Még néhány különleges képeslap Nyíregyházáról

Tanyavilág a Beregben

Hétköznapok...

     Ahogy ígértem folytatom az elkezdett mesét, arról milyen volt az élet a Vártanyán, a szociológusok nagy örömére. Réges-régen, amikor még az utcán köszönt egymásnak ismerős és ismeretlen, amikor még a gémeskút vize iható volt, amikor még a keréknyomból is lehetett inni, akkoriban volt egy Vártanya Demecsertől úgy hat kilométerre. Itt ismert mindenki mindenkit. A boltban és a kocsmában lehetett megtudni a friss híreket. A házak előtti padon cseréltek pletykát az asszonyok. Nagyon nagy szégyen volt, ha valaki nem köszönt a másiknak. Ezen a vártanyán a falusi emberek önellátóak voltak, mindent termesztettek, ami csak kellett a családnak. Kevés olyan dolog volt, amiért pénzt adtak, de azt is a Demecseri vásáron szerezték be, ahova szekérrel mentek.

Ha pénzre volt szükségük, mert venni akartak a piacon gyufát, petróleumot, sót, cukrot, ruhát és a lábbelit akkor eladtak valamit; tojást, tejet, dohányt.  A napi életvitelüket és az étrendjüket, a mindennapokat úgy alakították, hogy a rendelkezésre álló termésekből változatos étrendet tudjanak biztosítani. A tanyán élő ember találékonysága és életrevalósága közismert.

A Vártanya azért jött létre, hogy az embereknek ne kelljen annyit gyalogolni a földekre. Eredetileg a kocsisok, béresek, dohányosok részére az uraságok építették a cselédlakásokat. Ezek a lakások sárfalból készültek, nyitott, szabadkéményes, közös konyhás, nyitott tűzhelyes, egy helyiségből álló, többgenerációs lakások voltak.  A tanyán élő ember reggelente korán kel és későn fekszik, így sokat él, nem zsörtölődik, panaszkodik, kesereg, köszöni az Istennek, hogy reggel felébredhetett, majd köszöni, hogy fel tud kelni, majd hogy ad erőt neki a munkához, majd megköszöni Istennek, hogy ételt, italt adott.

Télen a legfontosabb a fűtés volt, egész évben erre készültek. Száraz fa gyújtósnak, amit vékonyra kell vágni gerjesztőnek. Ha este későig még abajgattuk a tűzet, akkor a parázsból marad reggelre és másnap lehet táplálni tovább. Az eresz alatt álló kecskebak jó szolgálatot tett, ha fűrészelni akartuk a fát, persze tudni kellett hogyan. A felhasogatása a rönknek sem egyszerű feladat, tudni kellett hova kell ütni és mekkorát, mert ha a közepébe ütöttük, a fejszét három ember se vette ki belőle, mindig a széléből kell lehasítani egy darabot, és lassan elfogyott a rönk. A tornácon hajnalra jégcsapok, az ablakokon jégvirágok díszítették a házat. Aki nem próbált még hideg falusi házban spórt begyújtani, az nem becsüli meg igazán a tűz melegét.

Itt a gumicsizma nem népviselet, mert ha a sarat dagonyázod, vagy az ólat takarítod, vagy csak eső után a kerti munkát végeztük, elengedhetetlen és szükségszerű. Sáros csizmával nem mentünk be a házba, megbecsültük a tisztaságot, a rendet, amit a háziasszony tartott fenn. Este beszedtük a tojást, reggel korán ellenőriztük, hogy mennyit nőtt a palánta. Tavasszal, a palántázás idején fontos ceremónia a palánták cserélgetése, akinek több van valamiből, elcseréli más palántákra, így a felesleg soha nem ment a szemétbe, hanem gazdát cserélt. Itt a fiúk fára másztak, bicikliztek, a sárban tapicskoltak, a ház körül segítettek, fociztak. Aki itt él, nem tudja mi az asztma, vagy az allergia.

Itt a fákon a gyümölcs bio- és natúr, bár ezeket a szavakat senki nem használja, mint ahogy a házi kifejezést sem. Mentát, sóskát, körömvirágot, árvacsalánt minden udvaron találni, így van gyógynövény a családnak, vagy friss zöldség.

A Bereg…

     Akkoriban a Bereg egy hatalmas összefüggő mocsár volt, benne apró szigetekkel, ahova a járást csak a beavatottak ismerték. Az öregek mesélték, hogy a török világban a Kacsavár ás a Vártanya között volt egy titkos ösvény a mocsárban. A kisebb területeket szigeteknek nevezték, a legnagyobb neve volt a Matyi sziget, a szigetek között csak rejtett utakon, a nádasok és lápok között, az itt lakók által ismert útvonalon lehetett közlekedni.

A Leányvártól csak négy km-re volt a Vártanya, de a rejtett útvonalon 7 km hosszú volt az út. A Rétközt a Tisza árvize évenként többször elöntötte. A többi településhez hasonlóan a közeli falu Demecser is kiemelkedésre épült. Az ínségesebb időkben a lakosság madártojás gyűjtögetéssel és halászattal foglalkozott, az áradás levonulása után a kisebb mélyedésekben a sekély vízből kézzel szedték a halat az emberek. A Kolbárd tóban sok volt a hal, de a Róka kút laposából is sok csíkot fogtak az emberek. Gyerekkoromban

Édesapámmal sokat jártunk a Ticcére horgászni, ami pár kilométerre volt a tanyától. Nyáron a rudasokba rakott szénát, amit a szigeten kaszáltak és csónakon nem érkeztek elszállítani, a víz megemelte és a víztetején a szél arrébb fújta a goroncot.  A mocsaras területen, a mocsár, a láp védelme alatt álló rétköziek sok rosszat vészeltek át. Régen itt földsáncok voltak, amik öt méter magasak voltak. A legismertebbek a Vártanya, a Leányvár, a Tündérvár. A madarak részére a nádasok, gyékényesek, kákások, füzesek rengeteg búvóhelyet, kiváló fészkelő helyet biztosítottak. A vándormadarak pihenőhelye, a gémek, ludak, vadkacsák és sok-sok vízimadár élőhelye volt a rétköz. Ragadozó csak a róka volt, de télen, amikor befagytak a vizek, a hegyekből idáig portyáztak a farkasok. A rétköziek nagytestű komondor kutyákat tartottak erre az esetre.

A kutya nyakába szöges nyakörvet tettek, hogy a farkas ne tudja elharapni, ha harcra kerül a sor. A háborúk alatt vagy járványok idején a Rétköz lakói a tengernyi víz nádasaiban, a szigetekre, a földvárakba menekültek. Állataikat is titkos járatokon, csapásokon, a biztonságos úsztatókon a biztonságos szigetekre menekítették. A határ nagy részét a Tisza árja borította, az árterületeket jobbára kaszálással és a bőven tenyésző nád vágásával hasznosították marhatartásra alkalmas széna termett itt. Ha az árvíz sokáig rajta nem hevert, sarjút lehetett kaszálni. Az ökörcsorda is a lápokon legelt, az itatás kávás kútból és lápos kútból történt.

Az ételek…

      A tanyán élő embernek mindig volt kenyér, köles paszuly, málé, burgonya, káposzta, tengeri, liszt, tök, tej, tojás, befőtt, csócsa vagy csalamádé, szalonna, tepertő, zsír vagy olaj a kamrájában. Minden időszakban volt valamilyen gyümölcs a kertben. 

A krumpli sosem fogyhatott ki. A kemencében sült krumplit megsózták, de a disznónak fövő krumpliból is kikapkodtak néhány szem hajas krumplit, amit szintén megsóztak. A lapcsánkát liszttel vegyített reszelt nyers krumpliból a palacsintához hasonlóan sütötték, a csírásgaluskát főzték. A cinkét liszttel összegyúrt főtt krumpliból készítették, amit forró vízbe csorgatva főztek ki, majd hagymás zsírban felkavarták, vagy tálalhatták túróval is. Krumpliból készült a lekváros gombóc, és a krumpli perec, amit olajban, kifli formában sütöttek ki, a puliszkát teljesen összetörték és zsíros hagymát tettek rá, ettől a paprikás krumpli csak annyiban különbözött, hogy a főtt krumplit paprikás-hagymás zsírral öntötték le, s nem törték össze. A rakott krumplit tepsibe szeletelt nyers krumpliból, közé apróra vágott szalonnával megsütötték.

Mindennapi eledel volt még a krumplileves, a habart krumpli és a savanyú krumpli. Igen gyakran fogyasztottak még káposztalevest, gersli levest, paszulylevest, lebbencslevest, különböző ízesítésű galuskákat, tengeri puliszkát. Az étolajat, a házilag megtermelt napraforgóból Demecserben üttették ki. Az olaj ütők működtetése mellett foglalkoztak a szikes salétromsó seprésével, főzésével is. A vártanya lakói rendszeresen seperték a szíksót, és a debreceni szappanosoknak adták el, akik gyakorta felkeresték ezért a „termékért" őket. A salétromsőcöt Ibronyban, Demecserben, Kemecsén és Tass községekben is seperték, és Nagykálói kincstári „salétromházba szállították. 

Sok tejet ittak, még a gulásztát is megették a tehén összecsomósodott tejét, és ha valakinek nem volt tehene, az kecskét tartott. Mindenkinek volt az udvarán ribizli, eper és paradicsom vagy paprika, hagyma vagy uborka, nem kellett a piacra menni érte. A zsíros kupában tepertő a padláson vagy padmalyon füstölt szalonna volt, ami főételnek is jó egy kis zsenge hagymaszárral.

     A legnagyobb melegben nem csak az állatok deleltek az emberek is. A hétköznapokon krumplileves, zöldségleves, bableves, rántott leves, tarhonyaleves, köménymag leves volt, húslevest csak vasárnap vagy ünnepnapokon lehetett találni az asztalon.

A tanyán tájszólással beszéltek, amit már csak az öregek használnak. A früstök (német) vagy reggeli; pirítós volt a dinner (angol) vagy vacsora; lekváros kenyér volt, vagy aludttej kenyérrel. Karácsony a disznóvágás ideje volt, a húsvété a birkahús. A mezőgazdaságból élt mindenki, a káposzta, a len, a kender és a dohány volt az élet alapja, nagyapám szerint még Törökországi vásárokon is kelendő volt a Vártanyán termesztett dohány. Jelentős mennyiségű kölest is termeltek, melyből őrléssel készítették a kását.

A kenyérsütés…

     A kenyeret is házilag készítették, a gazdasszony a liszthez vizet, kovászt adott és bedagasztotta. A kész kenyértésztát a szakajtókosárba helyezett szakajtókendőbe szaggatta ki majd a kendő sarkaival betakargatta. A kemencepadkán letakarva sorakoztak a tésztával megtöltött szakajtókosarak, abban kelt meg a tészta. Amíg kélt a tészta, venyigével, csutkával és szalmával befűtötték a kemencét, amikor már bemelegedett, de még nem volt elég forró a kenyérsütéshez, addig kiszakítottak néhány darabot a tésztából, kilapították és a parázs felett lángosnak megsütötték, amit ehettek kaprosan, cukorral, de zsírosan is.

Először az ellapított, kerek lángost sütőlapátra helyezték, késsel megszurkálták, nehogy felhólyagosodjon, és bevetették a kemence alján tisztára söpört téglákra. A megsült lángost mindaddig félretették, amíg a kenyereket kemencébe nem rakták. A zsírral, vajjal, sült vajjal vagy napraforgóolajjal megkent lángos volt a reggeli a gyerekeknek. Amikor a kemence belső fala kivilágosodott a melegtől, és a téglájához dörzsölt piszkafa szikrát vetett, akkor már elég meleg volt a kenyérsütéshez. A piszkafával néha-néha szétterítették a parazsat, hogy mindenütt egyenlően fűtsön. Bevetés előtt egy ujjal a közepét benyomták, hogy fel ne essen a haja. A kenyeret káposztalevelekben sütötték. A letördelt káposztaleveleket a padláson lerakták, ahol megfonnyadt, megszáradt. Kenyérsütésnél lehoztak annyi levelet, ahány kenyeret sütöttek. A sütőlapátra téve ráborították a megkelt kenyeret és úgy vetették be a kemencébe.  A megsült kenyeret letisztogatták és a megszegés előtt a késsel keresztet rajzoltak rá, étkezés előtt imát mondtak, megköszönték Istennek amit adott. Még emlékszem az imára;" Aki ételt - italt adott, annak neve legyen áldott" A kemence tetején vászon zsákocskában száradt a kovászból kivett morzsóka, amivel a következő kenyérsütéskor az élesztőt helyettesítették. A dagasztóteknő oldaláról összekapart tésztát, a vakarót is megsütötték a kemencében, de néha olajban is, hamarabb elkészült, mint a kenyér és csillapította az éhséget. A sütőteknő végéből, ahová a dagasztáshoz a kovászt öntötték, fakanállal felkaparták az odaragadt tésztát. A felkapart tésztát kevés vízzel és liszttel keményre gyúrták. Ötujjnyi széles, kétujjnyi vastag tésztahurkát formáztak belőle, tetejét előbb bevagdalták, majd megszórták sóval, köménymaggal, és megsütötték. A kenyér két óra hosszáig sült, de a mellé bevetett vakarót már egy óra múlva ki lehetett szedni. A kisült kenyeret lemosták, majd a kamrában a kenyértartó kosárban vagy a kenyértartó polcon tárolták. A kenyér Isten ajándéka volt ezért tisztelték a tanyasi emberek. Ha kenyér van, minden van, mondogatta gyakran Édesapám. Ha egy kenyérdarab véletlenül leesett, azonnal felvették, megcsókolták, esténként imába foglalták, "Istenem bocsáss meg”.

Ünnepek a tanyán…

     Vasár- és ünnepnapokon nem maradhatott el az asztalról a húsleves és a töltött káposzta, és ekkor készítették édességként a kőttes tésztákat is, amiket mákkal vagy dióval töltöttek. Mivel volt tojás liszt, így a házi tésztát is a levesbe meggyúrták elnyújtották felvágták és az ágy tetején, abroszon szárították. Télen szánkó helyett elég volt egy láda alá két fa szegelése. Disznóvágáskor hordták az ismerősöknek rokonoknak a kóstolót az emberek. Advent idején betlehemezők járták a tanyákat. A férfiakból alakult betlehemes csapat érkezését esténként a pásztorok botjára szerelt, kilyuggatott lemezdarabok csörgése jelezte. A kántálók zaja átjárta a tanyát.  Az ablak előtt megjelentek és beszóltak „szabad az Istent dicsérni?” Ha kiszóltak, hogy igen, felcsendült a karácsonyi egyházi ének. A háziak behívták a kántálókat, süteménnyel és borral kínálták őket. Az ünnep alatt betlehemes gyermekcsoportok járták a tanyát, általuk készített betlehemi házzal, benne a kis Jézuskával és a báránnyal. A csoport tagja volt az öreg vándor, bundába öltözve, láncos botjával, amit azsagnak vagy istápnak is hívtak. Mókás jeleneteivel tette életszerűvé a pásztorok énekeit és köszöntését. Szilveszterkor tréfás jelenetektől volt hangos a tanyasi utca. Ostorcsattogás, kolompolás, üstök verése, zajos játékok „riasztgatták” az embereket.

Aztán boldog újévet kívántak a lakóknak. Karácsonykor elmaradhatatlan étel volt a babajka, húsvétkor a sonka, tojás, kalács és sütemény. A húsvét előtti nagyböjtben a katolikusok minden pénteken böjtöltek, míg a reformátusok csak nagypénteken. Ekkor a leggyakoribb étel a pattogatott tengeri volt.  Húsvétkor szokás volt a locsolkodás, a gyerekek rózsavízzel, a szegény gyermekek gyakran csak színezett vízzel locsolkodtak, vászontarisznyába gyűjtve a hímes tojást.

A legények a lányokat a kútnál locsolták. Az év utolsó napján aki tehette, elment a templomba hálaadó misére. Farsangi időszakban bálok voltak, zenés, táncos mulatságok.

A kép illusztráció állítólag a Borzsova tanyán készült

A tanyasi iskola tanítója színjátékkal egybekötött farsangi esteket szervezett a gyerekeknek és a szülőknek. Fontos volt még Szent Márk és Szent György napja. Szent Márk napján, aki tehette, kiment a határban tartott búzaszentelő körmenetre és misére. A búzaföld szélén a pap elmondott egy-egy evangéliumi szakaszt a négy égtáj felé, és imádkoztak a jó termésért az emberek. A megszentelt búzából ki-ki hazavitt egy marékkal a sublótra vagy a tükör mellé tette, a szoba dísze volt. 

     A régi tanyavilág legjelentősebb családi eseménye a lakodalom. Az ifjú pár részére nagy feladat volt a pohártörés. Az anyaggal betekert poharat a földön a vőlegénynek kellett a sarkával összetörni. Az esküvőt jegyesség előzte meg, a jegyességet pedig a leánykérés. A leánykérésre a vőlegényjelölt a násznagynak kiszemelt férfit hívta magával. A leány kezét a leendő násznagy kérte meg a vőlegény nevében.

A vőlegénynek a csizma, csizmanadrág, rövid kabát, kalap, a menyasszonynak a csipkefátyol, rövid ruha, pántos cipő dukált. A ceremóniát mindenkor fogadott vőfély irányította. A legszegényebb lakodalmi vacsorán is csigatésztával készült húslevest, főtt húst töltött káposztát, tejben főtt kását szolgáltak fel. A menyasszonyi koszorút eltették emléknek, régebben berámáztatták, és a sublótra helyezték vagy a falra akasztották dísznek. A házasság a tanyán egy életre szólt. Minden család életében jeles esemény volt a gyermekszületés. A szüléshez csak bábát hívtak, akit gazdagon megjutalmaztak. A keresztszülőket a legközelebbi rokonok közül választották.

Amikor a keresztelőről hazatértek a csecsemővel, szertartásosan beköszöntek: „Adjon az Isten jó napot, dicsértessek a Jézus Krisztus. Megjöttünk. Pogánykát vittünk, báránykát hoztunk." A csecsemőt három hónapig pólyában, bölcsőben tartották, s a lehető legtovább szoptatták.  

Az udvar…

      A tanyán szép nagy kertek voltak, benne konyhakert, udvar, gyümölcsfák. Az udvar elején eperfa, aminek termését a kacsák szívesen csipegették fel, a végén diófa állt, a ház előtt gémeskút. A tornác előtt szőlőlugas díszelgett, amit metszeni kellett, permetezni, kacsolni és kötözni.

A fákon énekesmadarak énekeltek egész nap. Itt természetes, ha bőg a tehén, ha nyerít a ló, mekeg a kecske, visítanak a malacok, a kakasok kukorékolnak, a kutyák ugatnak a macskák bangurolnak, vagy  a gólya kelepel az előttünk lévő villanyoszlopon, vagy a kocsmából hazafelé tartó részegek énekelnek. Itt minden tojás és tyúk vagy a szalonna, vagy a sonka vagy a tészta házi, nem kell annak hazudni, mint a városi piacokon. Egy tyúk évente száz tojást tojt, ha annak a felét eladták, megvolt a tyúk ára, és még az a tyúk tojt jövőre is, és ha még kotlik is, megültették és csibéket is költött. Senki sem vágja le az aranytojást tojó tyúkot. A csend itt ismeretlen fogalom.

A hátsóudvaron csirkék, kacsák, libák, pulykák, malacok kecskék és galambok osztozkodnak a gazda kukoricáján, elégedetten beszélgetve egymással. A tyúkól alatt volt a kutyaól, hogy védje az állatokat a rókától. A plútó kutya is mindig a tyúkól alatt érezte jól magát, de ez majd egy másik történet lesz.

      Az udvaron mindenkinek volt egy ásott gémeskútja, egy szérű ahol a paszuly cséplés vagy adjusztálás történt. Ez az udvar egy tiszta része volt, ahol a homokos talajt keményre döngölték és többnyire agyaggal feltöltötték. Az udvaron volt egy hombár, a szemes gabona eltartására szolgált, vesszőből fonták és sárral betapasztották. Volt még tengeri kas, ami vesszőfonatú, zsúppal vagy náddal, gyékénnyel fedelezett kukoricagórénak is neveztek, amin olyan réseket hagytak, hogy kiszáradjon a tengeri.

A baromfit a góréban tartották, a nyári hőségtől a tél beálltáig. Az udvarban csirkék és tyúkok szaladgálnak, míg el nem hangzott a „pipipipipi” akkor aztán minden felől rohantak a szárnyasok. A tyúkok szárnytollát lenyírták, a kakas sarkantyúját is levágták, hamuba pergették, hogy ne fertőződjön el. A sarkantyú nélkül nem tudott repülés közben manőverezni, így bent maradt a góréban a tyúkokkal együtt. Az udvaron kapott helyet az istálló, benne a marhákkal, lovakkal, az ólakban disznót tartottak, aminek zsúp fedele volt, az akolban vagy a karámban bárányokat, kecskéket tartottak, a legelő állatokat néhol a kopár szikes legelőkön tartották, míg a színben a föld műveléséhez szükséges szerszámokat; ekét, boronát, szekeret tárolták. A cséplés is nagy esemény volt, eleinte állatokkal tapostatták és széllel rostálták a termést. Egész télre kint maradt a káposztaföldeken, a levágott káposztatorzsa, ezt legelték a juhok. Míg nem volt nagyon hideg éjszakára is kint maradtak a földeken. A tél beálltával a csűröket és a megüresedett dohánypajtákat kibérelték a juhászok.

Rengeteg állatot adtak el Királyhelmecre a tótoknak, vagy Ungvárra a ruszinoknak. 

A föld…

     Mindig megszedték a vetőmagot, hogy következő tavasszal legyen mit vetni. Szokás volt a szántás első fordulójánál az olvasót az ekeszarvára akasztani és Isten áldását kérni a munkához. A házak nádtetősek, vert falúak voltak, vagy vályogból készültek, nyugat-keleti tájolásúak, és mindig a dombosabb részre építették azokat. A házhoz istálló, csűr csatlakozott, a gazdasági udvart s a zöldséges- és gyümölcsöskertet kerítés, gyakran málna vagy ribizli sövény vette körül. Nem messze a házak mögött terültek el a kender és káposztaföldek, távolabb a dűlőkre osztott szántóföldek és rétek, azután a szőlő s esetenként az irtásföldek.

Kendert többen termesztettek, amit áztatni a tóra vittek. Néha előfordult, hogy annyira leapadt a víz, hogy kénytelenek voltak a szomszéd határba vinni, áztatás végett. Később paszulyt termesztettek, valamint sáfrányt a leves színezésére. A meliorációval a vizek levezetésével persze megváltozott a gazdálkodás, a mocsárból kiszivattyúzták a vizet a büdös kanálisba. Gabonafélékből (búza, rozs, árpa, zab) tízszer annyit termett, mint régen. Amikor kiszáradtak a kisebb tavak, a tófenékbe káposztát palántáztak. Még a Lónyai kanális árterét is bevetették. Lassan a tavak néhány mélyebb, nagy tó kivételével teljesen eltűntek.

A kiszáradt tavak alját kiégették. Az erős napsütéstől meggyulladt a fekete lápi tőzeg a kotu, ami vízi növények összefonódásából jön létre, az elhalt növényekre mindig újabbak települnek. A megnőtt termőterületen zöldségtermelés, cukor- és takarmányrépa volt, a korábban zsombékos területeken káposztát, kendert termeltek. Szegény családoknál az útfélen, udvaron ültetett eperfák termése, az árokparton termő kökény volt a gyümölcs. A gyomirtó a kapa volt, akinek nem csillogott, azt megszólták a templomból hazajövet a pletykás asszonyok.

A szomszédok segítettek egymásnak aratni, szüretelni, disznót vágni a kölcsön munka visszajárt, amit a gazda szántással vagy terménnyel viszonzott is, amikor a másiknak volt szüksége rá. Nem voltak kövesutak, csak a szekér által kitaposott dűlőutak, csapások ösvények. A nagy udvarban jól megfért egymás mellett a zamatos szőlő, az egészséges sárgarépa vagy murok, vagy a nyáron hűs árnyékot adó trombita-virág, a tulipán, a pünkösdi rózsa és liliom, az orgona és szamóca. Reggel szalonnát sütöttek, szabadtűzön, amit illett „nemtudom” szilvából készült pálinkával öblíteni.

 A ház…

     A falusi emberek azt mondták a hozzáértő ember kezében a sár is arannyá válik. Az itt élő emberek sárból képesek voltak házat építeni, mivel nem volt más kénytelenek voltak az anyaföld adományaira, nevezetesen sárra, szalmára, vízre, megfelelő tájolásra és a Jó Isten áldására támaszkodni.

Amikor az ember elfogadta magát a természet részeként, s nem akarta uralni a világot, akkor elfogadta azt is, hogy háza a földből nő ki, és évtizedek múlva a lakója és a lakhelye is oda tér majd vissza a jó anyaföldbe. A szalmafödeles ház szobája apró ablakaival az utcára nézett, melegét télen a konyhára nyíló kemence adta, mely elsősorban főzésre-sütésre szolgált. A konyhához, melybe a pitvaron át jutott az ember, egy-két kamra csatlakozott. Ezekben kaptak helyet a szerszámok, a gabonatartó szuszék, liszt, kása, káposztás hordó, gyümölcs, ott függött rúdon szalonna, sódar, kolbász. A szálas gabonát a csűrbe rakták, ott a cséphadaróval végzett munkának is jutott hely.

A nyitott konyhából nyíltak a lakóhelyiségek, a kemencék fűtését szintén a konyhából oldották meg. A felnőttek 4-kor keltek a gyerekek fél ötkor, nyáron korán világosodott és sok volt a munka. Az árokparton szedett gizgazzal, gallyal, szalmával, a földeken gyűjtött venyigével vagy napraforgó szárakkal fűtöttek, szalmán, a földön vagy dikón aludtak. A kornak megfelelően vertfalu, szalmával kevert agyagból dagasztott sárból rakott, földes padlójú házak voltak, nád, szalma, sás fedése volt a tetőnek. Benne nyitott tűzhely, volt szabadkéménnyel, amit hulladékkal fűtöttek. A házak tisztán tartása meszeléssel, földje mázolással történt. Az ablakok kicsik voltak, télen mohával, kitömve, hogy ne menjen ki a meleg. A házban nem ritkán tucatnyi ember lakott, többnyire három nemzedék egy fedél alatt.

A házakat részben süllyesztve építették. A küszöbnél a házban nem fel, hanem le kellett lépni. Egy idő után megtiltották a tető fedésére a szalma és a sás alkalmazását, és egyre többen használtak agyagból égetett cserepet a házak fedésére a sok tűzeset miatt. Az ágyat priccsnek vagy dikónak hívták, az asztal mögött volt a sublót, ebben tartották a ruhát és az ágyhuzatot.  A subát és a szűrt a kamra falára akasztották az nem fért be a kis konyhába, de ide kerültek a cipők, csizmák és a háztartásban szükséges eszközök, rocska, köpülő, szilke, savanyított káposztáshordó, fateknő, termények és a boroshordó is. Pitvarnak nevezték a konyha bejárati ajtaja felőli részt, ott volt a padlásfeljáró is. A konyhában a bejárattal szemközti sarokba, vagy az ablak alá került a karos láda és az asztal.

Az ajtó jobb oldalára ágyat vagy inkább priccsnek nevezett fekvő alkalmatosságot, a bejárattól balra polcos állványt helyeztek. A fekvőhely és az asztal közé tettek egy felül polcos, alul zárt edényes szekrényfélét, amit kredencnek neveztek. A karos láda és a kemence szája közötti falrészen nyílott a szobaajtó.   Az építéshez használt sarat is saját földjük agyagos részéből termelték ki a parasztok, amit később kacsa- és libaúsztatónak, kenderáztatónak használtak. A tornáchoz a gazda maga faragta az oszlopokat. Pácolt deszka volt a plafon és sárdöngölt a padló. A nádat a föld vízállásos területén vágták, mert semmit nem hagytak veszendőbe, minden tenyérnyi helyet kihasználtak. A kertben volt még egy a földből kicsit kiemelkedő pinceverem, a krumplinak. A letapasztott, mázolt padlásán gabonát tároltak, a disznóvágás után a füstölt sódar kolbász a gerendára akasztották. Sokszor volt a padláson fekhely, mert néhányan ott aludtak. Sokoldalú hasznosíthatóságát a nádtetőnek köszönhette. A jól felvert tömör nád nyáron hűvöset, télen meleget tartott. A vályogot tiszta agyagból, szemcsés adalékból (homok) és rostos adalékból szalma, pelyva, szecska, esetleg nádból készítették. A kövérebb agyagnál több szemcsés és szálas adalékot használtak, de minél több az adalék, a fal, a vályog teherbíró képessége annál kisebb - ezzel szemben nagyobb volt a hőszigetelő képessége.  A vályog mivel nem éghető és jó hőszigetelő ezért kedvelt volt a tanyán. A vályogtégla mellett a lapított sárgömbökből rakott ún. csömpölyeg fal vagy petics volt a jellemző. A vertfal zsalu közzé került. A vályogfalak nedvesség és fagyérzékenysége miatt vízálló és fagyálló alapra kell helyezni. A külső nedvesség elleni védekezés: az esővíz megfelelő elvezetése - széles tetővel, tornáccal, és jó állapotú csapadékvíz-elvezetéssel történt. A gyors kiszáradás miatt fontos volt, hogy a vályogfalakat csak száraz időszakban készítsék főleg a nyári hónapokban. A gömbölyegek vagy gombócok formája lapított gömb alak, esetleg egészen nagy ívben lekerekített sarkú s élű téglatest volt. A felrakott elemeket faverőkkel tömörítették egymáshoz, ez nem csak a két egymás fölötti elem egymáshoz tömörödését volt hivatott szolgálni. A vályogtégla úgy készült, hogy a megfelelően kevert és nedvességtartalmú alapanyagot faformákba töltötték, és abban fával csömöszölték. A formákból kivett téglákat napon szárítják meg, de a száradó téglákat védeni kell az esőtől és a kiszáradástól. A tornácot culáp vagy támasztóoszlop tartotta, de a falba is beépítették. A sarat állatokkal járatták meg, járatás közben keverték bele a pelyvát, töreket, esetleg nádat. A vályogot villával, esetleg kapával rakták fel. Vigyáztak rá, hogy ki ne száradjon a fal építés közben, de óvni kell az esőtől is. A rakott falat miután elkészült egyesre vágták ásóval. A vert fal zsaluját pántolták, oszlopokat vertek le, és a deszkázatot, zsaluzatot ehhez rögzítették, döngölőkkel tömörré verték, esetleg botok végével megszurkálják a levegő kiszorítása céljából. A csúsztatható deszkát feljebb húzzák és felrakták a következő sort. A falsarkokat, kereszteződéseket, a nyílászárók falkáváit általában megerősítik nádcsomók, égetett tégladarabok beépítésével oldották meg. A paticsfal olyan fal, melyben a fő "tartószerkezet" oszlopok közé font vessző, vagy nádfonat volt. A földbe szúrták a sasfákat, oszlopokat erre kerültek a varrófák vagy gerendák, így alakult ki a ház vázszerkezete. Az álló oszlopok közé függőlegesen vékonyabb karókat állítottak sorban egymás mellé. A karók közé vízszintesen vékony ágakat fontak. Végül a fonott sövényt két oldalról agyagos, vályogos sárral betapasztották. A vályogházak élettartamát száz években mérték. Nádtető volt a házon, sárból volt tapasztva a fal, a plafonon a gerendák látszottak, a lábuk alatt sárral volt felmosva a döngölt föld.

A kemenceépítés…

     Tavasszal a húsvéti ünnepek előtt és ősszel mindenszentek előtt illett elvégezni a meszelést.  A házikót kis kamra, konyha és tisztaszoba alkotta, aminek falán egy feszület, vagy egy szentkép díszelgett, amit a búcsúból hoztak. A szabad kémény és a búbos kemence fontos része volt a konyhának, ami padkával és kuckóval rendelkezett a kisgyerekek nagy örömére. A búbos kemence a konyhában a kémény melletti közfalnál, félkör alakú fal felrakásával történt. Amikor a fal elérte a nyolcvan centiméter magasságot, a körbevett üreget feltöltötték száraz homokkal, az alját téglával rakták ki. A betöltött üreg tetejére vasabroncsot tettek, amihez hozzákötöztek négy lécet, és kúp alakzatban beállították a kémény irányába. Arra vigyáztak, hogy a lécekkel körbevett kemenceközép pontosan a kéményhuzatban legyen. A lécek alját csak annyira húzták széjjel, hogy a padkának maradjon hely. A kialakult kemencevázat vesszővel és dróttal keresztben beszőtték, úgy, hogy a keresztpálcák között kétujjnyi széles rések maradjanak. A tetejét szintén belécezték. Ezután következett a tapasztás, a pihentetett áztatott agyagba töreket szórtak, és a masszát jól összetaposták. Az elkészült kemencét kiégették, a tartólécek is elégtek, de akkor már tartotta magát a fal, mert olyan volt, mint egy kiégetett szilke.

A kézművesség…

     A kézművesség igen fejlett volt, a nád, a gyékény és a fűzfavessző jó alapanyag volt a tanyán. Az elkészített kosarakat, szőnyegeket és egyéb terméket a Demecseri piacra vitték eladni. A zabot is eladták a gabonakereskedőknek, akik érte jöttek. A gyékényt eladták a Berencsieknek meg a Cigándiaknak, azok szőttek belőle ponyvát. Keresett volt a lábtörlő, a szakajtó, a kosár, az udvarseprű, a méhkas, a szekerekbe vesszőből készített kas. A len és a kender áztatása után a feldolgozás a fonás, szövés, ruhakészítés volt a téli foglalkozásuk az asszonyoknak. A gyapjú és a bőr kidolgozása és feldolgozása biztosította a meleg ruházatot a parasztoknak. A férfiak téli elfoglaltsága volt még a nád vágása és értékesítése, míg a nők részére a fonás, a szövés, a család ellátása és az állatok gondozása adta a legtöbb feladatot. Az asszonyok télen kenderből, gyapjúból fonalat készítettek. A semmi másra nem jó rongyokat csíkokra hasogatták, és jó erősre megsodorták. Rongyszőnyeget szövettek belőle a felmázolt ház földjére, a lócákra és a kemencepadkára kerültek. Kárba semmi nem veszhetett. A dörzsölő a kender feldolgozásának egy fontos része volt. Ahhoz, hogy a kender a törés, tilolás után puhább legyen, könnyebb legyen fonni, lábbal meg kell taposni, dörzsölni. A fiatalok a közös munkákon ismerkedtek, a fonó estéken, dohánycsomózáskor, vagy tollfosztáskor, persze az estét követte a kislány hazakísérése is. Sok esetben a legény ott felejtette a kabátját, a szűrét a lányos háznál szándékosan. Ha másnap nem tették ki a szűrét, legközelebb már bemehetett a házhoz és udvarolhatott a lánynak. Innen ered a kitették a szűrét mondás. A Lónyai csatornában, sulykolással mosták a ruhákat, az emberek. Aratás idején és a behordás alatt a lakóknak tűzőrséget kellett tartani. A templomtoronyban őrség volt, aki figyelte a határt és a községet. Tűz esetén félre kellett verni a harangot. További rendelkezés volt, hogy minden szérűskertben legyen egy hordó kapitányvíz, lapát, homok, tűzcsapó, vedrek. Fontos téli esemény volt a Lónyai-csatornán a jégvágás és a jég beszállítása jégvermekbe, onnan látták el a hentesboltokat egész nyáron. Fogatok vitték a hatalmas jégdarabokat, amiket a vermeknél sóztak be, hogy tovább bírja a jég a tárolást a nagy melegben, a vastag nádfedél alatt. A jégverem a temetővel szemben volt még gyerekkoromban és is jártam benne. 

Vártanya
 Három gémeskút volt a tanyán, egy az Iskola udvaron, egy  a közös istálló mellett itatóvályúval és egy a legelő szélén itatóvályúval és sertésdagonyázóval. A római katólikus tanyasi iskolában Mennyei Katalin előtt, Major Tibor volt, majd Kiss Gyuláné tanított. Az út a faluból a Kolbárt-tanya, Fellegvár- tanya, Bessény-tanya felé vezetett.
A következő családok laktak a tanyán;
Borbély Pál és családja (5) gyerek,
Éles István és családja (6) gyerek,
Lakó András és családja (5) gyerek,
Tóth József és családja (3) gyerek.
Sipos János és családja (4) gyerek,
Somogyi József és családja (3) gyermek,
László István és családja (3) gyermek.
Somogyi István és  családja (4) gyermek,
Lencsés István és családja (6) gyermek,
Batári Kálmán?. és családja (5) gyermek,
Zakor Sándor?. és családja (2) gyermek,
Barati János ?. és családja (3) gyermek,
Szűcs János és családja .
Ozsvári Ferenc tanyagazda és családja (2) gyermek.
Szabó Dániel és családja (8) gyermek,
Barati András és családja (1) gyermek.
Varga József mezőőr és családja (5) gyermek.
4 db dohányszárító pajta volt a tanyán.
Közös volt az istálló

A tanulás…

     A módosabbak a Vár tanyai iskolába járatták gyermekeiket. A gyerekek közül, különösen a szegény gyerekek ritkán jártak iskolába. Télen a ruházat, nyáron a pásztorkodás, az állatok őrzése miatt nem mehettek iskolába. A tanítás összevontan történt, egy teremben több osztály tanult, nagy létszámmal. Az iskolában hosszú deszkából készült, festett padok voltak. Új ruhát, új cipőt először a templomban, ünnepnapokon viselték . A templomnál találkoztak a rokonok és az ifjúság. Itt beszélték meg a családi eseményeket. A fiatalok itt találkozhattak egymással. Az egyház megpróbálta az ifjúságot kulturális eseményekkel összefogni. Ilyen események voltak a színi előadások, templomi szereplések teaesték, egyéb rendezvények. Az élet része volt a böjt, a körmenet, a búcsú, a vásár, a vasárnapi mise. Szégyen volt , ha valaki nem ment el a templomba. Olvasni a kalendáriumot és a bibliát lehetett, mert más könyv nem igen volt a háznál. A híreket a templomból hazafelé, vagy a kocsmában vagy a piacon lehetett beszerezni. A történetek mesék a családban élő öregek által szájhagyomány útján terjedtek és szálltak át apáról fiúra. A gyerekeket korán megtanították a keresztény értékekre, mint a becsületesség, a jólelkűség, az igazmondás, a szolgálatkészség, az engedelmesség és a tisztelet és a munka szeretetre. Három fontos keresztény ünnep volt; karácsony, húsvét pünkösd.  

      A gyerekeknek nem voltak játékaik, a hokedli volt a kis asztal, a sámli a szék, a tök szárából készítettek maguknak dudát, csuhéból babát, készültek játékok csutkából, nádból, szalmából, készítettek hegedűt, sípot, nyakláncot, vagy téli estéken a férfiak faragtak valamit fából. A gyerekek vagy pulyák vasárnap reggel elgereblyélték az utcát, elseperték az udvart, enni adtak a jószágnak. A kilenc órai misére mindig fehér ingben tisztán mentek a gyerekek, pedig csak lavór volt otthon és gémeskút, meg szappan. Kötelességre és munkára nevelték a gyerekeket apró koruktól. Ha jött a nyári szünet, mentek a mezőre kapálni, ha jött a tél mentek erdőt ritkítani vagy fát vágni. Sosem unatkoztak. Munka közben játszottak nem nagyon unatkoztak. Hajnal 4 kor indultak a szőlőbe kapálni, mert akkor még nem volt meleg. Amíg fiatalok és gyengék voltak addig a kanálisra jártak forgatni szénát, az udvaron volt a tragács vagy talicska, amivel a szénát szállították.

 ősszel az akácerdőbe gombászni jártak, állandóan sebek voltak a lábukon és a fejükön, a kezükön, nem fertőtlenítette senki nem kötötte be senki mégis túlélték. Ha egyik gyerek verekedett a másikkal, a szülők szétválasztották őket és ki-ki a sajátját még otthon is jól elverte. A zsíros kenyér, a zsírban pirított kenyér a hagyma és a szalonna mindennapi étel volt. Az ételek zsírosak voltak fűszeresek, a forralt tejhez cikóriakávét öntöttek, de az több volt, mint a tej. Mosatlanul ették a gyümölcsöt a fáról. Ha leeset a kenyér meg kellett enni szentségtörés lett volna kidobni.  A poros utca volt a focipálya, kótya volt a labda. A padláson 3 forintos könyvek voltak, ezeket olvasták, a kalendáriumot és a bibliát. Ha berepültek a legyek a házba vágtak egy-egy akác ágat mindenkinek és azzal kergették ki az udvarra. Ha a cipőt kinőtte a gyerek, kivágták az orrát, inget, gatyát sosem vettek nekik, mindig a nagyobbakét hordták.  Az emberek nem voltak irigyek, mert mindenkinek ugyanannyija volt. Ha kért valaki egy kanál zsírt kölcsön biztos megadta, mert a becsületükre kényesek voltak. Ha a szomszédban tengerit törtek, beálltak a gyerekek is segíteni. Munkára voltak nevelve. Nem voltak játékaik, de volt fantáziájuk, nem volt zsebpénzük, de meg volt mindenük. Megtanultak, úgy élni, hogy tudják, mit jelent a kötelesség, a bűn, a jó, a felelősség, becsület, munka. Ezek az emberek névtelen hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül állnak. Mire a gyerekek felnőttek a pulya batyuja megtelt minden jóval, amit a szülői szeretet csak bele tudott tenni. A falusi életet sokszínűség jellemzi. A faluban nincs nyüzsgés, nincs rohanás, se szmog, mindenki mindenkit ismer, az emberek köszönnek egymásnak, mindenki ráérősen járkál, mégis minden hova odaérnek az emberek. A városon nem lehet csak úgy kimenni, focizni az utca kellős közepére, mint a tanyán. A szülők mindenre megtanították a gyerekeiket, ami kell a falusi élethez. A családban munkamegosztás volt, mindenkinek meg volt a feladata. Egy családban sok megosztásra váró dolog van, s a munka gyümölcse is akkor élvezetes és ízletes igazán, ha meg lehet osztani másokkal. A falun vagy tanyán az ember nem más, mint a természet egy parányi alkotóeleme. Se több, se kevesebb az udvarban hajladozó gyümölcsfáknál, a fűben ciripelő tücsöknél, a tornác előtt nyíló kardvirágnál. Mi mellettük, és ők mellettünk és így együtt a természettel. Lassan pirkad, az idő ködös, a zöld fűszálak hajladoznak a leszálló harmat súlya alatt, a tájat mintha finom, nedves lepel borítaná, s a felkelő nap sugarait madárének, kutyaugatás és kakaskukorékolás köszönti. Ilyenkor, hajnali négy óra tájban már ébredezik az udvar apraja nagyja, hisz itt jól tudják: aki korán kel, aranyat lel, de legalábbis nem alszik sokat.

     A háború alatt minden 14 év feletti fiú köteles volt egy héten egy napot levente kiképzésen tölteni. Pénteken a piactéri találkozó után kivonultak a Cserjés hegyre, az erdőbe. Alaki gyakorlatok és fegyverismertetés után katonai ismereteket oktattak. A kiképzésen a megjelenés kötelező volt, a hiányzást büntetés követte, elzárással fenyegetőztek. Lövészárok ásása mellett célra tartás és céllövészet volt a gyakorlaton. A háború alatt, elvitték a tehenet és a disznót a katonák, vetni nem mert senki, így akkor nélkülöztek a tanyasi emberek. Édesapám gyerekként, felmászott többedmagával a nyárfákra és a kis varjút kilopkodták a fészekből, vagy a kis gerlét, állítása szerint sütve nagyon finom volt. Mivel sok volt a környező víz, sok volt a hal is. Válogatás nélkül megettek mindent, ami élt és mozgott, még a réti csíkot is.

A szeretet...

     Minél kisebb a ház annál nagyobb benne a szeretet. A szülő készítette a világon a legfinomabb ételeket. A cikóriakávéval ízesített tej, vagy a citromos tea, a fokhagymás pirítós, vagy a bundás kenyér illata ma is kísért, ha megéhezem. Édesanyám elvesztésével tudomásul kellett vennünk, hogy már soha nem eszünk olyan finom húslevest vagy csirke pörköltöt, palacsintát, ahogy Ő készítette! Hiába csinálunk mindent úgy, mint ő, mégsem olyan az íze, mert nincs benne az a szeretet, amit hozzáadott, ahogy mondani szokták benne volt szíve-lelke. Édesanyámnak nehéz élete volt ezért gyermekeinek igyekezett élete során mindazt a szeretetet, törődést és gyengédséget megadni, amiben neki talán soha nem volt része. Gyerekkoromban hetente egyszer vasárnap került hús az asztalra, de nem is hiányzott, mert nem válogattunk megettünk mindent, ami az asztalra került. Vannak kincsek, amiket sosem dobok ki, ilyen Édesanyám imakönyve, bibliája, vagy receptfüzetje, amit maga írt, vagy imádságainak füzete. Ha eddig nem volt mennyország a jó Isten biztos létrehozta, mert Édesanyám megérdemelte, hogy a tiszta önzetlen lelke miatt odakerüljön. Kéthavonta látogatok el a Demecseri temetőbe, hogy friss virágot vigyek a sírjára. Isten nyugosztalja békében! 

A legeltetisrül;

A disznókat kivitték a (tölgyesbe)makkos erdőre makkoltatásnak híjtuk a legeltetést, vót ahon ingyér, máshun meg 6 krajcár pázsitpénzt kellet fizetni a grófnak. A láposok partján meg a teheneket legeltettük az aljnövényzetbül. Az erdők a folyóvizek lápok mentén, áradáskor (részlegesen) víz alá kerültek, így nem vót hun legeltetni. A zsíros réti széna is jó szolgálatot tett a téli időszakban. A kaszálóra engedték üket a sarjura. Ha nem vót más hát a lápiszéna is megtette vagy a  fűzfagally. A láposon jó marha hízlaló szénát csinálhatnak ha kiszárad. A sarjút Szent János nap elött  kaszálták. „Kaszáloréttyein jó füvek teremnek, ezeken alkalmatos esztendök jártával, az marhájok téli legelésére alkalmatos szenát takarhatnak abbúl.” 

Megjelent: 2016 Nyíregyháza könyve

szavak

siheder suhanc,krajszony,vájling, ablaktő - ablakpárkány

abora - széna és gabona tárolására szolgáló építmény

ángyi - nagynéni,itthon, hun, marcsa,buriska, 

átmegy valakinél - megy valakihez, meglátogat valakit (pl. átmegyek nálad, átmegyünk mamáéknál)

bagzik - megromlik (az étel)

bekángyizott - becsípett, berúgott

biga, pucu - kisfiú nemiszerv

blóder - sütő,ler

borító - vesszőből font kosár, amibe a kotlóst teszik, kaska

brant - seb üszkösödése, tűz, átok, franc (pl. káromkodás: a brant egye meg)

buga, mag - szotyi, napraforgómag (bugázás, magolás - napraforgómag fogyasztása)

butyka - spájz, kamra, tárolóhelység

canga, keró - kerékpár,biciggi

cicakaka - takony (az ország egyes részein inkább csipa vagy fülzsír)

ciklámen - minden rózsaszín és lila árnyalat

cirkás, cirádás, iromba - cirmos, tarka, mintás

cula - cucc, ruha,cókmók

curik - hátra (lónak szokták mondani), tolatás

cvekker - hálós bevásárlótáska,cekker

csana, csanál, csillánt - csalán

csenál - csinál

csibrálni - csípni, csipegetni,majszol

csida - kicsi, fiatal ló

csikarás - karcolás,hascsikarás

csirásgaluska, nyögő, nyögvenyelő - sztrapacska

csócsa - vegyes vágott savanyúság,nokedli

csurka, csuri - copf, lófarok,hokedli

csutak - szivacs

danol - dalol, énekel

dikó - ágy,vánkos

dörcös - egyenetlen

dunyha, dunna - nagyon vastag, tollal kibélelt takaró

duszi, pupu - krumplipüré, tört burgonya

dücskő - farönk

dzsindzsás, dzsumbuj, susnyákos - sűrű aljnövényzetes, gazos, bokros terület

édes pályinka - likőr

elvásol - érzékennyé tesz (pl. elvásolja a fogamat az alma)

ész - agyvelő (pl. megeszi a malac eszét)

fagyó - mélyhűtő,osztán

felmérő - dolgozat,mán

felolt - felkapcsol (pl. feloltom a lámpát)

feszt - állandóan, folyton,megin

findzsa - nagyobb bögre, müzlistál

földi - ugyanarról a helyről származó

furik - talicska,kordéj

fűl, megfúl - fűtődik, melegszik, vagy a meleg következtében megtúrósodik

gajdol, kóringyál - részegen, ordítva, hamis hangon énekel

gerjesztő - begyújtáshoz használt vékonyra vágott fa, vagy gallyak

giga - gége, torok,guga

gorc, gorca - domb

góré - napraforgó szára, vagy takarmánytároló fa építmény

goronc - kaszálónak emelkedettebb része, nádasban magasabban fekvő rész

gömb - gombóc (pl. kérek egy gömb fagyit)

görcs - csomó

gyün - jön,gyön

habarék - sár, latyak

habos - recés, hullámos (pl. kés, kasza éle)

hamus - hamutál

hámánkodik - csinálja a fesztivált, botrányosan viselkedik

hámzsol - eszik

hanglér / hanglérkodni - szájhős, hazudozó / hazudni

hékám - házastárs, közeli ismerős megszólítása

hidas - disznóól

hót - tisztára, teljesen

hun - hol

húr - disznóbél

hurcibál - cipel, hordoz

játssza az agyát - színészkedik

jösztök - jöttök

kacsabiri - hóvirág

kapircs - gereblye

karistol - karcol, vág, kapargatja az üres tálat

karperec - karkötő

kas - tároló építmény

kasu - süket, bamba, figyelmetlen

katronca - szennyes ruha

kazup - fakéreg edény

kellesz - kell

kelletett - kellett

kenyér fara - kenyér vége

kereset - keresnivaló (pl. itt nincs semmi kereseted)

kinyűni - kivájni, kiszedni

kojt - füst

kokas - kakas,kokré

kóla - bármilyen üdítő (pl. sárga kóla - narancs)

kolompér, kompér, kumpri, kompré - krumpli, burgonya

kotli - lábas,kotlik a tyúk

kotyol - sáros mélyedés

köpéce - a molnárok 6-8 literes mérőedénye

köszméte, pöszméte - egres

kucu, cinnya - malac

kupec - haszonleső, nyerészkedő,lókupec, csiszár

kuruttyol - már korán reggel fent van

lábtó, lajtorja, rétoja - létra

lajbi - vékony kabát, ujjatlan mellény vagy rongyszőnyeg

laska - minden tésztafajta

lator - huncut, rossz

lefő - leizzad,fől a level, nől a dudva

lehetlesz - lehet majd

leöltözik - levetkőzik

ler - tűzhely sütője

lesz - leendő (mint jelző)

levonó - matrica

lingár - szélhámos ember

lipityóka - libikóka, mérleghinta

lóca - pad

mackó - tréningnadrág

mákos bobájka - mákos guba

megkukul - megnémul, köpni-nyelni nem tud

megpeccent - megérint, megkoppint

mensz - mész

mihánst - mihelyst, amint, abban a pillanatban, hogy…

mit - miért

munkanélküli - munkaügyi központ (pl. megyek a munkanélkülibe)

murkó - sárgarépa

nagyszót hall - nagyot hall

nyakóc - évszakhoz képest túl vékonyan, lengén öltözött

nyíg - hisztizik

nyíratkozás - hajvágás

nyiszog - nyikorgásszerű hangot ad ki

nyivászta - cingár, sovány, alultáplált

oszt, osztán - aztán

otthol - otthon

öhön - slambuc, öreglebbencs, krumplistészta

pacuha - rendetlen öltözékű

pad - padlás (pl. felmegyek a padra)

pályinka - pálinka és minden más rövidital

part - emelkedő

pászít - párosít

paszuly - bab

pecu - fészer

pihora - speciális túróstészta

plezúr, prezúr - var, sebet befedő véralvadás

pokróc - mogorva, rossz természetű ember

popa - kenyér

pőcsikél - alszik, szundít félálomban

puhol, elpuhol, megpuhogat - megver

pulya - gyerek

púp - köldök

rizsa - rizs

rocska, zsajtár - vödör

rüfög az idő - nagyon hideg van

sergő - körhinta

sezlon, sezlony - kanapé

sikákózik, sikángózik, sikárkózik - csúszkál, korcsolyázik

siló - szemes takarmány tároló vagy növények között lévő szennyeződés

sipka - sapka

sirbókol - siránkozik

sivalló - éles hangot hallató, sivító, süvöltő

spór, kutka - kályha, tűzhely, sparhelt

süsü - kapucni

süt - forró

szalámi - minden felvágott (még a parizer is)

szerkábol - mohón eszik

szopornyika, szopornyikás - taknyos

sztroska - vászonlepedő

szütyő - tornazsák

tajiga - ekevas

talu - toll

tanál - talál

tanulatlan - nem csak az az ember, aki nem tanult, hanem az a tárgy is, aminek a használatát még nem tanulták ki (pl. tanulatlan kasza)

tengeri, kukrica - kukorica

tészta - minden sütemény

tinálatok - hozzátok (pl. holnap megyek tinálatok)

törek - növények között lévő szennyeződés

tőlem - nálam (pl. magasabb tőlem)

tőtike - májas-zöldséges-zsemlés töltelék, amit zacskóba raknak és levesben főzik meg

trücköl, prüszköl - tüsszent

tuhad - elakad, elszorul

tuskolás - zuhanyzás

vakoskodik, vaklál - rossz világítás mellett olvas, varr

váncog - kuncog

vánkos - párna

vedér, vider - vödör

vénség - okos gyerek

verejce - pince

vesztés - mérgezett vagy rossz ízű étel (pl. savanyú, mint a vesztés)

világi - hatalmas (pl. világi barátok vagyunk)

világol - nagyokat mond, kitalációkat beszél össze-vissza, rosszul hazudik

zavadzál - alkalmatlankodik

zsizsa - forró

zsmurkál - szunyókál