A kisbíró a falusi közigazgatás hivatalsegédje vagy mindenese vót. Szerény fizestést kapott a munkájáért. Minden nagyobb keresztedőzésben kikiabálta amit a falu népének izent a bíró. Ehhez elengedhetetlen eszközül a vállszíjjal ellátott dob szolgált, a két dobverővel, meg biciglivel. Hirdetésre szükség szerint, megközelítőleg azonos napon, órában került sor. Meghatározott útvonalat járt be, minden alkalommal ugyanazon helyeken állt meg. Először hosszabban dobolt, hogy az utca, a falurész népe a közelébe érjen, híradását hallja. Dobolása nyomán valóban köré sereglettek az érdeklődök, a gyerekektől az öregekig. Az ismert fordulattal kezdte a hirdetmények, a leírt szöveg hangos, erőteljes felolvasását, és dobolással híjta ki az embereket a házakbul. A végén röviden pergetett a dobon. Útja tehát a községházáról indult, először a Fő utca középső részén, a bóltnál állt meg, majd az alsó faluvégen, a kolocsmánál. Az Árpád út József Attila út kereszteződésében mindég megállt dobolni. Figyelmezzenek emberek, köthírré tétetik, adatik tudtára a falu népének, jövő hetfün kutyaótás lesz, a piactéren. Akit illet, hogy a kutyát csak pórázon hozhatja a gazdája. Közhírré tétetik!!! Adatik tudtára kicsiknek és nagynak, Kinek van még füle, kikiáltom hát annak! Szóljon gyorsan szomszédnak,sógornak, komának, Kisbíró mostan a híreket dobolja, Mélyen tisztelt egybegyűltek, Kik utcára menekültek!
Aranyos, gyémántos, meleghangú mamák, karosládán szundító, horkolgató papák, viráglelkű, kedves, szép leányok, kocsmábul kidobott mulató zsiványok, kétéves kisbabák, százesztendős vének, figyelmezzetek most rám. Reggel befűtött, a hivatalba, majd sepregetett egy kicsit a faluháza előtt a járdán, vagy télen elhányta a havat, szóval hivatali szóga vót. Hetente, kéthetente ki kellett hirdetnie egy-egy helyben született rendelkezést, vagy magasabb szintekről befutott utasítást. Ilyenkor magához vette a dobját, majd a faluban több helyen is némi dobolás után megpróbálta felolvasni a rendelkezést. Persze volt olyan kisbíró, aki már délutánra nem volt szomjas. Jó időben mi is hosszú ideig kísértük a kisbírót tetszett nekönk a dobja. Tilos vót a dobszó vásárnap, ünnepnap a templom előtt és az éjjeli órákban. Sürgős szükség esetén az elöljáróság tilalmi időben is elrendelhette a dobolást. Az utóbbi két elöljárósági hatáskört illetően az mondható el, hogy ezekben is a jegyzőnek és a bírónak volt meghatározó szava. Annál is inkább, mert sürgős esetben nem lehetett várni a testületi gyűlésre, az ott megszülető döntésres a nők vagy az iskolát éppen befejezett kiskorúak, illetve legénykék töltötték be a kisbírói posztot. Hozzájárult ehhez, hogy az elhunytak, megsebesültek, megrokkantak, fogságban lévők miatt kevesebb férfi erő állt rendelkezésre. Akik pedig közülük dolgozni tudtak, a mindennapi munka mellett az újjáépítésben vettek részt. A kevesebb fizikai erőt, de kellő szorgalmat, sok időt kívánó, szerényen fizetett feladat ellátása így a nőkre vagy a fiatalkorúakra maradt. A hatvanas évektől mán vót hangszóró, de a faluvégin nem lehetett hallani. 1965 és 1970 között Tóth József volt a kisbíró, Spekkerné Tóth Éva édesapja, aki utána hivatalsegédi státuszban dolgozott tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése