Krisztus után 536 márciusában elsötétült az ég és lehűlt a levegő Konstantinápolyban. Több volt mint egy szimpla lehűlés, az átlaghőmérséklet hirtelen visszaesése volt, elsősorban az északi féltekén, amely i. sz. 536-ban kezdődött és nagyjából 560-ig tartott. Az ok három, egymást követő nagy vulkánkitörés volt, amelyek hatalmas mennyiségű hamut és szulfáttartalmú aeroszolt lövelltek az atmoszférába, elnyelve ezzel a földfelszínt érő napsugárzás egy részét. Az első kitörésre 535 végén vagy 536 elején került sor. A bizánci és kínai krónikások elhomályosult napról, száraz ködről, szokatlanul alacsony nyári hőmérsékletről és alacsony termésről adtak hírt. 536 nyarán az átlaghőmérséklet 2,5 °C-kal maradhatott el az azt megelőző évekétől. A fokozatosan normalizálódó éghajlatot 539/540-ben újabb vulkánkitörés hűtötte le, becslések szerint 2,7 °C-kal.Egyes bizonyítékok szerint a hűvös időszakot 547-ben egy harmadik kitörés nyújtotta meg. Ez a "kora középkori kis jégkorszak" éhínséget hozott magával és a Földközi-tenger vidékének lakosságát ezenfelül az első jelentős pestisjárvány, valamint az elhúzódó itáliai gót háború is sújtotta. Kijutott nekik a jóból. Mindezen események alapján Akkoriban az elmúlt kétezer év talán legsúlyosabb és legtovább elhúzódó lehűlésének tanúja volt az egész északi félteke népessége a VII. században. Nagy hideg, rendkívüli lehűlés, pestisjárvány, dögvész, éhínség és milliók halála követte a szokatlan éghajlati jelenséget. Procopius görög történész írta le, hogy mennyire félelmetes volt hogy a napfény nem jutott átt sötété poron.Cassiodorus is írt róla, ő hosszan tartó fagyot, a nagy hideget, a szokatlan aszályt, az évszakok megzavarodását, az aratás közbeni fagyokat írt le. A VI. század közepén példátlan lehűlés bénította meg Európát, a Közel-Keletet és Ázsiát. Vulkánkitörések, éhínség és a Justinianus-pestis együtt pusztították a lakosságot. A lehűlés évtizedekre visszavetette a gazdaságot és történelmi fordulópontot okozott. A történelemformáló, pusztító nagy hideg ami még hátborzongatóbb, hogy az Európától több ezer kilométerre keletre fekvő Kínában a Tang dinasztia évkönyvei is a nagy hidegről és az azt követő nyári éhínségről számoltak be. Egy 1084-ben kiadott kínai krónika, a Zizhi Tongjian is beszámolt a nagy hidegről, a kemény fagyokról, hosszú télről és az éhínségről. 536 augusztusában Kínában a hó is esett, ami miatt a szegényes betakarítás is késett. Az egész Közel-Keletet, Kínát és Európát is sűrű, száraz köd borította be. És ez még csak a kezdet volt…I. Justinianus bizánci császár, akinek uralma idején zajlott az 536-os vulkáni tél.Az 536-ban, a történelem valaha volt legrosszabb évében elkezdődött baljós időjárás egészen 660-ig tartott, így a késő ókori kis jégkorszak nevet adták a furcsa jelenségnek, amely hosszú távon hozzájárult a második nagy népvándorlási hullámhoz és a Nyugatrómai Birodalom végső bukásához is.Az emberek rettegtek, különösen, amikor 541–549 között lecsapott a késő ókor talán legnagyobb dögvésze, Justinianus pestise is, amely a Földközi-tenger medencéjét, egész Európát és a Közel-Keletet, különösen a perzsa Szászánida Birodalmat és a Bizánci Birodalmat sújtotta. Nevét a bizánci császárról, I. Justinianusról kapta, aki szintén elkapta a bubópestist, amely Konstantinápoly lakosságának egyötödét elpusztította, de az uralkodónak sikerült belőle felgyógyulnia, éppen a járvány tombolásának csúcspontján. De vajon mi lehetett az oka ennek a természetellenes, baljós időjárási jelenségnek, amely a legkegyetlenebb teleken is túltett? A sarki jégmagok kronológiájának vizsgálata jelentős szulfátlerakódásokat mutatott ki, amely a kiterjedt savas porfátyol bizonyítéka, amelyet egy nagy, robbanásos vulkánkitörés, vagy meteorit, üstökös becsapódása okozhatot. Ugyanezt a feltételezést igazolta egy ír tölgyön végzett dendrokronológiai vizsgálat is, amely 536-ban rendellenesen kicsiny növekedést (évgyűrű anomáliát), majd egy részleges regenerálódás után 542-ben újabb meredek visszaesést produkált. Ez pedig újabb kataklizmát jelzett. Ma a tudósok azon a véleményen vannak, hogy feltételezhetően a nagy hideget három hatalmas vulkánkitörés okozhatta: az első Kr.u. 536 elején (vagy esetleg 535 végén) történt, amely az első vulkanikus telet okozta, amelynek elhúzódó hatása 539-540-ben felerősödött. 540-ben, majd 547-ben pedig két újabb vulkánkitörés súlyosbíthatta a helyzetet. Az első kitörés által a légkörbe lövellt vulkáni hamu és törmelék volt az, amely Konstantinápolyban elhomályosította az eget, és lehűlést hozott, amely később a terméskiesést okozta. Az El Salvadorban található
Ilopango vulkán, amely feltételezhetően az 536-ben kezdődött késő ókori kis jégkorszak egyik okozója volt. Mindazonáltal sem a meteorit, vagy üstökös becsapódásának helyét, sem pedig a három vulkánkitörés forrását nem sikerült még beazonosítani. A lehetséges helyszínek között szerepel a
Tavurvur Pápua Új-Guineában, különösen az Ilopango El Salvadorban, illetve a
Krakatau Indonéziában, de lehetséges helyszínként tartják számon Izland valamely vulkánját is. Ezek a kitörések együttesen okozták azt a vulkáni telet, amely hosszú évekre, évtizedekre nyomorba döntötte az északi félteke népességét, miután a nyári hőmérséklet akár 2,5 Celsius-fokkal is az európai átlag alá esett, míg a második kitörés 2,7 Celsius-fokkal csökkentette a hőmérsékletet. Bár a fagyást a vulkánkitörések indították el, a lehűlés erősödését és meghosszabbodását a megnövekedett óceáni jégtakaró okozta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése