2019. március 27., szerda

How to Win at Blackjack






































Megtaláltam egy régi jegyzetemet, azokból az időkből amikor még a kaszinóban dolgoztam. Leírtam benne hogyan nyertem a Kassai kaszinóban egy évi fizetést két óra alatt. A kaszinó szisztémája egyszerű, akkor zárja be az asztalokat ha nyereségesek és csak az utolsó asztalon lesz minimális vesztesége. Az idő nekik dolgozik. Saját fegyverükkel lehet csak őket legyőzni. Az eredményt befolyásoló tényező a dealer csere, a lapszámolás, a folyamatosság, a megfelelő tét és az idő tényező. Állandó stratégia, (Hit)húzunk, (Stand)megállunk, (Splittelünk)szétválasztunk, (Double)duplázunk vagy Bustolunk túlcsordulunk vagy eldobjuk, ha erre van lehetőség. Ettől, pedig soha, de soha nem térünk el! Minden egyes játékhoz létezik egy meghatározott alapstratégia.Tehát a különböző pakliszámú játékoknál, alkalmazott húzási stratégiák és variációk eltérnek egymástól. A lapszámolás segítségével, a lejátszott lapokat követve képesek vagyunk, megállapítani, hogy az adott helyzetben éppen előnyben vagy hátrányban vagyunk e az osztóval szemben. Fontos a helyes tétrakási stratégia, mekkora bankrollal kell rendelkeznünk, és az alaptét hányszorosával kell fogadnunk a végjátékban, amikor bekövetkezik a Expected Value vagy éppen a nem várt eredmény. Nagyon egyszerűen megfogalmazva, ha előnyben vagyunk, akkor az előnyünkhöz mérten nagyobb összegben fogadunk, amikor hátrányban vagyunk, csak az alaptéttel. Figyelni kell azt is hányszor vesztettünk zsinórban, attól függően változtatni a batset. Dealelni csak akkor kell, ha matematikailag több a forgalomban lévő jó lapok száma. Hitelni nem mindig éri meg, mert mi akármilyen kis lapnál Standolhatunk. Ha minden leosztás után újrakeverés van, az a szisztéma újrakezdését kívánja. Én mindig balszélére ülök az asztalnak, látom a többiek mit kapnak van időm számolni és a legmegfelelőbb döntést meghozni. Mindig megvárom az újkezet és csak utána ülök le a dealernek jobbra. Mindig előre elhatározom mennyit fogok hazavinni, nem szabad telhetetlennek lenni. Ha elérem a 10000 forintot hazamegyek. Előbb utóbb a folyamatos nyerés kitiltással jár, hidd el találnak egy botcsinálta okot rá. A stratégia szigorú matematikai szabályokon alapszik, érzelem mentes és szilárd. Nem mindegy hogy egy csomag vagy hat csomag van a dealernél.
A minimax elv két játékosból indul ki, választhat magának egy s ∈ S1 illetve s2 ∈ S2 stratégiát, ahol S1 , illetve S2  előre meghatározott (véges) stratégiahalmazok. Legyen továbbá U: Si × S2 → R egy valós függvény, amely megmutatja, hogy egy adott stratégiapár mellett mi a játék kimenetele az elsõ játékos számára. Feltételezzük, hogy a játék zérusösszegû, tehát a második játékos ennek éppen az ellentettjét kapja. Legyenek továbbá ξ ∈RS1 és η ∈RS2 kevert stratégiák, azaz vektorok, melyek elõírják, hogy egyes tiszta stratégiákat milyen valószínûséggel választja az adott játékos. Így
∑s1∈S1 ξs1 = ∑s2∈S2 ηs2 = 1. A kevert stratégiák halmaza X1 , illetve X2 . A kifizetést megadhatjuk kevert stratégiák függvényeként is.
u: X1 × X2 → R (ξ,η) 6 u(ξ,η) = ∑ ∑U (s1,s2 )ξsη1 s2 s1∈S1 s2∈S2
A kevert stratégiák speciális eseteként a tiszta stratégiák is elõállíthatók, s ilyenformán
ez az alak sokkal általánosabb. Ugyanakkor, míg az U függvény tetszõleges, az u függvény bilineáris, ami egy nagyon speciális függvényforma

Alapszabály;

hat pakli

- duplázás bármely két első lapra

- ászok csak egyszer választhatók szét

- bármely két azonos első lap szétválasztható

- összesen 3 szétválasztás (kivéve az ász pár)

- szétválasztás után duplázás megengedett

- biztosítás köthető, ha az osztó felső lapja ász, a minimum tét felétől, a tét feléig.

- az osztónak ász-6-on meg kell állnia

- nem dobod el soha

Ha mereven ragaszkodsz a stratégiához, alig 1 %-kal lesz nagyobb az esélye a banknak veled szemben, de ezt kompenzálhatod az idő stratégiával és az alaptét betartásával. A lapszámlálás és a tétstratégia betartása ahhoz vezet, hogy váratlanul nekünk lesz 1%-kal nagyobb az előnyünk a bankkal szemben. Nincs idő latolgatni a döntésnek automatikusan kell jönnie, ez a siker kulcsa. A kifutó lapok befolyásolják az esélyünket.








Wilson és Trop féle számlálók és a  High-Low" pontrendszer sikere a pontosság.





































Tehát minden egyes lap értéke 2-től 6-ig +1; minden 7-es, 8-as és 9-es lap értéke nulla, és minden
10-es értékű lap (10,J,Q,K) és az ászok értéke mínusz 1!

El kell döntenünk melyik módszert alkalmazzuk.(BC,PE,BH,IC,FH,J)
Az alaptétünk minimum 1-8 szorosában fogadhatunk.












Olvasd el
Ken Uston - Million Dollar Blackjack cmíű könyvét, érdekes olvasmány és Richard Canfield - Blackjack Your Way to Riches vagy Lance Humble & Carl Cooper - The World's Greatest Blackjack Book könyveket.

Külön számoljuk az ászokat és a tizeseket












Ha többen játszunk akkor ezt ajánlom, megoszlik a teher












Biztosítás, nem mindig jó ötlet















Elektronikus eszközök alkalmazását tiltja a törvény!

























A táblázatban található lapokat összeadva az eredmény -2, tehát a maradék 3 lap összértéke +2 kell, hogy legyen, mivel a rendszer kiegyenlített, és a pakli összértéke 0! Folyamatos állás (RC) fogalma
Ebből határozzuk majd meg a pontos állást, ami a megfelelő tét megtételéhez lesz szükséges.
Ezt a számolási módot, folyamatos számolásnak hívjuk, az így kapott eredmény a Folyamatos Állás
(idegen szóval running count) rövidítve RC

2, 3, 4, 5, 6 = +1
7, 8, 9 = 0
10, J, Q, K, A = -1

Tehát egész egyszerűen a két látható lapot azonnal összegzed, ezzel jelentősen megkönnyítve és gyorsítva a lapszámolás menetét.

Bármely két figurás lap (J,Q,K) értéke mindig -2 lesz, azaz M2.
Egy ász bármely figurás lappal vagy, ász egy 10-es lappal szintén -2, azaz M2.
Bármely két 10-es lap értéke is -2, azaz M2.
Ász, bármely figurás, vagy 10-es lap egy számozott lappal (2 - 6-ig) nulla lesz, azaz: ó.
Ász, bármely figurás vagy 10-es lap egy számozott lappal (7 - 9-ig) -1 értékű, azaz M1.
Két számozott lap (2 - 6-ig) értéke +2, azaz kettő.
Két számozott lap (7 - 9-ig) értéke: nulla, azaz: ó.
Két számozott lap az egyik (2 - 6-ig) és a másik (7 - 9-ig) értéke +1, azaz egy.

Mindig előre eldöntöm mekkora lesz a bankroll. Érdemes a tét 50 vagy akár 100-szorosával megegyező bankrollal dolgozni. A nyerő és vesztő szériák gyakran váltogathatják egymást, így mikor nagyot nyersz vagy nagy nyerőben vagy, érdemes kivenni a nyereményed felét és eltenni, majd a másik felével folytatni a játékot. Ezáltal, ha vesztő szériába keverednél, a nyereményed felét még mindig haza tudod vinni.
Játékkal kapcsolatos tippek
Amennyiben az anyagi döntéseket meghoztad, érdemes néhány játékbeli tippet megtanulnod és betartanod.

Sose ülj le valódi pénzes asztalhoz az Alap Stratégia ismerete nélkül
Még mielőtt a saját pénzedet kockára tennéd, mindenképp tanuld meg a blackjack alap stratégiát, mellyel jelentősen növelheted nyerési esélyeid és csökkentheted a kaszinó előnyét.
Ne feledkezz meg a fogadási ciklusokról
A fogadási ciklusok segítenek gyors döntéseket hozni játék közben. Ne felejtsd: nyerőszériában növelni, vesztő szériában csökkenteni kell a tétet.
Használd ki a lehetőségeid
Nem hiába tudsz duplázni vagy szétválasztani lapokat. Amikor csak teheted, használd ki ezeket a lehetőséget, hogy továbbnöveld esélyed a házzal szemben.
A játék lényege nem csak a 21-hez minél közelebb kerülni
Ne felejtsd, hogy a legfontosabb az osztó lapjai ellen nyerni, ezért nem mindig szükséges a 21-hez minél közelebb kerülni. Például, ha az osztó lapja egy 5-ös, érdemes lehet 12-vel megállni és nem lapot kérni.
Ne köss biztosítást
A biztosítás az esetek nagy százalékában a kaszinó bevételeit növeli, és csak nagyon ritka esetekben érdemes kötni, ezért a megfelelő tapasztalat hiányában soha ne kössél biztosítást.

Taktika
 A krupié (azaz dealer/ bank) ellen játszunk. A játék kezdetén a játékosnak és a dealernek is 2 kártyát osztanak. A cél legyőzni a dealert, tehát nála magasabb értékű kártyákkal rendelkezni, ám vigyázat, nem szabad túllépni a 21 pontos limitet!
A játékos és a dealer esélyei:
Nagyon érdekes, hogy a Black Jacknél a játékosnak sokkal több lehetősége van, mint a dealernek.
A dealer lehetőségei:
A dealernek egyáltalán nincs egyszerű dolga. A játékostól eltérően ugyanis nem dönthet szabadon arról, hogy húzzon-e újabb kártyát, vagy se. Addig kell újabb és újabb kártyát húznia, amíg nem ér el min. 17 pontot (tehát ha például 16 pontja van, muszáj újabb kártyát húznia). A dealernek meg kell állítania a játékot, amennyiben elérte a 17 pontos minimumot, vagy annál magasabb értéket.

A játékos lehetőségei:
A dealerrel ellentétben a játék folyamán teljesen szabadon dönthet.
A kártyák kiosztása után a következő játékmenetek egyikét választhatja: Ász nélküli kezek értéke:
8 vagy kevesebb:
Lapot kell kérni: minden esetben
9:
Duplázni kell: ha az osztó lapja 3-as, 4-es, 5-ös vagy 6-os
Lapot kell kérni: minden más esetben
10:
Duplázni kell: ha az osztó lapja 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös, 6-os, 7-es, 8-as vagy 9-es
Lapot kell kérni: minden más esetben
11:
Duplázni kell: ha az osztó lapja 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös, 6-os, 7-es, 8-as, 9-es vagy 10-es
Lapot kell kérni: ha az osztó lapja ász
12:
Meg kell állni: ha az osztó lapja 4-es, 5-ös vagy 6-os
Lapot kell kérni: minden más esetben
13-16:
Meg kell állni: ha az osztó lapja 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös vagy 6-os
Lapot kell kérni: minden más esetben
17-21:
Meg kell állni: minden esetben
Játék párokkal, ász nélkül
Az ász nélküli kezek egy fajtája a párok, a Blackjackben ugyanis előfordul, hogy indulólapoknak két azonos értékű lapot kapunk. Párok esetében lehetőségünk nyílik szétválasztani a lapokat, és külön-külön megjátszani őket, ezt hívják szétválasztásnak.

Párok értéke:
4, 6 vagy 14 (2-es, 3-as vagy 7-es pár):
Szét kell választani: ha az osztó lapja 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös, 6-os vagy 7-es
Lapot kell kérni: minden más esetben
8 (4-es pár):
Szét kell választani: ha az osztó lapja5-ös vagy 6-os
Lapot kell kérni: minden más esetben
10 (5-ös pár):
Lapot kell kérni: minden esetben, soha nem szabad szétválasztani
12 (6-os pár):
Szét kell választani: ha az osztó lapja 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös vagy 6-os
Lapot kell kérni: minden más esetben
13 vagy 16 (ász vagy 8-as pár):
Szét kell választani: minden esetben szét kell választani őket
18 (9-es pár):
Szét kell választani: ha az osztó lapja 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös, 6-os, 8-as vagy 9-es
Meg kell állni: minden más esetben
20 (10-es pár):
Meg kell állni: minden esetben, soha nem szabad szétválasztani
Próbáld ki az alábbi blackjack stratégiát egy ingyenes blackjack játékon itt!

Játék ászos kezekkel (Soft Hands)
A Blackjackben az ász értéke lehet 1 vagy 11, így az ászos kezek (soft hands) értéke kétféle lehet. Például egy A-9 lapkombináció értéke vagy 10 vagy 20 lehet. Az ászos kezek ezen tulajdonsága miatt gyakran más stratégiát fogunk alkalmazni, mint az ász nélküli kezek esetében, például gyakran lesz lehetőségünk duplázni a tétet.

Ászos kezek értéke:
3-4 vagy 13-14 (A-2 vagy A-3 kombináció):

Duplázni kell: ha az osztó lapja 5-ös vagy 6-os
Lapot kell kérni: minden más esetben
5-6 vagy 15-16 (A-4 vagy A-5 kombináció):

Duplázni kell: ha az osztó lapja 4-es, 5-ös vagy 6-os
Lapot kell kérni: minden más esetben
7 vagy 17 (A-6 kombináció):

Duplázni kell: ha az osztó lapja 3-as, 4-es, 5-ös vagy 6-os
Lapot kell kérni: minden más esetben
8 vagy 18 (A-7 kombináció):

Duplázni kell: ha az osztó lapja 3-as, 4-es, 5-ös vagy 6-os
Meg kell állni: ha az osztó lapja 2-es, 7-es vagy 8-as
Lapot kell kérni: minden más esetben
9 vagy 19 (A-8 kombináció):

Duplázni kell: ha az osztó lapja 3-as, 4-es, 5-ös vagy 6-os
Meg kell állni: ha az osztó lapja 2-es, 7-es, 8-as vagy 9-es
Lapot kell kérni: minden más esetben
10 vagy 20 (A-9 kombináció):

Duplázni kell: ha az osztó lapja 3-as, 4-es, 5-ös vagy 6-os
Meg kell állni: minden más esetben
21 azaz blackjack (A-10, A-J, A-Q vagy A-K kombináció):

Mindig nyertes kéz, semmit nem kell csinálni.

Mikor fejezzem be a játékot?

Gyakorlatban teszteltem nézzétek az eredményt; 1.000-ről indultam és 12.000-nél kiszálltam.
Bármennyiszer kezdem újra, ha betartom az általam kreált szabályokat, mindig nyerek, ezen az oldalon próbáltam ki a szisztémámat; https://www.arkadium.com/games/blackjack/ 


How to Win at Blackjack? After this lengthy introduction, now I have to answer this question. My short answer is this: Dear friend, you gotta belive me when I say money can not buy happiness! I was  found the old notes on how to win Blackjack I took years back. So I published it here. Welcome to is one of the most popular casino games around - and also super simple to learn! This easy to use, simple Blackjack game. Blackjack is a card game that pits player versus dealer. It is played with one or more decks of cards. Cards are counted as their respective numbers, face cards as ten, and ace as either eleven or one (in our game it will show on the counter as an 11 unless you are over 21). The object of Blackjack is the beat the dealer. This can be accomplished by getting Blackjack (first two cards equal 21) without dealer Blackjack, having your final card count be higher than the dealers without exceeding 21, or by not exceeding 21 and dealer busting by exceeding their card count of 21. In Blackjack, or 21, the player must decide what to bet before the hand. Click the chips to add them to your bet. Click the chip again to remove it back to your pile of money. Once you click "deal" your bet is set, and two cards are dealt to the player face up and two cards are dealt to the dealer, one face up and one face down. You must then decide if you will "hit" (take another card from the deck), "stay" (keep the hand you are dealt), or "double" (you double your bet and are given only one more card). If the dealer has an Ace showing, you can click the "Insurance" button (this means you will place a bet worth half your hand bet, which will be paid out if the dealer has Blackjack but will be taken if the dealer does not). Once the Blackjack hand is played out, three outcomes can occur. First you can win (as previously described), secondly you can lose (bust hand or have less than dealer hand), or you can push (have same hand - number count or Blackjack - as dealer). If you win, you get your bet money back PLUS that same amount from the dealer, YAY! If you win with Blackjack, you get your original bet back PLUS you win 1.5 times your bet from the dealer, WOOHOO! If you lose, the dealer takes your bet money. If you push, you keep your bet money but do not win anything additional. Never play the Insurance button, it is a a loser's bet. Almost always hit until you reach seventeen, especially if the dealer has a seven or higher. If the Blackjack dealer has a four, five or six, don't take any chances! They're most likely to bust. Double your hand in these circumstances if you surely won't bust. Know When to Hit & Stand If you’re a blackjack rookie, you may have heard terms like ‘Hit’ and ‘Stand’ tossed around the casino floor. As a new player looking to score wins, it’s important to know these basic blackjack behaviors before you play your first game. To ‘Hit’ is to request another card. To ‘Stand’ is to hold your cards and end your turn. However, keep in mind that if your hand exceeds a total of 21, you bust and the dealer wins regardless of their own hand. If you’re dealt 21 at the beginning of the game, you automatically get blackjack. Typically, this means you won 1.5 the amount of your bet.

When to Hit
If the dealer’s face up card is 7, 8, 9, 10 or Ace, and your hand totals 8 or 12 through 16.
If the dealer’s face up card is Ace, and your hand totals 11.
If the dealer’s face up card is 10, and your hand totals 10.
If the dealer’s face up card is 7, 8 or 9, and your hand totals 9.
When to Stand
If your hand totals 17 or more.
If the dealer’s face up card is 6 or less, and your hand totals 13 or more.
If you have a pair of 10s or face cards.
When to Double or Split
The two remaining blackjack plays that are vital to know for a new player is when to split and when to double down. A split is when you are dealt a pair and you’re afforded the option to split them into two hands. To double down is to place an additional bet that is equal to your first bet for which you receive an additional card.

When to Split
Only split 2s and 3s if the dealer’s card is 4-7.
Don’t split 5s; either double down, or hit if the dealer is showing a 10 or Ace.
Split 6s and 7s only if the dealer’s card is 6 or less.
Always split 8s.
Always split Aces, if possible.
When to Double Down
Always double a total of 10 unless the dealer has 10 or Ace.
Always double an 11 unless the dealer has an Ace.
9 should be doubled when the dealer has 3, 4, 5 or 6 showing.

You have 2 cards, and you can choose whether to hit, stand, split, double down, take insurance, or surrender depending on the situations. The beautiful thing about Blackjack is you play against the house, not a machine, so you have better chance of winning. In short, the best ways to win Blackjack at casinos are: Stick to the basic guide, relentlessly. You can win with just using the basics, and you won’t lose more than it hurts. Search “blackjack basic strategy chart” to learn it, or see below. Scale your bets up and down depending on whether you are winning or losing. Win moderately, Don’t count card even if you know how to, Tip the dealer, Know when to leave Determine your betting unit: should be at most 1/1000 of your bankroll For each session your cash on hand should be at least thirty-two betting units (Example: if betting $10 a hand, then you should bring $320 in cash) Start with a small betting unit, Raise or lower your betting unit as your bankroll changes Maximum bet: should be at least 4x your betting unit Never bet more than 1/4 of the money on you on one round, because you want to have enough money to split and double down!
It’s not recommended for novice nor professional players to count cards at casinos. You will get into lots of trouble for doing so. Counting cards is a system that give you knowing of probability whether or not the next card is a high card or a low card. It’s illegal in all casinos. Pit boss and casino watchers are professionally trained to spot cheaters, and they take any means necessary to ensure that the player knows they are serious. The pit boss asks you to stop playing blackjack or to leave -> Don’t argue, just leave. I hope this guide will help you have fun and win a little bit at casino for fun. Nothing more, nothing less.

An important rule remember;To believe only possibilities is not faith, but mere philosophy. Losers are never right. There is nothing new and nothing sure under the sun.When we are running in the wrong direction there is no sense in increasing the speed, and never show card tricks to those you play blackjack with, and don't mix up probability and reality. Life is about timing. A win should be an illusion. Win is never pure, and rarely simple. Caution is the most thing we have. Let us economize it. Card wears a different face to everybody. No naked man lost anything. We are not a perfect person. Whether it's wrong or right you 'll know in the end. For the eternal losers; some people will die for money, some will die because they lost it. The idea that money can’t buy happiness has been disproved by science, at least up to a point.  You've heard it over and over: Money doesn't buy happiness.  you might guess Money Really Can Buy Happiness Even if people didn't keep telling you that, 
Have a good time and good luck!


Gambling Addiction and Problem Gambling 


How to Stop Gambling and Regain Control of Your Life Man gambling screen reflectedIt can happen to anyone from any walk of life: Your gambling goes from a fun, harmless diversion to an unhealthy obsession with serious consequences. Whether you bet on sports, scratch cards, roulette, poker, or slots—in a casino, at the track, or online—a gambling problem can strain your relationships, interfere with work, and lead to financial disaster. You may even do things you never thought you would, like running up huge debts or even stealing money to gamble. Although it can feel like you’re unable to stop, there are plenty of things you can do to overcome a gambling problem, repair your relationships and finances, and finally regain control of your life.
What is gambling addiction and problem gambling? Gambling addiction—also known as—pathological gambling, compulsive gambling or gambling disorder—is an impulse-control disorder. If you’re a compulsive gambler, you can’t control the impulse to gamble, even when it has negative consequences for you or your loved ones. You’ll gamble whether you’re up or down, broke or flush, and you’ll keep gambling regardless of the consequences—even when you know that the odds are against you or you can’t afford to lose. 
Of course, you can also have a gambling problem without being totally out of control. Problem gambling is any gambling behavior that disrupts your life. If you’re preoccupied with gambling, spending more and more time and money on it, chasing losses, or gambling despite serious consequences in your life, you have a gambling problem. A gambling addiction or problem is often associated with other behavior or mood disorders. Many problem gamblers also suffer with substance abuse issues, unmanaged ADHD, stress, depression, anxiety, or bipolar disorder. To overcome your gambling problems, you’ll also need to address these and any other underlying causes as well. The first step is to separate the myths from the facts about gambling problems: Fact: A problem gambler may gamble frequently or infrequently. Gambling is a problem if it causes problems. Fact: Problems caused by excessive gambling are not just financial. Too much time spent on gambling can also lead to relationship and legal problems, job loss, mental health problems including depression and anxiety, and even suicide. Fact: Gambling problems affect people of all levels of intelligence and all backgrounds. Previously responsible and strong-willed people are just as likely to develop a gambling problem as anyone else. Fact: Problem gamblers often try to rationalize their behavior. Blaming others is one way to avoid taking responsibility for their actions, including what is needed to overcome the problem. Fact: Quick fix solutions may appear to be the right thing to do. However, bailing the gambler out of debt may actually make matters worse by enabling their gambling problems to continue. Gambling addiction signs and symptoms Gambling addiction is sometimes referred to as a “hidden illness” because there are no obvious physical signs or symptoms like there are in drug or alcohol addiction. Problem gamblers also typically deny or minimize the problem even to themselves. However, you may have a gambling problem if you: Feel the need to be secretive about your gambling. You might gamble in secret or lie about how much you gamble, feeling others won’t understand or that you will surprise them with a big win. Have trouble controlling your gambling. Once you start gambling, can you walk away? Or are you compelled to gamble until you’ve spent your last dollar, upping your bets in a bid to win lost money back? Gamble even when you don’t have the money. You may gamble until you’ve spent your last dollar, and then move on to money you don’t have—money to pay bills, credit cards, or things for your children. You may feel pushed to borrow, sell, or even steal things for gambling money. Have family and friends worried about you. Denial keeps problem gambling going. If friends and family are worried, listen to them carefully. It’s not a sign of weakness to ask for help. Many older gamblers are reluctant to reach out to their adult children if they’ve gambled away their inheritance, but it’s never too late to make changes for the better. Self-help for gambling problems. 

The biggest step to overcoming a gambling addiction is realizing that you have a problem. 

Maximum 8 pakli van játékban, ami azt jelenti, hogy az esély;

remélem eléggé lelomboztalak. Ha nem érted amit leírtam, akkor te menj vissza kapálni.

Szakirodalom
http://mek.oszk.hu/09200/09277/09277.pdf

https://www.pdfdrive.com/the-world-greatest-blackjack-book-e187958044.html



5 megjegyzés:

  1. Apám ez tényleg műxik...

    VálaszTörlés
  2. I tried a lot, the system is good...

    VálaszTörlés
  3. én ezt egyáltalán nem értem pedig már 100x elolvastam :( hiába nézem a táblázatot is meg a lapok értékét nem tudok eligazodni meg nem is értem valaki segitene benne ?

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. én ezt egyáltalán nem értem pedig már 100x elolvastam :( hiába nézem a táblázatot is meg a lapok értékét nem tudok eligazodni meg nem is értem valaki segitene benne ?

    VálaszTörlés