Szentmártoni Sándor 1956 Demecseri hőse, aki nem akart hős lenni, de azzá tette a történelem.
Koholt vádak tucatjait sorolták fel a vádiratban és mindig volt egy tanú aki bizonyította. Szentmártoni Sándor 1965. október 23-án szabadult. Apám azt mesélte utánanyúltak az embernek, ami azt jelentette, hogy nem engedték érvényesülni, és hogy nyirkos fűtetlen, takaró nélküli fagyos dohos vércsatakos pince cellákban voltak, amik lassan meghozták a kívánt eredményt. Szentmártoni besúgói demecseriek voltak A besúgókat ismerjük ma is, naponta találkoztunk velük, köztiszteletben álló személyek, akik egész életükben, mindig oda álltak ahol a tarisznya fel van akasztva, sok ember halála szárad a lelkükön. Persze Nyíregyházán is nagy megmozdulás volt. A városháza erkélyén voltak a hangadók, amit a bírósági besúgók bizonyítottak is. Szentmártoni persze ott volt, Blaner Mihály látta is az erkélyen, de az oda nem illó tanúk szerepeltetésével azt sugallták, hogy sokan képesek egy-egy vádpont bizonyítására, tehát a vád igaz, megalapozott. A tanúvallomások ellenőrzésével ezt több esetben meg lehet cáfolni. Szentmártoni Sándor nyíregyházi szerepe mellett lakóhelyén, Demecserben elmondott beszéde, és a munkástanács megválasztása szerepeltek az ellene emelt vádban. Bár a vádiratban a turulmadár szobrának visszaállítását is tartalmazza bűnlajstroma, ezzel később tényállási elem hiánya miatt már nem találkozunk. Az olyan megfogalmazások, hogy főleg kulákokból alakította meg a nemzetőrséget, vagy az, hogy javasolta kulákok részére a földek visszaadását, inkább csak hangulati elemeknek tekinthetők, amivel a terhére rótt cselekmény súlyosságát akarták fokozni. Szentmártoni maga és a nemzetőrség számára akart — a vádirat szerint — fegyvert szerezni, és arra adott utasítást, hogy a község vezetékes rádiója állandóan a miskolci rádió adásait közvetítse. Az eljárás végén, az ügyész saját megállapítása szerint sem bizonyították Szentmártoni Sándornak a helyi rádió irányításában, sínek, telefonok megrongálásban való részvételét, azt, hogy november 4-e után izgatott volna a kormány ellen.? A vádlott azzal védekezett, hogy nem akart másik rendszert, Nagy Imre is csak a hibák kijavításáról beszélt. A bíróság az ő esetében szovjetellenes magatartásának nagy szerepet tulajdonított Ezért szerepeltették a róla szóló vádiratban S ítéletben is, hogy a felvonulókkal közösen azt kiabálta, „ruszki mars ki." Egy aprócska, de elszánt nemzet emelte fel fejét, mondott nemet az elnyomásra, a diktatúrára, szállt szembe a sztálinista vezetéssel és a világ akkori legnagyobb birodalmával, a Szovjetunióval 1956-ban. Magyarország leggyűlöltebb kommunista diktátorát, egy „sötét korszak” névadóját, Rákosi Mátyást ugyan eltávolították 1956 júliusában a hatalomból, azonban az elkövetkező hónapokban a politikai helyzet és a lakosság hangulata alig változott Magyarországon. Az embereknek elegük volt az ÁVH korlátlan hatalmából, a diktatórikus kormányzásból, a koncepciós perekből, az esztelen és logikátlan gazdaságirányításból, illetve az alacsony életszínvonalért felelős kommunista vezetésből. Az elégedetlenség miatt 1956 októberében Budapesten és szerte az országban alig akadt, aki ne akart volna változást, hiszen a forradalom nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is zajlott.
Három nappal a pesti események után, október 26-án Nyíregyházán is fellobbant a forradalom lángja. A város lakossága ekkor már napok óta a Budapestről és az ország más részéből érkező híreket és rémhíreket tárgyalta. Az események súlyosságát a városon átdübörgő szovjet tankok sajátos módon igazolták. Az 1954-ben épült és a Rákosi-rendszer jelképének tartott Beloiannisz téri irodaház elé miskolci forradalmárok érkeztek gépkocsin, akiket érdeklődéssel vettek körül a középületekben ügyes-bajos dolgaikat intézők és a villamosra várók. Az összegyűlt tömegből néhányan Budai András vezetésével felmentek az épület tetejére és ledöntötték a vörös csillagot. A Sóstó felől érkező villamosról leszedték a „világ proletárjai egyesüljetek!” feliratot, és a villamos tetején Barát Istvánné elszavalta a Nemzeti dalt. Az összegyűlt tömeg ezután indult el a Kossuth Lajos Gimnáziumhoz a diákok kiszabadítására, ugyanis a városban elterjedt, hogy a forradalomhoz csatlakozni akaró diákokat bezárták az épületbe. A gimnázium előtt Dandos Gyula diákvezér kezdeményezésére egy csapat középiskolás csatlakozott a tüntetőkhöz. A tömeg teherautó segítségével döntötte le a kozák lovas szobrát . A néhány száz fős tömeg ezután a kozák lovas szobrához ment, ahol teherautó segítségével ledöntötték Pátzay Pál szobrász alkotását, majd az Északi temetőben megrongálták a szovjet hősi emlékművet. Innen visszaindultak a Dózsa György úton a Kossuth térre, hogy ott is ledöntsék a szovjet tisztek díszes síremlékeit. A tömeg irányítása fokozatosan a forradalom tényleges vezetőinek, Szilágyi Lászlónak és Tomasovszky Andrásnak a kezébe került, akik immár tudatosan vezették a „mars ki, ruszki”-t skandáló tüntetőket. A következő állomás a nyomda jelképes elfoglalása volt, ahol némi változtatással kinyomtatták a miskolciak ötpontos követelését, majd kiosztották a tüntetők között. Szilágyi László a tüntetők nevében táviratot küldött Nagy Imre miniszterelnöknek, melyben a szovjet csapatok azonnali kivonását követelte. A forradalmi tömeg birtokba vette a városi tanács épületét is. Leverték az épület homlokzatán a Rákosi-címert, az erkélyen pedig gyújtó hangú beszédeket tartottak és megválasztották az Ideiglenes Forradalmi Bizottságot, melynek tagjai Szilágyi László, Tomasovszky András, Rácz István, dr. Molnár Jenő és Szentmártoni Sándor lettek. Időközben csatlakozott a tömeghez a Damjanich laktanyából a katonatisztek egy csoportja, mintegy bizonyítva, hogy a Magyar Néphadsereg egyetért a tüntetőkkel. Közben a tömeg egy része a börtönhöz vonult, ahol kiszabadítottak 147 elítéltet, majd visszatértek a városi tanács épületéhez. A József Attila Kultúrház hangosbemondóján keresztül másnapra újabb nagygyűlést hirdettek és jelezték, hogy itt fogják megválasztani a megyei forradalmi bizottságot is. Október 28-án a forradalmi tanácsok átvették a megye és a város feletti irányítást és nemzetőrséget szerveztek. Miután a szovjet alakulatok megszállták Nyíregyházát, megérkezett Debrecenből a szovjet katonai elhárítás ezredese két, Nyíregyházát jól ismerő államvédelmis tiszttel. Brigádokat szerveztek, és letartóztatták, majd a nyíregyházi börtönbe szállították a forradalom megyei vezetőit, akiket november 8-án Ungvárra szállítottak. Innen november végén hozták vissza őket Nyíregyházára, majd december közepén engedték őket szabadon, hogy 1957 elején megkezdjék büntetőjogi felelősségre vonásukat. A vádlottak, a többi forradalmár és az együtt érző tömegek megfélemlítése céljából a két legfőbb vezetőt, Szilágyi Lászlót és Tomasovszky Andrást szemrebbenés nélkül kötél által végrehajtandó halálra ítélték. Az ítéletet 1958. május 6-án hajtották végre. A tény, hogy 1956 drámáját ma győzelemként, szabadon és büszkén tudjuk ünnepelni, egy jel. Tisztelgés a hősök és az áldozatok előtt. Köszönet azoknak, akik akkor és azóta is érdemben támogatták a magyar ügyet és az egyetemes szabadság eszméjét. Ha a valósághoz hűek akarnánk lenni, akkor most ez a kép Szentmártoni Sándorról kórházi ágyon készült volna. A megbeszélt találkozó előtti éjszaka rosszul lett, kórházba szállították, s nyombél fekéllyel azonnal megoperálták. A betegsége nem most keletkezett. Amikor börtönbüntetésének letöltése után szabadult, vérző fekéllyel jött haza. Néhány éve erről így nyilatkozott: Megviseltek a börtönévek, biztosan felfedezhető bennem személyiségváltozás, hisz vérző nyombél fekéllyel szabadultam. Néhány éve kezdtem érezni a márciusi fűtetlen, takaró nélküli cellák következményeit. De kanyarodjunk vissza az elejére ahhoz a fiatalemberhez, aki 1927-ben született Demecserben egy parasztcsalád gyermekeként. Leérettségizett, volt két évig agráregyetemista, de feloszlatták az egyetemet. Az építőiparban talált munkát. Sokfelé dolgozott, építésvezető lett, majd egy éjszaka letartóztatták szervezkedéssel kapcsolatos feljelentési kötelezettség elmulasztásáért. Az 1957-ben megjelent "Fehérkönyv" szerint népi demokrácia ellenes szervezkedésért. Egy év négy hónap börtön után a szabadulás napja 1956- ban érkezett el. Segédmunkás lett, de két hónap múlva már ismét mélyépítési művezető volt a magasépítőknél. November 7-én fogták el Sátoraljaújhelyen. Nem menekülés közben, hanem munka közben. Azután februárban, bár az ügyészi letartóztatásban április 9-i dátum szerepel, de hát ebben az időben mindenkit törvénytelenül tartottak fogva az ávós laktanyában, ahol karhatalmisták esténként szórakozásból verték az embereket. Szentmártoni Sándor a tárgyaláson tetteihez méltóan viselkedett. Pedig tudta, hogy itt halálos ítéletek születnek. December 6-án volt a vádbeszéd. Négyünkre az ügyész halálos ítéletet kért. Számítottam rá, egyszerű statisztika volt ez és nem a bíróságon dőlt el. Április 28-án volt a fellebbviteli tárgyalás. Szentmártoni Sándor IV. rendű vádlottat a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétellel elkövetett bűntettben marasztalta el, ezért 15 évi börtönre, mint főbüntetésre ítélte, mellékbüntetése bárhol fellelhető vagyonának teljes elkobzása és 10 évi jogfosztottság volt. A pest megyei Márianosztrára, kéz- és lábbilincsbe verve, fűzőláncon vitték Bibó Istvánnal, Göncz Árpáddal, Mészáros Gábor egyetemi tanárral, Kertész Dezsővel. Nyolc év és nyolc hónap után 1965. október 23-án elérkezett a szabadulás, bár a szabadság évei sem voltak mindig szabadok. Az állambiztonságiak mindenhová elémentek és utánanyúltak, de sokan segítették is. Virtics Ferenc nevét említi, aki a kisvárdai járási pártbizottság tagja volt, vagy a nyíregyházi építőipari ktsz. párttitkárát, aki azt mondta: ha valaki megbántja, csak neki szóljon. Említi a kántorjánosi párttitkárokat, közülük az egyik — aki tsz-elnökhelyettes is volt — csak ártani akart, a másik, a kertész tisztességes baráti kapcsolatot alakított ki vele. Végül a Hajdúszoboszlói Állami Gazdaságból ment el hét hónappal a nyugdíjkorhatár elérése előtt rokkantsági nyugdíjba. A felesége Debrecenben gyógyszertár vezetői állást kapott, sikerült egy OTP-lakást venni, s ma ott élnek bölcsészdiplomát szerzett lányukkal. Hogy megbántam-e? — teszi fel a kérdést magának és válaszol is rá —. Belekerültem a történelem sodrásába, s fel is akaszthattak volna. Nem játszom a nagy hazafit, de azt meg kell mondanom: még egyszer így csinálnám. Erre voltam predesztinálva. Én megérhettem, hogy kimentek az oroszok. Ez ajándék nekem.
Források:
BALOGH József: Akit fűzőláncon vittek Bibóékkal. Kelet-Magyarország, 1996. 247. sz. (október 22.) 11. p.
BALOGH József: Hittem, hogy megmozdul a világ. Kelet-Magyarország, 1992. 250. sz. (október 22.) 3. p.
Fehérkönyv 4 kötet. 1957
http://sala.uw.hu/EEMOE1.pdf
http://sala.uw.hu/EEMOE2.pdf
http://sala.uw.hu/EEMOE3.pdf
http://sala.uw.hu/EEMOE4.pdf
http://axioart.com/index.php?op=live_catalog_page&id=3180_17
http://vakond56.uw.hu/vakond56.pdf
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése