Az őszi könyvtári napok rendezvénysorozat keretében került bemutatásra a film. A „halál angyala” Jozef Mengele történetének egy részét dolgozza fel az 1960-ban készült film. Argentínába sorra menekülnek a náci bűnösök a Moszad elől, így Eichmann mellé Josef Mengele (Alex Brendemühl) is megérkezik. Mengelének egy világégés sem volt elég ahhoz, hogy felhagyjon kegyetlen emberkísérleteivel, továbbra is a fejlődési rendellenességekben szenvedők és az ikrek érdeklik – a rendezőnő pedig ügyesen használja ki azt, hogy a néző már azelőtt elkezd rettegni Mengele várható rémtetteitől, hogy a moziba beült volna. Nem érzi szükségét annak, hogy felidézze a doktor előéletét (mindössze a jegyzetfüzetében található groteszk rajzokkal utal vissza finoman korábbi tetteire), mivel a fejünkben lappangó előtudás is elég is ahhoz, hogy fenn tudja tartani a takaréklángon lobogó feszültséget. Márpedig ha ilyen környezetben tűnik fel egy rendellenesen lassan növekvő kislány (Florencia Bado) és ikrekkel várandós édesanyja (akit mellesleg a Vad angyalnak köszönhetően híressé vált Natalia Oreiro alakít meglepően jól), akkor kezdhetünk értük aggódni. A film javarészét az áldozatul esett argentin család kislányának szemén keresztül látjuk, ami tálcán kínálja a lehetőséget arra, hogy az antagonistával kapcsolatban ambivalens érzéseket keltsen. Ám a naiv kislány felé mutatott emberséges arc korántsem elég ahhoz, hogy a néző előítéletei egy csapásra tovaszálljanak – eszünkbe juthat például, hogy Auschwitzban is sokan jó kedélyű, udvarias emberként írták le. Nem meglepő, hogy kiderül, ami már casino online egyszer kiderült: kedvessége csupán álca annak érdekében, hogy szépen lassan az összes családtag kiszolgáltatottá váljék vele szemben – az anyuka a terhességének, Lilith a magasságának, az apuka pedig a babagyártásnak köszönhetően. A film legszebben kidolgozott szála a baba-motívum végigvezetése: az apuka kézzel készített, egyedi porcelánbabákat gyárt azon kísérletezve, hogyan lehet dobogó szívet tenni a játékokba – miközben Mengele családján hajtja végre kísérleteit. A tökéletes német nép eszméjét idézi fel, amikor Mengele meggyőzi őt arról, hogy kezdjen a babák tömeggyártásába, „hogy legyen mind egyforma és makulátlan”, az apuka babákról készített tervrajzai pedig párhuzamba kerülnek a doktor által a családtagokról készített anatómiai rajzokkal. A film mellőzi a naturalista és kegyetlen ábrázolásmódot, mégis képes arra, hogy a babagyárban halmokban álló porcelán testrészek látványát A német doktor legijesztőbb képeivé tegye, mivel ezek a haláltáborokból fennmaradt és örökre a retinánkba égett archív képsorokat elevenítik fel. A német doktor mesterien megkonstruált művészfilm, mert egy szörnyeteg emberi oldalát mutatja meg, és szinte eléri, hogy empatikusak legyünk vele. Aztán letaglóz bennünket a fájdalmas igazság. Az igazságot nem ismerő néző, legfeljebb homályos rosszérzéssel küzdő családdal ellentétben bőven akadnak, akik pontosan tudják, ki is a közösségükbe érkezett német. Ők többségében náci szimpatizánsok, és bármit megtennének, hogy segítsenek a bujkáló Mengelének, de a cselekményben felbukkan a Simon Wiesenthal központ embere egy nácivadász. Ahogy bonyolódik a cselekmény, a lappangó rosszérzés egyre növekszik a nézőben is. Látjuk, hogy pácienseit kísérleti nyúlként kezeli, de mégiscsak azzal szembesülünk újra és újra, hogy ez a Mengele igazából jól szocializálódik, mint minden pszichopata rejtve marad igazi belső titka. A csúcspont a családon belül kialakuló élet-halál helyzet, ami az orvos közreműködése nélkül valószínűleg tragikus véget érne, de a film végére megtudhatjuk, hogy a kísérletezés is a család vesztét okozza. Szorul a hurok Mengele körül, de nem különösebben izgulunk azon, hogy mikor kapják már el, a rendező úgy intézi, hogy ez a kettősség nem a megszokott, felfokozott drámaisággal robog a végkifejlet felén, hanem csupán tompán, a háttérben feszítsen, mintha egy apró kavics ment volna a cipőnkbe, de még nem tudatosult volna bennünk, hogy miért ülünk feszengve kényelmetlenül a széken. Szinte egészen a film zárójelenetéig fenntartja ezt, akkor viszont egyértelművé teszi, hogy mi is zajlott a szemünk előtt. Mi pedig összezavarodva, kicsit megszégyenülve sétálunk ki a moziból, mert a végéig nem tudtuk, hogy mi okozza bennünk azt a bizonytalanságot, azt a szégyenletes szimpátiát a szereplő iránt. A cselekmény egyszerű, egy argentin hegyi település kis hoteljébe új vendég érkezik. A férfi orvos, aki hamar összebarátkozik és bizalmába férkőzik a szállót vezető, német nyelven is beszélő család tagjaival. Miközben a doktor a kis közösségben igyekszik szaktudását hasznosítani, érdeklődése egyre inkább a házaspár kislánya felé irányul. A környék lakói mit sem sejtenek arról, hogy a német doktor nem más, mint a második világháború egyik legveszélyesebb náci háborús bűnöse, Josef Mengele, aki auschwitzi emberkísérleteit álnéven, hazájától messze és évekkel a világégés után is a legnagyobb titokban folytatja. A továbbra is a genetikai kísérletek és az ikerjelenségek megszállottjaként működő Mengele azonban nem lehet biztonságban, a Moszad ugyanis Rudolf Eichmann kézre kerítése után az ő levadászásával folytatná a történelmi igazságszolgáltatást, és hamarosan a férfi nyomára is akadnak. Az elmenekült náci háborús bűnösök utáni hajsza mára önálló műfajjá nőtte ki magát a filmkultúrában. Mengele rémtettei a világtörténelem legembertelenebb momentumaiként ismertek, a nemzetközi filmkultúra mégsem erre a szegmensre fókuszál az auschwitzi halálangyal életéből. E borzalmas évtizedek csupán alappillérekként épülnek be azokba a filmekbe, melyek a német doktor argentin területen folytatott ádáz kegyetlenkedését taglalják. Közismert, hogy a náci mészáros a háború elvesztése után Buenos Aires-ben húzta meg magát Helmut Gregor néven, ám azokat a legendákat, melyek a külföldön is folytatott beteges küldetésteljesítésről szólnak, máig nem bizonyították. Talán épp ezek a rejtélyes történetek inspirálták a film készítőit is. A német doktor valahol a történelmi fikció és az életrajzi dráma között található. Lucía Puenzo saját regényének filmes adaptálása közben lemondott arról, hogy a német tisztiorvost egydimenziós szörnyetegként ábrázolja. A történet szerint ugyanis az argentin kisvárosban élő család befogadja panziójába a titokzatos idegent, akinek rögtön felkelti érdeklődését a család alulfejlett kislánya. A koraszülöttként világra jött Lillithen a doktor hormoninjekciókkal szándékozik segíteni, miközben anatómiailag részletes elemzést vezet a naiv család minden egyes tagjának testi adottságairól, valamint a szer Lillithre gyakorolt hatásáról. Emellett pedig a legtöbb jelenetben mindenki boldogan és önfeledten táncol a szereplők közül, amolyan latinos módra, ahogy azt arrafelé illik, miközben a Moszad izraeli ügynökei vadásznak a doktorra. Ugyancsak artikulálódik A német doktorban a rendezőnő állandó védjegye, a játékbabák szerepeltetése is. Ezúttal nemcsak szimbolikus, háttérjelentést hordoznak, hanem a történet részévé lényegülve, közvetlen dramaturgiai funkcióval is bírnak, Mengele érdeklődését ugyanis felkelti a családfő kedves hobbija. Enzo, a családapa elsősorban kislányának akar örömet szerezni a mechanikus szívvel működő játékbabával, mely nemcsak a kislány, de az őrült tudásszomjjal rendelkező orvos tetszését is elnyeri. A doktor komolyabb összeget fektet a prototípus kifejlesztésébe és a sorozatgyártásba. Természetesen eltér a kreol bőrű és barna szemű sémától, Wakoldától (akinek neve a film eredeti címéül is szolgál) és a szőke, kék szemű babák gyártása mellett köteleződik el, ami a doktor faji előítéletét jelzi burkoltan. Végül a várandós anya ikerszülésével tulajdonképpen beteljesülnek Mengele beteg álmai: folytatni akarja a kísérleteket az egyik babán, amásikkkal összehasonlítva akarja kontrolálni az eredményt. A film főszereplője Àlex Brendemühl aki a hírhedt náci háborús bűnöst Josef Mengelét alakítja. Natalia Oreira kitörve a szappanopera klasszikus köréből, drámai szerepet kap a filmben. Mengele találkozik egy argentin családdal, és követi őket a hosszú sivatagi úton egy kis városba, ahol a család szeretne új életet kezdeni. Eva (Natalia Oreiro), Enzo (Diego Peretti) és három gyermekük szívesen látják a doktort otthonukban, és rábízzák a fiatal lány, Lilith (Florencia Bado), nem tudván, hogy ők rejtegetik a világ egyik legveszélyesebb bűnözőjét. Ugyanakkor, az izraeli ügynökök kétségbeesetten keresik, a filmben a haláltábor elhíresült orvosát. 1960. Egy argentin hegyi település kis hoteljébe új vendég érkezik. A férfi orvos, aki hamar összebarátkozik és bizalmába férkőzik a szállót vezető, német nyelven is beszélő család tagjaival. Miközben a doktor a kis közösségben igyekszik szaktudását hasznosítani, érdeklődése egyre inkább a házaspár kislánya felé irányul. A környék lakói mit sem sejtenek arról, hogy a német doktor nem más, mint a második világháború egyik legveszélyesebb náci háborús bűnöse, Josef Mengele, aki auschwitzi emberkísérleteit álnéven, hazájától messze és évekkel a világégés után is folytatná. A továbbra is a genetikai kísérletek és az ikerjelenségek megszállottjaként működő Mengele azonban nem lehet biztonságban, a Moszad ugyanis Adolf Eichmann kézre kerítése után az ő levadászásával folytatná a történelmi igazságszolgáltatást, és hamarosan a férfi nyomára akadnak.A német doktor nem egy szenzáció hajhász alkotás, végzetes kegyetlenkedések helyett a gyermeki naivitást és a kiszolgáltatottságot állítja a középpontba.
Közművelődés, kultúra, oktatás, könyvtár, pedagógia, műszaki informatika, számítástechnika
2014. október 28., kedd
2014. október 18., szombat
Public education or school education
I cannot tell you more now...
2014. október 15., szerda
A könyv és a könyvtár társadalmi szerepe a XXI. századi ember életében
A könyv egyik nemzedék
végrendelete a másik számára, a tapasztalt tanácsa az életet kezdő fiatalnak. A
könyv a lélek orvossága, mondta Diodórosz 2100 évvel ezelőtt. Egy szoba
könyv nélkül olyan, mint a test lélek nélkül, mondta Ciceró. Az elmének könyvre
van szüksége, hogy megőrizze élességét. Nem elég néha olvasni, vagy olvasgatni,
értően rendszeresen kell olvasni, úgy ahogy alszik étkezik, lélegzik vagy
szeret az ember. A könyv kulcsfontosságú a világ megértéséhez, nélküle nem
lehetnénk aktív tagjai a világnak, nem tudnánk szocializálódni. A könyvet szép,
de csalfa tündér lakja; Ha fölnyitod, megkapja szívedet, és fölvisz a
legragyogóbb csillagra, mondta Petőfi. Ha öreg leszel, ősz és álmatag, s
bólongsz a tűznél, vedd le könyvemet, olvasd lassan, míg lágy tekinteted
s szemed mély árnyát visszaálmodod, mondta
William Butler Yeats. A könyv a szellemi manna, amelyből mindenki jól lakik, az
égi táplálék, amely minél inkább fogyasztják, annál több lesz belőle, a bűvös
kenyér, amely senkit nem hagy éhen, minden ínségest kielégít, hatalmassá tesz,
úgyhogy mindenki az ismeretek tőkése és nagybirtokosa lehet általa,
gondolat-milliomos, mondta Kosztolányi Dezső. A könyvekben található
kiterjedt és mélyen magvas gondolatok milliónyi apró igazságból épülnek fel. A
teremtő szándék, az ihlet, a fantázia elragadja a szerzőt, majd magával ragadja
az olvasót, és mint egy tornádó tölcsére felkapja és távoli, ismeretlen
világokba repíti. A regény, a jó könyv nem csupán annyi, amennyit az író
beleálmodott, az is benne van, amit az olvasó fantáziája felfedez benne. Az
igazán értékes könyveket, ha újra és újra elolvassuk, mindig kissé másként
értelmezzük, mindig más értéket fedezünk fel benne. Mintha valaki titokban még
írt volna hozzá az éjszaka. A könyv olyan, mint a partitúra a zenész számára,
beavatatlannak csak hangjegyek, mint ahogy a könyv is csak betűk sokasága, és a
tartalom rejtve marad a felszínes szemlélő előtt, viszont megmutatja kincseit
annak, aki kíváncsian és fogékonyan tekint bele. Sajnos, sokan nem hallják ezt
a zenét. Minden könyv más, pedig mindegyikben nagyjából ugyanazok a szavak
vannak, csak más sorrendben, és a szerzők mégis újra meg újra rengeteg mindent
el tudnak mondani általuk. Az olvasás tehát bensőséges kapcsolat,
akár az érzelmes ölelés, ami meghitt és intim: elzár a külvilágtól, nem létezik
idő és tér számunkra, ha elragad bennünket a fantázia. Nagyapám mond ta annak
idején: az alvó, a szeretkező és az olva só embert nem illik zavarni. - A könyv
halhatatlanná teszi a szerzőt, a szereplőket, és amíg olvassuk, talán minket
is. George R. R. Martin szerint ahány könyvet elolvasunk, annyi életet élünk
meg. De legyünk óvatosak, mert a csupán információkra éhes ember mindent
összeolvas, fel akarja falni az egész világot, és egész vallást építhet fel
magának a könyvekből, ha tévutakra viszik az áltudományos okoskodások. „Timeo
hominem unius libri", vagyis: „félek az egykönyvű embertől" — azaz a
félművelttől. Aki sokat és értőn olvas, az a könyvekben talált kincseket
adaptálja, és mint kulturális tőkét használja egy életen át. Ahhoz, hogy
önállóan tudjon gondolkozni és következtetni, az embernek meg kell ismernie
mások gondolkodását, gondolatait és következtetéseit. Tévedés azt hinni, hogy
az olvasóvá nevelés az iskolában vagy az óvodában kezdődik. Aki mese- és
beszélgetéshiánnyal érkezik az óvodába, abból majdnem bizonyosan „nem olvasó
gyerek”, „nem-olvasó felnőtt” lesz. Az ember életét a születését követő húsz
évben alakítja ki, és ez kihat az egész életére, így aztán nem mindegy, hogy
irodalom vagy „iroda lom", amit a kezünk be veszünk vagy a gyerekeink
kezébe adunk. Az olvasóvá nevelés első számú felelőse ugyanis maga a szülő, aki
elsősorban nem azzal serkentheti olvasásra gyermekét, nem azzal segítheti a
nevelődés folyamatát, hogy példát mutat az olvasás és a könyvek szeretetére,
tiszteletére, hanem azzal, hogy már nagyon korán mesél és felébreszti a
gyermeki fantáziát, majd sokáig ébren tartja a könyvek által.
Vannak
egyszer használatos könyvek, az ember elolvassa őket, talán még tetszik is
neki, élvezi, de érzi, hogy nem fogja elolvasni újra. És vannak az időtálló
könyvek, amelyeket érdemes otthonunkban tartani, birtokolni. Az ilyenfajta
csukott könyvben ugyan betűk vannak, de amint kinyitjuk, mint ezernyi pillangó
repülnek szerteszét belőle, és egy világ elevenedik meg előttünk képzeletünk
szárnyán szállva. Ismeretlen emberek és világok tűnnek fel, amik a második
oldaltól már ismerősökké és ismertekké válnak. A jó könyvet arról ismerjük meg,
hogy akár hányszor olvassuk, mindig más világba vezet bennünket. Persze végül
sokkal jobb könyv van az ember agyában, mint amit annak idején papírra vetett
az író. A fantázia olyan, mint a metronóm: csak el kell indítani és a zene
szárnyalni kezd. Mennyi tudás, ismeret, bölcsesség és érzelem bújik meg a sorok
között!
Egy könyv nem képes gyökeresen megváltoztatni az ember életét, de elegendő
mennyiségű és minőségű könyv már képes alakítani és formálni a személyiséget.
Minden könyv tágítja az ismere-teinket arról a világról, amelyben élünk,
amelyben őseink élhettek, vagy amelyikben szeretnénk élni. Nagyon jó azoknak,
akik lelki szemeikkel látják is azt, amit olvasnak. A könyvben szabadon
szárnyalhat a mi fantáziánk is, ezért a könyvben az olvasó a „filmrendező",
a műértelmező, adaptáló, továbbgondoló befogadó. Inkább legyek szegény egy
könyvekkel teli házikóban, mint könyvek nélkül éljek egy palotában. Mert aki
nélkülözi az olvasás örömét, az talán nem is él igazán. Mondd meg, mit olvasol,
és megmondom, ki vagy. Mert az ember személyiségét elárulja az, amit, amiket
olvas. Aki csak olvas, de nem tudja, mit olvasott, nem nagyon különbözik az
analfabétától.
A
divatos könyvek gyakran talmi ideákat közvetítenek még akkor is, ha közismert
szerző írta. A könyvben található önmagáért való, öncélúan
ábrázolt történetnek nincs értéke, sem tartós hatása. Ilyenkor nem érezzük a
benne megbúvó magvas gondolatokat. Az író és az olvasó egymásnak adják
életerejüket, gondolataikat, érzel-meiket, fantáziájukat. Előfordul, hogy az
író fantáziája szegényesebb, mint az olvasóé. Az olvasó azonosul és helyet
cserél a szereplővel. Erre mondják, hogy „beleéli magát" a történetbe.
Az olvasott emberben magától a könyvtől nincs
semmi eredeti, mindent, amit tud, a könyvekből tudja, ám ez maga a műveltség. A
műveltség nagymértékben alakítja a lélek érzékenységét.
A szenzibilis emberek minden adandó alkalmat
megragadnak, hogy elmenekülhessenek a fantázia világába, ahol a hősök mindig győzedelmeskednek,
szabadságot és reményt találnak a sorok között. A könyvekből tanuljuk meg a
könyörületet, az empátiát, a kedvességet, a becsületet és a tisztességet.
Morális korlátokat építünk, ezáltal válunk emberré, emberivé és igazán
szabaddá. A könyv különös hatalom, amely világrészek és évszázadok kapuit
nyitja tágra, de levezethet a lélek belső világába is. Az igazán jó könyv nem a
könyvespolcon található, hanem az olvasólámpa mellett az asztalon vagy az
éjjeliszekrényen, kézügyben. Az olvasás áthidalja az idő, a tér és az ismeretségi
kör közötti szakadékot. Az olvasás az egyik leghatékonyabb formája a
személyiségfejlesztésnek, ugyanakkor ambivalens, sőt „skizofrén" állapot,
mert olvasás közben magadhoz beszélsz, vagy a szerzővel vitatkozol, és ebben a
hatékony párbeszédben van alkalmad elgondolkozni az olvasottakon.
Ahhoz, hogy igazán jó könyvet
írjon valaki (ha éppen nem ösztönös zseni), tapasztalt és olvasott, vagyis
művelt embernek kell lennie, és jó, ha emellett emocionálisan érzékeny és
empatikus. Egy jó történet olyan, mint egy különálló kis világ, a könyv pedig
lehetővé teszi, hogy akkor léphessünk be az ajtaján, amikor csak kedvünk
tartja. Ha egyszer átéltük, már soha, senki nem veheti el tőlünk.
A szavak rövid időre szólnak, a könyv egy egész életre.
Talán tiltani kellene az olvasást ahhoz, hogy elterjedjen? Az írás-olvasás
képességének romló szintje egyre kevésbé teszi lehetővé az új információk
befogadását és az új tudás megszerzését, feldolgozását és gyarapítását. A
kulturális értékek felismerésére való hajlandóság, a közművelődés színvonala
egyre kevésbé alkalmas arra, hogy használható eszköze legyen az egyén
fejlődésének. Az ismeretszerzés létszükséglet, újra és újra
megjelenik a munkában és az élet más területein. De az információszerzés, az információ
birtoklása önmagában nem elegendő. A műveletlenek, a funkcionális analfabéták
nem képesek a józan ítéletre, nem képesek felmérni és megoldani problémáikat,
így képtelenek megvalósítani bizonyos célokat, mert nem rendelkeznek azokkal a
műveltségi tartalékokkal, amik lehetőséget adnak a továbblépésre. Az olvasás
társadalmi célja, tudjuk, a közművelődés színvonalának fejlesztése és a
kulturális értékek adaptálása a köztudatba. Évtizedek óta csökken az olvasásra
fordított idő, és nő a nehezen olvasók és funkcionális analfabéták száma. A
közművelődés színvonalának fejlesztése, az ismeretek megszerzése és a kulturált
szórakozás meghatározó eszköze minden bi- zonnyal az olvasás marad. A
kulturális értékek, normák közvetítése és az olvasásra való motiválás minden
nemzedék számára a modern társadalmakban stratégiai jelentőséggel bír.
Az olvasóközpontú olvasásfejlesztés lényege az olvasásra való ösztönzés,
mégpedig aktív könyvtárosi közreműködéssel, ami az olvasás megszerettetése
mellett a felvilágosítás és tájékoztatás révén történik.
A könyvtárba látogatók nem
csupán megismerhetik a könyvtárosok segítségével az olvasás által megnyíló
lehetőségeket, de a jó könyvtáros lehetővé teszi az olvasók számára, hogy azok
egymással is megoszthassák olvasmányélményeiket, tapasztalataikat. Az olvasás
megszerettetésében fontos szerepet kapnak a család mel- lett az óvodák, az
iskolák, a könyvtárak. A szülő, az óvónő, a tanár, a könyvtáros, közös erővel
küzd a gyermek személyiségének fejlődéséért. A divat teremtette talmi ideák
mentális tévutakra vihetik a fiatalokat, de a szépirodalom etikai normái
egészséges értékrendet formálnak személyiségükben. Az olvasás és a tanulás
révén olyan lehetőségek nyílnak meg előttük, amelyek egész életüket,
életminőségüket jelentős mértékben befolyásolja. Felnőtt korban az olvasott
ember elhelyezkedése sokkal egyszerűbb, mert könnyebben tud kom-munikálni és
szocializálódni. Egészséges felnőtt csak egészséges gyerekből lesz;
hasznos tagja a társadalomnak csak akkor lehet, ha felépíti saját kulturális
értékrendjét.
Az olvasás társadalmilag hátrányos helyzetben komoly erőfeszítést jelent.
Minden gyerek hátrányos helyzetű, aki nem tud együtt haladni hasonló korú
társaival. Nem csak a szociális értelemben vett szegénység jelent hátrányos
helyzetet, vannak személyiségük rendellenes fejlődése következtében hátrányosak
is, mert aszociális szülők nevelik őket, akik ingerszegény környezetben élnek
vagy szellemi életüket sivárság jellemzi. Ahhoz, hogy az olvasás mindennapi
feladattá és szokássá váljon és tartalmas, igényes szórakozást nyújtson a
társadalom minden tagja számára, meg kell teremtenünk az egyenlő esélyt a
könyvtárhasználatban is.
A
hátrányos helyzetű emberek számára a könyvtáraink használata, a könyvtárak
megközelíthetősége és a könyvtár ban való közlekedés és a tájékozódás komoly
nehézségekbe ütközik. Ugyanakkor számos törekvésről tudunk az esélyegyenlőség
megteremtésére. A nem látó emberek számára például a felolvasó szoftverek
segítségével lehetőség nyílik az e-könyvek tartalmának megismerésére, illetve
ma már számos hangos könyvhöz juthatnak. A hátrányos helyzetű gyermekek számára
a könyvtár művelődési esélyeik, az életben való boldogulásuk, érvényesülésük
nélkülözhetetlen eszköze.
Az olvasás a normális élet része, csak akkor adaptálódik az egyén életvitelébe,
ha már a családban megkapja azt a mintát és indíttatást, ami természetes
életszükségletként és nem kényszer-ként a szórakozás és a kikapcsolódás
eszközévé emeli az olvasást. A szülő képes megszerettetni a gyermekkel a
könyvet. Az együttes olvasás, a könyv tartalmának megbeszélése vagy családi
programként a könyvtár meglátogatása elősegíti az olvasóvá válást. A könyvek
tudatos kiválasztása, a helyes szelektálás fontos az igényes és esztétikus
olvasáskultúra elterjesztéséhez. Ha otthon ellenőrizetlenül a tévé vagy a
számítógép előtt felejtjük a gyereket, könnyen rabjává válik, elfásul, és
elveszíti érdeklődését a való világ iránt. A részletekbe menően pontos
digitális (virtuális) valóság elnyomja a fantáziát, amit a csak könyv képes
igazán fejleszteni, mivel csak a szöveg tartalmát kapja belőle az olvasó,
minden mást neki kell elképzelni, kiszínezni és értelmezni, főként a tanult
minták révén. A gyermek fejlődésének előmozdítása az ismeretekkel és
élményekkel való gazdagítása nagyrészt az olvasás révén valósítható meg.
Beszédkészségének, szókészletének fejlesztése, az olvasás iránti érdeklődés
felkeltése, életben tartása, fejlesztése a rendszeres olvasásra való
rászoktatással és az iskolára való felkészítéssel vagy akár saját könyvtár
létrehozásával a gyerek számára, motivációt, indíttatást jelenthet az egész
életére. A szülői minták, a szülők olvasottsága, kulturális státusa vagy a
család viszonyulása általában véve az olvasáshoz, meghatározó. A szülők
kompetenciája az olvasóvá nevelésben nem lehet elégszer elmondani alapvetően
fontos feladat.
Az olvasói szokások felmérésével képet kaphatunk arról, miket, milyen témákat,
milyen szerzőket olvasnak legszívesebben, vagy milyen céllal, esetleg hogyan
illeszkedik életükbe az olvasás, mi lyen emóciókat vált ki belőlük az olvasás,
örömteli vagy kényszer számukra ez a tevékenység. Ha a hasonló témákban
olvasókat összehozzuk egy mással, akár író-olvasó találkozókon, olvasókörök
szervezésével, ahol megoszthatják élményeiket és tapasztalataikat, esetleg
ismereteiket, ezzel öröm telibbé és vonzóbbá tesszük számunkra az olvasást.
Minden korosztályt más és más módon lehet megérinteni, megszólítani és
megnyerni az olvasás örömének, mivel egyedi sajátosságaik, érdeklődési körük és
speciális igényeik eltérőek. Olyan témákat kell keresni, ami leköti a gyereket,
érdekli, talán még kutatni is kész érte. A könyvtáros figyelemfelkeltése és
tájékoztatása, empátiája, emocionális érzékenysége és toleranciája pozitív
hatást gyakorol a könyvtárlátogatóra, de helytelen magatartása esetleg örökre
elkedvetlenítheti a látogatót, akár el is fordíthatja az olvasástól.
A hagyományos
olvasás kultuszának megőrzése és fenntartása sok erőfeszítést kíván a
könyvtáros társadalomtól. Az olvasóvá nevelés gyermekkorban kezdődik, ezért a
közkönyvtárak a világ szinte minden országában különös figyelmet fordítanak a
család intézményére. A könyvtárosok önmagukban nem oldhatják meg az olvasóvá
nevelés feladatait, de olvasóvá nevelés könyvtárak nélkül elképzelhetetlen. A
könyvtárba érkező látogatóknak már a bejáratnál talál kozniuk kell a
könyvtárosok ajánlásával, akár egy plazmatévén is lehet sugározni folyamatosan
az információkat Ezzel párhuzamosan a könyvtár weboldalán biztosítani kell az
információhoz jutás feltételeit. A webes felületen, fórumokon lehetőséget
kapnak az olvasók a véleményük és tapasztalataik megosztására. A könyvtárakban
ki kell alakítani olyan tereket, zugokat, ahol beszélgethetnek egymással a
hasonló érdeklődésű látogatók. A fiókkönyvtárakban a kirakatokba helyezett új
könyvek figyelemfelkeltők, vonzzák a tekintetet, és talán behozzák a téma iránt
érdeklődő kíváncsi embereket. Ugyanez a helyzet az asztalokon hagyott
könyvekkel: amit valakik már el olvastak, az mások számára is érdeklődésre
tarthat számot. Fontos lehet a frissen visszahozott könyveket egy helyen
tartani, ahol a kíváncsi látogatók szabadon böngészhetnek köztük. A könyvtárak
részvételével nyaranta olvasótáborokat, strandkönyvtárakat lehet szervezni,
ahol a természettel harmóniában és a könyvek segítségével ismerkednek meg a
gyerekek a kör nyező világ összefüggéseivel, mégpedig vonzó módon játékos
formában. A gyermekkönyvtárban családi hétvégéket tarthatunk, ahol szülő és
gyerek együtt játszva és versengve mutathatja, meg, hogy képes felkutatni a
könyvek között az információt.
Az olvasás hatása az oktatásban nap mint nap tetten érhető. Az új ismeretek
befogadása aktív olvasás nélkül elképzelhetetlen. A kritikus gondolkodást és a
tájékozódást, a szókincsfejlesztést és kifejezőképességet, lényegkiemelő
készséget segíthetjük elő, ha az olvasást már gyer mekkorban megszerettetjük. A
gyermek majd felnőttként képessé válik asszociálni, szintetizálni és saját
morális értékrendet alakítani ki az olvasott szépirodalmi művek alapján. A
lexikális tudás révén az ismeretei megnőnek, és ő maga egyre magabiztosabbá és
határozottabbá válik. Ha megfelelően vetettük el az olvasás magvát, a gyerekek
szívesen búvárkodnak a könyvtárban, sokat segít az órákra való felkészülésben,
a gyűjtőmunka révén folyamatosan gyarapodik isme-retük, a könyv- és
könyvtárhasználat elsajátítása révén előnyre tesznek szert kevésbé érdeklődő
társaival szemben. Gyorsan megjelenik a kritikus gondolkodás, illetve az
együttes gondolkodás képessége azokban a gyerekekben, akik sokat olvasnak. Az
olvasás révén képessé válnak az önálló ismeretgyűjtésre és a talált információk
komplex feldolgozására. Sokszor nem is a probléma megfogalmazása, hanem a
probléma helyes megközelítése a döntő, amely rendszerint az értő olvasáson
alapul. Minél több könyvvel ismerkednek meg, annál több összefüggést vesznek
észre, majd a siker révén még szorosabbá válik kapcsolatuk a könyvekkel és az
olvasással. Akik már gyermekkorban kis kutatókká váltak, azok felfedezik az
olvasás örömét, ráébrednek arra, hogy a tudás elmélyítéséhez sokat kell
olvasni, ráadásul tudni kell az ismeretek sokaságából szelektálni, csak a
fontos és lényeges információkat elraktározni. Azzal, hogy már gyermekkorban
megtanulják az évek során a kritikus gondolkodást, megtanulnak korrekten
vitatkozni, érvelni, azzal nemcsak a tudásuk, műveltségük gyarapodik, hanem
magabiztosabbak is lesznek. Az olvasás ráébreszt az anyanyelv finomságaira,
ráadásul — visszahatóan — felkeltheti az olvasás iránti vágyat. Egy sajátos
szenvedély alakul ki, az információ és könyvéhség, ami jótékonyan hat az egyén
fejlődésére, és akkor már régen nem a kényszer irányítja az olvasását.
Manapság, mondják, kevés az idő, ezért a gyors információszerzést, illetve a
rövidebb olvasmányokat preferálják, az olvasók. Az olvasási intenzitás és
elmélyültség csökkenése negatívan hat az olvasási kompetenciára, valamint a
szövegértés színvonalára is. Olvasni gondolkodás nélkül értelmetlen dolog,
gondolkodni olvasás révén szerzett ismeretek nélkül szinte lehetetlen.
Az az ember, aki nem olvas
könyvet, alig különbözik attól, aki nem tud olvasni...
Az esélyegyenlőség
biztosításának leghatékonyabb eszközei a könyvtárak. Megkülönböztetett
figyelmet kell kapniuk azoknak a hátrányos helyzetű könyvtárhasználóknak, akik
nem tudják azonos feltételekkel használni a könyvtárak szolgáltatásait.
Biztató, hogy a könyvtárakban komolyan gondolják a fogyatékos emberek
esélyegyenlőségének megteremtését és az akadálymentességet, olyan feltételeket
alakítanak ki az élet minden területén, amelyek elősegítik, hogy a hátrányos
helyzetű emberek is élhessenek azokkal az emberi jogokkal, amelyek éppúgy
megilletik őket, mint a társadalom bármely tagját. Joggal remélhető, hogy a
hosszú és eredményes múltra visszatekintő hazai esélyegyenlőségi koncepció új
lendületet kaphat az informatika robbanásszerű fejlődése révén.
A hátrányos helyzet kialakulását
a testi, érzékszervi, mozgásszervi hiányosságok mellett a szociális és mentális
problémák is előidézhetik. Ide kell sorolnunk a tanulási nehézséggel
küszködőket, szellemi vagy pszichés eredetűeket, éppúgy, mint a deviáns
viselkedésüket vagy a lobbanékony idegrendszerű látogatókat, a társadalom
perifériájára sodródott embereket, gondolok itt a hajléktalanokra,
munkanélküliekre, idősekre vagy etnikumokra és a bevándorlókra, akik
nyelvismeret hiánya miatt hátrányos helyzetbe kerülnek. Míg a mentális
problémákat empátiával, emocionális érzékenységgel és toleranciával
kompenzálhatjuk, addig a szervi bajok esetén az eszközök és a környezet
átalakítása révén tudjuk biztosítani az egyenlő esélyt.
Milyen átalakításokkal tudjuk
a megfelelő életminőséget biztosítani a könyvtárba látogató hátrányos helyzetű
emberek számára?
A kerekesszékkel közlekedéséhez
az épületbe való bejutáshoz feltétlenül szükséges rámpa kialakítása
védőkorláttal, vagy olyan korlátlift, illetve az emelőlap, amit önállóan is
képes használni a sérült.
Nem elhanyagolható problémát
jelent a fogyatékkal élők és idősek számára a szintkülönbségek leküzdései. A
mozgásban való fogyatékosság lehet egészen enyhe fokú is, akkor is befolyásolja
az életminőséget, ha némi változtatást eszközölünk, például a küszöböket el
lehet távolítani, vagy a közlekedési útvonalat fel lehet festeni, nem ajánlatos
szőnyeget elhelyezni vagy bármilyen tárgyat a közlekedési útvonalon, célszerű
fotocellás ajtókat beépíteni. A padló és a falak színkontrasztja
biztonságérzetet jelent a gyengénlátóknak, mint ahogy a megfelelő világítás
megválasztása is. A közönségszolgálatára
beállított pultok asztalok, székek, az ergonómia megtervezése segíti a
komfortérzetet. A polcok magasságát célszerű úgy tervezni, hogy azokat
kerekesszékkel közlekedők is elérhessék. Egyszerű jól olvasható feliratokkal
ellátott polcok segíthetik a tájékozódást.
A menekülési útvonalak jelölését a gyengénlátók
igényeihez kell igazítani. Az akadálymentes weblapokon való tájékoztatás és a
bejáratnál elhelyezett hangos tájékoztató táblák, a lift ajtaján braille
írással feltüntetett hívógomb vagy a liftben az emeleteket jelölő braille
jelölések komoly segítséget jelentenek az önálló közlekedésben. Célszerű a
bejáratnál elhelyezni egy kivetítőt, amin összefoglalhatjuk a könyvtári
szolgáltatásokat. Fontos lehet az egészséges emberek tájékoztatása is arról,
hogy ők hogyan tudják segíteni embertársaikat. A könyvtárak berendezésének
funkcionális kialakítása révén megkönnyíthetjük a használatot. A polcok,
tároló szekrények, rakodófelületek elhelyezésénél az legyen a legfontosabb
szempont, hogy könnyen elérhetőek legyenek és a polcok között kényelmesen
lehessen kerekesszékkel is közlekedni.
A
mellékhelyiségek a könyvtárak legkényesebb területei, hiszen ezeket a
legnagyobb körültekintéssel kell kialakítani. A korlátok kapaszkodók
elhelyezése a szociális helyiségekben, liftekben, közlekedőknél létfontosságú,
célszerű mindkét oldalon kapaszkodókat felszerelni ezeken a helyeken.
A számítógépek használatát
megkönnyíthetjük felolvasó szoftverek segítségével, speciális egyéni igényekhez
igazodó eszközökkel, nagyítókkal, lapozó készülékkel, fejhallgatókkal,
discman-ek használatával, érintőképernyővel, braille billentyűzettel, braille
nyomtatóval (a hagyományos szövegeket braille karakterré lehet
transzliterálással alakítani, ezáltal nyomtathatóvá válik a dokumentum). A
szövegfelismerő és felolvasó szoftverek segítségével hangoskönyveket tudunk
készíteni. Speciális billentyű és egér használatával, valamint
billentyűkombinációk segítségével is megkönnyíthetjük a látogatók munkáját.
Azoknak az olvasni vágyó idősembereknek házhoz szállíthatók a könyvek, akik nem
tudnak bejönni a könyvtárba. A digitális írástudást a nyugdíjastársadolmnak is
biztosítani kell, akár ingyenes oktatás révén is. Az e-könyvek előretörésével
megjelentek az e-könyvtárak, ami újabb lehetőséget nyitott az otthonukba
kényszerült emberek számára, hiszen az internet segítségével otthonunkból
tudunk böngészni és felolvastatni az általunk kiválasztott könyvet a számítógép
segítségével. A technikai eszközök megjelentek, de csak képzett könyvtárosok tudják
kiaknázni a bennük rejlő lehetőséget, ezért fontos a könyvtáros személye.
Minden ember másképpen fogalmazza meg elvárásait, attól függően, milyen
elképzelése van a könyvtárról, illetve a könyvtáros személyéről.
A
tradicionális kulturális értékek helyébe lépett a felgyorsult világ által
konstruált új, sajátos értékrend, de a könyvtárakban a megszokott
kötelességtudatot és a figyelmességet keresik ma is az olvasók. Az általánosan
elvárt könyvtárosi erények meghatározása tehát nem egyszerű feladat.
A huszonegyedik század könyvtárosa konzervatív,
mert védi és őrzi az utókor számára a múlt kincseit; ugyanakkor liberális,
nyitott, mert a kor vívmányait használja a szolgáltatás színvonalának
emelésére.
A
könyvtáros olyan összetett személyiség, aki információtechnikai ismeretekkel
bír, ugyanakkor a hagyományos klasszikus műveltséggel is rendelkezik. Ez persze
nem azt jelenti, hogy aki nem polihisztor, az nem lehet jó könyvtáros. Egy kis
odafigyeléssel, egy kis kedvességgel, egy kis tisztelettel, egy kis
udvariassággal, az apró hiányosságokat észre sem vesszük, mi olvasók. Az a
könyvtári dolgozó, aki nem képes szolgálni, kiszolgálni az olvasót, sohasem
lesz hivatástudat-tal rendelkező szakember, csak egy "abderita machiavellista
waste people." Az organikus művelt-séggel bíró könyvtáros teheti
igazán jobbá a szellemi és erkölcsi műveltsége által a világot.
Hogyan segíthetünk többet az olvasónak? -
Az olvasó tekintete gyakran elárulja, hogy segítségre szorul.
A bizonytalan közlekedés a polcok között,
az elgondolkodó, tanácstalan tekintet, gesztusok, mimikák, testbeszéd, sok-sok
apró jel, amelynek felismerésére nyitottnak kell lennie a könyvtárosnak. Milyen
képességekkel kell rendelkezni ahhoz, hogy felismerjük ezeket az apró, néha
jelentéktelen jeleket? Az állandó figyelem és kontroll, ami diszkrét és nem
tolakodó, a szemkontaktus segít ezeknek a segélykéréseknek a felismerésében. A
segítő szándék puszta léte is pozitív hatással van az olvasóra, attól
függetlenül, hogy eredményes-e vagy sem.
De akkor milyen is a jó könyvtáros? -
Feltétlenül szolidáris azzal a személlyel, aki belép a könyvtárába;
állhatatosság jellemzi és kitartás a feladat megoldása során. Kellően
empatikus és toleráns, humánus és emocionálisan érzékeny, jól tájékozott és
felkészült, ugyanakkor konstruktív és kooperatív. Ezek olyan ideák, amelyek
évszázadok óta jelen vannak a tradicionális társadalmakban. Természetesen
nagyon fontos a közvetítés módja és technikájának ismerete, biztonságos kezelése.
A jó kapcsolatteremtő képesség és a jó kommunikáció sokat segíthet az olvasó
megértésében. Nagy hangsúlyt kell kapnia a belső kontrollnak, a tudatosságnak
és nem utolsó sorban az önuralomnak. Ha a viselkedésünk és a
testbeszédünk ellentmondásba kerül, az megingathatja bizalmat. Ezért fontos az
őszinteség és a jóakarat, mert ha barátságos az olvasókkal, kitartó és
állhatatos a felmerülő akadályok leküzdésében, és persze a becsületesség
jellemzi minden cselekedetét (nem csak a könyvtárban), könnyen elnyerheti az
olvasó bizalmát és megbecsülését. Az egyenlő bánásmóddal és ha tisztességesen
bánik mindenkivel, kortól nemtől és hovatartozástól függetlenül, és
indulatmentesség jellemzi minden megnyilvánulását, tehát nem lehet kihozni a
sodrából, a feladat megoldása terén rugalmasság jellemzi, akkor sokat tett
azért, hogy az olvasók elfogadják személyét.
Aki képes stresszhelyzetekben is higgadtan
gondolkodni és cselekedni, annak nyert ügye van.
A
jó könyvtáros rendelkezik megfelelő belső kontrollal, amit vagy a családi
mintákból hozott magával vagy később tanult meg. Ismeri képességeit és
gyengéit. Tisztában van korlátaival és lehetőségeivel. Kialakít egy olyan kommunikációs
stratégiát, aminek segítségével az olvasó partnernek tekintheti a probléma
megoldásában. Felvállalja cselekedeteinek ódiumát. Szerényen véleményt
nyilváníthat, ha igényt tart rá az olvasó, de csak akkor és úgy, ha azzal nem
sérti mások érzéseit, érdekeit. Nem erőltethetjük rá az olvasóra saját
akaratunkat, de ajánlásainkkal segíthetjük a bizonytalan olvasót a helyes
döntés meghozatalában.
A jó
könyvtáros figyelmet szentel az olvasónak, meghallgatja kívánságait és tiszteletben
tartja érzéseit. Előítéletektől mentesen törekszik megérteni az olvasó elgondolását.
Igyekszik a lehető legérthetőbben megfogalmazni kérdéseit és válaszait.
„... őszintén az ő szintjén..." - Erős benne
a társadalmi felelősségérzet. A könyvtáros öltözködése, modora, megjelenése,
egész személyisége visszafogott és konzervatív benyomást kell hogy sugalljon az
olvasó számára. Ne legyen túl alázatos, de ne legyen hivalkodó sem. Az arany
középút megtalálása persze nehéz feladat, de a könyvtárosok segíthetnek
egymásnak abban, hogy őszintén felhívják a figyelmét a kollégának arra, hogy ez
a rövidnadrág ide nem illik, ez a blúz túl kihívó, a festett hosszú műköröm és
az óriási szempillák visszatetszést keltenek az olvasókban.
Az igény felkeltése és felismertetése az első
lépés a megismerés felé, ezért optimizmust pozitív szemléletet és reményt kell
sugallnia a könyvtáros minden megnyílvánulásának. Az értékközpontúság és az
eredményesség alapja a helyes munkamorál, a kapcsolatteremtő képesség és az
udvariasság. Az önzetlen és kedves könyvtáros megbízhatósága bizalmat ébreszt
az olvasóban, aki szívesen tér vissza és keresi újra azt az embert, aki azelőtt
olyan kedvesen segített neki. Az olvasók multikulturális sokfélesége miatt
minden olvasót másképpen kell megközelíteni, más módon lehet megnyerni a
bizalmát, más módon lehet vele szót érteni.
A személyiségjegyek és az alkati
különbségek figyelembevételével a helyes taktika kiválasztásával mindenkivel
lehet kommunikálni, csak meg kell találni az utat az együttműködésre.
Reprezentatív felmérések igazolják, hogy nem a tökéletes és eszményi helyzetben
élők teszik ki a könyvtárba látogatók jelentős részét, hanem a rászorulók, akik
valamilyen hátrányt szeretnének leküzdeni, és a könyvtárosban (is) látják a
reményt és a lehetőséget. Ezt a reményt bizalommá kell erősíteni, és a
szolgáltatás színvonalának legjobb kihasználásával segíteni. Ha egy könyvtáros túl hosszú időt tölt el
ügyfélszolgálatban, öt-tíz év után megvan az esélye arra, hogy elfásul vagy
kiég, és nem képes azt az ügyfélközpontú figyelmességet nyújtani, amit az
olvasó joggal elvár. Ezt megelőzendő célszerű a könyvtárosokat az
ügyfélszolgálaton cserélni, a belefáradt kollégákat belső - például feldolgozó
- munkára beosztani, ami elősegíti a regenerálódását és feltöltődését, hogy
később újult erővel legyen képes ismét az ügyfelekkel bánni. A verbális
kommunikáció során az olvasó megerősítése és a megértő hozzáállás elősegíti a
toleráns viselkedést. Lehetőség szerint kerülni kell a „nem", a
„nincs" szó használatát és minden negatív töltésű kifejezést. Az olvasó
által elhangzottak elfogadása, elismerése és megerősítése, esetleg
megdicsérése, mind-mind ennek a kapcsolatnak az elmélyítését szolgálja. Minden
olvasóval el kell beszélgetni, ami lehet, hogy csupán néhány banális mondat, de
ez a gesztus segít lebontani az olvasó és a könyvtáros közötti falat, amit két
idegen ember találkozása emel. A jó könyvtáros kondíciói között jelentős helyet
kap a tapintat és a diszkréció. Az olvasó érdeklődési köre, vagy az, hogy
milyen téma foglalkoztatja, miket olvas, az intim szférája része, ne akarjunk
megtudni olyan dolgokat, amiket az olvasó nem óhajt megosztani velünk.
Nincsenek problémás olvasók, csak nem megfelelő kommunikáció. Soha ne
feledjük, hogy a könyvtár az olvasóért van és nem a könyvtárosért... A kultúra templomai a könyvtárak, számtalan
kincset rejtenek, aminek védelme minden jóérzésű ember kötelessége. A könyvtár
dolgozói nem csak a jelennek az utókornak is digitalizálnak. A digitalizálás az informatika egy olyan
szegmense, ami újabb dimenziót nyitott meg a könyvtárak számára, hogy
megvédhessék az utókor számára a felbecsülhetetlen eszmei értékű
dokumentumokat. Az óriási információrobbanás miatt permanens
paradigmaváltások tarkítják az életünket, nehéz követni és megfelelni a XXI.
század igényeinek és kihívásainak. A közművelődési intézményekben,
könyvtárakban, levéltárakban, múzeumokban sok sok ember munkálkodik azon, hogy
megmentse az idő vasfoga által sérült kulturális értékeket. A digitalizálást
megelőzi a rendelkezésre álló gyűjtemény alapos vizsgálata, majd ezt követi
az elérendő célok kitűzése, majd a digitalizálásra kerülő dokumentumok
kiválasztása, ahol komoly figyelmet kell szentelnünk a szerzői jogoknak, mert a
digitalizálandó anyag szerzői jogi státusza nem tisztázott, az
kellemetlenségeket okozhat. . A kiválasztott dokumentum lehet szöveg, hang,
kép, film, dia, transzparens, térkép, rajz, hírlap. Célunk az állományvédelem,
ami az eredeti dokumentum védelmét, helyettesítését, őrzését, esetleg
megosztását hivatott szolgálni, ami azt eredményezi, hogy egyszerre több olvasó
fér hozzá a dokumentumhoz. Adatbázisba rendezve és tárgyszavas katalógussal
kereshetővé tehető a digitalizált anyag. Gyakran sérülékeny a forrásdokumentum,
így különösen figyelni kell arra, hogy ne keletkezzen kár benne a digitalizálás
során. Ha a dokumentum nehezen nyitható, használjunk könyvbölcsőt, és állványt
a fényképezőgép rögzítésére, ezzel is védhetjük a forrásdokumentum épségét. A
megfelelő "know how" és a megfelelő infrastruktúra a siker kulcsa.
Fontos szempont a forrásdokumentum megfelelő megvilágítása, hiszen ez nagyban
befolyásolja a végtermék minőségét. A
digitalizált gyűjtemény megőrzése érdekében a megfelelő adathordozó alkalmazása
mellett a biztonsági másolat elkészítése is fontos feladat. A digitális
adathordozók karcolódnak, ezért célszerű 2-3 évente újra biztonsági másolatot
készíteni róla függetlenül attól, hogy mennyit volt használva. A hozzá tartozó
metaadatokat is célszerű újra másoltatni. A digitalizáláshoz használt
szoftverek kiválasztása nagyban hozzájárul a biztonságos és gyors
munkavégzéshez. A digitalizált dokumentum nevét, azonosítóját minden esetben
rögzíteni kell, hogy majd a feldolgozás során a mesteranyag alapján
egyértelműen azonosítható legyen. A
digitalizálás során fontos az intézmények munkájának összehangolása, a
párhuzamos digitalizálás elkerülése miatt. Másfél évtizede kezdődött el
könyvtárunkban a digitális gyűjtemény létrehozása. Több tízezer dokumentumot
digitalizáltunk ez idő alatt, köztük bakelitlemezeket, állóképeket, mozgóképeket,
könyveket, folyóiratokat, kéziratokat, hagyatékok, időszaki kiadványokat,
kis-nyomtatványokat, hanganyagokat, DVD-ket, diafilmeket régi szupernyolcas
filmeket, magnókazettákat, mikrofilmet, megörökítve és megmentve az utókor
számára a pótolhatatlan helyismereti kincseket. A legféltettebb régi
helytörténeti könyvet digitalizáltunk és töltöttünk fel a Magyar Nemzeti
Digitális Archívumba és tettünk ezáltal közkinccsé, ezzel is reprezentálva
könyvtárunk kulturális értékeit. Emellett a Nyíregyházi Televízió 1200
videoanyagát sikerült megmenteni digitális formában, valamint többszáz könyvet,
tanulmányt, helytörténeti dokumentumot digitalizáltunk. Több tízezerre
tehető azoknak a helyi témával foglalkozó cikkeknek a száma, amit adatbázisba
rendeztünk(JADOX) és hozzáférhetővé tettünk az interneten. Felbecsülhetetlen
értéket képvisel a feldolgozott Kelet-Magyarország, amit szerencsére már
digitális formában kap meg a könyvtár. Ezek a dokumentumok nem csak a
helyismeret számára értékesek, de az egyetemes kultúra pótolhatatlan gyakran
egyetlen példányai. Óriási kihívás és nehéz embert próbáló feladat a
digitalizálás, rengeteg háttérmunkával, sajtófigyelés, katalogizálás, rekordok
létrehozása, tárgyszavazás, ami nem túl látványos viszont annál időigényesebb,
nem is beszélve a szerkesztésekről, konverziókról, egyéb informatikai
utómunkákról. A megfelelő környezet kialakítása a szükséges hardverek és
szoftverek beszerzése fontos és előre tervezhető költség. A megfelelő szkenner,
a videókártya és az alaplap utasításkészlete, az operációsrendszer és az ahhoz
igazodó felhasználói programok rossz kiválasztása megkeserítheti az életünket.
A feldolgozás során se feledkezzünk el az állományvédelemről és a fényviszonyok
és a páratartalom optimális megválasztásával óvjuk meg a régi dokumentumokat a
további állapotromlástól. Ha a szkennelés sok időt vesz igénybe, érdemes
megfontolni hálózaton működő OCR programcsomag beszerzését. Az optikai
karakterfelismerők hibáinak javítási munkái sok ráfordított időt és energiát
követel. Sérülékeny, nagy értékű dokumentum mozgatása helyett, inkább a
digitalizáló eszközök helyszínre szállítását választjuk. Azért dolgozunk, mert
olyan társadalmat szeretnénk, ahol minden könyvtár látogató egyenlő eséllyel és
méltósággal tudja érvényesíteni emberi jogait.
2014. október 3., péntek
Az oktatásról
Az oktatás ismereteket, információkat ad át és személyiséget fejleszt. A tanárok az oktatás tartalmát az ismeretek, a képességek és az attitűd függvényeként értelmezik. Az oktatás tartalmát a társadalmi folyamatok határozták meg. Az átadott tudáshalmaz: társadalmi szempontból közömbös, nem releváns, érvénytelen tudás (nem hasznosuló, de akaratlanul is megtanult ismeretek), társadalmi szempontból érvényes, releváns tudás: a szaktudás, szakismeret – munkatevékenységben használatos
hétköznapi tudás – hétköznapi élethez szükséges hétköznapi gyakorlati tudás az emberek közötti érintkezéssel, a társadalmi viszonyok kezelésével kapcsolatos ünnepnapi tudás (művészi és tudományos alkotások létrehozásával, élvezésével kapcsolatos, „magas kultúra” tudása).
A társadalmi egyenlőtlenséget elsősorban az iskolarendszerben a szaktudáshoz való hozzájutás egyenlőtlenségei hordozzák. Az ókorban az ismeretek egyoldalú közvetítése volt az általános, a tanuló passzív befogadó volt. Az újkor, illetve a modern tudományosság kezdetén az oktatott tartalom formálásában egyre fontosabb szerepet kezd játszani a személetesség, a jelenségek, folyamatok érzékelése. Mára már a konstruktív pedagógia válik meghatározóvá: „visszaadja a tudás becsületét” – a kogníció, a szervezett, rendszert alkotó tudás, a jelentés, az értelmezés a tanulás legfőbb kérdése.
Információrobbanás nemcsak a tudósok számára okoz nagy gondot, hanem a mindennapi ember számára is. Egyes pedagógiai elképzelések megkülönböztetnek: tartalomtudás – a birtokolt információk rendszere a tudatunkban, pl. vers ismerete eszköztudás – az a tudás, amelynek segítségével újabb tartalomtudásokat tudunk megszerezni és segít abban, hogy a tartalomtudás elemeit felhasználhassuk a mindennapi életben, pl. verselemzés. Az oktatásban közvetített tudományképet a mai iskolai tantárgyakban még mindig a pozitivizmus tudományszemlélete határozza meg, bár az oktatás nem képes a tudományt valóságos társadalmi folyamatként bemutatni. Ma az iskola egyre fontosabb szerepet játszik mind a szakmai tudás átadásában, mind a hétköznapi ismeretrendszerek formálásában. Pl. kommunikációs képességek fejlesztése, állampolgári magatartás kialakítása. Az általános képzés ideje nő, egyre élesebben válik el a szakképzés intézményesített formáitól. Az általános képzést szolgáló oktatási tartalmak pedig egyre nagyobb körben ölelik fel a hétköznapi tudás és az ünnepi tudás elemeit. Ugyanakkor az általános képzés vége felé a fiatalok egyre inkább a továbbtanulási siker reményében a felsőoktatás már erősen szakmai értékrendje szerinti tartalmakkal foglalkoznak.
Az oktatási tartalom meghatározása
Mindenek előtt az oktatási tartalmat fel kell építeni – egyes részek egymásra épüljenek, életkori sajátosságokat figyelembe kell venni.
Alapvető szerepet kapnak:
az átfogó fogalomrendszerek, az adott műveltséganyag nagy összefüggései
a gyerekek szükségleteinek, törekvéseinek, és érdeklődésének megfelelő tudásanyag
A pedagógusnak azt is figyelembe kell vennie, hogy nemcsak a követelményszintben, nemcsak az értékelés módjában differenciáljanak a tanulók között, hanem az elsajátítás tartalmában, s ezzel természetesen szoros kapcsolatban az elsajátítás módszerében. Olyan tanítási eszközrendszert kell kifejleszteni, amellyel a pedagógus képes egy időben ugyanabban a tanulócsoportban egymástól akár lényegesen különböző tartalmakat is tanítani attól függően, hogy az egyes gyerekeknek, az egyes gyermekcsoportoknak éppen mire van szükségük. a korábbi évtizedekhez képest sokkal differenciáltabbá válik az oktatás tartalma igény arra, hogy minden hazai iskolatípusban meghatározzák a kötelezően közvetítendő tartalmat, követelményeket az iskolarendszer a szelekció erősödésének irányába tolódik el (erősödik a továbbtanulási orientáltság) jellemző marad a tantárgyak erős tudomány-központúsága, Az oktatás tervezése: tantervkészítés önálló pedagógiai diszciplína. Az oktatástervezés legismertebb modellje a tanulókkal, a társadalmi szükségletekkel, a műveltségi területekkel (források) kapcsolatos infor-mációk megszerzése és elemzése, döntés az általános célokról, meglévő pedagógiai és pszichológiai tudás alkalmazásával a célok megvalósítási lehetőségeinek és feltételeinek meghatározása, döntés a konkrét célokról, a konkrét célkitűzések alapján a megvalósítási folyamat és az ellenőrzés megtervezése. A modell központi szerepet szán a tervezés során a konkrét célkitűzéseknek, követelményeknek. Ezek alapján határozza meg a pedagógus a tananyag tartalmát, az oktatás folyamatára, módszereire vonatkozó elképzeléseit.
Az óra vagy óramodultervek készítése oktatási anyagok és eszközök kiválasztása és fejlesztése
algoritmikus és heurisztikus struktúrák alkalmazási lehetőségeinek meghatározása a tanulói tevékenység meghatározása az ellenőrzés módszereinek és eszközeinek megválasztása
Integrált cél-eszköz modell: az előző modellben eszközként kezelt tanulói tevékenységekben integráltan vannak jelent a tanulás céljai is. Ez a modell nem terjedt el igazán, tanulsága, hogy a tanár által kitűzött cél a tanulók céljai és a megvalósult célok között van. Tartalomközpontú tervezési modell: a hazai pedagógiai gyakorlatban a legáltalánosabb. A pedagógus a meghatározott oktatási tartalom, a tananyag elemzéséből kiindulva választja és tűzi ki az elérendő célokat, az elsajátítási folyamat eredményeire vonatkozó elképzeléseit. Az oktatástervezés szintjei
a tanterv pedagiógiai értelmezésben: pedagógiai dokumentum – az iskolai tanulásszervezés általános peda-gógiai és didaktikai, valamint tantárgy-pedagógiai szempontjait tartalmazza: tananyagot, annak el-rendezését, az elsajátítás követelményeit, módszereket, taneszközöket stb. oktatáspolitikai értelmezésben: oktatásirányítási eszköz – aszerint, hogy a fennálló oktatáspoliti-ka milyen szerepet szán neki: centralizált (központi) vagy decentralizált (helyi) tantervi szabályozás létezik.
Pedagógiai dokumentum, amely szűkebb vagy tágabb közmegegyezés alapján az iskolai taní-tást-tanulást meghatározó értékrendet, cél-és követelményrendszert és műveltségi tartalmakat, azok elrendezését írja elő. Olyan oktatáspolitikai eszköz, amely az adott társadalom elvárásait tükrözi, a kívánt szintű egységesség megteremtését szolgálja. Tantervek fajtái deklarált tanterv – az előzőekben említett értelmezett tanterv – a pedagógusok, a gyakorlati szakemberek hogyan értelmezik a deklarált tantervet megvalósított tanterv – a gyakorlatban realizált tanterv rejtett tanterv azokat a hatásokat gyűjti egybe, amelyek az első és második mellett befolyásol-ják a harmadikat, a tanterv gyakorlati megvalósulását A tanterv igénye abból fakad, hogy átfogóan rendezzék a tananyag kiválasztási és elrendezési kérdéseit, és egy egységes társadalmi, nevelési cél érvényesülését segítsék mind szélesebb körben megvalósulni. A központi tanterv minden olyan tanterv, amelyet nem az iskola választ, amely hatósági eszközöket igénybe véve írja elő, mit kell az iskolában tanítani. Nem központilag dolgozzák ki, hanem központilag rendelik el. Magyarországon: előíró központi tanterv – többnyire csak egy tantárgy-pedagógiai interpretáció (egy tankönyv) tartozik kerettanterv – körülírják a műveltséget, nem részletezik, tankönyv- és programpiac tartozik hozzá. A helyi tanterv
Mindig egy iskolára érvényesen foglalja rendszerbe és határozza meg a tanulásszervezés feladatait. Az alternatív iskolák tantervei tekinthetők helyi tantervnek. Az iskola által preferált értékeket, szakmai profilját és programját, valamint fejlesztési elképzeléseket tartalmaz. Tartalmaz speciális programot is (pl. gyengébb tanulók felzárkóztatására). Kialakításának döntő mozzanata a helyi igények speciális profil összeillesztése. Míg a NAT (Nemzeti Alaptanterv) 1995 – stabil és egységes keretet kíván biztosítani az elkövetkező évtizedek iskolai munkájához, nem hagyva figyelmen kívül a tantervek értékelésének és folyamatos fejlesztésének szükségességét. Komplex műveltségi területeket határoz meg. Célja elsősorban az általános műveltséget tükröző közismereti tárgyak elsajátíttasása, s ezáltal kibontkozó személyiségfejlődés elősegítése. A NAT funkciói meghatározza a minden tanulóra érvényes kötelező alapműveltséget és biztosítsa a kötelező okta-tás viszonylagos egységét követelményei alapját képezik a kötelező oktatás időszakát lezáró alapvizsgának, tananyagfelosz-tás minden iskolatípusban egységesen legyen felépítve tartalmazza azokat az össztársadalmi elvárásokat, amelyeket a helyi pedagógiai programok és tantervek készítésekor figyelembe kell venni, s ezáltal az intézményi és egyéni tervezés kiindulópontját képezi szabályozza azokat a tankönyveket és taneszközöket, amelyek az alaptantervre épülve készülnek, és meghatározó forrásai a pedagógusok egyéni oktatási terveinek A NAT az oktatás tartalmának műveltségi területei: anyanyelv és irodalom
élő idegen nyelv matematika ember és társadalom ember és természet földünk és környezetünk művészetek informatika életvitel és gyakorlati ismeretek testnevelés és sport
Az iskolák határozzák meg az egyes műveltségi blokkokra szánt kötelező óraszámokat.
A NAT cél- és követelményrendszere tartalmazza a közmegegyezésre számító, alapvető értékekre vonatkozó célkitűzéseket általános célrendszer második rétege a tíz műveltségi területet egyaránt átható közös követelmény-rendszer, amelynek hét eleme van: hon- és népismeret, kapcsolódás Európához és a nagyvilághoz, környezeti nevelés, kommunikációs kultúra, testi és lelki egészség, tanulás, pályaorientáció az egyes műveltségi területek követelményrendszere két szinten fogalmazódik meg A NAT műveltségtartalma ember és természet 15-20% anyanyelv és irodalom 11-13% ember és társadalom 10-14% élő idegen nyelv 9-13% művészetek 9-12% földünk és környezetünk 4-7% A NAT struktúrája Két pedagógiai ciklusra oszlik: 1-6 és 7-10 évfolyamokra. Az első elemi szakasz az alapvető készségek és képességek kialakítását tartja szem előtt, erre épül a középiskola. A NAT keretjellegéből és szabályozási mechanizmusából következik, hogy az egyes oktatási intézmények önállóan készíthetik el saját részletes pedagógiai programjukat. Ebben elsősorban az iskola tanítóinak és tanárainak pedagógiai hitvallása fogalmazódik meg, azok a nevelésfilozófiai elvek és értékrend, amely alapján az intézmény pedagógusai közösen határoznak az intézmény pedagógiai célrendszeréről. Tartalmazza az iskolai oktatás teljes képzési ciklusára szóló helyi tantervet, az egyes évfolyamokon tanított kötelező és választható tantárgyakat, a tanórai foglalkozások óraszámát, fő témaköreit és követelményeit, a magasabb évfolyamba lépés feltételeit az ellenőrzés, értéeklés, minősítés tartalmi és formai követelményeit, a differenciálás módjait, az alkalmazható tankönyveket és más taneszközökre vonatkozó döntéseket. Tanmenet Adott tantárgy oktatásának adott évfolyam/osztály számára készült éves terve. A tanmenetkészítés feladatai
A pedagógus meghatározza és elosztja az éves tananyagot a rendelkezésre álló óraszámnak megfelelően. A tantárgyi koncentráció feltárása és megnevezése. Azon területek feltárása, amelyek tartalmilag, térben vagy időben kapcsolódnak más tárgyak anyagához, illetve kapcsolhatók a műveltség konkrét tananyagon kívüli területeihez. Az alapvető oktatási eszközök meghatározása is a tanmenetkészítés során történik. Tematikus terv 4-8 óra anyagát foglalja egységbe. Általában tartalomból kiinduló tervezési forma, ezért első feladatként a tananyag elemzését kell elvégezni különböző szempontok szerint. Óravázlat Az adott tanítási óra konkrét, személyre szóló feladatait, tevékenységformáját, felhasználandó eszközeit, pontos időbeosztását tartalmazza. A hatékony tantervelméletben az elmélet és gyakorlat viszonya egymást kiegészítő és kiegyensúlyozott.
2014. október 1., szerda
A kiadványszerkesztés
A kiadványszerkesztő:
- ismerje a mindennapi életben előforduló kiadványok szerkezetét,
szerkesztésének szempontjait és törvényszerűségeit,
- ismerje az írásbeli kommunikáció kódjait és hatásukat,
- ismerje a kéziratok fajtáit, a korrektúrajeleket,
- ismerje a betű felépítését, alkalmazásának szabályszerűségeit,
- ismerje az illusztráció, a grafika alkalmazásának, beillesztésének
szabályait,
- tudja alkalmazni az aranymetszést a kiadványok és alkotóelemeik
tervezésében,
- legyen képes a tanultakat egy számítógépes kiadványszerkesztőben
meg-valósítani, a dokumentumot szín- és mérethelyesen kinyomtatni, színre
bontani.
Előfeltételek: Oktatásinformatika I.
A közreadás módja: gyakorlat
Tartalom:
A kiadványok
- A könyv
- Időszaki kiadványok
- Alkalmi kiadványok
A kiadványok szerkezete
- A főszöveget megelőző részek
- A főszöveg
- A főszöveget követő részek
- A borító
A kézirat
- Alapkövetelmények
- A kézirat formája
A szerkesztés
- A szerkesztés elvei
- Kézirat-előkészítés és szöveggondozás
- Speciális kiadványok szerkesztése, szöveggondozása
A korrektúra
- A korrektúrajelek
A betűk
- A betűk és csoportosításuk
A szedéstükör
Színek, színrendszerek
- Színelméleti rendszerek
- Színek a számítógépen
Illusztráció, grafika, fotó
- Az illusztrációk aláírása
- Táblázatok
- Ábrák
- Illusztrációs mellékletek
Színrebontás, nyomtatás
- Színrebontás
- Nyomtatás
A tananyag rövid tartalma
1. A kiadványok
1. 1. A könyv
1. 2. Időszaki kiadványok
1. 3. Alkalmi kiadványok
2. A kiadványok szerkezete
2. 1. A főszöveget megelőző részek
2. 2. A főszöveg
2. 3. A főszöveget követő részek
2. 4. A borító
3. A kézirat
3. 1. Alapkövetelmények
3. 2. A kézirat formája
4. A szerkesztés
4. 1. A szerkesztés elvei
4. 2. Kézirat-előkészítés és szöveggondozás
4. 3. Speciális kiadványok szerkesztése, szöveggondozása
5. A korrektúra
5. 1. A korrektúrajelek
6. Betűk
6. 1. A betűtípusok és csoportosításuk
7. Szedéstükrök
8. Színek, színrendszerek
8. 1. Színelméleti rendszerek
8. 2. Színek a számítógépen

9. Illusztráció, grafika, fotó
9. 1. Az illusztrációk aláírása
9. 2. Táblázatok
9. 3. Ábrák
9. 4. Illusztrációs mellékletek
10. Színrebontás, nyomtatás
10. 1. Színrebontás
10. 2. Nyomtatás
9. 1. Az illusztrációk aláírása
9. 2. Táblázatok
9. 3. Ábrák
9. 4. Illusztrációs mellékletek
10. Színrebontás, nyomtatás
10. 1. Színrebontás
10. 2. Nyomtatás
b. A modul célja és követelményei
Az általános célok között szerepel elsősorban az, hogy a tanuló a későbbiekben
tudja, hogy minek hol nézhet utána. Ez azért nagyon fontos, mert az agyunk nem
káptalan, minden apró adatot nem tudunk eltárolni.
A másik cél, hogy kialakuljon a tanulóban egyfajta szépérzék. Hiszen a tipográ-fia elsajátításának és eredményes használatának alapja lehet egyfajta jó ízlés.
A főiskola elvégzése során számos alkalom adódik, amikor a Kiadványszerkesztés modul során elsajátított ismereteket alkalmazhatják a tanulók, egyik legfontosabb a szakdolgozat megírása. Rendkívül fontos, hogy minden dolgozat tipográfiailag helyes legyen, mert ez nagyban befolyásolhatja az értékelés végeredményét.
A felsőfokú végzettségű szakembereknek is gyakran kell esszéket, dolgozatokat, kiadványokat elkészíteniük, melyek színvonalában nem kis szerepe van a helyes tipográfiának.

Követelmények:
- Ismerje a mindennapi életben előforduló kiadványok szerkezetét, szerkesztésének szempontjait és törvényszerűségeit.
- ismerje az írásbeli kommunikáció kódjait és hatásukat,
- ismerje a kéziratok fajtáit, a korrektúrajeleket,
- ismerje a betű felépítését, alkalmazásának szabályszerűségeit,
- ismerje az illusztráció, a grafika alkalmazásának, beillesztésének szabályait,
- tudja alkalmazni az aranymetszést a kiadványok és alkotóeleik terve-zésében,
- legyen képes a tanultakat egy számítógépes kiadványszerkesztőben megvalósítani, a dokumentumot szín- és mérethelyesen kinyomtatni, színre bontani.
2. 3. Előfeltételek, előismeretek
A Kiadványszerkesztés modul felvételének előfeltétele az Oktatásinformatika
I. tantárgy teljesítése.
A modul elsajátításához szükséges előismeretek:
- legalább egy szövegszerkesztő program alapos ismerete
- legalább egy rajzoló program alapos ismerete
- jó helyesírás
- legalább egy szövegszerkesztő program alapos ismerete
- legalább egy rajzoló program alapos ismerete
- jó helyesírás
A Kiadványszerkesztés modulban az előismeretek kötelező felmérése nem
szerepel.
2. 4. Oktatási módszerek
A modul az elmélet mellett gyakorlati megoldásokat is tartalmaz és
kiscsoportos gyakorlatok keretén belül zajlik.
A tanulók a szükséges ismereteket a gyakorlaton sajátíthatják el, melynek láto-gatása kötelező.
A tanulók a szükséges ismereteket a gyakorlaton sajátíthatják el, melynek láto-gatása kötelező.
A tananyagot a modultankönyv és a kötelező irodalom tartalmazza. Emellett
az ajánlott irodalom tanulmányozása is javasolt, mivel szorosan kapcsolódik a
mo-dul anyagához.
A tanulók a modultankönyvben szereplő minden egyes fejezet után ellenőrző kérdéseket találnak, melyek megválaszolása nagy segítséget nyújt a felkészülésben.
A tanulók a modultankönyvben szereplő minden egyes fejezet után ellenőrző kérdéseket találnak, melyek megválaszolása nagy segítséget nyújt a felkészülésben.
A hallgatók minden héten határidős, kiadott feladatokat kapnak, melyek
leadása kötelező és szükséges a modul sikeres teljesítéséhez.
2. A kiadványok szerkezete
Ez a fejezet négy fő részből, a főszöveget megelőző járulékos részekről
(címnegyedív, tartalomjegyzék, ajánlás, mottó, előszó, köszönetnyilvánítás), a
főszövegről (folyószöveg és annak tagolása, jegyzetek, hivatkozások), a főszöveget
követő járulékos részekről (irodalomjegyzék és bibliográfia, utószó, függelék,
kronológia, szakkifejezések, illusztrációk jegyzéke, mutatók, kolofonoldal,
információs és kereskedelmi oldalak stb.), és a borítóról (könyvborító) szóló
részekből áll.
2. 1. A főszöveget megelőző részek
Az angolszász országokban a főszöveget megelőző járulékos részek sokkal
terjedelmesebbek, mint a magyar könyvkiadói gyakorlatban. Ezekben az országokban
a címnegyed, a tartalomjegyzék és az előszó mellett itt található a rövidítések
jegyzéke, az illusztrációk jegyzéke is. Ez utóbbi részeket a magyar hagyománya
szerint inkább a könyv végén helyezzük el. Az angolszász könyvkiadásban igen
gyakran önálló címmel közlik az előszót (Foreword, Preface), a
köszönetnyilvánítást (Acknowledgements) és a technikai tudnivalókat közlő előszót
(Notes on text, On transliteration), míg nálunk a kiadók inkább az egységes előszót
részesítik előnyben.
A főszöveg előtt elhelyezett járulékos részek lehetőleg ne legyenek
terjedelmesek (a hosszú, értékelő előszó helyett inkább utószót írjunk), mert
elvonják az olvasó figyelmét a sokkal fontosabb főszövegtől. Továbbá
szerencsésebb, ha az előszó hármas funkciója (a személyes mondandó közlése, a
kiadás technikai részleteinek indoklása, magyarázata, valamint a
köszönetnyilvánítás) együtt marad, nem beszélve ennek technikai előnyeiről,
ugyanis nem szükséges mindent új oldalon kezdeni.
Ha úgy érezzük, hogy az előbb felsorolt részeket mégis jobb
elválasztani egymástól, akkor ezt valamilyen jellel (pl. csillaggal) is
megtehetjük. Akkor járunk el helyesen, ha a főszöveget megelőző járulékos
részek terjedelmét inkább csökkentjük, mintsem növeljük.
A címnegyedív (vagy röviden címnegyed) a járulékos részek talán
legfontosabb, tehát soha, semmilyen körülmények között el nem hagyható része. A
címnegyedív a könyv első ívének (tizenhat oldalának) negyede, azaz első négy
oldala, nevezetesen: a szennycímoldal, a sorozatcímoldal, a címoldal és a
copyrightoldal.
A címnegyedívet soha nem paginázzuk (oldalszámozzuk), de ezek az oldalak is
beleszámítanak a könyv terjedelmébe. Ha tehát a címnegyedet közvetlenül a
tartalomjegyzék követi, akkor az az 5. oldalon kezdődik.
Az utóbbi időben sorra jelennek meg olyan könyvek, amelyeknek hiányzik a címnegyede, vagy az csak kétoldalas, azaz a könyv rögtön a címoldallal kezdődik. Ez a gyakorlat azonban csak a kereskedelmi forgalomba nem kerülő kiadványoknál (pl. vállalati jelentések, brosúrák), valamint időszaki kiadványoknál engedhető meg, de tudományos intézeteknek, múzeumoknak, könyvtáraknak a nagyközönség számára készített kiadványainál már nem.
Egészen különleges esetnek számítanak a kisgyermekek számára készített leporellók, amelyek egyáltalán nem tartalmaznak címnegyedet. Ezeknél a könyveknél csak az a kívánalom, hogy legyenek feltüntetve a mű szerzője és a címe, valamint a kiadvány valamelyik oldala tartalmazza a nélkülözhetetlen adatokat, mint a copyright, kolofon és az ár.

Ha a kiadvány elején szeretnénk elhelyezni a szerző vagy valaki más
arcképét, akkor a legjobb megoldás, ha ezt az ötödik oldalra, tehát közvetlenül
a címnegyed után tesszük. Így nem bolygatjuk meg a címnegyed hagyományos
sorrendjét. A képet elhelyezhetjük még a második, azaz a sorozatcímoldalra is.
Ebben az esetben elengedhetetlen, hogy a kép tipográfiai szempontból
illeszkedjék a címoldalhoz, és a kép alá a szerző nevén kívül terjedelmes
szöveg lehetőleg ne kerüljön.
A harmadik megoldás, hogy a képet a szennycímoldalra helyezzük, ebben az esetben természetesen a szennycímoldal szokásos adatait itt nem közölhetjük.
A két utóbbi megoldást természetesen csak akkor alkalmazhatjuk, ha a papír minősége megfelelő. Ha nem, akkor helyezzük a szerző képét a borítóra vagy a hátsó borítóra. Itt is a fentiekhez hasonló megoldást kell követni.

Szennycímoldal - A címnegyed első oldala, amely eredetileg a címoldalt
védte a szennyeződéstől. A könyvborítók megjelenésével ez a funkciója
úgyszólván teljesen megszűnt, de hagyománytiszteletből és esztétikai okokból ma
sem hiányozhat a könyvből.
A szennycímoldalon a könyv szerzőjét, a főcímét és többkötetes mű esetén a
kötet számát tüntetjük fel. A cím után pontot, vagy vesszőt ne tegyünk, a
kötetszám után tehetünk pontot. Egyszerzős mű esetén a szerző teljes, tehát
vezeték- és keresztnevét is írjuk ki. Két-három szerzős mű esetén a szerzők
vezetéknevét nagykötőjellel elválasztva is elég írni. Ha a könyvnek háromnál
több szerzője van, akkor ezen az oldalon elég a főcím feltüntetése is.
A szennycímoldalon lehetőleg más adatot ne közöljünk. Ha a főcím túlságosan terjedelmes, akkor rövidíthetjük is.
A szennycímoldalon lehetőleg más adatot ne közöljünk. Ha a főcím túlságosan terjedelmes, akkor rövidíthetjük is.
1. ábra. Szennycímoldalak
Az angolszász könyvkiadásban egészen egyedi megoldással él a Penguin
kiadó: a szennycímoldalon közöl (a szövegbetűnél kisebb fokozatú betűkkel és
kisebb tükörben) egy rövid szöveget, amely a szerző és a szerkesztő
legfontosabb életrajzi adatait, valamint főbb műveit tartalmazza. A magyar
hagyományban a szennycím a várakozás felkeltésére törekszik, következésképpen
fogottnak kell lennie, és csak a szerző nevét és a könyv címét tartalmazhatja.
A szennycímoldal előkészíti a könyv talán legfontosabb oldalát, a
címoldalt, ezért tipográfiai szempontból ez az oldal semmiképpen se legyen
hivalkodó.
A fogottságot a választott betűfokozattal és a szöveg elhelyezésével
érhetjük el. A betű nagysága mindenképpen kisebb legyen, mint a címoldalé, vagy
a szövegbetűvel, vagy pedig valamelyik belső cím nagyságával egyezzen meg. A
szerzőt és a címet, ha egy sorba kerülnek, valamilyen jellel válasszuk el
egymástól (pl. csillag, ferde vonal, díszítés, de lehetőleg nem kettőspont). A
szöveget a címoldal választott tengelyének megfelelően helyezzük el. Esztétikai
és tipográfiai szempontból nem szerencsés, ha a szennycímet az oldal mértani közepére
tesszük.
A szöveg elhelyezésénél arra kell gondolnunk, hogy ezt a lapot az olvasók többsége gyorsan továbbhajtja, s a szem egyenletes mozgását az segíti, ha az első három oldal szövegrészeit, illetve a szövegoldalakat a tipográfus ennek megfelelően összehangolja.

Sorozatcímoldal - A címnegyed második oldala, amely a sorozatba illeszkedő
művek esetén a sorozat adatait tartalmazza. A sorozatok tartalmi vagy formai
szempontból összetartozó művek, vagy a kiadó által valamilyen sajátos szempont
alapján összeállított könyvek. A sorozat egyes darabjai önálló művek. Nem
sorozatok tehát a többkötetes művek, következésképpen ezek bibliográfiai
adatait nem itt, hanem a címoldalon kell feltüntetni!
2. ábra. Sorozatcímoldalak
A második oldalon tüntetjük fel a sorozatcímet, a sorozatszerkesztők nevét
és az alsorozatcímet, illetve a sorozatszámot. Csak akkor sorszámozzuk az egyes
köteteket, ha biztosak vagyunk a dolgunkban. A sorszámozáshoz arab számokat
használjunk. Ugyancsak itt közöljük a sorozatot gondozó intézmény nevét.
Megszokott dolog, hogy a sorozatcímoldal ezeken kívül közli a sorozatban eddig
megjelent könyvek jegyzékét is. A sorozatcímet a második oldal mellett
közölhetjük még a könyvborítón is.
A sorozatcímek helyesírásánál ügyeljünk a kezdőbetűkre. Ha a cím több egyenrangú szóból áll, akkor csak az első szót, vagy minden fontos szót nagybetűvel írunk.
Illusztrált könyvek esetén a sorozatcímoldal gyakran tartalmaz illusztrációt, ilyenkor a tipográfus feladata ennek az oldalnak és a címoldalnak az összehangolása.

A könyv olvasója a második és a harmadik oldalt együtt látja, ezért a
sorozatcímoldalnak illeszkednie kell a címoldalhoz. A betűtípusra és betűfokozatra
ugyanaz érvényes, mint a szennycímekre. A szöveg és a címnegyed tipográfiáját
célszerű összehangolni, azaz, ha a szövegben léniákat, díszítéseket
alkalmaztunk, akkor azok itt sem hiányozhatnak.
Címoldal - A címnegyed harmadik oldala, a belső címoldal a címnegyed legfontosabb eleme, mivel itt közöljük az egész műre vonatkozóan a leglényegesebb tartalmi és jogi információkat. Kitüntetett szerepe van tipográfiai szempontból is, hiszen a könyv stílustörténete leginkább a címoldalak változásán tanulmányozható, de mivel a bibliográfiai leírás és a tudományos hivatkozás alapja is ez az oldal, ezért nagyon fontos, hogy az itt szereplő adatok pontosak, hibátlanok legyenek.

3. ábra Címoldalak
A címoldalon tüntetjük fel a bibliográfiai hivatkozások öt alapadatát: a
szerző nevét, a könyv címét, a kiadó nevét, a kiadás évét és a megjelenés
helyét. Ez az öt adat soha semmilyen körülmények között sem hiányozhat a
címoldalról.
A címoldal első adata mindig a szerző vagy a szerzők neve. Lehetőleg a
szerző(k) teljes nevét szerepeltessük. Idegen nevek írásakor nyugodtan
követhetjük az eredeti kiadást.
A magyar hagyomány szerint a szerzők doktori címét, tudományos fokozatát, kitüntetéseit, pozícióját nem szokás feltüntetni, ha mégis megtesszük, tudnunk kell, hogy ez az olvasó szemében egy kissé hivalkodónak fog tűnni. Ez alól csak a tankönyvek, jegyzetek és egyéb segédletek jelentenek kivételt.
Többszerzős művek esetén a neveket gondolatjellel választjuk el egymástól. Ha a könyvnek háromnál több szerzője van, akkor a felsorolás lehetőleg kerüljön át a copyrightoldalra vagy páros címoldal esetén a sorozatcímoldalra.
Külön gondot jelent a női nevek írása. A Magyarországon használatos formával az a probléma, hogy külföldi bibliográfiai leírásokban zavart okoz. Ezért a női szerzők számoljanak ezzel a veszéllyel, s lehetőleg használják, pl. a Szalainé Iglódi Eszter helyett a Sz. Iglódi Eszter formát.

Ha a könyvnek csak szerkesztője, válogatója, sajtó alá rendezője van, akkor
kétféle megoldás van. Az első, hogy a szerkesztő, válogató nevét a cím alatt
helyezzük el. A második, hogy ezeket az adatokat átvisszük a negyedik oldalra.
Nincs szabály arra, hogy mikor kell az első és mikor a második megoldást
követni. Ha a szerkesztő, válogató, sajtó alá rendező jelentős, érdemi munkát
végzett, akkor inkább az első utat válasszuk, ha azonban munkája inkább
technikai jellegű volt, szerencsésebb a második megoldás.
A szerző neve után következik a mű címe, és alcíme. A címet és az alcímet
külön sorba szedjük, és ne válasszuk el egymástól kettősponttal, ponttal, vesszővel
vagy egyéb más módon. A címnek rövidnek kell lennie, ugyanakkor fednie kell a
tartalmat.
A főcím után következik az alcím, melyet akkor adjunk egy könyvnek, ha a főcím úgynevezett beszélő cím, vagy ha úgy érezzük, hogy a főcím nem teljesen fedi a mű tartalmát.
A főcím után következik az alcím, melyet akkor adjunk egy könyvnek, ha a főcím úgynevezett beszélő cím, vagy ha úgy érezzük, hogy a főcím nem teljesen fedi a mű tartalmát.
Ezután következik a kötet megjelölése. A kötet szót a címoldalon lehetőleg
ne rövidítsük. A régi magyar könyvkiadásban a köteteket mindig római számokkal
jelölték, de ma már egyre többször szerepel az arab szám, nem utolsó sorban
annak köszönhetően, hogy a könyvtári bibliográfiai leírás ezeket részesíti előnyben.
Mindkét megoldás elfogadható, de figyeljünk arra, hogy a könyvben mindig
egységesen használjuk vagy az egyik, vagy a másik formát.
A kiadásjelzés a kiadás számára és minőségére vonatkozik. Az első kiadást sohasem tüntetjük fel a könyvön, a további minden kiadást azonban igen. Új kiadásnak számít az a mű, amelyen a szerző jelentős és lényegi változtatást hajtott végre, pl. a szöveg egy részének átírása, új elő- vagy utószó közlése, a bibliográfia, a hivatkozások nagy részének átdolgozása.
A leggyakrabban használt kiadásjelzés-típusok:

Második kiadás (Ha az első kiadáshoz képest jelentős a változtatás)
A második kiadás negyedik utánnyomása (Ha a nyomás a második kiadás alapján, a kisebb hibák javítása után történik)
Negyedik, bővített és javított kiadás (Ha a könyv egyes részeit átdolgoztuk, s újabb fejezettel vagy fejezetekkel egészítettük ki)
Hasonmás kiadás (Valamely már megjelent könyv az eredetivel formailag egyező, betűhív kiadása)
Bibliofil kiadás (A könyvgyűjtők számára kiadott könyv)
Jubileumi kiadás (Valamely eseményre megjelenő kötet)
A kiadásjelzésnek tartalmaznia kell a szerzőségi adatok változását is, pl.:

A második kiadást átdolgozta Fejős Zoltán (Ez az adat kerülhet a negyedik
oldalra is)
A címoldalra a kiadás számát lehetőleg betűkkel írjuk (Második kiadás). A kiadás
minőségét jelző szavakat (bővített, javított), a kiadás és a kötet szavakat a
címoldalon sohasem rövidítjük.
Ezután következik a kiadó, vagy a kiadók nevének, a megjelenés helyének és
évszámának feltüntetése. A helyet és az évet vessző választja el egymástól, s
az évszám után nem teszünk pontot.
Szépirodalmi Könyvkiadó
Budapest, 1976
A címoldal megtervezése talán a legfontosabb tipográfiai feladat. A címoldal tervezése művészi munka. A tipográfus itt nagyobb szabadságot élvez, épp ezért nehéz a címoldal tipográfiájáról bármit is mondani, de azért néhány alapszabályt meg kell fogalmazni:

A címoldal semmiképpen se legyen túlzsúfolt, s lehetőleg harmonizáljon a
könyv egyéb tipográfiai elemeivel. A címoldal legyen fogott, lehetőleg a
szövegbetűvel egyező betűtípusból szedjük, s ne használjunk 3-4 fokozatnál
többet.
A szerző neve és a mű címe uralkodjék az oldalon, tehát ezeket a sorokat
nagyobb betűfokozatból szedjük, mint a kiadó nevét, valamint a megjelenés
helyét és évszámát.
Copyrightoldal - A nemzetközi előírások szerint a címnegyed negyedik
oldalára kell kerülniük a szerzői jogokra vonatkozó, úgynevezett
copyrightadatoknak. A régebbi szakirodalomban ezt az oldalt kolofonoldalnak is
nevezték, de mivel a kolofon más helyre is kerülhet, ezért célszerűbb arról az
adatról elnevezni, amely feltétlenül itt szerepel.
A copyrightoldal kiegészíti a címoldalt, tehát, ha valamilyen adatot nem
tudunk a címoldalra elhelyezni, akkor azokat itt sorolhatjuk föl. A
copyrightoldalra kerülnek a könyv létrejöttében szerepet játszó személyek és
testületek (szerkesztő, fordító, kontrollszerkesztő, sajtó alá rendező,
válogató, illusztrátor, lektor, a kötet átdolgozója, az elő- és utószó szerzője,
a jegyzetek, a függelék, az irodalomjegyzék, a név- és tárgymutató összeállítója).
Ha ezek az adatok a címoldalon szerepelnek, akkor felesleges itt még egyszer megismételni őket.
Fordítások esetén ugyancsak ezen az oldalon szerepel a mű eredeti címe, alcíme, a fordításhoz felhasznált kiadás száma, a kiadó neve, valamint a megjelenés helye és éve.
A copyrightoldal legfontosabb része a szerzői jogokra vonatkozó adat. A ? jel után következik a jogtulajdonos neve, valamint az első kiadás éve.

A szerzői jog tulajdonosa a szerző, a szerző halála után (70 teljes naptári
évig) a rendelkezésre jogosult utód.
Későbbi kiadás esetén a jogutód feltüntetése előtt mindig jelezzük az első
kiadást is:
Külföldi példák alapján az utóbbi időben kezd elterjedni a magyar
könyvkiadásban is, hogy a kiadó rövid szöveggel erősíti meg a jogokra vonatkozó
információkat.
Minden jogot fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a
rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően
is
Minden jog fenntartva
Minden jog fenntartva
Ezt a rövid formulát a következőképpen is elhelyezhetjük:
Ebben az esetben az évszám után pont van, a szöveg végén viszont nincs.
Külön problémát okoz a kötetben szereplő képek, illusztrációk jogainak az
ügye. Ha csak egy-két személyről van szó, akkor ezeket az adatokat itt, a
copyrightoldalon is feltüntethetjük, illetve a copyrightba is kerüljön be ez az
adat. Mindig ügyeljünk a sorrendre, és azt következetesen alkalmazzuk:
A copyrightoldalra kerül még továbbá a szöveggyűjtemények, antológiák
jogára, a kiadástörténetre vonatkozó információk, a kiadó postai címe, a könyv
ISBN és sorozat esetén ISSN száma is.
A copyrightoldalon célszerű elhelyezni a kötet kiadását támogató személyek,
intézmények nevét. Ide kerülhet még a kolofon, de azt célszerűbb az utolsó
oldalra tenni.
Az MSZ 3402-80 szabvány szerint a copyrightoldalon kell közölni a kötet katalogizálási adatait, illetve nem szépirodalmi művek esetén az ETO (Egyetemes Tizedes Osztályozás) számát.
Az MSZ 3402-80 szabvány szerint a copyrightoldalon kell közölni a kötet katalogizálási adatait, illetve nem szépirodalmi művek esetén az ETO (Egyetemes Tizedes Osztályozás) számát.
Tipográfiai szempontból a copyrightoldal se legyen hivalkodó, lehetőleg
10-12 pontos betűnél nagyobbat ne használjunk. Az adatokat csoportosítva
közöljük, így az egyes adatcsoportok jobban elkülönülnek egymástól.
2. 1. 2. Tartalomjegyzék
A tartalomjegyzék, amely a mű belső címrendszerét, a járulékos részek
címeit (a címnegyed, az ajánlás, a mottó, a kolofonoldal, valamint az
információs és kereskedelmi oldalak kivételével) és kezdő oldalszámait
tartalmazza, a könyv fontos, elmaradhatatlan része. A pontosan összeállított és
jól szerkesztett tartalomjegyzék könnyen áttekinthetővé teszi a művet.
Rendkívül ritka az az eset, amikor nem kell tartalomjegyzéket mellékelnünk
egy könyvhöz.
A tartalomjegyzéknek a magyar könyvkiadási hagyományban nincs szigorúan rögzített helye. Elhelyezik a címnegyed után: Az előszó előtt és után, a mottó előtt és után; a könyv végén: a névmutató előtt és után, a kereskedelmi oldalak előtt és után. Az a gyakorlat alakult ki, hogy a tudományos művekben általában a könyv elejére, míg szépirodalmi művekben a könyv végére kerül.
Ha a könyv elejére helyezzük, akkor közvetlenül a címnegyed után következzen, azaz mindenképpen előzze meg az előszót. Tehát a tartalomjegyzék mindig megelőzi az ajánlást és a mottót.
Ha a jegyzéket a könyv végére tesszük, akkor figyeljünk arra, hogy a tartalomjegyzék után már csak a kolofonoldal következzen. Ellenkező esetben az olvasót a tartalomjegyzék keresésére késztetjük.

Lehetőség szerint minden címet tüntessünk fel a tartalomjegyzékben. Ha
azonban a műben negyed-, ötöd-, sőt hatodrangú címek is szerepelnek, akkor
ezeket el is hagyhatjuk.
A túlságosan terjedelmes tartalomjegyzék inkább nehezíti, mint megkönnyíti az olvasó dolgát a tájékozódásban.
Az is jó megoldás, ha a könyv elején két tartalomjegyzéket, egy áttekintőt, és egy részleteset is közlünk.

4. ábra. Tartalomjegyzékek
Gyakori hiba a könyvekben, hogy a szerkesztés, előkészítés során a
szövegben változtatunk egy-egy címen, de ezt a tartalomjegyzékbe már nem
vezetjük át. Ezért a tördelt levonaton és az imprimatúrában mindig vessük össze
a belső címeket a tartalomjegyzék címeivel, és az oldalszámok összevetéséről se
feledkezzünk meg!
A tartalomjegyzékben a különböző címfokozatokat megkülönböztethetjük
tipográfiailag, vagy számok, illetve betűk használatával. Mindig a könyv
szerkezete határozza meg, mikor melyik módszert kell követnünk. Soha ne
keverjük azonban ezeket a módszereket, tehát a címrendszer legyen az egész
könyvben egységes.
Mindig adjunk címet a jegyzéknek, ez lehet a megszokott tartalomjegyzék,
vagy rövidíthetjük is tartalomra.
A tartalomjegyzék tükre megegyezhet a szövegével, de lehet annál keskenyebb is. Ez esetben mindig a leghosszabb sor szélessége az irányadó.
A tartalomjegyzék betűfoka lehetőleg ne legyen nagyobb a szövegbetűénél, illetve a belső címek nagyságánál (egy-két ponttal lehet kisebb).

2. 1. 3. Ajánlás
A tartalomjegyzék után következik az ajánlás (dedikáció). Ennek szövege
mindig új, páratlan oldalra kerüljön, hiszen művünket valakinek vagy valaki
emlékének szenteljük, akkor tiszteljük meg őt azzal, hogy nevét kiemelt helyre
teszzük.
Szövege és tipográfiája legyen egyszerű és fogott. A dedikáció utáni páros
oldal mindig üres, vákát. A szerzőn kívül más közreműködő ne dedikálja a
könyvet, ez nem illendő. Maradjon meg ez a szerző kizárólagos jogának.
2. 1. 4. Mottó
2. 1. 4. Mottó
Lehetőleg a mottó is kerüljön új, páratlan oldalra, de ha a könyvben már
van ajánlás, akkor a mottót ne tegyük új oldalra.
Elhelyezhetjük az előszó, a bevezetés vagy az első fejezet élére, vagy az első szövegoldallal szemben. Ritkán előfordul, hogy a szerző minden fejezetet mottóval lát el, ekkor ne tegyünk minden egyes mottót külön oldalra, inkább a fejezet élére, jobbra zárva, a szövegbetűnél kisebb betűből vagy annak kurzívjából.
A mottót nem szükséges idézőjelbe tenni és az idézet szerzőjén és forrásán kívül felesleges a pontos hivatkozási adatokat megadni.

2. 1. 5. Előszó
A főszöveget megelőző járulékos részek hacsak nincs külön
köszönetnyilvánítás és technikai előszó utolsó eleme az előszó.
Az előszó írásának elsődleges célja, hogy a szerző az olyan ismereteket,
amelyeket a könyv megértéséhez szükségesnek vél, előzetesen közölje az
olvasóval. Legtöbbször személyes hangú, eligazító jellegű írás, amely a mű
megírásának okairól, születésének körülményeiről, a kiadás nehézségeiről szól.
Az előszó nem szerves része a főszövegnek, hanem annak kiegészítése. A
szerző az előszóban kifejtheti a mű megírásának célját, esetleg méltathatja
magát a művet, de helyesebb, ha a méltatást másra bízzuk.
Ugyancsak az előszóban fejtheti ki a szerző a mű megértéséhez szükséges szempontokat, a követett módszereket, utalhat a fontosabb előzményekre és szakirodalomra.
Az előszó ne legyen terjedelmes, az olvasó könnyen megriadhat a terjedelmes magyarázkodástól. Tankönyvekben, segédletekben az előszó támpontot adhat az olvasónak a könyv használatához.
Ha nem szerzői előszóról van szó, akkor helyesebb előszó helyett utószót csatolni a könyvhöz. Nem biztos ugyanis, hogy az olvasó kíváncsi a mi véleményünkre, ezért célszerűbb mondanivalónkat a mű után elhelyezni.

Egy könyvnek lehet több előszava is. Az egymást követő kiadásokhoz is új előszavak
járulhatnak. Ebben az esetben általában az utolsó kiadás előszavával kezdjünk,
tehát ebben a sorrendben: Előszó a harmadik kiadáshoz, Előszó a második
kiadáshoz, Előszó az első kiadáshoz stb., de a kronologikus sorrend is
elfogadható.
Többkötetes művekben lehetőleg csak egy előszót közöljünk, minden esetben
az első kötet élén.
Az előszót rendszerint keltezzük és aláírással látjuk el. A szerző
szerkesztő esetében legtöbbször elég a monogram vagy A szerző, A szerzők, A
szerkesztő, A szerkesztők aláírás. Az aláírás egyértelművé teszi az előszó
szerzőjét, tehát lehetőleg akkor is szerepeljen a név vagy a monogram, ha az előszót
a könyv szerzője írta. A keltezést balra, az aláírást pedig jobbra kizárjuk. Az
aláírás kerüljön egy sorral lejjebb, mint a keltezés.
Az előszóban mondhatjuk el, az úgynevezett technikai kérdésekkel
kapcsolatos mondandónkat is, de ezt a technikai útmutatót indokolt esetben
önálló előszóként is közölhetjük (Technikai előszó).
2. 1. 6. Köszönetnyilvánítás
A magyar könyvkiadói gyakorlatban az általános köszönetnyilvánítás
rendszerint az előszóban történt. Angolszász mintára azonban egyre gyakoribb
könyveinkben, hogy az előszó után a szerzők külön részt iktatnak be
Köszönetnyilvánítás címmel. Az utószó után is állhat, bár könyvkiadási
hagyományainktól idegennek tűnhet.
Az előszó és a köszönetnyilvánítás tipográfiai szempontból lehetőleg ne különbözzön a főszövegtől. Ha az előszót nem a szerző írta, akkor szedhetjük a szövegbetű kurzívjából is.
Az előszó és a köszönetnyilvánítás tipográfiai szempontból lehetőleg ne különbözzön a főszövegtől. Ha az előszót nem a szerző írta, akkor szedhetjük a szövegbetű kurzívjából is.
2. 2. A főszöveg
A főszöveg a könyv legfontosabb, tartalmi része, amely a szerző érdemi
mondanivalóját, gondolatait tartalmazza. A főszövegben a folyószöveget
jegyzetek, valamint illusztrációk, azaz táblázatok, ábrák, térképek, képek,
kották stb. egészíthetik ki.
2. 2. 1. A folyószöveg
A folyószöveg a könyv lelke. Kiegészíthetjük a könyvet beszédes, szellemes
ábrákkal, táblázatokkal, mellékelhetünk hozzá terjedelmes bibliográfiát,
ötletes mutatókat, tervezhetünk szép, színes könyvborítót ha a folyószöveg
semmitmondó, üres, unalmas, eredeti gondolatokat nélkülöző, akkor célt nem
értünk el, a könyv nem ér semmit. Éppen ezért a könyv írásakor mindig a
folyószöveget fogalmazzuk meg először, a mondandó kifejtése mindennél előbbre
való, nem előzhetik meg sem könyvészeti újítások, sem másodlagos, járulékos
elemek.
Bevezetés - A tudományos művek többségében a folyószöveg bevezető résszel
indul, mely leggyakrabban az első fejezet is egyben. A bevezető az előszónál
jóval konkrétabban mutatja be a feldolgozott témát és azt az
összefüggésrendszert, amelyben a felvetett probléma értelmezhetővé válik.
Ugyancsak itt van helye az eddigi kutatások összefoglalásának, valamint a
bevezető foglalkozhat a metodológia (a kutatás módszertana, azaz az alkalmazott
módszerek elméleti szintű tárgyalása) és a metodika (az alkalmazott eljárások,
technikák bemutatása) tárgykörével. E három tárgykört lehetőleg tagoljuk,
válasszuk el egymástól.
Összegzés - A tudományos munkák gyakran tartalmaznak egy összefoglaló részt Összegzés, Összefoglalás, Befejezés címmel, amelyben a szerző összefoglalja könyvének eredményeit, ritkábban hiányosságait, a témakör továbbra is megoldatlanul maradt kérdéseit. Helye a könyv végén van.

2. 2. 2. A folyószöveg tagolása
A könyvet nem magunknak, hanem az olvasónak írjuk és, ha az olvasó elfárad,
egyszerűen félreteszi a könyvet. Ezért hagyjunk neki lehetőséget arra, hogy a
szöveg olvasása közben kisebb pihenőket, szüneteket tartson.
Nagyon fontos tehát, hogy a folyószöveget helyesen tagoljuk, megfelelő
rendszerességgel meg kell törnünk címekkel, bekezdésekkel, kiemelésekkel. Az
olvasók többsége ugyanis a többoldalas, ömlesztett, tagolatlan folyószövegben
csak a legritkább esetben tájékozódik megfelelően.
Ritkán fordul elő, amikor a szerző túlságosan is tagolja a szöveget, így a
textus áttekinthetetlenné válik, s részeire esik szét.
Címrendszer - A tagolás elsődleges eszközei a belső címek. A címek a
folyószöveget szövegrészekre, szövegegységekre bontják, segítségükkel feltárul
a könyv szerkezete, belső logikája vagy ellenkezőleg, komplikált, zavaros
felépítése.
A terjedelmes címek elkedvetlenítik az olvasót, ezért ügyeljünk a rövid,
tömör, lényegre törő címek megválasztására.
A műben az azonos rangú részegységeket azonos fokozatú címekkel látjuk el.
A részegységek további tagolására alacsonyabb rendű címeket iktathatunk a
szövegbe, a kisebb részeket ismét tovább tagolhatjuk stb. Így jelenik meg,
mintegy a részegységek vázlataként a címrendszer.
A könyvünk a fő- és alcímen kívül csak a legritkább esetben bír el 4-5-nél több címfokozatot. Ha ennél többet használunk, könyvünk szerkezetét túl bonyolulttá tesszük, és ezzel eleve lemondunk az olvasók többségéről.
A belső címeknek csak a legritkább esetben adjunk alcímet, mert ez rendkívül nehézkessé teszi a könyv megértését.
A belső címek mindig hierarchikusak, azaz mindig rangsorba állítjuk őket. A címek hierarchiája egyben a könyv szerkezeti felépítését is mutatja.

A könyv főbb címei:
főcím
alcím
kötetcím
alcím
kötetcím
A könyv belső címei
1. rendű cím: részcím
2. rendű cím: fejezetcím
3. rendű cím: alfejezetcím
4. rendű cím: szakaszcím
5. rendű cím: pontcím
6. rendű cím: alpontcím
7. rendű cím: bekezdéses cím (nem azonos a bekezdéssel)
8. rendű cím: marginális vagy mandzsettacím

Mindenekelőtt ügyelnünk kell arra, hogy az azonos fokozatú címeket minden
esetben azonos betűfajtából és -fokozatból szedjük.
A különböző fokozatú címeket betűfajtákkal és betűfokozatokkal, valamint a
címek elhelyezésével (balra zárt, középre zárt, marginális címek) különítjük el
egymástól. A címeket általában külön sorba szedjük. Sohasem teszünk utánuk
pontot.
5. ábra.
Lipcsei hármas soresési szabály négy alapformája
Ha a bibliográfiát, a függeléket stb. a szövegbetűnél kisebb fokozatból
szedjük, akkor a bibliográfia, függelék belső címeit is lehetőleg arányosan
kisebb fokozatból szedjük. Ez a tipográfiai gyakorlat különösen az angolszász
országokban népszerű, elterjedése nálunk is kívánatos.
Bekezdések - Egy-egy új gondolat általában új bekezdésbe kerül,
következésképpen a bekezdéseknek nincs átlagos hosszuk (lehetőleg tartózkodjunk
a nagyon hosszú bekezdések írásától). A két oldalnál hosszabb gondolatmenetet,
lehetőleg törjük meg valahol.
A bekezdések nagymértékben javítják a könyv áttekinthetőségét.
A bekezdéseket behúzással jelöljük, de a cím utáni első bekezdéseket tompán
is hagyhatjuk. A magyar tipográfiai hagyományban általában az első bekezdést is
behúzással szedjük.
Kiemelések - A folyószöveg tagolásának harmadik módja a kiemelések
használata. Kiemeléseket akkor alkalmazunk, ha a szöveg egyik elemét (neveket,
címeket, lényeges kifejezéseket, fogalmakat, szabályokat, törvényszerűségeket,
fontosabb mondatokat) hangsúlyozni kívánjuk, és meg akarjuk különböztetni
szövegkörnyezetüktől.
A kiemelésekre nincsenek általános szabályok, nyelvterületenként,
kiadónként változó gyakorlatról van szó. A legfontosabb tanács, hogy el kell
döntenie a szerzőnek, vagy a szerkesztőnek, hogy mit mivel emel ki. Ezt az
egész kéziraton végre kell hajtani, a könyvben ugyanis végig egységesnek kell
lennie a kiemelés módjának.
A leggyakrabban használatos kiemelési forma a kurziválás (italic, dőlt betűforma).
Kurziválhatjuk a neveket, fogalmakat vagy a lényeges gondolatokat.
A fettelés (félkövér vagy kövér betűfajta használata) nagyon erős kiemelést jelent. Lexikonokban címszavak, tankönyvekben fontos kifejezések, kézikönyvekben címek esetén használjuk.
A KAPITÄLCHEN betűfajtát a szövegben leginkább az irodalomjegyzékben szereplő nevek kiemelésére használjuk.
A régebbi magyar könyvkiadói gyakorlatban VERZÁLból szedték egy szövegben a neveket, továbbá az iniciálék utáni első szót vagy sort. Ma már a verzál betűfajtát lehetőleg ne használjuk kiemelésre.

Idézőjellel kiemelhetünk terminus technikusokat, egyes szavakat,
kifejezéseket, amelyeknek a szerző különös értelmet tulajdonít.
A kiemelések tipografizálásánál a legnagyobb gondot a toldalékok okozzák:
kiemeljük-e ezeket is vagy ne. A tipográfusok egy része határozottan ellen van
a toldalékok kiemelésének, mások a szavakat toldalékkal együtt kiemelik.
Vannak, akik szerint a kurzívból szedett nevekhez és címekhez kötőjellel
kapcsoljuk az antikva ragokat (Nemzeti dal-t, Max Weber-t stb.).
Mindhárom módszer követhető, de egy könyvön belül csak az egyik!
Felsorolások - A főszövegben gyakran használunk felsorolásokat. A
felsorolt pontokat, adatokat számozhatjuk vagy betűzhetjük. A könyvkiadói
gyakorlatban a számoknak és a betűknek egyfajta hierarchiája alakult ki: római
számok, arab számok, nagybetűk, kisbetűk, görög betűk. Ügyeljünk arra, hogy a
számok után pontot, míg a nagy és kisbetűk után kerek zárójelet
használunk.
Az azonos értékű fogalmak felsorolásakor használhatunk számokat és betűket, de gondolatjelet vagy egyéb tipográfiai jeleket is (pl. csillag, középpont).
A felsorolások általában nem mondatok, tehát utánuk teszünk írásjelet. Azonban ha a felsorolás része egy mondatnak, vagy az egyes felsorolt pontokban mondatot helyezünk el, akkor természetesen a felsorolásra is érvényesek az idevonatkozó helyesírási szabályok.

Idézetek - A folyószövegben gyakran másoktól kölcsönzünk gondolatokat,
mondatokat. Általános szabály a civilizált világ könyvkiadásában, hogy nincs
idézet idézőjel, valamint forrásmegjelölés nélkül. A tudományos életben az
egyik legnagyobb etikai vétséget éppen ennek az alapszabálynak a megsértése
jelenti.
Ez alól az általános szabály alól több kivétel van. Ha versekből, drámákból idézünk hosszabb-rövidebb részleteket, és az idézés ténye nyilvánvaló, valamint az eredeti mű szerzője a szövegösszefüggésből világosan kiderül, akkor nem tesszük ki az idézőjeleket.
Ha az idézetből hiányzik valami és oda utólag bármit is beírunk, akkor ezt szögletes zárójellel kell jelölnünk.

A magyar helyesírási szabályzat háromféle idézőjelet javasol. Ügyeljünk
arra, hogy csak ezeket a megoldásokat használjuk, s legyünk tekintettel az idézőjelek
formájára is.
A magyar idézőjelek formája a következő:
macskaköröm
«lúdláb»
félidézőjel
macskaköröm
«lúdláb»
félidézőjel
Szövegbe ékelt, szó szerinti idézetre úgynevezett macskakörmöt használunk.
Lúdlábat használunk akkor, ha idézeten belül szintén idézőjelet kell
használnunk. Felső állású, úgynevezett félidézőjelet főleg nyelvészeti,
filológiai munkákban használunk az illető kifejezés, mondat jelentésének
megadásakor, illetve egyéb szövegekben hármas idézés esetén.
nnnn«nnnnnnnnnnnn»nnnn
A magyar helyesírási szabályzat szerint szépirodalmi művekben a párbeszédet
idézőjelek nélkül, gondolatjelekkel jelöljük.
A magyar könyvkiadói gyakorlatban az idézeteket a szöveg megszakítása nélkül, folyamatosan szoktuk elhelyezni
Főleg angolszász hatásra Magyarországon is terjed az a gyakorlat, hogy a hosszabb idézetet kisebb betűfokozatból, behúzással vagy kisebb sorközzel szedjük.
Mindig csak az idézett szöveget foglaljuk idézőjelbe, tehát ha mondatrészt idézünk, akkor csak azt. Ügyeljünk arra, hogy idézésnél az eredeti szöveg nem sérülhet.
Az idézőjelet mindig a toldalékok után tegyük (pl. kézi szedést). Ha egész mondatot idézünk, akkor a mondatvégi írásjel az idézőjel elé kerül.
Ha magyar szövegben idegen nyelvű idézetet helyezünk el, akkor ezt általában kurziváljuk, s jegyzetben megadjuk a magyar fordítását.
2. 2. 3. Jegyzetek, hivatkozások

A jegyzetek a főszöveget kiegészítő rövid megjegyzések, irodalmi
hivatkozások. A szerzők akkor használnak jegyzeteket, ha nem akarják megtörni a
főszöveg gondolatmenetét, de ahhoz szorosan kapcsolódó információt akarnak az
olvasóval közölni. A jegyzeteket minden esetben össze kell hangolni a könyv
irodalomjegyzékével vagy bibliográfiájával, mivel ezek szorosan összetartoznak.
Mindig a könyv jellegéhez igazodó jegyzetelési módot válasszunk, de ha már
választottunk, akkor egy könyvön belül maradjunk meg ennél. Magyarországon
tudományos könyvekben hagyományosan a láb-, fejezet vagy szöveg végi jegyzetet
alkalmazunk. Ha kétféle jegyzetelési módszert követünk egy könyvben, akkor az
előszóban vagy a jegyzet elején minden esetben az olvasó tudomására kell hozni
ezt a tényt.
A jegyzetek legfontosabb típusai ? Szövegközi jegyzeteket akkor
alkalmazunk, ha a szövegben csak néhány hivatkozás van, s ezek is kizárólag
bibliográfiai hivatkozások. Szövegközi jegyzeteket használhatunk továbbá elő-
és utószavakban, de itt is csak akkor, ha a hivatkozások száma nem több fél
tucatnál.
Szövegközi, sorszámozott jegyzeteket használhatunk, ha egy-két tucatnál
több jegyzet van egy kéziratban, de számuk jóval száz alatt marad, valamint ha
ezek kizárólag irodalmi hivatkozások. A szövegben szögletes zárójelben megadjuk
a hivatkozott mű bibliográfiai sorszámát (pl. [12], ami azt jelenti, hogy az
illető művet a könyvhöz csatolt irodalomjegyzék 12. tételénél kell keresnünk).
A sorszámozott bibliográfiai jegyzetet csak sorszámozott bibliográfiával együtt
lehet alkalmazni.
Hasonlóan az előző típushoz, a zárójeles jegyzetek is csak irodalmi
hivatkozásokhoz használhatók. Ez a módszer Magyarországon is gyorsan terjed. Előnyei,
hogy rendkívül gazdaságos, idő- és helykímélő jegyzetelési mód, az évszámkiemelő
bibliográfiával párosítva pedig világos, könnyen áttekinthető könyvet
eredményez, egyaránt használható természettudományi és társadalomtudományi
munkákban. Sajnos hátrányai is vannak: a zárójeles betétek megakasztják a
folyamatos olvasást, továbbá, ha a főszöveghez kiegészítéseket akarunk fűzni,
akkor ezt már csak lábjegyzetekben mondhatjuk el.
A szövegközi zárójeles jegyzeteknél a főszövegben kerek zárójelben adjuk meg a hivatkozott mű szerzőjének a vezetéknevét, valamint a mű megjelenési évszámát, illetve az oldalszámot, ha meghatározott szöveghelyre hivatkozunk.
A szövegközi zárójeles jegyzetelési és a hagyományos lábjegyzetelési módszereket lehetőleg ne keverjük. De a láb-, fejezet és szöveg végi jegyzetekben alkalmazhatjuk a zárójeles formát.

A magyar tudományos irodalomban a szerzők többsége a hagyományos
jegyzetelési módszert követi. A lábjegyzetek, fejezet végi és szöveg végi
jegyzetek között formai szempontból semmi különbség nincs.
A lábjegyzetek kétségtelen előnye, hogy az olvasónak nem kell mindig a
fejezet végére lapozgatnia, ha el akarja olvasni a szerzőnek a főszöveghez fűzött
megjegyzéseit, irodalmi hivatkozásait. Hátránya a nehézkesebb tördelés, bár a számítógép
használata valamivel könnyebbé tette ezt a munkát. A kialakult gyakorlat
szerint akkor választjuk a lábjegyzeteket, ha azok elengedhetetlenül fontosak a
szöveg megértéséhez, másrészt, ha számuk nem túl magas.
Fejezet végi jegyzeteket leggyakrabban gyűjteményes kötetekhez használunk.
Jobb, ha egy-egy önálló tanulmányhoz nem a könyv végén, hanem a tanulmány végén
helyezzük el a jegyzeteket. Ebben az esetben minden egyes tanulmány végén
leírjuk a jegyzetek szót, majd sorrendben közöljük őket.
Az angolszász tudományos könyvek nagy része szöveg végi jegyzeteket
tartalmaz. Ezeknek nagy előnye, hogy a jegyzetek egy helyen megtalálhatók,
bizonyos tipográfiai eszközökkel könnyen áttekinthetővé tehetők. A szöveg végi
jegyzeteket még áttekinthetőbbé tehetjük, ha a fejezetcímet (vagy annak
rövidítését) is közöljük.
A jegyzetszámokat és a jegyzeteket mindig kisebb betűfokozatból szedjük, mint a szöveget. A magyar könyvkiadói hagyomány a jegyzetszámokat főszövegben felső indexben helyezi el. A számítógép elterjedése még egyszerűbbé tette a felső index használatát, hiszen egy mozdulattal felső indexbe tehetjük a kívánt számot.

Ugyancsak hagyományaink közé tartozik a jegyzetek folyamatos számozása.
Lehetőleg ezt kövessük, ha a könyvben a jegyzetek száma száz alatt marad. A
háromjegyű jegyzetszámok már töredezetté teszik a szövegképet, ezért
mindenképpen kerüljük ezt a gyakorlatot. Ilyenkor fejezetenként újra kell
kezdenünk a számozást.
2. 3. A főszöveget követő részek
A főszöveget követő részeket más néven apparátusnak is szoktuk nevezni. Az
apparátus tartalmazhatja a következőket:
- Irodalomjegyzék és bibliográfia
- Utószó
- Függelék
- Kronológia
- Szakkifejezések jegyzéke
- Rövidítések jegyzéke
- Illusztrációk jegyzéke
- Mutatók
- Idegen nyelvű rezümé (kivonat) és tartalomjegyzék
- Kolofonoldal
- Információs és kereskedelmi oldalak

2. 3. 1. Irodalomjegyzék és bibliográfia
A főszöveget követő járulékos részek (tehát apparátus) élén célszerű az
irodalomjegyzéket elhelyezni. Ez ugyanis szervesen összefügg a folyószöveggel
és a jegyzetekkel.
Az olvasó dolgát nagymértékben megkönnyítjük, ha a jegyzetek és az irodalomjegyzék közvetlenül egymás után következik. A bibliográfiát is lehetőleg itt helyezzük el, de ez következhet a függelék vagy az utószó után is.

A magyar terminológiában különbséget teszünk az irodalomjegyzék
(felhasznált irodalom) és bibliográfia között, bár a kettő közötti határvonalak
sokszor elmosódottak.
Irodalomjegyzéken a mű írása során ténylegesen áttekintett és felhasznált
irodalmat, míg bibliográfián egyrészt az önálló kötetként megjelent irodalmat,
valamint egy könyvhöz kapcsolódó, az irodalomjegyzéknél bővebb, rendszerezőbb
áttekintést értjük. A bibliográfia tehát egy tudományos mű végén vagy
jegyzeteiben elhelyezett rendszeres irodalomjegyzék, amelyben a szerző
felsorolja a mű szempontjából releváns irodalmat.
Az irodalomjegyzék és a bibliográfia elengedhetetlen része a tudományos
munkáknak, szakkönyveknek, tankönyveknek, enciklopédiáknak.
A magyar hagyomány kedveli a minél terjedelmesebb bibliográfiát.
A magyar hagyomány kedveli a minél terjedelmesebb bibliográfiát.
A bibliográfiák típusai - A bibliográfiák gyűjtőkör szerint lehetnek
nemzetiek vagy egyetemesek; a feldolgozott irodalmat tekintve lehetnek teljesek
vagy válogatók, továbbá általánosak vagy szakbibliográfiák (egy-egy
tudományágat vagy tudományterületet feldolgozóak); a feldolgozott művek
megjelenési időpontját tekintve lehetnek kurrensek (egyidejű anyagot
feldolgozóak) vagy retrospektívek (tekintőek).
A könyvhöz mellékelt irodalomjegyzéket nevezhetjük még Felhasznált irodalomnak, esetleg Irodalomnak, de pontosíthatjuk is a címet (Válogatott irodalomjegyzék, További irodalom vagy További olvasmányok, A feldolgozott irodalom, Részletes irodalomjegyzék), a bibliográfia elnevezését is pontosíthatjuk (Életrajzi bibliográfia, Válogatott bibliográfia, Annotált bibliográfia stb.).
Ha szakrendi bibliográfiát készítünk, akkor a főcím mellett további alcímeket is adhatunk (Források, Levéltári források, Feldolgozások, Könyvek, Tanulmányok, Cikkek, Magyar nyelvű irodalom, Külföldi irodalom).
A könyvek különösen a tankönyvek, szakkönyvek, enciklopédiák gyakran adnak ajánló bibliográfiát, azaz a szerző a feldolgozott témakörnek csak a legjobb és ajánlásra méltó műveit sorolja fel.

Mind a hivatkozásoknak, jegyzeteknek, mind pedig a bibliográfiáknak
alapegysége a bibliográfiai tétel. A bibliográfiai tétel könyvek esetén ez
minimálisan öt adatból: a szerző neve, a könyv címe, a megjelenés helye, a
megjelenés éve és a kiadó neve. Ez az öt adat soha semmilyen körülmények között
nem maradhat ki a bibliográfiákból. Ehhez az öt adathoz járul még többkötetes műveknél
a kötetszám, valamint a nem első kiadású könyveknél a kiadásszám.
Vannak olyan pl. filológiai munkák, ahol a részletes bibliográfia
közlése elengedhetetlen. Részletes bibliográfiai leírást használunk
könyvkritikákban, forráskiadványokban is. A részletes bibliográfiában az előbb
felsorolt öt adat mellett minden esetben közöljük a könyv teljes terjedelmét, a
kiadásszámot, a kötetszámot, a sorozatcímet és számot, a hiányzó adatokat,
valamint megadjuk a fordító, szerkesztő, sajtó alá rendező, illusztrátor nevét
s a könyv illusztráltságára vonatkozó adatokat is.
A folyóiratok, hetilapok, napilapok tanulmányainak, cikkeinek közlésénél is
alkalmazhatjuk az egyszerűsített és a részletes bibliográfiai leírást. Itt se
feledkezzünk meg az egyszerűség elvéről, valamint, hogy egy bibliográfia célja
az egyértelmű azonosíthatóság és kereshetőség.
A könyvek és folyóiratok tanulmányainak leírása mellet gyakran kényszerülünk kéziratokra, szakdolgozatokra, disszertációkra, szakfordításokra, kutatási és fejlesztési jelentésekre, szabadalmakra, szabványokra hivatkozni. Arra figyelnünk kell, hogy csak olyan kéziratra hivatkozhatunk, amely mások számára is hozzáférhető (közkönyvtárakban, egyetemi, intézeti archívumokban).

Az adatok leírásának problémái - Lehetőleg a szerző teljes nevét közöljük,
de egyetemi rangokat, tudományos fokozatokat, nemesi előneveket, születési
helyeket és egyéb névkiegészítőket ne.
A többszerzős művek esetén a szerzők nevei közé gondolatjelet teszünk. A neveket abban a sorrendben adjuk meg, ahogy a könyv címoldalán szerepelnek.
A magyar szerzők esetén jobb, ha a teljes nevet kiírjuk. A külföldi szerzők esetén a leghelyesebb, ha az illető nyelvterület hagyományaira hagyatkozunk, s azt a névformát használjuk, ami ott megszokott.

A könyv főcímét és alcímét, valamint a többkötetes könyvek kötetcímét
mindig emeljük ki. A főcím és alcím közé mindig pontot tegyünk, kerüljük tehát
kettőspont, pontosvessző használatát.
Ha többkötetes műről van szó, akkor a kötetszámot is közöljük. A kötetek
sorszámát mindig arab számmal adjuk meg.
A kiadás számának jelzésére arab számokat, míg a kiadás minőségének
jelzésére rövidítéseket használunk. Ügyeljünk arra, hogy a helyesírási
szabályokat betartva rövidítsünk, tehát ahol van vessző, az a rövidítésből sem
hiányozhat (pl. Második, javított és bővített kiadás 2., jav. és bőv. kiad.).
A megjelenés helyét a címoldal (vagy a copyrightoldal) tartalmazza. Ha itt
nem találjuk, akkor a kolofonoldal tartalmazza. A megjelenés helyét a kiadó és
nem a nyomda határozza meg. Ha közös kiadásról van szó, és a két kiadó más-más
városban székel, akkor mindkét városnevet fel kell tüntetni.
A megjelenés évét általában a címoldal, a copyrightoldal vagy a kolofonoldal tartalmazza. A megjelenés éve mindig a hely és a kiadó neve közé kerül.
A megjelenés évét általában a címoldal, a copyrightoldal vagy a kolofonoldal tartalmazza. A megjelenés éve mindig a hely és a kiadó neve közé kerül.
A kiadó nevét is a címoldalnak, a copyrightoldalnak vagy a kolofonoldalnak
kell tartalmaznia. Ha a kötetet két-három kiadó adta ki, akkor ezek nevét
is vegyük fel a bibliográfiába. A kiadók neve közé nagykötőjel kerül.
A sorozatcím a bibliográfiai címleírás utolsó adata. A sorozatcímet az
oldalszám után ferde zárójelben közöljük. A sorozatcímnek csak első betűje
verzál, a többi kurrens.
A bibliográfiában kénytelenek vagyunk elég sok rövidítést használni (köt.,
o., kiad., h. n., é. n. stb.). A sok rövidítés miatt lehetőleg tartózkodjunk a
szerző nevének, a mű címének, a sorozatcímnek, a megjelenés helyének, valamint
a kiadó nevének rövidítéséről, ugyanis így nem segíteni, hanem elrettenteni
fogjuk a gyanútlan olvasót.
A bibliográfiát csak a legritkább esetben olvassák végig az olvasók, inkább
keresnek benne valamit. A bibliográfia tipográfiájának az adatok gyors
megtalálását kell elősegítenie. Ez tömör szedéssel, de ugyanakkor világos
tagolással, a szövegbetűnél egy-két ponttal kisebb betűfokozat
kiválasztásával érhetjük el.
2. 3. 2. Utószó
Az utószót általában valamely nevesebb pályatárs, esetleg a szerző
valamelyik tanítványa, tisztelője, követője írja. Az utószó tartalmazhatja
szerző életrajzát, tudományos teljesítményének bemutatását és a mű értékelését.
Abban az esetben, ha az utószó írója maga a szerző, akkor az utószót a főszövegben,
a jegyzetek előtt is elhelyezhetjük.
2. 3. 3. Függelék
2. 3. 3. Függelék
A függeléket (appendix) a főszöveget követő járulékos részekben helyezzük
el, közvetlenül az irodalomjegyzék után. A függelékbe kerülnek azok a
dokumentumok, oklevelek, levelek, törvényszövegek, pótlólagos statisztikai és
egyéb táblázatok, jegyzékek, kérdőívek, amelyek alapvetően nem módosítják,
hanem inkább kiegészítik, illusztrálják a főszövegben mondottakat.
A magyar könyvkiadásban gyakori hiba, hogy a függeléket azonosítják a főszöveget
követő járulékos részek egészével. A függelék csak ezek egyike!
A függelék tipográfiája illeszkedjék a főszöveghez. Lehetőleg ugyanabból a
betűtípusból, a szövegbetűvel azonos vagy egy-két ponttal kisebb fokozatból
szedjük. A függeléket mindig páratlan oldalon kezdjük. Ha azonban a függelék
több szövegből áll, akkor az elsőt feltétlenül új páratlanra, a többit pedig új
oldalra tördeljük.
2. 3. 4. Kronológia
Tudományos, különösen történeti vonatkozású művekhez, életrajzi
összefoglalásokhoz, kritikai kiadásokhoz gyakran mellékelünk kronológiát, amely
a műben szereplő vagy a műhöz kapcsolódó évszámokat, dátumokat közli időrendi
sorrendben. Életrajzi kötetekhez is járul rendszerint egy adattár, amelyben a
fontosabb életrajzi adatokat, a szerző legfontosabb műveinek megjelenési
évszámait gyűjti össze a könyv szerzője.
A kronológia készítésekor is az egyszerűségre és az áttekinthetőségre törekedjünk,
ne bonyolítsuk túl az egyébként is nagy figyelmet igénylő időrendi táblázatot.
A kronológiát általában a szövegbetűvel egyező típusból és fokozatból
szedjük. A dátumokat a kiemelés kedvéért szedhetjük félkövérből is. A
szövegben előforduló címeket általában kurziváljuk.
2. 3. 5. Szakkifejezések jegyzéke
A jelenlegi magyar könyvkiadásban rendkívül ritkán csatolnak a kiadók a
könyvhöz Szakkifejezések jegyzékét, pedig az jelentősen megkönnyíti a szerzők
munkáját, hiszen a főszövegben, a szó első előfordulásakor eltekinthet attól,
hogy pontos meghatározást adjon. Ha a szöveg sok szakkifejezést tartalmaz,
akkor az állandó definiálás rendkívül nehézkessé teszi az olvasást.
Fontos feladat, hogy a munka minden szakaszában (szerkesztés, előkészítés) egyeztessük a főszöveg és a szótár szakkifejezéseit. Kellemetlenül érintheti az olvasót, ha a főszöveg és a szótár másképpen határoz meg egy terminust.

A szakkifejezések jegyzékének tipografizálásakor többféle megoldást
követhetünk. A terminust magát szedhetjük antikva, félkövér vagy kapitälchen
betűfajtából. A szó után nem kell kettőspontot tennünk.
Tankönyvekben, szakkönyvekben és kézikönyvekben gyakori megoldás, hogy a terminus első előfordulásakor a szót félkövérrel szedjük, így figyelmeztetve az olvasót a szakszótárban található meghatározásra. Tudományos, szépirodalmi művekben lehetőleg kerüljük a kövér, félkövér szedést.

2. 3. 6. Rövidítések jegyzéke
A rövidítések jegyzéke a műben szereplő rövidítéseket tartalmazza
alfabetikus sorrendben. Ha csatolunk a műhöz rövidítések jegyzékét, akkor az
lehetőleg sorolja fel a mű összes rövidítését. A legtöbb könyvben azonban csak
a legáltalánosabb rövidítéseket használják (stb., pl., o.), ezek miatt
felesleges rövidítésjegyzéket adni.
A jegyzék mindenekelőtt legyen áttekinthető. Ugyanabból a betűtípusból szedjük, mint a szöveget, a szövegbetűvel egyező vagy egy-két ponttal kisebb betűfokozatból.
A jegyzék mindenekelőtt legyen áttekinthető. Ugyanabból a betűtípusból szedjük, mint a szöveget, a szövegbetűvel egyező vagy egy-két ponttal kisebb betűfokozatból.
2. 3. 7. Illusztrációk jegyzéke
A jegyzék összeállításakor háromféle módszert követhetünk.
Az első: az Illusztrációk jegyzéke összefoglaló cím alatt a könyvben
szereplő összes illusztrációt felsoroljuk. Ezt persze csak akkor tehetjük meg,
ha a könyvben kevés az illusztráció, és ha ezeket folyamatosan számoztuk.
A második: az Illusztrációk jegyzéke összefoglaló cím alatt külön közöljük a képek, térképek, ábrák stb. listáját.
A harmadik módszer: nem használjuk az Illusztrációk jegyzéke összefoglaló nevet, hanem külön közöljük az Ábrák jegyzékét, a Térképek jegyzékét, a Képek jegyzékét és A mellékletek jegyzékét. E két utóbbi módszer tudományos, gazdagon illusztrált művekben használatos.
Az oldalszámokat pontosan adjuk meg, ellenkező esetben felesleges keresésre késztetjük az olvasót. A képmellékletek oldalszámaira egyértelműen utaljunk. A képmellékleteket római számokkal lássuk el.
A lelőhelyeket, forrásokat a jegyzékben, de külön mellékletben is közölhetjük.

2. 3. 8. Mutatók
A tudományos művekhez, szakkönyvekhez, tankönyvekhez gyakran mellékelünk
mutatók, azaz egy olyan betűrendes szójegyzéket, amely megkönnyíti az anyagban
való eligazodást.
A mutató tartalmazza a könyv főszövegében és a járulékos részek közül a függelékben előforduló neveket, fogalmakat, földrajzi neveket és évszámokat, valamint azt, hogy a keresett személynév, fogalom a mű hányadik oldalán található, vagy melyik paragrafus vonatkozik rá.

A mutatók fontosabb típusai a következők: személynévmutató, tárgymutató,
földrajzi nevek mutatója és évmutató. Ezek közül természetesen a név- és
tárgymutató szerepel a legtöbb munkában.
2. 3. 9. Idegen nyelvű rezümé (kivonat) és tartalomjegyzék
Tudományos munkákhoz gyakran csatolunk idegen nyelvű rezümét
(összefoglalást, kivonatot) és tartalomjegyzéket. A tartalomjegyzék egyezzen
meg a magyar tartalomjegyzékkel. A rezümé lehetőleg röviden foglalja össze a
könyv legfontosabb állításait, esetleg a követett módszereket. A fordítást
minden esetben nézessük át anyanyelvi lektorral.
2. 3. 10. Kolofonoldal
Egyre több könyvből hiányzik manapság a kolofonoldal. A kiadók a kolofont
legtöbbször a copyrightoldalra teszik, ezzel is tovább növelve az ezen az
oldalon megjelenő információk mennyiségét.
Akkor járunk el helyesen, ha a kolofonoldalt csatoljuk a könyvhöz, és itt
helyezzük el a kötet technikai jellegű információit.
Az impresszum és a kolofon eredetileg nem tartozott össze. Az impresszum
adatai a negyedik, míg a kolofon adatai a könyv végén, a kolofonoldalon
jelentek meg. Az impresszum eredetileg a rendeletileg előírt adatokat
tartalmazta, a kolofon viszont a könyv legfontosabb adatait. Mai értelemben a
kolofon az a záradék, amely a kiadvány kiadására és előállítására vonatkozó
valamennyi lényeges adatot (felelős kiadó, felelős szerkesztő, műszaki
szerkesztő, nyomda és annak vezetője stb.) tartalmazza.
A kolofonoldalon, a kolofon fölött helyezhetjük el a könyv lehetséges
olvasóira vonatkozó utalást, valamint a borítón elhelyezett festmény, rajz,
fotó stb. címét és alkotóját.
6. ábra. Kolofonoldalak
A kolofon adatai:
1. A felelős kiadó
neve
2. A felelős (kiadói) szerkesztő neve
3. Műszaki szerkesztő, tipográfus
4. A borító és a kötés tervezője
5. A sorozat tervezője
6. A mutató összeállítója
7. A könyv formátuma
8. A könyv terjedelme
9. A mellékletekre és az ábrákra vonatkozó adatok
10. A könyv példányszáma
11. A papír minősége
12. Betűtípus
13. A könyv elkészülésére vonatkozó adatok
14. A nyomdai előkészítésre vonatkozó adatok
15. A nyomdára vonatkozó adatok
16. Szabvány, amely szerint a könyv készült

2.
2. 3. 11. Információs és kereskedelmi oldalak
Gyakran előfordul, hogy nem elégséges az a hely, amely rendelkezésre áll,
hogy a kiadó a szerzőit, sorozatait vagy egyedi könyveit népszerűsítse. Ekkor
úgynevezett kereskedelmi és információs oldalakat iktathatunk a könyvbe, a
mutatók és a kolofonoldal után. Ezeken az oldalakon helyezhetjük el a szerző és
a könyv ismertetőjét.
Kereskedelmi oldalakon egyéb hirdetéseket is elhelyezhetünk.
Kereskedelmi oldalakon egyéb hirdetéseket is elhelyezhetünk.
2. 4. A borító
3. 4. 1. Könyvborító
4.
Könyvborítónak nevezzük összefoglalóan a kötött könyv borítóját, a
kötéstáblát, a kartonált könyv borítóját, a fedelet, valamint a kötött könyv
tábláit védő védőborítót.
A könyvborítók három részből állnak: a gerincből, az első és a hátsó
táblából. Könyvészeti szempontból kiemelt jelentősége van az első tábla rektó,
azaz arcoldalának, amelyet borítócímoldalnak, valamint a hátsó tábla rektó,
azaz hátoldalának, amelyet borítóhátoldalnak vagy egyszerűen hátsó borítónak
nevezünk.
7. ábra. A kartonált és kötött könyv szerkezeti elemei
A kartonált könyvek fedelének belső oldalait is használhatjuk, ezekre
leggyakrabban, mint a fedél második, illetve harmadik oldalára hivatkozhatunk.
Más-más adatok kerülnek a kötéstáblára, a fedélre és a védőborítóra, ezért
ezeket az adatokat alább részletezem.
Fedél - A fedél a kartonált könyvek borítójának az elnevezése.
Fedél - A fedél a kartonált könyvek borítójának az elnevezése.
A fedél címoldalán helyezzük el a könyv szerzőjének a nevét, a könyv címét,
ide tehetjük a kiadó nevét és emblémáját, valamint a sorozatra vonatkozó
adatokat.
8. ábra. Fedelek
A fedél hátoldalán feltétlenül szerepeljen a könyv ára és ISBN-száma (ha a
könyvön vonalkód van, akkor az tartalmazza az ISBN-számot, így azt nem kell
feleslegesen még egyszer feltüntetni).
9.ábra Vonalkód
A hátsó fedélre kerülhet a könyv annotációja, a könyv szerzőjének
bemutatása, fényképe, esetleg részleteket közölhetünk a könyv recenzióiból is.
Az ismertetést írhatja a könyv szerzője, szerkesztője, de kiadója is.
A könyv fogyasztói árát általában a hátsó borító bal felső sarkába helyezzük.
A könyv fogyasztói árát általában a hátsó borító bal felső sarkába helyezzük.
Kötéstábla - A kötéstábla a kötött könyv borítójának elnevezése,
amely két műanyag vagy papírlemezből készült táblalemezből, gerinclemezből és
valamilyen (vászon, bőr, papír) táblaborítóból áll.
A kötéstáblát vastagabb papírból készült fehér vagy színes előzéklapok
rögzítik a könyvtesthez. Kötött könyvek gerincének fej- és lábrészére általában
ragasztanak egy fehér vagy színes vászoncsíkot, ezt oromszegőnek nevezik,
melynek elsősorban esztétikai funkciója van, takarja a borítógerinc és a
könyvgerinc közötti rést.
Ugyancsak kötött könyvek gerincére gyakran ragasztanak vékony fehér vagy színes textil jelzőszalagot, amelyet azután a könyvbe húznak.
Ugyancsak kötött könyvek gerincére gyakran ragasztanak vékony fehér vagy színes textil jelzőszalagot, amelyet azután a könyvbe húznak.
Védőborító - A védőborító általában nehezebb súlyú papírból vagy könnyebb
kartonból készült, rendszerint illusztrációt tartalmazó színes borító.
Funkciója kettős: védi a kötéstáblát a szennyeződéstől, másrészt közli a
kötéstáblán fel nem tüntetett adatokat.
Fülnek nevezzük a védőborító behajtott széleit, de fül keletkezik akkor is,
ha a puhatáblás fedelet szélesebbre hagyjuk, majd hajtjuk.
A fülön rendszerint a könyv ismertetése szerepel, de elhelyezhetünk egy
rövid szöveget szerzőről, a szerző eddigi munkáiról, a kiadóiról, a kiadó
sorozatairól, idézhetünk a recenzióiból is.
Könyvgerinc - A könyv gerincére a könyv szerzőjének a neve és a mű főcíme
kerül. A gerincre tehetjük még a kiadó nevét és emblémáját is. Ha a műnek
háromnál több szerzője van, akkor csak a mű főcímét helyezzük el a gerincen.
Vannak olyan nagy terjedelmű művek, ahol a gerincszöveg vízszintesen is elfér,
így jobban olvasható a cím és a szerző neve, tehát ha megoldható, éljünk ezzel
a lehetőséggel.
Könyvtok - A magyar könyvkultúrából szinte teljesen hiányzik a könyvtokok
alkalmazása. Ennek elsősorban pénzügyi okai vannak, de a hiánynak szemléleti
okai is vannak.
A könyvtok szerepe hármas: 1. Védi a könyvet a szennyeződéstől, 2.
Többkötetes művek vagy életműsorozatok esetén összetartja az egyedi könyveket,
3. Esztétikai szerepe sem mellékes.
2. 5. Ellenőrző kérdések
1. Vázolja a kiadványok szerkezetét!
2. Röviden jellemezze a főszöveget megelőző járulékos részeket!
3. Mit nevezünk címnegyedívnek? Milyen részekből áll a címnegyed?
4. Milyen adatokat tartalmaz a sorozatcímoldal?
5. Milyen sorrendben közöljük a címoldal adatait?
6. Mit nevezünk copyrightoldalnak? Mire kell ügyelni tipográfiailag az oldalak kialakításánál?
7. Írjon röviden a tartalomjegyzékről!
8. Mit nevezünk dedikációnak?
9. Mit kell tudni a mottóról?
10. Mire kell figyelni az előszó megírásánál?
11. Mi a különbség a főszöveg és a folyószöveg között?
12. Melyek a könyv belső és főbb címei?
13. Milyen kiemelési formákat ismer? Mikor melyiket kell használni?
14. Mely szabályok vonatkoznak az idézetekre?
15. Mikor használunk jegyzeteket? Melyek a jegyzetek legfontosabb típusai?
16. Jellemezze a bibliográfiák típusait!
17. Mely adatokat tartalmazza az utószó?
18. Hová célszerű elhelyezni az appendixet?
19. Mit tud a kronológiáról?
20. Mire kell ügyelni a szakkifejezések jegyzékének tipografizálásakor?
21. Mit tartalmaz a rövidítések jegyzéke?
22. Hogyan állíthatjuk össze az illusztrációk jegyzékét?
23. Mi a mutató, melyek a típusai?
24. Melyek a kolofon adatai?
25. Mit nevezünk könyvborítónak és milyen részekből áll a borító?
26. Jellemezze a kötéstáblát!
27. Rajzolja le a kartonált és a kötött könyv szerkezeti elemeit!
28. Mit nevezünk apparátusnak?
29. Mi az ISBN és az ISSN?
30. Mit nevezünk fettelésnek? Mikor használjuk a fettelést?
31. Mi az impresszum?
32. Mit nevezünk copyrightnak?
33. Definiálja a következő kifejezéseket: pagina, marginális, terminus, index, rezümé!

A kézirattal kapcsolatban három szakkifejezéssel kell megismerkednünk, ez a
szerzői, a kiadói és a nyomdai kézirat.
A szerzői kézirat a szerző által a kiadónak átadott és megfelelő formában
leírt kézirat első példánya. A szerzői kézirat jelentette a kiindulási pontot,
azt az alapanyagot, amelyen a kiadó munkatársai dolgozni kezdtek. A szerkesztő
a lektori vélemények figyelembevételével stilárisan javította és
megszerkesztette az anyagot, valamint javaslatot tett a szerzőnek esetleges
kiegészítések megírására, a kézirat-előkészítő pedig ellenőrizte a
címrendszert, egységesítette a bibliográfiát, jegyzeteket stb., valamint
javította a művet nyelvhelyességi és helyesírási szempontból. Ezt a javított
kéziratot a kiadó újragépeltette, majd az újragépelt kéziratot a kézirat-előkészítő
vagy a korrektor összeolvasta a szerzői kézirattal, s azokat az oldalakat, ahol
öt hibánál többet talált, ismét legépeltette.
E bonyolult folyamat eredményezte végül a kiadói kéziratot, amelyen tehát a szedési, tördelési munkákra előkészített mű teljes anyagát értették. A kiadói kéziratra a műszaki szerkesztő rávezette a szedésre és tördelésre vonatkozó utasításokat és kiadói követelményeket, valamint szükség esetén forgatókönyvet mellékelt a kézirathoz. Így jött létre a nyomdai kézirat, ezt adták azután át a kiadók a nyomdának. A nyomda kiszedte a kéziratot, és tördelés nélkül juttatta a kiadónak a kefe- vagy hasáblevonatnak nevezett anyagot. A kiadóban a korrektor elvégezte az első olvasást, azaz a hasáblevonatot (első korrektúra). Ebben a fázisban a szerzőnek és a szerkesztőnek is lehetősége volt még kisebb korrekciók végrehajtására. A korrigált hasáblevonatok kerültek a nyomdába, s a nyomda munkatársai javították, majd betördelték az anyagot. Az oldalakra tördelt levonat újra került a kiadóba, ahol a szerkesztő, a korrektor és a műszaki szerkesztő ellenőrizte a tördelt változatot (második korrektúra). A szerző ebben a fázisban már csak ritkán láthatta a kéziratát. A kiadó imprimálta, majd juttatta a nyomdába az anyagot. A nyomda a hibák kijavítása, azok utánnézője és egy belső revízió elvégzése után megkezdhette a könyv nyomtatását.

E rendszer kétségkívüli hátránya a sokszori beírás, ami rendkívül
bonyolulttá és hosszadalmassá tette a folyamatot. A számítógép megjelenése
ezeket a sokszori beírásokat küszöbölte ki, illetve szüntette meg.
3. 1. Alapkövetelmények
Közérthetőség - A könyveket mindig az olvasóknak szánjuk! Ezt a
trivialitást gyakran sajnos éppen a szerzők felejtik el.
Ha azt szeretnénk, hogy olvasóink megértsék azt, amit mondani akarunk,
akkor egy kicsit az ő fejükkel is kell gondolkodnunk. Minden esetben tehát
alapkövetelmény az érthető, világos megfogalmazás.
A stílus nehezen tanulható, de egy kis odafigyeléssel, állandó ellenőrzéssel és gyakorlással az egyszerű, világos és közérthető fogalmazásmód elsajátítható.
A stílus nehezen tanulható, de egy kis odafigyeléssel, állandó ellenőrzéssel és gyakorlással az egyszerű, világos és közérthető fogalmazásmód elsajátítható.
Nyelvhelyesség - A magyar szerzőket helyesírási és nyelvhelyességi
szótárak, kézikönyvek és egyéb segédletek tucatjai segítik, amelyek közül
kiemelkedik a Nyelvművelő kézikönyv és a Nyelvművelő kéziszótár.
A szövegközlés legelső követelménye, hogy az írás magyarul szóljon.
Az idegen szavak használata gyakran elkerülhetetlen, de nem mindegy, hogy
csak a szakkifejezéseket vagy a magyarul is pontosan adható fogalmakat
használjuk.
Logikus felépítés - Törekedjünk a mű logikus felépítésére. A szerkezeti
egységeket különítsük el egymástól, s csak indokolt esetben térjünk el ettől a
szerkezettől.
A szöveg terjedelme annyi legyen, amennyit a mondandó megkíván.
A könyv tagolása világos és áttekinthető legyen. Mindig teremtsük meg az összefüggést a szöveg és a táblázatok, ábrák között, azaz kerüljük a belemagyarázást vagy a lapos közhelyeket.

A felsorolásoknál ügyeljünk arra, hogy ha a bevezető mondatban azt
állítottuk, hogy három érvet fogunk felsorolni, akkor ez ne legyen se négy, se
kettő.
Az írást mindig a vázlatkészítéssel kezdjük. A jó vázlat már eleve kirajzolja a könyv tartalmát.
Az írást mindig a vázlatkészítéssel kezdjük. A jó vázlat már eleve kirajzolja a könyv tartalmát.
Következetesség - A szöveg egyik alapkövetelménye a következetesség.
A könyvben, tanulmányban ne legyenek egymásnak ellentmondó állítások, de
formai szempontból is legyen a mű következetes.
Ezért az írás befejezése után mindig egységesítsük formai szempontból az
idézeteket, a kiemeléseket és a jegyzeteket, továbbá a rövidítések, a számok, a
nevek és a mértékegységek írását. A számítógép használata jelentős mértékben
megkönnyíti mind a keresést, mind pedig a hibák egységes, általános cseréjét.
Megbízhatóság - Törekedjünk arra, hogy a könyvünkben szereplő statisztikai
és egyéb adatok, évszámok pontosak legyenek, s ha nem közismert adatokról van
szó, akkor legalább két független forrásból ellenőrizzük őket. A táblázatok
számadatait külön is ellenőrizzük, egy-egy oszlop összege lehetőleg ne legyen
pl. 106 százalék.
Eredetiség - A jó könyv nem nélkülözheti az eredeti gondolatokat és a
személyes vonásokat sem. A legsúlyosabb vétség, amit egy szerző elkövethet, ha
más gondolatát kisajátítja. Az idézés tehát nemcsak formai, hanem tartalmi és
etikai kérdés is.
Nem kell félnünk saját véleményünk kifejtésétől, sőt egy könyv értékét éppen ez a személyesség adja.
A jó könyv nem csak tények leírása, előadása, megvilágítása, hanem meggyőzés is egyben, azaz a szerző kísérlete arra, hogy vélt vagy valós igazáról meggyőzze a kételkedő olvasót.

A kiadók néhány éve még ragaszkodtak a kézirat két, illetve három
példányban történő leadásához, de ma már a fénymásoló gépek elterjedése miatt
megelégszenek az eredeti példánnyal. A szerzők mindenképpen készítsenek maguk
számára másolatot minden eshetőségre felkészülve.
Hogy a kiadónak minél kevesebbszer kelljen a szerzőhöz fordulnia, hogy a hiányzó részeket pótolja, a szerzőnek a kézirat leadása előtt meg kell győződnie arról, hogy teljes a kézirat. Így nem kevés időt és energiát spórolhat meg mind magának, mind a kiadónak.

3. 2. 1. Az elfogadásra benyújtott kézirat részei
Az elfogadásra benyújtott kéziratnak csak a döntéshez szükséges
legfontosabb részeket kell tartalmaznia: a címoldalt, a tartalomjegyzéket és a
főszöveget (a folyószöveget a jegyzetekkel). A főszöveget követő járulékos
részek közül a kézirat tartalmazhatja de nem kötelező függeléket, a
kronológiát, a szakkifejezések jegyzékét és a bibliográfiát. Legtöbbször a
szerző csak a főszöveget nyújtja be elfogadásra, s egy levélben tájékoztatja a
kiadót, hogy milyen járulékos részeket tervez a könyvhöz. Ugyanez vonatkozik az
illusztrációkra is. A főszöveg pontosan elég a megalapozott döntéshez.
3. 2. 2. A kiadásra elfogadott kézirat részei
3. 2. 2. A kiadásra elfogadott kézirat részei
A kiadó akkor jár el bölcsen, ha a kézirat elfogadása után a teljes
kéziratot kéri a szerzőtől, s szerződést csak ennek birtokában köt.
A kész, teljes kéziratnak a következőket kell tartalmaznia.
A kész, teljes kéziratnak a következőket kell tartalmaznia.
Címoldal - A könyv szerzője, a mű pontos címe, alcíme. Fordításoknál a
fordítás alapjául szolgáló mű eredeti címe és kiadási adatai (hely, év, kiadó),
valamint a fordító neve. A leadott fordításhoz mindig mellékelni kell a könyv
eredetijét, hiszen a szerkesztéshez, kézirat-előkészítéshez, de még a műszaki
szerkesztéshez is szükséges az eredeti példány.
Tartalomjegyzék - A tartalomjegyzékből egyértelműen ki kell derülnie a
címhierarchiának, tehát ne a szövegben jelöljük a címrendet, hanem a
tartalomjegyzékben.
A címfokozatokat jelölhetjük behúzással vagy számozással.
A címfokozatokat jelölhetjük behúzással vagy számozással.
Tartalom
A politika rendszere
Kormányzás
Politikai szocializáció
Politikai pártok
A pártképződés
A pártok születése
Az angol példa
Pártrendszerek
A politikai kultúra
A politika rendszere
Kormányzás
Politikai szocializáció
Politikai pártok
A pártképződés
A pártok születése
Az angol példa
Pártrendszerek
A politikai kultúra
Tartalom
1. A politika rendszere
1.1. Kormányzás
1.2. Politikai szocializáció
1.3. Politikai pártok
1.3.1. A pártképződés
1.3.1.1. A pártok születése
1.3.1.2. Az angol példa
1.3.2. Pártrendszerek
1.4. A politikai kultúra
1. A politika rendszere
1.1. Kormányzás
1.2. Politikai szocializáció
1.3. Politikai pártok
1.3.1. A pártképződés
1.3.1.1. A pártok születése
1.3.1.2. Az angol példa
1.3.2. Pártrendszerek
1.4. A politikai kultúra
A harmadik megoldás, hogy a szerző a tartalomjegyzék margójára bekarikázva
kézzel beírja a címfokozatokat.
Járulékos részek - Az ajánlás, a mottó és az elő- vagy utószó, valamint a
köszönetnyilvánítás szövegét, valamint ha a kötetet függelék, rövidítések
jegyzéke, illusztrációk jegyzéke, kronológia, szakkifejezések jegyzéke,
névmagyarázat, irodalomjegyzék vagy bibliográfia, mutatók és mellékletek
egészítik ki, akkor ezeket is le kell adni.
Főszöveg - Az elkészült fejezetek, a kinyomtatott oldalak arab számokkal
sorszámozva. A főszövegbe kerülő ábrák, táblázatok helyét a szövegben felesleges
kihagyni. A legegyszerűbb megoldás, ha a kinyomtatott szöveg margóján
jelöljük az ábrák, táblázatok helyét.
A szerző akkor jár el leghelyesebben, ha a jegyzeteket külön file-ban, hagyományos kézirat esetén a szöveg végéhez csatolva adja le.
Ábrák, táblázatok, illusztrációk - Az ábrákat, táblázatokat és illusztrációkat külön lapokon, illetve külön file-ban, sorszámozva, címekkel ellátva kell a kiadónak leadni. A nemzetközi gyakorlat szerint a más művekből átvett ábrák és illusztrációk közlési engedélyeit a szerzőnek kell beszereznie, és írásban a kiadónak átadnia.

Mutatók - A kiadónak egyezségre kell jutnia a szerzővel abban is, hogy ki
állítja össze a név- és tárgymutatót. Az általános gyakorlat azt mutatja, hogy
a névmutatót a kiadó is elkészítheti, de a tárgymutatót csak a legritkább
esetben bízzuk a kiadói munkatársakra.
A név- és tárgymutató összeállításához még ma is a hagyományos cédulázás a legmegfelelőbb és gyakran a leggyorsabb módszer.
A név- és tárgymutató összeállításához még ma is a hagyományos cédulázás a legmegfelelőbb és gyakran a leggyorsabb módszer.
Egyebek - A kézirathoz a legtöbbkiadó kér egy rövid, egy-két oldalas
tartalmi összefoglalót a műről, esetleg a szerző életrajzi és tudományos
pályájának legfontosabb adataival kiegészítve, melyet a hátsó borítóhoz, a
kereskedelmi és információs oldalakhoz, továbbá pályázatokhoz, illetve
kereskedelmi katalógusaihoz használ fel. A könyvbe kerülő végső formát azonban
a kiadónak mindig meg kell beszélnie a szerzővel. A kézirathoz nem kell teljes
címnegyedet csatolni, ezt majd a kiadó elkészíti.
File-jegyzék - A lemezen is leadott műhöz feltétlenül csatolni kell egy
file-jegyzéket, amely a file-ok sorrendjét tartalmazza.
01tart.doc
1fejez.doc
2fejez.doc
3fejez.doc
4fejez.doc
1fejez.doc
2fejez.doc
3fejez.doc
4fejez.doc
A rövidített file-nevekkel a tényleges címekre is utalhatunk.
Legszerencsésebb azonban, ha a file-ok számai megegyeznek a fejezetszámokkal.
3. 2. 3. A kézirat hagyományos formája
3. 2. 3. A kézirat hagyományos formája
Azok számára, akik még nem ismerkedtek meg vagy nem barátkoztak meg a
számítógépes szövegszerkesztéssel, továbbra is az egyetlen lehetőség, hogy
kéziratukat papíron adják le a kiadónak.
A kéziratot legalább 55 grammos, fehér, A/4 méretű (210 x 297 mm) papírra
gépeljük.
A szerzői kézirat lapjait folyamatos arab sorszámokkal számozzuk. Az
oldalszámot a felső margó közepén kell elhelyezni. Ha a kézirathoz pótlapokat
vagyunk kénytelenek mellékelni, akkor ezeket kisbetűkkel jelöljük.
A mellékleteket önálló sorszámozással kell leadni, a táblázatokat, ábrákat, képeket folytatólagosan kell sorszámozni, és helyüket a főszövegben, a margón jelölni kell.
A kiemelésekhez a következő jelöléseket használjuk:
- a kurzívot egyszeres aláhúzással,
- a félkövért kettős aláhúzással,
- a kapitälchent hullámvonallal,
- a ritkított szedést ritkított aláhúzással,
- a verzál kiemelést vörös színű egyszeri aláhúzással.
A kiemelések jelölése előtt lehetőleg konzultáljunk a kiadóval.

A kiadók többsége ma már lemezen és kinyomtatva is kéri az elkészült művet.
Kivételes esetnek számít, ha egy kia
dó hagyományos módon is elfogadja a kéziratot.
dó hagyományos módon is elfogadja a kéziratot.
A szerzők akkor járnak el helyesen, ha megtanulják a szövegszerkesztő
használatát, így nemcsak a kiadónak, de maguknak is időt és költséget
takarítanak meg.
A kézirat elfogadásáig jobb, ha csak a kinyomtatott művet küldjük el a
kiadónak.
3. 3. Ellenőrző kérdések
3. 3. Ellenőrző kérdések
1. Milyen kéziratokat ismer?
2. Milyen alapkövetelményeknek kell megfelelnie a kéziratnak?
3. Mit kell tartalmaznia az elfogadásra benyújtott kéziratnak? Jellemezze azokat!
4. Melyek a kiadásra elfogadott kézirat részei?
5. Hogyan kell kinéznie a kézirat hagyományos formájának?
6. Mit nevezünk illusztrációnak?

A kiadó egyik legösszetettebb s talán legfelelősségteljesebb tevékenysége a
kézirat megszerkesztése. Ezért részesítik előnyben a belső kiadói szerkesztőket,
s ha ilyenek nincsenek, akkor megpróbálnak állandó külső szerkesztői körrel
dolgozni.
A szerkesztői munka egyik paradoxona a felelősség kérdése, mivel jogi
értelemben a szerkesztő nem felelős a kinyomtatott könyv tartalmi részeiért, -
azokért elsősorban maga a szerző a felelős mégis az átlagos és a jó szerkesztő
között éppen az a különbség, hogy az utóbbi igenis beleszól a kézirat tartalmi
részébe, következésképpen valamilyen formában mégiscsak felelős a kiadott
könyvért.
4. 1. A szerkesztés elvei
A jó szerkesztő nemcsak kéziratban, hanem könyvben is tud gondolkozni.
Tehát a kézirat elolvasása után van elképzelése a kész könyvről.
A szerkesztő mintegy közvetítő a szerző és az olvasó között, ugyanis egyszerre kell a szerző és az olvasó fejével gondolkoznia, azaz tisztában kell lennie azzal, mit is akar mondani a szerző, másrészt segítenie kell az olvasót a mondandó megértésében. Mint a kézirat első olvasója, a szerkesztő tolmácsolja a szerzőnek a leendő olvasó óhajait, ezért is elkerülhetetlen, hogy a szerző és a szerkesztő a kiadás fázisaiban szorosan együttműködjön.

A szerkesztés azért nehéz feladat, mert a szerkesztő csak a szerző
intencióiból indulhat ki, a változtatásban, javításban nem mehet túl egy
bizonyos határon. A könyv struktúrájának kialakításánál a szerzői szándékot
kell figyelembe venni, a szerkezeti elemeknek ezt kell szolgálniuk.
A szerkesztőnek tehát a következőkre kell ügyelnie:
1. a kézirat szerkezetére, világos elrendezésére;
2. a konzisztens nyelvhasználatra és a könyv műfajához illő stílusra (terminológia, rövidítések, helyesírás, bibliográfiai leírás);
3. a szerkezeti elemek (pl. címrendszer, tartalomjegyzék) egységesítésére és az ismétlések kizárására;
4. a megfogalmazásban benne maradt logikai hibák, valamint
5. nyelvi és stiláris következetlenségek és hibák kiküszöbölésére (különösen a többszerzős művekben);
6. a hivatkozások, jegyzetek pontosságára és korrektségére;
7. a főszövegben és a bibliográfiában szereplő nevek és címek ellenőrzésére;
8. végül az illusztrációk és a járulékos részek (címnegyed, függelék, névmagyarázatok, szakkifejezések jegyzéke, név- és tárgymutató stb.) meglétére és pontosságára.
A szerkesztőnek nem lehet célja ráerőltetni nézeteit a szerzőre. Előfordulhat ugyanis, hogy mégis a szerzőnek van igaza. S mivel végeredményben a könyv mégiscsak a szerző műve, a végső szót mindig neki kell kimondania.
4. 2. Kézirat-előkészítés és szöveggondozás
A kézirat-előkészítés hagyományosan önálló szakma volt, ma már azonban az
esetek többségében az alább felsorolt munkákat vagy a szerkesztők, vagy a
kézirat-előkészítőkkorrektorok (szöveggondozók) végzik, vagy pedig ami a
leggyakoribb a szerkesztő és a szöveggondozó megosztja egymás között a
munkát.
Szerkesztő és szöveggondozó nélkül azonban soha semmilyen körülmények
között ne adjuk nyomdába a kéziratot, mert azt minden esetben legalább két
embernek látnia kell.
A kézirat előkészítése és gondozása összetett feladat, amely szakmai előképzettséget, széles ismeretanyagot és nagy koncentrációt igényel. A kézirat-előkészítés, szöveggondozás célja, hogy a művet nyelvi, stiláris, helyesírási és könyvtechnikai szempontból egységessé és hibátlanná tegye. A hibátlan szó természetesen úgy értendő, hogy a szerkesztőnek, szöveggondozónak erre kell törekednie, még ha ezt nem is lehet elérni.
Szövegjavítás - A szöveggondozó mindenekelőtt javítja a nyelvtani, helyesírási
hibákat. Sokkal problémásabb azonban a stiláris javítások végrehajtása.
Természetesen nem a kisebb hibákról van szó, azok ugyanis gond nélkül
kiküszöbölhetők. Gyakran azonban a kézirat jelentős stiláris javításra szorul,
erre mindig a szerzőt kell felkérni először és csak sikertelen kísérlet után
a szerző engedélyével láthat neki a szöveggondozó a javításnak.
Akadémiai helyesírás - A szerzők gyakran kérik a szöveggondozótól, hogy
bizonyos kifejezéseket ne akadémiai helyesírás szerint írjanak.
A kiadó lehetőleg ragaszkodjon az akadémiai helyesíráshoz. A magyar
helyesírás szabályainak megváltoztatása nem a kiadói munkatársak feladata.
Természetesen tekintélyes, köztiszteletben álló írók, és tudósok mindig
kivételek, őket lehetőleg ne küldjük el, ha ragaszkodnak saját helyesírási
gyakorlatukhoz. Minden más esetben azonban a magyar helyesírási szabályzat a
kiindulópont.
Címrendszer - A címrendszer kidolgozása a szerkesztés egyik legnehezebb
feladata. A címrendszernek ugyanis tükröznie kell a mű logikai szerkezetét.
Nem feledkezhet meg a szöveggondozó arról sem, hogy a végleges szöveg
címrendszerét összevesse a tartalomjegyzék címeivel.
Egységes jelölések, nevek, számok
Ügyelni kell arra, hogy a szövegben előforduló jelölések használata és
sorrendje következetes és pontos legyen.
Gyakran vétik azt a hibát a könyvekben, például hogy az évszámok írása egy
művön belül az egyik helyen XIX. század, a másik helyen 19. század. A oldalak,
jegyzetek és az illusztrációk számozására is oda kell figyelni. A jegyzeteket
minden esetben hozzá kell olvasni a szöveghez, ugyanis az elszámozás gyakori
hiba a könyvekben.
A kéziratban szereplő neveket is ellenőrizni kell, sokszor csak a névmutató összeállításakor derül, hogy a szerző különbözőképpen írta a neveket.
Ugyancsak a szöveggondozás körébe tartozik az élőfej szövegezése is. Az élőfej rendszerét minden esetben beszéljük meg a szerzővel, akinek lehetnek speciális kívánságai.

Kiemelések - A kiemeléseknél ügyeljünk arra, hogy a szerző mindig
következetesen használja a kiemeléseket (mit emel ki, s milyen formában).
Óvakodjunk a kiemelések halmozásától, sok kiemelésnél éppen a dolog értelme
vész el.
Mutatókészítés - Gyakran előfordul, hogy a könyv szerkesztője vagy
szöveggondozója készíti a név- és tárgymutatót. A névmutató elkészítése
alkalmanként hosszadalmas, mechanikus feladat, a tárgymutató összeállítása
ezzel szemben bonyolult művelet. A szerzők ezért legtöbbször nem bízzák a
tárgymutató elkészítését a kiadóra, hanem maguk készítik el, vagy legalábbis
irányelveket adnak az összeállításához. Az a tapasztalat, hogy a legegyszerűbb
a mutatót ma is hagyományosan készíteni, azaz a neveket és a tárgyszavakat
cédulákra írni, majd egységesíteni őket.
4. 3. Speciális kiadványok szerkesztése, szöveggondozása
4. 3. Speciális kiadványok szerkesztése, szöveggondozása
Az eddig leírt szerkesztési, szöveggondozási szabályok, javaslatok
vonatkoznak a legtöbb kiadványtípusra (lektűr, kortárs szépirodalom,
gyerekkönyvek, tudományos és ismeretterjesztő művek stb.). Vannak azonban olyan
speciális kiadványok, amelyek közlési elvei kissé eltérnek a fentiektől. Ezek
az irodalmi és folklór szövegek kritikai kiadásai, valamint a történeti
forráskiadványok. Az irodalmi és folklór alkotások kiadásakor a szerkesztőnek,
sajtó alá rendezőnek figyelembe kell vennie ezeket a sajátosságokat.
4. 4. Ellenőrző kérdések
4. 4. Ellenőrző kérdések
1. Röviden jellemezze a szerkesztés elveit!
2. Írjon a kézirat-előkészítés és szöveggondozásról!
3. Véleménye szerint milyen a jó szerkesztő?
4. Mire kell ügyelnie a szerkesztőnek (8 pontban)?
5. Ki készíti el általában a mutatókat?

A kiadói és a nyomdai munkák közül minden valószínűség szerint a korrektori
a leghálátlanabb. Ha ugyanis a korrektor kiválóan dolgozik, s a kinyomtatott
könyvben alig marad hiba, akkor ez az ő munkáját dicséri, de a korrektorokra sohasem
gondolnak az olvasók, róluk nem emlékeznek meg a kritikák.
A számítógép megjelenése alapjaiban érintette a korrektori munkát is. A
hagyományos könyvkiadásban ugyanis a korrektor feladata az volt, hogy a
kiszedett szöveget összehasonlítsa a kézirattal, és javítsa a szedő hibáit. A
számítógépes szedés megjelenése után közelített egymáshoz az addig két különböző
munkakör: a kézirat-előkészítői és a korrektori.
Ettől eltekintve a korrektor munkája jórészt ma is megegyezik XV. századi
elődjével, feladata ma is a helyesírási, nyelvhelyességi és tipográfiai hibák
kijavítása.
5. 2. Ellenőrző kérdések
1. Mi a korrektor feladata?
2. Mire használják a korrektúrajeleket?
3. Mely jeleket használjuk a hibásan szedett és sérült betű kicserélésére (példával illusztrálja!)?
4. Milyen jelet használunk, ha összetartozó nagyobb terjedelmű szöveget kell megváltoztatni, javítani?
5. Mely jeleket használjuk, ha a szedésből egy vagy több sor hiányzik?
6. Hogyan jelöljük a szavak felcserélését?
7. Hogyan javítjuk a sorok helytelen sorrendjét?
8. Mely jeleket használjuk helyközök növelésére?
9. Hogyan javítjuk a hiányzó szóközöket?
10. Hogyan jelöljük az új bekezdést?
11. Mit tud a műszaki eredetű hibák javításáról?
12. Hogyan hatálytalanítjuk a téves jelöléseket?
13. Hogyan töröljük a hibás ékezeteket, illetve írásjeleket?
14. Hogyan jelöljük táblázatokban a léniák hiányát, illetve a felesleges léniákat?

6. A betűk
Minden szakmának van szaknyelve, hogy bizonyos kifejezéseket használva
valamennyi szakember ugyanarra a fogalomra gondoljon. A nyomdászatnak
eredetileg német volt a szaknyelve, de mára más az előre törő számítástechnika
miatt egyre inkább átveszi a szaknyelv szerepét az angol.
A kisbetűt kurrensnek, a nagyot verzálnak nevezzük.
Tehát:
ez nagybetű:
ez pedig kisbetű: |
A
a |
Azt az egyenes vonalat, amelyen a betűk állnak, betűvonalnak nevezzük.
Jónéhány betűnek van lelógó és fellógó része, ezek segítik az olvasást. A betűk
vonallal körülhatárolt elemeit betűszemnek nevezzük.
A betű további fontos tartozéka az ékezet.
A betű további fontos tartozéka az ékezet.
A tipográfia egyik paradoxona, hogy a betű az alapegység, ugyanakkor nem
betűket, hanem szóképeket olvasunk, így a betűknek egyszerre kell egymástól jól
elkülöníthetőeknek, de egyben egymáshoz könnyen kapcsolódóknak is lenniük.
10. ábra. A betű alapfogalmai
A fényszedésben létezett betűtől független ékezet, amelyet az alapbetűre
külön elemként vittek fel, és ennek állása változtatható volt. Ezeket repülő
ékezetnek nevezték, de ilyenek a ma használatos DTP-rendszerekben (DeskTop
Pulishing) nem léteznek.
A sok ékezetet használó nyelvek szedése ugyanolyan betűfokozat és azonos sortávolság esetén zártabb képet ad, ezért helyes az ilyen nyelvek szedésének sortávolságát valamivel nagyobbra választani.
A kurrens és a verzál betűkhöz használatos ékezetek képe természetesen eltérő nemcsak magasságában, de rajzolatában is:
Á á
A betű megjelenésének egyik jellegzetes eleme a betűtalp, amely azonban egyes betűtípusoknál elmarad. A betűtalp a jellegzetesen változó vonalvastagságú antikva típusú írásokra jellemző. Ilyenek pl. a Times és a Courier.
A nagyjából azonos vonalvastagságú betűfajták között gyakoribbak a talp nélküli típusok. Ilyenek pl. az Ariel, és a Tahoma.

A betű nem kizárólag a jel vonalaiból áll, hanem az azt körülvevő, fehéren
maradó részből is. Azt mondhatnánk, a betű az információ hordozója, és az azt
körülvevő fehér mező segíti az olvasót az információ befogadásában.
A szövegközi fehér mezők közül a legkisebb a betűköz, amely a betűképeket
választja el egymástól, de egyben jelzi az egy szón belüli összetartozásukat
is. A betűköz alapvetően meghatározza a szedés ritmusát.
Bármilyen gondosan, körültekintően terveznek is meg egy-egy ábécét, a szedésben a különféle jellegű betűtalálkozások miatt nem kaphatunk automatikusan kifogástalan ritmusú sorokat. Ha pl. egy verzál L betűt T követ, a betűköz a valóságosnál jóval nagyobbnak tűnik, ezért azt az L-hez közelebb kell hozni. A betűközök optikai kiegyenlítését egalizálásnak nevezzük. Az egalizálás az érvényben lévő szakmai szabályok szerint címeknél 8 ponttól fölfelé kötelező, azonban semmi akadálya sincs annak, hogy kisebb fokozatoknál is egalizáljunk. Az egalizálást sok programban automatikussá tették, de alkalmazása kikapcsolható. Az automatikus egalizálás alapja, hogy a számítógépnek táblázat segítségével megadják, hogy a különböző betűpárok találkozásakor hány egységet vegyen ki vagy tegyen közéjük az alaptávolsághoz viszonyítva.
A betűvel együtt tervezik a megfelelőnek ítélt betűtörzset, amelyet alapsortávolságnak is nevezzük, ennyiben tehát ez is a betű részének tekinthető.

Jelek - A nyomda minden olyan jelet szed, amit kinyomtatva láthatunk. A
nyomdai jelkészlet természetesen sokkal nagyobb, mint amit az írógépnél
megszokhattunk.
Amíg az írógépen minden jel azonos szélességű volt, addig a nyomdászatban a
betűk típusától és fajtájától függően más és más, de karakterenként
mindenképpen különböző szélességértékű jeleket használunk.
Ahhoz, hogy egy munkát kiszedhessünk, számítógépünkben benne kell lennie az előírt betűtípusból a szükséges jelkészletnek. A megfelelő készlet függ a munka jellegétől és nyelvétől is.
Ahhoz, hogy egy munkát kiszedhessünk, számítógépünkben benne kell lennie az előírt betűtípusból a szükséges jelkészletnek. A megfelelő készlet függ a munka jellegétől és nyelvétől is.
A jeleket a számítógépben úgynevezett fontok tárolják. Ezek betűtípusonként
tartalmazzák az egyes kódokhoz tartozó karakterek képét.
A fontokat megfelelő program birtokában módosíthatjuk is, ám ennek
hiányában egy munka megkezdése előtt meg kell bizonyosodnunk, hogy rendelkezünk
a hozzá szükséges jelkészlettel.
Most a magyar nyelvű szedésben használatos jelkészlettel kezdjük.
Ha olyan fontokkal rendelkezünk, amelyeket még nem magyarítottak meg, akkor könnyen meglepetés érhet bennünket, ugyanis valószínűleg hiányozni fog fontunkból az ű,ő,ű,ő betű.
Mindig gondolnunk kell arra, hogy más file vezérli a képernyőn történő megjelenítést, és másik a nyomtatást. Tehát csak a akkor lehetünk biztosak a helyes végeredményben, ha kísérleteinket ki is nyomtatjuk.
Az idézőjel szedésben így néz ki, nem pedig két vessző és egy aposztróf, mert annak más a képe: ,,ilyen (a vesszők távolabb vannak egymástól).
A szövegszedés szabályai szerint a : ; ! ? elé egyhatod négyzetnyi beosztást kell szedni, ám ennek megoldása DTP-rendszeren nehézkes.
A zárójeleket nem szedhetjük perjellel (/), mert annak a szedésben más a funkciója. Ha szedésünkben a ( ) zárójelen belül is zárójelet kell szednünk, akkor a külső zárójel [ ]az úgynevezett ácsklammer. Ha még kell egy zárójelpár, akkor a bajuszklammert szedjük: { }. Tehát: { [ ( ) ] }.
Angol nyelv - Az angol nyelvben ékezetes betű nincsen (az i és j kivételével). Pénzegységük jele különleges: £
A fok- és százalékjel ragad a számhoz (14°, 15%).
Francia - Ékezetes betűk: à â æ ç ë é è ê ï î ő ü ù ű À Â Æ Ç Ë É È Ï Î ő Ü Ù ű.
Verzál szövegben a jobbra dőlő ékezés (É; aigu) és a kétpontos Ë mindig kell, a bal felé dőlő ékezés (È; grave) és a háztető alakú mellékjel (; circonflexe) nem.

A francia szövegben kerüljük a tompa bekezdéseket!
Német - Ékezetes betűk: ä ö ü Ä Ö Ü. Különleges betű még a ß, amely kurrens betű. Verzál szövegben dupla S-t szedünk helyette. A zárójeleket a magyarhoz viszonyítva fordítva használjuk.
Spanyol - Ékezetes betűk: á é í ñ ó ü ú Á É Í Ñ Ó Ü Ú.
Egyéb jelek ? Egy általában használatos fontban vannak olyan jelek is, amelyeket itt nem említettünk meg, és nem tartoznak az ismert, rendszeresen használt karakterek közé.
Különleges jelek - Természetesen léteznek még különleges jeleket tartalmazó fontok is, szemléltetve:
Budapest
Budapest Budapest |
6. 1. A betűtípusok és csoportosításuk
A betűtörténet több mint kétezer betűtípust tart számon. Betűtípusnak
nevezzük az azonos tipográfiai elv alapján készített, azonos formajegyekkel
rendelkező, általában a betűtípus alkotójának nevét viselő betűsort és a hozzá
tartozó írásjeleket.
Egy-egy kiadóban azonban gyakorlatilag maximum egy tucat betűt használnak.
Az egyes országokban kialakult betűtípus-csoportosítások kissé eltérnek
egymástól. A 60-as években megszületett az Association Typographique
International által elfogadott tipológia, amely tizenegy betűcsaládot
különböztet meg. A betűcsaládok kialakításánál figyelembe vették a betűtípusok
születésének idejét és a betűk grafikai jellegzetességeit. A mindennapi
könyvkiadói gyakorlatban inkább a betűtípusok és nem a betűcsaládok neveit
használják.
1. Velencei reneszánsz antikva (pl. Centaur, Poliphilus)
2. Francia reneszánsz antikva (pl. Garamond, Bembo)
3. Barokk antikva (pl. Fournier, Caslon, Baskerville, Van Dyck)
4. Klasszicista antikvák (pl. Didot, Bodoni)
5. Betűtalpas lineáris antikvák (pl. Figaro, Memphis)
6. Betűtalp nélküli lineáris antikvák (pl. Helvetica, Gill, Univers)
7. Egyéb antikvák (pl. Optima, Pascal, Post)
8. Írott betűk (pl. Mistral, Signal, Ariston)
9. Dísz- és reklámbetűk (pl. Misztótfalusi, Saphir)
10. Törtvonalú betűk (ebbe a csoportba tartoznak a német nyelvterületen honos gót, schwabachi és fruktúr jellegű betűtípusok)
11. Idegen betűtípusok (ebbe a csoportba a nem római eredetű görög, cirill, héber, arab stb. betűtípusok tartoznak)
Betűfajtáknak nevezzük egy-egy betűtípus módosított alakjait.
A betűfajták formájuk szerint lehetnek: antikva (álló), kurzív (dőlt), kurrens (kisbetű), verzál vagy verzális (nagybetű), kapitälchen vagy kiskapitális (a kisbetűk helyett a kisbetűk méretével azonos nagybetűket szedünk).
Vastagságuk szerint lehetnek: normál, félkövér, kövér.
Szélességük szerint lehetnek: keskeny, normál, széles, egészen széles.

A betűfokozatok méreteit tipográfiai pontban adjuk meg (lásd betűfokozat -
Szakkifejezések).
Egy-egy betűtípus kiválasztásánál elsődleges szempont az olvashatóság.
A jól olvasható típusok dinamikusak és ritmikusak. A kísérletek azt bizonyítják, hogy 9 (borgisz) és a 10 (garamond) pontos betűk a legolvashatóbbak, s hogy a sorok legideálisabb szélessége 18-22 ciceró.
Az olvashatóságot befolyásolja továbbá a tipográfiai és nyomdai eszközök helyes használata.
Az olvasást más tényezők is befolyásolják, pl. az olvasó kulturális és fiziológiai adottságai (műveltség, nevelés, szókincs, fáradtság stb.), a szöveg tulajdonságai (a mondatok hosszúsága, a szerző stílusa, a szöveg nehézkessége stb.), valamint külső tényezők (világítás, zaj stb.).

6. 2. Ellenőrző kérdések
1. Mit nevezünk kurrens és verzál betűnek?
2. Szemléltesse a betű részeit!
3. Mit tud a talpas és talpatlan betűtípusokról?
4. Mit nevezünk egalizálásnak?
5. Milyen jeleket szed a nyomda?
6. Mit nevezünk fontnak?
7. Mit nevezünk betűtípusnak?
8. Jellemezze a betűcsaládokat!
9. Jellemezze a betűfajtákat!
10. Mit tud a betűfokozatokról?
11. Mi befolyásolja az olvashatóságot?

A szedéstükör meghatározása: A könyv oldalaira megállapított szedési
felület, amelynek magasságát és szélességét ciceróban (1 ciceró = 12
tipográfiai pont = 4,51 mm) adjuk meg.
Az élőfej a szedéstükrön belül, míg az oldalszámok azon kívül vannak.
Széljegyzetek, kifutó képek is kerülhetnek a szedéstükrön kívülre.
A szedéstükör az oldal nyomóelemekkel telenyomott része. A szedéstükörbe
nem számít bele az oldalszám (pagina), az élőláb és a marginális.
Természetesen a szedéstükörnek a kiválasztott papírmérethez kell
alkalmazkodnia, miközben mérete függ a tipográfia számos további elemétől is
(pl. a MÁV menetrendjének alakját a kalauz táskájának mérete döntötte
el).
Könyv esetén a tartalom és forma összehangoltságának egyik fontos eleme a formátum, amely függ a mű funkciójától, a könyv majdani felhasználási területétől. A könyv alakjának meghatározásakor figyelembe kell venni a könyv várható terjedelmét is.

Az oldaltükör kiválasztásánál fontos szempont, hogy az alkalmazható betűfokozatok
könnyen, kellemesen olvashatók legyenek. Figyelemmel kell lennünk a papír
felületének lehető legjobb kihasználására is, hiszen a feleslegesen felhasznált
papír csak a költségeket növeli.
A következő táblázat tartalmazza a leggyakrabban használatos szedéstükröket.
A könyv alakja
|
A könyv
körülvá-
gott mérete, mm-ben |
Nyersív
alakja
|
Szedéstükör
mérete ciceróban |
A/4
|
202x285
|
A/0
|
35-38x48-53
|
AN/20
|
202x226
|
A/0
|
|
A/5
|
142x197
|
A/0
|
22-24x31-36
|
AK/40
|
112x197
|
A/0
|
|
Ak/24
|
99x195
|
A/0
|
|
A/6
|
98x137
|
A/0
|
15-17x21-25
|
B/4
|
243x336
|
B/1
|
40-44x56-62
|
BN/12
|
224x238
|
B/1
|
|
B/5
|
168x238
|
B/1
|
26-28x38-42
|
BN/20
|
16x188
|
B/1
|
|
BN/24
|
167x157
|
B/1
|
|
B/6
|
94x163
|
B/1
|
|
Fr/4
|
188x248
|
Fr/0
|
31-34x39-43
|
Fr/5
|
124x248
|
Fr/0
|
19-21x29-32
|
FrK/40
|
98x183
|
Fr/0
|
|
Fr/6
|
92x122
|
Fr/0
|
|
RO11
|
125x185
|
||
RO12
|
138x196
|
||
RO13
|
150x220
|
||
RO13/2
|
107x146
|
||
RO13/3
|
107x194
|
A könyv alakja címmel ellátott rovatban az N négyzetes, a K keskeny alakot
jelent, az utána következő szám pedig azt, hogy egy alap-papírívből hány lapot
kapunk az adott méretből. (Az A/0-ból az AN/20-as méret választásánál 20 lapot
kapunk.)
Meg kell jegyeznünk, hogy a táblázatba foglalt méretektől indokolt esetben - el lehet térni, azonban vigyáznunk kell, hogy a kinyomott oldalakon megfelelő méretű margó maradjon.
Meg kell jegyeznünk, hogy a táblázatba foglalt méretektől indokolt esetben - el lehet térni, azonban vigyáznunk kell, hogy a kinyomott oldalakon megfelelő méretű margó maradjon.
Az AN, AK, BN, BK és az FrK nem új papírméretekből indulnak ki, csak a
megszokott papírfelületet használják ki másféleképpen, így a könyv alakja is
megváltozik, és több lehetőséget kapunk tipográfiai fantáziánk szabadon
engedéséhez.
Azoknál a méreteknél, ahol a táblázat nem tartalmaz általánosan használt tükör-méret-adatot, a tervező dönthet a szedéstükör méretéről.
Feltűnhet, hogy a B papírméret-sorozat kiinduló ívmérete nem a B/0, hanem a B/1, aminek oka a széles körben elterjedt és alkalmazott nyomógépek mérete.
A régi szakembereknek szokatlan, hogy a szedéstükör beállítása DTP-rendszerek használatakor a papírméret kiválasztásával kezdődik. A kiválasztott méret, képzeletbeli papír. Ami azon nem fér el, az hiába látható a képernyőn, a tényleges nyomatról lemarad.
A szedéstükör után kell megadni a margókat, amelyeket a számítógép levon a papírméretből, és a maradék lesz a szedéstükre. Arra azonban nekünk kell gondolnunk, hogy a számítógép mindig a nyers papírméreteket kínálja választási lehetőségként, a nyers és a körülvágott méret közötti különbséget azonban számításba kell vennünk.

A margók nagysága a kötéstől kiindulva növekszik, miközben általában a
vízszintes és függőleges margók arányai az aranymetszést követik.
Az így kialakított szedéstükörbe tördelik majd az oldal alkotóelemeit.
Az így kialakított szedéstükörbe tördelik majd az oldal alkotóelemeit.
Az aranymetszés szabálya szerint a kisebbik oldal hosszának úgy kell
aránylania a nagyobbik oldal hosszához, mint a nagyobbik oldal hosszának a két
oldalhossz összegéhez.
Az aranymetszésnek eleget tevő legegyszerűbb téglalap 3 cm és 5 cm
oldalhosszúságú. Ekkor ugyanis 3/5=0,6 és 5/(5+3)=0,625 két közeli érték. Ezért
pl. a 210 mm széles és 297 mm magas álló A4-es formátumú oldalon a tükör lehet
pl. 144 mm széles és 233 mm magas, mert 144/233=0,618 és 233/377=0,618.
7. 1. Ellenőrző kérdések
1. Mit nevezünk szedéstükörnek?
2. Írjon le legalább négy gyakran használatos szedéstükröt (táblázatosan, a táblázat fejlécében szerepeljen: A könyv alakja, A könyv körülvágott mérete mm-ben, A szedéstükör mérete ciceróban, A nyersív alakja)!
3. Mit nevezünk DTP-rendszernek?
4. Mit nevezünk aranymetszésnek, mik a szabályai?

A szín és alak viszonya mind a verbális és nem verbális művészetek és a
rájuk irányuló fiziológiai, pszichológiai, szociológiai kutatások örök érvényű
tárgya.
Minden vizuális jelenség a tónusnak és a színnek köszönheti létezését. Azok a határvonalak, amelyek a tárgyak vonalát megszabják, a szem azon képességéből származnak, hogy különbséget tud tenni az eltérő világosságú és színű területek között.
A látás fiziológiai mechanizmusának köszönhetően képesek vagyunk alap- és mellékszínek, valamint ezek számtalan árnyalatának megkülönböztetésére, és a bennük rejlő hangulati és szimbolikus hatás érzékelésére.

A színelmélet témakörében megkülönböztetünk alap-, illetve mellékszíneket.
Az alapszínek azok a színek, amelyek nem keverhetők ki más színekből.
Elméletileg ezekből bármilyen más színt előállíthatunk, amik a mellékszínek.
Komplementáris színeknek nevezzük az alap- és mellékszíneket.
Arnheim szerint az alapszínek lehetnek generatív vagy elemi alapszínek.
Generatív alapszínek: amelyekből fizikai vagy pszichológiai úton a színek széles sorozatát lehet létrehozni, ezek a kék, a vörös és a zöld.

http://www.brandrops.com/design/szinelmelet-a-szinterek-2-resz/
Elemi alapszínek: alapvető tiszta színek, amelyekre a látóérzék építi fel perceptuálisan a maga színösszeállításainak szervezetét, ezek a sárga, a kék és a vörös.
Elemi alapszínek: alapvető tiszta színek, amelyekre a látóérzék építi fel perceptuálisan a maga színösszeállításainak szervezetét, ezek a sárga, a kék és a vörös.
A generatív alapszíneket az additív vagy összeadó színkeverésnél (ahogy a
fény keveredik pl. projektor) értjük, míg az elemi alapszíneket a szubtraktív
vagy kivonó színkeverésnél (ahogy a festék színeit kapjuk).
Additív (összeadó) színkeverés: egy helyen összegyűlő fényenergiák
összessége.
Szubtraktív (kivonó) színkeverés: a fényelnyelés után fennmaradó fény okozta színérzékelés.
Szubtraktív (kivonó) színkeverés: a fényelnyelés után fennmaradó fény okozta színérzékelés.
Az előző részben olvashattatok a színelmélet alapfogalmairól, még egy ideig maradunk az alapoknál és a színterekkel fogunk megismerkedni. A színtér (color space) a színek ábrázolására használható virtuális térbeli koordinátarendszer, ahol az egyes színek tulajdonságait azok koordinátái fejezik ki. A színtérben az ábrázolható színek valamilyen rend szerint kerülnek elhelyezésre, például az alapján, hogy a színtér alapszíneinek milyen arányú keverésével állíthatók elő. Biztos hallottál már az RGB vagy a CMYK betűszavakról, de nem igazán tudtál mit kezdeni velük, azon kívül, hogy színekről van szó. Ezek színterek megnevezései, ugyanúgy, mint a Pantone vagy a HEX. Az alábbiakban bemutatom a fontosabb színtereket és azt is megnézzük, hogy hol használják őket.
RGB (Red, Green, Blue)
egy olyan additív színmodell, ami a piros, zöld és a kék alapszínek különböző mértékű keverésével határozza meg a színeket. Elektronikai eszközöknél alkalmazzák, például kijelzők, képernyők, érzékelők esetén. Tehát egy web bannert egész biztos, hogy RGB-ben fogsz elkészíteni. Hogyha valaki a következő kérdést teszi fel: „Milyen felbontású kell legyen egy CMYK-ban elkészített weboldal, hogy az a 19 inches képernyőn is optimálisan látszódjon?”, tudd, hogy ez egy csapda! Mindenféle weboldal, értelemszerűen, RGB-ben készül el. Ezt jól jegyezd meg. Nemcsak akkor jó tudni ezt, ha designer vagy, hanem ha közkapcsolatokkal, marketinggel vagy bármilyen tevékenységgel, foglalkozol, ami (vizuális) kommunikációval kapcsolatos: a színeket, amelyeket a képernyők megjelenítenek, legyen az az asztali számítógép, az okostelefonod vagy épp a televízió képernyője, RGB színtérben határozzák meg.
CMYK (Cyan, Magenta, Yellow, Key-black)
ez a színtér a ciánkék, bíborvörös, sárga alapszínekből kikeverhető színeket tartalmazza. A CMYK színteret a nyomdatechnika hívta életre. Röviden, minden olyan dokumentum, amit nyomdába szánnak, CMYK színtér használatával készül el. Ez a modell részben vagy teljes egészében elfedi a színeket egy világosabb, általában fehér, háttéren. A tinta csökkenti a fényt, ami egyébként visszaverő lenne. Ezt a modellt szubtraktív modellnek is nevezik, mert a tinta „kivonja” a fényt a fehérből. A CMYK színtér megegyezik a CMY színtérrel, azzal a különbséggel, hogy alapszíneihez még hozzáadjuk a fekete színt is. Erre azért van szükség, mert a CMY keverésével, csak sötétszürke színt tudunk előállítani.
Abban az esetben, ha grafikai termékeket viszel a nyomdába, találkozni fogsz a 4 szín fogalmával, ami a CMYK színteret jelenti, pontosabban azt, hogy színesben azaz polikrómiában (full-color) lesz kinyomtatva az adott termék.

PANTONE® színskála
színmintákat tartalmazó skála, mely segíti a színek beazonosítását és pontos reprodukcióját. 1963-ban hozták létre, a nyomdaipar és a formatervezés igényeként. Ennek értelmében szükség volt egy rendszerre, amely által egyértelműen be tudják azonosítani a színeket. A színskálán több ezer kóddal ellátott szín található.
A PANTONE színek csak egy kis részhalmazát lehet a CMYK színtér segítségével reprodukálni, a legtöbb színt nem, hiszen a színskála tartalmaz olyan színeket is, amelyek fémesek vagy fluoreszkálók.
A PANTONE meghatározó szerepet tölt be több gazdasági ágazatban is, a különböző háztartási cikkek vagy a divatcikkek színének meghatározásában. 2000 óta egy adott színt jelöl ki az „Év színének” (Color of the Year). Az idei év színe a smaragdzöld (Emerald), 2012-ben a tangó mandarin (Tangerine Tango) volt, amelyről mi is beszámoltunk egy korábbi bejegyzésünkben.
Talán már te is találkoztál olyan legyezővel, amely a PANTONE színeket tartalmazza. Az igazság az, hogy a Pantone színskálát használni akkor a legbiztosabb, ha megrendeljük a gyártótól nyomtatott formában (igaz nem olcsó mulatság). Útbaigazítónak digitálisan is megtalálod a színeket, viszont vigyázz, mert a képernyőbeállításaidtól függően eltérhetnek az eredeti színskálától. A képre kattintva találsz egy ilyen mintát.

RAL színskála
a PANTONE színskálához hasonlóan, amelyet az Egyesült Államokban fejlesztettek ki, Európában a németek által fejlesztett RAL színskála volt sokáig a piacvezető. Ezt kezdetben főként a porfestéssel (powder coating) és a bevonólakkozással (varnish coating) színezett tárgyak esetén használták, azonban ma már a színes műanyagok gyártásánál is használják.
A legismertebb RAL színskálák a RAL Classic, RAL Design és RAL Effect, amelyeket szín legyezők formájában meg is meg lehet vásárolni. A RAL Classic skálát széles körben használják, a RAL Design színskálát főként tervezők és reklámszakemberek számára fejlesztették ki, míg a 420 színt tartalmazó RAL Effect a környezetbarát színgyártást teszi lehetővé.

HEX
weboldalak kialakításakor, a HTML jelölőnyelv (HyperText Markup Language), CSS – rangsorolt stíluslapok (Cascading Style Sheets) és egyéb számítástechnikai alkalmazások tervezésekor, használjuk a hexadecimális színkódot. A hexadecimális kódoláskor egy hatjegyű szám jelöli a színt, melyet egy # (duplakereszt) jel előz meg. Két-két számjegy jelöli a piros, zöld és kék színeket, ebben a sorrendben. Ennek függvényében a #ff0000 a piros színnek, a #00ff00 a zöld színnek, míg a #0000ff a kék színnek felel meg. A számjegyek (0-9) és az angol ábécé első hat betűjének (a-f) keverésével minden más színt kialakíthatunk. A képre kattintva találsz egy színskálát a megfelelő hexadecimális kódokkal.
HSV és HSL
Felismerve, hogy az RGB színterének geometriája nehezen igazodik a színkeverés attribútumaihoz, melyet az emberi látás képes felismerni, a számítógépes grafika kutatói két megoldást is kifejlesztettek ennek orvoslására: a HVS (Hue, Value, Saturation)/ HBS (Hue, Brightness, Saturation) és a HSL (Hue, Saturation, Lightness) színtereket. Ezeket a színtereket hengerkoordináta-rendszerben ábrázolják. Minden hengerben, a hengerszeletek a függőleges tengely mentén az árnyalatnak felelnek meg. Ugyanakkor a tengelytől való távolság a telítettséget, míg a tengely menti távolság a könnyedséget/értéket/fényerőt jelzi (lásd az ábrát). Ezekkel a színterekkel gyakran találkozhattok a különböző képszerkesztő vagy grafikai szoftverek színkeverőjében, hiszen széles körben használják a számítógépes grafika területén.
13. ábra. Összeadó színkeverés
14. ábra. Kivonó színkeverés
Kiegészítő színek:
1. generatív kiegészítő színek: a fény kombinációiban fehéret vagy szürkét adnak
2. elemi kiegészítő színek: a szem megítélése szerint igénylik és kiegészítik egymást (pl. sárga-kék, zöld-bíbor)
1. generatív kiegészítő színek: a fény kombinációiban fehéret vagy szürkét adnak
2. elemi kiegészítő színek: a szem megítélése szerint igénylik és kiegészítik egymást (pl. sárga-kék, zöld-bíbor)
Tipográfiai színrendszerezés - Megkülönböztetjük a színek fizikai
megjelenését és hangulati hatását.
Fizikai megjelenés szerint a színek lehetnek:
- többirányú (tarka szín)
- egyirányú (fehér és fekete)
- telített (egy adott szín tökéletes képviselője)
- derített (a telítet szín fehérrel világosítva)
- tompított (a szín feketével való sötétítése)
- (a szín szürkítése)
- tiszta (sárga, vörös, kék)
- tört (két tarka szín keveredéséből keletkező harmadik szín)
- másodlagos színek valamely két tiszta szín keveredéséből létrejövő színek (narancs, zöld, viola)

Hangulati hatás - A tiszta, a másodlagos és a három nem tarka szín (fehér,
fekete, szürke) alkotják a kilenc főszínt. Ezek harmonikus kombinációba
léphetnek egymással.
Hangulati hatás szerint megkülönböztetünk hideg, meleg és semleges színeket. Meleg színek általában a vörös és árnyalatai (pl. narancs, barna stb.). Hideg színek általában a kék és árnyalatai. A semleges színek pedig a meleg és a hideg határán helyezkednek el (leginkább szürke és árnyalatai).

A számítógép felépítésétől függően a színek megjelenése eltérő lehet, mivel
kisebb kapacitású hardver eszközök kevesebb színérték előállítására képesek.
A számítógép digitális elven működik. A digitális rendszerek mindent
számokkal írnak le, így a színeket is.
A számítógép színmegjelenítése, működéséből adódóan az additív (összeadó)
színkeverést alkalmazza, ezért minden szín leírható a vörös, a zöld és a kék
árnyalataival. Árnyalaton a szín bizonyos világosságát értjük.
Általában egy alapszín 256 árnyalatból épül fel, mert az pontosan egy
bájton ábrázolható. Így az összesen létrehozható színek 3 bájton (24 bit)
tárolhatók, azaz 2563 színt tudunk megjeleníteni. Ez összesen 16777216 szín,
amit szaknyelven truecolor-nak neveznek. Ez a kiadványszerkesztésben is
általánosan elfogadott színmennyiség, mivel ennyi árnyalatot a szemünk sem tud
pontosan megkülönböztetni. Összehasonlításképpen a televízió alig több mint
kétmillió színt használ. Természetesen ettől több szín használata is lehetséges
(viszonylag elterjedt a 32 bit/képpont színleírás is).
A gyakorlatban egy adott színt a számítógépen nem csak az RGB értékekkel (RED-GREEN-BLUE azaz vörös-zöld-kék) adhatunk meg, hanem máshogyan is (pl. világosság szerint), de ezek a megadások is az RGB rendszert veszik figyelembe.

Példa RGB színek megadására:
Egy szín definiálásakor a számítógépen az RGB sorrendet alkalmazzuk, tehát először a vörös, majd a zöld, és végül a kék értéket adjuk meg.
A kék szín így a következő: 0,0,255
A sárga szín: 255,255,0
Megjegyzés:
- a 255 érték a legmagasabb, mert a szín 0 értéket is felvehet, így lesz összesen 256 árnyalat.
- A számítástechnikában a 16-os számrendszert alkalmazzák, ezért használunk 256 árnyalatot, amely számítógépen az FF értéknek felel meg.
8. 3. Ellenőrző kérdések

1. Mit nevezünk hangulati és szimbolikus hatásnak?
2. Mit tud az alap- és mellékszínekről?
3. Ki volt Arnheim?
4. Mit jelent az, hogy összeadó, illetve kivonó színkeverés?
5. Mit kell tudni a tipográfiai színrendszerezésről?
6. Milyen színeket különböztetünk meg hangulati hatás szerint?
7. Hogyan jeleníti meg a számítógép a színeket?
8. Milyen színrendszereket ismer?

9. Illusztráció, fotó, grafika
Az illusztráció kifejezést többféle értelemben használjuk. Egyrészt tágabb
értelemben, azaz illusztrációnak tekintjük a könyv valamennyi nem szöveges
részét (táblázat, ábra, térkép, kép, fénykép és egyéb grafikus ábrázolás). De
használjuk az illusztráció szót szűkebb értelemben is, értve ezalatt a mű
egészében, tehát a főszövegben vagy a járulékos részekben elhelyezett, művészi
vagy dokumentumértékű képeket, fényképeket, rajzokat és festményeket.
Valamint van egy harmadik felfogás is, miszerint illusztráció az a
grafikon, táblázat, ábra, térkép, kép stb., amely az érthetőséget segíti, tehát
szorosan kapcsolódik a szöveghez. Fotónak tekintjük a fényképeket, ezek
lehetnek illusztráció jellegűek, illetve művészi értékű képek is. Grafikának
tekintjük általában a szabadkézi rajzokat, grafikákat, melyek inkább egyfajta
hangulatot adnak, és nincs jelentőségük a szöveg megértésében.
9. 1. Az illusztrációk aláírása
Az illusztrációkat, ha a szövegben hivatkozunk rájuk sorszámozni szoktuk.
1. ábra
2. térkép
3. táblázat
4. illusztráció
2. térkép
3. táblázat
4. illusztráció
Gyakori az is, hogy az ábrákat fejezetenként sorszámozzuk. Ha az
illusztrációnak címe is van, akkor az ábra, táblázat stb. szavak után pontot
teszünk, és utána írjuk a címét.
Az ábra, térkép stb. szavakat félkövér betűből is szedhetjük, hogy a címektől jobban elkülönüljenek.
Gyakran előfordul, hogy egy ábra két részből áll, vagy az ábra részeit betűkkel, számokkal jelöljük.
Ha az illusztrációk szövegéhez lábjegyzet tartozik, akkor azt ne soroljuk be a többi jegyzet közé, hanem közvetlenül adjuk meg az ábra, táblázat stb. alatt. Ugyancsak a táblázat alatt közöljük a forrásmunkát, ha a táblázatot eredetileg nem mi szerkesztettük, vagy nem a mi adatainkat tartalmazza.

A táblázatok léniákkal határolt oszlopokba rendezett adatsorok, amelyek
kiegészítik és szemléltetik főszöveg mondandóját.
A főszövegben ugyanis gyakran kell számadatokat közölnünk. A szövegben
elhelyezett sok adat azonban az olvasó számára követhetetlenné teheti az írásművet.
Ezért helyezzük el az adatsorokat gyakran táblázatokban, és az adatsorok
összefüggéseinek elemzése közben a folyószövegben csak hivatkozunk rájuk.
A táblázatok könnyen áttekinthetővé tesznek bonyolult, szavakkal csak
hosszadalmasan és nehezen elmondható adatsorokat. Ezért fokozottan ügyeljünk
arra, hogy táblázataink világosak, áttekinthetőek és könnyen érthetőek
legyenek.
A táblázat részei - A táblázatok rovatokból állnak, amelyek közül egyesek
adatokat, számokat, mások feliratokat, elnevezéseket tartalmaznak. Minden
táblázat három részből áll: címből, fejből és lábból.
A címet a táblázat élén helyezzük el, mindig nagybetűvel kezdjük.
Fejnek nevezzük a táblázat felső részét, s a fejrovatok tartalmazzák a táblázat fő elnevezéseit, feliratait.
A fejlezáró lénia alatti részt lábnak nevezzük. A láb azokat az adatokat tartalmazza, amelyeket a fej megjelöl. Két részből áll: a vízszintes sorok bal oldalán található és általában megnevezéseket tartalmazó oldalrovatból és az adatrovatokból.
A vízszintes sorokat a táblázat sorainak, a függőlegeseket a táblázat oszlopainak nevezzük. Figyeljünk arra, hogy minden sornak és oszlopnak legyen megfelelő megnevezése.

A táblázatok elhelyezése - A táblázatokat tördelhetjük tükörszélesre, a
tükör szélességénél keskenyebbre, ikertáblázatként (amikor a táblázatokat a két
szemben lévő oldalra, átfutóan, teljes tükörszélességre szedjük),
folytatólagosan, valamint szalagszerűen (amikor a táblázatot hasábszerűen,
folyamatosan tördeljük).A folytatólagos táblázatnál jelezzük, hogy melyik
táblázat folytatásáról van szó, és a vezéroszlopot ismételjük meg.
9. 3. Ábrák
Az ábrák az illusztrációk közé tartoznak, tehát a folyószöveg állításait
illusztrálják.
Egy-egy szemléletes ábra pontosabban kifejezheti mondandónkat, mint egy
többoldalas leírás. Az ábrák másik előnye, hogy megtörik a folyószöveg
monotóniáját. Az ábrák döntő többsége vonalas rajz, de ábrákként alkalmazhatunk
nem művészi értékű rajzokat, grafikákat, fényképeket is.
A számítógépes szedés ma már lehetővé teszi, hogy az ábrákat a szöveggel
együtt kezeljük, valamint számítógéppel megoldható az ábrák kicsinyítése,
illetve nagyítása is.
A könyvkiadásban a leggyakrabban használt ábratípusok a következők:
1. grafikonok;
2. diagramok;
3. térképes ábrák;
4. nomogramok;
5. egyéb ábrák (nem művészi értékű, tehát a szemléltetést szolgáló egyéb vonalas ábrázolások, rajzok, valamint képek, fényképek).
1. grafikonok;
2. diagramok;
3. térképes ábrák;
4. nomogramok;
5. egyéb ábrák (nem művészi értékű, tehát a szemléltetést szolgáló egyéb vonalas ábrázolások, rajzok, valamint képek, fényképek).
Az ábrákat ábraaláírások és az esetek többségében magyarázó szövegek
egészítik ki. Az ábrát magyarázhatjuk a folyószövegben, de elhelyezhetünk
magyarázó szöveget magában az ábramezőben vagy az ábra alatt is.
9. 4. Illusztrációs mellékletek
A könyv egyéb illusztrációi (térképek, képek, művészi értékű fényképek,
reprodukciók, rajzok) elhelyezhetők a szövegben (szövegközi illusztrációk),
külön táblákon (képmelléklet, térképmelléklet stb.) vagy a könyvborítóhoz
ragasztott tasakban.
A könyvhöz időnként olyan illusztrációk (festmények, rajzok, fotók) is járulhatnak, amelyek nemesebb, műnyomó papírt igényelnek. Ezeket az illusztrációkat a szövegoldalak közé vagy a könyv végén elhelyezett táblákra tehetjük.

A képmellékletek sorszámozásánál kétféle módon járhatunk el.
Megtehetjük, hogy nem számozzuk külön a táblákat, hanem a táblákon szereplő
képeknek adunk sorszámot. Ekkor a képek jegyzékében egyszerűen a sorszámot és a
kép címét adjuk meg.
A másik megoldás, hogy a táblákat római vagy arab lapszámozással sorszámozzuk, és a képek jegyzékében erre hivatkozunk.
A másik megoldás, hogy a táblákat római vagy arab lapszámozással sorszámozzuk, és a képek jegyzékében erre hivatkozunk.
9. 5. Ellenőrző kérdések
1. Hányféle értelemben használhatjuk az illusztráció kifejezést?
2. Mit nevezünk illusztrációnak?
3. Hogyan hivatkozunk szövegben az illusztrációra?
4. Mit nevezünk táblázatnak?
5. Milyen részei vannak a táblázatnak?
6. Mit nevezünk ábrának?
7. Milyen ábratípusokat ismer?
8. Hogyan helyezhetjük el az illusztrációs mellékleteket?

Azzal, hogy megszerkesztünk egy nyomtatandó anyagot amit ma már általában
számítógéppel végzünk még a nyomdai munkálatokig nem jutunk el, ugyanis először
a nyomda számára fogadható formájúvá kell alakítanunk anyagunkat. Erre több
módszert is alkalmaznak, ám minden módszernek van közös pontja, ez pedig a
színrebontás folyamata.
10. 1. Színrebontás
A nyomdászat egyik problémája a képek nyomtatása. Ez azért is nehezebb
feladat, mert a képek sohasem egyformák, így nem lehet egy állandó formával
megoldani a nyomtatásukat, mint például az egyes betűk esetében. A digitális
technika fejlődése nagyban megkönnyítette ennek a problémának a megoldását. A
képek nyomtatásánál megkülönböztetünk színes (color) és fekete-fehér,
helyesebben szürke árnyalatos nyomtatást.
A szürke árnyalatos nyomtatás könnyebb feladat, hiszen itt minden esetben egyetlen színt, a feketét alkalmazzuk (a szürke színt is feketével nyomják). Ilyenkor mindössze a szürke árnyalatok feketével való nyomtatását kell megoldani. Ez is több módon megoldható, a lényeg az, hogy a szemünk az egyes fekete foltokat szürkének lássa.

Nagyobb gondot okoz a színes képek nyomtatása, főleg ha azok
színátmeneteket tartalmaznak, például a fényképek. Ilyenkor jut szerephez a
színrebontás folyamata.
Mi is az a színrebontás?
A színes képek nyomtatásakor a kivonó (szubtraktív) színkeverés elvét (lásd 8. fejezet) alkalmazzák, azaz alapszínekből keverik ki az összes színt. A nyomdatechnikában nem teljesen a színelméleti alapszíneket veszik alapul, hanem amelyek a legpontosabb gyakorlati színeket eredményezik. Ezek a cián, a bíbor, a sárga és előre meghatározott szín. Az előre meghatározott szín az esetek túlnyomó többségében a fekete. Ritka kivétel az, amikor a kép nem tartalmaz fekete összetevőt, ám egy szín olyan nagy felületet képez, hogy egyszerűbb azt nem a három színből kikeverni, hanem eleve az adott színt használni.
Az angol elnevezésből ezt CMYK felbontásnak nevezzük.

A színrebontás elve a következő:
Egy adott képet a négy részre bontanak. Ez valójában négy új képet jelent.
Az egyes képek úgy jönnek létre, hogy mindegyiket meg lehet feleltetni a CMYK
színek egyikének. Miután ezeket a nyomdában egymásra nyomják újra megkapjuk
(most már papíron) az eredeti színes képet.
10. 2. Nyomtatás
A nyomtatás ismertetése kétféle módon kerül ismertetésre: Nyomtatás
nyomdaiparban és Nyomtatás a számítógépen.
10. 2. 1. Nyomtatás a nyomdaiparban
A nyomtatás során a nyomóformáról a papírra kerül a szöveg és a kép, de ehhez
el kell készíteni a nyomóformát. A formakészítés magába foglalja a szedést és a
tördelést, és a nyomóforma konkrét előállítását is. Magasnyomásnál ez maga a
kilövés szerinti szedés, míg ofszetnyomtatásnál a nyomólemez, mélynyomtatásnál
a nyomóhenger elkészítése.
A kép- és szövegfeldolgozás sokkal időigényesebb, mint az ezt követő munkafolyamatok. Tulajdonképpen a nyomdaiparon belül ez az egyedi gyártás, az utána következő munkaműveletek már sorozatgyártásnak tekinthetők.

A nyomtatási eljárásokat több szempont szerint is csoportosíthatjuk.
Egyrészt a nyomtatásnál használt papír alakja alapján lehet íves nyomtatásról
beszélni, amikor a felhasznált papír ívekre vágva kerül a nyomógépre, és lehet
a nyomtatás rotációs is, amikor több ezer méter hosszú papírtekercsre nyomtat a
gép, és a papír felvágása, hajtogatása csak a nyomtatás után, bár ugyanazon a
gépsoron történik.
Akár íves, akár rotációs nyomtatási eljárással készül a nyomtatvány, egyszerre több oldalt nyomtatnak. Az oldalak a kinyomott papír vágása és hajtogatása után kerülnek a helyes sorrendbe, a tervezett margóviszonyok is ekkor alakulnak ki, ehhez viszont a nyomóformán speciális elhelyezésük szükséges, amelyet kilövésnek nevezünk.

A nyomtatási eljárásokat az alkalmazott technológia szerint is csoportosíthatjuk.
Ez alapján beszélhetünk magas-, ofszet-, mély-, és szitanyomtatásról.
A magasnyomtatás nyomóformája a betű képét hordozó ólom(ötvözet)-hasábokból, a vonalakat fizikailag megtestesítő léniákból és a képek hordozóiból (klisékből) áll. A nyomóformában az üresen maradó helyeket az úgynevezett vakanyagok töltik ki.
15. ábra. A magasnyomtatás elvi vázlata
A nyomtatás során a nyomóformában magasabban elhelyezkedő elemeket
befestékezik, a nyomógépben e festékezett felületek találkoznak a papírral,
amelyre átkerül a festékréteg.
Napjainkban e nyomtatási eljárás egyre inkább vonulóban van.
Napjainkban e nyomtatási eljárás egyre inkább vonulóban van.
A flexonyomtatás a magasnyomtatás túlélési formája. A nyomóforma kétrétegű
lemez, amelynek hordozórétegén fényérzékeny műanyagréteg helyezkedik el, amelyik
fény hatására polimerizálódik, és ezután oldószerrel eltávolítható, s így a
formából kiemelkednek a nyomóelemek.
A flexonyomtatás nagyon finom árnyalatok adására képes, és felbontóképessége is kitűnő. A nyomóforma elkészítése viszonylag költséges, ezért csak nagy példányszámban megjelenő kiadványoknál gazdaságos. Legjelentősebb felhasználási területe a csomagolóanyag-gyártás. Az előállítási költségek csökkentésére kidolgoztak olyan lézeres eljárást, amelyik feleslegessé teszi a film alkalmazását.
A formakészítés során előállított filmet a sík- vagy ofszetnyomtatás alkalmazásakor fényérzékennyé tett lemezre másolják. A nyomólemezen az előhívás során vagy zsír- vagy vízfogó felületeket alakítanak ki. Mivel a zsír és a víz taszítják egymást, ahol a víz megtapad, ott a zsír nem, és fordítva.
A nyomólemezt először vizezik, majd a zsíros festéket is felhordják egy-egy hengerrendszer segítségével. A festék csak a nyomandó felületrészen tapadhat meg, mivel csak az zsírfogó felület. Az így kialakult képet egy gumihengerre nyomják, amelyre a víz nem megy át, csak a festékkép.
E gumihenger találkozik a papírral, amelyre így jut át a kép. A nyomólemezen nincsen magasságában jellemzően eltérő felület, ezért nevezik síknyomtatásnak is e nyomtatási formát, amely egyszersmind közvetett nyomtatási eljárás is, hiszen a nyomólemez nem találkozik közvetlenül a papírral.
Mivel a nyomatnak olvashatónak kell lennie, a gumihengeren a kép tükörfordított. Ehhez viszont a nyomólemeznek kell olvashatónak lennie.
A film, amit a nyomólemezre másolnak, hordozóból és fényérzékeny rétegből áll. A lemezre e filmet, a jobb érintkezés érdekében réteggel a lemez felé helyezik fel. Erről az oldalról nézve a film tükörfordított, míg a fényes hordozóréteg felől olvasható. Ezt nevezik ofszetfilmnek.
Ma ez a legelterjedtebb nyomtatási eljárás, viszonylag olcsó is.

A mélynyomás is filmből indul ki, amelynek képét rézhengerbe marják bele. A
képet úgynevezett csészécskék alkotják, amelyeknek mélysége változó. A
rézhengert, amely maga a nyomóforma, vízszerűen híg festékbe forgatják. A
nyomóhenger palástjáról a rátapadó festéket egy késsel eltávolítják, így a
festék csak a csészécskékben marad meg, tehát csak a nyomóforma mélyebben levő
felületein. Innen származik e nyomtatási eljárás elnevezése.
A papír közvetlenül találkozik a nyomóhengerrel, és a csészécskékből közvetlenül szippantja magába a festéket.
A csészécskék változó mélységéből adódóan ez az eljárás képes valódi árnyalatok nyomtatására.
A mélynyomóforma elkészítéséhez is az ofszethez hasonló, olvasható filmet kell gyártani, de nagyobb a fekete részek fényáteresztő-képessége.

A szitanyomtatás nyomóformájának elkészítésekor is filmet használnak.
Egy fém- vagy műanyag szálakból készült, finom szitaszövetet fényérzékeny anyaggal vonnak be, majd a filmet rátéve megvilágítják. Az előhívás itt a szitaszövetnek a film fekete részével érintkező fényérzékeny anyagának kioldását jelenti, amely után a szitaszövet tehát csak ott engedi át a festéket, ahol az előhívó kioldotta az egykori fényérzékeny réteget.
A szitaszövet a papírral közvetlenül érintkezik, ezért a szitaszövetnek kell olvashatónak lennie. A szitafilm az ofszethez képest tükörfordítottan, azaz réteg felől nézve olvasható.

18. ábra. Szitanyomtatás elvi vázlata
E nyomástechnológia legnagyobb előnye, hogy tetszőleges alakú és anyagú
felületre lehet nyomtatni vele.
10. 2. 2. Nyomtatás számítógéppel
10. 2. 2. Nyomtatás számítógéppel
A számítástechnikában megkülönböztetünk fekete-fehér és színes nyomtatókat
(léteznek margaréta-tárcsás, mátrix, stb. nyomtatók is, de elavultságuk miatt
nem foglalkozunk velük).
Ezek szerepe leginkább a DTP-rendszerekben jelentős, de manapság egyre
gyakrabban alkalmazzák nyomdákban is segédeszközként.
A számítógépes nyomtatás első lépése, hogy a gépünkkel megszerkesztett
dokumentum, kép, stb. a nyomtató számára érthető formájú legyen. Ezt a
feladatot az éppen használt szoftver nyomtatási funkciója látja el oly módon,
hogy a nyomtatandó adatokat úgynevezett postscript formátumba konvertálja, majd
a nyomtatóhoz tartozó úgynevezett driver a nyomtatókábelen keresztül az
adatokat a nyomtató memóriájába juttatja el. A nyomtató memóriájából az egyes
képpontokat a nyomtató hardveres része a papíron jeleníti meg. Lényeges dolog,
hogy egy nyomtatóhoz mindig a saját drivere legyen installálva, különben a
nyomtató nem lesz képes feldolgozni az adatokat.
A fekete-fehér nyomtatók driverei képesek az egyes színeket szürke árnyalatúvá konvertálni.
A fekete-fehér nyomtatók driverei képesek az egyes színeket szürke árnyalatúvá konvertálni.
A színes nyomtatók is a CMYK elvet alkalmazzák a nyomdaitól azzal az
eltéréssel, hogy a négy színt nem egymás után nyomják a papírra, hanem
egyszerre.
Nyomtató típusok:
A tintasugaras nyomtatók festékpatronja folyékony festéket tartalmaz,
amelyet apró festékcseppek formájában juttat a papírra.
A lézernyomtató szilárd festékporral működik. A porszemcséket a papírra juttatja, majd lézersugárral ráégeti a papírra. (a lézersugár nélkül a port egyszerűen le lehetne söpörni a papírról)
A szilárdfestékes nyomtató egy szilárdfesték-tömbről a papírra, a megfelelő helyre reszeli a festéket, majd ráégeti a festéket a papírra.

A nyomtatás minőségét minden esetben (a nyomdaiparban és a
DTP-rendszerekben is) a DPI-vel (Dot Per Inch) jellemezzük. Ez azt jelenti,
hogy egy inch távolságon hány pont helyezkedik el. Az igazi nyomdaminőség alsó
határa a 600 DPI. A gyakorlatban ezt úgy jellemezhetnénk, hogy minél kisebb a
DPI érték, annál rosszabb minőségű (cakkosabb) a kép.
1. A kiadványok
Kiadványnak tekintünk minden olyan szellemi terméket, alkotást, amely nyomtatásban megjelenik. Kiadvány például a könyv, a folyóirat, az újság, a naptár, a meghívó, a szakdolgozat, a prospektus stb.1. 1. A könyv
A könyv nagyobb terjedelmû, egybekötött nyomdatermék.
Fajtáit tekintve rendkívül sokféle lehet. Léteznek regények, novelláskötetek, verseskötetek, tudományos könyvek, szótárak, lexikonok, gyermekkönyvek, drámá(ka)t tartalmazó könyvek és egyéb, speciális igényeket kielégítõ könyvek is.
A könyvnek tipográfiailag egységesnek kell lennie, elõállításakor az évszázadok alatt kikristályosodott, a gyakorlati használhatóságot segítõ szabályokat be kell tartani.
A könyvek általában három fõ részbõl állnak:
fõszövegbõl;
járulékos részekbõl;
könyvborítóból.
Ezeket a fontosabb részeket különbözõ technikai kellékek egészítik, egészíthetik ki, mint például az oldalszám, az élõfej, az iniciálé, ívjelzõ stb. Az angolszász országokban a fõszöveget megelõzõ járulékos részeket gyakran formailag is lekülönítik a fõszövegtõl, ugyanis ezeken az oldalakon nem arab számokat, hanem római számokat használnak. A római számok használata a magyar könyvkiadásból, szinte teljesen kikopott, pedig az egységes arab számjegyes oldalszámozás nem mutatja egyértelmûen a fõszöveg és a járulékos részek közötti határokat.
Nagyon fontos, hogy a könyvek belsõ szerkezete áttekinthetõ, logikus legyen, mely ésszerû és közérthetõ tagolással, valamint helyes tipográfiával érhetõ el.
A fõszöveg és a járulékos részek elválasztásának egyik módja, hogy a tartalomjegyzékben antikvából szedjük a fõszöveget alkotó fejezeteket, alfejezeteket, a járulékos részeket pedig (elõszó, bibliográfia, függelék, kronológia, szakkifejezések jegyzéke, mutató, stb.) kurzívból (dõlt). Ez a megoldás azonban csak az egyszerûbb szerkezetû könyvek esetében kivitelezhetõ, a bonyolultabb könyveknél más módszert kell keresni.
A könyv fõszövegéhez, úgynevezett járulékos részek tartoznak, melyek a könyv szerves részei. Ezeket a fõszöveget megelõzõ járulékos részeknek, illetve a fõszöveget követõ járulékos részeknek nevezzük, mivel ezek az oldalak a fõszöveget megelõzõ oldalakra (preliminary pages vagy front matter), illetve az azt követõ oldalakra (back matter, end matter, reference matter) kerülhetnek. A fõszöveget követõ részek kifejezés helyett használhatjuk az apparátus kifejezést is.
A könyv fõszövegét megelõzõ járulékos részek a következõk: a címnegyedív (szennycímoldal, sorozatcímoldal, címoldal, copyrightoldal), az ajánlás, a mottó, az elõszó (a szerkesztõ elõszava, a kiadói elõszó, a szerzõ elõszava), valamint a köszönetnyilvánítás.
A fõszöveg után következnek: az irodalomjegyzék, vagy bibliográfia, a függelék (appendix), az utószó, a kronológia, a névmagyarázatok, a szakkifejezések jegyzéke, a rövidítések jegyzéke, az illusztrációk jegyzéke, a kötetben közölt írások jegyzéke, a mutatók, az idegen nyelvû összefoglaló és a kolofonoldal (ha ezt az utolsó oldalra helyezzük), valamint az információs és kereskedelmi oldalak.
A tartalomjegyzék a fõszöveg elõtt és után egyaránt elhelyezhetõ. A mellékletek a könyv különbözõ oldalaira, elszórtan, illetve együtt a könyv végére is kerülhetnek. A térképek, és különbözõ táblázatok a könyv borítójához erõsített tasakban is elhelyezhetõk.
A járulékos részek sorrendje nem szigorúan kötött, ezt nagyban befolyásolják a nemzeti és kulturális tradíciók. A járulékos részek sorrendjét nagyrészt az egyetemes könyvkiadási hagyományok, valamint a nemzeti szokások határozzák meg. Szerencsére nem túl gyakran, de elõfordul, hogy pénzügyi okokból egyes járulékos részeket összevonnak, illetve kihagynak a könyvbõl, de ezekkel nagyon kell vigyázni, mert a terjedelem csökkentésének igénye furcsa könyv-torzszülötteket eredményezhet.
Vannak olyan járulékos részek, melyeket nem lehet összevonni másokkal, és nem lehet kihagyni a könyvbõl.
Természetes akadnak olyan könyvek, ahol a változtatások indokoltak és elfogadhatóak, mégis csak nyomós okból és kellõ körültekintéssel változtassunk a kialakult szokásokon.
Mindezek figyelembevételével a járulékos részek javasolt sorrendje a következõ:
A fõszöveget megelõzõ járulékos részek
Szennycímoldal Sorozatcímoldal Címoldal Copyrightoldal Tartalomjegyzék (szépirodalmi mûvekben általában hátul) Ajánlás Mottó Elõszó Köszönetnyilvánítás (ha nem része az elõszónek) | 1. oldal 2. oldal 3. oldal 4. oldal lehetõleg 5., de mindig páratlan oldal mindig páratlan oldal lehetõleg páratlan oldal mindig páratlan oldal lehetõleg páratlan oldal |
A fõszöveg
Elsõ szövegoldal Elsõ jegyzetoldal (he nem láb- vagy fejezetvégi jegyzet) | mindig páratlan oldal lehetõleg páratlan oldal |
A fõszöveget követõ járulékos részek (apparátus)
Irodalomjegyzék / Bibliográfia Utószó Függelék Kronológia Szakkifejezések jegyzéke Névmagyarázatok Rövidítések jegyzéke Illusztrációk jegyzéke A kötet szerzõi / Közremûködõk A kötetben közölt írások jegyzéke Mutatók Idegen nyelvû tartalomjegyzék és rezümé (kivonat) Tartalomjegyzék (szépirodalmi mûvek esetén) Kolofonoldal (ha nem a 4. oldalon) Információs és kereskedelmi oldalak | mindig páratlan oldal mindig páratlan oldal mindig páratlan oldal lehetõleg páratlan oldal lehetõleg páratlan oldal lehetõleg páratlan oldal lehetõleg páratlan oldal lehetõleg páratlan oldal lehetõleg páratlan oldal mindig páratlan oldal mindig páratlan oldal mindig páratlan oldal mindig páratlan oldal utolsó páros vagy páratlan oldal tetszõleges |
Az apparátus lehelyezése a páros vagy páratlan oldalon nagymértékben függ az adott rész terjedelmétõl és a könyv minõségétõl.
A címnegyed és a kolofonoldal ha a kolofon nem a copyrightoldalon szerepel nem maradhat ki egyetlen könyvbõl sem. A többi járulékos részt egyrészt a szerzõ és a kiadó döntése, másrészt a könyv funkciója határozza meg (tudományos mûveket például ritkán jelentetünk meg jegyzetek, irodalomjegyzék vagy bibliográfia, név- és tárgymutató nélkül).
1. 2. Az idõszaki kiadványok
Idõszaki kiadványoknak (periodikum) nevezzük azokat a bizonyos idõközökben, elõre meg nem határozott ideig megjelenõ nyomdai termékeket, amelyek egymás után következõ számokból, évfolyamokból, kötetekbõl, füzetekbõl vagy más folyamatos részegységekbõl állnak, s rajtuk sorszámozás vagy keltezés szerepel.
Az idõszaki kiadványok jellegben és tartalomban is hasonlítanak egymáshoz, valamint állandó, ismétlõdõ részegységeik (pl. rovataik) vannak. Az idõszaki kiadványok legfontosabb fajtái a hírlapok, a folyóiratok, az évkönyvek, az adat- és címtárak, az idõszakosan megrendezett konferenciák és tudományos szimpóziumok megjelentetett anyagai.
Az újság periodikusan megjelenõ nyomdatermék, amely lehet napi- vagy hetilap.
Minden újságnak ki kell alakítania a maga jellegzetes arculatát, amely lehetõség szerint csak arra a bizonyos újságra jellemzõ, ugyanakkor megfelelõen figyelemfelkeltõ is. Ezt a célt szolgálja az újság fejléce is, de e cél megvalósulását segítik elõ a tördelés jellegzetességei, a fényképek (méretükkel, gyakoriságukkal és elhelyezkedésükkel) és a tördelés stílusa is.
A folyóirat szintén rendszeresen legalább kéthetenként megjelenõ sajtótermék.
A folyóirat tipográfiája hasonlít a könyvhöz (leginkább talán egy novelláskötethez), de a tipográfiai szabályokat nem kell annyira mereven alkalmazni.
A benne található, rendszeresen ismétlõdõ rovatok (pl. filmszemle, tallózó, stb.) fejlécekkel is elkülönülhetnek.
1. 3. Alkalmi kiadványok
Akcidencia - Akcidens szedésen a kis terjedelmû, alkalmi nyomtatványok különleges minõségigényû szövegigényének elõállítását értjük.
Ezek a nyomtatványok többnyire ünnepélyes alkalmakra készülnek, mindig egyedileg tervezik õket, és a szedõ feladata ennek a formának pontos visszaadása. Emellett fokozott gondot kell fordítani a szó- és betûközökre, az esztétikus és értelmes sortörésekre, a soresés ritmusára, a sorok távolságára, a beosztásokra, azaz a tipográfia eszközeinek lehetõ legjobb alkalmazására.
Az akcidens nyomtatványok közé tartoznak a hirdetések, apróhirdetések, meghívók, névjegyek, tájékoztató nyomtatványok, prospektusok, plakátok.
A prospektus - A prospektus alkalmi kiadvány, amelyet egy termék(csoport), szolgáltatás(csoport), intézmény(csoport) megismertetése és megkívántatása érdekében jelentetnek meg.
Minden esetben egyedi tervezésû, reklámjellegû nyomtatvány, sok lehetõleg színes fényképpel. Rendkívül fontosak a harsány, de ízléses kiemelések, az olvasó figyelmének a kívánatos elemekre terelése.
Gyakran alkalmaznak prospektusokban visszatérõ elemeket, jellegzetes grafikai megoldásokat, emblémákat, piktogramokat. Ez utóbbiaknak nagy elõnyük, hogy nyelvfüggetlenek, így mindenki számára érthetõek, és kis helyen elférve is sok információt tartalmaznak.
http://info.banki-ajka.sulinet.hu/oktatas/tartalom.htm
Tipográfiai alapismeretek
http://info.banki-ajka.sulinet.hu/oktatas/tartalom.htm
|
1. 4. Ellenõrzõ kérdések:
1. Milyen kiadványfajták vannak (felsorolni)?
2. Mit nevezünk könyvnek?
3. Milyen részekbõl áll a könyv?
4. Sorolja fel a fõszöveget megelõzõ járulékos részeket!
5. Sorolja fel a fõszöveget követõ járulékos részeket!
6. Mit nevezünk periodikumnak?
7. Mi a hasonlóság és a különbség az újság és a folyóirat között?
8. Mit nevezünk akcidens kiadványnak?
9. Jellemezze a prospektust!
10. Mit nevezünk tipográfiának?
11. Mi a lénia? Hol használják a léniákat?
12. Mit nevezünk deleaturnak?
13. Mit nevezünk levonatnak?
10. 3. Ellenőrző kérdések
1. Mit tud a nyomdaipari nyomtatásról?
2. Csoportosítsa a nyomdaipari nyomtatási eljárásokat!
3. Milyen nyomdaipari nyomtatási eljárásokat ismer?
4. Jellemezze és szemléltesse a magasnyomtatási eljárást!
5. Jellemezze és szemléltesse a flexonyomtatási eljárást!
6. Jellemezze és szemléltesse a ofszetnyomtatási eljárást!
7. Jellemezze és szemléltesse a mélynyomtatási eljárást!
8. Jellemezze és szemléltesse a szitanyomtatási eljárást!
9. Milyen nyomtatótípusokat ismer, hogyan működnek?
10. Írjon a számítógépes nyomtatásról!
11. Mi a DPI?

Szakkifejezések
Ajánlás (dedikáció) - Rövid szöveg, amelyben a szerző művét
tisztelete, megbecsülése vagy hálája jeléül valakinek ajánlja. Az ajánlást
rendszerint a tartalomjegyzék után, a hetedik oldalra helyezzük.
Akcidens szedés - Kis terjedelmű, alkalmi nyomtatványok (pl. meghívók, plakátok) szedése és tördelése, amely a könyvek és folyóiratok szövegszedésével szemben kevésbé kötött, így nagyobb teret hagy a művészi fantáziának.
Antikva - A legelterjedtebb betűcsalád neve. Továbbá egy betűfajta - a latin ábécé állóbetűinek - neve.
Apparátus - A főszöveget követő járulékos részek elnevezése.
Appendix - - függelék.
Aranymetszés szabálya - Tipográfiai szabály, amely szerint az egész két részre osztásakor a kisebb rész úgy aránylik a nagyobbhoz, mint a nagyobb rész az egészhez. A : B = B : (A + B). Számokkal kifejezve: 3 : 5 = 5 : 8.
Bibliográfia (irodalomjegyzék) - Önállóan megjelent, a mű végén vagy jegyzetekben elhelyezett könyvészet, amelyben a szerző felsorolja a mű szempontjából releváns irodalmat. Az önállóan megjelent bibliográfiák gyűjtőkör szerint lehetnek nemzetiek vagy egyetemesek. A feldolgozott irodalmat tekintve lehetnek teljesek (vagy legalábbis célkitűzésük szerint teljesek) vagy válogatottak, általánosak (minden szakterületre kiterjedőek) vagy szakbibliográfiák (egy-egy tudományágat vagy tudományterületet feldolgozóak). A feldolgozott művek megjelenési időpontját tekintve lehetnek kurrensek (egyidejű anyagot feldolgozóak) vagy retrospektívek (tekintőek), továbbá csoportosíthatjuk a bibliográfiákat a feldolgozott dokumentumfajták, valamint a feldolgozás szintje szerint is. A bibliográfiákat rendezhetjük betűrendbe, szakrendbe vagy bizonyos tárgyszavak szerint.
Betűfokozat - A betűk törzsmérete (nagysága), amelyet pontban adunk meg. A pont a XIX. Században a francia F. Didot és a német H. Berthold által kidolgozott tipográfiai mértékegység. A leggyakrabban használt betűfokozatok a következők:

Nyolcad
petit
Negyed petit (non plus ultra) Negyed ciceró (brilliáns) Gyémánt (diamant) Gyöngy (perl, parisienne) Nonparel (nonpareille) Kolonel (colonel) Petit Borgisz Garmond (korpusz) Kisciceró (rajnai) Ciceró Mittel Tercia Másfél ciceró Text Két ciceró Két mittel Két tercia (kiskánon) Három ciceró (kánon) Két text (nagykánon) Három és fél ciceró Négy ciceró (konkordansz vagy misszále) Négy és fél ciceró (nagymisszále) Öt ciceró (szabon) Hat ciceró Hét ciceró Nyolc ciceró |
1
pont
2 pont 3 pont 4 pont 5 pont 6 pont 7 pont 8 pont 9 pont 10 pont 11 pont 12 pont 14 pont 16 pont 18 pont 20 pont 24 pont 28 pont 32 pont 36 pont 40 pont 42 pont 48 pont 54 pont 60 pont 72 pont 84 pont 96 pont |
Ciceró - Nyomdai mértékegység. A szedéstükör méretét, a léniák hosszát stb. gyakran ciceróban adják meg. - betűfokozat.
Címnegyedív (címnegyed) - A könyv első négy oldala, amely a szennycím-, sorozatcím- és címoldalt, valamint a copyrightoldalt tartalmazza. Röviden címnegyednek is nevezzük.
Címoldal - A címnegyed harmadik oldala, amely tartalmazza a könyv szerzőjét (szerkesztőjét, összeállítóját), a könyv főcímét, alcímét, többkötetes mű esetén a kötet számát, a kiadás számát, valamint a kiadó nevét és emblémáját, a megjelenés helyét és évszámát.
Copyright - A szerzői jog védelmére nemzetközileg használt kifejezés. A címnegyed negyedik oldalán - jelzés alatt utalunk arra, hogy kinek a birtokában van a kiadói jog.
Copyrightoldal - A címnegyed negyedik oldala, amely rendszerint a következőket tartalmazza: A szerkesztő, a lektor, a fordító neve, fordítás esetén a mű eredeti címe, a copyright szövege (innen az elnevezés) és támogatás esetén a támogatók neve. A copyrightoldal tartalmazhatja a kolofont is.
Dedikáció - - ajánlás.
Deleatur - Korrektúralevonaton használatos jel a törlés jelölésére.
Főszöveg (textus) - A könyv (időszaki kiadvány) lényegi része, amely a folyószövegből és a hozzá kapcsolódó jegyzetekből, táblázatokból és ábrákból áll. Nem tartoznak a főszöveghez a függelékben összegyűjtve közölt ábrák, táblák és mellékletek.
Függelék (appendix) - Egy könyvnek a főszöveget követő és azt tartalmilag kiegészítő része, amely statisztikai és egyéb táblázatokat, a főszövegben érintett rendeleteket, okleveleket, leveleket vagy más dokumentumokat tartalmaz. A függelék a járulékos részek egyike, tehát nem azonos a főszöveget követő járulékos részek egészével.
Időszaki kiadvány - Bizonyos időközökben, előre meg nem határozott ideig megjelenő nyomdatermék. Az időszaki kiadványok egymás után következő számokból, évfolyamokból, kötetekből, füzetekből vagy más folyamatos részegységekből állnak, rajtuk sorszámozás vagy keltezés szerepel. A sorozatoktól eltérően az időszaki kiadványok jellegben és tartalomban is hasonlítanak egymáshoz, valamint állandó, ismétlődő részegységeik (pl. rovataik) vannak. Az időszaki kiadványok fő formái a hírlap, a folyóirat és az úgynevezett nem folyóirat jellegű időszaki kiadványok.
Impresszum - Valamennyi nyomtatványon törvényben előírt, általában a kolofonban elhelyezett szöveg, amely a kiadásért és a szerkesztésért felelős személy nevét, a nyomtatványt előállító sokszorosító szerv nevét, telephelyét, felelős vezetőjét, a megrendelés sorszámát, valamint a gyártás idejét tartalmazza.
Imprimatúra - Az utolsó tördelt korrektúralevonaton, esetleg külön lapon adott nyomási utasítás, illetve engedély, amelyet az arra felhatalmazott személy kézjegyével és nyomható (imprimatur) megjegyzéssel, valamint dátummal lát el.
Illusztráció - A mű egészében, tehát a főszövegben vagy a járulékos részekben (külön táblán, mellékletben) elhelyezett művészi értékű kép, fénykép, rajz, festmény vagy egyéb grafikai ábrázolás. Tágabb értelemben illusztrációnak tekintjük a könyv valamennyi táblázatát, ábráját stb. is.
Irodalomjegyzék - A mű írása során felhasznált munkák jegyzéke.
ISBN - (International Standard Book Number) A könyvek nemzetközi azonosítószáma.
ISSN - (International Standard Serial Number) Az időszaki kiadványok és a sorozatok nemzetközi azonosítószáma.
Kapitälchen (kiskapitális) - A betűszemmel azonos mérető nagybetű. Fogalmak, nevek kiemelésére használatos. Nevek, mondatkezdő szavak első betűjét szedhetjük ilyenkor verzálból.
Kézirat - A szerzői, kiadói és nyomdai kézirat összefoglaló neve.
Klisé - cliché, nyomódúc összefoglaló neve mindenféle magasnyomtatásra alkalmas lemeznek. A reprodukálandó eredetitől függően lehet fototípiai ~ (vonalas, rajz és szöveg), autotípiai ~ (az árnyalatos képek reprodukálására). Klisét a fémlemezre átvitt kép (rajz) maratásával, fém-, illetve műanyag lemez elektronikus vésésével, valamint fotopolimer anyagok felhasználásával lehet készíteni.
Kolofon - Eredetileg zárósorok a középkori kézirat végén, amelyek a könyv legfontosabb adatait (a nyomdász nava, a nyomtatás időpontja és helye stb.) tartalmazták. Mai értelemben a kolofon az a záradék, amely a kiadvány kiadására és előállítására vonatkozó lényeges adatokat (felelős kiadó, felelős szerkesztő, műszaki szerkesztő, nyomda és annak vezetője stb.) tartalmazza. A kolofon a könyv utolsó lapján, esetleg a címnegyed negyedik, azaz copyrightoldalán helyezhető el. Ma már általában az impresszum adatait is a kolofonban közöljük.
Kolofonoldal - A könyv utolsó lapjának egyik oldala (rektó vagy verzó), amelyen a kolofont elhelyeztük.
Korrektúra - 1. A szedésről javítás céljából készített, majd szabványos jelekkel kijavított levonat. 2. A szedési hibák kijavítása. 3. Szerzői korrektúra esetén az egyébként helyesen szedett szöveg megváltoztatása.
Korrektúrajelek - A nyomóforma előállításakor egy-egy részfolyamat befejeztével levonatot kell készíteni. A levonaton jelölni kell a nyomóforma hibáit, hogy azok a következő művelet végzése előtt kijavíthatók legyenek. A korrektor által jelölt hibák pontosan a ~kel javíthatók. A jelölések az MSZ 3491-71 Korrektúrajelek és alkalmazásuk című szabványban vannak rögzítve.
Kronológia - Időrendi adattár.
Kurrens - Kisbetű.
Kurzív - A betűtípus dőlt fajtája.
Lénia - A táblázatok szedéséhez, élőfejekhez stb. használatos vonal, amelynek vastagságát tipográfiai pontban adják meg (egypontos finom, egypontos fekete, szaggatott, pontozott, félkövér, kövér stb.).
Leporelló - Vastag kartonlapokból készült, harmonikaszerűen szétnyitható képeskönyv, gyermekkönyv.
Levonat - Az a nyomat, amely a kész kizárt és kikötött szedésről készül korrigálás céljára.
Nemnyomó elemek - A nyomóforma mindazon részei, amelyek nem festékeződvén, a nyomóhordozót eredeti állapotában hagyják (betűváll, űrtöltő):
- magasnyomtatásnál a nyomófelületnél alacsonyabbak;
- mélynyomtatásnál a rákel (festéklehúzó kés) biztosítja, hogy ne festékeződjenek;
- ofszetnyomtatásnál a hidrofillé kezelt nyomóforma felülete biztosítja a festékmentes felületet.
Marginális - A szedéstükrön kívül, az oldalak margóján elhelyezett cím vagy magyarázó jegyzet, megjegyzés.
Metodika - Az alkalmazott eljárások, technikák bemutatása.
Metodológia - A kutatás módszertana, azaz az alkalmazott módszerek elméleti szintű tárgyalása.
Mutató (index) - Tudományos művek, szakkönyvek, tankönyvek egyik járulékos része. A betűrendes szójegyzék neve, amely megkönnyíti az anyagban való eligazodást. A mutató típusai a névmutató, a tárgymutató, a földrajzi mutató és az évmutató.
Pagina (oldal) - A könyv lapjainak egyik felülete, lehet homlokoldal (rektó) vagy hátoldal (verzó). A könyv terjedelmének alapegysége. Paginázás = oldalszámozás.
Periodikum - - időszaki kiadvány.
Revízió - A nyomtatás előtti utolsó ellenőrzés: az imprimatúrában jelölt javítások végrehajtásának és a kilövés helyességének megállapítása.
Sorozatcímoldal - A címnegyed második oldala, amely a sorozatcímet, ha van, az alsorozatcímet, a sorozatszámot és a sorozatszerkesztők nevét, esetleg a sorozatban megjelent kötetek címét és sorszámát tartalmazza.
Szedés - Régen kézzel (kézi szedés) vagy géppel (gépi szedés) végzett szedőtermi tevékenység, amelynek végterméke az ólom szedésforma volt. A kézi, illetve a gépi szedést a fényszedés váltotta föl. A számítógépes szedésen a kiadói kézirat számítógépbe történő beírását értjük.
Szedéstükör - A könyv oldalaira megállapított szedési felület, amelynek magasságát és szélességét ciceróban adjuk meg. Az élőfej a szedéstükrön belül, míg az oldalszámok azon kívül vannak. Széljegyzetek, kifutó képek is kerülhetnek a szedéstükrön kívülre.
Szennycím - Szűkebb értelemben a címnegyed eldő oldalán található cím, amely nem feltétlenül azonos a főcímmel (pl. annak rövidítése). Tágabb értelemben minden olyan cím (pl. fejezetcím), amely különálló oldalra, azaz szennycímoldalra kerül.
Szennycímoldal - Szűkebb értelemben a címnegyed első oldala, amely a szennycímet tartalmazza. Tágabb értelemben olyan különálló oldal, amely kötetcímet vagy fejezetcímet tartalmaz.
Textus - - főszöveg.
Tipográfia - 1. Nyomdászat. 2. Nyomdai úton sokszorosított közlés, gondolatrögzítés. Technikáját a szedés koronként elfogadott szabályai és elvei határozzák meg. 3. Régebben könyvnyomtató műhely. 4. Nyomtatványok szöveg- és képanyagának elrendezése, ennek megtervezése, teljes kialakítása (tipografizálás). 5. A könyv tervezésében és szedésében alkalmazott eszközök összessége.
Tipometria - A szedésben használt egységes méretrendszer. Alapegysége a tipográfiai pont, amely a Didot-rendszerben a méter 2660-ad része (1 mm = 2,66 pont; 1 tipográfiai pont = 0,376 mm). Az Angliában használt mértékegység a pica.
Vakanyag - --nemnyomó elemek
Vákát oldal - Nyomtalanul, üresen hagyott oldal a könyvben.
Verzál - Nagybetű.
Vésés - Valamilyen felület megmunkálása nyomóelemek kialakítása, vagy hibák megszüntetése céljából. Manuális úton: acélmetszet, rézmetszet, pluszkorrektúra. Géppel: elektronikus vésés.
Ajánlott irodalom
Gyurgyák János: Szerkesztők és szerzők kézikönyve
Osiris Kiadó, Budapest, 1997
Duklai JózsefGarai Péter: Ismerkedés a nyomdászattal
Nyomdász Kiadó, Budapest, 1996
Dr. Kassay Árpád: Tipográfia a gyakorlatban
PRINTinfo, Budapest, 1999
Bakk Gyuláné: Számítógéppel az iratok birodalmában
Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998
Szántó Tibor: A tipográfia nyelve
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/kepzomuv
Dr. Gara Miklós: Nyomdaipari ABC
Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1987
www.karinthy.hu/~NIKITA/szedes/Bevezet.htm

4. a.) Melyek a tipográfia alapfogalmai?
A tipográfiai tervezés ipari formatervező tevékenység; a nyomtatás útján előállított kiadványok művészi megformálására törekvő tervezőmunka. A tipográfiai elemek megválasztása nagymértékben befolyásolja a kiadvány olvashatóságát, figyelemfelkeltő jellegét. A tipográfiai feladatok közé tartozik többek között a célnak legjobban megfelelő betűtípus kiválasztása, a szóközök, a sorközök, a bekezdések közeinek meghatározása, a bekezdések igazításának az adott célnak legjobban megfelelő megválasztása.A tipográfia eszközeit használjuk arra, hogy az olvasó figyelmét mondanivalónk lényegére koncentráljuk. Megértessük és elmélyítsük a fontosnak tartott kulcsszavakat. Közvetítsük minél jobban az általunk kifejteni kívánt mondanivaló szerkezetét, elemeit. Ehhez grafikai, tipográfiai elemeket használhatunk. A szerkesztés eszköztárában számos lehetőséget találunk mondanivalónk tagolására, tartalmi és feldolgozhatósági szempontból egyaránt. Ugyanitt kell keresgélnünk eszközök után, ha a tagoltság mellett az egyes részek összetartozását, az egész dokumentum egységét szeretnénk megőrizni és kifejezni.
A tipográfia alapvető céljai:
- Felkelti a figyelmet
- Értéket ad
- Javítja az olvashatóságot
- Egyszerűsít
- Kiemeli a fontos részeket
- Rendszerez
- Egységet teremt
- Részekre tagol
A tipográfia építőelemei
- betű (típus, méret, kiemelések, egalizálás, ligatúra);
- sor (középre, tompán, ill. sorkizártan szedett, szóköz);
- szövegtömb (szóközök, behúzáskimenet, sorközök, soregyen);
- sorcsoport (aszimmetrikus/szimmetrikus, lipcsei soresés, típus);
- díszítőelem (leggyakoribb a lénia);
- illusztráció (művészi, fotóillusztráció, grafikai alkotás, műszaki ábra).
Szedéstükör
A szedéstükör megtervezése annak a meghatározása, hogy két szemben lévő oldalon hol helyezkedik el a szöveg, ami négy elméleti vonal, a belső, a külső, felső és alsó margók között található. A szedéstükör mérete, alakja valamint a lap síkján való elhelyezéséből adódó margók hordozzák azoknak az arányoknak egyik legfontosabb csoportját, amelyek a kiadvány tipográfiai képét meghatározzák. Ebből kifolyólag nagyon fontos a szedéstükör megfelelő meghatározása.Oldal méretezések
A/0 – nyomdászati alapív, 849*1189 mm
B/0 – nyomdászati alapív, 1000*1414 mm
Ezekből felezéssel következnek a kisebb méretek. Pl. A/4-es lap: 210*297 mm, A/5-ös lap: 148*210, B/4-es lap: 250*353 mm, B/5-ös lap: 176*250
(Méretezés néha inch-ben [angol hüvelyk] történik, 1 inch = 2,54 cm)
A lap lehet álló, vagy fekvő – a fekvő oldalas többlapos kiadvány nehezen kezelhető.
Margók
Többoldalas dokumentumnál külső és belső, egyoldalasnál bal és jobb margóról beszélhetünk. A margók méretezésére vonatkozó szabályok:
- A felső margó nagyobb az alsónál, az alsó margó a legszélesebb
- A belső margó mérete a kiadvány vastagságától, szerkezetétől függ, a kinyitott oldalpár olvasható legyen.
- A külső margó helyet biztosít a kiadványt tartó hüvelykujjnak
- A 4 margó aránya az oldalon belüli keretben lévő szövegre is érvényes.
Tipográfiai elemek és fogalmak
HasábokMás nevén kolumna. A szedéstükör két vagy több függőleges részre tagolása. Több hasábot akkor érdemes készíteni, ha a kiadvány jellege azt indokolja, vagy sok ábrát kell elhelyezni. A szedés során szimmetrikus és aszimmetrikus hasábelrendezés is alkalmazható, csak arra kell törekedni, hogy a forma megfeleljen, illeszkedjen az adott munkához.
Cél: könnyebb olvashatóság, illusztrációk behelyezése. Ideális sorhosszúság: 60-70 karakter, minimum 30 karakter. Rövid sorok sok elválasztást eredményeznek – csúnya és nehezen olvasható. Hasábok közé tehető vonal, végére záróvonal.
Élőfej
A nem összefűzött kiadványnál fontos, a lapok kieshetnek, elkeveredhetnek. Tartalmazhatja: oldalszám, kiadvány neve, dátum, rovat… Általában az egész lap szélességét elfoglalja.
Szóköz
Szóköz optimális mérete a betűmagasság harmada. Túl nagy szóköz csúnya, túl kicsi értelmezhetetlenné teszi a szavakat. Az egymás alatti szóközök csatornákat képeznek, el kell kerülni.
Az alap (olvasható) sortávolság a betűméret 110%-a, tehát a sorok közt a betűméret tizede van. A sorritkítás alkalmazható kiemelésnek – a szöveg ritkítással olvashatóbbá tehető.
Oldalszámozás (pagina)A szöveggel egyező, vagy 1-2 ponttal kisebb méretben legyen. Lehet alul vagy felül. Szembe néző oldalaknál a külső margókhoz igazodjon, egyoldalasnál lehet középen.
Elválasztás
Új sorba ne kerüljön a szó 1, 2 betűje; a sor végén ne maradjon 1, 2 betű, főleg ha két keskeny betű van. Összetett szavakat lehetőleg alkotóelemeiknél kell elválasztani. 3-4 elválasztójel ne legyen egymás alatt. Első és második gondolatjel ne kerüljön sor elejére.
Behúzás
Bekezdések első sorában szerepel. Szélessége 1 vagy 2 betűmagasságnyi legyen. A kimenetsor (bekezdés utolsó sora) hossza és a maradék üres rész is legyen nagyobb a behúzásnál.
Kiemelések
Az azonos típusba tartozó betűk változatai (kurzív, félkövér, álló, keskeny,…) alkotják a betűcsaládot.
Kurzív vagy Italic kiemelés. Nem haladhatja meg a 75 fokot a dőlés szöge.
Kövér, félkövér, bold vagy fett kiemelés. A betű vonalvastagságának növelése.
Keskenyített (ritkán alkalmazott) kiemelés.
Kiskapitális kiemelés.
Egyéb kiemelések: Üres betűk, árnyékolt betűk, 3D kiemelés (ld. Word szövegszerkesztő)
Ligatúrák
Bizonyos betűpárok egységes jelként szerepelnek – szebb íráskép. A karakterkapcsolatok egy egységként szerepelnek, a kiadványszerkesztők felismerik ha használni kell őket – bonyolult dolog, csak a legprofibb kiadványszerkesztők képesek kezelni. Példák:
Az fi betűkapcsolat ligatúra nélkül és ligatúraként egy elemként. | |
Az ff betűkapcsolat ligatúra nélkül és ligatúraként egy elemként. |
Nagybetűk használata esetén a szövegkép szétesővé válhat a betűk közötti űr egyenetlensége miatt. A betűközök (automatikus vagy szerkesztett) elrendezése az egalizálás. Példák:
AV, LT - normál szöveg
AV, LT - egalizált szöveg, a betűk közé nem lehet függőleges elválasztóvonalat húzni
(nem csak betűköz csökkentés, hanem növelés is lehet az egalizálás – pl. HI között).
Wordben alkalmazható a "kerning" ("Betűpárok alávágása").
Kiemelten fontos a szerepe nagy betűfokozatok szedésénél, illetve kiemelt szerepű soroknál illetve szövegeknél. (Könyv v. brossúra címfelirat, plakát címe szövege stb.)
Iniciálé
Funkciója: szövegkezdet kiemelése, szövegmező élénkítése, dekorálás. A szöveg betűinél 2-5-ször nagyobb kiemelt kezdőbetű. Alkalmazási szabályok:
Az iniciálé stílusa legyen összhangban a dokumentum betűivel.
Két sor magasságú iniciálé lehet egy sorban az első sorral, a magasabbat bele kell tördelni a szövegbe.
Az iniciálé alapvonala a mellette lévő sor alsó vonalával essen egybe1, felső határa az első sor felső határával egy vonalban, vagy felette lehet2. Szélessége a hasáb szélességének negyedénél ne legyen nagyobb. Bal széle a szöveg bal szélénél ne legyen beljebb3.
Összetett betűk, számok, írásjelek ne legyenek iniciálék.
http://oszkdk.oszk.hu/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)