A virtualizáció fejlődésével átléptünk egy határt, ahol már megkülönböztethetetlenné válik a valóság és a virtuális világ. Talán Isten vetít bennünket körbe a multiverzummal? Talán Ádám és Éva paradicsoma csak egy virtulizáció volt? Tudom elsőre bizarr a konklúzió, de érzékszerveink becsapnak bennünket, agyunk fantázia alapján leképezi azokat a hiányos és téves információ foszlányokat, amit közvetítenek az érzékszervek. Az emberi tudat szűk paraméterek közé kalibrálta számunkra a világot. A kozmológia sötétben tapogatózik. Az emberi elme csökevényességének bizonyítéka az is, hogy emberszerű lényeket keresünk, meghatározzuk az élet mibenlétét és azt feltételezzük balgán, hogy a hipokrita ismereteink amik axiómák és hipotézisek kaotikus maszlaga, elégséges a bizonyításhoz. Ezzel az erővel a fényt is tekinthetjük életnek. Nem ismerjük a környezetünket befolyásoló tényezőknek csak a töredékét és még azt is tévesen érzékeljük, de ezen adatok alapján az agyunk segítségével rakunk össze valamit, miközben az agy csak a fantáziát használja arra, hogy újabb buborék univerzumot teremtsen számukra. A multiverzum-elmélet egy új közelítése a minket körülvevő világnak. Az eddig felvázolt modellek inkább további kínos kérdéseket vetnek fel, mintsem hogy választ adnának számunkra. Talán, lépjünk hátrébb pár lépést, lépjünk át saját korlátainkon, talán mégsem józan annyira az a józanész, rugaszkodjunk el a békjóba záró axiómáktól és felfedezzük milyen megalapozatlan az a tudományos bázis, amire a mindennapjaink épülnek. Születésünk pillanatától a hit tarja össze a logikátlan erőltetett tudást. Talán ez az oka annak, hogy a nagyon okos emberek mind hívők. Mivel mamár mi is képesek vagyunk a virtuális világunkba létrehozni vírtuális világot a többiek számára, a jövőben lehetséges, hogy mindenki csak a virtuális világban él majd, ahol az identitás is csupán illúzió. Nem lesznek fásult kiégett életunt emberek, mert adagolják számukra az eseményt. Jogunk van-e a szimulációra? Ez egy komoly erkölcsi kérdés!
Az emberi érzékszervek tévesen működnek, a gépek érzékszervei is becsaphatók. A valóság számunkra nem létezik, csak szimulált valóság a minket körülvevő világ nem több mint érzékszerveink becsapásának eredménye egy vetített illúzió. Egy előre megírt disztopikus világban vagyunk, de vajon a „valóságban” felismerjük-e hogy egy szimuláció részesei vagyunk? Valami baj van a tudományos magyarázatokkal, nem tudod, mi de megérzed. Ha minden érzékszerved megkapja a köréd vetített világot, akkor ezzel eltakarják előled a valóságot. Érzékszerveid börtönében és elméd békjójában vergőtsz, amiről azt hiszed a valóság. A valóság kényelmetlen, ezért a kényelmes illúziót választjuk. Évezredek óta foglalkoztatja az embert, hogy a minket körülvevő világ vajon tényleg a valóság-e. Ősi vallások és ókori filozófusok próbáltak kielégítő válaszokat találni erre a kérdésre, ám az emberiség és a technológia fejlődése – tudományosan igazolható válaszok helyett – csak újabb és újabb rétegnyi magyarázattal bonyolította a felvetést. A modern filozófusok, tudósok és írók az első számítógépek megalkotása óta már inkább másként teszik fel a kérdést: elképzelhető, hogy az Univerzum egy rendkívül bonyolult, hatalmas szimuláció, amit nálunk elképzelhetetlenül fejlettebb lények – jövőbeni földi vagy más csillagrendszerekben élő civilizációk képviselői – futtatnak ugyancsak óriási számítógépeiken? Ez félelemetes hipotézis. Honnan lehetünk biztosak abban, hogy az agyunk épp nincs átverve? Sehonnan. Érzékszerveinkkel csak a világ töredékét észleljük, agyunkkal csupán az információk elenyésző hányadát tudjuk feldolgozni. Ezért különböző technológiai eszközöket kell használnunk és ostoba elméleteket gyártunk ahhoz, hogy minél alaposabban megismerjük a valóság valódi természetét. A technikai fejlődés azonban nem csak kiszélesítette az Univerzumra vonatkozó ismereteinket, nyugtalanító lehetőségekre is felhívta a figyelmet. Elképzelhető, hogy nem vagyunk valóságosak – és ezt még csak nem is tudjuk? Erre a következtetésre jutott Jean Baudrillard, és Nick Bostrom is. Minden civilizáció az Univerzumban kihal, mielőtt elérne arra a fejlettségi szintre, hogy szimulálni tudná a valóságot, pontosabban kiirtja a magasabb rendű szimulációja. A technológiai fejlődés gyorsasága alapján eljöhet egy olyan időpillanat, amikor szinte korlátlan számítógépes memória áll majd a rendelkezésünkre. Emellett a virtuális világalkotás képessége is olyan szintre fejlődik a jövőben, hogy a valósággal teljesen megegyező, hatalmas szimulációkat lehet majd indítani. De vajon arról adhatnak-e elég információt az érzékszerveink, hogy egy szimulációban élünk? S ha megpróbálnánk bizonyítani, sikerülne-e? Hiszen az agyunk naponta több százszor, talán több ezerszer is készségesen átver bennünket, így öt érzékszervvel, reprodukálható módon nem lehet megbizonyosodni a körülöttünk lévő világ valóságosságáról. Az érzékszervi úton megszerezhető egyéni tapasztalatokat nem fogadhatjuk el bizonyítéknak. Az agy csak az érzékszervi benyomások töredékét képes feldolgozni; a vakfoltokat koncepciókkal és elméletekkel hidalja át. Az időnként észlelt „programhibákra” pedig gyakran egészen kézenfekvő magyarázatokat lehet adni: hallucináció, mentális rendellenesség, érzékcsalódás, önámítás. Hiába nem bizonyítható érzékszervi úton, hogy egy szimulációban élünk, maga a tény, hogy gondolkodhatunk róla nem elég. Tehát nem az érzékelés, hanem az értelem segítségével ismerhető meg a világ. Tehát pusztán az értelmünk segítségével felismerhetjük-e, hogy egy szimuláció fogjai vagyunk? James Gates az Univerzum működését meghatározó elemi részecskék természetének tanulmányozása közben olyan reakciókat és jelenségeket figyelt meg, amelyek leginkább az informatikában használt hibajavító kódok működésére emlékeztetnek. Olyan mint a paritás bit. Gates úgy véli, rendkívül valószínűtlen ilyen jellegű kódokat találni egy nem szimulált univerzumban. Lisa Randall szerint ezek a hibajavító kódok azért szükségesek, mert egy univerzum, ahol a hibák javítás híján elterjednek, igen hamar összeomlana. Ha szimulációban élünk, akkor szimulálóink által tálalt mesterséges törvényszerüségeket fogadunk el, illetve próbálunk igazolni. Már most is korlátlan mennyiségű szimulált valóságot indítottak el, így a szimulált világokból értelemszerűen sokkal több van, mint az igazi, fizikai valóságból. Így elenyészően kicsi az esélye annak, hogy mi épp a fizikai valóságban vagyunk, nem pedig a sok-sok szimulált világ egyikében. A más civilizációk által alkotott univerzumok száma messze túlhaladhatja a reális világokét. Ismerjük meg a kényelmetlen igazságot! Bizonyos érdekszövetségek, már régen vetítenek szimulált valóságot a társadalom számára, csak nem vesszük észre. Sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy ügyes szimulációban élünk, minthogy a mi világunk lenne a valóság. A feltevés, miszerint az általunk ismert világ egy szimuláció, régóta foglalkoztatja a tudósokat. A szimuláció elmélet szerint a valóság szimulálható olyan mértékben, hogy a szimuláció nem különböztethető meg az “igazi” valóságtól. Ez egészen más, mint a virtuális valóság jelenlegi, technológiailag megvalósítható formája, amely könnyen megkülönböztethető a valóságtól. Ezzel szemben a szimulált valóságot nehéz vagy lehetetlen lenne elválasztani a “valódi” valóságtól. Természetesen nem azt feltételezték, hogy a valóság egy számítógépes szimuláció, de a gondolatmenetük középpontjában az a kérdés állt, hogy mi is a valóság. “Mi a valóság? Illúzió, esetleg álom minden, ami körülvesz minket?” Talán az összes emberihez hasonló civilizáció kihal az univerzumban, mielőtt kifejlődne bennük a szimulált valóságok létrehozásának technológiai képessége. Ha bármelyik civilizáció eléri a technológiai érettség ezen fázisát, egyikük sem fog szimulációkat futtatni. A fejlett civilizációk képesek lennének sok-sok szimulációt létrehozni, és ez azt jelenti, hogy sokkal több szimulált világ létezik? Nem fogjuk tudni, hogy szimulációban élünk, mert a szimulációban nincsenek rá utaló jelek. Mark Zuckerberg álmodott egy metaverzumot, amit meg is valósít, ezzel végleg bezárja az embereket egy kalitkába, akik azt hiszik majd el, amit ő vetit nekik. Ez a virtuális tér az internet segítségével elérhető, ami pc-k, mobilok és tv-k, rádiók és különböző platformok, közös evolúciója, ahol mi csupán digitális avatarok leszünk egy vetített világban, ahol szabdon teleportálhatjuk magunkat iskolába vagy munkahelyre. Az ember testileg elsorvad, mert avatárjaikon keresztül egy háromdimenziós virtuális térben éli másodlagos életét a fizikai valón túl. Ha ehhez hozzávesszük a 14,7 millió képpontos megjelenitést(5K) akkor jobb lesz mint az eredeti. Aki belép ebbe a világba, az képtelen lesz otthagyni az élénk, személyre szabott fantáziavilágot a szürke hétköznapok valóságáért. A demokráciára, a fiatalok mentális egészségére és az általános közvélekedésre gyakorolt negatív hatásai tettenérhetők.
Irodalomjegyzék
"Felülvizsgálat: Bernard Beckett eredete". SF jel.
"http://www.stepheniemeyer.com/thehost.html"
Kakutani, Michiko . "A nagy adatok világában:" A kör ", Dave Eggers új regénye". nytimes.com. .Enciklopédia site:hu.wikitrev.com
Karen Brooks-Reese: "A zombik felemelkednek a Teen Litben", Pittsburgh Post-Gazette,
Ron Jacobs; , Az életedbe kúszik Kifutó tükör, CounterPunch.org,
Dempsey, Joe "Shimoneta szex-megszállott Cyberpunk-disztópiája". Anime News Network.
"Gemma Malley - A Nyilatkozat". www.gemmamalley.com.
"Gemma Malley - Az ellenállás". www.gemmamalley.com.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése