktár lehet - a készlet így nincs a mindennapi tevékenységek útjában. Hátránya, hogy nyáron nagyon felmelegedhet, és nehezen megközelítheto (különösen ha csak létra vezet hozzá), ami kényelmetlenné teszi a nagy készlet mozgatását. A teto a katasztrófák többségnél - valószínuleg - károsodik. A hurrikánveszélyes tájakon a padlás semmiképpen sem jó választás. Az áradással fenyegeto területeken a pince van hasonló veszélynek kitéve. A lépcso alatti rész szintén adhat némi védelmet a készletünknek, bár feltehetoen nem sok helyet tudunk ott biztosítani neki.
Azt a helyet használjuk, amelyik a leginkább megfelel nemcsak az élelmiszer, de a gyógyszerkészlet, a fertotlenítoszerek, a tisztítószerek és a víz tárolására is. Alaposan felkészültnek kell lennünk, ha úgy döntünk: több helyen, mindenhol sokféle dolgot és élelmiszert tárolva akarunk raktárt létesíteni!
LEGYEN MÉG A KÉSZLETÜNKBEN:
Fogkrém és szappan Fertotleníto- és fehérítoszer Mosópor
Általános orvosi felszerelés
Orvosságok: vérhasra, gyomorpanaszokra, allergiára, és tegyünk | el általános fájdalomcsillapító szereket is
Kötszer és géz
Tartalék akkumulátorok
FONTOSSÁGI SORREND
Otthoni körülmények között valószínuleg kínálkozik valamilyen menedék, kivéve, ha az épület teljesen elpusztul, vagy a terület veszélyzónává válik és el kell hagyni. Az épületet ért kisebb károkat mindenképpen hozzuk helyre, hogy továbbra is biztonságot nyújtson a természet viszontagságai elol, de a nagyobb javításokat szintén minél hamarabb végezzük el!
A vízkészlet pótlása nagy valószínuséggel minden körülmények között gondot okoz, hiszen még az árvíz miatt is ivóvízhiánnyal kell számolnunk. Szerencsére mindig van otthon némi azonnali tartalék, amelyet - miután figyelmeztettek minket a válságra - ki tudunk egészíteni.
A melegedéshez szükséges tuz kisebb problémát okoz, mert a házban és körülütte bármikor találhatunk égheto anyagot. A legnagyobb veszélyt a fertozések jelentik, ezért vezessünk be szigorú higiéniai és egészségügyi szabályokat!
VÍZ
Egy négytagú család rengeteg vizet használ el hetente, ennek azonban csak kis részét teszi ki az ivóvíz (személyenként napi 2 litert). Ha figyelmeztettek minket a közelgo válságra, töltsünk meg vízzel minél több gyujtoedényt - különösen a meleg éghajlaton! A kád sok liter vizet képes tárolni, kapacitását a túlfolyó elzárásával tovább növelhetjük. Használhatunk még szemetes-ládát, vödröt, edényt, de akár félig megtöltött és biztonságosan lezárt eros muanyag zsákot, zacskót is.
A vizet sötétben tároljuk, ha ugyanis fény éri, zöldmoszatok jelennek meg benne. A víz sok helyet foglal el és nehéz. Ne tároljuk a padláson, mert a súlyától akár le is szakadhat a mennyezet.
Akkor is a rendelkezésünkre áll sok minden, ha nem kaptunk elozetes figyelmeztetést: a víztartály, a futocsövek, a radiátorok, esetleg az akvárium, de még a vécétartály is tartalmaz néhány liter vizet (persze csak ha nem húzzuk le). A szabadban lehet medence, esovízgyujto hordó vagy tó, sot, a gépkocsi hutovize is hasznosítható. A központi futés által használt vízben valószínuleg oxigénelvonó vegyület van, a gépkocsi hutoje pedig minden bizonnyal tartalmaz fagyálló folyadékot, ezért az ilyen helyekrol nyert vizet csak tisztításra használjuk! Ha mégis meg kell innunk, forraljuk fel, fogjuk fel a gozt tiszta ruhába, majd csavarjuk ki! Ezután ismét forraljuk fel! (Lásd még Alapveto követelmények fejezetben.)
A forralt víz íztelen, de a desztillált víz még annál is íztelenebb. Részben visszaadhatjuk a habzását, ha visszaállítjuk az oxigéntartalmát: egyszeruen öntögessük a vizet egyik edénybol a másikba! ízletesebbé tehetjük a vizet úgy is, ha forralás közben egy kis darab faszenet teszünk az edénybe.
SZURÉS ÉS FERTOTLENÍTÉS
Ivás elott minden vizet szurjünk meg és fertotlenítsünk! Ha a körülmények nem teszik lehetové a víz felforralását, vegyi anyagokkal fertotlenítsük!
SZURÉS: A vizet addig hagyjuk állni az edényben, amíg az üledék lesüllyed az aljára! Ezután vezessük át szívócso segítségével egy alul homokkal, felette faszénnel és mohával megtöltött nejlonharisnyán (vagy más lyukacsos anyagon)!
FERTOTLENÍTÉS: Tisztítsuk meg a vizet: literenként adjunk hozzá 2 csepp háztartási fehérítot vagy 3 csepp 2 százalékos jódoldatot!
Zavaros víz esetén: kétszer annyi fehérítot vagy jódot adjunk hozzá!
Nagy mennyiség esetén: literenként fél teáskanál fehérítore lesz szükség.
Fozés a vízben
Az ételkészítésre használt vizet mindenképpen legalább 8 percig forraljuk! Az ennél rövidebb ideig forralt vizet konzervételek melegítésére használhatjuk, ha az étel nem érintkezik a vízzel.
Állítsuk a konzervet a vízbe, és fúrjunk egy kis lyukat a tetejére, nehogy felrobbanjon! A lyukat tömjük be ruhadarabbal, hogy ne jusson víz a konzervdoboz belsejébe!
A másik lehetoség, hogy felforraljuk a vizet, majd levesszük a tuzrol, és csak ezután állítjuk bele a ki nem lyukasztott konzervdobozt. így viszont több idore van szükség a konzerv felmelegedéséhez. Vízgyüjtés
- Gyujtsünk össze minél több esovizet! Törjük le az ereszcsatorna alsó részét és a vizet tereljük valamilyen tárolóedénybe, pl.szemetesvödörbe! A csatorna beszennyezheti az egyébként tiszta esovizet, ezért fertotlenítsük!
- A gyujtoedényt egészítsük ki vízhatlan vagy muanyag vászonnal (ezt botokkal tarthatjuk a helyén)! Két esozés között a fertozésveszélycsökkentése érdekében mossuk le a vásznat!
- A víz tárolásához ássunk lyukat és béleljük ki muanyag vászonnal vagy betonnal! Fedjük be, hogy ne párologjon és ne essen bele semmi!
- Ha magas a talajvíz szintje a környéken, akár le is áshatunk a vízig - elképzelheto, hogy találunk egy kutat a kertünkben, amelyet újra meglehet nyitni!
- Nap segítségével muködo lepárlót és növényeket is használhatunk víznyeréshez (lásd Alapveto követelmények).
Víztakarékosság
A vizet - az alsónemukön kívül - ruha mosására ne pocsékoljuk! Ezt a vizet használat után semmiképpen se öntsük ki! Hagyjuk, hogy leülepedjen az aljára az üledék, így még egyszer használhatjuk!
Étel készítése elott nagyon fontos a kézmosás, többi testrészünk lemosása azonban várhat az esoig. Testünk természetes zsírt termel - amíg a pórusok nyitva vannak, a fürdés hiánya nem okoz egészségügyi problémákat. Saját szagunkat hamar megszokjuk, a társas összejövetelek pedig amúgy is ritkák válsághelyzetben. Ha kis mennyiségu csapadék hullik és ritkán, nedves ruhát használva mosakodjunk: az éjszakára füvön vagy bokrokon hagyott ruha összegyujthet annyi nedvességet, amely elegendo ahhoz, hogy megtöröljük magunkat vele, így takarékoskodhatunk a víztartalékkal.
A sérülteknek a fürdésnél is elsobbséget kell élvezniük, és a rájuk felhelyezett minden kötszert rendszeresen fel kell forralni!
TUZ
A tuz nyújtotta meleg és kényelem jót tesz a hangulatnak és az emberi tartásnak, legfontosabb feladata mégis a víz forralása, illetve az ételek tartósítása. A tüzeloanyag felhasználásakor az utóbbiaknak kell elsobbséget élvezniük.
Nyissuk meg az elzárt tuzhelyeket és vizsgáljuk át a kéményt, nincs-e benne valamilyen akadály. Ha ugyanis nem tiszta, fennáll annak a veszélye, hogy magát a kéményt, vagyis a házat lobbantjuk lángra!
A kémény tisztítása
Kössünk magyalt vagy hasonló cserjét egy hosszú bot végére, majd engedjük le a tetorol a kéménybe (ha a végére követ kötünk, biztosan lehúzza)! A cserjét lefelé nyomva tisztítsuk ki a kéményt!
Rögtönzött tuzhely
Ha nincs semmilyen tuzhelyünk, fém tárolóedényen, fém szemetesfedélen vagy a központi futés radiátorán rakjunk tüzet! Ha a lakás padlója betonból készült, közvetlenül a földön is rakhatunk tüzet. A grillezo állványnak nagy hasznát vehetjük.
A házban rakott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül! Még a valódi tuzhelyben rakott tüzet is el kell oltanunk éjszakára, ha senki nem marad fenn orizni!
Tüzeloanyag
Kezdjük a kertibútorokkal, fákkal, bokrokkal, növénytámasztékokkal, hintákkal, létrákkal, szerszámnyelekkel! Ha mindez elfogyott, a bútorok következnek. A szonyeg, a függöny és a párna egyaránt égheto. A kartonpapír, a könyvek és az összetekert újságok szintén meglepo mennyiségu hot termelnek. Szinte bármilyen jármu üzemanyaga - a hagyományos futo- és világítóolajokhoz hasonlóan - jól ég. f
FIGYELEM!
Számos modern anyag és bútor - különösen a PVC és muanyag bútor - égés közben mérgezo gázokat termel. Az ilyen tárgyakat a kertben égessük el, de ha mégis a lakásban kell meggyújtanunk oket, mindenképpen nyitott ablak közelébe helyezzük a tüzet! Ha kénytelenek vagyunk a tuz közelébe menni, hogy tápláljuk vagy valamit melegítsünk rajta, fedjük be az arcunkat nedves ruhával!
v J
ÉLiLEÜ
- Ellenorizzük az összes házban lévo élelmet, és azonnal osszuk be!
- Eloször a romlandó ételeket fogyasszuk el! Leghamarabb a zsíros, legkésobb a konzervételek romlanak meg.
- Ne feledjük, az áramellátás megszuntével leáll a huto és a fagyasztó! Ha ritkán és csak rövid idore nyitjuk ki az ajtaikat, kiolvadásuk eltartegy ideig.
- Ha felforraljuk a tejet, tovább eláll.
- Fozzük meg a tojást vagy vonjuk be zsírréteggel, ha pedig van "izingiass"-unk (ez a tojástartósítás hagyományos módszere), egyszeruenmerítsük bele a tojástl
- A húst fozzük meg, tekerjük ruhába, és ássuk el a földbe! Eloször a disznóhúst készítsük el (ennek a legnagyobb a zsírtartalma), majd abárány, végül a marha következik (az utóbbi a legtartósabb húsféle).
- Ha a húst egyszer már megfoztük és lehutöttük, többször ne melegítsük fel újra, mert ételmérgezést okozhat.
- Mivel nem tudunk mindent egyszerre elkészítem, a maradékot hagyjuk a hutoben vagy a fagyasztóban, ha az még hideg!
Élelem a kertbol
A négyszirmú zöldségek, köztük az összes káposztaféle (a sárgaviolától a káposztáig) mind-mind ehetoek. A mályvarózsa nem túl ízletes, viszont nagyon tápláló. A földigiliszta, a meztelen csiga és a csiga szintén eheto. Kerüljük a mérgezo hagymákat - a nárciszét, a tulipánét és a sisakvirágét is!
Távolabbi környezet
Vizsgáljuk át a parkokat és az egyéb nyílt területeket: keressünk más növényeket, próbáljunk vadon élo állatokra vadászni, illetve azokat csapdába ejteni! Ha van csalétkes hurkunk és hálónk, a városi madarak - különösen a galambok és seregélyek - gyakran tányérunkra kerülhetnek [lásdCsapdák és az állatok csapdával történo elejtése oz Élelem fejezetben).
A ház közelében
Óvakodjunk a kerti virágoktól, mert némelyik (különösen a buzogányvirág és a filodendron) mérgezo, bár az orchidea eheto és finom.
MEGJEGYZÉS:
Ha híján vagyunk az élelemnek, nem tartalékolhatunk belole a háziállatoknak és nem lehetünk finnyásak! Ha ki kell innunk az akvárium vizét, ne pazaroljuk el a halat sem! Valójában akkor is ezek az állatok jelentik a legkézenfekvobb táplálékforrást, ha nincs szükségünk a vízre. Következo áldozatunk a macska legyen! Ha már elkészítettük, nehéz megkülönböztetni a nyúltól. A versenyegér, a hörcsög, a nyúl, a törpepapagáj és a papagáj szintén az étlapra kerülhet! Ha a kutyánk nem vadászik különösebben jól - ne kíméljük!
Az étel tartósítása
A füstölést, sózást, páckészítést és az ízesített húsok készítését lásd Az étel tartósítása részben, a Táborozási technika fejezetben!
Ha a huto már nem muködik, vegyük ki belole a motort, vágjunk lyukat az aljára, tegyük kore vagy téglára, gyújtsunk alatta tüzet, és használjuk füstölo helyiségként]
MENEDÉK
A legfontosabb, hogy ép teto és stabil építmény legyen a fejünk felett! Takarítsuk el róla a törmeléket! Ellenorizzük, van-e még valami, ami összedolhet vagy leeshet, és ezzel sérülést okozhat! Használjunk fel más házakból származó palát, cserepet és téglát, hogy legalább egy ép épület legyen a környéken!
Hidegben
Takarékoskodjunk a forrásainkkal úgy, hogy mindössze egy, földszinti és
- feltéve, hogy az északi félgömbön élünk - déli fekvésu szobát használunk! Zárjuk el a réseket-nyílásokat, és kerüljük az ajtó felesleges nyitogatását!
Ha a szobában tüzet raktunk, ügyeljünk a megfelelo szellozésre, nehogy fulladás vagy szén-monoxíd-mérgezés veszélyeztessen minket! Öltözzünk melegen, mert úgy tüzeloanyagot takarítunk meg. Minél többen vannak a szobában, annál magasabb a homérséklet. Pihenjünk, csökkentsük minimálisra a fizikai erokifejtést!
Nagy melegben
Emeleti szobát keressünk és szóródjunk szét! A lenti szinten a szél irányába nézo, az emeleten a szélárnyékos ablakokat nyissuk ki! Ha minden ajtót nyitva hagyunk, huvös szello járja át a házat. A legjobb, ha napközben az energiával és a folyadékkal takarékoskodva csak pihenünk, a szükséges munkákat pedig éjjel látjuk el.
A ház eShagyása
Ha a házat nem lehet megjavítani, vagy más kényszer hatására el kell hagynunk, vigyük magunkkal az alapveto felszereléseket (élelmet, takarót, szerszámot, orvosi felszerelést, víztároló edényeket és menedéképítéshez használható anyagokat), hátha az új helyen ezek nem állnak majd a rendelkezésünkre. A szállításhoz használjunk babakocsit vagy bevásárlókocsit! Keressünk magunknak üres házat, illetve más épületet, vagy verjünk tábort valahol!
HIGIÉNIA
A katasztrófa után a higiénia jelentosége különösen megno. A betegségek kialakulásához és terjedéséhez nagymértékben hozzájárulnak a nyílt csatornák, a szennyezett víz és a felhalmozódott hulladék. A patkányok, bolhák és rovarok terjesztette baktériumok gyorsan szaporodnak. Az összes hulladékot megfeleloen kell elhelyeznünk, és a Táborozási technika fejezet Higiénia részében leírt összes eljárást alkalmaznunk kell akkor is, ha szinte a házunk küszöbén kell küzdenünk a túlélésért!
Vizelet és székiét
A vizelet steril, nagy mennyiségben azonban kellemetlen a szaga és vonzza a legyeket. Használjuk a Táborozási technika fejezetben leírt ("sivatagi rózsádként is ismert) vizeloedényt! A cso legyen mindig lefedve! Ha nem közvetlen használjuk, az összes összegyujtött vizeletet öntsük a csobe!
A latrinát (szintén /ásdTáborozási technika) a szag miatt a háztól távol építsük, de ahhoz legyen elég közel, hogy "vészhelyzetben" is elérje az ember
- ebbol pedig túlélési helyzetben nem kevés adódik! Egy alján lyukkal ellátott dobozt használhatunk szükségdoboznak. Ha van vizünk, használat után inkább mosakodjunk és ne vécépapírt használjunk! Utána alaposan mossunk kezet!
A szükségdoboz tetejére szereljünk tetot és az aljára tegyünk földet, így a szagot bent, a legyeket pedig távol tarthatjuk.
A székletet lapáttal helyezzük arrébb, kézzel ne érjünk hozzá!
Állatok
Az állatok olyan betegségeket hordozhatnak, amelyek képesek átterjedni az emberre. Csak akkor érintsünk meg állatot, ha nincs sérülés a borünkön
- ellenkezo esetben viseljünk kesztyut! A fertozés a legkisebb vágáson keresztül is bejuthat a szervezetünkbe. Minden húst alaposan fozzünk meg!
Konyhai hulladék
A lebomló hulladékot a kert egyik sarkába gyujtsük és komposztáljuk, hogy dúsuljon a talajt! A komposzthalom kiváló gilisztaforrás, ami fehérjével egészíti ki az étrendünket.
Persze túl sok konyhai hulladékkal ne számoljunk. Ne hámozzuk meg a burgonyát, mert tápértékének legnagyobb részét a héja tartalmazza. A káposzta - korábban szemetesbe dobott - külso levelei apró darabokra vágva fogyaszthatóak.
A nem lebomló hulladékot (a semmilyen célra fel nem használható konzervdobozokat és a muanyagokat) égessük el, lapítsuk Össze, illetve ássuk el. így nem vonzzák a legyeket sem! Meleg éghajlaton minden hulladékot égessünk el és az összes hamut temessük gödörbe!
ÉTEL OKOZTA MEGBETEGEDÉSEK
A szalmonella és a bacillárís dizentéria száj-végbél úton, szennyezett kézzel terjedo fertozés.
A kézen lévo sebek lehetoséget teremtenek a súlyos gyomorfájdalommal, hasmenéssel és kiszáradással járó staphyloeoceusos ételmérgezés okozóinak a bejutásra.
A closiridium botulinum gyakran halált okozó baktérium, amely a házi tartósitássorán keletkezik, ha a homérséklet nem elég magas. Csak ott alakul ki, ahol nincs jelen oxigén. Nincs megbízható módszer, amellyel megállapíthatnánk, hogy az étel fertozött-e, ezért ha magunk végezzük a tartósítást, JÁRJUNK EL KELLO ÓVATOSSÁGGAL! Egy vele rokon baktérium okozza a tetanuszt is.
Fertozo betegségek
Ha a katasztrófa után zárt csoportban élünk, megno a fertozo betegségek terjedésének veszélye, amelyet a leheto legnagyobb mértéku személyes higiéniával csökkenthetünk. Ajánlott a megfázással és lázzal küzdo betegek elkülönítése.
A használt, váladékos kötszert tegyük muanyag zacskóba, és azonnal égessük el! A székletet és vizeletet ürítsük a latrinába! A tárolásukra szolgáló edényt rendszeresen fozzük ki!
Személyes higiénia
Ha nem áll a rendelkezésünkre víz, homokkal mosakodjunk! Bármilyen nyo-masztóak is a körülmények, ne rágjuk a körmünket és ne tegyük az ujjunkat a szánkba! Ne piszkáljuk a hegeinket és sebeinket, inkább fedjük be oket! Rendszeresen cseréljük és mossuk az alsónemunket (a mosáshoz azonban ne használjunk ivóvizet)!
NÉHÁNY HASZNOS NÖVÉNY
A földieper gyökere olyan anyagot tartalmaz, amellyel letisztítható a fogra rakódott lepedék.
A szarkaláb összemorzsolt magjával a fejünkön élosködo tetveket irthatjuk ki.
A nyírfakéregbol borpanaszokat enyhíto kátrányolaj vonható ki.
A levendulából bortisztító fozet készítheto.
Senki ne higgye, hogy pusztán a könyvet elolvasva túlélo vált belole! A fejezetekben ugyan összefoglaltam a szükséges ismereteket, de azokat már az olvasónak kell alkalmaznia, és neki kell képesnek lennie mindig felnoni az adott helyzethez. Amikor katonáknak vagy civileknek tanítom, hogy mit tegyenek túlélési körülmények között, a munkám része gondoskodni a biztonságukról. Ugyanezt nem tudom a könyvolvasói esetén is megtenni: mindössze tájékoztatást és tanácsot adhatok. Nem állok minden olvasó mellett, hogy megakadályozzam, ha éppen va/ami butaságot csinál. Nem ismerem az egyéni, adott helyzetet, ahogy azt sem tudom biztosítani, hogy az olvasó tökéletesen megértse, amit írtam. Azt viszont tudom, hogy az általam leírtak már sok ember életét megmentették korábban, és hiszem, hogy a jövoben még több emberen fogok könyveim révén segíteni. Az olvasónak kello óvatossággal kell eljárnia a túlélési technikák alkalmazása során, hiszen nem én, hanem o lesz a felelos, ha magának vagy másoknak sérülést okoz. Testünk bámulatos mértékig képes elviselni a küzdelmes helyzeteket és az embert próbáló körülményeket Ennek élo bizonyítékai azok a túlélok, akik szörnyu nehézségek, látszólag kibírhatatlan körülmények között is kitartottak és életben tudtak maradni. Ezek a nok és férfiak, fiatalok és idosek mindmind küzdeni akartak - és tudtak - az életükért. Bizonyos mértékig mindenkiben jelen van ez az elemi ösztön, amely gyakorlással továbbfejlesztheto. A túlélés éppannyira szellemi kihívás, mint fizikai ero- és tudóspróba. A túlélési képességet úgy fogjuk fel, mint egy piramist, amelynek alapját az élni akarás adja: a mindössze ezzel rendelkezo emberek akkor is életben maradnak, ha a nagykönyv összes szabályát megszegik. Ha a birtokukban lenne akárcsak egykevés tudás is, sokkal könnyebbé tennék a saját dolgukat. A piramis következo szintjén éppen ezért a tudás helyezkedik el, amely magabiztosságot nyújt és eluzi a félelmet
A harmedik szintet a gyakorlat, azaz a gyakorlás adja. Ez nem azt jelenti, hogy valamit egyszer kipróbálunk, hanem azt, hogy tökélyre fejlesztjük és szinten tartjuk a képességeinket - így a testünk is edzett lesz és formában marad. A piramis csúcsán a felszerelés áll. A megfelelo felszerelés és élelmiszertartalék szinte magától értetodo, ám a túlélo nem feltétlenül tudja, milyen körülményekkel kell szembenéznie. Ilyenkorszámítigazán a túlélofelszerelés. Egészítsük ki meglévo - de fejlesztheto életbenmaradási ösztönünket tudással és gyakorlattal: máris bármilyen helyzetet képesek vagyunk megoldani!