Kétszáz évvel ezelőtti mese sokféle verzióját hallottam már, mivel szájról szájra járt, mindenki változtatott rajta egy kicsit. Nemes Imre községi jegyző (1890) szerint egy Szilágyi nevű kéki gazdaembernek, sok év előtt igen magas korban elhalt atyja, fiatal korában Debreczenben járt és ott egy vak hegedülő koldus mesélte megvakulásának történetét a demecseri Leányok várával van összefüggésben. Ugyanis a XVII. századnak a végén, a törökvilágban, mint ifjú egy úrnak a szolgálatában állott, kinek a Kacsavár volt a tanyája, mely a pátrohai határban néhány kilométer távolságra fekszik a demecseri vártól és szintén egyik szigetét tette a rengeteg rétközi mocsaraknak, és a mely két vár csak csolnakon közlekedhetett egymással.
Bár sokat elpusztítottak és beszántottak, de nyomai a légifelvételeken még látszanak. A Kacsavár ura a törököktől szorongatva, kénytelen volt feleségével, szép leányával és kincseivel az erősebb demecseri Lányok-várába menekülni. Az öreg hegedős volt a csolnakos, s mikor már közel voltak a demecseri menedékhez, az úr mindkét szeme világától megfosztotta és a vízbe dobván, életét is elakarta emészteni, nehogy övéinek és kincseinek hollétét elárulhassa. Valahogy azonban megmenekült és mint hegedős tengette hosszú életét. De még a török idők előtt a tatárjárás korában is fontos szerepet töltöttek be ezen szigetek, földvárak s igazából e kor mutatja meg, hogy már nem elég csupán földből várat emeleni. A tatárok rabláncra fűzve vitték a lakosságot az országból. Olyan nagy volt a pusztítás, hogy a nemzet krónikása úgy jegyezte fel: „Magyarországot ebben az esztendőben, háromszáz évi fennállása után megsemmisítették a tatárok.”
Szudán mocsaras területein lévő apró szigetek védelmében ma is így élnek az emberek. A Rétköz lakói a tengernyi víz nádasaiban, a szigetekre, a földvárakba menekültek. Állataikat is titkos járatokon, csapásokon, a biztonságos úsztatókon a szigetekre menekítették. Mindezek ismeretében most ismerjük meg Vajda Ferencz miként adja tovább az őseitől hallott népregét verses formában.
KACSA VÁRÁRÓL
Néprege.
Vajda Ferencz 1858
Szólj hozzám vén idő, te obsitos baka,
Mit keres itt e vár? kinek volt ez laka?
Kinek lételed az idővel nem évül -
Te láttad a sorát máig le, előlrül.
Szólj, hogy ki építé ily helyre, s mi végett,
Ha látott,. hát mikor s milyen ellenséget?
Ki jött e rengeteg mocsárba tanyáz ni,
Hogy jöttek e várhoz, ellenek csatázni?
Huzd le a halottak sötét bakacsinját,
Engedd Iátni az itt harcolt harcok csinját;
Építsd fel e várat, rakd meg katonákkal,
Láttasd,mint harcolnak nyil-, kopja-, dárdákkal.
Mint adja fel magát a kis sereg belől?
Vagy mint ront előre, mig mindenkit leöl?
Az itt ott megszakadt népregének nyomán
Lássuk, miként derül fel a késő korány.
Mindent hiven látni engedj, oszlass ködöt,
Mely a mult és jelen közé ereszködött.
Verd le az akadály rémóríásait .
A rege segitse lelkem ábrándjait.
Kire nem telepszik a századok moha
Legyen az sanyarú s bármilyen mostoha,
Ki egyenlőn állok a legyen szó ólta;
Én láttam a halált mennyi éltet ólta;
Láttam e szigetet, melyen e várrom áll,
Láttam e várban mint pusztított a halál;
Utolsó urát is láttam, kinek neve
Után ezen várrom Kacsa vára leve.
Hoszszu volna: azért egész történetét
Nem mondom s hogy kitöl vette eredetét ;
Elég az hozzá, hogy utóbb Kacsa birta;
A ki harcolt- benne a mig csak kibirta.
Hozzá menekültek a vidék népei,
A tiszapart-lakók ifja öregei!
Öregek ifiak a Mongol nyilától,
Rettegve - a mongol zürzavar-hadától.
Nem keves volt a kincs mit ide pakoltak,
Ép azért az ellenszemben szálkák voltak..
Mentek hát ellenök: de a tónak partja
A bizton haladó csordát viszsza tartja.
Széles a viz, mély is, sárja - feneketlen;
Miatta a várhoz jutni lehetetlen.
Mint bőszült vadgulya ugytombol a mongol
Mig a vezér a vár-hóditásra gondol.
Járkálnak a parton soká remény nélkül,
Bosszusan, hogy a vár rablatlan menekül ;
Sátorokat vernek, alá települnek,
Itt ott a táborban hízott ökrök sülnek.
Igy mulnak a napok, midőn egy reggelen
Előttök egy uszó nádas láp megjelen;
Közelebb közelebb hajtja a déli szél, .
Mignem megállitja utjában a partszél.
Kiváncsiságtul ég az egész vad sereg
Az uszó órjásnak elébe közeleg;
Nyilakat röpitnek a nád sürüjébe ,
Félve, hogy tán ellent rejteget beljébe'
S csak ily kémlés után merészek rá menni,
Miután nemtudnak rajt’ ellent kivenni.
Leverik a nádat széltében hoszában . ..
Felordít a tömeg csudálkozásában.. .
Mert a vizek felett száraz lábbal járnak
És nincsen hatalma rajtok a vizárnak.
A vezér agyába egy eszme fészkeI be;
Jó lenne a várba e hidon jutni be;
Ha máskép nem lehet: evező-segélylyel
Belopni magokat egyik sötét éjjel.
Parancsa széthangzik: kormányt kell csinálni!
Sokat, mert tervemtől nem fogok elállni.
Kormány segélyével a várhoz evezünk,
Haszontalan több nap itt nem tévedezünk!
Ezerek bárkája áll itt előttetek,
Azért hát, ezennel bele költözzetek!
Bemegyünk a várba, hogy a Mongol karja
Alatt vérezzen el a kutya magyarja.
Bemegyünk,leverjük, ha még annyi volna,
Kegyelmet nem adva, bárhogyan hódolna.
Leverjük, kiirtjuk utolsó emberig ,
Rugjon bár a számok számtalan ezerig
Nyilat,kópját elő! fel fel a bárkába,
Befogunk rontani a birkák aklába.
A menekvö pulyanépet eltemessük,
Halálukat sirjok halmán kinevessük l
Megindul e szavak halltára a Mongol,
Veendő győzelmén jóelőre tomboI.
Mind beköltöznek az órjás dereglyére,
Ezrek kapaszkodnak a kormány nyelére ;
Ezer kormányt vetnek, négyszerte ezeren;
De nagy dereglyéjök egy lépést se megyen.
Elállt a déli szél, még se birnak vele ...
Kifáradtan roskad ,a legénység fele;
Nincs sikere semmi az erőlködésnek,
Nyomai látszanak az elcsüggedésnek.
Csak bosszujok liheg fáradhatatlanul,
Az egy, mi még most is uj szerepet tanul;
Napok mulnak igy el, megtörik az erő:
A mit ők mivelnek a munka leverő.
Türelmes várásuk utóbb kamatozott,
Mert a forgó idő észak szélét hozott;
Hosszn várás után megjött észak szele,
Hogy nagy dereglyéjök megingott volt bele.
Megingott; de nem csak :megingott, elindult;
Kormányosok nélkül a vár felé fordult.
Öröm költözött a vezérök szivébe
Legényit csókolta széles jókedvébe.
Előre ugy örült az izes falatnak,
Mit,majdan a feldult várkincsei adnak.
Mint órjás tengeri hajók vitorlái
Feszültek a szélben a láp égerfái .
Akadálytalanul usztak a vár felé,
Hol már Nyakas Miklós népit elrendelé;.
Hol jól számitottak az ellen jöttére
Éltét védni buzdult mindenkinek vére.
A sok kar csak egy kar, a sok test csak egy volt,
Mindbül vezérök tüz-lánglelkü szava szolt:
Vagy győzni; vagy halni nem adni meg magát,
Hozza bár a Mongol rájok, minden hadát.
Bosszulni mig bírják a magyar halálát,
Ha halhatnak, azért égnek adni hálát.
Az északi sáncban, kifeszített ivvel
Vár az üzött magyar. vérző boszszus szivvel.
Közelg a dereglye nagy terjedelméveI,
Megrakottan vadnép dühös tömegével;
Közelg a dereglye, csend rajt mindenfelől,
Dühös szemmel szémlel vad vezére elől.
Nem lát egy lelket sem; egy szó sincs a várba'
Örül, mert tapodhat védetlen vérárba.
Most még egy zökkenés .. kikötött bárkájok,
Husz lábnyi távolbul nyilzápor ront rájok.
Aztán egy menydörgő: rajta magyar! rajta !
Sok Mongol vérbe fuIt fejét bura hajtja.
Hátra menekvésre nincsen számokra hely,
Pedig repül a nyil és suhint a gerely.
Előre! előre! igy, kiált a vezér;.
Boszszulatlanul ne folyjona mongol vér!
Iszonyu a szándék mi a vad népbe' van
Mind kiirtjuk egyig! és a tömeg rohan.
De a vár védői sem maradnak hátra,
Ott se gondol másra egyik se a bátra;
Nem gondol egyébre, mint hogy az ellennek
Ma mindegyiknek kell lenni lelketlennek.
Kiverik belőlök; de ingyen nem halnak;
Nem több, nem kevesebb a mit ök akarnak.
Ember ember ellen igy gondol a várban,
Gázolva jóbarát és ellen vérárban.
Tágul a csatatér, a harcolók fogynak;
A magyar, a mongol csapás alatt rogynak,
Még a várur ott ví hah! de mongol kopja ,
Csap felé, a melytől az utolsót kapja,
Utolsó erővel buzgányát hajitja,
Vele,több ellennek lelke zárát nyitja.
S kiált: magyar! rajta! a mongol dárdája
Alatt szakadt ketté feje kaponyája.
Ví Nyakas, éltet olt, a vár parancsnoka,
Bár már vérbe fetreng nagyobbrész bajnoka
Nézd mint hull a vártér véres fövenyére
Csapása alatt a Mongolok vezére.
Körülte ugy sürgnek minta méhraj szokott
Ott, hol repültében az anya elbukott; :
Döngnek a paizso, szikrát szór az acél,
Lábok alatt száz van ki megölten alél.
Mindég többen többen hullnak a halomra,
Vérök' mohón iszsza a szomju föld gyomra;
Egyformán vesz erőt egyik a másikon, .
Mongol magyar, együtt feküsznek a síkon.
Vérfestett síkján az égő rejtek-várnak
Hol magyar, és mongol nem félnek,nem várnak
Gyermekek, öregek, és a bátor hősek
Kivágva alusznak a gyengék, erősek.
Csak itt ott hallszik még egy egy halál-hörgés.
Vagy, lángba fult fedél dülte után dörgés.
Nincs ellen, nincs magyar Iakója a várnak,
Kapui kinyitvák, uj vendéget várnak.
Ujat, az enyészet lét-öldöklő kezét;
Mely zőlddel vonja be a vár véres mezét.
Mely ne hagyjon mást fel, mint á védő nevét
Adja számára mint romlatlan örökét.
Azólta is Kacsavár a várnak neve
Kacsa uramról, ki itt hős halált lele.
Nyakas volt parancsnok, a népmonda mondja,
Kinek dicsőségre volt halálig gondja.
Im, a mult időnek sötét ködén által
Igy adta ezt a nép firól- fira által;
Az idő igy adta nekem át a regét,:
Igy adta át e vár mondott történetét.
A mig idő, térben élünk é föld felett,
Melyet a hadverő ősapánk Árpád vett,
Szabólcsban magyar él, él addig a rege;
Korról korra adja ezt a nép örege.
A földvár az őskortól használt erődítménytípus, eredete a Kr.e. 6. évezred közepének Közép-Európájára mutat, amikor még egyszerű árkot, a mögé hányt sáncot és a tetejére épült palánkot jelentett. A földvár a fa-kazetta erősítésű földsáncokkal védett helyek. Sokszor azonban eredetileg fából, vagy fából és földből készült egyéb szerkezetű erődítményeket is illetnek ezzel az elnevezéssel. A földvárak olyan korokban épültek, amelyekről kevés írott forrással rendelkezünk, ezért igen nagy a régészeti jelentőségük.
A földvár elnevezés félrevezető, hiszen a földvárak szerkezetét valójában fából készült ácsolt kazettaszerkezet alkotta, épp ezért a földvárak állékonyságát a faszerkezet minősége határozta meg. A kész, általában 3-4 m magas fa falazat belsejét a faszerkezet előtt ásott árok földanyagával és kövekkel töltötték fel. Sokszor az egyéb fa-föld erődelemeket, mint a palánk, rótt palán és a sáncműveket is a földvárak közé sorolják, mivel széles átmenet található a típusok között, ráadásul a földvárak erősítésére előszeretettel használtak palánkot és sáncműveket is. Elterjedésének fő oka, hogy a világ jelentős területein (Közép-Európa, Sztyeppeöv) a fa lényegesebben könnyebben hozzáférhető nyersanyag volt mint a kő. Emellett a földvár építése olcsóbb és gyorsabb is, azonban ki kell emelni, hogy folyamatos gondozást igényel, ezért fenntartása drágább, mint a kő- és téglafalazaté. Már a kelta földváraknál felfigyeltek arra, hogy a földvárak falazata ellenállóbb a kőhajtó gépek ellen, mint a tégla falak. A faszerkezetek miatt a földvárak érzékenyek voltak (hasonlóan a téglaépítésű várakhoz) a tűzre, amelynek ékes példája a Mongol ostrom-módszer sikere. Tévhit azonban, hogy a tatárjárás után felhagytak volna a földvár építéssel, a későbbiekben agyaggal tapasztott vesszőfonattal burkolták a földvárakat, javítva a tűzállóságot. Földváron (pogányvár) több különböző vártípust értünk:
Formáját tekintve az egyszerű kör, háromszög vagy négyszög alaprajzú várak, működési logikája megegyezett a belsőtornyos kővárakkal. Magyarországon a legtöbb klasszikus kazettás földvár a magyarok előtt itt élő népektől származik. Egy 2003-ban lezárult felmérés szerint a mai Magyarország területén 373 őskori földvár lelhető fel. Hazánkban az Árpád-korig használták ezt az erődítési módszert hagyományos formájában. A láptalajok főtípusába tartozó típusok vagy állandó vízborítás alatt képződtek, vagy az év nagyobb részében víz alatt állottak és a vízmentes időszakokban is vízzel telítettek voltak. Az állandó vízhatás következményeként a növényzet - elsősorban a vízi növényzet, így a nád, a sás, a káka, tőzegmoha - elhalása után a szerves maradványok a víz alatt vagy vízzel telítve, tehát levegőtlen viszonyok között bomlanak el. A humifikáció ilyen esetekben tőzegesedéssel társul. A tőzegképződés előfeltétele az állandó vízborítás vagy vízzel telítettség, és az ennek hatására fellépő állandó anaerob viszonyok. Következménye a növények által termelt szerves anyag nagy mennyiségben való felhalmozódása. A tőzeg minősége a tőzegképződés anyaga és jellege szerint változik. Ennek alapján megkülönböztetünk mohatőzeget, nyers vagy szalmás tőzeget, rostos tőzeget, vegyes tőzeget és szuroktőzeget. Ezek közül a legerőteljesebben átalakult a szuroktőzeg, amelyben növényi szövetek már nem ismerhetők fel. A humuszosodás akkor játszódik le, ha a levegőtlen viszonyok között konzerválódott szerves maradványok legalább időszakosan levegővel érintkeznek, és így aerob folyamatok indulnak meg bennük. Előfeltétele a humuszosodásnak az aerob mikroorganizmusok életének megfelelő viszonyok kialakulása. Következménye a szerves réteg rostos, sejtes alakjának átalakulása egyöntetű, sötét színű anyaggá. Ez több vizet képes visszatartani és több tápanyagot köt meg. Később ezekből a területekből alakultak ki a jó fekete búzaföldek. A kotusodás a humuszosodás és a szerves anyag elbomlásának további folyamata, amin az ásványi részek viszonylagos feldúsulása is értendő. Előfeltétele az elegendő ásványi rész és a csaknem állandó levegőzöttség. Következménye a fekete, könnyű morzsákból álló feltalaj, ami kiszáradva könnyen esik áldozatul a szélnek, ami a kalácsos puha talaj szétmorzsolódásával jár.
A kiszáradás a lápok természetes vagy mesterséges lecsapolásának következménye. A kiszáradás feltétele a felszíni és a talajvíz hatása alól való mentesülés. Következménye a láptalajok jelentős zsugorodása, ami az eredeti térfogat negyede is lehet. A zsugorodás következménye a pórusviszonyok megváltozása, a fokozott levegőzés. A kiszáradt láptalajok megbontott felszínén könnyen bekövetkezhet a defláció, mert a száraz láptalaj szemcsék igen könnyűek. Ugyancsak a kiszáradás következménye lehet a tőzeg kiégése, ami hamurétegek, cserépborsók képződéséhez és felszínsüllyedéshez vezet. A mohaláp talajok egymást követő tőzegmoha rétegek (generációk) anyagának felhalmozódása és humifikálódása útján keletkeztek. Kémhatásuk erősen savanyú, kevés ásványi részt tartalmaznak. Növénytakarójuk tőzegmoha, amelyben helyenként fák nőnek, de örökre suvadásos marad, ami veszélyes lehet, emiatt építkezésre alkalmatlanná teszi, mivel a rétegek könnyen elcsúsznak egymás felett vagy megsűlyednek, de tönkre teszi az utakat legelőket is. A talajszelvény felépítésében különböző tulajdonságú és vastagságú tőzegrétegek vesznek részt, és a felszínt gyakran koturéteg alkotja. A tőzegréteg alatt a tőzegláp feküje lehet glejes iszap, agyag vagy tavi mész. A rétláptőzeg-szelvényekben vaskonkréciókat is találunk, melyek összeállva rétegeket is alkothatnak, ez a gyepvasérc. Vízgazdálkodásuk szélsőséges. Azok a szintek, amelyeket a rendszerint magasan álló talajvíz kapillárisan telít, egész éven át túl nedvesek, a felszínen levő rétegek a szárazabb időszakban kiszáradnak. Mivel a jól humifikált tőzeg súlyának tízszeresét képes vízből megkötni, a nedves és a száraz állapot között igen nagy víztartalom-különbség van.Tápanyag-gazdálkodásuk ugyancsak szélsőséges. Egyes növényi tápanyagokból, így a nitrogénből és a foszforból igen sokat tartalmaznak, másokból - elsősorban a talaj ásványi részéhez kötött tápanyagokból - keveset. Lecsapolt és telkesített rétláp talajok A rétláp talajok átalakítását a szárazföldi művelés bevezetése esetén telkesítésnek nevezzük. Telkesítés hatására megszűnik az állandó vízborítás, majd a lápok lecsapolása miatt süllyed a talajvízszint. A kiszáradó felszíni rétegek felégetésével hamu- és cserépszintek alakultak ki. A sok szerves anyagot tartalmazó rétegek huzamosabb ideig tartó erősebb kiszáradása a víztároló képesség és a duzzadó-képesség jelentős csökkenését vonja maga után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése