Több évtizede, annak, hogy könyörögtek a Demecseri lakosok a MÁV-nak, hogy építsenek felüljárót, mert életveszélyes az átjárás a gyárakba. Hosszú évek óta százak jártak át itt nap mint nap a sínek között, öt éve, a szövőgyár megnyitása óta 1200-1300 ember kockáztatta az átkeléssel minden egyes nap az életét. Köztük gyerekek, akiket a vasúton túl épült házakból az innenső oldalra hordtak óvodába, iskolába. A MÁV vezetése mindíg elzárkózott attól hogy megépítse a falunak a felüljárót Hát hány ember életet kell feláldozni azért, hogy megérje a MÁV-nak felépíteni a felüljárót? Úgy tűnik 15 ártatlan munkásember vérének kellett áztatni a vasúti síneket, ahhoz, hogy elegendő legyen a MÁV vezetésének az áldozatok száma ahhoz, hogy végül 1981-ben rászánja magát a MÁV a felüljáró építésére. 2 millió 400 ezer forintért építette meg a Debreceni MÁV Igazgatóság a felüljárót, de a falunak 1967-től 80-ig 13 év alatt; 15 ember élettel kellett fizetni érte, nem beszélve a fél tucat csonkolásos balesetekről. Még emlékszem 1980. február 11.-ére ködös, borongós nap volt. Három fiatal lány sietett át a túloldalra a munkahelyére, sohasem érek oda. A szerelvényeken átmászva bukdácsolva a sinek között a ködben siettek dolgozni, de egy mozdony elütötte őket. 21 élet volt az ára annak az alig 2,4 milliónak, amibe került a MÁV-nak a felüljáró. Demecser népe megfizette az árat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése