A disznóölés

 Minden évben vágtunk disznót, és mindig karácsonyra. Hideg is vót, korán is vót setét is vót. Meggímberedett a kezem a hidegben, míg megkapargattunk a disznó bőrét, hiába volt meleg a víz, egy pillanat alatt elhűlt. Az ötvenes években úgy kellett szúrni , hogy senki meg ne hallja, a nyolcvanas években meg úgy, hogy azt higgyék a szomszédok kettőt öltünk, hagy egye űket az irigység.  Előtte ittunk egy kupica pálinkát szíverősítőnek, közben ittunk egy kupicával hogy ne fázzunk, aztán inni illik a gazda egészségére is ugyi, és ez így ment egész nap, amíg be nem sóztunk mindent, talán még egymást is. A disznóól előtt lefagyott a hó csúszott mint a nyavalya, de a fogóknak is annyira mint a disznónak. A gazda bement az ólba, megsimogatta a jószágot, könnyes szemmel adott neki egy marék tengerit, aztán bement a házba, mert nem bírta végignézni a szúrást. Nagy keservesen kicibáltuk a szegény párát az ól elé, majd két markos legény aki a pálinkától, már elég erős volt és bátor hurkot tett a hátsólábára és villámgyorsan fel is fordította, míg elől a böllér akinek a gumicsizmaszárában büdösödött addig a kés, egy elegánsnak éppen nem nevezhető mozdulattal kibillentette az állatot hogy megfelelő testhelyzetbe kerüljön. Ez így elmondva lett vóna a forgatókönyv, de a disznó mindig felülírta, talán mert nem ismertettük vele is a tervet. Szóval amikor kihúzták a hátsólábait, az könnyen csúszott ki alóla, de amikor már azt hittünk mienk vagy anyuci, akkor rúgott egy akkora menkő nagyot hátra, hogy a két 110 kilós legény mint a pingponglabda repültek  egyenesen az ólig, a másik pofont az ól ódala adta nekik. Ilyenkor már jobb ha a falu papja vagy gyerek nincs a közelben, mert a választékos beszéd inkább ízes lett mint a bukta. A böllér hátranézett hátul senki, hát ti meg hova mentek még nem végeztünk. Senki sem értékelte a humorát. Újra nekiestek és vitát nem tűrve a böllér sebészeleganciával megtette amiért felkelt,de mivel nem rögtön lehelte ki a lelkét, megadta neki a kegyelemdöfést. Ennek azért volt némi hangja, amiből tényleg arra következettek a szomszédok, hogy ezek bizony kettőt öltek. Én vótam a legfiatalabb így én tartottam a tálat amibe folyt a vér. Persze minden kuli munkát rám sóztak, ők meg be mentek inni egy kis pálinkát a nagy izgalomra.  "Takard be szalmával meg ne fázzon." mondta a böllér és én annak rendje és módja szerint be is takartam. Akkoriban nem vót gázpalack csak úgy parasztosan szalmával perzseltünk. Hajnalban hozattak fel velem elegendő szalmát, amit a disznóól elé raktam le, még mondta is a böllér, nincs hely ahol megöljük a disznót. Nagyon fáztam, így én is bementem a nyári konyhába, a többiekhez, ahol már jó volt a hangulat, mesélték el ahogy elrepültek mint a darumadár, amikor rúgott egyet hátra. Na emberek fogjuk hozzá a perzseléshez mert menten este lesz. Én még bennmaradtam inni egy kis forró teát, meg fokhagymás pirítóst enni, de a nagymenők kimentek perzselni. A böllér meggyújtotta a szalmát, piszkálta villával de a szalma egy pillanat alatt leégett, a disznó meg sehol. Na ezek el kezdték keresni, egyik a kasba, a másik csirkeólba,a harmadik a csűrbe, a gazda a disznóólba bújt befele és szólítgatta a kucukát de az nem felelt. Kimentem egyik kezemben a forró teával, a másikban a fokhagymás pirítóssal és valami nem tetszett nekem, nem értettem mit rohangálnak ezek.  A böllér cifrát káromkodott és dühösen vágta bele a vellát a másik szalmakupacba. Igen ám, de az azzal a lendülettel ki is ugrott belőle. Hátratolta a kalapját és vakargatni kezdte a kopasz bubját, olyankor mindig földhöz csapta a kalapot, most is ez történt, hát a disznó ott volt a szalma kupac alatt, ahogy én betakargattam, de a pálinkás társaság a másikat gyújtotta meg. mint mindig most is engem hoztak ki hibásnak a dologban. Mehettem a csűrbe megint szalmáért.