Közművelődés, kultúra, oktatás, könyvtár, pedagógia, műszaki informatika, számítástechnika
2021. január 24., vasárnap
2021. január 22., péntek
A világ talán legnagyobb szélhámosa
Hoffner Ferenc Menyhért 1888 vagy 1890 vagy 1892. október 6-án született Kolozsváron. Hoffnerből lett Horváth, majd Horváthból Palkovics. Horváth Menyhért. Apja ernyőkészítő kisiparos volt, anyja Palkovics Mária vagy Fanni az erdész lánya. Négy középiskolát és technikumot végzett, itt sok műszaki ismeretre tesz szert, amit később bűnözésre használ. Gépészmérnöknek adja ki magát. A nemzetközi bűnüldözés később Patival Caspar Melchior von Horváth néven ismeri meg. 1912-ben követi el első bűnügyét. A Rottenbiller utcán megjelenik három társzekérrel fényes nappal hat munkás és bontani kezdik a kockaköveket, amit később elad, ezt elégedetten nézi az ott posztoló rendőr is. Évek múlva jönnek rá csak, hogy Horváth követte el ezt. A névváltoztatási kimutatásokban szerepel egy Palkovics Menyhért, aki Horvátra magyarosított, állítólag gépészmérnök izraelita vallású, anya neve Palkovits Fanni vagy Mária. Jött az első világháború és őt is besorozták. Betegséget színlelve hamar visszakerül a hátországba, ekkor főhadnagyi ruhát csináltat és hadsereg-szállítási ügyeket bonyolít. Ezért többször megbüntetik. Ezt elunván segédorvosnak jelentkezik egy budapesti klinikára. Be is jár az intézetbe, amikor viszont rájönnek a csalásra kitiltják onnét. 1916-ban ismerkedik meg Faragó Andrással, aki akkor szintén szökött katona. Horváth marhaszállítási és autókölcsönzési csalásokból tartja fent magát, mikor elkapják, hamis iratokkal igazolja magát így kiutasítják Magyarországról. Horváth a Tanácsköztársaság idején is Bécsben él, nagylábon (szállodában bérel 3 szobát két autója komornyikja és sofőrje van). Egyike lesz a vérszomjas kommunista elleneseknek, szabadcsapatokat verbuvál, listákat ír az ellenfelekről. Mivel egy szép szerb lánykának udvarol így hamar pénzhez kell jutnia, hogy bizonyítsa gazdag voltát.Beöházi báró Horváth Menyhért néven járja körbe a neves bécsi cégeket. Festetich Tasziló jószágkormányzójaként benzint, petróleumot és cukrot kínál eladásra, Biztosítékot is kínál Oszták-Magyar Bank részvényeit és zálogleveleit. Néhány nap múlva úgy jelent meg a bankokban, mint a báró és felvette az előlegeket (majd 2 800 000 korona értékben). Pár nap múlva fogtak gyanút a bankok és próbálták eladni a részvényeket, amelyek természetesen mind hamisak voltak. Egyik délelőtt egy bécsi nagybanknál jelentkezik, mint báró. Elmondja az igazgatónak, hogy elűzték a kommunisták és most a romániai petróleumüzemeihez megy. A vagyonát az USA-ban a First National Bank kezeli. Ausztriába akarna letelepedni, de 100 000 dollárra lenne szüksége. Kiállít egy csekket azonnal erről az összegről (8 nap után fizetnék ki mivel tengeren túli bank). Horváth közli, hogy 4 nap múlva kellene a pénz, mert akkora kötne üzletet. Az igazgató felajánlja, hogy küld egy táviratot a First-nek és akkor, ha visszajön, az igazoló távirat oda adják a pénzt. Horváth távozik és azonnal másik bankhoz siet. ott ugyan ez lezajlik, aztán egy harmadiknál szintén, mindezt röpke 2,5 óra alatt. Mindenütt 100 000 dollárt kér. A Grand Hotel előtt találkozik Sugár Vilmos nevű cimborájával, aki elektrotechnikus és szerelő, és mivel bejárta a világ legjobb gyárait így a szakmája csúcsán áll. Korábban már megszerezték a telefon kábelhálózat térképét. Könnyen megszerezték hisz mikor Bécsben a háború után ekkor ezerszámra haltak éhen az emberek, gavalléros fizetéssel bármi megszerezhető volt. Megegyeznek, hogy egyikük Badenbe másikuk Purkersdorfba megy, mert ott futnak a kábelek. Kibontják az útteste és megkeresik a kábelt, majd elvágják és rácsatlakoztatják a saját távírójukat. Várnak fülükön a kagylóval. Egész nap és egész éjjel és másik nap is majd délig. Ekkor a magán bank küldi az üzenetét majd délután egy másik, ekkor érkezik Horváth a másik irányból, hogy oda futott be a harmadik távirat. Hazamentek és mulattak egy jót. Másnap visszamentek a gödrökhöz és válaszoltak a First National Bank nevében. Következő nap megjelent Horváth a bankokban. Röpke 80 perc alatt felveszi a 300 000 dollárt a három banktól. Este Horváth Milicával Sugár meg Török Icával a Bécsből induló trieszti gyorssal eltávozik. Horváth tovább utazik Nápolyba, Capri és Rio de Janeiro. Rióban villát vettek és cselédséget tartottak. Pénze és rangja hamar népszerűvé tette ott. Filmvállalatot alapít és filmeket forgat, amiben persze Milica a főszereplő. A filmek megbuknak a rá jutó 200 000 dollár 6 hónap alatt elúszik. A maradék 20 000 dollárral elindul Paraguayba petróleum lelőhelyet keresni. Három hónap múlva visszatér és bankot, alapít a sikeres petróleum expedíció kiaknázására. Új barátait használva Rio de Janeiro városa veszi meg a kötvények nagy részét. Megszerzi az engedélyeket a fúrásra. Négy hónap múlva lelnek olajat a fúrások során. Ezt a szakértők aláírással igazolják. Hazatér Rióba és a hír hallatán felszöknek a részvények árai, petróleum láz tör ki a városba, mindenki mindent pénzzé tesz, hogy vegyen részvényt. Horváth pillanatok alatt gazdag lesz. Brazíliában nagyon népszerű lesz és kéri, vegyék fel a diplomáciai karba. 1921-ben ismét Bécsben van. A rendőrség nem veszi, észre hiába körözik évek óta. Megismerkedik báró Majtényi Pálnéval és Klára nevű lányával. Horváth megjelenik egyik osztrák bankban, Rio de la Plata bank nagy összegű csekkjével és azzal a szándékkal, hogy 24 millió korona lebélyegezetlen korona bankjegyet vinne ki Brazíliába és mutatta az osztrák deviza központ engedélyét. Más cégeknél is vesz el pénzt e célra 6 260 000 korona értékben. Az egyik igazgató még több korona bankjegyet akar neki eladni és hatalmas összeget szed össze. Genovába utazik a bárókisasszonnyal és annak édesanyjával. Majd tovább Monte Carlóba ahol szórta a pénzt. Az igazgató gyanút fogott és feljelentette Menyhértet. Hónapokig nem találja őt a rendőrség, pedig ő megmondta, hogy Genovában van és ott is élt. Végül itt fogták el. A lányt és anyját hamarosan elengedték. Az olaszok elfogadják a brazil konzul igazolását és elengedik Horváthot. Ő Rióba utazik a bárónéval és annak lányával. Brazíliába érkezve éri a hír, rájöttek, hogy nincs olaj a kútjaiban és csak a barátai hamisították a szakértői véleményeket. Alig tud elmenekülni. Visszautazik Bécsbe álnéven és két hét alatt ismét egy csalássorozatot követ el. Magánbankoknak adja el a két bőröndnyi magával hozott Banca Rio de la Plata Bank részvényeit (ezt ő alapította az olajlelőhely kiaknázáshoz).1922. január. 20-án bukik le Bécsben. Menekülni próbál, és a rendőr rálő. Eltalálja és kórházba viszik. Mivel gazdag, így elintézi, hogy felgyógyulásáig (sebe nem súlyos) a szanatóriumba ápolják, és 2 detektív őrizze. A gyógyulás egy évet vesz igénybe…A költségeket ő állja. 1923 novemberében ítélték el. Hat évet kapott. Steinben töltötte a büntetését. Itt ismerkedik meg a váltóhamisításért elítélt Max Swobodábal. Elintézi, hogy együtt dolgozhassanak. Pár hónap múlva elterjed a hír, hogy milliókat örökölt Horváth. Hívatták, hogy meghalt az nemes származású édesanyja Spanyolországban és az ügyvédi iroda intézkedik. Közli azt is a fegyházigazgató, hogy az örökösödési illeték 200 000 schilling. Pár nap múlva ír Majtényi bárónénak és pénzt kér tőle. 1 000 000 cseh koronát, ami 200 ezer schillinget ér. A báróné jelzálogot vesz fel az összeg erejéig. Horváth a börtönből a pénzt átutalja a spanyoloknak. Három hónapig nem történik semmi. A báróné gyanakodni kezd és elutazik Madridba. Ott kiderül az igazság. Feljelenti Horváthot. A tárgyaláson elismeri, hogy becsapta a szerencsétlen bárónőt, de azt vallja, hogy az tartozott neki 600 000 ezer schillingel és ezt bizonyítandó felmutatja a báróné leveleit. Majtényi bárónő elájul. Amikor magához tér visszavonja a keresetet. Később tudódott ki hogy az infásnő hagyatékaként elhíresült ügy, hogy zajlott. Horváth kicsempésztetett iratokat a szabaduló rabokkal. A kint lévő banda tagok intéztek és hamísítottak mindent, a bárónő leveleit is. A pénzt a banda tagok kapták saját maguk segélyezésére. A bárónő elszegényedve halt meg. Horváth 1928-ban szabadult és azonnal kiutasítják. Svédországban Ivan Krauger gyufa királyhoz szegődik el. Különböző ügyletekben és manipulációkban segít neki. Amíg Ivan be nem csapja. Később Ivan öngyilkos lesz és mivel légvár volt a vállalatbirodalma így sorra csődbe is meg mind. 1930-ba Berlinbe érkezik. Itt összeismerkedik a híres asztrológussal Jan Hanussennel. Jóslatai tömeg hisztéát okoznak. Megjósolja Hitler hatalomra jutását, ettől kezdve a náci párt kegyébe fogadja. Horvát, Jan révén hamar bekerült a párt kegyeibe és üzleteket bonyolít nekik. Propagandamunkát is végez. Színházat bérel és igazgatóvá nevezi ki magát. 31-ben csődbe megy. Aranybánya részvényekből fizet és újra nyitja a színházat. Meghirdet egy paródiát Greta Garbóval a főszerepben, de Garbóval nem sikerül megegyeznie. Szereplőváltást csinál, a nézők zúgolódnak, hogy nem erre vettek jegyet. Kérik vissza az árát. Ismét aranybánya részvényekkel akar fizetni, de nem, fogadják el. Ismét csődbe megy. Hitler hatalomra jutása után építőipari céget indít. Közben kis emberektől csal ki pénzt pl gramofonlemezek gyártására. Beleszeret egy lengyel gróf 22 éves lányába. A régi szeretőjének közben kozmetikai szalont rendezett be. Nem tudni melyikük jelenti fel Horváthot, de letartóztatják. Hoffner Ferenc a múlt század első évtizedeiben a legnagyobb világpolgár volt. Az európai és az amerikai sajtó is az agyafúrt szélhámos vakmerő stiklieitől volt hangos. Az ember 1890-ben született Kolozsváron egy kisiparos família szépreményű tagjaként. A középiskola legnagyobb hozománya az volt számára, hogy ott ismerte meg állandó tettestársát, Sugár Vilmost, aki pedig azzal tett felbecsülhetetlen szolgálatot az emberiségnek, hogy emlékirataiban részletesen konzerválta az utókor számára ennek a rafinált embernek a történetét. Már kettejük első közös balhéja sem volt kispályás mutatvány: Budapest közvilágítását modernizáló köztisztviselőknek adták ki magukat. A fővárosban több száz gázlámpaoszlopot szereltek le és adtak el néhány nap alatt Nagyvárad önkormányzatának több mint száz bérmunkás segítségével – miközben a kerületi hivatalok tapsikoltak örömükben, hiszen azt hitték, éppen a közvilágítás korszerűsítése zajlik. Hoffner egészen hihetetlen sztorikkal gazdagította a múlt század történelmét. A gázlámpás mutatvány után szerzett egy huszáregyenruhát, és ellátó tisztként kereskedőket kezdett kifosztani. Egy alkalommal magát a katonaságot vette le tíz tonna benzinnel, és az egészet egy gyanútlan ezredparancsnokkal boltolta le. Nem volt szívbajos. Miután degeszre tömte a zsebeit, egy dekoratív színésznőcskével a nyakába vette Európát, és egy kisebb ázsiai állam egész éves költségvetését sikerült elmulatnia különböző kaszinókban és elit bordélyházakban. Ekkor már csak úgy ismerték, mint báró beőházi Horváth Menyhért urat, és később ilyen néven száguldott körbe a világon az ellene kibocsátott elfogatóparancs is. Mire a parancs tiszteletét tette az öreg kontinens összes rendőrségén, addigra Hoffner már régen Brazíliában héderelt. A pénznek persze van az a rossz szokása, hogy hajlamos elfogyni, és ezt a Báró Úr is kénytelen volt a saját bőrén megtapasztalni. Nem esett kétségbe, hanem alapított egy bankot, aztán bedobta a köztudatba, hogy a saját bankja befektetőjeként hatalmas olajmezőkre bukkant a brazil hegyekben, amelyről néhány helyi hamisító hajlandó is volt hiteles szakvéleményt kiállítani. A bank részvényeinek árfolyama az eget verte, Horváthból pedig nemzeti hős lett, aki hatalmas energiakészletekkel ajándékozza meg Brazíliát, melyért rengeteg pénzt és koncessziós jogokat kapott cserébe, hovatovább katonai attasét csináltak belőle. Végül kiszedte az összes pénzt a bankból, majd otthagyta az egész hóbelevancot. De az még mind semmi a legdurvább mutatványához képest, melyet a mai napig esettanulmányként emlegetik néhány rendvédelemmel foglalkozó nyugati akadémián. Még Bécsben történt, hogy meglátogatott egy nagyobb bankot, ahol szépen bemutatkozott az igazgatónak az érdekeltségeit kiterjeszteni szándékozó nemesként, aztán elővett egy hamis igazolást arról, hogy az egyik legnagyobb hírű amerikai pénzintézményben, a First National Bankban rengeteg pénze van elhelyezve. Jelezte, hogy kellemes jutalék fejében szeretne százezer dollárt felvenni, melyre az igazgató válasza az volt, hogy ennek semmi akadálya, ám az igazolás eredetiségét ellenőriznie kell, mégpedig egy Amerikába küldött kábeltávirat formájában. Aztán úgy esett, hogy Menyhért és bűntársa Bécs területén kívül ástak egy-egy gödröt, melynek alján – micsoda meglepetés! – megtalálták a nyugatra tartó távírókábelek elosztó dobozait. Két napig ücsörögtek ott, elfogták a Bécsből küldött táviratokat, aztán rákapcsoltak egy saját távírót a rendszerre, és a First National Bank nevében értesítették a bécsi bankot, hogy az igazolás hiteles, és a kért összeg kifizethető. Három pénzintézetet vertek át ezzel a korszakalkotó módszerrel. A zsákmány szinte hihetetlen összeg volt akkoriban. Na de térjünk vissza a jól sikerült brazil stikli utáni időkbe! Amikor emberünk visszatért Európába, a rendőrség azonnal elfogta, de mivel ekkor még katonai attaséként diplomáciai védettséget élvezett, szabadon kellet engedni. Igen. Végül persze összecsaptak a feje felett a hullámok, és Berlinben kézre kerítették. Kreativitását azonban nem lehetett börtönbe zárni, így aztán Menyhértnek sikerült az is, ami csak keveseknek; az őrizetbe vétele alatt rendőri kísérettel lőtt el néhány hamis csekket a német fővárosban, aztán képes volt a börtönből levezényelni egy több milliós mutatványt szabadlábon tevékenykedő bűntársa segítségével. A harmincas években még egyszer megismételte a brazil olajmezős stiklit Svédországban, ahol hogy hogy nem, mesés aranybányákat sikerült felfedeznie. A hihetetlen Horváth Menyhért pályafutásának végül a náci Németországban hivatalba lépő Gestapo vetett véget. Mint a legtöbb köztörvényes bűnözőt, őt is koncentrációs táborba zárták. Hosszas berlini raboskodás után utoljára Dachauban látták.
2021. január 20., szerda
A beszélő kutya
Gyakran hallom emberektől, hogy olyan okos a kutyám csak épp hogy nem beszél.
Pedig bizony beszél, de süket fülekre talál. Ha csokit eszel, felnéz rád és egyet kettőt vakkant jelzésként hogy ő is kér belőle. Ugye hogy beszél. Érted már mit akar mondani. Ha fejéhez simul a füle és félre fordítha fejét, vagy ásít akkor az azt jelenti nem értem. Mint ahogy a száj szélének rövid nyalogatása is bizonytalanságot jelez. Mint ahogy a túlzott felfokozott éberség is. A sanda tekintet és behúzott farok a konfliktus elkerülésének jele. Leengedett fül és fej ívesen hajló hát, behúzott farok, segítséget kér lehet fájdalma van. A morgás és ugatás is figyelmeztetés. Félig zárt szemek és csaholó ugatás, felemelt mancs ugrásra kész támadás jele. A kutyák az egész testükkel kommunikálnak, a fülüktől a farkukig. Kutyatársaikkal és velünk, emberekkel is tudatják, ha boldogok és nyugodtak, de azt is, ha kényelmetlenül érzik magukat és félnek. A kutya testbeszédét néha nem is olyan könnyű megfejteni. Bizonyos esetekben pedig félremagyarázunk dolgokat. A látottak értelmezése odafigyelést, gyakorlatot és időt igényel. A beteg kutya a fejét lógatja, fülét, farkát nem mozgatja. Mozgása korlátozott, dülöngél, nehezen áll fel, nem szívesen mozog, illetve állandóan áll vagy folyton fekszik, környezetéből érkező ingerekre nem reagál, vagy esetleg agresszív. Hasa felé nézeget, nyög, vonyít, rekedten ugat. Szeme beesett vagy kidülledt, a kötőhártya száraz, könnyezik, illetve váladékos.Orra fénytelen, feltűnően száraz, vagy váladék ürül rajta keresztül. Orrcimpáit feltűnően mozgatja, légzése erőltetett vagy lassú. Füleit vakarja, a földhöz dörgöli, esetleg a fejét rázza.Betegség hatására légzése felgyorsulhat, átmehet zihálásba, vagy éppen rendellenesen lelassul (nehézlégzés).A beteg kutyának nincs étvágya. A vizet nem fogadja el, szaggatottan nyel, máskor viszont szokatlanul szomjas, túl sok folyadékot iszik.A pillanat, amikor mélyen belenézel négylábú barátod szemébe, szinte úgy tűnik, hogy beszél hozzád. Persze a kutyák nem képesek emberi nyelven kommunikálni, mégis testbeszédük nagyon kifejező lehet. Minél jobban ismeri a gazda az ebét – természetét, viselkedését, de még külső megjelenését is – annál nyilvánvalóbbakká válnak az eb által felé küldött jelek. A betegség első jeleinek felismerése segíthet kedvenced mielőbbi meggyógyulásában, életminőségének javításában. Ingerlékenység, odakapás, letargia, elvonulás, túlzott ragaszkodás, bújás a gazdihoz, vagy folyamatos fejrázás vagy vakaródzás mint intő jel. Kutyám reggelre átkelt a szivárványhídon az örök vadászmezőkre. A kutya folyamatosan figyel minket ezért képes logikájával kikövetkeztetni mit akarunk tőle. A hang a hangszín, a hanghordozás, a hang magasság és a hang erő együttesen dominálnak a megértésben. A domesztikáció tökéletes lett, képtelenné tettük a kutyát az önálló életre.
2021. január 17., vasárnap
A lápi lidérc legendája
Nem is olyan régen, még a Rétköz lecsapolása előtt de a tatárdúlás után, hun vót hun nem vót a Ticcén innen vót a Málé szigeten meg túl ez az eset, ami ükapámmal megtörtént. Éjszaka megjelent egy lidérc a nádasban. Amikor azt mondtam hogy meg kéne keresni, csak annyit mondott ükapám ha meg akarod keresni oszt meguntad az életed akkor a Matyi-szeg fele indulj északra, majd megeszen a fekete mocsár. Akkoriban az emberek még békében éltek, beszélgettek egymással, nem volt irigység, mert senkinek nem vót semmije amit a másik irigyelhessen. Én még Bagoly nagyanyámtól hallottam, ű meg az öreganyjától. Ki tudja, hány ember lett még közbeiktatva, mire hozzám eljutott, de hitelességét ne fírtassuk. A terület eredendően a borsovai várispánsághoz tartozott, de nem igen mert ide jönni senki adót szedni. Mikor még sem neve, sem kezdete, sem vége nem volt a mocsárnak, egy rég elröppent esztendőkben, letűnt nemzedékek látta ősidőkben, hosszú századok ködében, a sötét múltnak ölében, Tisza anyánk betakarta a földeket zavaros vízzel, a sűrű sötét nádast a világvégének nevezték, csak a halál járt rajta ködös hajnalon ócska csolnakjával. Képzeld el ez egy 140.000 hóldnyi hatalmas teknőt, aminek nagyrészét a gyilkos mocsár uralja. csak pár ember ösmerte a titkos ösvényeket. Oszt vót itt pár sziget elrejtve a kiváncsi szemek elől, a legnagyobbat a Koldbárdtól délre Vártanyának nevezték az itt élő emberek. Tüle északra vólt egy pézsmatök formájú sziget, ami földvár vót a tatárdúlás előtt. A régi öregek, akik hosszú históriákat mesélnek róla téli estéken, a kemencében pattogó venyige mellett, hogy kirűl hát a lápi lidércrül, a mumusról, aki hosszúvékony vót mellényt viselt, onnan jött ő ahol a Nap kel, ahol serken az élet, abban az irányban kelet felé ahol a nádastól nem látszik a kárpátok magas hegye. Ember nem igen járta csak a szél ezt kolokános hínáros, posványos apró úszó szigetekkel teleszórt, mocsaras lápos fekete cuppogó vizet, de a mi lidércünk gyalog egy hosszú vékony azsaggal jelent meg egy ködös hajnalon a Fellegvár homályából a Bábajnál, Nagylésza felől, csak a csillogó fekete csizmája szára látszott ki a vízbűl. Egy apró úszó szigeten tüzet gyújtott és ott ült egész hajnalig. A tűzből apró koboldok ugrottak ki és táncoltak meg nevettek a tűz körül, piros rövidnadrágban apró fákjákkal. Így vót ahogy mondom nekem is így mondta nagymamám. Mivel arrul jött, azt mondták lehet a feketanyán vagy a mackó tanyán hótt meg. Ettől kezdve minden éjjel eltünt egy tyúk a tanyáról, az emberek szomorúságára, azt mondták a lidérc ragadta el. Vásárnapon bémentek az emberek a faluba, gyufáért meg petróleumért, oszt ott látott nagyapám egy fehér gyolcsba bugyolált embőrt, aki kezében kereszttel predikált szellemekről és lidércekről. Megpödörte kackiás bajuszát, hátracsapta lónyai kalapját oszt megosztotta bajukat a predikátorral. Adjon mán nekik tanácsot, hogy űzzék el a lidércet koboldostul. A pedikátor néhány marik dohányért cserébe ellátta bölcs tanácsokkal a tanyasiakat. Fogják körbe csónakkal, de senki ne köpjön a vízbe, a csolnakokban szentelt gyertyával világítsanak neki, kell egy lompos döglött kutya aminek a bundáját kell égetni és annak a füstje elkergeti a lidércet. Pintyőkének hívták a kissé bolondocska fiút aki valahonnan nefírtassuk szerzett egy lompos döglött kutyát, Bevált a módszer, mert amikor megközelítették a szigetet nyomtalanul eltűnt a lidérc és azóta se látta senki. Furcsamód nem találtak utána se csónakot se tüzet. A falusiak azt mondát éjszakára be kell tömni a kulcslyukat, a lidérc megtévesztésére a cipőket úgy kell elhelyezni, hogy orrukkal az ajtó felé nézzenek, és lefekvéskor az ágyat hátrafelé kell megközelíteni. De hatásos lehet az is, ha az ember valamilyen acélból készült tárgyat, például egy régi ollót tesz a szalmazsákjába.
Tüzes alakban, pislákoló lángként, tűzgömbként, kék lebegő fényként megjelenő lidérc, a lápos, mocsaras területeken éjjelenként tűnik fel. Ezeket a felvillanó fényeket mondja a közhiedelem lidércfénynek, más néven bolondok tűzének. Az emberek számára, a lidércfény látványa rosszat jelent, mert olyan halott ember lelkének tartják, akit még a pokol sem fogadott be, emiatt vándorol a pokol tüzét hordozva. A rossz gyerekeket elviszi, legalábbis minket ezzel fenyegettek.
Később téli s tavaszi hónapokban nagy vörösség tűnt fel éjjel a nádas felett az égboltozaton, mely az egész eget beborította, mintha északi fény lett volna, azt mondták visszajár a lidérc. Nappal óriási füstfellegek gomolyogtak ugyanabban az irányban, s a nádpernye, mint fekete hópehely sűrűn hullott az emberek kalapjára. A meggyullad tőzeg, egész évben füstölt, a lápégését fekete, üszkös maradványok és vastag hamuréteg hirdette. A könyvben felelhető történetek inkább tanmesék amik a gyerekek nevelését szolgálták. Ha távol akarták tartani őket egy helytől, kitaláltak egy mesét sárkányokról boszorkányokról lidércekről.
A lidérc a halott lelke, ami nem kelt még át a túlvilágra hanem sokáig bolyong céltalanul. A néphit szerint a halál átviszi a holtat egy másik világba, ha megszólal a lélekharang.. Azonban a lélek nem tud azonnal bejutni a lelkek közös lakhelyére, ezért az élők között bolyong, és meglátogatja azokat a helyeket, ahol életében lakott. Vagyis két világ határán él és szorongva várja, hogy a temetés által véget érjen szenvedése. A magyar paraszti hiedelmek szerint a lélek lehet jó vagy rossz is, aki megpróbálja elvinni magával a rosszakat a túlvilágra.
2021. január 15., péntek
Mit tegyünk, ha számítógép melegszik
A személyi számítógép, laptop és még egy telefon is sok részből áll. Némelyikük általában működés közben hőt termel. Az eszközök viszont különféle hűtőrendszerekkel rendelkeznek, amelyeknek hűteniük kell az alkatrészeket a túlmelegedés okozta károk elkerülése érdekében. De ha a processzor túlmelegszik, mit kell tenni? Hogyan lehet meghatározni a túlmelegedést és kijavítani a helyzetet? Itt kitérünk a fő okokra magas hőmérséklet processzor és hogyan lehet ezeket kijavítani.
A túlmelegedési tünetek általában a következők:
Önkéntelen leállítás.
Rövid vagy hosszú fagy.
Hangos ventilátor zaj.
A processzor hőmérsékletének ellenőrzése a BIOS-on keresztül
Programokkal vagy a BIOS segítségével ellenőrizheti, hogy a számítógép mely elemeit fűti. A második esetben megtudhatja a hőmérsékletet és azt, hogy a processzor mennyire túlmelegszik, ha egy ilyen funkció természetesen jelen van a BIOS firmware-ben. Ennek a módszernek a hátránya, hogy képtelen ellenőrizni, hogy terhelés alatt van-e túlmelegedés: nehéz HD videó nézésekor, játékok vagy stresszteszt során.
A számítógép újraindításakor ismételten meg kell nyomnia a gombot Töröl vagy F2, F10 a BIOS-ba történő belépéshez (a kulcs modelltől függően eltérő lehet).
Az az idő, amikor a kulcs elindul, nagyon rövid, ezt meg lehet tenni ellenőrzéskor POST, általában a kívánt gomb ugyanazon a képernyőn jelenik meg a gyártó logójával, mint egy sor: Nyomja meg a DEL gombot a telepítés futtatásához.
BIOS menü különböző modellek különbözik, és az alaplapok régebbi verzióiban túlnyomórészt angol. A modernebb BIOS-alaplapokban (csak most ez már UEFI) találhat egy orosz kezelőfelületet, de ha az alaplap BIOS-nyelve angol, akkor a H / W Monitor, Status, PC Health szakaszokban keresse meg a hőmérséklet-érzékelőt.
CPU hőmérséklet monitorozása
Megtudhatja, hogy a számítógép processzora mennyire túlmelegszik egy harmadik féltől származó szoftver segítségével, és bármilyen körülmények között figyelemmel kíséri a számítógép állapotát. Nagyon sok hasonló szoftver található az interneten, de számos elég jó program létezik: AIDA64 és Everest - két program, amelyet joggal lehet ikertestvéreknek nevezni. A programokat egy fejlesztő készíti, szinte azonos menükkel és szinte ugyanazokkal a funkciókkal rendelkezik. Fizetettek, de 30 napos ingyenes próbaidőszakkal rendelkeznek, amikor a program korlátozások nélkül használható.
Miután letöltötte és telepítette a fenti programok egyikét a számítógépére, futtassa azt.
Válassza ki az ablakban a "Számítógép" részt, az aloszlopban pedig az "Érzékelő" részt. A munkaablak középső részén a processzormagok aktuális hőmérséklete és néhány egyéb paraméter jelenik meg, de érdekel minket a hőmérséklet.
Minden processzornak megvan a saját, a gyártó által meghatározott hőmérsékleti határértéke, amelynél a számítógép leáll, ha túlmelegszik. Normál esetben készenléti állapotban lévő processzor esetén a hőmérsékletnek körülbelül 35-45 ° C-nak kell lennie, terhelés alatt (játék vagy stresszteszt során) pedig 70 ° C-nak. Ezen értékek túllépése helyrehozhatatlan következményekkel járhat. Ezenkívül, amikor a processzor túlmelegszik, felmelegszik és alaplap más elemekkel együtt, amelyek esetleg kudarcot vallanak.
Egy másik jó ingyenes, egyszerű program a GPU-Z. A segédprogram valós időben mutatja a processzor és más elemek hőmérsékletét, valamint néhány egyéb jellemzőt.
A por az elektronikus eszközök legnagyobb ellensége
Kezdetben meg kell határozni, hogy a számítógép processzora miért túlmelegedik. A processzor és a számítógép vagy laptop egyéb alkatrészeinek túlmelegedésének fő és elsődleges oka a por. Mindenhol és mindenütt van, a nyílásokon keresztül jut be a számítógépházba rendszer egységeamelyek hűtés céljából keringetik a levegőt. A ventilátorok a levegővel együtt beszívják a port, amely aztán minden komponensre leülepszik, és végül meglehetősen tisztességes réteggé növekszik. A por megzavarja a hőátadást, sőt rövidzárlatot is okozhat. Ezért a személyi számítógép és a laptop rendszeregységét rendszeresen meg kell tisztítani.
A számítógép tisztítása a portól
A számítógép elporolása nagyon egyszerű. A rendszeregység oldalsó fedele rá van erősítve hátsó tok két csavar (a legtöbb esetben). Nem nehéz eltávolítani. Miután kinyitotta a rendszeregységet, láthatja, mennyire poros, de ne hízelgjen magának, még egy nagyon kis porréteg is túlmelegedést okozhat. Ezért egy egyszerű eszközkészlettel kell felfegyverkeznie, amely magában foglal egy kefét (a kefén ne legyenek fém elemek, hogy elkerülhető legyen a statikus elektromosság okozta rövidzárlat), egy doboz sűrített levegővel, szalvétákkal és egy porszívóval.
Mielőtt kinyitná a rendszeregységet, ne feledje, és jobb, ha elkészít egy diagramot, hogy hol és mit kell csatlakoztatni, mivel a csatlakozók helytelen csatlakoztatása károsíthatja a számítógépet. Mielőtt leválasztaná az összes vezetéket további intézkedés el kell távolítania a statikus elektromosságot a testéből: csak folyó vízben kell kezet mosnia. Statikus elektromosság az alkatrészek vagy a számítógép házának megérintése rövidzárlatot okozhat, és ennek következtében károsíthatja a számítógépet. A készülék kikapcsolása után 5 percet kell adni neki, hogy álljon, amíg a maradék töltés elmúlik.
Most tisztíthat. A por nagy része a forgó elemek körül, a hűtőkön és az alattuk lévő radiátorokban koncentrálódik. Porszívóval óvatosan távolítsa el a port, amely felhalmozódott a processzor és más könnyen hozzáférhető területek körül. Érdemes megjegyezni, hogy egy porszívóhoz keskeny orrú fúvókát kell használnia (könnyebb vele összegyűjteni a port). Az is kívánatos, hogy gumi legyen. Nagyon óvatosan kell eltávolítani a port porszívóval az alaplap apró alkatrészei körül, véletlenül letörhetnek, és akkor a számítógép egyáltalán nem kapcsol be. Egy sűrített levegős doboz segítségével fújja ki a port olyan nehezen elérhető helyekről, ahol nehéz kefét és porszívót beszerezni.
A termikus paszta cseréje
Miután megtisztította a rendszeregységet a portól, tanácsos azonnal cserélni a hőpasztát. Ha a számítógép több mint 2 éves, és soha nem nyitották meg, akkor a termikus paszta, amely szoros kapcsolatot biztosít a processzor és a hűtő hűtőborda között, valószínűleg száraz, és nem biztosítja a megfelelő hűtést. Ez túlmelegíti a processzort és kikapcsolja a számítógépet.
A hűtőbordát a hűtővel együtt eltávolítjuk (általában több könnyen levehető klipszel vannak rögzítve), a ventilátort is le kell választani az alaplapról.
Távolítsa el a régi hőpaszta maradványait a processzorról, és hűtőbordát szalvétákkal. És vigyen fel egy új vékony réteget.
Fontos, hogy itt ne vigyük túlzásba - elvégre még a legdrágább hőpaszta hővezetési tényezője is sokkal rosszabb, mint a legolcsóbb hűtőborda hővezető képessége, így egy meglehetősen szilárd hőpasztaréteg kegyetlen viccet fog játszani, és a rossz hőátadás miatt még jobban felmelegíti a processzort. A termikus pasztának csak egy cseppre van szüksége, szó szerint egy gyufafejről. Egyenletesen kell alkalmazni és elosztani a processzor platformján (használhat egy régi műanyag kártyát).
Ezután szorosan nyomja meg a radiátort az eredeti helyzetébe állítva, és pattintsa be a rögzítőket. A radiátor nem ingadozhat vagy ingadozhat. A portól való tisztítás és a hőpaszta cseréje után csatlakoztassa az összeset perifériák, valamint az összes I / O chipet. Ezután bekapcsolhatja a számítógépet tesztelés céljából.
Az alaplap túlmelegedése
A számítógépben nem maga a processzor tud még felmelegedni, hanem az érzékelő. Úgy tűnik, hogy a processzor túlmelegszik. Ha a tisztítás megtörtént, a hőpasztát kicserélik, és az indikátorok továbbra is túl magasak, akkor további hűtést telepíthet a rendszeregységbe az alaplap fújásához. Vagy telepítsen egy erősebb hűtőt a processzorra (a régi nem biztos, hogy megbirkózik a hűtési feladattal).
A laptop megtisztítása a portól
Amikor egy laptop processzora az erős porosság miatt túlmelegszik, itt minden valamivel bonyolultabb. És ha maga soha nem szedte szét a laptopot tisztítás céljából, akkor hagyja a szervizközpontra. Mivel a laptop hátlapjának csavarjai különböző hosszúságúak, illetve csavarással, egyidejűleg rajzot kell készítenie. A laptop belsejében minden sokkal kisebb és kompaktabb, mint a rendszeregységben, és van esély arra, hogy valamit károsítson. A hűtőrendszer a különböző laptop modelleknél is különbözik.
Tipp: Tisztítsa meg laptopját vagy számítógépét legalább kétévente. A hőpasztát ugyanolyan gyakorisággal cserélje. Ha vannak állatok a házban, akkor a tisztítást legalább évente egyszer, és lehetőleg félévente el kell végezni, mivel az állati szőr pihe a porral együtt kerül a rendszeregységbe.
Nyáron általában meleg van, és néha külső tényezők miatt a laptop processzora túlmelegszik. Mit tegyünk ebben az esetben, hogyan hűtsük le? A hűtőrendszer kívülről szívja be a levegőt, és ha egy fülledt nyári napon a szoba már forró, akkor a forró levegő nem sokat segít. Külső hűtőbetétekkel lehet hűteni a laptopot. Ez csökkenti a processzort is, elkerülve a magas hőmérséklet rájuk gyakorolt \u200b\u200bkáros hatásait.
A számítógép túlmelegedése vírusfertőzés miatt
A processzor túlmelegedése kirobbanthatja a vírusfertőzést. Érdemes vírusokat keresni, és ezt célszerű vagy felhőalapú víruskeresővel végrehajtani, vagy telepíteni egy mást, miután eltávolította az álló víruskeresőt. A számítógépben található rosszindulatú kód már megfertőzheti víruskereső program vagy álcázza magát, ami megakadályozza, hogy a víruskereső a fertőzést lássa.
A Svchost.exe betölti a rendszert
Ellenőriznie kell, hogy az svchost.exe betöltötte-e a rendszert - ez a dinamikus könyvtárakból betöltött szolgáltatások kiegészítő folyamata. De néha egy vírust el lehet rejteni egy rendszer folyamatának leple alatt, ill rosszindulatú kódhogy folyamatosan elindít néhányat rendszerfolyamata CPU betöltése, ami túlmelegedéshez vezet.
Annak megállapításához, hogy vírusfertőzésről van-e szó, meg kell adnia a "Feladatkezelőt" - Ctrl + alt + Del.
Nyissa meg a "Folyamatok" fület, és nézze meg, hogy az svchost.exe folyamat 100% -ig töltődik-e egymagos, 50% -ot kétmagos processzorral és 25% -ot 4 maggal. Ha van, akkor ez a tettes. Emiatt a processzor túlmelegszik, ami azt jelenti, hogy ki kell kapcsolni.
A szokásos Svchost.exe folyamat a SYSTEM vagy a Hálózati szolgáltatás felhasználónév alatt lesz aktív. Ha ez a folyamat név alatt aktív számlaakkor nagy valószínűséggel vírusról van szó. Miután letiltotta a betöltési folyamatot, át kell vizsgálnia és telepítenie kell egy új álló víruskeresőt.
A konfliktus miatt szoftver a processzor túlmelegszik, mit tegyek?
Csakúgy, mint a Svchost.exe folyamat esetében, itt is meg kell adnia a "Feladatkezelőt", alapjáraton a "Rendszer üresjárat" folyamatnak körülbelül 99% -ot kell elfoglalnia. Ha nem ez a helyzet, és valamilyen más folyamat elfogyasztja az erőforrások egy részét, akkor valószínűleg ez konfliktusos szoftver. Előfordulhat, hogy az illesztőprogram vagy néhány szoftver helytelenül van telepítve.
Ha a processzor túlmelegedik, és a számítógép leáll az ütköző szoftverek miatt, mit tegyünk? Ebben az esetben meg kell határoznia, hogy ez a folyamat melyik programhoz tartozik, és újra kell telepítenie. Az operációs rendszerrel együtt kalóz összeállításban telepített illesztőprogramok gyakran ütköznek. Itt csak egy tanács van: licencelt szoftverek használata és a különféle feltört, kalóz programok elkerülése operációs rendszer... Engedély nélküli szoftverek használata esetén, különösen operációs rendszerek esetében, nagy a valószínűsége a letöltési és telepítési hibáknak. automatikus frissítések... Ennek eredményeként konfliktus és túlmelegedés következik be.
A telefon bemelegszik
Gyakran megfigyelheti a telefon processzorának túlmelegedését. Ez leggyakrabban a nagy mennyiség folyamatok, alkalmazások egyidejű futtatása hosszú hívás közben vagy töltés közben. A telefon túlmelegedése töltés közben leggyakrabban egy rossz minőségű töltő vagy egy már lejárt vagy sérült akkumulátor, valamint a csatlakozó érintkezőinek koszos volta miatt következik be. A telefon lehűléséhez töltsön le olyan alkalmazásokat, amelyek figyelemmel kísérik és időben figyelmeztetik a kritikus hőmérsékleteket.
Összegezve
A túlmelegedés problémái, bár nem mindig nyilvánvalóak és gyakran nehezen meghatározhatók, a legtöbb esetben nagyon gyorsan megoldódnak, kivéve a hűtőrendszer meghibásodását, ahol az alkatrészeket vagy az egész rendszert egészében ki kell cserélni. Most már tudja, miért túlmelegszik a processzor, és hogyan lehet javítani. Legyen egészséges számítógéped, könnyű munka és élvezze az idejét kedvenc számítógépén!
A számítógép túlmelegedése az egyik gyakori probléma, amellyel a legtöbb felhasználó előbb-utóbb szembesül.
A közkedvelt tévhitektől eltérően nemcsak nyáron, hanem télen is előfordulhat, mert a modern nagy teljesítményű PC-k olykor sokkal gyorsabban melegednek, mint elődeik. Ebben a cikkben megnézzük, miért melegszik a számítógép, és hogyan segíthetünk ebben az esetben.
Okok és megoldások
Tehát mi lehet a rendszeregység fűtésének oka?
Közülük érdemes kiemelni:
Por
A PC-s rendszeregységet úgy tervezték, hogy állandó légáramlás legyen benne, amelyet hűtők biztosítanak. Ez egy létfontosságú folyamat, amely hűvös állapotban tartja a rendszert. A levegővel együtt por kerül az egységbe, amely felhalmozódik az elemeken, és a számítógép leáll. Ezért rendkívül fontos a por időben történő megtisztítása.
A következőképpen kell végrehajtani:
Szárított termikus paszta
Az egyik fő oka annak, hogy a számítógép gyorsan felmelegszik, az is, hogy nincs hőpaszta a processzoron. Hőcserét biztosít a hűtőborda és a processzor között, és rendkívül fontos ennek az elemnek a működéséhez, amely kulcsszerepet játszik a teljes rendszer működésében.
Idővel kiszárad, és már nem képes ellátni funkcióját. A folyamat túlmelegedésének következményei katasztrofálisak lehetnek a számítógép számára - a fagyástól a teljes meghibásodásig.
Ez a probléma csak a hőpaszta cseréjével oldható meg:
nyissa meg a rendszeregységet;
óvatosan csavarja ki a processzor ventilátorát és magát a processzort;
vigyen fel egy vékony réteg termikus pasztát az aljára;
tegye vissza az elemeket;
ellenőrizze, hogy biztonságosan vannak-e rögzítve.
Fontos! Termikus zsírt vásárolhat a helyi szaküzletben.
Gyenge szellőzés
Egy másik tényező, amely a számítógép felmelegedését okozhatja, az elégtelen szellőzés. Általában a beépített hűtőknek elegendőnek kell lenniük hatékony munka rendszerben, de nyáron vagy intenzív üzem közben a rendszer a szokásosnál jobban felmelegedhet.
Ebben az esetben további ventilátorokat vásárolhat és telepíthet. Fordítson különös figyelmet a processzorhűtőre - elég erősnek kell lennie, mert a számítógép sebessége ettől függ.
Érdemes megfontolni, hogy a hűtőelemek számának növekedésével a PC által keltett zaj is növekedni fog.
Figyelem! Gyakran a felhasználók a további hűtés reményében kinyitják a rendszeregység fedelét. Amint azt a gyakorlat megmutatta, ez a módszer hatástalan, és csak még nagyobb porfelhalmozódáshoz vezet a rendszer belsejében, és a belső elemei károsodásának veszélyéhez vezet.
Csíszolja le az érintkezőket, és csatlakoztassa jól az összes elemet
Ha nem tudja meghatározni, miből melegszik a számítógép, akkor figyeljen az elemei közötti érintkezésre. Bizonyos esetekben a gyenge kapcsolat a hőmérséklet emelkedéséhez vezethet, amely átkerül más alkatrészekbe.
A probléma megoldásához meg kell tisztítani a hibás kapcsolatokat. Ehhez használhat például egy szokásos radírt.
Figyelem! Az érintkezők tisztításához némi tapasztalat szükséges a számítógép belső elemeivel kapcsolatban. Javasolt ezt a folyamatot szakemberekre bízni.
Tápellátási problémák
Komoly probléma, amely a PC teljesítményének általános csökkenéséhez vezet, amikor a számítógép tápellátása nagyon felmelegszik. Ez az elem ellenáll a nagy terhelésnek, és elsősorban feszültség- és hőmérsékletingadozásoktól szenved.
Rendszeresen (kb. 2 évente) erősebbre kell cserélni, hogy megvédje a rendszert a vis maiortól. A tápegység cseréjének egyik fő jele a jellegzetes zümmögő hang. Ha megjelenik, tanácsos azonnal gondolkodni a cseréjén, mert egy ilyen elem nem fog sokáig tartani.
Helyes PC telepítési hely
A számítógép helyes elhelyezkedése az egyik legfontosabb tényező, amely befolyásolja a számítógép teljesítményét.
Telepítéskor ügyeljen a következő pontokra:
Fontos! Helyezze a számítógépet úgy, hogy semmi ne akadályozza a körülötte lévő levegő keringését. Ha a szellőzőnyílások el vannak zárva, az nemcsak túlmelegedéshez, hanem a számítógép teljes meghibásodásához is vezethet. Forró levegő, ha nem találja a megfelelő kimenetet, a rendszer belsejében maradhat, és a hőmérsékletét kritikus szintre emelheti.
Cserélje ki a házat
Egy elavult eset a számítógép túlmelegedését is okozhatja. Mit lehet tenni ebben az esetben? Kevés lehetőség van - ki kell cserélnie.
Új doboz kiválasztásakor kövesse az alábbi irányelveket:
válasszon egy tokot, amely tökéletesen illeszkedik az alkatrészekhez;
győződjön meg arról, hogy van-e elegendő hely további hűtőkhöz;
figyeljen a szellőzőnyílások jelenlétére - elég nagynak kell lenniük;
jó esetben hűvösebb tartókat is tartalmaznia kell.
Új eset kiválasztásakor először is figyeljen rá belső szervezet, de nem külső kialakítás... A legfontosabb funkciót kell ellátnia - védenie kell a számítógép összes elemét, elegendő helyet biztosítva számukra a hűtéshez és a normál működéshez.
Nem baj, ha a tok kissé nagyobbnak tűnik, mint a rendszer elemei. A további hely mindig plusz, mert a jövőben szükség lehet további ventilátorokra, vagy egyes elemeket nagyobbakra cserélhet.
Helytelen radiátor rögzítés
A radiátor helytelen felszerelése az egyik tényező, amely a rendszer túlmelegedéséhez vezethet. Ha hasonló probléma merült fel, azonnal ellenőrizze, hogy ez az elem mennyire van biztonságosan rögzítve, hogy minden rögzítőelem van-e, tántorog a helyén.
Különösen fontos a radiátor megfelelő rögzítése a hőpaszta cseréje után, mert helytelen helyzete nemkívánatos következményekhez vezethet. Nagyon egyszerű azonosítani az elem problémáit, mert közvetlenül nagyon felmelegszik. Kapcsolja ki a számítógépet, és néhány perc múlva, miután hagyta az alkatrészeket kissé lehűlni, manuálisan ellenőrizze.
Reméljük, hogy az ebben a cikkben tárgyalt információk segítettek megbirkózni egy olyan általános problémával, mint a rendszer túlmelegedése.
Ne feledje - az elemek nem kívánt felmelegedésének elkerülése érdekében a megelőző intézkedések nagyon fontosak:
a PC tisztaságának folyamatos gondozása;
helyes helye;
az elavult alkatrészek időben történő cseréje;
megfelelő szellőző rendszer.
>
A személyi számítógép meglehetősen összetett eszköz, amely számos összetevőből áll, amelyek egészében működnek. Ez az egész folyamat nem maradhat észrevétlen, ezért a PC alkatrészei terhelés alatt felmelegednek. Minden alkatrésznek megvan a saját küszöbértéke a normál hőmérsékletre, de néha túlmelegedés léphet fel, ami negatívan befolyásolja az eszköz teljesítményét és működési állapotát.
Mi a teendő, ha a számítógép nagyon felforrósodik? Hogyan lehet diagnosztizálni a túlmelegedést? Ennek elkerülése érdekében gondoskodnia kell a számítógépéről. Lépésről lépésre kitaláljuk, mi van!
A túlmelegedés fő "tünetei"
A következő jelek alapján megértheti, hogy számítógépe túlmelegedik:
Ha a túlmelegedés egyik jele bekövetkezik, akkor érdemes diagnosztizálni és megtudni, hogy a személyi számítógép melyik alkatrésze.
Különféle kellemetlen következményekhez vezethetnek:
az alkatrészek kopása és későbbi meghibásodása;
megnövekedett energiafogyasztás;
egy személyi számítógép lelassulása;
a rövidzárlat valószínűsége.
Túlmelegedő processzor
Számos módja van a processzor túlmelegedésének megállapítására. A CPU normál hőmérsékletének túllépése a következő tünetekkel jár:
a személyi számítógép fagyása 2-10 perc alatt a bekapcsolás után;
spontán leállítás vagy kék képernyő;
játékokban és programokban elmarad.
A normál hőmérséklet sokféle processzor esetében 50 fok alatt van. Egy alkatrész terhelés alatt akár 65–70-ig is felmelegedhet. A fenti leolvasások túlmelegedést jeleznek.
Többféle módon megtudhatja.
BIOS
A BIOS megmutatja a számítógép alkatrészeinek hőmérsékletét. Itt megtudhatja a processzor fűtését és a CPU feszültségjelzőjét, valamint sok más információt a számítógépéről.
A BIOS az alapvető bemeneti-kimeneti rendszer, alaprendszer bemenet kimenet
Néha előfordul, hogy a BIOS-nak nincs oszlopa, amely jelzi a hőmérsékletet, vagy a felhasználó egyszerűen nem tudja, hogyan jutjon el ehhez a menühöz. Az alábbi programok kiválóan alkalmasak hőmérséklet-szabályozásra:
Az alkalmazás méri a processzormagok és a CPU egészének hőmérsékletét, és lehetővé teszi a hűtők kezelését is.
SpeedFan - számítógépes program a beépített hűtők forgási sebességének szabályozásával
Fizetett alkalmazásamely minden információt megmutat a hőmérsékletről. Az egyik legerősebb ilyen típusú segédprogram.
AIDA64 - FinalWire Ltd. műtők ellenőrzése alatt álló személyi számítógép alkatrészeinek teszteléséhez és azonosításához windows rendszerek
Ingyenes szoftver, amely megmutatja a processzor hőmérsékletét és a magok terhelését. Meg tudja jeleníteni az információkat a tálcán.
A Core Temp egy egyszerű, kompakt CPU hőmérséklet-figyelő alkalmazás
Ha meggyőződött arról, hogy a processzor túlmelegszik, akkor elkezdheti hűteni. Nem minden módszer alkalmas kezdőknek, ezért először azokat az alapvető műveleteket vesszük figyelembe, amelyek terhelés alatt 5-10 fokig süllyedhetnek, és egyszerűek.
A por mindig felhalmozódik a rendszeregységben, és ez a számítógép túlmelegedésének egyik fő oka. A készüléket havonta egyszer, stabil terhelés mellett meg kell tisztítani. Ne legyen lusta a nehezen hozzáférhető helyeket vékony szalvétákkal letörölni, de a legjobb eredmény érdekében vásároljon egy doboz sűrített levegőt, hogy sikeresen fújja a port a repedésekből. A tisztítást a teljes rendszeregységben kell elvégezni.
A számítógép tisztítása a portól javítja a teljesítményt
Hűtőrendszer
Győződjön meg arról, hogy a rendszeregység hűtő- és légkondicionáló rendszere képes kezelni a terhelést. Gyakran előfordul, hogy egy gyenge hűtőt és egy szerény esetben légkondicionáló rendszert terveznek egy erős processzor hőmérsékletének fenntartására. Fontolja meg a hatékony hűtőrendszerek megvásárlását. A hűtők között olcsó és jó minőségű lehetőségeket találhat:
ID-Cooling DK-03 - Az egyik legolcsóbb lehetőség a piacon, amely az árával megbirkózik a fő feladattal - magabiztosan hűti a processzort. Ha érdekel egy minőségi költségvetési lehetőség, akkor ez a hűtő először tökéletes.
Az ID-COOLING DK-03 hűtőt korlátozott magasságú házakhoz tervezték, és ez a paraméter csak 63 mm.
DEEPCOOL GAMMAXX 300 - 1400 rubel. Kiváló CPU hűtő, 12 hónap garancia, réz alap és három hőcső. Alacsony energiafogyasztás és elfogadható költségek teszik ezt a hűtőt kategóriájában a legjobbak közé.
Hűtő A DEEPCOOL GAMMAXX 300 univerzális hűtő intel processzorok és az AMD
Deepcool Lucifer V2 - 3000 rubel. A hűtő használata nagyon egyszerű, és lehetősége van további ventilátor felszerelésére. Nagy esetekben gond nélkül illeszkedik, annak ellenére, hogy a hőcsövek nem szabványosan vannak elhelyezve.
Hűtő A DEEPCOOL Lucifer V2 támogatja a processzor passzív hűtését az abszolút csendes rendszer kialakítása érdekében
Noctua NH-U14S - 6000 rubel. Prémium hűtő, amely még a legforróbb processzorokat is képes hűteni. Erőteljes fújás közepes méretekkel. Egy óra alatt 140 köbméter levegőt vezet.
Ez az eszköz más legnagyobb sebességgel munka és tökéletes a magas hőelvezetésű processzorokhoz
Ha a processzor terhelése nagy, akkor érdemes megnézni a processzor vízhűtését. Erre alkalmas (10 000 rubel). Ez az egyik jobb rendszerek vízhűtés Svájcból. Az alumínium hűtőbordák és a tartós tartók megakadályozzák a processzor túlmelegedését.
Hűtőrendszer Az Arctic Cooling Liquid Freezer 240 300 wattig képes megbirkózni a processzor hőelvezetésével
Ha a hűtőrendszer megfelelően működik, és nem keletkezett por a processzoron, akkor a túlmelegedés problémája talán a szárított hőpaszta. A cserélési eljárás bizonyos ismereteket igényel a személyi számítógép tulajdonosától. Először ki kell kapcsolnia a készüléket, óvatosan távolítsa el a hűtőt a processzorból, távolítsa el a régi hőpasztát és vigyen fel egy új réteget. A legjobbak közül érdemes kiemelni:
Arctic Cooling MX-4 -
DEEPCOOL Z9 -
Coollaboratory Liquid PRO -
Amikor a hőpaszta kiszárad, a számítógép nagyon felmelegszik, és a processzor és a videokártya meghibásodhat.
A processzor frekvenciájának csökkentése
Nem szabad belemenni a processzor frekvenciáinak csökkentésébe anélkül, hogy megértené a tápegység mechanikáját. A megnövekedett hőmérséklet problémája akkor merülhet fel, ha a processzor túlhajtása után a felhasználó nem biztos abban, hogy hűtőrendszere megbirkózik-e az alkatrész új frekvenciáival és hőmérsékletével. Érdemes visszagörgetni a túlhúzást a CPU hőmérsékletének normalizálása érdekében.
Scalping (csak haladó felhasználóknak)
Ez a hőmérséklet-csökkentési módszer lehetővé teszi, hogy terhelés alatt állítsa vissza a processzor 10-20 fokot, de csak azt használja hozzáértő emberekaki megérti a skalpolás folyamatát. Valójában eltávolítjuk a processzor felső rétegét, csökkentve annak térfogatát, ami jelentősen csökkentheti az egész eszköz hőmérsékletét.
Videokártya túlmelegedése
A számítógép második leggyakrabban túlmelegedő alkatrésze a videokártya. Leggyakrabban túlmelegednek a hűtés hiánya és a nagy terhelés miatt. A mellékelt hőmérséklet-csökkentő rendszerek nem képesek megbirkózni feladatukkal. A videokártya túlmelegedésének fő tünetei:
haldokló képernyő;
műtárgyak és egyéb grafikai hibák megjelenése a játék során;
a beépített ventilátor hangos zajt hall.
A videokártya hőmérsékletét a CPUID program segítségével tudja megtudni. Nem csak a videokártya, hanem más alkatrészek hőmérsékletét is képes megmutatni. Használhatja az AIDA 64 vagy az MSI Afterburner alkalmazást is, amelyek megváltoztathatják a hűtő forgási sebességét és túlhúzhatják a készüléket.
CPUID - az összeállítási nyelv utasításainak memóriája az x86-os processzorok számára, a processzorral kapcsolatos információk megszerzésére szolgál
A videokártya normál hőmérséklete alapjáraton 30-50 fok. Terhelés alatt a hőmérséklet akár 80 fokig is emelkedhet. A fenti leolvasások jelzik az eszköz túlmelegedését.
A videokártya hőmérsékletét az alábbiak szerint csökkentheti.
A készülék tisztítása a portól
Ez a módszer abban az esetben segít, ha az összes PC-alkatrész van, mert a hűtőben és a videokártyán beszorult por valóban hozzájárul a fűtéshez és a teljesítmény romlásához.
A legtöbb mozgó alkatrész, azaz ventilátorlapátok és a szomszédos radiátorok
A szárított hőpaszta cseréje egy videokártyán kissé bonyolultabb, mint egy processzoron. Néha a grafikus chiphez való eljutáshoz szükséges a ház szétszerelése és a hűtő eltávolítása. Ezután gondosan el kell távolítania a régi hőpasztát, és újat kell felhordania.
A termikus paszta cseréje csak a számítógép két részében szükséges: a processzor és a videokártya (pontosabban a grafikus processzor)
A legdrágább videokártya-egységeken a hűtők gyakran nemcsak elég erősek, hanem rövid élettartamúak is, ezért időnként ki kell cserélni őket. Jobb, ha ezzel a kérdéssel fordul a mesterhez.
A hűtő fő jellemzői a zajszint és a levegő teljesítménye
Ez ritka, de előfordul. A videokártya gyári túlhúzása túlzottan elvégezhető, így a hűtőelemek nem birkóznak meg a feladattal, és a készülék túlmelegszik. Érdemes szakemberekkel kapcsolatba lépni, vagy saját maga tanulmányozni a videokártya túlhúzásának és leépítésének folyamatát.
Videokártya vagy processzor túlhúzásával a felhasználó növelni kívánja az elektronikus számítógép teljesítményét
Más alkatrészek túlmelegedése
Az alaplap túlmelegedése és véletlen hozzáférésű memória nagyon ritkán fordul elő. Az alaplap melegebb lehet, mint a déli és az északi híd. A problémát úgy oldják meg, hogy további ventilátorokat szerelnek a tokba.
Ennek oka lehet a hibás alkatrészek, a por és a szennyeződés.
A RAM túlmelegedése leggyakrabban a hibás áramlást vagy az alkatrészek hibás összeállítását jelzi. Ezt úgy kezelik, hogy kicserélik a szerszámot, vagy megjavítják az alaplapon lévő RAM foglalatokat.
A tápegység túlmelegedése két okból következik be: a készülék belsejében felhalmozódott por és maga az áramellátás elégtelen energiája. Az első problémát az alkatrész tisztításával oldják meg, a másodikat pedig egy új tápegység kiválasztásával, amelynek teljesítménye megfelel a rendszeregységbe telepített alaplapnak, processzornak és videokártyának.
A keskeny folyosókon és hasadékokban felhalmozódó por idővel komoly károkat okozhat, így a számítógép megfelelő tisztításának ismerete elkerülheti ezeket a problémákat.
A merevlemez túlmelegedése leggyakrabban annak aktív használata miatt következik be. A további hűtés megoldja a problémát, ha a készülék 50 fok fölé melegszik.
A túlmelegedés megelőzése
Könnyebb figyelmeztetni, mint kijavítani! Éppen ezért a személyi számítógépének folyamatos megelőző karbantartása és rendszeres gondozása lehetővé teszi az alkatrészek túlmelegedésének elkerülését. Annak érdekében, hogy már ne tegyünk fel hasonló kérdést, érdemes számos megelőző intézkedést megtenni:
a rendszeregység tisztítása a portól;
a hőmérséklet dinamikájának figyelemmel kísérése;
a számítógépház szellőzésének hatékonyságának ellenőrzése;
a ventilátor fordulatszámának optimális értékeinek beállítása;
az energiafogyasztási rendszer helyes beállítása;
az illetékes kábelkezelés a rendszeregységen belül, és a ház elhelyezése jól szellőző helyen.
A túlmelegedés megakadályozására vonatkozó egyszerű szabályok betartásával elfelejtheti a következményeket és a felhasználást személyi számítógépanélkül, hogy aggódna a magas hőmérséklet miatt.
A számítógép túlmelegedése sok felhasználó számára általános probléma. A megoldás a gondos hozzáállásban és az időben történő intézkedésekben rejlik. A személyi számítógép gondozása és a magas hőmérséklet elleni küzdelem az elkövetkező évek során is működni fogja készülékét.
Ma elmondom, mit kell tennie, ha a számítógépe nagyon felforrósodott. Néha a túlmelegedés a számítógép állandó lefagyását, néha leállását is eredményezi. A számítógép három fő összetevője, amely túlmelegedhet cPU, grafikus kártya és Tápegység... Ezen esetek túlmelegedésének oka az esetek 90% -ában triviális -
Tehát a te a számítógép nagyon forró vagy akár a túlmelegedés miatt leáll? Mit kell tenni?
1. lépés. Határozza meg, melyik készülék túlmelegedik.
Ehhez telepítenie kell egy tesztprogramot - a SpeedFan segédprogram a legalkalmasabb erre a célra. Opcióként olyan programokat is használhat, mint az Aida32, Aida64, az Everest vagy a SiSoft Sandra - ezeknek van egy részük is a számítógépes hőmérséklet-érzékelőkkel kapcsolatos információk megjelenítésére.
Miután meghatározta a túlmelegedés eszközét, folytassa a 2. lépéssel.
2. lépés. A szükséges eszköz összerakása.
A számítógép tisztításához Phillips csavarhúzóra, lapos csavarhúzóra, közepes csúcsú nedves törlőkendőre és sűrített levegős tartályra lesz szükség a por fújásához:
A légdoboz alternatívájaként használhat egy régi porszívót, amely fújhat, vagy autó kompresszorát. Ez utóbbival az igazságnak meg kell birkóznia, mivel az autó fedélzeti hálózatáról működik.
Ha a processzor túlmelegszik - szükséges megvesz szintén termikus paszta KPT-8 vagy ALSIL-3.
3. lépés. Tisztítás.
Ha a számítógép tápellátása túlmelegszik:
1. Távolítsa el a számítógépes rendszer fedelét.
2. Húzza ki az egység tápkábeleit a kiegészítőkből. Néhány modern tápegység esetében a kábeleket egyszerűen le lehet választani magáról az áramforrásról - ez még kényelmesebb.
3. Csavarja le a tápegységet rögzítő csavarokat, és távolítsa el.
4. Szétszereljük az áramellátást.
5. Légdoboz segítségével fújja át az áramellátást. Figyelem, ha sok a por belsejében, jobb, ha az áramellátó egységet az erkélyre vagy a lépcsőházba viszi, és ott kifújja.
6. Mindent fordított sorrendbe állítva és ellenőrizve a munkát.
Ha a processzor túlmelegszik:
1. Távolítsa el a számítógépes rendszer egység fedelét.
2. Csavarhúzóval távolítsa el a hűtőt - a ventilátort, a hűtőprocesszort és az alatta lévő hűtőbordát. Tegye ezt nagyon óvatosan és óvatosan, hogy a csavarhúzó ne károsítsa az alaplapot és ne sérüljön meg.
A ventilátorlapátokat nedves ruhával vagy ruhával kell megtisztítani a portól.
Ha a ventilátor működés közben zajong, akkor gépolajjal kenheti meg. Ehhez húzza le a matricát, és csepegtessen egy kis olajat a csapágyba:
Ezt követően visszahelyezzük a matricát a helyére.
Légdoboz segítségével fújja át a hűvösebb radiátort:
3. Nedves törlőkendővel törölje ki a megmaradt hőpépet a processzorból, és tegyen fel újra egy vékony réteget.
4. Mindent fordított sorrendben állítson össze és ellenőrizze a munkát.
Ha ezt követően a processzor még mindig túlmelegszik, próbálja meg teljesen kicserélni a hűtőt.
Ha a videokártya túlmelegszik:
A videokártya hűtőrendszerének megtisztításához leggyakrabban nem is kell eltávolítania - csak fújja le a videokártya hűtőventilátorát és radiátorát egy kannából:
Ha a videokártya terjedelmes és nagy rendszer hűtés, akkor ebben az esetben minden bizonnyal jobb leszerelni és kifújni, majd visszatenni a helyére.
Ügyeljen arra, hogy ellenőrizze, hogy a videokártya ventilátora működik-e. Ha nem működik, akkor újat kell vásárolnia.
Tanács ! Annak érdekében, hogy a rendszeregység normális légkeringést biztosítson, 2 ventilátort kell felszerelni a ház szokásos helyeire - egyet fújásra, egyet fújásra.
Minden második személyi számítógép elkezd "hibát okozni" az alkatrészek túlmelegedése miatt. És minden harmadik elbukik emiatt. De a legtöbb esetben ez nem történik meg azonnal, és a felhasználónak elegendő ideje van a probléma korai megoldására.
Annak kiderítéséhez, hogy a számítógép miért hevül túl, fontos megérteni a hűtőrendszer működését és felismerni a hőmérséklet emelkedésének jeleit. Azt is megtanulja, hogyan kell figyelni a rendszer érzékelőit és kiküszöbölni a túlmelegedés fő okait.
PC hűtőrendszer - röviden a lényegről
A számítógépes szellőzés megfelelő megszervezése a stabil működés kulcsa. A processzor, a videokártya és az alaplap működés közben melegebbé válik. Feltétlenül hűtő radiátorokkal vannak felszerelve (passzív rendszer). A hatás fokozása érdekében ventilátort rögzítenek a radiátorhoz, és ezt a kialakítást már hűtőnek is hívják. Gyorsan eltávolítja a meleget a forró elemből, de ventilátorok hiányában a házon a hűtő hatékonysága jelentősen csökken.
Az alábbi kép a rendszeregység optimális légkeringésének diagramját mutatja:
A kék nyilak a friss levegő beáramlását jelzik a tok elülső, oldalsó és alsó részéből (a ventilátorok szívók). A piros jelzi a forró áramok felszabadulását az áramellátó légcsavarokkal, a rendszeregység hátulján és tetején.
A kritikus számítógép-hőmérséklet tünetei
Az alkatrészek túlmelegedését mindig jellegzetes jelek kísérik. Ahogy a mesterek mondják: "A felhasználók leggyakoribb panasza a rendszer lelassulása." Soroljuk fel a gép által küldött leggyakoribb jeleket:
A számítógép "lelassul", azaz. a programok sebessége csökken;
Az operációs rendszer újraindul vagy leáll;
Csipogó hang hallható az egységről (ha az alaplap hangszóróval van felszerelve);
A ventilátorok zaja növekszik;
Torzulások (műtárgyak) jelennek meg a képen.
A fenti tünetek mindegyike szintén jellemző a vírusos rohamra. Ezért nem lesz felesleges ellenőrizni a rendszert a "trójaiak" hiányában.
Hogyan lehet megszüntetni a túlmelegedés okait?
Ha nem találnak vírusokat, akkor valószínűleg a rendszer túlmelegszik, és meg kell vizsgálni annak belső elemeit. A felhalmozódott por a PC összeomlások leggyakoribb oka. A ház falán, az elektronikus táblákon és a hűtők hűtőbordáin van elhelyezve. Ezért a számítógép minden részét rendszeresen tisztítani kell (legalább félévente egyszer).
A legjobb, ha közepes méretű kefét és porszívót használ a belső rész tisztításához. Ecsettel tisztítják a port az összes alkatrésztől, a porszívó pedig eltávolítja az eltávolított szennyeződéseket. A tisztítás befejezése után indítsa el a számítógépet, és értékelje annak teljesítményét.
Ha az állapot nem javul, tesztelje a ventilátorokat a számítógép nyitott oldalsó fedéllel történő bekapcsolásával. Ha hibás ventilátort talál, cserélje ki egy újra.
A következő ok a hűtőtartó gyengülése. Óvatosan mozgassa az összes radiátort, hogy ellenőrizze ezt a problémát. Az egyértelmű visszahatás azt jelzi, hogy újratelepíteni kell a hűtőt.
A szárított hőzsír túlmelegedést is okozhat. A hűtők felszerelésekor egy speciális hővezető vegyületet visznek fel a csatlakoztatott részekre. Idővel kiszárad, elveszíti tulajdonságait. Ezért 3-4 év folyamatos működés után ajánlott a paszta ellenőrzése vagy cseréje.
Ha ezen okok kiküszöbölése nem oldja meg a problémát, lépjen kapcsolatba szolgáltatóközpont a részletesebb diagnosztika érdekében.
A rendszer érzékelőinek megfigyelése AIDA szoftverrel
Online felmérések szerint a felhasználók 70% -a nincs tudatában a PC hőmérsékletének ellenőrzésére szolgáló programok létezéséről. De a túlmelegedés forrásának időben történő észlelése megakadályozza a drága alkatrészek károsodását. Vizsgáljuk meg az ilyen programok működésének elvét az AIDA 64 alkalmazás példáján keresztül.
Miután elindította a segédprogramot a Start ablakban, kattintson a Számítógép ikonra:
A rendszer rövid átvizsgálása után kiértékeljük az olvasmányokat:
Fentről lefelé a hőmérséklet látható alaplap, központi processzor (CPU), videokártya (GPU dióda) és merevlemez... A következő blokk információkat jelenít meg a ventilátor sebességéről.
A következő indikátorok tekinthetők normál hőmérsékletnek:
CPU. A problémák általában 60 vagy annál magasabb fokon kezdődnek. A normál alapjáraton 35 - 40.
Alaplap. Ideális esetben nem haladhatja meg a 35 fokot. A 40–45 indikátorok tolerálhatók.
Videokártya. Maga a videokártya ereje függ. A modern emberek számára a 65 - 75 mutató teljesen normális, több órás terhelés mellett. A régiek számára ez kritikus mutató.
HDD. 30-35 fok normális.
Következtetés
Megfelelő gondozás hiányában bármely számítógép előbb-utóbb szembesül a túlmelegedés problémájával. Ezért próbálja meg rendszeresen elvégezni az alkatrészek megelőző ellenőrzését és tisztítását, valamint figyelni az érzékelők állapotát. És akkor a számítógép erőforrása jelentősen megnő, és a rendszer sok éven át örömmel tölt el a stabilitással.
2021. január 13., szerda
Ismerkedés a laptoppal
Szétszerelése
A laptop egy rendkívül összetett elektronikai eszköz, hordozható számítógép, mely számtalan alkatrészből áll, és melyek közül soknak a felhasználók nem ismerik pontosan a funkcióját, a működését. Ezekkel az alkatrészekkel ismerkedhetünk meg a következő néhány írásban.
A laptop egy hordozható számítógép, abban különbözik az asztali számítógéptől, hogy beépített akkumulátora segítségével képes külső áramforrás nélkül is működni egy bizonyos ideig, emellett a számítógép jó néhány különálló perifériája a notebookban beépítve található, ugyanakkor bármilyen külső periférikus eszközt csatlakoztathatunk a géphez.
A laptop főbb alkatrészei: kijelző, alaplap, merevlemez, memória, processzor, akkumulátor, töltő, hangszóró, billentyűzet, touchpad, kártyaolvasó, optikai meghajtó, videokártya.
A laptop működéséhez szükséges minimális hardverek: processzor, alaplap, memória, kijelző, beviteli eszköz, háttértár. (A netbookok és a tabletek lényegében ennyiből állnak.)
A notebook beépített alkatrészei, melyek az asztali számítógépeknél külső hardverként jelennek meg: kijelző, hangszóró, billentyűzet, kurzorvezérlő.Az első hardver, melyről a laptop esetében beszélnünk kell, az alaplap. Részben ez az alkatrész határozza meg a laptop műanyag burkolatának alakját és kialakítását is. Mivel a legtöbb alaplap egyedileg, a burkolathoz tervezve készül, ezért ennek cseréje nagyon ritkán opció a szervizben. Csak a mindenben megegyező típusú pótalkatrész szerelhető be.
A legújabb, 14 hüvelykes és ennél nagyobb kijelzővel szerelt laptopok esetében a modern alaplap már nem foglalja el az egész „házat” (természetesen itt nem a több hűtővel is ellátott gamer laptopokra gondolunk), ettől függetlenül, a csatlakozók elhelyezkedése miatt nem csereszabatos az alkatrész.Az alaplap egy többrétegű nyomtatott áramköri lap, amelyen az egyes hardver elemek fogadására több különböző méretű és alakú csatlakozó, illetve néhány előre beépített eszköz helyezkedik el. Ezek az elemek, illetve a kialakított csatlakozók eleve meghatározzák, hogy az alaplap milyen processzort tud fogadni, milyen frekvencián dolgozik, mekkora a RAM memória, hány és milyen fajtájú bővítőkártyahely található rajta, milyen a felhasználható memória típusa és maximális mérete stb.
A laptopok jelentős részében az alaplapra integrálva találjuk a videokártyát is, ez a költséghatékony megoldások esetén van így. A nagyobb teljesítményű gépeknél a kialakított csatlakozóban találjuk a diszkrét videokártyát.Az alaplapon található a BIOS, az alapvető bemeneti–kimeneti rendszer, mely biztosítja a számítógép szoftverének és hardverének érintkezési felületét, elvégzi az alapvető diagnosztikai feladatokat és tartalmazza az alapvető konfigurációs beállításokat is. A BIOS tölti be a hardverek vezérlőrendszereit, vezérlő szoftvereit. Az első laptopoknál még ROM-ba égetve tárolták ezeket az információkat, a modernebb gépekben már újraírható Flash RAM tartalmazza a szoftvert, ennek köszönhetően lehetőség van a javításra, fejlesztésre és tökéletesítésre is.A notebook alaplapjának meghibásodása esetén csak nagyon ritkán lehet javítani az alkatrészt. A laptop szervizben először diagnosztizálják a pontos hibát, majd meghatározzák a javítás, a csere lehetséges módját. Nem ritka, hogy az alaplap javításának költsége olyan magas lenne – különösen egy régebbi típus esetén –, ami már egy hasonló tudású használt gép árát is meghaladhatja.
2021. január 11., hétfő
Címzés IPv4 -en
Egy IPv4 hálózaton az állomások három módon kommunikálhatnak:
Egyedi címzés (unicast) Az állomás egyetlen másik állomásnak küld csomagot.
Szórás Egy állomás a hálózat összes állomásának küld csomagot.
Csoportos címzés (multicast) Az állomás egy bizonyos csoportba tartozó, akár különböző hálózatokon levő állomásoknak küldi a csomagot.
Ez a háromféle kommunikációs módszer különböző célokra használatos. Mindhárom esetben a küldő állomás IPv4-címe kerül a csomag fejlécébe, mint forráscím.
Egyedi címzéses forgalom
Állomások egymás közötti kommunikációjának általános módja az egyedi címzéses továbbítás, akár kliens-szerver akár egyenrangú (peer-to-peer) hálózatról van szó. Az egyedi címzésű csomagok célcímként a cél eszköz címét használják, ezek a csomagok hálózatok között is továbbíthatók.
Az animáció lejátszásával egyedi címzéses átvitelre láthatunk példát.
IPv4 hálózaton állomáscímnek hívjuk a végberendezés egyedi címzésű címét. Egyedi címzésű kommunikációnál a két végberendezéshez rendelt cím lesz a forrás és cél címe. A beágyazás folyamata során a forrás állomás a saját címét az egyedi címzésű csomag fejlécének forráscím mezőjében, a cél állomás címét pedig a csomag célcím mezőjében helyezi el. Függetlenül attól, hogy a csomag célja egyedi cím, szórási cím vagy csoportcím, a csomag forráscíme mindig a küldő állomás egyedi címe.
Megjegyzés: Ebben a kurzusban az eszközök közti kommunikáción, ha nem jelezzük külön egyedi címzésű átvitelt értünk.
Az IPv4 állomáscímek egyedi címzésű címek, a 0.0.0.0 és 223.255.255.255 közé esik a tartományuk. Azonban ebben a tartományban is számos cím van, amik speciális célra vannak fenntartva. Ezekről a speciális célú címekről később lesz szó a fejezet során.Csoportos küldés (multicast)
A csoportos küldést (multicast) arra tervezték, hogy takarékosan bánjon az IPv4 hálózat sávszélességével. A forgalmat azáltal csökkenti, hogy lehetővé teszi az állomás számára egyetlen csomag egyszerre több, a csoportcímre feliratkozott állomásnak történő elküldését. Egyedi címzés használatával az állomásnak külön-külön csomagot kellene minden cél állomás számára elküldenie. Csoportos címzéssel a forrás állomás egyetlen csomagja több ezer cél állomáshoz is eljuthat. A köztes hálózatok feladata az, hogy a multicast üzenetek folyamát hatékony módon többszörözzék úgy, hogy azok csak a tényleges címzettekhez jussanak el.
Néhány példa a csoportos küldéses átvitelre:
Videó és audió adások.
Forgalomirányító protokollok forgalomirányító információinak cseréje.
Szoftver terjesztés.
Távoli játék.
Csoportos küldéses címek (multicast cím, csoport cím)
Az IPv4 egy címtartományt tart fenn a multicast csoportok számára. Ez a tartomány 224.0.0.0 és 239.255.255.255 közé esik. A multicast címtartományt felosztották különböző címtípusok számára: fenntartott link-local (adatkapcsolati szinten helyi) címek és globális hatókörű címek. Egy további multicast címtípus az adminisztratív hatókörű címek, más néven korlátozott hatókörű címek.
A 224.0.0.0 és 224.0.0.255 közé eső multicast címek a fenntartott link-local címek. Ezeket a címeket a helyi hálózatban levő multicast csoportok használják. A helyi hálózatban működő forgalomirányító felismeri, hogy a csomagokat link-local multicast csoportnak címezték és nem továbbítja őket. A fenntartott link-local címek használatának tipikus példája a forgalomirányítók kommunikációja, amelyek multicast átvitellel cserélnek forgalomirányítási információkat.
A globális hatókörű címek 224.0.1.0 és 238.255.255.255 közé esnek. Interneten keresztüli multicast forgalomra használhatók. Például a 224.0.1.1 a Hálózati Idő Protokoll (Network Time Protocol, NTP) számára van fenntartva, hálózati eszközök pontos idejének szinkronizálására használatos.
Multicast kliensek
Azokat az állomásokat, amelyek adott multicast kommunikációt fogadnak multicast klienseknek nevezzük. A multicast kliensek a kliens program által igényelt szolgáltatások segítségével iratkoznak fel a multicast csoportba.
Minden multicast csoportot egyetlen IPv4 multicast célcím képvisel. Amikor egy IPv4 állomás feliratkozik egy multicast csoportba, az állomás a multicast címre érkező csomagokat éppúgy feldolgozza, mint az ő saját egyedi címére érkezőket.
Az IP címek célja Egy állomásnak IP-címre van szüksége, hogy része lehessen az Internetnek. Az IP-cím egy logikai hálózati cím, ami
azonosít egy bizonyos állomást. Megfelelően kell konfigurálni és egyedinek kell lennie ahhoz, hogy kommunikálni tudjunk más eszközökkel az
Interneten. Az IP címet az állomás hálózati csatolóeszközének kapcsolatához rendelik. Ez a kapcsolat általában egy hálózati csatoló (NIC), ami
az eszközbe van szerelve. A hálózati illesztővel rendelkező végfelhasználói eszközökre példák a munkaállomások, kiszolgálók, hálózati
nyomtatók és IP-telefonok. Némely kiszolgálónak egynél több hálózati csatolója lehet, és ezek mindegyike saját IP címmel rendelkezik. A
forgalomirányító interfészei, amelyek a kapcsolatot biztosítják egy IP hálózathoz, szintén rendelkeznek IP címmel. Minden, az Interneten
keresztül küldött csomagnak van egy forrás és egy cél IP címe. Ezt az információt igénylik a hálózati eszközök, hogy biztosítsák az információ
eljutását a célhoz, és bármely válasz visszatérését a forráshoz.
Az IP címek felépítése
Egy IP cím nem más, mint 32 bináris számjegy (0-ák és 1-ek) sorozata. 32 bit 8 x4 bit bájtba csoportosítják, okettnek hívjuk. Decimális
megfelelőjével írunk le, decimális pontozott jelölés. A 32 bites IP címet az IP 4-es verziója, az IPv4 írja le, és jelenleg a leggyakoribb IP
címforma az Interneten. Több mint 4 milliárd lehetséges IP cím létezik a 32 bites címzési séma felhasználásával. Amikor egy állomás fogad egy
IP címet, megvizsgálja mind a 32 bitet, ahogy azt megkapta a NIC-től. Az embereknek viszont át kell alakítaniuk ezt a 32 bitet a négy oktettes
decimális megfelelőjére. Minden oktett 8 bitből áll, és minden bitnek van helyiértéke. A 8 bit négy csoportján belül ugyanazok a helyiértékek. A
jobb oldali szélső bitnek 1 a helyiértéke, a maradék biteknek pedig jobbról balra 2, 4, 8, 16, 32, 64 és 128. Az oktett értékét úgy állapítjuk meg,
hogy összeadjuk a helyiértékeket azokban a pozíciókban, ahol bináris 1 van.
Ha 0 szerepel egy pozíción, akkor nem adjuk hozzá a helyiértéket.
Ha mind a 8 bit 1-es, 11111111, akkor az oktett értéke 255 (128+64+32+16+8+4+2+1).
Ha a 8 bit kevert, mint például 00100111, akkor az oktett értéke 39 (32+4+2+1).
Tehát a négy oktett mindegyikének értéke 0 és a maximális 255 közé esik.
Az IP cím részei A logikai 32 bites IP cím hierarchikus, és két részből áll. Az első rész azonosítja a hálózatot, a második rész pedig egy
állomást azon a hálózaton. Mindkét részre szükség van az IP címben. Például, ha az állomásnak 192.168.18.57 az IP címe, akkor az első három
oktett (192.168.18) azonosítja a cím hálózati részét, és az utolsó oktett (57) azonosítja az állomást. Ez hierarchikus címzésként ismert, mivel a
hálózati rész jelöli a hálózatot, amin minden egyes egyedi állomáscím elhelyezkedik. A forgalomirányítóknak csak azt kell tudni, hogyan érik el
az egyes hálózatokat, ahelyett, hogy ismernék minden egyes különálló gép helyét.
Amikor egy IP állomást beállítunk, egy alhálózati maszkot is rendelünk az IP cím mellé. Ahogy az IP cím, az alhálózati maszk is 32 bit hosszú.
Az alhálózati maszk jelöli ki, hogy az IP cím melyik része a hálózatcím és melyik az állomáscím. Az otthoni és kis üzleti hálózatokban
leggyakrabban a következő alhálózati maszkokat látjuk: 255.0.0.0 (8 bit), 255.255.0.0 (16 bit) és 255.255.255.0 (24 bit). A 255.255.255.0
(decimális) vagy 11111111.11111111.1111111.00000000 (bináris) formájú alhálózati maszk 24 bitet használ arra, hogy azonosítsa a hálózatot,
így 8 bit marad a hálózat állomásainak azonositására. Egy másik mód az állomások számának kiszámítására az, hogy összeadjuk a rendelkezésre
álló állomásbitek helyiértékeit (128+64+32+16+8+4+2+1 = 255). Ebből a számból vonjunk ki egyet (255-1=254), mert minden állomásbit nem
lehet 1-es. Nem szükséges 2-t kivonni, mert az összes 0-ás bit értéke nulla, és ez nem szerepel az összeadásban.
Az IP cím és az alhálózati maszk együttműködik azért, hogy meghatározzák, az IP cím melyik része jeleníti meg a hálózat címét, és melyik az
állomások címét. Az IP címeket 5 osztályba soroljuk. Az A, B és C osztályok üzleti felhasználású címek és állomásokhoz rendeljük őket. A D
osztályt a csoportos címzéshez foglalták le, míg az E osztályt kísérleti célokra.
A C osztályú címeknek három oktettje van a hálózatok részére és egy az állomásoknak.
Az alapértelmezett alhálózati maszk 24 bites (255.255.255.0). A C osztályú címeket általában kisebb hálózatokhoz rendelik.
A B osztályú címekben két oktett jeleníti meg a hálózati részt és kettő az állomásazonosítót.
Az alapértelmezett alhálózati maszk 16 bites (255.255.0.0). Ezeket a címeket tipikusan a közepes méretű hálózatokban használják.
Az A osztályú címeknek csak egy oktettje jeleníti meg a hálózati részt, és három reprezentálja az állomásokat.
Az alapértelmezett alhálózati maszk 8 bites (255.0.0.0). Ezeket a címeket jellemzően nagy szervezetekhez rendelik hozzá.
A cím osztálya megállapítható az első oktett értékéből. Például, ha az IP cím első oktettjének értéke a 192-223 tartományba esik, akkor a C
osztályba soroljuk. Például, a 200.14.194.67 egy C osztályú cím.
Python
A Python erősségei négy pontban összefoglalva.Minőség. A Pythonnal egyszerűen hozható létre scalable és könnyen karbantartható kód, azobjektum orientált programozás előnyeit nyújtja.Produktivitás. A Python azzal, hogy számos részletet az interpreter szintjére száműz, érthető kódgyors előállítását teszi lehetővé.Portabilitás. Az, hogy az interpreter számos platformon rendelkezésre áll, lehetővé teszi
ugyanannak a kódnak a futtatását akár egy PDA-n (Personal Digital Assistant), akár egy nagy
rendszeren 1 .Integráció. A Python tökéletesen alkalmas más programozási nyelveken írt (C, C++, Java Jython)komponensek integrálására. Egy interpreternek egy alkalmazásba való betöltése lehetővé teszi a
Python scriptek integrálását a programba. Néhány érdekes jellemző─ nincs explicit fordítási fázis
─ nincs típusdeklaráció (deklaráció értékadáskor)─ automatikus memóriakezelés (hivatkozás számlálás)
─ objektum orientált programozás─ dinamikus és interaktív─ bytekód generálásának lehetősége (a teljesítményt javítja az állandó interpretáláshoz viszonyítva) ─ standard interakciók (rendszerhívások, protokolok, stb.)─ integrálás a C és C++ nyelvvel-----------------
2021. január 10., vasárnap
ADATOK A POZSONYI SZENTMÁRTONI, AVAGY SZABÓ CSALÁD TÖRTÉNETÉBŐL
Megjelent TURUL A Magyar Történelmi Társulat, A Magyar Országos Levéltár és a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye HETVENHARMADI K KÖTET 2000/1-2.füzet BUDAPEST
A pannóniai Savariában született Szent Mártonról, templomi patrocíniumok révén, több mint száz település vette nevét a történelmi Magyarországon.Ezek közül a legelső Szent Márton hegye, a mai Pannonhalma. Érthető módon sok család használta vezetékneveként a Szentmártoni nevet, főképpen akkor, ha azzal származási helyére utalt. A magyar nemes családok közt azonban kevés viselte ezt a nevet. Nagy Ivánnál és Kempelennél csupán néhány Szentmártoni család szerepel, a fennmaradt Királyi Könyvekben viszont egy említés sincs. A 16. században élt egy bizonyos Szentmártoni Farkas, aki mint „Balassi Bálint tiszttartója Zólyomon" 1581. július 5-én levelet írt Selmecbányára, Lentworay Pál ügyében. Akár az ő leszármazottja is lehetett családom első ismert tagja, Pozsonyi Szentmártoni János, hiszen az ő apja a 17. század első felében Magyarországról, valószínűleg Pozsonyból költözött Erdélybe . A családnak a királyi Magyarországról való eredetére az unitárius vallású Iklódi Tholdalagi János, szamosújvári kapitány utal, Apafi Mihály erdélyi fejedelemnek, 1677-ben írt, alázatos supplikációjában: „Kegyelmes Uram, alázatosan jelentem Nagyságodnak, mint kegyelmes Uramnak: Egy Pozsonyi Szent Mártonyi János nevű ifjú legényt tartottam kicsinségitűl fogva, kinek is az atyja, idegeny fiú lévén, ez hazában megtelepedett volt, és míg élt, ez haza szolgálatjában hadakat viselt, mely megnevezett ifjú legénynek jámbor szolgálatját megtekintvén, Nagyságod kegyelmességébül, akarom nobilitálni magát és két ágon levő maradékit. Nagyságodat kérem alázatosan, méltóztassék megnemesíteni mind magát s mind penig két ágon levő maradékit." A fejedelem Fogarasban kapta meg a folyamodványt, s helybenhagyólag ezt jegyezte az iratra: „Fiat lO-o Febr. 1677." Pozsonyi Szentmártoni János, mint ifjú legény, ekkor huszonegynéhány esztendős lehetett. Apja, az idegen fiú, katonaember volt, s Erdély 17. század közepi háborúiban vehetett részt. Árván maradt kiskorú fiát, Jánost, pártfogója, Tholdalagi János a maga udvaránál bizonnyal a saját - unitárius - vallásában nevelte fel. Kolozsvárott ez a felekezet még a 17. században is eléggé népes volt. Pozsonyi Szentmártoni János feleségével, Simon Katalinnal , és két kiskorú fiával, Istvánnal és ifjabb Jánossal együtt, 1677. június 5-én, Gyulafehérvárott valóban elnyerte Apafitól az armálist, amelyet 1678. március 2-án, a fogarasi országgyűlésen hirdettek ki. A ma is meglévő „kutyabőrre" festett címer rövid leírása a következő: Tojásdad alakú pajzs kék mezejében, zöld halomra helyezett koronán nyugvó, szőlőfürtökkel és kalászokkal övezett, fekete ujjasba takart jobbkéz, kivont kardot tart. A sisakdiszként megismételt címerábra fölött e jelmondat olvasható: VIRTUS ALIT ET DEFENDIT, azaz régiesen szólva: A jóságos cselekedet táplál és megoltalmaz. A címer elemei tehát a jelmondatot értelmezik, a tápláló szőlőfürtők és kalászok, illetve a védeimezően kardot markoló kéz képi ábrázolásával. E kor címeres emlékei közt kevés olyan van, ahol a pajzs tojásdad formájú, jelmondatot pedig még ritkábban csatoltak hozzájuk. Apafi Mihály egykorú nemesítéseinél főként az iskolázott emberek esetében párosult jelmondat is a címerhez. így például egy sepsiszentgyörgyi iskolamester bibliai idézetet kapott: „Estote prudentes sicut serpentes et simplices sicut columbae" (azaz: Legyetek okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok. Máté, 10, 16.), a fejedelmi kancellária irnoka pedig a „Sola virtus nobilitat", (azaz: Egyedül a virtus nemesít) jelmondatot érdemelte ki. Az Apafi által adományozott nemesi levelekből a Magyar Országos Levéltár 152 darabot őriz, közülük 101-re soha nem festették rá a címerképet, aminek oka a megadományozottak szűkös anyagi helyzetében keresendő. A Pozsonyi Szentmártoni-armálisról nem hiányzik a ráfestett címer, és az nagyjából megfelel a leírásnak is. Éppen ezért különös, hogy a fejedelem diszes betűkkel írandó nevének kihagyott hely viszont üresen maradt. A címerszerző egyik fia, az ifjabb János, aki szabólegény volt, valamikor az 1690-es évek végén, 22 esztendős korában, mindent hátrahagyva, elmenekült Kolozsvárról. Hogy mi késztette erre, azt nem lehet tudni. Erről száz év múltán, 1791. július 4-én, Kolozsvárott lefolyt bizonyító eljárás egyik tanúja így emlékezett meg: „Azt is tudom valóságoson, hogy az exponens nagyatyja, néhai Szent Mártoni Szabó János, innen Kolozsvárról, a kuruc világ alkalmatosságával származott ki nemes Magyarországra, mintegy húsz, vagy huszonkét esztendős korában, ki is abban az időben a szőlőből nem mervén bejönni a városra, a fejérnéműit is a nénje kiküldötte a endellyi piacra, ahonnan osztán el is ment. Azt peniglen onnan tudom vallani, hogy a néhai édes atyámtól sokszor e szerént lenni ezen dolgot beszéllette." A tanú azt is megerősítette, hogy az ifjú akkor „szabólegényke" volt. A kuruc világot, a régiek, az 1670-es évektől, Thököly Imre idejétől számították, így nem tudni, hogy pontosan mikor történt az elbeszélt menekülés. Szentmártoni János, a Kolozsvárt átszelő Kis-Szamos folyását követve, könnyen eljuthatott a Tiszáig, majd annak kanyargós partjai mentén haladva, érkezhetett el a Rétköz mocsarai közt rejtező, biztonságosnak látszó falvak egyikébe, a Szabolcs vármegyében fekvő Gégénybe. Itt Gégényben, amely kis jobbágyfalu volt, huzamos ideig lakott. Nem volt szokatlan dolog ebben a korban a mesteremberek vándorlása. Szabolcs vármegyében 1734-ben csupán 8 szabómestert regisztráltak, s ezek is céhen kívül működtek. Szentmártoni János új lakhelyén, mestersége után, a Szabó ragadványnevet kapta. Vélhetőleg gégényi születésű feleségének neve ismeretlen. Idegenek házasságkötéséhez akkoriban a szülőhelyről testimoniálist kellett hozni. A távolról jött emberek esetében ugyanis mindig félő volt, hogy már van házastársuk, akit elhagytak; a bigámia pedig halállal büntetendő volt a fennálló törvények szerint. János fia, Ferenc (1720. körül-1788), valamikor az 1740-es évek elején, egy demecseri köznemes lányát, Teremi Annát (1725 körül-1799) vette feleségül. Talán ekkoriban költöztek át apjával együtt a szomszédos, nagyobb községbe, Demecserbe, ahol a jobbágyok mellett néhány köznemesi család is élt. Demecser ekkori társadalmáról csupán egy 1735-ben, Kisvárdán lefolyt boszorkányper szolgáltat adatokat, ahol a fővádlott, Bötykös Ferencné Darvas Erzsébet volt. Az egyik tanú, Balog Ferenc, 18 esztendős jobbágy, vallomásában egy másik vádlott szavait idézte: „Hát, úgymod, miért nem fogják azt meg, azki az urán jár, de bizony, ha mindazokat megfogdoznák, azkik Demecserben boszorkányok, sok özvegyember maradna úgy." A Bötykös család tagjai a későbbiekben is felbukkanak, az asszonyok közül néhány a Szentmártoniak feleségeként. Egy későbbi tanúvallomás szerint, 1752-ben, a már idős korú Szentmártoni János, fiával, Ferenccel együtt Erdélybe ment, hogy nemességét igazolja. Az armális nem lévén a birtokában, Kolozsvár városától hozott testimoniális levelet. Hazatérve Demecserbe, ezt az iratot sokaknak megmutatta. Azok, akik el is elolvasták, kételkedtek annak bizonyító erejében. 1754-ben és 1755-ben országos nemesi összeírást tartottak, s ekkor Szabolcs vármegyében nem jegyeztek fel Szentmártoni nevű személyt. A Szabó néven összeírtak között viszont szerepelt négy János, egy Ferenc, egy Sámuel és öt István. A Jánosok egyike Szentmártoni János lehetett, Ferenc pedig a fia. Ferencnek ekkor már két fia volt, a 10 éves Sámuel és az egy éves István. Szentmártoni János szabómester, az 1750-es évek közepe táján, Demecserben halt meg. Fia, Ferenc, megbecsült tagja lett a demecseri református eklézsiának. A református egyházi szervezet olyan volt,hogy az egyházközségek vezető testületébe, a presbitériumba (consistoriumba), nemeseket és jobbágyokat egyaránt lehetett választani. Ezt a társadalmi összetételt jól tükrözi az 1770. május 20-án, Csengeri József lelkészsége idejében megválasztott consistorium: „Választatott curatornak nemzetes Kecskeméti András úr. Consequenter consistoriumot is állítottunk, melyre választatott nemzetes idősb Berzsenyi József úr, nemzetes Kecskeméti Mihály úr, nemzetes Huszti György úr, nemzetes Karancsi János úr, Hegedűs Ferenc, Hegedűs Bálint, Teremi János, Szabó Ferenc, Hajnal István, Sondor János, Bötkös János, Izsák János és Bötkös István úr." A titulusok jól mutatják a társadalmi hovatartozást. Szabó Ferenc Kolozsvárról hozott testimoniális levele tehát ekkor már nem volt elegendő nemesi származásának bizonyítására. Családját az adózók közé sorolták. A megváltozott helyzetet az is mutatja, hogy Ferenc legidősebb fia, Sámuel, 1772-ben, egy demecseri jobbágycsalád sarját, a falu egyik esküdtjének rokonát, Hajnal Katalint vette feleségül. 1772 augusztusa és decembere közt, Szabolcs vármegyében úrbéri összeíró bizottságok járták a falvakat, amelyek Mária Terézia 1767-es úrbéri rendelete értelmében végezték munkájukat. Demecserben december 10-én jártak, s ekkor 28 örökös és szabad költözésű úrbéres jobbágycsaládot írtak össze. Zsellérek nem voltak. Az iratot a falu képviselőiként: Bribágh Ferenc bíró, valamint három esküdt: Izsák István, Hegedűs Ferenc és Hajnal István látta el kézjegyével. A nemesek összeírására 1774-ben került sor, akkor Demecserben 8 belső birtokos nemes családot, és 9 jobbágytartó külső birtokost írtak össze. Az 1785-ös népszámlálás szerint a falunak 520 lakosa volt. 1774-ben vezették be országosan a nemesség peres formában való vizsgálatát, amelynek latin elnevezése a „causa productionalis" volt. Az alperest az ilyen ügyben producensnek nevezték. A Szentmártoni család nemességigazolási pere közel húsz esztendeig tartott. 1774. május 6-7-én, Szabolcs vármegye Nyírbogdányban tartott részgyűlésén, Szentmártoni Ferenc mellett három demecseri nemes személy tanúskodott: az 50 esztendős Teremi János, a 66 esztendős Kecskeméti András és a 70 esztendős Demeter Erzsébet, Kecskeméti János Özvegye. A feltett kérdésekre egyikőjük a következőket mondta: „Secundus testis: Nobilis Andreas Ketskeméty Demecseriensis, annorum circiter 66. juratus examinatus fatetur, ad 1-um: Esmérte a tanú Tekintetes Nemes Szabolcs vármegyében lévő, Gégény nevű helységben lakott, de Demecserben meghalálozott néhai Szent Mártoni Szabó Jánost. Ad 2-um: A tanú Gégénybe születvén e világra, sok időkig egy faluban lakott néhai Szabó Jánossal, és vallja, hogy ezelőtt mintegy 22 esztendőkkel maga fiával, Ferenccel Nemes Erdély országában nemessége felállítása végett járván, ugyan Nemes Erdély országában situált Kolozsvár városától hozott testimoniális levelet, melyet is a tanú előtt másokkal olvastatván, hallotta akkor a tanú, hogy mondották Szent Mártoni Szabó Jánosnak, hogy semmit nem érne, mivel csak egy várostúl vagyon adva; mely testimonialissal, vallja a tanú, hogy darab ideig nemesi szabadságban is éltek, de egy alkalmatossággal a Tekintetes Nemes vármegye által megvizsgáltatván több nemesekével együtt testimonialisok, akkoron a parasztok közé tétettek, azolta közéjek is fizetett a maradéka. Ad 3-um: Tudja azt is bizonyosan a tanú, hogy a deutralis Szabó János csak mesterségéről hívattatott Szabónak, kinek is igaz neve Szent Mártoni János volt, minthogy magát úgy nevezte, és hogy mostan inquiráltató Szabó Ferenc természet szerint való fia légyen, hiti után vallja a tanú, akinek is édes atyja Nemes Erdély országából, nevezetesen Kolozsvárról szakadt ezen Tekintetes Nemes Szabolcs vármegyében." Szentmártoni Ferenc ezután, Mária Terézia királynőnek 1771. május 10-én kibocsátott rendelkezése alapján, a gyulafehérvári káptalanhoz fordult igazoló iratokért. 1774. június 20-án a káptalan számára transsumptumokban (=másolatokban) kiadta a levéltárában lévő, egy bizonyos Szent Mártoni nevet viselő családra vonatkozó két iratot: Az egyik 1427. január 3-án, a másik 1583. április 25-én kelt. Ezek azonban az 1677-ben nemességet nyert családéi nem lehettek. A család nemesi levelét Szentmártoni Ferenc 1776. október 8-án Kolozsvárott szerezte vissza. Az addig lappangó armális Búni Márton hagyatékából került elő. Az ekkor kiadott bizonyságlevélben Czakó Mihály és Sólymosi János, a kolozsmonostori konvent hites nótáriusai igazolták, hogy Ketskeméti Dániel adta át ezt az armálist a demecseri lakos Szent Mártoni Ferencnek. Az igazoló levélben ez olvasható: „Én, alább is subscribáló kolozsvári lakos, Ketskeméti Dániel, praesentibus adtestálok arról, hogy ennek előtte való üdőkben egy Búni Márton nevezetű atyánkfiának halálával holmi levelek szállván a kezemre, a többi között egy armális levél is tanáltatott közöttök, amely néhai bfoldog] emlékezetű Apaffi fejedelemtől adatott volt Szent Mártoni Jánosnak és két fiainak, Istvánnak és ugyan Jánosnak, Anno 1677, mely armálisnak nálam létéről csak casualiter tudósíttatván itten benn jártában, mostan Nemes Magyarországban, Szabolcs vármegyében, Demecseren lakó Szent Mártoni Ferenc ő kegyelme, és engemet, kezéhez adása végett, becsülettel megkeresvén; én is, hogy következendő dolgai, ennek kezénél nem léte miatt, kárban ne forogjanak, az említett armálist kezében adtam feljebb írt Szent Mártoni Ferenc ő kegyelmének. Kolozsváratt, die 18-a 8-bris Anno 1776. Ketskeméti Dániel mpr. - Hogy a fennírt Szent Mártoni Jánosnak és két fiainak, Istvánnak és Jánosnak adatott armálist kolozsvári becsületes lakos, Ketskeméti Dániel ő kegyelme adta légyen kezében Nemes Magyar országon, Szabolcs vármegyében, Demecseren lakó Nemzetes Szent Mártoni Ferenc ő kegyelmének, presentibus fide nostra mediante recognoscáljuk, Kolozsváratt, Anno dieque praenotatis. Czakó Mihály mpr. és Sóllymosi János mpr. Kolozs Monostori Convent hütös nótáriusa." A Kolozsvárott tartózkodó Szentmártoni Ferenc felkereste az ott élő, s általa rokonnak vélt Szentmártoni nevűeket, vagy azok hozzátartozóit is. így jutott el Ajtai Szabó Mihályhoz, akinek néhai feleségét, Szentmártoni Katának hívták. Az ő hagyatékából került elő egy 1684. november 3-án kelt osztálylevél,
amelyről másolatot készítettek. Ebben arról esik szó, hogy a kolozsvári Belső-Magyar utcában elhúnyt
Szentmártoni Szabó István hátrahagyott javain örökösei: édesanyja, Kőmíves Veres Mihályné; fiatal özvegye, Zeller Kata; valamint korábbi feleségétől való fia, a „szabó míven" lakó Ferkő megosztoztak.31
Az eredeti iratot a kolozsvári aranymívescéh egyik mestere, Rajner Márton, valamint az ottani szabócéh
egyik mestere, Kováts Szabó István készítette és hitelesítette. Ez a dokumentum sehogyan sem illeszthető be a család történetébe, de amúgy érdekes adalék a 17. századi, kolozsvári szabómesterek javairól. Többek közt egy ingatlan pontos címe is olvasható benne: „Vagyon Magyar utcában egy ház az Szamos felől való szeren, kinek félj ül való szomszédja Noács Márton uram háza, másfelől Filep Mártoné." 1778. szeptember 23-án Szabolcs vármegye törvényszéke tovább folytatta a nemesség-igazolási pert „Szabó, alias Szent-Mártonyi Ferenc", demecseri lakos ellen. A producens jogi képviselője nemes Fazekas László volt. A perirat immár tartalmazza az armáiis szövegét, az alperes genealógiai stemmáját és az 1774. május 6-7-én, Nyírbogdányban kelt tanúvallomások jegyzőkönyvét. Az 1677 . február 10-én kelt nemességkérő levél is szerepel a bizonyítékok között, amely az armálisszerző magyarországi eredetét bizonyítja. Szabolcs vármegye a Helytartótanácshoz fordult az ügyben. Az egyházi anyakönyv szerint az 1780-dik esztendőben „a demecseri méltóságos, tekintetes, nemes és nemzetes compossessor földesurak, proportionaliter elosztván vagy osztatván az egész határt..." újrarendezték a közbirtokokat. Szabó Ferenc is már közéjük tartozott. Megnövekedett tekintélyét jelzi, hogy a demecseri református egyházközség egyik kurátorává teszik meg 1781. május 13-án, Miskolci Péter prédikátorsága idején. Ekkorra már legidősebb na révén három unokája is van. 1782. január 20-án keresztelik meg Sámuel negyedik gyermekét, Istvánt (1782-1842). 1782. május 20-július 4. közt, Pozsonyban, a Helytartótanács megtárgyalta és 2884. számú iratában visszaküldte Szabolcs vármegye felterjesztését SzentMártoni Szabó Ferenc ügyében, azzal, hogy mivel a folyamodó erdélyi származású, nemesség igazolási ügyével az ottani Királyi Táblának kell foglalkoznia. A Sedria határozatát Balassa Ferenc gróf írta alá. Tudniilik az volt a gyakorlat, hogy Erdélyben elsőnek a Királyi Tábla ítélt, onnan került a per a Főkormányszékhez (a Guberniurnhoz)1783. február 10-11-én Ferenc két fia a közeli Dombrádon tartotta esküvőjét, ugyanis ottani születésű nemes lányokat vettek feleségül: a 28 éves István a 20 éves Molnár Erzsébetet, a 24 esztendős János pedig 14 esztendős Berencsi Katát. A dombrádi lelkész demecseri lakos nemes Szentmártoni Sz. Istv ánnak és Jánosnak írta a nevüket az anyakönyvbe. Ugyanerről a demecseri anyakönyvben ez áll: „1783. 11. febr. Sz. Mártoni Szabó István és János házassága volt. Istváné dombrádi Molnár Erzsébettel, Jánosé ugyan dombrádi Berentsi Katával." 1784. június 9-én Szent Mártoni Ferenc demecseri lakos alázatos memoriálissal fordult a méltóságos liber báró főbíró és praeses úr őméltóságához és a tekintetes nemes Continua Táblához, gratiosus patrónus uraihoz nemességigazolása ügyében. 1784. július 30-án, Szabolcs vármegye nagykállói közgyűlésén bizonyítványt állítottak ki Szabó, azaz Szent-Mártonyi Ferenc, demecseri lakos, valamint Sámuel, Ferenc, István, János és György nevű fiai részére, amelyben az 1778-as nemességigazolási per adataira hivatkozva a vármegye a folyamodót fiaival együtt nemesnek ismerte el.1786-ban Szentmártoni Ferenc, nemessége végső igazolása érdekében, az erdélyi Királyi Táblához folyamodott; erről, március 8-án, Deáky Filep Sámuelen, Kolozsvár albíráján keresztül, a város magistratusát is értesítette Szentmártoni Ferenc nem érte meg ügyének végső lezárását, mert 1788. január 30-án, Demecserben, meghalt. Teremi Annától (1725 körül-1799) született fiai maradtak utána: Szent Mártoni Sámuel (1745-1831), István (1754-1806), János (1758-1828) és György (1765-1827). A legkisebb fiú éppen apja halála előtt nősült. Az apagyi anyakönyvben 1788. január 22-én ezt írta be a lelkész: „Születésére, s lakására nézve demetseri ifjú legény, Szabó György megeskettetett Apagyon, ugyanott született, s nevelkedett Hegedűs Mihály leányával, Klárával, kik mindketten reformáta vallásban születtek, neveltettek és vágynák."1791. július 1-én a négy fiútestvér alázatos könyörgő levelet küldött az erdélyi státusokhoz nemességigazolásuk érdekében. 1791. július 4-én kihallgatást tartottak Kolozsvárott, ahol Lapka János és Gyergyai László szolgabírák előtt, kérdésekre válaszolva, 3 tanú szólalt meg: a 65 esztendős Szent Mártoni Zsuzsánna, aki Horánszky Mihály kolozsvári polgár özvegye volt; valamint két helybéli polgár, a 38 éves tímármester, Czakó Mihály és a 48 éves Szentmártoni Ferenc. Mindhárman bizonyították, hogy Szentmártoni Szabó János atyja Szentmártoni Ferenc volt, nagyapja pedig Szentmártoni János, aki Kolozsvárról Magyarországba származott el, és akit mestersége után neveztek el Szabónak. Egyikük vallomásának végét, amely Szentmártoni Jánosnak, akuruc világ idején, Kolozsvárról való elmenekülését beszélte el, már idéztem. Itt most ugyanazon vallomás első része következik: „3-dik valló: Becsületes kolozsvári polgár, Szent Mártoni Ferenc, mintegy 48 esztendős, aki is vall az 1-sőre: Én mostanában az exponens Nemes Magyar Országban, Szabolcs vármegyében, Demecseren lakó Szent Mártoni Szabó Jánost jól esmérem, s az édesatyja házánál is voltam Demecseren, az írt vármegyében, s jól tudom, kicsoda. Az 2-dikra: Tudom azt is nyilván és bizonyoson, hogy az exponens ő kegyelmének édesatyját Szent Mártoni Ferencnek hívták, ki is az exponenssel, Szent Mártoni Szabó Jánossal, háromszor is voltanak itten Kolozsváratt a házamnál, s az a Szabó név az néhai, Kolozsvárról Magyar országra származott Szent Mártoni Szabó Jánosról ragadott volt reájok, azért, hogy midőn innen ki származott volna, akkor szabó legényke volt, de különben Szent Mártoni volt az igaz neve az eleinek. Az 3- dikra: Azt is tudom valóságoson..." 1791. július 15-én, Kolozsvárott, az erdélyi Királyi Tábla kedvező ítéletet hozott a nemesség-igazolási perben. A kérelmezőknek az armálisszerző idősb Szent Mártoni Jánostól való leszármazását bebizonyítottnak látva, őket valóságos armalista nemesnek elismerte. Ezt követően, 1791. szeptember 16-án, Szabolcs vármegye nyíregyházi közgyűlése, az erdélyi Királyi Tábla ítéletét is figyelembe véve, „Szabó a Szent Mártoni" János valamint Sámuel, István és György nevű testvéreinek nemességét elismerte s részükre erről bizonyságlevelet adott ki. A 17. század végétől egészen az 1820-as évekig a demecseri egyházi anyakönyvek igen részletesek, tele vannak a prédikátorok személyes megjegyzéseivel. Ezután azonban, hivatalos rendeletre, át kellett térniük a rubrikázásra, amely ennek a gyakorlanak sajnos véget vetett. Volt, hogy még a temetési textust is feljegyezték, mint például Solymosi Sámuel prédikátor, 1815. augusztus 19-én: „Szent Mártoni Szabó György fiacskája, János, eltemettetett. Praed. Text. Zsolt. 39:6. ímé, egy tenyérnyivé tetted [napjaimat]." Általános szokás volt, hogy a fiatalon elhalt gyermek keresztnevét adták a következő azonos nemű újszülöttnek is. Tették ezt mindaddig, amíg valamelyik felnőtt kort nem ért. A házastárs halála esetén sem várták ki mindig a gyászévet. 1798. március 14-én, tíz esztendei házasság után, meghalt Szabó György felesége. A férfi ugyanezen év május 8-án újranősült: „Nemes Szent-Mártoni György, Sondor András hajadon leányával, Sárával, itt helyben copuláltatott, Hegedűs János, nemes Szent-Mártoni Sámuel is jelenlettekben, Szőke István prédikátor által." Az új asszony később fehérmázas cserépkorsót adományozott, ilyen felirattal: „Szabó Györgyné ajánlotta a Demecseri református egyháznak." Van példa a válásra is. 1845. március 24-én vette feleségül az adózó özv. Hajnal Annát „középső Nemes Szentmártonyi Szabó János, ki is törvényesen elválasztatott előbbi nőjétől." A református vallású, köznemesi jogállapotú Szentmártoni Szabó család a 19. század során, kiterjedt rokonságával, folyamatosan Demecserben, illetve kisebb részt a szomszédos Kéken élt. Az 1828-ban 911 lelket számláló Demecserben 125 ház állt, az 556 lelkes Kéken pedig 70 házat számláltak meg. Mindkét falu a régi Rétköz jellegzetes települése volt. Határuknak csak a felét tette ki a száraz, homokos terület, a többi a Tisza halban gazdag morotvákkal övezett árterében feküdt. Járhatatlan és soha ki nem száradó mocsár húzódott Demecser nyugati határán, keleten viszont domb magasodott a falu fölé (azon volt a temető). A homokos talajon lévő utak mégis járhatók voltak. A nagy réteket hordozó, vándorló lápok, szeles időben, ide-oda úszkáltak a magaslatokon lévő szomszédos falvak között. A folyó későbbi szabályozása ezt a lápvilágot, s vele együtt a pákász életet teljesen eltüntette. Úgy lett, ahogy azt Petőfi 1847-ben előre megírta: „És ez az átkozott szabályozás majd mind e regényességnek véget fog vetni: lesz rend és prózaiság. Bizony nem szeretnék mostanában a Tiszának lenni!" Ez a vadregényes világ a nép körében élő mesékben is tükröződött, hiszen a 20. század elején éppen a rétközi parasztoktói sikerült összegyűjteni legősibb gyökerű népmeséink egy részét, mint például a Fehérlő Péterről szólót. Ezen a folyójárta környéken akkoriban káposztából, lenből, kenderből és dohányból termett a legtöbb, ám a kalászosok, a kukorica és a krumpli hozama is jó volt, főként, ha trágyázták is a földet. Az ártereken nagymennyiségű salétromot (káliumnitrátot) söpörtek, így a fő ipari tevékenység a salétromfőzés volt, amellyel a puskaporgyártáshoz szükséges alapanyagot állították elő. A falunak külső füldesurai és belső birtokosai egyaránt voltak. A belső birtokos armalista nemesek időnként újraosztották maguk között a „két bő nyomásra" tagolt határt. Ekkor már ebbe a közbirtokos (compossessor) rétegbe tartoztak a Szentmártoniak is. A két falu lakosai, eleinte kevés kivétellel, mind reformátusok voltak, s önálló parókus lelkészük volt. Az egyházközségben a család tekintélyének növekedését jelezte az, hogy 1792. májusától, éveken keresztül, a négy testvér közül három a consistorium tagja lett. A nemességigazolási eljárás kedvező lezárása után a demecseri református egyházközség anyakönyveiben a család látszólagos előneve többféleképpen is szerepel: Szent Mártoni, Szentmártonyi, Sz. Mártonyi. A család tagjainak anyagi helyzetéről is maradt egy-két dokumentum. Az egyik egy nyugta, amelyet a belső birtokos Elek János 1804. október 7-én írt alá. Ebben elismeri, hogy a Demecserben, Szabolcs vármegyében lakozó Szent Mártonyi Szabó Mihály és Bötykös István nevezetű emberektől megvett százhúsz darab öreg juhot. A másik dokumentum pedig egy végrendelet. 1828. október 29-én, a demecseri református pap, Solymosi Sámuel a következőket jegyezte be a halotti anyakönyvbe: „Néhai nemes Sz.Mártonyi Szabó János becsületes compossessor, és vallását szerető jó keresztyén, hosszas nyomorúságai után meghalván, életének 70-dik, hetvenedik, házasságának 46-dik, negyvenhatodik esztendejében, eltakaríttatott tanítással a szomorú háznál." Máig megvan ennek az „öreg Szent Mártoni Szabó Jánosnak" a végrendelete, amelyet nem sokkal a halála előtt írt. Ebben, János fiának (1797-1849) és „elnyomorodott" Ferenc fiának, valamint két lányának és feleségének örökségéről rendelkezve, zálogba adott telkéről, ökrökről, lovakról, szekerekről és szerszámokról esik szó. A testámentum végén ez olvasható: „Mely utolsó rendelés tételemet, annak nagyobb erősségére, kezem kereszt vonásával erősítek, az alább írt bizonyságok előtt. Demecserben, September 7-kén, 1828. esztendőben. Öreg Szentmártoni Szabó János keze vonása - Mi előttünk: idősb Hegedűs Nagy János kereszt vonása - Hajnal György keze kereszt vonása - Pap László keze kereszt vonása - Szondi János keze kereszt vonása - Nótárius ifjabb Sondor András előtt és által." Az aláíró személyek többnyire rokonok. Egy 1830. április 17-én kelt egyházi jegyzőkönyv aláíróinak egyike a végrendeletben említett fiú: „Nemes Szentmartonyi Szabó János, a fent írt nemes ekklézsia fő kurátora keze X vonása." A kézvonás nem mindig az analfabétizmus jele volt, hanem pecsét helyett szolgált, illetőleg a valóban írástudatlanok kézjegyeihez illeszkedett. Ezekből az időkből való egy érdekes dokumentum a nemesi kiváltságok gyakorlati hasznáról, amely ugyanezé a Jánosé (1797- 1849) volt: „Passualis levelemet mutató nemes Szent Mártoni Szabó János, mintegy 35 esztendős, magoss termetű, szökés ábrázatú, barna hajú, ezen tekintetes nemes Szabolcs vármegyében helyheztetett Demetser helysége lakosa, amidőn dolgai folytatása végett, ezen vagy más, szomszéd tekintetes, nemes vármegyében lévő helyekre néha két szekerével utazánd, hogy mindenütt, mint igaz magyar nemes, minden vám és egyéb adózások nélkül, szabadon menni, jönni, mulatni engedtessen, általam azoknak, akiket ezen dolog illet, ajánltatik. Kelt Napkoron, julius 5. napján, 1834. Tekintetes Nemes Szabolcs vármegye szolgabírája, Bégányi Antal." A jobbágyfelszabadítást megelőző időkben az anyakönyvi bejegyzések mindig nemes állapotúaknak nevezik a család tagjait s házastársaik is többnyire nemesek. (A jobbágyok neve mellé ugyanis azt írták, hogy adózó.) Az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően, az 1850-es években megszűnik a különbségtétel, sőt a nemesi előnévként használt Szentmártonit is fokozatosan elfelejtik bejegyezni, így egyazon családon belül is előfordul az, hogy a korábban született gyermekek még „Nemes Szentmártonyi Szabók", míg a későbbiek egyszerűen csak a Szabó nevet viselik az anyakönyvben. Foglalkozásként pedig a „reformáta földmíves" és a „ref. iparos" a leggyakoribb mesterségük. Az armálista nemeseket csak az adómentesség és néhány előjog választotta el a volt jobbágyoktól, a különbség megszűntével, maguk is közönséges falusiakká, földmívesekké, iparosokká váltak. A sikeresebbek tanítók, vagy papok lettek. Volt olyan is, akit nemzetgyűlési képviselővé választottak. A család egyes tagjait Fényes Elek 1851-es geográfiai szótára is megelíti. Demecsernél: „...Belső birtokosok: Elek Pál, Teremy János, Szabó János, s többek ezen családból." Kék község belső birtokosai sorában Szabó Istvánt említi. Nagy Iván családtörténeti munkája tizedik kötetében, tévesen, a Csíkszentmártoni Szabó család történetébe keveri a Szabó, azaz Pozsonyi Szentmártoni családra vonatkozó adatokat.„Czímeres nemes levelét 1677-ben Apaffy Mihály fejedelemtől nyerte és azt 1678-ban a fogarasi országgyűlésen kihirdettette. ...A múlt században [Nota bene! a 18-adikban] János Kolozsvárról Szabolcs megyébe Demecserre költözött, és a következő családfát alkotott: János I Ferenc Sámuel István János György 1791. évben éltek Ferencnek fiai, a négy testvér 1791-ben az erdélyi országgyűléstől kérték, hogy nekik Apaffy Mihálytól 1677-ben adott és az 1678. Évi fogarasi országgyűlésen kihirdetett nemes levelöknél fogva nemességi bizonyítvány adassék." Nagy Iván tévedése, azzal magyarázható, hogy a csíkszentmártoni előnevű Szabó család, amely Udvarhelyszékben volt honos, ugyanakkor kapta nemesi levelét, amikor a Pozsonyi Szentmártoniak. A két család címerének különböző volta az azonosságot kizárja.A Nagy Iván által is megnevezett, 1791-ben nemességüket igazoló testvéreknek, több ágon, igen sok leszármazottja lett a 19. század során; így közülök
csupán azok családi vonalát tudom nyomon követni a továbbiakban, akiknek utódai a 20. században is számon tartották eredetüket. A négy testvér közül, az ügyeket intéző János (1758-1828) tartotta magánál
az armálist, amely, a többi igazoló irattal együtt, a továbbiakban is az ő leszármazottai birtokában maradt.
Berencsi Katalintól született fiától, Jánostól (1797- 1849) annak Némethi Erzsébettől született András
fia (1827-1888) örökölte, aki a Demecserrel szomszédos Kéken, a Farkas Eszterrel (1833-1900) kötött
házasság révén, vagyonos ember lett. Ő már csak a Szabó nevet használta. Szabó András legidősebb fia, József (1856-1937), a debreceni Református Kollégiumban tanult, s 1882-től a Bihar vármegyei Bárándon előbb káplán, majd lelkész lett. Itt ismerkedett meg a helytörénész Osváth Pállal, aki a családi armálist meglátva, arra buzdította, hogy nézzen utána nemesi származásának. Később Osváth Pál fia, Osváth Lajos, Bihar vármegye főlevéltárosa segítségével, összegyűjtötték a többi családi iratot, majd 1907. december 18-án, Nagyváradon, Bihar vármegye rendes évnegyedes közgyűlése, a bemutatott armális alapján, igazolta
Szabó József nemességét. Szabó József az első világháború utáni első nemzetgyűlésben a biharnagybajomi kerület képviselője lett. Az 1920-as évek végén Szabó József, bárándi református lelkész, Szabó Zoltán záhonyi országgyűlési képviselő és Szabó Ernő Béla gödöllői jegyző fontosnak érezték, hogy ismét felszínre hozzák nemesi származásukat. Nem elégedtek meg a nemesség anyakönyvekből is bizonyítható tényével, hanem az eredeti „kutyabőrös" nemességet is kinyomozták. Az Országos Levéltár munkatársai 1929. december 17 - 1932. március 12. közti időben vizsgálták Szabó József, bárándi református lelkész és Szabó Ernő Béla, gödöllői jegyző nemességigazolási és névváltoztatási kérelmét. E vizsgálat jól dokumentált ügy iratai a Magyar Országos Levéltár Y-szekciójában ma is megvannak az 1408/1929, 893/1930 és 590/1931 iktatószámokon, Szentkirályi, Föglein, Varga, Ányos és ki nem betűzhető szignatúrákkal. A vizsgálók egyike, Ányos Lajos főlevéltárnok, az egyik legjobb szakember volt, aki 1936-ban, a „Turul"-ban, irányadó cikket jelentetett meg a nemesség-igazolásához.A nemességigazolás eredményeként a Szabó-rokonság nagyobbik része, addigi nevét elhagyva, a régieskedő Szent-Martoni vezetéknevet vette fel, bár igazából a Szentmártoni Szabó kettős nevet szerették volna választani, hiszen az ősök hosszabb időn át valójában így használták. Az Országos Levéltár genealógusai azonban ezt a megoldást elutasítva, azt javasolták, hogy a nemesi levélben szereplő eredeti nevet állítsák vissza. Erről egy Varga nevű szakértő, az 1932. március 9-i keletű pro domo-ban, így vélekedett: „Szabó József, bárándi ref. lelkésznek és Szabó Zoltán országgyűlési képviselőnek a Kormányzó Úr ő főméltóságához benyújtott kérvényeikben (196,585/1930 és 6460/1931 b. ü. min. sz.) a Szentmártoni Szabó kettős név viselhetése iránt előterjesztett kérelmét, az idézett 1408/1929 OL sz. jelentésemben kifejtett okoknál fogva, nem vélem pártolhatónak." 1932. május 19-én a Magyar Királyi Belügyminiszter bizonyítványt adott ki a kérelmezőknek régi magyar nemességük igazolásáról és a Szent-Martoni név használatának jogosultságáról, Csupor miniszteri tanácsos aláírásával. 1932. október 11-én, Nyíregyházán, Szabolcs és Ung Közigazgatásilag Egyelőre Egyesített vármegyék Közönségének őszi rendes közgyűlése hozott helybenhagyó véghatározatot Szabó Zoltán főszolgabíró, gazdasági tanácsos; Szabó Ernő Béla községi jegyző, gödöllői; Szabó Géza kir. tanfelügyelő, szombathelyi; Szabó Sándor birtokos; Szabó Kálmán birtokos, demecseri; dr. Szabó József orvos, kenézlői és Szabó József birtokos, demecseri lakosok nemessége meghirdetése és lajstromozása tárgyában.1938-ban megjelent M. Kir. Belügyminisztérium
által igazolt nemesek 1867-1937. című kiadvány, amely immár tartalmazta, a nevüket (Posoni) SzentMartonira visszaállító Szabó családbeliek közül lónak az adatait. A megnevezett személyek, az 1791-
ben nemességét igazoló négy testvér közül kettőnek, Sámulnek és Jánosnak a leszármazottai.Szabó József bárándi református lelkész 1892-ben a mikepércsi református pap lányát, Nagy Kornéliát (1871-1945) vette feleségül. Az ő egyik lányuknak, Editnek (1895-1988) a fia, Balassa Iván (*1917), a neves néprajzkutató . Itt hadd álljak meg egy kitérőre, amelyből látható lesz, hogy a kutatásban néha a véletlennek is nagy szerepe van. Az „Irodalomismeret" című folyóirat tematikus számába cikket írtam a
Petőfit ábrázoló dagerrotípiáról. Ugyanebben a folyóiratszámban, Kovács Sándor Iván főszerkesztő felkérésére, az irodalmi élet reprezentánsai közül sokan írtak első, emlékezetes Petőfi-élményükről, köztük
Balassa Iván is. Az ő írását olvasva figyeltem fel a következő mondatokra: „Egyszer nagyapám (református pap Bárándon;...) lévén kiváltságos ,első onoka', magával vitt rokonlátogatni szülőföldjére, a Tiszamellékére. Dombrádnál meg Balsánál többször is komppal (ott hidas a neve) átszeltük a sárgás vizű folyót..." Az addig összegyűjtött családi adatokra emlékezve, és a látva anyja nevét, ekkor arra gondoltam,
hogy Balassa Iván valószínűleg Szabó József bárándi lelkész unokája. Ezt a gyanúmat az is megerősítette,
hogy a Ki kicsodát fellapozva, láttam, hogy anyja neve Szabó Edit. 1998. júniusában tehát felkerestem
Balassa Ivánt. Sejtésemből bizonyosság lett, s így az ő segítségével sikerült az armálist jelenleg birtokló távoli rokont megtalálnom. Szabó József Nagy Kornéliától született fia, ifjabb József (1893-1936), a Bodrogközben, Cigándon magánorvos, majd Kenézlőn volt körorvos. Róla Balassa Iván kéziratos önéletírásából tudtam meg a következőket : Budapesten végzett az orvosi karon, s az I.világháborúban császárvadászként szolgált. Az egyetemi zászlóalj katonájaként részt vett a IV. Károly király restaurációs kísérletét kísérő csatározásokban. Cigándon a zsidó kocsmáros lányát, Rosenfeld Erzsébetet vette feleségül, akitől egy Vera nevű lánya (1924-1944) is született. Tőle azonban 1925-ben elvált. Másodjára a makói református kántor lányával, Nagy Irénnel házasodott össze, de lányuk, Edit (*1927) születése után, tőle is elvált. Ekkor az a családi mondás járta: „Józsi kétszer házasodott, egyszer Makóról, egyszer Jeruzsálemből." Ifjabb József az ivásban és a morfiumban keresett vigasztalást, s végül ezek miatt, fiatalon meghalt. így, örökös híján, a bárándi lelkész öccsének, a rétközi Balsán lakó, Szabó Antalnak (1873-1962) adta át az armálist és a családi iratokat. Ez a Szabó Antal a szomszédos Szabolcs faluban, még a híres földvárat is magában foglaló, 109 katasztrális holdnyi földet birtokló, 1050 arany koronát érő tiszta jövedelemmel rendelkező, nagygazda volt. Tőle örökölte a kutyabőrt, a verestoronyi és enyedi előnevű Veres Máriától (1880-1966) született, nagyobbik fia, az ugyancsak gazdálkodó, Ferenc (1905-1982); községi hivatalnok kisebb fia, András (1908-1991) nőtlen maradt. Jelenleg ennek a Ferencnek Sajgó Erzsébettől (* 1919) született fia, a Szerencsen lakó ifjabb Ferenc (*1938) őrzi az armálist és a családi iratok nagyobb részét. Szabó Ferencnek és öccsének Lászlónak (*1943) azonban nincs férfi leszármazottja, így velük a család ezen ága megszakad. Az armálist és a többi iratot Ferenc egyik lánya, Edit (*1968) vette át és mutatta meg e sorok írójának. Az idősebb Ferenc húgának, Máriának (1911-1985) a fia, a Debrecenben élő Marsalkó Endre (*1939) is segítségemre volt a családtörténeti dokumentumok feltárásában, amelyekből ő is őriz egyet. Szentmártoni Szabó Sámuel (1745-1831) ágán azonban több fiú leszármazott akad ma is. Neki Hajnal Katalintól (1749-1827) született fia, István (1782- 1842), akinek Sondor (vagy Zsondor) Erzsébettől (1783-1854) született fiai, János (1812-1853 után) és Mihály (1817-1882) azok, akiktől a további leszármazás nyomon követhető. Jánosnak Szétsi Esztertől született fia Menyhárt (1853-1883 után), akinek Bötykös Johankától (1862- 1889) való fia, az 1932-es nyíregyházi igazoló iratban említett demecseri birtokos, Sándor (1883-1937 után). Mihály ágazata a legkiterjedtebb. Alább ezt követjük. Szabó Mihály 1840-ben kötött házasságot Bötykös Zsuzsannával (1822-1868). Egyik fiuk, Szabó Albert (1854-1917 után), Sárospatakon, a Református Kollégiumban tanult, majd Záhonyban lett tanító. Itt Göőz József helybéli református lelkész lányát, Esztert (18?? -1903 előtt) vette feleségül. 1903- ban „Mezei virágok" címmel verseskötete jelent meg Ungvárott. „Századvégi szerelem" című versének harmadik strófáját idézem: „Nap vagy Te, fénylő nap az ég azúrján / És én örök, sötét bolygód vagyok! / Óh! egy súgárt csak, melynél megláthasssam: - Szerelmem-é, avagy tárczád nagyobb. ~" Szabó Albert későbbi sorsáról leszármazottai sem tudtak semmi bizonyosat. Göőz Esztertől született fiai voltak a nevüket 1932-ben Szent-Martonira változtató Zoltán, Ernő Béla és Géza. Pozsonyi Szent-Martoni Zoltán
(1877-1939) Záhonyban született, Sárospatakon tanult, majd Budapesten jogot végzett. Ő vitte a legtöbbre a család történetében, hiszen 1916-ban az ungvári járás főszolgabírája lett, a Károlyi-kormány idején pedig Ung vármegye főispán-kormánybiztosa volt. A háború után m. kir. gazdasági főtanácsosnak nevezték ki, majd két ízben is, 1920-1922 és 1927- 1931 közt, országgyűlési képviselő lett. Testvérei is felelős állásokat viseltek: Ernő Béla (1879-1959) Gödöllőn lett községi jegyző, Géza (1881-1943) Kassán volt tanító, majd Szombathelyre kerülve, királyi tanfelügyelő lett. Szent-Martoni Zoltánnak egyik, Árvay Etelkától született fiáról, ifjabb Zoltánról (1904-1941) a kor ismert festője, Rottman Mozart készített festményt, amelynek reprodukciója egy képes hetilap, az „Újság vasárnapja", címlapján is megjelent, 1929-ben. A festményt egyik húga, Minay Lajosné Szent-Martoni Etelka (*1906) őrzi Sárospatakon, amelyet 1993-ban, a nála tett látogatásomkor, magam is láttam. Az idősb Zoltán másik fia, Aladár (1908-1966) és másik lánya, Márta (*1915) az Ohio állambeli Clevelandban telepedtek le. Ott született Aladár fia, Zoltán
(*1959). Márta lánya, Martha Pereszlényi Pintér (*1949) pedig Colombusban él, és a Granville-ben lévő Denison Egyetemen modern nyelvészetet tanít.A gödöllői jegyző, Ernő Béla, felesége Bogár Jolán (1882-1958) által, Révész Imre debreceni református püspökkel került rokonságba. Fia, László (*1913) bár nős, nincsenek gyermekei. Kutatásaim során először őt kerestem meg gödöllői lakásán. Az ő segítségével jutottam zalaegerszegi rokonának a címéhez. A tanfelügyelő Géza még Kassán vette feleségül a katolikus Reigl Ilonát (1894-1970), s tőle született fiát, Ernőt (1914-1997), is katolikusnak keresztelték. Ernő eredetileg csendőrszázados volt, s 1944-ig a M. Kir. Belügyminisztériumban dolgozott. Később Zalaegerszegen telepedett le. Tőle 1992-ben sok családi dokumentumot és adatot sikerült gyűjtenem. Ernő
Herteleny Évától (1912-1997) születt fiának, Balázsnak (1943-1988) egy Bolf Máriától született fia maradt: Szent-Martoni Balázs (*1975). Ernő egyik lánya, Frank Péterné Szent-Martoni Mária Magdolna
(*1945) Budapesten él, így az ő segítségét is igénybe vehettem a kutatásban. Visszalépek a 19. századi Szabó Mihályhoz, akinek Bötykös Zsuzsannától született másik fia, Kálmán (1859-1909), iparos volt Demecserben. A nyírbogdányi születésű, majd nagyhalászi lakos Sinka Rozáliától (1862-1902) született fiai közül Géza (1886-1924) asztalosmester lett a Demecser melletti Gégényben. Ő a jelen sorok írójának a nagyapja. Neki még hat testvére volt. IQabb Kálmán (1889-1952), aki az orosz fronton háromszor megsebesülve, világháborús kitüntetéseket kapott, kocsigyártó, József (1896-1950 után) pedig asztalos volt Demecserben, Budapesten élt az agglegény Béla (1893-1945), aki ott, a VII. ker., Bethlen utca 6-ban volt cukrász. Ők 1932-től a Szabó helyett már a Szent-Martoni nevet viselték. A lánytestvérek, Ilona (1887-19??) és Irma (1891-1964) voltak, illetve Berta (1899-1973), akit a gégényi jegyző örökbe fogadott, házassága révén pedig 40 hold birtokosa lett. Józsefnek két lánya, Anna (1928-1990) és Mária után született fia, Zoltán, nőtlen maradt. Tehát csupán ifjabb Kálmánnak van fiú leszármazottja: Tibor (1937-1990), akinek fia, ifjabb Tibor, de róla semmit nem tudok. (Irma lányának, Seres Béláné Kovács Erzsébetnek köszönhetem, hogy 1991-ben megtaláltam a néhai gödöllői jegyző fiát, Szent-Martoni Lászlót.) A családnév körüli ügyekből gégényi nagyapám, Szabó Géza, kimaradt, mert már korábban meghalt. Szociális érzékenysége miatt, 1919-ben, szerepet vállalt a falusi direktóriumban; a román megszállók ezért, büntetésből, összeverték. Az akkori sérülések következtében halt meg 1924-ben. Nagyapám gyermekei tehát mind Szabó nevűek maradtak. Felesége a Székelyben született, Kovács Rozália (1887-1931), gégényi anyja, Bálint Zsófia (1862-1937) után, református lett, de apja, a napkori molnár, Kovács Ferenc (1861-1920), katolikus volt. Nagyapám feleségének adatai egyben azt is mutatják, hogy a 20. század elején már jóval nagyobb volt a népmozgás a falvak között, mint az előző század során. A Tisza szabályozása és a vasútépítés után, a Rétköz korábbi zártsága megszűnt, s más vidékek lakosai is beáramlottak. A korábban teljesen református lakosságú falvakban megjelentek a római és görög katolikusok, valamint az izrelita vallásúak, majd számarányuk is egyre növekedett. A vegyesházasságokban adott reverzálisok a reformátusok számát nagyban csökkentették. Szabó Gézának Kovács Rozáliától született hat gyermeke közül kettő volt fiú: Aladár (1913-1974) és apám, ifjabb Géza (1920-1990), négy pedig lány: Gizella (1910-1959), Margit (1912-1982), Aranka (1917-1965) és Ilona (*1923). A Demecserben asztaloskodó Aladárnak Kerekes Juliannától (* 1913) született hat gyermeke közül kettő a fiú: Géza (1943- 1993) és Béla (1951), és négy a lány: Rózsa (*1937), Irén (*1940), Erzsébet (*1947) és Juliánná (*1956). Gézának Teremi Ilonától (*1947) született fia, ifjabb Géza (*1967). Apám, Szabó Géza élete Magyarország két sorsfordulója közé esett: a trianoni békeszerződés aláírása után néhány héttel, 1920. június 28-án, született Gégényben, s nem sokkal a rendszerváltoztató választások előtt, 1990. február 17-én, Békéscsabán halt meg. Mivel 11 éves korára teljesen árva lett, anyai nagyanyja és nőtestvérei gondoskodtak róla. A kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban való továbbtanulását, a helybéli tanító kérésére, nagynénje, az előbbiekben említett, 40 hold bérbeadásával gazdálkodó, özv. Angyal Gyuláné Szabó Berta támogatta. Ezt követően a debreceni Gróf Tisza István Tudományegyetem Hittudományi Karán tanult. A háború alatt, 1944-1945 közt, Kenderesre, majd Balatonkenesére exmittálták. Diplomáját 1945 nyarán kapta meg. Nagyhalászi és tiszaeszlári segédlelkészkedés után, 1947-ben választották meg Tiszanagyfaluban parókus lelkésszé, ahol ugyanakkor feleségül vette anyámat, a Pesterzsébetről való Gönczi Erzsébetet (*1924). Én 1950-ben születtem, László öcsém pedig 1952-ben, mindketten Tiszanagyfaluban, a parókián. Apámat 1956 tavaszán Békéscsabára helyezték, ahol nyugdíjba meneteléig, 1989 nyaráig szolgált. Tőle már gyermekkoromban hallottam családnevünk érdekes történetéről, de csak az ő halálát követően, 1990 tavaszán kezdtem foglalkozni a kérdéssel. Ekkor ugyanis apám egyik unokahúgától, Vass Miklósné Szent-Martoni Annától (1928-1990), aki a feljebb említett Szent-Martoni József demecseri asztalosnak a lánya volt, bővebb ismeretekhez és dokumentumokhoz jutottam a család származását illetően. Vassné, halála előtt néhány hónappal, elküldte az armális magyar fordítását, amelyet apjának iratai között talált. Ekkor elhatároztam, hogy utánajárok a kutyabőr eredeti latin szövegének és egyúttal a család történetének is. Mivel irodalomtörténész vagyok, egyszersmind úgy döntöttem, hogy - megkölönböztetés végett - publikációimban a Szentmártoni Szabó Géza nevet fogom használni. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán, 1978-ban, történelem-latin szakon végeztem s szerzetem diplomát. Jelenleg az ELTE Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékén vagyok adjunktus. Ami a további leszármazást illeti, feleségem Makay Terézia (*1952), akitől két lányom, Emese (*1984), Fruzsina (*1987), és egy fiam, Levente (*1988) született. Villamosmérnök öcsém lánya, Ágnes (*1990), fia pedig László (*1993), akik Gyene Máriától (*1954) születtek. Hosszas kutatásokkal sok mindent sikerült feltárnom a család történetéből, s ennek révén ismertem meg néhány távoli rokonomat, köztük olyanokat is, akik az eredeti dokumentumokat és magát az armálist is őrzik. Ám hátra van még egy kérdés, vajon mi lett a címerszerző Pozsonyi Szentmártoni János másik fiának, a Kolozsvárott maradt Istvánnak a leszármazottaival? Nagy Iván a Szent-Mártonyi család címszóban a következőket írta: „Erdélyben szintén van hasonló nevű család Alsó Fejér megyében, hol Gergely 1825. körül adóíró biztos, Györgynek özvegye Brínyi Anna birtokos ott Maros Szent-Imrén. Régebben eléfordul e néven Bálint, tordai unitária iskolai igazgató, 1596- ban Kolozsvárra tétetett. 1678-ban János (v. József) Toroczkón ugyan az." Utóbbiaknál a jegyzet Székely Sándor unitárius egyháztörténetére utal.Mindössze annyival tudom ezt kiegészíteni, hogy az erdélyi Gubernium iratai 1714-ben említenek egy Stephanus Szent Martonit. Ezt a vonalat, adatok híján, nem tudtam feltárni, de egy erdélyi unitárius papi család tagja, Pozsonyi Szentmártoni Kálmán (1879-1968) a székelykeresztúri unitárius főgimnázium egykori igazgatója, 1946-os önéletrajzában, ugyancsak innen vezeti le magát. Ezt írja: „Apám posoni Szentmártoni Kálmán unitárius lelkész, anyám marosjárai Rozsnyai Vilma volt, marosjárai Rosnyai Dávidnak, Apafi Mihály török tolmácsának családjából. A Szentmártoni család a nemességet 1678-ban Apafi Mihálytól kapta. Atyai nagyapám, Szentmártoni Sámuel lelkész, tudománykedvelő, íróember volt. Megírta az unitáriusok történetét. Torockó bányaváros történetét ő írta meg legelsőnek..."Szentmártoni Kálmánnak csak lányai voltak, akik hajadonok maradtak. Rokona Szentmártoni István Torockon élt. Ennek fia, József, 1944-ben, Kolozsvárról Gödöllőre menekült, ahol őt és családját, a fentiekben már említett Szent-Martoni Béla jegyző, mint távoli rokonait vette pártfogásba. Ennek a Józsefnek Budapesten élő lánya, Szentmártoni Judit, nem tudott családja történetéről tájékoztatni. Végighaladva közel negyedfélszáz esztendőn, amelyet egy vékony fonalként húzódó leszármazási vonalon, a történelem egy csöppnyi részletét vizsgálva, tettem meg, jól kirajzolódnak a mindenkori emberi törekvések. Az armális megszerzése a 17. századi szabómester számára a személyi szabadságot, az adómentességet és a további előrelépés lehetőségét jelentette, az akkor még prosperáló, erdélyi társadalomban. A kuruc idők veszedelmei és a Habsburgfennhatóság kereteibe záródó, hanyatló fejedelemség zavaros időszaka új helyzetet teremtett. Az egyik fiú vándorlásra kényszerült, majd egy új közösségbe kellett beilleszkednie. A 18. század konszolidálódó Magyarországán az állam csak a hitelesen dokumentált jogokat ismerte el; előbb csak a törökötől visszaszerzett nemesi birtokok tulajdonjogán perlekedett, később már maga a nemesség hitelessége is vizsgálat tárgya lett. Nagy erőfeszítést jelentett ekkor a szerzett jogok megtartása is. Az armalista nemesek megpróbáltatásainak tipikus esetét mutatja mindaz, ami a Szentmártoni családdal történt. A sors úgy hozta , hogy e 18. század végi nemességigazolási per okiratai nemcsak a megyei és az országos hatóságok levéltáraiban, hanem magánál a családnál is megmaradtak. Ezekhez párosulnak a nem nagy lélekszámú Demecser református egyházi anyakönyveinek jól tanulmányozható feljegyzései, amelyek segítségével egészen pontos életadatokat lehet megállapítani. A család fél évszázadra kivívta függetlenségét, s egyúttal a falu társadalmában is előrelépett. 1848 után a feudális kiváltságok odavesztek, s új utakat kellett keresni a további emelkedéshez. Ezt az emelkedést a család egy része birtokgyarapítással, más része iskolázással érte el. A 19. század végén egy megbecsült mesterség, vagy a papi és a tanítói pálya volt a kitűzött cél, a 20. század elején már a hivatali előrelépés sem volt lehetetlen, hiszen lett köztük jegyző, főtanácsos, sőt országgyűlési képviselő is. Ekkor a nemesi cím már csupán sallangnak kellett, a korszak kelléke gyanánt. Mindez azonban rövidéletűnek bizonyult. A földbirtokos földjét a II. világháború után elvették, az asztalosmester falusi úrból egyszerű iparos lett, a hivatalnokot elbocsátották, sőt gyanússá vált az úri hangzású Szent-Martoni név viselése miatt. Ekkor már jobb is volt nem emlegetni a kutyabőrt, amely rejtve maradt az újra egyszerű falusiakká váló leszármazottaknál. E sorok írója, gyermekként, mint érdekes mesét, sokszor elbeszéltette a Szabó név történetét szüleivel. Felnőttként, történész diplomával, szakmai ártalomként is érdekelt e történet valóságtartalma. Az elmúlt rendszer genealogia-ellenessége olyan akadályokat gördített tervezett kutatásaim elé, hogy mindig halogatnom kellett a munka elkezdését. A kilencvenes évek elején, szinte az utolsó pillanatban sikerült elérnem azokat a távoli rokonaimat, akik még sok mindent elmondhattak a család történetéről. (Szerencsére e családban sok magast kort megérő személy
akad.) Valójában meglepődtem, amikor kiderült, hogy a mesének vélt történet igaz. Az ősök törekvésének eredménye viszont már csak annyi gyakorlati haszonnal jár számomra, hogy a publikáló Szabó Géza nevűek között, a Szentmártoni Szabó Géza elnevezés, a maga egyediségével, védjegyül szolgáljon.
Szentmártoni Szabó Géza
Belterjes sertéstartás: A rétközi (Szabolcs m.) Demecserben, Kéken és Beszterecen, a Bodrogközben és Mezőtúr környékén szárított halat, csíkot és madártojást is adtak a disznónak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)