Már a 1930-as évektől kezdődően működött fúvószenekar a faluban. Meghonosítása a néhai id. Fáky László református kántor-tanító személyéhez kötődik. 50 éves hagyományt szüntetett me az akkori tanács vezetése. A zenekar Demecser kultúrális életének fontos szereplője volt az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején az általános iskolai pedagógusokból, valamint zeneszerető demecseriekből álló fúvószenekar. A zenekar a 80-as évekig működött, állami ünnepségekre, temetésekre jártunk, de a Tanácsháza egy tollvonással megvonta a támogatást tőlünk. Peres István szólt, hogy le kell adni a hangszereket, a zenekar működését megszüntette a fenntartó. Sajnos nem sokan maradtunk a régi gárdából.
A lista a teljesség igénye nélkül;
Bálint András (baritonkürt),
Barha József A klarinét
Bátori Barnabás ( B klarinét),
Bódis Rudolf (szárnykürt).
Csadek István tenor kürt
Csadek János bariton kürt
Csadek László szárnykűrt
Fáky László kántor tanitó (karmester),
Fuziák Attila szárnykürt
Hajnal Sándor "sz" klarinét Váci Mihály 19.
Hirch József basszus klarinét
Kiss Gyula (tenorkürt),
Kovács György szárnykürt
Kövér László sz.trombita
Lengyel János szakszofon
Peres István karnagy
Soós László (szárnykürt),
Szabó László István inf,tanár "SZ" trombita
Szabó László matematika tanár (klarinét),
Száraz Sándor Bariton-kürt
Szűcs Mihály (szárnykürt), flügerhorn
Tóth Pál István F-kürt
..........................B tuba
..........................C tuba
Molnár Tamás menetelő dob
Vasenszki Sándor pergő dob
..........................harsona
..........................kornett
Gelegonya Mihály tenor kürt
..........................idiofon cintányér

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése