A digitális átvitelt elsősorban mikroszámítógépekben és a számítógépek között valósítanak meg. A digitális jelek két állapottal rendelkeznek, a kikapcsolt állapot a logikai 0, a bekapcsolt pedig a logikai 1. Annak érdekében, hogy ezek az állapotok kezelhetők legyenek, hozzájuk a gyakorlatban legtöbbször konkrét feszültségszinteket vagy feszültségszint-tartományokat rendelnek (0 szint: 0V, 1 szint: 5V). Fontos, hogy a két feszültségszint között a digitális jelek nem vehetnek fel értéket, a két szint közötti váltásnak pedig nagyon rövid idő alatt kell megtörténnie (lehetőleg nullához közeli érték alatt). Ezzel kapcsolatban még el kell mondani azt is, hogy a váltások nem történhetnek akármikor. Ennek az oka, hogy a digitális rendszerek áramkörei megadott ütemezés szerint működnek. Erre azért van szükség, hogy a megfelelő jelszinteket a vevő is megfelelő időben legyen képes értelmezni.
A digitális adatátvitel során digitális jeleket viszünk át a kialakított vonalon. Az átvitt információ legkisebb mennyisége a bit. A bit két lehetséges értéket vehet fel (0 vagy 1). Minden adat előállítható bitek sorozatából. A bitek csoportosításából nagyabb adategységek jönnek létre: 8 bit az 1 bájt, 1024 bájt az 1 kbájt (1kB) 1024 kbájt az 1Mbájt (1MB).
Amikor először alkalmaztak digitális átvitelt, akkor azt szövegek átvitelére használták. Minden szöveg összeállítható karakterek sorozatából. A csatornán ezeket a karaktereket kell továbbítani. Minden karakter megadott számú bittel leírható. Létrehoztak egy táblázatot, amelyben az összes angol karaktert felsorolták, és hozzárendeltek egy bináris bitsorozatot. Így jött létre az ASCII táblázat, amelyről még a későbbiekben lesz szó. Mivel a karakterek átvitelénél az információ alapegysége az a bitcsoport volt, amely egy karaktert egyértelműen meghatározott. Ezek alapján ezt a módszert szokás karakterorientált átviteli eljárásnak nevezni. Annak érdekében, hogy a karakterek megfelelő módon kerüljenek átvitelre, speciális karaktereket, ún. vezérlőkaraktereket használnak. (Itt jegyeznénk meg, hogy a hálózati szabványokban és leírásokban a bájt helyett az oktet (octet) fogalmát használják a 8 bites csoport jelölésére.)
Minél inkább elterjedtté váltak a digitális hálózatok, annál inkább szükségessé vált a karaktereken kívül más információnak a továbbítása is. Ezekről általánosságban el lehet mondani, hogy a különböző adatcsomagok hosszúsága nagyon eltérő. Szükség volt a karakterorientált átviteli eljárást átalakítani úgy, hogy bitcsoportok helyett tetszőleges számú bit átvitelére lehetőség nyíljon. Így alakult ki a bitorientált átviteli eljárás. Természetesen fontos a bitcsoportok egymástól való elkülönítése is, amelyre speciális bitcsoportokat használnak. Erről még a későbbiekben részletesebben is lesz szó.
A bitek továbbítása alapvetően két különböző módon történhet. A legegyszerűbb eset, amikor a biteket sorban egymás után egy csatornán elküldjük a vevőnek. Ezt az átviteli módot nevezik soros adatátvitelnek. A másik lehetőség, hogy az adó és a vevő között annyi vonalat alakítunk ki, amennyi bitet egyszerre át szeretnénk vinni. Ebben az esetben tehát bitcsoportok átviteléről van szó. Ezt az adatátviteli módot párhuzamos adatátvitelnek nevezik. Természetesen mindkét módszernek van előnye és hátránya egyaránt. E soros átvitel kialakítása olcsó, mivel kevés számú kapcsolódásra van szükség, de ezzel együtt az átvitel sebessége a párhuzamos átvitelhez képest lényegesen kisebb. A soros kapcsolattal nagyobb távolság hidalható át, mint a párhuzamossal. Azt, hogy melyik módszert alkalmazzák, egyértelműen a feladat dönti el. Általában mikroszámítógépek belső áramköreinek az összekapcsolására párhuzamos módot választanak a kis távolságok és a nagy átviteli sebesség miatt. A külső eszközök összekapcsolása a számítógépekkel már mindkét módszer szerint történhet (például az egér soros, a nyomtató viszont párhuzamos átvitelt használ).
Már említettük, hogy nagyon fontos a digitális eszközöknél, hogy az információt akkor vegyék, amikor ténylegesen az van a csatornán (a másodikként kiadott bitet a vevő is másodikként értelmezze). Elmondhatjuk, hogy az átvitel során a bitek továbbítása legtöbbször sorban történik. Most sokan azt gondolhatják, hogy az előzőekben leírtakat megcáfoljuk az előbbi állítással. Ha átgondoljuk, belátjuk, hogy ez nem igaz, mivel a párhuzamos átvitelénél is egymás után továbbítjuk az adatokat, azonban itt egyidőben több bitet küldünk át. Tehát mindkét átviteli mód esetében nagyon fontos az adó és a vevő egyidejű működésének (szinkronizáció) a biztosítása. A gyakorlatban kétféle módszert használunk, az egyik a szinkron, a másik pedig az aszinkron adatátvitel.
A szinkron átvitelnél a bitek kezdete, közepe és a vége csak egy megadott alapidőtartam egész számú többszörösére helyezkedhetnek el egymástól. Ebből is látható, hogy ebben az esetben a bitek nagyon szigorúan meghatározott sorrendben követik egymást, a bitek kezdete és hosszúsága is pontosan meg van határozva. A szinkronizációt speciális bitcsoportokkal valósítják meg, amelyek a tényleges információt előzik meg. A szinkron bitcsoport általában a legtöbb átmenetet tartalmazó csoport (1010101010101010) amelynek ideje alatt a vevő képes a saját működésének az ütemezését beállítani.
Az aszinkron átvitel tipikus karakterátviteli módszer, azonban még a mai napig is használják nap, mint nap (egér). Általában ezt a módszert a soros átvitelnél használják.
https://www.szabilinux.hu/konya/konyv/2fejezet/2fdigi1.htm
https://hu.wikipedia.org/wiki/Anal%C3%B3g-digit%C3%A1lis_%C3%A1talak%C3%ADt%C3%B3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése