Elment megint egy legenda, akire tisztelettel és szeretettel emlékeznek a hallgatói, akik több tízezren vannak, ha még élnek. Aki ismerte tudja milyen ember volt nem kell őt fényezni. Alattomos betegség ragadta el. Az Alzheimer-kór a gondolkodás és a megismerési funkciók beszűkülésével, magatartásváltozással, demenciával azaz elbutulással, majd gyors biológiai leépüléssel járó neurodegeneratív betegség, ami vissza nem fordítható nem gyógyítható csak lasítható kórkép. Az agyszövet elsorvad és elhal. Egyik kedves Nyíregyházi professzorom ebben szenvedett, egy kis strocke-kal megspékelve. némi meszesedéssel és magas vérnyomással.
A gondolkodás, egyre nehezebb, nem ismerek fel embereket. A rövidtávú memória kihagy, zavart és bizonytalan lesz az ember. Később előjött a vizelet tartási probléma, a tárgyak kiestek a kezemből. Nem találom a szavakat. Mostmár az egyensúly és a mozgás is problémás. Az alapvető életfunkciók lassan leállnak. Gyakran sülyedek apátiába, gyakran minden ok nélkül vagyok ingerlékeny nyugtalan, az időérzékemet is elvesztettem. Az étkezés az ivás, fürdés wc óriási problémák. A károsodás irreverzibilis.
Végtelen önzésünkben, az élet mezsgyéjét egyre kijjebb toljuk, de az idegsejtek nem képesek ilyen sokáig életben maradni és működni, nélküle pedig csak vegetál a test, majd összeomlik a keringés, mert nincs ami irányítsa.
Eleinte csak elfelejtetem dolgokat, hova raktam a kulcsomat, hova indultam, mit akartam venni a boltban.
A haláloságyán azt kérdezte tőlem;
Miért hülyül meg az ember, ez Isten büntetése?
Nem tanár úr, Isten ingyen kölcsön adta nekünk a tálentumot, te 50 éven át terjesztetted, feladatodat bevégezted, most visszaveszi és odaadja másnak. Ne keseregj azon ami sosem volt a tiéd. Arra kért többet ne jöjjek, mert legközelebb már nem fog megismerni, ne lássam őt olyan méltatlan állapotban.
A tehetetlenségtől az ember ingerlékeny lesz, türelmetlen feszült és nyugtalan. Nem tudok aludni se már. Feleslegesen megismételnek mondatokat, cselekvéseket,ez rettenetes. A téjkozódás nem megy, az itélőképességem megszünt létezni.
A betegséggel párhuzamosan gyakran depresszív tünetek is kialakulnak. Ahogy a betegség előrehalad, az Alzheimer-kóros beteg nyugtalanná, szorongóvá, agresszívvá válhat, majd teljesen inadekvátan (célszerűtlenül, oda nem illően) kezdhet viselkedni. Sajnos valóban amikor megint menni akartam hozzá, már késő volt, az intezívre került de csak rövid időre, mest Isten magához emelte a trónusára, oda amit megérdemel, azért amit tett értünk és az emberiségért. Mellesleg én is ebben fogok meghalni, Éles Gyula báttyám, Éles Pista báttyám, és Éles nagyapám is ebben halt meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése