2019. július 9., kedd

Áramellátás Demecserből

Mivel a németek 1944. október 30-án felrobbantották a nyíregyházi áramtermelő gépeket, 1944 decemberétől 5 hónapon át a demecseri ipartelep generátorai szolgáltatták az áramot a Nyíregyházi városnak.
Az ipartelep létrehozásához az I. világháború kitörése után az általános élelmiszerhiány vezette a közös hadsereg Élelmezésügyi Minisztériumát arra, hogy állami kezelésben a hadsereg és a hadifoglyok részére káposztát savanyítson. A káposztasavanyítás mellett étolaj és a csomagoláshoz szükséges fahordók gyártása volt a létesítendő gyár profilja.
A gyár felépítésével herceg Odeschalchi tuzséri földbirtokost bízták meg. A herceg ismerte a Szabolcs megyei termelési viszonyokat, és a gyárat Demecserbe, a káposzta- és napraforgó-termelés gócpontjára telepítette. Ezen elhatározást az a tény is megerősítette, hogy Demecser vasútállomással rendelkezett, és minden oldalról jól megközelíthető útrendszer fogta körül. A gyár helyéül a vasútállomással szembeni berkeszi műúttól északra eső területet jelölték ki, amely Ehrenreich Adolf demecseri földbirtokos tulajdona volt. Az állam ezen területből 22 kataszteri holdat sajátított ki a gyártelepítés részére. A gyár építését 1915 májusában kezdték meg. Hadifoglyok (olasz, orosz, stb.) és hadi munkások százai dolgoztak az építkezésen. Az építkezés savanyító bazeinek, kádárműhelyek és lakóbarakkok létesítésével kezdődött, és 1918 októberéig, a monarchia összeomlásáig, tartott. Ez ideig elkészült 3 gyárépület melléklétesítményekkel, egy 28 m magas, 300 m3 víz befogadására alkalmas víztároló, 4 lakóépület, az iparvágány, valamint befejeződött a savanyító bazeinek és a savanyító üzem felszerelése. Előbbieken kívül több lakóbarakk és barakk-kórház is épült. A gyár első ízben 1916-ban savanyított káposztát. 1919-ben a megszálló román csapatok hadiüzemmé nyilvánították a gyárat, majd a gyártelep összes elmozdítható berendezését leszerelték, és Romániába szállították. A gyárban nem maradt semmi, csak a csupasz falak és a tetőszerkezetek. A lakóépületeket a közösségi elöljáróság a lakásínségben szenvedő családoknak utalta ki. A gyárban az elkövetkező több emberöltő során szörpöt, krumplicukrot készítettek, illetve üdítő italt és ásványvizet palackoztak. A létesítmény, akárcsak a román dúlást követően, ma újból romokban áll. (Forrás: Mesélő Nyíregyháza 20. füzet)

2019. július 8., hétfő

A Demecseri Györffy Sándor emlékére

Györffy Sándor jelentkezett önkéntesnek, és 1915 júniusában, 21 évesen bevonult a magyar királyi 3. honvédhuszárezredhez. A kiképzés a Szabadka melletti Palicson, majd Budapesten zajlott. Ezután Györffy Sándor kikerült az orosz frontra, ahol nemsokára, 1916. július 6-án fogságba esett.  Györffy Sándor, aki pár hónap után zászlósként szakaszparancsnok lett, vitte magával a gépét, és minden fontos mozzanatot megörökített. Mások is fotóztak, így az albumában levő képek egy részén ő is szerepel. A kiképzés kemény volt, a gyakorlatokon lónak és lovasnak szinte egy testként kellett mozognia. Ezt szolgálta, hogy a huszárok a saját lovukkal vonultak be, a lónak minimum háromévesnek kellett lenni. Györffyéknél éppen akkor nem volt más hátasnak való csikó, csak a kétéves Baba. Némi állatorvosi beavatkozással sikerült elérni, hogy a fogai alapján elfogadja háromévesnek a sorozási bizottság.
Györffy Sándor számos képet küldött haza családjának, barátainak. Leveleiből az derül ki, hogy a kiképzésen jól érzi magát, tetszenek neki az embert próbáló, huszárvirtust igénylő feladatok. Elkezdett naplót írni, amely megerősíti, hogy kedvére való volt ez az élet. A naplót vitte magával a hadifogságba, ahol egy barátjától – a több nyelven beszélő Elek Endre demecseri földbirtokostól – a német mellé megtanult angolul, franciául és oroszul.
A fogságban színházat szerveztek, előadásokat tartottak, az oroszok tiszti ellátásban részesítették őket. A napló 1921-ben fejeződik be, amikor írója már újra a Műszaki Egyetem hallgatója. Később kereskedelmi főiskolát végez, pénzügyi állást vállal, majd gazdálkodni kezd a túrkevei családi birtokon: huszár voltához híven lótenyésztéssel foglalkozik – az angol félvér Furioso-törzzsel kiváló eredményt ér el –, és a kölcsönnel terhelt földön tehermentes mintagazdaságot teremt. Barátjának, Elek Endrének a története még különösebb: a hadifogság után
Oroszországból a táborparancsnok lányával, Tatjánával tér haza. A parancsnok, a művészi hajlamú Lukjanov tábornagy – akinek a felesége francia operaénekesnő volt – valamilyen küldöttség érkezésekor tolmácsolásra kéri Eleket. Így ismerkednek meg Tatjánával, s ebből szerelem lesz, majd Lukjanov áldásával – akit a vörösök közben elzavarnak mint cári tisztet – házasság. Lukjanov pedig elmegy Kínába, hogy harcoljon a kommunisták ellen, de súlyosan megsebesül, és fél lábbal a lányáéknál, Demecseren telepszik le. Ott is van eltemetve.
Miközben Elek Endre és Tatjána Tibor fia docensként egy svédországi egyetemen angol nyelven oktatott, az ifjabbik Györffy Sándor – származása miatt mindenféle kerülőkkel – kertészmérnök lett. A lovakat kertészként is úgy szerette mindig, mint az apja, rég elmúlt már hatvanéves, amikor még lovas túrákat vezetett.

2019. július 6., szombat

Szabó László István Literátus publikációi


Publikációim
1. Keleten a helyzet változatlan / Szabó László István - In : Irány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közéleti és Kulturális lap 1996  szeptember 20. I. évf. 1. sz. 4. p.

http://www.mzsk.hu:8123/JaDoX_Portlets/displayContent?docId=140051&secId=28040

2. Adj uram... / Szabó László István - In : Irány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közéleti és Kulturális lap 1996  szeptember 20. I. évf. 1. sz. 8. p.

http://holnapmagazin.hu/vers.php?vers_id=25733

3. Igényes alkotások a gyémánt Galériában / Szabó László István - In : Irány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közéleti és Kulturális lap 1996  szeptember 20. I. évf. 1. sz. 10. p.

http://www.mzsk.hu:8123/JaDoX_Portlets/displayContent?docId=140055&secId=28314

4. Kinek kellett? / Szabó László István - In : Irány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közéleti és Kulturális lap 1996  szeptember 20. I. évf. 1. sz. 22. p.

5. Piros-kék reményünk / Szabó László István - In : Irány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közéleti és Kulturális lap 1996  szeptember 20. I. évf. 1. sz. 25. p.

http://www.mzsk.hu:8123/JaDoX_Portlets/displayContent?docId=140057&secId=28315

6. Az eperfa / Szabó László István - In : Irány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közéleti és Kulturális lap 1996  október 04. II. évf. 1. sz. 12. p. A holnapmagazin díjjazottja 2015-ben!

http://holnapmagazin.hu/proza.php?proza_id=17814

7. A téli út végén / Szabó László István - In : Irány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közéleti és Kulturális lap 1996  szeptember 20. I. évf. 1. sz. 22. p.

8.  A televízió / Szabó László István - In : Irány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közéleti és Kulturális lap 1996  szeptember 20. I. évf. 1. sz. 17. p.

9. Portré / Szabó László István - In : Irány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közéleti és Kulturális lap 1996  szeptember 20. I. évf. 1. sz. 22. p.

10. Kritika / Szabó László István - In : Irány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közéleti és Kulturális lap 1996  szeptember 20. I. évf. 1. sz. 22. p.

11. Hajtás vezet a győzelemhez  / Szabó László István - In : Irány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közéleti és Kulturális lap 1996  október 4. I. évf. 2. sz. 28. p.


12. Az internethasználati képzések a könyvtárban / Szabó László István. – In : Szabolcs-Szatmár megyei Könyvtári kis híradó 2002 szeptember VII.évf. 3.(27)sz. 12. p.

13. Az e-könyv mint a virtuális könyvtárak alapja / Szabó László István. – In : Szabolcs-Szatmár megyei Könyvtári kis híradó – 2007. dec.XII.évf.4.(48)sz 6. p.


14. Számítástechnikai tanfolyam időseknek / Szabó László István. – In : Szabolcs-Szatmár megyei Könyvtári kis híradó 2009 március XIV.év.1.(53)sz. 8.p.

http://www.mzsk.hu/kepzesek/informatikai-kepzes/

15. A könyvtári weblapkészítés lehetőségei és buktatói / Szabó László István. – In : Szabolcs-Szatmár megyei Könyvtári kis híradó 2009.június XIV.év.2.(54)sz.4-5p

http://www.matarka.hu/cikk_list.php?fusz=59570

16. Az infokommunikációs eszközök és szolgáltatások népszerűsítése / Szabó László István. – In : Szabolcs-Szatmár megyei Könyvtári kis híradó 2009 szeptember XIV.év. 3.(55)sz.6. p.

http://www.matarka.hu/cikk_list.php?fusz=60013

17. A könyvtárak szerepe a sérült emberek életében / Szabó László István. – In : Szabolcs-Szatmár megyei Könyvtári kis híradó 2009 december XIV.év. 56.sz.

http://www.matarka.hu/cikk_list.php?fusz=61216

18 Digitális írástudással az egyenlőesélyért / Szabó László István. – In : Szabolcs-Szatmár megyei Könyvtári kis híradó 2009 XIV.évf. 4.(56)sz. 5-6. p.

http://www.matarka.hu/cikk_list.php?fusz=61216

19. Beszélő számítógép / Szabó László István – In : Korszerű Könyvtár 2010 április Esélyteremtés G 1.2.

http://www.mzsk.hu:8123/JaDoX_Portlets/displayContent?docId=140060&secId=28037
http://www.odrportal.hu/kereso/index.php?stype=author&q=%22Szab%C3%B3+L%C3%A1szl%C3%B3+Istv%C3%A1n%22

20. E-könyvek (elektronikus könyvek)a modern könyvtárakban / Szabó László István – In : Korszerű Könyvtár 2010 augusztus Elektronizált könyvtár D 1.8.

http://www.mzsk.hu:8123/JaDoX_Portlets/displayContent?docId=140061&secId=28313

21. Felolvasó szoftverek érzékszervi hiányosságban szenvedő emberek számára / Szabó László István - In: Szabolcs-Szatmár megyei Könyvtári kishíradó (2010 decemberi szám.) XV.évf. 1/3. (57/58.) sz. 12-14. p.

http://szabolaszloistvan.blogspot.hu/2010/09/feolvaso-szoftverek-szamitastechnikaban.html

22.Melyik internetböngészőt válasszam? / Szabó László István - In: Szabolcs-Szatmár megyei Könyvtári kishíradó (2010 decemberi szám.) XV.évf. 59-60sz. 6. p.

http://www.matarka.hu/cikk_list.php?fusz=93531

23. Személyes adatok védelme az interneten / Szabó László István - In Könyvtári Levelező Lap 2011 februári szám, 18 p.

http://www.mzsk.hu:8123/JaDoX_Portlets/displayContent?docId=140064&secId=28316

http://epa.oszk.hu/00300/00365/00111/pdf/kll1102_18-19.pdf

24. Szenvedélybetegségek jelei a könyvtárakban /Szabó László István - In : Korszerű Könyvtár 2011 májusi száma

http://www.tollal.hu/mu/a-jatek-fuggoseg-jelei-a-konyvtarban

25. Esélyegyenlőséget biztosító eszközök a könyvtárakban / Szabó László István - In : Könyv Könyvtár Könyvtáros 2011 májusi száma XX. évf. 5. sz. 43. p.

http://epa.oszk.hu/01300/01367/00243/pdf/EPA01367_3K_2011_05_43-47.pdf

26. A könyvtár mint játékterem / Szabó László István - In : Könyvtári levelező/lap, 2011. (23. évf.) 11. sz. 3-5. p.


http://epa.oszk.hu/00300/00365/00120/pdf/kll1111_003-005.pdf

27. A vadász a természetért van, nem a természet ellen / Szabó László István - In : Nimród Vadászújság,  2012. év Márciusi száma

http://www.mzsk.hu:8123/JaDoX_Portlets/displayContent?docId=158612&secId=42066
http://szabolaszloistvan.blogspot.hu/2014/09/cikkek.html

28. "Timeo hominem unius libri". Gondolatok könyvről, olvasásról, könyvtárról. / Szabó László István - In : Könyv Könyvtár Könyvtáros 2012 januári száma XXI. évf. 5. sz. 21-25. p.

http://www.mzsk.hu:8123/JaDoX_Portlets/displayContent?docId=140077&secId=28041

http://ki.oszk.hu/3k/2012/09/timeo-hominem-unius-libri/

http://epa.oszk.hu/01300/01367/00197/pdf/EPA01367_3K_2012_01_021-025.pdf

29. Milyen a XXI. század könyvtárosa /Szabó László István - In : Könyv Könyvtár Könyvtáros,2012. (21. évf.) 10. sz. 3-5. old.

http://www.mzsk.hu:8123/JaDoX_Portlets/displayContent?docId=158590&secId=42062

http://ki.oszk.hu/3k/2012/10/milyen-a-xxi-szazad-konyvtarosa/

http://www.mzsk.hu/ujoldal/olvasopont/2012/06/08/milyen-legyen-a-jo-konyvtaros/

http://epa.oszk.hu/01300/01367/00206/pdf/EPA01367_3K_2012_10_03-05.pdf

30. Felelősség a környezetért /Szabó László István - In : Kelet-Magyarország,2012. Szeptember 20.  LXIX. évfolyam 221.szám 5.p.

http://szabolaszloistvan.blogspot.hu/2014/09/cikkek.html

31. Milyen szerepet tölt be az olvasás az ember személyiségének fejlesztésében 1. /  Szabó László István - In : Nyírségi Gondolat 2013 március-áprilisi száma VI. évf. 5. sz. 37. p.

http://www.mzsk.hu:8123/JaDoX_Portlets/displayContent?docId=160631&secId=43567

32. Milyen szerepet tölt be az olvasás az ember személyiségének fejlesztésében 2. /  Szabó László István - In : Nyírségi Gondolat 2013 május-júniusi száma VI. évf. 6. sz. 20. p.

http://www.mzsk.hu:8123/JaDoX_Portlets/displayContent?docId=160633&secId=43568

33. Milyen szerepet tölt be az olvasás az ember személyiségének fejlesztésében 3. /  Szabó László István - In : Nyírségi Gondolat 2013 július-augusztusi száma VI. évf. 7-8. sz. 39. p.

http://www.mzsk.hu:8123/JaDoX_Portlets/displayContent?docId=160816&secId=45459

34. Nem csak a húszéveseké a világháló /  Szabó László István - In : Nyugdíjasélet 2013 szeptemberi száma XVIII. évf. 9. sz. 13. p.

http://magyarparnasszus.hu/cikkek/nem-csak-a-huszeveseke-a-vilaghalo

35. Isten éltesse Szent Hubertusz legöregebb katonáját 1. /  Szabó László István - In : Nyírségi Gondolat 2013 szeptember-októberi száma VI. évf. 9-10. sz. Rovat: Társasági szalon 18. p.

http://www.mzsk.hu:8123/JaDoX_Portlets/displayContent?docId=169236&secId=50685

36. Isten éltesse Szent Hubertusz legöregebb katonáját 2. /  Szabó László István - In : Nyírségi Gondolat 2013 november-decemberi száma VI. évf. 11-12. sz. Rovat: Társasági szalon 16p.

37. Isten éltesse Szent Hubertusz legöregebb katonáját 3. /  Szabó László István - In : Nyírségi Gondolat 2014 január-februári száma VII. évf. 1-2. sz. Rovat: Társasági szalon 17.p.

38. A könyv nemzedékünk végrendelete /  Szabó László István - In : Vigilia 79. évfolyam 1. szám 2014 januári szám Napjaink rovat

http://vigilia.hu/content/79-%C3%A9vfolyam-1-sz%C3%A1m


39. Szenvedélybetegségek jelei és következményei a családban / Szabó László István - In Könyvtári Levelező Lap 2014 márciusi szám, 17-20 p.

http://epa.oszk.hu/00300/00365/00150/pdf/EPA00365_konyvtari_levelezo_lap_2014_03_17-20.pdf

40. A tömegkommunikációs eszközök hogyan formálják a társadalmi morált?. /  Szabó László István - In : Nyírségi Gondolat 2014 március-április havi száma VII. évf. 3-4. sz. Rovat: Társasági szalon 47p.

http://tollal.hu/mu/a-tomegkommunikacios-eszkozok-hatasa-a-tarsadalmi-moralra

41. Gondolatok a könyvtári terápiákról. /  Szabó László István - In : Könyv Könyvtár Könyvtáros 2014 júliusi száma 23. évf. Rovat: Fórum  15-17p.
http://www.mzsk.hu:8123/JaDoX_Portlets/displayContent?docId=169076&secId=50565
http://ki.oszk.hu/3k/2014/07/gondolatok-a-konyvtari-terapiarol/#more-6321

42. Szenvedélybetegségek jelei és következményei a családban (1). /  Szabó László István - In : Nyírségi Gondolat 2014 május-június havi száma VII. évf. 5-6. sz. Rovat: Közösségi szalon 40p.

43. Szenvedélybetegségek jelei és következményei a családban (2). /  Szabó László István - In : Nyírségi Gondolat 2014 július-augusztus havi száma VII. évf. 7-8. sz. Rovat: Közösségi szalon 43p.

44. Szenvedélybetegségek jelei és következményei a családban (3).  /  Szabó László István - In : Nyírségi Gondolat 2014 szeptember-október havi száma VII. évf. 9-10. sz. Rovat: Közösségi szalon 40p.

45. Isten éltesse Szent-Hubertus legöregebb katonáját.  /  Szabó László István - In : Alkony Vadászmagazin 2014 augusztus-szeptember havi száma XI. évf.. Rovat: Portré 12p.

http://szabolaszloistvan.blogspot.hu/2014/09/cikkek.html

46. Digitalizálási tapasztalatok Nyíregyházán / Szabó László István - In : Könyvtári Levelező Lap 2014 augusztus havi száma Rovat:E-könyvtár 15p. 

http://epa.oszk.hu/00300/00365/00155/pdf/EPA00365_konyvtari_levelezo_lap_2014_08_15-16.pdf

47. A könyv és a könyvtár társalami szerepe a XXI. századi ember életében /Szabó László István - In : Nyíregyháza Könyve 2014  47.-56.p.
http://www.mzsk.hu/wp-content/uploads/Ny%C3%ADregyh%C3%A1za-K%C3%B6nyve_2014.pdf

48. Szenvedélybetegségek jelei és következményei a családban 3.  /  Szabó László István - In : Nyírségi Gondolat 2014 november-december havi száma VII. évf. 11-12. sz. Rovat: Közösségi szalon 40p.

49. Harc a demencia ellen 1 /  Szabó László István - In : Nyírségi Gondolat 2015 január-február havi száma VIII. évf. 1-2. sz. Rovat: Közösségi szalon 22p.


50. Adj Uram... /  Szabó László István - In : Nyírségi Gondolat 2015 január-február havi száma VIII. évf. 1-2. sz. Rovat: Közösségi szalon 36p.

51. A politikus szava  /  Szabó László István - In : Nyírségi Gondolat 2015 január-február havi száma VIII. évf. 1-2. sz. Rovat: Közösségi szalon 36p.

52. A könyv és az olvasás személyiség formáló szerepe  /  Szabó László István - In : Kláris Irodalmi-Kulturális Folyóirat  2015 15/3 márciusi száma XXIV. évf. 3. sz. Rovat: Tanulmányok rovat - Közművelődés - 45-46 p.


http://klarisujsag.hu/index.php?oldal=0381


53. Harc a demencia ellen 2  /  Szabó László István - In : Nyírségi Gondolat 2015 március- április havi száma VIII. évf. 1-2. sz. Rovat: Közösségi szalon 22p.


54. Harc a demencia ellen 3  /  Szabó László István - In : Nyírségi Gondolat 2015 május- június havi száma VIII. évf. 1-2. sz. Rovat: Közösségi szalon 12p.


55. Harc a demencia ellen 4  /  Szabó László István - In : Nyírségi Gondolat 2015 július- augusztus havi száma VIII. évf. 1-2. sz. Rovat: Kulturális szalon 15p.

56 A könyv és az olvasás személyiség formáló szerepe 2  /  Szabó László István - In : Kláris Irodalmi-Kulturális Folyóirat  2015 15/4 áprilisi száma XXIV. évf. 4. sz. Rovat: Tanulmányok rovat - Közművelődés - 41-42 p.

57.  Nem csak a húsz éveseké a világ-háló /Szabó László István - In : Nyugdíjas élet 2015  4.p.

58. Csak mesélek /Szabó László István - In : Nyíregyháza Könyve 2015  90.-92.p.
http://www.mzsk.hu/wp-content/uploads/Ny%C3%ADregyh%C3%A1za-K%C3%B6nyve_2015.pdf

59.MEMENTÓ Farkas"Schultz" Tibor /Szabó László István - In :Nyírségi gondolat 2015 szeptember-október havi száma VIII. évfolyam 9-10. sz. Társasági rovat  28.p.

60.Gyerekkori emlékek /Szabó László István - In :Nyírségi gondolat 2015 szeptember-október havi száma VIII. évfolyam 9-10. sz. Közösségi Szalon -  43.p.

61.Gondolatok könyvről könyvtárról és az olvasás fontosságáról /Szabó László István - In :Irodalmi Kávéház Magazin 2015 évi száma  -  241.p.

62.A disznóölés /Szabó László István - In :Nyírségi gondolat 2015 november-december havi száma VIII. évfolyam 11-12. sz. Társasági Szalon -  25.p.

63. Versek(Adni hittel, Adj Uram...,  A provokátor hangja, Menj csak, ha menned kell, A csalódás, Nőnapi köszöntő!) /Szabó László István - In :Négy dimenzió  2015 év  17 kötet -107-109 p.

64.  A jégszív /Szabó László István - In :Nyírségi Gondolat 2016  január-február havi száma IX. évfolyam 1-2. sz. Közösségi szalon - 33 p.

65. A Plutó kutya /Szabó László István - In :Nyírségi Gondolat 2016  március-április havi száma IX. évfolyam 3-4. sz. Közösségi szalon - 40 p. Mécs László díjas alkotás!

66. A szegény ember baltája /Szabó László István - In :Nyírségi Gondolat 2016  május-június havi száma IX. évfolyam 5-6. sz. Társasági szalon - 29 p.

67. Bezzeg a mi időnkben /Szabó László István - In :Nyírségi Gondolat 2016 május- június havi száma IX. évfolyam 7-8. sz. - Kultúrális szalon - 13 p.

https://www.yumpu.com/hu/document/read/59420103/ujsag201705-06

68. Üdv a vadásznak /Szabó László István - In :Magyar Vadászlap 2016 július havi száma XXV. évfolyam 7. sz. - 73 p.

69. A kiskoszos és a kontyosrádiók /Szabó László István - In :Nyírségi Gondolat 2016 július- augusztus havi száma IX. évfolyam 7-8. sz. - Kultúrális szalon - 15 p.

70. Csak mesélek (A Vártanya)/Szabó László István - In : Nyíregyháza Könyve 2016  49.-62.p. (Szociológia, társadalomkutatás, szociográfia, néprajz)
http://www.mzsk.hu/wp-content/uploads/Ny%C3%ADregyh%C3%A1za-K%C3%B6nyve_2016.pdf

71. A szegény ember baltája / Szabó László István - In : KisLant 2016  118.száma 8.p. (Irodalmi folyóirat)  KisLant próza kategória nyertese 2016-ban
http://epa.oszk.hu/01600/01616/00078/pdf/EPA01616_kis_lant_118_2016_6.pdf

72. Ezek a mai fiatalok! /Szabó László István - In :Nyírségi Gondolat 2016 szeptember-október havi száma IX. évfolyam 9-10. sz. - Közösségi szalon - 37 p.

73. Az eperfa árnyéka /Szabó László István - In :Nyírségi Gondolat 2016 november-december havi száma IX. évfolyam 11 -12. sz. - Közösségi szalon - 42 p.

74. Az iskolai könyvtárak társadalmi szerepe a XXI. században  /Szabó László István - In :Könyvtári levelező Lap 2016 28. évfolyam 12. sz. - Műhely - 7-13 p.

http://epa.oszk.hu/00300/00365/00183/pdf/EPA00365_konyvtari_levelezo_lap_2016_12_007-013.pdf

75. A számítógépes szenvedély és net-veszély  /Szabó László István - In : Nyíregyházi Napló 2017  XXIV. évfolyam 11. sz. - 10 p.

76. Az iskolai könyvtárak társadalmi szerepe a XXI. században.  /Szabó László István - In :Katedra 2017 március havi száma XXIV. évfolyam 7. sz. - Könyv hónapja rovat - 21-23 p.

 77. A tehetség, avagy miből lesz a cserebogár...  /Szabó László István - In :Nyírségi Gondolat 2017 március- április havi száma X. évfolyam 5-6. sz. - Kulturális szalon - 10 p.
https://www.yumpu.com/hu/document/view/58320594/nyirsegi-gondolat-2017-0304

78.  Így lett még egy házunk / Szabó László István - In :Nyírségi Gondolat 2017 július- augusztus havi száma X. évfolyam 7-8. sz. - Közösségi szalon - 46 p.
https://www.yumpu.com/hu/document/read/59420107/nygondolat-201707-08

79. Ars poetica /Szabó László István - In :Nyírségi Gondolat 2017 november- december havi száma X. évfolyam 11-12. sz. - Közösségi szalon - 56 p.
https://www.yumpu.com/xx/document/read/59805168/nyirsegi-gondolat201711-12

 80. Az Adria királynője /Szabó László István -In :Nyírségi Gondolat 2018 március-április havi száma XI. évfolyam 3-4. sz. - Közösségi szalon - 40 p.

81.  Egy öreg Tarpai focista 84. születésnapja!  -In :Nyírségi Gondolat 2018 szeptember-október havi száma XI. évfolyam 9-10. sz. - Sport szalon - 34 p.

82.  Szenvedélybetegségek az iskolákban -In :Katedra 2018 október havi száma XXVI/2. évfolyam 10. sz. - Pedagógia - 21-22 p.

83.  Élet a Vártanyán  -In :Nyírségi Gondolat 2019 január-február havi száma XII. évfolyam 1-2. sz. - Közösségi szalon - 51 p.

84.  Élet a Vártanyán  2.rész -In :Nyírségi Gondolat 2019 március- április havi száma XII. évfolyam 3-4. sz. - Közösségi szalon - 51 p.

85.  Élet a Vártanyán 3. rész -In :Nyírségi Gondolat 2019 május -június havi száma XII. évfolyam 5-6. sz. - Közösségi szalon - 51 p.

86. Élet a vártanyán 4. rész  -In :Nyírségi Gondolat 2019 szeptember-október havi száma XII. évfolyam  9-10. sz. - Közösségi szalon - 56 p.


Szakmai előadások:


1. Határon túli magyar könyvtárosok továbbképzése Az internet szerepe a könyvtári tájékoztatásban. Elhangzott: 2001. október 4.-én az MZSK.-ban NKÖM program keretében

2.2009 január 26. SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS Elektronikus  adatszolgáltatás és honlapszerkesztés Elhangzott: 2009 január 26.-án Szakmai továbképzé az MZSK. Konferenciatermében

3. A weblapkészítés lehetőségei a vidéki könyvtárakban Elhangzott: 2009 április 10.-én az MZSK.-ban NIIF Program keretében

4. Hasznos információk az interneten Elhangzott: 2009.szeptember 07. 9-től - 10-ig az MZSK.-ban MENET 2008 Program keretében NFÜ, E-Magyarország

5. Álláskeresés az interneten Elhangzott: 2009.szeptember 07. 10-től - 11-ig az MZSK.-ban MENET 2008 Program keretében NFÜ, E-Magyarország

6. Intézzen mindent otthonról Elhangzott: 2009.szeptember 07. 12-től - 13-ig az MZSK.-ban MENET 2008 Program keretében NFÜ, E-Magyarország

7. A játékszenvedély jelei a könyvtárakban: Elhangzott: 2011.március 25. 10-től 12-ig az MZSK-ban InternetFiesta 2011 Program keretében NKA, E-Magyarország

8. A szenvedélybetegség jelei a családban Elhangzott:2013. március 20. 8-tól 10-ig a Váci Mihály Művelődési Ház  Levelek Ady Endre ut 1. Internet Fiesta 2013 Program keretében  NKA, IKSZ.

9.  Az internetben rejlő lehetőségek: ügyfélkapu, szórakozás, kultúra, információ Elhangzott: 2013. március 24. 10-től 12-ig MZSMVK Oktatóterem Nyíregyháza, Szabadság tér 2. Internet Fiesta 2013 Program keretében  NKA, IKSZ.

10. Álláskeresés az interneten , kísérőlevél, motivációs levél, önéletrajz, megjelenés, stílus. Elhangzott: 2013. március 26. 10-től 12-ig. MZSMVK oktatóterem Nyíregyháza Szabadság tér 2. Internet Fiesta 2013 Program keretében  NKA, IKSZ.

11. A szenvedélybetegség jelei a családban Elhangzott:2013. március 27. 8-tól 10-ig a   Budai Nagy Antal Gimnázium  Nagykálló Vasváry Pál ut 1. Internet Fiesta 2013 Program keretében  NKA, IKSZ.

12.A szenvedélybetegség jelei a családban Elhangzott:2013. március 29. 11-tól 12-ig a Faluház  Nyírvasvári Kossuth ut 1. Internet Fiesta 2013 Program keretében  NKA, IKSZ.

13.A szenvedélybetegség az interneten Elhangzott:2015. március 20. 10-tól 11-ig a Túróczy Zoltán Evangélikus Angol Két Tanítási Iskola  Nyíregyháza, Luther ut 7. Internet Fiesta 2015 Program keretében  NKA. támogatásával.

14  A számítógépes szenvedélybetegség és azt internet veszélyei: Elhangzott: 2017 március 27.-én 10 óra Móricz Zsigmond Megyei és Városi könyvtár  Nyíregyháza, Szabadság tér 2. 3. emelet Nagyelőadó. Internet Fiesta 2017 Program keretében

http://www.mzsk.hu/ujoldal/olvasopont/2017/03/28/az-internet-es-a-szamitogepes-szenvedelybetegsegek/

2019. július 5., péntek

Nagy József 1956-os mártír, élt 29 évet!

Nagy József segédmunkás anyja neve Tóth Mária született; Kisléta 1929.05.01 Kivégzés módja; akasztás Budapest, 1958.02.28.

A Demecseri Keményítőgyár volt dolgozóját Nagy Józsefet 1958. február 28.-án kivégezték, élt 29 évet. 1956. október 26-án jutott fegyverhez a csepeli rendőrkapitányság elfoglalásakor. Csatlakozott egy 20 fős fegyveres csoporthoz, de a Duna parton géppuskasorozat érte őket, és a Nagy József mellett haladó férfit találat érte, mire Nagy József eldobta fegyverét, és egyszerűen hazament. 1957. március 15-én tartóztatták le otthonában. Ráfogták, hogy Bordás András elvtársat, aki Kossuth-díjas sztahanovista magyar esztergályos, mellbe lőtte, aki a Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek munkatársa volt, és ezért első fokon gyorsított eljárás során mozgalomban való részvétel és gyilkosság vádjával 1957. június 14-én halálra ítélték. Ezt a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa húsz év börtönbüntetésre mérsékelte, tettét nem gyilkosságnak, hanem szándékos emberölésnek minősítve. Az ítélet ellen a Legfőbb Ügyész törvényességi óvást nyújtott be. Ennek nyomán a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsának Népbírósági Törvényszéke 1958. február 20-án újratárgyalta az ügyet, és helyreállította az eredeti, első fokú ítéletet, majd 1958 február 28-án mégis kivégezték.
Hivatalosan 1961. augusztus 26-án, szombaton reggel akasztottak utoljára ’56-os forradalmárokat: Hámori István (44), Kovács Lajos (34) és Nickelsburg László (37) Baross téri felkelők részben a Köztársaság téri eseményekben való részvétel vádjával, Borbély János ítélete alapján, a fellebbezés lehetősége nélkül kerültek bitóra. A bíróságok 1956. november 4-e után az 1963-as amnesztiát követő esztendő végéig 26 ezer 621 embert marasztaltak el politikai perekben. A Legfelsőbb Bíróság 1962. december 31-ig 215 embert, a katonai bírák 152 személyt ítéltek halálra, nagyrészük csak egyszerűen haza ment a főiskoláról, ami összesen 367 áldozat. Az akasztások öt éven át tartottak, 1956-tól 1961-ig. Volt egy másik Demecseri aki főiskolai hallgató volt a katonai főiskolán és egyszerűen hazament a szüleihez, de hivatalosan a bűne az volt, hogy elhagyta állomáshelyét több társával, katonaszökevénynek minősítették és  háborús viszonyok között bizony ezért is halálbüntetés jár, a siralomházban kötött ki több társával. Mivel nem volt rájuk bizonyítható bűn, ezért pár év múlva 1963 karácsonya előtt, kiengedték őket, de több cellatársuk nem volt ilyen szerencsés.


Minden napra egy jó cselekedet

   Ez az idézet az Izraeliták fő jelmondata, pozitív értelemben a szót a zsidó emberek, az Isten iránti szeretet és az emberiség iránti szeretet vagy irgalmasság kedvességre használja. Az utóbbi "jótékonysági" értelemben vett érzelem önmagában erénynek tekinthető, valamint a tikkun olamhoz való hozzájárulása (a világ javítása). Számos vallási parancsolatnak is tekinthető, amelyet a ortodox zsidók gyakorolnak, különösen idegenekkel szemben.  Nemes gesztus.
   Izraeliták már az 1770-es összeírásban szerepeltek Demecserben. 1930-ban 368 izraelita élt Demecserben. A hitközség 1869-ben ortodoxnak nyilvánította magát, 1880-tól kezdve önálló lett. A hitközségnek volt Chevra Kadisája, amiről tudjuk hogy Szent egylet. A zsidóság egyik legősibb intézménye, amelynek gyökere a Talmud koráig nyúlik. Fő feladata a halottak kellő tisztelettel történő eltemetése a hagyományos szokások szerint. Ennek megfelelően a zsidótemető a Chevra Kadisa tulajdona és a temetésekre vonatkozó eljárások az Ő hatáskörébe tartoznak. De a kegyelet rendszerint még nem meríti ki munkakörét, mert legtöbbször betegeket és szegényeket is támogat. A hitközségnek volt talmud-tórája, hédere, ami saját zsidó elemi iskola két tanárral, volt saját segélyező egylete és mikvéje vagyis az előírt ritulási fürdő. A hitközségnek  volt sakterje vagyis mivel a zsidó konyha csak olyan állat húsát használja fel, amely a Tóra által megállapított jelek alapján ehető és szabályosan lett vágva, szakképzett metsző által, ezért a tradicionális kóser húst csak az arra hivatott szakképzett ember, a sakter vagy sajchet vághatott le, a zsinagógában volt egy samesz vagy templomszolga és két tanítót is foglalkoztatott. 1890-ben a zsidó népiskola saját épületet kapott. A zsinagóga építési éve nem ismert, annyit tudunk, hogy frigyszekrényében 10 régi tóratekercset tartottak, a két templom közötti utcában állt, és hogy homlokzatát a tízparancsolat két táblája díszítette, a keleti oldalon volt az a fülke, amelyben a Mózes öt könyvét tartalmazó tekercseket tartották, és Ábrahámnak is volt egy zárt ajtó. Az első világháború harcaiban 10 demecseri zsidó halt hősi halált. Az 1930-as években a fiatalok között népszerű volt a cionizmus, 6-an alijáztak, azaz vándoroltak ki Izraelbe. A zsidók sorsa 1938-ban az új törvények bevezetése nyomán rosszra fordult. A hatóságok az iparengedélyeket visszavonták, a zsidók napi megélhetését lehetetlenné tették, a földbirtokokat elvették. A keresztények a propaganda hatására egyre inkább elfordultak a zsidóktól. Akkoriban mutatták be a Jud Süss című német mozifilmet. Ahányszor a filmet adták, a moziból kitódulók annyiszor rendeztek a faluban valóságos pogromot. 1941-ben mintegy 80 fiatal férfit behívtak munkaszolgálatra. 1942-ben, egy péntek este a csendőrök betörtek a zsinagógába. Mindenkit igazoltattak, majd az egyik imádkozót letartóztatták. 1944-ben 334 zsidót rögzítettek a fiókhitközségben. A közösség egy elemi iskolát működtetett. Közvetlenül pészah után a demecseri zsidóknak be kellett vonulniuk a zsinagógába. Mindenki csak egy kis bőröndöt vihetett be magával. Néhány nap múlva a magyar csendőrség szekerekre rakta a zsidókat, és átkísérte őket a nyíregyházi gettóba, de az már tele volt, ezért továbbvitték őket Varjúlaposra, ahol sem élelem, sem víz, sem csatornázás nem volt. A csendőrség ez utóbbi helyen eldugott értéktárgyak után kezdett kutatni, nem kímélve sem nőt, sem öreget. Néhány nappal savuot előtt a tanyát kiürítették, és mindenkit Auschwitzba szállítottak. A munkaszolgálatot 10 fiatal férfi, a haláltábort 3 férfi és néhány nő élte túl. A temetőt feldúlva találták. A zsinagóga romokban hevert, a frigyszekrény darabokra volt törve, a tóratekercseknek se híre, se hamva nem volt. A túlélők megpróbálták a hitközséget újjászervezni. Az 1949-es népszámlálás 18 izraelitáról adott hírt, egy másik felmérés szerint azonban a hitközségnek 13 tagja volt. A hitközség a következő évtizedben megszűnt. Lassan mindegyik zsidó elment, 1963-ban izraelita a faluban már nem élt hivatalosan. Az utolsó rabbink, Lőwy Ferencz, 1921. április 11.-én született Demecserben és 2015. augusztus 12.-én halt meg 95 évesen. Apja  Mordecai Márton Demecseri segéd rabbi volt, anyja Fekete Cirel néni, a Nyírbátori főrabbi lánya.  A Demecseri dinasztia tagjai; Cirel apja, Mordecai Márton apja, Mordecai Márton segéd rabbi és fia Lőwy Ferencz, aki  visszatért rövid időre Demecserbe, de mivel a zsidók száma le csökkent 10 fő alá megszűnt a gyülekezet. Soha nem tért többé vissza szülőfalujába, amikor legközelebb itt járt már Nyírtason látták vendégül a  fekete kaftános, hosszú pajeszos, tömött szakállú haszid főrabbit a Demecseri születésű Lőwy pátriárkát.















A hagyományos közösségekben a zsinagóga nem csupán az ima, a tanulás és a tanítás színhelye volt, hanem közösségi központként, gyülekezőhelyként is szolgált, ahol megtárgyalták a közösséget érintő ügyeket. A zsinagógában olvasták fel a hivatalos határozatokat, tudósok és diákok egész nap tanulmányozták ott a Tórát, és a más városból érkezők is mindig a helyi zsinagógát keresték fel elsőként. Ezekre a funkciókra utalnak a zsinagóga hagyományos elnevezései: talán a legáltalánosabb a „bét haknesszet” (gyülekezet háza); ennek hellenisztikus görög fordításából ered a mai zsinagóga kifejezés. A „bét tfila” az ima háza, a „bét hamidras” a tanulás háza, de a német–jiddis nyelvű közösségekben egyszerűen „sul”-nak, tanháznak nevezték. A zsinagógák a középkori rendelkezések szerint nem nyílhattak közvetlenül az utcafrontra, ezért általában a zsidó negyed házakkal körülvett telkein épültek, egy-egy „judenhof” (zsidó udvar) mélyén. A zsidó közösségek emancipációját megelőző időszakokban épült zsinagógákban és a hozzájuk kapcsolódó épületekben minden megvolt, ami a zsidó élethez kellett: rabbinikus bíróság, rituális fürdő, az átutazóknak szálláshely. A zsinagógában naponta háromszor tartanak közös imát: napszálltakor, hajnalban és délben. A közös imához szükséges minimális közösség (minjen, azaz tíz felnőtt zsidó férfi) fontosabb, mint a tér meghatározása.

Rituális fűrdő és belső udvar




Ereklyetároló szekrény

A faluban élő izraelita felekezet tagjai, főleg kereskedők és iparosok voltak. Miután a falukban levetítették a Jud Süss című filmet, fellángolt a primitív emberekben az antiszemitizmus, az indulatok elszabadultak, beverték a zsidók házainak ablakait. Egyesek a zsidóság kitelepítését is követelték. 1944-ben, a németek bevonulása után kijárási tilalmat rendeltek el, s a korlátozás ideje alatt egyesek a zsidó üzleteket fosztogatták. A zsidó házakban a szabad rablás fosztogatás pusztítás megtűrt jelenség volt. Több szatócsbolt, szikvízüzem, bádogos üzem, szabóság és pékség és a zsinagóga lett a hiénák martaléka. A II. világháború befejezés után Demecserbe 18 túlélő tért vissza a haláltáborokból, de a házaikba beköltözött emberek elüldözték őket. A deportáltakat Kisvárdára vitték, ahol tíz napig a településen kívüli faraktárba zárták őket, majd mintegy 170 ember a kisvárdai gettóba, ahonnan savuot ünnepén május 19-31 között  a meggyötört embereket kiterelték a kisállomásra, Schwarcz fakereskedő udvarán gyűjtötték őket össze. 40 csendőr vette körül a 3500 meggyötört embert. marhavagonokba rakták , a halálvonat első útján Auschwitzba vitte őket. Az első transzportot két nap múlva a második csoport is követte. Ezt ismételték egészen június 5.-ig. Ott pusztult el a hívekkel együtt a rabbi, Elimelech Segal Löwi is Lőwy Meshulim Ferencz nagyapja. 
A világhírű pátriarka a Demecseri Lőwy Ferenc, aki tökéletesen beszélt haláláig magyarul. 95 évet élt. Apja Mordeháj Márton Demecseri segédrabbi volt. A Rabbi Demecserben született Magyarországon, a Mordechai Segal Lowy Demecseri rabbi fia. A Rabbi először Nyíregyházára került, majd Északkelet-Magyarországra, ott feleségül vette Chava Weingartent, a Noam Elimilech közvetlen leszármazottját 1946-ban. A kommunista üldözéstől való félelmükben, a Rebbe és a Chasidim 1951-ben Montrealba rmigrált. A szerény imaház, rendelkezett azokkal a kegytárgyakkal, amikről írtam, de sajnos a harácsolók szétlopkodták.

2019. július 3., szerda

A Demecseri Odescalchi család története



A magyar nemesség meghatátozó tényezője lett a Lónyai és az Odescalchi család. Pál az egyik utolsó kapocs volt a „régi Magyarországgal”, azzal a Magyarországgal, amely társadalmilag és gazdaságilag egy maroknyi nagy család, többek között az Eszterházy, a Károlyi, az Andrássy, az Apponyi, a Pálffy, a Széchenyi és az Odescalchi család kezében volt. Ennek az arisztokráciának hatalmas földbirtokain alapuló hatalma megtört, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia elveszítette az első világháborút.A nagylónyai és vásárosnaményi gróf Lónyay Menyhért (Nagylónya, 1822 január 6–Budapest, 1884. november 3.) államférfi, közgazdasági író, valóságos belső titkos tanácsos az iskoláit a pesti piaristáknál, majd a pesti egyetemen végezte, ahol jogi doktorátust szerzett.
A liberális eszméket valló ifjút 1843-ban Bereg vármegye országgyűlési követévé választotta. Tagja volt a diéta mindkét, a kereskedelmügyi és a pénzügyi országos választmányának. Széchenyi híve. Az 1847–48-as, utolsó rendi országgyűlésen is Bereg vármegye követe. Elejétől kezdve tagja volt az 1848-as népképviseleti országgyűlésnek, a Szemere-kormány pénzügyminisztériumi államtitkára. A kiegyezés után az Andrássy-kormány pénzügyminisztere (1867. február 10–1870. május 21.), 1870 és 1871. november 14. között közös pénzügyminiszter, majd 1872. december 2-ig magyar királyi miniszterelnök és honvédelmi miniszter. A dunamelléki református egyházkerület főgondnoka, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, alelnöke (1861 és 1871 között), majd elnöke 1871-től haláláig. Székfoglalóját 1860. április 2-án tartotta A Tisza-szabályozás története és nemzetgazdasági fontossága címmel. Neve szorosan összeforrt a Tisza szabályozásával. 1876-tól 1884-ig az újjáalakított Tiszavölgyi Társulat elnöke. Ugyancsak elnöke volt 1854-től haláláig a Felső-szabolcsi Ármentesítő és Belvízlevezető Társulatnak, amely tiszteletből a Nyírvíz gyűjtő főcsatornát róla nevezte el 1896-ban. Nyíregyháza városa 1870-ben első díszpolgárává választotta. Az uralkodó, I. Ferenc József 1871. augusztus 3-án grófi rangra emelte és a Lipót-rend nagykeresztjével tüntette ki.

Lónyay Menyhért 1845. szeptember 20-án kötött házasságot Pesten Kappel Emiliával (1825–1888). Házasságukból nyolc gyermek született, de csak négy érte meg a felnőttkort. 1884. november 3-án hunyt el Budapesten.
A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében ravatalozták fel, s innen november 6-án este gyászleplekkel bevont vagonban, különvonaton vitték koporsóját Tuzsérra, onnan pedig az ősi birtokra, Nagylónyára, ahol másnap temették el.
Ifjabb gróf Lónyay Menyhért 1849. augusztus 20-án született Tuzséron, felesége a mándoki gróf ghimesi és gácsi Forgách Margit (Alsó-Kemence, 1851. március 30–Tuzsér, 1933. február 25.) Esküvőjüket a Bars vármegyei Alsó-Kemencén tartották 1873. július 16-án. Három gyermekük, István, Anna, Márta még az ötéves kort sem érte meg. 1880. március 21-én Nagyszaláncon megszületett Pálma leányuk. Ifjabb Lónyay Menyhért azonban nem sokkal később, 1884. március 8-án Abbáziában agyvérzés következtében hirtelen meghalt.
Az özvegyen maradt Forgách Margit hat évvel később újra férjhez ment alapi Salamon Tivadarhoz (Paks, 1843. szeptember 9–Tuzsér, 1899. április 14.) aki magával hozta a házasságba Ella nevű leányát. Az esküvő Mándokon volt 1890. május 24-én.
1894 őszén tragikus esemény történt a tuzséri kastélyban. Szeptember 14-én Salamon Tivadar (Tódor) a nála összegyűlt előkelő társaság szórakoztatására meghívta a már ismert Neukom Ferenc hipnotizőrt (eredetileg kútfúró). A produkció egyik médiuma a 22 éves Ella kisasszony volt, aki a hipnotizálás közben meghalt. A jelenlévő Vragassy doktor, a bécsi mentőegyesület volt igazgató főorvosa mindent megtett, hogy újraélessze, sikertelenül. A hivatalos közlemény szívszélhűdést állapított meg. Az akkor újságírói pályája elején álló Krúdy Gyula írásai révén a hír hamar szárnyra kapott itthon és külföldön.Salamon Tódor 1899-ben halt meg, felesége még sokáig élt özvegyen Tuzséron. Lónyay Pálma 1901. június 8-án ment férjhez szerémi herceg Odescalchi Jenő Zoárdhoz (Bolhás, Somogy vármegye, 1876. október 10–Demecser, 1917. április 3.). E házasságból 1902 május 6-án született meg Miklós, 1903. december 8-án pedig Margit. Rangjuknak megfelelő neveltetésükről a nagymama és a szülők gondoskodtak. Nevelők és házitanítók segítségével sajátították el az arisztokrata társasági élet szabályait. Miklóst három tanító oktatta: Dietrich Gyula, Egyedy László (korábban katolikus pap, később a herceg titkára) és Bay Jeromos torna- és vívómester. A fiú Tuzséron tanult meg lovagolni, már gyermekkorában is nyitott társasági ember volt, szeretett és tudott táncolni. Példaképe egyrészt apja volt, aki bátorságra, edzettségre, a fizikai fájdalom tűrésére, határozott és férfias viselkedésre nevelte, másrészt II. Rákóczi Ferenc, akinek emlékét nagy tekintély övezte a családban, hiszen a nagymama egyenes ági leszármazottja volt a nagy fejedelem generálisának, gróf Forgách Simonnak.
1917. április 3-án Odescalchi Zoárd Demecserben öngyilkos lett. Április 6-án Tuzséron temették el. Az előzmények: miután a szerb harctérről hazatért, a hadügyminisztérium megbízásából hadiüzemeket létesített Szabolcs vármegyében, Nagyhalászon burgonyafeldolgozót, zöldségszárító telepet, sertésfiaztatót és hizlaldát, Demecserben káposztasavanyítót. Ott lett öngyilkos, miután április elején vizsgálóbizottság jelent meg a gyárban. A halál okai, körülményei nem tisztázottak, panamáról suttogtak, amiből a hercegnek sok millió korona haszna származott. Búcsúlevele csak ennyit tartalmazott: „Szeretteim, bocsássatok meg! Becsületembe gázolnak, nem bírom tovább, Zoárd.” Ugyanakkor lett öngyilkos a demecseri üzem egyik magasabb beosztású vezetője is, többeket pedig letartóztattak. A vizsgálati jegyzőkönyv elveszett. Lónyay Pálma második férje sédeni Ambrózy György (Sátoraljaújhely, 1885 március 7–Budapest, 1970. január 18.), jogászdoktor, történész, huszárkapitány, a katonai Mária Terézia rend lovagja.
Odescalchi Miklós – Niki herceg, ahogy becézték – 1920 júniusában érettségizett a nyíregyházi evangélikus főgimnáziumban. Franciául, németül, angolul és csehül tudott, szerette a sportot, szépirodalmat is szívesen olvasott. Vidám, jókedvű társasági ember, amellett a vakmerőségig bátor, önfejű és makacs. 1922–23-ban töltötte le egyéves önkéntesi évét a nyíregyházi huszárezredben. Nem igazán kedvelte a szabályokat, a kötöttségeket, s ez is az oka annak, hogy karpaszományos tizedesként szerelt le, amiért sokszor volt kénytelen eltűrni barátai ugratásait.
Leszerelése után rendszeresen sportolt, külföldön is ért el helyezéseket. 1928–29-ben két országos bajnokságon is első lett díjugratásban. Az 1930-as években ő is az akkor az úri társaság egyik kedvenc sportjával, a repüléssel barátkozott. A budaörsi repülőtéren, magánúton letett vizsgái után vett egy kétüléses Junkers Junior sportrepülőgépet, melyet a tuzséri Nagyerdőn épített hangárban tartott.
A bohém, szertelen ifjú hajmeresztő mutatványairól országszerte beszéltek. Vele egykorú falusi játszótársai mesélték: Miklósnak volt egy piros kocsija. Ha jött és hallották, az országút közelébe sem mertek menni. A legelőn volt repülőtér, s ha leszállt, összecsukta a gép szárnyait, és két nagy ökör behúzta a gépet a hangárba. Olyan alacsonyan szállt a géppel, hogy levitte a kéményeket, szétszalasztotta az aratókat, felborította a kévéket. Nem haragudtak rá az emberek, megszokták a szeszélyeit. Ezekhez a ma már szépre színezett történetekhez azonban az is hozzátartozik, hogy 1938. október 10-én Nyíregyháza és Debrecen között halálra gázolta Varga Gábor 45 éves cipészt. A bíróság kimondta bűnösségét, és kétezer pengő büntetésre ítélték.
Háromszor nősült. Első felesége, Lüttwitz Irma bárónő híres szépség volt, de vagyontalan és kilenc évvel idősebb az akkor még csak a húszas éveit taposó hercegnél. A romantikusnak induló házasság válással végződött. A második feleségtől, a német-amerikai Gordon Tietgens Virginiától, Gini hercegnőtől két gyermeke született, Margit (Baby) 1929. április 25-én és Pál Gábor 1932. február 20-án. Harmadik felesége bonyhádi Perczel Erzsébet, aki 1947-ben elhagyta az országot, és Ausztrián keresztül Új-Zélandba, Aucklandba ment, ma is ott él.
Niki herceg hasonlóképpen lett tartalékos repülőtiszt, mint vitéz nagybányai Horthy István, a kormányzóhelyettes. Viszonylag sokat repült könnyű, egymotoros gépeken, gyakorlóidejét vadászgépeken töltötte, de nem volt a rossz időjárási viszonyok közepette is repülni tudó, többmotoros gépekre is kiképzett pilóta.
1940-ben behívták a légierőhöz, és mint tartalékos, további repülőkiképzésen vett részt. Ekkor kapta tartalékos hadnagyi rendfokozatát Nyíregyházán. A légierő azonban nem vette át a hivatásos állományba, a parancsnokság kereken elutasította, hogy frontszolgálatot teljesítsen, ezt életkorával és kevés harctéri tapasztalatával indokolták.
1944 elején a pilótahiány miatt aztán mégis behívták, és Ferihegyen átképezték a Messerschmidt Me–210 gyorsbombázó vezetésére. Májusban Nyíregyházára vezényelték a felállítandó 102/1. gyorsbombázó repülő századhoz. Május 6-án az alakulat a hajdúböszörményi tábori repülőtérre települt át.
Nem szerette a németeket, gyűlölte és megvetette az SS-t. 1944 májusában szerzett egy Budapest–Milánó útvonalat ábrázoló légiforgalmi térképet. 1944 június elején Budapesten közölte a térkép tulajdonosával, hogy korábban már át akart menni a szövetségesekhez, de Pécs környékén felhőbe került, és hazatért. Annyira provokáló jellegűnek tűntek kijelentései, hogy társai ezeket jelentették Háry Lászlónak, a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap elnökének, aki viszont már régen kapcsolatban állt Tost Gyula repülő vezérkari őrnaggyal, a kormányzó szárnysegédjével, illetve rajta keresztül a Kiugrási Irodával.
Társai és barátai mindent megtettek, hogy biztonsági okokból megakadályozzák az átrepülést, mert ez fenyegetni látszott gróf Bethlen István tervezett kirepülését a szövetségesekhez. Háry László nyugállományú vezérőrnagy azon a napon már nem tudott intézkedni, másnap reggel akarta a kormányzó Katonai Irodáján keresztül elérni, hogy Odescalchit leszereljék és földi beosztásba helyezzék. A herceg még aznap visszarepült Nyíregyházára, este vacsorát adott, reggel (június 4-én, vagy 13-án – a dátum a mai napig nem biztos – B. J.) pedig gyakorlórepülésre indult a böszörményi repülőtérről a 102/1. (Sas) gyorsbombázó század egyik ME–210 Ca–1-es kétüléses gépével. Társának, Bajusz (Bajsz) Ferenc szakaszvezető, rádiós-lövésznek is csak a levegőben árulta el a tervét, hogy a szövetségesekhez mennek. Mivel nem tért vissza, balesetre gyanakodva kiadták a körözést.
Június 14-én a VKF–2, a katonai elhárítás emberei letartóztatták a vacsora résztvevőit, házkutatások során megtalálták a térképet is. Húgát június 14-én, Jobbágyiban tartóztatták le, Debrecenben volt őrizetben kereken száz napig. A többieket Budapestre, a Sváb-hegyi Gestapo-központba vitték. Odescalchi Miklos és társa téves navigáció és némi ellenszél miatt ezerhatszáz kilométeres repülőút után Itáliában, a német zónában landol. Ott azt adták elő, hogy amerikaiakat üldöztek, és a Balkán felett sűrű felhőbe kerültek, majd eltévedtek. Ezt a magyarázatot a repülőtér személyzete elfogadta, és meghívta őket ebédre, ahol viszont ott ült a repülők meteorológusa is, aki sehogy sem értette, hogy hogyan lehet a Balkán fölött olyan esőfront, amelyről ő nem tud. Távirati kérdést intézett a német Luftflotte–4 törzséhez, onnan viszont már a szökésről tudósító távirat érkezett.A Gestapo azonnal letartóztatta őket. Sokáig Bécsben voltak őrizetben, majd 1945. január 17-én Sopronkőhidára szállították a két férfit. Január 20-án állt Dominich Vilmos hadbíró őrnagy tanácsa elé Odescalchi, ahol útjáról semmilyen információt nem volt hajlandó adni. Másnap reggel fél nyolckor hirdették ki a halálos ítéletet, és minden régi szokást felrúgva még aznap délelőtt tíz órakor felakasztották. Szemtanúk szerint utolsó szavai ezek voltak: „Nem fogtok szégyent vallani velem!”Azt rótták fel bűnéül, hogy repülésével előkészítette volna a későbbi, már a kiugrást szolgáló repülőutakat. Német nyomásra a bíróság a legsúlyosabb ítéletet mondta ki, és azt azonnal végrehajtották. „Célja az volt, hogy kivonja magát a hadra kelt seregnél való szolgálat teljesítése alól. A hadviselés érdekeit már előző magatartásával is nagymértékben veszélyeztette. Környezetében állandóan megrendíteni igyekezett a győzelmünkbe vetett hitet és minden alkalommal hangsúlyozta ellenségeink biztos győzelmét. Az ítélettel és kivégzéssel az arisztokráciának egy súlyosan megtévedt tagja vette el méltó büntetését” – kommentálta a történéseket a nyilas sajtó.
Harmadik feleségét 1944. július 7-én tartóztatták le, és Budapestre, a Fő utcai katonai fogházba vitték, innen a börtönök kiürítésekor Bécsbe, onnan Sopronkőhidára, ahol végül szabadlábra helyezték. Ekkor még – az ítélethozatal előtt – két őr jelenlétében tízperces beszélgetést engedélyeztek számára férjével. A kivégzésről a börtön plébánosa értesítette az egyik közeli faluban tartózkodó asszonyt. Bajusz Ferencet felmentették.
A háború után Vörös János honvédelmi miniszter Odescalchi Miklóst post mortem őrnaggyá léptette elő, átvették hivatásos állományba, hogy özvegye nyugdíjat, Pál fia árvaellátást kapjon. 1945. december közepén Budapesten a ferencesek templomában gyászszertartást tartottak a vértanú emlékére, 1946. március 20-án pedig holttestét a menetrend szerinti vonattal, külön kocsiban hozták Tuzsérra, s még aznap délután két órakor katonai pompával temették el a kastélykertben lévő családi sírkertben. A honvédelmi miniszter képviseletében Czebe Jenő vezérkari alezredes jelent meg, a debreceni VI. honvédkerülettől Nagy Gyula ezredes, a nyíregyházi honvéd kiegészítő parancsnokság parancsnoka vett részt a szertartáson.
1944. február 10-én, hosszas betegség után meghalt Gini hercegnő, május 29-én pedig szerelmi bánatában öngyilkos lett a lánya, Baby is. A front közeledtével Pestre költözött a család, csak jóval később tértek haza. Az amerikai nagyszülők Pált aztán Amerikába vitték, most is ott él, hajóskapitány. Tuzséron egyedül Lónyay Pálma maradt.
A kastélyt elvették tőle. Először volt inasa költözött be, aztán mások is. A bútorokat és az értékeket széthordták. Jutott belőlük a pártszervezeteknek, megyei és állami intézményeknek. Pálma néni, az egykori tulajdonos, a falu jótevője a kastély északi szárnyépületében kapott mint bérlő egy szobát kamrával és egy konyhát, melyet Székely Ilona tuzséri lakossal kellett közösen használnia. 1952-től haláláig dr. Török Dezső körzeti orvos felesége pártfogolta és hordta neki az ebédet. 1967. július 17-én, 87 éves korában halt meg. Tuzséron, a kastély parkjában lévő sírkertben temették el. Másik gyermeke, Odescalchi Margit fiatalkorában azzal tűnt ki, hogy hajnalban kelt, és együtt dolgozott a parasztlányokkal. Első férje gróf Apponyi György (Eberhardt, 1898. június 30–Saarbrücken, 1970. augusztus 7.) országgyűlési képviselő, a főrendiház örökös tagja volt. Esküvőjüket 1923. május 17-én, Budapesten tartották. A házasságból két gyermek: Éva Mária (Szurdokpüspöki, 1928. május 15. – ma Németországban él) és Albert György Jenő Zoárd (Budapest, 1926. április 13. – ma Belgiumban újságíró) született. 1934-ben elváltak, második férje Giuseppe Lancia olasz királyi százados, de 1936-ban tőle is elvált. Első férjét, aki németellenes volt, a német megszállás első napjaiban koncentrációs táborba hurcolták. Őt is Debrecenben tartotta fogva a Gestapo. Kiszabadulása után Salgótarjánban bujkált s csak 1945-ben tért haza birtokára, Jobbágyiba. Földjeiről önként lemondott, dolgozott a helyi Nemzeti Bizottságban, majd segédmunkásként a Mátravidéki Hőerőműben és a Ganz Hajógyárban. A „vörös hercegnőt” innen emelték ki, 1946–47-ben már a Ganz Hajógyár üzemi pártszervezetének nőtitkára. 1947 augusztusában a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége vezetőségi tagja, szeptembertől az MNDSZ budapesti elnöke. Francia, német és angol nyelvtudása, széles körű irodalmi és politikai műveltsége révén az 1947-es választások után a Külügyminisztérium Sajtóirodájának helyettes vezetőjévé nevezték ki. 1949-ben a washingtoni magyar követség tanácsosa lett, de jó fél év múlva minden indoklás nélkül hazarendelték, állását megszüntették. Előbb a Hírlapterjesztő Vállalatnál, majd a Szőlészeti Kutatóintézetben helyezkedett el. 1956. október végén gyermekeivel együtt elhagyta az országot, és Ausztriában, a burgenlandi Mittendorfban telepedett le. Soha nem érezte jól magát ott, Tuzsérra, gyermekkora falujába vágyott vissza. Az emigrációban segítséget nem fogadott el, nappal újságot árult Bécsben, éjjel egy közeli baromfitelepen csirkéket őrzött. 1982. március 4-én, hosszas betegség után halt meg egy eisenstadti kórházban. Március 10-én temették el Mittendorfban. húsvét előtti nagycsütörtökön, Dél-Franciaországban elhunyt Odescalchi Pál herceget (1923–2014) évekkel ezelőtt, akkor ismertem meg, amikor még Anglia hangulatos régi városában, Cheltenhamben élt, és a házában hangversenyt rendezett erdélyi magyar iskolák megsegítésére. A kóruskarnagy Vajda Cecília volt, ennek a főként Bartók és Kodály szerzeményeiből összeállított házi koncertnek a lelke, s a Budapestről kilátogató Szőnyi Erzsébet zeneszerző vállalkozott rá, hogy – életében nem sokadszor – énekeseket kísér zongorán: Andor Évát és Keönch Boldizsárt.

A herceg és felesége az uzsonna elkészítésével foglalatoskodott. Odescalchi Pál közvetlen és megnyerő modorú arisztokrata volt, nagyon jóképű, már akkor is ősz hajú és fiatalosan elegáns férfi. Feltűnt a zeneszalon falán egy bekeretezett régi nyomat: XI. Ince pápa képe. Annak a pápának a képmása, akinek a szobra ott áll a budai Várban, a hajdan róla elnevezett, immár az első magyarországi nyomdász, Hess András nevét viselő téren. Az egyházfő Benedetto Odescalchi néven született Comóban, fiatalon lett bíboros és némi húzódozás után pápa. Életcélja volt, hogy a törököket kiűzze a meghódított európai területekről, Magyarországról is, egyik megalakítója volt, hatalmas pénzadománnyal, a Szent Ligának. Ezért kapta meg a család a hercegi címet és magyarországi birtokait.
Ebből a családból származott a most elhunyt idős herceg, de az anyai ágra ugyanilyen büszke lehet. Az idősebb Andrássy Gyula gróf volt a dédapja, és édesanyja a legendás Odescalchi Károlyné Andrássy Kája (Klára). Ez a kivételes intelligenciájú, attraktív asszony legitimistaként kezdte politikai pályafutását, de azután, hogy az Est Lapok riportereként megjárta a spanyol polgárháború csatatereit, az értelmiségi baloldal támogatója lett. 1938 és 1941 között havonta hívta meg az Andrássy-palotába teára a népi írók egy csoportját, Szabó Zoltánt, Kovács Imrét, Keresztury Dezsőt, még Veres Pétert is. Az angol követség vezető beosztottjaival, Budapesten élő angolokkal találkozhattak, angol, francia és svájci újságokat olvashattak. A háború magyarországi lengyel menekültjeit barátnőjével, gróf Szapáry Erzsébettel segítették. 1941 tavaszán Andrássy Kája kis bőrönddel indult útnak, hogy Jugoszlávián és Egyiptomon át jusson el Angliába. A bőröndben fontos diplomáciai iratok is lapultak. Dubrovnikban este tízkor sétálni ment a tengerpartra, amikor egy olasz gép bombát dobott le. A grófnő megsebesült, a kórházban meghalt. Fia, Pál herceg vakmerő fiatalember volt, tevékenyen részt vett a Magyarországot megszálló németek elleni küzdelemben. Teherautókat gyújtott fel. A háború után apjával együtt Angliába települtek. Magyarország iránti érdeklődése és szeretete azután sem csökkent, hogy megkapta a brit állampolgárságot. A háború kirobbanása után Anglia sokat szenvedett a megszállt Franciaország partjairól kilőtt szárnyas bombák támadásaitól. A hatóságok elrendelték, hogy a padlásokat meg kell tisztítani. Így talált rá egy család a dédmama leveleire, amelyeket 1864 és 1869 között naplószerűen küldött az Andrássy-palotából, ahová nevelőnőnek szerződtették. Mary Stevens leveleiből könyv született, amit Odescalchi Pál természetesen azonnal megvett, hiszen az egyik gyerek, akit a kisasszony tanított, az ő nagyapja, Tivadar gróf volt. Az érdekes kortörténeti dokumentum azután Bánki Vera kitűnő fordításában jelent meg 2007-ben, Levelek az Andrássy-házból címmel. Odescalchi Pál herceg sűrűn látogatott Budapestre, az Andrássy-emlékbizottság elnöke volt. Szeretett volna ott lenni a Parlament előtti Andrássy-szobor újbóli felállításakor. De ez, a család szomorúságára, már nem adatik meg neki. Temetése a dél-franciaországi Arles-ban volt kedden, 2014 április 29-én.A történetnek még nincs vége. A család leghíresebb tagja  Odescalchi Benedetto volt testvérei Giulio és Maria Odescalchi voltak.
Ő volt ugyanis XI. Ince pápa, a római katolikus egyház 240. pápája 1676. szeptember 21-étől haláláig volt pápa. A pápát "Magyarország megmentője" jelzővel is illetik, mert sokat küzdött Magyarország török megszállás alóli felszabadításáért. XI. Ince megválasztása után azonnal nekilátott a vatikáni adminisztráció átalakításának. Az elődei alatt szétzilálódott és eladósodott pápai kincstárat újjászervezte, takarékossági intézkedései folytán néhány éven belül a kiadások és bevételek mérlege újra pozitívumot mutatott. Rendeletben betiltotta a bíborosok között uralkodó nepotizmust. Meghalt: 1689. augusztus 12., Rómában.

A magyar katona búcsúja


Isten veled szülőföldem,
Ahol én születtem,
Szüleimtől,testvéreimtől
Nagyon távol estem.

Nem szólnak itt a harangok,
Templomba sem járnak,
Szegény fogoly azt sem tudja,
Mikor van vasárnap.

Megássák a fogoly sírját
Az idegen földbe,
Környes-körül ráhajlik
A fenyveserdő zöldje.

Csak egy anya, édesanya
Sírdogál magában,
Mert meghalt a kedves fia
 A fogolytáborban.

Jó pajtásaim, titeket is
Áldjon meg az Isten,
Keressétek fel a sírom
A fenyveserdő szélen

Írjátok meg az anyámnak,
Ha tudtok felőlem,
Hogy a fiát már ne várja.
Megfagyott a télen

Fogolyima, fogolyének
A búcsúztatója,
Vérrel hímzett hópaplan
Lesz a takarója.

Hozzátartozókat keresünk!

Keressük Kender Sándor Született 1921-ben Apja neve Kender Bertalan hozzátartozóit, aki el lett temetve Azerbajdzsánban Hanlar városban, 1945 március 28.-án esett fogságba.

Keressük Weisz Farkas hozzátartozóit, aki boltos volt Demecserben, Születési idő1911. dec. 17.
Sír helye Podol-Kuzinyovka-i zsidó temető, Katonai alakulat Alakulat 108/74. táb. mu. szd. Rendfokozat kmsz. ,KIJEV-PODOL-KUZINYOVKAI zsidó temetőben eltemetett, 1942 novembere és 1943 szeptembere között elhunyt munkaszolgálatos, halál oka fagyás! 

This is our message to our dear friends.

Be aware also that there are many false prophets and guides operating in your world. We speak to you now in peace and wisdom as we have done to your brothers and sisters all over this, your planet Earth. We come to warn you of the destiny of your race and your world so that you may communicate to your fellow beings the course you must take to avoid the disasters which threaten your world, and the beings on our worlds around you.  The New Age can be a time of great peace and evolution for your race, but only if your rulers are made aware of the evil forces that can overshadow their judgments. Be still now and listen, for your chance may not come again. For many years your scientists, government and generals have not heeded our warnings; they have continued to experiment with the evil forces of what you call nuclear energy. Atomic bombs can destroy the Earth, The wastes from atomic power systems will poison your planet for many thousands of your years to come. We, who have followed the path of evolution for far longer than you, have long since realized this - that atomic energy is always directed against life. It has no peaceful application. Its use, and research into its use, must be ceased at once, or you all risk destruction. All weapons of evil must be removed. The time of conflict is now past. The race of which you are a part may proceed to the highest planes of evolution if you show yourselves worthy to do this. You have but a short time to learn to live together in peace. Small groups all over the planet are learning this, and exist to pass on the light of the dawning New Age to you all. You are free to accept or reject their teachings, but only those who learn to live in peace. They will suck your energy from you - the energy you call money and will put it to evil ends giving you worthless dross in return. You must learn to be sensitive to the voice within that can tell you what is truth, and what is confusion, chaos and untruth. Learn to listen to the voice of truth which is within you and you will lead yourselves on to the path of evolution. We are deeply concerned about you and your path towards the light and will do all we can to help you. Have no fear, seek only to know yourselves, and live in harmony with the ways of your planet Earth.

2019. július 2., kedd

Az 50 filléres fagyi íze

Régi idők fagyija, citromos volt hideg volt 50 fillér volt.  Ha Ili megjelent az utca végén a fehér triciglijével és el kezde rázni a csengőjét, az udvarokról csak úgy özönlöttek a gyerekek. Koszosak voltunk, taknyosak, maszatosak, porosak és vidámak. Alig vártuk a május elsejét a felvonulás nekünk a fagyevést és a szép fehér tiszta ruha lecsorgatását jelentette. Amúgy a régi fagylaltot a gömbös fagyit nem géppel kavadták nem volt olyan selymes, de nekünk a menyország volt.
De mindegy volt, ettük, mert nekünk akkor az volt az igazi. Ha meghallottuk a csengő hangját, még volt idő a pénz szerzésre, amit hízelgéssel, szomorkodással, kuncsorgással, csikartunk ki édesanyám kötőjéből. Némi küzdelem árán az 50 fillért a kezünkbe nyomják...Akkoriban valahogy az árusoknak volt türelme. Persze nem volt valami hygienikus adagolás közbe számolgatni a filléreket, de hát ha tényleg csak tízfilléresekben tudtál kifizetni két gömböt, akkor nem volt megoldás. Amúgy ez időben nem fogták szalvétával se körbe a fagylalt tölcsért, mégis valahogy elfogyott, és nem lested azt, hogy hová kéne dobni utána a fölösleges papírt.Ekkoriban amúgy nem volt hatalmas választék fagylaltból. Általában egy-két félét hozott az elég is volt. Persze, ha nem volt nyár, akkor télifagyit vettünk a Farkasné boltjába. Az illuzió megmaradt.