Kedves diákjaim! Az igazság néha fájdalmas, de a tankönyvek meghamisítják a valóságot. Az árvízi hajós megtisztelő címet kapta a hős Wesselényi Miklós báró, aki mindössze 54 éves volt, amikor meggyötörten betegen és vakon elhunyt 1850. április 21-én. A „zsibói bölény” néven ismert idősebb Wesselényi Miklósnak 11 gyermeke született, de mindössze egyetlen egy, ugyancsak Miklós érte meg a felnőtt kort. Apja erős testalkatát örökölte, amit folyamatos lovaglással és különböző sportokkal fokozott. Jó barátja, Széchenyi István így emlegette: „hatalmas, méltóságos, királyi tekintetű magyar”, aki méltán lehet az ellenzék vezére. Az első ökölvívója volt Magyaroszágnak. Erdélyi származású volt, 1825-ben még nem vehetett részt az országgyűlés főrendi házának munkájában, de részt vett a Kaszinó megalapításában, javaslatot tett magyar színház felállítására és létrehozta az első vívókört. Miután azonban Szatmárban birtokot szerzett, 1830-ban már a felsőtábla tagjaként, a reformmozgalom elismert vezetőjeként tevékenykedett. Széchenyivel együtt fiatalon utazták be Nyugat-Európát, főleg franciaországi és angliai tapasztalatuk pedig megerősítették bennük a hazai változások szükségességét. Kevesen tudják, hogy Wesselényi Angliában John Jackson edzőtermében megismerkedett az ökölvívással, így ő az első bokszban képzett magyar. Birtokain elengedte a robotot és a dézsma egy részét, elsőként szabadította fel parasztjait a jobbágyság terhe alól, taníttatta őket, saját költségén szervezett tanfolyamokat a korszerű termelési technikákról. Haladó szelleme, politikai aktivitása és nem utolsó sorban Balítéletek című műve hamar kivívta bécsi udvar haragját. Börtönbe került, ahol megbetegedett, a cenzúra megkerüléséért és egy megyegyűlésen elmondott, állítólag felségsértő beszédéért – a kifogásolt mondat elhangzását nem sikerült bizonyítani – perbe fogták. Védője Kölcsey Ferenc volt. Wesselényi Pesten tartózkodott az 1838-as nagy árvíz idején, bátran és aktívan mentette a bajba jutottakat, ezzel érdemelte ki az árvízi hajós nevet. Három év börtönre ítélték, ám egyre súlyosbodó szembetegsége miatt engedélyezték, hogy egy sziléziai szanatóriumban kezeltesse magát. Ezután 1843-ban visszatért zsibói otthonába, ahol rövidesen megvakult és 1848-ig nem vett részt aktívan a politikában. A bivalyerős embert köszvény kínozta, egészsége megrendült. Mégis komoly szerepe volt abban, hogy 1848-ban a kolozsvári országgyűlés kimondta Erdély egyesülését Magyarországgal. Akárcsak Széchenyi, Wesselényi Miklós is aggódva figyelte a magyar kormány és a bécsi udvar közt elmérgesedő viszonyt, a várható tragédia elől ismét a sziléziai szanatóriumba menekült. Itt felesége, Lux Anna ápolta, mígnem 1850 tavaszán ismét hazaindultak Zsibóra. Út közben azonban megfázott, tüdőgyulladást kapott, Pestre már nagy betegen érkezett: „Mások segitségével alig tudott az István herceg szállodába felvánszorogni” Pár nap alatt meghalt. A halál oka: súlyos tüdőgyulladás volt. Testileg és lelkileg is megtörve, teljesen vakon érkezett vissza (vakulását korábbi forrásokkal szemben agyalapi mirigy daganat / hypophysis-daganat okozta...Wesselényi Zsibón született 1796-ban a „zsibói bölény” néven ismert idősebb Wesselényi Miklós fiaként, tizenegy gyermek közül egyedül érte meg a felnőttkort. A fiú örökölte apja erős testalkatát (erre vonatkozott a bölény név), amit rengeteg edzéssel, vadászattal és lovaglással tovább erősített. Zsibón házitanítók okították a jó eszű fiatalembert, aki pályáját már az 1818-as vármegyegyűlésen megkezdte. Három évvel később jó barátjával, gróf Széchenyi Istvánnal nyugat-európai körutazásra indult, a franciaországi és angliai tapasztalatok pedig arra ösztönözték Wesselényit, hogy a reformok híve, a nemzeti liberális ellenzék egyik vezére legyen. Birtokosként is példamutatónak találta a nyugaton tapasztaltakat, ezért birtokain eltörölte a robotot és az úrbéri járadék egy részét, jobbágyait az elsők között szabadította fel, és saját költségén taníttatta őket a modern és jobban jövedelmező mezőgazdasági technikákra. Balítéletekről című 1831-es könyvében a jobbágykérdés rendezésének halaszthatatlanságáról írt, ám a könyv a cenzúra miatt csak Bukarestben és Lipcsében jelenhetett meg 1833-ban. A báró maga is mezőgazdasági szakember volt, részt vett a magyarországi selyemhernyó-tenyésztés propagálásában is. A gazdálkodás mellett az oktatás és művelődés terén is érdemeket szerzett, elsőként javasolta Magyarországon az óvodarendszer létrehozását, illetve a zilahi gimnázium gondviselőjeként tevékenykedett. 1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia igazgatótanácsi taggá, egy évvel később pedig vidéki tiszteleti taggá választotta. Politikai téren az ellenzéki képviselő neve a reformpárt küzdelmeivel, illetve a diéta sajtónyilvánosságának megteremtésével forrt össze. Kolozsváron nyomdát alapított, ahol kezdetben saját beszédeit és írásait, majd az 1835-36-os erdélyi diétán általa készített naplót is sokszorosította. Wesselényi már a Balítéletekről megírása óta szálka volt a hatalom szemében, de egy vármegyei gyűlésen mondott 1834-es beszéde (ebben bírálta a kormányzatot az úrbéri reform elgáncsolásáért) és a cenzúra megsértése miatt a kormány elérkezettnek látta az időt, hogy eljárást indítson ellene. Wesselényit Estei Ferdinánd erdélyi gubernátor utasítására perbe fogták, és bár a nagy tekintélyű Kölcsey Ferenc képviselte a védelmét, három év börtönre ítélték. A per lefolyása idején történt a tragikus 1838. évi pesti árvíz, ahol a báró hősi önfeláldozással, csónakjával mentette ki a szerencsétlen polgárokat a jeges Dunából és a vízben álló épületekből, kiérdemelve ezzel az „árvízi hajós” nevet. Egészen 1848-ig nem vett részt az aktív politikában, de a májusi diétán nagy szerepe volt abban, hogy a tartomány kimondta unióját Magyarországgal. Hasonlóan Széchenyihez, Wesselényi sem remélt sok jót a pesti kormány és a bécsi udvar elmérgesedő ellentététől, a várható tragikus események elől ezért újra a sziléziai Gräfeneckbe menekült, ahol felesége, Lux Anna ápolta őt. A báró a szabadságharc leverése után, 1850 tavaszán hunyt el Pesten, miközben zsibói birtokára utazott haza a családjával. Szívós erős ember volt, de elhanyagolta betegségét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése