A Rétköz egykor a Tisza ártere volt, a 19. század közepéig, a folyószabályozások, lecsapolások előtt erdőkkel, tavakkal, rétekkel, lápokkal, kanyargó vízerekkel szabdalt kiterjedt lápvidék volt, mintegy 140 ezer holdon. E lápvidék felvette a Nyírség csapadékvizeit is. A falvak a tájegység peremén és a belső szigeteken, homokhátakon, települtek meg, lakói a halászattal, csíkászattal, teknősbékafogással, nádvágással, sulyomszedéssel foglalkoztak, az állattenyésztésből és a lápból kiemelkedő homokszigeteket művelve földművelésből származó jövedelmük kiegészítéseként.
A mélyfekvésű helyeit szinte egész évben víz borította, és az évszázadok alatt e vízzel borított területeken képződött tőzeges talajon zsombékos úszólápok, különleges hínárvegetáció alakult ki sajátos növény és állatvilággal. A Rétközt az 1880-as években csapolták le, vizét a Lónyai-főcsatorna vezette el. A környék lakossága ekkor tért át az intenzívebb gabona-, dohány-, káposzta- és burgonyatermelésre. A tájegység legjellemzőbb élőhelyei, az ármentesítés és lecsapolás eredményeként kultúrtájjá változtak.
A Rétköz az alacsonyabb részeken mind a mai napig igen szép arányban őrzi természeti értékekben gazdag vizes élőhelyeit. Az egykori Rétköz emlékét az ősi patakmedrek, erek maradványai őrzik, mint a Szebecse, a Járat-ér, a Csenger, a Kis-Tisza patakok, melyek egykor behálózták a vidéket; ezeken át érkezett áradáskor a Tisza vize a területre, s apadáskor ezeken jutott vissza is a folyó medrébe, melyekből mára csupán néhány kilométernyi úgynevezett holt-szakasz maradt meg. A területet átszelő nagyrészt mesterséges Belfőcsatorna egyes részei is ezekben a medrekben folynak, különlegesen gazdag és értékes vízi- és élővilággal.
Kunhalmok - A Rétköz nyugati részén emelkednek az úgynevezett kunhalmok (kurgánok) is, melyek közül külön említést érdemel a 12 méter magas ibrányi Fekete-halom, melyet Kr. e. 2-3000 körül emeltek, de több más kurgán is található a tájegység területén.
A megmaradt lápon végzett kutatások során fedezték fel többek között a Rétköz máig megmaradt utolsó úszólápját is, mely több hektáron terül el. A növények közül máig él itt a védett békaliliom (Hottonia palustris), a lápi csalán (Urtica kioviensis), a mocsári lednek (Lathyrus palustris), a tőzegpáfrány (Thelypteris palustris), a mocsári kocsord (Peucedanum palustre), mocsári csillaghúr (Stellaria palustris), a ritka villás sás (Carex pseudocyperus), valamint a békalencsemoha (Ricciocarpus natans) is, melynek több eddig nem ismert állományát fedezték itt fel.
A nagyrészt a régi patakmedrek maradványait felhasználló, a lecsapolás után épített Belvízcsatorna gazdag élővilágához tartozik a védett sulyom (Trapa natans), rucaöröm (Salvinia natans), valamint a ritka kolokán (Stratiotes aloides) és a vízitök (Nuphar luteum) és a békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae), a fehér tündérrózsa (Nymphaea alba), békaliliom (Hottonia palustris), nyílfű (Sagittaria sagittifolia) is.
Három védett orchideafaj is él e területen; a pompás kosbor (Orchis laxiflora subsp. elegans), a hússzínű ujjaskosbor (Dactylorrhiza incarnata), és a mocsári nőszőfű (Epipactis palustris), valamint a hatalmasra növő védett mocsári csorbóka (Sonchus palustris), és a gávai legelőn nemrégiben felfedezett védett hólyagos here (Trifolium vesiculosum) is, melyet sokáig kipusztult fajnak hittek.
A kistáj ritkább, de igen értékes élőhelyei közé tartoznak a szikesek, sajátos élővilágú szikes tavak, rétek is, melyek a felszín mélyedéseiben egyes helyeken a talajvíz mozgása és az erős kipárolgás miatt felhalmozódó só miatt alakultak ki. A szikes helyeket a tavaszi vízborítás idején rendkívül kedvelik a vonuló madarak, növényvilága is sótűrő fajokból áll. Több ritka faj, mint a sziki őszirózsa (Aster tripolium), az egérfarkfű (Myosurus minimus) és az árpasás (Carex hordeistichos), valamint a kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum) is megtalálható itt.
A Rétköz legelőin, rétjein máig él a rekettyefűz (Salix cinerea), nyári tőzike (Leucojum aestivum), Tisza-parti margitvirág (Leucanthemella serotina), mocsári lednek (Lathyrus palustris), macskahere (Phlomis tuberosa) is. Ezenkívül él itt: hegyi pajzsika (Dryopteris expansa), gumós macskahere (Phlomis tuberosa), valamint bársonyos görvélyfű (Scrophularia scopolii) is.
Kezdem a legkisebbel. Ez a fickó vagy káforka. Három-négy literes csak, és egy fogantyúja van... Ez a sajtár, egyfertályos, vagyis körülbelül 12 liter. Két fogantyúja vagy két füle van... Ez a lapos, ez a kármentő... Ez a csöbör. Hasonlít a sajtárhoz, csak három-négyszer akkora, és a dongái kicsit befelé állnak... Akkor jön a tunk, ez annál is nagyobb, és nincs füle... Még nagyobb a bocska, annak füle is lehet. De még mindig nem nagyobb kétakósnál. Nevezik rocskának is, de ti úgy ne mondjátok, mert mindjárt tudják akkor, hogy nem idevalósiak vagytok... Végül aztán a kád. Az már lehet akármekkora, esetleg ezerliteres is, vagy még több. - Fickó, sajtár, kármentő, csöbör, tunk, bocska, kád! Háromszor-négyszer egymás után elmondtuk, utoljára már énekelve, mint a kisiskolások, ahogy az egyszeregyet tanulják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése