A háború áldozatai Demecserben

1943. január 12-én indult meg a szovjet Vörös Hadsereg elsöprő áttörése a Don-kanyarban. Demecser megfizette az árát a háborúnak, könnyben, vérben és emberéletben egyaránt. A fagyos orosz sztyeppe tizedelte a magyar katonákat, mert a felszerelésük, gyógyszerek, ruházatuk, fegyverzetük, élelmiszerük is elmaradt a németekétől. A falu lakói egyként fogtak össze hogy ruhát gyűjtsenek, így segítsenek a katonáknak a hideg elleni védkezésében. Horthy Miklós kormányzó az események hatására fegyverszünetet hirdetett, aminek nem tudott érvényszerezni, mert 1944. márciusában a német hadsereg megszállta az országot. A Gestapo és Szálasi a legfőbb hadúr és pribékjei besúgórendszert építettek ki a hátországban.

Aki csak kiejti halkan a száján a megadás lehetőségét, halál fia. „Aki letesz a fegyvert, vagy erre parancsot ad, szintén. A dezertálás is főbenjáró bűnnek számított, és a bűn zsoldja a halál. Hazátlan, hitvány féreg, aki nem harcol tovább. Ezekkel a propaganda szövegekkel biztatta a reménytelen helyzetben lévő magyaar katonákat Szálasi, népünk honfoglaló vezére!” Szaporodtak a kivégzések és megteltek a börtönök, bár rövid időre, mert a statárium litakarította a cellákat. A dezertőrökből zsidóból, büntető századok lettek, őket küldték előre a halálba. Az általános statárium lényege az bolt, hogy elég volt hogy gyanús elemnek nézzenek a kivégzéshez.

Rettegésben él mindenki, Demecserben is. Az I. majd a II. zsidótörvény értelmében a zsidók boltjait bezárták. A III. zsidótörvény még ezeknél is szigorúbb volt. Sárgacsillagot kellett felvaratniuk, vagyonukat értékeiket elkobozták, nem dolgozhattak irodában, a színházakból moziknól kitiltották őket, vonaton nem utazhattak, iparengedélyüket bevonták. Lakásukat 14,00-17,00 óra között hagyhatják el. Parkban, utván nem sétálhattak szabadom, hogy ne érje őket atrocitás. Aki zsidót fogad be, internálni kell. A parancs betartását a Nyilas párttal a csendőrség végezte. 

1944. április 26-án elkezdődött a zsidók begyűjtése. Demecserben a zsidókat a Nagy utcán lévő zsidó templomba terelték össze. 37 családot érintett a pogrom. Lakásukat lepecsételték és államosították. Ezt követően éjszaka, Nyíregyházára, Varjulaposra vonultak. Ott volt a fő gyűjtőhely is. Az összegyűjtöttek követően tehervagonokba zsúfolták őket. Az ajtókon kis nyílást hagyva, szögesdróttal bedróttották. Ugyanezt tették az ablakokkal is. A vagonok elindultak Auschwitz felé.

A vonatban lévő tsidóknak sem vizet, sem kenyeret nem lehetett adni. A vonat közelébe sem lehet menni, még a vasutasnak sem. Minden délután megszólaltak a szirénák, az orosz raták kötelékben repültek. Megérkeztek a stukák is és elkezdőddött a légiharc. Különösen este lehetett láti a légi: harc során a repülőgép világító golyókat, lővedékeket. Jöttek a bombázók, keresték a nyírbogdányi gyárat és Nyíregyházát is. A Sztálingyetyáktól nappali villágosság lett éjszaka. Féltünk hogy a Dmecseri gyár is célpont lesz. Amikor a gyárat támadták, mindenki az erdőben meg a határban vermekben bújkált. A repülőgépek többször fém és alumínium szalagokat dobtak a levegőbe, hogy árnyékolják a rádióadásokat. A Románok 1944. augusztus 23-án, átáltak. A németeknek a Kárpátokon kiépített védműveinek megkezdésével 1944. augusztus 29-én az oroszok az Ojtózi szorosban beléptek hazánk területére. Szinte ellenállás nélküli közeledtek Demecser felé, innen először a német hadsereg vonult vissza.

Itt tették le az esküt a Szálasi kormányra, német tisztek. Rövid tartózkodás után, miután mindent elraboltak tovább vonult Dombrád felé, a Tisza irányába. A Lónyai hidat átkelésük után felrobbantották. Rémhírek terjedtek az oroszok kegyetlenkedéseiről, sokan csomagoltak és elmenekültek. Sokan biztak abban, hogy a Dunántúl nem fogják eljutni a szovjet csapatok. Elek Endre grófúr és feleségeTatjána itt maradtak. Néhány Demecseri katona elhagyta alakulatát és bujkált a mezán, mert haza menni nem mert. Nagyon kellett vigyázni a bujkáló katonáknak, mert családjukat is kivégezhették miattuk. A katonai rendész és a csendőrség kereste a szökött katonákat, akik a statárium alapján kivégzésre vár. 1944. október 19-én Székely és Nyírbogdány felől megkezdődött a támadás, az iskoláinál harcok folytak. A Berkeszi oldalon a németek az iskolánál az oroszok. Sok halott hevert az út mellett. A Borzsován lévő katélyt elfoglalták az oroszok, ez lett a kórház. Egyesek szerint később a németek rágyújtották az oroszokra a kastélyt. Sok halottat temettek el a közeli gyümölcsösben a Borzsován élők. Berkesz felől Gégényen át Dombrád felé fordultak a németek.

A gyümölcsösben és a Borzovsan elhunyt német katonákat a lakosok a helyszínen temették el. A front elvonulása után a kastélyt valaki felhyújtotta, talán a németek. A német katonák észak felé, Gényegen és Dombrád felé vonultak. Mivel Székely felől tank csapata várták, a demecseri úton a mély vizgőzői csatornában a híd, a németek tank elhalgató gridót átt és azt elhalgatóvá nem lehetett katona várta a támadást. A Lónyai csatorna hidját és a Berkeszi hidat is felrobbantották. A Lónyai csatorna Bogdányi út az Berkeszi híd is felrobbantották. Október 19.-én a 14 éven felüle leventéket összeszedték a friccek. Gégény határában orosz támadás érte a menetoszlopot, a leventék a mezőm lévő tengerikúpokba bújtak el éjszaka pedig haza szivárogtak.

Október 20.-án délelőtt orosz lovaskatonák jöttek be a faluba a Kéki határ felől. Lovat és éllemet rekviráltak és elmentek. A vasútnál elfogtak két németet, akiket helyyben kivégeztek, az ott lakók a tememtő beháratánál sietve elásták, félve a németek megtorlásától. Október 22.-én megjöttek a románok és az oroszok.Szabadrablás volt. Mindent elvettek ami mozdítható volt. Karjukon lábukon tucatnyi karóra díszelgett. Az ólban a disznót lelőtték meg volt a vacsora. Sütöttek főztek, borozgattak énekeltek. A román parancsnok szekerét ágyutalálat érte, Az orosz tüzérség a vályogvető felé ásta be magát. A szivattyútelepnél egy halott oroszt talltak, ott el is ásták. A katonák istállókban pajtákban aludtak, de a tisztek a házakban. Tatjana fogadást adott az orosz tiszteknek a kastélyban. A dombrádiak Demecserbe és Gégénybe menekültek, mert ott hatalmas front alakult ki. 100-nál kevesebb Demecseri áldozatot tudtak azonosítani a faluba. Hogy hányan haltak meg a hadifogságban nehéz lenne megmondani. Barati Sándor bátyám, akinek nevét felvésték az emlékműre a presszó előtt, 20 év múlva hazatért a fogságból és megkoszorúzta a saját sírját. Szabó nagyapám befalazta a háborús kitünteétseit, félve a megtorlástól, amit 1975-ben a ház összedöntésekor találtunk meg.