Ethernet alapjai

LAN
 A hálózatok olyan önálló számítógépekből állnak, amelyek egy közös adatátviteli közegen keresztül képesek egymással kommunikálni. A LAN-oknak a kis földrajzi területekre, mint például egyetlen épületen belüli, vagy egy egyetem területére korlátozódó hálózatokat nevezzük. Ennek ellenére a helyi hálózatok nem feltétlenül egyszerűen tervezhetők, hiszen több ezer felhasználó által használt sok száz számítógépet is összeköthetnek. A hálózati protokollok és a tömegkommunikációs eszközök különböző szabványainak kifejlesztése tette lehetővé a LAN-ok elszaporodását világméretű szervezetekben üzleti, illetve oktatási célokra.

Protokollok
 A hálózati protokollok szabványok, amik lehetővé teszik a számítógépek kommunikációját. Egy szokványos protokoll definiálja, hogy a számítógépeknek hogyan kell azonosítaniuk egy másik gépet a hálózaton, milyen formában kerüljenek az adatok átvitelre, és hogyan kell őket feldolgozni, ha már megérkeztek rendeltetési helyükre. A protokollok továbbá definiálnak eljárásokat a elveszett, vagy sérült átvitelek, azaz „csomagok” kezelésére. Ilyen hálózati protokollok például az IPX, a TCP/IP, a DECnet, az Apple Talk és a LAT.
 Ámbár a hálózati protokollok különbözőek, a fizikai összeköttetést ugyan úgy használják. A fizikai hálózat ily általános módon történő hozzáférése lehetővé teszi több protokoll békés együttlétét, s lehetővé teszi a hálózat kiépítőjének, hogy ugyan azt a hardvert használja a különbözőfajta protokollokhoz. Ezt a koncepciót „protokoll-függetlenség”-ként ismerik, ami azt jelenti, hogy a fizikai hálózatnak nem kell törődnie a protokollok futtatásával.

Ethernet
 Az Ethernet a ma használatos legkedveltebb LAN technológia. Más típusok például a Token Ring, a Fiber Distributed Data interfész (FDDI) és a LocalTalk. Mindnek megvan a maga előnye és hátránya. Az Ethernet jó egyensúlyt jelent a sebesség, ár és az installáció egyszerűsége között. Ezek az erős pontok kombinálva a széles elfogadottsággal a számítógéppiacokon, valamint lényegében az összes népszerű hálózati protokoll támogatása teszi a számítógép-felhasználók  többségének ideális hálózati technológiájává.
 Az Ethernet szabványt az Institute for Electrical and Electronic Engineers (IEEE) határozza meg. Az IEEE 802.3 -as szabvány írja le a szabályait az Ethernet konfigurálásának éppúgy, mint ahogy megszabja, hogy a hálózati elemek miként hathatnak egymásra. A hálózati eszközök és a hálózati protokollok az IEEE szabványhoz ragaszkodva fognak a leghatékonyabb módon működni.

Közvetítő közeg, felépítés
 Fontos része az Ethernet tervezésének illetve installálásának a környezethez leginkább megfelelő adatátviteli közeg megválasztása. Öt fontosabb közeget alkalmaznak napjainkban: vastagvezetéket, vékony koaxkábelt, árnyékolatlan sodort vezetékpárt (UTP) és az optikai kábelt. Az átviteli közeg körültekintő megválasztásával elkerülhetőek a hálózat növekedéséből adódó újrakábelezési költségek.
 Az Ethernet átviteli közeg két általános konfigurációban, elrendezésben használatos: buszrendszer vagy csillag-elrendezés. E két elrendezés határozza meg az állomások, csomópontok kapcsolódását. Az állomás (node) a hálózatba kapcsolt aktív eszköz, mint például egy számítógép, nyomtató vagy egy hálózati alkatrész, mint a repeater és a router.
 A busz-felépítés egymással kábellé sorba, azaz buszba  kapcsolt állomásokból áll. Sok állomás kapcsolódhat a buszra és kommunikálhat ugyanannak a kábel-szegmensnek az összes többi állomásával. Egy törés bárhol a kábelen általában az egész szegmens működésképtelenségét okozza egészen a hiba kijavításáig.
 A csillag-elrendezés pontosan két állomást kapcsol össze. Az elsődleges előnye az ilyen típusú hálózatoknak a megbízhatóság, hiszen ha egy két pont közti szegmensen törés történik az csak a törés két oldalán lévő állomásokra korlátozódik. A hálózat többi állomása folytathatja a munkáját úgy, mintha az a szegmens nem létezne. Repeater-ek alkalmazhatóak a hálózat fizikai méretének növelésére összekötve több két pont közti szegmenst.

Vastagvezeték
 A vastagvezetéket, avagy 10BASE5 Ethernetet általában hatalmas „gerincoszlopok” kialakítására alkalmazzák. A hálózati gerinc kapcsolja a sok kisebb szegmenst egy hatalmas LAN-ná. A vastagvezeték kiválóan alkalmazható gerincnek, mert sok állomás létrehozását támogatja a buszrendszer felépítésben, s meglehetősen hosszú szegmensek létrehozását teszi lehetővé. Munkacsoporttól munkacsoportig futtathatják, ahol kisebb ágazati hálózatok csatlakoztathatók a gerinchez. A vastagvezeték szegmens akár 500 méter hosszú is lehet és akár 100 állomás is csatlakoztatható rá.
 A vastagvezeték egy vastag koaxiális kábel, mely drága lehet, s előfordulhat, hogy nehéz vele dolgozni. A vastag koax kábelt az általános szintű elektromos zavarok elleni immunitása miatt alkalmazzák, biztosítva ezzel a hálózati jelek sértetlenségét. Az új állomásokat a közvetítő közeg „vámpírcsatlakozó”-val történő megfúrásával csatlakoztatják. Az állomásoknak pontosan 2,5 méteres távolságokra kell lenniük egymástól, megelőzve ezzel a jelek interferenciába lépését. Ezen előnyök és kötelezettségek kombinációjának köszönhetően a vastagvezeték leginkább a gerinc létrehozására alkalmas, de nem csak arra korlátozódhat.

Vékony koax
 A vékony koax, avagy a 10BASE2 Ethernet, a vastagkábeles busz-felépítés előnyeit nyújtja alacsonyabb költségekkel és egyszerűbb installálással. A vékony koax koaxiális kábel könnyebben hajlítható, mint a vastagvezeték, de mindössze 30 csatlakozás létrehozását támogatja. Ezeknek legalább 1,5 méterre kell lenniük egymástól, s a szegmensek egyike sem lehet 185 méternél hosszabb. Ezen megszorításokkal együtt a vékony koax még mindig alkalmazható gerincoszlopok kialakítására, jóllehet kevesebb állomással.
 A vékony koax szegmens tulajdonképpen több, mindkét végén BNC-csatlakozóval ellátott kábelből áll. A kábelrészek „T”-csatlakozóval csatlakoznak, ahol állomást akarunk bekötni. Ha több állomás szükséges, akkor az állomásokat csatlakoztathatjuk, illetve lecsatlakoztathatjuk a „T”-csatlakozóra anélkül, hogy a hálózat többi részén működési zavart tapasztalnánk. A vékony koax olcsó, könnyen újrakonfigurálható. A busz-felépítés vonzó átviteli közegévé teszi a kisebb hálózatoknak, gerincoszlopokhoz kapcsolt alhálózatok kiépítéséhez, valamint több állomás összekötéséhez ugyanabban a helységben, mint például egy számítógép laborban.

Sodort vezetékpár
 Az árnyékolatlan sodort vezetékpárnak, avagy UTP kábelnek sok előnye van a vastagvezetékhez, valamint a vékony koax átviteli közeghez képest. Mivel a vastagvezeték és a vékony koax is koaxiális kábel, ezért viszonylag drágák, és némi figyelmet igényelnek installálás közben. Az UTP a telefonkábellel megegyező, s így lehet, hogy már eleve installálva van az épületben.
 Az árnyékolatlan sodort vezetékpár többféle minőségben készül. A nagyobb minősítéssel rendelkező vezeték jobb minőséget takar. Az 5-ös szintű a legjobb minőségű, legdrágább kábel. Ez akár 100 Mb/s -os (Megabit per szekundumos) adatátviteli sebességet is lehetővé tesz. A 4-es és a 3-as szintű vezetékek a legnépszerűbbek jelenleg a 10BASE-T konfigurációkban. A 4-es szintű kábel 20 Mb/s-ig, a 3-as szintű pedig 16 Mb/s-ig támogatja az adatátviteli sebességet. A 2-es, valamint az 1-es szintű kábel a legkisebb minősítés, s így ezek a legolcsóbb kábelek. Ezek elsősorban hangátvitelre, valamint kis sebességű adatátvitelre (kevesebb mint 5 Mb/s) lettek kifejlesztve, s így nem lenne szabad figyelembe venni őket a 10BASE-T hálózatok tervezésénél.
 Az UTP, avagy 10BASE-T Ethernet csillag felépítésű. Általában egy számítógép a szegmens egyik végén található, míg a másik végén, központi helyzetben egy repeater vagy hub helyezkedik el. Mivel az UTP általában telefonvezetékként fut, ez a központi helyzet lehet egy telefonszekrény, vagy valamely más hely, mely alkalmas az UTP szegmens egy gerincolszloplhoz kötéséhez. Az UTP szegmens maximális hossza 100 méter.

Optikai kábel
 Az optikai kábel, avagy 10BASE-FL Ethernet szegmensek hasonlóak a sodort vezetékpár szegmenseihez. Az optikai kábel bár jóval drágább, felbecsülhetetlen olyan helyzetekben ahol az elektromos kisugárzás, vagy a környezeti kockázat nagy. Leginkább két épület közötti LAN-kapcsolat esetén fenyegethetik ezek a veszélyek a hálózatot. A villám belecsaphat, s könnyedén megsemmisít egy hálózati eszközt. Az optikai kábel hatékonyan elszigeteli a hálózati eszközöket ezektől a veszélyektől, ugyanis nem vezeti az elektromos áramot. Az optikai kábel hasonlóképpen hasznos olyan helyeken, ahol állandóan nagy mennyiségű elektromos interferencia van jelen. Ilyen például egy gyár első emelete, vagy egy acélüzem belseje.
 Az Ethernet szabvány az optikai kábel szegmenshosszát egészen 2 kilóméterig engedélyezi. Összekapcsolhatóak olyan távoli állomások és épületek, melyek másként, rézhuzal átviteli közeggel nem elérhetőek.
 Okos lehet befektetni az optikai kábelezésbe. Ahogy a hálózati technológiák kifejlődnek és az igény a hálózatra nő, gyors Ethernet, FDDI valamint más technológiák futhatnak ugyanazon a kábelen az Ethernetnél gyorsabban. Ezzel el lehet kerülni a költséges újrakábelezést.

Transceiverek
 A transceivereket az állomások kapcsolására használják a különböző Ethernet adatátviteli közeghez. A transceiverek, amiket MAU-knak is neveznek, csatlakoznak az Ehernet kábelre, s egy felhasználói alkalmazásinterfész-csatlakozót, avagy AUI-csatlakozót szolgálnak ki a számítógépben. Az AUI-csatlakozó egy 15-tűs D-burkolat típusú csatlakozóból áll, melynek „női” vége a számítógépre, „férfi” vége a transceieverre van kötve. Sok Ethernet kompatibilis számítógép szolgál ki így AUI-csatlakozót. A transceiver általában közvetlenül a számítógép AUI-csatlakozójára van kötve, vagy pedig egy speciális, árnyékolt AUI-kábellel csatlakozhat a számítógéphez. Az AUI-csatlakozón kívül sok számítógép és hálózati interfész-kártya tartalmaz  beépített 10BASE-T, vagy 10BASE2 transceivert, lehetővé téve ezzel a külső transciever nélküli csatlakozást az Ethernetre.

Repeaterek
 A repeatereket két, vagy több E thernet-szegmens összekapcsolására használják az adatátviteli közeg típusától függetlenül. Ahogy a szegmensek elérik a maximális állomásszámot vagy hosszt, a jelminőség elkezd romlani. A repeaterek a jel erősítésére és az újraidőzítésére szolgálnak, s összekötik a szegmenseket. A repeater csatlakozása beleszámít a teljes állomásszámba mindegyik szegmensen. Például a vékony koax szegmens 185 méter hosszú lehet és 29 állomást, valamint egy repeatert tartalmazhat, így a teljes állomásszám 30 szegmensenként. Egy vastagvezeték szegmens 500 méteres lehet és 98 állomást tartalmazhat két repeaterrel, hogy megkapjuk a 100 állomást szegmensenként. Az Ethernet repeaterek feltétlenül szükségesek a csillag-felépítéshez. Egy sodort vezetékpár repeatere több két pont közötti szegmenst kapcsol egy hálózattá. Egyik vége a pont-pont kapcsolatnak a repeaterre van csatlakoztatva, míg a másik a számítógépre egy transceiverrel. Ha a repeater a gerincre van kötve, a sodort vezetékpár-szegmens végén található összes számítógép képes a gerinc összes „Host”-jával kommunikálni.

 A repeaterek ezenkívül figyelemmel kísérik mindegyik csatlakoztatott szegmens alapvető, az Ethernet hibátlan működéséhez szükséges karakterisztikáját. Egy szegmens működésképtelenné válhat például törés esetén. A repeaterek a problémát a hibás szegmensre korlátozzák lecsatlakoztatva azt, s így lehetővé teszik a többi, érintetlen szegmens normális működését. Egy szegmens hibás működése a pont-pont hálózatban általában csak egyetlen számítógépet bénít meg, míg ugyanez a probléma a busz-felépítésnél a szegemensre kötött összes állomást működésképtelenné tenné.

 A hálózat repeatert használva alá van vetve a repeater elhelyezés „5-4-3” törvényének: A hálózatba mindössze öt szegmenst lehet bekötni; a hálózat csak négy repeatert használhat; a hálózatnak mindössze három szegmensére csatlakozhatnak felhasználók, a másik két szegmens csak repeaterek közötti kapcsolat lehet. Ezeket a megszorításokat kell tenni az Ethernet időzítési kényszere miatt. Annak ellenére, hogy az Ethernet adatátviteli közegében az információ majdnem fénysebességgel közlekedik, még mindig véges időbe telik, hogy egy nagy Ethernet egyik végéről eljusson egy másikra. Az Ethernet szabvány szerint, hogy egy jel eljusson a rendeltetési helyére durván 50 mikroszekundumot vesz igénybe. Ha a hálózat tervezése megsérti az 5-4-3 szabályt, ezzel az időzítő irányelvvel nem egyezik meg. Ekkor a küldő állomás, lévén nem kapott visszajelzést az elküldött csomagról, azt ismételten el fogja küldeni. Ez a csomagok elveszéséhez, lassú hálózathoz és lassú, hibásan működő alkalmazásokhoz vezethet.

Hidak
 A híd feladata az egymástól elkülönülő Ethernetek összekapcsolása. A hidak feltérképezik az állomások Ethernet-címét, azaz melyik állomás melyik hálózati szegmensen található, majd mindössze a szükséges adatforgalmat eresztik át. Ha egy csomag érkezett a hídra, a híd meghatározza a cél- és a forrás-szegmenst. Ha e két szegmens megegyezik, a csomagot elhagyja („szűri”), ha különbözőek, akkor pedig továbbítja. Ezen kívül a hidak a hibás, vagy rosszul felsorakoztatott csomagokat megszűrve megakadályozzák, hogy egyik szegmensről átjussanak a többire. A hidakat „tároló és továbbító” berendezéseknek nevezik, mert az egész Ethernet csomagot átvizsgálják, mielőtt meghoznák döntésüket annak kiszűréséről vagy továbbításáról.
 Sok híd képes tanulni, ami azt jelenti, hogy annak eldöntésére, hogy egy felhasználó melyik szegmensen található táblázatot készít aszerint, ahogy a csomag keresztülhalad a hálózaton. Ez a tanulási képesség megnöveli a hálózati hurkok készítésének lehetőségét olyan hálózatokban, melyek több hidat tartalmaznak. Mihelyt az összes berendezés megtanulta a hálózat felépítését a hurok bemutatná, hogy az egymásnak ellentmondó információkat  melyik szegmensen fogadja be valamely cím, és ráerőszakolná a berendezésre, hogy minden adatforgalmat továbbítson. A feszítőfák-algoritmus egy szoftveres berendezés a kapcsolók és hidak kommunikációjának leírására. Ezzel el lehet kerülni a hálózati hurkokat. A kicserélő csomagok, azaz a BPDU-k segítségével a hidak kiépítenek egy egyszerű utat, mellyel el lehet érni az összes hálózati szegmenst. A BDPU csomagok továbbításának végrehajtása folyamatos, tehát ha egy kapcsoló vagy egy híd hirtelen tönkremegy, a megmaradt berendezések átalakítják az elérési utakat, hogy az összes szegmens elérhető legyen. A feszítőfák-szabvány ugyanígy alkalmazható az Ethernet kapcsolókra.

Ethernet kapcsolók
 Az Ethernet kapcsolók az Ethernet hídképzés koncepciójának kiterjesztései. Ha van értelme két hálózat összekapcsolásának egy hídon keresztül, miért ne fejlesszünk ki egy berendezést, ami öt, hat, tíz vagy még több hálózatot kapcsol össze? Pontosan ez az amit a LAN kapcsoló csinál. A LAN kapcsolóknak kétféle alapvető felépítése van: közvetlenül keresztülvágó, tároló és továbbító.
 A múltban a közvetlenül keresztülvágó felépítés tartotta a teljesítményben az előnyét, mert amikor csomag érkezett a kapcsolóba, ez csak a rendeltetési hely címét vizsgálta meg mielőtt azt továbbította volna a célszegmensbe. A tároló és továbbító kapcsoló ezzel szemben elfogadja a csomagot, majd megvizsgálja az egész szegmenst mielőtt azt a célállomására továbbítja. A teljes csomag megvizsgálása több időt vesz igénybe, de lehetővé teszi a kapcsolónak, hogy lefüleljen bizonyos csomaghibákat és megakadályozza ezek szaporodását a hálózaton keresztül. A tároló és továbbküldő kapcsolók sebessége ma már minimális különbségűre megközelítette a közvetlenül keresztülvágókét. Ezeken kívül nagyszámú hibrid kapcsoló is létezik, melyek e két felépítés keverékei.
 Az Ethernet kapcsolókat, a hidakhoz hasonlóan, a nagy hálózatok több, kisebb szegmensre való felosztására használják. Ezen szegmensek mindegyikének teljes 10 Mb/s-os sávszélessége kevesebb felhasználó között oszlik meg, s ennek eredménye a jobb teljesítmény. Az újabb kapcsolók ma már csúcssebességű kapcsolatot szolgáltatnak, akárcsak az FDDI, a gyors Ethernet vagy az ATM. Ezt kapcsolók összekötésére, vagy nagyobb sávszélesség nyújtására lehet felhasználni a nagy forgalmú, különlegesen fontos szerverek számára.

Routerek
 A routerek abban hasonlóan működnek a kapcsolókhoz és a hidakhoz, hogy megszűrik a hálózati adatáramlást. A csomagcímek szerinti szűrés helyett inkább különleges protokollok szerint szűrnek. A routerek annak szüleményei, hogy a hálózatokat szükséges lehet a fizikai felosztás helyett logikailag részekre bontani. Egy IP router különböző alhálókra tudja bontani a hálózatot, így csak a meghatározott IP címek tudnak a szegmensek között keresztüljutni. Ezért az intelligens továbbításért és szűrésért fizetendő ár általában a hálózat sebességébe van beleszámítva. Az ilyen szűrés több időt igényel, mint amit egy kapcsoló, vagy egy híd hajt végre, hisz az csak az MAC réteget veszi figyelembe. A brouter fogalom néha hídképző és routerező képességekkel is rendelkező berendezést takar, bár a kapcsolóknak és a hidaknak gyakran van némi router-szerű jellegzetességük, mint például a szelektív protokoll-szűrés.

Hálózati analizátorok
 Ahogy a hálózatok egyre bonyolultabbakká váltak, úgy fejlesztették ki a hibakereső eszközöket számukra. A hálózati analizátor egy meghatározott hálózat, vagy hálózati szegmens csomagforgalmának megfigyelésére, megragadására és elemzésére tervezett berendezés. Az analizátorok lehetővé teszik a hálózatmenedzsernek, hogy az aktuális állomások közti csomagforgalmat megvizsgálja. Ez fontos az összetett hálózati problémák megoldásánál.
 Régebben ezen termékeket csak az akkori protokoll-fejlesztők használták. Az olyan jellegzetességek könnyű kezelhetősége, mint például az automatikus protokoll-dekódolás és vészjelzés tették ezeket a termékeket kívánatossá minden hálózatmenedzser számára.

Távoli elérés
 Hogy a távoli irodák és a távoli hordozható PC-ket használók összekapcsolhatóságával kapcsolatban felmerült egyre nagyobb keresletnek megfeleljenek, egyre szaporodnak a távoli felhasználók más hálózatokra és azok segédeszközeire történő csatlakozását segítendő, újonnan kifejlesztett termékek. Néhány esetben lefektetett vonalakkal kapcsolhatják össze a távoli irodákat más helyekkel, de ez a megoldás meglehetősen drága, s csak nagyobb irodák összekapcsolásánál van értelme. Távolról elérhető szerverek szolgálnak kapcsolódási pontként mind a be-, mind a kitárcsázó alkalmazásoknak azon a hálózaton, amelyhez csatlakoztak. Ezek a hibrid berendezések képesek irányítani és szűrni protokollokat, támogatni olyan, a feltárcsázó csatlakozásokat támogató szabványokat, mint a PPP és a SLIP. Ezeken kívül még felajánlanak olyan szolgáltatásokat, mint a modem-megosztás, terminál/printer szolgáltatások. A feltárcsázó távoli hozzáférés biztosítja mind a távoli irodának, mind a távoli felhasználónak a környezetét és hajlékonyságát a „fizess, amennyit mész” telefon szolgáltatásnak. A kisebb távoli iroda csatlakozni tud a központi területtel, de csak a szükséges csatlakozási időre, s így megspórolja a lefektetett vezeték költségeit. A távoli PC-felhasználónak adva a lehetősége, hogy képes bármely telefonaljzatról, akár egy hotelből vagy egy repülőgépről csatlakozni. A távoli elérés a következő főbb csatlakozástípusokhoz tartozhat: LAN-LAN közötti, vagy pedig távoli állomás/távoli vezérlő kapcsolat. A LAN-LAN közötti kapcsolatban egy hálózat csatlakozik egy másikhoz feltárcsázó kapcsolaton keresztül és megosztva érik el közösen egymás erőforrásait. A távoli állomás/távoli vezérlő felhasználásokban egy távoli felhasználó PC-vel vagy munkaállomással csatlakozik a hálózathoz és funkcionál azzal egyenrangúan. A feltárcsázó csatlakozások általában a PPP-hez (két pont közti protokoll-hoz) tartoznak, ami engedélyezi több protokoll átvitelét, vagy a SLIP-hez (soros vonalú internet protokoll-hoz), ami keresztülviszi az IP-t az egész soros vonalon. A távoli elérésű termékek különböző típusú modemeket és telefonvonal szabványokat támogatnak. A távoli elérésű termék vásárlója választhat a hagyományos analóg/digitális telefonvonalak, vagy az ISDN között a termék interfészétől függően. Ezen kívül, ha külső modemet használ a felhasználó, választhat továbbá modem-szabványt és/vagy termináladapter átalakítást ISDN-re vagy lefektetett vonalra soros adatfolyammá.

Terminál és nyomtató szerverek
 A terminál és a nyomtatószerverek a hálózati terminál és nyomtatóhasználatot éppúgy támogatják, mint a modemek, vagy más soros berendezések használatát. Azt a szervert, amelyik csak a soros berendezések hálózati elérésére szolgál általában „terminál szervernek” nevezik, pedig ezzel szemben tény, hogy éppúgy képes lenne soros nyomtatók támogatására is. A „nyomtató szervertől” elvárható, hogy legyen legalább egy párhuzamos bemenete, de emellett lehet még egy vagy több soros bemenete is. Az elsődleges különbség a kettő között, hogy a terminál szerverek kétirányú berendezések, míg a nyomtató szerverek, legalábbis az adatátvitelre értve, irány nélküliek. Bár a kétirányú adatfolyamok esetén, amint azt esetenként jó pár nyomtatógyártó cég bemutatja, a nyomtatók képesek kommunikálni a host-okkal figyelembe véve a betűkészlet hozzáférhetőségét, az adatfolyamok nagytöbbsége még mindig a nyomtató felé áramlik. A ellentétben transceiverekkel, a repeaterekkel, vagy csatlakozás sokszorozókkal a terminál szerverek és a nyomtató szerverek intelligens berendezések, amiknek megvan a saját hálózati címük, s a fizikai kapcsolatteremtésen, vagy jeltovábbításon felül más funkciójuk is van. A nyomtató szerverek eredeti szerepe az volt, hogy lehetővé tegyék a termináloknak adatokat továbbítsanak illetve kapjanak a helyi hálózat összes host számítógépétől anélkül, hogy megkövetelnénk az összes terminál saját hálózati csatlakozását. Amíg a terminál szerverek létezését kényelmi és költségbeli megfontolások indokolják, a benne rejlő intelligenciának sokkal több előnye van. Ezek közé tartozik például a távoli megfigyelés és irányítás. Könnyebbé teszik a hálózatok irányítását azok a terminál szerverek, amelyek támogatják az SNMP-szerű protokollokat. Egy másik előny a helyi kommunikációban van, mivel a terminál szerver képes hálózati erőforrások megkötése nélkül elősegíteni azon két berendezés közti kommunikációt, melyek rá lettek csatlakoztatva (az ő „domain”-jába tartozó berendezések). Egy újabb hasznos tulajdonság, hogy képes szétszórni üzeneteket ezeknek a berendezéseknek.
 Azokat a berendezéseket, melyek terminál szerveren vagy nyomtató szerveren keresztül lettek a hálózatra csatlakoztatva megoszthatjuk a terminálok és a hostok között mind helyben, mind a hálózaton keresztül. Egy soros nyomtatót elérhet egy helyi host éppen úgy, mint egy távoli (a helyi host esetében az átvitel nem nyúlik túl a terminál vagy a nyomtató szerveren), vagy  például ha sok modemet kapcsolunk egy szerverre, az a hálózaton megosztott közös erőforrásként működhet a hálózat bármely számítógépe, munkaállomása vagy terminálja számára. Hasonlóan: egyetlen terminál több hosthoz lehet csatlakoztatva ugyanabban az időben (megegyező, sokszoros felállásban), és oda-vissza kapcsolhat közöttük. A munkaterhelési egyensúly majdnem automatikusan következik a több, hasonló erőforrás alkalmazásából a hálózaton. A terminál szerver az adott szoftvercsomag segítségével meg tudja határozni a legutóbb betöltött host helyzetét a hálózatban, vagy a host szervere meg tudja találni a következő lehetséges nyomtatót az adott területen.
 A sokprotokollos terminál szerverek eljövetelével a probléma az volt, hogy a felhasználónak két terminált kellett használnia ahhoz, hogy el tudja érni a könnyítés képpen különböző kommunikációs protokollokat használó  hostokat. Mindaddig, amíg a terminál szerver támogatja a host által használt protokollt, az arra a terminálra csatlakoztatott szerver el tudja érni azt a hostot éppen úgy, mintha a terminál saját, eredeti protokollját használná.
 Hasonló a helyzet a sokprotokollos nyomtatószerverek esetében. Ugyan azt a nyomtatót elérhetik mind a Novell-es, mind a Unix-os hostok. A nyomtató szerver a végrehajtandó munkákat egyszerűen sorba rakja és kinyomtatja a nyomtatási kérések beérkezésének megfelelően anélkül, hogy a felhasznált protokollra tekintettel lenne.
 A munkaállomások és a terminál szerverek is jó kombinációt jelentenek még akkor is, ha a munkaállomásoknak általában nincs szükségük szerverre ahhoz, hogy a hálózatba kapcsoljuk őket. A két berendezés jól összedolgozik, mert a munkaállomásnak rengeteg számítási erőforrása van a sok felhasználó kiszolgálására, míg a terminál szerver nyújthatja a nagyszámú csatlakozást, ami lehetővé teszi a számítógép elérését. Ebben az esetben a terminál szerver fizikailag összekapcsolja terminál berendezéseket a hálózattal. Az eredmény ugyanaz, mint amikor a munkaállomásnak szolgáltatunk hozzáférést. A plusz jótétemény, hogy a terminálok el tudnak érni más hálózati erőforrásokat is. Gazdaságilag van értelme, hogy legyen egyetlen csatlakozás a hálózathoz a terminálonkénti külön interfészkártyák és transceiverek helyett.
 A DEC rendszerek a LAT, míg a Unix-os rendszerek a TCP/IP protokollt használják. Ez természetesen nem jelenti azt , hogy kommunikálnak egymással. Ezzel szemben milyen elterjedt a VAX és a Sun munkaállomások használata ugyanabban a létesítményben. Természetes fordítóképességének köszönhetően egy multiprotokoll terminál szerver az általa ismert protokollok közti fordítást végre tudja hajtani, mint például LAT és TCP/IP, vagy legalábbis azokat, melyek a terminálok munkájához lettek létesítve. Bár a terminál szerverek sávszélessége nem elegendő a nagymennyiségű file-átvitelhez, könnyedén kezelni tudja a host-host kérdés/válasz felhasználásokat, elektronikus levelesláda-ellenőrzést, stb. Ez sokkal inkább gazdaságosabb alternatíva, mint egy speciális rendeltetésű átalakító drága host-szoftverére szert tenni. A hajlékonyságnál maradva: a terminál és nyomtató szerverek felhasználóiknak nagyfokú hajlékonyságot biztosítanak a hálózat konfigurálásában és szervezésében. Inkább, mint a nyomtatók és más perifériák mozgatása hálózatról hálózatra kitágítjuk a dimenzióit a köztes működtetésnek, vagy felkészülünk a növekedésre. És mindezt megteheted különösebb újrakábelezés nélkül.