Szabolcs Vármegye közgyűlése 1688. február 13-án. Demecserben ült össze!

Ki gondolná hogy Szabolcs Vármegye közgyűlése 1688. február 13-án Demecserben ült össze, pedig igaz. A vármegye, még a magyarok bejövetelének idejében is, nagyrészt mocsaras, igen gyéren lakott terület volt; mert kezdetleges kultúra mellett az árvíztér csak ritka lakosságnak nyújthat elegendő lakóhelyet. Itt éltek a jazygok, akiket még a mocsaras területen a rómaiak sem és a germánok sem tudtak leigázni. Itt telepedtek le a lovas búrok, a hatalmas termetü bastarnák és később a gótokkal közeli rokon gepidák. A hunn uralom megdőltével, Ungvár vidékétől a Tiszáig terjedő területen, szlávok telepedtek le. A népvándorlás további hullámai ezen mocsaras területek védelme alatt álló őslakosságot nem tudták elseperni, s védelmükre hathatós eszközül szolgáltak a földsánczok. A Tisza partján és a Nyírség mocsarai közt elterülő földvárak, mint Demecser, Pazony és Pócs-Petri községek határában, szláv kéztől származnak, hasonlókép a szabolcsi földvár is, mely azonban későbbi keletű. Ebbe a mocsárba se a géták se a kelták se a germánoknem tudott bejönni, se lovon se gyalogosan. A földvár közelében talált páncling és a kard mutatja a próbálkozásokat. Az ókorban a földvárak (földtömlések, sáncok) várakat, településeket és erődítményeket jelöltek, amelyek a vaskorban, különösen a kelták idején épültek. Ezek a földből emelt, sáncokkal megerősített építmények védelmi célt szolgáltak, és kiemelkedtek a környezetükből. Bár a lakosság többsége falvakban élt, bizonyos korszakokban ezeket a jelentős erődítményeket is felépítették a települések védelmére vagy a lakosság menedékéül. A rómaiak később átvették vagy továbbfejlesztették ezeket a helyszíneket, amelyek sokszor stratégiai fontosságúak voltak, például útkereszteződések vagy folyók közelében...Cél: Védelmi célokat szolgáltak, ideértve a települések és a lakosság védelmét. A földből emelt sáncokból és tömlésekből álltak, gyakran emelkedtek ki a tájból, kiemelkedő, néha stratégiai pontokon, mint például útkereszteződések vagy folyók átkelőhelyei közelében, dombokon szigeteken, a rómaiak korában sokszor továbbfejlődtek, és a középkorban is fontos települések alapjául szolgáltak. 

Ott, hol a szlávok már ilyeneket találtak, siettek azokat a maguk részére felhasználni. Ezek a földvárak nemcsak a népvándorlás viharai, hanem az árvizek ellen is biztos védelmet nyújtottak. A IX. században e területen a soknejü Mén-Marót uralkodott. A későbbi kor igriczei s regősei emelték az egyszerű szláv törzsfőket bolgár vezérekké s kazár népek uraivá. A beköltözködő magyarok először Szalán birtokát foglalták el a Sajóig, majd a Zagyváig. A Bodrog-köz elfoglalása után Árpád Mén-Maróthoz küldött követeket, hogy engedje át neki a Szamos vízétől a nyíri részekig terjedő földrészt. Mén-Marót ellentállott, mire Árpád Szabolcs, Thass és Töhötöm vezéreket bízta meg e terület elfoglalásával. Szabolcs, Thaas és Töhötöm vezérek. Szabolcs 892. tájban a tiszaládi (ma Ladány) révnél úsztatott át Mén-Marót földjére. A Tiszán való átkelés után Szabolcs és Thass észak felé vonúltak, s a ritka népességű vidéket hatalmukba kerítették.

A Tisza és a Bodrog egyesülésénél, szemben a mostani Tokaj szőlőkoszorúzta dombvidékével, Szabolcs megpihent, s a meghódolt szlávokkal a további előnyomúlás hátvédéül szolgáló földvárat építtetett, azt Ekölcs oltalmára bízta, maga pedig a Tisza tekervényes partján tovább vonúlt a Szamos völgye felé. Az újonnan épült földvár, a hódító vezér nevéről Szabolcs várának neveztetett, s idők folyamán mind nagyobb fontosságra jutott. Míg Thass a Szamos-folyó völgyén vonúlt lefelé, addig Töhötöm nekivágott a Nyír erdejének s seregével egész a Hómosó érig jutott, mely a mai Szilágy vármegyében, a Berettyónak egy Tasnád felől jövő ága. A hódítók elől menekülő nép Mén-Maróthoz futott, aki ekkor már nem gondolt az ellentállásra; a szlávok pedig csakhamar beletalálták magokat új helyzetökbe, mert ők tulajdonképen csak urat cseréltek. Szalán a Kárpátok északkeleti rengetegeire támaszkodva, uralmát egy évtizedig fentartotta. Árpád 903-ban foglalta el Borsova várát, azt földig lerontatta, Szalán katonáit pedig lánczra verve, Ung várába vitette. 

E vár csakhamar ismét felépülvén, hatalmas védbástyájául szolgált a szabolcsi síkságnak az északról jövő támadások ellenében, - védelmi szerepéből kifolyólag csakhamar kiterjeszkedett a mai Szabolcs vármegye területére. A betelepülő magyarok a meghódolt szlávokat nem írtották ki, hanem szolgaságba vetették, őket főleg földmunkára és halászatra alkalmazván. A Tisza partján csakhamar virágzó halásztanyák keletkeztek. Thass pedig a meghódolt nép kérelmére, a Nyír és a Tisza közt elterülő területen, vásárhelyet alapított, mely vásárhely róla Tassvásárhelynek (ma Tass) neveztetett. A beköltözködő magyarok a meghódolt területet azonnal birtokukba vették. Kézai Simon szerint, Kund, a IV. törzsfő, a mai Szatmár vármegyének a Nyír körüli részeit foglalta el és valószínűleg a mai Szabolcs vármegyére is kiterjeszkedett. Az Acsád kún vezér törzsétől származott Itej és György a honfoglalás utáni időben Koós vagy Kelenföld nevű területet foglalták el.