Egy poszt kommunista fejlődő országban jártam nem is olyan régen, ahol kötelelező pofaviziten kellet részt vennem a személyi kultuszát ápolgató helyi diktátor egyik nyilvános rendezvényén. A pszichiátriai gyógykezeltetésből hazatérő vezírt egy vidéki város nyilvános nagygyűlésén ünnepelték a rajongói. A több évtizede levezényelt rendszerváltásnak titulált színjáték óta a vérdíjakon meggazdagodott kollaboráns pufajkás aparatcsikok elkényeztetett porontyai közben elvégezték a kisegítő-iskolát és most már teljes joggal bitorolhatták az öröklött politikai hatalmat. A pártállami beidegződésekből adódóan, már az ajtó előtt utamat állta két ruhásszekrény nagyságú nobody-bilding győztes ironkid. A gólemek rusztikus megnyilvánulásából és értelmes tekintetéből csak úgy áradt a műveltség, látszott, hogy levelezőn a széngüriszeti egyetem erőszakán végeztek és most ők a párt fő ajtószóvivői. Az ajtó előtt mindenkinek a gomblyukába vagy gallérjába kerül egy kitűző, amin szeretve tisztelt és hőn szeretett vezérük vigyorgó képe díszeleg. A jól begyakorolt rutinnal végzett motozás az egyetlen momentum ami szakértelemre utalt. Az antitálentumok a maguk leplezetlen őszinteségével eldicsekedtek azzal, hogy együtt jártak a Marxista egyetem demagógia szakán a vezírrel. Sajnos be kellet fejeznünk az érdekfeszítően tartalmas magasröptű kissé intellektuális és affektált beszélgetést a két hónaljszagú óriásbébivel, mert megjelent a fősámán a kifutón. A show alatt a bolsevista métely vikáriusa, önelégült kissé tenyérbe mászó retardált bájvigyorral fogatta a lógónyelvű hódolók alig féórás klakkját, miközben folyamatosan nyalogatta a szája szélét. Meglepetten fedeztem fel néhány helyi talpnyaló bárdot a VIP páholyban, a dicső média jeles képviselői lelkesen kellő áhítattal hűséges csauszként vetették papírra az ideológiai fővezír patetikus gondolatait. A mucsajröcsögei romacsákót a túltáplált aparatcsikok a liturgia végére szentté avatták, ő lett minden vörösök pátriárkája. Az avatatlan prókátor szerepében tetszelgő uborkafára felkapaszkodott bájgúnár, csodálatos 3 dimenziós légvárakat vázolt az égre, alig próbálva leplezni nagyfrigyesi álmait. A vallásalapító enciklikájában kinyilatkoztatta ködbe burkolózott zavaros machivellista nézeteit. Némi meglepetésre gittegyletként fogatták el a bölcs vezír minden szösszenetét. A száz ágú csillár fénye alatt is vak sötétben csápoló zsíros tokájú bojárok népes tábora lihegte körbe a négust. Előttem két olajszőkítésből meggazdagodott mágnás beszélgetett halkan; Te gázsi, oszt kit javasoljunk pártelnöknek he? kit kit, hát úgyi a Orgován Vilmoskát, kiiiit ? na de hát ez csont hülye, aaaz nálunk nem kizáró tényező, ép elméjű nem vállalná el, - ja az igaz. A mámoros tekinteteket látva felmerült bennem egy kérdés; Vajon mit szívhatnak ezek? Uram atyám, ezek aztán jól be vannak tépve gondoltam, adhatnának nekem is belőle. Az ömlengések végén az ideológiai egyetértés jegyében harmonikus érzelmi kapcsolat alakult ki közöttük, nyáltól csepegő egyetértésben váltak el, meleg baráti csókok kíséretében egymástól. A Gyilaszi hajdanákok vastapsa még félórán át tartott, de az előrelátó szervezők a kijárat mellet elsősegélyben részesítették a felrepedt szőrös tenyerű infantilis rajongókat. A szappanopera végén vörös lufikat osztogattak az ortodox aparatcsikok, a távozó vendégeknek, a könnyes szemmel integető olajmágnásoknak és helyi kiskirályoknak. Édes jó Istenem hova kerültem, állítsátok meg a földet le akarok szállni róla, én nem arra megyek, kicsit úgy éreztem magam mint a bussman a Capitoliumban, vagy mint Csekonics báró az ingyenkonyhán. De jó, hogy ilyen nálunk nem fordulhat elő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése