Körülbelül 1 milliárd évvel ezelőtt egy nap a Földön csak körülbelül 18 óra hosszú volt. A távoli jövőben a napok sokkal hosszabbak lesznek, mint 24 óra. A Föld forgásának lassulása a holdra is hatással van. Ahogy a Föld forgási sebessége csökken, a hold lassan távolodik tőlünk évente körülbelül 3,8 centiméterrel. Ez azt jelenti, hogy a távoli jövőben a hold kisebbnek fog tűnni az égen, mint ma. A Föld forgása befolyásolja a levegő és az óceáni áramlatok mozgását is.
Mivel a bolygó forog, a szelek és az óceáni áramlatok nem egyenes vonalban haladnak, ehelyett görbülnek, amit korioliszerőnek nevezünk. Ez az oka annak, hogy a hurrikánok az északi féltekén az óramutatójárásával ellentétesen, a déli féltekén pedig az óramutatójárásával megegyezően forognak. Bár nem érezzük a Föld mozgását, minden, amit tapasztalunk, a napfelkeltét és a naplementét, az időmúlását, az időjárás változását, befolyásolja bolygónk állandó forgása. Ez egy olyan mozgás, amely milliárd évek óta tart, és a jövőben is alakítani fogja világunkat. A Földnap körüli keringése egy újabb mozgás, amit természetesnek veszünk. A Földnap körüli keringése az oka annak, hogy vannak éveink és évszakaink. Helyett, hogy egy helyben maradna, a Föld folyamatosan mozog az űrben, egy pályát követve a nap körül. Ez az utazás körülbelül 365.4 napig tart, ezért van négy évente szökőév, hogy bepótoljuk ezt a plusz negyed napot. 
A Föld nem egy tökéletes körben mozog a nap körül, hanem egy ellipszis, vagyis egy kissé ovális pályát követ. Ez azt jelenti, hogy a naptól való távolságunk az év során változik.A legközelebbi pontján, amit perihéliumnak hívunk, a Föld körülbelül 146 millió kilométerre van a naptól. A legtávolabbi pontján, amit aféliumnak hívunk, körülbelül 152 millió kilométerre van. Ez a távolságbeli különbség nem okozza az évszakokat, ahogy azt sokan gondolják. Ehelyett az évszakokat a Föld tengelyének dőlés szöge okozza. A Föld körülbelül 23,5 fokos szögben dől. Ez a dőlés állandó marad a Föld keringése során, ami azt jelenti, hogy a bolygó különböző részei az év különböző időszakaiban eltérő mennyiségű napfényt kapnak. Amikor az északi félteke a nap felé dől, akkor ott nyár van, míg a déli félteke elfordul a naptól, és ott tél van. 
Hat hónappal később a helyzet megfordul, az északi féltekén tél, a déli féltekén pedig nyár van. A dőlés a nappalok hosszát is befolyásolja, a nyári napokat hosszabbá, a téli napokat pedig rövidebbé teszi. A Föld nagyjából 100 ezer kilométer per órás átlagsebességgel száguld a nap körül. Bár ez hihetetlenül gyors, a mozgást nem érezzük, mert körülöttünk minden beleértve a légkört is velünk együtt mozog. A Föld pályáját más bolygók, különösen a Jupiter és a Saturnusz gravitációs erői is befolyásolják. Ezek az óriás bolygók kissé vonzzák a Földet mozgása során, ami hosszú idő alatt apró változásokat okoz pályánk alakjában. Évezredek alatt a Föld pályája hol köralakúbb, hol elliptikusabb lesz, ez a ciklus pedig hosszú távon befolyásolhatja az éghajlati mintákat. A Föld pályájának egy másik hatása a precesszió, ami a Föld tengejének lassú imbolygása. 
Ez azért történik, mert a nap és a hold gravitációs vonzása miatt a Föld tengeje kissé elmozdul az idő múlásával, és körülbelül 26 ezer évenként tesz meg egy teljes kört. Emiatt a sarkcsillag nem mindig ugyanaz lesz, évezredek alatt változik. Ahogy a Föld kering a pályáján, magával húzza a holdat is. A hold a Föld körül kering, de együtt a Föld és a hold egy rendszerként utaznak a nap körül. A nap gravitációja tartja a Földet a pályáján, megakadályozva, hogy kirepüljön az űrbe. Ugyanakkor a Föld napkörüli mozgása kiegyensúlyozza a gravitáció vonzását, stabil egyensúly teremtve, ami éves utunkon tart minket. Bolygónk már milliárd évek óta követi ezt a pályát, de ez nem állandó. Rendkívül hosszú időszakok alatt a gravitációs hatások változásai, a nap energiakibocsátása, sőt még az elhaladó csillagokkal való kölcsönhatások is megváltoztathatják a Föld pályáját. Ezek a változások olyan lassan történnek, hogy millió évekig nem lesznek észrevehető hatással az életre.Bár mi nem érezzük, a Föld pályája egy folyamatos utazás az űrben, amely alakítja az idő múlását, az évszakok változását és azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik az életet. 
Miközben a Föld kering a nap körül, talán úgy képzeljük el a naprendszert, mint egy csomó bolygót, ami csak a helyén kering. De valójában az egész naprendszer mozog a teljutrendszerben és nem egyenes vonalban halad. A nap, az összes bolygóval, holdakkal és egyéb dolgokkal együtt a naprendszerben utazik a világűrben, miközben a teljutrendszer középpontja körül kering. Ez az utazás hihetetlenül sokáig tart, körülbelül 225-250 millió évig, hogy csak egyetlen keringést teljesítsen. Legutóbb, amikor a naprendszerünk ezen a helyen volt a galaxisban, a dinoszaurusok elkezdtek járni a Földön. A naprendszer átlagosan körülbelül 827 ezer kilométer per órás sebességgel halad. De mivel a világűr olyan hatalmas, ezt a mozgást a mindennapi életünkben nem érzékeljük. Ha messziről láthatnánk a galaxist, észrevennénk, hogy a naprendszerünk nem egy egyszerű körpályán mozog. Ehelyett enyhén hullámos pályán halad, miközben kering, felle mozogva a tejútrendszer síkján, mint egy csónak, ami a hullámokon ringatózik az óceánon. 
Ez a mozgás azért történik, mert a közeli csillagok és más galaktikus struktúrák gravitációja hatással van a naprendszerünkre, és idővel kisé megváltoztatja a pályáját. Maga a tejút egy hatalmas spirálgalaxis, ami több milliárd csillagból áll, beleértve a mi napunkat is. A mi naprendszerünk az egyik külső spirálkarban található, amit Orion karnak hívnak, kb. 27 ezer fényévnyire a galaxis középpontjától. A tejút közepén egy szupermasszív fekete lyuk található, amit Sagittarius A-nak hívnak, és ami milliószor nagyobb tömegű, mint a mi napunk. A tejút csillagai a Sagittarius A körül keringenek. A középponthoz közelebb lévő csillagok gyorsabban mozognak, mint a távolabbiak.
A mi napunknak kb. 225-250 millió évbe telik, hogy egyszer teljesen megkerülje a galaxist. Ez azt jelenti, hogy egész élete során csak kb.húszszor kerülte meg a tejutat. Ahogy a naprendszer halad a galaxison keresztül, különböző térrészekkel találkozik. Néhány terület viszonylag üres, míg mások tele vannak kozmikus porral, gázzal és sugárzással. Ezek a csillagközi környezetek finom hatással lehetnek a naprendszerre, befolyásolva például az üstökösök mozgását és a Földre érkező kozmikus sugarak mennyiségét.
Interglaciális időszak egy éghajlati anomália képen!
A tudósok úgy vélik, hogy a sűrű kozmikus felhőkön vagy a galaxis nagy energiájú területein való áthaladás hosszú távon akár a Föld éghajlatát is befolyásolhatja. Az éghajlati anomáliák nem globálisan keletkeznek. A naprendszerünk mozgása nem teljesen egyenletes. Évmilliók alatt a pályáját elhaladó csillagok vagy más gravitációs erők befolyásolhatják. Ha egy közeli csillag a naprendszerünk közelébe kerülne, megzavarhatná az órt felhőt, egy távoli, jeges üstökösökkel teli területet. Ez a belső naprendszer felé küldhetne néhány üstököst, növelve a Föld és más bolygók becsapódásának esélyét. Naprendszerünk galaxisbeli útját a tejútrendszer mozgása is alakítja. A tejútrendszer ütköző pályán van az Androméda galaxissal, a hozzánk legközelebbi nagy galaxissal.
A dőlésszög befolyásolja a hőmérsékletet.
Az Androméda körülbelül 402.000 kilométer per órás sebességgel közeledik felénk. Körülbelül 4,5 milliárd év múlva a két galaxis összeütközik és egy teljesen új galaktikus struktúrát hoz létre. Ez az esemény nem fogja elpusztítani a naprendszerünket, de teljesen átalakítja az éjszakai égboltot és a kozmikus környezetünket. A helyünk az űrben sosem ugyanaz, és a naprendszer utazása a tejútrendszerben egy folyamat, ami már milliárd évek óta tart és még milliárdokig fog folytatódni. A tejútrendszer nemcsak forog, hanem száguld is a világ űrben. Az egész galaxis hihetetlen sebességgel halad körülbelül 2 millió százezer kilométer per órával. Egy nagyobb galaxishalmaz része, amit lokális csoportnak hívunk, és amelyhez az Androméda, a Triangulum galaxis és sok kisebb galaxis is tartozik.
A dőlésszög változása hat az időjárásra.
A tejútrendszer mozgása mindent befolyásol benne. Ahogy a tejútrendszer áthalad a galaxis közítéren, kozmikus gázfelhőkbe, sugárzásba és más galaxisokba ütközik. Ezek a kölcsönhatások befolyásolhatják a csillagkeletkezést, a galaxis karjainak szerkezetét, sőt a naprendszerünk környezetét is. Néhány tudós úgy véli, hogy a tejútrendszer mozgása során olyan térrészeken haladhat át, amelyek nagyobb kozmikus sugárzásnak teszik ki a Földet, aminek hosszútávú hatásai lehetnek az éghajlatra és a biológiai evolúcióra. A galaxisok mozgását a sötét anyag is befolyásolja, egy láthatatlan anyag, amely az univerzum anyagának nagy részét alkotja. A sötét anyag nem bocsát ki fényt vagy energiát, ezért nem láthatjuk közvetlenül, de gravitációs hatásai megfigyelhetők.
Térfogatilag a föld, a nap és a hold méretek.
Úgy tűnik, hogy a tejútrendszert egy hatalmas sötét anyaghaló veszi körül, amely segít alakítani a mozgását és szerkezetét. Ez a láthatatlan erő nagy szerepet játszik abban, hogyan alakulnak ki a galaxisok és hogyan mozognak a térben. A tejútrendszer mozgása a táguló univerzum nagyobb történetének része. Az őslobbanás óta a galaxisok távolodnak egymástól, nyújtva a tér szövetét. Azonban, míg az univerzum egésze tágul, a lokális gravitációs erők, mint például a tejútrendszer és az Androméda között legyőzhetik ezt a tágulást és összehozhatják a galaxisokat. A lokális csoport nem egy fix helyen áll az űrben. Galaxis halmazok gyűjteménye, amik a gravitáció hatása alatt mozognak együtt, a lokális csoport nagyjából 10 millió fényév átmérőjű és körülbelül 80 galaxis tartalmaz.) Beleértve a tejútrendszert, az Andromédát, a Triangulum Galaxis-t és sok kisebb törpegalaxis-t is. Minden galaxis a lokális csoporton belül a saját útján halad, de a teljes csoport is mozog egyben a hatalmas űrben. Az Androméda a lokális csoport legnagyobb galaxisa.
A tejút és az Androméda mellett a lokális csoport többi galaxisa is különféleképpen mozog. Néhány kisebb törpegalaxis, például a Magellán felhők a tejút körül keringenek. Mások, mint a Triangulum Galaxis valószínűleg az Androméda körül keringenek, vagy végül belehúzódhatnak a jövőbeni tejút-Androméda összeolvadásba. Néhány törpegalaxis kaotikusan mozog, mivel nagyobb szomszédai gravitációja vonzza őket, és néhányat végül elnyelhet a tejút vagy az Androméda. Maga az egész lokális csoport is mozog az univerzumban. A szűz csillagkép halmaza felé halad, amely a nagyobb szűz szuperhalmaz több ezer galaxis gyűjteményének a középpontja. Ez a mozgás körülbelül 1,5 millió kilométer per órás sebességgel történik. A szűzhalmaz gravitációja maga felé húzza a lokális csoportot és más közeli galaxisokat, lassan átalakítva helyzetüket az idő múlásával. A lokális csoport mozgása a
Kozmos grandiózus szerkezetének a része. Nem egyenes vonalban mozog, hanem egy összetett utat követ, amelyet különböző kozmikus erők vonzása befolyásol. Milliárd évek alatt a lokális csoport mozgása megváltozik, és galaxisai eltolódhatnak, összeolvathatnak, vagy akár nagyobb galaktikus struktúrákba is beolvathatnak. Az univerzum nem statikus, minden állandó mozgásban van, és a lokális csoport csak egy apró része a galaxisok végtelen utazásának a Kozmosban. A Virgo superhalmaz galaxis csoportok és halmazok hatalmas gyűjteménye, amely körülbelül 110 millió fényév átmérőjű. Több ezer galaxis tartalmaz, beleértve a saját lokális csoportunkat is. De mint minden az univerzumban, a Virgo superhalmaz sem áll egy helyben, a még nagyobb kozmikus struktúrák hatására mozog az űrben. 
Többmillió galaxis a világegyetemben.
A teljes Virgo superhalmaz egy hatalmas gravitációs erő. A nagy attraktor felé halad, amely körülbelül 250 millió fényévnyire található. Ez a mozgás hihetetlen sebességgel, körülbelül 201 millió kilométer per órás sebességgel történik. A nagy attraktor egy sűrű térrész, tele galaxisokkal, sötét anyaggal és esetleg mégismeretlen kozmikus struktúrákkal, amelyek erős gravitációs vonzást gyakorolnak a környezetükre. A tudósok úgy vélik, hogy ez az egyik legerősebb gravitációs hatás az univerzumnak a mi régiónkban, és lassan magához vonzza a Virgo superhalmazt több ezer másik galaxissal együtt. Ez a mozgás nem egyenes vonalú. A közeli superhalmazok, kozmikus szálak és sötét anyag struktúrák együttes gravitációs erői egy összetett mozgáshálót hoznak létre. A szűz superhalmaz a tejútrendszerrel és összes szomszédos galaxisával együtt egy olyan pályán halad, amelyet milliárd éves kozmikus evolúció alakított ki, és folyamatosan húzódik, nyúlik és irányítódik. Bár ezek a mozgások elképesztő sebességgel történnek, hihetetlenül hosszú időskálán zajlanak.
Szupernova robbanás.
Milliárd évekbe telik, mire a szűz superhalmaz eléri a nagy attraktort, és addigra maga az univerzum is jelentősen megváltozik a folyamatos tágulása miatt. A galaxisok továbbra is összeolvadnak, új csillagok keletkeznek, és a kozmikus struktúrák, amelyek ma a szűz superhalmaz mozgását alakítják, a távol jövőben teljesen másképp fognak kinézni. A szűz superhalmaz mozgása az univerzum nagyobb történetének része. Egy olyan univerzumé, amely folyamatosan tágul, fejlődik és átalakítja önmagát, miközben a galaxisok és superhalmazok elképzelhetetlen mértékben hatnak egymásra. A nagy attraktor egy hatalmas gravitációs anomália az űrben, a kentaur csillagkép irányában.
Látszólagosképek; kentaur
Egész galaxis halmazokat húz maga felé, beleértve a virgó superhalmazt is. De a nagy attraktor sem áll egy helyben, szintén mozog az űrben, még nagyobb kozmikus struktúrák hatására. A tudósok felfedezték, hogy a nagy attraktor egy még nagyobb superhalmaz, a laniakea superhalmaz része, ami több mint 100.000 galaxis tartalmaz. A teljes laniakea superhalmaz beleértve a nagy attraktort is egy még hatalmasabb térrész felé mozog, amit seppli superhalmaznak hívnak. Ez a legnagyobb ismert galaxis koncentráció a közeli univerzumban. Csak úgy, mint minden más az űrben, a seppli superhalmaz is mozgásban van. A seppli superhalmaz mozgását egy még nagyobb gravitációs erő befolyásolja. A tudósok felfedezték, hogy a seppli nem a kozmikus utazásunk végső állomása, egy még nagyobb struktúra, a dipólus taszító, és valószínűleg egy másik hatalmas galaxis halmaz a szlón nagyfal felé húzódik. Ezek a struktúrák, amelyek még távolabb helyezkednek el, alakítják a galaxis halmazok nagyléptékű mozgását több százmillió fényében át. Ugyanakkor a seppli superhalmaz az univerzum nagyléptékű mozgásának is része. Az univerzum tágulása, amit a sötét energia okoz, az idő múlásával nyújtja a teret, aminek következtében a legtöbb galaxis és galaxis halmaz távolodik egymástól. Azonban a lokalizált régiókban, ahol az erős gravitáció uralkodik, mint például a seppli superhalmaznál, a galaxisok továbbra is egymás felé mozognak, ahelyett, hogy egyszerűen elsodródnának egymástól. Ez egy összetett mozgáshálót hoz létre, ahol az univerzum különböző részei tágulnak, míg a nagy superhalmazok továbbra is közelednek egymáshoz a hatalmas gravitációs vonzás miatt. A seppli superhalmaz pontos mozgását még mindig vizsgálják, de az biztos, hogy ez az egyik legnagyobb hatással van a galaxisok mozgására a mi univerzum részünkben. A teiútrendszer, az Androméda galaxis, a Virgo superhalmaz és még a Nagy Attraktor is mindennek a nagyobb kozmikus áramlásnak a részét képezik, és lassan milliárd évek alatt a seppli felé húzódnak. Íme az Orion;
Orion csillagjép
A távoli jövőben a seppli összeolvathat más superhalmazokkal, hogy egy még hatalmasabb struktúrát alkosson, átformálva a galaxisok nagy léptékű elrendeződését. Mivel azonban ezek a mozgások milliárd éves időskálán történnek, az általunk ismert univerzum olyan módon fog továbbfejlődni, amit nehéz megjósolni, ami biztos, hogy a seppli superhalmaz jelentő szerepet játszik a galaxisok hatalmas távolságokon átívelő mozgásában, és a mi teiútrendszerünk csak egy kis része ennek a grandiózus kozmikus utazásnak. A dipólustaszító egy hatalmas térrész, ami úgy tűnik, mintha eltaszítaná magától a galaxisokat. Ellentétben olyan képződményekkel, mint a nagy attraktor vagy a seppli superhalmaz, amik magukhoz vonzák a galaxisokat hatalmas gravitációjukkal, a dipólustaszító egy ritka terület, egy kozmikus üresség, nagyon kevés galaxissal és nagyon kevés anyaggal. Emiatt gyengébb a gravitációs vonzása, mint a sűrűbb térrészeké, és ennek eredményeként a környező galaxisok úgy tűnik, mintha távolodnának tőle. Maga a dipólustaszító mozgása a Világegyetem nagy léptékű szerkezetéhez kötődik.Nem úgy mozdul el, mint egy galaxis vagy egy superhalmaz, mert nem egy fizikai objektum, hanem inkább egy alacsonyabb sűrűségű régió a kozmikus hálóban.Azonban az erők, amik formálják a Világegyetemet folyamatosan változnak, ami azt jelenti, hogy még a kozmikus üregek, mint a dipólustaszító is eltolódhatnak és megváltozhatnak milliárd évek alatt, ahogy az anyag újra eloszlik. Ahogy a galaxisok mozognak és fejlődnek, az olyan ürök, mint a dipólustaszító milliárd évek alatt megváltozhatnak alakjukban, méretükben és befolyásukban. A Világegyetem nem statikus, folyamatosan változik, tágul és átalakítja önmagát, és a dipólustaszító csak egy darabja annak az óriási kirakósnak, ami a galaxisok mozgását szabályozza kozmikus méretekben. A Világegyetem többféleképpen mozog, de nem úgy, mint egy bolygó vagy egy galaxis, ami az űrben utazik. A Világegyetem legalapvetőbb mozgása a tágulása. Az ősrobbanás óta maga a tér nyúlik, ami miatt a galaxisok távolodnak egymástól. Ez nem azt jelenti, hogy a galaxisok úgy utaznak az űrben, mint egy autó az autópályán. Ehelyett maga a tér növekszik, és magával viszi a galaxisokat. Minél távolabb vannak egymástól két galaxis, annál gyorsabban távolodnak egymástól. Ezt a felfedezést, amelyet Edwin Hubble tett az 1920-as években, megmutatta, hogy a Világegyetem folyamatosan tágul, és ez a tágulás mindenhol megtörténik, még akkor is, ha mi nem érezzük. A Világegyetem tágulása nem lassul, sőt gyorsul. A tudósok úgy vélik, ezt a gyorsulást egy titokzatos erő okozza, amit sötét energiának nevezünk. A sötét energia az univerzum körülbelül 65%-át teszi ki, és úgy tűnik, hogy kifelé tolja a teret, így a galaxisok gyorsabban távolodnak egymástól, mint ahogyan normális esetben tennék. Ha ez a gyorsulás örökké folytatódik, a galaxisok annyira eltávolodnak egymástól, hogy már nem fognak kölcsönhatásba lépni egymással. A kozmikus mozgás már 18 milliárd éve tart, és további milliárdokig formálja majd az univerzumot. Összefoglalva, a Föld nem csak a tengelye körül forog és kering a nap körül, hanem sokkal bonyolultabban mozog az űrben is.) A nap, az egész naprendszerrel együtt, a tejútrendszer Orion karján belül kering a galaxisunk középpontja körül.Maga a tejútrendszer a lokális csoport tagja, ami egy gravitációsan kötött galaxisokból álló halmaz. A lokális csoport a virgó halmaz felé halad, bár nincs benne. Mindkettő a nagyobb laniakea szuperhalmazhoz tartozik. Ezt a szuperhalmazt a nagy attraktor, egy erős gravitációs anomália vonzza magához. A nagy attraktor a seppli szuperhalmaz része, ami az egyik legnagyobb ismert galaxis koncentráció. Ezen kívül a seppli szuperhalmazt és a közeli struktúrákat a dipólus taszító is befolyásolja, egy alacsony sűrűségű régió, ami úgy tűnik eltaszítja a galaxisokat. A nagy attraktorral szemben elhelyezkedő dipólus taszító hozzájárul a nagy léptékű kozmikus áramlásokhoz. Ezeken a lokális mozgásokon túl az egész univerzum tágul a sötét energia miatt, ami miatt a távoli galaxisok idővel távolodnak egymástól. A Föld mozgása az űrben sokkal összetettebb, mint az egyszerű forgás és a nap körüli keringés, mivel egy hatalmas és dinamikus, kozmikus tánc része. A Föld melyik mozgása lepet meg a legjobban? Gondolod, hogy ezeknek a mozgásoknak lehetnek olyan hatásai, amiket még nem értünk? Írd meg a gondolataidat a kommentekben. Köszönjük, hogy velünk tartottál ezen az űrutazáson. Kérlek, lájkold és oszd meg a videót, és ne felejts el feliratkozni további videókért. A Nagy Attraktor egy gravitációs anomália az intergalaktikus térben és a Laniakea-szuperhalmaz látszólagos központi gravitációs pontja. A megfigyelt anomáliák a Tejútrendszernél több milliószor nagyobb tömegű tömeg lokális koncentrációjára utalnak. Ezt azonban kényelmetlenül eltakarja a saját Tejútrendszerünk galaktikus síkja (ZOA), így a látható fény hullámhosszán a Nagy Attraktor nehezen figyelhető meg közvetlenül. Galaxisunk forgása révén majd csak százmillió év múlva kerül a Föld a Tejútrendszer másik oldalára, ami lehetővé tenné számunkra, hogy a galaktikus síkon túlra lássunk.Ez az anomália megfigyelhető a galaxisok és a hozzájuk kapcsolódó halmazok mozgására gyakorolt hatása révén, amely az univerzum többszáz millió fényév átmérőjű részén figyelhető meg. Ezek a galaxisok megfigyelhetők a Tejút által eltakart részek (ZOA) felett és alatt; mindegyikük a Hubble-állandónak megfelelően vöröseltolódik, ami azt jelzi, hogy hozzánk és egymáshoz képest távolodnak, de vöröseltolódásuk változása elég nagy és elég szabályos ahhoz, hogy kiderüljön, hogy kissé az anomália felé húzódnak. Vöröseltolódásuk változásait sajátos sebesség (peculiar velocity) néven ismerjük, és a Nagy Attraktor irányától való szögeltéréstől függően körülbelül +700 km/s és -700 km/s közötti tartományt fednek le. Maga az „attraktor” szó erre utal, vagyis: „vonzó”, „valami ami vonzza a dolgokat”.A Nagy Attraktor a szomszédos Shapley szuperhalmaz felé mozog. Egy dél-afrikai asztrofizikusokból álló csoport nemrégiben végzett csillagászati vizsgálatai a Nagy Attraktor feltételezett helyén egy galaxisok szuperhalmazát, a Vela-szuperhalmazt mutatták ki.Az 1970-es években fedezték fel először, hogy a Tejútrendszer mozog az űrben. Az asztrofizikusok egy sor különös, a mozgás sebességével kapcsolatos vizsgálat során megállapították, hogy a Tejútrendszer a Centaurus csillagkép felé halad, körülbelül 600 km/s sebességgel. Ezután a kozmikus mikrohullámú háttér (CMB) dipólusok felfedezésével a galaxisok Helyi Csoportjának a Nagy Attraktor felé történő mozgását tükrözték. Az 1980-as évek számos felfedezést hoztak a Nagy Attraktorral kapcsolatban, például azt, hogy nem a Tejútrendszer az egyetlen galaxis, amelyet érint, és megközelítőleg 400 elliptikus galaxis mozog a Nagy Attraktor felé a ZOA-n túl.A világegyetem egyenletes tágulásától való eltérésre utaló első jeleket 1973-ban, majd 1978-ban jelentették. A Nagy Attraktor helyét végül 1986-ban határozták meg: Valahol 150 és 250 Mly (millió fényév) (47-79 Mpc) közötti távolságban található (a nagyobbik a legfrissebb becslés) a Tejútrendszertől, a Déli Háromszög csillagkép és a Szögmérő csillagképek irányában. [4] Míg az ebben az irányban lévő objektumok a ZOA-ban (az éjszakai égbolt Tejútrendszer galaxis által eltakart része) helyezkednek el, és ezért látható hullámhosszon nehéz őket tanulmányozni, a röntgenmegfigyelések kimutatták, hogy a térnek ezt a régióját a Norma-halmaz (ACO 3627) uralja, egy masszív galaxishalmaz, amely túlnyomórészt nagy, öreg galaxisokat tartalmaz, amelyek közül sokan összeütköznek szomszédaikkal és nagy mennyiségű rádióhullámot sugároznak.A Laniakea-szuperhalmaz a Nagy Attraktor medencéjeként van meghatározva. Körülbelül négy fő galaxis-szuperhalmazt foglal magában, beleértve a Virgo és a Hydra-Centaurus korábbi szuperhalmazait, és 500 millió fényévre terjed ki. Mivel nem elég sűrű ahhoz, hogy gravitációsan kötött legyen, a világegyetem tágulásával szét kellene szóródnia, ehelyett azonban egy gravitációs fókuszpont rögzíti. Így a Nagy Attraktor lenne az új szuperhalmaz magja.2016-ban egy dél-afrikai, európai és ausztrál kutatókból álló multinacionális csapat a dél-afrikai csillagász Renée C. Kraan-Korteweg vezetésével bejelentette a Vela-szuperhalmaz felfedezését a Nagy Attraktor térségében, amely nagyrészt megmagyarázná az utóbbi gravitációs vonzásának rejtélyét. Az AAOmega spektrograph, a 3,9 m-es Anglo-Australian Telescope és a Southern African Large Telescope adatainak felhasználásával a csillagászok a szuperhalmazokra jellemző, a galaktikus tér nagyobb sűrűségű régióját fedezték fel, ami megmagyarázhatja a gravitációs anomáliát, hogy a Shapley-szuperhalmaz szomszédságában miért mégis a Nagy Attraktor vonz több szuperhalmazt is.
A tudósok úgy vélik, hogy a sűrű kozmikus felhőkön vagy a galaxis nagy energiájú területein való áthaladás hosszú távon akár a Föld éghajlatát is befolyásolhatja. Az éghajlati anomáliák nem globálisan keletkeznek. A naprendszerünk mozgása nem teljesen egyenletes. Évmilliók alatt a pályáját elhaladó csillagok vagy más gravitációs erők befolyásolhatják. Ha egy közeli csillag a naprendszerünk közelébe kerülne, megzavarhatná az órt felhőt, egy távoli, jeges üstökösökkel teli területet. Ez a belső naprendszer felé küldhetne néhány üstököst, növelve a Föld és más bolygók becsapódásának esélyét. Naprendszerünk galaxisbeli útját a tejútrendszer mozgása is alakítja. A tejútrendszer ütköző pályán van az Androméda galaxissal, a hozzánk legközelebbi nagy galaxissal.
Az Androméda körülbelül 402.000 kilométer per órás sebességgel közeledik felénk. Körülbelül 4,5 milliárd év múlva a két galaxis összeütközik és egy teljesen új galaktikus struktúrát hoz létre. Ez az esemény nem fogja elpusztítani a naprendszerünket, de teljesen átalakítja az éjszakai égboltot és a kozmikus környezetünket. A helyünk az űrben sosem ugyanaz, és a naprendszer utazása a tejútrendszerben egy folyamat, ami már milliárd évek óta tart és még milliárdokig fog folytatódni. A tejútrendszer nemcsak forog, hanem száguld is a világ űrben. Az egész galaxis hihetetlen sebességgel halad körülbelül 2 millió százezer kilométer per órával. Egy nagyobb galaxishalmaz része, amit lokális csoportnak hívunk, és amelyhez az Androméda, a Triangulum galaxis és sok kisebb galaxis is tartozik.
A tejútrendszer mozgása mindent befolyásol benne. Ahogy a tejútrendszer áthalad a galaxis közítéren, kozmikus gázfelhőkbe, sugárzásba és más galaxisokba ütközik. Ezek a kölcsönhatások befolyásolhatják a csillagkeletkezést, a galaxis karjainak szerkezetét, sőt a naprendszerünk környezetét is. Néhány tudós úgy véli, hogy a tejútrendszer mozgása során olyan térrészeken haladhat át, amelyek nagyobb kozmikus sugárzásnak teszik ki a Földet, aminek hosszútávú hatásai lehetnek az éghajlatra és a biológiai evolúcióra. A galaxisok mozgását a sötét anyag is befolyásolja, egy láthatatlan anyag, amely az univerzum anyagának nagy részét alkotja. A sötét anyag nem bocsát ki fényt vagy energiát, ezért nem láthatjuk közvetlenül, de gravitációs hatásai megfigyelhetők.
Úgy tűnik, hogy a tejútrendszert egy hatalmas sötét anyaghaló veszi körül, amely segít alakítani a mozgását és szerkezetét. Ez a láthatatlan erő nagy szerepet játszik abban, hogyan alakulnak ki a galaxisok és hogyan mozognak a térben. A tejútrendszer mozgása a táguló univerzum nagyobb történetének része. Az őslobbanás óta a galaxisok távolodnak egymástól, nyújtva a tér szövetét. Azonban, míg az univerzum egésze tágul, a lokális gravitációs erők, mint például a tejútrendszer és az Androméda között legyőzhetik ezt a tágulást és összehozhatják a galaxisokat. A lokális csoport nem egy fix helyen áll az űrben. Galaxis halmazok gyűjteménye, amik a gravitáció hatása alatt mozognak együtt, a lokális csoport nagyjából 10 millió fényév átmérőjű és körülbelül 80 galaxis tartalmaz.) Beleértve a tejútrendszert, az Andromédát, a Triangulum Galaxis-t és sok kisebb törpegalaxis-t is. Minden galaxis a lokális csoporton belül a saját útján halad, de a teljes csoport is mozog egyben a hatalmas űrben. Az Androméda a lokális csoport legnagyobb galaxisa.
A teljes Virgo superhalmaz egy hatalmas gravitációs erő. A nagy attraktor felé halad, amely körülbelül 250 millió fényévnyire található. Ez a mozgás hihetetlen sebességgel, körülbelül 201 millió kilométer per órás sebességgel történik. A nagy attraktor egy sűrű térrész, tele galaxisokkal, sötét anyaggal és esetleg mégismeretlen kozmikus struktúrákkal, amelyek erős gravitációs vonzást gyakorolnak a környezetükre. A tudósok úgy vélik, hogy ez az egyik legerősebb gravitációs hatás az univerzumnak a mi régiónkban, és lassan magához vonzza a Virgo superhalmazt több ezer másik galaxissal együtt. Ez a mozgás nem egyenes vonalú. A közeli superhalmazok, kozmikus szálak és sötét anyag struktúrák együttes gravitációs erői egy összetett mozgáshálót hoznak létre. A szűz superhalmaz a tejútrendszerrel és összes szomszédos galaxisával együtt egy olyan pályán halad, amelyet milliárd éves kozmikus evolúció alakított ki, és folyamatosan húzódik, nyúlik és irányítódik. Bár ezek a mozgások elképesztő sebességgel történnek, hihetetlenül hosszú időskálán zajlanak.
Milliárd évekbe telik, mire a szűz superhalmaz eléri a nagy attraktort, és addigra maga az univerzum is jelentősen megváltozik a folyamatos tágulása miatt. A galaxisok továbbra is összeolvadnak, új csillagok keletkeznek, és a kozmikus struktúrák, amelyek ma a szűz superhalmaz mozgását alakítják, a távol jövőben teljesen másképp fognak kinézni. A szűz superhalmaz mozgása az univerzum nagyobb történetének része. Egy olyan univerzumé, amely folyamatosan tágul, fejlődik és átalakítja önmagát, miközben a galaxisok és superhalmazok elképzelhetetlen mértékben hatnak egymásra. A nagy attraktor egy hatalmas gravitációs anomália az űrben, a kentaur csillagkép irányában.
Egész galaxis halmazokat húz maga felé, beleértve a virgó superhalmazt is. De a nagy attraktor sem áll egy helyben, szintén mozog az űrben, még nagyobb kozmikus struktúrák hatására. A tudósok felfedezték, hogy a nagy attraktor egy még nagyobb superhalmaz, a laniakea superhalmaz része, ami több mint 100.000 galaxis tartalmaz. A teljes laniakea superhalmaz beleértve a nagy attraktort is egy még hatalmasabb térrész felé mozog, amit seppli superhalmaznak hívnak. Ez a legnagyobb ismert galaxis koncentráció a közeli univerzumban. Csak úgy, mint minden más az űrben, a seppli superhalmaz is mozgásban van. A seppli superhalmaz mozgását egy még nagyobb gravitációs erő befolyásolja. A tudósok felfedezték, hogy a seppli nem a kozmikus utazásunk végső állomása, egy még nagyobb struktúra, a dipólus taszító, és valószínűleg egy másik hatalmas galaxis halmaz a szlón nagyfal felé húzódik. Ezek a struktúrák, amelyek még távolabb helyezkednek el, alakítják a galaxis halmazok nagyléptékű mozgását több százmillió fényében át. Ugyanakkor a seppli superhalmaz az univerzum nagyléptékű mozgásának is része. Az univerzum tágulása, amit a sötét energia okoz, az idő múlásával nyújtja a teret, aminek következtében a legtöbb galaxis és galaxis halmaz távolodik egymástól. Azonban a lokalizált régiókban, ahol az erős gravitáció uralkodik, mint például a seppli superhalmaznál, a galaxisok továbbra is egymás felé mozognak, ahelyett, hogy egyszerűen elsodródnának egymástól. Ez egy összetett mozgáshálót hoz létre, ahol az univerzum különböző részei tágulnak, míg a nagy superhalmazok továbbra is közelednek egymáshoz a hatalmas gravitációs vonzás miatt. A seppli superhalmaz pontos mozgását még mindig vizsgálják, de az biztos, hogy ez az egyik legnagyobb hatással van a galaxisok mozgására a mi univerzum részünkben. A teiútrendszer, az Androméda galaxis, a Virgo superhalmaz és még a Nagy Attraktor is mindennek a nagyobb kozmikus áramlásnak a részét képezik, és lassan milliárd évek alatt a seppli felé húzódnak. Íme az Orion;
A távoli jövőben a seppli összeolvathat más superhalmazokkal, hogy egy még hatalmasabb struktúrát alkosson, átformálva a galaxisok nagy léptékű elrendeződését. Mivel azonban ezek a mozgások milliárd éves időskálán történnek, az általunk ismert univerzum olyan módon fog továbbfejlődni, amit nehéz megjósolni, ami biztos, hogy a seppli superhalmaz jelentő szerepet játszik a galaxisok hatalmas távolságokon átívelő mozgásában, és a mi teiútrendszerünk csak egy kis része ennek a grandiózus kozmikus utazásnak. A dipólustaszító egy hatalmas térrész, ami úgy tűnik, mintha eltaszítaná magától a galaxisokat. Ellentétben olyan képződményekkel, mint a nagy attraktor vagy a seppli superhalmaz, amik magukhoz vonzák a galaxisokat hatalmas gravitációjukkal, a dipólustaszító egy ritka terület, egy kozmikus üresség, nagyon kevés galaxissal és nagyon kevés anyaggal. Emiatt gyengébb a gravitációs vonzása, mint a sűrűbb térrészeké, és ennek eredményeként a környező galaxisok úgy tűnik, mintha távolodnának tőle. Maga a dipólustaszító mozgása a Világegyetem nagy léptékű szerkezetéhez kötődik.Nem úgy mozdul el, mint egy galaxis vagy egy superhalmaz, mert nem egy fizikai objektum, hanem inkább egy alacsonyabb sűrűségű régió a kozmikus hálóban.Azonban az erők, amik formálják a Világegyetemet folyamatosan változnak, ami azt jelenti, hogy még a kozmikus üregek, mint a dipólustaszító is eltolódhatnak és megváltozhatnak milliárd évek alatt, ahogy az anyag újra eloszlik. Ahogy a galaxisok mozognak és fejlődnek, az olyan ürök, mint a dipólustaszító milliárd évek alatt megváltozhatnak alakjukban, méretükben és befolyásukban. A Világegyetem nem statikus, folyamatosan változik, tágul és átalakítja önmagát, és a dipólustaszító csak egy darabja annak az óriási kirakósnak, ami a galaxisok mozgását szabályozza kozmikus méretekben. A Világegyetem többféleképpen mozog, de nem úgy, mint egy bolygó vagy egy galaxis, ami az űrben utazik. A Világegyetem legalapvetőbb mozgása a tágulása. Az ősrobbanás óta maga a tér nyúlik, ami miatt a galaxisok távolodnak egymástól. Ez nem azt jelenti, hogy a galaxisok úgy utaznak az űrben, mint egy autó az autópályán. Ehelyett maga a tér növekszik, és magával viszi a galaxisokat. Minél távolabb vannak egymástól két galaxis, annál gyorsabban távolodnak egymástól. Ezt a felfedezést, amelyet Edwin Hubble tett az 1920-as években, megmutatta, hogy a Világegyetem folyamatosan tágul, és ez a tágulás mindenhol megtörténik, még akkor is, ha mi nem érezzük. A Világegyetem tágulása nem lassul, sőt gyorsul. A tudósok úgy vélik, ezt a gyorsulást egy titokzatos erő okozza, amit sötét energiának nevezünk. A sötét energia az univerzum körülbelül 65%-át teszi ki, és úgy tűnik, hogy kifelé tolja a teret, így a galaxisok gyorsabban távolodnak egymástól, mint ahogyan normális esetben tennék. Ha ez a gyorsulás örökké folytatódik, a galaxisok annyira eltávolodnak egymástól, hogy már nem fognak kölcsönhatásba lépni egymással. A kozmikus mozgás már 18 milliárd éve tart, és további milliárdokig formálja majd az univerzumot. Összefoglalva, a Föld nem csak a tengelye körül forog és kering a nap körül, hanem sokkal bonyolultabban mozog az űrben is.) A nap, az egész naprendszerrel együtt, a tejútrendszer Orion karján belül kering a galaxisunk középpontja körül.Maga a tejútrendszer a lokális csoport tagja, ami egy gravitációsan kötött galaxisokból álló halmaz. A lokális csoport a virgó halmaz felé halad, bár nincs benne. Mindkettő a nagyobb laniakea szuperhalmazhoz tartozik. Ezt a szuperhalmazt a nagy attraktor, egy erős gravitációs anomália vonzza magához. A nagy attraktor a seppli szuperhalmaz része, ami az egyik legnagyobb ismert galaxis koncentráció. Ezen kívül a seppli szuperhalmazt és a közeli struktúrákat a dipólus taszító is befolyásolja, egy alacsony sűrűségű régió, ami úgy tűnik eltaszítja a galaxisokat. A nagy attraktorral szemben elhelyezkedő dipólus taszító hozzájárul a nagy léptékű kozmikus áramlásokhoz. Ezeken a lokális mozgásokon túl az egész univerzum tágul a sötét energia miatt, ami miatt a távoli galaxisok idővel távolodnak egymástól. A Föld mozgása az űrben sokkal összetettebb, mint az egyszerű forgás és a nap körüli keringés, mivel egy hatalmas és dinamikus, kozmikus tánc része. A Föld melyik mozgása lepet meg a legjobban? Gondolod, hogy ezeknek a mozgásoknak lehetnek olyan hatásai, amiket még nem értünk? Írd meg a gondolataidat a kommentekben. Köszönjük, hogy velünk tartottál ezen az űrutazáson. Kérlek, lájkold és oszd meg a videót, és ne felejts el feliratkozni további videókért. A Nagy Attraktor egy gravitációs anomália az intergalaktikus térben és a Laniakea-szuperhalmaz látszólagos központi gravitációs pontja. A megfigyelt anomáliák a Tejútrendszernél több milliószor nagyobb tömegű tömeg lokális koncentrációjára utalnak. Ezt azonban kényelmetlenül eltakarja a saját Tejútrendszerünk galaktikus síkja (ZOA), így a látható fény hullámhosszán a Nagy Attraktor nehezen figyelhető meg közvetlenül. Galaxisunk forgása révén majd csak százmillió év múlva kerül a Föld a Tejútrendszer másik oldalára, ami lehetővé tenné számunkra, hogy a galaktikus síkon túlra lássunk.Ez az anomália megfigyelhető a galaxisok és a hozzájuk kapcsolódó halmazok mozgására gyakorolt hatása révén, amely az univerzum többszáz millió fényév átmérőjű részén figyelhető meg. Ezek a galaxisok megfigyelhetők a Tejút által eltakart részek (ZOA) felett és alatt; mindegyikük a Hubble-állandónak megfelelően vöröseltolódik, ami azt jelzi, hogy hozzánk és egymáshoz képest távolodnak, de vöröseltolódásuk változása elég nagy és elég szabályos ahhoz, hogy kiderüljön, hogy kissé az anomália felé húzódnak. Vöröseltolódásuk változásait sajátos sebesség (peculiar velocity) néven ismerjük, és a Nagy Attraktor irányától való szögeltéréstől függően körülbelül +700 km/s és -700 km/s közötti tartományt fednek le. Maga az „attraktor” szó erre utal, vagyis: „vonzó”, „valami ami vonzza a dolgokat”.A Nagy Attraktor a szomszédos Shapley szuperhalmaz felé mozog. Egy dél-afrikai asztrofizikusokból álló csoport nemrégiben végzett csillagászati vizsgálatai a Nagy Attraktor feltételezett helyén egy galaxisok szuperhalmazát, a Vela-szuperhalmazt mutatták ki.Az 1970-es években fedezték fel először, hogy a Tejútrendszer mozog az űrben. Az asztrofizikusok egy sor különös, a mozgás sebességével kapcsolatos vizsgálat során megállapították, hogy a Tejútrendszer a Centaurus csillagkép felé halad, körülbelül 600 km/s sebességgel. Ezután a kozmikus mikrohullámú háttér (CMB) dipólusok felfedezésével a galaxisok Helyi Csoportjának a Nagy Attraktor felé történő mozgását tükrözték. Az 1980-as évek számos felfedezést hoztak a Nagy Attraktorral kapcsolatban, például azt, hogy nem a Tejútrendszer az egyetlen galaxis, amelyet érint, és megközelítőleg 400 elliptikus galaxis mozog a Nagy Attraktor felé a ZOA-n túl.A világegyetem egyenletes tágulásától való eltérésre utaló első jeleket 1973-ban, majd 1978-ban jelentették. A Nagy Attraktor helyét végül 1986-ban határozták meg: Valahol 150 és 250 Mly (millió fényév) (47-79 Mpc) közötti távolságban található (a nagyobbik a legfrissebb becslés) a Tejútrendszertől, a Déli Háromszög csillagkép és a Szögmérő csillagképek irányában. [4] Míg az ebben az irányban lévő objektumok a ZOA-ban (az éjszakai égbolt Tejútrendszer galaxis által eltakart része) helyezkednek el, és ezért látható hullámhosszon nehéz őket tanulmányozni, a röntgenmegfigyelések kimutatták, hogy a térnek ezt a régióját a Norma-halmaz (ACO 3627) uralja, egy masszív galaxishalmaz, amely túlnyomórészt nagy, öreg galaxisokat tartalmaz, amelyek közül sokan összeütköznek szomszédaikkal és nagy mennyiségű rádióhullámot sugároznak.A Laniakea-szuperhalmaz a Nagy Attraktor medencéjeként van meghatározva. Körülbelül négy fő galaxis-szuperhalmazt foglal magában, beleértve a Virgo és a Hydra-Centaurus korábbi szuperhalmazait, és 500 millió fényévre terjed ki. Mivel nem elég sűrű ahhoz, hogy gravitációsan kötött legyen, a világegyetem tágulásával szét kellene szóródnia, ehelyett azonban egy gravitációs fókuszpont rögzíti. Így a Nagy Attraktor lenne az új szuperhalmaz magja.2016-ban egy dél-afrikai, európai és ausztrál kutatókból álló multinacionális csapat a dél-afrikai csillagász Renée C. Kraan-Korteweg vezetésével bejelentette a Vela-szuperhalmaz felfedezését a Nagy Attraktor térségében, amely nagyrészt megmagyarázná az utóbbi gravitációs vonzásának rejtélyét. Az AAOmega spektrograph, a 3,9 m-es Anglo-Australian Telescope és a Southern African Large Telescope adatainak felhasználásával a csillagászok a szuperhalmazokra jellemző, a galaktikus tér nagyobb sűrűségű régióját fedezték fel, ami megmagyarázhatja a gravitációs anomáliát, hogy a Shapley-szuperhalmaz szomszédságában miért mégis a Nagy Attraktor vonz több szuperhalmazt is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése