2020. január 31., péntek

Trükkök

Reszelj le 25 gramm szappant oldd fel fél liter vízbe, adj hozzá egy kanál glicerint és kész a folyékony szappan.


Mosószer házilag
Hozzávalók:
1 darab 150 grammos mosószappan (790 Ft)
150 g szódabikarbóna (73 Ft)
200 g mosószóda (98 Ft)
4 + 4 liter víz
Így készítsd!
Kezdj el kis lángon melegíteni 4 liter vizet. Reszeld le a mosószappant (almareszelő nekem erre tökéletesen megfelelt). A szappanreszeléket öntsd a melegedő 4 liter vízhez. Habverő segítségével homogenizáld a folyadékot. Ha a szappanreszelék elegyedett a vízzel, azaz nem látsz úszkáló darabkákat, öntsd hozzá a mosószódát és a szódabikarbónát (továbbra is kis lángon van a lábas, ne forrald fel, csak melegítsd)! Ekkor hirtelen begélesedik a folyadék. Homogenizáld ismét, de ehhez a habverő már kevés lesz, én inkább merőkanalat használok hozzá. Ha már homogén, adj hozzá további 4 liter vizet, és homogenizáld ismét. Ha van botmixered, ennél a fázisnál mindenképp vesd be! Tipp: mivel nekem nem fért volna a lábosba további 4 liter víz, ezért kiszedtem belőle kb. fél adag mosógélt egy másik edénybe, és külön-külön, 2-2 liter víz hozzáadásával homogenizáltam. Ha ez is megvan, már kész is vagy tulajdonképp, gratulálok a saját házi készítésű folyékony mosószeredhez! 🙂 Ezután már csak át kell töltened a mosószert az erre szánt edényekbe. /én ezt a végső homogenizálás után azonnal meg szoktam tenni, amikor még langyos a mosógél. Csinálhatod úgy is, hogy megvárod míg teljesen lehűl, és akkor újból homogenizálod botmixerrel/ Ugye, milyen egyszerű? Mintegy 30-45 perc alatt, készült el 8 liter folyékony mosószer.


Szappanfőzés házilag
Nagyanyáink is mosakodtak, igaz tudták, hogy mit is kenjenek magukra, ezért nem voltak allergiásak. A disznónak minden porcikáját felhasználták, s mi is felhasználjuk. A bélzsír, ami a mangalicánál több kilóra rúg, kiváló erre a célra. A zsiradékhoz szódát és hamulúgot kell adni, majd lassan, órákig főzni, amíg a főzet alján a feketelúg meg nem jelenik. A szappant egy keretbe helyezett vászonra rászedjük és hagyjuk kiszikkadni. Régen használt citerahúrral szeletelték, most megteszi a legvékonyabb drót is. Igyekezzünk akkor felszeletelni, amíg nem szikkadt, száradt ki teljesen, mert később nem tudjuk ezt elvégezni. Évtizedekig eltárolható az ilyen főzött szappan. Hallottam egy ismerősömtől, hogy találtak a nagymamája padlásán legalább 40 éves szappant, ami egyáltalán nem avasodott, kiváló a mosásra, mosakodásra. Azt kevés fiatal tudja, hogy a bőrön keresztül mennyi szennyezőanyag kerülhet a szervezetbe. Megfontolandó, hogy használjanak-e különböző pacsulikat vagy a tiszta illatú háziszappant érdemes választani, amitől egészségesebbek maradnak.

 Körömvirágkrém
A körömvirág nem hivalkodó, de annál hasznosabb gyógynövény, amely számos betegség tüneteinek enyhítésére, illetve gyógyítására használható. A körömvirág krém készítése házilag sem ördöngösség: tapasztaljuk meg, milyen jót tesz a szépséges, apró sárga virág a bőrünkkel. A házi körömvirág krém hatékonyan alkalmazható a vágások, horzsolások és kisebb égési sérülések – ilyen a napégés is –, valamint bőrpír esetén, puhítja a száraz bőrt, enyhíti az ekcémát és a bőrgyulladások tüneteit, kezeli a fekélyeket, segít eltüntetni az irritációkat, a pattanásokat, ápolja a csecsemők és a gyermekek érzékeny bőrét.
Hozzávalók:

Negyed pohár szárított körömvirág szirom (kb. 25 g)
Fél pohár, 150 ml extra szűz olívaolaj (napraforgó olajat is használhatunk)
Nyolcad pohár, 25 g méhviasz
Tíz-negyven csepp levendula esszencia (elhagyható)
Készítése:
Tegyük a szárított körömvirág szirmokat és az olívaolajat egy tálba, majd melegítsük alacsony hőmérsékleten három órán keresztül. Konyharuhán keresztül nyomkodjuk ki az olajat a szirmokból, a folyadékot fogjuk fel egy pohárba. Tegyük a méhviaszt egy serpenyőbe, adjuk hozzá a körömvirágos olajat és kis lángon melegítsük. Amikor a viasz felolvadt, csepegtessük bele a levendula esszenciát. Ha lágyabb krémet szeretnénk, csökkentsük a méhviasz mennyiségét. A krémet öntsük egy tiszta, és lehetőleg zárható, széles nyakú üvegbe és máris használhatjuk. Házi körömvirág krémünk egy évig biztosan eláll! Ha nem sietünk annyira, és még jobb eredményt szeretnénk elérni, az első lépés helyett a következőt alkalmazzuk: A körömvirág szirmokat és az olajat zárjuk üvegbe, majd tegyük el két-három hétre. Minden nap lehetőleg egyszer jól rázzuk össze. Amikor az olaj aranybarna lesz, a második lépéstől változtatás nélkül folytassuk a krémkészítést.

https://kertfelujitok.hu/cimke/gyepszonyeg-hazilag/

Ragasztó készítése házilag csirizből iskolai használatra, igazán hulladék nélkül. A vegyszermentes elkészítési módot. Az iskolai felszerelések beszerzésekor, az egyik legnagyobb kihívást számomra mindig a ragasztó jelentette. Jobb híján megvettem a hagyományos technokol ragasztót, mivel az iskolában mindig kértek tubusosat, és általában ezt javasolta az iskola. Idénre azonban megelégeltem nem csak a tubussal járó szemetet, hanem a vegyianyagokat is. A tubus elvileg fém és műanyag kupak, azaz ha kitisztítom, akkor bedobható a szelektív gyűjtőkbe. De ember legyen a talpán, aki a fém tubus belsejét olyan állapotba tudja hozni, hogy azt nyugodt szívvel a szelektív fém hulladékok közé tudja dobni. A műanyag kupak jelenti ebben az esetben a legkisebb problémát, már ha eltekintünk a műanyag alapvető problémájától, azaz hogy nem bomlik le. A kupak jobb esetben könnyebben kimosható és bátrabban eljárhatunk vele a szelektálásakor. A bolti ragasztókban lévő vegyianyagokkal kapcsolatos fenntartásaim viszont már más dolog. Még kamasz koromból emlékszem olyan fiatalokra, akik aluljárókban, sötét sarkokban megbújva neylonzacskóból szívták ki a ragasztó bódító hatású gőzeit. Igaz ma már a hagyományos piros színű mellett kapható annak kék, környezetbarátabb, és veszélyes oldószert nem tartalmazó változata is, mégis úgy éreztem, hogy itt az ideje mást is kipróbálni.
Ragasztó készítése házilag lépései
Utánaolvastam és a régmúlt korban élő emberek számára is megfelelő csirizre bukkantam, mint tökéletesnek tűnő hulladékmentes és természetes alapanyagú alternatíva. Az olvasgatás eredményeképpen az alap csiriz receptet kicsit turbóztam, és a következő recept alapján készítettem el első házilagos ragasztónkat:
Hozzávalók:
50 g kukoricaliszt (volt olyan recept ami sima fehér lisztet használt és volt olyan ami kukoricaliszttel készítette, egyenlőre még nem jöttem rá az okára – ha valaki tud segíteni, megköszönöm)
25 g cukor
1/2 mokkáskanál só
2 dl víz
1 lapos kávéskanál zselatin (elhagyható, az erősebb ragasztóhatás miatt alkalmazható)
pár csepp tartósítószer
Elkészítése:
A cukrot és a lisztet keverd össze. Fokozatosan keverd bele a víz egyharmadát, figyelj hogy csomómentes legyen, és ha szükséges akkor óvatosan adagolj még hozzá vizet. Tedd fel melegíteni, és folyamatos keverés mellett addig melegítsd amíg be nem sűrűsödik.
Adagold hozzá keverés mellett a maradék vizet, majd a sót, zselatint. Végül keverd bele a tartósítószert. Én azt az Euxyl PE típust használom, amit a kozmetikumokhoz is szoktam keverni.

Mézes almaecetes fokhagyma:
Nagy mennyiségű fokhagyma kerül kiáztatásra jó minőségű akácmézben és almaecetben.
A fokhagyma immunerősítő és vértisztító hatását a méz és az almaecet tovább fokozza. Meghűléses megbetegedések és a legyengült szervezet megerősítésére kiválóan alkalmas. Almaecet nélkül (a fokhagymás-méz) húsok pácolásához is nagyszerűen felhasználható de pirítós kenyérre kenve is fenséges!

Egyszerű napi energiaital elkészítése:
Pucolj meg két (termetes) gerezd fokhagymát, reszeld le, vagy préseld össze, keverj hozzá két teáskanál (jó minőségű) almaecetet. Kevergesd, préselgesd néhány percig, és tegyél hozzá két teáskanál mézet. Ezt is jól keverd el, és öntsd fel két-három dl buborékmentes ásványvízzel. Az így készített (zavaros) italt óvatosan (!!) lassan kortyolgatva idd meg. Egy huzamra lehajtani TILOS!Energetizáló, fáradtságűző, fogyasztó vitaminbomba. Fogyasztása éhgyomorra reggel a legjobb, felezve is hatásos (de nem helyettesíti a reggelit).
Ha nem szeretnél naponta fokhagymát pucolni az alábbiakkal (kíméletesebb változat) ezt elkerülheted:
Tedd a következőket turmixgépbe: 1 dl almaecet, 1 dl méz, 8-12 gerezd (méretfüggő) fokhagyma (darabolva). Keverjük össze a nagy sebességgel 1 percig. Öntsük a keveréket egy jól zárható üvegedénybe és hagyjuk a hűtőben öt napig.

Az elixír szokásos napi adagja: kettő-négy teáskanálnyit tegyél egy pohár (min 2dl) szénsavmentes ásványvízbe vagy gyümölcslébe, (100%-os szőlő-vagy narancslé). A legjobb reggeli előtt negyed-órával fogyasztani. A hatóerő természetesen függ az összetevők származási állapotától. Minél jobban bio annál több az erő.

Már a legrégebbi írásos emlékek is szólnak a fokhagymáról. Az egyiptomi piramisépítőknek fokhagymát, hagymát és retket osztogattak a fertőző betegségek megelőzésére. A római katonák étrendjéhez is hozzátartozott fokhagyma Már az ókorban 61-féle különféle betegség gyógyítására ajánlották.Magas a magnézium, B6 és C vitamin, triptofán, szelén, kalcium, foszfor, B1 vitamin tartalma. A fokhagymát világszerte termesztik és alkalmazzák. A fokhagyma a magyar konyha egyik legfontosabb fűszernövénye. Régóta ismert számos gyógyhatása, ezért nem csak ízesítésre használhatjuk.Tudományos kutatások alátámasztották, hogy a fokhagyma baktérium- és gombaölő hatású, hatékonyan bevethető tehát a candidiázis nevű gombás betegség ellen. Természetes “antibiotikumként” használható, főként a meghűléses betegségek esetén hatásos. Különösen jó antioxidáns, hiszen megköti a szabad gyököket, lelassítja az öregedési folyamatokat, erősíti az immunrendsert, rendszeresen fogyasztva pedig még a vérnyomást is csökkenti.

Természetes és vegyszermentes tisztítószert, amit biztonságosan használhat otthonában.
Hozzávalók:
1 db pumpás flakon
2 db citrom héja, lehet narancs és lime is, apró darabokra vágva
10%- os ecet
víz
teafa illóolaj
citrom vagy narancs vagy levendula illóolaj

Elkészítése:
A citrusok héját kis darabokra vágjuk és egy üvegbe helyezzük. Leöntjük 10%-os háztartási ecettel. Ez a fázis 4-5 napig tart, ennyi ideig kell áztatni a citrom héj darabokat az ecetben. Ez idő alatt az ecetbe kiáznak a héjakból a finom illatanyagok, és az ecet zsíroldó, fertőtlenítő hatását is fokozni fogja.Ez után töltsünk meg félig egy pumpás flakont a citromos ecettel. A maradék héjakra már nem lesz szükségünk.Az ecethez adjunk hozzá pár csepp teafa olajat, ami antibakteriális hatású és kiválóan fertőtleníthetjük vele a tisztítandó felületeket és adhatunk még hozzá pár csepp citrom, narancs vagy levendula illóolajat, melyekkel fokozhatjuk a finom illatát a tisztítószernek. A keveréket rázzuk össze enyhén. Mi egy 100 ml-es flakonban készítettük el a keveréket, 2 csepp teafa és 2 csepp citrom illóolajjal. Töltsük meg a flakon másik felét vízzel. Tekerjük rá a pumpás kupakot és már készen is van a házi készítésű, vegyszermentes, de nagyon hatékony tisztítószerünk. Használat előtt mindig felrázandó!

Wc tisztító tabletta házilag
Hozzávalók:
1/2 rész citromsav
1 és 1/3 rész szódabikarbóna
20 csepp tetszőleges illóolaj
szórófejes flakonban víz
igény szerint valamilyen forma
Azért nem bögrét, poharat írtam, hanem részt, mert így mindenki maga döntheti el, mi is legyen a mércéje annak függvényében, hogy mekkora adag tablettát akar készíteni. Maga az összeállítás igazán egyszerű, csupán egy kis figyelmet igényel. Először öntsük egy tálba a citromsavat, adjuk hozzá az illóolajat, és keverjük jól össze. Ha ez kész, szórjuk bele a szódabikarbónát is, és elegyítsük őket. Ezután jöhet a móka része. Annyi vizet kell spriccelni a keverékre, hogy formázható masszát kapjunk, de ne pezsegjen el a szódabikarbóna – ugyanis ha utóbbit víz éri, reakcióba lép vele. Ezt úgy a legkönnyebb elérni, ha szórófejes flakonból apránként adagoljuk a vizet, és minden fújás után gyorsan elkeverjük a masszánkat. Jobb szót nem tudok rá, olyan állagúnak kell lennie, mint a vizes homok, amiből már várat lehet építeni. Ha kész a massza, formálhatunk belőle akár golyókat is, én azonban egy szilikonos formába nyomkodtam bele jó alaposan, hogy tömör tablettát kapjak. Körülbelül fél órát pihent a formában, ezután kipattintottam őket, és hagytam még egy napot száradni. Én a fentebb is látható, aprócska poharat használtam mércének, ezzel az alább is látható mennyiség született, azonban utána készítettem még egy adagot. Mindenféleképpen érdemes aromazáró dobozban tartani, így az illatok nem tűnnek el – az én szórófejes flakonom és aromazáró dobozom az All in packaging cégtől van, ezekről bővebben olvashattok ITT-. És hogy miért is jó ez a wc-nek? Természetesen egy tabletta használata nem elég az alapos tisztításhoz, én ezt mindennapos tisztításra használom, azaz minden nap dobok egyet a wc csészébe. A szódabikarbóna a csészében található vízzel érintkezve elegyedik, ez segít feloldani az esetleges vízkövet, lerakódást – csakis a könnyebb, nem makacs lerakódásokat! -. Miután elpezsgett, a wc kefe segítségével szétdörgölöm a felületen a citromsavat, ami így a már kissé makacsabb foltokat is segít eltüntetni. Mindenki maga dönti el, milyen illóolajat szeretne használni, én teafaolajat csöpögtettem bele, így pluszban fertőtlenít is a kis tablettám.

Koffeines hajpakolás házilag
Csak úgy kidobja a kávézaccot a reggeli kávéfőzés után? Ezentúl ne tegye, inkább készítsen belőle hajpakolást! A koffeines hajpakolás házilag, egyszerű konyhai alapanyagokból összekeverve, alaposan a fejbőrbe masszírozva fokozza a hajhagymák vérellátását, így támogatva a hajszálak egészséges növekedését! Koffeines hajpakolás házilag A koffeines hajpakolás házilag kétféle módon is elkészíthető: kávézaccból, vagy ha nem kávézik, őrölt kávéból is elkészítheti a fejbőr helyi keringését élénkítő hajpakolást. A koffeines házi hajpakolás receptje nagyon egyszerű: egy evőkanál őrölt kávé vagy a lefőzött kávé után visszamaradó kávézacc 2 evőkanál kókuszolajjal vagy olívaolajjal és 1 evőkanál ricinusolajjal elkeverve A keveréket a hatás fokozása érdekében alaposan oszlassa el a fejbőrén és néhány percig masszírozza be a bőrbe. A masszírozás erősíti a koffein helyi keringést élénkítő hatását. A fejbőr enyhe dörzsölése során a hajhagymákat körülvevő hajszálerekbe több vér áramlik, ezáltal javul a hajhagymák tápanyag ellátása, ami pedig elősegíti élénkebb működésüket, azaz a hajnövekedést. A hajhagymák működését serkentő házi hajpakolás száraz hajra is kiváló lehet. A ricinusolaj hajpakolás formájában táplálja és fényessé teszi a száraz, töredezett hajat. Figyelem! A ricinusolaj hajpakolás száraz hajra ajánlott, a zsíros hajat viszont sűrű állaga miatt még jobban lelapíthatja, elnehezítheti. Amennyiben az Ön haja zsírosodásra hajlamos, a kávét inkább egy nyers tojással keverje el, és csak akkor tegyen hozzá egy kiskanál olívaolajat, ha a keverék kenhető állagának biztosításához erre szüksége van. Akinek a koffeines hajpakolás házilag, kávézaccból vagy őrölt kávéból kikeverve túl macerás vállalkozásnak tűnne, ne adja fel! Próbálja ki a különböző hajnövesztő, hajregeneráló koffeines samponokat vagy a koffeines hajtonikot hajpakolás helyett! A koffeines házi hajpakolás vagy a koffeines hajtonik hatása általában 2-3 hónapon át tartó, heti kétszeri alkalmazás után mutatkozik meg teljesen. Ne várjon tehát csodát egyetlen alkalomtól, a hajhagymák és a hajszálak megerősödéséhez csak a kitartó, kúraszerű használat vezet.
https://bidista.com/kolbasz-keszites-hazilag-recept-mert-a-falusi-a-legjobb/
https://www.bollershop.hu/kolbasz-fustolese-hazilag/


Natúr kozmetikai krém készítése házilag
Annyiféle és fajta krémet lehet venni, hogy se szeri se száma, akár egy drogériába megy be vásárolni az ember, akár valamelyik nagyáruházba, sőt néhol natúr krémet is árusítanak. Akkor mégis mi az oka annak, hogy egyre többen úgy gondolják, hogy házilag, otthon akarnak krémet keverni, akár arckrémnek, akár testápolónak, akár a kisbabájuk popsijára. Manapság mindenre lehet krémet kapni a boltokban: külön kézkrémnek, külön lábkrémnek, külön masszírozásra, külön testápolónak, külön arckrémnek, külön szemránckrémnek.  Azt, hogy ennyiféle – sőt  több – krémet lehet kapni, az csak részben indolkolt. Van úgy, hogy az egyiket lehet a másikkal helyettesíteni, de van olyan is amikor ez a csere nem célszerű. Kozmetikai krémek tulajdonságai és csoportosítása A krémek különböznek egymástól abban, hogy mennyire zsíros tapintásúak,  mennyire gyorsan, vagy lassan szívódnak be a bőrbe, milyen egyéb hatóanyagokat tartalmaznak még a krém alapját képező összetevőkön túl,
van-e bennük valamilyen dörzsanyag, mint például az arcradírban, testradírban, milyen színűek, és illatúak. A kézkrémtől például az az elvárás, hogy gyorsan beszívódjon, ne kelljen sokáig várni miután bekented a kezed vele. A masszázskrém viszont ellenkezőleg, az a célod vele, hogy sokáig a bőr felszínén maradjon, lassan szívódjon be. A lábkrém  attól több, mint egy testápoló, hogy ha valamilyen hatóanyagot is tartalmaz, ami a fáradt, vagy duzzadt lábakat nyugtatja. Ezt teheti gyógynövény kivonat formájában, vagy illóolajként is. A testápolók lassabban szívódnak fel, mint a kézkrém, de gyorsabban, mint a masszázskrém, viszont ezeket  lehet használni kézkrémnek és lábkrémnek is. A popsikrém például egy speciális, és alapvetően zsíros krém, jó, ha van benne bőrnyugtató hatóanyag is, és lassan beszívódó. Ha boltban veszel kozmetikai krémet Mindenképp azt javaslom, ha a boltban veszel akár natúr, akár nem natúr krémet, akkor alaposan olvasd át az összetételét. Ha előre kutatsz egy jó krém után, akkor érdemes a krémmánia oldalt használnod, nagyon sok kozmetikai krém adatai fent vannak ezen a weboldalon, és közérthető nyelven jelzik, hogy az alkotórészek közül melyik mennyire megfelelő. A kritikus összetevők: (ettől nem natúr egy krém) Ásványi olaj származék (kőolaj származék) ezek konkrétan a vazelin és a paraffin.
Nem bőrazonos a szerkezetük, ezért nem szívódnak fel, ha a bőrödre kened, nem tud levegőzni alattuk a bőröd. Ha ilyen arckrémet használsz, akkor olyan érzést kelt, mintha egy nejlonzacskót húztál volna a fejedre. A parabének olyan tartósítószerek, amik hosszú évekre tartósítják a kozmetikai krémet. Hiszen mire eljut a gyártótól a vásárlóig, addig 1-2 év is eltelhet. Az viszont meggondolandó, hogy egy ilyen drasztikus tartósítószert használj. Manapság már lehet kapni olyan natúr készítményeket, amelyekben a parabének helyett más, enyhébb tartósítószert tesznek, igaz, ezáltal a minőség megőrzési idejük sem 3 év. Mesterséges színanyagok és illatanyagok, melyek akár bőrallergiát is okozhatnak.


Hogyan készíts házilag natúr kozmetikai krémet
Ha saját magad, házilag fogod készíteni magát a krémet is
Alapvető kérdések a készítés előtt:

konkrétan mire fogjuk használni,
mennyire legyen zsíros, illetve vizes a krém,
mi legyen benne az emulgeálószer,
milyen gyorsan szívódjon fel, azaz gélesítő kell-e bele,
milyen egyéb hatóanyagokat tartalmazzon, ami szükséges.
Ha már a fenti kérdésekre tudjuk a választ, akkor kell egy jó recept, amit például internetes oldalakon néha lehet találni, amiből érdemes kiindulni.

Az emulgeálószer a krém összetartó ereje. Nem mindegy, hogy melyik krémhez melyik emulgeálószert használod. Van olyan, amelyik zsírosabb krémeket tud összetartani, és olyan is akad, amelyik inkább vizesebbet. Néhány emulgeálószer: lysolecitin, emulsan, olivem, lamecreme, plantemuls, xyliance.

Növényi gélesítőszert akkor érdemes tenni a krémbe, ha a felszívódást akarjuk gyorsabbá tenni. Ez lehet xantán, solagum, alginát, vagy egyéb növényi gélesítőszer.

Egyéb hatóanyagként növényi kivonatot, vagy vitamint, valamilyen agyagot, vagy dörzsanyagot lehet beletenni a krémbe, attól függ, mire fogjuk használni.  Növényi hatóanyag például a körömvirág olaj, kamilla olaj, orbáncfű olaj, levendulavíz. A növény értékes hatóanyagait tartalmazzák. Az agyag lehet vörös, rózsaszín, zöld, sárga, bőrtípustól függően ajánlott, és pakolásokban szokták alkalmazni. Dörzsanyag pedig lehet őrölt zabpehely, vagy mandulahéj őrlemény, epermag, vagy más finomabb, vagy durvára őrölt növényi rész.

Ha készen vett natúr krémalapot használsz otthon, házilag
Használd az Emese Műhelye Keverd magad natúr krémalapot erre a célra.

Itt korlátozottabbak ugyan a lehetőségek, viszont biztosan sikerül a saját natúr krémed elkészítése. Azért korlátozottabbak, mert ha túl sok vizet vagy túl sok olajat adsz hozzá, akkor szétesik a krém, mivel az emulgeálószer csak egy tartományban tartja össze a krémet.

Ötletek:
Ha arckrémnek használod:
ráncok ellen tegyél bele argán olajat és E-vitamint,
extra hidratálásra tegyél bele egy kevés aloe kivonatot, vagy levendulavizet,
száraz arcbőrre tegyél bele avokádó olajat, vagy vadrózsa olajat,
zsíros arcbőrre tegyél bele kávéskanál vízben feloldott sörélesztőt (B-vitamin), és pár csepp jojoba olajat.
Ha kézkrémnek használod:

tegyél bele egy kevés extra szűz olíva olajat, mandula olajat vagy szőlőmag olajat és mellé, ha a krém beszívódásán szeretnél gyorsítani, akkor Emese Műhelye Keverd magad natúr gélalapot is.
Ha popsikrémnek használod,
tegyél bele extra szűz olíva olajat, mandula olajat. Ekkor gél nem kell mellé, mert lassú felszívódás a cél.
Saját illatot is adhatsz a kész, házilag készült natúr krémednek
valamilyen illóolajjal (1-2 csepp elég)
virágvízzel (pl. levendulavíz, ami hatóanyag és illatosító is egyszerre).
Kívánom, hogy lelj örömöt a krém készítésben, és használd örömmel a saját natúr krémedet.

Házilag készített illatgyertya az illatos otthonért
Illatos otthon házilag készített illatgyertyával
Illatgyertya segítségével nemcsak illatos, hanem szép is lesz otthonod. Te magad is egyszerűen elkészítheted a kedvenc illatgyertyádat.
A házi gyertyakészítés egyáltalán nem bonyolult dolog, kiváló családi kreatív program. Készíts gyertyát három egyszerű lépésben, ahogy gyertyaöntésről szóló cikkünkben mutatjuk.
A finom illatokért a viaszba önts kávészemeket vagy fahéj rudat. Illatosíthatod illóolajjal is.

http://www.medenceepites.eu/medence-epitese-hazilag

A legolcsóbb immunerősítők házilag
A következő keveretekből egyetlen adag elegendő ahhoz, hogy az immunrendszered talpra álljon és szerencsésen átvészeld ezt a meghűlős, náthás, taknyos időszakot. A legjobb, ha megelőzésként használod. Nézzük, mik is ezek:
 A következő keveretekből egyetlen adag elegendő ahhoz, hogy az immunrendszered talpra álljon és szerencsésen átvészeld ezt a meghűlős, náthás, taknyos időszakot.
A legolcsóbb immunerősítők házilag
 A legerősebb és legolcsóbb házi immunerősítők
 Készíts Te is szuper hatásos elixírt házilag, olcsó összetevőkből. Rendkívül hatásos megelőzésre és kezelésre az alábbi 2 recept, melyeket melegen ajánlunk Nektek is.

I. recept
 Fokhagymás immunerősítő
Hozzávalók:
1 citrom
2 cikk fokhagyma
csiper vörösbors
1 evőkanál méz

Elkészítés:
1. Vágd ketté a citromot.
2. Csavard ki a citrom egyik feléből a levét. A megmaradt héjat tartsd meg.
3. Aprítsd fel a fokhagymát, és hagyd így állni 10 percet. Aztán tedd bele a citromlébe, a vörös borssal együtt.
4. Add hozzá a mézet is, és keverd őket alaposan össze.
5. Öntsd vissza a kapott „masszát” a citrom héjába, és idd meg, rostostól, mindenestől.

 II. recept
 Hozzávalók:Almás immunerősítő
1 citrom
2 alma
1 kávéskanál reszelt gyömbér
1 evőkanál méz
 Elkészítés:
Keverd össze egy tálkában a hozzávalókat és már kanalazhatod is a finom elixírt. Kitűnő nassnak is.

Egyszerű szúnyogriasztó krém házilag 
Sok illóolaj rendelkezik rovarűző hatással, ilyenek a szőlőmag olaj, a citronella olaj, a levendula olaj, a csepp citromfű olaj, vagy a teafa olaj.
A meleg idő egyik kellemetlen velejárója a szúnyogok megjelenése. Az esős időben gyorsan szaporodtak a szúnyogok, nem csak folyóparton, hanem a hegyekben is.
Ezek a kellemetlen szúrkálók kisebb hegeket is ejtenek, amit főként a kisgyerekek hajlamosak elvakarni.
Sajnos a boltban kapható szúnyogriasztók mindenféle kemikáliát tartalmaznak, de van más megoldás is. A csak természetes összetevőkből készült szúnyogriasztó a legjobb alternatíva.
Szúnyog elleni krém receptje szunyogriaszto házilag
Hozzávalók:
1/2 liter alkohol
100 gramm egész szegfűszeg
100 ml  illatos olaj (mandula, szezámmag, kamilla, levendula, édeskömény stb)
Elkészítés:
Áztassuk a szegfűszegeket négy napig az alkoholban, és kevergessük minden nap reggel és este.
4 nap után adjuk hozzá az olajat, és máris használatra kész.
Használati utasítás:
 Finoman dörzsöljünk néhány cseppet a szunyogriasztó kenőcsből a karokra és lábakra.
Figyeljük meg hogyan menekülnek a szúnyogok.
A Szúnyogűző krém taszítja a háziállatok bolháit is.
Szúnyogriasztó Házilag
Szúnyogriasztó Házilag

Szúnyogriasztó spray készítése
A szúnyok nem szeretik a citrus aromákat, a citromfű illatát, a fűszeres illatokat és a mentolt sem. Ezek igen hatékony szúnyogűzők!
A szúnyogok távoltartására az illóolajakból készült természetes és vegyszermentes riaszók szuper hatékonyak!
Szúnyogűző spray citrom-illóolajból
A citrom az egyik legegyszerűbb házi praktika szúnyog ellen. Ha megérzi az illatát, azonnal fejvesztve elmenekül.
Hozzávalók:
1 ek alkohol (gyógyszertárban kapható)
2 dl tiszta víz
5 csepp citrom-illóolaj
1-1 csepp rozmaring, vagy geránium illóolaj (elhagyható)
1 db pumpás flakon
Elkészítés:
A pumpás flakont töltsük tele tiszta vízzel, majd adjunk hozzá egy evőkanál tiszta alkoholt és az öt csepp citrom-illóolajat. A házi szúnyogriasztó keveréket a pumpás flakonba öntjük.

Azonnal felhasználható!

Töményebb változat is készíthető, ilyenkor figyeljünk az arányok megtartására.

Tovább fokozható a hatás, ha egy-egy csepp rozmaring és levendula illóolajat is adunk hozzá.

A megfázással bátran szembenézhet és felveheti vele a harcot. Megfázás kezelése házilag? Segítünk, hogy minden rendben menjen: 11 ötletet is hoztunk!

megfázás kezelése házilag
Húsleves
A húsleves talán nem nevezhető gyógymódnak, de ez egy nagyszerű választás, amikor megfázásos betegséggel küzdünk. Kutatások szerint egy tál csirkehúsleves sok zöldséggel lassíthatja a neutrofilok mozgását a szervezetben. A neutrofilok a fehérvérsejtek bizonyos típusai. Ezek segítenek megvédeni a szervezetet a fertőzésektől. Mikor lassan mozognak, egyre inkább koncentrálódnak a testük azon területeire, ahol a leginkább szükség van rájuk.

Egy tanulmány megállapította azt is,  hogy a csirkehúsleves hatékonyan csökkentette a felső légúti fertőzések tüneteit. Az alacsony nátrium mennyiséget tartalmazó leves sok tápértéket hordoz magában, és segít hidratálódni. Így biztosan állíthatjuk, hogy náthásan egy leves a legjobb választás ebédre vagy vacsorára!

Gyömbér
A gyömbér gyökérének egészségügyi előnyeit már évszázadokkal ezelőtt megfigyelték, de most már tudományos bizonyítéka is van a gyógyító tulajdonságainak. Néhány szelet nyers gyömbér forró (de nem forrásban lévő) vízben, segíthet megnyugtatni a köhögést vagy a torokfájást. A kutatások szerint elhárítja az émelygés érzését, amely gyakran jár az influenzával és a megfázással. Bizonyított, hogy már 1 gramm gyömbér elfogyasztása is segít a hányinger csillapításában!

Méz
A méz különféle antibakteriális és antimikrobiális tulajdonságokkal rendelkezik. A citromos és mézes tea fogyasztása csillapítja a torok fájdalmát. A kutatások szerint, a méz is hatékony köhögéscsillapító: gyermekeknek adott 10 gramm méz lefekvéskor csökkentette a köhögési tüneteik súlyosságát. A gyerekek sokkal nyugodtabban aludtak, ami szintén segít csökkenteni a megfázásos tüneteket. Figyelem! A méz 1 éves kor alatt nem adható!

Fokhagyma
A fokhagyma allicint tartalmaz, mely vegyület antimikrobiális tulajdonságokkal bír. A fokhagyma fogyasztása segít enyhíteni a tüneteket megfázáskor, de egyes kutatások szerint egyfajta természetes probiotikumként segít elkerülni a megfertőződést!

Echinacea
Az amerikai indiánok több, mint 400 éve használják az echinacea növény virágát és gyökerét a fertőzések kezelésére. Aktív összetevői közé tartoznak a flavonoidok, olyan vegyi anyagok, amelyeknek számos terápiás hatásuk van a testben, például a flavonoidok erősítik az immunrendszerét és csökkenthetik a gyulladást.

A gyógynövény hatékonyságát a megfázás és az influenza elleni küzdelemben javasolják leginkább, de megelőzésként is sikeresen használható! Alkalmazása mellet a betegség hossza is csökkenhet. Egészséges felnőttként, megelőzésre 1-2 gramm echinacea gyökerét vagy virágát szedje naponta háromszor, egy hétig!

C-vitamin
A C-vitamin fontos szerepet játszik a szervezetben, és számos jótékony hatása van az  egészségre. Fontos, hogy szervezete a betegség során megkapja az immunrendszerének támogatást nyújtó C-vitamint. Az elegendő C-vitamin hozzájárul a felső légúti fertőzések és egyéb betegségek felszámolásához.

Probiotikumok
A probiotikumok “barátságos” baktériumok, amelyek megtalálhatók a szervezetben, bizonyos ételekben és kiegészítőkben. Segíthetnek a bélrendszer és az immunrendszer egészséges megőrzésében, és a kutatások azt mutatják, hogy a probiotikumok csökkenthetik a felső légúti fertőzések esélyét.

Ketchup házilag - Az igazi!
Ketchup házilag - Az igazi!

  gyűjteménybe teszem  kinyomtatom  elküldöm egy barátomnak
Hozzávalók

Ketchup:

1 evőkanál olíva olaj
3 gerezd fokhagyma, aprítva, vagy préselve
1/2 vöröshagyma, aprítva
2 kg napérlelte paradicsom, lédús, pl Marmande
0,5 dl almaecet
2 teáskanál Himalája só
1 evőkanál halszósz (elhagyható)
1,5 teáskanál őrölt feketebors
1/4 teáskanál őrölt szegfűbors
1/4 teáskanál őrölt cayenne bors
1/4 teáskanál őrölt gyömbér
1 dl lágy, barna nádcukor
1 evőkanál méz
Elkészítés

Egyre többen leszünk, akik megelégelik az elénk tett készételek kétes tartalmú tömegét, benne a sok nem kívánatos hozzávalókkal. Igaz, csak akkor kezdtem el házi készítésű szószokat készíteni, amikor az időm megengedte, fiatalabb koromban lefoglalt a megélhetési hajsza. Mára értékelem a lassubb, de nagyságrendekkel minőségibb életvitelt. Gyári ketchupot már nem fogyasztok. Ha kipróbálod ezt a receptet, akkor lehet, hogy te sem fogsz hamarosan.

Egy vastagaljú serpenyőben hevítsd fel az olíva olajat közepes hőfokra, dobd bele az aprított hagymát, állandó keverés mellett, dinszteld üvegesre, kb. 3 percig.
Add hozzá a fokhagymát, és dinszteld még egy percig.
Most jöhet bele a paradicsom, az ecet, a só, a halszósz (ha akarod), az őrölt feketebors, a cayenne bors, és végül a gyömbér. Addig főzd, amíg a paradicsom teljesen szétesik, de legalább 20 percig.
Botmixerrel, vagy álló mixergéppel pürésítsd adagokban, majd szűrd át egy szűrőn, amit kibéleltél egy gézlappal, vagy hasonlóval.
Tedd vissza a főzőlapra, keverd bele a cukrot, és közepes hőfokon főzd, állandó keverés mellett, 15-30 percig, amíg a kívánt sűrűséget eléri. Ez a felhasznált paradicsom fajtájától is függ, ha keményhúsú, akkor kevesebb, ha szaftosabb, akkor több időt vesz igénybe.
Kóstold, és ha kell fűszerezd, sózd.
Hagyd kihűlni szobahőmérsékletre, ezáltal még tovább sűrűsödik, majd töltsd jól lezárható befőttes üvegekbe, két hétig eltartható hűtőben. Ha hosszabb eltartási időt szeretnél, akkor dunsztold, vagy forrón töltött, és kihűlésig megfordított üvegekbe töltsd a ketchupot.

Így készítsünk parfümöt házilag

Vanília illatú testpermet, rózsavíz házilag? Összegyűjtöttünk néhány remek illat-receptet, melyek alapanyagi könnyen beszerezhetők és akár otthon is előállíthatók.
A tavasz, a nyár a friss illatok, a virágok, a zöldellő növények évszaka. Ilyenkor mi is szeretjük üdének és frissnek érezni magunkat: előkerülnek a színes ruhák, az élénkebb színű sminkek és vidám kiegészítők. Erősebb illatú kölninket is szívesen cseréljük ilyenkor friss és könnyű virágillatokra.
Nagyanyáink előszeretettel paskoltak egy kis kölnivizet a fülcimpájuk mögé vagy a csuklójukra, de időnként a fürdőszoba szekrényben vagy a fésülködő asztalon álló nehezebb illatú parfümöket sem vetették meg. A természet a virágok, gyümölcsök, fák és fűszerek bőséges választékával ajándékoz meg bennünket, amelyekből egy kis utánajárással házilag is kitűnő, saját ízlésünkre szabott illatkompozíciót alkothatunk, amely kecses üvegbe töltve ajándéknak is kiváló.
Rózsavíz
Két marék rózsaszirmot széles szájú üvegbe teszünk, majd ráöntünk fél liter természetes aromájú gyümölcsecetet. Jól lezárjuk és két hétre meleg helyre tesszük. Ha ez letelt, a rózsaszirmokat óvatosan kinyomkodva leszűrjük a folyadékot. Hozzáadunk még 100 ml desztillált vizet, majd 20 ml 70 %-os alkoholt és egy teáskanál rózsaolajat. Alapos keverés után már tölthetjük is díszes üvegekbe az illatos rózsavizet.
Eau De Cologne
Ez a német vidékről származó klasszikus illat máig sem ment ki a divatból. Különösen forró és fülledt nyári napokon ideális illat, régebben egyetlen elegáns fésülködőasztalról sem hiányozhatott. Kell hozzá 12 csepp bergamottolaj, 12 csepp citromolaj, 10 csepp narancsolaj, 6 csepp rozmaringolaj, 10 csepp muskátli olaj, 300 ml vodka és 80 ml desztillált víz. A kölni elkészítéséhez először a vodkát kell összekevernünk az illóolajokkal, majd jól összeráznunk és két napig pihentetnünk. Utána hozzáadjuk a vizet, ismét összerázzuk, végül filter papíron átszűrve üvegbe öntjük.

MOSÓPORT HÁZILAG? IGEN!


     Sok éve mosok saját készítésű mosóporral és kiválóan működik.

Persze nem vagyok túl „finnyás típus”, nem akarom a ruhákat kímélő üzemmódban kizárólag 40 fokon mosni, jó nekem a 60 fok is mind a színes, mind a fehér ruhákhoz. És nem teszek különbséget sem; mindent ugyanazzal a mosóporral!

Jobb ez így, amit én készítek, az nincsen teli sem töltelék anyaggal (a rentabilitás szellemében), sem különféle agresszív enzimekkel, amik (állítólag) a különböző típusú foltokat hivatottak az ipari mosóporok esetében eltávolítani, és a maga természetes módján klór- és foszfát, illetve mindenféle ipari tenzid mentes…

 Hogy hogyan jött ez a mosópor készítés?

Amikor elkezdtem natúr kozmetikumokkal, illetve főként házi szappanokkal foglalkozni, folyton böngésztem a neten új ötletek után. Természetesen a bolti mosóport is szerettem volna kiváltani valamivel, az első dolog, ami szembejött, az a házi készítésű mosógél volt szappanreszelékből.

Kezdő lévén még nem teljesen voltam tisztában a dolgok működési elvével, meglepve tapasztaltam, hogy a blogokon agyon dicsért házi „mosógélből” a nátronszappan egy nap állást követően egyszerűen kiválik; alul a víz, tetején a kocsonya. Na nem. Ez már nekem túl házi.

Valami olyan kell, ami jól működik komolyabb szennyeződések esetén is, gondolni kell a kemény vízben történő mosásra is, tehát a vízlágyításra (a mosószappan önmagában kevés), a folttisztításra a lehetőségekhez mérten természetesebb alternatívát választva, mint az enzimek (amikhez egyébként az ember lánya nem feltétlenül jut hozzá a boltok polcairól).

A mosódió ötlete sem tetszett, mert nem túl környezetbarát Indiából ideutaztatni a mosószerünket, miközben az utak szélén tele vagyunk gesztenyefákkal… és a gesztenye pont olyan jó, mint a mosódió, ha nem kell nagyon nagy piszkot eltávolítani a ruhából.

     Ha viszont mégis… Mondjuk a gyerek belehempergett a zöld fűbe az újonnan vásárolt fehér melegítő nadrágjában…? Az én megoldásom egy kis „előkezelés” a jó házi mosószappannal, majd be a gépbe a házi mosóporral, amiből egyszerre mindig 10 kilót készítek el, adagolni pedig ugyanúgy adagolom, mint bármely más bolti mosóport szoktak (tehát nem kell belőle se több, se kevesebb).

Az összetétel:

4,5 kg mosószóda

3,8 kg szódabikarbóna

1 kg mosószappan reszelék

700 g nátrium-perkarbonát (fehérítő só a hírneves „oxigénes” folttisztítás jegyében! :))

     Szeretnéd illatosítani? Semmi akadálya; már nagyon kis mennyiségű illatanyaggal vagy illóolajjal tartós eredményt érhet el az ember.

Egy tanács: a mosógépnek közvetlenül a dobjába adagold, mert könnyen beleköt a gép mosószer adagolójába, ha csak egy kis vizet kap.

fogfehérítés otthon: citrom, szódabikarbóna…
Szerző: Baumgartnerné Dr. Gémesi Gabriella

Fogfehérítés házilag


„A fogfehérítés, házilag, fogfehérítés otthon, sokkal kényelmesebb megoldás! Olcsó, és persze időt takarítunk meg, nem szükséges elmenni a fogorvoshoz.  Egy citrom, egy kis szódabikarbóna, vagy só, nem drága!  Csak bedörzsöljük vele a fogainkat és már kész is a hófehér mosoly.”

Sorolhatnánk a további ötleteket a fogfehérítés otthoni módszereiről.



Fogorvosként úgy gondolom, hogy az ilyen tévedések miatt szükséges a tájékoztatás, a „fogfehérítés házilag” témakörében.


Ha a fogfehérítés ennyire egyszerű lenne citrommal, szódabikarbónával, sóval, akkor nem épült volna ki egy egész tudományág a fogászat részeként.


A fogfehérítés, mint az esztétikai fogászat egyik területe különböző módszereket kínál a fehérebb mosolyért, attól függően, hogy mi az ok, amiért sötétebb, sárgább, szürkébb, stb… a fogunk.

Mindenre jó lenne a citrom és a társai?



Fogak elszíneződésének okai


A fogak színét befolyásolhatja:

öröklődés – fogzománc vastagsága, fogbél színe
fogfejlődés időszakában ért behatások – kismama táplálkozása, gyógyszerei, vitaminok…
fogelőtörés utáni időszak befolyásoló tényezői
külső felszínt érintő (színes italok, dohányzás!)
egész fogállományt érintő (gyökérkezelt fog, gyógyszerek, életkor…)
Részben az elszíneződés oka határozza meg a fogfehérítés alkalmazott módszerét a professzionális fogfehérítés területében.


Nézzük végig, hogy az otthoni fogfehérítéssel hol lehet a baj:


Fogfehérítés házilag



Citrom, narancshéj, eper, paradicsom, citrusfélék: fehérítő hatásukat az erősen maró tulajdonságuknak köszönhetik. A citromsav hosszabb távon érzékennyé, fájdalmassá teheti a fogakat. A kalciumot pedig kivonja a fogakból, ami sajnos, nem pótolható. Savas hatású étel, italfogyasztása után 25-30 percig fogat sem ajánlott mosni. A savas hatás által fellazult zománcrétegben nagy kárt tudunk okozni egy gyors fogmosással.
Szódabikarbóna hatása: a szódabikarbóna lúgos kémhatása nagyon erős. Ha vízben feloldjuk, képes behatolni a fogzománcba. Megszüntetheti ugyan a kávé, kóla stb., miatt kialakult elszíneződést, de nagy károkat tehet a fogzománcban.
Só: a só szemek is, még a legapróbbak is, dörzsölés hatására szintén felkarcolják a fogzománcot, így könnyebben  megtapad rajta a lepedék. Ezt követően, gyorsabb az elszíneződés is. Ezzel a módszerrel nemhogy fehérítjük a fogainkat, hanem lehetőséget adunk a lepedék, fogkő gyorsabb kialakulásához, amelynek eltávolításához fogorvosi segítség szükséges.
Hidrogén-peroxid: a hidrogén-peroxidnak fertőtlenítő hatása van, így baktérium-, és gombaölő tulajdonsággal bír.  3% -nál magasabb koncentrációban nem szabad használni, mert sérülhetnek a szájüreg szövetei. A fogfehérítéssel kapcsolatban 2011-ben uniós szabályozás korlátozza a hidrogén-peroxid használatát. Az új szabályozást a 2011/84/EU számú irányelv határozza meg.
Sorolhatnánk még az otthoni fogfehérítés ötleteit a fehérebb mosoly eléréséért.  Sajnos a pillanatnyi fehérség megtévesztő lehet.



Összegezve az otthoni módszerek veszélyeit:


érzékennyé tehetik a fogainkat

fogzománcban, ínyszövetekben nagy kárt tehetnek

intenzívebb lepedék és fogkőlerakódás alakulhat ki



a gyors fehér mosoly helyett, fogproblémák jelentkeznek

Otthoni fogfehérítés fogorvosi segítséggel Székesfehérváron




Az orvostudomány, a technika fejlődésének köszönhetően, az EverDentál rendelőjében, Székesfehérváron, van lehetőség otthoni fogfehérítésre! Biztonságban, fogorvos felügyeletével.

Rendszeresen visszatérő pácienseink nagyon szeretik az otthoni fogfehérítést a mi segítségünkkel, mert biztonságban érzik magukat, kényelmes, és nem kell kimozdulniuk.



Aki ezt a kezelést választja a mi segítségünkkel, az általunk adott/készített eszközökkel, pontos utasításokkal ellátva, otthon, pihenés közben fehérítheti fogait a kívánt szín eléréséig.  Ez a módszer nem károsítja a fogat, fogínyt, és a nyálkahártyát sem, biztonságos.

https://cosplay.hu/probababa-keszites-hazilag-2-1920.cp


Parfüm készítése házilag: krémparfüm 10 perc alatt, vegyszermentesen, illatreceptekkel
Szerző: Kump Edina | dec 3, 2016 | DIY, Fürdő, Karácsony, Műanyagmentes, Recept, Szépségápolás, Útmutató, Zero waste | 1 hozzászólás

Parfüm készítése házilag: krémparfüm 10 perc alatt, vegyszermentesen, illatreceptekkel
Parfümöt szinte mindenki használ, azzal azonban már kevésbé vannak tisztában az emberek, hogy egy üvegcse akár több száz illatanyagot és összetevőt is tartalmazhat, amelyek allergiás bőrreakciókat váltanak ki. Pedig a parfüm bőrápoló is lehet egyben, megmutatom hogyan készítsd!

Fontos! Allergiás természetes anyagokra, így illóolajokra (ezeket használjuk a házi kozmetikumokban) is lehetsz! Illóolajból mindig jó minőségűt vásárolj, a bőrödről és az egészségedről van szó! Ha problémát érzékelsz, azonnal hagyd abba a kozmetikum használatát és fordulj bőrgyógyászhoz, kérj allergiavizsgálatot!
Az illatallergia megjelenési formáiról és az allergiavizsgálatról ebben a cikkben olvashatsz bővebben.

Hogyan készíts krémparfümöt házilag?

Hozzávalók

1 evőkanál jojoba, vagy mandula olaj (a jojoba olaj eltarthatósága hosszabb)
1 evőkanál méhviasz
20 csepp illóolaj
Így készítsd!

Egy kisméretű lábasban tegyél fel kis lángon forrni kb. 1 dl vizet.


Mérd ki az 1 evőkanálnyi olajat, öntsd abba az edénybe, amiben elkészíted a parfümöt. Nincs szükség speciális edény beszerzésére, de legyen üveg, strapabíró és mindenképp tiszta! Egy befőttes üveg is tökéletesen megfelelhet erre a célra.


Mérd ki az 1 evőkanálnyi méhviaszt. Pasztilla esetén könnyebb a dolgod, arra figyelj csak, hogy ne púposodjon a kanálban lévő anyag, különben alig bírod majd – szakszóval élve – kiszuszakolni a kész illatot. Ha méhviasz lapokat használsz, mint én is, tépj le két nagyjából kanál nagyságú anyagot belőle.


Az olajos-méhviaszos edényt helyezd a vízbe, indul a vízfürdőzés. Lassan kevergesd az anyagokat (legjobb ha szintén üveggel, én üvegbotot használok erre a célra)


Amikor felolvadt a méhviasz, vedd ki az edényt a vízből (elzárhatod a gázt).


Add hozzá az előzőleg kiválasztott illóolaj(ok)at, összesen 20 csepp elegendő szokott lenni.


Keverd alaposan össze, majd töltsd ki a még folyékony parfümöt a neki szánt tégelybe.


Hamar elkezd dermedni, várd meg amíg a folyamat teljesen végbemegy, lehűl a parfüm és csak azután zárd le. Az edényben maradhat vissza némi krémparfüm, próbálj ki belőle egy keveset az alkarod belső részére kenve, ha fél óra után bepirosodik, akkor semmiképp se használd, és fordulj bőrgyógyászhoz!

Ha viszont nincs pirosodás, akkor bátran használd a karodon, füled tövénél, nyakadon, dekoltázson, vagy ahol csak jól esik, a jojoba olaj és a méhviasz ápolja a bőrödet, az illóolajok pedig illatossá is teszik 🙂



Illatreceptek a hozzád illő parfüm elkészítéséhez

Könnyű, virágos

15 csepp levendula
4 csepp rozmaring
2 csepp bergamott
Friss

10 csepp citrom
6 csepp rozmaring
4 csepp indiai citromfű
Virágos

12 csepp levendula
6 csepp ylang-ylang
2 csepp jázmin
Édes

10 csepp vaníliaoldat
10 csepp rózsa
Citrus

8 csepp bergamott
8 csepp citrom
2 csepp rozmaring
2 csepp narancs
Vidám narancsos

13 csepp édes narancs
6 csepp vanília
1 csepp fahéj

2020. január 27., hétfő

A közösségi oldalak veszélyei

Szeretünk dicsekedni, olyan dolgokkal amik hiányoznak belőlünk vagy életünkből. Meggondolatlanul osztunk meg idegenekkel magunkról lakásunkról árulkodó, kompromittáló képeket ezzel háttérinformációt szolgáltatva szociális státuszunkról életvitelünkről, emberi kapcsolatainkról és anyagi helyzetünkről. A  közösségi  oldalak  kiváló  lehetőséget  biztosítanak  az  ismerőseinkkel  való  kapcsolattartársra,  a  velünk  kapcsolatos információk  események,  élmények barátainkkal,  családtagjainkkal  történő  megosztására.  Mérlegeljünk, hogy milyen személyes adatot adunk meg magunkról. Egy nyaralásról szóló dicsekvés lehetőséget jelent a betörőknek, vagy a személyes adatok – mint a születési hely vagy idő, lakcím, családi kapcsolatok – visszaélésre adnak lehetőséget. Egy intím fotóval akár zsarolhatják is a gyanútlan áldozatot, vagy kellemetlen helyzetbe hozhatják, kigúnyolhatják a felelőtlen tulajdonost. A felhasználói nevek és jelszavak nem megfelelő tárolása fenyegetést jelenthet. A  nem  kizárólag  általunk  használt  számítógépen  (iskolában,  munkahelyen,  ismerősnél,  nyilvános  helyen)  mindig jelentkezzünk  ki  a  felhasználói  fiókból,  a  böngésző  bezárása  nem  elegendő,  mivel  az  oldal  újbóli  megnyitása  esetén automatikusan belép az utoljára használt felhasználói fiókba. Az ilyen számítógépeken a felhasználói nevünket és jelszavunkat se jegyeztessük meg a böngészővel. Ne használjunk olyan jelszót ami könnyen kikövetkeztethető. A közösségi oldalak könnyen válthatnak az online zaklatás színtereivé. A zaklatás megvalósulhat bántó, fenyegető, gúnyoldó személyes  üzenetek  vagy  csoportban  írt  hozzászólások  formájában.   A közösségi oldalak lehetővé teszik, hogy idegenek is kapcsolatban lépjenek velünk. A rólunk közzétett információk alapján könnyen csalók céltáblájává válhatunk. Tipikus elkövetési forma, hogy nagyon kedvező üzleti lehetőséget kínálnak (minimális befektetéssel lehet szert tenni jelentős haszonra), vagy külföldi, jól fizető munkát ajánlanak némi közvetítői díjért cserébe.  A  csalások  másik  jellemző  formája  az  online  nyereményjátékokkal  kapcsolatos.  A  csalók  azzal  keresik  meg  a  kiszemeltáldozatot, hogy valamilyen nyereményjátékon nyert, de a nyeremény kézhezvételéhez szükség van arra, hogy a nyertes egy telefonkártya egyenlegét feltöltse vagy egy üzenetet küldjön el egy telefonszámra, vagy kamu oldalakra irányítva kicsalják a bankszámlánk pin kódját. Az egész interneten, így a közösségi oldalakon is fennáll annak a veszélye hogy egy addig számunkra ismeretlen emberrel való levelezés következtében, az illető hamis adatokat ad meg magáról, kihasználja tájékozatlanságunkat. Sajnos gyakran lelki nyugalmat megzavaró, felkavaró posztolásokkal is szembesülünk. A kóros függőség miatt ezek az emberek elszigetelődik a többitől, és nem közvetlen, hanem közvetett kapcsolatokra törekszenek, amit a közösségi oldalon keresztül is megvalósítható. Annyira addiktív lesz ezekhez a tartalmakhoz, hogy észre sem veszi, de már nyugtalanul érzi magát, vagy esetleg elvonási tünetei is lehetnek, ha nem mehet fel a közösségi oldalra. Személyiségtorzuláshoz vezet és zárkózottabb lesz, nem tud posztolni világraszóló dolgokat, nem tudják kitenni, hol vannak éppen, azaz kilógnak a sorból, lemaradnak. A FOMO-jelenség (fear of missing out) tulajdonképpen félelem a lemaradástól. Egy másik probléma a túl sok megosztás (oversharing) ami meggondolatlanságról árulkodik. Virtuális világban élünk beszűkül a szocializációs tér. A közösségi oldalak elmagányosodást okoznak, ami csak látszólag ambivalens. A megfélemlítés (cyberbullying) és Online zaklatás (online harassment) Sexting  selfie Grooming behálózás Chat Adathalászok  Kommercializmus     fear of missing out      cyberbullying Semmilyen körülmények között nincs helye a közösségi oldalon a következő adatoknak:

    Születési hely és idő;
    Anyja neve;
    Lakcím;
    Nyaralás dátuma;
    Tartózkodási hely;
    Kompromittáló fotók;
    Gyónások (puskázás);
    Telefonszám;
    Családtagok nevei.

2020. január 18., szombat

What the Internet Is Hiding from You

A mesterséges intelligencia napjaink digitális forradalmának központi eleme, ami prioritást élvez. A mesterséges intelligencia megjelenése miatt a technológiai fejlődés és a társadalmi változások felgyorsulnak, olyan módon és sebességgel változtatva meg a környezetet, amihez a szingularitás előtt élők nehezen alkalmazkodnak. A technológiai fejlődés egy exponenciális folyamat, ami egy fajta kultúrális szakadékot generál a társadalomban. A gépek mesterséges intelligenciája utat nyithat intelligensebb gépek tervezésére, ami 'intelligencia robbanást' idézne, ami lekörözné az emberi intelligenciát. Emiatt az ultraintelligens gép lenne az utolsó találmány, amit az embernek létre kéne hoznia. Ha túl nő rajtunk, nem marad más csak az emberiség szentgrálja az EMP által keltett interferencia, ami általában zavaró vagy káros az elektronikus berendezésekre, és megbéníthatja a tejes infrastruktúrát, de másodlagos következményként a lakosság 90%-ának kipusztulásához vezethet. Az EMP energia szórható elektromos mezőben, mágneses mezőben, elektromágneses sugárzásként és elektromos vezetőképesség közvetítésével. A cybernetikának hála a gépek sokkal hatékonyabb módon fogják tudni javítani a saját elméjüket, mint az emberi intelligenciák, amelyek létrehozták őket. Amikor az emberinél magasabb intelligenciák irányítják a fejlődést akkor már nem az ember áll az evolúció csúcsán, az önfejlesztő intelligenciák visszacsatolt hurkai rövid időn belül hatalmas technológiai fejlődést fognak eredményezni, és az ember már egy elhanyagolható mondhatni felesleges tényező lesz csupán. A kvantumszámítógép és a szemantikus gépi értelmezés az első lépés az emberi civilizáció kiírtása felé. A nanotechnológia és a genetika alapjaiban rombolja szét az emberi civilizációt, beláthatatlan károkat okozva a már amúgy is haldokló ökoszisztémában. Itt lép be a képbe a káoszelmélet, a komplex rendszerek fárosza. A káoszelmélet szerint nemlineáris dinamikai rendszerek viselkedésére már nincsenek hatással az őket meghatározó determinisztikus törvényszerűségek.  Valamennyi tényező ismerete nélkül nem jósolható be a viselkedésük. A nanotechnológia volt a pillangóhatás, ami elindította a lavinát. Azt hisszük, hogy determinisztikusan leírhatjuk a komplex rendszereket, de ezek már kaotikus rendszerek. egy rendszer rendezetlenségi fokának értékmérője az entrópia. Ezt próbálja felrajzolni nekünk bonyolult geometriájú alakzaton, különös attraktoron, ami megmutatja azt hogy kaotikus disszipatív rendszerekben milyen síkon  zajlik az esemény, ezt nevezzük fraktáldimenziónak. Ha továbbra is vonakodunk szembenézni ezzel a kényelmetlen kilátással, hogy a technikai fejlődés az emveriség vesztét okozza, nem vagyunk jobbak a struccnál aki homokba dugja a fejét, mert nem akar tudomást venni a világról. Drónok és harcirobotok gyilkolják mamár az embereket büntetlenül. IOT eszközök tucatjai hálózzák be az életünket. Mire képes mostanra a mesterséges intelligencia? A tanuló algoritmusok, túlszárnyalták az emberi elmét. Hol vagyunk már az alfa gotól vagy a Summittól és az Aurorától. A mai robot katonák és drónok uralják a földet és az eget. Nem a humanoid robotokra gondolok, hanem az önfejlesztő mesterséges inteligenciára, a nano méretű kvantum gépekre, mint a ConceptNet 4. ami egy 4-5 éves gyerek intelligencia szintjéről indul, de míg mi tanulunk, a gép csak betölti magába az ismereteket és lépéselőnnye exponenciálisan nő.  A gép érzelem mentes célorientált és racionális. A neurális elven tanuló algoritmusok, a kvantumgépek  egyszerre több állapotban is létező atomszint alatti részecskék előnyeit kihasználva sokszorozzák meg a teljesítményt figyelmenkívűl hagyva az időt. A Quromorphic projekt tervezett gépének ideghálói kvantummechanikai elvek alapján dolgozzák fel az adatokat többezer párhuzamos idősíkban, így másodpercenként több trillió művelet elvégzésére alkalmasak. A gépnek nincsenek lelki attitűdjei, magatartásformái és  nincsenek érzelmei, nem érez szánalmat, könyörületességet vagy szerelmet vagy  bármilyen mentális képességet. Az ítéletet  felállított modellből,  meghatározott algoritmus segítségével, vagy kritériumrendszerből számítja ki szenvtelenül racionálisan absztrakció nélkül, és hiányzik belőlük a flexibilitás és a rugalmasság. A lustaság viszi előre az emberiséget, a gépekből ezek az emberi tényezők hiányoznak, mint ahogy az álmodozás és a fantázia mellett a hit és a tisztelet is hiányzik, így a kognitív képességeket emuláló gépek csak utánozni próbálják az embert, de a következtetéshez szükségek érzelmek nélkül silány utánzatok maradnak. A mesterséges intelligencia egy interdiszciplináris tudomány, ami behálózza a hétköznapokat majd, a szemantikus transzformációs nyelv a gépeknek készül és a természetes nyelv modellezésére születik. Szintetizál, szimulál, de nem asszociál.  A számírógépek emberhez hasonló képességeit jelenti, mint például az érvelés, a tanulás, a tervezés és a kreativitás. Az emberi tényező kiiktatásával meghozott döntések a számítógépek által. Lehetővé teszi a számítógépek számára, hogy érzékelje környezetét, mérlegeljen, elemezzen, döntsön, amit észlel, problémákat oldjon meg, és konkrét cél elérése érdekében lépéseket tegyen.   A számítástechnika exponenciális fejlődése, a hatalmas mennyiségű adat feldolgozása és az új algoritmusok az elmúlt években jelentős áttörést jelentettek a területen. Magába foglalja a szoftveralapú virtuális asszisztensek, képelemző szoftverek, keresők, beszéd- és arcfelismerő rendszereket, a harcirobotokat éppúgy mint az önvezető autókat, drónokat. Innováció, online vásárlás, Internetes keresés, Digitális személyi asszisztensek, gépi fordítások, okosautók, cyberbiztonság, Egészség, Közlekedés.  What is a Filter Bubble?  A „filter bubble” (filter/szűrőbuborék) egy olyan intellektuális elkülönítés, ami a webhelyek algoritmusai alapján történik. Az ilyen algoritmusok feladata a felhasználók korábbi böngészési szokásai alapján feltételezni, hogy mit szeretnének látni, és ilyen információkat kínálni nekik.  A webhelyek olyan korábbi böngészési szokásokat használnak a feltételezés alapjául, mint például a korábbi kattintások, böngészési előzmények, keresési előzmények, illetve a tartózkodási hely. Ennek köszönhetően a webhelyek valószínűbb, hogy csak olyan információkat mutatnak a felhasználónak, ami megfelel nekik a korábbi szokásaik alapján. Megfigyelik a felhasználókat az interneten és manipulálják az embereket. A „filter bubble” kifejezés a szűrőbuborék ami egyfajta intellektuális elkülönítés, amit az okoz, hogy a felhasználók lényegesen kevesebb olyan tartalmat látnak, amelyek szembe mennek a véleményeikkel, vagyis a mesterséges intelligencia manipulálja a találati arányt. Ez a technológiai szingularitás, egy olyan előrejelzett pont a civilizáció fejlődésében, melynél a technológiai fejlődés annyira felgyorsul, hogy a jelenkori emberek nem képesek azt teljesen megérteni és megjósolni. A személyre szabott Google találati oldalak és Facebook hírfolyamok tökéletes példái ennek a jelenségnek. But thats no longer really the case.  Az eddigi internet historid befolyásolja a következő keresés eredményét, így a buborék effektus káros hatással lehet a közösségi diskurzusokra, keresésekre.  Valójában a szemantikus web az adatoknak és az adatokhoz kapcsolható jelentéseknek az alkalmazások közötti megosztására szolgáló legjobb módszerek szabványainak bonyolult rendszere. Az ember által közölt adat jelentéstartalmának felismerése óriási kihívás. Az vagy amit nézel és amit hallgatsz, könnyen kiismerhető áldozat.
 But thats no longer really the case. Sites from Google  are now increasingly personalized based on your web history, they filter information to show you the stuff they think you want to see. That can be very different from what everyone else sees or from what we need to see. Your filter bubble is this unique, personal universe of information created just for you by this array of personalizing filters. Its invisible and its becoming more and more difficult to escape. I like the idea that websites might show me information relevant to my interestsit can be overwhelming how much information is available I already only watch TV shows and listen to radio programs that are known to have my same political leaning. Whats so bad about this? Its true: Weve always selected information sources that accord with our own views. But one of the creepy things about the filter bubble is that were not really doing the selecting. Personalized filters are a different story: You dont know who they think you are or on what basis theyre showing you what theyre showing. And as a result, you dont really have any sense of whats getting edited out or, in fact, that things are being edited out at all. The rush to build the filter bubble is absolutely driven by commercial interests. Its becoming clearer and clearer that if you want to have lots of people use your website, you need to provide them with personally relevant information, and if you want to make the most money on ads, you need to provide them with relevant ads. This has triggered a personal information gold rush, in which the Google, and the like are competing to create the most comprehensive portrait of each of us to drive personalized products. Theres also a whole behavior market opening up in which every action you take online every mouse click, every form entry can be sold as a commodity. What is the Internet hiding from me?  Its different for every person and in fact, even Google doesnt totally know how it plays out on an individual level. At an aggregate level, they can see that people are clicking more. But they cant predict how each individuals information environment is altered. In general, the things that are most likely to get edited out are the things youre least likely to click on.  

2020. január 15., szerda

Economy Overview

Historically, prior to World War II, Hungary was mostly agrarian. Beginning in 1948, a forced industrialization policy based on the Soviet pattern changed the economic character of the country. A centrally planned economy was introduced, and millions of new jobs were created in industry (notably for women) and, later, in services. This was accomplished largely through a policy of forced accumulation; keeping wages low and the prices of consumer goods (as opposed to staples) high made it possible for more people to be employed, and, because consumer goods were beyond their means, most Hungarians put more of their earnings in savings, which became available for use by the government. In the process, the proportion of the population employed in agriculture declined from more than half to about one-eighth by the 1990s, while the industrial workforce grew to nearly one-third of the economically active population by the late 1980s. Since that time, it has been the service sector that has increased significantly.

Although Soviet-type economic modernization generated rapid growth, it was based on an early 20th-century structural pattern and on outdated technology. The heavy industries of iron, steel, and engineering were given the highest priority, while modern infrastructure, services, and communication were neglected. New technologies and high-tech industries were underdeveloped and further hampered by Western restrictions (the Coordinating Committee for Multilateral Export Controls) on the export of modern technology to the Soviet bloc.

In response to stagnating rates of economic growth, the government introduced the New Economic Mechanism (NEM) in 1968. The NEM implemented market-style reforms to rationalize the behaviour of Hungary’s state-owned enterprises, and it also allowed for the emergence of privately owned businesses. By the end of the 1980s, one-third of the gross domestic product (GDP)—nearly three-fifths of services and more than three-fourths of construction—was being generated by private business. The Hungarian economy, however, failed to meet the challenge of the world economic crisis after 1973. The dramatic price increases for oil and modern technology created a large external trade deficit, which led to increasing foreign indebtedness. Growth slowed down and inflation rose, leading to a period of stagflation. After 1989 Hungary’s nascent market and parliamentary systems inherited a crisis-ridden economy with an enormous external debt and noncompetitive export sectors. Hungary turned to the world market and restructured its foreign trade, but market competition, together with a sudden and radical opening of the country and the abolition of state subsidies, led to further economic decline. Agriculture was drastically affected and declined by half. A large portion of the iron, steel, and engineering sectors, especially in northeastern Hungary, collapsed. Industrial output and GDP decreased by 30 percent and 25 percent, respectively. Unemployment, previously nonexistent, rose to 14 percent in the early 1990s but declined after 1994.

By the mid-1990s the economy was again growing, but only moderately. Inflation peaked in 1991 and remained high, at more than 20 percent annually, before dropping to under 10 percent by the early 21st century. As a consequence of unavoidable austerity measures that included the elimination of many welfare institutions, most of the population lost its previous security. In the first several years after the fall of communism, the number of people living below the subsistence level doubled, but it stabilized by the early 21st century. Observers also noted the emergence of a sector of long-term poor, a majority of whom were Roma. Despite these obstacles, adjustment to the world economy had become evident by the turn of the 21st century. Hungary’s liberal foreign investment regime attracted more than half of the entire foreign direct investment in central and eastern Europe in the first half of the 1990s. Modernization of telecommunications also began, and new industries (e.g., automobile manufacturing) emerged. Significantly, nearly one million small-scale, mostly family-owned enterprises had been established by the early 21st century. State ownership of businesses declined to roughly one-fifth. Another important contributor to economic growth was a flourishing tourist industry.

By the end of the first decade of the 21st century, however, the Hungarian government had become burdened with a spiraling debt and a deficit that the EU deemed excessive, prompting the imposition of sanctions that did not end until 2013. In the meantime, Hungary’s economy had stalled: GDP sputtered into negative growth and the unemployment rate climbed. The advent of the Viktor Orbán-led government in 2010 brought a dramatic change to economic policy. “Orbanomics” put an emphasis on competitiveness and a government-administered program called the “workfare society,” which created hundreds of thousands of menial jobs, leading to a drop in the unemployment rate from nearly 12 percent in the early part of the decade to less than 4 percent by 2018. During the 2010s, GDP again began to grow and wages increased. Some international observers hailed the recovery as an economic miracle, while others were more skeptical, questioning the utility and sustainabilty of “workfare” and arguing that the role in the turnaround played by significant monetary contributions from the EU had been underplayed. Agriculture’s role in the Hungarian onomy declined steadily in the generations following World War II, dropping from half of the GDP in the immediate postwar period to only 4 percent of the GDP by 2005. Nevertheless, agriculture remains important, and Hungary is virtually self-sufficient in food production. The Hungarian climate is favourable for agriculture, and half of the country’s land is arable; about one-fifth is covered by woods. About one-tenth of the country’s total area is under permanent cultivation. Agriculture accounted for nearly one-fourth of Hungarian exports before the economic transition of the 1990s, during which animal stocks decreased by one-third and agricultural output and exports declined by half.After the initial period of collectivization (1948–61), Hungarian cooperatives incorporated private farming. Private plots constituted roughly one-eighth of a cooperative’s land and produced about one-third of the country’s agricultural output. One-fifth of Hungarian farmland belonged to state farms. Since 1990 the land has been reprivatized. Some among the elderly agricultural population have remained in reorganized collective farms; however, private farms are the norm.

Cereals, primarily wheat and corn (maize), are the country’s most important crops. Other major crops are sugar beets, potatoes, sunflower seeds, and fruits (notably apples, grapes, and plums). Viticulture, found in the Northern Mountains region, is also significant. Cattle, sheep, pigs, and poultry are raised in Hungary, but, in response to the government’s efforts to combat overproduction of animal products, substantial reductions in livestock occurred in the 1990s.Resources and power

The most important natural endowments of Hungary, particularly in its western and central areas, are its fertile soil and abundant water resources—notably Lake Balaton, a major asset for tourism. Fossil fuel resources are relatively modest. Lignite (brown coal) is mined in the Northern Mountains and in Transdanubia. Coal once satisfied half of Hungary’s energy requirements, but it now represents less than one-fifth of energy production.Oil and natural gas were discovered in the late 1930s in Transdanubia and during the decades following World War II at several localities in the Great Alföld, especially near Szeged. Their share of energy production increased from one-third to one-half between 1970 and 2000 but fell in the 2010s to less than one-fifth. Hungary is able to meet only a fraction of its oil requirements with domestic resources.

The country’s only significant mineral resources are manganese, in the Bakony Mountains, and the undeveloped copper and zinc resources at Recsk. Extraction of various metal-bearing ores increased significantly in postwar Hungary, but iron ore is no longer mined. Other minerals that are found include mercury, lead, uranium, perlite, molybdenum, diatomite, kaolin, bentonite, zeolite, and dolomite.Manufacturing

As a result of the policy of forced industrialization under the communist government, industry experienced an exceptionally high growth rate until the late 1980s, by which time it constituted about two-fifths of GDP. Mining and metallurgy, as well as the chemical and engineering industries, grew in leaps and bounds as the preferred sectors of Hungary’s planned economy. Indeed, half of industrial output was produced by these three sectors. Lacking modern technology and infrastructure, however, Hungarian industry was not prepared to compete in the global economy after the collapse of state socialism. During the first half of the 1990s, industrial employment dropped to one-fourth of the economically active population. Total output declined by nearly one-third, with output in the mining, metallurgy, and engineering industries decreasing by half. During the 1990s, engineering output dropped from nearly one-third to roughly one-fifth of the total.

As industry and the Hungarian economy in general underwent restructuring and modernization during the early 1990s (including the implementation of privatization and the improvement of the quality of goods and services), some industries adapted more successfully to new conditions. Among the industries that regressed least and showed the first signs of growth were the food, tobacco, and wood and paper industries. Of Hungary’s traditionally strong sectors, the chemical industry showed the greatest resilience, demonstrating growth again by the mid-1990s after experiencing a large drop in production early in the decade.Partly through foreign investment, the machine industry (another important component of the economy) also showed signs of improvement by the mid-1990s. By the 2010s, industry and manufacturing accounted for more than two-fifths of Hungary’s GDP and employed nearly one-third of the workforce. The automotive industry, telecommunications, computer technology, food processing, textiles, chemicals, electronics, and building materials had become the country’s principal industries.Between 1950 and 1990, electric power consumption in Hungary increased 10-fold, and by the 1990s more than one-third of industrial output was being produced by the energy sector. In the early 21st century, between one-third and two-fifths of energy consumption was derived from thermal plants burning hydrocarbons. The bulk of Hungary’s energy consumption was satisfied by imported sources. There were several thousand miles of oil and natural gas pipelines. Nuclear power accounted for more than half of Hungary’s energy production, and plans were being made for further expansion. A small percentage of power generation consisted of hydroelectricity, wind, biomass, and geothermal alternatives.Finance

Under the Soviet-style single-tier banking system, the National Bank both issued money and monopolized the financing of the entire Hungarian economy. Beginning in 1987, Hungary moved toward a market-oriented two-tier system in which the National Bank remained the bank of issue but in which commercial banks were established. Foreign investment was permitted, and “consortium” (partly foreign-owned) banks were formed. In 1990 a stock exchange, the Budapest Stock Exchange, was established. In the 2010s it had four trading sections: securities, equities, commodities, and derivatives.

In the 1990s, in the postcommunist period, the reform process continued with the founding of private banks, the sale of shares in state-owned banks (though most banks remained state-owned), and the enactment of a law that guaranteed the independence of the National Bank. The currency (forint) also became entirely convertible for business. By the turn of the 21st century, with a dramatic increase in foreign investment and in the number of commercial banks, the Hungarian banking system had been almost completely privatized. In 1986 the state-operated insurance system was split into two separate companies, and by the following decade more than a dozen insurance companies were in operation.
Year In Review 2019
Trade

Hungary was a charter member of Comecon (Council for Mutual Economic Assistance; 1949–91). Under its aegis, trade was conducted between the countries of the Soviet bloc on the basis of specialized production, fixed prices, and barter. The Soviet Union was Hungary’s most important trading partner, but, in the late 1980s and early ’90s, as Hungary became increasingly involved in the global market, less than half of the country’s trade remained with Comecon. Unprepared for the competitiveness of global market forces, Hungary accrued a large trade deficit that was covered by foreign loans. In the process the country became heavily indebted and had to use much of its export earnings for repayment.Nevertheless, by the mid-1990s three-fourths of Hungary’s trade was with market economies. Meanwhile, the proportion of Hungary’s imports from the former component countries of the Soviet Union fell from a peak of more than one-fifth in the early 1990s to less than one-tenth at the turn of the 21st century. In 1996 Hungary joined the Organisation for Economic Co-operation and Development (OECD), and in 2004 it became a full member of the European Union (EU). By the 2010s Germany had become Hungary’s most important trading partner by far, followed by Austria, Slovakia, Russia, China, Romania, and France.In the early 21st century, machinery and transport equipment were both Hungary’s leading import (comprising three-fifths of the total imports) and its leading export (comprising one-half of all exports). In particular, the country’s principal trade goods were telecommunications equipment, electrical machinery, power-generating machinery, road vehicles, and office machines and computers.Services

Throughout the last decade of the 20th century, the service sector’s portion of Hungary’s GDP rose at an annual average rate of about 0.5 percent. By the early 2010s, services accounted for between one-half and two-thirds of GDP and roughly the same proportion of the workforce. Tourism played a big role in this development as Hungary became an increasingly popular destination for travelers, especially those from Austria, Croatia, Germany, Montenegro, Romania, Serbia, Slovakia, and Ukraine, most of whom arrived by car. There is also significant tourism via low-cost air carriers from western Europe as well as from the United States, Canada, and Australia.
Labour and taxation

The Soviet-style Central Council of Hungarian Trade Unions was reorganized in 1988 as the National Confederation of Hungarian Trade Unions. The largest trade union in Hungary, with some 40 organizations under its umbrella at the start of the 21st century, it became part of an even bigger organization in 2013 when it joined with the Autonomous Trade Union Confederation and the Forum for the Co-operation of Trade Unions to form the Hungarian Trade Union Confederation. That umbrella body began with some 250,000 active members and about another 100,000 pensioner members.Transportation and telecommunications

Railways have long been the centre of Hungary’s transportation system. By World War I the country had a modern network that was among the densest in Europe, and it continued to expand regularly until the late 1970s, with electrification beginning in the previous decade. When industrial production declined during the transition to a market economy, rail transport of goods dropped sharply, accompanied by significant cutbacks in government subsidies that contributed to the deterioration of the railway infrastructure. By the end of the 20th century, however, the EU had begun funding rail network improvements, as well as roadway projects.
Railway station in Battonya, Hungary.
Railway station in Battonya, Hungary.
Aspectomat

In the postcommunist era, road haulage has made up an increasing percentage of the overall transport of goods. Buses were once the main form of travel for passenger transportation, but the number of privately owned automobiles grew rapidly after the early 1980s. This growth skyrocketed following the end of the communist regime. Between 1989 and 1996, an additional 1.5 million cars were added to Hungarian roads, the majority of them Western-made. During this same period, the portion of Eastern-made cars declined rapidly.
Advertisement

Road construction and upgrading increased significantly in the early 21st century, with the building of expressways (motorways) radiating out from Budapest toward Vienna, Croatia, Serbia, Romania, and Ukraine.

The Danube River, the country’s only important transportation waterway, was historically used for international shipping, via the free port of Csepel. However, as a result of the destruction of bridges in the former Yugoslavia during the intervention by NATO (North Atlantic Treaty Organization) in the Kosovo conflict in 1999, much of the shipping came to a sudden halt. The Hungarian merchant fleet nearly vanished, reduced from about 200 vessels in 1994 to only 1 in 1999. Nonetheless, Hungary played an active role in 21st-century regional efforts to modernize, improve, and expand inland waterway traffic on the Danube.

International air travel passes through Budapest Liszt Ferenc International Airport, Debrecen Airport, and Hévíz-Balaton (Sármellék) Airport. Regional passenger air traffic serves Budapest, Pécs, Nyíregyháza, Debrecen, Siófok-Kiliti, Szeged, and Győr. Malév Hungarian Airlines, the national carrier, was founded in 1946.
Year In Review 2019
Government and society
Overview

The modern political system in Hungary contained elements of autocracy throughout the 19th and 20th centuries, but in the period between 1867 and 1948 it had a functioning parliament with a multiparty system and a relatively independent judiciary. After the communist takeover in 1948, a Soviet-style political system was introduced, with a leading role for the Communist Party, to which the legislative and executive branches of the government and the legal system were subordinated. In that year, all rival political parties were abolished, and the Hungarian Social Democratic Party was forced to merge with the Communist Party and thus form the Hungarian Workers’ Party. After the Revolution of 1956 it was reorganized as the Hungarian Socialist Workers’ Party, which survived until the fall of communism in 1989.
Constitutional framework

In 1989 dramatic political reforms accompanied the economic transformation taking place. After giving up its institutionalized leading role, the Hungarian Socialist Workers’ Party abolished itself (with the exception of a small splinter group that continues under its old name) and reshaped itself into the Hungarian Socialist Party. In October 1989 a radical revision of the 1949 constitution, which included some 100 changes, introduced a multiparty parliamentary system of representative democracy, with free elections. The legislative and executive branches of the government were separated, and an independent judicial system was created. The revision established a Constitutional Court, elected by Parliament, which reviews the constitutionality of legislation and may annul laws. It also provides for an ombudsman for the protection of constitutional civil rights and ombudsmens’ groups for the protection of national and ethnic minority rights.
Parliament Building on the far side of the Danube River, Budapest.
Parliament Building on the far side of the Danube River, Budapest.
© Jan Miracky/Dreamstime.com

The 1989 constitution was amended repeatedly, and a controversial new constitution, pushed through by Prime Minister Viktor Orbán’s centre-right government, was promulgated in January 2012. Among other significant recent revisions of Hungarian law was a change in 2010 that allowed nonresidents to attain citizenship if they could prove their Hungarian ancestry and mastery of the Hungarian language.

Supreme legislative power is granted to the unicameral National Assembly, which elects the president of the republic, the Council of Ministers, the president of the Supreme Court, and the chief prosecutor. The main organ of state administration is the Council of Ministers, which is headed by the prime minister. The president, who may serve two five-year terms, is commander in chief of the armed forces but otherwise has limited authority. The right of the people to propose referendums is guaranteed.
Local government

Hungary is divided administratively into 19 megyék (counties), which are further split into 174 districts (járások). Budapest has a special status as the capital city (főváros), headed by a lord mayor (főpolgármester) and divided into 23 districts (kerületek), each headed by its own mayor (polgármester). There are also 23 cities and towns with county status (megyei jogú városok). Among the extensive changes to the political system introduced by the Fidesz party after its sweeping victory in the 2010 federal elections was a significant reform of Hungary’s local government structure. Changes to the system of finance and to administrative responsibilities enhanced the powers of the central government agencies and institutions at the expense of local and regional governments, whose purview was limited to providing basic services.
Justice

Justice is administered by the Supreme Court, which provides conceptual guidance for the judicial activity of the Court of the Capital City and the county courts and for the local courts. A chief prosecutor is responsible for protecting the rights of citizens and prosecuting acts violating constitutional order and endangering security. The constitutionality of the laws is overseen by the Constitutional Court, which began operation in 1990. A constitutional amendment in 1997 called for the addition of regional appellate courts, which came into force in the early 21st century.
Political process

Parliamentary elections based on universal suffrage for citizens age 18 and over are held every four years. Under the mixed system of direct and proportional representation that was revised in 2011, 106 members of the 199-seat National Assembly are elected in single-member electoral districts, and 93 members are elected as part of national party lists. Voters express their preference for both a specific candidate running in their electoral district and a national party list. In the former case, candidates must gain a plurality of the vote to be elected. Parties that receive at least 5 percent of the national aggregate of votes are proportionally allocated seats for list candidates.

About 200 political parties were established following the revision of the constitution in 1989, but only 6 of them became long-term participants in the country’s new political life after the first free elections (1990): the Hungarian Democratic Forum, Alliance of Free Democrats, Independent Smallholders’ Party, Christian Democratic People’s Party, Federation of Young Democrats (Fiatal Demokraták Szövetsége; Fidesz), and Hungarian Socialist Party—the latter being the party of reformed ex-communists. The same six parties were returned to Parliament in 1994, and for the following decade most of them remained represented in the legislature. The hard-core communists reemerged in 1992 as the Workers’ Party, while the right-wing Hungarian Justice and Life Party was created in 1993 when it split from the Hungarian Democratic Forum. Fidesz appended Hungarian Civic Party (later changed to Hungarian Civic Alliance) to its name, and between 1998 and 2002 it became the dominant party and formed the government. The Christian Democrats organized the Centre Party alliance in 2002 but failed to make it into Parliament. After the 2010 election, Fidesz’s dominance of the political system was effectively unchallenged.
Security

The Hungarian armed forces consist of ground forces, air and air-defense forces, a small navy that patrols the Danube, the border guard, and police. Military service was compulsory for males over the age of 18 until 2004, when Hungary established a voluntary force. (The term of duty varies according to the branch of service but is typically less than one year.) The armed forces are not permitted to cross the state frontiers without the prior consent of Parliament. In the decade between 1989 and 1999, the armed forces declined from 155,000 members to just under 60,000, but, at the same time, they also underwent a process of modernization to prepare Hungary to join the Western military alliance NATO. Membership was finally achieved in March 1999, eight years after the dissolution of the Warsaw Pact, of which Hungary was a member.Health and welfare

Following World War II, health care improved dramatically under state socialism, with significant increases in the number of physicians and hospital beds in Hungary. By the 1970s, free health care was guaranteed to every citizen. Higher-quality private health care, permitted but limited before the transition period, grew in importance from the early 1990s.

A broad range of social services was provided by the communist government, including child support, extensive maternity leave, and an old-age pension system for which men became eligible at age 60 and women at age 55. This costly welfare system was a heavy burden on the country’s finances. At the end of the communist era, Hungary ranked 20th among European countries in terms of per capita GDP, but it was 12th in social spending. Social insurance expenditure, which constituted 4 percent of GDP in 1950, had risen to one-fifth of the GDP by 1990. The Hungarian system had become one of the most expensive in the world, yet there was considerable resistance to efforts to scale it back.

When health insurance was reformed in 1992, it retained its all-encompassing nature and was also made mandatory. At the same time, however, this reform required both employers and employees to contribute to the system’s upkeep as well as to pension plans. The government’s move in 2003 to privatize almost half of its health care institutions was rejected in the following year by popular referendum. The private financing of health care slowly increased with the introduction of co-payments for some prescription medications, office visits, and hospital stays.oday the health care system is financed by a national income tax along with contributions to the Health Insurance Fund. Employees pay 3 percent of their total income to the fund, and employers contribute the equivalent of 15 percent of an employee’s gross salary as well as a “health care contribution” (lump-sum tax).
Housing

Housing shortages were constant in Hungary for decades after World War II, despite the million housing units built by the state in urban centres from 1956 to 1985. In the immediate postwar period, Hungary maintained an average of three persons per room, a rate that eventually dropped to one per room by the mid-1990s. Moreover, by the late 1980s, electricity was available for nearly the entire population (it had been in fewer than half of Hungarian homes in 1949, when apartment houses were nationalized), and running water was available for more than three-fourths of homes. The construction of private homes, which had increased in the 1960s and ’70s, constituted more than four-fifths of all construction by the mid-1990s, as housing became part of the market economy.In the 1990s, as the cost of home ownership and rents soared, the housing market became increasingly polarized. The lower class continued to live in shabby, prefabricated, and often deteriorated apartments, while the upper class occupied expensive apartments or villas that approximated Western standards both in their construction and in their internal outfitting. High-quality housing was bought not only by Hungary’s nouveaux riches but also by many Westerners, among them a significant number of permanent or seasonal repatriates.
Education
General considerations

Ever since the start of obligatory universal education initiated by the Law of 1868, Hungary followed the German system of education on all levels. This included four, then six, and finally eight years of elementary schooling and—for a select few, after the first four years of this basic education—eight years of rigorous gymnasium (gimnázium) studies that prepared the students for entrance to universities. These universities were also organized along the German model, with basic degrees after four or five years, followed for those in the humanities and sciences by the doctorate based on a modest dissertation. Those wishing to become a member of the professorate also had to go through the process of “habilitation” (habilitáció), which required the defense of a more significant dissertation based on primary research.All this changed after the communist takeover of Hungary following World War II. In 1948 schools were nationalized, and the elitist German style of education was replaced by a Soviet-style mass education, consisting of eight years of general school (általános iskola) and four years of secondary education (középiskola). The latter consisted of college-preparatory high schools that approximated the upper four years of the gimnázium as well as of the more numerous and diverse vocational schools (technikumok) that prepared students for technical colleges or universities but in most instances simply led directly to mid-level jobs. This system of education survived until the 1990s, when the fall of communism resulted in a partial return to the traditional educational system. While much of the Soviet-inspired 8 + 4 system is still intact, it now competes with the 6 + 6 and the 4 + 8 systems, wherein the six- or eight-year gimnázium tries to replicate the intellectually more exclusive pre-Marxist Hungarian educational system.

During the 1990s the uniformity of the communist educational system was further shattered by the introduction of private secondary education. Nationalized religious schools were returned to churches and religious institutions, and various new private secular schools were created. Between the mid-1980s and mid-1990s, the number of secondary schools increased from 561 to 887, even though the student-age population had declined from 1.3 million to just under 1 million.

Mass industrialization obliged women to take outside jobs, resulting in the creation of an extensive system of preschools and kindergartens. Attendance was not mandatory, but, given that in many homes both parents worked, most children attended. Up to the mid-1990s, education was free from the kindergarten through the university level and also obligatory from age 6 to 16. At that time a modest tuition was introduced at the state universities and a much steeper one at the increasing number of private schools and institutions of higher learning.
Year In Review 2019
Higher education

Preparation for higher education became virtually universal by the early 1980s, and by the end of that decade about one-fifth of those between ages 18 and 24 were enrolled in one of Hungary’s numerous institutions of higher learning, many of them founded or reorganized after World War II. This growth continued even after the communist regime had ended; in 1990 there were only 70,000 full-time and 100,000 part-time college and university students, but by the first decade of the 21st century the number of full- and part-time students had risen to almost 400,000.

There was a major reorganization of Hungarian higher education in 2000. Prior to then, traditional major institutions of higher learning were Loránd Eötvös University of Budapest, Lajos Kossuth University of Debrecen, Janus Pannonius University of Pécs, Attila József University of Szeged, the Technical University of Budapest, and the Budapest University of Economic Sciences. There were also dozens of specialized schools and colleges throughout the country. In 2000 most of these specialized colleges were combined with older universities or with one another to form new “integrated universities.” The result was the birth of the renewed Universities of Debrecen, Pécs, and Szeged; the reorganized Universities of Miskolc and Veszprém; and the newly created St. Stephen University, University of West Hungary of Sopron, and University of Győr. The main exception to this integration process was in the city of Budapest, where Loránd Eötvös University, Semmelweis Medical University, Budapest University of Technology and Economics (formerly Technical University of Budapest), and Budapest University of Economic Sciences and Public Administration (renamed Corvinus University of Budapest in 2004) remained stand-alone universities.

In the period after the fall of communism, several private and religious universities were established, including Central European University (CEU) of Budapest, founded by the Hungarian American philanthropist George Soros as an English-language postgraduate institution where the students are introduced to Sir Karl Popper’s idea of an “open society.” Changes to Hungarian law relating to higher education that were enacted in 2017 altered CEU’s status as a foreign-registered university. Unable to reach an agreement with the government on that status and arguing that its academic freedom was threatened, CEU responded by relocating its main campus to Vienna.The best-known religious institutions include Péter Pázmány Catholic University and Károli Gáspár University of the Reformed Church in Hungary. In addition, some of the specialized colleges of music, fine arts, theatre, and military arts were elevated to university status.

The postcommunist period also saw the restructuring of the university diplomas. Regular degrees remained, but the university doctorate and the Soviet-inspired “candidate” (kandidátus)—a research degree offered by the Academy of Sciences—were abolished and replaced by an American-style doctorate. At the same time, the “habilitation” was reintroduced as a prerequisite for university professorships. The science doctorate (tudományok doktora), offered by the Academy of Sciences since 1950 and known as the “great doctorate” (nagydoktorátus), remained in force. But, whereas previously it was awarded on the basis of a comprehensive dissertation, it is now given in recognition of major life accomplishments by a very select group of scholars and scientists.Cultural life
Cultural milieu

The cultural milieu of Hungary is a result of the diverse mix of genuine Hungarian peasant culture and the cosmopolitan culture of an influential German and Jewish urban population. Both the coffeehouse (as meeting place for intellectuals) and the music of the Roma (Gypsies) also have had an impact. Cultural life traditionally has been highly political since national culture became the sine qua non of belated nation building from the early 19th century. Theatre, opera, and literature in particular played crucial roles in developing national consciousness. Poets and writers, especially in crisis situations, became national heroes and prophets. Governments also attempted to influence cultural life through subsidy and regulation. During the state socialist era, culture was strictly controlled; party interference was influenced by ideological principles, and mass culture was promoted.Through much of the 20th century, Hungarian cultural life was characterized by a dichotomy between rural and urban culture and subsequently between “populist” and “urbanist” culture—even though both of the latter were represented by urban-based intellectuals. These intellectuals were divided by their social origins (village versus city) and also by their disagreements about the type of culture that can best serve as the fountainhead of modern Hungarian culture. The populists were suspicious of the urbanists, many of whom were of non-Hungarian origins (mostly German and Jewish), and regarded the village as the depository of true Hungarian culture. The urbanists, on the other hand, viewed the populists as “country bumpkins” with little appreciation of real culture and looked to western European cultural centres as sources for their own version of modern Hungarian culture.
Year In Review 2019
Daily life and social customs

Genuine traditional Hungarian culture survived for a long period in an untouched countryside characterized by rootedness. Peasant dress, food, and entertainment, including folk songs and folk dances—the rituals of weddings and Easter and Christmas holidays—continued until the mid-20th century. The drastic (and in the countryside brutal) modernization of the second half of the 20th century nearly destroyed these customs. They were preserved, however, as folk art and tourist entertainment.Everyday life changed dramatically, as did the family structure. Families became smaller, and ties with extended families diminished. The culture also became less traditional. Clothing styles began to follow the international pattern, and traditional peasant dress was replaced by blue jeans. Folk songs are still occasionally heard, but in daily life they have been replaced by rock and pop music. Urban culture, especially in the capital city, is highly cosmopolitan and encompasses the tradition of coffeehouse culture. Watching television is a popular pastime.Hungary’s most traditional cultural element is its cuisine. Hungarian food is very rich, and red meat is frequently used as an ingredient. Goulash (gulyás), bean soup with smoked meat, and beef stew are national dishes. The most distinctive element of Hungarian cuisine is paprika, a spice made from the pods of chili peppers (Capsicum annuum). Paprika is not native to Hungary—having been imported either from Spain, India by way of the Turks, or the Americas—but it is a fixture on most dining tables in Hungary and an important export. Among Hungary’s spicy dishes are halászlé, a fish soup, and lecsó, made with hot paprika, tomato, and sausage. Homemade spirits, including various fruit brandies (pálinka), are popular. Before World War II, Hungary was a wine-drinking country, but beer has become increasingly prevalent. Although Hungarians were not quick to accept foreign cuisines, they appeared in Budapest in the 1990s, a sign both of the growing influence of the outside world and of the presence of increasing numbers of foreigners who have settled in Hungary.In addition to their observance of the two main religious holidays—Christmas, celebrated as a traditional family festivity, and Easter, characterized by village merrymaking—Hungarians celebrate several national holidays, including March 15 (Revolution of 1848) and August 20 (St. Stephen’s Day). After the communist takeover, these traditional national holidays were replaced by April 4 (Liberation Day), May 1 (May Day), and the transformed August 20 (Constitution Day). After 1990 these communist-inspired holidays were replaced in turn by the original national holidays, augmented by October 23, which commemorates the Revolution of 1956. All of these holidays are occasions both for solemn remembrance and for popular festivities, including folk dancing, choral singing, and the display of traditional folk arts. The Hungarian national anthem is based on the 1823 poem “Hymnusz” (“Anthem”) by Ferenc Kölcsey; it was set to music by Ferenc Erkel and officially adopted in 1844.
The arts

Traditional folk arts either have disappeared or have become mostly commercialized, and political attempts in the 1930s, ’50s, and ’70s to preserve them basically failed. National high culture emerged at the turn of the 19th century, with literature taking a central role.The first Hungarian-language newspaper, Magyar Hírmondó (“Hungarian Courier”), appeared in 1780, followed by Magyar Merkurius (“Hungarian Mercury”) in 1788, Bétsi Magyar Merkurius (“Viennese Hungarian Mercury”) in 1793, and Hazai Tudósítások (“National Informer”) in 1806. (The first non-Hungarian-language newspaper published in the country may have been the Mercurius Hungaricus [1705–10]. It was created to provide readers outside Hungary with news of the uprising of Ferenc Rákóczi II against the Habsburg rulers.)

Ferenc Kazinczy, an advocate of Enlightenment ideas, founded a movement of language reform and promoted literature through his high standard of literary criticism. In his view, literature was a nation-sustaining or even nation-creating force. This newly born literary language was cultivated by most of the contemporary authors, including Mihály Csokonai Vitéz in his rococo poetry and the brothers Károly Kisfaludy and Sándor Kisfaludy in their early Romantic poetry and plays. Modern Hungarian drama was born in the middle of the 19th century, with József Katona’s tragedy Bánk bán (1820) and Imre Madách’s Az ember tragédiája (1861; The Tragedy of Man). Among other important 19th- and early-20th-century literary and cultural figures were the poets Mihály Vörösmarty, Sándor Petőfi, János Arany, and Endre Ady; the novelists József Eötvös, Mór Jókai, Kálmán Mikszáth, and Gyula Krúdy; the historians Mihály Horváth, Sándor Szilágyi, and Henrik Marczali; and the sociologist Oszkár Jászi.During the interwar years, the traditions of these literary pioneers were continued by such poets and novelists as Zsigmond Móricz, Mihály Babits, Dezső Kosztolányi, Lajos Kassák, Frigyes Karinthy, János Kodolányi, Gyula Juhász, Dezső Szabó, Attila József, and Miklós Radnóti and such historians and literary historians as Sándor Domanovszky, Gyula Szekfű, Bálint Hóman, János Horváth, and Antal Szerb. The 1930s were witness to the emergence of the populist-urbanist controversy and the publication of a series of major sociographies about the realities of Hungarian peasant life. They were written by authors such as Gyula Illyés, Géza Féja, Ferenc Erdei, Péter Veres, József Erdélyi, Imre Kovács, and a number of others, who hailed from the countryside and sympathized with the plight of Hungary’s rural underclass.

Following World War II, the nationalist and populist tendencies of Hungarian literature and culture were expurgated and replaced by politically inspired manifestations of Socialist Realism. And this applied equally to literature as to writings in the social sciences such as history. The best of the poets, writers, historians, and social philosophers were silenced, and the rest were forced to toe the party line. In the postwar decades the literary contributions of such urbanists as Tibor Déry, Sándor Petőfi, István Vas, and István Örkény and such populists or near-populists as Gyula Illyés, László Németh, and László Nagy—some of whom had begun their careers already during the interwar years—were particularly significant, as was the work of the social philosopher István Bibó. The most notable among the writers who emerged after 1956 were András Sütő, Sándor Kányádi, György Konrád, Péter Nádas, Péter Esterházy, and Imre Kertész (who won the Nobel Prize for Literature in 2002). The first two of these were Transylvanians who wrote great literature based on traditional literary models, while the latter four were Budapest urbanites who pursued the diverse paths of avant-garde literature. Among the other Hungarian writers who made significant literary contributions in the late 20th and early 21st century were László Krasznahorka, Magda Szabó, Árpád Kun, Zsófia Bán, and Ferenc Barnás.

Most of the important achievements in Hungarian visual arts and music emerged about the turn of the 20th century. The avant-garde painters Tivadar Csontváry-Kosztka and László Moholy-Nagy elevated Hungarian painting from traditional Romanticism and French-inspired Impressionism to greater international significance through pathbreaking stylistic innovations. Hungarian music achieved worldwide renown with the composer Béla Bartók, an exponent of modern Hungarian music that was rooted in archaic folk traditions. Bartók was a central figure of early 20th-century culture who influenced future generations of composers both at home and abroad. Bartók’s activities and compositions were paralleled by those of Zoltán Kodály and Ernst von Dohnányi. Kodály’s contributions went beyond the composition of music to the restructuring of Hungarian music education. His system of music education, the “Kodály method,” is now taught throughout the world. The activities of these serious composers were paralleled by the work of such beloved composers of light music and operettas as Jenő Huszka, Pongrác Kacsóh, Franz (Ferenc) Lehár, and Emmerich (Imre) Kálmán.In addition to composing, many Hungarian musicians gained international renown as performers. These included the conductors Fritz Reiner, George Szell (György Széll), Eugene (Jenö) Ormandy, Antal Dorati, Sir Georg Solti, János Fürst, Iván Fischer, and Adam Fischer, as well as the pianists Franz (Ferenc) Liszt, Annie Fischer, Zoltán Kocsis, András Schiff, Jenö Jandó, and Péter Tóth.Since the 1960s, Hungarian motion pictures have attracted significant international interest. In particular, the parabolic films of Miklós Jancsó and István Szabó helped establish the reputation of Hungarian cinema. Other notable Hungarian film directors included Roland Vranik, Nimród Antal, Béla Tarr, and László Nemes, the last of whose Son of Saul (Saul fia) won the 2016 Academy Award for best foreign-language film.
Year In Review 2019
Cultural institutions

Following World War II, high culture that previously had been confined to the upper classes was promoted among the masses. A highly subsidized publishing industry fostered reading: the number of books published increased 10-fold between 1938 and 1988. Reading became a regular habit for about one-third of the population, and a huge network of more than 15,000 public libraries was established. The main national collections are the National Széchényi Library, the Ervin Szabó Library, the libraries of the Hungarian Academy of Sciences and the Hungarian Parliament, and the Central Library of Loránd Eötvös University (all in Budapest), plus the libraries of the universities of Debrecen, Pécs, and Szeged.

Among the most notable of the thousands of museums and cultural centres are the Hungarian National Museum, the Hungarian National Gallery, the Museum of Fine Arts, and the Museum of Applied Arts (all in Budapest), plus the Christian Museum in Esztergom, the Déri Museum of Debrecen, the Janus Pannonius Museum of Pécs, the Ferenc Móra Museum of Szeged, and the collection of the Benedictine Archabbey of Pannonhalma. Government subsidizing of culture virtually ended with the introduction of a market system in the 1990s. The capital city is also regarded for its architectural legacy from various periods, which led to its being designated a UNESCO World Heritage site.

Teaching and scholarship are both emphasized in Hungary’s institutions of higher learning, although, following the Soviet model, scholarly research was de-emphasized in the decades after World War II. During those years, much of the research and the resulting publications moved from the colleges and universities to the several dozen research institutes of the Hungarian Academy of Sciences (established in 1825) as well as to the institutes of various ministries. The academy was at the apex of Hungarian scientific and scholarly life for over four decades following its reorganization in 1949. Beginning in the early 1990s, however, it fell under persistent attack from the new political leadership, which hoped to cleanse it of its allegedly Marxist scientists and scholars, and funding and staffing dropped precipitously. This decline in numbers and funding continued even under the Socialist-Liberal regimes before and after the turn of the century. The government led by Victor Orbán in the 2010s transferred control of the majority of the Hungarian Academy of Sciences’ funding to the Ministry of Innovation and Technology, prompting complaints from researchers that the government was undermining academic freedom.Hungary has an international reputation for scholarship, with one of the world’s highest per capita rates of Nobel laureates. Because of a lack of funding, however, most of these prizewinners have worked in Germany or the United States. Outstanding Hungarian-born scientists included Theodore von Kármán, Leo Szilard, Edward Teller, Zoltán Bay, John G. Kemény, and Nobelists Eugene Wigner and Albert Szent-Györgyi. Other Nobel laureates were George de Hevesy, Georg von Békésy, John C. Harsanyi, John C. Polanyi, George Olah, and Avram Hershko.

Some of the top Hungarian social scientists included the social philosophers Karl Mannheim and Michael Polányi, the economist Karl Polanyi, and the philosopher and literary critic György Lukács. Hungarian-born mathematicians of international renown included John von Neumann, George Pólya, Gábor Szegő, Pál Turán, and Paul Erdős. Hungarian scholars also have excelled in the disciplines of linguistics, historiography, and literary history.Sports and recreation

Hungary’s most popular vacation destinations include Lake Balaton and Lake Velence in Transdanubia, the Danube Bend, and the arty Szentendre Island above Budapest, as well as the Pilis, Mátra, and Bükk mountains in the north of Hungary. Lake Balaton attracts tourists from all over central and eastern Europe. A major attraction for the inhabitants of Budapest is Margit (Margaret) Island, an urban oasis of gardens and swimming pools on the Danube River.Hungary has a tradition of success in international sporting competition. It won a number of world championships and Olympic medals even before the overpoliticization of sports in Soviet-bloc countries. Football (soccer) is especially popular, and Hungarian athletes have also enjoyed success in water polo, fencing, swimming, table tennis, track and field (athletics), rowing, weightlifting, and team handball. More recently, tennis and golf have gained in popularity, especially among the upper middle class.Hungary has a tradition of success in international sporting competition. It won a number of world championships and Olympic medals even before the overpoliticization of sports in Soviet-bloc countries. Football (soccer) is especially popular, and Hungarian athletes have also enjoyed success in water polo, fencing, swimming, table tennis, track and field (athletics), rowing, weightlifting, and team handball. More recently, tennis and golf have gained in popularity, especially among the upper middle class.