Ignatius Timothy Trebitsch-Lincoln élete

Trebitsch Ignác anglikán lelkész, angol, német, osztrák, francia, amerikai, kínai, végül japán kém is volt és még magyar is. Zsebzolvajként kezte és szélhámosként végezte. Volt szinész, protestáns lelkész, a brit liberális párt tikára, angol kém lett, rendszer elleni izgatás miatt börtönbe került, maajd a liberális párt parlamenti képviselője lett. Galliciába lelépett, német francia kém lett, hamisitó volt, puccsot szervezett, hamispénzt csinált,  Kalandos életéről filmet lehetne forgatni. Aligha a legnagyobb és leghírhettebb magyar szélhámos volt a történelemben.  Későbbi nevén Ignatius Timothy Trebitsch-Lincoln a 20. század egyik legnagyobb és leghírhedtebb magyar származású kétkulacsos hírszerzője és kalandora, szélhámosa és kéme volt, fiát gyilkosságért felakasztották. Hihetetlen élete során az alábbi szerepekben tűnt fel szerte a világban:Presbiteriánus misszionárius és anglikán lelkész Kanadában és Angliában.Brit parlamenti képviselő (a Liberális Párt színeiben Darlington városában).Nemzetközi kém és kalandor, aki az első világháborúban a németeknek is kémkedett.Jobboldali politikai összeesküvő Németországban (részt vett a Kapp-puccsban).

Kínai hadurak tanácsadója a távol-keleti polgárháborús időszakban.Buddhista apát és szerzetes Kínában, ahol felvette a Csao Kung nevet, és még a dalai láma utódjának is kikiáltotta magát.Végül 1943-ban, Sanghajban halt meg, hátrahagyva a történelem egyik legbizarrabb és legkiszámíthatatlanabb életrajzát.Trebitsch-Lincoln Ignác, szül. Trebitsch Ignác, álnevén dr. Tandler Leó, írói álnevén Terebesi, egyéb névváltozatok: Ignatius Timothy Tribich Lincoln, Csao Kung (Paks, 1879. április 4. – Sanghaj, 1943. október 7.) – kalandor, presbiteriánus lelkész, buddhista szerzetes, aki a világ sok országában megfordult és minden jel szerint több titkosszolgálat ügynöke volt. A sajtó különféle európai és ázsiai államcsínyeket, illetve bűntényeket is összekapcsolt a személyével. Apja Trebitsch Náthán, akinek ősei valaha Morvaországból érkeztek Magyarországra, jómódú gabonakereskedő volt. Anyja Juli Freund, egy gazdag dél-magyarországi kereskedő családból származott, s távoli rokonságban állt a Rothschildokkal.

A házaspár harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot, testvére volt Tarczai Lajos szocialista politikus, újságíró, lapszerkesztő.[5] Nővére Adél 1877. június 4-én született. A család gazdagodását tizennyolc gabonaszállító gálya biztosította. Tízéves korára Trebitsch Ignác a gondos nevelésnek köszönhetően már jól beszélt németül és franciául. A család 1887-ben Paksról Pestre költözött. Ignác tizennyolc éves korában szerelmes lett egy Bella keresztnevű színésznőbe és bejelentette apjának, hogy színészi pályára kíván lépni, és már be is iratkozott a színművészeti akadémiára. Trebitsch Náthán, aki a millennium évében félmillió forintot vesztett a pesti gabonatőzsdén, ekkor utazni küldte a fiát. Bár egyes források úgy tudják, hogy Ignác emelte el egyik nénje férjének aranyóráját, s ebből fedezte első külföldi utazását. Trebitsch Ignác utazásairól az Egyetértés című napilap közölte írásait, melyeket Terebesi álnéven írt.

Hogy valójában járt-e ekkor Bécsben, Hamburgban, Párizsban, Londonban, Észak- és Dél-Amerikában, az nem bizonyos, de Trebitsch írásai e tájakról nagyon fantáziadúsak voltak. 1898 karácsony napján Trebitsch Ignácot Hamburgban megkeresztelték, az ír presbiteriánus egyház híve lett, és a keresztségben a Timotheus (Timót) nevet vette fel. Miközben egy Hamburg közeli kisvárosban papi tanulmányokat folytatott, beleszeretett egy nyugalmazott tengerészkapitány jámbor és mélyen vallásos lányába, akit feleségül akart venni, otthagyva a papi pályát. Ezután Trebitsch Ignác Kanadába, Montréal városába került és beiratkozott a McGill Egyetem teológiai karára. Egy év alatt elvégezte az egyetemet és 1901-ben, 22 évesen az ír presbiteriánus egyház lelkészévé szentelték. Ezután már az egyházi előírások megengedték, hogy megnősüljön. Gretchen meg is érkezett, és megtartották az esküvőt a Gábriel arkangyalról elnevezett montreáli templomban. Ezután Trebitsch anyagi természetű nézeteltérések miatt otthagyta az ír presbiteriánusokat és átlépett az anglikán egyházba havi 25 dollárral magasabb fizetésért, s anglikán misszionárius lett.

Ám rövidesen anyagi vita miatt hátat fordított Kanadának, 1904 elején Londonban tűnt fel. Frauochu álnevet használt kettősügynök. Terbitsch Ignác apja, Trebitsch Náthán, akinek ősei valaha Morvaországból érkeztek Magyarországra, jómódú gabonakereskedő volt.  Anyja egy gazdag dél-magyarországi kereskedő családból származott, s távoli rokonságban állt a Rothschild családdal is. Ignác a házaspár harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot, a testvére volt a későbbi Tarczai Lajos szocialista politikus, újságíró, lapszerkesztő. A család gazdagodását tizennyolc gabonaszállító hajó biztosította. Tízéves korára Trebitsch Ignác a gondos nevelésnek köszönhetően már jól beszélt németül és franciául. A család 1887-ben Paksról Pestre költözött. Ignác tizennyolc éves korában szerelmes lett egy Bella keresztnevű színésznőbe és bejelentette apjának, hogy színészi pályára kíván lépni, és már be is iratkozott a színművészeti akadémiára. Trebitsch Náthán, aki a millennium évében félmillió forintot vesztett a pesti gabonatőzsdén, ekkor utazni küldte a fiát a világ körül. Trebitsch Ignác utazásairól az Egyetértés című napilap közölte az írásait, melyeket Terebesi álnéven írt.

Hogy ekkoriban valójában járt-e ekkor Bécsben, Hamburgban, Párizsban, Londonban, Észak- és DélAmerikában, az nem bizonyos, de Trebitsch írásai e helyekről nagyon fantáziadúsak voltak. 1898 karácsony napján Trebitsch Ignácot Hamburgban megkeresztelték, az ír presbiteriánus egyház híve lett, és a keresztségben a Timotheus nevet vette fel. Miközben egy Hamburg közeli kisvárosban papi tanulmányokat folytatott, beleszeretett egy nyugalmazott tengerészkapitány mélyen vallásos lányába, Margaeret (Gretchen] Kahloba, akit feleségül akart venni, odahagyva a papi pályát.  Ezután Trebitsch Ignác Kanadába, Montréal városába utazott és beiratkozott a McGill Egyetem teológiai karára. Egy év alatt elvégezte az egyetemet, megszerezte a teológus diplomát és 1901- ben, huszonkét éves korában az ír presbiteriánus egyház lelkészévé szentelték. Ezután már az egyházi előírások megengedték, hogy megnősüljön. Gretchen meg is érkezett, és megtartották az esküvőt a Gábriel arkangyalról elnevezett montreáli templomban. Ezután Trebitsch anyagi természetű nézeteltérések miatt otthagyta az ír presbiteriánus egyházat és átlépett az anglikán egyházba havi 25 dollárral magasabb fizetésért, és anglikán misszionáriusként kezdett dolgozni. Ám rövidesen egy újabb pénzügyi vita miatt hátat fordított Kanadának, 1904 elején Londonban tűnt fel. Trebitschet az Angliában, Kent grófságban található Appledore nevű falu lelkészévé nevezte ki a Canterbury érsek. Hála élénk fantáziájának, vasárnapi prédikációit egyre többen hallgatták, ám ezt a helyet Trebitsch Ignác később csak a „kenti patkánylyuk” elnevezéssel illette. Kisfiuk halála és feleségének öröksége adott okot és lehetőséget a menekülésre az appledori parókiáról. Lon-donba költöztek, ahol a házaspárnak további két fia született. A szélhámos már a politikai karrier felé kacsingtgtott, és nevét az angolok számára könnyebben megjegyezhető Tribichre változtatta, és felvette a Lincolnt mint második vezetéknevet. Ettől kezdve az Ignatius Timothy Tribich-Lincoln nevet használta, és minden angol okmányt az I. T. T. Lincoln névvel írt alá. Az 1906-os parlamenti választásokon megmutatkozott Trebitsch politikai becsvágya, e becsvágytól hajtva először egy alkoholellenes liga, a Temperance Society tagja és kedvelt szónoka lett. A liga berkein belül került kapcsolatba a liberális párt radikális szárnyához tartozó csokoládégyárossal, Benjamin Seebohm Rowntreeval,  aki David Lloyd George későbbi brit miniszterelnök, ebben az időben kereskedelmi miniszter barátja volt. A gyáriparos ugyanis németül akart tanulni, és nyelvtanárt keresett, erre a célra pedig a középeurópai születésű, németül perfekt módon beszélő Trebitsch Ignác láthatóan igen jól megfelelt.  Trebitsch végül barátja, Rowntree kapcsolatai révén Belgiumba került, ahol a formálisan a munkásosztály nyomorúságos helyzetét tanulmányozta egy hetven fős társadalomtudományi kutatóiroda élén, ám ilyenkor minden valószínűség szerint három esztendőn keresztül a brit titkosszolgálat ügynöke volt. 1909-ben már gazdag és tekintélyes emberként tért vissza Angliába.  A brit koronának tett belgiumi szolgálataiért Trebitsch az 1910-es választásokon Darlingtonban a Liberális Párt képviselőjelöltjeként indulhatott parlementi mandátumért. A választókerület a konzervatívok biztos bázisa volt, s a Liberális Párt elnöke, David Lloyd George  ezért is engedte át a Kelet-Európából érkezettáltala esélytelennek tartott idegennek a jelöltséget afféle gesztusként. A képviselőséghez elengedhetetlen angol állampolgárságot már a választási kampány kellős közepén kapta meg, feltehetőleg a brit titkosszolgálat hathatós segítségével. Szónoki képessége és gyors észjárása mellett a mandátum elnyerésében végül maga Lloyd George és a Konzervatív Pártból a liberálisokhoz átállt Winston Churchill későbbi miniszterelnök is segítette. A képviselői életvitelhez Trebitschnek sok pénzre volt szüksége, ezért valamiféle üzleti lehetőség után kellett néznie. A brit Reform Clubban került kapcsolatba Basil Zaharoffal,  a görög származású üzletemberrel, aki egyébként főként fegyverkereskedelemmel foglalkozott és maga is számos titkosszolgálatnak dolgozott, illetve jelentős érdekeltségekkel rendelkezett a galíciai és romániai olajmezőkön. Zaharoff érdekes módon az első világháború végére brit főnemes és a francia becsületrend parancsnoki keresztjének tulajdonosa lett Lloyd George brit és Georges Clemenceau  francia miniszterelnök támogatásával, nyilvánvalóan titkosszolgálati szerepvállalásainak köszönhető. Trebitsch üzleti megfontolásokból elhagyta választóit és családját, Galíciába utazott. Itt részben a brit titkosszolgálat, s részben egy gazdag angol konzervatív pénzember, bizonyos Sir Henry Dalziel pénzén kilenc kisebb céget vásárolt, amelyek a galíciai olajmezők csővezetékeinek birtokosai voltak. A galíciai üzletek azonban Trebitsch-Lincolnt egy dr. Segal nevű ügyvéd révén hozzákapcsolták egyrészt Németország, másrészt az Osztrák–Magyar Monarchia hírszerző szolgálataihoz, és ezt idővel a britek is megtudták. Ettől kezdve Trebitsch az angol és a német hírszerzés kettős ügynöke lett. Az Intelligence Service10 közbenjárására Sir Henry Dalziel visszavonta pénzügyi támogatását, ezért Trebitsch a vállalkozásához szükséges tőkét végül a németektől szerezte meg, majd 1913-ban ismét Basil Zaharoff támogatásával két olajkutat is vásárolt a Ploiești környéki olajmezőkön, és üzleti-titkosszolgálati tevékenységének súlypontját áthelyezte Romániába. Itt feltehetőleg a bolgár titkosszolgálatnak is dolgozott egy ideig, bár párhuzamosan a német és a brit szolgálatok ügynöke is volt.  Mivel üzleti ügyei alapvetően jól alakultak, Trebitsch-Lincoln eladta angliai házát, két nagyobb fiát egy svájci bentlakásos iskolában helyezte el, kisebb gyermekével és feleségével, Gretchennel Bukarestbe költözött, ahol egy ötvenszobás palotát bérelt, és angol főkomornyikot tartott. A megélhetését biztosító olajkutak azonban hamar kimerültek, így Trebitsch vállalkozóként tönkrement, és az I. világháború kitörésekor már ismét Angliában tűnt fel. Fel akarta osztani Csehszlovákiát, majd felvette a kapcsolatot Edvard Benešsel, és több százezer dollárral károsította meg. Londonban Ignatius Timothy Tribich Lincoln néven egy alkoholellenes liga agitátora lett, akit a Lloyd George-féle liberális párt tagja, Seebohm Rowntree csokoládémágnás pártfogolt.Rowntree 1906-ban Belgiumba küldte, ott szervezte be az angol titkosszolgálat. Új munkaadói 1911-ben kérték fel, hogy az általa alapított, az Intelligence Service fedőcégeként is szolgáló Anglo-Austrian Petroleum Syndicate élén szálljon be a balkáni olajbizniszbe. Romániában a német titkosszolgálat is beszervezte, a britek viszont ezt felfedvén befagyasztották az apanázsát. A máig homályos Trebitsch-sztori egyik változata szerint egy londoni váltóhamisítás után, egy másik szerint kettősügynöki lelepleződése miatt menekült az USA-ba, ahol azonban Franz von Papennel, Németország katonai attaséjával (a későbbi kancellárral) ápolt kapcsolatai miatt bebörtönözték. Az első világégés végén szabadult, és a weimari Németországba sietett, ahol kisvártatva Wolfgang Kapp bizalmasává vált, aki 1920-as puccsa után mindössze száz napot megért nacionalista kormányának főcenzori posztját bízta rá. Kapp bukása után a Távol-Keletnek vette az irányt, az egyik verzió szerint azért, mert Amerikában is persona non grata volt, Gömöri szerint viszont az sem kizárt, hogy Trebitsch az amerikai hírszerzés embereként került Kínába 1922-ben, éppen a kínai polgárháború idején. Szolgálatait az ekkor Közép-Kínát ellenőrzése alatt tartó, angolbarát hírében álló Vu Pej-funak ajánlotta fel. Nem sokkal később mint Vu tábornok megbízottja tárgyalt a németekkel Velencében, ám mivel a hadúr nem kapta meg az osztrák–német pénzügyi támogatást, Trebitsch minden erkölcsi skrupulus nélkül kiszolgáltatta munkaadóját a japán hírszerzésnek. A japán kapcsolatot fenntartotta az után is, hogy az 1930-as évek elején váratlan fordulattal buddhista szerzetesnek csapott fel. Csao Kung néven Sanghajban rendhagyó kolostort alapított – visszaemlékezések szerint a csatlakozóknak nem csak vagyonukat kellett rábízniuk, a női szerzetesek más értelemben sem lehettek biztonságban tőle –, 1937-ben pedig mind a német, mind a japán hírszerzésnek felajánlotta propagandaírói szolgálatait, valamint azt, hogy Kína buddhista közösségeiben angolellenes hangulatot szít. Akkorra azonban a sokféle kitérő már az ítélőképességének is a rovására ment. 1938-ban például nyílt levélben a világ minden kormányát (Finnországé és Japáné kivételével) lemondásra szólította fel: „Ellenkező esetben a tibeti buddhista mesterek olyan erőket szabadítanak el, amelyekkel szemben tehetetlen az emberiség.” Nem sokkal 1943-as halála előtt pedig azzal hívta fel magára a nemzetközi sajtó figyelmét, hogy egy cionista lapnak nem kevesebbet javasolt, mint hogy a zsidóság problémáját egy sanghaji „kis Jeruzsálemmel” oldják meg véglegesen. Élete dolyamán minden felekezetet és titkosszolgálatot átvert és kihasznált saját céljaira. A végén már a keresztények, a zsidók, a budhisták, az anglikábok, nácik egyformán gyűlölték, mint ahogy az amerikaiak, az angolok, a magyarok, a németek, a japánok, a kínaiak, a tibetiek, az izraeliek,  osztrákok, franciák, morvák, kanadaiak, indiaiak, románok, csehek, szlovákok...