2025. július 8., kedd

A múlt emékei

Az árvíz, tűzvész, pestis, mocsárláz, járványok és a háború tizedelte a Rétközi falvak lakóit. Betelepítettek ide ruténokat, tótokat, rácokat, svábokat, székelyeket, hajdukat.

A minapiban olvastam de nem értem;

Ez is nagyságotok, s kegyelmetek előtt nyilván lehet, az miulta az aknák árendában bíratnak, minden aknás helyeken ugyan, de kiváltképpen Vízaknán sok szántóföldek, kaszáló rétek, tóhelyek és veteményeskertek abalienáltattak az kamara házaktúl. Nevezett szerint a vízaknai kamara ház többire pusztán maradott, kik hogy rehabeáltassanak, nagyságotoktúl, kegyelmetektül alázatosan kívánjuk. Mely, ha nem lészen meg, nem érjük csak a széna vételt ezerkétszáz forinttal. Azért ebbéli kárunkat annuatim acceptáltassa ő nagysága az ő nagysága tárházában adminisztrálandó summában, avagy remittáltassa ő nagysága. Valamelyiket az előtt oda bírták és usu voltak, ezután is oda bírják, colálják és usuálják.  Mint a régi királyok, s fejedelmek idejében az szászságrúl Vízaknára járandó rámlók, kaszások és aknák épületire való fa vitel meg volt, úgy ezután is azon usus annuatim observáltassék. Az egész varmegye társadalmának egyik legnagyobb gondja és öröme a Tisza volt. A másik pedig a Nyírség homokja, ősi tó-, láp- és mocsárvilága. r > j M _ Az 1770-es években a Tisza még a maga parttalan medrében folydogalt. Ezernyi kanyarulatával, morotváival, évenkénti áradásaival, roppant nyár- és fűzerdeivel, mocsári tölgyeseivel, árvíztől táplált feneketlen zsombekosaival nádasaival, athatolhatatlan mocsaraival a szabolcsi falvak lakói többségének befolyásolta, számos esetben meg is határozta az életét. A Tisza ugyanis - mint egy félkarú onas - északról és nyugatról körbeölelte Szabolcs megyét Északkeletről a Szamos es a Kraszna s ezeknek a mocsarai, délről, délkeletről a hajdan Szabolcsból kiszakított Hajdúság, és ekkor még a Berettyónak a megye deli hataraig felkuszo nadasai, mocsarai határolták. Csak keletről és délkeletről volt nyitott A Nyírség homokbuckáinak keleti lejtői belesimultak a bihari Mezoseg termékeny földjébe, vagy ahogyan több korabeli szabolcsi falu lakói emlegették, az Alfoldségbe Ez a folyókkal, patakokkal, mocsarakkal, lápokkal hatarolt tájegység, amelynek a településeit Szabolcs vármegye néven szervezte közigazgatasi egységgé a tortene mi folyamat és a központi akarat, maga is több régióra tagozódott. Alapvetően négy nagyobb tájegység, a Nyírség, a Rétköz, a Szabolcsi Mezőseg és a Hortobágy melleke nyomta rá jelkgítességét az egész megyére. Ehhez a négy nagyobb tájegységhez - a létezés parancsolta szükségből, a kapcsolatteremtés, a megkozehtesi infrastrukfakadóan - kapcsolódtak olyan három-négy, esetleg ot-hat településből allo falucsoportok, amelyek 140-re növelték a megye lakott településeinek a számát, 1772-ben. e luik, ainciycB. a Taktaköz az Erdőhát, az Emellek és a Szamos Ezek a kisebb tájegységek: a Sziget, a 1 aktakoz az ’ fainUnat a Tnkm mentifalvak csoportja. Ez utóbbiak közül azonban csak a Sziget 3 falujának, a TaktaAz érmelléki kél községet és a Szamos menti településeket enklavékat - e! is veszítette a megye a X'X’S/‘‘^ |esz ezekről  a. Egy-két falu határát kivéve78 szántók, legelők és rétek váltogatják egymást, amik közé nádasok, erdők, bokros, cserjés, gazos, hasznosítatlan területek, tavak, mocsarak ékelődtek, vagy éppen körbe kerítették a település közelében levő, a lakosság által művelt vagy hasznosított határ-részeket. Az erdőkben madrak feszkeltek. csókák, varjak, verebek,  vadgalambok,79 baglyok, gerlék, rigók, cinegék, harkályok, vadak kószáltak, őzek, szarvasok, nyulak, farkasok,80 vaddisznók, rókák, vadmacskák. A nádasokban, mocsarakban, tavakban vadludak, récék, vízityúkok, gemek, szárcsák, más ezernyi féle vízimadár költött, békák kuruttyoltak, gólyák lépkedtek, halaktól, csíkoktól, piócáktól hemzsegtek a tavak, árkok, vízállások, amelyeknek a peremét sűrűn beszőtte a súlyom; a langyosabb, mozdulatlan vizek felületét nyáron a békalencse. Hínár tenyészett, nádtorzsa rothadt bennük, sekély partjukat káka, sás és nádrengetegek szegték. A tavak tükrös felületével lápszigetek váltakoztak, melyeken szorgalmasabb emberek olykor szénát kaszáltak, hogy gyakran a szomszéd határokra fújja boglyába gyűjtött fáradalmukat egy-egy szeszélyesebb vihar.81 Poshadtak a sekélyes vizek, széthintették a határban az enyészet fanyar illatát, és felnevelték a szúnyogok milliárdnyi raját, hogy váltólázat, hideglelést, maláriát terjesszenek az emberek között82 és csípéseikkel nyugtalanítsák az állatokat. Rajokba verődött moszkitók keringtek az ökörfogatok, a nyájak és csordák körül: pőcsikek, óriás legyek szívták a gulyabéli állatok vérét, hiába is hasították fecskék százai a levegőt, ritkítva a rajzó bogárnépséget. , Idill is volt, persze: szitakötők ringtak a sás levelem, pillangók idézték a szivárvány színeit, pacsirta trillázott a vélemények fölött, gerle búgott, és az erdők, ligetek mélyén feleseltek egymással a kakukkok. A vizek visszatükrözték a föléjük repülő madarakat, a föléjük inni hajló állatok ábrázatát és az emberek arcai. Forró nyárban hűs mohapárnát terített az erdő nedves talajára a természet, pompaztak a vadvirágok: szarkaláb, pipacs, búzavirág, repce, kankalin, katángkóró, ibolya, tavaszi hérics, boglárka, és felsorolni is lehetetlen hány száz vagy ezer fajta: együtt és kulon-ku onis szemkápráztató csoda. Erdő - még ekkor - majdnem mmdenutt volt. Ahol hiányzott, ott szabadon kószált a tekintet a vetések, nádasok, gyékényesek fölött a szomszéd falvak tornyáig. Persze ahol már volt torony a faluban, mert a protestan sok még nem építhették meg utcára, terekre nyíló templomaikat, és tornyot sem építhettek patics falú imaházaikhoz. _ Olykor nyugodt rezzenéstelen volt a táj, máskor haragos szelek, viharok korbácsolták a vizek felületét,84 ringatták vagy zilálták a nádasokat, zúgatták az erdőket; árvizek rémítgették a lakosokat. Hol elégiába, hol idillbe, hol balladába, sokszor pedig tragédiába illő hangulat uralta az egész vármegyét, melynek falvait keskeny kocsi- és szekérnyomok, tavakat, mocsarakat, homokdombokat kerülő gyalogösvények jószágcsapások kötöttek össze zegzugos szertelenséggel és minden rend nélkül csak 'ahogyan a józan ész, a praktikum vagy a megszokás diktálta századok óta. Á szántóföldeken kalászosok, őszi és tavaszi vetések, itt-ott kukoricás vagy dohányos kertek sötétebb zöldjei villantak fel, elvétve gyümölcsösök pöttyözték a tájat, és minden határban rengeteg jószág: 2-3 csorda, gulya, konda és juhnyáj legelészett pásztoroktól és kutyáktól terelgetve. Tavasztól őszig csőszök bandukoltak, vigyázták a határ rendjét, télen az erdőkét, még akkor is, amikor már mindent belepett a hó. Nyáron hintók, könnyű homokfutók, kocsik, nehéz parasztszekerek zötyögtek, nyikorogtak vagy vágtattak szerte az utakon, lovas küldöncök vitték a híreket 'leveleket; vagy jobbágyok rótták a robotot, hosszú fuvart, forspontot, ahogy az'élet, a vármegye, a katonaság vagy a földesúr szeszélye parancsolta. Télen szánkók, lassan bandukoló, orrukból párafelhőt eregető ökrökkel, vagy felcicomázott csengőkkel hangos csilingelésű lovakkal siklottak a havon. Rajtuk váltakozva szomorú és víg emberekkel. Időtlennek és mozdulatlannak, főleg pedig megváltoztathatatlannak tűnt itt minden, és az is volt. A török vész múltától így élt itt mindenki, és így élt, burjánzott a természet is. ilyennek ígérte magát még évezredekre táj és társadalom egyaránt. Csak az évszakok váltakozása hozott ember, természet és társadalom életében mindétin ismétlődő körforgást, aminek nyugalommal viselt része volt a születés és a halál is. Ha volt vigasz és remény, annyi, amennyit a pap adhatott, és amit a természet mindig megújuló rendje nyújtott. És talán még annyi, hogy mindazon túl, amit a megye, a király nevében a katonaság vagy a megyei hivatalnokok, vagy amit a legfőbb úr, a földesúr parancsolt, azon túl mindent a közösség szabályozott: a tavaszi szántás kezdetét, a vetést, a rétek takarását, a kalászosok aratását, vesszők vágását, erdők irtását, ritkítását, a nád learatását, a vad gyümölcsök, gombák begyűjtését, mindent-mindent. A falu közössége egymás nélkül moccanni sem tudott. Gúzs volt ez, és védelem egyszerre: teher és áldás.85 Realista és romantikus írók regényeibe, elbeszéléseibe kívánkozó látni- és cselekednivalók mozgatják e tájnak az embereit. A mai ember számára már elképzelhetetlen az a nyugalom és ridegség, de az a gazdagság is, ami legnagyobb ellentétébe, a végzetes pénznélküliségbe csapott át minduntalan. Egyik részről a természet pompás gazdagsága nyújtja, kínálja önmagát, hogy vágyait, igényeit kielégítse az ember, hogy éhségében vagy csömörében elpazarolja mindazt a kincset, amit egy-egy gazdagabb nyár terített asztalán felkínálhat. És mégis szegény Szabolcs megye lakossága, már akkor, a XVIII. század utolsó harmadában. Mindene megvan, csak az hiányzik, aminek a birtokában új történelmi korszakot, új társadalmi struktúrát teremthetnének az itt élők: a pénz. De ezzel várjunk még. Előbb nézzük, mit cselekszik, mit termel, hogyan gazdálkodik e tájon az ember: hogyan, mennyiben vette birtokába, sajátította magáévá a tájat. A Rétközben viszont van erdő, tölgyes is bőven, cserjés, bokros határrészek is, és megszámlálhatatlanul tavak, nádasok. Ezek szorítják össze a falvak majdnem felében a szántóföldeket, réteket, legelőket. Halat, csikót, teknősbékát teremnek itt a földek, amelyeket leggyakrabban a vízimadarak trágyáznák. A Rétközben öt község határa bizonyult harmadik osztályúnak, tehát az egész telekre eső szántó 32 holdnak: Rétközberencs, Beszterce, Gégény, Paszab, Tiszarád. Nyolc község mezejét második osztályba sorolták, telkenként 30 hold szántóval. Ezek: Kékese, Komoró, Tiszakanyár, Óntelek, Tuzsér, Szabolcsveresmart, Kék és Vasmegyer. A név szerint nem említett 16 községben 28 hold szántó tett ki egy egész telket. A szántóknál itt is gyengébbeknek minősültek a rétek. Évenként kétszer csak Kisvárdán kaszáltak szénát, ezért itt 8 embervágó rét járt a telekhez. A községek többségében az időjárástól függött, hogy egyszer vagy kétszer kaszálták-e rétjeiket. Voltak azonban települések, ahol még a legjobb szándék mellett sem termett sarjút a rét, ezért 12 embervágót kellett egy egész telekhez kapniuk Ajak, Rétközberencs, Komoró, Óntelek, Szabolcsveresmart, Nyírbogdány és Paszab lakóinakItt 8 embervágót rendeltek egy egész telekhez. Mindenütt másutt 10 embervágót. A szántóföldi termelést jellemezve nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Szabolcs megyében roppant nagy számban élő kuriális, hétszilvafás, armalista és más néven emlegetett szegényebb sorsú nemesek földművelő tevékenységét sem. Ezeknek a birtokát nagyságrendileg 1848-ig sohasem írták össze, legfeljebb a jövedelmüket. Számos községben azonban az úrbéres lakosság mellett, vagy éppen azok fölött, meghatározó volt a szerepük a határ használatában, így a földművelésben is. Ha feltételezzük, hogy a nemesi birtokosok hasonlóan használták a határt, ugyanazt termelték, ugyanúgy két, illetve három nyomásban művelték a földjeiket, mint a jobbágyok, illetve úrbéres lakosok, ugyanolyan eszközökkel dolgoztak, ugyanúgy nem volt fogalmuk a hold, négyszögöl és általában a később meghonosodott földmértékekről, legfeljebb a telekről, aminek a mértékét ugyancsak nem ismerték A Nyírség mellett a legkarakterisztikusabb tájegysége e megyének a Rétköz vagy a lakosság áltál csak Rétnek nevezett régió. Az itt található falvak lakóinak máig nagyon mélyen él a tudatában ez a regionális különállás A Rétköz falvai a következők: 2. Ajak, 7. Rétközberencs, 10. Dombrád, 11. Dögé 19 KékZ inLvárda, 22. Komoró, 23. Tiszakanyár, 25. Fényeslitke, 33. Óntelek 36 Pátroha 47 Tuzsér, 43. Szabo/csveresmart, 67. Tiszabercel, 69 Beszterce 7n m 75. Demecser, n. Gáza, 19. Gégéay, 80. "agybaj

85. Kótaj, 87. Vasmegyer, 91. Paszab, 95. Tiszarád. 105 VeásM^

Külön tájegységet alkot a Szabolcsi Tiszahát vaev ahnova,. .a ■Elképzelhetetlen ugyanis, hogy ezekben a falvakban ne halásztak volna az emberek amikor a halban bővelkedő Tisza és Szamos, a hatalmas árterületek tavai a minden árvízkor felfrissülő belső zárt vizei önként kínálták a pénzszerzésnek ezt a’könnvebb módját. y Önmagában az is feltűnő, hogy a Rétközben is csak Tiszabercel Beszterce Demecser. Nagyhalász, Ibrány és Kék lakói emlegetik a halászatot mint pénzbeli jövedelmet hozo foglalatosságot. Egy újabb, már a kézműiparral és a korabeli hadászati iparágakkal is összefüggő kereseti forrás volt a sziksó és a salétrom seprése, főzése. Ez viszonylag kevés község számára adott. Vallomásaikban Nyírtass, Demecser és Nagyhalász lakói említik. A nagyhalásziak sziksót sepertek a szűcsök és szappanfőző mesterek számára, Nyírtass és Demecser lakói viszont salétromkertekkel rendelkeztek. Ezekből „mindenkor bizonyos hasznot” vehettek maguknak a fáradozók. Természetesen ez említett három községen kívül még számos más helyen is főztek salétromot, sepertek sziksót, de úgy tűnik, azokban nem tartották szükségesnek említeni, vagy a kérdezőbiztosok figyelmét kerülte el ez a pénzszerzési lehetőség.16' A gyékényszövés, salétromfőzés mellett más háziipari tevékenységgel is foglalkoztak Szabolcs megye néhány községének a lakosai. Egyik ilyen tevékenység volt a vesszőfeldolgozás. Kosarakat, szekérkasokat, kapukat, kerítésbetéteket, hordóabroncsokat hasítottak, fontak, faragtak és üvegkorsókat „kötöttek” be.

 A nemesség; gr. Barkóczy János Melczer Pál gr. Klobusiczky István Sághy Mihály Jósa István és Miklós Vinkler László Lónyay Zsigmondné Jármy Imre és László Tatár István  A madarak, verebek, varjak, csókák oly mértékben jelen voltak a megye természetes élővilágában, hogy például a Nyíriben alig volt község, amelyiknek a lakossága ne említette volna panaszként a fenti madarak kártételeit szántóföldi veteményeikben. A farkasok jelenlétét mi sem bizonyítja jobban, hogy Szabolcs megye nemesi közgyűlése még 1846-ban is 4 alkalommal utalt ki jutalmat farkasok elpusztításáért. Ugyancsak 4 alkalommal 1847-bena lápi kaszálókról, illetve a vándorló lápokról DemecserA Nyírség mellett a legkarakterisztikusabb tájegysége e megyének a Rétköz70 vagy a lakosság áltál csak Rétnek nevezett régió.