A garád régebben eleven sövényből, vesszőfonásból embermagasságú vót. A házaknak legalább régebben alapozást soha sem csináltak, hanem az építendő ház helyét jó erősen lebunkózták, sima felületűvé elegyengették s az így elkészített alapra emelték a ház falait. A legrégibb keletű házak sövény falúak voltak. A szükséges czölöpöket mélyen leȧsták a földbe, ezek közé pedig egymástól bizonyos távolságra oly nagy karókat vertek le, melyek a falak tervezett magasságáig fölértek, aztán a czölöpök és karók közeit sövény módjára vékony vesszővel befonták s kívül- belől sárral betapasztották. De ily sövényfalú házat ma már nem lehet találni, csupán emlékök él az öregebbek között, a kik azonban maguk is csak apáiktól hallották, hogy az előtyiek ily módon is építették házaikat. Később a vesszők
helyett vályogot alkalmaztak az építés anyagául s ezt megtartották úgy szólván a mai napig.
A vályogból emelt falakra a tetőzet gerendáit a következő módon rakták fel az épület hosszában középen a keresztfalakra helyezték el a mestergerendát , ezzel párhuzamosan az oldalfalakra a vízvető
gerendákat, ezek fölé pedig 4-4 lábnyi távolságra keresztbe fektették az átal gerendákat , a melyekre durván ácsolt tölgyfapallókat szegeztek s a palló tetejét pelyvás sárral betapasztották. Az ekképen lerakott gerendázatra jött aztán a háztető faváza. A hosszában elnyuló ház két végében, közvetlen a falak elé, gyakran benn a ház közepe táján is egy- egy vastag, négy oldalúra ácsolt, felül két ágban végződő tölgygerendát ástak le a földbe az ú . n. « ágos-fá» -t, melyek a háztető kivánt magasságáig értek , ezek ágai közé pedig egy a ház egész hosszában elnyuló tölgy gerendát fektettek el vízszintesen a szelemen > -t s ehhez és az által- gerendák végeihez erősített , eresztartó gerendák" - hoz szögezték aztán két oldalról a rézsút fekvő horgas v. szarufákat› , melyeknek egymást szög alatt érő párjai hogy szilárdabban álljanak, a padláson belül, egy- egy vízszintes irányban fektetett fával, a kakasülő - vel szögeztettek össze. A szögezéshez mindig fa- szögeket használ- tak. A szarufákra azután vízszintesen fektetett léczeket erősítettek < tiszaháti fűz » -ből készített korcz- vesszőkkel » s náddal simán befödték.
A nád fedés összeszögellő részét, végig a házon, két oldalt, tenyérnyi szélességű deszkákkal az ú. n. koporsó -val fedték le s a fölé, hogy a vihar le ne tépje « szegés lécz » -eket alkalmaztak oly formán, hogy a koporsó -val párhuzamosan 35-40 cm.-nyi távolságra az egész házon végig egy sor durván hasogatott léczet erősítettek a nádfedéshez mindkét oldalon , s ezeken, valamint a koporsó - n keresztül -
a szarufák módjára kallantyúkat fektettek le egymástól úgy 45-50 cm. -nyi távolságra. E « kallantyúk (leczek) a háztető éle felett szög alatt keresztezvén egymást, egymásba voltak ékelve s faszögekkel
egymáshoz is , meg az alsó léczsorhoz is erősítve. A ház végén a fedés lejtősen ereszkedik alá s farazat a
neve, mely a ház falától gyakran messzebb kiugorván két faoszlopra támaszkodik. Az ily módon fedett helyet aztán kocsiszín gyanánt használják , vagy a tüzelőfát rakják alája, hogy az esőtől védve legyen.
A ház homlokfala felett azonban a fedés nem farazatosan › hanem mintegy ernyő módjára félkör alakban ereszkedik le, melynek Tardon, Szt-Istvánon bugygy , Mező- Kövesden pedig üstök a neve. (Lásd a
Régi üstökös matyóház > -at) . < Az üstök - öt is fa-szerkezet tartja fönn, mely nem annyira
complicált, mint inkább leleményes voltánál s eredetiségénél fogva érdemli meg a leírást. Készitése a következő volt : A szelemennek > a ház elejére nyúló végébe egy 2 m.- nyi hosszú vékonyabb gerendát
csapoltak, mely ferde irányban nyulik lefelé. E gerendát alsó végénél fogva egy karvastagságú, fölfelé hajló ú . n . « szemöldök-fa» támasztja alá, mely megint a másik végével az ágos fa közepe táján kivajt
csapba illeszkedik. Az így alátámasztott ferde gerendának s a ház két oldalán elnyuló eresztartó gerendák > -nak végeihez aztán egy- egy gyermek mondóka
Vót eccer eggy ember.
Szakála vót kender:
Bikfa tarisznyikia.
Égerfa csimmája
Közel vót a tenger,
Beleesett fejjel.
Két kutya nyúszta.
A harmadik sózta.
Kapta a bottyát.
Ütötte a potykát.
A potyka visított.
Az ember meg efutott.
-------------
Nagy mondások
Mosolyog mint a zsiros gánica.
Nevet mint az árpacipó a kemencében
Vén mint az országút.
Ugy nézel ki mint Mózes a moslékban
Feszít mint szaros Pista Jézus neve napján
Szájon kaplak mint kódus a lisztes tarisznyát.
Ugy nyakon legyintedek, hogy mindgyár kiugrik könyöködön a Ielked
Ugy ütlek mellybe, hogy Ielked repül Celbe.
Olyan hetykén sompolyog mintha léniét nyelt vóna le
Ugy néz ki mintha szappant zabált, vóna
Olyan vándlit kapsz, hogy mindgyár talpra esik a fejed.
Ha én mászok a képedre, kódisnak se vesznek be
Olyan aprót lélegzik mint a moharmag.
Affektál mint a pék kutyája.
Akkorákat fohászkodik mint anyámasszony szüretkor.
Ugy bevót rugva mint a rác dudája negyvennyolcban.
ugy nyujtja a beszédit mint zsidók a maceszt
Fuladoz mini a kónyi bika.
Ugy áll rajta a kabát mint Jézus szamarám a bársonynyereg,
Remeg mint zsidó az akasztófa alatt.
Nem vonóhúzó, hanem huzavonó ügyvéd
Csihad a fájdalom enyhül
A valló vagyok azt vallom
Feljött a hava bolondóra
Illik mint kutyára a kolomp
Morog mint kutya düdöllén
Hajlik mint a német litánia
Bicsak bicska
Ugy megy mint macska a gyiohajba
Anonymus szerint « Tas, Szabolcs és Tuhutum tanácsot ültek és elhatározták, hogy Árpád vezér országának határa a meszesi kapuban legyen. Erre a föld lakosai az ö parancsolatjokra kökapukat építettek
savós alutt tej szérdék
haluska sztrapacska
Bugylibicska ha fanyelű, ha elész is megkerül.
zimankós zegenyés haragos hózivataros
zákányos zavaros nem nagyon lehet elmenni a szaván.
"Zegernyés időben, zákányos úton, lerifrancolt lóval bajos utazni
Haluskát főznék, ha túró volna, de liszt nincs.
Dorongot vetettek eleibe
Olyan ember vót, aki vasvillával ette a szérdéket
Fogas a verőfény
süt a nap de hideg van
A fődön demizson, asztalon butella, kezébe findzsa előtte krajszony ölébe asszon, ez itten a haszon, amijjér jösztök, osztán jó nagyot basszon
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élők - főként az idősek - kiejtésére jellemző a gyakori „í-zés” (pl. kék - kík, pénz - píz, néz - níz, szép - szíp), illetve a kettőshangzók használata (pl. ló - lóú, kóla - kaula). Szintén jellegzetes felszólító módban a "-fele" irányjelző szócskával történő nyomatékosítás (pl. csináld megfele, menjél kifele stb.), de az igeragozásnak is megvannak a térségre jellemző sajátosságai (pl. tudol, mondol, fogol, megyen, jösztök). A környéken élők a "d", "t" és "n" hangokat sokszor "gy", "ty" és "ny"-nek ejtik (pl. térd - térgy), néha pedig kétszer is kiteszik a tárgy ragját (pl. osztat, őtet, eztet).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése