Pályuk Anna (Veresmart, 1858–Tiszabökény, Demecserben vót cseléd híres mesemondó. Kárpátaljáról származó, 1890-ben magyar környezetbe, Tiszabökénybe ment férjhez, s haláláig magyarul mesélő parasztasszony volt. Meséit édesanyjától tanulta. Fiatal korában cselédeskedett, gazdája gyermekeit gondozta, és nekik mesélt; negyvenévesen férjhez ment a falu egyik legmódosabb gazdájához, itt mostoha gyermekei, s még inkább unokái voltak leghűségesebb hallgatói. 
Kocsisné Szirmai Fóris Mária 1910–18 között 100 meséjét jegyezte fel. Repertoárjának nagyobbik része a hiedelemmondák és a tündérmesék határán álló nyitott szerkezetű tündérmesékből áll, ezek tündérekről, ördögökről, szélről, hajnalcsillagról szólnak. A demecseri és borzsovai (Szabolcs megye) tájegységhez kapcsolódó legismertebb mesemondó Pályuk Anna (más forrásokban: Pályuk Anna), akinek népmeséit Kocsisné Szirmai Fóris Mária gyűjtötte. A gyűjtés jelentős részét az 1956-os, Felsőtiszai népmesék című kiadvány tette ismertté. Pályuk Anna: A demecseri (Borzsova a településhez tartozik) népmesekincs kiemelkedő képviselője, a magyar népmesekutatás egyik forrása a régióból. A "Szélanyó keresztlánya": Pályuk Anna egyik ismert meséje, amely a Felsőtiszai népmesék kötetben jelent meg. Gyűjtés: Kocsisné Szirmai Fóris Mária 1950-es évekbeli munkája. A terület folklórja, beleértve a meséket is, szorosan kötődik a nyírségi és felső-tiszai hagyományokhoz. Meséit édesanyjától tanulta. Fiatal korában cselédeskedett, gazdája gyermekeit gondozta, és nekik mesélt; negyvenévesen férjhez ment a falu egyik legmódosabb gazdájához, itt mostoha gyermekei, s még inkább unokái voltak leghűségesebb hallgatói. Kocsisné Szirmai Fóris Mária 1910–18 között 100 meséjét jegyezte fel. Repertoárjának nagyobbik része a hiedelemmondák és a tündérmesék határán álló nyitott szerkezetű tündérmesékből áll, ezek tündérekről, ördögökről, szélről, hajnalcsillagról szólnak.
Ruszkovics István Borzsovai fuvaros mesemondó. Hetvenhét mesét jegyeztek le tőle, ezek között minden mesei műfaj megtalálható, részben szlovák származású, magyar anyanyelvű mesemondó. Meséinek nagy részét egy szomszédjuktól tanulta Gálocson, ahonnan tizenkilenc éves korában Szabolcsba költözött. Meséiben szülőfalujának nyelvjárása jól érződik.
Ruszkovics István született Gálocson meghalt 1958-ban Baktalórántházán, a híres meseíró is élt demecserben, "forró vizet a kopaszra" ki ne ismerné mondását. Borzsován volt szekérhajtó kocsis. A tizenötödik év vége felé mégis csak felmondott Ruszkovics István Borzsován a szolgálattal. Terhesnek találta az őszi sok szekerezést. Gondolta, hogy Nyírbe (Nyírségbe) megy, ott nem lesz annyi szállítani való. Erkölcsi kötelességének tartotta a meséket „szóról szóra” úgy továbbadni, ahogy hallotta. A valóságban, mint ahogyan ezt két és fél éves időközzel ismételten hangszalagra vett szövegei tanúsítják – Ruszkovics István meséiben csak a cselekmény, a mesemondó és a hallgatók lelki szemei előtt megjelenő képsor, a mesealakok külseje és jelleme állandó, a szövegezés azonban nem. A mesemondó művészi képessége abban rejlik, hogy könnyen, gyorsan, úgyszólván gondolkodás nélkül fogalmazott meséit maga kialakította, de a szájhagyományhoz erősen kötődő stílusában. Hőseit szavaikkal és cselekedeteikkel jellemezte. Az erkölcsi tanulság levonását is hallgatóira bízta. Szépen kidolgozott meséi nyelvén egy népköltészeti szempontból kevéssé ismert Árpád-kori település, az Ung völgye meseanyagába nyújt jó betekintést. mesemondó, csordás, gulyás, béres, majd kondás és juhász. Meséinek nagy részét ifjúkorában egy szomszédjuktól tanulta. Csak 19 éves koráig lakott szülőfalujában, később Szabolcs megyében cselédeskedett, meséiben gyermekkorának nyelvjárását haláláig megőrizte. Erkölcsi kötelességének tartotta a meséket „szóról szóra” úgy továbbadni, ahogy hallotta. A valóságban, mint ahogyan ezt két és fél éves időközzel ismételten hangszalagra vett szövegei tanúsítják – Ruszkovics István meséiben csak a cselekmény, a mesemondó és a hallgatók lelki szemei előtt megjelenő képsor, a mesealakok külseje és jelleme állandó, a szövegezés azonban nem. A mesemondó művészi képessége abban rejlik, hogy könnyen, gyorsan, úgyszólván gondolkodás nélkül fogalmazott meséit maga kialakította, de a szájhagyományhoz erősen kötődő stílusában. Hőseit szavaikkal és cselekedeteikkel jellemezte. Az erkölcsi tanulság levonását is hallgatóira bízta. Szépen kidolgozott meséi nyelvén egy népköltészeti szempontból kevéssé ismert Árpád-kori település, az Ung völgye meseanyagába nyújt jó betekintést.
Ruszkovics István, 1968. 217-218 p. 72. sz. A molnár a lakodalomban. /Gálocs, Ung m.; Bakta- lórándháza, Szabolcs-Szatmár m . , 1956./
Bodnár Bálint, Mesegyűjtő, mesemondó. A Magyar néprajzi lexikon szerint ő azok közé tartozott, akik a néprajzi gyűjtők hatására és részben azok módszereivel gyűjtötték össze anyagukat. Gyűjtőmunkája során csiszolódott ki mesemondó stílusa is. 1958-tól 400-nál több mesét gyűjtött magnetofonnal Kisvárdán és környékén. Bodnár Bálint repertoárját és gyűjteményeit a nyíregyházi Jósa András Múzeum és a budapesti Néprajzi Múzeum őrzi. Országos Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázatokon 1958-ban és 1959-ben is felemelt II. díjat kapott pályamunkáiért. Ettől kezdve évente szerepelt gyűjteményeivel megyei és országos pályázatokon. Legfontosabb pályamunkái: tiszalöki szólásmondások, tiszalöki gyermekjátékok, kisvárdai jeles napok, pátrohai népmesék, rét- és takarmánygazdálkodás 
Ajakon, a nád hasznosítása a szabolcsveresmarti füzesekben, állattenyésztés és a velejáró szokások Pátroha községben, ajaki népmesék stb. Meséit gyerekkorában és a katonaságnál tanulta, Boccaccio típusú tréfás történeteit Erdész Sándor bíztatására kezdte el megírni. 1971-ben 102 db katonameséjével országos II. díjat nyert, 1972-ben Bodnár Bálint meséi című gyűjteményével (2000 oldalon 425 tréfa) országos I. díjat, 1974-ben 95 tréfájával országos III. díjat, 1975-ben Bodnár Bálint tréfái gyűjteményéért országos II. díjat nyert. Az Erdész Sándor által 1980-ban kiadott válogatásban 13 tündérmeséje, 2 legendameséje, 3 novellameséje, 2 ostoba ördög meséje, 1 rátótiádája, 4 tréfás meséje szerepel. 1966-ban megkapta a szocialista kultúráért kitüntetést. A Népművészet Mestere díjat 1975-ben kapta. Borsszem Jankó. AaTh 312D*. Váradi Gábor. Demecser. Szabolcs vm. Bodnár Péter meg a felesége. AaTh 1360C. Sipos Ferencné. Demecser. Szabolcs vm.
Demecseri Deér Gyula költő (esperes) Két verses kötete jelent meg. Reggel és Lombhullás címmel.
Szabó László István, Demecseri poéta, polihisztor, oktató, kutató, esztéta, esszéíró, író, költő, publicista és kritikus. 1964. május 15-én született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén. 30 évig Demecseren élt, dolgozott és alkotott, jelenleg Nyíregyházán él. Foglalkozását tekintve számítástechnika és informatika tanár, és 15 különböző szakterületen jártas. Munkássága változatos irodalmi és szellemi területeket ölel fel, és jelentősen hozzájárult a magyar kultúrához és oktatáshoz. 
Szabó László Istvánt irodalmi és tudományos munkásságáért több díjat kapott. Könyvei; Demecser a Rétköz gyöngyszeme, a Sorok között, Nem csak a húszévesek a világháló, Demecseri poémák. Sokoldalú munkássága magában foglalja a költészetet, esszéket, kutatásokat, kritikát és publicisztikát, amelyet a társadalom kritikai és gyakran szarkasztikus szemlélete jellemez. Irodalmi pályafutása több mint négy évtizeddel ezelőtt kezdődött, jelentősebb díjai; a Mécs László- és a Nívó-díj. Írásai gyakran szellemesen feszegetik a társadalmi ellentmondásokat és reflexiót váltanak ki, néha közvetett kifejezéseket használva, amelyek megkövetelik a "sorok között" való olvasást. A "Demecser a Rétköz gyöngyszeme", című könyvében összefoglalja helytörténeti és kulturális kutatásainak eredményeit. Családi gyökerei az Apafi Mihály erdélyi fejedelem által 1677-ben adományozott nemességig nyúlnak vissza, a családnév Szentmártony előnévvel bír. Konzervatív és liberális nézeteket ötvöz, egyedi kritikai álláspontot képviselve, mint az ördög ügyvédje (advocatus diaboli).
Löwy Ferenc 1921-ben született Magyarországon, egy Demecserben a falu rabbijának fiaként, akit Demetcher rov (rabbi) néven ismertek. Nagyapja, Elimelech, rabbiként szolgált a cseh határ közelében, Nirtash városában. Egy haszid szerint a nagyapa annyira lenyűgözve volt az unokájától, hogy azt mondta: „Ez a kisfiú valami nagy cádik [igaz ember] lesz a maga idejében.” 
Egy haszid megjegyzi: „És ez a kis unoka mindig a nagyapjával volt. És mindig látta, hogy a nagyapja hogyan volt a rebbe, hogyan gondoskodott az emberekről, és hogyan segített nekik...” Egy másik követő: „Már gyerekként is azt mondták, hogy rebbe lesz. Ahogy felnőtt, ahogy áldást [brookheh] adott, ahogy az emberekkel bánt.”A Toser Rebbe számos beszédét egy öt könyvből álló sorozatban jegyezték fel, melynek címe „Avodas Avodah”. Dibros Kodesh. Kettő közülük jiddis nyelvű könyv, amelyek a heti Tóra-részeket, valamint a zsidó ünnepeket magyarázzák el, gyakorlati betekintést nyújtva az istentiszteletbe, és az Imros Kodesh címet viselik. Egy másik, többnyire héberül írt, de jiddis részeket is tartalmaz. Ez a Toser Rebbe beszédeinek gyűjteménye, amelyeket számos zsidó szent ember halálnapján (Yahrzeit) tartott, a zsidó naptár szerint rendezve. Az alcíme: Szichosz Kódés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése