A próféta. Vóut eccer Demecserbe is ety próuféta, oja jövendőümondóu. Széles Tamás vóut a becsületes neve, Kékrűl valóu, Amerikát megjárt ember vóut. Magas nyövésü, szép ety szál ember vóut. Fejér lepedőübe búrkolta be magát, oszt ugy járt a faluba, sipka nélkül. Ugy nézet ki, mint valami zarándok. Mikor végigment a falun, a gyerekek utánnasereglettek, oszt késérték. De ojan nagy vóut a becsüllete, hogy nem csufolták, mint más ijefélét. Ez a Széles Tamás esténként összegyűjtötte egy jóu cimborája házába a falu népet, különösen a fejércselédeket, merhogy ezek mentek inkáb. De későubbet az emberek is halgatták. Prédikált az összegyűlt embereknek a Biblijábóul. Mindenki, de leginkább a a reformátusok, hit neki, és nagyo szerették halgatni. Mer az igaz, hogy nem beszélt az rosszat. Eggyik falubúl a másigba járt, oszt mindenütt ellátták ennivalóuval. Jóul is ment a sora. Vóutak ojanok is, akik a tűzbe is ementek vóuna érte, uty hittek neki, mer sokat tartottak a tudományárúl. Vóut ojan ember is, aki aszt állitotta rulla, hogy anygyal beszél belülle. Sokakat ebolonditot, különösen a fejércselédeket. Az egész faluba csak arrúl beszéltek az asszonyok, hogy mit mondott a próuféta tennap. A munka ne fogot senkit, merhogy mind eze rágóuttak. Akkor történt csak ety kis kétélkedés, mikor a próuféta megjóusolta, hogy nemsokára vége lessz a világnak. Még aszt is meg merte mondani, hogy mikor lessz. Aszt monta, hogy ezer¬ kilencszáznégybe, szeptember harmadiká jön a világ vége. A falu el is hitte neki. Ebbe az esztendőübe igen naty szárasság vóut. Ez is segitett a próufétának, mer az emberek aszt hitték, hogy Isten igy bünteti az embereket. Eggyik napon aszt monta, hogy mindenki késziccse sok vizet a kudbúl. Amennyi edénye csak va, horgya tele, mer éjjel a viz vérré fog változni. Sokan tettek is el vizet, csak aszt nem tutták bisztosa, hogy az edénybe ne fog-e vérré változni a viz, mer errűl a próuféta nem beszét. Másszor meg ety házba mend be, oszt meglátta, hogy ot kotláu ül a tojáso. Asz monygya a gazdasszonynak : „Egyék meg, lelkem, a tojást, mer úgyis vége lessz a világnak, nem lessz ideje kikelni a csirkéknek. Neki is látott a háznép a próufétával eggyütt, oszt meg ették a tojásokat. Mások meg a disztóut is leölték, azut minden ehetőüt meg ettek, meg minden ihatóut megittak ety pár nap alatt. Eccer meg aszt jóusolta, hoty kénkűves, tüzes essőü fog esni, mijelőütt elmúlna a világ. Aszt tanácsolta hát mindenkinek, hogy az eresz alá ájjék, merhogy megégeti az essőü. Ige sok ember minde hummiját epusztított, meget-megit mindent, még a dinnyét is felhuszták a dinnyefőüdrűl, mer ugyis vége lessz a világnak. É sohase hittem és nem is halgattam eszt a próufétát. De azér másodikán este, mikor kivittem a lovajimat a kanális-partra legelni, féltem én is ety kicsit, de gondoltam, hotyha vége lessz a világnak, itt is utolér. Hát ahoty kijérek, a lovajim legelészni kesztek, ém meg nyugotta ledűllem, hogy aluggyak eggyet. Aluttam is egy jóut, de osztám mikor felébrettem, nagy világosságot látok. Naty hirte¬ lennyébe én is félni kesztem, mer aszt tuttam, itt a világ vége. Eccercsak látom, hogy a Verezsbűl gyön a világosság. Két dohám¬ pajta gyullat meg a naty szárasságtúl. Nemsokára kűldött a jóu Isten ige szép, csendes essőüt, oszt nem led baj. Reggere azomban a próufétának hűt heje vóut. Emenekűlt, mer ű maga is látta, hogy nem akar vége lenni a világnak. Jóu is vóut, hogy ement, mer agyonütötték vóun az emberek. Azok meg, akik az ű szavára minde jóuszágot, apróumarhát megettek, italt megittak, ige szégyelték magukat. Szitták a próufétát kegyetle. Későübbet uty hallottuk, hogy megénlelen kiment Amerikába. Aszt monygyák ezér Demecserre, hogy ety próufétája vóut, az is mekszökött. Elmondotta Luca János 82 éves fm., Demecser, 1941.
Az egyszeri gazda, meg a szolgája. Vóut eccer egy gazda, oszt vóut neki eggy igen derék kocsissa. Nagyon ely serény ember vóut. Sűrvedésig dóugozot mindég. Ety télem, mikor mán a jányok a fonóuba jártak, alikhogy megvacso rált, minygyám ment a fonóuba, oszt vóut úty többekszer, hocs csak reggel gyüt meg. Meksokalta a gazda a mulaccságot, mer nem akarta, hogy annyit járjon a legény a fonóuba. Eccer is, mikor a legény a fonóuba vóut, a gazda se feküt le, várta, hogy mikor jöm meg a legény. Várt, várt jóu darab idejig, mán a kokas is kukorékolt, oszt akkor gyüt meg a legény. Megvárta, amég a legény lefekütt az istállóuba, oszt nem sok időü múlva kiment ű is az istállóuba. Mekkérdeszte a legényt : „Alszo, szóugám ?“ „Má nem, gazduram“ — monta a legény, mer szégyelte, hocs csak mos feküt le. „No, akkor jóu va ! Kejjé csak fel, oszt őürjünk ety kicsit, mer megyün majd a vágázsba fájér, messzi van nagyo, oszt eleséget is kel vinni.“ Fekel a legény. Őüröl egész nab, de mán este a vacsoránál sokat pőüszikét, merhogy nem alutt. Kérdeszte a gazda tülle : „Lefeksze, szóugám?“ „Nem én, gazduram, mer enézek még a fonóuba.“ „Hács csak erigy“ — monta a gazda. El is menygyen a legény. A gazda is megéntelen ne feküt le, várta, mikor jön meg a legény. Mikor hazagyütt a legény, úty tet, mint a másnap, oszt őürötek egész nap. Este a vacsoránál megéntelem mekkérdeszte a gazda : „Lefeksze, szóugám ?“ „Le !“ monta a legény. „Hát nem mesz a fonóuba ? Eriggy, osz mulass ety kicsit, máma sokad dóugoszlunk.“ Így ingerkedet vele a gazda, merhogy a legény hencegett a fonóuba, hogy nem alul mán két éccaka. Mektutta eszt a gazda, azér akarta ekűldeni harmaccor is : Mérges lett a legény, monta a gazdának : „Nem menygyek én többet sose a fonóuba !“ „Tudom én asztat így a gazda , mer láttam, hogy mikor jösz meg, oszt én nem hatytalak aludni.“ Hát ily tet ki az ecceri gazda a szóugájával. Elmondotta Luca János 82 éves fm., Demecser, 1941.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése