Miért ez a címe?

A könyvem címe A sorok között Miért ez a címe?

Olyan populáris világban éltem, ahol, a tetoválás, a piercing, a cigaretta, az erőszak a trágár beszéd az alkohol és a drog volt a menő, ahol a művelt ember üldözött, ahol a vélemény csak akkor megengedett, ha kommersz, ha könyvet olvasni ciki, ha a tudás bűn, akkor a sorok között bújik meg a vélemény és a részletekben a lényeg.  Ez a világ harsogó magabiztos deklaratív értékrendet képvisel. A műveletlen ember durva harsogó a művelt ember megnyilvánulásait lelki finomság jellemzi. A héják vijjogásától nem lehet hallani a galambok lágy turbékolását. A műveltségéből következik a szerénység a bizonytalanság és a csend. A műveltség az előző nemzedékek végrendelete ami a könyvekben rejtőző hagyományos tudás, a múltból táplálkozik és a jövő felé mutató örökségünk. Ez magában foglalja a neveltetést és viselkedést és a természettudományos alapműveltséget, az olyan tudás, amely jelentős részben generációkkal a mi korunk előtt született meg, így a múltból örökölt hagyományos tudásnak tekinthető. A művelt embertől soha nem azt várjuk el, hogy a tudomány legfrissebb eredményeit ismerje, inkább azt, hogy tudja azokat az alapvető dolgokat, amelyek kiállták az idők próbáját. Olyan kanonikus tudás, amit az oktatás révén és a könyvtárak mélyén való kutakodással szerzünk meg. Kialakult keresztény értékrend, hagyományok tradíciók és szokások formálják, viselkedésminták alkotják, amelyeket szociális státuszunk gyakran meghatároz. A műveltség tartalmát a humanista eszmék, a latin műveltség, a felvilágosodás, a reformáció a keresztény értékek történelem és a művészet és irodalom, viselkedési szabályok, írás olvasás fogalmazás beszéd alkotják.  Így a műveltség már egy státusz kijelölő markerré válik, ami nem azonos a tájékozottsággal. Milyen tudásbeli feltételei vannak az ilyen előrelátásnak? Ezen a ponton különbséget kell tennünk tájékozottság és műveltség között. A nyitottság és a rugalmasság a perspektivikus gondolkodás előfeltétele a befogadásnak. A hagyomány és a liberalizmus nem paradoxon, de a tradíciók megóvnak a talmi ideáktól. A kollektív identitás kognitív ismeretei, normák értékek, nyelv és szemantika megalapozzák a tradicionális tudást, ezzel szolgálva az érzelmi összetartozást. A tradíció révén őseink tapasztalatait ismerve hozzuk meg döntéseinket. A tanulás révén nem szerezhető meg a műveltség, ahhoz még nagyon sokat kell olvasni szépirodalmat. A szellemi értékek összessége, amit egy közösség, társadalom története során kialakít, felhalmoz; a közösség életfelfogása, szokásai nem mindig válnak a műveltség részévé. Tehát senki sem születik műveltnek, hanem a szocializáció egyes szintjei nyomán fokozatosan azzá válik (formális vagy informális keretek között elsajátítja). Minden esetben érdeklődést feltételez. Érdeklődést a világ történéseinek és alakító folyamatainak megismerése iránt. A szintje koronként, kultúránként és egyénenként eltérő. Személyekre és közösségekre egyaránt jellemző. A kollektív tudás egyfajta alapvető mértékének általános birtoklását jelenti. Gyakran szinonim kifejezése az „általános műveltség”, ami az adott társadalomban az adott korban, a közösségi életben való érvényesüléshez minimálisan elvárt ismeretek birtoklását jelenti: ez lehet készségbeli, képességbeli, személyiségbeli (pl. illemtudás), valamint lexikális műveltség. Az emberiség történetének előre haladtával a műveltség fogalma nem sokat változott, csak a jelentéstartalma, az általa megjelölt és felölelt ismeretanyag köre bővült, formálódott, alakult, illetve folyamatosan alakul. Ami ma természetesnek, „alapvetőnek” tűnik, az pár évvel, évtizeddel, évszázaddal korábban ismeretlen vagy elfogadhatatlan tartozéka volt a műveltségnek. A műveltségnek vannak állandó és változó elemei. Állandó elem például az adott társadalomban mindenkor érvényes együttélési szabályok, normák, viselkedési formák összességének az ismerete. Változó elem pedig a technika és a (társadalmi, technológiai) fejlődés egyre-másra felbukkanó (és letűnő) nóvumaival való „mihez kezdés” ismerete. Az alacsony kultúra előretörésével és térnyerésével az „alapvető műveltség” elemi lesznek olyan – korábban a műveltség legtágabb értelméhez sem tartozó – ismeretek, amelyek a társadalmi értékeket (negatív irányba) átpozícionálják, azokat példaértékűnek, s ezáltal követendőnek állítják be. (Például a média által közvetített valóság show kultúra, viselkedésminták és szóhasználat.) A műveltség ezekben a körökben a passzív megismerés (befogadás) eredménye, hiszen innen-onnan „ragadnak” az egyénekre az adott közösség körében preferált minták és ismeretanyagok. Az aktív megismerés (olvasás, tanulás) szerepe a társadalom szűkebb rétegére szorul vissza, a társadalomban (kulturális, kommunikációs stb.) repedések keletkeznek, kialakul az „alternatív műveltség” (amely mindig a „másiknak” az ellentéte az egyes rétegek szemszögéből), ahol a műveltség tradicionális jelentése meghasonlik, részben új tartalommal töltődik fel, s ennek megfelelően új (egyéni) értelmezésben használható. Régen polihisztornak nevezték az élet minden területén tájékozott művelt embert, már a ez a státusz feledésbe merült. A műveltség tehát egy korokon átívelő sztenderd a társadalomba való beilleszkedéshez, amelynek elemei folyamatosan alakulnak, de magvát tekintve (a legősibb közösségi együttélési normák ismerete) szinte változatlan. A műveltség tipikus jellemzője az akkumulálódás: tehát a benne foglalt ismeretanyagok egymásra épülnek, egymást kiegészítik, együtt képezik annak mindenkori jelentését és értelmezésének mikéntjét. Amikor el kezdtem írni, azt kérdezték tőlem miért írok? - azt válaszoltam; a madár nem azért énekel, mert kérdezni akar vagy válaszolni, hanem azért, mert van egy eldalolni való éneke. Az élet arra tanított, hogy élni és írni úgy kell, mintha minden cselekedetünk az utolsó lenne, mintha minden mondatunk után a halál tenné a pontot. Amikor írok, nem csak megosztom legféltettebb gondolataimat, de a kezemet nyújtom feléd és a szívemet tárom ki, és a lelkem egy féltett darabját  felajánlom neked, hogy több legyen a tied. A könyvet nem az író írja, hanem az olvasó inspirálja alkotásra a szerzőt. Írni veszélyes, mert nem tudhatjuk, hogy gondolatainkat úgy értelmezik-e, mint ahogyan szeretnénk. Az őszinte gondolatok, mindig fájnak, mindig tapintatlanok, mindig megbántanak valakit, mindig felháborodik miatta az aki érintett. Nem szeretnék középszerű lenni, inkább írok magamnak vagy néhány igaz embernek, mint hogy a világnak írjak és eladjam a lelkem a népszerűségért, mint egy bértollnok. Az igazán mély, tartalmas írásokat meg sem értjük első olvasatra, csak amikor újra elővesszük, kikristályosodik belőle az író elrejtett gondolata. Nem kell ahhoz metafora, vagy hasonlat, hogy a sorok között megbújjon a titok. Sokan írnak a lelkiismeret nevében, lelkiismeretlenül, mert a tömeg azt várja. Az igazság elhallgatása lesz a bírád és hóhérod, a tiszta szíves a pártfogód Isten előtt, te döntesz, hogy bárd leszel vagy bértollnok. Ne feledd, szépen megírni csak azt lehet, ami fáj, vagy neked vagy másoknak. Az írás a bölcs ember magányos tevékenysége, amit néha a hiúság szül. Aki szabadon olvas, megtalálhatja az igazi kincseket, amik gazdagítják a belső világát, lelkesítik és gondolkodásra késztetik, mert a gondolkodásra serkenteni képes írók a legveszélyesebbek a tömeget manipulálók számára. Nagy hatalma van az írónak, mert nem csak elűzi az unalmat, az egykedvűséget, a csüggedést; felvilágosít, felserkenti az erőtleneket, lecsillapítja a nyughatatlanokat, és mindenre megadja a választ, még arra is amire nem szabad, amit senki meg nem kérdezett, ezért a papírra vetett szó az emberiség leghatásosabb fegyvere. Köszönöm a támogatók biztatását, köszönöm a közreműködést azoknak, akik nélkül ez a könyv talán több évvel korábban elkészült volna. Ajánlom minden tanárnak, aki szeret tanítani, de nem tud, ne feledjük az emberi bölcsesség ereje nagy, de az emberi butaságé hatalmas. Amikor tanulunk ismeretre teszünk szert, de az ismeret még nem tudás, a tudás pedig még nem azonos a bölcsességgel. A népszerűség elé helyezni a tisztességet ebben van a nagy titok. A könyv a hűséges társ, a legjobb barát, és a csend.

 Tapasztalatom szerint egyszer mindenki eljut életében arra a pontra, amikor elgondolkodik azon,
kik voltak az elődei, hol éltek, mivel foglalkoztak? Csak a felismerés időpontja különböző, ki nagyon
korán, szinte már gyermekkorban foglalkozik a kérdéssel, vannak viszont szép számmal olyanok is,
akik csak életük alkonyán. Non omnis moriar, multaque pars mei. Vitabit Libitinam, ahogy Horatius mondta; aki ír az nem hal meg, meg műve örökké megmarad és ezáltal halhatatlanná lészen...