Az Ethernet szegmenstípusai
Az Ethernet-es hálózatok többféle kábelezéssel is léteznek, ezek a fejlõdés során alakultak ki. Pillanatnyilag a következõ típusokkal találkozhatunk :
Thick Ethernet ( vastag Ethernet, 10 Base 5, sárga Ethernet )
Speciális, 50 ohmos hullámimpedanciájú, általában sárga köpenyû 0.4 inch átmérôjû koaxiális kábel alapú szegmens. Hossza maximum 500 méter, állomásszám maximum 100, egymástól minimum 2.5 méterre. A kábelre való kapcsolódást a koaxra szerelhetô transceiver nevû készülék biztosítja, amely lényegében egy adó-vevô. A digitális jelet a transceiver és a számítógép között az AUI ( Attachment Unit Interface ) kábel hordozza. Ennek maximális hossza 50 méter lehet. Ez az eredeti Ethernet hálózat, a "klasszikus Ethernet".
Thin Ethernet ( vékony Ethernet, 10 Base 2, thin koax )
A klasszikus Ethernet hátránya a kártyától külön lévô, a rendszert jelentôsen drágító adó-vevô egység ( transceiver ) és a hozzá tartozó AUI kábel, valamint a vastag, nehezen hajlítható koax. Ezért a gyártók egy lényegesen vékonyabb kábeles szegmenst definiáltak, az adó-vevôt pedig a hálózati kártyára integrálták. Az így létrejött szegmenstípusnál mindez a távolságok rovására ment, viszont máig ez a legolcsóbb hálózati rendszerek egyike.
Jellemzôi: RG58 típusú, 50 ohmos hullámimpedanciájú, 0.2 inch átmérôjû koaxiális kábel alapú szegmens. Hossza maximum 185 méter, az állomásszám 30 lehet. A szegmensre való kapcsolódás T elosztókon keresztül történik, de ez új gépek bekötésekor növeli a szegmenshosszt, mivel el kell vezetni oda is a kábelt.
A vékony és vastag Ethernetet kombinálni is lehet egy apró kis csatoló segítségével, ekkor a következô képletet kell alkalmazni :
vastag Ethernet hossza + 3.28* vékony Ethernet hossza < 500 méter
Csavart érpár ( twisted pair, 10 Base-T )
A strukturált kábelezés elterjedése miatt jött létre. Hátránya, hogy a mindenképp szükséges koncentrátor jelentõsen drágítja. 8 eres, csavart érpáras vezetéken alapuló, RJ45 csatlakozós, csillag topológiájú struktura. A vezetékbõl csak két érpárat használ fel. A középpontban egy koncentrátor helyezkedik el, ebbõl indulnak a maximum 100 méter hosszú ágak.
Üvegszálas kábel ( Fiber-Optic, 10 Base-FL )
Több eres, üvegszálas kábelen alapuló szegmens. A vezetõ szál átmérõje általában 50/125 illletve 62.5/125 mikron, egy szegmenshez két ér szükséges. A kapható kábelek kültéri vagy beltéri kivitelûek, 4,6,8,10 vagy 12 eresek. A szabvány szerinti maximális hossz 2 km, de a szokásos hálózati eszközök az 1 km-2.5 km tartományban szórnak. Bonyolult és drága szerelhetõsége miatt csak hosszabbító szegmensként használatos.
Szélessávú Ethernet ( 10 BROAD 36 )
Szélessávú átvitelû, 75 Ohm-os koaxiális kábeles alapú szegmens, maximális hossza 3600 méter. Szinte csak elméletben létezik.
A 802.3 teljesítménye
A következõkben a 802.3 teljesítménye nagy és állandó terhelés mellett lesz vizsgálva. Feltételezzük, hogy k állomás folyamatosan adásra kész állapotban van, és minden résben az újraadási valószínûség állandó. Ha minden egyes állomás p valószínûséggel ad egy versengés során, akkor annak A valószínûsége, hogy több állomás is meg akarja szerezni a csatornát ezalatt a rés alatt :
A maximális, ha a p=1/k és k tart végtelen esetén A tart 1/e-hez. Annak valószínûsége, hogy a versengési intervallum pontosan j rést tartalmaz A(1-A)j-1, így tehát a versengésenkénti rések középértéke :
Mivel minden rés idõtartama 2T , ezért a w versengési intervallum értéke 2T/A. Optimális p-t feltételezve a versengési rések középértéke soha nem nagyobb mint e , így w legfeljebb 2Te = 5.4T lehet. Ha egy átlagkeret elküldéséhez P másodpercre van szükség, akkor sok küldeni kívánó állomás esetén :
(ahol tau=T)
Itt látható, hogy a két állomás közötti maximális kábelhosszúság hol játszik szerepet a teljesítmény alakulásában, így adva esélyt a lineáris topológiáktól eltérõ elrendezések számára. Minél hosszabb a kábel, annál hosszabb a versengési intervallum hosszúsága is. 2.5 km-nél nem hosszabb kábelt, és két adó-vevõ között nem több mint 4 ismétlõt engedélyezve a körbejárási idõ 51.2 s-ra korlátozható, amely 10 Mhz-nél 512 bitnek, vagyis 64 byte-nak felel meg, amely éppen a minimális keretméret.
Tanulságos az elõzõ egyenlõséget az F kerethossz, a B hálózati sávszélesség, az L kábelhosszúság, a c jelterjedési sebesség segítségével az optimális e keretenkénti versengési rés esetére átalakítani. P=F/B teljesülése esetén :
Amikor a nevezõ második tényezõje nagy, a hálózat hatékonysága kicsi. Konkrétan, ha a hálózati sávszélesség és a távolság nõ (BL szorzat), akkor ez csökkenti az egy adott keretméretre számolt hatékonyságot. Sajnos azonban a legtöbb hálózati hardver kutatás éppen ennek a szorzatnak a növelésére irányul. Nagy távolságokon nagy sávszélességet akarnak elérni (pl. optikai szálas MAN-ok), ami azt sugallja, hogy a 802.3 nem a legalkalmasabb az ilyen alkalmazások számára.
A következõ ábrán a legutóbbi egyenlõség alapján 2T=51.2 mikros és 10 Mbit/s-os adatátviteli sebességnél az adni kész állomások függvényében a csatornahatékonyság görbéje került felrajzolásra. 64 byte-os résidõ mellett nem meglepõ, hogy a 64 byte-os keretek nem hatékonyak. Másfelõl, 1024 byte-os kereteket és versengési intervallumonként e darab (amely csak aszimptotikusan elérhetõ) 64 byte-os rést feltételezve, a hatékonyság 0.85 , míg a versengési periódus 174 byte-nyi hosszú lesz.
Az adásra kész állomások számának középértékét nagy terhels esetén a következõ (durva) megfontolások alapján határozhatjuk meg : Minden keret a csatornát egy versengési periódus és egy keretátviteli idõ erejéig tartja fel, azaz összesen P+w másodpercig. A keretek száma ezért másodpercenként : 1/(P+w). Ha minden állomás R keret/s átlagsebességgel állítja elõ a kereteket, és a rendszer k állapotban van (ennyi adásra kész állapot van), akkor a nem blokkolt állomások egyesített bemeneti sebessége : (N-k)R keret/s. Állandósult állapotban a bemeneti és kimeneti sebességeknek meg kell egyezniük, ezért ezeket egyenlõvé tehetjük és megoldhatjuk k-ra. Észrevehetõ, hogy w a k függvényében változik.
Az IEEE 802.3 szabvány és az ETHERNET
A 802.3 szabványnak érdekes története van. Az igazi kezdetet Abramson ALOHA rendszere jelentette Hawaii-ban. Késõbb csatornafigyeléssel egészült ki a módszer, és a Xerox megépített egy 2.94 Mbit/s-os CSMA/CD rendszert, amely 1 km-es távolságon 100 személyi munkaállomást kötött össze. Ezt a rendszert a luminiferous éter után, amelyet valamikor az elektromágneses sugárzás közvetítõ közegének hittek, Ethernet-nek nevezték el. (Amikor a XIX. században élt brit fizikus, James Clerk Maxwell felfedezte, hogy az elektromágneses sugárzást hullámegyenlet formájában le lehet írni, akkor a kor tudósai feltételezték, hogy a tér valamilyen éterszerû anyaggal töltött, amelyben a sugárzás terjedni képes. Csak a híres, 1887-es Michelson-Borley féle kísérlet után fedezték fel a fizikusok, hogy az elektromágneses sugárzás vákuumban is terjed.)
Az Ethernet olyan sikeres volt, hogy a Xerox, a DEC és az Intel összefogva létrehozta a 10 Mbit/s-os Ethernet-es szabványt. Az Ethernet az OSI hivatkozási modell két legalsó - fizikai és adatkapcsolati - rétegét kielégítõ protokoll gyûjtemény. Az olyan hálózati operációs rendszerek mint TCP/IP vagy AppleTalk, az Ethernetre épülnek. Az Ethernet sokoldalúsága, egyebek mellet az, hogy különbözõ hálózati protokollokat is megenged. Az Ethernet csomagok a különbözõ protokollok megkülönböztetésére vonatkozó adatot tartalmaznak, így egy Ethernet hálózaton ugyanazon a kábelen alkalmazható a TCP/IP, az AppleTalk, a DECnet, az IPX és az XNS protokoll család, anélkül, hogy ez külön erõfeszítést igényelne a hálózati menedzsertõl. Az egyes csomópontok minden esetben felismerik a rájuk vonatkozó adatcsomagokat.
Ez a szabvány alkotja a 802.3 szabvány alapját is. A publikált 802.3 szabvány abban is különbözik az Ethernet specifikációtól, hogy egy teljes 1-perzisztens CSMA/CD rendszercsaládot ír le, 1-tõl 10 Mbit/s-os sebességig, különbözõ közegeken mûködve. A kezdeti szabvány egy 10 Mbit/s-os, 50 ohm-os koaxiális kábelen futóalapsávú rendszer paramétereire is javaslatot ad. További közegekre és további sebességekre vonatkozó javaslatok még megfontolás tárgyát képezik. Az alábbi tárgyalás elsõsorban a 10 Mbit/s-os alapsávú verzióra összpontosít.
Sokan helytelenül az összes CSMA/CD protokollra Ethernet néven hivatkoznak, még akkor is ha valójában egy konkrét 802.3-at megvalósító termékrõl van szó.
Az IEEE 802.3 szabvány egy 1-perzisztens CSMA/CD LAN-t definiál. Mielõtt egy állomás adni akar, belehallgat a csatornába. Ha a kábel foglalt, akkor az állomás addig vár, amíg az üressé nem válik, máskülönben az azonnal adni kezd. Ha egy üres kábelen két vagy tübb állomás egyszerre kezd el adni, ütközés következik be. Minden ütközést szenvedett keretû állomásnak be kell fejeznie adását, ezután véletlenszerû ideig várnia kell, majd az egész eljárást meg kell ismételnie.
Mivel az Ethernet elnevezés a kábelre (éterre) vonatkozik, ezért ezzel kezdõdik a tárgyalás. Két különbözõ típusú koaxiális kábelt használnak elterjedten. Népszerû nevükön a vastag Ethernet-et, ill. a vékony Ethernet-et. A vastag Ethernet egy sárga kerti locsolócsõre emlékeztet, amelyre 2.5 méterenként a csatlakozási pontokat megjelölték. A 802.3 szabvány ténylegesen nem követeli meg, hogy a kábel színe sárga legyen, de ajánlja. A vékony Ethernet vékonyabb és sokkal hajlékonyabb, továbbá a megcsapolásos csatlakozás (vámpír-csatoló) helyett szabványos ipari BNC csatlakozókat használ. A vékony Ethernet sokkal olcsóbb, de csak kisebb távolságok áthidalására alkalmas. A két típus kompatibilis és több módon is összeköthetõ. Bizonyos korlátozó feltételek mellett sodrott érpár is használható koaxiális kábel helyett.
Bármilyen is legyen a közeg a szakadt kábelek, rossz megcsapolások, laza csatlakozók érzékelése komoly problémát okoz. Kinyomozásukra különbözõ technikákat fejlesztettek ki. Alapvetõen egy ismert alakú jelet bocsátanak a kábelre. Ha a jel akadályba vagy a kábel végébe ütközik, akkor visszhang keletkezik, amely a jellel ellenkezõ irányban terjed. A jel kibocsátási és a visszhang visszaérkezési idejét precizen mérve a visszhang keletkezési helye meghatározható. Ezt a technikát idõbeli reflektometriának (time domain reflectometry) nevezik.
Az összes 802.3 implementáció, beleértve az Ethernetet is, Manchester kódolást használ. A bitek közepén lévõ átmenet segítségével a küldõ szinkronba hozhatja a vevõt. Bármelyik idõpontban a kábel a következõ három állapot egyikében van: 0-ás bit átvitele (alacsonyból magasba való átmenet), 1-es bit átvitele (magasból alacsonyba való átmenet), vagy tétlen (0V). A jel magas szintjét +0.85V, alacsony szintjét -0.85V jelenti.
Egy szokásos Ethernet konfiguráció a következõ ábrán látható. Ezen egy szorosan a kábelre erõsített adó-vevõ (transceiver) látható, melynek csatlakozója szoros érintkezést teremt a kábel belsõ magjával. Az adó-vevõ olyan elektronikával rendelkezik, amely csatornafigyelésre és ütközésérzékelésre alkalmas. Ütközést érzékelve az adó-vevõ ugyancsak érvénytelen jelet küld ki a kábelre azért, hogy a többi adó-vevõ is biztosan érzékelni tudja az ütközést.
Az adó-vevõ kábel (transceiver cable) köti össze az adó-vevõt a számítógépben levõ interfészkártyával. Az adó-vevõ kábel legfeljebb 50 méter hosszú lehet, és öt különállóan árnyékolt sodrott érpárt tartalmaz. Ezekbõl két pár a be- és kimenõ adatok számára van kijelölve, további kettõ pedig a be- és kimenõ vezérlõjelek számára. Az ötödik párral - amelyet nem mindig használnak - a számítógép árammal láthatja el az adó-vevõ elektronikáját. Néhány adó-vevõhöz, az adó-vevõk számának csökkentése érdekében, 8 számítógép kapcsolható egyidejûleg.
Az interfészkártya egy vezérlõcsipet tartalmaz, amely kereteket vesz ill. kereteket küld az adó-vevõnek. A vezérlõ felelõs a kimenõ keretek adatokból való összeállításáért, a kimenõ keretek ellenõrzõösszegének kiszámításáért és a bejövõ keretek ellenõrzõösszegének ellenõrzéséért. Néhány vezérlõcsip ezen felül még kezeli a bejövõ keretek számára fenntartott pufferláncot, a kimeneti puffersort, DMA átvitelt bonyolíthat le a hoszt számítógéppel, ill. egyéb hálózatmenedzselési feladatokat is elláthat.
A 802.3 által engedélyezett legnagyobb kábelhossz 500 m. A hálózat által átfogott távolság növelése érdekében az egyes kábeleket ismétlõk (repeater) segítségével össze lehet kötni, amelyet az ábra is mutat. Az ismétlõ egy fizikai rétegbeli eszköz. Mindkét irányból veszi, felerõsíti és továbbítja a jeleket. A szoftver szemszögébõl az ismétlõkkel összekötött kábelszegmensek ekvivalensek egyetlen kábellel, eltekintve az ismétlõ okozta plusz késleltetéstõl. Egy rendszer több szegmenst és több ismétlõt is tartalmazhat, de nem lehet két olyan adó-vevõ, amely 2.5 km-nél távolabbra helyezkedik el egymástól, ill. nem lehet olyan adó-vevõ közötti út, amely négynél több ismétlõn halad keresztül.
Az ábrán négy különbözõ épületkábelezési módszer látható. Az a; ábrán egyetlen kábel kígyózik át az épület szobáin úgy, hogy az állomások a hozzájuk legközelebb esõ ponton csatlakoznak rá. A b; egy az alaptól a tetõig futó gerinckábelt mutat, amelyre az egyes emeleteken ismétlõk segítségével vízszintes kábelek csatlakoznak. Egyes megvalósításainál a függõleges gerincvezeték vastag, míg a vízszintesek vékony kábelek. A legáltalánosabb topológiát a c; ábra mutatja, ugyanis olyan hálózatoknál, amelyekben néhány állomás között két út is létezik, gyakran probléma adódik a két jel interferenciájából.
A kábelhálózatok építésének egyik lehetséges módja az, amikor a különálló szegmenshalmazokat hidak (bridge) segítségével kötik össze, amelyeket szelektív ismétlõknek (selective repeater) is neveznek. A közönséges ismétlõkkel ellentétben, amelyek a biteket azok megvizsgálása nélkül továbbítják, a hidak megvizsgálják a kereteket, és csak akkor továbbítják azokat, ha egy másik szegmens eléréséhez erre szükség van. A b; ábrán például az A-tól B-nek küldött keretket nem, de az A-tól a C-nek vagy F-nek küldött kereteket továbbítani fogja a híd. A híd segítségével A ugyanabban az idõben beszélgethet B-vel, mint mondjuk C D-vel vagy E-vel. A hidaknak ismerniük kell az állomások elhelyezkedését a szegmenseken, különben nem tudnák megállapítani, hogy melyik keretet kell az egyik szegmensrõl a másikra átmásolni.
A 802.3 MAC-protokollja
A 802.3 keretszerkezetét az alábbi ábrán láthatjuk. Minden keret egy 7 byte-os elõtaggal (preamble) kezdõdik, amely 10101010 mintájú. E minta Manchester-kódolása, amely egy 10 Mhz-es, 5.6 mikros idõtartamú négyszögjel, lehetõséget nyújt a vevõ órájának, hogy az adó órájához szinkronizálódjon. Ezután következik a keretkezdet (start of frame) byte, amely a keret kezdetét jelöli ki az 10101011 mintával.
Elõtag
7 byte
Keretkezdet-határoló
1 byte
Célcím
2 v. 6
Forráscím
2 v. 6
Adatmezõ-hossz
2 byte
Adat
0-1500 byte
Töltelék
0-46
Ellenõrzõösszeg
4 byte
A keret két címet tartalmaz, egy célcímet és egy forráscímet. A szabvány 2- és 6-byte-os címeket is megenged, de a 10 Mbit/s-os alapsávú szabvány számára kijelölt paraméterek csak 6-byte-os címek használatát engedélyezik. A célcím legfelsõ helyiértékû bitje közönséges címek esetén 0, csoportcímek esetén 1 értékû. A csoportcímek több állomás egyetlen címmel való megcímzését teszik lehetõvé. Amikor egy keretet csopotcímmel küldünk el, akkor a keretet a csoport minden tagja veszi. Az állomások egy meghatározott csoportjának való keretküldést többesküldésnek (multicast) nevezik. A csupa 1-esekbõl álló cím az üzenetszóráshoz (broadcast) van fentartva. A célcímben csupa 1-est tartalmazó keretet az összes állomás veszi, és a hidak is automatikusan továbbítják azokat. A címzés további érdekessége a legmagasabb helyiértékû bit melletti 46. bit használata. Ez a bit a helyi és a globális címeket különbözteti meg. A helyi címeket a hálózatmenedzserek jelölik ki és a helyi hálózaton kívül nincs jelentõségük. A globális címeket ellenben az IEEE jelöli ki azért, hogy a világon ne fordulhasson elõ két azonos globális cím. Mivel 48-2=46 bit áll rendelkezésre, ezért megközelítõleg 7*1013 globális cím létezik. Az alapgondolat az, hogy 48 bitet használva már a világ bármely két állomása megcímezheti egymást. A célok megtalálásának módja már a hálózati rétegre tartozik.
A hosszmezõ (length field) az adatmezõben található adatbyte-ok számát adja meg. A minimum 0, a maximum 1500 byte. Bár egy 0 hosszúságú adatmezõ érvényes, mégis problémákat okozhat. Amikor egy adó-vevõ ütközést érzékel, csonkolja az aktuális keretet, ami azt jelenti, hogy kóbor bitek, keretdarabkák mindig jelen lehetnek a kábelen. Az érvényes keretek és a szemét megkülönböztetése érdekében a 802.3 szabvány szerint egy érvényes keretnek legalább 64 byte hosszúnak kell lennie, a célcímtõl az ellenõrzõösszegig bezárólag. Ha tehát egy keret adatrésze 46 byte-nál rövidebb, akkor a töltelék mezõt kell használni a keret minimális méretének eléréséhez. A minimális kerethosszúságot még az is indokolja, hogy egy rövid keret küldését egy állomás még azelõtt befejezhetné, mielõtt a keret elsõ bitje elérné a kábel legtávolabbi végét, ahol is az egy másik kerettel ütközhet.
Az utolsó mezõ az ellenõrzõösszeg (checksum). Ez gyakorlatilag az adatok 32-bites hasítókódja. Ha néhány bit a kábelen keletkezõ zaj miatt hibásan érkezik meg, akkor az ellenõrzõösszeg majdnem biztosan rossz lesz, így a hiba felfedezhezõ. Az ellenõrzõösszeg algoritmusa a ciklikus redundancia-ellenõrzésen alapul.
Ahogy már említésre került, ha két állomás üresnek érzékelve a kábelt egyszerre kezd el adni, akkor ütközés következik be. Minden ütközést észlelõ állomás abbahagyja adását, és a többi állomás figyelmeztetésére szándékosan zajos jelet küld egy darabig a kábelen, majd véletlenszerû ideig vár, és csak ezután kezdi el az elõzõekben ismertetett algorimus megismétlését. A véletlenszerûség biztosítását úgy oldják meg, hogy az ütközés az idõt diszkrét idõintervallumokra oszják, amelynek hossza a legrosszabb esetre számított körbejárási késleltetéshez (2T) igazodik. A 802.3 által megengedett leghosszabb úthoz (2.5 km és 4 ismétlõ) alkalmazkodva a résidõt 512 bitnek megfelelõ hosszúságúra állították be, vagyis 51.2 mikros-ra.
Az elsõ ütközés után minden állomás az újabb próbálkozás elõtt 0 vagy 1 résidõnyit várakozik. Ha két állomás ütközik, és mindkettõ ugyanazt a véletlen számot kapja, akkor ismét ütközni fognak. A második ütközés után a 0, 1, 2, vagy 3 számok közül választanak véletlenszerûen, és annak megfelelõ ideig várakoznak. Ha a harmadik ütközés is bekövetkezik, amely 0.25 valószínûséggel fordulhat elõ, akkor az állomások a 0 és 2^3-1 közötti intervallumból választanak véletlenszerûen egy számot.
Általánosan : i ütközés után az állomásoknak a 0 és 2^i-1 közötti intervallumból kell egy számot választaniuk, és ennek megfelelõ résidõnyit kell várakozniuk. Ha azonban elérik a 10. ütközést, akkor a véletlenszám-generálás felsõ határa az 1023-mas értéken állandósul. 16 bekövetkezett ütközés után a vezérlõ feladja a kísérletezést, és hibajelzést ad a számítógépnek. A további hibajavítás a felsõbb rétegek feladata.
Ezt az algoritmust kettes exponenciális visszatartásnak (binary exponential backoff) nevezik. Azért erre az algoritmusra esett a választás, mert dinamikusan képes az adni kívánó állomások számához igazodni. Ha a véletlenszám-generálás felsõ határa minden ütközés esetén 1023 lenne, két állomás újbóli ütközésének valószínûsége valóban elhanyagolható lenne, de a várakozási idõ várható értéke több száz rés körül alakulna, amely megengedhetetlenül nagy késleltetéseket okozna. Másfelõl viszont, ha az állomások örökösen a 0 és 1 közül választanának csak, akkor 100 egyszerre adni akaró állomás keretei addig ütköznének, amíg végre 99 állomás a 0-át, míg a maradék egy az 1-est (vagy fordítva) választaná. Ez esetleg évekig eltarthatna. Azáltal, hogy a véletlenszám-generálás intervalluma az egymást követõ ütközések hatására exponenciálisan nõ, az algoritmus biztosítja azt, hogy kevés ütközõ állomás esetén viszonylag kis késleltetés következzen be, ugyanakkor nagyszámú állomás esetén az ütközés még belátható idõn belül feloldódjon.
Ahogy az eddigiekbõl kiderült, a CSMA/CD nem biztosít nyugtázást. Mivel az ütközés puszta hiánya nem garantálja azt, hogy a bitek a kábelen levõ zajtüskék miatt nem sérülnek meg, ezért a megbízható átvitel érdekében a célállomásnak ellenõriznie kell az ellenõrzõösszeget, és ha ez hibátlan, akkor errõl a tényrõl egy nyugtakeret küldésével értesítenie kell a forrást. Rendes körülmények között egy protokollban ez a nyugtázás egy másik keretet igényelne, amelynek elküldése érdekében, akárcsak egy adatkeret esetén, meg kellene szereznie a csatornahozzáférési jogot. A versenyalgoritmus egy egyszerû módosításával azonban ez elkerülhetõ, és a keret sikeres vételérõl a küldõnek gyorsan nyugta küldhetõ. Ehhez mindössze az kell, hogy a sikeres adásokat követõ versengési rések közül az elsõt a célállomás számára kell fenntartani.
Az Ethernet-es hálózatok többféle kábelezéssel is léteznek, ezek a fejlõdés során alakultak ki. Pillanatnyilag a következõ típusokkal találkozhatunk :
Thick Ethernet ( vastag Ethernet, 10 Base 5, sárga Ethernet )
Speciális, 50 ohmos hullámimpedanciájú, általában sárga köpenyû 0.4 inch átmérôjû koaxiális kábel alapú szegmens. Hossza maximum 500 méter, állomásszám maximum 100, egymástól minimum 2.5 méterre. A kábelre való kapcsolódást a koaxra szerelhetô transceiver nevû készülék biztosítja, amely lényegében egy adó-vevô. A digitális jelet a transceiver és a számítógép között az AUI ( Attachment Unit Interface ) kábel hordozza. Ennek maximális hossza 50 méter lehet. Ez az eredeti Ethernet hálózat, a "klasszikus Ethernet".
Thin Ethernet ( vékony Ethernet, 10 Base 2, thin koax )
A klasszikus Ethernet hátránya a kártyától külön lévô, a rendszert jelentôsen drágító adó-vevô egység ( transceiver ) és a hozzá tartozó AUI kábel, valamint a vastag, nehezen hajlítható koax. Ezért a gyártók egy lényegesen vékonyabb kábeles szegmenst definiáltak, az adó-vevôt pedig a hálózati kártyára integrálták. Az így létrejött szegmenstípusnál mindez a távolságok rovására ment, viszont máig ez a legolcsóbb hálózati rendszerek egyike.
Jellemzôi: RG58 típusú, 50 ohmos hullámimpedanciájú, 0.2 inch átmérôjû koaxiális kábel alapú szegmens. Hossza maximum 185 méter, az állomásszám 30 lehet. A szegmensre való kapcsolódás T elosztókon keresztül történik, de ez új gépek bekötésekor növeli a szegmenshosszt, mivel el kell vezetni oda is a kábelt.
A vékony és vastag Ethernetet kombinálni is lehet egy apró kis csatoló segítségével, ekkor a következô képletet kell alkalmazni :
vastag Ethernet hossza + 3.28* vékony Ethernet hossza < 500 méter
Csavart érpár ( twisted pair, 10 Base-T )
A strukturált kábelezés elterjedése miatt jött létre. Hátránya, hogy a mindenképp szükséges koncentrátor jelentõsen drágítja. 8 eres, csavart érpáras vezetéken alapuló, RJ45 csatlakozós, csillag topológiájú struktura. A vezetékbõl csak két érpárat használ fel. A középpontban egy koncentrátor helyezkedik el, ebbõl indulnak a maximum 100 méter hosszú ágak.
Üvegszálas kábel ( Fiber-Optic, 10 Base-FL )
Több eres, üvegszálas kábelen alapuló szegmens. A vezetõ szál átmérõje általában 50/125 illletve 62.5/125 mikron, egy szegmenshez két ér szükséges. A kapható kábelek kültéri vagy beltéri kivitelûek, 4,6,8,10 vagy 12 eresek. A szabvány szerinti maximális hossz 2 km, de a szokásos hálózati eszközök az 1 km-2.5 km tartományban szórnak. Bonyolult és drága szerelhetõsége miatt csak hosszabbító szegmensként használatos.
Szélessávú Ethernet ( 10 BROAD 36 )
Szélessávú átvitelû, 75 Ohm-os koaxiális kábeles alapú szegmens, maximális hossza 3600 méter. Szinte csak elméletben létezik.
A 802.3 teljesítménye
A következõkben a 802.3 teljesítménye nagy és állandó terhelés mellett lesz vizsgálva. Feltételezzük, hogy k állomás folyamatosan adásra kész állapotban van, és minden résben az újraadási valószínûség állandó. Ha minden egyes állomás p valószínûséggel ad egy versengés során, akkor annak A valószínûsége, hogy több állomás is meg akarja szerezni a csatornát ezalatt a rés alatt :
A maximális, ha a p=1/k és k tart végtelen esetén A tart 1/e-hez. Annak valószínûsége, hogy a versengési intervallum pontosan j rést tartalmaz A(1-A)j-1, így tehát a versengésenkénti rések középértéke :
Mivel minden rés idõtartama 2T , ezért a w versengési intervallum értéke 2T/A. Optimális p-t feltételezve a versengési rések középértéke soha nem nagyobb mint e , így w legfeljebb 2Te = 5.4T lehet. Ha egy átlagkeret elküldéséhez P másodpercre van szükség, akkor sok küldeni kívánó állomás esetén :
(ahol tau=T)
Itt látható, hogy a két állomás közötti maximális kábelhosszúság hol játszik szerepet a teljesítmény alakulásában, így adva esélyt a lineáris topológiáktól eltérõ elrendezések számára. Minél hosszabb a kábel, annál hosszabb a versengési intervallum hosszúsága is. 2.5 km-nél nem hosszabb kábelt, és két adó-vevõ között nem több mint 4 ismétlõt engedélyezve a körbejárási idõ 51.2 s-ra korlátozható, amely 10 Mhz-nél 512 bitnek, vagyis 64 byte-nak felel meg, amely éppen a minimális keretméret.
Tanulságos az elõzõ egyenlõséget az F kerethossz, a B hálózati sávszélesség, az L kábelhosszúság, a c jelterjedési sebesség segítségével az optimális e keretenkénti versengési rés esetére átalakítani. P=F/B teljesülése esetén :
Amikor a nevezõ második tényezõje nagy, a hálózat hatékonysága kicsi. Konkrétan, ha a hálózati sávszélesség és a távolság nõ (BL szorzat), akkor ez csökkenti az egy adott keretméretre számolt hatékonyságot. Sajnos azonban a legtöbb hálózati hardver kutatás éppen ennek a szorzatnak a növelésére irányul. Nagy távolságokon nagy sávszélességet akarnak elérni (pl. optikai szálas MAN-ok), ami azt sugallja, hogy a 802.3 nem a legalkalmasabb az ilyen alkalmazások számára.
A következõ ábrán a legutóbbi egyenlõség alapján 2T=51.2 mikros és 10 Mbit/s-os adatátviteli sebességnél az adni kész állomások függvényében a csatornahatékonyság görbéje került felrajzolásra. 64 byte-os résidõ mellett nem meglepõ, hogy a 64 byte-os keretek nem hatékonyak. Másfelõl, 1024 byte-os kereteket és versengési intervallumonként e darab (amely csak aszimptotikusan elérhetõ) 64 byte-os rést feltételezve, a hatékonyság 0.85 , míg a versengési periódus 174 byte-nyi hosszú lesz.
Az adásra kész állomások számának középértékét nagy terhels esetén a következõ (durva) megfontolások alapján határozhatjuk meg : Minden keret a csatornát egy versengési periódus és egy keretátviteli idõ erejéig tartja fel, azaz összesen P+w másodpercig. A keretek száma ezért másodpercenként : 1/(P+w). Ha minden állomás R keret/s átlagsebességgel állítja elõ a kereteket, és a rendszer k állapotban van (ennyi adásra kész állapot van), akkor a nem blokkolt állomások egyesített bemeneti sebessége : (N-k)R keret/s. Állandósult állapotban a bemeneti és kimeneti sebességeknek meg kell egyezniük, ezért ezeket egyenlõvé tehetjük és megoldhatjuk k-ra. Észrevehetõ, hogy w a k függvényében változik.
Az IEEE 802.3 szabvány és az ETHERNET
A 802.3 szabványnak érdekes története van. Az igazi kezdetet Abramson ALOHA rendszere jelentette Hawaii-ban. Késõbb csatornafigyeléssel egészült ki a módszer, és a Xerox megépített egy 2.94 Mbit/s-os CSMA/CD rendszert, amely 1 km-es távolságon 100 személyi munkaállomást kötött össze. Ezt a rendszert a luminiferous éter után, amelyet valamikor az elektromágneses sugárzás közvetítõ közegének hittek, Ethernet-nek nevezték el. (Amikor a XIX. században élt brit fizikus, James Clerk Maxwell felfedezte, hogy az elektromágneses sugárzást hullámegyenlet formájában le lehet írni, akkor a kor tudósai feltételezték, hogy a tér valamilyen éterszerû anyaggal töltött, amelyben a sugárzás terjedni képes. Csak a híres, 1887-es Michelson-Borley féle kísérlet után fedezték fel a fizikusok, hogy az elektromágneses sugárzás vákuumban is terjed.)
Az Ethernet olyan sikeres volt, hogy a Xerox, a DEC és az Intel összefogva létrehozta a 10 Mbit/s-os Ethernet-es szabványt. Az Ethernet az OSI hivatkozási modell két legalsó - fizikai és adatkapcsolati - rétegét kielégítõ protokoll gyûjtemény. Az olyan hálózati operációs rendszerek mint TCP/IP vagy AppleTalk, az Ethernetre épülnek. Az Ethernet sokoldalúsága, egyebek mellet az, hogy különbözõ hálózati protokollokat is megenged. Az Ethernet csomagok a különbözõ protokollok megkülönböztetésére vonatkozó adatot tartalmaznak, így egy Ethernet hálózaton ugyanazon a kábelen alkalmazható a TCP/IP, az AppleTalk, a DECnet, az IPX és az XNS protokoll család, anélkül, hogy ez külön erõfeszítést igényelne a hálózati menedzsertõl. Az egyes csomópontok minden esetben felismerik a rájuk vonatkozó adatcsomagokat.
Ez a szabvány alkotja a 802.3 szabvány alapját is. A publikált 802.3 szabvány abban is különbözik az Ethernet specifikációtól, hogy egy teljes 1-perzisztens CSMA/CD rendszercsaládot ír le, 1-tõl 10 Mbit/s-os sebességig, különbözõ közegeken mûködve. A kezdeti szabvány egy 10 Mbit/s-os, 50 ohm-os koaxiális kábelen futóalapsávú rendszer paramétereire is javaslatot ad. További közegekre és további sebességekre vonatkozó javaslatok még megfontolás tárgyát képezik. Az alábbi tárgyalás elsõsorban a 10 Mbit/s-os alapsávú verzióra összpontosít.
Sokan helytelenül az összes CSMA/CD protokollra Ethernet néven hivatkoznak, még akkor is ha valójában egy konkrét 802.3-at megvalósító termékrõl van szó.
Az IEEE 802.3 szabvány egy 1-perzisztens CSMA/CD LAN-t definiál. Mielõtt egy állomás adni akar, belehallgat a csatornába. Ha a kábel foglalt, akkor az állomás addig vár, amíg az üressé nem válik, máskülönben az azonnal adni kezd. Ha egy üres kábelen két vagy tübb állomás egyszerre kezd el adni, ütközés következik be. Minden ütközést szenvedett keretû állomásnak be kell fejeznie adását, ezután véletlenszerû ideig várnia kell, majd az egész eljárást meg kell ismételnie.
Mivel az Ethernet elnevezés a kábelre (éterre) vonatkozik, ezért ezzel kezdõdik a tárgyalás. Két különbözõ típusú koaxiális kábelt használnak elterjedten. Népszerû nevükön a vastag Ethernet-et, ill. a vékony Ethernet-et. A vastag Ethernet egy sárga kerti locsolócsõre emlékeztet, amelyre 2.5 méterenként a csatlakozási pontokat megjelölték. A 802.3 szabvány ténylegesen nem követeli meg, hogy a kábel színe sárga legyen, de ajánlja. A vékony Ethernet vékonyabb és sokkal hajlékonyabb, továbbá a megcsapolásos csatlakozás (vámpír-csatoló) helyett szabványos ipari BNC csatlakozókat használ. A vékony Ethernet sokkal olcsóbb, de csak kisebb távolságok áthidalására alkalmas. A két típus kompatibilis és több módon is összeköthetõ. Bizonyos korlátozó feltételek mellett sodrott érpár is használható koaxiális kábel helyett.
Bármilyen is legyen a közeg a szakadt kábelek, rossz megcsapolások, laza csatlakozók érzékelése komoly problémát okoz. Kinyomozásukra különbözõ technikákat fejlesztettek ki. Alapvetõen egy ismert alakú jelet bocsátanak a kábelre. Ha a jel akadályba vagy a kábel végébe ütközik, akkor visszhang keletkezik, amely a jellel ellenkezõ irányban terjed. A jel kibocsátási és a visszhang visszaérkezési idejét precizen mérve a visszhang keletkezési helye meghatározható. Ezt a technikát idõbeli reflektometriának (time domain reflectometry) nevezik.
Az összes 802.3 implementáció, beleértve az Ethernetet is, Manchester kódolást használ. A bitek közepén lévõ átmenet segítségével a küldõ szinkronba hozhatja a vevõt. Bármelyik idõpontban a kábel a következõ három állapot egyikében van: 0-ás bit átvitele (alacsonyból magasba való átmenet), 1-es bit átvitele (magasból alacsonyba való átmenet), vagy tétlen (0V). A jel magas szintjét +0.85V, alacsony szintjét -0.85V jelenti.
Egy szokásos Ethernet konfiguráció a következõ ábrán látható. Ezen egy szorosan a kábelre erõsített adó-vevõ (transceiver) látható, melynek csatlakozója szoros érintkezést teremt a kábel belsõ magjával. Az adó-vevõ olyan elektronikával rendelkezik, amely csatornafigyelésre és ütközésérzékelésre alkalmas. Ütközést érzékelve az adó-vevõ ugyancsak érvénytelen jelet küld ki a kábelre azért, hogy a többi adó-vevõ is biztosan érzékelni tudja az ütközést.
Az adó-vevõ kábel (transceiver cable) köti össze az adó-vevõt a számítógépben levõ interfészkártyával. Az adó-vevõ kábel legfeljebb 50 méter hosszú lehet, és öt különállóan árnyékolt sodrott érpárt tartalmaz. Ezekbõl két pár a be- és kimenõ adatok számára van kijelölve, további kettõ pedig a be- és kimenõ vezérlõjelek számára. Az ötödik párral - amelyet nem mindig használnak - a számítógép árammal láthatja el az adó-vevõ elektronikáját. Néhány adó-vevõhöz, az adó-vevõk számának csökkentése érdekében, 8 számítógép kapcsolható egyidejûleg.
Az interfészkártya egy vezérlõcsipet tartalmaz, amely kereteket vesz ill. kereteket küld az adó-vevõnek. A vezérlõ felelõs a kimenõ keretek adatokból való összeállításáért, a kimenõ keretek ellenõrzõösszegének kiszámításáért és a bejövõ keretek ellenõrzõösszegének ellenõrzéséért. Néhány vezérlõcsip ezen felül még kezeli a bejövõ keretek számára fenntartott pufferláncot, a kimeneti puffersort, DMA átvitelt bonyolíthat le a hoszt számítógéppel, ill. egyéb hálózatmenedzselési feladatokat is elláthat.
A 802.3 által engedélyezett legnagyobb kábelhossz 500 m. A hálózat által átfogott távolság növelése érdekében az egyes kábeleket ismétlõk (repeater) segítségével össze lehet kötni, amelyet az ábra is mutat. Az ismétlõ egy fizikai rétegbeli eszköz. Mindkét irányból veszi, felerõsíti és továbbítja a jeleket. A szoftver szemszögébõl az ismétlõkkel összekötött kábelszegmensek ekvivalensek egyetlen kábellel, eltekintve az ismétlõ okozta plusz késleltetéstõl. Egy rendszer több szegmenst és több ismétlõt is tartalmazhat, de nem lehet két olyan adó-vevõ, amely 2.5 km-nél távolabbra helyezkedik el egymástól, ill. nem lehet olyan adó-vevõ közötti út, amely négynél több ismétlõn halad keresztül.
Az ábrán négy különbözõ épületkábelezési módszer látható. Az a; ábrán egyetlen kábel kígyózik át az épület szobáin úgy, hogy az állomások a hozzájuk legközelebb esõ ponton csatlakoznak rá. A b; egy az alaptól a tetõig futó gerinckábelt mutat, amelyre az egyes emeleteken ismétlõk segítségével vízszintes kábelek csatlakoznak. Egyes megvalósításainál a függõleges gerincvezeték vastag, míg a vízszintesek vékony kábelek. A legáltalánosabb topológiát a c; ábra mutatja, ugyanis olyan hálózatoknál, amelyekben néhány állomás között két út is létezik, gyakran probléma adódik a két jel interferenciájából.
A kábelhálózatok építésének egyik lehetséges módja az, amikor a különálló szegmenshalmazokat hidak (bridge) segítségével kötik össze, amelyeket szelektív ismétlõknek (selective repeater) is neveznek. A közönséges ismétlõkkel ellentétben, amelyek a biteket azok megvizsgálása nélkül továbbítják, a hidak megvizsgálják a kereteket, és csak akkor továbbítják azokat, ha egy másik szegmens eléréséhez erre szükség van. A b; ábrán például az A-tól B-nek küldött keretket nem, de az A-tól a C-nek vagy F-nek küldött kereteket továbbítani fogja a híd. A híd segítségével A ugyanabban az idõben beszélgethet B-vel, mint mondjuk C D-vel vagy E-vel. A hidaknak ismerniük kell az állomások elhelyezkedését a szegmenseken, különben nem tudnák megállapítani, hogy melyik keretet kell az egyik szegmensrõl a másikra átmásolni.
A 802.3 MAC-protokollja
A 802.3 keretszerkezetét az alábbi ábrán láthatjuk. Minden keret egy 7 byte-os elõtaggal (preamble) kezdõdik, amely 10101010 mintájú. E minta Manchester-kódolása, amely egy 10 Mhz-es, 5.6 mikros idõtartamú négyszögjel, lehetõséget nyújt a vevõ órájának, hogy az adó órájához szinkronizálódjon. Ezután következik a keretkezdet (start of frame) byte, amely a keret kezdetét jelöli ki az 10101011 mintával.
Elõtag
7 byte
Keretkezdet-határoló
1 byte
Célcím
2 v. 6
Forráscím
2 v. 6
Adatmezõ-hossz
2 byte
Adat
0-1500 byte
Töltelék
0-46
Ellenõrzõösszeg
4 byte
A keret két címet tartalmaz, egy célcímet és egy forráscímet. A szabvány 2- és 6-byte-os címeket is megenged, de a 10 Mbit/s-os alapsávú szabvány számára kijelölt paraméterek csak 6-byte-os címek használatát engedélyezik. A célcím legfelsõ helyiértékû bitje közönséges címek esetén 0, csoportcímek esetén 1 értékû. A csoportcímek több állomás egyetlen címmel való megcímzését teszik lehetõvé. Amikor egy keretet csopotcímmel küldünk el, akkor a keretet a csoport minden tagja veszi. Az állomások egy meghatározott csoportjának való keretküldést többesküldésnek (multicast) nevezik. A csupa 1-esekbõl álló cím az üzenetszóráshoz (broadcast) van fentartva. A célcímben csupa 1-est tartalmazó keretet az összes állomás veszi, és a hidak is automatikusan továbbítják azokat. A címzés további érdekessége a legmagasabb helyiértékû bit melletti 46. bit használata. Ez a bit a helyi és a globális címeket különbözteti meg. A helyi címeket a hálózatmenedzserek jelölik ki és a helyi hálózaton kívül nincs jelentõségük. A globális címeket ellenben az IEEE jelöli ki azért, hogy a világon ne fordulhasson elõ két azonos globális cím. Mivel 48-2=46 bit áll rendelkezésre, ezért megközelítõleg 7*1013 globális cím létezik. Az alapgondolat az, hogy 48 bitet használva már a világ bármely két állomása megcímezheti egymást. A célok megtalálásának módja már a hálózati rétegre tartozik.
A hosszmezõ (length field) az adatmezõben található adatbyte-ok számát adja meg. A minimum 0, a maximum 1500 byte. Bár egy 0 hosszúságú adatmezõ érvényes, mégis problémákat okozhat. Amikor egy adó-vevõ ütközést érzékel, csonkolja az aktuális keretet, ami azt jelenti, hogy kóbor bitek, keretdarabkák mindig jelen lehetnek a kábelen. Az érvényes keretek és a szemét megkülönböztetése érdekében a 802.3 szabvány szerint egy érvényes keretnek legalább 64 byte hosszúnak kell lennie, a célcímtõl az ellenõrzõösszegig bezárólag. Ha tehát egy keret adatrésze 46 byte-nál rövidebb, akkor a töltelék mezõt kell használni a keret minimális méretének eléréséhez. A minimális kerethosszúságot még az is indokolja, hogy egy rövid keret küldését egy állomás még azelõtt befejezhetné, mielõtt a keret elsõ bitje elérné a kábel legtávolabbi végét, ahol is az egy másik kerettel ütközhet.
Az utolsó mezõ az ellenõrzõösszeg (checksum). Ez gyakorlatilag az adatok 32-bites hasítókódja. Ha néhány bit a kábelen keletkezõ zaj miatt hibásan érkezik meg, akkor az ellenõrzõösszeg majdnem biztosan rossz lesz, így a hiba felfedezhezõ. Az ellenõrzõösszeg algoritmusa a ciklikus redundancia-ellenõrzésen alapul.
Ahogy már említésre került, ha két állomás üresnek érzékelve a kábelt egyszerre kezd el adni, akkor ütközés következik be. Minden ütközést észlelõ állomás abbahagyja adását, és a többi állomás figyelmeztetésére szándékosan zajos jelet küld egy darabig a kábelen, majd véletlenszerû ideig vár, és csak ezután kezdi el az elõzõekben ismertetett algorimus megismétlését. A véletlenszerûség biztosítását úgy oldják meg, hogy az ütközés az idõt diszkrét idõintervallumokra oszják, amelynek hossza a legrosszabb esetre számított körbejárási késleltetéshez (2T) igazodik. A 802.3 által megengedett leghosszabb úthoz (2.5 km és 4 ismétlõ) alkalmazkodva a résidõt 512 bitnek megfelelõ hosszúságúra állították be, vagyis 51.2 mikros-ra.
Az elsõ ütközés után minden állomás az újabb próbálkozás elõtt 0 vagy 1 résidõnyit várakozik. Ha két állomás ütközik, és mindkettõ ugyanazt a véletlen számot kapja, akkor ismét ütközni fognak. A második ütközés után a 0, 1, 2, vagy 3 számok közül választanak véletlenszerûen, és annak megfelelõ ideig várakoznak. Ha a harmadik ütközés is bekövetkezik, amely 0.25 valószínûséggel fordulhat elõ, akkor az állomások a 0 és 2^3-1 közötti intervallumból választanak véletlenszerûen egy számot.
Általánosan : i ütközés után az állomásoknak a 0 és 2^i-1 közötti intervallumból kell egy számot választaniuk, és ennek megfelelõ résidõnyit kell várakozniuk. Ha azonban elérik a 10. ütközést, akkor a véletlenszám-generálás felsõ határa az 1023-mas értéken állandósul. 16 bekövetkezett ütközés után a vezérlõ feladja a kísérletezést, és hibajelzést ad a számítógépnek. A további hibajavítás a felsõbb rétegek feladata.
Ezt az algoritmust kettes exponenciális visszatartásnak (binary exponential backoff) nevezik. Azért erre az algoritmusra esett a választás, mert dinamikusan képes az adni kívánó állomások számához igazodni. Ha a véletlenszám-generálás felsõ határa minden ütközés esetén 1023 lenne, két állomás újbóli ütközésének valószínûsége valóban elhanyagolható lenne, de a várakozási idõ várható értéke több száz rés körül alakulna, amely megengedhetetlenül nagy késleltetéseket okozna. Másfelõl viszont, ha az állomások örökösen a 0 és 1 közül választanának csak, akkor 100 egyszerre adni akaró állomás keretei addig ütköznének, amíg végre 99 állomás a 0-át, míg a maradék egy az 1-est (vagy fordítva) választaná. Ez esetleg évekig eltarthatna. Azáltal, hogy a véletlenszám-generálás intervalluma az egymást követõ ütközések hatására exponenciálisan nõ, az algoritmus biztosítja azt, hogy kevés ütközõ állomás esetén viszonylag kis késleltetés következzen be, ugyanakkor nagyszámú állomás esetén az ütközés még belátható idõn belül feloldódjon.
Ahogy az eddigiekbõl kiderült, a CSMA/CD nem biztosít nyugtázást. Mivel az ütközés puszta hiánya nem garantálja azt, hogy a bitek a kábelen levõ zajtüskék miatt nem sérülnek meg, ezért a megbízható átvitel érdekében a célállomásnak ellenõriznie kell az ellenõrzõösszeget, és ha ez hibátlan, akkor errõl a tényrõl egy nyugtakeret küldésével értesítenie kell a forrást. Rendes körülmények között egy protokollban ez a nyugtázás egy másik keretet igényelne, amelynek elküldése érdekében, akárcsak egy adatkeret esetén, meg kellene szereznie a csatornahozzáférési jogot. A versenyalgoritmus egy egyszerû módosításával azonban ez elkerülhetõ, és a keret sikeres vételérõl a küldõnek gyorsan nyugta küldhetõ. Ehhez mindössze az kell, hogy a sikeres adásokat követõ versengési rések közül az elsõt a célállomás számára kell fenntartani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése