A falusi emberek azt mondták a hozzáértő ember kezében a sár is arannyá válik. A régi öregek valóban sárból képesek voltak házat építeni. Mivel a régi öregek négy osztályt jártak kénytelenek voltak az anyaföld adományaira, nevezetesen sárra, szalmára, vízre, megfelelő tájolásra és a Jó Isten áldására támaszkodni. Érdekes módon nagyapámnál aligha volt bölcsebb ember a világon, az a négy osztály elég volt ahhoz, hogy tisztelettudóak, műveltek és intelligensek legyenek az emberek. A ház építését is először a kút fúrása előzte meg, hogy legyen víz a vert fal vagy a vályogtéglák előállításához, hogy a föld formálható legyen. A kút kávájába jó esetben feljegyezték az építkezés dátumát is, aktuális helyszínünkön, még lakható épületekkel is találkozni, melyek a XIX. században épültek, és nincs rá jobb kifejezés: szilárdan állnak, mint a parancsolat. A vályogtéglák vetésére akkoriban komoly szakértelemért a cigány lakossághoz lehetett fordulni, akik szaktekintélynek örvendtek a faluban, mivel szalma segítségével építőelemeket készítettek belőle, melyek télen melegen, nyáron pedig hűsen tartották az ember otthonát. A vályogtéglás megoldás a vertfalat váltotta fel. Amikor az ember elfogadta magát a természet részeként, s nem akarta uralni a világot, akkor elfogadta azt is, hogy háza a földből nő ki, és évtizedek múlva a lakója és a lakhelye is oda tér majd vissza a jó anyaföldbe. Akkoriban kevés szoba volt olykor egy tucat gyerek és két szülő hajtotta éjszaka álomra a fejét benne. A konyhában ugyanúgy sütöttek-főztek, s egy egész házat fűtöttek, innen nyílik ugyanis az a kemence, ami jól begyújtva a hatvan-nyolcvan centiméter vastag falak közreműködésével kellemes meleget biztosított fürdéshez, főzéshez, élethez még akkor is, ha kint bajuszra fagyott a mosoly télvíz idején. A harmadik helyiség a tanyai közösség igen fontos szereplőinek nyújtott otthont, itt élt ugyanis a jószág, ló, tehén vagy kecske, kinek mi jutott az Isten állatkertjéből. Ha egy ilyen házban él az ember, nemcsak azt tapasztalhatja meg, hogy milyen otthont eredményezhet az, amikor a lakó saját maga tevékenyen vesz részt otthona felhúzásában, azaz két kezével tapasztja, építi otthonát és ezzel saját magát is, hanem azt is, hogy háza, önmaga és családja otthona, élő helye is egyben. Minnél kisebb a ház annál nagyobb benne a szeretet. Egyszer egy városi elviszi falura a fiát a vidéki rokonokhoz vendégségbe. Láttad, fiam milyen rossz itt élni? Szerintem nekik jobb mint nekünk, mondta a fia. Miért? kérdezte az apa. Mert nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy nagy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. Mi megvásároljuk az élelmet, nekik van sajátjuk a kertben. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése