A tudás apáról fiúra szált

A falusi életet sokszínűség jellemzi. A faluban nincs nyüzsgés, nincs rohanás, se szmog, mindenki mindenkit ismer, az emberek köszönnek egymásnak, mindenki ráérősen járkál, mégis minden hova odaérnek az emberek. A városon nem lehet csak úgy kimenni focizni az utca kellős közepére, mint nálunk, ha valaki arra jár kocsival, fére áll és beáll játszani. Szép nagy kert van, benne konyhakert, udvar, gyümölcsfák. Szántunk, vetünk, kapálunk, permetezünk és aratunk amikor kell. A kert végén van egy nagy diófa, előrébb egy öreg eperfa aminek termését a baromfiak szívesen csipegetik fel, odább a gémeskút árválkodik abból itatjuk az állatokat és locsoljuk a konyhakertet. A ház előtt szőlőlugas díszeleg, amit metszeni kell, permetezni, koccsozni, kötözni. A fákon énekesmadarak rejtőznek és egész nap énekelnek. Itt ismer mindenki mindenkit. Ha végig mégy az utcán az emberek megismernek köszönnek, beszélgetnek, mert van rá idejük. Ha mégse ismernének, megkérdezik hát te öcsém ki fia vagy? A boltban és a kocsmában lehet megtudni a friss híreket. A házak előtti padon cserélnek pletykát az asszonyok. Itt az nagyon nagy szégyen, ha valaki nem köszön a másiknak. Ha tartasz egy nagyon jó, névnapot, szülinapot, és hangos a zene, nem hívják rátok a rendőrséget. Itt természetes ha bőg a tehén, ha nyerít a ló, mekeg a kecske, visítanak a malacok, a kakasok kukorékolnak a kutyák ugatnak a macskák bangurolnak, vagy  a gólya kelepel az előttünk lévő villanyoszlopon, vagy a kocsmából hazafelé tartó részegek énekelnek. Itt minden tojás és  minden tyúk vagy a szalonna, vagy a sonka vagy a tészta házi, nem kell annak hazudni mint a városban. Egy tyúk évente száz tojást tojhat, ha annak a felét eladod meglesz a tyúk ára, és még az a tyúk tojik jövőre is, és ha még tanyasi is, akkor meg is kotlik, megültetjük és csibéket is költ, és mégtöbb hasznot hajt. Senki sem vágja le az aranytojást tojó tyúkot. A csend itt ismeretlen fogalom. A szomszédban traktor szánt, a másik láncfűrésszel vágja a fát, a harmadik motoros fűkaszával vágja a lucernát, a negyedik meg disznót öl. A hátsóudvaron csirkék, kacsák, libák, pulykák, malacok kecskék és galambok osztozkodnak a gazda kukoricáján, elégedetten beszélgetnek egymással. A szüleim mindenre megtanítottak ami kell a falusi élethez. Hála nekik érte. A jószágnak mindig friss vizet kell adni reggel-este, s lehetőleg olyan helyre tenni a vizet, ahol nem éri a nap; hogy a tehén istálót vagy disznóólat nemcsak azért kell kitakarítani, mert úgy szép, hanem azért is, mert mi is abból a tejből vagy húsból fogyasztunk majd. A favágás művészetét, mert hogy a legvastagabb fa is elvágható ha a szélébe vágjuk a fejszét. A helyes farakás módját, a helyes begyújtás módját, s minden tapasztalatot, amit atyai örökségként is kaptam, hiszen paraszt család sarjaként sajátítottam el a rendet. A családban munkamegosztás volt, mindenkinek meg volt a feladata. Egy családban sok megosztásra váró dolog van, s a munka gyümölcse is akkor élvezetes és ízletes igazán, ha meg lehet osztani másokkal. A falun vagy tanyán az ember nem más, mint a természet egy parányi alkotóeleme. Se több, se kevesebb az udvarban hajladozó csümölcsfáknál, a fűben ciripelő tücsöknél, a tornác előtt nyíló kardvirágnál. Mi mellettük, és ők mellettünk és így együtt a természettel. Lassan pirkad, az idő ködös, a zöld fűszálak hajladoznak a leszálló harmat súlya alatt, a tájat mintha finom, nedves lepel borítaná, s a felkelő nap sugarait madárének, kutyaugatás és kakas kukorékolás köszönti. Ilyenkor, hajnali négy óra tájban már ébredezik az udvar apraja nagyja, hisz itt jól tudják: aki korán kel, aranyat lel, de legalábbis nem alszik sokat. A nagymama ereje már fogytán de, gondoskodik, nevel, segít, s nem nézi, hogy a simogatásra váró két- vagy négylábú az udvaron. Csak ad, mint a kút a vizét, vagy Isten az áldását. Napokon át több emberre főz, fáradhatatlanul, így segíti gyermekei gazdálkodását, hogy a földön dolgozóknak erőt ad főztjével, ami jóságos és finom, s miközben mindenki falatozik és beszél, ő csak ül szerényen oldalt, kezét az ölében pihenteti, s nézelődik, figyel, mosolyog alázatosan és csendben, s talán az olykor harsány családtagok talán nem is mindig tudják, hogy neki köszönhetik az aznapi éltető erőt. Hamarabb kel mindenkinél, még a napnál is, kis fejkendőjét megköti, a pirkadat jötténél sétál át kicsiny nyárikonyhájába, ahol meggyújtja a spórt, megmelengeti a kávét és a teát, bekapcsolja a sokol rádiót, aztán mérgelődik azon, hogy a világban lopnak, csalnak, hazudnak, és megússzák, miközben egyesek meg „rettentő sokat dolgoznak”. A nagy udvarban jól megfér egymás mellett a zamatos szőlő, az egészséges sárgarépa, vagy a nyáron hűs árnyékot adó trombita-virág. Tulipán, pünkösdi rózsa és liliom, orgona és szamóca. Udvarában csirkék és tyúkok szaladgálnak, míg el nem hangzik a pipipipipi akkor aztán minden felől rohannak a szárnyasok a nagymama kenyérdagasztó kosarához, mert abból szórja a fimon tengerit. Reggel szalonnát sütünk, szabadtűzön, amit illik nemtudom szilvából készült saját pálinkával öblíteni. Az idősebbek megtanítják a fiatalabbakat sort húzni a szántóföldbe, megmutatják, hogy töltsük fel a krumplit,  hogyan kell metszeni a szőlőt a gyümülcsfát. A falusi ember reggelente korán kel és későn fekszik, így sokat él, nem zsörtölődik, panaszkodik, kesereg, köszöni az Istennek, hogy reggel felébredhetett, majd köszöni, hogy fel bír kelni, majd hogy ad erőt neki, majd hogy ételt italt adott. Télen a legfontosabb a fűtés volt. Száraz fa gyújtósnak, amit vékonyra kell vágni gerjesztőnek alágyújtani a napilapok a legjobbak. Ha este későn még raktunk a tűzre, akkor a parázsból marad reggelre és arra rá lehetett rakni a másnapi fütenivalót. Az eresz alatt álló kecskebak jó szolgálatot tesz ha fürészelni akarjuk a fát, persze tudni kell, hogy nem a görcsnél. A felhasogatása a rönknek sem egyszerű feladat, tudni kell hova kell ütni és mekkorát, mert ha a közepébe ütöd a fejszét három ember se veszi ki belőle. mindig a széléből kell lehasítani egy darabot, és lassan elfogy a rönk. Vidéken az ember megtanulja becsülni maga körül a rendet, a tisztaságot, és a meleg otthont, a jószágot. Mert ettől többet férfi talán nem is adhat a nőnek akit szeret. A tornácon hajnalra jégcsapok, az ablakokon jégvirágok díszítik a házikót. Aki nem próbált még hideg falusi házban spórt begyújtani, az nem becsüli meg igazán a tűz melegét. A faluban a gumicsizma nem csak népviselet, mert ha a sárt dagonyázod, vagy az ólat takarítod, vagy csak eső után kertészkedel, elengedhetetlen a számodra.Sáros csizmával nem szabad belépni a házba. Meg kell becsülni a tisztaságot a rendet amit az asszony tart fenn. Este beszedjük a tojást, reggel korán ellenőrizzük, hogy mennyit nőtt a palánta. Tavasszal, a palántázás idején folyton ceremónia a palánták cserélgetése, akinek több van valamiből, elcseréli más palántra, így a felesleg soha nem a szemétbe, hanem gazdát cserél. Vasárnap templomba kell menni, visszafelé megtudjuk ki halt meg, mert ha falubeli el kell menni a temetésére, meg kell adni neki a végtisztességet, persze a siratóasszonyok előző este elmennek virrasztolni is. Itt a fiúk fára másznak, bicikliznek, a sárban tapicskolnak, a ház körül segítenek, fociznak. Aki itt él, nem tudja mi az asztma, vagy az allergia. Itt a fákon a gyümölcs bio- és natúr, bár ezeket a szavakat senki nem használja, mint ahogy a házi kifejezést sem. Mentát sóskát, körömvirágot, árvacsalánt minden udvaron találni, így van gyógynövény a családnak, vagy friss zöldség. Mindenkinek van az udvarán ribizli, eper és paradicsom vagy paprika, hagyma vagy uborka, nem kell a piacra menni érte.A zsíroskupában tepertő a padláson füstölt szalonna van, ami főételnek is jó egy kis zsenge hagymaszárral.

Földből lettünk földdé leszünk

A falusi emberek azt mondták a hozzáértő ember kezében a sár is arannyá válik. A régi öregek valóban sárból képesek voltak házat építeni. Mivel a régi öregek négy osztályt jártak kénytelenek voltak az anyaföld adományaira, nevezetesen sárra, szalmára, vízre, megfelelő tájolásra és a Jó Isten áldására támaszkodni. Érdekes módon nagyapámnál aligha volt bölcsebb ember a világon, az a négy osztály elég volt ahhoz, hogy tisztelettudóak, műveltek és intelligensek legyenek az emberek. A ház építését is először a kút fúrása előzte meg, hogy legyen víz a vert fal vagy a vályogtéglák előállításához, hogy a föld formálható legyen. A kút kávájába jó esetben feljegyezték az építkezés dátumát is, aktuális helyszínünkön, még lakható épületekkel is találkozni, melyek a XIX. században épültek, és nincs rá jobb kifejezés: szilárdan állnak, mint a parancsolat. A vályogtéglák vetésére akkoriban komoly szakértelemért a cigány lakossághoz lehetett fordulni, akik szaktekintélynek örvendtek a faluban, mivel szalma segítségével építőelemeket készítettek belőle, melyek télen melegen, nyáron pedig hűsen tartották az ember otthonát. A vályogtéglás megoldás a vertfalat váltotta fel. Amikor az ember elfogadta magát a természet részeként, s nem akarta uralni a világot, akkor elfogadta azt is, hogy háza a földből nő ki, és évtizedek múlva a lakója és a lakhelye is oda tér majd vissza a jó anyaföldbe. Akkoriban kevés szoba volt olykor egy tucat gyerek és két szülő hajtotta éjszaka álomra a fejét benne. A konyhában ugyanúgy sütöttek-főztek, s egy egész házat fűtöttek, innen nyílik ugyanis az a kemence, ami jól begyújtva a hatvan-nyolcvan centiméter vastag falak közreműködésével kellemes meleget biztosított fürdéshez, főzéshez, élethez még akkor is, ha kint bajuszra fagyott a mosoly télvíz idején. A harmadik helyiség a tanyai közösség igen fontos szereplőinek nyújtott otthont, itt élt ugyanis a jószág, ló, tehén vagy kecske, kinek mi jutott az Isten állatkertjéből. Ha egy ilyen házban él az ember, nemcsak azt tapasztalhatja meg, hogy milyen otthont eredményezhet az, amikor a lakó saját maga tevékenyen vesz részt otthona felhúzásában, azaz két kezével tapasztja, építi otthonát és ezzel saját magát is, hanem azt is, hogy háza, önmaga és családja otthona, élő helye is egyben. Minnél kisebb a ház annál nagyobb benne a szeretet. Egyszer egy városi elviszi falura a fiát a vidéki rokonokhoz vendégségbe. Láttad, fiam milyen rossz itt élni? Szerintem nekik jobb mint nekünk, mondta a fia. Miért? kérdezte az apa. Mert nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy nagy tó partján laknak.  A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. Mi megvásároljuk az élelmet, nekik van sajátjuk a kertben. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.  

Muskátli az ablakban

A nagyszülők háza volt nekünk a paradicsom. A falu főutcáján ma is áll a kicsi vályog házikó, faragott akácfa volt a keritésoszlop és fakerítés, a ház ablakain horgolt függönyök voltak, a konyha asztalon lenvászon abrosz, hokedli, sámli, karosláda, az udvaron gémeskút, mellette diófa. Az udvar közepén kemence állt, akik arra jártak iskolába sokáig megcsodálták a fehér kemencét. Sok időt töltöttünk nagyszüleinknél, akiknek háza a pékséggel szemben volt, így 1971-ig Barati András bátyánk aki a pékségben dolgozott mindennap kinyitotta a vasajtót és nekem és testvéremnek adott egy-egy meleg kiflit. Nagybátyánk orosz hadifogságból tért haza. Tízórakor már néztük a vasajtót mikor nyílik, de egy nap nem nyílt ki többé, meghalt a nagybácsi, csak a fájó emléke maradt a szívekben. Nagymamám és édesanyám készítette a világon a legfinomabb ételeket. A cikóriakávéval ízesített tej, vagy a citromos tea, a fokhagymáspiritós, vagy a bundáskenyér illata ma is kisért ha megéhezem. Nagymamám elvesztésével tudomásul kellett vennünk, hogy már soha nem eszünk olyan finom húslevest vagy csirkepörköltöt, palacsintát ahogy Ő készítette! Hiába csináltam mindent úgy mint ő, mégsem olyan az íze, mert nincs benne az a szeretet amit hozzáadott, ahogy mondani szokták benne volt szíve-lelke. Nagymamámnak nehéz élete volt ezért gyermekeinek és unokáinak igyekezett élete során mindazt a szeretetet, törődést és gyengédséget megadni, amiben neki talán soha nem volt része. Azt hiszem, bárhogy is keresgélek, nem találok olyan élményt a múltban, amikor ő türelmetlen vagy önző lett volna, olyan alázattal és önmaga háttérbe szorításával élt és dolgozott értünk, amitől most is könnybe lábad a szemem. Sok emberen segített mert arany szíve volt. Ha elloptak tőlünk valamit annyit mondott szegény ember biztos rá volt utalva. mindenkinek megbocsátott. Gyerekkoromban hetente egyszer vasárnap került hús az asztalra, de nem is hiányzott, mert nem válogattunk megettünk mindent ami az asztalra került. Volt, hogy a palacsinta órákig készült, mert minket is oda engedett, hagyta hogy csináljuk és játszva tanított meg bennünket a készítésére. Ma is kedvencem a palacsinta amit persze én készítek feleségem nagy örömére. Vannak kincsek amiket sosem dobok ki, ilyen a nagymama énekeskönyve, bibliája, vagy receptfüzetje amit sajátkezüleg írt, vagy imátságainak füzete. Ha eddig nem volt menyország a jó Isten  biztos létrehozta mert a nagymamám megérdemelte, hogy a tiszta önzetlen lelke miatt odakerüljön. Kéthavonta látogatok el a Demecseri tememtőbe, hogy friss virágot vigyek a nagyszüleim és a szüleim sírjára és arra másik 7 sírra, amiben Barati nagybátyám is nyugszik, minden alkalommal megköszönöm neki a finom frissen sült kiflit aminek illatát máig nem feledtem el. Isten nyugosztalja szeretteimet békében!

Ezek a mai fiatalok!

Milyenek a mai fiatalok? Politikafóbiások, lázadók, beszólnak, fejlett igazságérzettel rendelkeznek, nem képesek szocializálódni reményt vesztettek és pesszimisták, idegesek, feszültek, fásultak. „Ezek a mai fiatalok”, hangzik már ezer éve a szlogen, ami ezeréves stigmákat hordoz. A sztereotípiákat amiket könnyen húz rá az idősebb generáció, a fiatalokra, de mi külömbek vagyunk náluk?  Külömbek voltunk az ő korukban? Amikor mi voltunk fiatalok, köztünk is voltak udvariasak és kevésbé udvariasak. Az alkohol és a cigaretta az amitől nagymenőnek felnőttnek érzik magukat, de hát ezeket is tőlünk látják. Szilvási Lajos írta egyszer; a mai fiatalok egyéniségek akarnak lenni, de csak csordában tudtnak létezni. Minden fiatal tartozni akar valahová, családhoz társasághoz, galerihez, csak rajtunk múlik melyiket választja.

– Verőfényes szép reggelre ébredünk ma is, csiripelnek a madarak szeretet és melegség hatja át a világot. Indulok dolgozni, sorstársaimmal reggel felülök a buszra, mindenki az első ajtón szál fel, de néhány renegát, akik nem tisztelnek semmiféle konvenciót vagy szabályt csak azért is a középső ajtón akarnak berontani, nem törődve azokkal akik szabályosan ott szeretnének leszálni. Nem várják meg, amíg leszálnak az utasok erővek könyökölve törnek utat maguknak, pedig ők már hatvanon túl igazán szocializálódhattak volna. Alacsony kövérkés néni tör utat magának, egyik kezében egy csokor virág, a másikban egy gurulós bevásárlótáska, amit szarkasztikusan szoktak a fiatalok  birodalmi lépegetőnek, nyugger terminátornak nevezni. Az éjszakai eső besározta a buszmegállót, a guruló szatyor kerekei a rátapadt sártól már nem forognak jól, de ez mit sem zavarja a hölgyet, aki csak könyököl kitartóan az általa kinézett ülés felé. Közben több idősebb utas is nehezményezi, hogy miért nem engedi leszállni a többieket, de ő pislogásra sem méltatja az embereket. Néhány jólöltözött utas lábán áthúzza a sáros kerekű kocsiját, a többieknek a csokor virággal igyekszik megszaggatni a ruházatát. A munkába siető emberek tiszta ruházata és cipője áldozatul esik a hölgy önzésének. Mire a busz végére ér, sikerül közel harminc ember idegeit felborzolnia, de elkésik, mert egy másik idős hölgy elfoglalja az általa kiszemelt helyet, aki a másik ajtón szállt fel. Mellesleg több üres szék mellett is elcaplatott a nagy igyekezetében. Szemrehányóan néz az ülő utasokra és dühösen csattan fel egy utasra azzal, hogy ő két helyet foglal el. Ezek a mai fiatalok nem adják át a helyet az idősebbeknek mondja kritikusan. Az utas türelmesen beljebb ül és átadja neki a helyet, de a hölgy még mindig nem elégedett, mert ő bizony az ablak mellett akar ülni, a jobb kilátás miatt. Az utas nyel egyet és végérvényesen feláll, otthagyja mind a két helyet a hölgynek. A hölgy továbbra sem elégedett, most a vele szemben ülőkhöz fordul ellentmondást nem tűrő hangon; ezek a helyek nekem nem jók, üljenek át oda, mert ő az útiránynak háttal nem ül le. Sikerül ezzel a másik két utast is felállítania és mostmár négy hely áll rendelkezésére, és úgy utazhat mint egy hercegnő a hintójában, de senki sem ül le hozzá a zsufolt buszon inkább állnak az utasok mintsem hogy lelki közösséget vállaljanak vele. Pechére csak művelt intelligens fiatalok utaznak a buszon akik már az előző megállókban átadták a helyet az idősebbeknek. Vannak akik fejrázással jelzik nemtetszésüket, vannak akik mosolyognak rajta és vannak akik diszkréten az ablak felé fordulnak nem véve tudomást a történtekről. Mindenki szégyenkezik a fiatalok és a nem fiatalok is. A hölgy végtelen nagylelkűségében ajánlgatja  a másik három helyet, de senki sem akar már leülni. Az ötven éves buszsofőr is bele szól a mikrofonjába némi cinizmussal, ha már átrendezte a buszon az ülésrendet, nem akar az én helyemre ülni, innen sokkal jobb a kilátás. Óriási nevetés tör ki, megtapsolják a buszsofőrt. A hölgy kikéri magának, ne szemtelenkedjen mert őt koránál fogva megilleti a megfelelő szinvonalu szolgáltalás. Miért a többieket nem? kérdezi a sofőr, pedig ők még fizettek is érte. Mostmár az idősebb utasok is elmosolyodnak, ezzel jelezve egyetértésüket, de a hölgy közli, feljelenti a tiszteleletlen viselkedése miatt. A következő megállónál dúlva fullva leszáll a buszról a hölgy újjával fenyegetve a sofőrt. majd én megmutatom magának... de már nem hallani a folytatást, mert az ajtó figyelmezettő csengője elnyomja a szitkokat. Amikor a fiatalokat kritizáljuk, miért nem gondolunk bele, hogy mi sem járunk előttük túl szép példával. Nem kell megbotránkozni, hogy a mai fiatalok hogyan öltözködnek, vagy beszélnek vagy viselkednek, mert emlékezzünk csak vissza arra, hogy mi hogyan néztünk ki, milyen ruhákba jártunk, milyen kitűzőket viseltünk, vagy hogy mik voltak azok, amikkel az őrületbe kergettük szüleinket. A mi korosztályunk is csinált polgár pukkasztó dolgokat, bozontos hajviselettel és egy sokol rádióval a kezében talán ő is idegesítette 40 éve a buszon közlekedőket, csak akkor még nem volt internet ahol megörökíthették volna azt a sok ostobaságot amit az akkori generáció művelt. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az idős kor nem érdem és nem kiváltság, inkább állapot, de nem jogosít fel bennünket arra, hogy a nálunk fiatalabbakat megítéljük. Renélem ez az írás is polgárpukkasztó lesz, mert advokatus diabloként rá kell világítanom arra a nevetséges álláspontra, amit mi idősebbek képviselünk.  Soha ne féljünk kilépni a sorból, lehet, hogy a sorral van a probléma.