Demecser

Demecser község földrajzi ismertetése

Demecser a történelmi Magyarország észak-keleti részén, Szabolcs vármegyében, a Borzsovai várkapitányságnak volt része. A Trianoni békeszerződés után a csonka Magyarországon, a kanyargós Tisza és az Alföld ölelésében Szabolcs Szatmár Bereg megye területén található Demecser.
Nyíregyházától 27 km-re, a Lónyai csatorna partján, a Budapest – Nyíregyháza – Záhony vasútvonal északi oldalán épült.

Területét délen, a Nyírségben Berkesz, Székely és Nyírbogdány, míg északon a Rétköz, a Lónyai csatornától Kék, Dombrád és Gégény határolja.
Talajának és felszínének meghatározója a Nyírség és a Rétköz, mely a megye két nagyobb tájegysége. Az alábbiakban ismerjük meg közelebbről, mivel ezen keresztül ismerjük meg Demecser történetét. Demecser területét a vasút választja el két részre: Nyírség és Rétköz.
A Nyírség volt hazánk legnagyobb futóhomok területe. Szabolcs 3349, Szatmár 290, Hajdú 806, Bihar 380 km2. A Tiszántúli síkság 20-50 méter magas kiemelkedései a szél munkája. Kialakulása a pannóniai beltó területéről visszahúzódott víz homoklerakódása során a szél munkája. A homokot az észak-északkeleti, valamint az észak-északnyugati szél homokká, buckákká rakta. Az Alföld később lesüllyedt. A folyók a hegyekből feltöltő munkát végeztek. A Tisza és a Szamos hordalékkúp építő tevékenység során alakították ki a homok és kavics lerakódásokat, melyet bizonyítanak a mélyfuratú talajvizsgálatok, a kavics és homokbányák.

Demecser Nyíregyházától északkeletre, mintegy 25 km távolságra, a Közép- Nyírség és a Rétköz találkozásának vonalán fekszik. A 4. számú főútvonal Székelynél leágazó alsórendű útvonalon érhető el. A települést átszeli a Budapest-Záhony vasútvonal. Demecser mai területe nagy számú lelet tanúsága szerint már az ókorban is lakott hely volt. A régészek és muzeológusok az úgynevezett alföldi vonaldíszes kerámia" legkorábbi lelőhelyei között tartják nyilván. Az itt talált edények mintázata rendszerint bekarcolt, egyszerű mértani vonalakból áll, de alkalmazták a Késő-Kőrös-Szamosvidéki festett kerámiákról ismert edényfestést is A helyiség neve egy 1261-1267 körüli oklevélben tűnt fel először, amely szerint Kárászi Sándor bán megvásárolta a Kékkel határos Kendemecher nevű birtokot. Más források szerint 1270-1272 táján bukkan fel először Kemény Demecser néven abban az adományozó levélben, amelyben V. István király a területet Kárászi Sándornak adományozta.

A birtok egy részét Kárászi Sándor fia, Miklós 1331-ben nádori ítélettel elveszítette, másik részét egy évre rá testvére, Miklós egy Magyar Pál nevű mesternek szándékozott eladni. Ez ellen a Balogh-Semjén nemzetség Kállay-ágából való István tiltakozást jelentett be és magának mondja a települést. Ennek ellenére bizonyított, hogy a falut Magyar Pál a Rétben lévő szigetekkel és harminc, névvel jelölt halastóval együtt 400 ezüstért megvásárolta. Ekkor már állott benne a Szent György patrónussága alatt lévő kőtemplom. Demecsert 1354-ben úgynevezett leánynegyed fejében Erzsébet, Magyar Pál leánya, kapja meg.
A XV. Század fordulatot hoz Demecser történetébe: ettől az időtől rendelkezik vásártartási joggal és lesz mezőváros. A település és környéke 1415-ben a Czudarok birtokába jut. Mezőváros 1460-tól 1886-ig. Vásártartási jogáról 1466-tól emlékeznek meg okiratok. Ez azt jelenti, hogy Demecser e fontos megkülönböztetéseket, illetve előjogokat valószínűleg Mátyás királytól kapta. Demecser mezővároshoz tartozott Bessénytanya, Bodótanya, Borzsovatanya, Feketetanya, Idatanya, Kolbárttanya, Vártanya, Verestanya, Fellegvártanya, Kistanya. A század végén nagyobbik részét már a Váradi és Kállay család birtokolta ás mindkettő földesura marad a rákövetkező évszázadban is.
Demecsernek az 1556-ból maradt nyilvántartásban szereplő 32 tizedfizető háztartása alapján 160-165 lakosa lehetett. 1588-ban 93 jobbágyán a Váradi család tagjai osztoztak. Az alacsony lélekszám okát a kutatók a földrajzi fekvésében látják, mivel a Rétköz alacsony fekvést, mocsaras területéből csak a kiemelkedő, vagyis a magasabban fekvő részek voltak alkalmasak letelepedésre.
A Váradi család férfi ágának kihalása után 1611-ben Demecsert több nemzetség birtokolta különböző jogcímeken. A XVII. Század közepén a Lónyay István rokonság címén, nádori ítélettel nyert belőle egy részt, mások olykor zálogként jutottak hozzá. Volt id?, amikor még a királyi fiscusnak is volt benne része.
Az 1720-ban tartott összeírás szerint 14 jobbágytelke volt, emellett 2 száraz- és 3 vízimalom működött a területén.
Az 1774. évi úrbérrendezés idején 29 jobbágy család élt Demecser területén 13 telken.
A jobbágyfelszabadítás idejére csak a Barkóczy és a Jósa család őrizte meg tulajdonosi pozícióját. A többiek -a Pazonyi, Szabó, Győry, Csepey, Vay, és Répássy családok - később jutottak a vidéken kisebb-nagyobb birtokrészhez. Lakossága ekkor 839 lélek volt, szántója viszont mindössze 244 hold, a többi rét és halászó hely.
1870-ben 220 háza és 1385 lakója volt Demecsernek 6467 kat. h. határnyi területén.
1900-ban 226 házban 2021 lelket számláltak a nyilvántartásokban.



Szabolcs vármegye tájegységei

A Nyír adta az ősembernek a legkedvezőbb feltételeket az élethez. A Nyírből kis patakok vezették le a pangó vizeket a Rétközbe. Ilyen patak mellett volt a Borzsova puszta vízimalmával és szárazmalmával, Demecser és Székely között. Borzsova puszta a honfoglalás után a Borzsovai várkapitánysághoz tartozott királyi birtokként. Központja a Borzsova folyó és a Tisza által közbezárt szigeten volt. Hozzá tartozott Dombrád, Székely, Bakta, Namény települések, birtokokkal.

Rétköz

A tájegység a Tisza mentén, Tuzsértól Balsáig (részben, vagy egészben) 27 települést foglal magába. Területe 140 ezer hold. A táj a Tisza és a Lónyai csatorna között terül el. A Nyírségből az idők folyamán, földmozgások következtében a pleisztocén korban a Rétköz, a Bodrogköz, a beregi és a szatmári síkság lesüllyedt. Így a területét a szél és a víz munkája alakította ki.
A víz a Rétközben szeszélyesen kanyargó folyó oldalazó eróziójával letarolta a futóhomok felszínt. Árvizeivel évről-évre elöntötte a területet és nagymennyiségű iszappal és homokkal változtatta a területét. Nagy mennyiségű iszapot rakott le, hagyott hátra a Rétköz területén. Árvíz után a víz kitöltötte a folyómedreket, a mélyedéseket, növelve a mocsaras területeket. A növényzete a nád, a gyékény, a káka, a sás, a lép gazdag madárvilágával.
A mocsarakból kiemelkedő dobokat, szigeteket váraknak nevezték el. Később megerősítették és a földvárakat ellenség esetén menekülő helyként tartották számon. Veszély esetén rablók, idegen csapatok megjelenésekor csak az általuk ismert gázlókon a lakosság oda menekült. A bujdosók, betyárok, menekülők üldözőik elől a lápvilágba, a szigetre menekültek.
A nagyobb szigetek közül megemlíthető:
Szabolcsi földvár: háromszög alakú. Keleti oldala 34 m, északi oldala 303 m, nyugati oldala 227 m. A megerősített sánc magassága 30-40 m. Területe: 33176 m2.
Tiszadobi földvár: keleti oldala 370 m, délnyugati oldala 235 m. A sánc magassága 5 m.
Besztereci földvár: 200 000 hold nagyságú rétnek a szigete.
Demecseri földvár: Leányvárnak, Tündérvárnak is nevezték. A községtől 5,5 km-re, északra, kb. 1000 m hosszú és 100 m széles természetes homok magaslat. Hat méterre emelkedett ki a megáradt vízből. A Tisza szabályozása előtt rétségnek nevezett mocsaras, nádas, lápos területnek állandó szigetét alkotta. Ma már csak az útjelző tábla jelzi, merre volt.
Pátrohai földvár: más néven kacsavár volt a neve. Az előző váraktól lényegesen kisebb sziget. A Demecseri földvárhoz monda is fűződik. Nemes Imre jegyző jegyezte fel az 1890-ben kiadott monográfia szerint egy vak koldus elbeszélését Debrecenben.
„A török világban mint ifjú, szolgált egy úrnak Pátrohán, akinek Kacsavár volt a tanyája a pátrohai határban. Ez egyik szigete volt a rengeteg rétközi mocsárnak. A szigetek között csak rejtett utakon, a nádasok és lápok között, az itt lakók által ismert útvonalon lehetett közlekedni. A demecseri Leányvártól csak négy km-re volt, de a rejtett útvonalon nagyon hosszú volt az út. A kacsavár ura a töröktől szorongva kényszerítette, hogy feleségével és lányával, valamint kincseivel vigye át a demecseri Leányvárba. Az öreg elmondta, hogy mikor közel értek a várhoz a csónakkal, az úr mindkét szemét megvakította. El akarta veszejteni, hogy ne árulja el hollétét. Valahogy mégis túlélte, megmentett az életét.
A Rétközt a Tisza árvize évenként többször elöntötte. Tengernyi víz volt mindenfelé. A többi településhez hasonlóan Demecser is kiemelkedésre épült. Az öregek elmondása szerint nyáron, a rudasokba rakott szénát, amit a szigeten kaszáltak és csónakon nem érkeztek elszállítani, a víz megemelte. A szél járásától függően a rudas vándorolt. Egyszer Dombrádon, később Beszterecen, majd Demecserben látták. Az áradások levonulása után a mélyedésekben nagy tavak maradtak. Ilyen tavak voltak: Tacs tó, Ecse tó, Bájos tó, Gyalap tó, Király tó, Széles tó, Orozd tó, Gödény tó, Zöld tó, Bagoly tó, Bersény tó, Donboc tó, Füzes tó, Mohos tó, Kolbárd tó, Tölgyes tó.
Demecserben nagyon kevés volt a termő határ. A Nyírségbe jártak el dolgozni, földet fogni a termelésre (harmadába, felébe). A lakosság gyűjtögetéssel és halászattal foglalkozott. A tavak bőségesen adták a halat. Az áradás levonulása után a kisebb mélyedésekben a sekély vízből kézzel szedték a halat. A gyűjtögetés főleg a madártojás, a gyógyító pióca és a lakosság által ismert gyógynövények gyűjtésére terjedt ki. A gyógynövények szedése és szárítása igen fontos tevékenység volt, bevételi forrást is jelentett, mivel több megyében is értékesítették a gyűjtött növényeket.
A kézművesség igen fejlett volt. Rendelkezésre állt a nád, a gyékény és a fűzfavessző. Az elkészített terméket piacokra vitték. Keresett volt a lábtörlő, a szakajtó, a kosár, az udvarseprű, a méhkas, a szekerekbe vesszőből készített kas, a fonott üveg és dísztárgyak.
Kiss Lajos „Régi Rétköz” c. könyvében említi, hogy a Kolbárd tóban egy húzásra 50 q halat fogtak. A Róka kút laposából a csíkászok 150 q halat fogtak ki. A halászat igen jó jövedelmet biztosított. Demecserben 1890-ben kiadott monográfia szerint 30 horgászó helyet tartottak nyílván. A horgászó helyeken kunyhót építettek. A kunyhókban ivóvíz és gyakran pálinka is volt.
Meg kell említeni a tengernyi vízben lévő növények között élő madárvilágot. A madarak részére a nádasok, gyékényesek, kákások, füzesek rengeteg búvóhelyet, kiváló fészkelő helyet biztosítottak. A vándormadarak pihenőhelye, a gémek, ludak, vadkacsák és sok-sok vízimadár élőhelye volt a vidék. Kevés vadállat élt a környéken. Legnagyobb számban rókák éltek a szigeteken. Télen azonban a helyekből megjelentek a farkasok is. A lakosság védekezésre és segítő társként nagynövésű komondor kutyákat tartott.

A Nyírség élete a honfoglalás előtt

Demecser életének megismeréséhez szükséges a honfoglalás előtti időszak áttekintése is. Ennek az a vizsgálatához a megyei ismereteken keresztül jutunk el.
A Nyír adta meg az ősember életéhez a legkedvezőbb feltételeket. Azt, hogy ez a terület már ebben az időszakban lakott volt, az előkerült leletek bizonyítják. A paleolit korszakból származónak tekintik a Tisza medrének 11 méteres mélységében talált mindkét végén kihelyezett és a közepén mesterségesen átfúrt csont eszközt. A lelet eredete nem bizonyítható, mivel világviszonylatban nem ismerték el eredetiségét. Ennek következtében nincs megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy Magyarországon az őskorban laktak-e, vagy sem.
A csiszolt kőkorszakban már lakták a Nyírséget. Ezt bizonyítja 45 finomabb kőtárgy, amelyek a Nemzeti Múzeumban vannak. Ezek a tárgyak gránitból, kalcedonból, homokkőből és szaruból készültek. A Nyír kőkorszaki eszközök gyártóhelye volt, melynek bizonyítéka a nagy mennyiségű használatlan és használatra alkalmas obszidián bök. Egyik darabját, mely 6 kg-ot nyomott, Turán találták meg. Az ajaki határban, közel a kisvárdai állomáshoz Czóbel Imre birtokán ásás közben több kővésőt és nagy kovakészletet találtak. Ezek a leletek is a Nemzeti Múzeumban találhatók meg.
A Tisza áradáskor, 1888-ban Tímár és Rakamaz között az ár sok földet sodort el. Ebből az iszapból került elő egy bronz öntőkemence, sok kővéső, balta töredék, obszidián és kova nyílhegyek, kések átlyuggatott fenőkövek, orsógombok, csontvésők, bronzfűrész töredékek, nem korongon készült csészék, durva agyagedények, díszűk, fésűk, tűk, cserépedények, kagylók.
A rézkorszakból 12 tárgy került elő Szabolcsból:
- Turáról egy kétélű csákány és egy karcsú fokos,
- Nagyhalászból egy egyélű, széles fokú fejsze,
- Tassról egy csappanós balta,
- Ajakról egy egyélű, kevésbé hosszú, vaskos fokú fejsz,-
- Nyírbaktáról négyszögű szúró eszköz,
- Demecserből koronás fejű, kihasadó rovátkás díszítésű tű,
- Kemecséről lándzsa alakú, piciny köpűs nyílhegy,
- Kisvárdáról füleskével ellátott köpűs kapa.
Megyénk gazdag honfoglalás kori leltekben, amelyek a korábban talajképződménynek tartott, 30-40 m átmérőjű, 8 m magas halom alakú síremlékekből került elő.

Kik laktak Szabolcs megye területén

A megye területén a történeti leírások alapján a mocsaras területeken a római császárok fénykorában, a Kr. e. I II században jazigok laktak. A rómaiak az egész Alföldet, így a mai Szabolcs megye területét kihagyták gyarmatosító politikájukból. A jazigok hol barátságos, hol ellenséges viszonyban voltak a Tisza mentén letelepedett germán törzsekkel.
Rajtuk kívül nagyobb történelmi jelentőségük volt a lovas búroknak, a hatalmas termetű bastornáknak és a gótokkal közeli rokonságban élő gepidáknak. A hun birodalom megszűnése után Ungvár vidékéről a Tiszáig terjedő területeken a szlávok telepedtek le.
A népvándorlás további hullámai ezen a mocsaras területen, a mocsár, a láp védelmi alatt álló őslakosságot nem tudták elseperni. Részükr3e hatékony védelmet jelentettek a földsáncok, a Rétköz mocsarai között elterülő földvárak melyeket Demecser, Pazony, Pócspetri határában szlávok építettek. Ezek a földvárak nemcsak a népvándorlás, hanem az árvíz ellen is védelmet nyújtottak.
A IX. században a soknejű Mén-Marót, akit Anonymus bolgárnak tartott, a Nyírvidéken élő kazár törzsek felett uralkodott. Anonymus Képes krónikáján kívül nincs róluk adat.

Honfoglalás kori történetek. Demecser, Borzsova kezdetei

A honfoglaló magyarok először Szalán birtokait foglalták el a Sajóig, majd a Zagyváig. Később a Bodrogköz elfoglalása után Árpád vezér Mén-Maróthoz követeket küldött, hogy engedje át neki a Szamos vizétől a Nyíri részig terjedő földterületet.
Mén-Marót a kérést elutasította, ellenállt. Árpád vezér Szabolcs, Tass és Töhötöm vezért bízta meg a terület elfoglalásával. Szabolcs a mai Szabolcs község területén rendezte be várkapitányságát, miután 892 tájékán a Tiszán átúszva elfoglalta a területet. ŰA várat megerősítették. Nagy jelentőségű vár lett, mert a Tisza vize körülfogta és az áradástól magas gátak védték. 1092-ben Szent István itt tartott országgyűlést.
Hunt vezér (Árpád) Anonymus leírása szerint észak felé indult. Az idegenek támadásaitól a Kárpátalja útvonalat igyekezett elzárni. Eljutott a Tisza és a Borsova folyó által behatárolt területet. Az ott talált földvárba rendezte be a Borsovai Várkapitányságot. A kapitánysághoz tartozott Kárpátalja, Namény, Bakta, Borsovapuszta, Gégény, Pátroha és Várda területe. Ez a terület lett később a Borsova megye. Borsova puszta (Demecser és Székely közötti rész) a Nyírből a Rétközbe folyó patak partján, a nyíri pusztán terült el. Állatállományéval, vízi és száraz malmával a várkapitányságot szolgálta királyi birtokként. Később Borsova vármegye székhelye Várda lett.
Róbert Károly egyik okiratából tudjuk, hogy bizonyos Újfalu (ma Tornyospálca) helységben rendzavarás ügyben a vizsgálattal János, ajaki parókus lett megbízva, aki egyszersmind borsovai alesperes is volt. Ebből következik, hogy Borsovapuszta képezte ennek a területnek az egyházi központját. A puszta a tatárjárás és a törökjárás idején teljesen elpusztult.
Demecser 1261-1267 körüli oklevelében tűnik fel először, mely szerint Karászi Sándor bán megvásárolta a Kékkel határos Kendemecser nevű birtokait. Más források szerint 1270-1272 táján bukkan fel először Kemény Demecser néven, abban az adományozó levélben, amelyben V. István a területet Karászi Sándornak adományozta.
1241 tájékán a tatárok betörtek az országba. A király hiába hordatta végig az országban a háborúra felhívó véres kardot, az urak testvérharcok miatt nem segítettek. Külföldről sem kapott segítséget. A Muhi pusztán szállt szembe a tatárokkal, vereséget szenvedett és Dalmáciába menekült. A tatárok rabláncra fűzve vitték a lakosságot az országból. Olyan nagy volt a pusztítás, hogy a nemzet krónikása úgy jegyezte fel: „Magyarországot ebben az esztendőben, háromszáz évi fennállása után megsemmisítették a tatárok.”
A Rétköz lakói a tengernyi víz nádasaiban, a szigetekre, a földvárakba menekültek. Állataikat is titkos járatokon, csapásokon, a biztonságos úsztatókon a szigetekre menekítették. Az ellenség kivonulása után a parasztok megkezdték a földek művelését, felépítették falvaikat. A jobbágyok ebben a nehéz időben szabadabbal élhettek. Lassan a földesurak is visszamerészkedtek birtokaikra. A legyilkolt, elhurcolt nép helyére megindult a betelepítés a Nyírségbe. Megindult a Rétköz földvárainak megerősítése, építése. Páncélos és zsoldos katonákat fegyvereztek fel az újabb tatár támadások ellen.
Demecser a Karásziak birtoka volt. A Karásziak kiemelkedő hivatalt töltöttek be. Sándor 1201-ben főispán volt. Fia, Sándor 1278-ban Szörényi bán, majd az ő fia, Sándor a vármegye székében ült 1306-1310 között. Birtokolták Tasst, Demecsert és Karászt.
1307-ben, az avarok elleni győzelem jutalmaként adományozza a király Demecsert és az Acsád Tamási birtokokat a Gut-Keled testvérpárnak, a Karászaik fiainak. A birtok egy részét Karászi Sándor fia, Miklós 1331-ben, nádori ítélettel elveszítette. A megmaradt birtok másik részét testvére, Magyar Pál gyimesi várnagy szándékozott eladni. Az eladás ellen a Balog-Semjén nemzetség Kállay ágából való István tiltakozott és magának mondta a települést. Ennek ellenére Magyar Pál a rétben lévő települést a szigetekkel és harminc névvel jelölt halastavával együtt 400 ezüstért eladta.
A Karászi család után Demecsert Tolcsvai László örökölte. Tolcsvai 1335-ben 32 márkáért eladta Magyar Lászlónak. A települést 1354-ben, úgynevezett leány-negyed fejében Magyar Pál leánya, Erzsébet kapta meg.
Károly király korában Magyar Pál az ismeretlenségből emelkedett az ország legkiválóbb férfijai sorába, mint Gimesi várnagy. 1323-ban királyi adományként Pátrohát, Tasst, Ajakot és birtokait nyeri el. Megveszi Kéket is a Hunt nemzetségtől. Szent István törvénye volt, hogy minden községben templomot kell építeni. A templomnak papja kellett, hogy legyen és a község népe köteles volt részt venni az istentiszteleteken.
1333-ban, Szent György tiszteletére templomot szenteltek Demecserben.
Papjai: 1333-ban László, 1459-ben Gergely.
Demecser lakossága a település vízből kiemelkedő, legrégibb területére telepedett.
1347-1349 között a pestis, a rettegett „fekete halál” pusztított az országban. A lakosság a járvány elől is a szigetekre menekült, a járatokat ellenőrizték. A tengernyi víz, nem csak az ellenségtől, a betegségtől is megmentette a lakosságot. Leírások szerint Európában 25 millió áldozatot szedett a járvány.
1361-ben a Czudarok jutnak Demecser, Mása, Berkesz, Tass birtokaiba.
1393-ban Kisvárda vásárjogot kapott, ettől kezdve Demecserben is működött a piac.
1417-ben Demecser piacára voltak megidézve a Pazonyiak és rokonaik, Apagyi Gergely és rokonaik a kisvárdaiak által hozott perbe.
1440-ben a Rozgonyiak 4 000 forintért zálogba veszik Demecser, Kék, Pályi, Őr, Béltek, Balkány, Gégény és Körtvélyes birtokait.
1466-ban Demecser vásárjogot kapott, mely fontos megkülönböztetéseket és előjogokat jelentett. A település lendületesen fejlődött és mezővárossá vált.
1677 és 1692 között a megyei közgyűléseket Kisvárda, Demecser, Ibrány és Karász helységekben tartották, a piac- és vásártéren. A megyegyűlések megtartás a XVIII. változott. Ekkor a megyék belügyeiben önállóan, zárt helyen, erre a célra kijelölt épületekben gyűlésezhettek és dönthettek.
1830-ban, a jobbágyfelszabadítás előtt a vármegye az alábbi 5 nagybirtokos és 2140 nemesi család birtoka volt.
Eszterházi herceg birtokai: Kisvárdai vár uradalom, Ajak, Berencs, Döge, Dombrád, Demecser, Eszeny, Fényeslitke, Öntelek, Pátroha, Tass és Veresmart.
Forgány grófok birtokai: Mándoki uradalom, Adony, Lugos, Gyulaj, Gemzse, Kisladány, Nagyladány.
Károlyi grófok birtokai: Nyírbátori uradalom, Adony, Lugos, Gyulaj, Gemzse, Kisladány, Nagyladány.
Dessewffy család birtokai: Szenthihály, Királytelek, Ókenéz, Újkenéz, Vecsellő, Büd és Balsa.
Vay család birtokai: Benk, Kékcse, Berkesz (a kastély és környéke), Anarcs, Gemzse, Pusztadobos, Dombrád, Ladány, Geszteréd, Kótaj, Komoró és Vasmegyer.
A régebbi birtokosok mellett újak is feltűntek, a Vandernáth, a Gerhard és a Jósa család.
Az 1720-ban megtartott összeírás szerint Demecsernek 14 jobbágytelke volt. A településen két szárazmalom és három vízimalom működött. Az 1774 évi úrbér rendezés idején már 29 jobbágy család élt Demecserben. A földesurak: Gróf Barkóczi János, Klobutszky István, Melczer Pál, Sághy Mihály, Jósa Miklós és István, Winkler László, Lónyai Zsigmond és a Jármi család.
Demecser lakossága 836 lélek, szántója 244 hold, a többi halászó hely, nádas, vízjárta terület.
Belső birtokosok: Elek Pál, Teremy János, Szabó János, Győri György és a többiek, a család leszármazottai.
Külső birtokosok: Barkóczi, Vay, Répási, Jósa és Zoltán család.
Demecserben a jobbágyfelszabadítás idején csak a Barkóczi és a Jósa család maradt meg birtokosként. Új birtokosok Pazonyi Elek családja, Szabó György családja, a Csepei, a Vay és a Répási család. A lakosság és a földesurak fő jövedelem forrása a salétrom főzés volt, a településen 40 salétromfőző volt. Elek Pálnak egy szeszgyára működött.
Karácsonyi: A magyar nemzet története c. művéből idézem: „Demecfser legrégibb része a felvégen, a templom környéke. A középkorban a borsovai főesperességhez tartozott a Szent György tiszteletére emelt templomával, mely 1332-ben lett említve. 1361-ben Merse halastavához jut az egyház, melyet Nagy Lajos korának kiváló férfija, Magyar Pál neje, Margit ajándékozott neki. Később Papp tava néven említik.„
1592-ben, a reformáció következtében már a reformátusoké volt a templom. Fatornya 1768-ban épült. Ebben az évben öntette a kisharangot az egyházközösség. 1852-ben a templomhoz kőtornyot építettek. 1851-ben Demecser népessége 829 fő volt, kevés kivétellel református vallású, helybeli anyatemplommal.
A katolikusok 1796-ban építettek templomot. Plébánia 1813-ban lett. 1895-ben új templom épült, Szűz Mária tiszteletére. 1875-ben Elek Endre, Szent Teréz tiszteletére kápolnát építtetett.
Fényes Elek muzeológus leírása szerint a régi földvárat mély, soha ki nem apadó mocsár övezte. A nép tündérvárnak, leányvárnak nevezte, ahonnan tiszte időben 25 tornyot lehetett látni.
A Geographiai szótár szerint a Tisza mocsarai között van ez a magyar falu. Határa 8561 hold, melyből száraz 4250 hold. Nagy idejű emberek úgy nyilatkoztak, hogy kevesebb volt a szántó terület a határ felénél, kivált a gyakori árvíz idején. Állításukat azzal támasztották alá, hogy eljártak feles földet fogni a Nyírségbe, Székelybe, Királytelekre, Varjúlaposra és a hegyaljai szőlő városokban napszámbérbe.
Fényes Elek további leírása: 1851-ben szárazföldje homokos, de trágya után miden megterem benne. Különösen a káposzta, a len, a kender és a dohány. Az öregek emlékezete szerint már három nyomásra volt felosztva a szántóföld. Búza és rozs termelés mellett szólt a református anyakönyv 1786. évi bejegyzése, mely szerint „minden gazda tartozik adni két kereszt életet, egyet gabonát, egyet búzát”. A sziget némelyike búzát is termett. A Matyi sziget minden harmadik évben. A szigetek legnagyobb részén tengerit, krumplit vetettek. Onnan a termést csónakon, vagy télen a fagyás után a jégen hozhatták haza, szánon. A jobb gazdák csónakon jártak saját réti földjükre.
1887-ig sarlóval arattak a felvidéki aratók, akik Bereg, Zemplén, Ung és Máramaros megyéből jöttek.
1772-ben egy szárazmalomról tesz említést Fényes Elek, melyből az öregek említése szerint 5-6 volt. A falu déli végén a jelenlegi városháza helyén egy kőre járó vízimalom állott, ahol árvíz idején s őrölhettek. Jelentős mennyiségű kölest is termeltek, melyből őrléssel készítették a kását. A kenyeret káposztalevelekben sütötték. A letördelt káposztaleveleket a padláson lerakták, ahol megfonnyadt, megszáradt. Kenyérsütésnél lehoztak annyi levelet, ahány kenyeret sütöttek. A sütőlapátra téve ráborították a megkel kenyeret és úgy vetették be a kemencébe.
A határ fele részét a Tisza árja borította. Az árterületeket jobbára kaszálással és a bőven tenyésző nád vágásával hasznosították Nádvágó láp volt a Beketó láp, a Gellért láp, a Borostános láp. A csónakkert lápról a szegények háton hordták ki a nádat. A nádnak nagy kereslete volt. A Gömöriek bornádnak vitték a vastag nádat. A távolabbi települések, Böszörmény, Dorog, Nánás, Nyíregyháza és a Nyírség lakói jó vásárlói voltak az itt termő nádnak. Egy kéve nád három-négy krajcár volt.
Kiss Lajos Rétköz című munkájában leírja: „1772. évi invesztigáció szerint vannak alkalmas szénatermelő rétjei a helyiségnek, amelyeken marhatartásra alkalmas széna terem. Ha az árvíz sokáig rajta nem hever, sarjút lehet kaszálni. Ugyancsak haszontelek közt sorolja, hogy mindenféle marhájuknak elegendő legelő mezeje vagyon. Továbbá itató vizek is marhájuknak alkalmas és elegendő vagyon.”
Az 1857, június 25-i eljárási jegyzőkönyv megjegyzi azokat a helyeket, amelyek legelőül használtattak. Elmondja azt is, hogy a közös legelő 600 holdat tesz ki, de nem alkalmas közös legeltetésre, csak a dombhátakon mintegy 15-20 hold. A legelőnek a fele vízjárta terület. A májusban kitóduló víz, a június havában visszavonuló Tisza miatt csak június utolján, júliusban, augusztusban alkalmas legeltetésre. A vízen úszó lápokon termő füvet marhákkal és borjakkal legeltetik.
Demecserben 1839-ben 92 gazdának 277 szarvasmarhája, 110 lova, 112 juha, 59 sertése volt. 1858-ban a birtokosoknak 255 szarvasmarhája, 36 lova, 75 sertése, 700 juha és 30 bivalya volt.
A jobbágyoknak 516 szarvasmarhája, 200 lova, 375 sertése, a zselléreknek 2 ökre volt.
A szigetekre József nap előtt hajtották ki a jószágot. Esztendős, burjut csónakon vitték a szigetre, más jószágot vízi uszoványokon vitték, úsztatták a szigetekre. Az ökörcsorda a lápokon legelt, ahol jó széna termett. Az itatás sírkútból, káváskútból és láposkútból történt. A láposkút szélén vigyázni kellett, mert a métely gyakori volt, amitől az állat elpusztult. A földesuraknak rideg juhászatuk is volt. Az 1772-es évi kivizsgálás megállapította, hogy „a rétségnek sem épületre, sem tüzelőre fája nincsen. Fűtés náddal, sarlóval szedett gazzal és vett fával gyakoroltatott.” Az öregek is egybehangzóan vallják, hogy a fát a halászi, kanyári, dombrádi, vagy a Tiszántúli, ricsikai erdőből hozták télen, szánon. Ennek ellenére a helynevek az mutatják, hogy hajdan erdős részek is voltak a rétségben. Pl.: Körtélyfásreke, Nyírfás. A nyírségi részen: Csonkanyársziget, Feketerakottyás, Paperdeje, Szilfáskert, Vadmeggyes stb.
Kiss Lajos, a kiváló etnográfus, a nyíregyházi múzeum igazgatója. Rétköz munkájában említi, Demecserben alkalmas kertekben némelyek káposztát termesztenek. Az öregek elmondása szerint nem csak saját szükségletre, hanem 5-6 szekérrel elvitték Hegyaljára, Debrecenbe is. Házi kertekben termett a len, melynek magját Bodrogközből hozták és olajat ütöttek belőle. Kendert többen termeltek és áztatni a Paptóra vitték. Néha előfordult, hogy annyira leapadt a víz, hogy kénytelenek voltak a szomszéd határba vinni, áztatás végett.
1848 után kezdtek el paszulyt termelni, valamint sáfrányt a leves színezésére.
Leírja továbbá, hogy viziszárnyasok, ha felrepültek, sokaságukkal felleghez hasonlítottak. Sas, gém, vízibika, csória, csüllög, vadlúd, vadkacsa, szárcsa, bíbic, gödény stb. megszámlálhatatlan.
Azokon a szigeteken, ahol kevesen jártak, daru is volt. A viziszárnyasok tojását tavasszal csónakszámra szedték.
A térség szárazföldi vadjai voltak: farkas, róka, vidra, nyúl, menetke, görény, hörcsög, güzü. Szelíd méh kevés volt, alig 3-4 helyen tartottak. Vadméh azonban a lápokon, kaszálókon összemarta azt, aki nem volt ügyes. A vadméheket füstöléssel tartották távol.

Hogyan éltek elődeink az 1800-as években

Az előzőekben leírtak alapján megismert körülményekből lehet következtetni a lakosság életmódjára.
Az itt élők fő foglalatossága a halászat, a vadászat, a gyűjtögetés. A növénytermeléssel szemben az állattenyésztés volt fejlettebb. Fejlett volt a háziipari tevékenység, a gyékény, a nád, a fűzfavesszőből készült tárgyak értékesítése a városi piacokon. A len és a kender áztatása után a feldolgozás a fonás, szövés, ruhakészítés volt a téli foglalkozásuk. A gyapjú és a bőr kidolgozása és feldolgozása biztosította a meleg ruházatot. A férfiak téli elfoglaltsága volt még a nád vágása és értékesítése, míg a nők részére a fonás, a szövés, a család ellátása és az állatok gondozása adta a legtöbb feladatot. A férfiak körében jelentős volt a katonáskodás.
Mária Terézia trónra lépését követően a bojár, francia, porosz koalíció örökösödési okból fegyverrel támadta meg a királynőt. Az ellenség már a Habsburg tartományban nyomult előre, mikor Mária Terézia az 1741-es pozsonyi országgyűlésben könnyezve bízta magát és karján ülő gyermekét, a későbbi II. Józsefet a lovagias és vitéz magyar nemzet oltalmába. Fellépése meg is hatotta a rendeket. Életüket és vezérüket ajánlották fel. A sebtében toborzott magyar ezredek mentették meg a trónját. Magyar hadvezérek nevét ismerte meg Európa Nádasdy Ferencét, Hadik Andrásét.
A győzelmeket követően, hálája jeléül a királynő igyekezett rendeleteivel segíteni az országot. Úrbéli rendeleteinek bevezetésével, egészségügyi rendeleteivel, árvaházak létesítésével, az oktatásügy szabályozásával és állami felügyelet alá vonásával tett meg első lépéseit. II. József trónra lépését követően, 1780-ban a birodalom alapelvévé tette anyja intézkedéseit.
A bevezetett intézkedések hatására egyre szaporodott azoknak a birtokosoknak a száma, akik bármunkásokat is alkalmaztak. A bérmunka mellett a robot háttérbe szorult. Így lényegesen javult a lakosság élete.
Az 1848-as szabadságharcról Demecser községgel kapcsolatban a szakirodalomban nem találtam feljegyzést. Így az eseményekről Nyíregyháza történetéből idézek:
Március 15. nagy eszméinek megünneplésévé tették a városi ünnepet. Minde3n templomban hálaadó ünnepet szenteltek a nap emlékére. Miklós evangélikus lelkész magasztos beszéd ismertette a híveivel a nap jelentőségét.
Május 29-én a város 42 önkéntes ifja esküdött fel a magyar honvédzászlóra Nagykállóban, a megye akkori székhelyén. Két nap múlva 800 nemzetőr tett le ugyanott az esküt a nemzetőrség zászlói előtt.
Szeptember 1-én kel levélben gr. Dégenfeld Imre főispán hívta fel a figyelmet a haza vészterhes körülményeire és mozgósította a megyét és Nyíregyháza városát a fegyverkezésre, a haza védelmére.
December 19-20 körül jelenik meg a városban egy másik veszedelem, a „fekete halál”, a pestis, és 3 nap alatt már 60 ember életét követelte. A tél miatt az emberek halálozása kevesebb lett, de 1849 első két hónapjában már 500 halottja volt a városnak. A szomorúság, a gyász, a kolera pusztítása közben a szabadságharc vereségei is ijedelemmel töltik el a magyar szíveket. A muszka hadat közeledése borzadályt ébreszt mindenkiben.
1849. június 27-én a papság véres zászlókkal a kezében, harangzúgás mellett járja a város utcáit, felkelésre serkentve a népet a közeledő óriási veszedelemmel szemben.
A muszka sereg június 28-án Tokaj felől vonult Nyíregyháza felé. A Tiszán átkelve borzasztó hírekkel közeledett. A lakosság menekült, ki merre látott, szőlőbe, erdőkbe, kertekbe, távolabbi tanyákra bujdostak el. Kihalttá, néptelenné vált a város. A bátor elöljáróság tagjai és a szegény lakosság maradt, hogy átéljék a rémület napjait. Június 30-án még csak az előőrsök portyáztak, július 1-én azonban az egész sereg, mintegy hatezer katona megérkezett a városba. A lovasság 50 ágyúval a vásártéren helyezkedett el, védelmemre berendezkedve. A zuhogó esőben átázott sereg egész éjjel az utcát járta, élelmiszert zsákmányoltak. Mindenféle éghető anyagot összegyűjtöttek és a főtérre vitték, hogy a tűz mellett szárítkozzanak.
Miután a várost kifosztották, július 2-án a kállói gulyából 60 db ökröt kiszakítottak, sátraikat felszedve elvonultak Újfehértó felé, majd Tokaj felé vették az irányt. A falvakba nem mertek bemenni, megszállni, féltek a kolera miatt. A közelben lévő földeken a termést letarolták. Szemtanúk szerint az éretlen tököt, uborkát, tengerit állati módon, nyersen fogyasztották.
Július 27-én Görgey Artúr tábornok vonult át a városon. A kolera miatt a város szélén lévő réteken telepedett le a sereg. A magyarok után ismét a muszka sereg következett. A világosi fegyver letétel után, augusztus 27-án vonult ba a 6-7000 fős orosz sereg, melyet a városnak kellett ellátni 10 napon keresztül.
A háború után a kolerán kívül más bajok is sújtották a várost. 1849. április 14-én tűzvész pusztította el a Pazonyi utca egy részét. 1850. június 3-án jég verte el e szépnek mutatkozó termést.
A lakosság száma a sok csapás következtében lecsökkent. A város és a tanyák 3825 házában 13118 lakos maradt, 6775 férfi és 6643 nő. Nemzetiség szerint: magyar 4266 fő, tót 8764 fő, német 28 fő, zsidó 60 fő.
A számos viszontagság után a lakosság száma növekedésnek indult. 1857-ben 17416 ember lakja Nyíregyházát. Vallás szerint 11568 evangélikus, 3450 római katolikus, 1598 görög katolikus. 1798 református.
A város fejlődésében fontos állomás 1858. szeptember 5-e, mikor az első vonat megérkezett Nyíregyházára. Ez a vonat szállította az út építéséhez szükséges anyagokat.
A fejlődés azonban nem állt meg. 1872-ben megépült a vasútvonal Nyíregyháza-Demecser-Kisvárda-Ungvár között. Megkönnyebbült az áruk szállítása. Óriási piac jelent meg Kárpátalja, Ungvár felé, erre a területre pedig nagy mennyiségű fa és építőanyag érkezett.
Nagy jelentőségű munkák kezdete volt a Tisza szabályozása 1855-1862 között. Nagy számban foglalkoztattak embereket földmunkán, a kubikus munkákkal. A Tisza szabályozását követte 1882-ben a Lónyai csatorna, majd a Belfő csatorna építése Nagyhalász és Pátroha között. A lakkosság életében nagy változások következtek be.
A vizek levezetésével megváltozott a gazdálkodás. Már a Tisza töltés megépítése után, a 60-as években, száraz időben a tófenekeket is kaszálták. A zsombékos területeket kiirtották. A magasabban fekvő területeket trágyázni kezdték. Gabonafélékből (búza, rozs, árpa, zab) tízszer annyit termett, mint korábban. A tófenékbe káposztát palántáztak. A Demecser környéki káposzta volt a legjobb a Rétköz köz6ségei között. Békeidőben a tizenkét vármegyén kívül szállították Ausztriába, Lengyelországba is.
A tavak néhány mélyebb, nagy tó kivételével kiszáradtak. A kiszáradt tavak alját kiégették. Sok helyen mély és vastag volt az izzó föld. Izzott a föld, a kotu, a nád, az iszapban berakódott gyökérzet. A termelés megváltozott.
1867-ben a rendkívüli nagy árvíz a védművekben nagy károkat okozott. Veresmarttól Bercelig nyolc helyen szakította át a gátakat és 700 ezer kh. földet borított el a víz. Demecser nagy része és a határa ismét elöntött terület lett. A gátakat meg kellett erősíteni, megemelni és megszélesíteni. Ezek a munkák 1871-ben készültek el.
A következő években az öntésterületek megszűntek. A tavak kiszáradása következtében a művelhető terület 224 holdról 6467 holdra emelkedett. A Tisza szabályozása, a Lónyai csatorna és a Belfő csatorna megépítése és annak hálózata megváltoztatta a tájat, a termelést. A Tisza által kihordott iszap,k homok, lápos kotus képződmények, a hal, a csík, a nád, a láp helyett zöldségtermelés, cukor- és takarmányrépa termelése vált lehetővé. A viziszárnyasok, a sas, a gém, a vadliba, a vadkacsa, szárcsa, bíbic fészkét őrző, korábban zsombékos területeken káposztát, kendert termeltek.
Az 1867-es kiegyezés után az önálló magyar kormány fontos feladatának tekintette, hogy fejlessze a közlekedést. 1872. november 22-én adták át a Nyíregyházát Kisvárdával összekötő 43 km-es szakaszt. Demecser állomása is ebben az időben épült, egy fő és két mellékvágánnyal. A vasút komoly fejlődést jelentett a községnek.
A környezeti változások hatására a gazdálkodás és a termelés jelentősen megváltozott. Megnőtt a mezőgazdasági terület, a megtermelt áruk értékesítése a vasút megjelenésével javult, a munkások életkörülményei is kedvezően változtak.
1898-ban eltörölték a robotot, megszüntették a kirívó visszaéléseket, pl. a 18 év felettiek teste fenyítését. Bevezették a kötelező balesetbiztosítást.
1898-ban a II. tc. alapján a munkások a munkaadóval szerződést kötöttek, illetve kellett kötniük. A munkát elhagyók, vagy megtagadók ellen a földesurak karhatalmat vehettek igénybe. Különösen a szervezett munkások ellen nőtt meg az eljárások száma.
Megalakult a Gazdaszövetség, a Hitelszövetkezet, a Hangya Szövetkezet, melynek vezetője gr. Károlyi Sándor lett.
A gazdaság fejlődésével kialakultak a birtokosok tanyaközpontjai. Tanyaközpontok lettek: Vár tanya, Kolbárd tanya, Veress tanya, Fekete tanya, Bersény tanya. A tanyákon a kocsisok, béresek, dohányosok részére az uraságok megépítették a 4-es és 8-as cselédlakásokat. Ezek a lakások sárfalból készültek, nyitott, szabadkéményes, közös konyhás, nyitott tűzhelyes, egy helyiségből álló, többgenerációs lakások voltak. A nyitott konyhából nyíltak a lakóhelyiségek, a kemencék fűtését szintén a konyhából oldották meg. Az árokparton szedett giz gazzal, gallyal, szalmával, a földeken gyűjtött szárakkal fűtöttek. Az emberek szalmán, a földön és a dikón aludtak.
A gazdálkodás fejlődésével egyre nőtt azoknak a birtokosoknak a száma, akik bérmunkásokat alkalmaztak. A korszerű gazdálkodással együtt járt a majorsági földek kikerekítésével, a tagosítással, a földesúri földek és a jobbágy földek és a jobbágy földek, legelők, elkülönítésével. A bérbe adott földek visszavétele, a még meglévő mocsaras földek lecsapolása folyamatos volt. Nőtt a trágya felhasználása, ezért megnőtt az állattenyésztés fontossága, és az istállózó állattartás. Megjelentek a gazdaságokban a szakképzett gazdatisztek, a fejlet nyugati országokban bevált gazdálkodási módszerek bevezetése. Egyre több mezőgazdasági gép került a gazdaságokba. Malmok, szeszgyárak, cukorgyárak létesültek. A parasztságban is tudatosult a szabadság és a boldogulás közötti összefüggés.
A gőzgép felfedezésével megindult a gépesítés az ökrök, lovak munkájának könnyítésére, gyorsítására. Demecserben a Borzsovai birtokon dolgozott először gőzeke. A faekét követte a vaseke, a fatengelyes szekeret a vastengelyes.
A nemzetté válás folyamatának tetőzéseként létrejött a nyelvtörvény. A német és laton nyelv helyett (mellett) engedélyezték a magyar nyelv használatát is hivatalos ügyek intézésében.
Széchenyi István nevéhez fűződik a Magyar Tudományos Akadémia megalakítása.
1895-től bevezették az egyházi anyakönyvezés helyett az állami, közigazgatási anyakönyvet (születés, esketés, elhalálozás). 1895-ben a Wekerle kormány kötelezővé tette a polgári házasságot, az állami anyakönyvezést. Az országgyűlés mindkét házával szentesítette a polgári házasságot, az állami anyakönyvezést. Az országgyűlés mindkét házával szentesítette az egyházpolitikai reformokat, az állam és az egyház szétválását. Reális szellemben rendezték a házassági jogot a vallások között. Biztosították a vallásszabadságot. Csökkentették az egyházak társadalmi befolyását.
1870-ben Demecserben 220 házban 1385 lakos élt és 6467 katasztrális holdon gazdálkodott.
1895-ben megtiltották május 1. ünneplését. 1898-ban a Nyírségben fellobbant a földosztó mozgalom, melyet a hatóságok szigorúan elnyomtak.
Mezőfegyveres Teremy József 1888-ban malmot alapított családi birtokán. Az üzemet egy 20 lóerős géppel és 2 pár kővel indította be. A malom mellett napraforgó olajgyárat is létesített. A malom napi termelése 200 q őrölt termény előállítása volt. A malom működése biztosította a körzet lakosságának liszt ellátását és az állatállomány részére a takarmány darálását, a korpa és az olaj gyártási termékeként az olajpogácsát. A malom mellett 68 kh. földön gazdálkodott.
1840-ben épült fel a vasút mellett Pazonyi Elek Pál kúriája, mely körül 28 kh. park terül el.
1820-ban épült a római katolikus templom.
A századfordulótól Demecserben 2 gőzmalom, posta-távíró, vasútállomás van.
Az 1800-as években használt osztrák pénz a gulden volt. Az alábbi pénz a 25 guldenes császári papírpénz, melyet Magyarországon később felváltott a korona.

A pénz értéke az alábbiak szerint alakult:

1900-ban egy évi cselédbért két fő teljes élelmezését biztosította. A napszámbérből szűkösen telt ki egy ember élelmezése. 1900-ban a hivatalos kiskereskedelmi árak alapján egy felnőtt ember élelmiszer költségét 273,19 koronára számították. Sertésnevelésre a keresetből szűkösen futotta, mert a vásáron a századfordulón egy kováért 50-80, egy serdülőért 16-19 koronát kellett fizetni.
Ha az árvizek után aszály jött, a legelők kiégtek, a jószággal még a háztető fedésére használ sást is megették. Ilyenkor még a lakodalmas étkezésénél is szűkösen volt kenyér. A lakodalmi ételt aszalvánnyal ették. A halfélék mellett a táplálkozás egyik anyaga a katorca volt, ami a lógyékény gumós gyökere.

Hogyan éltek elődeink a századforduló után

A századforduló után Demecser községben is jelentősen javult a lakosság élete. A hozott intézkedések az anyanyelv, a vallás és a jobbágyság helyzetét javította. A gépek fejlődésével könnyebb lett a munka, javultak a termelési viszonyok. A folyószabályozás által felszabadított területeken a szegényeknek a könnyebb volt harmados és feles földet fogni. A termés átlagok lényegesen javulta. A kiégett rét, a víz által lerakott iszapos talaj, az állattenyésztés fokozása javította az életszínvonalat. Változtak a szokások, fejlődött az élelmezés, a ruházkodás és az egészségügy.
1914-ben az I. világháború kitörésével egész Európa lángba borult. Érkeztek a behívók a felnőtt férfiaknak minden településre, így Demecserbe is. Nagyon sok család életét megkeserítette a bevonulás, majd az azt követő gyászjelentés. Családok aggódtak a kenyérkereső férjek, családfők és hozzátartozók életéért. Naponta jöttek a hírek a front eseményeiről, az elesettekről és a sebesültekről.
A központi hatalmak a kezdeti sikerek után látták, hogy nem számíthatnak a háború gyors befejezésére. Kezdtek berendezkedni a tartós háborúra, a hadigazdálkodásra.
Bevezették az élelmiszer jegyrendszert. Elhatározták, hogy az egyik legjobb táplálékot, a káposztát konzerválják a hadsereg és a hadifoglyok számára. A gyár felépítésével Odeschalki tuzséri földbirtokos kormánybiztost bízták meg, aki a termelési viszonyok ismeretében, a vasútállomással rendelkező káposzta és napraforgó termelés központjában lévő Demecsert választotta a gyár helyéül. A gyár építését orosz és olasz hadifoglyok százai kezdték meg 191-ben. Ezt az időt mutatja a Demecser község temetőjében eltemetett, munka közben meghalt 28 hadifogoly sírja. Az iskola tanulói háborúban meghalt hősi halottakként gondozzák a sírokat.
A gyárban gyorsan elkészült a víztorony, négy lakóépület és a savanyító bazeonitok (betonmedencék). Felszerelték a savanyító üzemet a megfelelő szeletelő és tároló helyiségekkel. A gyár területére bevezették az iparvágányt. Vagon tételben érkezett a só, a faanyag, a préseléshez a kő. A hordók készítéshez jöttek a kádárok az ország különböző területéről. 1916-ban elkészült az első nagyüzemi savanyú káposzta. Kiszerelés után fahordókban szállították a megrendelés szerint a harctérre a katonáknak és az ország településeire a lakosságnak.
A gyár tevékenysége bővült a megye területén termelt burgonya feldolgozásával. Új, második iparvágány készült. A burgonya befogadására betonmedencét építettek, ahonnan a víz már megmosva vitte a feldolgozó gépekre a burgonyát. Mivel a feldolgozás nagy mennyiségű vizet igényel, a mosáshoz megépítették a Lónyai csatorna leágazását. A megtermelt keményítőt és burgonyacukrot a cukorgyárakba szállították, ahol a háborús ellátás biztosítására cukrot és csokoládét állítottak elő belőlük.
Az általános mozgósítás után a magyar ezredeket különböző frontokra irányították. Az olasz és orosz fronton nagy számban harcoltak magyar katonák, köztük számosan Demecseriek is. Az olasz csaták közül külön megemlíthető az Isonzói csata, amely 1915. június 23-tól július 7-ig tartott.
Boroevic Svetozár tábornagy visszaemlékezései szerint a magyar csapatok Dobordónál különösen nagy elszántsággal harcoltak a nehéz ütközetben. A katonák ellátása nagyon nehéz volt, a nyári forróság, a tikkasztó hőség tűrhetetlen volt. A két hétig tartó harc sok áldozattal járt. A magyar csapatok 8800 halottat és sebesültet veszítettek, 1150 fő eltűnt. Az olasz veszteség a fölényes tüzérségi tűznek és a lövedékek nyomán keletkezett kőszilánkoknak volt a következménye. Ezekről a harcokról a sebesülten hazatérő Teremy Ambrus igen sokat tudott mesélni.
1916. október elején az orosz fronton is rendkívül nehéz harcok voltak. A Kárpátokban az 58-as gyalogezred és a 10. Lovas hadosztály ált szembe 750 ezer főnyi ellenséggel. A számbeli fölény az ellenség oldalán volt. Vitéz Németh Lajos leírása szerint a harcok során óriási volt a veszteség. A csata több napon át folyamatosan tartott. Az orosz fronton az I. világháború demecseri hősi halottainak és az eltűnteknek a száma 52 fő volt. A hősök neve a demecseri főtéren emelt emlékmű oldalán olvasható, de emléküket ebben a kiadványban is megörökítjük.
A családok a harcok folyamán naponta kapták a gyászjelentéseket az azonosítható katonákról. Sokan eltűntek, fogságba estek. A lakosság bízott abban, hogy hozzátartozója valahol fogságban él. A sebesültek, a fogságban lévők közül később többen hazatértek. Előfordult olyan szomorú eset is, hogy egyesek a hozzátartozókat álhírekkel bíztatták.
Az I. világháború áldozatai Demecser községből
Antal András Huszti József Sipos Gábor
Balogh Gábor Klein Herman Sipos István
Beke József Kovács Károly Schvarcz Sámuel
Benya Benjámin László Ferenc Szabó Albert
Bötykös Albert László József Szabó István
Dzsadek Gyula Mák Imre Szabó Ferenc
Éles László Mihályi András Szaniszló János
Fekete Ferenc Nagy Mihály id. Szaniszló János
Fischer Lajos Nagy Sándor Szőlősi Ferenc
Fischman Ignác Náczán János Tamás József
Győry Gábor Ondó József Tamás Sándor
Győry János Ondó Péter Tóth József
Hajnal József Papp Ferenc Török Pál
Hajnal Péter Pásztor József Váradi Mihály
Hegedüs Antal Pisla András Zakor Gábor
Hegedüs Sándor Sepa Ferenc Zakor István
Huszár István Sepa István

A századunk legszebb csatái, valamint más írott anyagok által megemlített sebesüléssel, fogságból hazatérő katonák:
Révész Dániel cipész 11-es gyalogezredből.
Pazonyi Elek Endre öt év fogság után, feleségével Lubianova Tatjánával tért haza.
Teremy Sándor a 11-es gyalogezredből 1916-ban Psemiszlnél súlyos gerinclövéssel került fogságba. Négy év után tért haza.
Balázsi János a 65. Gyalogezredből esett sebesülten fogságba. Szökést követően négy év után tért haza.
 Berger József bádogos, olasz fogságból két év fogság után került haza.
Erős (Ehrenrich) Sándor földbirtokos
Hajnal Balázs gazdálkodó
Hajnal István gazdálkodó
Kelemen Imre asztalos mester
Lichtmann Hermann kereskedő
Schvarcz Herman terménykereskedő orosz hadifogságból évek múlva tért vissza a családjához.
Fentieken túl elmondásuk szerint igen sokan éltek még fogságban. Sokan csonkán, fagytól, lövésektől szerzett sebesülésekkel tértek haza. Tiszteletükre Demecser elöljárósága emlékművet állított, oldalán felsorolva a meghalt és eltűnt személyek nevével. Minden évben a Márciusi ünnepség keretében, megemlékeznek róluk és megkoszorúzzák az emlékművet. A hozzátartozók és rokonok is virágokat helyeznek el az emlékműnél.

Az I. világháború következményei

Az I. világháború után az összeomlást követően történelmi változások kezdődtek. Az orosz bolsevik mozgalom hatására a hazatérő hadifoglyok és a politikai hírek nagy hatással voltak a lakosságra. Az országban megindult a szervezkedés. Előbb titokban, majd nyíltan megalakult a Kommunista Párt.
Az 1919. április 7-i választások után kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Mindenütt megalakultak a Munkástanácsok.
Demecserben a Munkástanács megalakulásával egy időben megalakult a Direktórium, melyben vezető tisztséget töltöttek be a Kommunista Párt vezetői: Csáki János, Veress József, Erdélyi János és Rácz József. A Direktórium rövid uralkodása, illetve a Tanácsköztársaság bukása után, 1919. május 7-én a környező településekről a vezetőket Demecserben gyűjtötték össze és a demecseri Bokos Józseffel és Sárosi Jánossal együtt elvitték őket Baktalórántházára, majd a baktai erdőben kivégezték őket.
Megteltek a börtönök. A csendőrök keresték azokat, akik aktívan részt vettek a Direktórium illetve a Kommunista Párt munkájában.
A Tanácsköztársaság leverésében a román hadseregnek volt kiemelt szerepe. 1918. április 30-ig az egész Tiszántúl, így Demecser is román megszállás alá került. A románok ellen mindenütt heves harcok folytak. Különösen az erdélyi hadsereg, a székelyek álltak ellen, nem szándékoztak letenni a fegyvert. A Tiszántúlon ezekben a harcokban komoly szerepe volt Demecsernek is, a székely hadosztály parancsnoksága ugyanis Demecserben a református parókián volt, innen irányították a csapatokat.
A székely hadosztály parancsnoka 1919. április 25-én reggel jutott döntésre a paplakban az előrenyomuló román hadsereget illetően. a 743. számú HDM 1919. szám alatt Kratoshil ezredes, a székely hadosztály parancsnoka fegyverletételre szólította fel csapatait. A felhívás így kezdődött: „Ti székelyek és erdélyi magyarok hónapok óta hősiesen harcoltatok a legnehezebb viszonyok között is. Erdélyt és a székely földért készek voltatok életeteket áldozni…”
1919-ben a megszálló román csapatok hadiüzemmé nyilvánították a demecseri gyárat. Az összes mozdítható berendezést leszerelték és elszállították Romániába. A gyárban csak a csupasz falak és a tetőszerkezet maradtak. A lakásokat az elöljáróság az ínségben szenvedőknek utaltak ki.
Az 1920-ban Trianonban kötött békeszerződés után megcsonkult az ország. Magyarország 283 ezer km2 területéből 93 ezer km2 maradt. A lakosság száma a korábbi 18 millióból mindössze 8 millió maradt az ország területén. Húsz éven át 60 ezer szarvasmarha értékének megfelelő jóvátételt kell fizetni.
A békekötés után minden romokban hevert. Igen szomorú és elkeseredett élet kezdődött. A mezőgazdaság, a kereskedelem, a vasút, az ipari létesítmények az idegen csapatok kivonulása után szánalmas, romos állapotban voltak. Az urasági birtokok, a termelőeszközök, a kasélyok, a parkok szétzilálódtak. Mindent feltörtek, kiraboltak. A gazdaságok irányítói elmenekültek.
A lakosság által termelt termékek felvásárlása, értékesítése nem működött. Ínség volt, melynek következtében a lakosság nyomorgott. Megindult a kivándorlás Amerikába, Kanadába. A lakosság részére az elöljáróság is szervezte az utat. A kivándorlók azzal mentek ki, hogy keresetükből támogatják majd a családot. 1922-ben megalakult Demecserben a „Hangya” Szövetkezet. Vezetője Szondi Kálmán volt.
1922. év második felében az édesipari gyárak keményítő és burgonyacukor gyártására biztatták a demecseri gyárat. 1925-26-ban egy szezonban már 5-6 ezer tonna burgonyát dolgoztak fel. A termelés beindulása után az építés és a termelés csaknem kudarcba fulladt. Tűz ütött ki az ipartelepen. Rövid idő alatt befejeződött a helyreállítás, a gyárat saját áramfejlesztővel látták el. Új gépeket is vásároltak. 1927-ben a keményítő mellett megkezdték a dextrin gyártását is. Ebben az évben már 1300 vagon burgonyát dolgoztak fel, 100-250 munkást foglalkoztattak. A gyártás melléktermékét, a szárított burgonyarostot tüzelőnek árulták. A rostot szalmával keverték, kiterítve szárították, majd kockákra báták. Előbb a gyári dolgozók, majd a lakosság részére árusították.
Érződött a világgazdasági válság hatása is. Egyre nagyobb lett az elszegényedés. Az ipari munkások száma országosan és helyben is csökkent. A kivándorlás tovább nőtt az „ígéret földje” Amerika, Kanada felé. Demecserből kivándorlók: Szotólicz János, Teremy Béla, Ősz Sándor, Ősz Antal, Ősz Gyula.
1926. december 27-én megjelenik a korona helyett az új fizetőeszköz, az arany alapú pengő és fillér. Az addig használt pénzt bevonták. A pengő fedezete arany volt, így nyugaton is elismerték és szerződéseknél fedezetül szolgált. Külföldi kereskedelmi szerződéseknél gyakran aranypengőben kötötték a szerződést.
1929 őszén a gazdasági válság miatt a gyár bezárult kapuit. Egy tisztviselő, egy gépész és az éjjeliőr kivételével minden munkást elbocsátottak.

Demecser község jellemző mutatói 1930-ban

Demecser a Nyírbogdányi járáshoz tartozott, a járás székhelye: Kemecse
Év Terület Lakosok száma Lakások száma
1774
1851
1870
1899
1930 244 kh szántó+öntésterület
244 kh szántó+öntésterület
6467 kh
6435 kh
6435 kh 836 fő
839 fő
1385 fő
2021 fő
3729 fő nincs adat
nincs adat
220
226
538

A lakosság megoszlása 1930-ban: A lakosság megoszlása nemzetiségek szerint:
-Férfi:  1856 fő
- Nő:    1873 fő - német:                             6 fő
- egyéb anyanyelvű:          2 fő


A lakosság megoszlása vallás szerint: Templomok:

- Római katolikus:
- Görög katolikus:
- Református:
- Izraelita:
- Evangélikus:
- Görög keleti:
- Egyéb: 1399 fő
339 fő
1600 fő
368 fő
18 fő
1 fő
4 fő Református Katolikus Izraelita
Lelkész:
Kiss Lajos református tiszántúli esperes Lelkész: Deér Gyula paróchus esperes

A község iskolái: egy községi, 3 római katolikus, 2 református, 1 izraelita tanterem.
A község orvosai: Dr. Neuman Hermen
Dr. Kiss Emil
Gyógyszerész: Székely Rezső
Főjegyző: Szél Sándor
Kúriák: Pazonyi Elek Dezső (1840)
Elek Emil
Id. Éhrenreich Székelyi úti úrilakja
Ifj. Éhrenreich Szabolcs vezér úti úrilakja.
Kápolna a temetőben: Pazonyi Elek Dezső építésében

Történelmi nevezetessége: Földvár
Irodalmi nevezetessége: Deér Gyula verses kötetei: Reggel és Lombhullás.
Birtokosok: Burger György, Dávid István, Éhrenreit Adolf, özv. Pazonyi Elek Dezsóné és utódai, Elek Emil, Elek Endre, Grósz Soma, Orosz Sándor, gr. Vay Ádám.
Kisbirtokosok: Gyóry György és utódai, Teremy János és utódai József, Gusztáv, Sándor, Gyula, Kálmán, Szabó Béla és fia, Béla, Csepei Zoltán, a Hegdüs és a Molnár család.
A településen vasútállomás és posta működött.
Az állat összeírás eredménye: 910 szarvasmarha, 552 ló, 2648 sertés, 98 juh.

Az 1930 és 1940 közötti események

Az 1920-30-as években a világgazdasági válság rendkívül érzékenyen érintette az ország gazdaságát. A gyárak bezártak, az ipari munkások elveszítették a munkahelyüket, sokan váltak munkanélkülivé. A pénz értéke 100 % - ról 61,6 % -ra, a munkások órabére 32 fillérről 19 fillérre csökkent. Nőttek az adók. A nyomor, a munkanélküliség, a megélhetés elviselhetetlenné vált.
Demecserben a lakásviszonyok is nagyon rosszak voltak. A kornak megfelelően vertfalu, szalmával kevert föld, agyag, állatokkal járatott, dagasztott sárból rakott, földes padlójú hátak voltak. Nád, szalma, sás fedés volt a teteje. Benne nyitott tűzhely, szabadkéménnyel. Egy helyiséget kemencével, hulladékkal fűtöttek. A házak tisztán tartása meszeléssel, földje mázolással, meszeléssel történt. Az ablakok kicsik voltak, télen mohával, kitömve, hogy ne menjen ki a meleg. A lakásban 5-11 tagból álló három nemzedék lakott, a kutyával, macskával, káposztás hordóval egy fedél alatt.
A ruházkodásról annyit kell tudni, hogy a felnőtt férfiak házivászonból készített bőszárú gatyát, a gyermekek pendelyt hordtak. A kocsisok, béresek télen bőrből készült ruhát viseltek. A gazdagok ruházata természetesen jobb volt. A lábbelije a szegényeknek bocskor, vagy zsák volt. Cipőt csak az húzott, aki hivatalos helyre, vagy a városba ment. A gyerekek és a családtagok a kuckóban és az ágyban a szalmán kucorogtak. A cipőt az húzta fel, akinek ki kellett menni a házból.
Az ivóvizet ásott kutakból vették. Igyekeztek segíteni a lakosságnak, munkát biztosítottak számukra. A községben és a tanyákon négyes és nyolcas cselédházakat építettek a kocsisok, béresek, cselédek, dohányosok részére. Az épületekben középen, nyitott konyhában, szabad kéménnyel, nyitott közös tűzhelyek voltak. A középső helyiségből nyíló négy lakásban éltek a családok. Minden lakásban kemence volt, amelyet a középső helyiségből fűtöttek, a határból, árokpartról szedett giz-gazzal, gallyal.
Később a központi kormányzat rendelkezésére megszüntették a vert falas építkezést. A lovakkal, ökrökkel kitapostatott sárból vályogot készítettek. A házakat részben süllyesztve építették. A küszöbnél a házban nem fel, hanem le kellett lépni. Megtiltották a tető fedésére a szalma, a sás alkalmazását. Egyre többen használtak agyagból égetett cserepet a házak fedésére. Az intézkedéseket indokolta a sok tűzeset, pl. Berkesz községben a szalma és nád fedés miatt az erős szélben egy egész utcasor égett le.
Az élelmezés a szegény napszámosok között évszakonként változott. Fő ételek voltak: kenyér, köles paszuly, kukorica, málé, burgonya, káposzta, borsó. Szegény családoknál az útfélen, udvaron ültetett eperfák termése, az árokparton termő kökény volt a gyümölcs. Gyerekek szerették a mályva kenyér alakú termését. Gazdagabb családoknál, gazdáknál, a tej, a túró, a tojás és vasárnap az aprójószág is megtalálható volt az étrendben. De itt sem mindennap, mert inkább eladták az adófizetés miatt. Szigorúan büntették az engedély nélküli vadászatot, vadak, madarak befogását.
A közegészségügy igen gyenge és megfizethetetlen volt. A betegeket kuruzslással, gyógyfüvekkel gyógyították. Az idősek elmondásából és tapasztalatból jól ismerték a gyógyító füveket, a piócák gyógyító alkalmazását. Sok volt a kuruzsló, akik a különféle eljárásokkal gyógyítottak. A családok nyáron gyűjtötték a gyógyfüveket, szárították, majd a padláson tárolták. A gyógyítás ellenére különösen a gyermekek körében nagy volt a halandóság. A betegségek közül meg kell említeni a gyógyíthatatlan vérfertőzést, a nemi betegségeket, a sérüléssel járó fertőzéseket. A vérbajt külön meg kell említeni, hiszen egész Európában szedte az áldozatait. Hatására a rokon házasságokból eredő születéseknél sok volt a nyomorék, az értelmi fogyatékos gyerek. A tüdőbetegség igen elterjedt fertőző betegség volt.
Az egyház és az elöljáróság igyekezett felvilágosítással és támogatással segíteni a bajokon. Az egyháznak különösen nagy szerepe volt az egyházi iskolákkal az egészségügy, a művelődés, az oktatás területén. Demecserben az iskolai oktatást egy állami iskola, három református, két katolikus és egy izraelita vallású tanteremben tartották. A módosabbak a Vár tanyai iskolába járatták gyermekeiket. Külön iskolája volt a Borzsova tanyának is. A gyerekek közül, különösen a szegény gyerekek ritkán jártak iskolába. Télen a ruházat, nyáron a pásztorkodás, az állatok őrzése miatt nem mehettek iskolába. A tanítás összevontan történt, egy teremben több osztály tanult, nagy létszámmal. Az iskolában hosszú deszkából készült, festett padok voltak. A pedagógiai módszerek között elfogadott volt a verés, a nádpálca használata. Sokan már második, vagy harmadik osztály után kimaradtak. A szülők és a gyerekek között is sok volt az írástudatlan, aki még a nevét sem tudta leírni.
Az erkölcsi nevelés nagyon fontos volt. A becsületet, az igazmondást a szülők megkövetelték a gyerekektől. A becsületes viselkedés megtanulása érdekében gyakori volt a szülői verés is. A lakosok, hogy az urak bizalmát megszerezzék, megtartsák, egymás közötti viselkedése következetes volt, ugyanis ettől függött, hogy alkalmazásuk a következő évre is megmarad-e. A számadók mindenre figyeltek, szigorúan vették a munkavégzést és a viselkedést egyaránt. A földek feles, harmados termelésbe adása a munkavégzés alapján történt.
A vasárnapi és ünnepnapi templomba járás kötelező volt. Az urak, vagy a gazdagabbak is megszólták azokat, akik nem mentek templomba. Új ruhát, új cipőt először a templomban, ünnepnapokon viselték. A templomnál találkoztak a rokonok és az ifjúság. Itt beszélték meg a családi eseményeket. A fiatalok itt találkozhattak egymással. Az egyház megpróbálta az ifjúságot kulturális eseményekkel összefogni. Ilyen események voltak a színi előadások, templomi szereplések teaesték, egyéb rendezvények. Az előadások színdarabok betanulásával, az iskolaudvaron épített színpadon történtek. Kiss Lajos református esperes felesége rendezésével került előadásra a Rákóczi hadnagya, Hej, Rákóczi, Bercsényi, Bezerédi, vagy a Vén cigány, az Én vagyok a falurossza c. népszínművek. A fiatalok örömmel szerepeltek ezekben a darabokban. Meg kell említeni a sportfoglalkozásokat is. Az iskolában volt asztalitenisz, az udvaron különböző labdajátékokat lehetett játszani.
Hasznos és szórakoztató eseményként meg kell említeni a dörzsölőket, a fonó és tollfosztó estéket melyeken az ifjúság és sok szülő is részt vett. Ezek az esték előre tervezettek voltak, a szülők és a házigazda tésztát sütöttek, hogy kínálni tudják a vendégeket. A dörzsölő a kender feldolgozásának egy fontos része volt. Ahhoz, hogy a kender a törés, tilolás után puhább legyen, könnyebb legyen fonni, lábbal meg kell taposni, dörzsölni. Ez úgy történt, hogy a kerítésbe kapaszkodva, ponyván állva, dalolva ment a munka. Közben a házigazda kaláccsal, borral kínálta az ifjúságot. A munka befejeztével, általában 10 óra után következett a játék. Ugyanez történt a fonó estéken, dohánycsomózáskor, vagy tollfosztás után is. Munka közben mesék, történetek elmondásával, vagy dallal töltötték az estét.
A fiatalok szórakozásának nagy szerepe volt a párválasztásban. Az estét követte a kislány hazakísérése. Sok esetben a legény ott felejtette a kabátját, a szűrét a lányos háznál. Ha másnap nem ették ki a szűrét, legközelebb már bemehetett a házhoz és udvarolhatott a lánynak. Itt kell megemlíteni a korra jellemző rátartiságot, a gazdag és a szegény családok közötti különbség fenntartását. Példaként említhető Papp László gazda gyereke és a harangozó leánya, Lippai Mária esete. Mivel a szülők nem egyeztek bele házasságukba, a háborúból visszamaradt pisztollyal öngyilkosságot követtek el. Temetésük egyszerre volt a református temetőben.
Jelentős volt az ifjúság körében a sportolás is. Minden gyereknek, fiatalnak egyik legjobb szórakozása a foci volt. Iskolában, téren, utcán egyaránt lehetett rúgni a labdát. A szegény gyerekek rongylabdával, a gazdagabbak gumilabdával, a nagyobbak bőrlabdával játszottak. Kisebb helyen lábteniszt, fejelést játszottak. Ha többen összejöttek, már az utca, vagy a tér volt a játék színhelye. A nagyobbak már a legelőt is megtalálták. Versenyek voltak utcák, alvég – felvég között. Vasárnap mindenki9 a legelőn lévő nagy pályára ment, ahol valamilyen nagyobb mérkőzés volt. A mérkőzéseket jó hangulatban játszották le. A játékosok hozzátartozói hangos biztatással támogatták a játékot. A mérkőzés után vidám szórakozás következett a vendéglőben.
Nyári szórakozás volt a Lónyai csatornán a strandolás. A szivattyú előtti kibetonozott terület és a Lónyai csatornába beömlő betonozott rész adta a lehetőséget. Alkalmas volt a vasúti híd alatti rész is a fürdőzésre.
Téli szórakozás volt a csilingelő lovas szánon a szánkózás, a befagyott vizeken a fakutyázás. Kevés gyereknek jutott korcsolyára. A szánkó is kezdetleges volt. Sok gyereknek elég volt egy láda alá egy fa szegelése, a lényeg csak az volt, hogy csússzon.
Ősztől, a nagy nyári munkák befejezését követően megkezdődött a sertésvágás és a lakodalmak sorozata. Egy-egy eseményen rokonok, szomszédok, komák vettek részt. Sertésvágás szinte minden családban volt. A vágás után hordták az ismerősöknek a kóstolót.
A lakodalmakban az egész falu részt vett. Összegyűjtötték az ajándékot és az ellátáshoz az élelmiszert. A Mocsár család cigány zenekara mindig kéznél volt. Zenéjük elmaradhatatlan volt a násznép felvonulásánál. A vőfélyek hangos köszöntése és rigmusaik vidámságot biztosítottak. A lakodalom reggelig, sőt néha két napig tartott. A lakodalom végén a menyasszony hozománya a tulipános ládában lovas, vagy ökrös szekérrel, zenével költözött az ifjú pár lakóhelyére.
Aratás után a gabonafélék cséplése, az éves termés raktárba szállítása nagy esemény volt. Már a felkészülés, az előkészületek is fontosak voltak. A ponyva, a zsák mosása a Lónyai csatornában, sulykolással történt. Az egész család és a segítők kivonultak a csatorna nagy ívű lapályos részére. Míg az asszonyok dolgoztak, a kicsik fürödtek a lapályos, homokos vízben. A szárítás, javítás otthon történt.
Aratás idején és a behordás alatt a falunak tűzőrséget kellett tartani. A község önkéntes tűzoltóinak szertáránál egy fogat teljesített szolgálatot, éjjel nappal. A templomtoronyban őrség volt, aki figyelte a határt és a községet. Tűz esetén félre kellett verni a harangot. További rendelkezés volt, hogy minden szérűskertben legyen egy hordó kapitányvíz, lapát, homok, tűzcsapó, vedrek. Szerencsére a községben hosszú évek alatt nem keletkezett tűz. Az önkéntes tűzoltók vasárnaponként gyakorlatoztak. Lajtkocsi vízzel, és kézi szivattyú a megfelelő csövekkel tartozott a felszerelésükhöz. Vasárnaponként az iskolások is gyakoroltak és jó eredménnyel vettek részt járási versenyeken a felnőttekkel együtt.
Egyházi ünnepek alkalmával az egyházi szokásokat elevenítették fel. Karácson estén elmaradhatatlan volt a kántálás. Az ablak előtt megjelentek és beszóltak „szabad az Istent dicsérni?” Ha kiszóltak, hogy igen, felcsendült a karácsonyi egyházi ének. A háziak behívták a kántálókat, süteménnyel és borral kínálták őket. Az ünnep alatt betlehemes gyermekcsoportok járták a házakat, általuk készített betlehemi házzal, benne a kis Jézuskával és a báránnyal. A csoport tagja volt az öreg vándor, bundába öltözve, láncos botjával. Mókás jeleneteivel tett életszerűvé a pásztorok énekeit és köszöntését.
Szilveszterkor tréfás jelenetektől volt hangos a község, az utcák. Ostor csattogás, kolompolás, üstök verése, zajos játékok „riasztgatták” az embereket. Aztán boldog új évet kívántak a lakóknak.
Húsvétkor nagy szokás volt a locsolkodás. A gyerekek rózsavízzel, a szegény gyermekek gyakran csak színezett vízzel locsolkodtak, vászontarisznyába gyűjtve a hímes tojást. A legények a lányokat a kútnál locsolták, vederrel leöntve.
Nagyon sok babona volt, amit sokan komolyan vettek. Ilyen volt a Luca napi szék készítése, a tyúkok piszkálása, az ólomöntés, a gombóc főzés. Az utóbbi kettőt elsősorban a lányok művelték. Forró ólmot öntöttek hideg vízbe és a meghűlt formából következettek a jövendőbelijük foglalkozására. Gombóc főzéskor a tésztagombócba papírra írt neveket helyeztek el és amelyik a főzés közben leghamarabb feljött a víz tetejére, olyan nevű férje lesz a babona szerint a leánynak.
Különösen nagy esemény volt, amikor az uraság lánya, Mária mély fekete hintón kocsikázott. A szép almásderes lovak díszes szerszámmal, a kocsis parádés ruhában, Mária díszes ruhába öltözve végighajtott a községen, fel a vár tanyára. Még nagyobb volt a látvány, mikor már Gyuszi barátunk ült a szép hölgy mellett. Meglepetés volt mindenki számára, hogy az úri hölgy elfogadta a szegény családból származó legényt.
Eseményként kell megemlíteni egy-egy zsidó lakodalmat. Különös volt a nagy szakállú rabbi megjelenése, széles karimájú kalapjában. Az ifjú pár részére nagy feladat volt a pohártörés. Az anyaggal betekert poharat a földön a vőlegénynek kellett a sarkával összetörni.
Szomorú eseményként kell megemlíteni a temetéseket. A halottat az udvaron ravatalozták fel. A gyászbeszéd után az egész falu kikérte a temetőbe az elhunytat. A gyászmenetben elől a pappal és a kántorral vonult a  presbitérium, a falu idősebb egyháztagjai, a férfiak. A koporsót és a koszorúkat szállító gyászkocsit követték a hozzátartozók, a rokonok. Végül a lakosság következett.
Külön meg kell említeni a cigány temetést. Az egyházi temetést, a lelkész beszédét zene követte. A temetői gyászmenetet is zenével kísérték. Hantolásnál a koporsó mellé pénzt dobáltak, hogy a túlvilágon is legyen pénze az elhunytnak. Több napon át ételt is vittek a sírhoz, hogy a halott ne éhezzen.
Téli esemény volt a Lónyai-csatornán a jégvágás és a jég beszállítása jégvermekbe. Teremy Gyula, Vida Pál, Ondó József és Tóth Béla jégvermeit töltötték meg jéggel, ugyanis nyáron a hentesboltok hűtőjébe igen sok jég kellett egész nyáron. Fogatok vitték a nagy darab jegeket, a vermeknél sózták, hogy tovább bírja a tárolást a nagy melegben, a vastag nádfedél alatt.
Emlékezetes volt 1942 telén a négy napos hóesés. Az erős szélvihar összehordta a havat és hatalmas hóhegyek keletkeztek, amelyek sok helyen betemették még a házakat is. A hóhegyekben a kémény jelezte, hogy hol van a ház. A lakókkal a kéményen keresztül lehetett beszélni, a házakat, istállókat alagutak ásásával tudták kiszabadítani. Akkor lehetett hallani, hogy berencsi jegyző felesége és lánya az úton megfagyott, mikor az ajaki állomásra tartottak. A lovak hazamentek, miután a kocsis elszabadította őket és a kocsis is alig jutott el a legközelebbi házig. Az olvadáskor a Lónyai-csatornán jégtorlasz keletkezett, melyet a vízügyesek és a katonaság sem tudott megbontani, így áradás következett be.
A harmadfokú veszélyességű árvíz már csaknem a töltéssel egy szintben volt és fenyegette a környező településeket is. Őrséget állítottak mindkét oldalon, nehogy valaki megrongálja a töltést. Az Ó szőlő bejáratánál a dögkút melletti területről hordták szekerekkel a földet a part erősítésére. Az elhordott föld helye még ma is látszik. A csatorna mégis átszakította a töltést, vagy kiszakították azt. A víz elöntötte a csatorna és a vasút közötti területet. A vasút megfogta a vizet, így továbbra is a községet fenyegette az árvíz.
Közben folyt a háború, érkeztek a rossz hírek.
Elrendelték a KRESZ módosítását a nyugati közlekedés mintájára. Nagy táblák és felirtok jelezték „balra hajts helyett jobbra hajts, balra előzz”. A rendelkezés betartását ellenőrizték, később meg is büntették az előírások megszegőit.
Különösen emlékezetes volt a Kisgazda Párt képviselő választása. A jelölt, Virágh József Nagyhalászból jött Demecserbe bemutatkozni, feldíszített lovas kocsival, lovasok és szekerek kíséretében. Demecser határában a párt tagjai nemzeti zászlóval, szekerekkel és lovas bandériummal várták. A községbe bevonulva a főtéren magyar ruhás lányok és legények tánccal köszöntötték. A fogadóbizottság a főtéren ünnepélyesen fogadta. Beszéd és műsor követte a fogadást, majd csapra ütött hordók mellett, zene kíséretével ünnepeltek. A jelölt megjelenése eredményes volt, mivel megválasztották.

Demecser község jellemző mutatói 1941-42. évről

Az 1941. évi összeírás szerint:
A lakosság száma: Férfi Nő 0-14 éves 15-39 éves 40-59 éves 60 év felett Lakások száma
4360 fő 2094 fő 2266 fő 1621 fő 1651 fő 773 fő 310 fő 642 fő

Demecser tisztségviselői:
Főbíró: László Ferenc
Főjegyző: Szél Sándor
Gazdajegyző: Győr Sándor
Orvosok: Dr. Szodorai Imr4e, Dr. Nagykéri Fedor, Dr. Kovács Ferenc
Gyógyszerész: Teremy Menyhért
Állatorvos: Dr. Ficze Bálint
Postamester: Luther Sándor
Malomtulajdonosok: Teremy László, Teremy Árpád
Református lelkész: Kiss Lajos, Felső Tisza vidéki esperes
Iskola igazgató, kántor:Asztalos Péter
Főgondnok: Hajnal István
Római katolikus lelkész: Kovács Miklós esperes
Kántor: Fabu József (római katolikus)
Balogh József (görög katolikus)
Iskola igazgató: Bátori Barna
Csendőrség: Gál András, Kaskó Sándor, Kecskeméti József, Orbán Lajos, Vass Sándor, Balogh József
Földbirtokosok: Elek László, Elek Endre, Elek Emil, Szabó Sándor, Éhrenrech Adolf, Teremy Józsefné
1945 előtt 11,100 kh. feletti földdel rendelkező nagybirtokos élt a településen. Megköö6zelítőleg 200 család rendelkezett 1-25 kh. nagyságú földtulajdonnal. 34 család űzött ipari foglalkozást.
A település nevezetesebb épületei: Gyári vezetők:
- Pazonyi Elek Endre kastély
- Elek Emil kastély
- Elek László kastély (Borzsova)
- Éhrenreich Adolf úrilak (Székelyi út)
- Ifj. Éhrenreich úrilak (Szabolcs vezér út) - Igazgató: Oszvald Ferenc
- Főmérnök: Papp László
- A cukorgyár vezetője: Király István
- A keményítő gyár vezetője: Veress József
A családok zöme gyári munkás, cseléd, napszámos, harmados volt.
Az 1940. évi kisgazdák, kisbirtokosok, 1-25 hold földdel rendelkező családok és leszármazottaik:
Almás László Szanyi
Balázs Illés Szondi
Balázsi Maksa Papp
Balogh Mikó Pétercsák
Benya Győri Tamás
Bötykös Gyüre Tóth
Hajnal Nyíri Teremi
Huszti Karaffa Teremy
Hegedüs Kovács Tóth
Fekete Sánta Varga
Gönci Sipos Batári
Jakab Soltész Németh
László Szabó Molnár
 Italboltosok:
Juhász Pálné
Bötykös Pál
Weisz család
Glük család
Teremy Kálmán

Kisiparosok:

Nagy János cipész a KIOSZ helyi elnöke
Révész Dániel cipész Kovács József szabó
Mártha Gábor cipész Kovács Ferenc szabó
Hajnal Gusztáv cipész Weisz Ignác szabó
Hausel Ferenc cipész Fabu József kádár
Németh Ferenc cipész Németh Ferenc kádár
Enyedi Imre kovács Fabu József fodrász
Enyedi György kovács Pénzes Ferenc fodrász
Farkas György kovács Ondó József hentes
Murzsa István kovács Tóth Béla hentes
Fajkusz Imre kovács Teremy Gyula hentes
Stefáncsik Mihály kovács Vida Pál hentes
Vasenszki István kovács Vida József hentes
Zele Mihály kovács Béres József boltos
Éles Gusztáv kerékgyártó Győri Antalné boltos
Szabó Kálmán kerékgyártó Szondi Andrásné boltos
Vass András kerékgyártó Teremy Antal boltos
Fehér István ács Teremy Kálmánné boltos
Kovács József ács Braun vegyeskereskedés
Kovács Menyhért ács Hangya Szövetkezet boltja (Szondi Kálmán)
Farkas István kőműves Farkas Györgv kőműves
Sipos József lakatos Varga Balázs lakatos
Papp László villanyszerelő Papp Imre villanyszerelő
Kertész József festő Teremy Kálmán terményfelvásárló
A településen élő iparosok felsorolás nem lenne teljes, ha nem említenénk meg a Glük család tulajdonában lévő két nagy Tüzépet. Ezek egyike az állomás mellet, másik pedig az Ady Endre utcában volt. A telepeken óriási mennyiségű faanyag volt, a család Kárpátaljai összeköttése eredményeként.
A felsorolt családok mellett nagyszámú család dolgozott a gyárban is. Sokan felébe, harmadába fogott földeken dolgoztak. A családok név szerinti említésénél megemlíthetőek a tanyákon élő, dolgozó kocsisok, béresek, dohányosok:
- A Bodó tagban a Hajnal és a Mikó család,
- Veres tanyán a Tóth, a Teremi, a Novák, a Scherflech család,
- Borzsován a Forgách, a Papcsák, a Vajtkó, a Ráti, a Pilló család,
- Fekete tanyán a Varjú, a Lakatos család,
- Vár tanyán a Szabó, a Szanyi család,
- Kolbrádon a Fodor, a Lencsés család,
- Ida tanyán a Haga család.
A nyár igen mozgalmas volt minden évben. megérkeztek a Hegyaljáról az aratómunkások. A községben is megalakultak az aratópárok. A népes csoportok hangos dalolása és a kaszások kasza kapálása  mellett készültek a nehéz munkára. Az aratás a nyári melegben embert próbáló munka volt. Délben a templom parancsszavára a fasorba, a hűvösbe mentek ebédelni. A gazda által adott szalonna és hagyma jól esett a nehéz munka után. A szalonnát ki ki a maga módján, nyersen vagy nyársra húzva, sütve fogyasztották. A nap állásától függően pihentek, vagy folytatták a munkát késő estig. A munkát kereszteléssel fejezték be. A kévéket keresztbe rakták, majd alul a bújtatót visszahajtották a kalászával felfelé. Ezt követte 16 kéve keresztbe, majd felülre került a kántor és a pap kéve. Ezt lekötötték, hogy a szél ne bontsa meg a keresztet. Az is előfordult sokszor, a nem volt eső, hogy a fasorban aludtak.
A behordás a gazdáknál és az uraságnál is kalákában történt. Ismerősök, rokonok összefogásával a kereszteket asztagba, kazalba gyűjtötték, hogy ne maradjon félbe, ha eső lenne. Az aratók és a pap keresztjét külön hordták. Az emlékezés szerint az aratóké volt a hetedik, vagy nyolcadik kereszt, ahogyan megállapodtak. A papé volt a tizedik kereszt.
A cséplés is nagy esemény volt. Eleinte állatokkal tapostatták és széllel rostálták a termést. A negyvenes évek elején még tüzes géppel meghajtott cséplőgépekkel csépeltek, a gép alatt tüzeltek, így ez a munka nagyon tűzveszéllyel volt. Az udvarra ökrök, vagy lovak húzták a gépeket, melyek beállítása nehéz feladat volt. A beindítás a hosszú gépszíj meghúzásával történt, míg nagy csihegéssel, erőlködéssel elindult a gép. A negyvenes években később megjelentek a körmös traktorok, amelyek megkönnyítették az udvarra történő beállást, bár néha "elásták" magukat. Megjelent a cséplőgép mellett az elevátor is, amely a szalmát a kazal tetejére hordta. A törekeseknek volt a legnehezebb a munkája. A por miatt bekötötték az orrukat, a szájukat, úgy dolgoztak. A törekesek közül megemlíthetők a Labanc és a Samsedák lányok a gépet etetők közül a Hajnal fiúk. Az egész cséplés nagyon tűzveszélyes volt. Az önkéntes tűzoltók állandóan szolgálatban voltak. Az őrszolgálat fokozott volt a templomtoronyban és a szertárnál.
Az aratókon kívül ősszel megjelentek a községben a juhászok. A hajdúságból egész télre itt maradtak a káposztaföldeken. a levágott káposzta után maradt torzsa ugyanis jó legelőt biztosított a juhok részére. Míg nem volt nagyon hideg éjszakára is kint maradtak a földeken. A tél beálltával a csűröket és a megüresedett dohánypajtákat bérelték ki a juhászok. A juh, mint igénytelen állat télen a hó alól is kikaparta a káposztatorzsát.
Fáky László tanító vezetésével megalakult a községben a fúvós zenekar. Nemzeti ünnepeken, március 15-én, május 1-én, községi rendezvényeken, felvonulásokon emelték az ünnepi hangulatot.
Lucza János gépész megnyitotta moziját. A vetítőgépet saját áramfejlesztővel működtette. A vetítéseken mindig teltház volt. Később a háborús előkészületekről, eseményekről a híradók tájékoztatták a lakosságot. A filmek inkább a győzelemről szóltak, a híradókban a harcterekről mutatott képek igen elszomorítóak voltak.
A háborús megszorítások, a jegyrendszer és a beszolgáltatások, valamint a gyászjelentések igen elkeserítették a lakosságot.
A háború során a gyárak termelése megnőtt. A megtermelt élelmet, pl. a savanyú káposztát a frontra szállították, a németek mindent megvettek. A burgonyát még a fagyok beállta után is fogadta a gyár. Egész télen készült a burgonyacukor, a keményítő és egyéb termékek.

Háborús előkészületek

Németországból egyre aggasztóbb hírek érkeztek a háborús előkészületekről. A napi sajtó, néhány elemes kisrádió és a mozi híradója ontotta az elkeserítő híreket a háborúról. Hitler 1933. januárjában bevezette a hadkötelezettséget, ennek következtében egyre nőtt a feszültség. A megtermelt termékek Németországba kerültek, az élelmiszereket, a hadianyagot felhalmozták.
Magyarországon, így Demecserben is elindult a levente mozgalom. Minden 14 év feletti fiú köteles volt egy héten egy napot levente kiképzésen tölteni. Pénteken a piactéri találkozó után kivonultak a Cserés hegyre, az erdőbe. Alaki gyakorlatok és fegyverismertetés után katonai ismereteket oktattak. Demecserben a parancsnok Pazonyi Elek Endre volt. Szakaszparancsnokok katonák voltak. A kiképzésen a megjelenés kötelező volt, a hiányzást büntetés követte, elzárással fenyegetőztek. Lövészárok ásása mellett célra tartás és céllövészet volt a gyakorlaton.
Nagy riadalmat keltettek a Németországból érkező hírek, melyek szerint megtámadta Olaszországot, bekebelezte Ausztriát. 1938-ban az első bécsi döntés alapján Magyarország visszakapta a Trianoni békeszerződéssel elveszített területeinek egy részét Csehszlovákiától, Kárpátaljától. Horthy Miklós nagy ünneplések között vonult be Kárpátaljára. A megszállásba több Demecserből bevonult lakos is részt vett: Szabó Béla, Vojtku Mihály. Ezt követően a németek megszállták Csehszlovákiát és Ukrajnát. Magyarország visszakapta az ukrán területeket a Felvidékről. Hitler ezekkel a lépésekkel magához láncolta a Teleki kormányt. A kormány engedélyt adott a német csapatok átvonulására és engedélyt adott a német repülőgépeknek a magyarországi repülőterek használatára.
Még nagyobb riadalmat okozott, mikor 1939. szeptember 1-én Hitler csapatai megtámadták Lengyelországot. Kitört a II. világháború.
1940-ben a második bécsi döntés két részre osztotta Erdélyt. Magyarország visszakapta Erdély egy részét, 43 ezer km2 területet és 2,2 millió lakosságot, melynek 51,4 %-a magyar volt. Horthy nagy ünnepségek keretében vonult be Erdélybe. A lakosság is örült a visszakapott területeknek. Egyre bizakodóbb lett a hangulat, hogy az ország megőrzi függetlenégét, 1940. áprilisában a jugoszláv háború során Magyarország visszakapta Bácskát, Baranyát és a Muraközt, 11,4 ezer km2 területet 1 millió lakossal. Nagy volt a lelkesedés mindenütt. Községünkben is ünnepséget tartottak.
Erdély, a Felvidék, Kárpátalja és a Délvidék visszakerülésével megnőtt a kereskedelem. Az állomásnál a "FUTURA"  kereskedelmi csoport Teremy Kálmán kereskedő és a két zsidó Glük család zöldség és gyümölcs felvásárló és pített raktár épletben minden élelmiszert vásárolt (burgonya, bab, gabonafélék, köles, kukorica tb.). A raktárak áruval telve vártak a szállításra. A visszakapott területekről kapott telefon megrendelésre vagontételbe küldték az árt. Gúlába rakva várt szállításra a káposzta, a cukorrépa a cukorgyárakba került. A malom teljes kapacitással működött, az olajütő termelte az olajat. A malom mellett megindult a szárított zöldség készítése. A állomás érkezési oldalára érkezett a gerend,a deszka, a tűzifa, a léc. A Glük család hatalmas fa és deszka lerakazta látta el a környék építkzéseit. A környéken még a kerítéseket is deszkából készítették.
A gyárba vagon tételben érkezett a só, a burgonya, a liszt. A két ipari vágány tele volt érkező és kiszállító vagonokkal. A gyár területén a kis gyári mozdony rendezte a vagonokat. A hordó készítéséhez a faanyag vagonokban érkeztek. 80-100 kádár készítette a hordókat. A szekerekből egyenesen a gyaluba adták a káposztát, majd a medencében nagy fapapucsokkal taposták, sózták, megmosott tölgy deszkákkal borították be és a vagonokban érkező mosott terméskövekkel fedték a bazeinokat.
Igen nagy jelentősége volt Demecser életében az 1466-nan kapott vásárjog. Ezt követően minden évben április és szeptember hónapokban a heti piacokon kívül kirakodó- és állatvásár volt.
Az 1940-es években a háborús előkészületek miatt különösen nagy vásárokat tartottak. A Székelyi új keleti oldalán, a szidó temető és a Lónyai-csatorna között, a legelő bejáratánál, a labdarugó pályán volt a vásár. Sokan már az előző nap megérkeztek az ország különböző részeiből és felállították a sátrakat. A több sorban álló sátrak mögött volt elkerítve a ló, szarvasmarha, sertés és juh vásár területe. A sátraknál nagy volt az árusok kiabálása, az áruk dicsérete. A játék sátraknál sok volt a gyerek. Összegyűlt a környék lakossága, nagy volt az alkudozás a csizma, a szűr és a ruházati sátraknál. Legérdekesebb mégis az állatvásár volt. A lóvásárban vizsgálták a lovak fogazatát, a lábait és megkötött szekérkerekekkel a homokon a ló munkára alkalmasságát. Csapkodták egymás tenyerét az alkudozás során. Az állatvásáron nagy volt a forgalom, a sertések,a malacok visongása tette hangossá. Mindenki beszerezte télre a szükséges ruházatot, a háztartásba szükséges anyagokat és a téli sertésvágáshoz az állatokat. A sertés és szarvasmarha vásár fő vásárlója volt az Állatforgalmi Vállalat A vásárt követte az állomáson az állatok vagonírozása és szállítása.
A vásár hangulatát fokozta a Laci-pecsenye illata, valamint a vendéglátó sátraknál a hangos éneklés, a cigány zenekar zenéje. Az egész napos vásár és hangulata, a gyerekek öröme vidámságot és életet adott a községnek.
A gyár fejlesztése a háborús készülődés miatt igen fontos volt. Ebben az időben 900-1200 vagon burgonyát, 50-60 vagon búzalisztet dolgoztak fel egy szezonban. Megkezdődött a glutin gyártása, a szárított burgonyapehely és a Diamalt elnevezésű árpastraktum a budapesti és a szerencsi csokoládé gyár részére. A keményítőt a gyógyszeripar használta, illetve egyéb hadicélokra is használták.
A háború kitörése után, 1944-től 350 kw villamos energiát termeltek. A villamos energia fejlesztésével tovább fokozódott a gyár termelése.
A demecseri malom épülete teljes berendezésével leégett, csak a kiégett falak maradtak meg. A nagy tűzben a környék tűzoltói semmit nem tudtak megmenteni. A tulajdonos Teremy család hitelből és lakossági kölcsönökből egy év alatt újjáépítette. A malom mellett egyre több napraforgó olajat emeltek. Ezt követte a szárított zöldség gyártása és csomagolása. A nagy mennyiségű árut a frontra szállították.
A 40-es években kezdték termelni, gyűjteni a mentát. A mentalevelt a száráról leszedték, szárították, majd t3e3ának használták fel. A fosztás nélküli növény szénáját a malom mellett összetörték és a párolás utáni mentaolajat a cukorkagyárak részére szállították. A menta fosztása, feldolgozása sok gyereknek és felnőttnek adott munkát, biztosított kereseti lehetőséget. Egész nyáron dolgoztak vele, szedték, fosztották és szárították a mentát.
A 40-es évek másik jövedelemforrása volt a selyemhernyó tenyésztés. A megkapott hernyó petéből kikelt pici hernyókat eperfa levéllel etették. Az állandó evéstől megnőttek és begubóztak. Ezeket a gubókat vásárolták fel igen kedvező áron. Ebben az időszakban sok volt az eperfa, így nem okozott gondot a levél szedése. Gyerekek, felnőttek szákkal járták az urakat és szedték a fa leveleit. A 4-es főút eperfákkal volt végigültetve és a mellékutak mellett is sok volt az eperfa. A levélszedés mellett, különösen a gyerekek jóllaktak a különböző színű és ízű eperrel.
A háborús előkészületeket jelezte a szirénák felszerelése. Demecserben négy szirénát szereltek fel. Kipróbálásakor rémítő hangjától a lakosság megriadt. Elrendelték a bunkerek, óvóhelyek építését. Az óvóhelyeket a lakásoktól távolabb,, a kertekben kellett építeni. A újságokban különböző típusú óvóhelyeket ajánlottak. Előírás volt, hogy közlekedni, állni lehessen benne. A befedésére is adtak iránymutatást. Egyik fontos előírás volt, különösen a nagy családoknál, hogy a bunker kialakítása "L" alakú legyen, hogy találat esetén sérüljön meg, csak az egyik ága.
Szigorították a tűzvédelmi előírásokat. Tűzveszélyes anyagok (petróleum, benzin, stb.) minimális mennyiségének tárolását engedélyezték a boltokban, de óvatosságra intették a lakosságát is. Megerősítették a csendőrséget is. Növelték létszámukat, szélesebb intézkedési jogkört kaptak.
A vasútállomást hadi ki és berakodási állomássá jelölték ki. A váltóőröknek lőréses betonbunkereket építettek az állomás két végén. Az egyik ma is megvan a Székelyi úti sormpó mellett. Műemlék szerű épület.
A nyírbogdányi kőolaj finomító körül légvédelmi ütegeket és nagy teljesítményű reflektorokat helyeztek el. Ezt a katonák sánccal vették körül és gyeptéglával borították, hogy repülőgépről ne lehessen észrevenni. A töltények elhelyezésére bunkerek épültek. a nyírbogdányi kőolaj-finomítót és a demecseri keményítőgyárat hadiüzemmé nyilvánították. Az emberek abban bíztak, hogy az üzemanyag előállítása és tárolása, valamint az élelmiszer előállítása miatt a két üzem talál elkerülheti a bombázást.
A pengő értéke jó volt, ennek bizonyítéka a statisztikai évkönyv, amely a kiskereskedelmi árakat hasonlítja össze a háború előtti és utáni időszakban.

A II. világháború eseményei

a háború eseményeiről folyamatosan tájékozódhatott a lakosság a sajtóból, a rádióból, a mozi híradókból. Az embereket sokkolták a látott képek.
1939. szeptember 1-én Németország lerohanta Lengyelországot. Két napra rá Nagybritannia és Franciaország hada zent Németországnak. Ezt követően 1940-ben megkezdődött a légiháború Anglia ellen.
1939-ben Magyarországon, így Demecserben is megalakult a Nyilaskeresztes Párt. Köszöntésük "Kitartás" volt. A párt befolyása, aktivitása a kisiparosok között volt a legnagyobb. Vezetőjük Demecserben egy lakatos lett.
1941. június 6-án bombatámadás érte Kassa, Munkács és Rahó felvidéki, illetve Kárpátaljai városokat. A támadás miatt Magyarország hadat üzent a Szovjetuniónak.
Magyarországon általános mozgósítás kezdődött. Az emberek sorban kapják a behívókat. A lovak, fogatok, gépkocsik és motorok általános bevonulását is elrendelték. A községből is sok lófogatot hívtak be. A zsidók közül sok embert munkaszolgálatra hívtak be.
1941. december 7-én Anglia hadat zent Magyarországnak. Ez a hadüzenet fokozott veszélyt jelentett, mivel az angol légierő bombázásairól már a híradásokból értesült a lakosság.
A demecseri állomáson egyre több irányvonat haladt át kelet felé, a frontra. Vitte a katonákat, a hadifelszerelést. A családtagok elkeseredve búcsúztatták hozzátartozóikat, a viszontlátás reményében. A katonai vonatokhoz csatolt zárt vagonokban vitték a munkaszolgálatosokat, a zsidó férfiakat és a nyilas párt által nyilvántartott lázadókat, ellenállókat.
1942. augusztus 19-én Sztálingrád, majd Voronyezs mellett, a német hadsereggel együtt került bevezetésre a II. magyar hadsereg. A harcok során az erős orosz ellenállás következtében a magyar hadsereg gyakorlatilag megsemmisült. Jöttek a gyászjelentések. A lakosság nagyon elkeseredett. Az elkeseredettséget melyet a szovjet hadsereg 1943. évi a Dontól induló offenzivája még csak fokozott. A Don mellett 150 ezer fő volt a veszteség. A Sztálingrádi ütközet végén, 1943. február 2-án, amikor a németeket bekerítette a szovjet hadsereg, 33 ezer német katona veszett oda.
A Don kanyarban nagyon sok demecseri halt meg és tűnt el a harcok során. Az elesettek számát jelentősen megemelte a hideg orosz tél. A magyar katonák felszerelése, ruházata nem volt megfelelő a szokatlan hideg elviseléséhez. Itthon ruhát gyűjtöttek, amit a frontra küldtek, hogy segítsenek a katonáknak a hideg elleni védekezésben.
1944-ben Horthy Miklós kormányzó az események hatására fegyverszünetet hirdetett meg, de nem tudta azt végrehajtani.
1944. márciusában a német hadsereg megszállta az országot. Az országba helyezett Gestapó-t a megerősödött nyilaspárt is támogatta. Kiépült a besúgó rendszer. A szószólókat nyilvántartásba vették és később börtönbe, vagy a frontra irányították. 1944. őszén Szálasi Ferenc átvette a hatalmat, a kormányzást. Felesküdött az alkotmányra. Megkövetelte, hogy a katonaság is esküt tegyen. Szálai Ferenc, mint legfőbb hadúr, a "nemzet akaratából" kiadta parancsát:
"Aki leteszi a fegyvert, vagy erre parancsot ad, felkoncolandó. Hazátlan, hitvány féreg, aki nem harcol tovább. Kitarts! Éljen Szálasi, népünk honmentő vezére!"
Különböző listákat kezdtek vezetni. A feljelentések száma emelkedett. Megteltek a börtönök, büntető századok mentek a frontra, keresték a szökött katonákat. Általános statáriumot vezettek be, a gyanús elemeket kivégezték. Rettegésben élt mindenki, Demecserben is.
Megjelent az I. majd a II. zsidótörvény is, mely a zsidók lehetőségeit, mozgását jelentősen korlátozta. Boltjaikat bezárták.
A III. zsidótörvény még ezeknél is szigorúbb volt. Néhány kitétele:
- A zsidók kötelesek a ruhájukon sárga csillagot viselni.
- A zsidók telefonját le kell szerelni, gépjárműveiket el kell kobozni.
- Zsidó nem foglalkoztatható, irodákból, színházakból ki őket tiltani.
- Üzleteiket be kell zárni, Hajón, vonaton nem utazhatnak.
- Házukat, vagyonukat el kell kobozni, iparengedélyüket be kell vonni.
- Lakásukat, 14,00-17,00 óra között hagyhatják el. Parkban, sétatéren nem tartózkodhatnak.
- Aki zsidónak helyet ad, internálni kell.
A parancs betartását a Nyilas párt és a csendőrség ellenőrizte.
A parancs kiadása után, 1944. április 26-án megkezdődött a zsidók begyűjtése. Demecserben a zsidókat a Nagy utcán lévő zsidó templomba gyűjtötték össze. 37 család, a felsorolás szerint férfiak, asszonyok, gyerekek 3 napi élelemmel, németek kíséretével gyülekeztek. Lakásukat lepecsételték és államosították. Ezt követően éjszaka, Nyíregyházára, Varjúlaposra vonultak. Ott volt a fő gyűjtési hely.
Az összegyűjtést követően tehervagonokba zsúfolták őket. Az ajtókon kis nyílást hagyva, szögesdróttal bedrótozták. Ugyanezt tették az ablakokkal is. A vonatokat irányvonatként Aschwitzba irányították. A demecseri állomáson áthaladó vonatokból még kiabálta a lakosságnak. Sem vizet, sem kenyeret nem lehetett adni a szerencsétleneknek. A víz vételére megállt vonatoknak a közelébe sem lehetett menni.
1944. júniusáig 335 ezer zsidó személyt szállítottak ki az országból, csecsemőtől az aggastyánig.
A német csapatokból az SS alakulat volt a legkegyetlenebb. Demecserből mégis volt három személy, aki jelentkezett az SS alakulatba: Batári Kálmán, Takács László és Tóth István. Sorsukról később nem hallottunk. Rémhírként terjedt el, hogy Tóth István visszatért és a hónaljából eltávolítatta a tetovált SS jelzést.
A bombázások fokozódtak. Budapest és a nagyobb városok bombázásáról írtak az újságok. Később a debreceni és a nyíregyházi állomást is lebombázták. Demecserben naponta megszólaltak a szirénát, délután menetrend szerint jöttek kötelékben a bombázók, vadászgépek, kíséretében. Már a zúgásáról meg lehetett ismerni, hogy angol, vagy orosz gépek volta-e. Gyakran megjelentek a német vadászgépek is. Különösen este lehetett látni a légi harc során a röpködő világító golyókat, lövedékeket. A légvédelmi fényszóró csóvák keresték a repülőgépeket a nyírbogdányi gyártól. Gyakran lebegett a levegőben az úgynevezett "Sztálin gyertya". Olyan világosságot adott, hogy mindent olyan jól lehetett látni, mint nappal. Láttunk füstölgő repülőt, mag robbantást.
Nyíregyháza, Debrecen többször volt bombázva. Többször híresztelték, hogy sorra kerül a nyírbogdányi és demecseri gyár bombázása is. A lakosság a légitámadások alatt a pincékbe, óvóhelyekre menekült. Egyik napon biztosra vették a támadást a gyárak ellen és a lakosság az egész napot az erdőben, a határban töltötte. A repülőgépek többször vékony fém és alumínium szalagokat dobtak a levegőbe, hogy megzavarják a rádióadásokat.
1944. augusztus 23-án, Románia átállása után meggyorsultak az események. A németeknek a kápátokban kiépített védműveinek megkerülésével 1944. augusztus 29-én az oroszok a Ojtozi szorosban átlépték a történelmi Magyarország határát. Szeptember 23-án átlépik a csonka Magyarország határát. Szinte ellenállás nélkül közeledtek felénk.
Demecserbe először a magyar hadsereg vonult vissza. Itt tették le az esküt a Szálasi kormányra, német tisztek jelenlétében. Érezhető volt a feszültség az eskütételnél is. Rövid tisztálkodás és ellátás után tovább vonultak Dombrád felé, a Tisza túloldalára.
Az átvonuló magyarokat követte a német csapat. A fontosabb folyókon a hidakat átkelésük után felrobbantották. A gyárakat már nem is érkeztek leszerelni a gyors visszavonulás miatt.
A lakosság a front közeledtével rémületben volt, mivel a csapatokról szóló rossz hírek eljutottak a lakossághoz. Sokan csomagoltak és menekültek. Bíztak abban, hogy a Dunántúlra nem fognak eljutni a szovjet csapatok. Demecserből is elmenekültek az uraságok. Elek Endre itt maradt és orosz feleségével, Tatjánával várta a szovjeteket.
Több magyar katona már itt megszökött az alakulatától és bujkáltak. Nagyon kellett vigyázni a bujkáló katonáknak az áruló besúgók miatt. A katonai rendészet és a csendőrség kereste a szökött katonákat, akikre a statárium alapján kivégzés várt.
1944. október 19-én Székely és Nyírbogdány felől erős ágyúszó hallatszott, és egyre közelebb húzódott Borzsova felé. A Borzsovai iskolánál az út mellett harcálláspont alakult ki. Berkesz felől a vízgyűjtő csatorna töltésén a németek állása, az iskola felől az oroszoké. Komoly tűzerővel lőtték egymást. Több halott és sebesült is volt. A borzsovai urasági kastélyt rendezték be az orosz katonák kórháznak. Ide gyűjtötték a harcok után a halottakat is. A tanyai lakosok elmondása szerint volt olyan elhunyt, akinek a haja a szekérről leomolva a földet érte. Nők is harcoltak a szovjet seregben. A harcok után a holtakat és a sebesülteket beszállították Nyíregyházára. A gyümölcsösben és a Borzsován elhunyt német katonákat a lakosok a helyszínen temették el. A front elvonulása után a kastély leégett.
A német katonák észak felé, Gégényen át Dombrád felé vonultak. Mivel Székely felől tank csatát vártak, a demecseri úton a mély vízgyűjtő csatornánál a hídon, az út közepén tank elhárító gödröt ástak és tank elhárítóval egy német katona várta a támadást. A Lónyai csatorna hídját felrobbantották. A Lónyai csatorna Bogdányi úti és Berkeszi úti hídját is felrobbantották.
Október 19-én estére a németek összeszerelték Demecserből a 14 év feletti fiúkat, a leventéket és velük együtt elvonultak Gégény felé, Dombrádra. Vonulás közben Gégény határában a németek támadást észleltek és tüzelő állást kerestek. Így a fiúknak sikerült megszökni. Kukoricaszár kupokba rejtőztek el. A németek gyorsan elvonulta, a fiúk pedig reggelre hazajöttek.
Október 20-án reggel csendes napsütésre ébredt a lakosság. A katonák elvonultak, az utcák üresek voltak. A reggeli kis istentiszteletre szóltak a harangok. De a lakosság félve lépett ki az utcára, a nagy csendességben valamire vártak.
Tíz óra körül szovjet lovas katonák jelentek meg Kék felől a határban, a földeken keresztül. Mint kiderült partizánok voltak. Végigjárták az utcákat és lövés nélkül megszállták a községet. Az istállókban lovakat cseréltek. Ellenőrizték a határt is. Élelmet kértek és estére elvonultak a községből. Közben a szőlőnél két német katonát elfogtak és az állomásnál, a váltókezelő betonbunkere elé állították és kivégezték őket. A kivégzett németeket a temető bejárata mellett a lakosság hantolta el.
Éjszaka visszajöttek a németek. Igen idegesek voltak, kutattak a partizánok után, majd még éjszaka ők is elvonultak a faluból.
144. október 22-én reggel szovjet és román csapatok érkeztek. Lovakkal, szekerekkel és kocsikkal jöttek. Meglepték a községet puskalövés nélkül. Az orosz parancsnok oroszul beszélő tolmácsot keresett. Apám, Teremy Sándor, mivel az I. világháború után több évig orosz hadifogságban volt, megtanult oroszul, így ő lett a tolmács.
Az orosz főhadnagy, aki a község parancsnoka lett, utasítást adott az orosz és román katonai vezetőknek a rablás, a lopás megszüntetéséről és a lakossággal való megfelelő viselkedésről. A lakosság a korábban érkező hírekre emlékezve elrettenve várta a megszálló hadsereget. A nők fekete, sötét ruhába öltöztek, arcukat igyekeztek minél jobban eltakarni, mert a hírek alapján féltek a katonák zaklatásától. A fiatal gyereklányok a házakba, bunkerekbe húzódtak.
A katonák tisztálkodással, a jószágok etetésével és élelemszerzéssel foglalkoztak. Sokan az értékes tárgyakat keresték, gyűjtötték a gyűrűket, a karórákat, az ékszereket. Volt olyan katona, akinek a két karján már több óra nem fért el, így lábára kötötte azokat. Az élelmiszer szerzés elég egyszerűen történt. A faluban a baromfiudvar állomány erősen lecsökkent. A sertés vágástól sem riadtak vissza. Ha találtak házinyulat, az is elvitték, levágták. Süt9ttek, főztek, pihentek. A kertben éppen a méhek kaptárjait bontotta fel néhány román katona, mikor nagy süvítéssel egy ágyúlövés érte a Kálvin teret. A román parancsnok hintója két lóval elpusztult. Két román katona súlyosan megsérült, egyikük lábát elvitte egy repesz. Az utcán táborozó csapat megmozdult, igyekeztek az utcát elhagyni. Felkészülve várták a következő lövéseket. Az orosz tüzérség az Arany János utca északi oldalán lőállásba helyezkedett, de további belövés nem történt.
Rövidesen megjelent egy német repülőgép a légtérben. Alacsonyan szállt, körözött és közben géppuskával lőtte a megszálló sereget. A lakosság pincékbe, bunkerekbe húzódott. A katonák kiálltak az udvarra és kézi fegyverekkel lőtték a repülőgépet. Halottakról és sebesültekről nem volt tudomásunk. Egy szovjet katonát találtak meghalva a Lónyai csatornában, a szivattyú közelében, aki ott is temettek el.
A szovjet és román hadsereg több napos tartózkodásra rendezkedett be. A katonák pajtákban, istállókban, szénás színekben és a szabadban, szekereken pihentek. A tisztek lefoglalt lakásokban, zsidók és menekültek házaiban szállásolták el magunkat. Várakozás közben a katonák érdeklődtek, hogy milyen nagy folyó az a Tisza, hogy nem tudnak továbbmenni, hiszen a céljuk Budapest és Berlin volt.
Demecserből a jobb módú családok, a földesurak pénzükkel és értékeikkel lemenekültek a front elől. Egyedül Pazonyi Elek Endre és orosz származású felesége Tatjána várta a szovjet csapatokat. A megérkező orosz tisztek, parancsnokok részére fogadást is adott. Majd ezt követően, jóval később hagyta el a falut családjával együtt.
A Tiszán a csapatok sokáig nem tudtak átkelni. A német csapatok a túloldalon beásták magukat és fedezékükből ellenőrizték a Tisza vonalát. A hallomások szerint a felvidékről levonuló csapatok útvonalát biztosították. A Kárpátokban kiépített állásokat kénytelenek voltak feladni a Románia felől érkező orosz csapatok miatt. A Tisza melletti területeket a csapatok frontvonallá nyilvánították. Dombrád községből a lakosságnak el kellett költöznie Gégénybe, Demecserbe és Pátrohára. Csak a férfiak jártak fel az állatok gondozására.
Az orosz és román katonák összeszedték a kornyéken az összes vashordót, később a faordókat i, hogy a Tiszán hidat tudjanak építeni. A megépített hidat az átkelésnél azonban a németek mindig szétlőtték. Nagyon sok katona esett el az átkelés megkísérlésekor. A németek majdnem egy hónapig tartották a frontvonalat a Tiszánál, majd elvonultak. Ezt követően az orosz és román csapatok átkeltek a Tiszán, kivonultak a környező településekről, csupán a parancsnok maradt néhány katonával.
A front elvonulása után dombrádi lakosság visszaköltözött, megindult az élet a községekben. A menekültek egy rész is visszaérkezett. Elkezdődött a romok eltakarítása, a helyreállítás, a hidak megépítése, az állatok befogása.
A híradó, a rádió közölte, hogy a csapatok Budapest felé közelednek. Szálasi a nyilas csapatokkal nyugatra menekült, magukkal vitték az ország aranykészletét, a koronázási ékszereket és a Szent koronát. Budapest környékén nagyon nehéz harcok folytak.
1944. december 27-én a szovjet csapatok gyűrűje bezárult. Budapest körül. A németek behúzódtak a barlangokba, a Budai hegyekbe és hetekig tartó ostrom után február 9-én letették a fegyvert. A dunántúli nehéz harcok után, 1945. április 4-én hagyták el hazánkat. A harcok még tovább folytatódtak, majd Berlin 1945. május 9-i eleste után Európában végre befejeződött a háború, óriási veszteségeket okozva mindenkinek. Az ország romokban hevert, összeomlott, szétlőtt épületek, felrobbantott hidak, gyárak voltak mindenütt. A lakosságnak a harcok alatt a nyomor, az éhezés jutott.
A háború áldozatait nehezen lehetett összeszámolni. Demecserből 83 áldozatot tudtak azonosítani. Voltak aki meghaltak, eltűntek, vagy fogságban, ismeretlen helyen lehettek.
Sok sebesült tért haza a frontról, hogy itthon gyógyuljon meg. Mások gyógyulásuk után hadifogságban, táborokban éltek és csonkán, kar, láb nélkül, fél lábbal, vagy fogyatékosan tértek vissza a családjukhoz. A fogságból hazatérők szerint nagyon sokan maradtak még fogságban.