Megint olyan témához nyúlok, ami az etnológusok etnográfusok szociológusok csemegéje lesz. Gyerekkoromban
nagymamám sokat mesélt a tanyán eltöltött évekről. Halála után édesapám
folytatta a meséket. Sokat meséltek arról, milyen volt az élet villany nélkül a
tanyán. A múlt század harmincas évei előtt petróleummal világítottak a
vártanyán, egyes tanyákon még a hetvenes években sem volt áram. Az áram
vagy a gáz a civilizáció meghatározó alappillére lett, ami nélkül már a mi
elkényelmesedett generációnk képtelen lenne meg lenni. Ha egy komolyabb eső
alatt elmegy az áram, akkor szembesülünk vele, hogy mennyire függünk a
szolgáltatóktól. Ma már nehezen tudjuk elképzelni az életet elektromos áram
nélkül, a televízió, a rádió, az internet, a telefon, a fűtés a világítás, a
légkondicionáló, a hűtő a mosógép, mosogatógép, elektromos főzőlap, a vasaló, a
fűnyíró, porszívó, a kenyérpirító, vízforraló, vagy megjelentek az elektromos
autók, motorok, a rengeteg civilizációs kütyü amik a kényelmünket szolgálják,
de tohonyává is tesz bennünket. A tanyán szekérrel jártak, a melegtől a hideg
szobába bújtak, vagy egy nagy árnyas fa alá az emberek. Úgy megszoktuk a
légkondicionálót, hogy 35 fokban szédülten ténfergünk a szabadban kétségbe
esetten, mint a részeg tyúkok az udvaron az erjedt epertől. A tárolást,
tartósítást aszalással, füstöléssel befőzéssel vagy szárítással oldották meg. A
pincék, vermek, kamrák, vagy a gémeskút elég volt a tárolásra. Emlékszem, a
gémeskút hideg vize volt nekünk a hűtőszekrény még a hetvenes években is. Ha a
krumplit le akartuk tárolni télire, akkor ástunk egy vermet, amit tengeri
csutkával fedtünk be, (amit kévébe kötve tároltunk, hogy ne tegye tönkre az
időjárás) és a tetejét földdel fedtük. Az élelmiszereket mindig frissen
készítették, és csak kis mennyiségben. Manapság hetek, hónapok telnek el, mire
egy élelmiszer a feldolgozóiparból az asztalunkra kerül, ami telis-tele van
adalékokkal és élelmiszerpótlókkal, tartósító szerekkel és persze rengeteg
sóval, hogy hosszú ideig fogyaszthatóak legyenek. Nagyapáink a régi
világban azonban sokkal több friss zöldséget, gyümölcsöt, húst fogyasztottak.
Az állatok húsát vágás után azonnal fogyasztották, vagy természetes
eljárásokkal tartósították, sózással és füstöléssel. A tejtermékeket frissen
vagy savanyítva fogyasztották. A zöldségeket, gyümölcsöket szezonálisan vagy
téli fajtákat termesztve pincékben tárolva gyűjtötték, akkoriban nem voltak úgy
agyon permetezve mint mostanság. Másként tárolták a káposztaféléket, a
gyökérféléket vagy a többi főzeléknövényt. A gyümölcsfélék pedig fajtától
függően nyersen, vagy tartósítva is tárolhatóak voltak. A gyökérféléket, a
sárgarépát, petrezselymet, paszternákot, céklarépát, cukorrépát, stb. pincében
és homokban tároltuk még mi is. A hagymaféléket koszorúba kötve szellős helyen
fölaggattuk, vagy pedig szellős hűvös helyen kosárban vagy kiteregetve
tároltuk. A vetőmagot sem vettük boltban, minden évben megszedtük a következő
évi magot. A konyhadíszként felakasztott fokhagymafüzér vagy csípős paprika bár
igen dekoratív volt de a melegben tönkre ment volna, ezért érdemes azokat
tartósítani télire, ami történhet olajba, sóba, ecetes páclébe rakva, de
gyógyászati célból még mézben is tároltuk. A gyógynövényeket is szedtük és azt
pálinkában áztattuk. A vereshagymát meg a krumplit sötét hideg helyen kellet
tartani, hogy ne csirázzon ki, erre jó vót a verem. Ha a kolompér csírásodni
kezd, még ma is a hajtásokat letörve tartósítjuk. A káposztaféléket, fejes
káposzta, vöröskáposzta, kelkáposzta, karalábé, karfiol, fagymentes, szellős
helyen egymás mellé sorba rakták, a fejeket szalmával, vagy vékony
homokréteggel vagy zsákokkal takaták, hogy a fagy kárt ne tegyen bennük. Nagy
hordóban savanyítottuk a káposztát, de volt benne sok más is elrejtve. A
savanyított fejes káposzta rengeteg c vitamint jelentett a téli hónapokban. A
savanyításra a legalkalmasabb a téli, sűrű belsejű káposzta, amit késő őszig
kint hagytunk a fődeken. A savanyításhoz nem kell csupán só, ízesítéshez pedig
tetszés szerint egy kis köménymag, bors, babérlevél. A savanyítás úgy történik,
hogy az egészséges fejeket a káposztagyalun legyaluljuk, a savanyításra
alkalmas hordóban tapossuk, megsózzuk, fűszerezzük, deszkákkal lefedtük, majd egy
dög nehéz kűvel lesúlyoztuk, hogy a sóslé felül legyen. A káposzta a só miatt
levet ereszt, amelyben szépen összeérik és megsavanyodik. Nyáron főleg uborkát,
és káposztát savanyíthatunk, melyhez kenyeret vagy burgonyát használunk, sóval,
kaporral ízesítve, ez a kovászos uborka, melyet miután megsavanyodott azonnal
fogyaszthatunk. A kovászos uborka télire is eláll, ha a savanyító levébe nem
rakunk kenyeret, hanem csak a sós kapros vízben hagyjuk árnyékos helyen felforrni.
Mikor letisztul az uborkán lévő víz, bevisszük a kamrába. Az így tartósított
uborka sokkal tovább eláll, mint a kenyérrel vagy burgonyával savanyított. A
tököt szellős pincébe polcokra rakva jól eltarthatjuk. Ügyeljünk azonban arra,
hogy egymással ne érintkezzenek, mert akkor hamarabb penészednek. Régen az
eltárolt dinkatököt, vagy más néven sütőtököt, kemencében sütötték meg, és így
fogyasztották. A téli hónapok egyik legkedveltebb vitaminforrása, és csemegéje
volt. A marhatököt a kukoricás góré alatt, vagy az istállóban, szalmával
letakarva tárolták, és folyamatosan etették a jószágokkal. A legegészségesebb,
ha friss gyümölcsöt rakunk el télre. A gyümölcsök azonban nem egyformán
alkalmasak a téli eltevésre. Legtovább eltartható a téli alma- és körtefélék,
ha azokat kézzel szedjük le a fáról és utána azonnal újságpapírba csomagoljuk, majd
szellős kamrában tiszta polcokon tároljuk. A szőlőt is elég sokáig eltarthatjuk, ha a
fürtöket a hegyükön összekötjük és a hegyükkel fölfelé akasztjuk föl. A diót,
mogyorót, mandulát előbb jól kiszárítjuk, hogy meg ne penészedjen, és csak
azután tesszük vászonzacskókba, a vászon felszívja a nedvességet. A paszuly, borsó, lencse kiválóan eltartható száraz
körülmények közötti tárolásra, vászonzacskókban ahol jól szellőznek. A zacskókat a következő években is használhatjuk, nem
kell új tároló alkalmatosságokat vennünk. Az aszaló minden gazda udvarán
megralálható volt. Leggyakrabban gyümölcsöket aszaltak a tanyákon, főleg
szilvát, meggyet és almát raktak a párszárítóra, amit vesszőből fontak. Kevesen
tudják, de a hüvelyes növények is elállnak aszalva. A szép gyenge, hosszú
csövű hártyátlan zöld paszulyt például, ha felforraljuk sós vízben, és
aszalódeszkára tesszük, az erős napfényre téve hamar megszárad. Esős időben
akár kemencében, vagy a főzés utáni még meleg tűzhelyen is száríthatjuk. Miután
megszáradt vászonzacskóban, szellős helyre akasztva sokáig eláll. Télen ugyan
úgy kell megfőzni, mint ha friss, nyári zöld paszulyt készítenénk. A zöldborsót
is megaszalhatjuk, azonban ehhez használjunk egy kis cukrot is. A kifejtett
zöldborsót egy lábosban cukros vízben felfőzzük. Literenként egy evőkanál
kristálycukrot hozzáadva, kevergessük addig, amíg a nedvessége elpárolog, és a
cukor jól bevonja. Terítsük szét egy tálcán, és rakjuk ki a tűző napra, vagy
langyos sütőbe, úgy hogy a sütő ajtaját ne csukjuk be. Mikor teljesen
megszáradt, vászonzacskóban taroljuk szellős helyen. Mielőtt felhasználnánk,
mossuk meg és egy órára áztassuk hideg vízbe, mikor már jól megdagadt, úgy
készítjük el mint a friss zöldborsót. Sok növényt szárítással tettünk el
télire. A sárgarépát, petrezselyemgyökeret, pasztinákot, zellert
megtisztítjuk, sósvízben átmossuk, majd vékony hasábokra vágva erős fehér
cérnára felfűzzük, és szellős, napos helyre akasztjuk száradni. A petrezselyem-
és zeller zöld, friss kapor, szárítva sokáig eltartható. A mosott, lecsurgatott
szálakat kis csomókba kötve szellős, meleg helyre akasztjuk. Napra ne tegyük,
mert zöld színük kifakul. Ha megszáradt, morzsoljuk le a szárról, tegyük jól
záródó dobozba, hogy megőrizze az aromáját. Sóban tartósítás Tartósításra
kiválóan alkalmas a só is. A kapor, tök, paprika, snidling, zeller,
idényzöldségek lereszelve, együtt vagy külön-külön is elkészíthetők sóban
tartósított zöldségkeveréknek. A zöldségeket általában 5:1 arányban keverjük
össze a sóval, tehát 10 dkg növényhez 2-2,5 dkg sót adjunk, és szükség szerint
ennek arányában növeljük az adagot. Kisüvegekbe szorosan betömjük, a
tetejére is sót hintünk, lekötjük, és hűvös helyre rakjuk. Mésszel tartósítás A
tanyavilágban a mésznek rendkívül sokrétű felhasználási területe volt. A házak
falát minden évben meszelték, ezzel fertőtlenítették, és újították fel az
épületeket. Mészréteggel bevonva tojást, és dinnyét is tartósítottak. A régi
parasztdinnyéket jó sűrűre kevert mésszel több rétegben bekenték, majd fa
rudakra rakták. Így még februárban is tudtak belőle enni. A ma is kapható
dinnyék azonban már nem állnak el februárig, a mai fajták a tapasztalatok
szerint már csak novemberig tartósíthatók ezzel a módszerrel. A tojások is
régen egész Húsvétig elálltak mészréteggel bevonva és gabonával befedve. Ma már
ez a módszer teljesen a feledésbe merült. Édesanyám még korpában tárolta a
tojást. Befőzés Egyes növényeknek a levét kisajtolták és így tették el télire.
A paradicsomot például, addig főzzük, amíg egészen szétfő. Mikor megpuhult
áttörjük egy paradicsompasszírozón vagy tésztaszűrőn, és ismét fölforraljuk, és
azonnal melegében tiszta üvegekbe rakjuk. Régen az üveg szájára fölhasított
kolbászbél darabkát húztak, majd pokrócok közé tették. A porkóc alatt a
kolbászbél az üveg szájára teljesen rászáradt, az üvegben pedig a paradicsom
fölforrt. Ezzel az eljárással megtakarították a nehézkes kötözést, és a
körülményes gőzölést. Ma már jól záródó üvegekbe rakjuk, vagy celofánnal zárjuk
le az üvegeket, dunsztolás előtt. A gyümölcsöket egészben vagy felszeletelve,
cukorral vagy a nélkül tartósították. A szilvalekvárhoz például nem kell, hogy
cukrot is keverjünk, az üstben. A felfőzött szilvák cukor nélkül is tökéletesen
elállnak. A szilkékbe töltött lekvárt volt, amikor még berakták a kemencébe
és még egyszer átsütötték, hogy a szilke tetején képződjön egy szárazabb réteg
is amely jól lezárta az edényben lévő gyümölcs főzetet. Szilvalekvár főzés
rézüstben A barackot, körtét főleg cukorral tartósították. Az üvegeket lezárták
rugószárral, vagy hólyagpapírossal (celofánnal). A lezárt üvegeket nagyobb
edénybe tették, és kigőzölték. A gőzölést 3-4 nap múlva tanácsos volt
megismételni, hogy az edényben maradt penészgombacsírák mind elpusztuljanak. A
málnából mindig készítettek szörpöt, melyet a kamrában a polcon tároltak. A
hulladék gyümölcsökből pedig házi ecet készült. Bor- és pálinkakészítés A
gyümölcsök aszalása nem volt mindenütt jellemző, sokkal inkább a cefrébe
szedték össze a fákról lehullott terményeket. Pálinkát főzettek a gyümölcsökből,
melyet vesszővel bekötött üvegekben tároltak. Az Alföldön a futóhomok
megkötésére, a nyugati országrészben pedig a dombok, hegyek oldalában szőlőt
telepítettek, ebből bort készítettek őseink. Tészták készítése A lisztet a
malomban őröltették, melyből frissen készült tésztákat, és száraztésztát is
készítettek. A leggyakoribb száraztészta a tarhonya volt, melyet lisztből,
vízből, és tojásból gyúrtak. Az így elkészített, napon szárított tésztát
vászonzacskóban a kamrában tárolták. Őrölt pirospaprikával, krumplival
elkészítve a csikósok, juhászok, kubikosok kedvenc eledele volt. Szappanfőzés
“Minden tanyában összegyűlt annyi zsiradék, hogy érdemes volt kifőzni
szappannak. A zsiradékot a padláson tartott zsírosbödönbe gyűjtötték. Nem
érdemes takargatni, mert a penészes zsiradékból kevesebb és rosszabb szappan
fő. Minden évben József-nap táján — amikor alkalmas volt az idő — kifőzték a
szappant A tej és termékei A tejet az ember sokféle alakban dolgozza és
használja föl. A szakemberek néha túlzott óvatosságra intenek bennünket, a
friss tejjel kapcsolatban, amiben van igazság is, azonban az egészséges állat
tőgyének mirigyállományában képződött tej sterilnek mondható, és csupán a
tőgyön lévő baktériumok lehetnek veszélyesek az emberre. Mivel a tej
szobahőmérsékleten viszonylag gyorsan savanyodik, ezért érdemes a tejet
felforralni. A forralt tej mindig tovább eltartható, mint a forralatlan. A
friss tejet, ha hűvösebb helyen nyugodtan állni hagyjuk, zsírja a felszínén
összegyülemlik; ez a tejszín. Ha 1-2 napig nyugodtan és mérsékelt meleg helyen
hagyjuk állni, akkor a levegőből a tejbe került baktériumok munkája révén a tej
megalvad és kellemesen savanyú ízűvé válik. Ez az aludttej. Az aludttej tetején
összegyülemlett tejfölt a gazdasszony összegyűjti, és ebből készíti a vajat. A
tejfölt a köpülőben megköpülik, vagyis a tejfölben lévő zsírrészecskéket az
író-tól elválasztják. Az író kellemes ital, melyet a gazdasszony a szopós
borjúknak, malacoknak ad. A túró szintén az aludttejből készül, melyet gyengén
melegítünk, majd vászonzacskóba kötjük, így a benne lévő savót kicsurgatjuk. A
túrót nem csak frissen fogyasztották, hanem szárították is, ez volt a gömölye
vagy más néven gomolyatúró. A lecsöpögött túróból tenyérnyi golyókat formáltak,
melyet ízesítettek, volt hogy füstöltek is. A kis gömböket aztán felrakták a
veranda tetejének gerendájára és napokig ott szárították. Mikor kiszáradt,
tésztákra reszelték, és így fogyasztották. Sajt-hoz való tejet régen nem a
boltban kapható oltóval altatták. A szopós borjú gyomorfalából nyert oltóval
keverték össze a tejet, és az ott lévő baktériumoktól alvadt meg. Megalvadáskor
a tejből a sajtanyag kiválik, melyet sóval összekevernek, formákba öntik,
préselik, majd 4-6 hétig érni hagyják. A sajt likacsai a sajt érését elősegítő
baktériumok lélegzésekor keletkező gázoknak a helye. Ma már inkább ecetet, vagy
a boltban kapható oltóanyagot használnak a sajt házi előállításához. Készíthető
még joghurt édestejből, vagy kefír savanyútejből is. Húsok A régi falusi
világban a húsokat sok esetben frissen vágva fogyasztották. Így jóval kevesebb
volt a feleslegesen felhalmozódott élelmiszer. A tanyákon tartottak, a baromfik
közül: tyúkokat, gyöngyösöket, libákat, pulykákat, galambokat, kacsákat. A
nagyobb testű állatok közül pedig disznókat, szarvasmarhákat, bivalyokat,
juhokat, kecskéket, lovakat. Régen az ásott kutakban hűtötték az
élelmiszereket. Az elkészült pörköltet, vagy paprikást azért, hogy ne romoljon
meg, egy edénybe rakva leengedték a víz felszíne fölé. Néha az is előfordult,
hogy mikor fel akarták húzni a lábast, az véletlenül beleborult a kútba.
Ilyenkor a kút teljes vizét ki kellet meregetni, ami egy idő után újból tiszta
vízzel pótlódott. Kővel és téglával kirakott ásott kút mélye A disznóvágások
késő ősszel vagy télen voltak, mikor már kevesebb légy volt az udvaron, és a
hideg miatt nem romlott meg olyan gyorsan a hús. Egy hízóból nagyon sokféle
élelmiszert készítettek. A frissen sült húsokat zsírral leöntve egy lábosban
tárolták. A feldolgozott, füstölt élelmiszereket pedig a kamrában, vagy a
nádtetejes padlásokon függesztették fel. A szalonnát sóban tartósították,
abálták, vagy kisütötték töpörtyűnek. A kolbászt, szalámit, bélbe töltötték, és
füstölték. A fölfüstölt kolbászt az éléskamrában rudakra aggatva, vagy a
kemencéből kiszedett hamu között tárolták, tartósították. A füstölés célja nem
volt más, mint a tartósítás. Az elégetett fa füstjének a szaga távol tartotta a
legyeket és egyéb kártevőket a kamrában vagy padláson tárolt húsokról. A hurka
és a sült vér a disznóvágások friss csemegéje volt. „A sonka sokáig,
kukoricaszedésig kitartott. A sonkát, úgy tartották, „még nem zöng az ég, addig
nem szabad mögkezdeni” (március-április). Legtöbben húsvétkor kezdték meg a
sonkát. „A szalonna akkor ért meg, ha avas vöt, és még a tüdőt is kitisztította
. Gabonák A gabonákat régen nem vitték szárító üzemekbe, a szemekben lévő
nedvesség a napon kiterítve elpárolgott belőlük. A kukoricát például a csutkán
hagyták, és górékban tárolták. Mindig a szükségletnek megfelelő mennyiséget
morzsoltak csak le belőle, és adták oda az állatoknak. A kukoricagóréban a
csövek kiszáradtak anélkül, hogy összepenészedtek volna. Kukoricagóré A
kenyérgabonát mindig frissen őröltették a malomban. A gazda elvitt egy zsák
szemes búzát a molnárnak, aki cserébe lisztet, grízt, korpát adott. A lisztből
aztán minden héten kenyeret, lángost sütöttek, a gyerekeknek kis cipókat
készítettek, amit megkentek tejföllel, liba- vagy disznózsírral. Ivóvíz A
legtöbb tanyán, falusi ház udvarán található ásott kút. Sajnos ma már az ásott kutak
vize emberi fogyasztásra nem alkalmas, a mértéktelen műtrágyázás, és a
szennyvizek ásott kutakba való vezetése miatt. A tetőről is sok csapadékot
gyűjthetünk, az esőzések alkalmával. Erre a célra bármilyen tároló edény
megfelel, amely az ereszcsatorna alá helyezve összegyűjti a vizet. Az esők
lágyvize a legalkalmasabb a mosásra, növények öntözésére, de még a házkörüli
állatok itatására is ideális. Ivóvíznek a tanyás körzetekben szinte mindenütt
megtalálható ártézi kutak vizét használjuk. Még ma is üzemelnek a településeken
szabadkifolyású kutak, melyeknek a vize jó minőségű, és egész évben
hozzáférhető. Érdemes felkutatni az adott lakóépülethez legközelebb
elhelyezkedő kutat, és onnan hordani a főzéshez, iváshoz szükséges mennyiséget.
Szabad kifolyású ártézi kút Elektromos áram nélkül is megoldható volt, és ma is
megvalósítható az élelmiszerek tárolása, tartósítása, csupán a régmúlt idők jól
bevált módszereit kell követni. Egy olyan család, aki el tudja látni magát
élelemmel a tanya körüli földterületen, áram nélkül is boldogan élhet. Egy
téglából, vályogtéglából, vagy vert falból épített tanya felújítása megoldható
csupán sár felhasználásával is, melyhez nem kell több csak egy gödör, amibe
agyagos földet áztatunk, és rakunk bele egy kis szalmatöreket, vagy ló trágyát.
Folyamatos locsolás mellett vigyázva, hogy ne száradjon ki a sarunk, egy hét
alatt tapasztásra tökéletesen alkalmas anyagot kapunk, amivel felújíthatjuk a
falakat. Mésszel kimeszelve, a fal alját feketével elhúzva, egy tökéletesen
felújított népi építészet elemeit követő tanyát hozhatunk létre.Tapasztott falu
tanya meszelése régen A tető felújításához nem kell új cserepet venni, a régi
hazai cserép megpucolása és a törött cseréplécek kicserélése után a tető
tökéletes állapotba hozható. A használt törött cserepekből még burkoló
anyagokat is készíthetünk, csak úgy, mint a bontott téglából, amit ha különböző
minták szerint lerakunk homokba vagy földbe, évekig képes a konyha, vagy tornác
padozatát biztosítani. Botott tégla padló Sárból kemencét is készíthetünk, amit
belülről vagy akár kívülről is fűthetünk A kemence nagy előnye, hogy jól
tartja a meleget, és a tüzelése megoldható mindenféle házkörüli szerves
hulladékokkal, kukoricaszár, rőzse stb. A vizet régen katlanban, rakott
tűzhelyen vagy a sparhelten melegítették. A tüzeléshez még szárított tehén
trágyát is használtak. Egy tanya felújításának csak a képzelet szabhat határt.
A természetes anyagok tárháza nagyon széles, amelyek olcsók, és tökéletesen ki
tudják elégíteni egy család szükségleteit. Azt gondolnánk, hogy ma már
elképzelhetetlen egy ilyen életforma, azonban hosszútávon mindenképpen kifizetődő, hiszen sokkal egészségesebb stabilabb
életteret jelenthet egy családnak. Nem véletlen, hogy
az új értelmiség egy része, felfedezi magának újra tanyasi élet szépségét és
önellátásra rendezkedik be, megcsömölve a zajos városi civilizációtól.
A tanyasi ember néptánca a botfektérozás volt.
A tanyasi ember néptánca a botfektérozás volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése