Enervált, fásult, kiégett, eltunyult, életunt gyerekek céltalanul bóklásznak az iskola folyosóján, mint agyhalott zombik, akiket a mobiltelefonon mesterségesen táplált butító, tompító kábító, tápokkal igyekeznek bent tartani a virtuális világban. Az internetfüggőség rabjaivá vált 5-6 éves emberpalánták sorsát a szülők pecsételik meg azzal, hogy beterelik a digitális világba és őrizetlenül és felelőtlenül ott felejtik őket. A tanárok, már szenvedélybeteg gyerekeket kapnak, akiknek a belső motivációjára kellene építeni, de hogyan? A tanár a rendelkezésre álló saját tapasztalatokra épít, empirikus úton közelíti meg az új ismeretet, példákkal illusztrálva, kiszakítva abból a virtuális világból a gyermek lelkét, ahova a szülők felelőtlenül betaszították. Így a saját tapasztalatokhoz és érzelmekhez igazodik a megismerés, elősegítve ezzel a bevésődést, és a hosszú távon is lehetséges felidézhetőséget. Ami foglalkoztatja, érdekes számára, azt nem unja. Azt amit nem tudtak megtapasztalni, az érzelmeik által belsővé tenni, elvész. A sikerhez elengedhetetlen a virtuális világ megvonása, a mobiltelefonok kiiktatása, a tiszta környezet biztosítása a tanuláshoz. Ha a zsebben, vagy a táskában lapul a mobiltelefon, a visszaesés elkerülhetetlen. Kikapcsolódásra használható rövid ideig a mobiltelefon, de jól behatárolt ideig és céllal. A kikapcsolódás szerepe fontosabb mint a tanulásé, mert szórakozva is tanulhat, akkor nem fárad el. A gyermeki teherbírás véges. Délután 4 óra után a játéknak, a pihenésnek, a szabad mozgásnak, az örömteli, feltöltő tevékenységeknek van itt az ideje. Az iskola utáni időben nélkülözhetetlenül fontos hagyni a gyereket feltöltődni, hogy azzal tölthesse az idejét, amiben önazonos lehet a szabadban, szabadon való mozgás, hobbi, sport, baráti találkozások stb. Amivel nem tud azonosulni, azt nehezebben is tanulja meg. A gyereket az érdekli igazán, ami róla szól, a többi nem fontos, mert önmagához képest nem, vagy nehezen értelmezhető számára. Miután a világon minden mindennel összefügg, mindig lehet szerethető közös pontokat találni, ahová még a legszárazabb tananyag is képes kapcsolódni az érzelmek szintjén. A jutalmazás és a büntetés csak az idomítás eszköze, az alá-fölérendeltségen, függőségi viszonyon alapul, nem a sikeres tanítás eszköze. Az ismeretek befogadásának a lehető leghatékonyabb módja a megismerés, az elfogadás, a kapcsolatteremtő nevelés és a szeretet. A tanítás és a nevelés akkor lehet hatékony és eredményes, ha motivációt biztosítunk számukra. Az ösztönzések, cselekvésre és gondolkodásra késztetnek. A gyereknek értenie kell, mit miért ismerünk meg, mi a haszna neki ebből. Ha megérti hogy számára miért hasznos az az ismeret, akkor a motiváció szükségletet, vágyat indukál a gyermekben, az ismeret adaptálására.
A gyermek az az apró lény, aki az éjszakáidat rövidebbé, a nappalaidat hosszabbá, a bankbetétet kisebbé, a ruhát rongyossá, a pénztárcát üressé, a múltat feledhetővé, a jövődet értelmesebbé, és az életedet boldogabbá teszi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése