A Nyírbogdányi járáshoz tartozó helységben a zsidók már az 1770-es összeírásban szerepeltek. 1784–1785-ben 7, 1836-ban 47, 1848-ban 92, 1870-ben 127, 1880-ban 148, 1890-ben 206, 1900-ban 247, 1910-ben 274, 1920-ban 330, 1930-ban 368, 1941-ben 325 izraelita és 4 zsidónak minősített ember élt itt.
A hitközség 1869-ben ortodoxnak nyilvánította magát, 1880-tól kezdve önálló lett. A hitközségnek volt Chevra Kadisája, talmud-tórája, hédere, segélyező egylete és mikvéje is. A hitközség metszőt, templomszolgát és két tanítót is foglalkoztatott. 1890-ben a zsidó népiskola saját épületet kapott. A zsinagóga építési éve nem ismert, annyit tudunk, hogy frigyszekrényében 10 régi tóratekercset tartottak.
Az első világháború harcaiban 10 demecseri zsidó halt hősi halált. Az 1930-as években a fiatalok között népszerű volt a cionizmus, 6-an alijáztak. A zsidók sorsa 1938-ban az új törvények bevezetése nyomán rosszra fordult. A hatóságok az iparengedélyeket visszavonták, a zsidók napi megélhetését lehetetlenné tették, a földbirtokokat elvették. A keresztények a propaganda hatására egyre inkább elfordultak a zsidóktól. Akkoriban mutatták be a Jud Süss című német mozifilmet. Ahányszor a filmet adták, a moziból kitódulók annyiszor rendeztek a faluban valóságos pogromot.
1941-ben mintegy 80 fiatal férfit behívtak munkaszolgálatra. 1942-ben, egy péntek este a csendőrök betörtek a zsinagógába. Mindenkit igazoltattak, majd az egyik imádkozót letartóztatták.
1944-ben a közösség a kemecsei anyahitközség alá volt rendelve. Akkor 334 zsidót rögzítettek a fiókhitközségben. A közösség egy elemi iskolát működtetett. Közvetlenül pészah után a demecseri zsidóknak be kellett vonulniuk a zsinagógába. Mindenki csak egy kis bőröndöt vihetett be magával. Néhány nap múlva a magyar csendőrség szekerekre rakta a zsidókat, és átkísérte őket a nyíregyházi gettóba, de az már tele volt, ezért továbbvitték őket Varjúlaposra, ahol sem élelem, sem víz, sem csatornázás nem volt. A csendőrség ez utóbbi helyen eldugott értéktárgyak után kezdett kutatni, nem kímélve sem nőt, sem öreget. Néhány nappal savuot előtt a tanyát kiürítették, és mindenkit Auschwitzba szállítottak.
A munkaszolgálatot 10 fiatal férfi, a haláltábort 3 férfi és néhány nő élte túl. A temetőt feldúlva találták. A zsinagóga romokban hevert, a frigyszekrény darabokra volt törve, a tóratekercseknek se híre, se hamva nem volt. A túlélők megpróbálták a hitközséget újjászervezni. Az 1949-es népszámlálás 18 izraelitáról adott hírt, egy másik felmérés szerint azonban a hitközségnek 13 tagja volt. A hitközség a következő évtizedben megszűnt. Lassan mindegyik zsidó elment, 1963-ban izraelita a faluban már nem élt.
A hitközség 1869-ben ortodoxnak nyilvánította magát, 1880-tól kezdve önálló lett. A hitközségnek volt Chevra Kadisája, talmud-tórája, hédere, segélyező egylete és mikvéje is. A hitközség metszőt, templomszolgát és két tanítót is foglalkoztatott. 1890-ben a zsidó népiskola saját épületet kapott. A zsinagóga építési éve nem ismert, annyit tudunk, hogy frigyszekrényében 10 régi tóratekercset tartottak.
Az első világháború harcaiban 10 demecseri zsidó halt hősi halált. Az 1930-as években a fiatalok között népszerű volt a cionizmus, 6-an alijáztak. A zsidók sorsa 1938-ban az új törvények bevezetése nyomán rosszra fordult. A hatóságok az iparengedélyeket visszavonták, a zsidók napi megélhetését lehetetlenné tették, a földbirtokokat elvették. A keresztények a propaganda hatására egyre inkább elfordultak a zsidóktól. Akkoriban mutatták be a Jud Süss című német mozifilmet. Ahányszor a filmet adták, a moziból kitódulók annyiszor rendeztek a faluban valóságos pogromot.
1941-ben mintegy 80 fiatal férfit behívtak munkaszolgálatra. 1942-ben, egy péntek este a csendőrök betörtek a zsinagógába. Mindenkit igazoltattak, majd az egyik imádkozót letartóztatták.
1944-ben a közösség a kemecsei anyahitközség alá volt rendelve. Akkor 334 zsidót rögzítettek a fiókhitközségben. A közösség egy elemi iskolát működtetett. Közvetlenül pészah után a demecseri zsidóknak be kellett vonulniuk a zsinagógába. Mindenki csak egy kis bőröndöt vihetett be magával. Néhány nap múlva a magyar csendőrség szekerekre rakta a zsidókat, és átkísérte őket a nyíregyházi gettóba, de az már tele volt, ezért továbbvitték őket Varjúlaposra, ahol sem élelem, sem víz, sem csatornázás nem volt. A csendőrség ez utóbbi helyen eldugott értéktárgyak után kezdett kutatni, nem kímélve sem nőt, sem öreget. Néhány nappal savuot előtt a tanyát kiürítették, és mindenkit Auschwitzba szállítottak.
A munkaszolgálatot 10 fiatal férfi, a haláltábort 3 férfi és néhány nő élte túl. A temetőt feldúlva találták. A zsinagóga romokban hevert, a frigyszekrény darabokra volt törve, a tóratekercseknek se híre, se hamva nem volt. A túlélők megpróbálták a hitközséget újjászervezni. Az 1949-es népszámlálás 18 izraelitáról adott hírt, egy másik felmérés szerint azonban a hitközségnek 13 tagja volt. A hitközség a következő évtizedben megszűnt. Lassan mindegyik zsidó elment, 1963-ban izraelita a faluban már nem élt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése