Nyíregyháza könyve 2016

Tekintettel arra, hogy egy-egy családban 4-6-8-10 gyerek is volt, ami nem is volt ritkaság, tehát a nagyszülők gondozták az unokákat vagy netán a nagyobb testvér a kisebbeket. A szülések otthon zajlottak le, jobb esetben bábák segítségével, de a tapasztalt szülők, nagyszülők bába nélkül is levezették a szülést. Nagy volt a csecsemőhalálozás, de nemcsak a szülésből adódóan, hanem később is, betegségekből adódóan. A kisgyermeknek a szülők megrágták a kenyeret és úgy etették, vagy tört burgonyát, míg nem jött ki a foguk. Beteg gyermekhez nem mindig hívtak orvost, inkább ráimádkoztak, voltak ilyen asszonyok, akik ezt nagyon értették. Az én nagynénémet is többször hívták ráimádkozni beteg gyermekre. Persze, ha csak hasfájás volt, az elmúlt imádkozás nélkül is.

Télen a jószágot etették, beszélgetni jártak a szomszédba, netán kártyázni. Nagy családoknál, ahol 8-10 személy is volt, esetleges kártyaparti esetén már 18-20 személy is volt a szobában, ilyenkor már szinte a petróleumlámpa is kezdett elaludni, ki kellett nyitni az ajtót, hogy kapjon levegőt. A család maga szőtte-fonta a gyapjút, kötöttek kabátot, zoknit, harisnyát. Seprűt, kast, kosarat, sőt szőnyeget, szatyrot. A nagymama padkán ülve hosszú madzaggal rángatta a babát a bölcsőben. Télen még a kuckóban is aludt a kisebb gyerek, minden ágyban párosával, dunnával takarózva. Disznóvágáskor összejött a család, a rokonság, majd vacsora után elosztották a kóstolót, bizony nem sok valami maradt a családnak. Oldalas, sonka, esetleg pár szál kolbász, meg kevés szalonna, hiszen nem nagy disznókat vágtak. Az emberek jobban hittek az Istenben, általában megtartották a vasárnapokat és ünnepnapokat. Szerényen éltek, sajnos a nagy családok az idősebb gyerekeket elállították a nagyobb gazdákhoz béresnek vagy kanásznak. Két-három osztály elvégzése után vagy netán ma az egyik, holnap a másik gyerek ment iskolába, mert nem volt annyi cipő, hogy mindnek jutott volna. Úgy az első, mint a második Világháború óriási szenvedéseket hozott a családokra, szinte nem volt olyan család, ahonnét valaki el nem esett a frontokon, vagy fogságban halt volna meg. Esetleg örök életre nyomorék maradt. Mégis küzdöttek, aggódtak egymásért az emberek. Gürcöltek napkeltétől napnyugtáig, hogy a betevő falatjuk meglegyen. Úgy a fiú, mint a leánygyerekek nyáron egy-két alsónadrágban átvészelték a nyarat. Mikor kezdett melegedni, mezítláb egészen a gyenge fagyok beálltáig. Iskolába, templomba is mezítláb. Esetleg kirepedezett a láb; "pisilj rá kisfiam, majd begyógyul." Akinek kevés földje volt, napszámba járt, vagy azért dolgozott, hogy majd  igával az illető visszadolgozza a napszámot. Nagy szorgalommal volt ősszel a búzavetés, a kenyérnek való. Általában kukoricatarlóba vetették a gabonát, tavasszal csutkatőverés, ami hosszú időn át biztosította a  főzéshez a tűzrevalót. Tavasszal a kukoricavetés, akinek volt lova, az lóval vetett, akinek nem, az megutalta a földet, és kapával fészkelte a kukoricát. Az 1900-as évek elejétől foglalkoztak a vöröshagyma termesztéssel, amit sokan termeltek. Az úgynevezett apró hagymát november elején felrakták a kemence fölött  felszerelt rácsra, és ott száradt március közepéig, akkor leszedték és duggatásra előkészítették Fokhagymát  keveset termeltek abban az időben. Mindig nagyon figyelték, milyen is lesz a búzatermés, vajon hány kereszt búza lesz és mennyit terem. Nagy készülődés előzte meg az aratást. A nagygazdáknál részibe és szalonnáért arattak, kialakultak az aratópárok, (kaszás, marokverő). Majd a nagygazdák aratógéppel arattak, de volt, amikor mégis az uraság kézi aratásra adta a gabonát, hogy a parasztoknak legyen munkájuk. Keresztelés-gereblyézés következett A gabonát kocsikkal behordták és asztagokba rakták. Korábban lóval nyomtatták (taposták ki a szemet), majd cséplőgéppel csépelték az 1900-as évek elejétől.  Sok-sok embernek adott munkát a cséplőgép, főleg azoknak, akiknek kevés földjük volt. Igen nehéz fizikai munka volt, látástól vakulásig ment a cséplés. Majd hagymaszedés, cukorrépaszedés, szállítás, mind kézi erővel, nagy fizikai munkát  igényelt, főleg a vagonokba rakás. Az elcsépelt búza szalmáját aztán a szérűből hazahordták, és avval fűtötték a kemencét. Ősszel törték a kukoricát, csomókba hányták össze, ki tisztítva, ki hajasan. Szedték a napraforgót, otthon csépelték (bottal verték), szárították. A héjas kukoricát fosztották este az idősebbek is, ment a nótázás, mesélés a gyerekek a csuhéban jót játszottak késő estig. Ősszel megint kezdődött elölről a búzavetés, szárvágás, általában éjjel a holdvilágnál, hajnalban kötés, a harmaton levelében kúpolás. Ekkorra már a jószágtartók hazahordták a töreket, takarmányrépát. Leveles szárat otthon nagy kúpban összerakták. A takarmányrépát lereszelték és törekkel keverve etették az állatokkal. Kezdődött a fűtési idény, rövidültek a nappalok. Lámpát egész későn gyújtottak, hogy ne fogyjon a petróleum. Kezdődtek a hajnali misék, bizony sokan jártak a hajnali misére. Készülődés a karácsonyra, este a padkán rengeteg karácsonyi ének hangzott el lámpagyújtásig. A karácsony eljöttét nagy-nagy várakozás előzte meg. Végre kellemes karácsonyi ünnepeket kívánhattak egymásnak az emberek. Rokonlátogatások, családi összejövetelek, rétestészták, szármák, egyéb ételkülönlegességek várták a vendégeket. Majd az ünnepek elmúltával némi pihenés után boldog új évet kívántak egymásnak az emberek.