Az árvíz, tűzvész, pestis, mocsárláz, járványok és a háború tizedelte a Rétközi falvak lakóit. Betelepítettek ide ruténokat, tótokat, rácokat, svábokat, székelyeket, hajdukat.
A minapiban olvastam de nem értem;
Ez is nagyságotok, s kegyelmetek előtt nyilván lehet, az
miulta az aknák árendában bíratnak, minden aknás helyeken ugyan, de kiváltképpen Vízaknán sok szántóföldek, kaszáló rétek, tóhelyek és
veteményeskertek abalienáltattak az kamara házaktúl. Nevezett szerint a
vízaknai kamara ház többire pusztán maradott, kik hogy rehabeáltassanak,
nagyságotoktúl, kegyelmetektül alázatosan kívánjuk. Mely, ha nem lészen meg,
nem érjük csak a széna vételt ezerkétszáz forinttal. Azért ebbéli kárunkat
annuatim acceptáltassa ő nagysága az ő nagysága tárházában adminisztrálandó summában, avagy remittáltassa ő nagysága.
Valamelyiket az előtt oda bírták és usu voltak, ezután is oda bírják, colálják
és usuálják. Mint a régi királyok,
s fejedelmek idejében az szászságrúl Vízaknára járandó rámlók, kaszások és aknák épületire való fa vitel
meg volt, úgy ezután is azon usus annuatim observáltassék. Az egész
varmegye társadalmának egyik legnagyobb gondja és öröme a Tisza volt. A másik
pedig a Nyírség homokja, ősi tó-, láp- és mocsárvilága. r > j M _ Az 1770-es
években a Tisza még a maga parttalan medrében folydogalt. Ezernyi
kanyarulatával, morotváival, évenkénti áradásaival, roppant nyár- és
fűzerdeivel, mocsári tölgyeseivel, árvíztől táplált feneketlen zsombekosaival
nádasaival, athatolhatatlan mocsaraival a szabolcsi falvak lakói többségének
befolyásolta, számos esetben meg is határozta az életét. A Tisza ugyanis - mint
egy félkarú onas - északról és nyugatról körbeölelte Szabolcs megyét
Északkeletről a Szamos es a Kraszna s ezeknek a mocsarai, délről, délkeletről a
hajdan Szabolcsból kiszakított Hajdúság, és ekkor még a Berettyónak a megye deli
hataraig felkuszo nadasai, mocsarai határolták. Csak keletről és délkeletről
volt nyitott A Nyírség homokbuckáinak keleti lejtői belesimultak a bihari
Mezoseg termékeny földjébe, vagy ahogyan több korabeli szabolcsi falu lakói
emlegették, az Alfoldségbe Ez a folyókkal, patakokkal, mocsarakkal, lápokkal
hatarolt tájegység, amelynek a településeit Szabolcs vármegye néven szervezte
közigazgatasi egységgé a tortene mi folyamat és a központi akarat, maga is több
régióra tagozódott. Alapvetően négy nagyobb tájegység, a Nyírség, a Rétköz, a
Szabolcsi Mezőseg és a Hortobágy melleke nyomta rá jelkgítességét az egész
megyére. Ehhez a négy nagyobb tájegységhez - a létezés parancsolta szükségből,
a kapcsolatteremtés, a megkozehtesi infrastrukfakadóan - kapcsolódtak olyan
három-négy, esetleg ot-hat településből allo falucsoportok, amelyek 140-re
növelték a megye lakott településeinek a számát, 1772-ben. e luik, ainciycB. a
Taktaköz az Erdőhát, az Emellek és a Szamos Ezek a kisebb tájegységek: a
Sziget, a 1 aktakoz az ’ fainUnat a Tnkm mentifalvak csoportja. Ez utóbbiak
közül azonban csak a Sziget 3 falujának, a TaktaAz érmelléki kél községet és a
Szamos menti településeket enklavékat - e! is veszítette a megye a X'X’S/‘‘^
|esz ezekről a. Egy-két falu határát kivéve78 szántók, legelők és rétek váltogatják egymást, amik
közé nádasok, erdők, bokros, cserjés, gazos, hasznosítatlan területek, tavak,
mocsarak ékelődtek, vagy éppen körbe kerítették a település közelében levő, a
lakosság által művelt vagy hasznosított határ-részeket. Az erdőkben madrak feszkeltek.
csókák, varjak, verebek, vadgalambok,79 baglyok, gerlék, rigók, cinegék, harkályok,
vadak kószáltak, őzek, szarvasok, nyulak, farkasok,80 vaddisznók, rókák,
vadmacskák. A nádasokban, mocsarakban, tavakban vadludak, récék, vízityúkok, gemek,
szárcsák, más ezernyi féle vízimadár költött, békák kuruttyoltak, gólyák
lépkedtek, halaktól, csíkoktól, piócáktól hemzsegtek a tavak, árkok, vízállások, amelyeknek
a peremét sűrűn beszőtte a súlyom; a langyosabb, mozdulatlan vizek felületét
nyáron a békalencse. Hínár tenyészett, nádtorzsa rothadt bennük, sekély partjukat
káka, sás és nádrengetegek szegték. A tavak tükrös felületével lápszigetek
váltakoztak, melyeken szorgalmasabb emberek olykor szénát kaszáltak, hogy
gyakran a szomszéd határokra fújja boglyába gyűjtött fáradalmukat egy-egy szeszélyesebb
vihar.81 Poshadtak a sekélyes vizek, széthintették a határban az enyészet
fanyar illatát, és felnevelték a szúnyogok milliárdnyi raját, hogy váltólázat, hideglelést,
maláriát terjesszenek az emberek között82 és csípéseikkel nyugtalanítsák az
állatokat. Rajokba verődött moszkitók keringtek az ökörfogatok, a nyájak és csordák
körül: pőcsikek, óriás legyek szívták a gulyabéli állatok vérét, hiába is
hasították fecskék százai a levegőt, ritkítva a rajzó bogárnépséget. , Idill is volt, persze: szitakötők ringtak a sás levelem,
pillangók idézték a szivárvány színeit, pacsirta trillázott a vélemények fölött, gerle
búgott, és az erdők, ligetek mélyén feleseltek egymással a kakukkok. A vizek
visszatükrözték a föléjük repülő madarakat, a föléjük inni hajló állatok ábrázatát és az emberek
arcai. Forró nyárban hűs mohapárnát terített az erdő nedves talajára a természet,
pompaztak a vadvirágok: szarkaláb, pipacs, búzavirág, repce, kankalin, katángkóró,
ibolya, tavaszi hérics, boglárka, és felsorolni is lehetetlen hány száz vagy ezer fajta:
együtt és kulon-ku onis szemkápráztató csoda. Erdő - még ekkor - majdnem mmdenutt
volt. Ahol hiányzott, ott szabadon kószált a tekintet a vetések,
nádasok, gyékényesek fölött a szomszéd falvak tornyáig. Persze ahol már volt torony a
faluban, mert a protestan sok még nem építhették meg utcára, terekre nyíló
templomaikat, és tornyot sem építhettek patics falú imaházaikhoz. _ Olykor nyugodt
rezzenéstelen volt a táj, máskor haragos szelek, viharok korbácsolták a vizek
felületét,84 ringatták vagy zilálták a nádasokat, zúgatták az erdőket; árvizek rémítgették a lakosokat. Hol elégiába, hol idillbe,
hol balladába, sokszor pedig tragédiába illő hangulat uralta az egész vármegyét,
melynek falvait keskeny kocsi- és szekérnyomok, tavakat, mocsarakat, homokdombokat
kerülő gyalogösvények jószágcsapások kötöttek össze zegzugos szertelenséggel és
minden rend nélkül csak 'ahogyan a józan ész, a praktikum vagy a megszokás
diktálta századok óta. Á szántóföldeken kalászosok, őszi és tavaszi vetések,
itt-ott kukoricás vagy dohányos kertek sötétebb zöldjei villantak fel, elvétve
gyümölcsösök pöttyözték a tájat, és minden határban rengeteg jószág: 2-3 csorda, gulya, konda
és juhnyáj legelészett pásztoroktól és kutyáktól terelgetve. Tavasztól őszig
csőszök bandukoltak, vigyázták a határ rendjét, télen az erdőkét, még akkor is,
amikor már mindent belepett a hó. Nyáron hintók, könnyű homokfutók, kocsik,
nehéz parasztszekerek zötyögtek, nyikorogtak vagy vágtattak szerte az utakon,
lovas küldöncök vitték a híreket 'leveleket; vagy jobbágyok rótták a robotot,
hosszú fuvart, forspontot, ahogy az'élet, a vármegye, a katonaság vagy a földesúr
szeszélye parancsolta. Télen szánkók, lassan bandukoló, orrukból párafelhőt eregető
ökrökkel, vagy felcicomázott csengőkkel hangos csilingelésű lovakkal siklottak
a havon. Rajtuk váltakozva szomorú és víg emberekkel. Időtlennek és mozdulatlannak, főleg pedig
megváltoztathatatlannak tűnt itt minden, és az is volt. A török vész múltától így élt itt
mindenki, és így élt, burjánzott a természet is. ilyennek ígérte magát még évezredekre táj és
társadalom egyaránt. Csak az évszakok váltakozása hozott ember, természet és
társadalom életében mindétin ismétlődő körforgást, aminek nyugalommal viselt
része volt a születés és a halál is. Ha volt vigasz és remény, annyi, amennyit a
pap adhatott, és amit a természet mindig megújuló rendje nyújtott. És talán még
annyi, hogy mindazon túl, amit a megye, a király nevében a katonaság vagy a
megyei hivatalnokok, vagy amit a legfőbb úr, a földesúr parancsolt, azon túl mindent a
közösség szabályozott: a tavaszi szántás kezdetét, a vetést, a rétek takarását, a
kalászosok aratását, vesszők vágását, erdők irtását, ritkítását, a nád learatását, a vad
gyümölcsök, gombák begyűjtését, mindent-mindent. A falu közössége egymás nélkül
moccanni sem tudott. Gúzs volt ez, és védelem egyszerre: teher és áldás.85
Realista és romantikus írók regényeibe, elbeszéléseibe kívánkozó látni- és
cselekednivalók mozgatják e tájnak az embereit. A mai ember számára már elképzelhetetlen az a
nyugalom és ridegség, de az a gazdagság is, ami legnagyobb ellentétébe, a végzetes
pénznélküliségbe csapott át minduntalan. Egyik részről a természet pompás gazdagsága
nyújtja, kínálja önmagát, hogy vágyait, igényeit kielégítse az ember, hogy
éhségében vagy csömörében elpazarolja mindazt a kincset, amit egy-egy gazdagabb
nyár terített asztalán felkínálhat. És mégis szegény Szabolcs megye lakossága, már
akkor, a XVIII. század utolsó harmadában. Mindene megvan, csak az hiányzik, aminek
a birtokában új történelmi korszakot, új társadalmi struktúrát
teremthetnének az itt élők: a pénz. De ezzel várjunk még. Előbb nézzük, mit cselekszik, mit
termel, hogyan gazdálkodik e tájon az ember: hogyan, mennyiben vette birtokába,
sajátította magáévá a tájat. A Rétközben viszont van erdő, tölgyes is bőven,
cserjés, bokros határrészek is, és megszámlálhatatlanul tavak, nádasok. Ezek szorítják össze
a falvak majdnem felében a szántóföldeket, réteket, legelőket. Halat, csikót,
teknősbékát teremnek itt a földek, amelyeket leggyakrabban a vízimadarak trágyáznák. A
Rétközben öt község határa bizonyult harmadik osztályúnak, tehát az egész telekre eső szántó 32 holdnak: Rétközberencs, Beszterce,
Gégény, Paszab, Tiszarád. Nyolc község mezejét második osztályba sorolták, telkenként
85. Kótaj, 87. Vasmegyer, 91. Paszab, 95. Tiszarád. 105
VeásM^
Külön tájegységet alkot a Szabolcsi Tiszahát vaev ahnova,. .a ■Elképzelhetetlen ugyanis, hogy ezekben a falvakban ne halásztak volna az emberek amikor a halban bővelkedő Tisza és Szamos, a hatalmas árterületek tavai a minden árvízkor felfrissülő belső zárt vizei önként kínálták a pénzszerzésnek ezt a’könnvebb módját. y Önmagában az is feltűnő, hogy a Rétközben is csak Tiszabercel Beszterce Demecser. Nagyhalász, Ibrány és Kék lakói emlegetik a halászatot mint pénzbeli jövedelmet hozo foglalatosságot. Egy újabb, már a kézműiparral és a korabeli hadászati iparágakkal is összefüggő kereseti forrás volt a sziksó és a salétrom seprése, főzése. Ez viszonylag kevés község számára adott. Vallomásaikban Nyírtass, Demecser és Nagyhalász lakói említik. A nagyhalásziak sziksót sepertek a szűcsök és szappanfőző mesterek számára, Nyírtass és Demecser lakói viszont salétromkertekkel rendelkeztek. Ezekből „mindenkor bizonyos hasznot” vehettek maguknak a fáradozók. Természetesen ez említett három községen kívül még számos más helyen is főztek salétromot, sepertek sziksót, de úgy tűnik, azokban nem tartották szükségesnek említeni, vagy a kérdezőbiztosok figyelmét kerülte el ez a pénzszerzési lehetőség.16' A gyékényszövés, salétromfőzés mellett más háziipari tevékenységgel is foglalkoztak Szabolcs megye néhány községének a lakosai. Egyik ilyen tevékenység volt a vesszőfeldolgozás. Kosarakat, szekérkasokat, kapukat, kerítésbetéteket, hordóabroncsokat hasítottak, fontak, faragtak és üvegkorsókat „kötöttek” be.
