Egyszer a középiskolában, a kémia tanár azt kérdezte tőlem ki alapozta meg az elemek periódusos rendszerét. Azt válaszoltam Mengyelejev előtt Berzelius svéd vegyész tette meg az első lépéseket. A tanár kizavart az óráról, pedig csak többet tudtam nála az esetről. A tanár hiányos ismeretei miatt csak a konvergens választ fogadja el. A liberális gondolkodás alapja a készség és a kreativitás. Az alkotó fantázia és a logikus gondolkodás fúziója adja az alapot a gondolkodó és újat alkotó ember számára. Intuíció és racionális gondolkodás az első lépés a széles látókörű tehetség gondozására. Edison, Leonardo vagy Picasso, Einstein vagy Agatha Christie hiába voltak diszlexiások, mégis harcos személyiségüknek köszönhetően feljutottak a csúcsra. Sosem a kitűnő tanulókból lesznek a legjobbak, inkább a küzdőkből. A szabályok szorításában ficánkoló gyermek, szorongó felnőtt lesz, míg a padok alatt bujkáló, a folyosókon kiabáló gyerek felszabadult felnőtt lesz, aki képes lesz kiteljesedni optimális esetben. A fiatalok mozgásigénye nem hiperkativitás, hanem normális a korára jellemző élettani attitüd, ami miatt nem kell megbélyegezni. Vagy mondjuk ki, hogy a tehetség deviancia és kezeljük annak. Winkler Mártát is deviánsnak bélyegezték, amikor új utakra lépett. A konzervatív sosem fogja megérteni a liberálist? A szabályokhoz nehezen alkalmazkodó gyerek rendetlen fegyelmezetlen és deviáns? Aligha, inkább az életkorának megfelelően viselkedik. Az alkalmazkodási kényszer pszichoszomatikus tüneteket eredményez és a futkározó renitens gyerekek ettől mentesülnek. Nem véletlen hogy a Lányi féle vagy a Winkler féle vagy a Waldorf vagy a Montessori mentesíti a gyerekeket ez alól a feszültség alól, így az ilyen iskolákban nevelkedett gyerekek felszabadultabbak nyitottabbak lelkileg egészségesebbek és ezért jobban teljesítenek a versenyszférában. Tanuljunk meg játékosan tanítani, akkor a feladat nem feladat lesz, hanem játék nem unja nem fárad el és mégis megtanulja. Meg tudjuk tanítani a gyereket tanulni. Minél többet mesélünk neki fejből, annál többet tanul. Először meg kell tanulnia a nyelvet, hogy meg tudjon tanulni gondolkodni. Sokféle utat járhatunk be térben és időben, mire a minimális kompetenciát elérjük, de a cél szentesíti az eszközt. A mesék által a felelősségtudatot kell erősíteni, ami segíti majd, hogy később ember legyen belőle. Szent-Györgyi Albert azt mondta, hogy az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog. Sok ember úgy járja ki az iskolát, hogy nem tanult meg tanulni és ez megnehezíti felnőttként is az életét. Az intellektuális képességek, a logikus gondolkodás és a következetesség mellett nagy hangsúlyt kap az absztrakció és az ismeretszerzés. A komplex tudás része lesz a pszichomotoros képesség, a mentális képesség és a szociális képesség. A kreativitás a konvergens a gondolkodásban és a divergens a megoldáskeresésben illetve probléma megoldásra ad lehetőséget. Az asszociációs képességek egy fajta fluenciát könnyedséget nyújtanak az asszociatív megoldásokban. A flexibilitás vagyis a rugalmasság és szenzibilitás vagyis a nyitottság faktor segít az originalitás egyediségének előretörésében. Persze ez csak megfelelő elaboráció mellett lehet eredményes. A probléma érzékenység és a nyitottság lehetővé teszi a fogalmak releváns redefiniálását, sztereotípiák, konvenciók és axiómák nélkül explicit módon. Így képes ismeretei és fantáziája által rátalálni a megoldásra, akár ambivalens kontextusok mellett analizált és szintetizált transzformációk révén is. Az individuum intuitív képessége a logikus kognitív empírizmusa ellenére toleranciája révén képes az ambivalens hipotéziselméletre és az ismeretektől való elrugaszkodásra is, ami fantáziát és liberalizmust is feltételez. A tudásvágy, vagy információ éhség és a kíváncsiság kitartásra és eltökéltségre motiválja az egyéniséget. A tehetség antropikus jellemvonás, nincs rá adekvát paradigma és összetett fogalom, de azt kijelenthetem, hogy valahol minden individuum rendelkezik a tehetség egy-egy immanens összetevőjével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése