Hogyan írjunk verset?

Költői eszközök: 

Hangzás

Ezután a költői dikció eszközeit fogjuk megvizsgálni. A „költői dikció” azokat a hangokat, jelentéseket és ritmusokat jelenti, amelyek a költészet nyelvét vagy „operációs rendszerét” alkotják. Az ilyen típusú eszközökkel a költő a vers hangulatát és atmoszféráját teremti meg.

 Ezek olyan költői eszközök, amelyek meghatározott hanghatásokat használnak arra, hogy érzelmeket vagy gondolatokat idézzenek fel, a vers olvasóiban. Az alábbi példák a költészetben leggyakrabban előforduló hangzó irodalmi eszközöket mutatják be:

  Alliteráció

Az alliteráció az, amikor két vagy több azonos mássalhangzóval kezdődő szót használnak egy gondolat vagy cselekvés hangsúlyozására és érzelmi reakció kiváltására.

 A csintalanul csacsogó csajok könnyed példa, míg ha egy költő p-ket, d-ket vagy b-ket használ egymás után, akkor a versének erős, dübörgő, dobpergésszerű hangzást ad.

 Asszonancia

Míg az alliteráció ugyanazokat a mássalhangzókat ismétli a szavak elején, addig az asszonancia a magánhangzók ismétlődése (bárhol a szón belül) a vers azonos vagy egymást követő soraiban, hogy zenei, belső rímet adjon a hangzásnak.

 Konzonancia

 A konszonancia az alliterációhoz és az asszonanciához hasonló eszköz, amely a hangok ismétlődését foglalja magában. De a mássalhangzók ismétlődése a szavak végén (és néha a közepén), nem pedig az elején történik.

 Kakofónia

A kakofónia kellemetlen, csúnya vagy durva hangok (főleg mássalhangzók) használata, hogy a káosz, a rendetlenség vagy a rettegés benyomását keltse.

 Eufónia

Az eufónia viszont a harmonikus, zenei hangok ismétlődése, amelyeket kellemes olvasni vagy hallani. Ezt a lágy mássalhangzók, például az m, n, r, f és h, valamint a rezgő mássalhangzók, például az s, sz használatával érhetjük el.

 Onomatopoeia

 Az onomatopoeia olyan irodalmi és költői eszköz, amelyben a szavakat az általuk leírtakhoz kapcsolódó hangok utánzására használják.

 Költői eszközök: A jelentés.

A költőknek számos olyan költői eszköz is a rendelkezésükre áll, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy a vers szándékolt jelentését kibontakoztassák anélkül, hogy túlságosan szájbarágósan kellenék fogalmazniuk.

 Utalás

Az utalás közvetett utalás egy személyre, helyre, dologra, történelemre, mitológiára vagy műalkotásra, amelyet a költő a vers jelentése szempontjából fontosnak akar elismerni.

 TS Eliot The Waste Land című műve egy allúzióval kezdődik (sőt, az egész vers tele van velük), bejelentve, hogy „április a legkegyetlenebb hónap, mely a halott földből / lilákat szaporít”, ami utal és ellentétben áll a The Canterbury Tales nyitányával, melyben az április eljövetele örömteli esemény.

 Önhittség

Az önhittség egy bonyolult metafora, amely végigvonul az egész versen, hogy két olyan dolgot hasonlítson össze, amelyek valójában nem tartoznak össze. Az egyszerű metaforákkal ellentétben azonban a conceit valami sokkal fantáziadúsabb és valószínűtlenebb lesz.

 Irónia

Az irónia a költészetben főként a „drámai iróniára” utal, amelyben az olvasó fontos ismeretekkel rendelkezik, amelyekkel a szereplők nem. A leghíresebb példa erre a Rómeó és Júlia, amelyben (spoilerveszély) a közönség tudja, hogy Júlia nem halt meg, de nem tehet semmit az öngyilkosságot elkövető Rómeó ellen.

 Metafóra

A költészetben a metaforát az emberek, tárgyak vagy eszmék közvetlen összehasonlítására használják. Míg a hasonlatok a „mint” kifejezéssel hasonlítanak össze, a metaforák azt állítják, hogy egy dolog „valami más”.  A szájszagod csatornabűz.

Paradoxon

Költői eszközként a paradoxon olyan mondatra utal, amely önellentmondásos, de egy nagyobb igazságot tár fel. A Julius Caesarban például Shakespeare azt írta, hogy „A gyávák sokszor meghalnak haláluk előtt, / A vitézek csak egyszer ízlelik meg a halált”.

 Megszemélyesítés

A megszemélyesítés az, amikor egy élettelen tárgyat, állatot vagy eszmét emberi tulajdonságokkal ruházunk fel; például „a szél suttogott a fák között”. Vagy Tóth Árpád: „Körúti hajnal”-jában a lila dalra kelt nyakkendő.

 Költői Kérdés

A költészetben és az irodalomban a költői kérdés olyan kérdés, amelyre nem várunk választ. Inkább azért kérdezik, hogy valamit kifejtsen. A korábban idézett versben, az Óda a nyugati szélhez címűben Shelley az utolsó sorban azt kérdezi:

  Ó szél, Ha jön a tél, messze lehet-e a tavasz?  

Hasonlat

A hasonlat, akárcsak a metafora, egy másik összehasonlítási eszközt kínál a költő számára. A hasonlat azonban sokkal kirívóbb, és az összehasonlításhoz a mint vagy az akár kifejezéseket használja. Hiányzol, mint sivatagnak a víz.

Szimbólum

A költők a rejtett jelentések közvetítésére szimbolizmust használnak. A helyek, tárgyak és cselekvések mind szimbólumok lehetnek, amelyekhez sokféle jelentésréteg kapcsolódik. A szimbolizmus mélységet ad a vers sz ó szerinti jelentésének.

 A legelő című Robert Frost műben, „a legelő forrását megtisztítani” azt jelenti, hogy a bűnt el kell tolni, és „várni, hogy a víz megtisztuljon” azt jelenti, hogy várni kell, amíg a szív bűnmentes lesz:

 Kimegyek, hogy megtisztítsam a legelő forrását;

Csak megállok, hogy a leveleket elgereblyézzem.

(És várni, hogy lássam a vizet tisztulni, talán):

Nem maradok sokáig.- Te is jössz.

 

Költői eszközök: A ritmus.

A cezúra

A cezúra szünetet jelent a versszakban. Hagyja, hogy az egyik mondat befejeződjön, és egy másik kezdődjön. Ezt egyaránt használhatjuk arra, hogy a vers természetes folyását lehetővé tegyük, vagy alternatívaként drámai szüneteket iktassunk be, kontrasztot mutassunk be, drámát és feszültséget teremtsünk.

 Például Emily Dickinson verse, a Senki vagyok! Ki vagy te? című verse a következő helyeken használ cezúrát:

 

 Senki vagyok! || Ki vagy te?

Te is senki vagy?

Akkor mi ketten vagyunk. Ne mondd el!

Száműznének minket, tudod!

 Sorátlépés

Az enjambement, vagyis sorátlépés olyan poétikai alakzat, amikor a mondat vége nem esik egybe a verssor végével, hanem a következő sor elején folytatódik. Ha egymással szerkezetileg szorosabban összetartozó részek szakadnak el ilyen módon egymástól, élesebb soráthajlás keletkezik. Ez megakaszthatja a szöveg ritmusát, lendületét. A lágyabb soráthajlások inkább sodró jelleget adnak a versnek.

 Metrum

A metrum maga a vers ritmusa, amelyet az egyes sorok hosszával és a „lábak” számával mérünk. Ezek közül a legelterjedtebb a jambikus pentameter – amelyet a szonettről szóló részben tárgyaltunk -, amely a természetes beszéd ritmusát utánozza és felerősíti, és szabályos, szívdobbanásszerű érzést ad a versnek.

 A jambikus pentameter mintája – öt láb, amelyek mindegyike egy hangsúlyos és egy hangsúlytalan szótagot tartalmaz. A jambuson kívül más metrumok is előfordulnak: az anapesztus (hangsúlytalan, hangsúlytalan, hangsúlyos), a trochea (hangsúlyos, hangsúlytalan) és a daktilus (hangsúlyos, hangsúlytalan, hangsúlytalan).

Rím

A legkézenfekvőbb költői elem, eszköz, amely a hasonló hangok ismétlődő mintáit használja, hogy zeneiséget és ritmust teremtsen, és szimmetriát adjon a versnek. Az egyik leggyakoribb rím a páros rím, amely két egymásra rímelő sor.

Te vagy erős, és igen bátor. Miattad áll ez a sátor.

 Ismétlés

Bizonyos szavak vagy mondatok ismétlése az érzelmek vagy gondolatok közvetett hangsúlyozásának és a vers központi pontjának megerősítésének egyik módszere. Az ismétlés alkalmazható szavakkal, mondatokkal, sorokkal, sőt teljes versszakokkal is.

 Költői eszközök: Az írásjelek

Míg a normál írásban az írásjelek használati célt szolgálnak, addig a költészetben kifejezőeszközként vagy művészi választásként is használhatók.

 Aposztróf

A költészetben az aposztróf kifejezés nem ugyanolyan típusú írásjelre utal, mint ahogyan azt várnánk, hanem egy költői eszköz, amely azt mutatja, hogy a beszélő megszólít valakit, aki nincs jelen a versben.

 Vessző

A költészetben a vesszők szünetet és az elemek elválasztását jelzik, valamint lehetővé teszik az „és” eltávolítását a sorból. Az In Memoriam A. H. H. OBIIT MDCCCXXXIII-ban Tennyson Többféleképpen használja a vesszőket:

Csengessetek, vad harangok, a vad égre,
A repülő felhőre, a fagyos fényre:
Az év kihal az éjszakában;
Zengjetek, vad harangok, és hagyjátok meghalni.

Felkiáltójelek

A költők felkiáltójeleket használnak, hogy kifejezzék a feldobottságot, izgalmat, örömöt, meglepetést, vagy hogy hangsúlyt adjanak. Ám óvatosan kell velük bánni. Túlzott használatukkal egy mérges tini Messenger üzenetére hajaz majd a versünk.

Kérdőjel

Amint azt a retorikai kérdésekről szóló fenti részben tárgyaltuk, a kérdőjeleket a költők gyakran használják arra, hogy a versben egy rövid elgondolkodtató pillanatot sugalljanak a feltett kérdés átgondolására.

Aztán, amikor elkezded használni őket a saját verseidben, az első és legfontosabb lecke az – ne használd túl őket. A kevesebb gyakran több a költészetben, ezért kerüld el az alliteráló, szimbolikával teli, cezúrákkal és felkiáltójelekkel teletűzdelt ódákat anyu kedvenc vázájához.