Mit rejtegetnek a Mátra gyomrában 300 méter mélyen a 7006-os objektumban?

300m mélyen a Szár-hegy gyomrában kialakított atombunker felszíni bejárata. 

Orosz nyomásra a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) már az 1949. évi költségvetési tervben az állami kiadások 12 százalékát, azaz mintegy 20 milliárd forintot irányozott elő a Honvédelmi Minisztérium számára. Germuska Pál történész számításai szerint ez az összeg az akkori várható bruttó nemzeti jövedelem (GNI) egyötödét jelentette. A Minisztertanács és a Politikai Bizottság (PB) szintén ez év végén adta ki ukázba az Iparfejlesztési Ipari Igazgatóságnak (IFIG), illetve az Országos Tervhivatalnak (OT), hogy a Monarchia- és a Horthy-érában átadott hadiüzemek rekonstrukcióján kívül, további 14 hadiipari gyárat, úgynevezett „tükörüzemet” tervezzen meg és építsen fel Észak- és Kelet-Magyarország nem annyira iparosított régióiban. Az új gyárak kivitelezésére csak az 1950. évben 700 millió forintot költött el az állam. A tervezett 14-ből ténylegesen megvalósult 10 új alapítású gyár egyike volt ez az objektum, ahol kis- és közepes méretű gyalogsági lőszereket gyártottak.  A méreteinél fogva az egyik legnagyobb föld alá rejtett vállalat fedőneve 1952-ig a „7006”-os volt. Magát a gyárat egyébként a Nógrád megyei Jobbágyi község határában, a Mátra nyugati vonulatának legdélibb hegycsúcsában, az 509 méter magas Nagy-hársas nevű vulkáni kúp Szár-hegy nevezetű lankájának belsejében alakíttatta ki a Dobi-kormány Strém Ferenc és Urányi Tibor építőmérnökök javaslatára.Bár az objektum tervezését már 1948-ban elkezdte az IFIG és az OT által kijelölt tervezőbizottság, Germuska Pál szerint a komplexumot lényegében nem a magyar, hanem a korábban átnyújtott szovjet tervdokumentációk alapján kellett kiviteleznie a Kotró- és Vízépítő, valamint a Mélyépítő- és Mélyfúró Nemzeti Vállalatok vezette, összesen 80 szerv által delegált 4000 fős építőipari kollektívájának. (Levéltári adatok szerint a Mélyépítő vezette kivitelező vállalatoktól 2740 fő, a beruházó részéről 1260 fő dolgozott valamilyen formában az építkezésen.) Mivel a hely speciális adottsága miatt a szovjet típustervtől egy tucatnyi esetben muszáj volt eltérni-, így a módosított műszaki terveket az Állami Mélyépítéstudományi Intézet (ÁMTI) és az Ipariépület Tervező Intézet (ITI) munkatársainak kellett elkészítenie.

A hegy belsejében-, 100-300 méteres mélységben- robbantásos technológiával kialakított lőszergyár így részben a Moszkva melletti 468-as számú földalatti hadiüzem, részben pedig a veszprémi Fémfeldolgozó Nemzeti Vállalat pontos mása volt. Vincze Dániel történész kutatásai szerint a gyár éves termelését egy műszakos termeléssel számolva, évi 220-240 millió darab lőszerben határozták meg, amelyet a nagyszámú selejt gyártása miatt az itt dolgozó munkásság sohasem ért el. Az 500 millió forintból kivitelezett műtárgyat pókhálószerű elrendezésben osztották fel. Ezek a közlekedési korridorok mentén alakították ki a különböző méretű üzemi helyiségeket, szerelőcsarnokokat; a fűtő-, hűtő- és légnedvességet szabályzó berendezéseket, valamint a munkások életszükségleteit kiszolgáló termeket (két étkező, konyha, orvosi rendelő, mellékhelyiségek stb.) Az önálló hadiipari főhatósági jogkörrel rendelkező, Zsofinyecz Mihály vezette Kohó- és Gépipari-, majd a Középgépipari Minisztérium a gyár kiszolgáló és irodai részlegét a felszínen helyeztette el. Részben ugyanitt került kialakításra az objektum kettős-hármas védelmét ellátó Államvédelmi Hatóság (ÁVH) által őrzött külső védelmi sáv is. A zömmel csehszlovák gyártmányú szerszámgépekkel működő hadiüzem energiaszükségletét 4 MW teljesítményűre kapacitálták, amelyet a Mátrai Erőműből, illetve a Lőrinci Gázturbinás Erőműből kiinduló egy-egy, a maximális üzembiztonság miatt különböző nyomvonalakon haladó 20 kV-os távvezeték útján látták el. A hegy aljában két amerikai gyártmányú, egyenként 650 kW teljesítményű dízel-aggregátort is elhelyeztek, amelyeknek teljesítményét szovjet és magyar fejlesztésű generátorok és kompresszorok egészítettek ki. A komplexum energiaellátását tervező Gervai Zoltán és Turán György villamosmérnökök még arra is ügyeltek, hogy a háromoldalú energiaellátás mellett az üzemnek további öt, egyenként 1 MVA-es 20/0,4 kV-os teljesítményű transzformátora is legyen. Csak a légkondicionálásért felelős gépek 400 kW energiát fogyasztottak el. A nyugati hírszerzés különböző, általuk már ismert magyar objektumok műszaki teljesítménye alapján, matematikai aránypárok felállítása útján pontosan kiszámolta az ekkor még 3000 főt befogadni képes komplexum oxigén- és ivóvíztartalékát, szűrt légbeszívás-, elraktározott hűtött- és használati meleg víz kapacitását. A háborús termelési kapacitással működő létesítményt hivatalosan 1952-ben adták át, bár az utómunkálatok 1953-ig elnyúltak. 1956. október 30-án az ÁVH központi feloszlatásának hírére a gyár államvédelmis őrsége szétszéledt. A Puskás Károly vezette hadiüzem az őrizetlenül maradt 21 ezer darabos lőszerállományt és számos fegyvert november 4-én az aszódi páncélos alakulattal elszállíttatta. A lőszer nagyobbik részét a Nógrád megyei pártbizottság kapta meg. November 5-én begurultak a szovjet tankok is az üzem területére, akik két hétig tartották megszállva a gyár területét. A forradalom és szabadságharc után a Csirke Károly miniszteri biztos és Vékes János főmérnök irányítása alatt újraindított termelés során a magas üzemeltetési és gyártási költségek miatt, a Tömegcikk Művek a lőszergyártást már nem folytatta tovább. Az üzem 1955-től eleve már csak a civil életben használatos termékeket (autógumi szelepek, fúrók, traktoralkatrészek, kardánkeresztek, forrasztópákák és porlasztók) gyártott a hegy gyomrában, a katonai megrendelések ekkor már elenyészők voltak. A hadiüzemet 1960. december 31-én zárták be véglegesen, bár az objektum további sorsa is ismert és nagyon érdekes, ezek az információk persze már nem publikusak.

Köszönet az információkért a következő webhelynek:
http://greenprofit.hu/forum/viewtopic.php?f=27&t=393&p=52226