Megcsömölve a zajos várostól

Megint olyan témához nyúlok, ami az etnológusok etnográfusok szociológusok csemegéje lesz. Gyerekkoromban nagymamám sokat mesélt a tanyán eltöltött évekről. Halála után édesapám folytatta a meséket. Sokat meséltek arról, milyen volt az élet villany nélkül a tanyán. A múlt század harmincas évei előtt petróleummal világítottak a vártanyán, egyes tanyákon még a hetvenes években sem volt áram.  Az áram vagy a gáz a civilizáció meghatározó alappillére lett, ami nélkül már a mi elkényelmesedett generációnk képtelen lenne meg lenni. Ha egy komolyabb eső alatt elmegy az áram, akkor szembesülünk vele, hogy mennyire függünk a szolgáltatóktól. Ma már nehezen tudjuk elképzelni az életet elektromos áram nélkül, a televízió, a rádió, az internet, a telefon, a fűtés a világítás, a légkondicionáló, a hűtő a mosógép, mosogatógép, elektromos főzőlap, a vasaló, a fűnyíró, porszívó, a kenyérpirító, vízforraló, vagy megjelentek az elektromos autók, motorok, a rengeteg civilizációs kütyü amik a kényelmünket szolgálják, de tohonyává is tesz bennünket. A tanyán szekérrel jártak, a melegtől a hideg szobába bújtak, vagy egy nagy árnyas fa alá az emberek. Úgy megszoktuk a légkondicionálót, hogy 35 fokban szédülten ténfergünk a szabadban kétségbe esetten, mint a részeg tyúkok az udvaron az erjedt epertől. A tárolást, tartósítást aszalással, füstöléssel befőzéssel vagy szárítással oldották meg. A pincék, vermek, kamrák, vagy a gémeskút elég volt a tárolásra. Emlékszem, a gémeskút hideg vize volt nekünk a hűtőszekrény még a hetvenes években is. Ha a krumplit le akartuk tárolni télire, akkor ástunk egy vermet, amit tengeri csutkával fedtünk be, (amit kévébe kötve tároltunk, hogy ne tegye tönkre az időjárás) és a tetejét földdel fedtük. Az élelmiszereket mindig frissen készítették, és csak kis mennyiségben. Manapság hetek, hónapok telnek el, mire egy élelmiszer a feldolgozóiparból az asztalunkra kerül, ami telis-tele van adalékokkal és élelmiszerpótlókkal, tartósító szerekkel és persze rengeteg sóval, hogy  hosszú ideig fogyaszthatóak legyenek. Nagyapáink a régi világban azonban sokkal több friss zöldséget, gyümölcsöt, húst fogyasztottak. Az állatok húsát vágás után azonnal fogyasztották, vagy természetes eljárásokkal tartósították, sózással és füstöléssel. A tejtermékeket frissen vagy savanyítva fogyasztották. A zöldségeket, gyümölcsöket szezonálisan vagy téli fajtákat termesztve pincékben tárolva gyűjtötték, akkoriban nem voltak úgy agyon permetezve mint mostanság. Másként tárolták a káposztaféléket, a gyökérféléket vagy a többi főzeléknövényt. A gyümölcsfélék pedig fajtától függően nyersen, vagy tartósítva is tárolhatóak voltak. A gyökérféléket, a sárgarépát, petrezselymet, paszternákot, céklarépát, cukorrépát, stb. pincében és homokban tároltuk még mi is. A hagymaféléket koszorúba kötve szellős helyen fölaggattuk, vagy pedig szellős hűvös helyen kosárban vagy kiteregetve tároltuk. A vetőmagot sem vettük boltban, minden évben megszedtük a következő évi magot. A konyhadíszként felakasztott fokhagymafüzér vagy csípős paprika bár igen dekoratív volt de a melegben tönkre ment volna, ezért érdemes azokat tartósítani télire, ami történhet olajba, sóba, ecetes páclébe rakva, de gyógyászati célból még mézben is tároltuk. A gyógynövényeket is szedtük és azt pálinkában áztattuk. A vereshagymát meg a krumplit sötét hideg helyen kellet tartani, hogy ne csirázzon ki, erre jó vót a verem. Ha a kolompér csírásodni kezd, még ma is a hajtásokat letörve tartósítjuk. A káposztaféléket, fejes káposzta, vöröskáposzta, kelkáposzta, karalábé, karfiol, fagymentes, szellős helyen egymás mellé sorba rakták, a fejeket szalmával, vagy vékony homokréteggel vagy zsákokkal takaták, hogy a fagy kárt ne tegyen bennük. Nagy hordóban savanyítottuk a káposztát, de volt benne sok más is elrejtve. A savanyított fejes káposzta rengeteg c vitamint jelentett a téli hónapokban. A savanyításra a legalkalmasabb a téli, sűrű belsejű káposzta, amit késő őszig kint hagytunk a fődeken. A savanyításhoz nem kell csupán só, ízesítéshez pedig tetszés szerint egy kis köménymag, bors, babérlevél. A savanyítás úgy történik, hogy az egészséges fejeket a káposztagyalun legyaluljuk, a savanyításra alkalmas hordóban tapossuk, megsózzuk, fűszerezzük, deszkákkal lefedtük, majd egy dög nehéz kűvel lesúlyoztuk, hogy a sóslé felül legyen. A káposzta a só miatt levet ereszt, amelyben szépen összeérik és megsavanyodik. Nyáron főleg uborkát, és káposztát savanyíthatunk, melyhez kenyeret vagy burgonyát használunk, sóval, kaporral ízesítve, ez a kovászos uborka, melyet miután megsavanyodott azonnal fogyaszthatunk. A kovászos uborka télire is eláll, ha a savanyító levébe nem rakunk kenyeret, hanem csak a sós kapros vízben hagyjuk árnyékos helyen felforrni. Mikor letisztul az uborkán lévő víz, bevisszük a kamrába. Az így tartósított uborka sokkal tovább eláll, mint a kenyérrel vagy burgonyával savanyított. A tököt szellős pincébe polcokra rakva jól eltarthatjuk. Ügyeljünk azonban arra, hogy egymással ne érintkezzenek, mert akkor hamarabb penészednek. Régen az eltárolt dinkatököt, vagy más néven sütőtököt, kemencében sütötték meg, és így fogyasztották. A téli hónapok egyik legkedveltebb vitaminforrása, és csemegéje volt. A marhatököt a kukoricás góré alatt, vagy az istállóban, szalmával letakarva tárolták, és folyamatosan etették a jószágokkal. A legegészségesebb, ha friss gyümölcsöt rakunk el télre. A gyümölcsök azonban nem egyformán alkalmasak a téli eltevésre. Legtovább eltartható a téli alma- és körtefélék, ha azokat kézzel szedjük le a fáról és utána azonnal újságpapírba csomagoljuk, majd szellős kamrában tiszta polcokon tároljuk. A szőlőt is elég sokáig eltarthatjuk, ha a fürtöket a hegyükön összekötjük és a hegyükkel fölfelé akasztjuk föl. A diót, mogyorót, mandulát előbb jól kiszárítjuk, hogy meg ne penészedjen, és csak azután tesszük vászonzacskókba, a vászon felszívja a nedvességet. A paszuly, borsó, lencse kiválóan eltartható száraz körülmények közötti tárolásra, vászonzacskókban ahol jól szellőznek. A zacskókat a következő években is használhatjuk, nem kell új tároló alkalmatosságokat vennünk. Az aszaló minden gazda udvarán megralálható volt. Leggyakrabban gyümölcsöket aszaltak a tanyákon, főleg szilvát, meggyet és almát raktak a párszárítóra, amit vesszőből fontak. Kevesen tudják, de a hüvelyes növények is elállnak aszalva. A szép gyenge, hosszú csövű hártyátlan zöld paszulyt például, ha felforraljuk sós vízben, és aszalódeszkára tesszük, az erős napfényre téve hamar megszárad. Esős időben akár kemencében, vagy a főzés utáni még meleg tűzhelyen is száríthatjuk. Miután megszáradt vászonzacskóban, szellős helyre akasztva sokáig eláll. Télen ugyan úgy kell megfőzni, mint ha friss, nyári zöld paszulyt készítenénk. A zöldborsót is megaszalhatjuk, azonban ehhez használjunk egy kis cukrot is. A kifejtett zöldborsót egy lábosban cukros vízben felfőzzük. Literenként egy evőkanál kristálycukrot hozzáadva, kevergessük addig, amíg a nedvessége elpárolog, és a cukor jól bevonja. Terítsük szét egy tálcán, és rakjuk ki a tűző napra, vagy langyos sütőbe, úgy hogy a sütő ajtaját ne csukjuk be. Mikor teljesen megszáradt, vászonzacskóban taroljuk szellős helyen. Mielőtt felhasználnánk, mossuk meg és egy órára áztassuk hideg vízbe, mikor már jól megdagadt, úgy készítjük el mint a friss zöldborsót.  Sok növényt szárítással tettünk el télire. A sárgarépát, petrezselyemgyökeret, pasztinákot, zellert megtisztítjuk, sósvízben átmossuk, majd vékony hasábokra vágva erős fehér cérnára felfűzzük, és szellős, napos helyre akasztjuk száradni. A petrezselyem- és zeller zöld, friss kapor, szárítva sokáig eltartható. A mosott, lecsurgatott szálakat kis csomókba kötve szellős, meleg helyre akasztjuk. Napra ne tegyük, mert zöld színük kifakul. Ha megszáradt, morzsoljuk le a szárról, tegyük jól záródó dobozba, hogy megőrizze az aromáját. Sóban tartósítás Tartósításra kiválóan alkalmas a só is. A kapor, tök, paprika, snidling, zeller, idényzöldségek lereszelve, együtt vagy külön-külön is elkészíthetők sóban tartósított zöldségkeveréknek. A zöldségeket általában 5:1 arányban keverjük össze a sóval, tehát 10 dkg növényhez 2-2,5 dkg sót adjunk, és szükség szerint ennek arányában növeljük az adagot.  Kisüvegekbe szorosan betömjük, a tetejére is sót hintünk, lekötjük, és hűvös helyre rakjuk. Mésszel tartósítás A tanyavilágban a mésznek rendkívül sokrétű felhasználási területe volt. A házak falát minden évben meszelték, ezzel fertőtlenítették, és újították fel az épületeket. Mészréteggel bevonva tojást, és dinnyét is tartósítottak. A régi parasztdinnyéket jó sűrűre kevert mésszel több rétegben bekenték, majd fa rudakra rakták. Így még februárban is tudtak belőle enni. A ma is kapható dinnyék azonban már nem állnak el februárig, a mai fajták a tapasztalatok szerint már csak novemberig tartósíthatók ezzel a módszerrel. A tojások is régen egész Húsvétig elálltak mészréteggel bevonva és gabonával befedve. Ma már ez a módszer teljesen a feledésbe merült. Édesanyám még korpában tárolta a tojást. Befőzés Egyes növényeknek a levét kisajtolták és így tették el télire. A paradicsomot például, addig főzzük, amíg egészen szétfő. Mikor megpuhult áttörjük egy paradicsompasszírozón vagy tésztaszűrőn, és ismét fölforraljuk, és azonnal melegében tiszta üvegekbe rakjuk. Régen az üveg szájára fölhasított kolbászbél darabkát húztak, majd pokrócok közé tették. A porkóc alatt a kolbászbél az üveg szájára teljesen rászáradt, az üvegben pedig a paradicsom fölforrt. Ezzel az eljárással megtakarították a nehézkes kötözést, és a körülményes gőzölést. Ma már jól záródó üvegekbe rakjuk, vagy celofánnal zárjuk le az üvegeket, dunsztolás előtt. A gyümölcsöket egészben vagy felszeletelve, cukorral vagy a nélkül tartósították. A szilvalekvárhoz például nem kell, hogy cukrot is keverjünk, az üstben. A felfőzött szilvák cukor nélkül is tökéletesen elállnak. A  szilkékbe töltött lekvárt volt, amikor még berakták a kemencébe és még egyszer átsütötték, hogy a szilke tetején képződjön egy szárazabb réteg is amely jól lezárta az edényben lévő gyümölcs főzetet. Szilvalekvár főzés rézüstben A barackot, körtét főleg cukorral tartósították. Az üvegeket lezárták rugószárral, vagy hólyagpapírossal (celofánnal). A lezárt üvegeket nagyobb edénybe tették, és kigőzölték. A gőzölést 3-4 nap múlva tanácsos volt megismételni, hogy az edényben maradt penészgombacsírák mind elpusztuljanak. A málnából mindig készítettek szörpöt, melyet a kamrában a polcon tároltak. A hulladék gyümölcsökből pedig házi ecet készült. Bor- és pálinkakészítés A gyümölcsök aszalása nem volt mindenütt jellemző, sokkal inkább a cefrébe szedték össze a fákról lehullott terményeket. Pálinkát főzettek a gyümölcsökből, melyet vesszővel bekötött üvegekben tároltak. Az Alföldön a futóhomok megkötésére, a nyugati országrészben pedig a dombok, hegyek oldalában szőlőt telepítettek, ebből bort készítettek őseink. Tészták készítése A lisztet a malomban őröltették, melyből frissen készült tésztákat, és száraztésztát is készítettek. A leggyakoribb száraztészta a tarhonya volt, melyet lisztből, vízből, és tojásból gyúrtak. Az így elkészített, napon szárított tésztát vászonzacskóban a kamrában tárolták. Őrölt pirospaprikával, krumplival elkészítve a csikósok, juhászok, kubikosok kedvenc eledele volt. Szappanfőzés “Minden tanyában összegyűlt annyi zsiradék, hogy érdemes volt kifőzni szappannak. A zsiradékot a padláson tartott zsírosbödönbe gyűjtötték. Nem érdemes takargatni, mert a penészes zsiradékból kevesebb és rosszabb szappan fő. Minden évben József-nap táján — amikor alkalmas volt az idő — kifőzték a szappant  A tej és termékei A tejet az ember sokféle alakban dolgozza és használja föl. A szakemberek néha túlzott óvatosságra intenek bennünket, a friss tejjel kapcsolatban, amiben van igazság is, azonban az egészséges állat tőgyének mirigyállományában képződött tej sterilnek mondható, és csupán a tőgyön lévő baktériumok lehetnek veszélyesek az emberre. Mivel a tej szobahőmérsékleten viszonylag gyorsan savanyodik, ezért érdemes a tejet felforralni. A forralt tej mindig tovább eltartható, mint a forralatlan. A friss tejet, ha hűvösebb helyen nyugodtan állni hagyjuk, zsírja a felszínén összegyülemlik; ez a tejszín. Ha 1-2 napig nyugodtan és mérsékelt meleg helyen hagyjuk állni, akkor a levegőből a tejbe került baktériumok munkája révén a tej megalvad és kellemesen savanyú ízűvé válik. Ez az aludttej. Az aludttej tetején összegyülemlett tejfölt a gazdasszony összegyűjti, és ebből készíti a vajat. A tejfölt a köpülőben megköpülik, vagyis a tejfölben lévő zsírrészecskéket az író-tól elválasztják. Az író kellemes ital, melyet a gazdasszony a szopós borjúknak, malacoknak ad. A túró szintén az aludttejből készül, melyet gyengén melegítünk, majd vászonzacskóba kötjük, így a benne lévő savót kicsurgatjuk. A túrót nem csak frissen fogyasztották, hanem szárították is, ez volt a gömölye vagy más néven gomolyatúró. A lecsöpögött túróból tenyérnyi golyókat formáltak, melyet ízesítettek, volt hogy füstöltek is. A kis gömböket aztán felrakták a veranda tetejének gerendájára és napokig ott szárították. Mikor kiszáradt, tésztákra reszelték, és így fogyasztották. Sajt-hoz való tejet régen nem a boltban kapható oltóval altatták. A szopós borjú gyomorfalából nyert oltóval keverték össze a tejet, és az ott lévő baktériumoktól alvadt meg. Megalvadáskor a tejből a sajtanyag kiválik, melyet sóval összekevernek, formákba öntik, préselik, majd 4-6 hétig érni hagyják. A sajt likacsai a sajt érését elősegítő baktériumok lélegzésekor keletkező gázoknak a helye. Ma már inkább ecetet, vagy a boltban kapható oltóanyagot használnak a sajt házi előállításához. Készíthető még joghurt édestejből, vagy kefír savanyútejből is. Húsok A régi falusi világban a húsokat sok esetben frissen vágva fogyasztották. Így jóval kevesebb volt a feleslegesen felhalmozódott élelmiszer. A tanyákon tartottak, a baromfik közül: tyúkokat, gyöngyösöket, libákat, pulykákat, galambokat, kacsákat. A nagyobb testű állatok közül pedig disznókat, szarvasmarhákat, bivalyokat, juhokat, kecskéket, lovakat. Régen az ásott kutakban hűtötték az élelmiszereket. Az elkészült pörköltet, vagy paprikást azért, hogy ne romoljon meg, egy edénybe rakva leengedték a víz felszíne fölé. Néha az is előfordult, hogy mikor fel akarták húzni a lábast, az véletlenül beleborult a kútba. Ilyenkor a kút teljes vizét ki kellet meregetni, ami egy idő után újból tiszta vízzel pótlódott. Kővel és téglával kirakott ásott kút mélye A disznóvágások késő ősszel vagy télen voltak, mikor már kevesebb légy volt az udvaron, és a hideg miatt nem romlott meg olyan gyorsan a hús. Egy hízóból nagyon sokféle élelmiszert készítettek. A frissen sült húsokat zsírral leöntve egy lábosban tárolták. A feldolgozott, füstölt élelmiszereket pedig a kamrában, vagy a nádtetejes padlásokon függesztették fel.  A szalonnát sóban tartósították, abálták, vagy kisütötték töpörtyűnek. A kolbászt, szalámit, bélbe töltötték, és füstölték. A fölfüstölt kolbászt az éléskamrában rudakra aggatva, vagy a kemencéből kiszedett hamu között tárolták, tartósították. A füstölés célja nem volt más, mint a tartósítás. Az elégetett fa füstjének a szaga távol tartotta a legyeket és egyéb kártevőket a kamrában vagy padláson tárolt húsokról. A hurka és a sült vér a disznóvágások friss csemegéje volt. „A sonka sokáig, kukoricaszedésig kitartott. A sonkát, úgy tartották, „még nem zöng az ég, addig nem szabad mögkezdeni” (március-április). Legtöbben húsvétkor kezdték meg a sonkát. „A szalonna akkor ért meg, ha avas vöt, és még a tüdőt is kitisztította . Gabonák A gabonákat régen nem vitték szárító üzemekbe, a szemekben lévő nedvesség a napon kiterítve elpárolgott belőlük. A kukoricát például a csutkán hagyták, és górékban tárolták. Mindig a szükségletnek megfelelő mennyiséget morzsoltak csak le belőle, és adták oda az állatoknak. A kukoricagóréban a csövek kiszáradtak anélkül, hogy összepenészedtek volna. Kukoricagóré A kenyérgabonát mindig frissen őröltették a malomban. A gazda elvitt egy zsák szemes búzát a molnárnak, aki cserébe lisztet, grízt, korpát adott. A lisztből aztán minden héten kenyeret, lángost sütöttek, a gyerekeknek kis cipókat készítettek, amit megkentek tejföllel, liba- vagy disznózsírral. Ivóvíz A legtöbb tanyán, falusi ház udvarán található ásott kút. Sajnos ma már az ásott kutak vize emberi fogyasztásra nem alkalmas, a mértéktelen műtrágyázás, és a szennyvizek ásott kutakba való vezetése miatt. A tetőről is sok csapadékot gyűjthetünk, az esőzések alkalmával. Erre a célra bármilyen tároló edény megfelel, amely az ereszcsatorna alá helyezve összegyűjti a vizet. Az esők lágyvize a legalkalmasabb a mosásra, növények öntözésére, de még a házkörüli állatok itatására is ideális. Ivóvíznek a tanyás körzetekben szinte mindenütt megtalálható ártézi kutak vizét használjuk. Még ma is üzemelnek a településeken szabadkifolyású kutak, melyeknek a vize jó minőségű, és egész évben hozzáférhető. Érdemes felkutatni az adott lakóépülethez legközelebb elhelyezkedő kutat, és onnan hordani a főzéshez, iváshoz szükséges mennyiséget. Szabad kifolyású ártézi kút Elektromos áram nélkül is megoldható volt, és ma is megvalósítható az élelmiszerek tárolása, tartósítása, csupán a régmúlt idők jól bevált módszereit kell követni. Egy olyan család, aki el tudja látni magát élelemmel a tanya körüli földterületen, áram nélkül is boldogan élhet. Egy téglából, vályogtéglából, vagy vert falból épített tanya felújítása megoldható csupán sár felhasználásával is, melyhez nem kell több csak egy gödör, amibe agyagos földet áztatunk, és rakunk bele egy kis szalmatöreket, vagy ló trágyát. Folyamatos locsolás mellett vigyázva, hogy ne száradjon ki a sarunk, egy hét alatt tapasztásra tökéletesen alkalmas anyagot kapunk, amivel felújíthatjuk a falakat. Mésszel kimeszelve, a fal alját feketével elhúzva, egy tökéletesen felújított népi építészet elemeit követő tanyát hozhatunk létre.Tapasztott falu tanya meszelése régen A tető felújításához nem kell új cserepet venni, a régi hazai cserép megpucolása és a törött cseréplécek kicserélése után a tető tökéletes állapotba hozható. A használt törött cserepekből még burkoló anyagokat is készíthetünk, csak úgy, mint a bontott téglából, amit ha különböző minták szerint lerakunk homokba vagy földbe, évekig képes a konyha, vagy tornác padozatát biztosítani. Botott tégla padló Sárból kemencét is készíthetünk, amit belülről vagy akár kívülről is fűthetünk   A kemence nagy előnye, hogy jól tartja a meleget, és a tüzelése megoldható mindenféle házkörüli szerves hulladékokkal, kukoricaszár, rőzse stb. A vizet régen katlanban, rakott tűzhelyen vagy a sparhelten melegítették. A tüzeléshez még szárított tehén trágyát is használtak. Egy tanya felújításának csak a képzelet szabhat határt. A természetes anyagok tárháza nagyon széles, amelyek olcsók, és tökéletesen ki tudják elégíteni egy család szükségleteit. Azt gondolnánk, hogy ma már elképzelhetetlen egy ilyen életforma, azonban hosszútávon mindenképpen kifizetődő, hiszen sokkal egészségesebb stabilabb életteret jelenthet egy családnak. Nem véletlen, hogy az új értelmiség egy része, felfedezi magának újra tanyasi élet szépségét és önellátásra rendezkedik be, megcsömölve a zajos városi civilizációtól.
A tanyasi ember néptánca a botfektérozás volt.