A háború áldozatai Demecserben

1943. január 12-én indult meg a szovjet Vörös Hadsereg elsöprő áttörése a Don-kanyarban. Demecser megfizette az árát a háborúnak, könnyben, vérben és emberéletben egyaránt. A fagyos orosz sztyeppe tizedelte a magyar katonákat, mert a felszerelésük, gyógyszerek, ruházatuk, fegyverzetük, élelmiszerük is elmaradt a németekétől. A falu lakói egyként fogtak össze hogy ruhát gyűjtsenek, így segítsenek a katonáknak a hideg elleni védkezésében. Horthy Miklós kormányzó az események hatására fegyverszünetet hirdetett, aminek nem tudott érvényszerezni, mert 1944. márciusában a német hadsereg megszállta az országot. A Gestapo és Szálasi a legfőbb hadúr és pribékjei besúgórendszert építettek ki a hátországban.

Aki csak kiejti halkan a száján a megadás lehetőségét, halál fia. „Aki letesz a fegyvert, vagy erre parancsot ad, szintén. A dezertálás is főbenjáró bűnnek számított, és a bűn zsoldja a halál. Hazátlan, hitvány féreg, aki nem harcol tovább. Ezekkel a propaganda szövegekkel biztatta a reménytelen helyzetben lévő magyaar katonákat Szálasi, népünk honfoglaló vezére!” Szaporodtak a kivégzések és megteltek a börtönök, bár rövid időre, mert a statárium litakarította a cellákat. A dezertőrökből zsidóból, büntető századok lettek, őket küldték előre a halálba. Az általános statárium lényege az bolt, hogy elég volt hogy gyanús elemnek nézzenek a kivégzéshez.

Rettegésben él mindenki, Demecserben is. Az I. majd a II. zsidótörvény értelmében a zsidók boltjait bezárták. A III. zsidótörvény még ezeknél is szigorúbb volt. Sárgacsillagot kellett felvaratniuk, vagyonukat értékeiket elkobozták, nem dolgozhattak irodában, a színházakból moziknól kitiltották őket, vonaton nem utazhattak, iparengedélyüket bevonták. Lakásukat 14,00-17,00 óra között hagyhatják el. Parkban, utván nem sétálhattak szabadom, hogy ne érje őket atrocitás. Aki zsidót fogad be, internálni kell. A parancs betartását a Nyilas párttal a csendőrség végezte. 

1944. április 26-án elkezdődött a zsidók begyűjtése. Demecserben a zsidókat a Nagy utcán lévő zsidó templomba terelték össze. 37 családot érintett a pogrom. Lakásukat lepecsételték és államosították. Ezt követően éjszaka, Nyíregyházára, Varjulaposra vonultak. Ott volt a fő gyűjtőhely is. Az összegyűjtöttek követően tehervagonokba zsúfolták őket. Az ajtókon kis nyílást hagyva, szögesdróttal bedróttották. Ugyanezt tették az ablakokkal is. A vagonok elindultak Auschwitz felé.

A vonatban lévő tsidóknak sem vizet, sem kenyeret nem lehetett adni. A vonat közelébe sem lehet menni, még a vasutasnak sem. Minden délután megszólaltak a szirénák, az orosz raták kötelékben repültek. Megérkeztek a stukák is és elkezdőddött a légiharc. Különösen este lehetett láti a légi: harc során a repülőgép világító golyókat, lővedékeket. Jöttek a bombázók, keresték a nyírbogdányi gyárat és Nyíregyházát is. A Sztálingyetyáktól nappali villágosság lett éjszaka. Féltünk hogy a Dmecseri gyár is célpont lesz. Amikor a gyárat támadták, mindenki az erdőben meg a határban vermekben bújkált. A repülőgépek többször fém és alumínium szalagokat dobtak a levegőbe, hogy árnyékolják a rádióadásokat. A Románok 1944. augusztus 23-án, átáltak. A németeknek a Kárpátokon kiépített védműveinek megkezdésével 1944. augusztus 29-én az oroszok az Ojtózi szorosban beléptek hazánk területére. Szinte ellenállás nélküli közeledtek Demecser felé, innen először a német hadsereg vonult vissza.

Itt tették le az esküt a Szálasi kormányra, német tisztek. Rövid tartózkodás után, miután mindent elraboltak tovább vonult Dombrád felé, a Tisza irányába. A Lónyai hidat átkelésük után felrobbantották. Rémhírek terjedtek az oroszok kegyetlenkedéseiről, sokan csomagoltak és elmenekültek. Sokan biztak abban, hogy a Dunántúl nem fogják eljutni a szovjet csapatok. Elek Endre grófúr és feleségeTatjána itt maradtak. Néhány Demecseri katona elhagyta alakulatát és bujkált a mezán, mert haza menni nem mert. Nagyon kellett vigyázni a bujkáló katonáknak, mert családjukat is kivégezhették miattuk. A katonai rendész és a csendőrség kereste a szökött katonákat, akik a statárium alapján kivégzésre vár. 1944. október 19-én Székely és Nyírbogdány felől megkezdődött a támadás, az iskoláinál harcok folytak. A Berkeszi oldalon a németek az iskolánál az oroszok. Sok halott hevert az út mellett. A Borzsován lévő katélyt elfoglalták az oroszok, ez lett a kórház. Egyesek szerint később a németek rágyújtották az oroszokra a kastélyt. Sok halottat temettek el a közeli gyümölcsösben a Borzsován élők. Berkesz felől Gégényen át Dombrád felé fordultak a németek.

A gyümölcsösben és a Borzovsan elhunyt német katonákat a lakosok a helyszínen temették el. A német katonák észak felé, Gégényen át Dombrád felé vonultak. Mivel Székely felől tanktámadást vártak, a demecseri úton beásták magukat a németek és páncélöklökkel (Panzerfaust ) és páncéltörő puskákkal és  ZiS-3-as páncéltörő lövegekkel várták a támadást. A Lónyai csatorna, a Bogdányi úti az Berkeszi hídat is felrobbantották. Október 19.-én a 14 éven felüli leventéket összeszedték a friccek. Gégény határában orosz támadás érte a menetoszlopot, a leventék a mezőm lévő tengerikúpokba bújtak el éjszaka pedig haza szivárogtak.

Október 20.-án délelőtt orosz lovaskatonák jöttek be a faluba a Kéki határ felől. Lovat és élelmet rekviráltak és elmentek. A vasútnál elfogtak két németet, akiket helyben kivégeztek, az ott lakók a temető beháratánál sietve elásták, félve a németek megtorlásától. Október 22.-én megjöttek a románok és az oroszok. Eleinte szabadrablás volt, mindent elvettek ami mozdítható volt. Karjukon lábukon tucatnyi karóra díszelgett. Az ólban a disznót lelőtték meg volt a vacsora.

Sütöttek főztek, borozgattak énekeltek. A román parancsnok szekerét ágyutalálat érte, Az orosz tüzérség a vályogvető felé ásta be magát. A szivattyútelepnél egy halott oroszt talltak, ott el is ásták. A katonák istállókban pajtákban aludtak, de a tisztek a házakban. Tatjana fogadást adott az orosz tiszteknek a kastélyban. A dombrádiak Demecserbe és Gégénybe menekültek, mert ott hatalmas front alakult ki. 100-nál kevesebb Demecseri áldozatot tudtak azonosítani a faluba. Hogy hányan haltak meg a hadifogságban nehéz lenne megmondani. Barati Sándor bátyám, akinek nevét felvésték az emlékműre a presszó előtt, 20 év múlva hazatért a fogságból és megkoszorúzta a saját sírját. Szabó Dániel nagyapám befalazta a háborús kitünteétseit, félve a megtorlástól, amit 1975-ben a ház összedöntésekor találtunk meg. Rengeteg fegyvert találtak szerteszét a falu határában; PPSZ–43  és PPS–41 orosz géppisztolyt, német mp40 stg 44est.  PPD–40 dobtárost,  RG–42 kézigránátot, rengeteg TT-33 pisztolyt. walter p38, luger p08, egy régi német tiszti távcső ma is meg van, aminek a gazdáját nagyapám ölte meg. Amig volt hozzá töltény azokkal jártak vadászni. Az emberiség 5000 éve dokumentált történelmében nem volt olyan nap, amikor a Földön ne zajlott volna háború, tehát a globális béke csak illúzió. Gyarmati háborúk, törzsi összecsapások, felkelések vagy polgárháborúk szerte a világon. Talán az ember pusztulásra ítéltetett. Nem tanulunk őseink hibáiból pedig a könyvek azért születtek hogy átörökitség a tapasztalatokat, de nem olvasnak az emberek buták maradnak és megismétlik őseik hibáit. Svájcban 180 éve nem volt háború. Casus bellit kitalálni könnyű.