A szingularitás fogalma

A szingularitás olyan egyedi pont vagy állapot, ahol egy rendszerben a szabályosság megszűnik, vagy nem is létezett soha, és végtelen értékek vagy előre nem látható változások jelennek meg, mert a jövő nem determinisztikus. Ezt jeleníti meg a fraktál, aminek alapja a káoszelmélet. Nincsenek szabályok és törvényszerűségek. Válaszokat keresnek a kérdéseikre, de a tudatlanság felerősíti a hitet és így születnek a fantazmagóriák, és a konteók. A bizonytalanság idején az emberek hajlamosabbak egyszerű magyarázatokhoz nyúlni ami saját agyi ismeretanyagukból táplálkozó fantázia. Az univerzumban csak egy állandó van a kiszámíthatalan örök változás. Az univertumban nincsenek szabályok törvényszerűségek, csak ostoba emberi axiómák, hipotézisek, amelyek arra jók, hogy megnyugtassák az ostobákat. Ha boldog akarsz lenni, ne félj a jövőtől, és ne gondolj a múlt rossz emlékeire. A tudás nem jó, mert bizonytalanná tesz és félelmet ébreszt, ez a tudás paradoxona. http://www.t-es-t.hu/technika/technika.htm#inf A sztoicizmus lényege, hogy a lelki békét az önuralom, a józan eszű cselekvés és a külső, irányíthatatlan események higgadt elfogadása révén érhetjük el. Fő célja a belső szabadság és a zavaró, romboló érzelmektől mentes élet biztosítása. Ambivalens hogy a fraktál, ami egyszerű szabályokból létrejövő rendkívül összetett mintázat, aligha szimbolizálhatja a káoszt. A Mandelbrot-halmaz például teljesen determinisztikus képletből születik. A természetben rengeteg stabil törvényszerűséget figyelünk meg – a gravitációtól a kvantummechanikáig. Ezek nem feltétlenül végső igazságok, hanem a valóság eddig legjobban működő modelljei, az emberi agy korlátai mellet megszületett pseudo törvényszerüségek. Az univerzum törvényei lehetnek részlegesek vagy közelítőek, de a természetben megfigyelhető szabályszerűségek talán valósak, ezt nevezzük hipotézisnek. Minél többet tud valaki, annál jobban látja, mennyi mindent nem tud. De ugyanakkor a tudás csökkentheti is a félelmet, mert segít megérteni és kezelni a világot. Az ember szabályszerűségeket keres egy alapvetően bizonytalan világban, és amikor nem talál biztos válaszokat, gyakran hittel, mítoszokkal vagy konteókkal tölti ki az űrt. A szingularitás annak a határnak a jelképe, ahol a megszokott szabályok már nem írják le a valóságot. A káosz nem a törvények hiánya, hanem az összetettség olyan foka, ahol az előrejelzés korlátozottá válik. Az ember mégis rendet keres: kérdéseire válaszokat akar, és amikor a tudás hiányzik, könnyen születnek hitek, fantazmagóriák és összeesküvés-elméletek. Talán az univerzum tényleg egyetlen valódi állandója a változás. A tudomány nem végső igazságokat ad, hanem egyre pontosabb modelleket. A bölcsesség pedig nem a bizonyosságban, hanem abban rejlik, hogy a múlt terheit és a jövő félelmeit nem engedjük uralkodni a jelen felett. Az ember nehezen viseli a bizonytalanságot. Valóban előfordul, hogy a tudáshiány összeesküvés-elméleteket vagy misztikus magyarázatokat szül. Az is igaz, hogy a világ sok folyamata rendkívül komplex és részben kiszámíthatatlan. A szingularitás egy pont, ahol az ember alkotta szabályok törvények és a jelenlegi modellünk már nem működik megfelelően. Ez nem bizonyítja, hogy nincsenek törvények, csak azt, hogy nem értjük őket teljesen. Az emberi agy korlátai és a szenzoraink tévutakra visznek bennünket, amik téves következtetésehez vezetnek. A Mandelbrot-halmaz vagy a Julia-halmaz bonyolultnak tűnik, de néhány soros matematikai képletből származik. A káoszelmélet egyik fontos felismerése éppen az, hogy: egyszerű szabályokból rendkívül bonyolult viselkedés keletkezhet. Az emberi test is komplex és a DNS egyszerű módon építi fel szabályok mentén. A káosz nem egyenlő a teljes rendezetlenséggel. A káoszelmélet nem azt mondja, hogy nincsenek törvények. Azt mondja, hogy bizonyos rendszerek rendkívül érzékenyek a kezdeti feltételekre. Ha nem ismerünk minden atttribútumot, nem vagyunk képesek pontosan kiszámolni a jövőt. Emiatt hosszú távon nehéz vagy lehetetlen pontosan előrejelezni őket, még akkor is, ha a törvények ismertek. Az univerzum működéséhez kellenek a törvények, atomok, sejtek, kémiai reakciók, élet. Hogy léteznek objektív szabályszerűségek igaz, de nem garancia. Valóban előfordul, hogy a tudás szorongást okoz. Minél többet tudunk a világ veszélyeiről, annál több okunk lehet aggódni, de csökkentheti a babonákat, növelheti a cselekvőképességet, segíthet a problémák megoldásában. A történelem alapján a tudatlanság általában nem kevesebb félelmet, hanem több tévhitet eredményezett. A szkepticizmusom egy egzisztencialista látásmód, ami igazolja hogy a világ alapvetően bizonytalan, az ember pedig gyakran csak magyarázatokat gyárt, hogy elviselje ezt a bizonytalanságot. Célom hogy a a múlt terheit és a jövő félelmeit nem engedjük uralkodni a jelen felett. Az ember egyik legnagyobb paradoxona, hogy képes felismerni saját korlátait, miközben ezeket a korlátokat teljes egészében nem képes meghaladni. A tudat a biológiai rendszer segítségével nem az univerzum teljes megértésére, hanem elsősorban a túlélésre játszik. Ezért felmerül egy alapvető kérdés: Amit valóságnak nevezünk, az valóban a valóság egésze, vagy csupán annak az emberi tudat számára hozzáférhető változata? Az emberi tudat nem üres ablak a világra. Inkább egy rendkívül összetett szűrő, amely kiválasztja, értelmezi, rendszerezi és jelentéssel ruházza fel a környezetből érkező információkat.  Az érzékelés korlátai beszükítik a lehetőségeinket. Az emberi érzékszervek a valóságnak csak egy rendkívül kis részét érzékelik. A szemünk az elektromágneses sugárzásnak csak egy szűk tartományát érzékeli. Nem látjuk közvetlenül a rádióhullámokat, a mikrohullámokat, az infravörös vagy az ultraibolya sugárzást. A fülünk sem érzékeli az összes létező hangfrekvenciát. Az állatok egészen más világban „élnek mint mi. A denevér ultrahanggal tájékozódik. Egyes kígyók a hősugárzást érzékelik. Sok állat érzékeli a Föld mágneses terét. Egyes rovarok az ultraibolya tartományban is látnak. Ez azt jelenti, hogy nincs egyetlen, minden élőlény számára azonos érzéki világ. A valóság sokkal gazdagabb annál, mint amit közvetlenül érzékelni képesek vagyunk. Az ember ezért már az érzékelés szintjén is egy erős információs szűrő mögött él.  Az agy nem egyszerűen „leképezi” a világot, megpróbálja az adatbázisa alapján jól vagy rosszul értelmezni hogy képet kapjon róla. A hétköznapi ember hajlamos azt gondolni, hogy látja a világot, és az agya egyszerűen feldolgozza a szem által továbbított képet. Valójában ennél sokkal összetettebb folyamat történik. Az agy a hiányos érzékszervi információból folyamatosan megalkotja a modellt, amit csupán empirikusan szerez. Ezért lehetségesek optikai illúziók, UFO-k, UAP-ok, szellemek. Az agy nem mindig azt „látja”, ami fizikailag ott van, hanem azt a magyarázatot választja, amely saját korábbi tapasztalatai alapján a legvalószínűbbnek tűnik. A tudat tehát nem fényképezőgép. A tudat értelmezés a kapott ingereknek.Ez az egyik legfontosabb korlátunk. A környezetünkből óriási mennyiségű információ érkezik hozzánk, de tudatosan csak egy nagyon kis részével foglalkozunk. Ha egy ember egy zsúfolt utcán halad, egyszerre több száz vagy több ezer vizuális és hanginger éri. Mégsem tudatosul benne minden. A figyelem kiválaszt. Ez szükséges a működéshez, de egyben veszélyforrás is. Amit nem veszünk észre, arról könnyen azt gondoljuk, hogy nem is létezik. Pedig a kettő nem ugyanaz. A tudatból hiányzó információ nem feltétlenül hiányzik a valóságból. Attól hogy mi nem érzékeljük attól még létezik. Sajnos az emlékezet sem tökéletes, az ember gyakran úgy gondol saját emlékeire, mintha azok a múlt pontos felvételei lennének. Az emlékezet rekonstrukciós rendszer. Amikor felidézünk valamit, az agy részben újraalkotja az eseményt. Ezért két ember ugyanarra az eseményre teljesen különböző módon emlékezhet. Sőt, egy ember emléke is megváltozhat az idő múlásával. Ez különösen fontos, mert az ember személyes identitásának jelentős része az emlékeire épül. A „ki vagyok én?” kérdésre adott válaszunk részben azokból a történetekből épül fel, amelyeket saját múltunkról önmagunknak elmesélünk. Így az ember nemcsak a jelent értelmezi, hanem bizonyos értelemben a múltját is újraalkotja. Így születnek az önéletrajzok és a legendák. A tudat kapacitásának határa és az emberi agy rendkívül összetett, de véges rendszer. Nem tudunk végtelen mennyiségű információt egyszerre feldolgozni. Nem tudunk végtelen számú változót figyelembe venni. Nem tudunk minden lehetséges következményt kiszámítani. Ez különösen fontos összetett rendszereknél. Egy társadalom, egy gazdaság, az éghajlat vagy akár az univerzum állapotának pontos előrejelzése olyan mennyiségű változót igényelhet, amely meghaladja az egyéni emberi gondolkodás képességeit. Innen ered az előrejelzés egyik alapvető problémája, hogy a világ összetettsége gyakran nagyobb, mint a róla alkotott mentális modellünk kapacitása. Az ember nehezen viseli a bizonytalanságot. Keressük az ok okozati összefüggéseket. Ez a kérdés alapvetően hasznos. A tudomány is okokat keres. A probléma akkor kezdődik, amikor nincs elegendő információnk, de az ember mégis választ akar. Ilyenkor létrejöhetnek leegyszerűsített magyarázatok, mítoszok, babonák, összeesküvés-elméletek vagy axiómák és dogmák. A bizonytalanság kellemetlen, de a hamis bizonyosság viszont sokszor kellemesebb, ezért az ember néha inkább elfogad egy rossz magyarázatot, mint hogy beismerje hofy nem tudja rá a magyarázatot. Ez az áltudományos okoskodás vagy parasztvakítás. A kognitív torzítások nem hazugságok, a tudat nem teljesen objektív megfigyelő, gondolkodásunkat számos kognitív torzítás befolyásolja. Hajlamosak vagyunk például olyan információkat keresni, amelyek megerősítik korábbi elképzeléseinket. Könnyebben emlékezünk olyan eseményekre, amelyek érzelmileg erősen hatottak ránk. Egy különösen feltűnő esemény alapján túlbecsülhetjük annak gyakoriságát. Ez azt jelenti, hogy az ember gyakran nem egyszerűen információt gyűjt, hanem a saját elméletét szeretné igazolni. Ez az egyik oka annak, hogy két ember ugyanazokat a tényeket látva teljesen különböző következtetésre juthat. A nyelvi kifejezés is lehet korlát. Amire nincs megfelelő fogalmunk, azt nehezen tudjuk pontosan megfogalmazni. Az ember ezért gyakran saját fogalmi rendszerének határain belül gondolkodik. Nem tudumk kilépni saját agyunk börtönéből és kívülről szemlélni magunkat. A téridő, a kvantummechanika vagy a tudat természetének bizonyos kérdései éppen azért nehezek, mert a hétköznapi emberi fogalmak nem feltétlenül alkalmasak ezek teljes leírására. Az ember megpróbálta a világot matematikával leírni. Ez az egyik legsikeresebb intellektuális vállalkozásunk. De a matematika sem korlátlan. Gödel nemteljességi tételei megmutatták, hogy bizonyos kellően összetett formális rendszerekben léteznek olyan állítások, amelyek igazak lehetnek, de az adott rendszer szabályain belül nem bizonyíthatók. Ítt az ellentmondás. A formális gondolkodásnak is lehetnek belső határai. Nem biztos, hogy minden igazság egyetlen zárt rendszerből levezethető. Honnan tudhatjuk, hogy a tudat által megtapasztalt világ megfelel a külső valóságnak? A tudat közvetlenül nem fér hozzá a külvilág teljes állapotához. Érzékszerveken, idegrendszeren és agyi feldolgozáson keresztül jutunk részinformációhoz, amit valóságnak nevezünk, az számunkra mindig egy feldolgozott valóság leképezése. Az ember megpróbál saját korlátai ellenére olyan modelleket alkotni, amelyek rendkívül pontosan írják le a világ számos jelenségét. A probléma nem az, hogy semmit sem tudunk, hanem az, hogy amit tudunk, az mindig egy korlátozott modell. Az emberi tudat saját magát próbálja megérteni, ez pedig paradoxon. Az ember ezért saját tudatának vizsgálatakor sem tud teljesen objektív módon kívül kerülni önmagán. Ugyanazokat a hibákat követi el újra és újra. Ez a tudás paradoxona.  Minél többet tudunk, annál világosabbá válhat, hogy mennyi mindent nem tudunk. A tudatlanság bizonyos értelemben egyszerű. Aki nem tudja, hogy milyen bonyolult egy probléma, könnyen gondolhatja azt, hogy egyszerű. Ezért magabiztosak a tudatlanok és bizonytalanok a tudósok. A tudás viszont láthatóvá teszi a problémák mélységét. Persze a tudás nem feltétlenül ad bizonyosságot. Néha éppen ellenkezőleg a tudás növeli a bizonytalanság tudatát. Ez is egy paradoxon, ami megint az emveri agy korlátja. Az ember egyik legerősebb vágya a jövő ismerete. Meg akarjuk tudni, mi lesz holnap, jövőre vagy száz év múlva. Bizonyos rendszerek jól előre jelezhetők. Másoknál azonban a kis kezdeti különbségek idővel óriási eltérésekhez vezethetnek. A káoszelmélet egyik fontos felismerése, hogy egy determinisztikus rendszer is lehet hosszú távon gyakorlatilag előrejelezhetetlen. Ez különösen érdekes az emberi társadalmak esetében. A demokrácia a szegények ópiuma, és ez okozza a bizonytalanságot. Egyetlen politikai döntés, találmány, háború, járvány vagy technológiai áttörés megváltoztathatja a jövő teljes pályáját. A jövő ezért nem egyszerűen egy előre megírt történet, amelyet még nem olvastunk el. Inkább lehetséges jövők sokaságának tekinthető. A mesterséges intelligencia új perspektívát ad az emberi tudat korlátainak vizsgálatához. A gépek bizonyos feladatokban már olyan információmennyiséget képesek feldolgozni, amelyet egy ember önállóan nem tudna. Ez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy a gép „többet ért” a világból. Statikusan érzelemmentesen, más módon dolgozza fel az információt.  Az ember erősségei közé tartozik a jelentésadás, a tapasztalat, a testi jelenlét, az érzelmi értelmezés és a társadalmi környezetben való eligazodás. A mesterséges intelligencia viszont megmutathatja, hogy a problémamegoldás bizonyos formái mennyire függetleníthetők az emberi gondolkodás biológiai korlátaitól. Ha az AI képes olyan mintázatokat felismerni, amelyeket az ember nem vesz észre, akkor a valóság egy része mindig is „láthatatlan” maradhatott számunkra? Nem tudhatjuk előre, hogy mely kérdéseink hibásak, mely fogalmaink túl szűkek, és mely feltételezéseink bizonyulnak majd tévesnek. Ezért a szellemi fejlődés egyik legfontosabb képessége nem az, hogy mindig legyen válaszunk. Ez is egy paradoxon. Felteszünk egy kérdést és újabbak törnek a felszínre. Az emberi tudat talán akkor válik érettebbé, amikor nem próbál minden bizonytalanságot megszüntetni. Nem szükséges minden kérdésre végleges választ találni. Törődjünk bele a korlátainkba. Lehet úgy élni, hogy közben elfogadjuk, hogy  nem ismerjük a jövőt, az emlékeink nem tökéletesek, sz érzékszerveink korlátozottak, a gondolkodásunk torzíthat, a tudásunk mindig részleges, a modelljeink változhatnak és a valóság valószínűleg sokkal gazdagabb annál, mint amit jelenleg képesek vagyunk felfogni. Ez nem feltétlenül pesszimista álláspont. Éppen ellenkezőleg realista. A bizonytalanság elfogadása felszabadító és stresszmentessé tesz.  A buta ember arról ismerhető fel hogy magabiztos és azt állítja  magáról ő már mindent tud. A tudós azt mondja, ezt jelenleg így értjük, de lehet, hogy a valóság nagyobb annál, amit ma képesek vagyunk megérteni. A tévedés lehetőségét fentartom. http://www.t-es-t.hu/minden/kaosz.htm